A ló túlsó oldala
2010. május 06. írta: Fedor

A ló túlsó oldala

Egy kis hétköznapi abszurd a környezetemből.

Jó tíz évvel ezelőtt, az akkori munkahelyemen bevezették a fényképes kitűzőt, kvázi belépőkártyaként. A többség elfogadta, hisz mi baja lehet tőle, de néhányan lázadni kezdtek, és szabotálták a fotózást, mondván, hogy a fényképes azonosító viselése megsérti a személyiségi jogaikat.

Ez a sztori ugrott be kapásból tegnap, amikor a feleségem hazajött az oviban tartott szülőiről, és közölte: a vezetés legfrissebb rendelkezése szerint a gyerekek személyiségi jogaira való tekintettel tilos az óvoda területén fotózni és videózni, és ez érvényes az ünnepségekre is.

Legközelebb pl. a nagycsoportosok ballagására.

Tehát: a gyerekek műsorral készülnek, az összecsődült rokonság egy rakás ajándékkal meg virággal, feljön még a vidéki nagymama is, hogy pityeregjen egyet azon, mekkorát nőtt már az onoka, de ha valaki elő mer venni egy fényképezőgépet, hogy büszkesége tárgyát megörökítse az utókornak, akkor arra azonnal rászól egy óvónő? Talán még rendőrt is hív? Hogy képzelték ezt egyáltalán a gyakorlatban?

Az igazsághoz tartozik, hogy ez valószínűleg egy lex Fedor intézkedés, valószínűleg én lehetek a kiváltó ok.

Ugyanis tegnap nem csak szülői értekezlet volt, hanem előtte nyílt nap is, be lehetett menni 1-2 órára megnézni a lurkókat, mit is csinálnak egész nap, amíg apa meg anya pénzt keres (és jobb esetben talál is). Elfogadva a meghívást, elmentem, és - mint évek óta mindig - én bizony fotóztam is, meg videóztam is, már van is megrendelésem más szülőktől, hogy másoljam le a felvételt, jó lesz nekik is a családi archívumba. Na most ezen ténykedésemet látta az igazgatónő is, és órákkal később már ki is lett hirdetve a tiltás.

Egy demokráciában a személyiségi jogok természetesen fontosak, de azért engedtessék meg nekem, hogy megkérdezzem: Szükséges ez? Nem nevetséges egy kissé a dolgok ilyetén túllihegése? Komolyan attól fog tönkremenni az a szerencsétlen gyerek, hogy egynémely szülő nem átallja a róluk készült fotókat, videókat e-mail-en, netes megosztókon keresztül megmutatni másoknak?

Ja igen: az oviban amúgy nemrég volt egy kiállítás. Az óvoda életét mutatták be az elmúlt évtizedekben készült fotókon.

A bejegyzés trackback címe:

https://fedor.blog.hu/api/trackback/id/tr491979329

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Pepe83 (törölt) 2010.05.06. 16:52:01

Én a helyedben átgondolnám, hogy biztos ebben az óvodában szeretném-e szocializálni a gyerekemet:)))

TaTa86. · http://archiregnum.blog.hu 2010.05.06. 17:36:39

Wow. Úgy szeretném egyszer másodpercről másodpercre végigkövetni a gondolatmenetét annak, aki ezt a bullshitet kitalálta...

loláb 2010.05.06. 18:03:31

Hát, a személyiségi jogok pedig nagyon fontosak, ezt egy liberálisnak magyarázzam? (Csak vicceltem, röhelyes, tényleg)

Különben nekem némileg hasonló például az EU-s játszótér szabványok helyzete: ki van az is kötve, hogy mekkora lehet a belső átmérője a hinta láncszemének, nehogy véletlen beszoruljon a kölkök ujjacskája.
Értem én, hogy óvjuk, védjük a gyerekeinket, de ez nem túlzás? Burokban akarjuk felnevelni, hogy amikor először lehorzsolja a térdét, akkor majd mentőt kelljen hívni hozzá?

vadász2 · http://kariblog.blog.hu 2010.05.06. 18:14:42

Elképesztő. Szavaztassák meg a gyerekeket, akarnak e fényképezőgéppel eltakart apukát a ballagáson. Korán kell kezdeni a demokráciát!

"Ja igen: az oviban amúgy nemrég volt egy kiállítás. Az óvoda életét mutatták be az elmúlt évtizedekben készült fotókon."
Szerintem keress valakit, aki akkoriban odajárt, szerepel a fotókon, és pereltesd be vele az óvodát a személyiségi jogai megsértéséért...

Fedor · http://fedor.blog.hu/ 2010.05.06. 18:16:28

@loláb: Ugye te nem vagy szülő? Valahogy nn nem bánom annyira, hogy kevésbé balesetveszélyesek.

Amúgy se venném a kettőt egy kalap alá. A seggemet földhöz vertem volna örömömben, ha 30 évvel ezelőtt ilyen klassz játszótereink lettek volna, mint a mostani gyerkőcöknek.

Fedor · http://fedor.blog.hu/ 2010.05.06. 18:18:14

@vadász2: "Szerintem keress valakit, aki akkoriban odajárt"

Nem lenne nehéz, van néhány régi óvónéni, aki még mindig ott van :-) De én is perelhetnék, hisz volt kint fotó a régebben szintén odajáró lányomról is :-)

Vidéki 2010.05.06. 18:25:35

Kérded: „Szükséges ez? Nem nevetséges egy kissé a dolgok ilyetén túllihegése?”

Szembe mész az árral, ha személyiségi jogok kérdését felveted.

Az Alkotmány Bíróság is az óvodai vezetéshez hasonlóan gondolkodott a személyiségi jogokról, amikor a személyi adatok elkülönítéséről határozott.
Most több helyről kell összevadászni azokat az adatokat, amelyek régen (szerintem ésszerűen) a személyi igazolványban együtt szerepeltek.

Avatar 2010.05.06. 18:31:45

No várjatok csak, amíg az ovi be nem jelenti, hogy kizárólagos fénykép- és videófelvétel készítési lehetőségre szóló szerződést kötöttek a Büszke szülő Kft-vel (ami az igazgató öccsének tulajdonában van), így minden óvodai rendezvényt csakis ők dokumentálhatnak, de a szülők persze jó áron vásárolhatnak a felvételekből.
A gyerekek fellépései pedig művészi produkciónak minősülnek, melynek jogtulajdonosa az ovi, a kalózfelvételek készítőit és a hivatalos felvételek jogtalan terjesztőit beperelik. :)

Fedor · http://fedor.blog.hu/ 2010.05.06. 18:34:30

@Vidéki: Nem keverjük össze az esetlegesen szükséges dolgokat az értelmetlen hülyeségekkel...

- Rendi - 2010.05.06. 18:44:52

Ha jól tudom, a fényképezésbe alapvetően nem lehet belekötni, a publikálás vethet fel személyiségi jogi kérdéseket.

Bécsi lakos 2010.05.06. 18:53:26

Szerintem sziv nyugalommal allj neki videozni, fenykepezni. Video jobb, mert akkor azt is felveheted egybol, amikor rad tamad az otlet kiagyaloja, a buszke igazgatono. Utana pereljen be batran, meg bizonyitekod is lesz a baromsagara. :-)

dana_hun 2010.05.06. 18:56:10

nem akarok affektáló megjegyzést tenni, felvágni vagy bármi ilyen, csak szimplán külföldön élek és sokat vagyok uszodában, munka kapcsán már gyermekvédelmi kurzust is végeztem és el kell hogy mondjam; Mo-n még jó.Még örüljetek, nem tudjátok mi az igazi idiotizmus (ilyen téren) DE JÖN!
dana
P.S.:de jön, mert ami nyugati az jó.

Riminszky 2010.05.06. 19:06:17

Ez egy álságos dolog, mert ugyan több helyről kell összeszedni a személyes adatokat, de 1500 körüli joszabályi felhatalmazás van különféle hatóságok bankok stb részére, hogy lekérje a személyes adataidat. Akkor meg miről beszélünk ? Ugyanez van a fényképekkel is, az óvoda túllihegte, mert a rendezvényen való megjelenéssel hozzájárulok ahhoz, hogy rólam felvétel készüljön.

Felicitasz · http://felicitasz.blog.hu 2010.05.06. 19:14:39

Nem találok szavakat. Pepe83 összefoglalta helyettem is.

ewing_65 2010.05.06. 19:19:50

Ha jól tudom a publikálás sem sért semmiféle jogot, ha csoportképről van szó. Oktatási intézmények weboldalán szereplő galériákat legalábbis így töltik fel. Engedélyt kérni akkor kell, ha egy személy szerepel a fotón. Persze ez lehet kiskapu is. Mindenesetre kezeltetnie kellene magát az óvoda igazgatójának.

Mylady 2010.05.06. 19:22:52

Úgy általában a fotózás/videózás nem jelenti a személyiségi jogok megsértését, max akkor, ha utána publikálod és a fotón/videón szereplő személyeket (engedélyük nélkül) nevesíted. Szerintem.

Lassan oda jutunk, hogy a turistákat is eltiltjuk a fotózástól/videózástól, mert "jaj, emberek is lehetnek a felvételeken"
Baromság.

scsaba1 2010.05.06. 19:32:13

@Fedor:
Hát ez van. Visszanyal a fagyi, érted...

Azt hitték, hogy valami titkos pedofil vagy, a képeket meg este told felfelé a sweetchild.ru-ra...

Secnir 2010.05.06. 19:42:54

én még azt is el tudom képzelni, hogy megtiltják a szülőknek, rokonoknak stb. a fényképezést, videzóást az ünnepségeken - majd jön EGY cég, amelyik felvételeket készít, és azokat a filmeket meg lehet vásárolni tőlük.
Persze ők indultak egyedül azon a pályázaton, amit az óvoda kiírt...

...vagy csak én lihegem túl a dolgot?

Ducia 2010.05.06. 19:50:31

Ugyanezzel találkoztam amerikai óvodában. Elmentünk egy óvodába és szerettem volna fényképet csinálni hogy megmutassam, milyen szépen felszerelt. Az egyik dada azt mondta fényképezhetek, de nem lehet a fényképeken egyetlen gyerek sem.
Ez teljesen egyértelmű, mert a bűnözés miatt és személyi jogok miatt a szülők nem járulnak hozzá efféle fotózáshoz. De nevetségesnek tartom, hogy az ünnepségen ne lehessen fényképet csinálni.
Tehát a személyi jogok védelmével nincs bajom, legyünk elővigyázatosak, de nem kell túlzásokba esni.

Fabius 2010.05.06. 20:05:25

@Fedor:

Ig.nénit elhajtani a vérbe, tanulmányozásra felajánlani neki ezt:

hu.wikipedia.org/wiki/K%C3%A9pm%C3%A1s_%C3%A9s_hangfelv%C3%A9tel_oltalma

2010.05.06. 20:08:39

Már csak az hiányzik, hogy házhoz jöjjön a gyermekvédelmis a bugyi nélkül pancsolós, vagy meztelenül pléden hasalós képek miatt.

Parmezanidész · http://bemorgo.blog.hu 2010.05.06. 20:09:05

Nem elképzelhetetlen, hogy az igazgatónőnek van egy saját fotósa, akinek te most bekonkuráltál.

Tegyél egy megfelelő pénzügyi ajánlatot, és mindenki mosolyog :)

loláb 2010.05.06. 20:16:09

@Fedor: Nem, de vannak kiskölkök a környezetemben. Nekem valahogy azok a kiskölkök "szimpatikusabbak", akiknek az anyja nem drámázza túl a dolgot, ha a gyerek beveri a könyökét, vagy lehorzsolja a térdét.
(Tegnap például egy munkahelyi anyuka hozta be a két éves kisfiát megmutatni, a kissrác kétszer fél orát ült a motoromon, nyomogatta a gombokat, dudált, indexelt. Kurvára élvezte, fel sem merült, hogy "nem ülhetsz fel rá, mert leesel" Az anyja persze vigyázott rá, véletlenül sem tévesztette szem elöl, de hagyta élni a kiskölköt, hogy megtapasztalja, meglássa a dolgokat. Na ez a szimpatikus szülői hozzáállás szerintem, sajnos bőven látok példát az ellenkezőjére is.)

"A seggemet földhöz vertem volna örömömben, ha 30 évvel ezelőtt ilyen klassz játszótereink lettek volna, mint a mostani gyerkőcöknek."

Mint ahogy a seggünket földhöz vertük volna, ha harminc évvel ezelött ilyen klasz játékok, gyerekruhák, táskák, olvasókönyvek, satöbbik lettek volna. A mostani játszóterek tényleg jók, mert újak, és nem azok a lepukkant rozsdás szarok, amiken nekünk kellett játszani. És hát kicsit változatosabbak a játékok, nem a mőkuskerék-mászóka-hinta kombó van minden játszótéren. De a jóságukhoz talán kevés köze van annak, hogy az EU szabványok előírják, hogy mekkora legyen a láncszem, vagy hogy mekkora teret kell szabadon hagyni a hinta körül.

De nem voltak, aztán mégis felnőttünk, a többség értelmes, életrevaló ember lett. Lehet hogy eltört egy-két végtagunk (nekem mondjuk nem), meg tiszta horzsolás a könyökünk még mindig, de én nem bánom, hogy nem mindenféle értelmetlen szabályok által burokba kényszerítve nőttünk fel.

kukásmacska 2010.05.06. 20:17:39

Hamarosan fent lesz torrenten a Napsugar_bolcsi2010.avi. Kézikamerás minőség, de végre letölthető.

Bell & Sebastian 2010.05.06. 20:46:48

Gondolom az Estée Lauder óvodában ez a gender. A Szent Lászlóban adnak öt percet, azt kikapcs, az a tender. Nincs is szebb annál, amikor egymást tapossa a sok fotós-videós a szentélyben, színpad előtt, vagy az anyakönyv aláírásakor!

Sajátos fénytörést kap tőle az ünnep.

DeMarco 2010.05.06. 20:48:20

@Fedor: Én alapvetően lázadó vagyok normál esetben is, de ha valaki idióta szabállyal akar korlátozni, akkor végképp kibújik belőlem az ördögfióka...
Az egyik kedvenc mondásom, hogy azért vannak a szabályok, hogy legyen mit felrúgni... néha szó szerint...

Simán vinném a kamerát, meg a fényképezőgépet és használnám is az ünnepségen. Ha valaki beszólna, azt meg elküldeném a vérbe...sőt még őt is felvenném, ahogy háborog én meg röhögök...

A múlt héten vittem el a tesóimat egy szép helyre, csináltak is frankó képeket. Mondták, hogy ők még ott sosem jártak. Ezen csodálkoztam, mert én régebben sokszor. Igaz már akkor sem foglalkoztam a kint lévő táblával: Belépni szigorúan tilos, csak engedéllyel, blablabla... az ilyen táblák csak tájékoztató jellegűek számomra, de nem különösebben mérvadóak... :))))

Bokortalan Lajtalan · http://facebook.com 2010.05.06. 21:38:43

Nem is értem, mi ez. Milyen ló, meg mi?

Starlark 2010.05.06. 21:53:21

Fedor: Jegyzőhöz bemegy, állásfoglalást kér.
Ilyet csak a fenntartó önkormányzat tilthat meg. Igazgató nem, hacsak nincs rá felhatalmazása.

Szal irány a jegyző.

promontor · http://jozsefbiro.blog.hu/ 2010.05.07. 00:19:30

Hm, nálunk szerdán volt anyák napi műsor az oviban, az összes szülő folyamatosan fényképezett vagy videózott. Nesze neked "személyiségi jogok".

Mondjuk lehet fordítva is nézni: mi az, hogy te mint szülő, nem fényképezheted a saját kölyködet...

Arra sem emlékszem, hogy az óvodai csoportfényképezéstre engedélyt kértek volna tőlem.

Fedor · http://fedor.blog.hu/ 2010.05.07. 09:09:33

@loláb: "Nekem valahogy azok a kiskölkök "szimpatikusabbak", akiknek az anyja nem drámázza túl a dolgot, ha a gyerek beveri a könyökét, vagy lehorzsolja a térdét."

Egy dolog, hogy nem csinálunk drámát minden horzsolásból (van is elég rajtuk, ne félj), és egy másik, hogy nem bánom, ha biztonságos környezet veszi körül. Mond már el, mert komolyan nem értelek, miért zavar az téged, ha olyan lánc van a hintán, amibe nem szorulhat bele a gyerek ujja? Olyan rettenetesen rossz az? Kényeskedő anyámasszonykatonája lesz, ha emiatt nem kell kórházba rohanni vele? Tényleg nem értem, mi a bajod. Nekem már volt gyerekem életveszélyben mások felelőtlensége miatt, nem kívánom neked is azt, amit akkor a párommal átéltünk...

@DeMarco: "Simán vinném a kamerát, meg a fényképezőgépet és használnám is az ünnepségen."

A ballagásban speciel idén nem vagyok érintett.

@Bokortalan Lajtalan: Arról a szólásról még nem hallotál, hogy "Átesett a ló túloldalára"?

harlequeen 2010.05.07. 12:45:51

Kedves Fedor!
A személyiségi jogok ilyenforma védelme az internet, az interaktivitás, és a közösségi oldalak világában abszurdnak tűnik. Mintha monszun idején tiltanánk az esőt.

Milyen érdekes, hogy valamikor külön bizottságok fordítottak komoly időt arra, hogy bárkiről bármit megtudjanak, manapság pedig önként dalolva adjuk meg nap mint nap az adatainkat...(ez csak egy kis gondolati szösszenet volt a témához)

Avatar 2010.05.07. 14:31:22

@harlequeen: "manapság pedig önként dalolva adjuk meg nap mint nap az adatainkat"

Amíg önként adod meg, addig nincs ezzel baj, aki paranoid, annak nem muszáj megadnia semmit magáról. Most is vannak épp elegen, akik azzal foglalkoznak, hogy olyanokról gyűjtsenek infokat, akik titkolózni próbálnak.
Majd ha az emberek tapasztalják, hogy valamilyen problémájuk lett abból, hogy kiadták az adataikat, akkor elkezd a társadalom tudatába beépülni, hogy mit nem érdemes kiplakátolni magadról...
Pl. subba.blog.hu/2010/05/03/pava_zoltan_sziv_pina
:)
Pedig hát mért ne szerethetné...?

loláb 2010.05.08. 11:04:53

@Fedor: Nem a megszűnő "életveszély" a bajom, amit az újj be nem szorulása okoz, hanem az értelmetlen, felesleges szabályoktól kapok agyfaszt.

Nyilván kellenek előírások, hogy az ÉLETVESZÉLYT elkerüljük, de szerintem ebben az esetben is sikerült átesni a ló tulsó oldalára, és asszem ez a címe a posztodnak, tehát talán annyira nem off.
süti beállítások módosítása
google.com, pub-2368870423120984, DIRECT, f08c47fec0942fa0