Hallelujah: X-Faktor vs. Megasztár vs. Nagyvilág
2010. szeptember 13. írta: Fedor

Hallelujah: X-Faktor vs. Megasztár vs. Nagyvilág

A kertévék nagy csatájának köszönhetően mostanában az is megismerkedhetett Leonard Cohen nevével és legfőképp a Hallelujah c. számával, aki azelőtt nem is hallott róla. Hát most itt az alkalom, hogy összevessük, melyik műsorban adták elő jobban, és hogy ez a két előadás mennyire állja meg a helyét a nemzetközi mezőnyben.

Lássuk először is az alapanyagot, hogy hangzik a dal eredetiben:

És most jöjjenek a feldolgozások:

Az egyes számú magyar versenyző Takács Nikolas, akit az X-Faktor első adásban emlékezetes műbalhéval vezettek fel, hogy aztán a zsűri maga alá aléljon az egyébként tényleg jó produkciótól:

A kettes számú magyar versenyző a 13 éves Danis Elza, aki a Megasztárban adta elő ugyanezt dalt:

Leonard Cohen-nek a saját korosztályából is van itthoni rajongója az ex-piramisos Gallai Péter személyében. Az ő feldolgozása azért is különleges, mert nem angol, hanem magyar szöveggel adja elő a nótát:

Nemzetközi vizekre evezve lássuk először azt a lányt, aki ezt a tehetségkutatós Hallelujah-lavinát elindította. Alexandra Burke, az eredeti X-Factor 2008-as nyertese futott be ezzel a nótával, tuti daltippet adva az önjelölt sztárpalántáknak (sírásmentes videóklippért katt ide):

 Milyen lehet ez az egész egy világsztár feldolgozásában? A színpadon Jon Bon Jovi:

Érdekes módon ez a dal azon nemzedék számára is ismerősen cseng, akiknek a könnyűzenét egyelőre még az Alma együttes és Halász Judit néni jelenti, hisz az első Shrek mozi egyik kulcsjelenetének kisérőzenéjeként számtalanszor hallhatták az agyonkoptatott DVD-ről:

És akkor most lehet szavazni:

A bejegyzés trackback címe:

https://fedor.blog.hu/api/trackback/id/tr462292213

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Dave985 · http://siparadicsom.reblog.hu/ 2010.09.13. 14:32:41

Én inkább az X-factorban feltűnt Szitora Jennifer verzióját favorizálom:

www.youtube.com/watch?v=25CYnQ_b7nQ

Myta · http://www.stylebyme.blog.hu 2010.09.13. 16:44:42

Hazamegyek és a Youtube-ra én is feléneklem :-) azt meglátjuk...

farkamatvakarva 2010.09.13. 16:46:01

danis elza csak 13 éves?
pedig egész suna+ már
a tevepata is ott van, ahol lennie kell :)
pár év múlva playboyba mehet :)

silverwol 2010.09.13. 16:50:26

Hmm... Kurt Nilsent miert nem tetted bele? Amikor negyen enekeltek ezt a dalt, messze-messze a legjobb, mind kozul.

www.youtube.com/watch?v=T2NEU6Xf7lM

Tomibito 2010.09.13. 17:04:16

Énisénis :D

Szerintem Kokia verziója a legjobb:
www.youtube.com/watch?v=b_W0cTH20-k

MickthePick 2010.09.13. 17:06:22

@farkamatvakarva: ??? szegényke igazi tehénnövendék... és az az elcseszett szemöldök 13 évesen? Szülőknek vastag gratula :(

Môžeš mi pomôct'? 2010.09.13. 17:35:16

Én 92-ben hallottam először John Cale változatát a Fragments of a Rainy Season-ról, azóta is az az etalon, és az sem tudta elrontani, hogy egy kicsit kozmetikázva Sherk-betétdal lett. Mostanra viszont már kibaszottul unom, hogy a csapból is ez folyik. Ez egy olyan dal, amit bizonyos élethelyzetben sokat hallgat az ember, bár lényegében a naplementét, a tengeren hányódó vitorláshajót, gombolyaggal játszó macskakölyköt ábrázoló olajfestmény auditív megfelelője.

tus-co 2010.09.13. 17:46:45

Végezetül egy csapat kócos hajú (és fogú) srác:

www.youtube.com/watch?v=T2NEU6Xf7lM&feature=related

Az igazi Trebics 2010.09.13. 17:58:40

@Mostly Harmless: Ott az eredeti Leonard Cohen féle hallható.

86c 2010.09.13. 18:42:57

az öreg után csak és kizárólag jeff buckley www.youtube.com/watch?v=y8AWFf7EAc4

Goldrush 2010.09.13. 19:04:20

@86c: Igenigen... Jeff Buckley a legjobb... Ha may rest in peace...

Pacman 2010.09.13. 19:41:44

Nekem a Shrekes, vagyis a Rufus Wainwright féle szám tetszik.

zozo6296 2010.09.13. 19:44:18

T. blogszerkesztő!
Tök jó lenne hogyha megcsinálná szépen és átláthatóan oldala ama részét hol a kommentek vannak. A név beleolvad a dátumba,a válaszolt egyén neve pedig alig látszik.Ajánlanám más blogokról leleseni azt h ilyen meghatározott méretű kockába van a komment és az egysoros kommentet is érdemes legyen elolvasni.
Zavaros? Kérdezzék vissza.

Amúgy: már agyfaszt kapok ettől a számtól pedig ama xfaktor részt nem is láttam.Megjegyezendő csak más műsorokban hallottam részleteit. Elég volt az is. Amúgy azért jó h csinált ilyen posztot.Hiánypótló.

fénycsepp 2010.09.13. 19:53:18

szentségtörés nem említeni Jeff Buckley feldolgozását..szerintem még az eredetinél is jobb.
j. b híjján marad a shrek-féle..r'n' b rinyagépek inkább ne nyávogják szét ezt a számot.

z003 2010.09.13. 20:15:53

Rufus & Martha Wainwright Duo
Glastonbury 2007
Közben még a nap is kisüt.
Agyonművelteknek tuggyátok az a Srekkes srác.

www.youtube.com/watch?v=12m3CRZQkHc

De nálam K.D. Lang-féle verzió visz mindent.
Ő ugyanis belehal és újjászületik közben.
www.youtube.com/watch?v=P_NpxTWbovE

AarhNie 2010.09.13. 20:49:48

Kurt Nilsennél jobban senki nem énekli.

Barahir fia Beren 2010.09.13. 21:11:07

Pain Of Salvation: www.youtube.com/watch?v=1VDLbia64mo

A legjobb Hallelujah. Evör. Nem véletlen: Daniel Gildenlöw egyike a ma élő legjobb énekeseknek.

vadász2 · http://kariblog.blog.hu 2010.09.13. 21:35:50

@Fedor: Nekem úgy rémlik, hogy az egyik (korai) House-rész végén is szerepel. Ne mondd, hogy azt sem ismered! ;-D

Sixx! Anyádat is nyuggernek hívod? · http://orbanfan.blog.hu 2010.09.13. 21:37:55

Te Kvaszdics! Ez most mire vótt jó? Ezt a förtelmet (megaszar meg az a másik) minek még itt is reklámozni? :(((
Ehhhh... (Nálam első Cohen - mind1, mit énekel -, a második a fentiek közül a Shrek verzió. A többiről inkább nem nyilatkoznék.

geert 2010.09.13. 21:50:39

@atrazin: engem is a kd lang verzió üt meg a legjobban (a közönség torkát viszont vattával tömném be)

xenuka 2010.09.13. 22:44:30

@Myta:

ezért a mondatért rád szavazok máris!

kacsa! 2010.09.13. 22:49:12

Azt hittem normális Xfaktor & Megasztár fikázás lesz. Ez nemérdekel...

borzash · http://frozensteak.bandcamp.com 2010.09.13. 22:59:53

Jeff Buckley. Jeff Buckley. Jeff Buckley.

Bilux67 2010.09.13. 23:06:06

Ő is szépen énekel, bár ezzel a névvel nem fog nálunk karriert csinálni.

www.youtube.com/watch?v=brW9EBBeBpk

2002 2010.09.13. 23:10:13

Szerintem is Jeff Buckley a legjobb, többi közelébe sem ér

xenuka 2010.09.13. 23:13:09

valahogy ő is elénekelte

Lee DeWyze - American Idol

www.youtube.com/watch?v=X8r4MFmMxwo&feature=related

balazsman 2010.09.13. 23:31:53

ladies and Gentlemen, the one and only, Annie Lennox: www.youtube.com/watch?v=m66gWbBRXKE

kangep 2010.09.14. 07:50:47

kivan a faszom a sok hajlítóművészből már. ha akkora fekának gondolják magukat, takarodjanak a vasműbe hajlítani. :D

kangep 2010.09.14. 07:51:20

meg a sok hajlítóművészTŐL is :D

satch 2010.09.14. 08:31:04

Én is hiányolom Jeff Buckleyt a szavazásból, én azt hallottam a legtöbbet, több sorozatban is volt.

z003 2010.09.14. 08:56:26

Jeff Buckley kissé túlértékelt. Úgy érzem.
Amúgy a sok hajlítástól és a betanult mozdulatokból és hangképzésből elegem van.
Alig van valami egyedi hang.

lackó 2010.09.14. 09:30:33

Jeff Buckley tényleg jó, de azért az eredeti csak az eredeti. Főleg, aki élőben is hallhatta/láthatta. Az "öregben" van erő, van valami, amit hozzátesz -és ez messze nem az énekhangról szól, hanem az egész dalról, szövegről, érzésről. Milyen fura, hogy mostanában kezdik egyre inkább (újra)felfedezni őt. Ennek én örülök, csak azt sajnálom, hogy rágógumifeldogozásokat csinálnak belőle -ilyen a Takács- és Danis- féle is, és ettől válik egyesek számára tengerparti-naplementés érzésé. Pedig az egész dal és az egész Cohen-jelenség nem erről szól.

z003 2010.09.14. 10:18:57

Az eredeti mégiscsak az eredeti szöveg nem mindig áll meg.
Nem ritka hogy dalt sem az eredeti szerzője, sem az akinek esetleg írta nem tudja megfelelően előadni, gyakran eltelik néhány évtized míg egyszer valaki megfelelően felénekli.
Példákat szinte mindenki tudna mondana arra, ahol az eredeti értékelhetetlenül szar.

lackó 2010.09.14. 10:52:30

@atrazin: de nem ebben az esetben, és én erről beszéltem.

z003 2010.09.14. 11:24:46

Cohen pont ez az eset. Mint Bob Bylan, és Neil Young. Minden tiszteletem az övék, de csupán lélekből énekelnek, mert hangjuk nem sok van. Ritán jön össze a lélek, a jó hang és a nagyszerű dal.
süti beállítások módosítása
google.com, pub-2368870423120984, DIRECT, f08c47fec0942fa0