A megfelelő ember VII. : Sukoró bajnoka
2010. november 15. írta: Fedor

A megfelelő ember VII. : Sukoró bajnoka

Alig néhány napja, hogy (az összeférhetetlenség miatt inkább a polgármesterséget választó Papcsákot váltva) Budai Gyula lett a leszámolási elszámoltatási kormánybiztos. Csak azt lehet erre mondani: tökéletes utód, hisz nem csak abban hasonló elődjéhez, hogy utálja Gyurcsányt (ez még talán megérthető), de abban is, hogy ugyanúgy vannak az előéletében olyan momentumok, amelyek kétségessé teszik, hogy pont neki kéne vezetnie a Tiszta Kezek Hivatalát.

Budai dr., aki, amellett hogy a a FIDESZ egyik jogi szakértője már több, mint 10 éve, a MAGOSZ ügyvédjeként szervezője volt a 2005-ös, Felvonulás téri traktorkiállításnak is. Ha csak ennyit tudna róla az ember, akkor azt mondhatná, akár még alkalmas is lehet a pozícióra.

Igen ám. De van itt néhány újsághír.

Az első augusztusi (bár már van némi előzménye áprilisból is), amelyből az derül ki, hogy a drága jó ügyvéd úr vélhetőleg pont egy hasonló ügyben sáros, mint amivel most kormánybiztosként volt miniszterelnököket vádol:

Kellemetlen perceket szerezhet a Legfőbb Ügyészség (LÜ) Budai Gyula miniszterelnöki megbízottnak, ha "leporolják" a ma a termőföld-értékesítések felderítését végző politikus hét évvel ezelőtti ingatlanügyét. A HVG szerint az okirat-hamisítással és egy halott ember "feltámasztásával" tarkított föld adás-vételben Budai ügyvédként vett részt.

Hamarosan választ kell adnia a LÜ-nek arra: leporolják-e azt a hét évvel ezelőtti ingatlanügyet, melyben - a szerződést ellenjegyző ügyvédként - érintett Budai Gyula miniszterelnöki megbízott, aki jelenleg Orbán Viktor felkérésére az állami földek "elherdálását" deríti fel, s aki ellen a 2003-as ügyben indított nyomozást négy éve bűncselekmény hiányában már megszüntették. Az eset azért került elő ismét, mert a Budai által a sukorói földcsere ügyben "elővett" Veres János volt pénzügyminiszter nemrég képviselőként írásbeli kérdést tett fel erről a legfőbb ügyésznek. Kovács Tamás "a szükséges intézkedések megtételére" szólította fel a Pest megyei főügyészt, aki viszont a LÜ-hez fordult. Az esetről beszámoló HVG szerint a hét évvel ezelőtti eset mára elévült, így új nyomozás nem indítható, legfeljebb a meglévő adatok elemezhetők újra.

A hét évvel ezelőtti történet nemcsak azért érdekes, mert Varsányi Lajos 1,5 hektáros Pest megyei földjét mindössze egy 57 ezer forint értékű herendi étkészletért cserélte el Csákné Baráth Zsuzsannával, hanem azért is, mert a szerződés megkötése után alig több, mint egy hónappal elhunyt Varsányi évekkel később személyesen írt alá az adásvétel kapcsán újabb hivatalos papírokat. A HVG szerint újabb adásvételi szerződést azért kellett kötni, mert az első formai okokból nem volt megfelelő, így a földhivatal nem jegyezte be a tulajdonosváltást, amire Budai ügyvédbojtárja, Kovács Róbert csak 2005 elején jött rá. Ekkor új megállapodást szerkesztett, melyet Csákné aláírt, majd megjelent az ügyvédi irodában egy magát Varsányiként bemutató, s az ő nevére szóló személyivel igazoló férfi és az ügyvédjelölt jelenlétében szignálta a megállapodást, amelyet a hetilap szerint nyilván Budai ellenjegyzett, mivel az ügyvédjelöltjének ilyen jogosítványa nincs.

Mivel a földhivatal ebben az iratban is talált hibákat, egy harmadik okiratot kellett szerkeszteni, amelyet szintén az ál-Varsányi írt alá. A titokzatos idegen később egy nyilatkozatot is szignált, amelyben lemondott fellebbezési jogáról. A HVG emlékeztetett arra: Csákné - ellene illetve férje ellen több büntetőügy is zajlik vagyon elleni bűncselekmények gyanújával - az ügyben nem volt gyanúsított, az ál-Varsányit pedig nem keresték túlzottan. Budai érdemben nem válaszolt a HVG kérdéseire, csupán annyit mondott, hogy mindenben a törvények szerint járt el.

Telekcsere nem megfelelő értékben? Honnan ismerős ez nekem? :-)

A második hír ma jelent meg, és bár látszólag teljesen más ügyről van szó, ha jól megnézi az ember, kiderül, hogy van összefüggés, és nem csak Budai Gyula személyében:

Színlelt szerződések sorát ellenjegyezte Budai Gyula, állítják a becsapott földtulajdonosok, akik évek óta futnak a pénzük után, de még a cipős szekrényt sem kapták meg. Budai manapság az előző kormány idején elkövetett törvénytelenségek feltárásán fáradozik.

Pesuth Ambrust egyik rokona, P. A. kereste fel az ezredforduló környékén azzal a kéréssel, hogy adja el cége számára a Tököl külterületén, az úgynevezett Holtok Dűlőben fekvő földjét. P. A. bányászat céljából akarta megvenni a területet, mert a próbafúrások során kiderült, hogy külszíni bányászattal is jelentős mennyiségű sóder nyerhető ki.

P. A. hasonló ajánlatot tett Pesuth Ambrusnénak, Pesuth Lászlónak, valamint több környékbeli tulajdonosnak, köztük Tomin Mátyásnak is, hogy földjeiket megvásárolva tovább növelje a jövőbeli bányászati területet. Az üzlet azonban nem jött létre, mert a sok hatósági engedély közül az egyiket nem sikerült megszerezni.

2001-ben P. A. ezért újabb ajánlattal állt elő: azt mondta rokonainak és a szomszédoknak, írassák földjeiket ismerősére, Petrovics Lászlóra, aki jelentős bankkölcsönből elindítja a bányászatot. Azt ígérte, a tulajdonosok összesen 130 millió forintot kapnak még abban az évben, az összeget földjeik arányában oszthatják szét egymás között. A szerződés azonban meghiúsult, többek között azért, mert a valós érték helyett megjelölt 2,5 milliós vételárra többen jelentkeztek elővásárlási joggal.

P. A. következő ötlete ezért az volt, hogy a tulajdonosok csereszerződések révén adjanak túl földjeiken, mert így megkerülhető az elővásárlási joggal élők köre. Mivel azonban a tulajdonosok ekkor már nem bíztak Petrovics Lászlóban, P. A. azt kérte, ez esetben Csákné Baráth Zsuzsannával cseréljék el földjeiket. Azzal érvelt, hogy Csákné becsületes, rendes hölgy, kapcsolatai révén pedig hamarosan megkapják a bányászati engedélyt és a bankhitelt is, így minden akadály elhárul a fizetés elől.

A földtulajdonosok hittek P. A.-nak, így 2003. június 2-án aláírták a csereszerződéseket.

Pesuth Ambrus a kizárólagos tulajdonát képező több mint 4 hektáros földjét értékkülönbözet megfizetése nélkül elcserélte egy százéves antik állóórára.

Pesuth Ambrusné a kizárólagos tulajdonát képező több mint 1 hektáros földjét értékkülönbözet megfizetése nélkül elcserélte egy 120 éves cseresznyefa komódra.

Pesuth László a kizárólagos tulajdonát képező 9689 négyzetméter, azaz közel 1 hektár területű földjét értékkülönbözet megfizetése nélkül egy előszobafalra és egy cipőtartó szekrényre cserélte.

Tomin Mátyás a kizárólagos tulajdonát képező 8681 négyzetméter, azaz közel 0,9 hektár területű földjét értékkülönbözet megfizetése nélkül egy 57 ezer forintra értékelt étkészletre cserélte.

Nem részletezem tovább, a teljes cikket el lehet olvasni a fentebbi linken, a lényeg az, hogy a delikvensek azóta is a pénzükre várnak, egyre reménytelenebbül. Az őket átverő rokon ügyvédje, az összes szerződés ellenjegyzője Budai Gyula volt.

Na, ki talált rá az azonos pontokra? Bizony, az érdekes, földcserén alapuló üzletmenet, az ügyleteken nyerő Csákné Baráth Zsuzsanna és az ő (ezek szerint) többször is ellenértékként felajánlott 57 ezer forint értékű herendi étkészlete.

Vagy lehet, hogy két sorozat volt neki belőle? :-)

A bejegyzés trackback címe:

https://fedor.blog.hu/api/trackback/id/tr542450278

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

DeMarco 2010.11.15. 18:57:40

Hát ez olyan, de olyan szánalmas...

1. Szögezzük le, hogy fletó bűnös Sukoró ügyében (is). Sok ügyéért járna börtön és kivizsgálások sora.
Ezért azzal kisebbíteni próbálni a bűnét, hogy mást is besározunk szánalmas és hallgatólagos bűnrészesség.
Tavaly elkövettünk egy hibát, amikor tévedtünk cigó ügyben, de beismertük, a fenntartásaink ellenére.
Hát nem tanultál semmit se belőle? Most te játszod ugyanezt fordítva...

2. Tipikus zsarolás: Ha nem fogod be a pofád, akkor kitálalunk rólad, mert vannak ám rólad is akták... tipikus komcsi módszer, lejárt már ez a lemez, csak egyesek nem akarják tudomásul venni...

3. Biztosan neked is feltűntek:

-"aki ellen a 2003-as ügyben indított nyomozást négy éve bűncselekmény hiányában már megszüntették.."

-"a hét évvel ezelőtti eset mára elévült, így új nyomozás nem indítható"

Persze, ha valaki neked nem szimpatikus, akkor rögtön figyelmen kívül hagyod a törvénykezést és a jogi határozatokat...

Fletónál még nem évült el semmi sem és van bűncselekmény is, enyhén szólva más a helyzet.

Arról nem is beszélve, hogy a leírásban szereplő tételek egyszerű csereszerződések, nincs bennük semmi rendkívüli. Amennyiben mindenki akarata megegyező, akkor simán lehet ilyet csinálni. Ebben nincs semmilyen jogi csavar, bátran vállalható.

Például ismerek olyan ügyet, ahol vettek egy cigótól kárpótlási jegyeket, azokon vásároltak földeket, amiket évtizedig műveltek. Csak lustaságból nem írták át a tulajdont. Hirtelen meghalt a cigó, de nem lett volna gáz, mert a család képben volt és elismerték az ellenértéket és a valós tulajdoni viszonyt. Csakhogy előkerült egy addig mindenki számára ismeretlen gyerek, aki követelni kezdte a szerinte neki járó jussot... Hát nem mindig egyszerű az ilyen eset...

Találj ki mást, mert ez szánalmas.
Vagy csak én vok már megint negatív, fáj a fejem és ilyenkor mindig eszembe jut ágika, ami csak jobban feldühít...

Fedor · http://fedor.blog.hu/ 2010.11.15. 19:06:28

@DeMarco: 1. Egy szót se írtam arról, hogy Fletó bűnös -e, vagy sem.
2. Ez mitől zsarolás? Követelek én valamit cserébe? Tetszettek volna egy fedhetetetlen embert állítani erre a posztra. Ja, hogy nem sikerült, kétszer egymás után sem? Ez hagy ne már engem minősítsen...
3. Azt se írtam, hogy azonnal börtönbe vele. Ha elévült, hát így jártunk. Én veled és Orbánnal ellentétben nem kívánom a jogot addig csavargatni, amíg nekem jó nem lesz. De szerinted ettől ez még érdektelen információ egy olyan emberről, aki az erkölcs bajnokaként hasonló ügyekben vádló kíván lenni?

DeMarco 2010.11.15. 19:19:50

@Fedor: 2. Mutass egyet... Te rámutatsz, holnap kiderül róla valami... sok az akta... uncsi. Minek játszod a tudatlant?

3. Igen, tök érdektelen. Mindenki fletót akarja jogosan börtönben látni. Aki végre eléri, h bevarrják, az király lesz. Ennyi.

loláb 2010.11.16. 09:44:10

Szarkenegetés sok pont nulla by Fedor.

Szót sem érdemel.
Csak még annyit: a csereszerződéseket mindenki, mint akaratával egyezőt irta alá, és ha kár érte őket, akkor arról kizárólag saját maguk tehetnek.
Sukoró esetén, lévén közpénz, közvagyon az érintett, egészen más a helyzet.
A szerződést ügyvédként ellenjegyző Budai Gyula ügyvéd szerepe ebben a történetben annyi, hogy megvizsgálta, hogy a megjelent felek személyazonossága valós-e (a személyi okmányok elenőrzésével) valamint azt, hogy a szerződés megfelel-e a jogszabályoknak. Az ellenjegyző ügyvéd nem vizsgál ár-értékarányosságot, vagy azt, hogy az egyik szerződő fél át akarja-e kúrni a másikat, ez nem dolga.

Fedor · http://fedor.blog.hu/ 2010.11.16. 10:28:14

@loláb: Szarkenegetés, valóban? Tehát cseppet sem gyanús, hogy sorozatban együttműködött ügyvédként egy csalóval? hogy egy halott ember írt alá nála szerződést? Ha nem közvagyonról van szó, akkor bármit lehet? Vagy csak az a gond, hogy most egy fideszes a hunyó? Ugyanezt mondanátok akkor is, ha egy egy szoci képviselőről van szó? Gyurcsánynál pont te emlegettél fel olyan ügyeket, amely már elévült (csillár-áfa), az nála súlyosbító körülmény, erölcsi alapon, itt meg lényegtelen.

És még ti beszéltek kettős mércéről... Jól mondta DeMarco: "Mindenki fletót akarja jogosan börtönben látni. Aki végre eléri, h bevarrják, az király lesz." És nektek lényegtelen, hogy az illető miket csinált korábban (lehet akár pedofil gyerekgyilkos is) és milyen eszközöket használ most.

Dr. No 2010.11.16. 13:20:58

Rablóból lesz a legjobb pandúr.

Egyébként meg Fletót nem leültetni kell, hogy az adófizetők pénzén hízzon évekig! Az emberek szerint az lenne igazságos, ha Budai Gyula megfőzné, Orbán Viktor pedig megenné! És az m1 közvetítse élőben, főműsoridőben! Ez az európai megoldás!

loláb 2010.11.16. 15:43:49

@Fedor: Magánvagyon, érted?
Ha valakit megkárosítottak, tegyen feljelentést.
Sukorónál a tulajdonosi jogokat gyakorlók szartak a tulajdonosi jogaikra, mindezt úgy, hogy nem a magánvagyonukat kockáztatták. Gondolom érzékelhető, hogy nem kettős mérce van, hanem különbség.

A balliberális egységes mérce az viszont szarkenegetés, mert magánvagyonnál a tulajdonoson kívül senkinek semmi köze nincs ahhoz, hogy ki, hogyan herdálja el a tulajdonát, és hogy ebben jó, vagy rosszhiszeműen ki vesz részt.

Fedor · http://fedor.blog.hu/ 2010.11.16. 15:58:07

@loláb: Tehát erkölcs szempontjából nem számít, ha egy ügyvéd magánemberek átverésében vesz részt, több esetben, bizonyíthatóan, és semmi furcsa nincs abban, ha ugyanez az ember a kormány nevében másokat vádol hasonló tettekért.

Értem.

Carlos> · http://banana-daiquiri.blog.hu 2010.11.16. 17:51:43

most először elmondható, hogy tényleg megtalálta a kormány a legfelkészültebb szakembert az adott feladatra.

megmondomdom 2010.11.16. 19:19:49

Ez a kis magyar pornográfia!:) Tetű ország, keleti mocsok. Soha nem bocsátom meg német őseimnek, hogy ilyen kuplerájba vándoroltak be!:)
A legrosszabb a tehetetlenség. Ebben országban szinte ismeretlen fogalom a norma, az erkölcs. Igazán felüdülés, amikor az ember végre elhagyja ezt a szemétdombot, aztán kultúrnépek közt töltheti el legalább a nyaralását.:)

loláb 2010.11.17. 08:10:06

@Fedor:
"egy ügyvéd magánemberek átverésében vesz részt, több esetben, bizonyíthatóan"

Aha, részt vett:

"a 2003-as ügyben indított nyomozást négy éve bűncselekmény hiányában már megszüntették."

Hagyjuk már, jó? Unalmas.

Fedor · http://fedor.blog.hu/ 2010.11.17. 13:57:38

@loláb: Az csak az egyik ügyre vonatkozik a sok közül. Nem vagyok jogász, de ha ez nem átverés, akkor mi az?

Dr. No 2010.11.17. 14:47:00

@loláb: Nem lenne ügyvéd, ha bizonyítható lett volna ellene. De pontosan tudjuk, hogy ha egy ügyvédel kapcsolatban rendszeresen, visszatérően azonos vagy hasonló jellegű ügyek és panaszok merülnek fel, akkor az azt jelenti, hogy az illető urat csak a saját adminisztrációjának alapossága védi az igazságszolgáltatástól, nem pedig az ártatlansága.

loláb 2010.11.17. 16:29:26

@Fedor: Az "átverés" morális kategória, amit a büntetőjog nem szankcionál. Csalásért, hűtlen, vagy hanyag kezelésért, sikkkasztásért, meg a többi bűncselekményért lehet feljelentést tenni, viszont azt követően be kell bizonyítani, hogy a btk-ban megfogalmazott tényállás fenáll-e.

Különben röhely, hogy néhány ügyeskedő, illetékfizetést, meg elővásárlási jogot kijátszani akaró simliskedő ember vádai alapján akárkiről lehet állítani, hogy az ügyben a szerződést ellenjegyző ügyvéd (tehát mégcsak nem is az ügyben jogot szerző fél) átverte őket, és tevékeny részese volt a megkárosításuknak.
Én az ártatlanságuk felét sem hiszem el azoknak, akik aláírnak egy olyan csereszerződést, ahol 5-10 milliós ingatlanokat cserélnek el egy herendi étkészletre, mert az aláírok sem erkölcsi etalonok. Legfeljebb nem a saját súlycsoportukkal kezdtek.

Fedor · http://fedor.blog.hu/ 2010.11.17. 16:43:53

@loláb: Ha nem tűnt volna fel: én is inkább a morális részre helyeztem a hangsúlyt, tekintve a jelenlegi pozícióját. Engem ez a része is zavar mindenki esetében, téged úgylátszik csak akkor, ha baloldali az illető.

loláb 2010.11.17. 17:40:54

@Fedor:
"Engem ez a része is zavar mindenki esetében, téged úgylátszik csak akkor, ha baloldali az illető."

Kire is gondolsz? Várjál, csak nem Gyurcsányra?
Az ELÉVÜLT BŰNCSELEKMÉNY nem morális vétség, az büncselekmény, csak a hatályos jogszabályok alapján már nem büntethető.

Fedor · http://fedor.blog.hu/ 2010.11.17. 18:44:52

@loláb: "Kire is gondolsz? Várjál, csak nem Gyurcsányra?"

Például...
süti beállítások módosítása
google.com, pub-2368870423120984, DIRECT, f08c47fec0942fa0