Elég a hazugságokból - hazudta Deutsch
2011. január 22. írta: Fedor

Elég a hazugságokból - hazudta Deutsch

A naptárfiú aktivizálta magát: ha egyszer a főnök azt mondta, hogy a Facebook-on nyerték meg a választásokat, akkor ezt valahogy bizonyítani is kell, még ha utólag is, hisz csupán kicsit ciki, hogy a sajtószabadságot többen lájkolják, mint szeretett vezetőnket.

Deutsch tehát Facebook mozgalmat indított ELÉG címen, ahova szívesen vár mindenkit, aki beveszi azt a maszlagot, hogy a tetszhalott SZDSZ és a tönkrevert, bénult MSZP vezérli egész Európát. Jelen pillanatban hétezer fele halad a létszám, szóval már nagyobb sikere van mint a korábbi próbálkozásnak (ami engedelmesen meg is szűnt azóta), de nem is csoda, hisz végül is ezt nem Fritz politológus hirdette meg, hanem egy másik Tamás, a nagy TöcskölőTocsikölő, akit a jelek szerint egyáltalán nem zavar, hogy olyan dolgok ellen harcol, amelyekért valaha még a prágai rendőrségi fogdát is vállalta (akkor még példaképemnek tartottam őt is, meg a Viktort is - hát ez is jó régen volt, és nem én változtam).

Az, hogy a létszám nem csak fanokból, hanem ellendrukkerekből is áll, természetes, ilyenből jut a másik oldalra is. Köszönhetően nekik, akik komolyan veszik a címet, és tényleg elegük van a hazudozásból, több stílusidegen kép is található az oldalon, olyanok mint pl. ez meg ez. Persze azzal, hogy beszállnak vitázni, maguk is akaratlanul Tompikáék kezére játszanak a számháborúban.

Ám úgy néz ki, hogy az oldal fenntartói nem bízzák a véletlenre, hisz a létszámot növelni kell, méghozzá mindenáron, akár ilyen tagokkal is:

Majd ha véget ér a "Melyik minisztériumból regisztráltak több új felhasználót a Facebook-ra" háziverseny, szívesen leközlöm a végeredményt is.

 

A bejegyzés trackback címe:

https://fedor.blog.hu/api/trackback/id/tr862603395

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: 5: Tamás 2011.01.23. 11:31:11

Majdnem sikerült a főnökének ide kerülni, de Tomika a hét végén beelőzte. Lesznek még a Nagy embernek dolgai, nem lövi el év elején az összes puskaport.               Tovább után csak akkor, ha....     &nb...

Trackback: A sajtószabadság vége? 2011.01.22. 21:23:25

Ténytár A “médiaalkotmánynak” nevezett törvény jelentősen átalakítja a magyar elektronikus médiumok rendszerét, változtat

Trackback: A kulisszatisztesség spanyolfala - korrupció IV. 2011.01.22. 21:03:20

Bár volna mit írni arról is, hogy Orbán hogyan tud még a kérdéseivel is hazudni – akár az EP színe előtt – és hogyan nézi éppoly tompának a komolyabb testületeket is, mint az itthoniakat, meg arról is, hogy D. T. gyermekkorú szellemi szinte...

Trackback: Fiúk a Facebookon: A klónok háborúja? 2011.01.22. 15:31:04

Szombat reggelre a hazai blogszféra java része a minden valószínűség szerint a Fidesz vérprofi kommunikációs stábja által kiötlött facebookos hűségeskü-oldalról beszél. Ez a klónokra épülő vazallusképző (olvasd: seggnyaló) közösségi képz...

Trackback: A bloggerek nem szeretik Orbánt? 2011.01.22. 14:50:58

Tanulságos, de egyben blogíróként csalódást keltő volt tegnap az index címlapján szereplő blogokat olvasgatni Orbán Viktor európai parlamenti szerepléséről.Íme a kora délutáni állapot sorban:Tóta W. Lesznek egy testtéOrbánnak össze kell szerelnie hasad...

Trackback: Like is life 2011.01.22. 14:39:49

Like is life, kicsit kicsavarva a '80-as évekbeli "világ"sláger címe. Valami hasonlón törhette a fejét egész éjjel D(F)T. Azután megszületett a nagy ötlet. Legyen egy oldal a fecabookon, ahol lehet lájkolni az OLDALT: „Elég abból, hogy ...

Trackback: Végre van propagandaminisztere Magyarországnak! 2011.01.22. 13:59:22

Két propagandafőnök, két korszak, két különböző történelmi éra média-megnyilvánulásai. És közöttük háromnegyed évszázad...  Végre van miniszterelnöke Magyarországnak. Végre van egy olyan vezető, aki az EU-ban nem elnézést kér, hanem megvédi a...

Trackback: Mire is kell a médiatörvény? 2011.01.22. 10:22:55

A Fidesz nyugat felé többször úgy próbálja eladni a médiatörvény szigorát, hogy az antiszemitizmus és a rasszizmus megfékezésére kell:Martonyi János: "a médiatörvény az emberi méltóságot veszi védelmébe, illetve elítéli a gyűlöletpropagandát, a r...

Trackback: Fantom trollok védik a Fidesz kormányt Facebookon 2011.01.22. 10:19:37

Nagyon érdekes kezdeményezés jött létre az ismert közösségi oldalon. Egy csoport, mely a kormányt az MSZP-től óvja. Világösszeesküvésről beszélnek. És a szokásos: minden az MSZP hibája… (Magyar) komonisták urálják a világmédiát, még az olyan kon...

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Ezt elkúrtad Gonosz Törpe 2011.01.22. 08:27:19

Tényleg elég a hazudozásból!Tompika halljuk,hogyan volt a beléptető rendszer,a sportcsarnok,mi van a droggal,kurvázással?Csak őszintén,Tompika!

Ezt elkúrtad Gonosz Törpe 2011.01.22. 08:28:02

Tényleg nagy szarban lehet a Nemzeti Hazug Kormány Viktor Nép úr,ha ezt az abszolúte zérót is kirángatták a kurva mellől!

Ezt elkúrtad Gonosz Törpe 2011.01.22. 08:29:01

dájcs tomka elég a hazudozásból! Le a kormánnyal,( most lázítok?) háháháháháháh ORBÁN TAKARODJ! --DE TE IS KIS SZAR , SENKI!

Ezt elkúrtad Gonosz Törpe 2011.01.22. 08:30:07

A Buta Dájcs Tomkát ,már "száműzték" a Parlamentből és a magyar Médiából-mert amikor megszólalt mindig össze vissza hablatyolt és sok sok hülyeség esett ki a dadógós száján. (Most is ezt tette amikor tegnap bement A NAGY POFONÉRT KÁLMÁN OLGÁHOZ AZ ATV-be.....Megkapta a pofont ( ahogy SzíjÁRTÓ szokta megkapni) Tomka...mint mindig ,..boldogan vigyorogva távozott, ..( mint amikor diplomát kapott a Fidesztől , mert a Fidesz intézte neki)hogy Sportminiszter lehessen anno.....--ugyanis végzettsége nem volt...
BUTA MINT A SEGG, KOMMUNIKÁCIÓS KÉSZSÉGE szar! Mint ember SZAR. ..és aki lájkol a hülyesége felhívásához AZ EGY NAGY BAROM.

Ezt elkúrtad Gonosz Törpe 2011.01.22. 08:30:54

A naptárára szarik az ország, de szó szerint...én pl el fogon kenni rajta.....

Ezt elkúrtad Gonosz Törpe 2011.01.22. 08:36:25

ez most ugyanaz a dajcstamás, aki megcsinálgatta a titkárnőjét, miközben otthon várták az zasszony, meg a pulyák? Tehát akkor te jó, igaz keresztény és igaz magyar vagy Tamás, nemde? ..és a lelked is sötétebb, mint a bőröd szine...:D pfujjj!!!

Ezt elkúrtad Gonosz Törpe 2011.01.22. 08:37:57

amit ma Deutsch elővezetett az atv-ben, hát az még olyan kivénhedt húgyagyú egykori helyettes megyei munkásőrparancsnokoknál is szörnyűbb volt, akiknek a heves beszéd közben kiesik a műfogsora. És ez az elem Morvai asszonnyal, meg még néhány nevesinccsel együtt ott ül, ahol a fontos dolgok kellene, hogy eldőljenek Európában. (Nem is beszélve arról, hogy okádnivalóan undoritó volt, amikor beszéd közben a nyakát előrenyújtva többször is hátra simitotta a ronda "putris" haját.)

Ezt elkúrtad Gonosz Törpe 2011.01.22. 08:39:31

Ez volt, aki házasemberként gyereket csinált a titkárnőjének? Aki miniszterré jelölése után gyanús hirtelenséggel szerzett diplomát? És most ő akar erkölcsi leckét osztani a nyugatnak? Sok sikert hozzá. Az Eu ban tudják, hogy "száműzve " van oda és szart se ér, mint a szerdai " fellépés" után a "főnöke" sem....

loláb 2011.01.22. 10:13:27

Látom sikerült átvenned a piroslapok posztját, gratulálok, egyből két posztjukat is sikerült eggyé fonnod.

Csak megjegyzem, mivel nem bízok a fácse adatkezelésében, én is álnéven, mindenféle személyes adat és kép nélkül vagyok fent, és szerintem vannak még egy páran ilyenek.

"akkor még példaképemnek tartottam őt is, meg a Viktort is - hát ez is jó régen volt, és nem én változtam"

Hát, én marhára nem lennék büszke hogyha éppen ugyanolyan életszemléletem, meg világképem lenne, mint 15 évesen, de te bizonyára már akkor is éppolyan okos, tapasztalt, és széles látókörű voltál, mint 30-on túl, szóval igazad van, a változás kizárólag visszafejlődés lehet.

Ballas 2011.01.22. 10:26:48

Libsi zsindex uszítása, és a trolljai
kommentjei... taps :) nem sokáig nyomultok már... tahó banda

Csezmiczei Vitéz János 2011.01.22. 10:33:39

A médiatörvénynél nyugatra azt kommunikálták Martonyiék, hogy a magyar antiszemitizmus miatt kell, hogy szigorú legyen. Ehhez képest pénteken Madách-díjat adtak át Bayer Zsoltnak. de persze médiatörvényt pártoló jobbos kommentelők sora is bizonyítja, hogy nem gyűlöletkeltés elleni fellépés a prioritás....

egyenlito.blog.hu/2011/01/22/mire_is_kell_a_mediatorveny

megint 2011.01.22. 10:34:23

Az mszp élőben nyomja ezt, majd csinál fletó valami gyűlést, busszal összeszedi a 80 éves nyugdíjasokat, vagy megszerzi a mónika show "vendéglistáját", és már tele is van a művház:)

megint 2011.01.22. 10:37:02

Csezmiczei, nana, a ballib szerint mindenki antiszemita aki nem ért velük egyet, tudod ha azt mondod, hogy van cigánybűnözés akkor már náci is vagy a szemükben

lehet más a handa-banda 2011.01.22. 10:40:55

Rézbőrű Dájcstomi testvér meg Fedor sápadtarcú tábori lelkész együtt gondoskodnak a nép szórakoztatásáról ebben a Buffalo Bill cirkuszban. Közben a politikusok legalább ráérnek komolyabb dolgokkal is foglalkozni

balközép 2011.01.22. 10:47:43

@loláb: Fedor nem vette át a posztunkat, mert más, saját gondolatokat fűzött hozzá a közkincs képekhez.
Pedig Deutsch-ra a konzervatív Casanova kifejezést igazán átvehette volna:-)

Budaphestie 2011.01.22. 10:50:03

Futószalagon gyártott facebook profiloktól nem kell félni. Ezt a lehetőséget ugyanis nem csak a fidesz, hanem más marketing célú próbálkozók is megpróbálják világszerte. A facebook ez ellen védve van. Egy kis idő után törölni fogják az egyazon IP címről érkező inaktív és tömeges regisztrációkat.

Akkor lesz csak nagyon ciki, mert a csoport létszáma csökkenni fog és ez egyértelmű bizonyítéka lesz a szorgos pártmunkának mármint a csalási kísérletnek.

m.logic 2011.01.22. 10:50:09

Remélem nem közpénzből fizették a géphangos telefonhívásokat, ami tegnap kért fel a csatlakozásra.

balközép 2011.01.22. 10:50:30

@loláb: Lehet, hogy valaki a Facebook-on nem oszt meg információkat, de attól még vannak ismerősei. Ezeknek se ismerősei, se más csoport-tagságai nincsenek (na jó, néhány Orbán Viktornak is rajongói...).

a-kis-herceg 2011.01.22. 10:54:23

ezt a dajcs gyereket érdemes megnézni KO val...
az érvelés technikája emlékeztet sok vérnarancs kommentelő birkára...
plusz a kérdést sem fogja fel. szégyenletes az egész.

ezek leragadtak a 1989-es énjüknél. ez egy éretlen nagy gyerek CINIKUS ellenzéki. mint a főnöke aki még harcol... kérem, valaki szóljon nekik!

ilyen ember képvisel minket az eu-ban? hm pár dolgot érdemes újraértékelni.

atv.hu/cikk/video-20110121_deutsch_tamas

antonov 2011.01.22. 10:56:08

A hazaáruló Orbán Viktor külföldről támadta a szent magyar hazát már 2003-ban!!!

"A rendőrségre a pártpolitika gyakorol befolyást, az állampolgárok gyülekezési jogát korlátozzák, az ellenzékieket megfélemlítik és eltávolítják őket az állami szférából. Egyebek mellett ezek a vádak is szerepelnek abban a nyilatkozatban, amelyet Orbán Viktor volt miniszterelnök kezdeményezésére fogadtak el a Nemzetközi Demokratikus Centrum vezetőségi ülésén."

index.hu/belfold/cent0611/

Budaphestie 2011.01.22. 10:59:36

@loláb: nem kell izgulni. Ha volt egy helyről tömeges zombi-profil regisztrálás, az ki fog derülni. A facebook-nál meg vannak a módszerek ennek a kezelésére. Számunkra csak a hirtelen létszámcsökkenésből fog látszani a kormányzati csalás.

Szóval csak nyugi, ha csaltak, az ki fog derülni, nem fog fájni.

loláb 2011.01.22. 11:11:49

@balközép: Pedig a beágyazott kép eléggé "save target as" gyanús.

"Deutsch-ra a konzervatív Casanova"
A fideszes casanova a Deutsch, az mszp-s meg a Kovács Laci.
Szerintem nem kérdés, melyikük a szánalmasabb.

"de attól még vannak ismerősei"
Elárulok egy titkot: az én facebook profilomon sincs bejelölve senki, mert a kapcsolati hálót lényegesen bizalmasabb információnak tartom, mint azt, hogy hol végeztem az általános iskolámat.
Szóval ez továbbra sem jelent semmit.
Maradjunk annyiban, hogy ki fog derülni, hány kamureg lesz. 8000 adatlapot regisztrálni egy nap alatt nem kis teljesítmény, az talán még Szanyikapitány által dedikált piros bögréért sem menne a troll kommandóknak, szóval szerintem nagyrészt valós személyek állnak a lájkolók mögött.

Hoppázó Beléndek 2011.01.22. 11:18:16

egyelőre nincs közös ismerősöm a droidhordával. ez megnyugtató. :)

egyébként a minisztrériumi fake regelések már elérték céljukat, az agymosott droidhorda százával és örömmel csatlakozik, képpel, névvel, személyes adatokkal, mindennel. lesz újabb listájuk, de hát azt amúgy is imádnak írni :)

Budaphestie 2011.01.22. 11:19:41

@loláb: De ha csak annyi derül ki, hogy néhány száz kamu regisztrációval csaltak, már az is nagyon szánalmas lesz a fideszre nézve.
Mert szerintem ez az eredmény a népszavazási jogok korlátozása után ismét mindent elárul majd arról, hogy mennyire tiszteli a magyar népet és a választók véleményét a Párt.

Hoppázó Beléndek 2011.01.22. 11:20:17

update : uhrin benedek felvette a harcot velük! :)

shot nincs, de tessék böngészni az üzenőfalat visszamenőleg, 2 bejegyzéshez is hozzászólt, az egyiken le is trollozták szegénykémet :)

kvadrillio 2011.01.22. 11:23:56

én csak ezt tudom:

Olcsó német húsok a raktárakban – A magyar sertés ára is csökken
2011. január 22. 00:03

Magyar Nemzet
A magyar sertés termelői ára is csökken a német dioxinügy következtében. Ennek oka az lehet, hogy a hazai húsfeldolgozók egy része közvetlenül a botrány kitörésekor bevásárolt az olcsóvá vált német áruból. A szakmai szervezetek teljes mértékben támogatják, hogy a vidékfejlesztési miniszter a német sertéstermékek átmeneti korlátozását rendelte el.

..tehát...velünk is megetették a dioxinos húst ezerrel !!!
a németek tavaly március óta....

nu, akkor ez a kúúúrmány is hazudott reggel, délben, este és éjjel is ! bakker

mert orrba-szájba hazudozta, hogy hozzánk nem jött be dioxinos hú !

DE !!! BEJÖTT !!! MEG IS ETTÜK !!!!!

antonov 2011.01.22. 11:26:50

Hmm... mivel ez nem a magyar nemzet online (rövidítve: MANO) fórum, az agymosott droid horda látványos kisebbségeb került, s ez nem tetszik nekik. Micsoda világ lett ez, már a komcsizás/zsidózás sem menő.

loláb 2011.01.22. 11:27:50

@BPHead:
Igazából egy kamureg is nagyon szánalmas -na nem a fideszre, mert szerintem nem hinném, hogy nekik közük lenne hozzá- hanem a regisztráló részére.

Ez a facebookos számháború igencsak túl van lihegve szerintem, az a fasz, aki foglalkozik azzal, hogy a sajtószabadságot, orbánviktort, vagy a túrórudit hányan lájkolják.
De engem igencsak kevéssé érintett meg a facebook, van, aki -saját élet híján- ott is él.

antonov 2011.01.22. 11:29:20

Mellesleg a 2003-as külföldi nyilatkozatával a Szeretett Vezér nemcsak a szent hont, hanem annak dolgos polgárait is durván támadta. (mármint a narancs logika -van ilyen egyáltalán?- szerint)

felfújta a szél 2011.01.22. 11:30:51

Látom eltávolították a tegnapi bejegyzésemet az usa.gov kormányzati honalpról. Ebben bocsánatkérésre szólítottam fel Kelly amerikai EBESZ kiküldöttet a magyar kormány elleni, azóta alaptalannak bizonyult vádaskodásai miatt.

Szokásos "business English" stílusban írt levél volt, semmi sértegetés vagy ilyesmi. Csak úgy látszik a tartalma nem tetszett nekik és kicenzúrázták.

Ezek akarnak kioktatni minket szólásszabadságból?

Budaphestie 2011.01.22. 11:31:44

@loláb: No ebben egyetértünk: túl van lihegve ez az egész. Én is utálom ezt az egész facebook mániát. Szerintem ez az egész rejszportál egy nagy kalap kaki, nem is nagyon értem a sikerét. Azt meg külön szánalmasnak tartom, hogy Orbán Viktor az EU parlamentben reklámozza a facebook-ot! Basszus nincs fontosabb dolga ennél?

dr kíváncsivagyok 2011.01.22. 11:48:38

@kvadrillio: A dioxin-botrány miatt lement az ára,....ami nem jelenti azt , hogy szennyezett ! Te is azt tetted volna, ha húsfeldolgozó lennél ! Felvásárolnád az olcsó , de NEM SZENNYEZETT húst !

Fedor · http://fedor.blog.hu/ 2011.01.22. 11:54:12

@loláb: "Látom sikerült átvenned a piroslapok posztját, gratulálok, egyből két posztjukat is sikerült eggyé fonnod."

Mondhatnám, hogy előbb csaptam le a témára, csak a posztírást pár órára egyéb dolgaim miatt félbe kellett hagynom, és közben beelőztek, de valószínűleg ezt úgy sem hiszed el. Pedig ez történt.

"én is álnéven, mindenféle személyes adat és kép nélkül vagyok fent"

Hát én meg kétféleképpen, van privát adatlapom is, meg egy fedoros, a blog miatt.

"8000 adatlapot regisztrálni egy nap alatt nem kis teljesítmény"

Azt senki sem állította, hogy az összes tag kamureg. Ezek csak állományjavítók :-) Nekem pl. személyes ismerősöm is van a csatlakozók között.
____________________________________

A Gonos Törpe - féle trollok miatt elnézést kérek minden jobbérzésű embertől, tőlem ez a hangnem távol áll. Viszont ha már a hasonló hangvételű komcsizó, zsidózó kommenteket se moderáltam ki, akkor ezt se fogom. Az iylenek magukról állítanak ki szegénységi bizonyítványt.

dr kíváncsivagyok 2011.01.22. 11:55:50

@loláb: "A fideszes casanova a Deutsch, az mszp-s meg a Kovács Laci. " - ez a szánalmas ,barátom , ez ! Vádra váddal válaszolni....mert érvelni nem tudtok, nincs érvetek, ezért támadtok védekezés helyett ! Pont olyan senki , tudatlan nulla Deutsch is ,...mint Morvai elvtársnőtök....és ezek képviselnek minket Európában....szégyen !

gagauzz kalauzz 2011.01.22. 11:57:59

A fityisz selyemfiúja inkább húzná
meg magát és örülne annak, hogy milyen jól él a semmiből.

dr kíváncsivagyok 2011.01.22. 12:02:08

Az említett Fidesz-mosdató oldalon láttam :" Majd Orbán Viktor megmutatja Európának , hogy merre kell venni az irányt ".....persze lehet hogy csak viccnek szánták .

euskalherria 2011.01.22. 12:12:01

@megint: Így igaz, barátom. Ha egyfolytában cigánybűnözésről pofázol, akkor bizony náci vagy.

Alvarez 2011.01.22. 12:18:20

@loláb: akkor te vagy Szalai Annamária? Mert ő nyilatkozta azt, hogy álnéven fent van az iwiwen és a f@szbúkon is. Magasról leszarva a felhasználói szerződést, mert az tiltja a kamu regisztrációt.

Alvarez 2011.01.22. 12:20:48

@felfújta a szél: "eltávolították a tegnapi bejegyzésemet az usa.gov kormányzati honalpról."

Aztán vigyázz, mert jön érted a CIA is.

ROBERTO 2011.01.22. 12:28:52

Na Vereslelkű Antimagyar Troll Urak!

Itt huhogtok folyamatosan, acsarogtok, és az egész világon azt hirdetitek, hogy a médiatörvényt vissza kell vonni, mert korlátozza a sajtószabadságot.

Pedig Lóf@szt! Megjöttek az EU-s kifogások, amik gyakorlatilag nem érintik a törvény lényegét, csak néhány lényegtelen apró részt.

Jajj most milesz veletek? Eddig lehetett az EU-val riogatni, meg feketeseggűnek beállítani az országot ürügyül felhasználva ehhez a médiatörvényt, mert buktatok rohadt nagyot a választásokon, de eztán mi lesz? Mivel sározzátok legközelebb az Országot? Mit fogtok kitalálni, hogy még többet ártsatok?

Fedor · http://fedor.blog.hu/ 2011.01.22. 12:33:51

@ROBERTO: "A probléma az uniós alapjogi charta 11. cikkelyét is érintheti, amely a véleménynyilvánítási és információhoz jutási szabadság jogát mondja ki"

Ez lényegtelen? Ráadásul ez még csak a kezdet:

"a bizottság még tovább vizsgálja azt, hogy az uniós irányelv átültetése a magyar jogba megfelelő-e, és későbbi időpontban további kérdéseket intézhet a magyar félhez."

hirszerzo.hu/belfold/20110121_brusszel_ultimatum_mediatorveny

regress 2011.01.22. 12:50:33

a naptárt vékonyabb papirra kellett volna nyomni,és eladni mint gyógykészítményt.garantáltan nem lesz szorulása

euskalherria 2011.01.22. 12:56:28

@ROBERTO: "Lényegtelen apró rész"?! Az egész nyomorult törvény mucsai lényegét herélték ki, mon ami!

loláb 2011.01.22. 13:17:47

@kíváncsivagyok:

"vádra vád"?

Te a Cseh2-t nézed, okoska?
Ez egy froclizás, nem vádaskodás, ha már Deutsch-ot basztatják azzal, hogy sok nője volt, akkor talán nem árt észben tartani, hogy a másik oldalon is van egy kiöregedett vén kujon, aki brüsszelből is hazajárt (nem, nem a feleségével) dugni.
Mert ez nem vádaskodás, ez tény.

Felmosórongy (törölt) 2011.01.22. 13:20:42

LE AZ ELNYOMÓ KIZSÁKMÁNYOLÓ HAZUG ORBÁNDIKTATÚRÁVAL!
VISSZA AZ EMBERI JOGOKAT, AZ ÉLETHEZ ÉS MEGÉLHETÉSHEZ VALÓ MINDEN MAGYARNAK, NE CSAK A REZSIM TALPNYALÓINAK JÁRJON !
A GONOSZ FELCSÚTI KOBOLD ÉS ALJAS CSICSKÁI MAGYARORSZÁG RÁKOS DAGANATA, VAGY KIMŰTJÜK VAGY BELEPUSZTULUNK!

sárkányfő 2011.01.22. 13:22:03

Orbán megvédi a devizahiteleseket!
Orbán megvédi a nyugdíjpénztárakat!
Orbán megvédi a magyar nép becsületét!

Kér még valaki Orbán védelméből? :)

loláb 2011.01.22. 13:22:47

@Alvarez:

Meglehetősen kevéssé izgat a facebook felhasználói szerződése, ha észrevesznek, és kitiltanak, legfeljebb majd nem leszek fent.
Azt a heti 1-2x öt percet, amit a fácsén töltök, majd csak el tudom mással foglalni.

Guy-Fawkes 2011.01.22. 13:23:03

Szerintem hülyeség ezekkel a fantomregisztráltakkal példálózni. Én is fantom reg vagyok ott - miután felfüggesztették a saját profilomat:-) -, szerintem sokan hazafias felbuzdulásból tettek szert facebookos profilra. Bizti jutalékot kapnak megfelelő helyen a Facebooktól.
Egyébként az a párbeszédképtelenség, ami ott megy, lehetne vicces is, ha nem lenne ijesztő.

Várúr 2011.01.22. 13:30:58

@Csezmiczei Vitéz János:
Gezemicze Jánoska, Madách díjat Nógrád megye adott Bayernek (nem Orbán és nem is Kohn Bandi). Te meg vedd át a Lócitrom díjad, a Háztömb szépe, vagy a Zsákutca legokosabbja elismerést. Előre is gratula neked, meg a zindex kórusban röfögő, posztoló-kommentelő malachadának.

loláb 2011.01.22. 13:37:39

@Fedor:

Igen, amennyiben lekérhető audiovizuális műsorszolgáltatókra is vonatkozik a kiegyensúlyozott tájékoztatás követelménye, az valóban sértheti a 11. cikkelyt.
De ezekre (magyarul videoblogokra, feltölthető videótartalmakra) a kormány álláspontja szerint nem vonatkozik a médiatv.
De ha ez kell, akkor itt lehet egyértelműbbre átfogalmazni a törvény szövegét.
Ennyiben jogos a kritika.

Mintahogyan valószinüleg jogos az "eredetország elv" számonkérése, (bár itt jegyzem meg, ezzel sajnos lőttek az kuruc.info -egyébként a nagy sajtószabadságpárti liberálisok által is forszírozott- elhalgattatsának), ezeket a pontosításokat a kormánynak nyilván meg kell tennie.
(A blogok regisztráviójának kötelme viszont egészen nyilvánvaló félreértés, ezt ugyanis kategórikusan cáfolta az NMHH, és a kormány is)

Hol vannak ezek a kritikák attól, hogy a sajtószabadság végével, meg szájkosártörvénnyel hisztizzük tele a világot mi?

Nem akarok vitát nyitni a médiatörvényről, mert egyrészt OFF, másrészt pedig mert értelmetlen, de az EB állásfoglalása egyértelmű, hogy az EB nem kritizálta:

-sem a médiaszolgáltatókra, a NMHH hatáskörében kiszabható birságok mértékét
-sem a véleménnyilvánítás szabadságát
-sem a "fideszes" NMHH kurátorokat
-sem pedig az újságírói források feltárására vonatkozó előírásokat.

Innentől én a médiatörvényügyi vitát én befejezettnek tekintem, (lezártnak pedig akkor, hogyha a kormány megváltoztatja a törvényt).

Egyben kaján kárörömmel figyelem, hogyan próbálják meg a balliberek ebből az elég egyértelműen technikai jellegű kifogásból azt, hogy nekik volt igazuk.
Még pár ilyen pofon, és talán rájönnek arra, hogy mégsem okosabbak mindenkinél.

Fedor · http://fedor.blog.hu/ 2011.01.22. 13:38:10

@Guy-Fawkes: Nem a volt a gúny tárgya, hogy álnéven szerepel ott valaki, hisz pl. én is Fedor néven vagyok reggelve, holott... Lehet, hogy saját néven reggelt mindenki, csak nagyon átlátsztó, és szervezett akciónak tűnő, hogy hirtelen milyen sokan éreztek késztetést arra, hogy felkerüljenek a Facebook-ra, és jé, ott nem is csinálnak mást, csak a létszámot növelik ebben a csoportban.

OrangeOrder · http://orangeorder.blog.hu 2011.01.22. 13:42:41

Lesz itt még szimpátiatüntetés a kormány mellett. Akkor lehet majd megint nézni, hogy nem kétezer ember megy majd ki, mint a Facebook-forradalmároknál, hanem 10x annyian.

De oké, legyen tiétek a fészbukk. Ennyi nektek is jár. Inkább győzzön fülkeforradalom, mint a facebookforradalom :))

Guy-Fawkes 2011.01.22. 13:43:28

@Fedor: Csak ne tegyél föl sokszor kényes kérdéseket, és ne fogalmazzál meg sokszor ellenvéleményt, mert törölnek.
Úgy mellesleg... ELÉG kicsoda? Mert már jött nekem azzal, hogy arctalan vagyok.

Fedor · http://fedor.blog.hu/ 2011.01.22. 13:43:35

@loláb: "Hol vannak ezek a kritikák attól, hogy a sajtószabadság végével, meg szájkosártörvénnyel hisztizzük tele a világot mi?"

Ennek a bizottságnak ezekre terjed ki a jogköre. A többi kritika mások hatásköre. Szóval próbálhatod bagatelizálni a dolgot, és próbálhatod a hivatalos kormányvéleményt szajkózva ezeket pusztán technikai jellegű észrevételnek beállítani, de hogy mikortól számít ez a vita befejezettnek, azt nem te döntöd el (bár persze az, hogy te ne foglalkozz vele többet, az a szíved joga).

Az viszont vicces, hogy szerinted ezt a pofot nem a kormány kapta, hanem a törvény ellenzői...

Fedor · http://fedor.blog.hu/ 2011.01.22. 13:45:11

@OrangeOrder: "nem kétezer ember megy majd ki, mint a Facebook-forradalmároknál"

Volt az tízezer is, de kicsire nem adunk :-)

OrangeOrder · http://orangeorder.blog.hu 2011.01.22. 13:48:06

@Fedor: jó, tavasszal lehetnek a haladó gondolkodók akár 20-30 ezren is egy tüntetésen. Csurka is mennyit összetrombitált mindig.

De sajnos ez az össztűz fordítva sült el, még ha a közvélemény-kutatási adatok nem is mindig megbízhatóak.

Fedor · http://fedor.blog.hu/ 2011.01.22. 13:48:19

@Guy-Fawkes: Ellenvéleményt mihez képest? A Facebook ilyesmiért nem töröl. Max. arról lehet szó, hogy akinek nem tetszett a véleményed, az (ragaszkodva a jó magyar feljelentgetős hagyományokhoz) felhívta a Facebook figyelmét a fake reg mivoltodra.

is 2011.01.22. 13:53:05

@ROBERTO: "Megjöttek az EU-s kifogások, amik gyakorlatilag nem érintik a törvény lényegét, csak néhány lényegtelen apró részt."

Beszoptad Navracsicsot? Elég gázos, hogy onnan tájékozódsz...

@OrangeOrder: én már nagyon várom...

Guy-Fawkes 2011.01.22. 13:56:17

@Fedor: A saját nevemen használt loginomat függesztette fel a Facebook (bizonytalan időre). Nyilvánvaló volt számomra is, hogy népi kezdeményezés áldozata lettem (be is írta az egyik júzer, h a szocikat, akik oda írnak jelentgessék - mellesleg nem vagyok szoci, de ez most mellékes.)
Mindettől függetlenül fenntartom azt az állításomat, hogy az ottani fake-nek látszó támogatók zöme nem az, hanem a FB-kal ismerkedő öntudatos kormányszimpatizáns.
Az egész akció arra jó, hogy fenntartsa a megosztottságot és meghatározza az ellenségképet, elterelve ezzel a figyelmet. És azt kell mondanom, hogy elég ügyes húzás.:S

loláb 2011.01.22. 13:58:19

@Fedor:
"Ennek a bizottságnak ezekre terjed ki a jogköre."

És melyik az a bizottság, amelyik a sajtószabadság vizsgálatára hivatotott?

Ja, sejtem: az európai balliberális vezércikkirókból álló bizottság.

Hagyjuk, beégtetek, maradjunk annyiban.
Csak, hogy megelőzzem a további égést: az Európai Bizottság felett az unióban semmi nincs, és az EB-nek MINDENRE kiterjed a jogköre.

Ettől még politikai hiszti nyilván lehet itthon is, meg az EP-ben is, de a törvény ezen három részét kivéve: ILLESZKEDIK AZ UNIÓS JOGBA.

A kifogásolt részek pedig technikai jellegűek, és közük nincs azokhoz a teleírt, oldalakon keresztül sorolt súlyos kritikákhoz, amit pl a galamuson "független médiaszakértők" megjelentettek.

Politkai hiszti, politikai hasznonszerzésért. Ügyes, profi próbálkozás volt, majdnem bejött, csak egy picit lett túlspilázva.

P.mester 2011.01.22. 14:03:17

Borzalmas volt látni ezt a színvonaltalan embert tegnap az Atv-ben. Én kérek elnézést Kálmán Olgától e pökhendi hüjegyerek helyett arcátlan cinizmusáért.

hunnihurri 2011.01.22. 14:12:30

Mi lenne jó? Hogyan lenne jó?
..csa nyalók,qurva pecérek.
Az öszödi hős rátok vár!!!

Csak az a baj , hogy nem 8 év jön, hanem sokkal több , legyen a lepedődök jó nagy
a krokodil könnyek törüléséhez.
Páááááá Pááá....

pazola 2011.01.22. 14:28:35

Nincs ellenvelemeny.

Az elso linkelt mar nem is letezik.

Aki pedig tompikat komolyan veszi, az komolytalan :)

Húsleves 2011.01.22. 14:43:01

Az a baj veletek Fedorkám, hogy akkora műmájerek vagytok, hogy még Arisztotelész bölcsességét sem ismeritek a mértékletességről. A cirkuszotok eleinte talán hozott valamit a konyhátokra, de egyre inkább kezd a visszájára fordulni.
www.szolnoktv.hu/hirek/?article_hid=12397
Abból is látszik, hogy veszteteket érzitek, hogy az indexen kirakott szájbarágós vezérblogok lényege szinte szóról szóra ugyanaz, előre megpróbáljátok hiteltelennek kikiáltani a Facebookon gyűlő szavazatokat. Azt el kell ismernem, hogy bámulatos, milyen szolgai módon ugratok, ha veszélyben érzitek a jól felépített rágalomhadjáratotokat, mintha valami láthatatlan orákulum rángatna benneteket. De annyira túlzásba viszitek, hogy ez már nagyon sok emberben visszatetszést kelt. Jó úton haladtok a következő két harmad bezsebeléséhez, és akkor a gazdáitok kénytelenek lesznek belátni, hogy erre sem vagytok jók (hogy másra nem, az mnár régen kiderült).

Fideszes Agymosottak Szövetsége Orbán Kör 2011.01.22. 14:57:13

Elég volt! Ezt mi mondjuk, a nagy Fideszes Agymosottak Szövetsége Orbán Kör.. :o)
És akik kiállnak a csuti törpe mellett, azok a Fideszes Agymosottak Szemét Szövetsége Orbán PÓgári Kör... :o)

ROBERTO 2011.01.22. 14:57:29

@is: Térjünk rá vissza két hét múlva, hogy ki és mit szopott be.

Fedor · http://fedor.blog.hu/ 2011.01.22. 15:33:17

@loláb: "Csak, hogy megelőzzem a további égést: az Európai Bizottság felett az unióban semmi nincs, és az EB-nek MINDENRE kiterjed a jogköre."

Csak hogy ezek még csak a távközlési biztos kifogásai, az ő bizottságáról beszéltem. A sajtószabadság nem az ő hatásköre.

@Húsleves: Azon én nem csodálkozom, hogy nem változtak a népszerűségi viszonyok, csodálkoztam is volna, ha igen. Egyrészt a sajtószabadságot se megenni nem lehet, se meginni, így a nagyátlagot nem érdekli, pláne mivel max. a tévéből tájékozódik, ahol ugye választhat a kormányszócső köztévék és a politikával fél percben a huszadik bulvárhír uán foglalkozó kertévék híradói között. Másrészt meg mitől változna a pártszimpátia? Van reális alternatíva? Hisz még a törvény elleni legkomolyabb kiállás se egy ellenzéki párthoz, hanem egy alulról szerveződő civil mozgalomhoz kapcsolódik. Az embereknek a szocikból elege van, belőlük sem kérnek, az LMP is jellegtelenné vált, a Jobbik elől meg elszívta a levegőt a FIDESZ. Ez a közvéleménykutatási eredmény nem annyira a kormány dicsérete, hanem inkább az ellenzék korábbi és jelenlegi működésének a kritikája.

Lumieres 2011.01.22. 15:56:36

Zombi FakeBookTroll-ok szevasztok!

loláb 2011.01.22. 16:06:51

@Fedor:
"Csak hogy ezek még csak a távközlési biztos kifogásai, az ő bizottságáról beszéltem. A sajtószabadság nem az ő hatásköre."

Hanem, akkor kié?

Nincs másik illetékes biztos, a médiaügyek Croeshez tartoznak. Mind a gyakorlati részek (frekvenciakiosztás, digitális átállás jogszabályai, mind pedig a médiával kapcsolatos szabadságjogok is).

A biztosok az általuk felügyelt területen azt vizsgálják, hogy a tagállami szabályozás ütközik-e BÁRMELYIK uniós szerződésbe, akár az unió alapjogi chartájába (nem véletlen, hoyg NC ezzel kapcsolatban IS tett 1 megállapítást).

Nincs másik illetékes bizottság.
Nincs külön sajtószabadságügyi biztos, Croes van, aki vizsgálódott, és három részt kivéve azt állapította meg, hogy a médiatv illeszkedik az uniós szerződések vonatkozó (többek között a sajtószabadsággal kapcsolatos elvárásokat rögzítő) részeihez.

Az a félmondat, amit idéztél:
"a bizottság még tovább vizsgálja azt, hogy az uniós irányelv átültetése a magyar jogba megfelelő-e, és későbbi időpontban további kérdéseket intézhet a magyar félhez"

Pontosan ezt jelzi. Azt, hogy a biztos megvizsgálta a teljes törvényt, összenézte mindazon uniós jogszabályokkal, amik erre a területre akár elméleti, akár gyakorlati szempontból vonatkoznak, és a jelzetteken kívül a törvényt rendben találta.

Nem lesz másik vizsgálat a törvénnyel, ami most következik, hogy a Mtv által hivatkozott más jogszabályokat (pl: KET) is megvizsgálnak, és ebben a vizsgálatban (mivel jogköre a digitális politikáért felelős biztosnak a változtatásra nincs) maximum kérdezhetnek, meg a jogértelmezésben, jogalkalmazási gyakorlatban kérhetnek a kormánytól segítséget.
De ez már nem a médiatörvény ügye lesz.

Szerencsére nem lesz második, meg harmadik forduló, megvizsgálták a törvényt, és világosan jelezték a törvénnyel kapcsolatos kifogásolható részeket.

Ha ezeket a kormány megváltoztatja, (és a változtatást ugyanez a biztos elfogadja) onnantól -írhatnak, mondhatnak külföldön, belföldön akármit- olyan médiatörvénye lesz az országnak, ami tökéletesen összhangban van az uniós előírásokkal.

vénkujon 2011.01.22. 16:09:31

zinternetforradalom következik-úgy érzem.:)

Kotkodus 2011.01.22. 17:00:46

@loláb: azért antiklerikális liberális mozgalomból katolikus populista központosító konzervatívvá alakulni az 20 év alatt az nem kis fejlődés, valljuk be...

a te személyiséged is ennyit változozz ilyen rövid idő alatt? nem csoda, hogy ezt könnyen elnézed viktoréknak...

Muad\\\'Dib 2011.01.22. 17:15:10

@Kotkodus:
Nem kötekedésképpen, de semmivel nem nagyobb, mint hithű szocialistából/kommunistából, elkötelezett liberális kozompolitává válni. Vagy épp anarchista pedofilból, liberális szabadságpártivá (like: Cohn-B.)
Ott még sem aggaszt ez senkit.

kapiksz 2011.01.22. 17:49:25

@Húsleves: Nagyon egyetértek minden gondolattal. Most ez a menő: Ész nélkül fröcsögni, mert új és nem balibsi multinyaló a "főnökség" - de hát ilyenek vannak nagyon sokan, ez van

felfújta a szél 2011.01.22. 17:52:27

@Alvarez:
CIA-val még nem fenyegettek, de van már tapasztalatom hogyan értelmezik Amerikában a szabadságot

vénkujon 2011.01.22. 18:05:00

@Húsleves: ez az a fészbukos közösség, ami megnyerte a választásokat?
amúgymega faszér pörögsz itt...menj az mnora rekreálni. ott mindíg süta nap.

puffatag 2011.01.22. 18:18:46

@Muad\\\'Dib: megjött a palesztín jogvédő.... érdekes, a tunéziai forradalom nem érdekel téged.... válogatsz az arabok között, te kis hamis

sprenczl 2011.01.22. 19:01:05

Egy újabb szar leninfiú poszt.

Muad\\\'Dib 2011.01.22. 19:02:33

@puffatag:
Most egyszer megpróbálom elmondani neked a helyzetet hátha megérted.
Egyrészt semelyik blogon nem vesznek téged komolyan, ami láthatóan egyre frusztráltabbá tesz. Ennek pusztán egy oka van. Soha még hitelt érdemlően nem szóltál témához, már amennyiben a fröcsögést és személyeskedést leszámítjuk. Így ugye teljesen komolytalan vagy, ez van. Most sem sikerült minimálisan is hozzászólni ahhoz a kérdéshez, melyet felvetettem, de sebaj.
Másrészt, ha már Tunézia, (ami nem tudom hogy jön ide), arról tökéletesen megegyezik a véleményem az (általam nem sokra becsült) kurucon megjelent elemzéssel:
"...Nemzetközi emberjogi szervezetek rendszeresen beszámoltak az észak-afrikai államban uralkodó tarthatatlan állapotokról, de az „emberi jogok" állítólagos védelmezőjének szerepében tetszelgő nyugati hatalmak a fülük botját sem mozdították. Miért? Csakis azért, mert Tunézia teljes mértékben kiszolgálta a „humanista" Nyugat politikai és gazdasági érdekeit...
...Jellemző, hogy azok a nyugati kormányok és médiumok, amelyek oly lelkesen támogatták a 2009-es iráni elnökválasztáson elkövetett állítólagos csalások miatt kibontakozott utcai megmozdulásokat, egyetlen szóval sem álltak ki az iráninál jóval erőteljesebb, kiterjedtebb és jelentősebb népi támogatás mellett zajló tunéziai tiltakozó mozgalom mellett. A Fehér Ház ugyanúgy, mint a magyarországi sajtószabadság korlátozása miatt krokodilkönnyeket ontó Európai Unió, 23 esztendőn keresztül támogatta a korrupt és brutális tunéziai rezsimet. Most pedig, hogy a nép föllázadt, mind Washington, mind Brüsszel mélységes hallgatásba burkolózott...
...De Tunézia esete is tanulságos. Amikor Ben Ali államfő 2004-ben a washingtoni Fehér Ház vendége volt, George Bush amerikai elnök meleg szavakkal méltatta Tunézia szerepét a „terrorellenes háborúban", ezen kívül pedig dicsérte az ország „reformjait", melyek eredményeképpen „bővült a sajtószabadság", és „szabad és törvényes választásokat" rendeztek. Nos, a tunéziai választások olyannyira voltak „szabadok és törvényesek" az elmúlt két évtizedben, hogy minden alkalommal a most elűzött és gyűlölt Ben Ali és a hozzá közel álló politikai erő diadalmaskodott, az ellenzéknek pedig még csak esélye sem volt a győzelemre.
2008-ban pedig, amikor a tunéziai diktátor Párizsban tett hivatalos látogatást, Nikolas Sarkozy francia államfő méltatta a tuniszi rezsim előrehaladását a „szabadságjogok biztosítása" terén. Közben az emberi jogsértések sokaságáról érkeztek hírek Tunéziából. Akkoriban történt, hogy az ország déli részén található bányászvárosban, Redhayefban kitört tiltakozó megmozdulások nyomán 200 demonstrálót tartóztattak le a hatóságok. És még ha hébe-hóba egyes EU-s tisztségviselők kritizálták is a tunéziai rezsim brutális fellépését az ellenzékkel szemben, az ország „gazdasági teljesítményét", „makrogazdasági mutatóit" rendszeresen példaként állították az elmaradottabb országok elé. Közben pedig a tunéziai tömegek egyre kilátástalanabb nyomorba süllyedtek. Ismerős helyzet, ugye?..."

okostojgli (törölt) 2011.01.22. 19:39:27

@Kotkodus:
Nem 20 az hanem max. 8, de lehet, hogy csak 4.

@Muad\\\'Dib:
De, az, huszon-harmincévesen ne változgasson az ember liberálisból kőkonzervatívvá, nem hiteles.

Muad\\\'Dib 2011.01.22. 20:20:12

@okostojgli:
Mint írtam, ahogy másfelé sem az. Aki Leninről értekezik, és mondjuk lapokat cenzúráz, attól kicsit hiteltelen a szabadságjogokért aggódás. A gerinctelenség egész politikusi struktúránkra jellemző. Beleértve a jobboldalt és a szabadságmániás ex-komunistákat is.

foolproof 2011.01.22. 20:30:59

Vitya nagy szarban lehet, ha már Tompikával érkezik a faszbúk erősítés...Pathetic in the extreme.

ben2 2011.01.22. 21:10:58

Igen nagy bajban lehetnek a balosok, ha egyrészt a bulvár szardobálók legalja stílusával akarnak kűzdeni a média szabadságáért, másrészt ha a szerintük vállalhatatlan Deuch hívására mégiscsak összejött 10000 támogató alig két nap alatt.

loláb 2011.01.22. 21:27:06

@Kotkodus: Ajhánlom figyelmedbe Muad\\\'Dib hozzászólását.

Egyébként bizonyos esetekben gyökeresen az ellenkezője vagyok a 15 éveskori önmagamnak, például a legtöbb akkor kedvelt zenétől most hányok.

Ha foglalkoztam volna akkor politikával, valószínüleg másik oldalon tettem volna, mint most.
Ahogy a nagy író mondta: a fiatalok radikálisak.
Vagy másként mondva: a legtöbb ember liberális, csak van aki kinő belőle.

Kotkodus 2011.01.23. 08:36:15

@Muad\\\'Dib:
@loláb:

bocsi uraim, de a hithű kommunista az nem csak az mszp oldalon kiinduló alap, hanem a mai konzervatív oldalon is...

szóval számos fidesz vezető esetében ezek szerint 25 év leforgása alatt hithű kommunistából liberális antiklerikális párttá váltak, hogy átalakúljanak populista vallásos neo-konzervatívvá...

ez még lehet, hogy egy skizofrén embernek is sok lenne személyiségváltozásból...

én nem gondolom, hogy ezzel baj lenne, csak számomra nem hiteles. az én olvasatomban keresték, hogy hol találnak több szavazatot. e tekintetben kimagaslóan sikeres pártnak tartom a fideszt.

DeMarco 2011.01.23. 08:49:45

@Fedor: Bár én sosem kedveltem Tompikát és mélyen hidegen hagy a facebook-os hülyeség, de a felvetése nagyon is időszerű.

Valóban elég a hazugságokból és félrevezetésből amit a ballibák kint (is) gerjesztenek. A múltkori vitában mindenki láthatta, hogy kik csinálják a cirkuszt. Ez eddig sem volt kérdés, de így azok is láthatták, akik eddig szkeptikusak voltak.
Levelüket megírták és nahát, nem találtak semmi érdekeset a törvényben, legfeljebb néhány lényegtelen kérést intéztek a kormány felé. Például, hogy mindenképpen legyen vegyes a bizottság, mert olyan nincs, hogy komcsi meg libsi valamibe ne pofázhasson bele, még akkor is, ha semmilyen valós támogatást nem élveznek a választók részéről. (Bezzeg ha belőlük állna a bizottság, akkor rögtön nem éreznék a kényszert, hogy megosszák másokkal...).
Szóval tényleg elég a hazugságokból, a hiszti ismét csúnyán megbukott.
Téma lezárva, lehet továbblépni.

Muad\\\'Dib 2011.01.23. 10:46:14

@Kotkodus:
Nem vitatom amit írtál. Pusztán leírtam, hogy ez a komplett politikai palettánkra jellemző, hogy gerincet hírből sem ismernek. Sajnos a fidesznek megvan az a luxusa, hogy nagyon sok hibát elkövethet, hiszen nincs értelmes alternatíva, legfeljebb a másik hasonlóan tehetséges banda a túloldalon. Többek között ezért van az, hogy a baloldali sajtó nem a helyén kezeli a kormány hibáit, hanem démonizál és diktatúrázik. Ugyanis csak így tud hatni a választókra. Lássuk be, különösebb sajtóelnyomás nem lehet, hiszen a lapok tele vannak a legdurvább fidesz elleni rágalmakkal mindenféle retorzió nélkül. Valójában van egy elrontott médiatörvényünk, aminek a hatását szándékosan eltúlozza az egyik oldal, a másik pedig teszteli a választók reakcióit a hasonló helyzetekre.

loláb 2011.01.23. 14:56:24

@Kotkodus:

"szóval számos fidesz vezető esetében "
Konkrétan melyik jelenlegi fideszes vezető volt kommunista párttag?

Mert nekem senki nem ugrik be. (Ismerve a fidesz jelenlegi szervezetét, az a szűk 50 ember vezeti ma is, aki az alakulóülésen részt vett. Viszont a fideszbe nem lehetett MSZMP tagságnak belépnie, és az MSZMP tagság is kizárta a más társadalmi szervekben való részvételt).

Amely exmszmp tagok a konzervatív oldalról beugranak (Stumpf, Martonyi) ők nem tagjai a fidesznek.

A fidesz mostani, vagy a 89-es vezetése (orbán, varga, pokroni, deutsch, fodor) sosem volt párttag, de tudomásom szerint még KISZ tag sem.

Vagy, ha ez utóbbi volt is némelyik (már KISZ tag, az egyetemi ténykedésük miatt lehet, hogy ezt megkövetelték tőlük), a Bibó szakkollégiumos részvételük, (amit mellesleg az MSZMP tag Stumpf vezetett) már a kezdetektől mélyen ellenzéki hangvételű volt, tehát a "hithű" jelző esetükben egészen biztosan nem állja meg a helyét.

A lényeg különben annyi, hogy az az oldal, ami rendszeresen fikázza orbánék köpönyegfogatását, annak a prominensei lényegesen komolyabbat fordítottak a köpönyegükön, nem 94-ben, hanem már sokkal korábban. És míg a radikális (az akkori SZDSZnél sokkal radikálisabban) piacpárti, elitellenes, antiklerikális liberális fidesz poltika az életkor előrehaladtával természetesen lágyul, finomodik, arra sokkal nehezebb magyarázatot találni, hogy mit keres az az mszp a szabadságvédők pulpitusán, ami a 89-ben a demokratikus ellenzékkel szemben foglalt helyet a tárgyalóasztalnál?

Fedor · http://fedor.blog.hu/ 2011.01.23. 15:07:37

@loláb: Igen érdekes megközelítés a FIDESZ-ről azt írni, hogy a stílusa finomodott :-) A 89-es MSZMP-t (mert MSZP-vé csak a tárgyalások után alakult, és azt már eleve a reformer réteg vezette) meg talán ne hasonlítsuk össze a mostani MSZP-vel, teljesen más az ideológiája, a nmzetközi kapcsolatrendszere, a vezetése (hogy mást ne mondjak, a mostani elnök akkor még gimis volt). Ha a FIDESZ-től elfogadjuk, hogy léphetett egy nagyot az ideológiai térfélen, akkor talán ez kijár a másik félnek is, pláne mivel jó irányba léptek.

Kotkodus 2011.01.23. 15:32:47

@loláb: igazad van, (a fidesz vezetőségben tényleg nincsenek) csak a jelenlegi kormányunk kis jelentőségű vezetői pozicióit viszik a volt mszmp-sek: martonyi, pintér, matolcsy.
a fideszben csak megtévelyedett kisz-titkárok vannak.

persze mindig van a megbocsátható mszmp pártközelség, meg a meg nem bocsátható. csak "muszájból" volt kiszes, csak muszájból lett ügynök, stb.

érdekes módon, azok akik fidesz köntösbe bújtak mind az előző kategóriába tartoznak (stumpf, csintalan, pozsgay + a fent említettek... csak, hogy a legismertebbek közül idézzek...).
nem furcsa, hogy pont ezek szimpik neked és a többi, aki más irányba "fejlődött" ideológiailag az meg köpönyegforgató???

na most nekem ezzel mind nincs bajom... ilyen a politika... de azt állítani, hogy az egyik "fejlődés" felsőbbrendűbb, vagy igazabb a másiknál az szerintem naivitás...

szerintem csak a szélsőségesek képzelik azt, hogy ők az egyetlen igazság letéteményesei...

Fedor · http://fedor.blog.hu/ 2011.01.23. 15:56:29

@loláb: Csak egy idézet külön neked:

"A médiatörvény hetek óta nem kerül le a nagy európai lapok címoldaláról; az EU számára nyilvánvalóan elfogadhatatlan. Igaz, a néppárti frakció Orbán mellé állt, de óvakodott attól, hogy a törvény támadott paragrafusait védelmébe vegye. A sajtó pedig jobb- vagy baloldali vonzalmaktól függetlenül éles kritikával illette a magyar kormányt: a jobboldali Die Welt ugyanúgy, mint a liberális Süddeutsche Zeitung, az Economist ugyanúgy, mint a Guardian, a Le Figaro ugyanúgy, mint a Libération. Kétségtelen, tőlünk nyugatra is van ország, ahol kifogásolható a média helyzete. A magyar törvény azonban megmutatta, hogy van egy határ, melyen az unióban nem lehet közbotrányokozás nélkül túlmenni. Brüsszel tudvalévőleg nehezen viseli a konfrontációt, ahhoz túl sok érdeket kell egyszerre összehangolnia. Most ráadásul válságot kezel, és épp a magyar kormány elnöksége alatt. Ezért az Európai Bizottság kínosan ügyel rá, hogy csak az uniós irányelvekbe ütköző rendelkezéseket támadja, az alapjogokat sértő rendelkezéseket nem vizsgálja. A levelében megfogalmazott elvárásoknak Orbán látványos presztízs-veszteség nélkül eleget tehet, ha akar. Ám ez nem jelenti, hogy az ügy lezárult. A törvény összeegyeztethetetlen marad az EU közös identitását alkotó elvekkel, és a körülötte zajló vita nem kerül le a napirendről. A magyar belpolitika részletei a távoli megfigyelő számára nehezen követhetők, a médiatörvényt azonban könnyű megérteni. Ez világítja meg Európa számára, hogy Magyarország jelenlegi vezetői tekintélyuralmi berendezkedés felé tartanak. Ezért a törvény tüske lesz az unió testében, mely - ha nem húzzák ki - egyre csak gennyedni fog."

nol.hu/belfold/kis_janos__orban_szamara_nincs_visszaut

DeMarco 2011.01.23. 16:13:09

@Fedor: Az hogy a nol.hu ezt így leírhatta már önmagában cáfolja amit leírt és amit te is sugallni akarsz. A mondandó önmaga paródiája, hiszen ha bármilyen cenzúra lenne a nol hallgatna el először...
Naná, hogy a nol szeretné fenntartani a vitát, függetlenül attól, hogy már okafogyottá vált. Kicsit még hőbörögnek, aztán belenyugszanak ők is. A többiek rég tovább léptek, vagy el sem kezdtek hisztizni...

loláb 2011.01.23. 16:17:04

@Fedor:

"Igen érdekes megközelítés a FIDESZ-ről azt írni, hogy a stílusa finomodott :-)"

Egészen nyugodtan olvasgathatod a korai Orbán vagy Kövér, szájer, vagy Fodor megnyilvánulásokat, ha nem hiszed.

"mert MSZP-vé csak a tárgyalások után alakult"
Mivel a mostani párt jogutódja az mszmp-nek, tökmindegy, hogy hívják őket.

"és azt már eleve a reformer réteg vezette"
Azért ez nem nagy cucc, már a 60-as évek végén voltak magukat "reformkommunistának" vallók.

"teljesen más az ideológiája"
Hát, pont ez az.
Orbánék "köpönyegforgatók", a szocik pedig csak reformerek.

"a mostani elnök akkor még gimis volt"
Az mszp-ben az elnök csak egy tisztség.
Ameddig Szekeres Imrék, Lendvai Ildikók, meg Kovács Lászlók vannak körülötte a reflektorfényben, olyan mindegy, hogy ki vezeti a pártot, hiteltelen az egész.

"Ha a FIDESZ-től elfogadjuk, hogy léphetett egy nagyot az ideológiai térfélen"
Te elfogadod? Akkor biztos én írtam bele a posztodba azt a mondatot...

@Kotkodus:
"a fideszben csak megtévelyedett kisz-titkárok vannak."
KISZ-TITKÁR? Kicsoda?

"stumpf, csintalan, pozsgay"
Se csintalan, se pozsgay nem tagja a fidesznek.
Pozsgayról csak annyit, hogy EGY olyan kommunista párti vezető, akkori kormányfunkcionárius volt, akit meghívtak a Bibó szakkolégumba előadónak, na ki?

Egyébként vajon melyik párt fúrta meg Pozsgay köztársasági elnökké választását? Bezony, a fidesz (és az szdsz).

"de azt állítani, hogy az egyik "fejlődés" felsőbbrendűbb, vagy igazabb a másiknál az szerintem naivitás..."

Mintahogyan azt terjeszteni, hogy az egyikük ideológiaváltása az köpönyegofrgatás, miközben elfelejtjük, hogy mások mennyivel nagyobbat fordítottak a köpönyegükön.
Ráadásul, míg a fidesz 94-es ideológiaváltása önkéntes, saját váasztáson alapult, az mszp-é pedig arról szólt, hogy a diktatura vezetése után részt vehessenek a demokratikus ország irányításában is.

Egyébként Orbánék 94-es jobbra átja egy elég érdekes dolog önmagában, sőt, talán az újkori magyarországi politikatörténet legnagyobb jelentőségű tette.

A Demokratikus Chartát a fidesz az szdszel ellentétben elutasította, mert tisztában volt vele, hogy ez csak arra szolgál, hogy az mszp-t kiemelje a 90-es karanténból. (Ha van állandóság a 89-es fidesz, és a mostani között, akkor ez az különben).

Ennek köszönhetően fél év leforgása alatt az addig őket "sztárként" kezelő szdsz és mszp barát sajtó levitte a népszerűségüket 40% felettről 10 alá.
(93-ban még ők voltak a választások legnagyobb esélyesei, végül 94-ben 8%-ot kaptak)

Orbán számára ekkor világosodott meg, hogy a baloldalon csak az mszp van. Ezt az szdsz vagy nem látta, vagy elfogadta, Orbánék viszont nem akarták.

De a középtől balra nem maradhattak, így kénytelenek voltak jobbra menni, ahol viszont az MDF koncán marakododtt az MDNP, KDNP, FKGP, MIÉP, meg a többi, ki tudja milyen kispárt.
Orbánék megjelentek itt, és négy év alatt integráltak, beolvasztottak, szalámiztak, és a hajdani liberális pártocskából konzervatív néppártot szerveztek.

Fedor · http://fedor.blog.hu/ 2011.01.23. 16:18:48

@DeMarco: "Az hogy a nol.hu ezt így leírhatta már önmagában cáfolja amit leírt és amit te is sugallni akarsz."

Látom még nem jutott el hozzád annak a híre (bár még kommentáltad is erről szóló posztomat), hogy bírságolni csak július elseje után fognak. És akkor se előzetes cenzúra lesz, hanem a mindenre ráhúzható szabályokat kihasználva ha akarnak bírságolnak, ha akarnak, nem, az újságíró meg nem tudhatja előre, hogy minek is kell megfelelnie. És ez az elfogadhatlan: hogy nics lefektetve pontos követelményrendszer, és hogy egyáltalán, valminek meg kell felelnie a véleménye megalkotásakor.

loláb 2011.01.23. 16:24:56

@Fedor:

"A törvény összeegyeztethetetlen marad az EU közös identitását alkotó elvekkel, és a körülötte zajló vita nem kerül le a napirendről."

Minő véletlen, hogy ezeket az identitást alkotó elveket nagyrészt liberális, meg baloldali folyóiratok publicisztái, és baloldali, liberális pártok vezetői képviselik hitelesen.

Lehet "láthatatlan alkotmányokra" hivatkozva a folytatni a politikai hisztit, de mindazon elv, jogszabályi kötöttség, amivel kapcsoaltosan az EU konkrét elvárásokat fogalmaz meg, annak a médiatörvény a 3 változtatás után eleget fog tenni.

A többi nem számít. Mert az már csak poltikai hiszti lesz.

loláb 2011.01.23. 16:29:34

@Fedor:
"És akkor se előzetes cenzúra lesz, hanem a mindenre ráhúzható szabályokat kihasználva ha akarnak bírságolnak, ha akarnak, nem"

reménytelen vagy...

Fedor · http://fedor.blog.hu/ 2011.01.23. 16:49:21

@loláb: "Hát, pont ez az.
Orbánék "köpönyegforgatók", a szocik pedig csak reformerek."

Én a köpönyegforgatást nem arra értettem, hogy egyszer váltottak egy nagyot. Az belefér, max. onnatól kezdve nem értek együtt velük. Elég ehhez a címkéhez az, amit azóta művelnek, hogy sokszor csak napok telnek el két különböző véleményük között.

"Te elfogadod? Akkor biztos én írtam bele a posztodba azt a mondatot..."

Gondolom erre célzol: "akkor még példaképemnek tartottam őt is, meg a Viktort is" Hol itt az ellentmondás: attól még elfogadom a döntésüket, hogy kevésbé tisztelem őket... Mégegyszer: nem az a gond, hogy liberálisból konzervatívok lettek, hanem az, hogy olyan értékeket vesznek semmibe, amiért valaha küzdöttek, és ez egyáltalán nem következik automatikusan a konzervatizmusból, legalábbis a világnak anna a részén, ahova tartozni szeretnénk.

"Minő véletlen, hogy ezeket az identitást alkotó elveket nagyrészt liberális, meg baloldali folyóiratok publicisztái, és baloldali, liberális pártok vezetői képviselik hitelesen."

Meg a német, francia, luxemburgi és angol KONZERVATÍV kormány, valamint a KONZERVATÍV nyugati sajtó.

"reménytelen vagy..."

Miért? állította is valaki, hogy itt előzetes cenzúra lesz? Végig az volt a legfőbb kifogás a törvény ellen, amit írtam. A törvény lehetőséget ad a neki nem tetsző hangadók elleni retorzióra homályosan megfogalmazott, tehát megfoghatatlan elvek mentén. Még ha egyszer sem mernek élni ezzel a lehetőséggel (amire szerencsére ezután a tiltakozásözön és nemzetközi figyelem után azért van esély), akkor is, már maga a lehetőség megléte rossz, mert öncenzúrára késztethet. Nem engem, mert én ahhoz túl kis hal vagyok (ehhez mérhető hatással), hanem újságokat, rádiókat, tévéket. Persze megy ez törvény nélkül is, ha akarják, elég csak megnézni azt a packázást, amit pl. a Klubrádió frekvenciaengedélye kapcsán művelnek.

loláb 2011.01.23. 17:43:39

@Fedor:

A konzervatív oldal az első, nyilvánvalóan félreértésből eredő felháborodásokat kivéve, (amióta rendelkezésre áll a médiatörvény fordítása), sokkal visszafogottabban fogalmaz a törvénnyel kapcsolatban.
A néppárt képviselők konkrétan megvédték a törvényt az EP-ben.

"Miért? állította is valaki, hogy itt előzetes cenzúra lesz?"

Olvasd már el azt a kurva törvényt először, a véleményeket sem előzetesen, sem utólagosan nem nem vizsgálhatja semmilyen hatóság, pláne nem lesz cenzúrázás.
Sem előzetes, sem utólagos.

A hírszolgáltatás terén követelmény a kiegyensúlyozottság (ennek értelmezése valóban nincs a törvényben, mivel ezt a korábbi ORTT, és alkotmánybírósági gyakorlat egyértelműsíti az ezzel kapcsolatos gyakrolati tudnivalókat), illetve a kiskorúak védelmével kapcsolatos szabályok megszegése miatt lehet büntetni. (Ez utóbbi mellesleg EU-s elvárás).

Ha az újságiró ismeri a törvényt, öncenzúrát kizárólag a kiskorúak védelme és az emberi méltóság terén kell gyakorolnia. Aki poltikiai véleményben öncenzúrát gyakorol, az egy félkegyelmű idióta, mert olyan törvényeket tart be, amik nem léteznek.

Azért vagy reménytelen, mert hiába van itt az EB vizsgálat eredménye, hiába mondanak neked akármit, ragaszkodsz azokhoz a faszságokhoz, amik tárgyi tévedéseken, és tudatos rosszízű, esetenként a különálló paragrafusokat összemosó értelmezésen alapulnak, és mellesleg szorúl szóra egyzenek meg a balliberális véleményformálók szándékosan rosszándékú, tudatosan csúsztató véleményével.

Mindegy, hagyjuk. Sajnos a gondokozást senkire nem lehet rákényszeríteni....

Orbánékat vádolták azzal, hogy folyamatos kampányhangulatot tartanak fenn, de igazából, ami 2002-10 között volt az gyenge lófasz ahhoz képest, mint ami itt november vége óta megy.

"elég csak megnézni azt a packázást, amit pl. a Klubrádió frekvenciaengedélye kapcsán művelnek."
Talán a kiírásnak megfelelő pályázatot kellett volna beadni...
Nem sokon múlt, 1 nyamvadt nyilatkozaton, amiben lemondanak a korábban használt frekiről.
De gondolom azzal más terveik voltak, át akarták játszani valami havernak, így nem mondtak le róla.
Sajnos viszont egy regionális rádióadó 1 frekvencián sugározhat, így megszívták, két szék közül sikerült a pad alá esni.
Mondanom sem kell, hogy ennek kurvára semmi köze nincs a médiatörvényhez, mert a tulajdonviszonnyal kapcsolatos kötöttségek szórul szóra megyegyeznek az elöző médiatörvénnyel.
Persze ezt is el lehet adni Orbánék diktatúrájának, és bizonyára van pár idióta, aki benyalja.

loláb 2011.01.23. 17:51:18

@Fedor:

"ég ha egyszer sem mernek élni ezzel a lehetőséggel (amire szerencsére ezután a tiltakozásözön és nemzetközi figyelem után azért van esély"

Még csak annyit, hogyha bármilyen véleménycenzúrára volna a törvényben, akkor az nem "lehetőség", hanem hogyha én bejelentem, hogy az ATV-s újságíróklubben, vagy a népszava vezércikkében megsértették a törvényt, akkor az NMHH nem tagadhatja meg a törvény előírásainak alkalmazását, és a törvény megsértésének szankcionálását.

De ez megint csak olyan, amihez tovább kéne látnod az orrodnál, és nem beszponi minden hülyeséget, amit leírnak.

Valahogy meg kell magyarázni persze, hogy mi lesz, hogyha július 1től mégsem lesz itt cenzúra, de ez már a szánalmas kategória.

Kotkodus 2011.01.23. 18:05:54

@loláb: orbán viktor kezdte politikai karrierjét kisz titkárként, de ezt biztos tudod...

köszi az ideológiai irányváltás történetét, ebben az olvasatban már meggyőződéses irányváltásnak tűnik és nem politikai szavazat-vadászatnak:)

félreértés elkerülése végett: én nem gondolom, hogy bármelyik ideológiai fejlődés felsőbbrendűbb volna... ez csak politika és úgy tűnik téged bepaliztak már az egyik oldalon...:)

Fedor · http://fedor.blog.hu/ 2011.01.23. 18:11:12

"A néppárt képviselők konkrétan megvédték a törvényt az EP-ben."

Semmi ilyesmi nem történt. Annyi volt csak, hogy frakciófegyelemből nem támadták, csak annyit mondtak: Mr. Orban bizonyára megváltoztatja a vitatott dolgokat.

"a kiskorúak védelmével kapcsolatos szabályok megszegése miatt lehet büntetni."

Mondod te, mert ezt mondja a kormány, de a törvényben ez nics így lefektetve, pont arról dumálunk, hogy olyan általánosan van megfogalmazva, hogy miért is lehet büntetni, hogy azt bárkire rá lehet húzni.

"Nem sokon múlt, 1 nyamvadt nyilatkozaton, amiben lemondanak a korábban használt frekiről."

Na most kapaszkodj meg: benne volt a pályázatban, hogy az új frekvencia elnyerése esetén lemondanak a régiről.

"Mondanom sem kell, hogy ennek kurvára semmi köze nincs a médiatörvényhez"

És épp ezért ilyet nem is írtam, sőt: "Persze megy ez törvény nélkül is"

Fedor · http://fedor.blog.hu/ 2011.01.23. 18:13:33

@loláb: "bármilyen véleménycenzúrára volna a törvényben, akkor az nem "lehetőség", hanem hogyha én bejelentem, hogy az ATV-s újságíróklubben, vagy a népszava vezércikkében megsértették a törvényt, akkor az NMHH nem tagadhatja meg a törvény előírásainak alkalmazását, és a törvény megsértésének szankcionálását."

Hányszor írjam még le, hogy úgy van megfogalmazva a törvény, hogy a hatóság jóindulatán múlik, hogy valamit a megsértésének tekintenek -e, vagy sem...

loláb 2011.01.23. 21:51:07

@Kotkodus:

Valaki alaposan behülyített, Orbán egészen biztosan nem volt KISZ titkár, mert a Fidesz tagja nem lehetett olyan, aki KISZ tag.

loláb 2011.01.23. 22:04:35

@Fedor:

"Mondod te, mert ezt mondja a kormány, de a törvényben ez nics így lefektetve,"

De igen. A Nmezeti Média és Hírközlési HATÓSÁG hatásköre csak a kiskorúak védelmére, emberi méltóság védelmére, és a hírszolgáltatás esetében a kiegyensúlyozottság vizsgálatára terjed ki.
Ezekben vizsgálódhat, és ezekben szabhatja ki a százmilliós bírságokat.

Van egy olyan személy, hogy MédiaBIZTOS. Ő gyakorlatilag bármilyen esetben vizsgálódhat, felkeresésre is, és magától is, viszont ő nem birságolhat, és nem szankcionálhat. a Médiabiztos egy ombudsman, nem több.

A te oldalad tudatosan ennek a két intézménynek a jogkörét mossa össze, és terjeszti ez alapján, hogy a médiahatóság BÁRMIÉRT százmilliós bírságokat szabhat ki.

Valójában az MNHH csak a törvény első paragrafusaiban lefektetett követelmények betartását vizsgálhatja, más esetekben NEM ILLETÉKES.
A médiabiztos hatásköre ugyan mindenre kiterjed, de ő csak mediátor, aki a vitás felek között közvetít, de együttműködésre semmilyen eszközzel nem kötelezhet. És az eljárása végén tudod mit csinál? Ír egy jelentést.

"Hányszor írjam még le, hogy úgy van megfogalmazva a törvény, hogy a hatóság jóindulatán múlik, hogy valamit a megsértésének tekintenek -e, vagy sem..."

Mivel kettőnk közül én olvastam a törvényt, szerintem ne kezdjünk azon vitatkozni, hogy hogyan van megfogalmazva a törvény.
Az EB egyébként -többek között- ezeket a "gumiparagrafusokat" sem kritizálta, éppen azért, mert azokat az elveket, amiket a törvény rögzít más országokban SEM fogalmaznak meg normatívabban.

Kotkodus 2011.01.24. 08:19:22

@loláb: "Politikai pályafutását gimnáziumi alapszervezeti KISZ-titkárként kezdte."

hu.wikipedia.org/wiki/Orb%C3%A1n_Viktor

azt hittem ezt mindenki tudja...

persze - mint azt korábban említettem - neki van valami "jó kifogása" erre , ugyanúgy mint a többi régi mszmp-s kötődésű jelenlegi kormányközelinek...

várom a kifogást orbán ügyben...:)

Kotkodus 2011.01.24. 08:24:21

@loláb: ha te tényleg olvastad a törvényt, kérlek mondd el, hogy benne van-e az, hogy a 100%-ban fideszes nmhh jogköre felhatalmazza-e arra, hogy (vitatott esetben...) kikérje egy adott újságíró jegyzeteit, forrásait?

benne van-e az, hogy az mnhh felfüggeszti a büntetési jogkörét amíg tart az eu-elnökség?

mi a személyes véleményed ezekről (demokrácia szempontból)?

mit szólnál, ha ezt gyutcsány találta volna ki?

loláb 2011.01.24. 08:28:04

@Kotkodus:

"félreértés elkerülése végett: én nem gondolom, hogy bármelyik ideológiai fejlődés felsőbbrendűbb volna... ez csak politika és úgy tűnik téged bepaliztak már az egyik oldalon...:) "

Én Orbán 23 éves politikusi teljesítményét ismerem el, az elejétől a végéig, és nem mellesleg a 94 óta vallott ideológiája lényegesen közelebb áll hozzám, mint a korábbi.

De, ha marad volna radikálliberális, akkor is elismerném például a fidesz kezdeti működésével kapcsolatos elévülhetetlen érdmeit.

Kotkodus 2011.01.24. 08:35:12

@loláb: nyitott kapukaz döngetsz!
viktor nekem példaképem volt 89 körül.

ettől még nagyobb mára a csalódás.

ha elolvasod amit fentebb írtam, az is kiderül, hogy hatalomszerzés szempontjából (tehát pusztán politikai szemszögből) én magam is elismerem viktor páralan teljesítményét... más kérdés, hogy mennyire tartom hitelesnek...

loláb 2011.01.24. 08:37:25

@Kotkodus:

"a 100%-ban fideszes nmhh jogköre"
Az NMHH-t a parlament választja, a tagjai közül csak egyet jelöl a miniszterelnök. Az nem a törvény "hibája", hogy a fidesznek kétharmada van, hanem nagyrészt a politikai ellenfeleié.

"hogy (vitatott esetben...) kikérje egy adott újságíró jegyzeteit, forrásait"
Csak olyan esetben, hogyha ez nemzetbiztonsági érdeket sért, vagy bűncselekmény megelőzéséhez szükséges.

"benne van-e az, hogy az mnhh felfüggeszti a büntetési jogkörét amíg tart az eu-elnökség?"
Ez benne van, de nem látom, hogy ezzel mi a probléma?
Nem a médiatörvény az egyetlen, ami noha hatályba lép, a hatályba lépés után időt adnak az érintetteknek a felkészülésre. Például a KRESZ változások is január egytől hatályosak, de csak február elsejétől büntetnek a megszegésük miatt.

"mit szólnál, ha ezt gyutcsány találta volna ki?"
A törvénnyel semmi bajom nem lenne. A törvény legitimitásával -mint minden 2006 utáni intézkedésével- már annál inkább.

loláb 2011.01.24. 08:46:32

@Kotkodus:
Nincs kifogás, nem tudtam, hogy gimnáziumban KISZ titkár volt.

Azt tudtam, hogy a fidesznek nem lehetett tagja az, aki KISZ tag volt.

Kotkodus 2011.01.24. 08:49:19

@loláb: "Az nem a törvény "hibája", hogy a fidesznek kétharmada van, hanem nagyrészt a politikai ellenfeleié."
:)
és persze a fidesz ezzel csal él, nem visszaél...
1. politikai elegancia teljes hiánya

"hogyha ez nemzetbiztonsági érdeket sért, vagy bűncselekmény megelőzéséhez szükséges"
akkor miért nem maradt ez rendőrségi v. ügyészségi jogkör?

2. példátlam hatalomkoncentráció

"benne van-e az, hogy az mnhh felfüggeszti a büntetési jogkörét amíg tart az eu-elnökség?"
Ez benne van, de nem látom, hogy ezzel mi a probléma?

3. képmutatás

"mit szólnál, ha ezt gyutcsány találta volna ki?"
A törvénnyel semmi bajom nem lenne. A törvény legitimitásával -mint minden 2006 utáni intézkedésével- már annál inkább.

4. kettős mérce

hát ezért nem hiteles nekem...
amiért külöm utálom a fideszt az az, hogy kisajátítják - ideológiai alapon - a magyarságot ("hazaáruló az aki másképp gondolkodik")
neked eről mi a véleményed?
magyarnak érezheti magát az, aki más utat választana?

loláb 2011.01.24. 09:15:40

@Kotkodus:

"és persze a fidesz ezzel csal él, nem visszaél..."

Pontosan. A jelenlegi közjogi szabályozásban nincsen semmiféle olyan kérdés, FŐLEG NEM SZEMÉLYI KÉRDÉS, amihez egy kétharmados többség nem elég.
Nincs láthatatlan alkotmány. Írott alkotmány van, meg a jogállami kereteket lefektető írott szabályok vannak.
Amíg egy döntés megfelel ezeknek a szabályoknak, senkinek nincs oka "visszaélésről" beszélni.

"akkor miért nem maradt ez rendőrségi v. ügyészségi jogkör?"
A rendőrség, ügyészség kizárólag büncselekmények elkövetése esetén nyomozhat.
Ezzel szemben az NMHH KIZÁRÓLAG a médiatörvény előírásait kérheti számon, és ezen számonkérés során, hogyha nemzetbiztonsági érdek, vagy bűncselekmény megelőzés úgy kívánja, kötelezheti az újságírókat a forrásaik felfedésére.
Őszintén szólva elképzelni nem tudom, hogy milyen konrkét esetre lehet ráhúzni a törvényt, így nem is gondolom, hogy ezt a passzust túl gyakran, vagy akár egyáltalán használni fogják.

"képmutatás"
Nem az, de ezen kár vitatkoznunk.

"4. kettős mérce"
Nincs kettős mérce. A második gyurcsány kormány semmiféle intézkedése nem legitim, mert átveréssel, a savazók képébe hazudással nyertek választást, (ráadásul, amiko ez kiderült, szétverették az ellenük tüntetőket).
Nincs olyan intézkedésük, ami nekem legitim lenne, (még akkor sem, hogyha különben volt néhány húzásuk, amivel egyébként egyetértettem).
Nekik 2006 szeptemberében le kellett volna mondaniuk, és előrehozott választásokat kellett volna tartani, az lett volna az egyetlen legitim, elfogadható lépés.

"amiért külöm utálom a fideszt az az, hogy kisajátítják - ideológiai alapon - a magyarságot"
2004 óta nem kell különösebben "kisajátítaniuk" semmit, elég egyértelmű, hogy a balliberális oldal hogyan gondolkozik a magyarságról.

"hazaáruló az aki másképp gondolkodik"
Nem, a hazaáruló az, aki MINDEN magyarország-külföld konfliktusban gondolkozás nélkül a külföld mellé áll.
Mint tette ezt 98-2002 között az ellenzék MINDEN esetben.
Na jó, ez sem hazaárulás, de gusztustalan gennyes dolog.
Viszont ez az mszp részéről most is folytatódik, kezdve azzal, hogy az IMF mellé áltak júliusban, folytatva a különadók elleni kiállással, és most a médiatörvény mellett gerjesztett hisztériával.

"magyarnak érezheti magát az, aki más utat választana?"
Mindenki annak érzi magát, aminek akarja.
Ami érdekesebb, hogy mások, külső szemlélők minek tartják őket.
Az mszp-szdsz 2004-es fellépése óta az érintettek,a HTM-ek egész biztosan nem tartják őket nemzettársnak.
Ehhez viszont a fidesznek semmi köze.

Kotkodus 2011.01.24. 09:41:53

@loláb: "Nincs láthatatlan alkotmány. Írott alkotmány van, meg a jogállami kereteket lefektető írott szabályok vannak.
Amíg egy döntés megfelel ezeknek a szabályoknak, senkinek nincs oka "visszaélésről" beszélni."

és ha esetleg nem felelne meg egy kicsit módosítjuk az alkotmányt és máris lehet visszamenőlegesen törvénykezni és lehet a magántulajdonhoz való jog viszgálatát kivenni az alkotmány jogköréből...

a célokkal még egyet is tudnék érteni, de az eszközökkel NEM!

"Őszintén szólva elképzelni nem tudom, hogy milyen konrkét esetre lehet ráhúzni a törvényt, így nem is gondolom, hogy ezt a passzust túl gyakran, vagy akár egyáltalán használni fogják."
akkor mi a francért része ez a médiatörvénynek? még hithű fideszesek (rád gondolok) sem tudják megmagyarázni...

"A második gyurcsány kormány semmiféle intézkedése nem legitim, mert átveréssel, a savazók képébe hazudással nyertek választást..."

én is emlékszem, hogy az orbán kormány választások előtt beszámolt terveiről... elmondták, hogy milyen médiatörvény lesz, szóltak arról, hogy az alkotmánybíróságot, mnb-t, költségvetési tanácsot, stb. ellehetetlenítik, stb...
ha hallgatsz valamiről az hazugságnak számít, vagy nem?

"2004 óta nem kell különösebben "kisajátítaniuk" semmit, elég egyértelmű, hogy a balliberális oldal hogyan gondolkozik a magyarságról."
"magyarnak érezheti magát az, aki más utat választana?"...
"Mindenki annak érzi magát, aminek akarja.
Ami érdekesebb, hogy mások, külső szemlélők minek tartják őket."

attól, hogy mások másképpen képzelik el magyarország szerepét a nemzetközösségben, még nem hazaárulók!
bárki, bárminek is tartja őket a külső szemlélők közül...

mint fentebb már mondtam, az aki azt gondolja, hogy övé az egyetlen igazság az szélsőséges...

Dr Smit Plagius 2011.01.24. 10:23:55

szerintem az eu nem ideológiai alapon fogja megitélni a médiatörvényt. ha a multikiadók megtarthatják a bevételeiket, akkor van sajtószabadság, ha nem, akkor nincs. ennyi.
ovival egyetlen baj van az euban, hogy megosztó személyiség! lehet dcb pedo meg libsi meg akármi, de évek óta a klub tagja, jó fej, barátságos, etc.
ovi sikeresen összeugrasztja a frakciókat az euban és ez az, amit az ottani politikusok nagyon nem akarnak!
szívesen megnézném, ahogy a fiatal, szakállas - pulóveres orbán viktor felmossa a padlót pártunk és kormányunk szeretett vezérével! az lenne az igazi politikai csörte! ovi jelenleg mindaz, ami ellen valamikor kiállt.
aki szörnyeteggel viaskodik, maga is szörnyeteggé válik...

loláb 2011.01.24. 10:25:41

@Kotkodus:
"és ha esetleg nem felelne meg egy kicsit módosítjuk az alkotmányt"
Az alktomány módosítására IS elég a többségük.
És szó nincs arról, hogy nagymértékben korlátozták volna a szabadságjogokat, vagy a jogállamiságot.
Apróságokat változtattak, egyrészt azért, hogy megfelelhessenek annak a bizalomnak, amit a választóktól kaptak (elszámoltatás), vagy a gazdasági elképzeléseiknek (indoklás nélküli elbocsájtás).
Ezekkel lehet egyetérteni, meg bírálni őket, de a lényeg az, hogy MINDEN jelentős döntésük, amit hoztak, az a parlamentáris demokrácia keretein belül, és a vonatkozó játékszabályok szerint történt meg.
Engem demokrácia szempontjából ez érdekel, a hisztériára, amit keltenek nem vagyok vevő.

"akkor mi a francért része ez a médiatörvénynek? még hithű fideszesek (rád gondolok) sem tudják megmagyarázni..."
Foggalmam sincs, de mivel én soha életemben nem vettem részt médiahatósági munkában, talán ezt nem is nekem kellene tudnom megindokolni. De azt ne felejtsd el, hogy a források feltárására vonatkozó elveket az Európai Biztos nem tartotta az EU elvekkel összeegyeztethetetlennnek.

"ha hallgatsz valamiről az hazugságnak számít, vagy nem?"
Egyrészt: nem.
Mársészt pedig, ha figyelmesen olvastad a kampányban tett nyilatkozataikat, minden olyan jelentősebb lépés, amit végrehajtottak, arról beszéltek.
Beszéltek az új alkotmányról, a nyugdíjrendszerről (az egyéni számlás nyugdíjrendszert SOSEM cáfolták, csak a "svéd modell"-t), az állampolgárságról.

De, még ha valamiről nem is beszélnek (pl az Ab hatáskör szűkítés, ezt szerintem egyrészt nem is tervezték, másrészt pedig egy új alkotmány nyilván új alkotmányos szabályokat is jelenthet, nem csak azt, hogy átírjuk a régit új papírra) az sem ugyanaz a szitu, mint amikor Gyurcsány kategórikausan cáfol valamit, amit aztán mégis végrehajt.
Ráadásul az AB adókérdésekben alkalmazott gyakorltata meglehetősen "ellentmondásos", ezzel kapcsolatban Vámosi-Nagy Szabolcs szokta birálni a döntéseiket -és megkérdőjelezni a jogkörüket-, és ő aztán fideszes elfogultsággal a legkevésbé sem vádolható)

"attól, hogy mások másképpen képzelik el magyarország szerepét a nemzetközösségben"
Mégegyszer mondom: a szocialisták 2001 végén azzal húzták ki a gyufát, hogy minden egyes Mo-külföld konfliktusban a külföld mellé álltak.

Erre mondta valamelyik fideszes, hogy "hazaárulók vagytok", amelyik hangnem szerintem sem illő egy parlamentbe, de ez stilisztikai kérdés.
És 2002óta a "hazaárulózás" tudomásom szerint sosem került elő. Ez egy nyolc éves történet, itt lenne az ideje túllépni rajta, és a mával foglalkozni.

Egyébként az indulatból elejtett hazaáruló semmivel sem súlyosabb vád annál, mint a tudotosan terjesztett, nyilvánosan több tucatszor megerősített antiszemitizmus vádja, amivel évekig vádolták őket, (és most újra előjön ellenük).

"mint fentebb már mondtam, az aki azt gondolja, hogy övé az egyetlen igazság az szélsőséges..."
Ez egy hülyeség, minden oldal azt gondolja, hogy övé az egyetlen igazság.
A szocik a megszorításokat azzal indokolták, hogy az az egyetlen út, a többi felelőtlenség, Bokrosék a programjukat azzal indokolták, hogy az az egyetlen piacbarát út,a libsik a privatizációra azt mondták, hogy az állam rossz gazda (hát, ha ők vezetik, akkor tényleg az), az lmp azt gondolja, hogy tartós fejlődést csak a zöldgazdaság fejlesztése okoz, a többi zsákutca, stb...
A fidesz pedig azt mondja, hogy a magyarságot ők képviseli helyesen. Mint az összes többi, ez is nyilván túlzó, (bár az is tény, hogy a gyakorlati élet nem nagyon siet ezt megcáfolni)

Kotkodus 2011.01.24. 11:27:29

@loláb: úgy érzem, hogy te hiszel abban amit a poitika üzen (bármelyik oldalról is).
azzal érvelsz, hogy az mszp-szdsz is legalább ennyire zsivány volt, amivel megint tárt kapukat döngetsz > ebben egyetértünk...

én azt mondom, hogy amit a fidesz művel az parasztvakítás és az egész lényege az, hogy minél tovább hatalmon maradjanak (ami politikai szempontból teljesen legitím motiváció).

hányingerem a választott eszközöktől és a mantrázó fideszesektől van akik ezt a meboldogulás útjának tekintik (másik oldal dettó...).

viktor - számomra - egy kivételesen tehetséges politikus, aki valahol rossz gellert kapott (talán 2002???).

mondjál 1 hazai v. nemzetközi példát a történelemből amikor ilyen típusú hatalomkoncentráció - a nép szempontjából - hasznosan végződött!

loláb 2011.01.24. 14:03:26

@Kotkodus:
"úgy érzem, hogy te hiszel abban amit a poitika üzen"

Nem egészen. Én abban hiszek, hogy a poltika jó dolog. És messzemenőkig elutasítom azt a ma divatos felfogást, hogy a politikusok az ország élősködői, és ők csak a saját zsebük tömödésével vannak elfoglalva, és a legjobb lenne, ha nem is lennének.
Mellesleg van egy értékrend, ami számomra elfogadható, azt személyesen is támogatom, még akkor is, hogyha -és ebből sem csináltam sosem titkot- nem minden lépésükkel értek egyet.

"én azt mondom, hogy amit a fidesz művel az parasztvakítás és az egész lényege az, hogy minél tovább hatalmon maradjanak"
Természetesen, mint minden politikus motivációja, a fideszé is ez.
Egy politikus nem attól nem demokrata, hogy nem ragaszkodik a hatalomhoz, hanem attól, hogy képes-e szembenézni azzal, hogyha ezt elvesztette.
Erre Orbán 2002-ben képes volt. A szocikkal szemben, akik a nyilvánvaló társadalmi elutasítás után, a koalíció felbomlása, a miniszterelnök lemondása után is barbatrükkel éltek, csak, hogy megtarthassák még egy évig a hatalmukat.

"viktor - számomra - egy kivételesen tehetséges politikus, aki valahol rossz gellert kapott (talán 2002???)."
Egyrészt szerintem is Orbán egy tehetséges pali.
Másrészt viszont a rossz gellerrel kapcsoaltban természetesen nem értek egyet veled: akik ezt hangoztatják, azok a 2002 utáni politizálásán, az ellenzéki szerepen kérik számon a kormányzati felelősséget.
Ez badarság: az ellenzéknek ellenzéki felelőssége van, amit nem szabad összekeverni a kormányzatival.
Mivel más a két oldal felelőssége, és mások a rendelkezésre álló eszközök, teljesen egyértelmű, hogy más kell, hogy legyen az általuk alkalmazott politika.
Kérdezem: a szocik manapság jövedéki adócsökkentést követelnek: hallottál te egyetlen olyan kormánytagot, aki ezt azzal utasította vissza, hogy: "Aki ilyet követel az felelőtlen populista?"
Pedig most -az államháztartás helyzete miatt- éppen ugyanannyira nem lehet jövedéki adót csökkenteni, mint amikor a fidesz követelte két éve ugyanezt.
Ez az eltérő ellenzéki és kormányzati felelősség, amit nem szabad összekeverni.

"mondjál 1 hazai v. nemzetközi példát a történelemből amikor ilyen típusú hatalomkoncentráció - a nép szempontjából - hasznosan végződött!"
Egyrészről a hatalomkoncentráció, ameddig demokratikus alapokon nyugszik, formaság.
Ha Orbánék elvesztik a támogatottságukat, akkor ugyanolyan eszközökkel, ahogyan ők koncentrálták a hatalmat, azt majd dekoncentrálni is lehet.
Másrészt pedig a demokratikus kereteken nyugvó hatalomkoncentráció számos esetben eredményezett "a nép szempontjából" jót.
Elég csak Theatcherre, DeGaulle-ra, Putyinra, (vagy ad absurdum Lukasenkóra) gondolni: mindannyiuk hatalomkoncentrációt hajtott végre, (Lukasenkó egyenesen diktátor), de a nép szempontjából egyértelműen kedvező változást hoztak az intézkedéseik.
És mindük, mikor a nép úgy döntött, vagy a jogszabályok úgy rendelkeztek, hogy mennie kellett (lásd Putyin) akkor ment.

És Orbán hatalomgyakorlási módszerei -objektíven szemlélve- Theatcheréhez vannak közelebb, nem DeGaullehoz, vagy Putyinhoz, pláne nem Lukasenkóhoz.

Kotkodus 2011.01.24. 15:02:01

@loláb: sok mindenben egyetértünk, de azért érzek kettős mércét nálad:
- fidesz alkotmánymódosítás (visszamenőleges hatályú törvények) szerinted legitím (megvan a 2/3...; szocik hatalomon maradása "barbatrük"

- fidesz hazaárulózás: régen volt felejtsük el; gyurcsány "hazudtunk beszéd" illegitím kormányzás alapja...

- fidesz kampány: a vonalak között ke lehetett olvasni, mit fognak csinálni; gyurcsány beismerten hazudott ezért illegitím.

- a szocik nyílván azért kérik a jövedéki adócsökkentést, mert 1 éve még a fidesz követelte ezt teliszájjal... tudjuk mind jól, hogy ez jelenleg nem reális alternatíva... számomra így ez egy csöbörből vödörbe helyzet...

neked theatcher asszony jut eszedbe viktorról, nekem inkább lukasenko v. horthy.

ahhoz, hogy a jelenlegi kormányunk lépései tetszenek az kellene, hogy bízzak bennük, hogy a jövőmet és családom jövőjét a kezükbe merjem adni... te lehet, hogy ezt szívesen teszed, én nem.

nyilván mindkettőnk véleménye - részben - érzelmi alapú és én minden további nélkül elfogadom a tiédet. cserébe azt várom, hogy az én véleményem is legyen egyenrangú és ne mondják azt nekem, hogy hazaáruló vagyok...

azt hiszem ezt hívják politikai vita-kultúrának és azt is komolyan hiszem, hogy a fidesz nem érdekelt ennek terjedésében, terjesztésében...

DeMarco 2011.01.24. 15:32:30

@Kotkodus: "ahhoz, hogy a jelenlegi kormányunk lépései tetszenek az kellene, hogy bízzak bennük, hogy a jövőmet és családom jövőjét a kezükbe merjem adni... te lehet, hogy ezt szívesen teszed, én nem."

És egy kicsit sem gondolod, hogy mi így éltünk az elmúlt 8 évben???
Nem gondolod, hogy nyolc év után, pláne ilyen nyolc év után, nekünk is kijár egy olyan kormány akinek a kezébe mi oda merjük tenni a jövőnket és a hitünket?
Vagy ez csak a ti előjogotok lehet?

Mert én kurvára úgy érzem, hogy ez így fair...

DeMarco 2011.01.24. 15:43:13

@Fedor: A válaszodra loláb megfelelt, nem is ismételném, de azért ez nekem is kibökte a szememet, ami mellett én sem tudok elmenni:

"Még ha egyszer sem mernek élni ezzel a lehetőséggel (amire szerencsére ezután a tiltakozásözön és nemzetközi figyelem után azért van esély)"

Akárhogy is fújsz, azért te is érzed, hogy ez már lejárt lemez és már megint nagyobb volt a füst, mint a láng. Akár tudat alatt, akár tudatosan, de már igyekszel kimenekülni az újabb blamából és ideológiát gyártasz a várható újabb pofára esés előtt.

Akárhogy is próbálsz majd kibújni, azért mi akkor is az orrod alá fogjuk dörgölni (ahogy eddig is minden mást).

loláb 2011.01.24. 15:52:15

@Kotkodus:
"érzek kettős mércét nálad"
Mi volt előbb? a tyúk, vagy a tojás?
Ha Gyurcsányék annak rendje, és módja szerint lemondtak volna 2006 őszén, akkor TALÁN, ismétlem, TALÁN lehetne arról beszélni, hogy a fidesztől most mit is várunk. (Már persze ez önmagában paradoxon, hiszen ha lemondanak, akkor ma nem itt vagyunk, hanem egészen máshol)

Mivel azonban ez nem történt meg, kizárólag az írott (vagy legitim módon átírott) közjogi szabályok alapján ítélhetjük meg a fidesz is, és nem kell foglalkozni semmiféle "láthatatlan alkotmánnyal".
Azok alapján pedig minden, amit most tesznek szabályos, és legitim, mert demokratikus választásokban nyertek ilyen arányú felhatalmazást.

"- fidesz hazaárulózás: régen volt felejtsük el; gyurcsány "hazudtunk beszéd" illegitím kormányzás alapja..."
A fidesz hazaárulózása egy stilisztikai kérdés. Egy elhibázott, indulatból elhangzott mondat.
Az öszödi beszéd sarkosan fogalmazva egy választási csalás (de legalábbis befolyásolás) beismerése. (És édesmindegy, hogy mi volt a beszéd célja).
Szerintem nagyon nem egykutya a kettő, és ebben akármennyire is próbálok a másik oldal fejével gondolkodni, nem tudok olyat találni, ami egy paltformra hozhatná a kettőt.

"neked theatcher asszony jut eszedbe viktorról, nekem inkább lukasenko v. horthy."
Ez valószinüleg azért van, mert nem ismered kimerítően sem Theatchert, sem Lukasenkót.

"és ne mondják azt nekem, hogy hazaáruló vagyok..."
Konkrétan NEKED, (hacsak nem ültél az mszp parlamenti frakciójában 2001 telén) senki nem mondta, hogy hazaáruló lennél.
Ez is egyike azoknak a hisztiknek, amiket a baloldal -önös politikai érdekeiből- generált.
Valamilyen (azt hiszem USA-Mo) konfliktusban, egy mszp-s parlamenti interpellációban hangzottak el olyan vádak az mszp-s szónoktól, amik egy az egyben az USA álláspontját tükrözték. Erre mondta valamelyik fideszes (talán Kövér, bár a szocik azt állítják, hogy Orbán, de erre jegyzőkönyvi bizonyíték nincs) át a padsorok között, hogy:
"Az a baj, hogy ti mind hazaárulók vagytok!"
Ettől még persze ez egy gusztustalan idiótaság, ami nem való a parlamentbe, de a hitelesség kedvéért érdemes pontosan felidézni. Ebből csinálták a szocik azt a kiírthatatlan hisztériát, hogy a fidesz szerint aki nem rájuk szavaz, az hazaáruló.
Kérdezem: ezek után te elhiszed, hogy a parlamenti vitakultúra, az árokásás kizárólag az egyik oldalon múlik?

"azt hiszem ezt hívják politikai vita-kultúrának és azt is komolyan hiszem, hogy a fidesz nem érdekelt ennek terjedésében, terjesztésében..."
Én pedig azt hiszem, hogy ebben 98-óta egyik oldal sem volt érdekelt. Legalábbis a baloldal sem tett SEMMIT ezellen, sem kormányon, sem ellenzékként.
Csak a korábbi kormányok a jelenlegivel szemben sokkal jobban rá voltak szorulva a konszenzusra.

Kotkodus 2011.01.24. 15:57:28

@DeMarco: hát, én örülök neli, hogy te most biztonságban érzed magad!

sajnos én az elmúlt 8 évben sem gondoltam, hogy jól mennek a dolgok és most sem érzem azt... (csöbörből vödörbe, ahogy fentebb írom).

szerintem ez a kormányunk ugyanúgy lop, csal és hazudik, mint az előző...

talán bajnai 1 évére mondhatom azt, hogy szakmailag megtette, amit meg lehetett tenni, de tény, hogy őt nem a 2010es választás motiválta.

kívánom mindannyiunknak, hogy viktor sikeres legyen, de lássuk be eddig csak a mozgásterét növelte és még mindig senki sem tudja, hogy milyen célból...

én - személy szerint - hiányolom a részletes gazdasági kormányprogramot... van olyan párt, amelyik már a választások előtt bejelenti azt...

loláb 2011.01.24. 16:10:18

@Kotkodus:
"talán bajnai 1 évére mondhatom azt, hogy szakmailag megtette, amit meg lehetett tenni, de tény, hogy őt nem a 2010es választás motiválta."

Jujj, ne haragudj, de ezt nem hagyhatom szó nélkül.

Bajnai érdemei elismerése mellett (azt nevezetesen, hogy rákényszerítette a szocikat, szadit a népszerűtlen, és már meghozásukkor is elhibázott lépések -pl 13 havi nyugdíj- visszavonására) a legnagyobb gazemberségeket éppen az ő ideje alatt csinálták meg azok a kormánypárti képviselők, diplomaták, akiknek az írányítására -hiába volt ő a miniszerelnök- nem volt elég ereje.

Konkrétumokat nem mondok, de olyan tízmilliárdos pénzeket loptak el, hogy azt elképzelni is nehéz. Sokszorosa a BKV ügyek nagyságrendjének.
És, míg ezeket a lopásokat még Gyurcsány is képes volt valamennyire kordában tartani, Bajnai -formális hatalma nem lévén- képtelen volt gátat szabni neki.
Kurvára nem véletlen, hogy egyszer sem tűnt fel az mszp 2010-es kampányában.

De még ha nem is így lett volna, és Bajnai alatt semmi disznóság nem történt volna: már eleve nem szabadott volna olyan helyzetbe kerülnünk, hogy 3 év elpöcsölt reformtotyogása miatt a Bajnai-féle megszorításaira szoruljon a kormány 2009-ben.

És, hogyha 2009-ben egy erős poltikai frakcióval rendelkező miniszterelnök vághat neki a válságkezelésnek, akkor -például a lengyel tapasztalat is ezt mutatja- lehetett volna alternatív módon kezelni a válságot, nem úgy, hogy 1 millió embert a létminimum szélére lökünk.

DeMarco 2011.01.24. 16:43:52

@Kotkodus: "kívánom mindannyiunknak, hogy viktor sikeres legyen, de lássuk be eddig csak a mozgásterét növelte és még mindig senki sem tudja, hogy milyen célból..."

Ezzel nem tudok teljes mértékben egyetérteni.
Külön szoktam választani az országos és a helyi fidesz politikát. A felfújt hisztiket én helyén kezelem és nem tévesztem az igazán fontos dolgokat. A karaván halad ahogy oly sokszor emlegetem.
Számtalan olyan intézkedés született meg és több kedvező döntés van asztalon most is ami jelentősen fogja pozitív értelemben befolyásolni a környék embereinek helyzetét.
Mindenki a saját tapasztalatából fog dönteni négy év múlva. Egyszerűbben fogalmazva: Jobban fogunk-e élni és boldogulni?
És az eddigi döntések fényében igen nagy az esélye, hogy ez a környék még nagyobb támogatást fog nyújtani a Fidesznek, mint az eddigi választásokon.

És még vmi: Magamat mindig is harcos antikommunistának tartottam és nem takargatom azt a véleményemet, hogy az mszmp utódpártját ki kellett volna zárni 89'-ben, de még most 2010-ben sem lenne késő megtenni. Nyilvánosságra az ügynökaktákat és semmilyen állami pozíciót ne tölthessenek be azok, akik az előző rendszert kiszolgálták (egy bizonyos szint felett).
Vagyis bár nekem is vannak fenntartásaim a fidesz központosító elképzeléseivel kapcsolatban, de ha ennek az a célja, (márpedig az sztem), hogy ne lehessen megint mindent gallyra vágni, mint 2002-ben megyó tette és a lehetőségekhez képest beszűkíteni a posztkommunistákat, akkor én ezzel a céllal tudok azonosulni. De én nem cicóznék, fognék néhány scannert, fel a netre minden aktát és akkor úgyis magától összeomlanának, nem kellene ez a körítés...

Ami a választási ígéreteket illeti: Most olyan ígéretet próbálsz utólag behajtani ami nem is volt. Hiszen a Fidesz bízott abban, hogy tágíthatja a keretet és nem kellenek a megszorítások. Erre lehetett volna esélyük, ha a maszop nem ragaszkodik betegesen a hatalomhoz. Pont libajnai miatt buktuk el azt amit a lengyelek meg tudtak időben lépni. Minket már a görög válság miatt szopatott az unió és semmilyen enyhítést nem engedtek, sarokba szorították a kormányt. Erre lépték a különadókat és a nyugdíjváltoztatást (miután ezt sem engedték levonni). Ezeket a törvényeket megvédendő kellett csökkenteni az alkotmánybíróság döntését, hogy a maszop ne tudjon keresztbe tenni és húzni az időt.
Ezt nem lehetett látni a választások előtt, ezért ezeket a döntéseket számon kérni utólag hülyeség.

Kotkodus 2011.01.24. 16:44:43

@loláb: ez a hazaárulózás ez pont olyan mint a magyarok megsértése...

egy szlogen, amit okos emberek kitalálnak hogy buta emberek terjeszthessék...

te valószínűleg a kultúráltabb szavazók közé tartozol (vitázgatunk anyázás nélkül), de gondolom nem lepődsz meg ha azt mondom, hogy volt már olyan, hogy az utcán lebuziztak, lezsidóztak és lehazaárulóztak... pedig egyik sem vagyok és bármelyik lennék nem gondolnám, hogy kevesebbet érek mint azok akik ezt mondták nekem... pedig én csak egy budapesti hídon szerettem volna átkelni egy hétköznapon...

konkrétumot én sem mondok, de tudok milliárdos fidesz lenyúlásokról, sőt még olyanról is tudok, hogy a fidesz a háttérben lepaktált az mszp-szdsz-szel, hogy felosszák a kormányzati forrásokat... természetesen ezeket nem verte nagy dobra senki...

többek között ezért is tartom őket hiteltelennek.

loláb 2011.01.24. 17:28:01

@Kotkodus:
"ez a hazaárulózás ez pont olyan mint a magyarok megsértése..."

Csak míg az egyik egy nyilvánvalóan kommunikációs petárda, a másikat olyan mélyen sikerült belevésni az embeker emlékezetébe, hogy még nyolc évvel az eset után is elől van, és mérgezi a közéletet.
Hol lesz a "magyarok megsértése" akárcsak fél év múlva, nem hogy 8 év elteltével.

Primitív emberek pedig mindig lesznek. Szerencsére a jobbik most elcsábította ezeket a figurákat, akikkel nekem is nehezemre esik azonosulni, de attól még nem tűnnek el.
Ha a jobbik lufi kipukkad, úgyis visszatérnek a fideszhez, sajnos.

"de tudok milliárdos fidesz lenyúlásokról"
Félreértettél, hogyha azt gondolod, hogy mindezt azért írtam, hogy előszedjem a "de a szocik korruptak" kártyát, nem ez volt a célom.

Csak azt írtad, hogy Bajnai szakmai teljesítményét elismered, erre kellett közbevetnem, hogy Bajnai egy valós hatalom nélküli arc volt, aki még azt sem volt képes megakadályozni, hogy a kormányának tagjai, az "alkalmazottai" szétlopják az országot.

Semmi elismerést nem érdemel azért, amit tett, mert a szakmai javaslatainak nagyrésze évek óta a fiókban volt, és neki semmi érdeme nincs abban, hogy ezeket a döntéseket az mszp-szdsz frakciók meghozták.

A két párt ugyanis csak időt akart nyerni ahhoz, hogy annyi pénzt elsíbolhasson, amennyit csak bír, mert tudták, hogy minimum 8 évig nem lesznek még egyszer kormányközelben.

Kotkodus 2011.01.24. 18:08:27

@DeMarco: ügynök ügyben egyetértünk. fel kell az egész bagázst dobni a netre!

a gond számomra az, hogy a hangzatos kommunistaellenes kirohanások mellett a fidesz is begyűjtött jópár ex-kommunista húzónevet > így nem hiteles a kommunistázás...

abban is egyetértünk, hogy a nép majd úgyis dönt 3-3,5 év múlva és ezt megélt tapasztalatai alapján fogja megtenni.

választási ígéreteket meg azért nem is kérek számon a fideszen, mert konkrét kormányprogramuk (amely felvázolná az utat az elkövetkező 3-5-8 évre) a mai napig nincsen. a hangzatos szlogeneket meg lehet így is úgy is értelmezni (lásd nyugdíj igéretek: tényleg rendbe tették... a saját "rend" elképzelésüknek megfelelően).

pontosan ez a gondom, szeretnék már egy világos programot látni... van aki pár szlogenre bazírozva bízik a jövőben, én nem tartozom ezek közé...

a-kis-herceg 2011.01.24. 18:11:18

@Kotkodus:

ne mond már: "a hangzatos kommunistaellenes kirohanások mellett a fidesz is begyűjtött jópár ex-kommunista húzónevet"

én meg azt hittem hogy a KOMCSIKAT GYŐZZÜK LE! demonstrálására vitt magával két kapitális trófeát: matolcsy+martonyt...

lényeg, hogy a főnök mindig igazat mond és hiteles...

Kotkodus 2011.01.24. 18:28:12

@loláb: örülök, hogy kommunikációs petárdának látod a magyarok megsértését. szerintem is az.

viszont azt is biztosan tudod, hogy egy csomó ember ezt másképp éli meg... az'szem ezt nevezik - többek között - tipikus populista kijelentésnek...

nem lehetne kevesebb populizmussal és egy kicsit több programmal politizálni?

ezért volt számomra hitelesebb az az 1 év bajnai... megmondta: nehéz lesz, fájni fog... (és még a fidesz is - majdnem - elismerte az akkori program helytállóságát és kivitelezését).

más kérdés, hogy ha a pártok számomra hiteles programokkal állnának elő, elvesztenék szavazóbázisuk többségét...

én el tudom fogadni azt, hogy a politikában a sikerhez lopni, csalni és hazudni kell, de könyörgöm, okos emberek ne higyjék el, hogy az egyik fél hazugsága jobb mint a másiké, vagy hogy az egyik lopás kevésbé káros mint a másik. a hazugság az hazugság, a lopás pedig lopás. szerintem:)

Kotkodus 2011.01.24. 18:38:31

@Kotkodus: egy szó mint száz, te jobban örülsz ennek a kormánynak, mint az előzőnek, valamiért hitelesebbnek tartod őket, én meg úgy gondolom, hogy az egyik 19 a másik egy híján 20.

nem akarlak meggyőzni, nem is tudnálak és te sem tudnál arról meggyőzni engem, hogy ez a kormányunk bármivel is jobb, mint az előzőek voltak...

Kotkodus 2011.01.24. 18:48:12

@a-kis-herceg:
Stumpf István :MSZMP tag, Hazafias Népfront alelnök,
Járai Zsigmond : MSZMP tag, kormánytag, III/2 együttműködő,
Matolcsy György : MSZMP tag, III/II együttműködő,
Martonyi János : MSZMP tag, kormánytag, III/2 együttműködő,
Chikán Attila : MSZMP tag,
Pintér Sándor : MSZMP titkár,
Boross Péter : MSZMP tag,
Ligetvári Ferenc: MSZMP tag,
Boros Imre MSZMP-titkár, III/II együttműködő D-008
Pozsgay Imre MSZMP KB tag,
Szűrös Mátyás MSZMP KB tag,
Csintalan Sándor MSZMP és MSZP tag, jelenleg a Fidesz és a HÍR TV ideológiai támasza,
Schmitt Pál : MOB tag, jelenleg MOB elnök, a Los Angelesben rendezett olimpiai részvétel megfúrója és főkommunikátora, jelenleg a Fidesz alelnöke,
Kerényi Imre : MSZMP alapszervezeti titkár,
Balogh Gyula : MSZMP tag,
Szita Károly : III/III együttműködő,
Mikola István - Hazafias Népfront,
Fónagy János : MSZMP tag,
Vonza András : MSZMP tag,
Szabadi Béla : MSZMP tag, munkásőr,
Varga Mihály : KISZ titkár,
Deutsch Tamás : KISZ titkár,
Orbán Viktor : KISZ titkár, papa párttitkár
Kövér László : KISZ-titkár, a Forradalmi Munkás-Paraszt Kormány és Magyar Szocialista Munkáspárt Központi Bizottsága alá tartozó Társadalompolitikai Intézet munkatársa.

a teljesség igénye nélkül...

DeMarco 2011.01.24. 21:05:41

@Kotkodus: "a gond számomra az, hogy a hangzatos kommunistaellenes kirohanások mellett a fidesz is begyűjtött jópár ex-kommunista húzónevet > így nem hiteles a kommunistázás..."

Én nem teszek különbséget a padsorok miatt. Egységesen menjenek innen is-onnan is. Mindkét oldal jobban járna...

"én el tudom fogadni azt, hogy a politikában a sikerhez lopni, csalni és hazudni kell, de könyörgöm, okos emberek ne higyjék el, hogy az egyik fél hazugsága jobb mint a másiké, vagy hogy az egyik lopás kevésbé káros mint a másik. a hazugság az hazugság, a lopás pedig lopás. szerintem:)"

Nem is hisszük. De mégis van egy, illetve két alapvető különbség. Egy gazdasági megközelítés ami számomra elfogadhatatlan (mármint a maszopé) és egy elvi, ami meg megvetett.
Nem az a kérdés, hogy mit mondanak előtte, sokkal inkább az, hogy mit tesznek utána...

loláb 2011.01.25. 08:25:57

@Kotkodus:
"A populizmus egy antielitista politikai ideológia, legfőbb nézete szerint a népet egy, kizárólag a saját érdekeit szemei előtt tartó (szűk) hatalmi elit elnyomásban tartja, megfosztja a hatalomba való beleszólástól, ennélfogva a populisták elsőszámú célja a gazdasági, politikai és egyéb (köz)intézmények „visszahódítása” az „elittől” a „népnek”."

A populizmus önmagában nem szitokszó.
A "demagóg populizmus" szóösszetételel tette azzá az előző koalíció, csak a demagóg időközben lekopott róla, és mostanra mindenki, aki kicsit is kevésbé tájékozott, úgy használja, mintha a populizmus egyenlő jelentésű lenne a bolsevizmussal, vagy nemtudom miféle szörnyű eszmével.

"más kérdés, hogy ha a pártok számomra hiteles programokkal állnának elő, elvesztenék szavazóbázisuk többségét."
Na, látod, ez egy igazi anti-populista megnyilvánulás.

"ezért volt számomra hitelesebb az az 1 év bajnai... megmondta: nehéz lesz, fájni fog..."
Egy dolgot tarts szem előtt: Bajnai SEMMIFÉLE programot nem talált ki, nem hoztt meg. Minden, amit bevezettek ( havi nyugdíj eltörtlése, ingatlanadó, áfa emelés) arról már évek óta beszéltek a minisztériumokban.
Ezeket Gyurcsánynak nem volt ereje végrehajtani, mert a szocik, szadik TŐLE nem fogadták el, mert tudták, hogyha véletlenül "sikeres reformerré" válik, akkor a büdös életben nem tudják levakarni magukról.
Ehhez kellett egy végrehajtó, és sok-sok kurfli után Bajnai maradt a kalapban.
Ez szerintem nem hiteles, és nem teljesítmény. Egy szétesőben lévő frakció élére állni, és végrehajtani mások álltal évek óta fiókban pihenő terveket: hát ez nem az, amire valaki olyan marha büszke lehet.

"de könyörgöm, okos emberek ne higyjék el, hogy az egyik fél hazugsága jobb mint a másiké, vagy hogy az egyik lopás kevésbé káros mint a másik."
Alapvetően igazad van, de mégsem: nagyon nem mindegy ám, hogy kinek, miben hazudik valaki, vagy hogy MENNYIT lop.

loláb 2011.01.25. 08:45:10

@Kotkodus:
Én egyébként éppen ezért nem értek egyet a kommunistázással.
Ha mindenkit kizárnánk, akinek párthoz, pártszervezethez, komrányinézethez kötödő munkája volt, vagy párt tag volt a kommunizmusban, akkor nem lenne 35 feletti ember a közéletben.

Ha elkezdünk egy "szintet" meghúzni, azzal abba a helyzetb e találhatjuk magunkat, hogy kizárjuk mondjuk az ipari minisztérium főosztályvezetőjét (mert kormánytag, és valszeg párttag is volt), de esetleg elfogadjuk a Győzelem TSZ párttitkárát, vagy a BME KISZ titkár helyettesét (mert ezek vonala alatti pozíciók), holott egyikük világ életében a költségvetéseket rakott össze, a másik meg személyesen felelős mondjuk ellenzéki, vagy 56-os családból származók anyagi ellehetetlenítéséért.

Ráadásul, tekintve, hogy vannak köztük nagytudású emberek, talán pocsékolás is lenne ezeket elpazarolni.
Egy PM államtitkár miért ne lehetne olyan, aki már 84-ben is a PM-nél dolgozott? Egy fvm főosztályvezető miért ne lehetne olyan, aki a szocializmusban egy sikeres TSZ-t vezetett?
Nem, nekik is nyugodtan közük lehet a demokratikus közélethez, mert a szaktudásuk esetenként nehezen pótolható.
Csak akkor esünk át a ló tuloldalára, amikor -azért mert ezeket az embereket eltűrjük bizonyos szakértelmet kívánó pozíciókban- már ők egyből azt hiszik, hogy minden meg lett bocsájtva.
Így történhet meg az, hogy Horn gyula miniszterelnök lesz, Kovács László EU biztossá avanzsál, Lendvai Ildikó pedig a sajtószabadságot védelmezi.

Nincs erre jó recept, én a magam részéről nem is életutakból próbálom leszűrni, azt, hogy ki kommunista, hanem a 89-es szerepekből.
Aki az ellenzéki kerekasztalnál ült, az elfogadható, aki az MSZMP oldalán, 89-b en pártfunkciót vitt, az nem.
Mesterházy Attila nyilván nem kommunista, a "nagy öregek" többsége viszont az.

Kotkodus 2011.01.25. 09:27:28

@DeMarco: "Nem az a kérdés, hogy mit mondanak előtte, sokkal inkább az, hogy mit tesznek utána..."

hát, én e tekintetben sem teszek különbséget a fidesz és az mszp között.

számomra egyaránt hiteltelenek, bizonyítottan.

DeMarco 2011.01.25. 09:31:48

@loláb: Az amerikaiak is így gondolkoztak amikor megtartották a nácik kommunista ellenes osztályait, amit felhasználtak a hidegháborúban. Ezért van az, hogy sok náci vezető soha a büdös életben nem felelt semmiért...

Nem értek egyet veled. Pocsékolás, nem pocsékolás, igazi rendszerváltás addig nem fog eljönni, amíg ezek az emberek továbbra is ott ülnek, ahol eddig is...
Mert ahogy te is sorolod, bizony az államigazgatásban vajmi kevés változás történt személyi téren, leszámítva a természetes elhalálozás utáni cseréket.
Nem tartom jó dolognak, hogy nem történt meg a váltás, mégha ez fiatalítással is járt volna, mert így a szemléletváltás sem történt meg. A régi reflexek élnek most is, a változtatás iránti csekély igény és ami ennél is fontosabb, élők maradtak az összefonódások. A magasabb körökben lévő régi beosztottak zöme vörösdiplomás, Moszkvában járt egyetemre. És ezzel nem azt akarom mondani, hogy ezért ők tehetségtelenek lennének, korántsem. Csak más időben, más ideológiai rendszerben nevelkedtek, amit nagyon sokan képtelenek elfelejteni, nem bírnak váltani. Nekem meggyőződésem, hogy amikor számukra ellenkormány van hatalmon akkor behúzzák a fékeket és ha el is végzik a dolgukat, azt finnyásan, orrukat felhúzva és mérgezve a környezetüket teszik. (Nyilván nem mind).
Az, hogy elmaradt a felelősségre vonás egy dolog. De továbbra is engedni, hogy ugyanazok vigyék az ügyeket, akik az előző rendszert is hűen szolgálták, szerintem felelőtlenség.
Én úgy gondolom, hogy még most sem lenne késő váltani és fiatal tehetséges emberekkel feltölteni a posztokat.
Ráadásul van egy plusz érvem is. Van egy másik összefonódás is, ami gazdasági érdekek mentén kapcsolódik. Ha fiatalokra cserélnék a pozíciókat, akkor meg lehetne törni az összejátszást és jónéhány ügyet érdemben ki lehetne vizsgálni.
Kétségtelen, hogy vannak kiváló szakemberek most is ezek között, de meggyőződésem, hogy találnánk helyettük még jobbakat a fiatalok között is és ha annyira jó szakemberek, akkor bizonyára meg fogják találni a helyüket a piacon is...

DeMarco 2011.01.25. 09:46:15

@Kotkodus: Mindenki szubjektíven ítél. Én úgy gondolom, hogy mind a maszop, mind a Fidesz átlátszó volt a választások előtt is. Például megyó és fletó esetében is lehetett tudni, hogy milyen lépések várhatóak és hogy hová vezetnek ezek. Tudtuk, hogy fletó élő egyenesben hazudott a min.elnöki vitán és Viktor mondott (akkor) igazat. Nem olyan bonyolult eltalálni témakörökben a hozzáállást, akár a kettős állampolgárságra visszagondolva. Ugyanígy a Fidesz bár óvakodott és mint látszik nem véletlenül a fix programoktól, de számtalan azóta bevezetett elemről beszéltek, említették a választások előtt is. Ezért én nem gondolom, hogy hiteltelenek lennének. Én nem is őszöd miatt tartom például hazaárulónak fletót, mert sztem ott semmi más nem történt, mint kimondták amit egyébként is tudtunk a választások előtt is.
Ezért én csak az utána történtek miatt vonok különbséget. Nem azért amit MONDTAK, hanem azért amit CSINÁLTAK.

Kotkodus 2011.01.25. 10:02:44

@loláb: köszi a demagóg populista definícióját!

lopni - az én nézetem szerint - ugyanannyit lopnak > amennyit csak tudnak...

lesznek még bőven botrányok a ciklus alatt (hacsak az nmhh nem helyezi nyomás alá a médiát, amire ugye esélye sincs...).

persze szájíz szerint van aki jobban örül ha a szocik lopnak és van aki annak inkább ha a fideszesek lopnak.

Kotkodus 2011.01.25. 10:34:02

@loláb: a kommunista ügy, számomra olyan mint a lopás ügy.
a kommunista az kommunista.

persze lehet szerecsent mosdatni, de innentől számomra nincs különbség.

ha az egyik oldalon lehetnek "kommunisták" akkor minden oldalon lehessenek.

viszont a népnek tudnia kellene, hogy ki, mikor és mennyire volt aktív "kommunista"... innentől a nép dolga, hogy döntsön...

a fidesz féle "nálunk a jó kommunisták laknak" szöveg számomra nevetséges.

Kotkodus 2011.01.25. 11:30:04

@DeMarco:
kíváncsi vagyok a véleményedre költségvetési tanács ügyben...
ugye adott egy szervezet, amelynek létrejöttét (és összetételét) a fidesz is megszavazta. ez a szervezet kis ráfordítás árán (800 M) beárazta a kormány döntéseit... miért kellett ezt megszűntetni?

másik kérdés: volt egy tapasztalt - baloldali elfogúltsággal egyátalán nem vádolható - (fidesz által megszavazott) köztársasági elnökünk...
most mink van? te tiszteled ezt a bábot? látod értelmét a jelenlegi funkciónak?

alkotmánybíróság: mi szükség van rájuk ma? ki lehetetlenítette el őket?

médiatörvény: mi szükség volt beleszaladni 10-15 pofonba? az első 1-2 után lehetett érezni, hogy ebből nem lehet jól kijönni...
mára olyan hiszti kerekedett ebből, hogy még ha akarná sem tudná a fidesz komolyan befolyásolni a sajtót, mert azonnal eu össztűz alá kerülne...

számomra a "tettek" alapján ez 3 öngól...

(a gazdasági "szükséglépésekkel" egyetértek többnyire. ugyan a különadókat is a fogyasztók fogják megfizetni, de ez legalább fogyasztás alapú lesz > nem a kispénzűek finanszírozzák az államot legalább...)

DeMarco 2011.01.25. 12:04:47

@Kotkodus: A KT-t lehet, hogy megszavazta anno, de ugyanakkor a kt mégis inkább ellenzéki tagokból állt, vagy azokhoz állt közelebb. Ennek megfelelően élesen kritizálták a döntéseket, élesebben, mint az feltétlenül szükséges lett volna.
Ezért érthető, hogy a felosztása mellett döntöttek, mert nem töltötte be az egyik funkcióját, a semlegességet. Ha jól emlékszem a kt bírálta az imf kirúgását, ami nagy hiba volt részükről és irányultsági problémákat is felvet.
Engem nem zavar, hogy feloszlatták őket én is ezt tettem volna...
Ugyanakkor a Fidesz fontos lépésre készül, Lengyel mintára maximalizálná az államadósság felső határát. Remélem lesz ebből majd valami. Ez korlátok közé szorítja az eljövendő D209-es féle idiótákat. Én nem hiszem, hogy ez öngól lenne.

A wc-s néni lélekszakadva rohan be a Közt.elnöki irodába. Elnök úr, szörnyű dolog történt, a szél felkapta a wc papírt és befújta az ön ablakán.
Sajnálom marika, már aláírtam...

Viccet félretéve, nekem tetszett ahogy Sólyom vitte a hivatalt. Sztem egyértelmű volt, hogy a Fidesz erősen jobboldali kötődésű elnököt választ, nem volt ez meglepetés. (Bár én Viktorra számítottam.) Nem látok problémát abban, hogy egyezik a kormány és a közt.elnök véleménye, ez az előző Orbán-kormány alatt is így volt. Az problémásabb, hogy néhány jogszabályt azért érdemes lett volna átküldeni az alkotmány bíróságnak, épp a médiatörvényt mindenképpen. Sólyommal pont ez a gond, túl nagy a kötődése ehhez az alkotmányhoz. Ennek ellenére én megtartottam volna a helyén.
Ezt akár el is fogadhatom öngólnak, mert ha ő van ott akkor elkerülhető lett volna a médiahiszti nagy része.
Médiahiszti: Nem a törvény az öngól, hanem a kommunikáció sikertelensége. Nem számítottak ekkora össztűzre. Bár meglátásom szerint nem a törvény a hiszti valódi oka, sokkal inkább a bankadó és a különadók. Meg az elnökség maga. Ha fél évet csúsztatják a törvényt, nem lett volna semmi sem. Kicsit összecsúsztak a dolgok.

Alkotmánybíróság: Nem készültek rá a választáskor sztem, de az eu szigora miatt a plusz adók miatt és a nyugdíjak visszaszerzése miatt (amit az eu szintén nem engedett elszámolni) muszáj volt meglépni. Ha minden eddigi döntést elhúznak és megfúrnak akkor soha a büdös életben nem tudnánk teljesíteni a szintén az eu által ránkerőltetett gazdasági mutatókat. Gazdasági érdekből kénytelenek voltak megtenni. Ez nem öngól, kényszerhelyzet. Volt másik út is, még több és még több adózás, a leges-legutolsó bőrők lenyúzása is a népről, a szoci "recept". De ez nemcsak politikai, de társadalmi öngyilkosság is.

Összeségében mindig is azt mondtam, hogy adócsökkentéssel, belső fogyasztás növeléssel, gazdasági emelkedéssel kell elmozdulni a holtpontról. A Fidesz minden intézkedése efelé mutat és erre tettek fel mindent.
Tehát nincs mire panaszkodnom, azt teszik amit mindig is szerettem volna, olyan gazd.politikát folytatnak amire 8 éve várunk. Nem mindig stílusos és elegáns, de a céljai jók. Lehetne ezt még sokkal hosszabban fejtegetni.

loláb 2011.01.25. 12:17:04

@Kotkodus:
Nem szerecsen mosdatás, tévedsz.
Egy kommunista kormánybeli államigazgatási alkalmazott SZERINTEM egész nyugodtan maradhat a helyén, és csinálhatja a dolgát. Most is, meg az elmúlt nyolc évben is csinálhatta.

De demokrácia kérdésekben nem illik megszólalnia. Tök mindegy, melyik oldalon áll, Kovács Lacinak hívják, vagy Szűrös Mátyásnak, a demokratikus közéletben VÉLEMÉNYFORMÁLÓKÉNT nincs helye. Dolgozhat, a szakértelmére szüksége van, de ne ezek az emberek minősítsék a rendszerváltozás utáni alkotmányos rendszert, vagy hatalomgyakorlás mikéntjét.

Ezeket ugyan nem nekem címezted, de azért én is válaszolok:
"a véleményedre költségvetési tanács ügyben..."
A költségvetési tanácsot a fidesz kezdeményezte 2008-ban. Az ő javaslatuk 3 fős tanácsból állt: ÁSZ elnök, a KE embere, és MNB elnök.
A szocik csináltak egy költségvetési tanácsot, 40 emberes apparátussal, évi 1 milliárdos kötlségvetéssel.
A szocik ebben IS csak azt látták, hogy pár hozzájuk lojális figurának lehet adni iróasztalt, kocsit, havi fixet.
A fidesz a KT-vel nemt tett mást, mint a saját eredeti javaslatát hajtotta végre. És kérdezem: mi szükség van plusz egy apparátusra, amikor az MNB-nek, az ÁSZ-nak, a NGM-nek, meg a KEHI-nek is vannak saját emberei, akik képesek ugyanazokat a szimulációkat, számításokat elvégezni? Minderre 1 milliárdot rákölteni évente?
A piacnak ez persze rossz üzenet, hozzájuk csak annyi jut el, hogy a "független KT-t" megszünteti a fidesz, de ezt a békát le kell nyelni.

Még annyit, hogy az 1 milliárd nyilván nem nagy pénz önmagában, de a fidesz a választások óta ilyen apróságokkal mint a KT ktgvetésének elvonása (meg az önkorik létszámának csökkentése, informatikai beruházások összehangolása stb...) már megspórolta körülbelül azt a bevételt, amit a szocik az ingatlanadóból akartak beszedni. És még érdemi kiadáscsökkentésbe valóban nem is fogtak.

És akkor arról beszélnünk, hogy nincs más út, csak az adóemelés, meg a szerencsétlenek szociális juttatásának a csökkentése (ezek felülvizsgálatáre azért még szüksége van)?

Scmittpali:
A fidesznek joga van olyan KE-t jelölni, amilyet csak akar.
És Szili Kati véresen komolyan gondolt jelölése után semelyik oldal nem kérhet rajtuk semmit számon.
Scmittpali pártpoliitkus, ez igaz. De ki nem volt az? Göncz megválasztott képviselő volt 90-ben, onnan ment a KE hivatalba. Mádl MDF-es kormánytag volt, Sziliről pedig tudjuk, hogy hasonló súlyt viselt az MSZP-ben, mint amilyen poszton SP volt a fideszben.
De miről beszélünk? Mire ez az állandó kettős mérce?
Egyébként persze Schmittpai egy díszfasz, ez vitathatatlan. De legitim módon lett megválasztva, éppúgy, mint bármelyik elődje, a pozíciójának a súlya egy tollpihe, szóval: tökmindegy.

"alkotmánybíróság:"
Az alktománybíróság adótörvényekkel kapcsoaltos gyakorlatának ellentmondásos voltát 2010 februárjában, az ingatlanadó kapcsán éppen a balliberális lapok állították pellengérre. Akik aztán a jogállamiság elleni legfőbb támadásnak értékelik a fidesz lépését. Ez is csak a szokásos kettős mérce.

loláb 2011.01.25. 12:26:48

@Kotkodus: Még a KE-hez annyit:

Sólyom szerintem az eddigi legjobb KE volt. Felkészült, alkotmányőr.
Az ő aggályait a szocik gondolkozás nélkül seperték le.
Nem volt EGYETLEN olyan visszaküldött törvény sem, aminél figyelembe vették volna az aggályait. Különösebb változtatás nélkül fogadták el őket újra.

A KE-nek semmivel nincs komolyabb eszköz a kezébe, mint nekem, vagy neked.
Egyszer megtagadhatja az aláírást, de utána csak annyit tehet, amit te is: az AB-re küldi a törvényt.

Szóval ne csináljunk úgy, mintha Sólyom az alkotmány őreként BÁRMIFÉLE alkotmánysértés képes lett volna megakadályozni. Nem volt képes.
A rendszerváltás utáni közjogi rendszer -ez világosan látszik belőle- nem az alkotmányosság védelmét adta a KE feladatául. Mert eszközöket sem rendelt ehhez a szerephez.
Ez negligálja a legfőbb SP elleni kifogást, azt, hogy aláírógép. Az. Mint a KE-k mindegyike. Csak van aki izmozott előtte a neki nem szimpi kormányokkal, van aki nem.

Kotkodus 2011.01.25. 12:42:53

@DeMarco:
@loláb:
a fenti ügyeket összevonva én azt látom, hogy a jelenlegi kormányunk senkitől nem fogad el semmilyen kritikát (ha tévedek, mondjatok 1-et amelyikre a kormányunk azt OK, átgondoljuk).

minden olyan fórumot megszüntet, ahol "külsősök" is beleszólhatnának vagy ezeket a külsősöket mindenhonnan elüldözi, elküldi, ellehetetleníti.

lehet ezt úgy értelmezni, hogy büszkék vagyunk és amúgy sem tudna nekünk senki sem tanácsot adni, mert mi úgyis mindent jobban tudunk, de nekem erről inkább a hisztis beképzelt picsa esete jut eszembe...

nem hiszem, hogy összességében mindegy lenne, hogy egy adott pozicióban valaki kritizál, de ezt nem veszik figyelembe - megfelelő indoklást követően - vagy hogy nem is lehet kritizálni... azt mondanám, hogy talán ez a demokrácia lényege...

vagy ti is úgy gondoljátok, hogy viktorunk tévedhetetlen és jobb ha nem is szólnak bele a dolgába? (eddigi vitánk alapján nem hiszem.)

ps: a vicc jó, nem ismertem...:)

loláb 2011.01.25. 13:08:43

@Kotkodus:
"a fenti ügyeket összevonva én azt látom, hogy a jelenlegi kormányunk senkitől nem fogad el semmilyen kritikát"

Nos, ebben lehet alapvetően igazad van.
Viszont nem önmagában ez a kritika elutasítás az érdekes, hanem a motiváció. Miért nem fogad el a kormány kritikát?

A kritika leépítésének motivációja a baloldal szerint az, hogy önkényuralom épül, és hogy orbán diktatórikus törekvései miatt nem tűri a kritikát.

A fidesz erre azt mondja, hogy új magyarországot építenek, és az új magyarországot nem lehet a régi intézményekkel, vagy a régi szemszögből értékelni.

Szerintem természetesen egyik sem igaz.
Az igaz, hogy a fidesz alaposan át akarja alakítani az országot, tartós növekedési pályára akarja állítani a gazdaságot. Ehhez kész bármit megtenni, olyat is, ami szokatlan, vagy csücskös, mert szerintük a cél szentesíti az eszközt.
Csak -és itt tévednek a baloldaliak- a cél nem az, hogy OV haláláig magyarország ura lehessen, hanem hogy képesek legyenek lebontani azokat az akadályokat, amik az előtt állnak, hogy az ország kiemelkedjen a posztszovjet társadalmakból.
Lebontani a szakszervezeteket, hatékonnyá tenni a közszférát, megszüntetni a pazarlást az egészségügyben, megszüntenti a rendőrségi és köztisztviselői korrupciót, elvenni az önkormányzatok kiskirályi jogait, racionalizálni a szociális rendszert, kiszűrni a potyautasokat.
A fidesz nagy vonalakban éppen azokat a célokat akarja megvalósítani, amiket éppen a bal-liberális oldal küzdött.
Más eszközökkel akarja elérni, de a cél nagyjából ugyanaz.

Viszont ez súrlódásokkal, konfliktusokkal jár. De ezeket vállalják.
Azt viszont -érthetően- nem szivesen, hogy a konfliktusoknál hasonló össztűz zúduljon rájuk, mint annó GYf-re.
Szerintem ez az egész erről szól.
Én a célt látom, és azt, hogy megvan a végrehajtáshoz az elszánás, és a politikai legitimáció (ez az, ami gyurcsánynak sose volt meg), ezért nem tartom különösebben problémásnak azokat, amiket eddig műveltek (pl sztrájkjog korlátozása).

Valamint a kritika elutasítása lehet egy olyan elem is (a külföld kritikájának elutasítása mögött biztosan ez húzodik meg), hogy a szocik a nyolc év alatt a kritikák mellett voltak képesek oda juttatni az országot, ahol vagyunk. És ettől érthető módon nem lesznek a fidesz szemében hitelesebbek a kritikus hangok.

Kotkodus 2011.01.25. 13:36:13

@loláb:
emlékszem olyan lépésekre az előző kormánytól amelyekkel én alapvetően egyetértettem: vizitdíj (eü reform kezdeti lépése), felsőoktatási tandíj (oktatási reform) és ezeket a fidesz lehetetlenítette el ellenzékből (népszavazás útján).
demokratikus módon történt, egy szavam sincs...

érdekes, hogy a fidesz a népszavazás intézményét lehetetlenítette el az elsők között... vajon miért?

szóval "a régi út nem volt járható" kifogást nem igazán tudom elfogadni a fidesznek, mert a régi utat ők szórták tele szögekkel... erős ellenzékként a fidesznek jelentős felelőssége volt.

mint már fentebb említettem, nagyon bízom benne, hogy az új út járható lesz és eredményes lesz! azt gondolom, hogy akkora szarban vagyunk ma, hogy tök mindegy ki húzza ki az országot, csak történjen már valami.

nem értek egyet az ingyenes eü ellátással, az ingyenes oktatással, az ingyenes tömegközlekedéssel, a gáz ilyen arányú támogatásával (kivéve ha ezek rászorúltsági alapon történnek) és úgy gondolom, hogy a multik adóztatásával nem lehet ezeket a lyukakat betömni. úgy gondolom, hogy ideje lenne "jobbra" váltani.
mindig érdekességképpen mesélem a külföldi barátaimnak, hogy mi az az ország vagyunk ahol a jobboldal szocialista és a ballib oldal a kapitalista oldalt képviseli... általában ők sem értik...

loláb 2011.01.25. 14:06:32

@Kotkodus:
"és ezeket a fidesz lehetetlenítette el ellenzékből"
A szociknak ezen intézkedések meghozatalához Öszöd, és a hazugsággal megnyert választás után nem volt meg a legitimációja. A fidesz sosem állított mást. És ezt az érvelést -a népszavazás bebizonyította- az állampolgárok is elfogadták.

Azonkívül pedig éppen a hivatkozott intézkedésekhez MÉG CSAK HASONLÓT SEM akarnak, szóval KONKRÉTAN a népszavazási témákban (eü, közoktatás) egészen másképp képzelik el a megvalósítást, mint a szocik.
Az Eü reform azon részét, amivel egyetértettek (súlyponti kórházak, társadalombiztosítási jogviszonyok rendezése) soha nem támadták.

"a népszavazás intézményét lehetetlenítette el az elsők között..."
Őőőő, konkrétan mivel is?

loláb 2011.01.25. 14:47:02

@Kotkodus:

"mi az az ország vagyunk ahol a jobboldal szocialista és a ballib oldal a kapitalista oldalt képviseli..."

Én inkább úgy foggalmaznék, hogy a jobboldal a hazai vállalkozásokat, a baloldal pedig a multikat képviseli.
És ne értsd félre, ez nem multiellenesség, vagy zsidózás a részemről: az mszp egyértelműen azt vallja, hogy a külföldi beruházások teremtenek munkahelyet, ezért törekedtek arra, hogy a szemükben minnél vonzóbb legyen az ország (IMF, drasztikus szocilis rendszer nyírbálás), a fidesz viszont alapvetően a magyar vállalkozásokat akarja kedvezményezni, az ő számukra tesz egyértelműen kedvező lépéseket.

A multik egy részét (a bankadóval, energetikai és élelmiszerláncok adójával) egyértelműen nem akarja tovább kedvezményezni.

A többieket, a termelőszektort viszont -hiába van esetleg külföldi tulajdonban- nem baszogatja. (Ebből a szempontból a telekom adó a kakukktojás: valahonnan még hiányzott még 60 milliárd, és végül is innen vették el).

Emellett viszont a fidesz -a népszerűség megőrzése érdekében- nem índított azonnal a választások után harcot a szociális rendszer kedvezményezettjei ellen: tudják azt, hogy ezt csak az eredmények birtokában lehet megkezdeni, úgy nem fordul ellenük az ország.

Ezt most februárban vélhetően elkezdik, de gyanítom pl a családi pótlékot sem nagyon fogják emelni a következő 4 évben, illetve ehelyett inkább adókedvezményeket adnak a kereső osztálynak, vagy éppen járulékot csökkentenek, hogyha majd még futja rá.

Nem szocialista gazdaságpolitika amit űznek, hanem igazi neokonzervatív, protekcionista gazdpol.

DeMarco 2011.01.25. 15:01:11

@Kotkodus: "a fenti ügyeket összevonva én azt látom, hogy a jelenlegi kormányunk senkitől nem fogad el semmilyen kritikát"

Én ezt nem gondolnám. Minden eddigi kormány lebontotta az előző eldugdosott ejtőernyőseit, de nem csak bosszúból, hanem azért, hogy hatékonyabban tudjon működni. Te mint manager, szintén alkalmazod a jogot, hogy kiválaszthasd, hogy kivel szeretnél dolgozni, kit tartasz alkalmasnak a céljaid elérésére.
Lolábhoz hasonlóan én is úgy gondolom, hogy gyökeres változások kellenek. Erre megvan az elszántság. Nyugodtan kimondhatjuk, hiszen tudjuk, hogy irdatlan terhet cipelünk a vállunkon, sokszor feleslegesen. Te is megemlítettél ebből néhányat. Nem kevés elszántság kell hozzányúlni az inaktívakhoz, társadalmi feszültségeket felvállalni, régóta megszokott "ez nekem jár" dolgokat megszüntetni. Én is úgy gondolom, hogy a fékek kiiktatása nem azért történt, hogy Viktor király legyen. Sokkal inkább azért, mert így végre megtehetik amit mindenki vár tőlük. Növekedő pályát, fenntartható költségvetést, kisebb államháztartást, spórolást ahol csak lehet. Már eddig is történtek jó lépések amik efelé mutatnak.

A legnagyobb tragédia az lenne, ha visszarettenének, mert ki tudja mikor lenne megint olyan kormányunk akik képesek lennének ezeket megtenni?

Ezért támogatni kell őket és reménykedni, hogy nem fognak visszakozni, fel merik vállalni továbbra is a konfliktusokat. Lépjenek nagyot februárban...

Kotkodus 2011.01.25. 15:21:51

@DeMarco: "fékek kiiktatása"
azt gondolom, hogy ez egy nagyon jó hasonlat...

tudjuk azt, hogy ilyet még senki sem csinált, tudjuk, hogy kockázatos, hát nosza, akkor a fékek nem kellenek...

pont ezt érzem én is...
és csak ülök és reménykedem, hogy ne legyen még rosszabb...

persze te bízol bennük, mert érzelmileg töltve vagy, de az én szememmel elég kamikaze ez a próbálkozás...

őszintén, én csak a globális gazdasági fellendülésben bízom... ha ez nem lesz érezhető 1-2 éven belül, szerintem még a mainál is nagyobb szarban leszünk.

önmagukban az eddigi intézkedések nem elegek...

Kotkodus 2011.01.25. 15:35:02

@loláb: ez a gyurcsány legitim kérdés szerintem hülyeség (jogos felháborodás, de óriási műhiszti > pont mint a médiatörvény körül...). ha a parlamentben megvonnánk a képviseleti jogot azoktól akik eddig hazudtak, üresen konganának a padsorok...
persze, szerinted van kis hazugság meg nagy hazugság. szerintem ilyen nincs. és a politikusok - ab ovo - hazudnak...

egyetértessz az ingyenebéd elvével (a fidesz természetesnek tarja)? szerinted ez neokonzervatív politika?

szerinted ha a nép nem érett az új alkotmányt mérlegelni, eü-politikai és oktatáspolitikai ügyekben hogyhogy érdemes kikérni a véleményét?

persze az érdekek változnak ha ellenzékből kormánypártba kerülünk > semmi baj > csak ne hivatkozzunk ELVEKRE... mondjuk azt, hogy pillanatnyi érdekünk ezt kívánja...

loláb 2011.01.25. 16:12:39

@Kotkodus:
"ez a gyurcsány legitim kérdés szerintem hülyeség"
Szerintem meg nem. A műhiszti, a felháborodás AZUTÁN lett, hogy Gyurcsány nem mondott le, ezt ne felejtsd el. Ha 2006 szeptember 17-én beadja a lemondását, ahogy kell, akkor egészen más folyóban állnánk.
És nem arról van szó, hogy akkor esetleg előlrehozott választásokat kellett volna-e tartani, (bár szerintem igen), de esetleg megúszható lett volna egy miniszterelnökcserével, hanem arról, hogy gyurcsányak el kell vállania a poltikai felelősséget.
Nem vállalta el, de sajnos ezek után senkinek, semmiért nem KELL elvállania a felelősséget.

"egyetértessz az ingyenebéd elvével"
A fidesz sem tartja természetesnek, legfeljebb vannak olyan intelligensek, hogy nem rohannak fejjel a falnak, és nem egyből a súlyosan népszerűtlen dolgokkal kezdik.
Pl vizitdíj. Lehet róla beszélni, de ennek egy egészségügyi reform LEGUTOLSÓ lépésének kell lennie. Amikor már nincs lerohadt korház, nincsenek túlterhelt, alulfizetett orvosok, akkor el lehet azon gondolkozni, hogy a TB-n kívül mennyit is kellene fizetni a szolgáltatásért.
Tandíj dettó.

"szerinted ha a nép nem érett az új alkotmányt mérlegelni"
Ja, erre gondolsz, értelek. Ez nem a népszavazás ellehetetlenítése, legfeljebb az új alkotmányról nem népszavaztatnak.
Ennek önmagában számos indoka van, és a népszavazás MELLETT mindösszesen 1 van: hogy a baloldal képes lehet újra felépíteni magát a kampányban.

Ha az alkotmány népszavazás után emelked csak hatályba, akkor ahhoz ÜGYDÖNTŐ népszavazást kell kiírni, nem VÉLEMÉNYNYILVÁNÍTÓT.
Az ügydöntő népszavazást viszont csak akkor lehet eredményes ha elmegy legalább 50%+1 fő, és ebből minimum 25%+1 egyoldalúan voksol.

Ennyi embernek az alkotmánnyal kapcsolatban nem lesz véleménye.
Ha el is mennek, biztosan NEM az alktományról fognak szavazni, hanem a pártok népszerűségének, mondanivalójának függvényében a pártokról.

De valószinűbb, hogy el sem mennek, ebben az esetben viszont eredménytelen lesz a népszavazás, és az alkotmány nem emelkedik hatályba. Megismétlik a voksolást, még kevesebben mennek el, majd mégegyszer, és a végül, esetleg évekig tartó alkotmányügyi kampányolás végén lekerül az ügy a napirendről.
Ezt az új alkotmánnyal eljátszani nem szabad, ennél egy bármilyen alkotmány súlyosabb kérdés.
Ez van a népszavazás ellen.
De mi van mellette.
Szerinted a nép képes felmérni, hogy az új alkotmánnyal mennyivel szükül, vagy tágulnak a jogállam keretei?
Szerinted egy nép képes felmérni, hogy az új alkotmány demokratikusabb-e, mint a régi?

Nem, nem képes. A nép a Szent Koronáról, meg a vezérek mondanivalójáról fog szavazni, nem másról.
Arról, hogy megadják-e Viktornak azt az örömöt, hogy elfogadják az alktományát, vagy megadják-e Ferinek azt az örömöt, hogy visszatérhessen az mszp élére.

DeMarco 2011.01.25. 16:26:00

@Kotkodus: "tudjuk azt, hogy ilyet még senki sem csinált, tudjuk, hogy kockázatos, hát nosza, akkor a fékek nem kellenek...

pont ezt érzem én is..."

Én meg azt érzem, hogy minél jobban igyekszünk kitörni, annál jobban igyekeznek ezt megakadályozni...
Mintha lenne egy kijelölt út és ha valaki megpróbál arról letérni, azt rögtön visszarángatják...

A 100 forintos szavazás sztem sokkal inkább fletó és a kormány hiteltelensége ellen szólt és kevésbé voltak döntőek a kérdések. Fletó nem a "reformjaiba" bukott bele, hanem a hiteltelenségbe. Bár a "reformok"-kal sem voltam kibékülve, mert úgy gondolta, hogy először elvesz, megvág, aztán majd valamikor talán ad is vmit. A Fidesz előbb adott (adót csökkentett) és majd utána vesz el. Látható változást hoz, kézzel foghatót.
De hát ez persze csak az én véleményem és szubjektív.

ha ez nem lesz érezhető 1-2 éven belül, szerintem még a mainál is nagyobb szarban leszünk.

Ez elkerülhetetlen. Folyamatosan fognak emelkedni az olaj és gázárak, amik húzzák magukkal a többi termék árát. Amíg nem tudunk nagyobb mértékben leállni a fosszilis energiahordozókról, addig meg vagyunk lőve. És ezt tetézi a nyugdíjrendszer fenntarthatatlansága, az elöregedés, a globális pénzügyi válságok és akár még a klímaváltozás is. Könnyen találhatjuk magunkat még nagyobb szarban, éppen ezért kell minél előbb megkezdeni a változtatásokat.

"önmagukban az eddigi intézkedések nem elegek..."

De nem ám, sőt. Ezek csak az első lépések, ennél sokkal gyorsabban, sokkal több radikális változtatásra lenne szükség.

Meggyőződésem, hogy ha sikerül egy fenntartható pályára állni, akkor mind a piacok, mind a lakosság meg fogja érteni és értékelni az igyekezetet. Ahogy régóta mondogatom, csak az eredmények hozhatnak megnyugvást, csak azok bizonyíthatják a különbséget hosszú távon.
Aztán az egy másik dolog, hogy az inaktívak népes tábora, ezt a következő választáson hogyan fogja tolerálni. De ezt fel kell vállalni. Többek között ezért utáltam mindig a maszopot. Ezt a konfliktust sosem merte bevállalni.

Kotkodus 2011.01.25. 16:27:24

@loláb: akkor a műhiszti ezek szerint jogos médiatörvény ügyben is, mivel kormányunk - a sorozatos botrányok ellenére - nem változtatott rajta?

vagy itt is van különbség botrány és botrány között amit csak fidesz szemüveggel lát meg az ember?

alkotmány ügyben a nép nem tud dönteni, mert nem elég képzett > OK elfogadom (egyet is értek).

hogyan lehet, hogy eü-politika + oktatáspolitika terén megvan mégis ez a képzettsége?
vagy lehet, hogy az is csak egy szimpátia-szavazás volt, ahogy szépen leírtad?

szóval előbb rendbetesszük a kórházakat és egyetemeket, főiskolákat (a minőségi szolgáltatás érdekében) é a LEGUTOLSÓ lépésben elkezdünk plussz forrásokat hozzárendelni... mert mi nem megyünk fejjel a falnak... érdekes...

Kotkodus 2011.01.25. 16:42:36

@DeMarco: hát pedig az eü és oktatás reformjának elkezdése pont a konfliktus felvállalását jelentette, szerintem.

de volt ott valaki aki demagóg populista érvekkel - és egy népszavazással - ezt megakadályozta.

ti magatok is elismeritek, hogy extra-adókkal + manyup lenyúlással nem lehet tartós gazdasági növekedés pályára állítani az országot...

előbb v. utóbb be kell majd látni, hogy talán nem is volt olyan rossz az az irány...

DeMarco 2011.01.25. 17:22:34

@Kotkodus: Sztem meg csak bújtatott adózás volt, mert pénzt vett el és cserébe semmit sem nyújtott, nem történt semmilyen változás.

A népszavazási kérdések pedig valójában így hangzottak:
-Akarja-e ön, hogy fletó és bandája lemondjon és új választásokat írjanak ki?
Ezt ugyan így nem lehetett feltenni, ezért becsomagolták 300 forintba, de a lényegen nem változtat.

Abban egyébként egyetértünk, hogy a szolgáltatásokat használók fizessenek érte (többet), vagyoni helyzetük alapján, de én sem úgy képzelem, hogy többet teszünk a kalapba és majd egyszer jobb lesz... ezt hallgatjuk 60 éve...
Először adót csökkentünk, hogy több pénz maradjon az embereknél és ezzel nyilván kevesebb az államnál. Az állam kevesebb bevételből nem tudja fenntartani az államháztartást, ezért muszáj lesz neki racionalizálni, optimalizálni. A szolgáltatást valóban használókkal megfizettetni a szolgáltatást, persze valamelyest arányosan és figyelembe véve a vagyoni helyzetet.
Sztem ez nem egyenlő azzal, hogy egyre több és több adót szedünk be a néptől, semmit sem nyújtva cserébe és csak egy ígérettel ellátva őket, hogy egyszer majd biztosan jobb lesz, csak győzzétek kivárni...

loláb 2011.01.25. 17:50:40

@Kotkodus:
"akkor a műhiszti ezek szerint jogos médiatörvény ügyben is, mivel kormányunk - a sorozatos botrányok ellenére - nem változtatott rajta?"

Nem, mert a médiatörvény melletti hiszti NEM VALÓS dolgokat kifogásol.
"Ami nem romlott el, azt ne javítsd meg." tarja a mondás.

"hogyan lehet, hogy eü-politika + oktatáspolitika terén megvan mégis ez a képzettsége?"

Mert a népszavazás konrkét kérdésekről (vizitdj, kórházi napidíj) szólt.
Ilyen kerdéseket alkotmányügyben nem lehet feltenni (és nem is akarnak).
Nem az EÜ reformról szavaztunk KOMPLETTEN, hanem egyes, -nyilvánvalóan kiragadott- részeiről.

Ezek elutasítása UTÁN is nekiállhattak volna a szocik a reform más, a vizitdíjnál lényegesen jelentősebb lépéseinek megvalósítására: ne mond, hogy az évi 3 milliárdot hozó vizitdíj miatt borult fel a 700 milliárdos egészségügyi rendszer reformja.
Nem, a népszavazás nem boritott fel semmit.
Az eü, meg közoktatási reformokat az boritotta fel, hogy nem volt meg a politikai elszántság a végrehajtásukhoz, a népszavazás után senki nem vállalta be jó szivvel a területeket.

"szóval előbb rendbetesszük a kórházakat és egyetemeket, főiskolákat (a minőségi szolgáltatás érdekében) é a LEGUTOLSÓ lépésben elkezdünk plussz forrásokat hozzárendelni..."
Sem a vizitdíj, sem tandíj összegében nem volt alkalmas arra, hogy bármelyik szféra finanszírozási nehézségeit megoldja.
Nem is erre találták ki őket, hanem arra, hogy a közszolgáltatások iráni igényt csökkentsék velük.
A kórházak finanszírozási luka év 150-200 milliárd, a vizitdíjból évi 3 milliárdra számoltak, ennek nagy részét a háziorvosoknál, szóval csak fele-harmada volt az, ami a kórházakhoz eljutott.

És az egésznek volt egy kurva rossz akkusztikája: 2 évig nem csinálnak semmit, szarnak az eü rendszer problémáira, nehogy kiderüljön, hogí mire készülnek. Majd máról holnapra bevezetik a vizitdíjat, meg a napidíjat. Lözben persze ugyanolyan szar az egész, ugyanúgy nekem kell bevinnem a wcpapírt, meg az aszpirint, ugyanolyan túlhajszoltak a dokik, nővérek, mint fél-egy éve, de akkor még ez a TB-m mellé alanyi jogon járt, mostmeg már ezért pluszban fizetnem kell.

loláb 2011.01.25. 17:57:53

@loláb:
"Nem is erre találták ki őket, hanem arra, hogy a közszolgáltatások iráni igényt csökkentsék velük."

Ráadásul -a szolidaritás meg az esélyegyenlőség bajnkaitól elvárható módon- ezt is hogy oldották volna meg: úgy, hogy a csórókat zárják ki belőle.

allasvarazs · http://www.allasvarazs.info 2011.01.30. 11:48:45

Csak játszanak velünk, mint macska az egérrel, de valójában ugyanaz a csapat. Miközben milliók nem találnak munkát és emberek fagynak meg saját otthonaikban...

BrianZ 2015.01.10. 15:50:25

@loláb: Orbán a "Politikai pályafutását gimnáziumi alapszervezeti KISZ-titkárként kezdte."
Forrás: Debreczeni József. Orbán Viktor. Osiris Budapest 2002. ISBN 963 389 223 6
süti beállítások módosítása
google.com, pub-2368870423120984, DIRECT, f08c47fec0942fa0