Utánlövés
2010. október 04. írta: Fedor

Utánlövés

Még egy utolsó vicces plakát a kampányból, amit sajnos csak ma reggel vettem észre:

Ami meg a valódi főpolgármester-jelölteket illeti, nem igazán úgy alakult a végeredmény, ahogy vártam.

Persze nem az első helyezett okozott meglepetést. Tarlós győzelme be volt árazva. Ezzel kapcsolatban csak Orbán tudott felhúzni tegnap este, amikor beszólt mindenkinek, aki korábban Demszkyékre szavazott (márpedig ez a halmaz nem csak a most Tarlós ellen voksolókat fedi le, hanem bizonyára van valamennyi átfedés is). Mi az hogy a nemzet most szerezte csak vissza a fővárosát? Kitől? Eddig kié volt? Vérmesebb balosok rémülettel, szélsőjobbosok örömmel bizonyára antiszemitizmust hallanak ki ebből a mondatból (Judapest, ugyebár). Én nem tartozom közéjük, de azt a szentenciát már marhára unom, hogy FIDESZ=nemzet. Hát nem egyenlő, még akkor sem, ha egyébként most valóban kiborult a narancssárga tinta az országtérképre. 1994-ben és 2002-ben se mondta senki, hogy a nemzet a ballib oldallal egyenlő, pedig önkormányzati szinten majdnem ilyen nagy győzelem született, csak ellenkező előjellel. Örüljenek a sikerüknek, de miért kell még utoljára még egyszer belerúgni a legyőzött ellenfélbe? Miért nem tudják méltósággal viselni a győzelmüket?

A valódi verseny tehát a fővárosban nem az első helyért folyt, hanem a mögötte lévő erősorrendért. És ez az, ami nem egészen úgy sikerült, mint ahogy vártam.

A kampány kezdetekor ezt írtam:

Az új játékos LMP már tavasszal is nagyon jó eredményt ért el a fővárosban, és a pozíciói azóta csak javultak, hisz a ballib oldalon rajtuk kívül csak hitelességi és/vagy ismertségi problémákkal küzdő pártok vannak, így ha van valaki, akinek van esélye megszorongatni, esetleg talán le is győzni Tarlóst, akkor az Jávor Benedek.

Lényegében egy tisztes második hely, ezt vártam tőle. Hát ez nagyon nem jött be, de mentségemre szóljon, hogy - mint tegnap este a tévéből megtudtam - akkor még Török Gábor is hasonlóképpen vélekedett. Nyár végén (még a cetlimizéria előtt) egyszerűen nem gondoltam volna, hogy a bájgúnár imidzsű Horváth Csaba a nevetség tárgyává vált kampánynyitójával és a totálisan visszahúzó MSZP-s hátterével nem hogy nem ront a pártja tavaszi eredményén, de még javít is valamennyit, miközben Jávor pont az ellenkezőjét teszi. "A saját elvárások 90%-os teljesítése" - ahogy Karácsony Gergely fogalmazott az LMP-s sajttájon, az lényegében enyhe bukás, ami csak azért nem érdemli ki a csúfos jelzőt, mert a Jobbik azért nem tudta megelőzni, bár az első részeredményeknél még ez is felmerült lehetőségként. Ez van, ennyit tesz az, hogy az MSZP több évtizedes beágyazottsága azért nem múlik el nyomtalanul, szervezésben ott vannak még a szeren, ez már a kopogtatógyűjtéskor is látszott.

No, hát megtörtént a nagy térfoglalás, a FIDESZ most már minden megnyert, amit egy demokráciában megnyerni lehet, most már aztán tényleg nincs kire fogni, ha valami rosszul sül el. Most jön egy bő három éves kampányszünet, így talán végre a kormány is elkezd normálisan, nem kampányszempontokat előtérbe helyezve dolgozni.

Lássuk.

A bejegyzés trackback címe:

https://fedor.blog.hu/api/trackback/id/tr692343113

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: Krizsó és Mészáros - pótolva 2010.10.04. 15:11:55

Mint ismeretes, a választások után Mészáros Antóniát és Krizsó Szilviát az elsők között száműzték a fajsúlyosabb politikai műsorokból. Hiába, kényes, belemenős kérdéseknek ezentúl nincs helye a köztévén, még a végén zavarba hoznak esetleg egy kormány...

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

DeMarco 2010.10.04. 12:45:50

"Ezzel kapcsolatban csak Orbán tudott felhúzni tegnap este"

Csak azért tudott ezzel felhúzni, mert valamiért, valószínűleg az ébredező lelkiismereted miatt magadra vetted.

"amikor beszólt mindenkinek, aki korábban Demszkyékre szavazott"

Szégyen, hogy voltak ilyenek...

"Mi az hogy a nemzet most szerezte csak vissza a fővárosát? Kitől? Eddig kié volt?"

Érdekes, én pedig pont ezt éreztem tegnap. Az este legmeghatóbb pillanata volt ez a pár mondat...
Kitől? Természetesen a komcsiktól és az aberrált libsiktől, akik majd 70 éve rontják ott a levegőt és teszik tönkre a várost.

Csatoltam egy videót a pusztítás fogalmairól ami minden szinten történt, de itt a leglátványosabb:

www.youtube.com/watch?v=V0El1Oa_Ivg

De ugyanez a barbarizmus volt látható a Rácz-fürdő régi-új képein is, csak nem találom a videót...

Ami meg a lumpenes értékelésedet illeti, azért tegyük hozzá, hogy mi ezen már akkor is röhögtünk, nem csak most és felhívtuk a figyelmedet a képtelenségekre, de falra hányt borsó volt...
Hát most láthatod a valóságot, ritka pillanat ez számodra, átszakadt a burok ami körülvesz és megcsap a valós helyzet szele... Én a helyedben gyorsan kimásznék a burokból, ha már nyitva van, mielőtt újra bezáródik...

Fedor · http://fedor.blog.hu/ 2010.10.04. 13:24:43

@DeMarco: Örömködjél csak, amig van miért.

"Ami meg a lumpenes értékelésedet illeti, azért tegyük hozzá, hogy mi ezen már akkor is röhögtünk, nem csak most és felhívtuk a figyelmedet a képtelenségekre, de falra hányt borsó volt..."

Tehát szerinted képtelen dolog, hogy a szocik nem előzhetőek meg az LMP által a fővárosban? Örülj neki, hogy igazad lett, úgyis annyira szereted őket. Én inkább sajnálom, hogyí ilyen jó eredményt értek el a szocik. Egyéb képtelenségeket miket írtam? Állítottam talán, hogy nem Tarlós fog győzni? Hogy a Jobbik nem jut be? Hogy Ungár Klára nyerni fog? Mi volt az anagy tévedés a fentin kívül, mond...

legeslegujabbkor 2010.10.04. 14:34:06

Mint írtad, a szocialistákra szavazók elkötelezettebbek. Aki az LMP-re szavazott áprilisban, azok a bizonytalanabbak, most inkább otthon maradtak.

vadász2 · http://kariblog.blog.hu 2010.10.04. 16:40:13

@Fedor: Nem teljesen értem, hogy mit vártál. Azért a Horváth Csaba mellett a Jávor sem volt valami markáns egyéniség (azért valljuk be, Tarlóst ebből a szempontból sokkal jobban el lehet adni). Őszintén szólva ezt vártam, és számomra meglepetésként szolgált a soroksári, kispesti, és erzsébeti jelölt sikere. Nem különben tetszik, hogy az olyan települések többségén, ahol csak a fityisz indított pártpolitikust, ott elsöprő többségben a függetlenek győztek. Ez mutatja, hogy ha van választás, akkor az ember tudják, hová tegyék az ikszet. Ugyanakkor kicsit elszomorít, hogy Ferencvárosban, habár fej-fej mellett álltak, végül nem Gegesy lett a polgármester...

Fedor · http://fedor.blog.hu/ 2010.10.04. 17:04:15

@vadász2: "Jávor sem volt valami markáns egyéniség "

Persze ezt én is írtam a fentebb már idézett nyárvégi posztomban. A szocikat vártam inkább rosszabb pozícióba, és ebből következően azt, hogy a nem Fideszre szavazók inkább az LMP-t választják Horváthék helyett, csak alábecsültem az MSZP beágyazottságát.

gpetersz 2010.10.04. 19:03:53

@DeMarco: Te szimplán hülye vagy kisfiam.

A fenti mondat nálam is kivágta a biztosítékot. Én Staudtra szavaztam (na osszad be kis zsenim, hogy még kikre), és soha nem szavaztam Demszkyre.

Orbán Bp fóbiája már régen is az agyamra ment, tőzsgyökeres pesti vagyok, kőbányai proli, ha úgy tetszik, panelfajta. Vagy ez nem is fóbia, hanem kisebbrendűségi érzés?

Egy kurva nagy pofon kijár már ezért (meg egyéb Budapest gyalázásaiért) Orbánnak.

DeMarco 2010.10.04. 21:40:50

@gpetersz: "tőzsgyökeres pesti vagyok, kőbányai proli, ha úgy tetszik, panelfajta"

Ennek ellenére azért csak sikerült neked is felfogni a lényeget.
Kit érdekel, hogy egy-két embernél kivágta a biztosítékot?

A másik 9 millió értette és értékelte a gesztust.
Kezd helyreállni a rend. Kicsit sokáig tartott, pont a Fedor által emlegetett beágyazottság miatt, ami a nagyon is tudatos betelepítések miatt történt, de azért megtörténik.

loláb 2010.10.05. 08:33:05

"1994-ben és 2002-ben se mondta senki, hogy a nemzet a ballib oldallal egyenlő, pedig önkormányzati szinten majdnem ilyen nagy győzelem született, csak ellenkező előjellel."

Ne beszélj már baromságokat. Azokat a győzelmeket még a 2006-os fideszes győzelem is messze meghaladta, nemhogy a mostani.

"Örüljenek a sikerüknek, de miért kell még utoljára még egyszer belerúgni a legyőzött ellenfélbe?"

Mondjuk úgy, hogy revans gyurcsány "narancsos buktájáért".
A legjobb mégis Kósa volt a tegnapi mokkában: "az mszp olyan, mint a fekete lovag, se keze, se lába, mégis póverkedik"

"A valódi verseny tehát a fővárosban nem az első helyért folyt, hanem a mögötte lévő erősorrendért."
Nem, a valódi verseny a közgyülési mandátumokért szólt. A fidesz tavasszal budapesten listán 44%-ot ért el, ezen jelentősen, 7%-nyit sikerült javítani.

"egyszerűen nem gondoltam volna, hogy a bájgúnár imidzsű Horváth Csaba a nevetség tárgyává vált kampánynyitójával és a totálisan visszahúzó MSZP-s hátterével nem hogy nem ront a pártja tavaszi eredményén, de még javít is valamennyit,"

Ez tévedés. A szocialisták budapesten bőven 30% felett szerepeltek (talán még a negyven is megvolt) ehhez képest a 29% az nagyon gyenge.
Én, a magam részéről még ezt is soknak tartom, Ingyenbkv Csabának egyszerűen borzasztóan el kellett volna kenni a száját, háromszor-négyzser annyi szavazatot kapva, hogy mégegyszer ekkora faszsággal (mint az ingyenes bkv) senkinek eszébe ne jusson borzolni az emberek kedélyeit.
Sajnos ez nem jött be, látszik, hogy még sok a buta ember budapesten.

"mert a Jobbik azért nem tudta megelőzni, bár az első részeredményeknél még ez is felmerült lehetőségként."
Az első részeredmények a XIX kerületi polgármesterválasztás eredményeivel együtt lettek megmutatva, azaz valamelyik kispesti szavazókör adatainak feldolgozása történt meg, azt mutatták meg.
A fidesz egyébként valami 47%-os kapott az akkori részeredmények szerint, a szocik pedig 35 körül. A jobbik ugye megelőzte az lmp-t.
Ez egyébként erősíti azt a vélekedésemet, hogy a jobbik szavazótábora a volt szocialista szavazókból áll nagyrészt.

"Ez van, ennyit tesz az, hogy az MSZP több évtizedes beágyazottsága azért nem múlik el nyomtalanul"

Remélhetőleg, most a töredékére csökkenő közgyülési pozik miatt már kevesebb éhes szájat fog tudni eltartani a párt, így megkezdődhet ezen a téren is a lemorzsolódás.
Puch Laci izzadhat, hogy honnan teremti elő a negyvenezer (!) párttag aktivitásának megtartásához szükséges lét.

Fedor · http://fedor.blog.hu/ 2010.10.05. 10:29:25

@loláb: "Azokat a győzelmeket még a 2006-os fideszes győzelem is messze meghaladta, nemhogy a mostani."

2002-ben ugyanúgy kiborult vörös tinta, mint most a narancs. Nem volt 100%-os, mint most, de nagyobb volt, mint a 2006-os fideszes győzelem.

www.valasztas.hu/onkval2002/so02/ered_ind.htm

A legtöbb megyei közgyűlés és megyei jogú város szoclib kézen volt. A kormány is szoclib volt, és a Megyó-féle osztogatásnak köszönhetően kb. olyan népszerűek voltak mint a most a FIDESZ. És mégse mondta senki, hogy MSZP=nemzet. De pont az ő példájuk is azt mutatja, hogy egy ilyen siker csak átmeneti állapot. Ahogy nekik is arról csúcsról már lefele vezetett csak az út, úgy a FIDESZ-re is ez vár, sőt, még meredekebb is lesz, mert magasabban vannak. Ebből persze nem vonok le semmilyen következtetést arról, hogy mi lesz négy év múlva, mert azt senki meg nem jósolja. Hitte volna valaki a 94-es FIDESZ fiaskó után, hogy négy év múlva kormányt alakítanak? Hitte volna valaki Megyó bukásakor, hogy a szocik talpra tudnak állni, és megtarthatják a hatalmat? A ciklus java még hátravan, benne a kötelező hullámvölggyel, aztán majd kiderül, hogy a FIDESZ mit ér el, mit tudnak felmutatni az ellenzéki pártok, és mindezt hogy veszi a választóközönség.

"Ez tévedés. A szocialisták budapesten bőven 30% felett szerepeltek (talán még a negyven is megvolt) ehhez képest a 29% az nagyon gyenge."

Rosszul emlékszel. Tavasszal a szocik 25,33%-ot értek el:

valasztas.hu/dyn/pv10/outroot/vdin1/hu/l40301.htm

Egyébként utána is számolhattál volna, ha már a FIDESZ eredményét tudod fejből (egyébként azt is rosszul, mert nem 44, hanem 46%), ha a két nagyot összeadod, akkor hogy jön ki a 100%, tekintve hogy az LMP meg a Jobbik 10% fölötti eredményt ért el, de még az MDF is majdnem ötöt? :-)

2010.10.05. 11:18:52

A Véleményvezéren (most nem kaparom elő, de meg lehet találni) van egy érdekes felmérés (persze nem reprezentatív, de ez most nem érdekes), amiben a főpolgármesterjelöltek különböző tulajdonságaikra kérdeznek rá. És hiába az jön ki, hogy Jávort okosabbnak és becsületesebbnek tartják, mégiscsak Tarlósnak adnák a posztot. Miért? Mert ennyit számít az ismertség és a biztonság. Az emberek még egy biztos rosszabbat is inkább elfogadnak, mint egy bizonytalan jót. Ezért is szavaztak annyi éven keresztül Demszkyre.

2010.10.05. 11:19:37

OFF: technikai javaslat: a sortávolságot tedd egy kicsit nagyobbra, mert egybefolynak így a sorok.

loláb 2010.10.05. 14:22:17

@Fedor:

"A legtöbb megyei közgyűlés és megyei jogú város szoclib kézen volt."

2006-ban heves kivételéval (ahol döntetlen vol) minden megyei közgyülés fidesz kézen volt, és 7 kivételével a 23 megyei jogú város is.
2002-ben több nyugati megye fideszes volt, és voltak nagyvárosok fidesz kézen (kaposvár, debrecen).
És amelyik közgyülésben győzött az mszp, ott is zömmel 1-2 fős többsége volt.
Nagy szoci győzelem volt a 2002-es, de a 2006-os fideszes győzelem, az elsőprő volt, budapesten is 7 kerületben nyertek, közte több pesti kerületben is. és hajszálon múlt a szocik fővárosi közgyülési többsége, gyakorlatilag csak a polgármester szavazatával volt többségük.

"kb. olyan népszerűek voltak mint a most a FIDESZ."
Nagyjából, csak most NINCS ellenzék, 2002-ben pedig az ellenzék erősebb volt, mint az a kormánypárt, ami 98-ban győzött.

"És mégse mondta senki, hogy MSZP=nemzet."
A szocik mást szoktak mondani: azt, hogy a fidesz náci, felelőtlen, stb...
De mindegy, rég volt, szerencsére vége annak az időnek, most remélem a szocialist párt gyurcsányostúl, puch lacistúl szépen-lassan elrohad.

"sőt, még meredekebb is lesz, mert magasabban vannak. Ebből persze nem vonok le semmilyen következtetést arról, hogy mi lesz négy év múlva, mert azt senki meg nem jósolja."

Minden igaz lehet, meg mindennek az ellenkezője is. A fideszesek nem hülyék: a szocik világosan megmutatták, hogyan NEM kell csinálni. Ettől még lehet ugyanaz a vége a dolognak, mint náluk, de ha odafigyelnek, és nem hagyják megerősödni az ellenzéket, akkor húsz százalékkal alacsonyabb népszerűséggel is kormányt alakítanak 2014-ben, sima többségűt.
És két ciklus alatt sokmindent lehet csinálni az országgal, ezt a szocik sajnos bebizonyították.

"Ez tévedés. A szocialisták budapesten bőven 30% felett szerepeltek (talán még a negyven is megvolt) ehhez képest a 29% az nagyon gyenge."

Rosszul emlékszel. Tavasszal a szocik 25,33%-ot értek el:

valasztas.hu/dyn/pv10/outroot/vdin1/hu/l40301.htm
Igaz, tényleg rosszúl emlékeztem.
Szóval, valójában sikerült valamennyit százalékosan szépíteni, bár akkor a 25%-hoz több szavazó kellett (237e), mint a mostani 29-hez (177e), lévén sokkal magasabb volt a budapest részvétel.
Mondjuk minden pártnál hasonló arányban maradtak otthon, a jobbikos parlamenti szavazóknak alig felement el, és szavazott Staudtra. (hala az égnek)

DeMarco 2010.10.07. 07:52:27

@loláb: "a jobbikos parlamenti szavazóknak alig felement el, és szavazott Staudtra. (hala az égnek)"

Nem feltétlenül. Elmentek, csak a Fideszre és a maszopra is szavaztak, ki honnan csábult át.
Nem egy Jobbik szimpatizánst ismerek, akik most csak részben rájuk szavaztak, inkább a Fidesznek adták a voksukat, mert tudták, hogy túl kiélezett a verseny és ha nem fognak össze, akkor mindketten veszítenek. Egymást meg fölösleges gyengíteni, ha ezzel a maszopot erősítenék. Végül ahogy várható volt, nagyon kiélezett verseny alakult ki, de a maszop labdába sem rúgott, viszont a fidesz renegátok, függetlenként generációs harcokkal, majdnem behozták az igazi fideszes jelölteket. Sok Jobbikos kesergett, hogy nem szavazhat a Jobbikra, mert meg kell védenie a várost.
Egy kevésbé kiélezett versenyben a Jobbik sokkal nagyobb arányt ért volna el nálunk. Most így alakult.

Fedor · http://fedor.blog.hu/ 2010.10.07. 08:47:16

"Nem egy Jobbik szimpatizánst ismerek, akik most csak részben rájuk szavaztak, inkább a Fidesznek adták a voksukat"

Hát valahonnan össze kellett jönnie a FIDESZ mögé annak a pár százalék plusznak tavasz óta :-)

kisa 2010.10.07. 21:13:31

Azért szerintem árulkodó, hogy főpolgármester ilyen alacsony szavazatszámmal nem nyert, olyannyira, hogy most Tarlós 28 000-rel kevesebbet kapott, mint négy éve.
Tehát a 1 407 470 budapesti választásra jogosultból mindössze 321 908 a nemzet része,a többi 1 085 562 továbbra se a nemzet része, ezek szerint.
Miről is beszélünk?

kisa 2010.10.08. 07:41:46

@Fedor: Egyébként számszerűen nem lett több, csak esetleg százalékosan, de még ebben se vagyok biztos. (Erre vonatkozó adatot nem találtam)
Tavasszal ugyanis az első fordulóban 64 %-os volt a részvétel, most meg 46 %.

Fedor · http://fedor.blog.hu/ 2010.10.08. 09:05:41

@kisa: "Egyébként számszerűen nem lett több, csak esetleg százalékosan, de még ebben se vagyok biztos."

A százalékos budapesti eredménye a FIDESZ-nek jobb lett (április: 46,32 %; október: 51,52%), a konkrét szavazószám meg igazából nem számít. Egyrészt mert a végeredményt a százalékos arány határozza meg, másrészt meg a részvételi arány csökkenése az összes pártot érintette, nem csak a FIDESZ-t.

"Erre vonatkozó adatot nem találtam"

A valasztas.hu a te barátod :-) Én is onnan vagyok okos (a mostani eredmény jelneleg címoldalon van, a tavaszi meg elérhető itt: www.valasztas.hu/hu/parval2010/354/354_0_index.html ).

kisa 2010.10.08. 09:24:27

@Fedor: Lehet, hogy a végeredményt százalékosan számolják, számomra azonban a konkrét szavazatszámok többet mondanak. :-)

Fedor · http://fedor.blog.hu/ 2010.10.08. 11:05:45

@kisa: Mégegyszer: Az meg az összes pártnál kisebb. Lehet, hogy számszerűleg kevesebben szavaztak Tarlósra, mint négy éve, de a részvételi arány is kisebb volt. Aki nem élt a szavazati jogával, az magára vessen, nem számít a véleménye, így lényegtelen, hogy azért nem ment el, mert "nélkülem is győzünk", vagy azért, mert "minek? úgyis ők győznek", vagy azért, mert magasról szarik a politikára.

Fedor · http://fedor.blog.hu/ 2010.10.08. 11:26:33

@DeMarco: Idáig nem néztem bele a belinkelt videódba, de nem vesztettem vele sokat. Tehát szerinted a rendszerváltás utáni ballib kormányok felelősek azért, hogy a budai várat a második világháborúban lebombázták (az országot háborúba vivő Horthynak, a várost megszállva tartó náciknak, nyilasoknak persze semmi köze nincs hozzá), és ők felelősek azért is, hogy az ötvenes-hatvanas években miképp építették újjá.

Néha tényleg elképesztesz az elvakultságoddal...

Ja, igen: "Természetesen a komcsiktól és az aberrált libsiktől, akik majd 70 éve rontják ott a levegőt és teszik tönkre a várost."

2010-70=1940. Ja, hogy már Horthy és Szálasi is komcsi volt? Akkor már érthető a felháborodásod :-)

És mégegy: Azt ugye tudod, hogy 1990-94-ben Demszky kikkel koalícióban irányította Budapestet? Segítek: nem a szocikkal :-)

kisa 2010.10.08. 12:02:42

@Fedor: Persze, hogy lényegtelen. De akkor ne beszéljünk fölényes, mindent elsöprő győzelemről, és ne mondjuk, hogy velünk az ország, pláne a fideszlogika alapján ne, amely szerint "aki nincs velünk, az ellenünk van", ugyebár.

kesztió · http://szabadter.wordpress.com/ 2010.11.06. 16:54:00

Sajnos az LMP sem épp akkora dobás – Schiffer pedig szép lassan beállt azoknak a sorába, akik egyre inkább megérik a pénzüket. Úgy látszik, nálatokfelé mindenki elhülyül, ha ráérez a hatalom ízére...

szabadter.wordpress.com/2010/11/04/magyar-negyparti-hulyeseg-haz/
süti beállítások módosítása
google.com, pub-2368870423120984, DIRECT, f08c47fec0942fa0