A városi legenda visszalő
2010. július 27. írta: Fedor

A városi legenda visszalő

Ismert, bár a történészek szerint alaptalan Trianon legenda, hogy a román titkosszolgálat könnyűvérű nők sokaságát küldte anno Franciaországba, mégpedig azért, hogy ott elcsavarják a békekonferencián résztvevő diplomaták fejét, és így a román álláspont képviseletére bíztassák őket. 

Nos, ez a legenda elterjedt Romániában is, de ironikus módon ellenkező előjellel, legalábbis a The Times kelet-európai tudósítója, Adam LeBor szerint:

Egyszer Kolozsvárott a Washington Post tudósítójával együtt megpróbáltak interjút készíteni Gheorghe Funar polgármesterrel, de végül is csak a helyettesét tudták megkérdezni a magyarügyről. A polgármester-helyettes kifejtette, hogy óriási magyar–nemzetközi összeesküvés folyik a háttérben Románia ellen. A nevetést egyre nehezebben palástoló két tudósítónak előadta a kolozsvári helyettes, hogy a magyaroknak speciális iskolájuk van Budapesten, ahova évente összegyűjtik az egyetemekről a legszebb nőket, és arra tanítják őket, hogyan csábítsanak el nyugati férfiakat. Amikor végeztek, szétküldik őket szerte a világban, hogy jövőbeli vezetőket keressenek, akiket elcsábítanak, és rávesznek arra, hogy támogassák a magyar álláspontot Erdéllyel kapcsolatban. – Peter Maass barátommal eltűnődtünk: vajon mi nem vagyunk elég fontosak ahhoz, hogy el akarjanak csábítani minket? – idézi fel a tudósító.

Ékes példája ez annak, hogy az emberi hülyeség nem ismer se földrajzi, se időbeli, se logikai határokat, ha ellenségképet kell építeni és megerősíteni.

Amúgy "a magyar összeesküvés" Adam LeBort is behálózta: magyar felesége van. :-)

A bejegyzés trackback címe:

https://fedor.blog.hu/api/trackback/id/tr762177429

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Win Elen 2010.07.27. 08:22:07

Hat, csak kell valamire hasznalnia egy orszagnak, ha zsufolasig tele van csodalatos nokkel, szep lanyokkal, belevalo dogos asszonykakkal :)

Hm. Akkor azokban a felnott filmekben a munka nelkul maradt kemnok szerepelnek? :)

Win Elen 2010.07.27. 08:34:26

Szoval igen jellemzo az emberre az osszefuggesek ok-okozatok kenyszeres keresese, ami nem feltetlen rossz, mert ennek rengeteg dolgot koszonhetunk. De epp annyi agyrem melegagya is e tulajdonsagunk, mint amennyi hasznose :) A jobbnal jobb osszeeskuves-elmeleteket is a korlatok nelkul valaszokat kereso embereknek koszonhetjuk, bar meggyozodesem, hogy nem keves kozuluk, eleg jol raerez a valodi igazsagra is.

greybull 2010.07.27. 09:57:46

Állítólag Tejút-rendszerünk közepin van egy kurva nagy fekete lyuk a csillagászok szerint.
Ha engem kérdeztek volna meg, én már rég megmondtam volna nekik, hogy: az egész világ a "fekete lyuk" körül forog......

DeMarco 2010.07.27. 10:13:22

Sokáig suttogták, szájról szájra járt, h az oroszok atombombákat tárolnak magyarországon... Ezt persze mindig tagadták, h csak városi legenda... Mindig mesének gondolták, amikor ezt szóba hoztam, főleg amikor a fertő-tóba dobandó kis atombombáról volt szó, amivel el akarták zárni a bevonuló nyugati csapatok útját...
Sokáig senki sem hitte el nekem, h a budai vár alatt katonai bázis van és liftekkel is le lehet menni, meg régi kórházakba amik szintén a föld alatt vannak.
Aztán kiderült, h ez az igazság...

Én óvatosabban fikáznám a "városi legendákat", mert könnyen kiderülhet, h tényleg úgy volt, vagy legalábbis közel jár az igazsághoz...

Fedor · http://fedor.blog.hu/ 2010.07.27. 11:10:32

@DeMarco: Ezt a legendát történészi kutatások már cáfolták, így ebben az esetben a cáfolat az igazság. Az általad említett témáknál sokáig nem volt lehetőség kutatásokra. A rendszerváltás óta van, így ezekben meg a megerősítés az igazság. Nem lehet en bloc kezelni ezeket a legendákat, hogy mind igaz, vagy mind hamis, csak egyenként.

bulvármédiás => · http://kepviselo.blog.hu 2010.07.27. 11:32:51

Ez kb. annyira értelmes trianon-legenda marhaság, mint a mi verziónk a szétosztásról (a tárgyalást vezető francia férfi felesége magyar volt, és folyamatosan megcsalta ők, ezért bosszulta meg a nemzetet) vagy az osztrákok verziója Sopron hűségéről (szerintük a szavazást megelőző napon egy sörös-virslis fesztiválnak köszönhetően többszörösére nőtt a város magyar ajkú lakossága): lúzer kocsmabalfaszok által kitalált fantazmagóriák, mert a valós politikai indokok számukra túlságosan szárazak.

Káposztakukac 2010.07.27. 17:37:25

pedig ez igaz. az iskolák neve pedig: IBS és BGF. tele van szebbnél szebb nőkkel, akiket csak arra képeztek ki, hogy gazdag és befolyásos úriemberek golyóit nyalják fényesre :)

loláb 2010.07.27. 18:02:02

Funart mióta szokták komolyan venni?

hu.wikipedia.org/wiki/Gheorghe_Funar

Ő a román Slota. Illetve Slota a szlovák Funar.

Pendemonda 2010.07.27. 18:26:17

Azért csak óvatosan a városi-legendázással, a női szépség mindig ott volt a bevethető fegyverek között, Mata Haritól a jelenlegi orosz - amerikai kémügyig (10/4).

A Kápoosztakukac által említett két iskola szerintem csak az eszközöket tanítja, a funari célok valahogy kimaradtak a mission statement-ből

yafet 2010.07.27. 18:45:21

@Fedor: Egyes történészi kutatások azt állítják, hogy a románok az ókori rómaiak egyenes ági leszármazottai, mások meg azt hogy kecskepásztorok.

Waldorf Rolandó 2010.07.27. 19:24:54

Ezt a "békeszerződést" egy szemtanú francia újságíró, Henrie Pozzi könyvében, melynek címe: "Századunk bűnösei" - igen egyszerűen csak "trianoni karneválnak" nevezi. Itt elmondja, hogy Románia a Monarchia szövetségese volt, de átállt az Entente-hoz, melynek tagjai nem akarták befogadni. Így a románok más módszert alkalmaztak. Ennek ismertetésére legjobb az, ha Pozzi könyvéből idézünk:

"De mosoly is fakadt Trianonban. Először a román nők jelentek meg a trianoni és versailles-i szállók éttermeiben. A román államfők (nevük kiírva) gyönyörű nők koszorúját vonultatták fel az "igaz ügy" védelmére. A hölgyek nagy része a bukaresti előkelő társaság tagja volt. Valamennyien Románia hatalmának növelését tűzték ki célul. Ezek az elragadó honleányok ostromolták a konferencia politikusait, diplomatáit és szakértőit a román haza érdekében.

A szerb diplomaták amerikai feleségei és azok barátnői is veszedelmesen feldúlták a konferencia döntőbíráinak a nyugalmát. Egész Párizs csodálta a szerb követ feleségének a szépségét. A kis Doriáról, aki ragyogó tavaszt varázsolt a Hotel Crillon komor szürkeségébe, csodákat meséltek a férfiak. A vöröshajú »72-es számú« Brünnből jött, öt nyelven beszélt és jártas volt a szerelmi élet minden apró játékában."

Fedor · http://fedor.blog.hu/ 2010.07.27. 21:03:00

@yafet: Én komoly történészekről beszéltem, nem sarlatánokról...

bogancs · http://nivo.blog.hu 2010.07.27. 21:03:35

Hát igen! Ezek azok a dolgok, amiknek az igazságtartalmát sosem fogjuk megtudni. Nem elképzelhetetlen dolgok ezek, de nehéz elképzelni őket.

Mindenesetre az érintett befolyásos vezetők szerencséseknek mondhatók. Én azért kételkedem a módszer hatásosságában. Én spec. szépen kihasználnám a szexi nő szolgáltatásait, aztán tárgyalnék legjobb tudásom szerint. Két legyet egy csapásra. Persze csak szigaorűan akkor, ha független lennék :-))

lüke 2010.07.28. 17:29:48

szegény:)
bezzeg Masaryknak amerikai volt
süti beállítások módosítása
google.com, pub-2368870423120984, DIRECT, f08c47fec0942fa0