Más szemmel nézve...
2009. július 16. írta: Fedor

Más szemmel nézve...

A kulturális antropológia engem gimnazista koromban fogott meg, amikor ment a tévében a Rejtjelek című (számomra) lebilincselő sorozat ebben a témában (könyv formájában a mai napig megtalálható a polcomon). Nagyon sok mindent meg lehetett tudni a Kapitány házaspártól a kultúrák különbözőségéről, az emberi szimbólumok és motivációk hátteréről, mindezt érdekesen tálalva, filmbejátszásokat elemezve.

A cigánysággal kapcsolatban sok felületes képzet él, és ezek terjedése csak növelik az ellenük táplált előítéleteket. Való igaz: sok mindenben nagyon mások mint mi, viszont nagyon sok mindenben meg nagyon is hasonlóak vagyunk, pl. egy angol szemszögéből.

Fontos lenne, hogy megismerjük egymás motivációit, kulturális hátterét, mert ez sok félreértést eloszlathatna. Ami most van, hogy a magyarok egy nagy része retteg a "tolvaj cigányoktól" míg a cigányság meg legalább ennyire retteg a "rasszista magyaroktól", az minden, csak nem jó, és ezeknek az ellentéteknek a szítása nem hogy közelítene a helyzet rendezéséhez, hanem inkább távolít attól.

Épp ezért ajánlom olvasásra az Urban Legends cikkét, amely egy kultúrantropológus tanulmány segítségével próbálja rombolni árnyalni az olyan sztereotípiákat, mint a "piszkos", az "élősködő", vagy a "neveletlen" cigány. Szerintem mindenkinek hasznára válik az elolvasása.

Szokott válaszaim a szokott vádakra:

1. A bűnözőket nem védem, csak nem szeretem, ha egy csoport minden tagját a csoport néhány tagjának tettei alapján ítélnek meg.

2. És ez most idézet lesz az ajánlott cikkből:

A cigánysággal kapcsolatos korábbi urbanlegends-es bejegyzések hozzászólásai között gyakori volt a vád, hogy ilyeneket csak az írhat, aki „budai kertes házában üldögélve” még soha életében nem találkozott cigányokkal. A fenti két írás szerzője olyan kutatók munkáiból tallózott, akik huzamos ideig éltek együtt vizsgálataik alanyaival. Idézésükkel nem célom megváltani a világot, nem mondom azt, hogy ez az egyetlen megközelítési módja a témának, csupán jelzem, létezik egy ilyen út is. És ez a szemlélet nem kevesebbet állít, mint azt, hogy egyetlen olyan törekvés sem lehet sikeres a cigányság megértésére, amely nélkülözi a cigányok világról kialakított elképzeléseit.

Az urbanlegends.hu-n ezt a cikket nem lehet kommentálni, végül is valahol megértem, hogy miért. Ennek ellenére (vagy épp pont ezért) természetesen nálam ilyen tiltás nincs. Sőt :-)

A bejegyzés trackback címe:

https://fedor.blog.hu/api/trackback/id/tr971248962

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

butorlap 2009.07.16. 11:52:11

előbb talán neked kellene (újra) elolvasni az Urban Legends cikkét... Nem próbálja rombolni a "sztereotípiákat"; éppenhogy megerősíti azokat antropológiai tanulmányokkal.

Fedor · http://fedor.blog.hu/ 2009.07.16. 11:56:14

@butorlap: Nem megerősíti, hanem rávilágít a nézőpontbeli különbségekre. Nem ugyanaz.

Samott 2009.07.16. 11:56:39

Koszonom hogy felhivtad az urbanlegends-es irasra a figyelmemet, erdekes volt, bar nem minden kerdera adott egyenes valaszt. A tisztalkodasrol irtak nekem teljesen ismeretlenek voltak, bar ezt a kerdest sokkal egyszerubben is le lehet elleonorizni: aki piszkos annak szaga is van. ;) Es az (sajnos) viszonylag konnyen ellenorizheto. A "munkaetikarol" szolo bekezdest elolvastam ketszer is, de nem sikerult meg csak utalast se talalnom benne a munkara... egyszem lokupec pelda eleg sovanyka pelda. Dolgozik? Lenezi azt aki dolgozik? A "neveletlen" bekezdessel se tudtam mit kezdeni, erdekes amit ir, de megint csak egyszeru tapasztalattal ellenorizheto hogy szorul-e nevelesre valaki: meg kell nezni hogyan viselkedik. Kepes-e megfelelni az altalanos tarsadalmi elvarasoknak, egyaltalan tisztaban van-e azokkal.

Fedor · http://fedor.blog.hu/ 2009.07.16. 12:03:30

@Samott: Természetesen nem állítom azt, hogy (a mi szemszögünkből nézve) minden jó úgy, ahogy van. Valóban jó lenne, ha közelítenének valamennyire a többség által képviselt "társadalmi elvárásokhoz", ahogy írtad. De minél több róluk a valós tudás, és minél kevesebb a félinformációkon alapuló előítélet, annál könnyebb kialakítani valami olyan formáját az integrációnak, amely számukra is elfogadható, meg számunkra is.

A kirekesztés, ami mostanában egyre terjed, nem ez az út.

Saman · http://reszvetelidemokracia.blog.hu/ 2009.07.16. 12:08:52

Érdekes lenne sokat foglalkozni az interkultúrális tanulás szemszögéből a a körülöttünk élő kultúrákkal.
A hazai közbeszéd most éppen abban az állapotban van, amikor olyan szemszögből keresi a kultúrális eltéréseket, mintha konfliktus forrásokat keresne. Ez mellesleg akkora világ méretű folyamat, mint 90 éve a fasizmus elterjedése.
Elkél ide az "ezzel szemben tény az" megközelítés.
én sokat gondolkodom azon, hogy írjak egy cikksorozatot arról, hogy nem-e az fáj nekünk a cigány kultúra által felhozott tükörben, hogy a mi kultúránk is intézményességtagadó, sok-sok törzsi kultúránkból hozott gyökerünk él ebben a posztmodern erőtérben is.
Asszem el is kezdem ma.

Fedor · http://fedor.blog.hu/ 2009.07.16. 12:16:29

@Saman: "nem-e az fáj nekünk a cigány kultúra által felhozott tükörben, hogy a mi kultúránk is intézményességtagadó, sok-sok törzsi kultúránkból hozott gyökerünk él ebben a posztmodern erőtérben is."

Pont erre céloztam én is. Egy angolnak körülbelül ugyanolyan érzés egy hangoskodó, bizalmaskodó magyar turistacsoporttal szembesülni Londonban, mint nekünk egy egy hangoskodó, bizalmaskodó cigánycsoporttal együtt utazni a 28-as villamoson. Objektíven nézve az intenzitás persze más, de ha a társadalmi különbségek nagyságrendjét vesszük, akkor már kisebb a difi...

Samott 2009.07.16. 12:39:09

@Fedor: Igyekeztem nem minositeni oket, szandekosan nem mertem, hogy jo-e a helyzet vagy sem (nem jo egyebkent, de ezt senki sem vitatja). A cikket probaltam kritizalni, mert erzesem szerint sokszor inkabb mellebeszel mint valaszol (lasd a munkaetikas bekezdest). Tanulni kellene egymasbol, ahogy nekem ujdonsag volt a mosdasi szokasaink megitelese gyanitom nekik is ujdonsag lenne nehany dolog amit mi gondolunk roluk.

butorlap 2009.07.16. 12:47:56

@Fedor: még most sem érzékelem, hol a "rombolás". "Nem ugyanaz" :)

butorlap 2009.07.16. 12:54:38

Ha valaki nem tud érvelni, csak mellébeszélni, az eléggé hajlik az alapkérdés megerősítése felé. Nyílván van saját kultúrájuk, de - mint gondolom te is tudod - antropológiai axióma, hogy egy kultúrát csak más kultúrából lehet szemlélni. Érdekes cikk volt valóban, de szó sem volt sztereotípiák rombolásáról. A felsorolt történetek a mi kultúránkból szemlélve csak megerősítik a mi kultúránk által létrehozott sztereotípiákat.

butorlap 2009.07.16. 13:13:00

@Fedor: Ajánlom figyelmedbe azt a számtalan antropológiai és szociológiai tanulmányt (pl. Durst Judit, Csepeli György, Szuhay Péter, Michael Stewart), melyek egyik következtetése az, hogy a cigányság az integráció ellen van. Ugyanis ők (velünk ellentétben) nem akarják feladni saját kultúrájukat.

Dirky 2009.07.16. 15:32:00

A Prónai-tanulmány valóban érdekes, nekem csupán két megjegyzésem lenne:

Egyrészt valóban nem rombolja a sztereotípiákat a tanulmány, hanem csupán más nézőpontot nyújt. Ez ugyan értékes, de kérdéses, hogy lehetne-e ezeket a kutatásokat gyakorlati haszonra váltani egy multikulturális társadalomban.

Másrészt a tanulmány erénye egyben gyengéje is: a szakirodalmi merítésben egymástól térben (és szokásokban) távol levő csoportokból veszi a példákat, ezzel pedig megkérdőjeleződik, hogy a magyarországi cigányság csoportjaira igazolhatóak-e ezek a hagyományok, illetve sztereotípiák.

Fedor · http://fedor.blog.hu/ 2009.07.16. 15:48:51

Meghajlok a kritikák súlya alatt. Módosítottam.

Tom Bobb · http://tombobb.blog.hu 2009.07.16. 15:53:03

@butorlap: Nos, igen, legyen egy népcsoport, amelyik nem hajlandó feladni a kultúráját, és még mindig szarjon a szoba végébe, nem messze attól a helytől, ahol eszik, alszik. Ha van ilyen népcsoport (szándékosan nem cigányozok), akkor az a népcsoport legyen kiközösítve, legyen megvetve, amiért nem hajlandó lépést tartani a korral! Ez most uszítás? Dehogy.

A népcsoport, amelyik megreked egy bizonyos civilizációs szinten, kihalásra van ítélve - természetesen csak akkor, ha nem elszigetelődött, hanem a "fejlődő" népek között él. Igen ám, de a mi népcsoportunk nem tud kihalni, mert mi, a "fejlődők" folyamatos anyagi segítséget nyújtunk nekik a szaporodáshoz, életben maradáshoz.

Mi a megoldás?

Most írjam le? :-) Akkor rasszista, fasiszta, gárdista, ilyenista, olyanista lennék.

butorlap 2009.07.16. 16:16:18

@Tom Bobb: Nem értem, ezt miért címezted nekem. Személyszerint nem hiszek a civilizáció "fejlődésében", sem az integrációban. Megoldás a világháborúk előtti értékrend helyreállítása. Viszont ez már erősen offtopic :)

Fedor · http://fedor.blog.hu/ 2009.07.16. 16:20:40

@Tom Bobb: A nácit kihagytad... :-)

@butorlap: Nem kéne feladni a kultúrájukat (mi se adtuk fel, nem tudom, miért gondolod így), csak modernizálni kéne egy kicsit. És van is erre szándék a cigányok között is, köztük is vannak egyre többen, akik tanulni, dolgozni akarnak, beilleszkedni a XXI. századba. Vékony ez a réteg, ez tény, de a megoldást valahogy ebben az irányba kéne keresgélni, az ő példájukat kéne valahogy propagálni.

Vérszegény éjszakai dúvad · http://hangorienidiocc.blog.hu 2009.07.16. 16:29:44

Namostkapokagyvérzést! namégeccer:

Szóval a kultantrop. elsődleges feladata nem az, hogy válaszokat keressen a felmerült problémákra, hanem inkább az, hogy leírja, értelmezze a saját, vagy idegen (és igen, az idegen kultúrát mindig a saját szűrőjén keresztül látjuk, ld. pl.: Sűrű leírás C. Geerztől) kultúrát, feltárja az összefüggéseket (és ezzel elősegítve azt, hogy mások válaszokat találjanak a problémákra).
Prónai idézett cikke tehát nem a "cigánykérdésre" keresi a választ, hanem a bepillantást enged a cigány világban, hogy a cigányok milyennek látják a gázsókat.
És rávilágít arra is, hogy mennyire relatívak a kultúra által kitermelt, a világ értelmezésére, leírására szolgáló kategóriák, melyekre, mint egyfajta kősziklákra építjük a világképünket, a gondolkodásunkat.

Fedor · http://fedor.blog.hu/ 2009.07.16. 16:38:25

@Vérszegény éjszakai dúvad: Ez így van, én se állítottam mást. Vagy ez nem nekem szólt? Címzés híjján magamra vettem...

Tom Bobb · http://tombobb.blog.hu 2009.07.16. 16:53:45

@butorlap: Bocs, csak a te hozzászólásodat folytattam, és én hülye ezt nem írtam bele! :-)

Tom Bobb · http://tombobb.blog.hu 2009.07.16. 16:56:26

@Fedor: A cigány modernizáció ott rekedt meg, hogy tudja kezelni az MP3-as telefont, van plazmára pénze, mert lop, és drága autókkal járhat, mert senki sem csinál nála vagyonosodásit. Ez a helyzet.

Egyébként értem, mire akarsz kilyukadni, és ha akarnák, támogatnám is őket ebben, vagyos segíteném a segélyen élőket, hogy "modernuljanak": első körben elvenném a segélyt, ami a munkához való joghoz az első buktató. Kezdetnek nem rossz.
Aztán jöhet a rokkantnyugdíj felülvizsgálata, a gyerekszüléseik visszaszorítása, satöbbi, satöbbi. Én, barátom, segíteném valamennyit. Tuti.

butorlap 2009.07.16. 18:33:27

@Tom Bobb: Jó tudni, hogy ha valaki nem támogatja az integrációt, akkor az rasszista, fasiszta.. (jut eszembe cigány kultúráról volt szó, nem cigány "rasszról")

@Vérszegény éjszakai dúvad: pontosan; a kult. antropológia leírótudomány. A gond az, hogy bizonyos körök kiragadnak a tanulmányokból számukra kedvező gondolatokat.

@Fedor: Érdekelne, hogy hogy érted egy kultúra modernizálását. :)) Mit értessz "modern" alatt? Az amerikai vagy a francia kultúrát? A vitaindító cikk többekközt pont azt próbálta megmutatni, hogy kultúrákat nem lehet összehasonlítani, mert az összehasonlító is egy kultúra szülötte. Ha a cigány kultúrát "modernizáni" akarod, az - ha nem tévedek - pont azt jelentené, hogy gázsósítanád. Itt el is jutottunk az integrációhoz. A gond az, hogy ez (sajnos) nem egyirányú út. A gázsók is cigányosodnak az integrációnak köszönhetően. Elég végigsétálnod pár borsodi településen, ahol még gázsók is laknak. Mi (választott képviselőink útján) akarjuk az integrációt, ezért írtam, hogy lemondtunk a kultúránkról, a cigányok nem.

Vérszegény éjszakai dúvad · http://hangorienidiocc.blog.hu 2009.07.16. 22:46:54

@Fedor:
Ja, bocs, először még akkor olvastam, amikor nem voltak kommentek, csak nem volt időm hozzáfűzni a gondolataimat, aztán meg az első kommentet benyelte a blogmotor...

@butorlap:
A "kultúra modernizálása" bármilyen hülyén hangzik is, nem hülyeség (hozzátéve, hogy a kultúra tipikus "gumifogalom"). A technikai fejlődés mindig is hatással volt egy társadalomra, egy kultúrára. Az viszont teljesen igaz, hogy a technikai fejlődés adta lehetőségek kihasználása nem etnikumfüggő, hanem sokkal inkább a társadalomba való beágyazottság függvénye. Azaz valóban, a leszakadt gázsók inkább "cigányosodnak", míg a többé-kevésbé integrálódott cigányok inkább gázsósodnak.

Win Elen 2009.07.17. 10:53:20

@Tom Bobb: (meg ugy altalaban mindenhez) alapvetoen az a baj, hogy a ciganykerdest teljesen rossz politikaval kozelitettek meg, ezzel pedig gatat szabva az integracio minimalis lehetosegenek is.

A cikk, es ez az iras is igazabol annak a jegyeben irodott, hogy a dolgok nem fekete-feherek. Ami bar trivia, es mindenki tudja, de igy viszonyulni a dolgokhoz annal kevesbe kepes.

Az en meglatasom is az, hogy ezen dolgok megertese, aterzese, nem visz minket a megoldashoz kozelebb. Mert a sztreotipiakat nem szamolja konkretan fel. Celja inkabb a szemleloben, olyan belso folyamatok beiinditasa, amelyek reven objektivabban probal viszonyulni ehhez, es mas - eddig erosen szubjektiven felfogott - kerdesekhez is.

Torekedni kell arra, hogy a nem cigany kulturaval, melyben a ciganyok elnek, es melynek eredmenyeibol, javaibol ok is reszesulnek, az azzal osszeegyeztetheto kulturalis elemeiket megtartva megis igazodjanak ahhoz. Ez igazabol nem feltetlen csak modernizalas, hanem reformalas, vagy csonkitas ha durvabban akarunk fogalmazni. De ugy velem, hogy bizonyos aldozatott meg kell hozni annak erdekeben, hogy megvalosulhasson egy valodi integracios folyamat. Ennek nem kell kvazi direktnek, es legkevesbe sem eroszakosnak lenni. Es a semmi esetre sem szabad eloiteletekbol taplalkoznia. (visszakanyarodva a fent irtakhoz)

Es valoban, csak azzal lesoporni valamit, hogy ez sertheti mas meggyozodeset nem lehet. Mert az megint egy, az eddigikben lathato strucc-politikahoz vezet.

Mind a ket oldalnak megvannak a maga sztereotipiai. Nem csak a "szelsojobbnak" kell levetkozni azt. Ezt a paradigmat, ami manapsag jellemzove valt a nem "szelsojobb" oldalon en alapbol elutasitom. Millioszor mondtam, es bocsanat az ismetlesert, de ez jellemzo balra-jobbra-kozepre. Azt konnyen meglatjuk, ha valaki erosen korlatoltan vizsgal egy temat, de hogy mi ennel nyitottabban latunk valamit, hajlamos azt a teves kepet kialakitani bennunk, hogy attol akkor mi nyitottsagunk okan, mentesek vagyunk a szubjektivitastol.

Es szerintem errol szol ez a dolog. Azt tanacsolni, hogy a vilag nem fekete-feher, feltetelezi, hogy mi mint tanacsot osztogatok, nem tartozunk ezen into szavak hatalya ala. Pedig kurvara de! :)

R_John · http://sardobalo.blog.hu 2009.07.17. 18:45:14

jajj, a jó Prónai Csaba. Szórakoztató órákat tartott, és állítólag elég jó a szakmában. De az tuti, hogy szórakoztatók voltak az órái. Meg tök vicces
Azért nem járnék még antrop órára:)
süti beállítások módosítása
google.com, pub-2368870423120984, DIRECT, f08c47fec0942fa0