A hét bon mot-ja
2009. szeptember 17. írta: Fedor

A hét bon mot-ja

Eddig senkinek nem sikerült azzal a szöveggel megfektetnie egy lányt, hogy rossz családból származik, csal, lop, és igazából impotens is, de azért szívesen ágyba vinné.

Lendvai Ildikó az MSZP kampány előtt álló nehézségekről.

Legalább a humorérzéke mellett a realitásérzékét se vesztette el.

Mert lehet azt mondani, hogy voltak eredményei az elmúlt 7 évnek, és ez igaz is lenne, csak épp ezeknek az eredményeknek a hatását teljesen kioltja (sőt, bőven meghaladja) az egyébként több területen eluralkodó szerencsétlenség, a korrupció, meg a világválság.

Lehet azt is mondani, hogy Bajnai válságmenedzselése sikeres, és ez is igaz lenne, csak épp ehhez a szociknak sok közük nincs, kényszer hatása alatt álltak csak az intézkedések mögé,  szóval fogalmazhatnánk úgy is, hogy annak ellenére sikeres, hogy támogatják, és még ezt a pici eredményt is teljesen beterítik a folyamatos botrányok (BKV, NBH és társai), amelyekhez a kormányfőnek sok köze nincs, mégis fröccsen a sárból rá is.

A tömegek nagy részét rohadtul nem érdekli, hogy mi történik, pláne mivel a hatásai még nem gyűrűztek le a makroszférából, az MSZP-sek meg annyira hiteltelenné válltak korábban, hogy még az igazat se hiszik el nekik, és ezt még felróni se lehet az átlag választópolgárnak, hisz a tapasztalat jórészt őket igazolja. Szóval jól teszi Bajnai, hogy a mostani MSZP-vel nem vállalja tovább. Kerüljenek csak ellenzékbe, és ott lesz idejük arra, hogy kijózanodjanak, megtisztuljanak.

Aztán, hogy mi lesz négy év múlva, az majd kiderül. Merthogy van egy olyan érzésem, egy hasonló írást akkor is el lehet majd sütni, csak a pártnak és vezetőjének a nevét kell majd lecserélni...

 

A bejegyzés trackback címe:

https://fedor.blog.hu/api/trackback/id/tr821388526

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

laszy001 · http://www.autostat.hu/ 2009.09.17. 16:35:23

Bajnai menti, ami még menthető, bár minden (jósszándékú) törekvése ellenére is sokan tudják, hogy mi várható a jövőtől. A nagy semmi, még az sem, ami eddig volt. sokan megváltóként tekintenek a jobb oldalra, pedig az ígéretek mögött semmi sincs. De igaz, majd meglátjuk négy év múlva!

DeMarco 2009.09.17. 18:01:56

A szokásos retorika: Mi nagyon szarok vagyunk, nem tudunk felmutatni semmit sem, csak pusztítást, lopást, csalást, pénzherdálást. De ti alja nép: Ne reménykedjetek semmiben, mert a mögöttünk jövök se lesznek jobbak, fúújjj pokolra velük, a főpatás Orbánnal az élen !!!

Tök uncsi... Szeretném látni a nyúzott arcukat, ahogy látják, hogy jobbra fordulnak a dolgok és egy új iránnyal rendeződik a problémák egy része. Remélem megérik, de élvezni nem fogják...

Saman · http://reszvetelidemokracia.blog.hu/ 2009.09.17. 19:20:03

Kedves FEDOR!

Van nehany minosites a cikkedben, ami szamomra magyarazatra szorul:

`Bajnai válságmenedzselése sikeres`

`annak ellenére sikeres, hogy támogatják`

ezeket kifejtened?

DeMarco 2009.09.17. 23:19:02

Utólag jutott eszembe: Fedor, te tényleg nézed/olvasod, hogy mit mond sípánka?
Engem annyira hidegen hagy, hogy mit mondanak... csak azt várom mikor telik le az a néhány hónap, teljesen jelentéktelen a köztes időben elmondott sok marhaság.
Már három éve meg kellett volna tartani az előrehozott választást, ez csak időhúzás, semmi más...

Fedor · http://fedor.blog.hu/ 2009.09.18. 19:09:21

@Saman: Az elsőt majd kifejtem később részletesen, talán egy külön posztban, most nincs rá időm. A második egyszerűbb: Bajnainak úgy sikerült visszaszereznie az ország hitelességét, hogy a mögötte álló pártok egyrészt továbbra is hiteltelenek, másrészt mg a nagyobbik nem is igazán hisz benne, csak épp nincs más választásuk, mint támogatni.

Viktus 2009.09.19. 17:00:15

Bajnai eredményeit elsöpri a korrupciós hullám. Az embereknek kivan a töke, hogy hülyére szorongatják míg a szoci nábobok gátlástalanabban loptak-lopnak következmények nélkül. Na meg a "szakértői kormány" hitelének nagyon jót tesz egy diplomájáról hazudzó miniszter ...

www.hirszerzo.hu/cikk.a_hagyo_hadmuvelet.123487.html

"Bár az akció sikerességét teljes egészében csak 2010 áprilisában lehet lemérni, az előzetes adatok biztatóak: minden esély adott, hogy a szofisztikált stratégia eredményeképpen még a kőszocialisták is a Jobbikra szavazzanak, ezzel teljesen összezavarva a Fidesz vezérkarát."

:D

Viktus 2009.09.19. 17:29:39

@Fedor:

"2009-09-18 13:06:21 - Sierra

Azért én rámutatnék, hogy ennek a csaknem működő kormánynak az egyetlen tevékenysége, hogy engedelmeskedik az IMF előírásainak, oszt annyi. Ehhez sztem nem kell kormányt választani, hisz minek. Rendeljenek ki egy helytartót ide, az legalább normális eu-szintű fizetést kapna, tehát nem akar lopni és kész. Ha ez működés, akkor nem tettük túl magasra a mércét. Úgylátszik, Magyarországon az is elegendő teljesítmény, ha egy politikus nem csinál istentelen nagy szemétséget. Na pont ennek megfelelően néz ki az ország. "

Mt 2009.09.19. 23:56:50

Valaki mutasson rá, hogy ha nem a szocik lesznek hatalmon, miért nem fognak lopni a politikusok?

Fedor · http://fedor.blog.hu/ 2009.09.20. 10:18:29

@Viktus: 1. Természetesen nem csak abból áll a tevékenysége.
2. Az esetleg eszedbe se jut, hogy az IMF igényei esetleg egybeesnek az ország érdekeivel?

Fedor · http://fedor.blog.hu/ 2009.09.20. 10:21:43

@Viktus: Ja igen, ha te kiragadtál egy mondatot abból a hírszerzős publicisztikából, akkor had tegyem meg én is:

"Hosszú évek óta először van olyan kormány Magyarországon, amely nyomokban a működés jeleit mutatja, és bár ennek az volt az ára, hogy a kulcspozíciókból kiszórják az MSZP politikusait, a hősies támogatást senki sem vitathatja el a szocialistáktól.

Erre építve még az egyharmad sem tűnt elérhetetlen célnak, csak az a kár, hogy az elmúlt hetekben az összes pozitív fejleményről szóló hírt elnyomták egy bizonyos szocialista politikus ámokfutásának jóval izgalmasabb fejleményei. Mindent összevetve a "Mennyire lehet egy párt hülye" vetélkedőben toronymagasan vezet az MSZP, hiába lohol utána a Fidesz világklasszis esztergomi polgármesterével és az "új" SZDSZ vegytiszta lúzerságával. "

Nahát nagyjából erről szólt az én írásom is.

Viktus 2009.09.20. 11:39:42

@Fedor:

2. Ja csak miközben a szocialista nábobok kezében folynak szanaszét a milliárdok a nép nem nagyon érti meg, miért nem jut pl. gyermekétkeztetésre meg ilyen apróságok ...

Viktus 2009.09.22. 17:12:37

Az elmúlt évek sikerei:

Szerzőnk magán-közvéleménykutatást végzett fiatal barátai, ismerősei körében, a 18-35 éves korosztálynál, Budapesten és vidéken. Mintegy száz független, dolgozó, gyermektelen fiatalt célzott meg kérdéseivel: vannak-e álmaik és céljaik, amelyeket itthon kívánnának megvalósítani? Próbálkoznak-e külföldi munkavállalással? Mennyire tartja vissza őket a haza szeretete? A kapott válaszokból leszűrt eredmény lesújtó volt.

hvg.hu/velemeny/20090921_fiatalok_kozvelemenykutatas_kivandorlas.aspx

Fedor · http://fedor.blog.hu/ 2009.09.23. 08:13:44

@Viktus: Látom te is szelektíven olvasol...

remarks 2009.10.07. 21:53:16

Ez a senki, ma arról beszélt, hogy 12 év MSZP. kormányzásnak köszönhetjük, hogy ilyan jól állunk?!
Jól, a 12 év alat annyi szar törvényt szavaztak meg a háttérbe, hogy azzal 12o évre utat nyitottak a külföldi tőkének, az ország teljes
tönkretételéhez,és ez a köztörvényesbünöző még zabálja a tortát, akisgyerekek meg éheznek
süti beállítások módosítása
google.com, pub-2368870423120984, DIRECT, f08c47fec0942fa0