Facebook gondok
2011. szeptember 05. írta: Fedor

Facebook gondok

Töröltek. És ezzel persze elérhetetlenné vált a blog Facebook oldala is.

Nem tudom, hogy maguktól jutottak el hozzám, vagy a blog egyik "jóakarója" hívta fel rám a figyelmet (mindegy is), de úgy ítéltetett, hogy hamis személyazonossággal vagyok fent, és ez szabályellenes.

És valóban: a Kvasztics Fedor tényleg nem az eredeti nevem, így hiába kérték, hogy szkenneljem be a személyimet, és azzal igazoljam, hogy azonos vagyok magammal. Mégse érzem, hogy bárkit becsaptam volna. A fenti szabályt a Facebook (amúgy helyesen) azért hozta, hogy senki ne élhessen vissza más nevével, ne lehessen senkit lejáratni egy kamu profillal. De én nem  más adataival élek vissza, én saját magam vagyok, aki blogírói munkásságát egy irodalmi alaktól kölcsönvett írói álnév alatt végzi, hogy elválaszthassa azt a magánéletétől, és ez teljesen nyilvánvaló mindenki számára, akivel kapcsolatba kerültem. Fellengzősen mondhatnám azt is, hogy a Kvasztics Fedor egy művésznév.

Ha Bud Spencer beregisztrálna, őt is kirúgnák, mert az irataiban az a név szerepel, hogy Carlo Pedersoli? :-)

Mindezt megírtam a Facebook-nak is. Kíváncsi vagyok a reakcióra. És a reakcióidőre. Ha mereven ragaszkodnak a szabályaikhoz, akkor dobhatom kukába az eddig felépített jelenlétet, a közel 300 fős tábort, és kezdhetem elölről, valamilyen más, szabályosnak ítélt formában.

UPDATE

Többen felvetették, hát inkább itt válaszolok: Igen, tudom, hogy létre lehet hozni a blognak is oldalt, volt is ilyen, de mivel Fedorként bejelentkezve hoztam létre, így most az is elérhetetlen.

A bejegyzés trackback címe:

https://fedor.blog.hu/api/trackback/id/tr773203537

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

maydayray 2011.09.05. 10:35:27

esetleg fedorblogként kellett volna bereggelni és nem lenne gond. a faszbuk előírásai ezen a vonalon azért ismertek egy ideje.

AnnM · http://index.hu 2011.09.05. 10:43:56

Teljesen jogosan tiltottak ki. A neved nem Kvasztics Fedor. Carlo Pedersoli neve sem Bud Spencer... ellenben lehetőséged van megadni művésznevet az "Alternate name" mezőben a beállításaidnál.

Albert a gonosz 2011.09.05. 10:46:26

Hát kérem a szabály az szabály. Megszegted, és tudtad ezt. Ha emiatt bármilyen veszteség ér, arról nem a Facebook tehet amiért szabályt hoz, hanem te amiért azt tudatosan szeged meg.

Fedor · http://fedor.blog.hu/ 2011.09.05. 10:46:34

@AnnM: Tudom, hogy papíron igazuk van, ezt írtam is posztban. Csak egy kis rugalmasságot várok tőlük.

csoko20 2011.09.05. 10:54:58

Szkennelve kérték a személyit? Illett volna "megoldani" :)))

frype 2011.09.05. 10:58:22

Le vannak írva a szabályok. Azt be lehet tartani. Meg nem betartani. Nincs igazán középút.
Aki nem tartja be a szabályokat, az csaló, ezért törölni kell.
Aki nem érti a szabályokat, az hülye, és azért kell törölni.

Annyira egyszerű, hogy az már gyönyörű.

readya 2011.09.05. 11:03:50

Sp-t vagy Fluort is kibaszták, már nem emlékszem melyik celeb pöcsöt. Szóval téged valószínűleg nagy ívben le fognak szarni.

Egyébként helyesen teszik. Én személyként létező oldalt, sosem igazolnék vissza. Hiszen más "lájkolni" egy oldalt és ismerősnek lenni.

Te regisztrálsz a saját neveden és létrehozol egy oldalt a blognak, a pages alatt. Oda meg jöhet a rajongótábor és ez így van jól. Szóval, ha engem kérdezel, nincs igazad és nem várnék rugalmasságot sem. Egyébként a celebeknek is van pages oldaluk, a saját lapjuk - ha van - az nem művésznéven van. Ha Madonnának jó a pages, talán neked is jó lesz. :)

Fedor · http://fedor.blog.hu/ 2011.09.05. 11:06:18

@frype: Vagy esetleg meg lehet próbálni finomítani a szabályokon.

@readya: "Te regisztrálsz a saját neveden és létrehozol egy oldalt a blognak, a pages alatt. Oda meg jöhet a rajongótábor és ez így van jól. "

Volt olyan is. Azon volt a közel 300 lájkoló, nem az ismerőseim között. Csak épp most azt is letiltották.

Borenbukk 2011.09.05. 11:10:22

Nem kell kozoskodni a Facebookal, es egy csomo problemarol kiderul, hogy nem is letezett.

TH 2011.09.05. 11:10:44

A FB ostoba szabályrendszere miatt már nem egy ismerősöm hagyta végleg ott az oldalt. Szóval éljenek a szabálybuzik, de én is azt gondolom, hogy lehet ezt egyrészt rugalmasan kezelni, másrészt meg kinemszarja le, hogy milyen néven regisztrálsz? De a FB egész abszurd indokok alapján (vagy akár indok nélkül) is képes törölgetni profilokat, üzeneteket stb., szóval ez sztem inkább a vicc kategória, nem lehet túl komolyan venni.

Patreides · patreides.blog.hu 2011.09.05. 11:28:42

Igen, ez van. Nem lehet "művésznéven" regisztrálni. Illetve lehet, csak ha úgy adódik, simán törlik.
A Google+ meg is indokolta, miért: meert ők, b***ák meg jó erősen, valódi személyekről akarnak ADATOKAT GYŰJTENI!
Így.
Ezért én erősen hanyagolom azt is, meg a Facebookot is.
Szóval jól megadtam nekik. Így jártak. :)

Styxx 2011.09.05. 11:29:15

@Fedor:
Én emberileg teljesen megértelek. Az égadta világon nem károsítottál meg senkit, a hobbidért tetted, amit tettél. Ha a Facebook csak egy lenne a kisezer közösségi portál közül és nem a piacvezető, nyilván nem zártak volna ki.
Akik egyszerűen lecsalóznak, egy kicsit magukba nézhetnének, ha pedig tényleg valamelyik "jóakaród" spicliskedése miatt zártak ki, akinek nem tetszettek a posztjaid, azt meg nyomdafestéket tűrően hirtelen nem is tudnám minősíteni.

Patreides · patreides.blog.hu 2011.09.05. 11:30:33

Igen, ez van. Nem lehet "művésznéven" regisztrálni. Illetve lehet, csak ha úgy adódik, simán törlik.
A Google+ meg is indokolta, miért: meert ők, b***ák meg jó erősen, valódi személyekről akarnak ADATOKAT GYŰJTENI!
Így.
Ezért én erősen hanyagolom azt is, meg a Facebookot is.
Szóval jól megadtam nekik. Így jártak. :)

frype 2011.09.05. 11:36:01

@Styxx: Miért kellene egy adminnak mérlegelni bármit is? Ki nem szarja le, hogy ártottál vele vagy sem? Pont 5 mp-e van eldönteni, hogy elhiszi-e, hogy így hívnak.

Hozzá vagyunk szokva, hogy a szabályokon egy kicsit mindig lehet görbíteni. Jó lenne leszokni róla. Akkor egy kicsit többen fizetnének adót és kevesebben hajtanának át a sárgán. És még sorolhatnám.

Miért nem csinált a posztíró egy pages oldalt és kész? Arra való.

Avatar 2011.09.05. 11:43:01

A FB egy magánvállalkozás, olyan szabályai vannak, ami neki teszik (bizonyos törvényi kereteken belül), és annyira tartatja be a szabályokat, amennyire kedve és képessége lehetővé teszi.
Ha nekik az egyik alapelvük, hogy csak valós személyek álljanak az oldalak és a beírások mögött, akkor ez van.
Ha kivételt tesznek a művésznév kapcsán, akkor millió troll is művészneveken fog trollkodni...
Ha nem akarod feladni az anonimitásodat, akkor ne használd a facsét. Mérlegelj, hogy az anonimitás, vagy a FB-n keresztül elérhető közösség fontosabb-e Fedornak!

lolperec 2011.09.05. 11:55:16

amúgy jah, ott a Pages, olyan csoport csinálsz amilyet akarsz akármilyen néven.

fidesz = házmesterek pártja 2011.09.05. 11:56:21

Dokikám! Téged (bár nem túl sűrűn olvasom a blogod) egy értelmes embernek tartottalak eddig. Hogy süllyedhettél odáig, hogy szóbaálltál egyáltalán egy ilyen faszbúkféle társulattal? Tényleg ennyire kell az a sok ismeretlen ismerős?
Esetleg ajánlom figyelmedbe a South Park vonatkozó epizódját (asszem, Frászbúk címen lehet megtalálni valamelyik hazai video megosztón).

B-rocker (törölt) 2011.09.05. 11:57:23

Lady Gaganak benyelték fax nélkül is.

Albert a gonosz 2011.09.05. 12:28:00

Szerintem felesleges ez az egész. Nem kötelező a Facebook használata. Eldönthető, hogy kell vagy sem. Ha nem akkor ez az egész értelmetlen. Ha kell, akkor viszont be kell tartani a szabályokat. Idióta szabályok ? Aki regisztrál az megy kb. vendégségbe. Aki esetleg meglátogat attól elvárom, hogy cipő nélkül lépjen a szobába. Ezek házi szabályok. Az én lakásom, az én szabályaim. Akárcsak a Facebook szabályai. Egyesek szerint hülyeség, de akkor ne látogasson meg.

LuciFerko 2011.09.05. 12:29:12

Aha, Amerikából kiszúrják egyből, hogy itt Magyarországon ki regisztrált fake névvel. 1000%, hogy egy jóakaró szólt nekik. Nézzétek csak meg a Rádió Face oldalát, onnan a fél társaságot ki lehetne vágni.

varvizib 2011.09.05. 12:34:50

Ha mindenki regelhetne mindenféle művésznéven, az megnehezítené az FBI, a Rendőrség és a Nemzetbiztonsági Hivatal munkáját.

Valószínűleg ezért ragaszkodnak a valós adatokhoz, és ugyanezért olyan marha nehéz eltüntetni az adatokat, netán kiregisztrálni a facebook-ról.

Meg aztán marketing szempontból is egy jól felépített vevői adatbázisnak akkor van igazán értéke, ha valós adatokat tartalmaz. Ekkor tudják a legjobban kielemezni a fogyasztói szokásokat, igényeket is.

(Hogy valami jót is mondjak: számodra ezért ingyenes a facebook.)

sirarcheer 2011.09.05. 12:35:43

Nekem is kamu nevem van fent már 2 éve vagy több.
Ha nem szólnak Nekik szerintem nem érdekli Őket.
Engem kitörölhetnének, mert Magamat sajnos nem tudom ami elég gáz.

Pierre Ironman 2011.09.05. 12:46:18

@Fedor: Nekünk a hétvégi kokainozós bulinkat cseszték szét a rendőrök. Pedig nem is voltunk hangosak és senkinek sem ártottunk. Békén hagyhattak volna minket. Tudom, hogy papíron igazuk van, csak egy kis rugalmasságot várok tőlük.

loláb 2011.09.05. 13:18:01

Én is álnéven vagyok fent, olyanon, amiről teljesen nyilvánvaló, hogy kamu, de eddig még nem békénhagytak.

Különben olyet nem lehet, hogy nem személyként, hanem csoportként hozpd létre a blog facebookos oldalát? Nem mondom, kérdezem, ennyire nem vagyok profi a témában, szóval lehet, hogy hülyeség...

Borenbukk 2011.09.05. 13:25:07

@Pierre Ironman: Azert furcsa, ha az ember meg propagalni is igyekszik, mekkora nagy marha.

hungarisztan 2011.09.05. 13:33:35

Empátiát várnál Hungarisztánban?
Muhaha! Jó reggelt! Itt a „dögöljön meg a szomszéd tehene” mentalitásnál nemigen lehet népszerűbbet elképzelni.

hungarisztan 2011.09.05. 13:34:21

p.s.: én például lehetnék empatikus, mert sajnállak, de hát a korszellem, ugyebár... ;o)

idelle · http://egymondatban.blog.hu/ 2011.09.05. 13:46:06

ugyanígy jártam az Idelle Magyaridióta accountommal.

biztos vagyok benne, hogy a Feljelentők Országa tízmillió zsenijéből az egyiknek köszönhetem a törlést.

nem reklamáltam. befűztem a blogjaimat az igazi nevem/accountom alá, és újrakezdtem.
soha ne legyen nagyobb boldogsága a feljelentőnek!

a sok okostojásnak meg annyit: a kismillió, reklámcélból létrejött álaccount, aki/amely szétoffolja a Fácsét, senkinek nem fáj. milyen érdekes...

Celtic 2011.09.05. 13:47:57

@loláb: Igy van. Semmi kedvem kiadni a nevem es a cimem 10+ ev netes jelenlet utan. ha valaki nagyon keres, igy is megtalal rolam sok mindent, nem fogom a facebookon is vilagga kurtolni. Igy aztan alneven regeltem, lett egypar szlav nevu lanyismerosom, de szinten vmelyik joakaro rajott, hoyg M. A. Bulgakov nem a facebookon fogja publikalni a Mester es Margarita folytatasat, igy felnyomott. En meg elkuldtem a szemelyimet, kepnek berakva Mikszathot, nevnek meg Jokai Mort. Elfogadtak.
Es nem erzem ugy, hogy ezzel bakrit is atvertem vagy megkarositottam volna.

Alfagumi · www.aabroncs.hu 2011.09.05. 13:55:22

Nem nagyon értem a felháborodást. Ez a szabály. Mit nem lehet ezen érteni? Teljesen jogosan zárta ki a fészbúk. Több olyan is van a hozzászólok közt, aki más témában, a legkisebb szabálytól való eltérést, sőt nem szabály, csak ajánlás megtartását is elvárta más blogban. Most, itt, mert ez most így lenne kényelmes, most meg rugalmasságot követel..@idelle: de, fáj..miért is nem lehet egyszerűen, szabályt betartva használni?? Mert a szabálykikerülgető-mertazmenő-k országa lettünk? Vagy csak simán bunkó-e vagy?Lázadozol, pedig semmi igazad? (tisztelet a legtöbb kivételnek)

Albert a gonosz 2011.09.05. 14:01:08

Nekem is van weboldalam, szerverem. Nalam is benne van a szabályzatban, hogy valódi név, létező és működő emailcím. Nem reklámadatbázis miatt, hanem, mert így döntöttem. Lehet használni ingyen, de csak a szabályok szerint. Előfordul, hogy valaki álnévvel, nem létező címmel próbálkozik. És előfordul, hogy valaki repül ilyen miatt. Nem sajnálom őket. Ha valaki használ valamit ingyen AKKOR LEGALÁBB TARTSA BE A SZABÁLYOKAT. Feljelentők országa? Reklámcélú acc ? Kit érdekel ? Nem kötelező regisztrálni, de ha mégis megteszed, akkor tartsd be a szabályokat. Aki meg úgy gondolja, hogy ebben az esetben a Facebook a hibás, az eléggé ki van csavarodva erkölcsileg és/vagy etikailag.

csárli hárper 2011.09.05. 14:13:20

fészbuk, szard le, lúzerek játszótere...

renz 2011.09.05. 14:13:32

Én kivétel nélkül mindenkit "felnyomok" aki álnéven van (akár a személyként regisztrált cégeket, csoportokat, stb). A facebookon és a google pluson egyaránt. Gyakorlatilag a név az egyetlen olyan adat, ami személyes és kötelező. Akkor most tegye fel a kezét az, aki szerint neki olyan neve van, ami másnak nincs és nem is lehet. Mellesleg egy névvel mit lehet kezdeni? Ráadásul ha nagyon meg akarnak rólad tudni valamit (a google pláne), akkor azt meg is tudják pikk-pakk. Ha meg valaki ennyire fóbiás, akkor miért használ facebookot? Sőt egyáltalán internetet...

A.V. 2011.09.05. 14:57:00

@renz:
"Ráadásul ha nagyon meg akarnak rólad tudni valamit (a google pláne), akkor azt meg is tudják pikk-pakk. Ha meg valaki ennyire fóbiás, akkor miért használ facebookot? Sőt egyáltalán internetet..."

Na erről van szó...
De az tény, hogy facebook-ra igazán nincs szükség. Ez a poszt is megmutatta.

Csak nekem furcsa, hogy teljesen egyértelmű mindenkinek, hogy a SZEMÉLYIJÉT odaadja a faszbuknak, miközben még az is aggályos, ha a bank elkéri, ügyintézéshez?
Hát mi a faszom ez a faszbuk? Ki olyan hülye, hogy ezekkel leáll? Ne már...

Fedor · http://fedor.blog.hu/ 2011.09.05. 15:02:57

"Csak nekem furcsa, hogy teljesen egyértelmű mindenkinek, hogy a SZEMÉLYIJÉT odaadja a faszbuknak, miközben még az is aggályos, ha a bank elkéri, ügyintézéshez?"

Annyit kérnek, hogy egy fényképes igazolvány legyen, amin a fotód és a neved szerepel, a beazonosításhoz, hogy tényleg te vagy. A többi adatot akár ki is takarhatod digitalizáláskor, erre fel is hívják a figyelmet.

stikasz_1 2011.09.05. 15:03:01

Azt gondolom, az FB-n oda kellene figyelni arra, hogy nem egy blogger ilyen-olyan accountjának törlése legyen a fő csapásirány, hanem a személyként regisztrált cégek, akik körbespammelik rendszeresen a dolgaikkal az oldalt. Persze elvileg mind a kettő törlendő, de személy szerint idegesítőbbnek tartom azokat a "nagystílű" vállalkozókat, akik azt hiszik, így lehet örök életre ingyen hirdetgetni.

aeidennis 2011.09.05. 15:10:46

Adtál egy jó ötletet, hogyan lehetne leszedetni magamat a facebookról. Átnevezem magam én is Kvasztics Fedornak.

LiberAll 2011.09.05. 15:23:21

Facebook, azt a szart használja valaki ??? Anyám borogass...

belekotyogok 2011.09.05. 15:26:23

@LiberAll: ezt így annyira vártam már...

LiberAll 2011.09.05. 15:39:16

@belekotyogok: Őszintén a faszbookon kívül is van élet :)

Uglee · http://nagydobraverem.blog.hu 2011.09.05. 15:44:56

Attól, hogy úgy hívod magad, még nem a művészneved. Ha az Artisjusnál bejelented, és kapsz róla papírt, hogy az a művészi álneved, akkor már igen. Ha ezt bescanneled és elküldöd a Facebooknak, lehet álneves facebookod, amúgy nem.

nemjogasz 2011.09.05. 15:45:06

Aki fészbukozik megérdemli. Valaki elmagyarázhatná, miért is olyan elengedhetelen a faszbuk manapság. Már a trendiségen kívül.

belekotyogok 2011.09.05. 15:49:22

@LiberAll: tudom. de nem csak az a szélsőséges réteg használja ám, aki 2 percenként posztol valamit a bélműködéséről, gondosan dokumentálja gyermeke fejlődését stb stb, hanem olyan arcok is, akik tudják helyén kezelni az információmegosztás korlátlanságát.

Hogy neked nem tetszik és szerinted szar, az egyéni vélemény. Én sem értem a hawaii pizzát, a metálzenét, de nem fogom a fejem, ha valakiről megtudom, hogy mindent ananásszal eszik.

Quadrille Lobster · http://oriblog.blog.hu/ 2011.09.05. 16:03:47

Tényleg van olyan segg, aki szerint a FB eljárása jogos?

Szóval csak a hatóságok, az egyház meg a FB tarthat számon?

Ez egy ősi, etatista, primitív, hatóságoknak előre benyaló viselkedésmód.

Semmilyen vállakozás ne vegye magának a bátorságot, h visszakérdezzen, h tényleg úgy hívnak-e. Ha ezért nem szolgál ki, akkor nem megyek oda. Ez az egészséges, felnőtt ember hozzáállása, minden egyéb csak egy szervilis, buta birka bégetése.

Quadrille Lobster · http://oriblog.blog.hu/ 2011.09.05. 16:05:15

@A.V.:
"Csak nekem furcsa, hogy teljesen egyértelmű mindenkinek, hogy a SZEMÉLYIJÉT odaadja a faszbuknak, miközben még az is aggályos, ha a bank elkéri, ügyintézéshez?
Hát mi a faszom ez a faszbuk? Ki olyan hülye, hogy ezekkel leáll? Ne már... "

Ott a pont

Sarkalatos hozzászóló 2011.09.05. 16:11:10

A faszbúk maga a probléma. Az is hülye, aki 300 lájkoló elvesztése miatt sír. Semmit nem érnek, és semmit nem számítanak. Húsz forinttal nem fogják soha honorálni a munkádat, legfeljebb lájkkal, ami ingyen van, és annyit is ér.

Aki zsidóhoz regisztrál, az ne sírjon, a zsidó gennyesre keresi magát rajta, ő meg kap cserébe némi kétes hírverést.

Sarkalatos hozzászóló 2011.09.05. 16:13:12

@Quadrille Lobster: majd jól kibasszák a zsindexről is, ha kiderül, hogy stfdgdfg sfsdfdf néven regisztrált, és ezt nem tudja igazolni. Aztán meg lehet sírni, oda a sok lájk, meg a sok troll a cikkek alól, hahaha. Ha majd fontos mondanivalóm lesz a köznek, az a saját honlapomon lesz, és biztos nem lehet majd kommentelni meg lejkolni.

Fedor · http://fedor.blog.hu/ 2011.09.05. 16:19:09

@Sarkalatos hozzászóló: Kéretik ezt a hangnemet kerülni, jó? Nem a pénz miatt érdekel, hogy megvan -e az a 300 lájkoló, vagy sem.

Albert a gonosz 2011.09.05. 16:23:10

Azért gratulálok. Zsidózni ilyenen...

DeMarco 2011.09.05. 17:17:46

@Fedor: Én szóltam előre...a facebookkal már szoptam egy nagyot én is, az elmúlt évtized legnagyobb (saját) netes bakiját elkövetve...

Örülj neki, legalább téged töröltek... :))

Fedor · http://fedor.blog.hu/ 2011.09.05. 17:19:45

@DeMarco: Én is követtem el hibát, ez kétségtelen, mint ahogy akkor, ha jól emlékszem te is. Ettől még nem lesz se átverés, se szopás.

idelle · http://egymondatban.blog.hu/ 2011.09.05. 18:18:31

@www.aabroncs.hu: "@idelle: de, fáj..miért is nem lehet egyszerűen, szabályt betartva használni?? Mert a szabálykikerülgető-mertazmenő-k országa lettünk? Vagy csak simán bunkó-e vagy?Lázadozol, pedig semmi igazad? (tisztelet a legtöbb kivételnek)"

1) lustaságból/figyelmetlenségből
2) a kelet-európai ütésbiztos szarjelző miatt

a kettőt összerakva: mert elsőre én pl. lusta voltam utánanézni, hogy az igazi account alá befűzött blogoldalaknál nem azonosítható a tulajdonos (ha-ha, nem, a faszt nem!), és Fedorral - meg még jó néhány tucat józan palival - egyetemben eszünk ágában sem volt saját néven blogolni/megjelentetni a véleményünket.

ezért nem is reklamáltam, amikor töröltek, inkább alaposabban utánanéztem a dolognak. így azért szarabb, de mindegy.
egy-két kérdésre válaszul:

1) a faszbuk éppen pont a trendisége miatt kell - egységnyi idő alatt nagyságrendekkel több látógatód/megjelenésed van ott, mint pl. a blog.hu-n. ez akkor is fontos, ha csak a saját szórakoztatásodra blogolsz.

2) valóban ez a szabály, és itt valóban le is lehet zárni a témát...

3) ...leszámítva, hogy a sokak által emlegetett teljesen nyilvánvaló és SPAMMER álaccountok valahogy egészen jól megélnek a fácsén.

4) innen csókoltatom mindazokat, akiknek van idejük accountokat feljelentgetni, van egy mezőgazdasági vállalkozó haverom, nála az év nagy részében van meló, akinek ennyi sok energiája van, jelentkezhetne nla kapálni.

idelle · http://egymondatban.blog.hu/ 2011.09.05. 18:19:49

@Sarkalatos hozzászóló: "Ha majd fontos mondanivalóm lesz a köznek"

remek képzelőerővel áldott meg a sors, de ez a lehetetlen kategóriába tartozik.

vadász2 · http://kariblog.blog.hu 2011.09.05. 19:27:04

@Borenbukk: Erről van szó. Nálam is a facebook sok minden miatt kiírta magát. Iwiw mehet, facebook nem. Ennyi.

(az update pedig a facebook részéről érthetetlen. Oké hogy Fedort, mint Fedort törlik, de a blogoldalt miért?)

bogancs · http://nivo.blog.hu 2011.09.05. 22:07:39

Pedig mi is kezdtünk meginogni mostanában, hogy el kellene kezdenünk facebook-ozni a Nívó blogon.

De akkor mégsem. Látva, hogy veled mi történt, könnyebb tartani magunkat az elveinkhez. :)

szorokin · http://quauaua.tumblr.com 2011.09.06. 11:04:19

@Fedor:

mi mást vártál a faszbúktól...

Celtic 2011.09.07. 08:25:25

@Quadrille Lobster: Ez igy van. EGy cegnel ketszer erkezett level:
- nevnapomra
- szuletesnapomra
Toroltem is magam, tobbet enm vasaroltam toluk.

Mert oke, hogy a nevnapomat tudjak, elvileg en adom meg a nevem. De a szuletesnapomat honnan???

Masreszt eleg egyedi ahhoz a nevem, hogy ne sok ember szaladgaljon hasonlo nevvel...nem fogom kiirni mindenhova.

Harmadreszt, a FB-ra azert regeltem, mert erdekelt, mi ez a hype. Nem rossz vegulis, de messze tulertekelt. Nem lesz kellemes, ha torolnek (ujra), de a parnamat sem fogom telesirni. Es nem, nem fogom megadni ott a teljes nevem.

A.V. 2011.09.11. 20:05:17

@Fedor: A faszbuk? Nekem minimum szopásnak tűnik

Alfagumi · www.aabroncs.hu 2011.09.12. 13:25:53

@nemjogasz: :-) Nos, én sem szerettem .Mára el kellett ismernem és most elmondom neked mi a haszna.
Rengeteg olyan emberrel tartom a kapcsolatot, akikkel előtte 20 éve nem beszéltem. Most újra beszélünk. Fészbúk nélkül eszünkbe sem jutott volna, nem is találtuk volna meg egymást, csak komoly energia ráfordítással. Ugyanez igaz volt az iwiw-re is, de az most már xar. Új, igen hasznos kapcsolatokra is szert tettem a fészbúk által. Szóval, mint mindent, azt is a helyén kell kezeli. Szánom azokat, akik itt attól érzik menőnek magukat, hogy szídják, mert divat kilógni a sorból, szidni, ami működik és sok ember használja..ahogy az ellenkezője sem jó, aki nem tud fél órát meglenni nélküle. Mégis, a mai felgyorsult világban(közhely, de igaz) igen is jó, hogy a kapcsolat elfelejtett emberekkel egy kattintásnyira van. Ingyen, nem kerül pénzbe és nem kötelező. Tehát a fikagépeknek javaslom, ne lépjenek be..

Alfagumi · www.aabroncs.hu 2011.09.12. 13:28:52

@Celtic: Kemény vagy. Nemzetközi kőrözött bűnöző-e vagy?? Superman álnéven??? Még neki is volt rendes neve, tudod Ő volt Clark Kent:-))) Tényleg betojok, az összeesküvés elméleteken:-)

Celtic 2011.09.12. 14:24:11

@www.aabroncs.hu: Nyavalyat. De nem is irom ki minden utcasarokra a nevem/lakcimem, se hirdetesi ujsagban nem hirdetem. Annak adom meg, akinek akarom (igen, a facebookon is maganlevelben kozlom, ha szemelyes adatot adok ki).

Nem kell ehhez se osszeeskuves-elmelet, se hasonlo. Egyszeruen csak nem akarok magamrol mindent vilagga kiabalni. Polgari ontudat.

(Ev elejen szetkoltoztunk volt elettarsammal. Ugyanabban a keruletben vettem lakast. Bementem az onkormanyzathoz, hoyg bejeletnsem, adtak uj lakcimkartyat es egy papirt, hogy akeruleti APEH-nel kulon jelentsem be, mert nem kapcsolhato ossze a nyilvantartas. Meg azon a heten jot egy level a kozponti apehtol, amiben illeteket ronak ki ram a tulajdonszerzes miatt. Erdekes, hoyg ott ossze tudtak kapcsolni....)

Remelem, azert a facebookra postolod az aktualis GPS-koordinataidat is, a lakas berendezes kepei melle, hiszen milyen jo is ures lakasba hazaerni a nyaralasbol...

Alfagumi · www.aabroncs.hu 2011.09.22. 16:40:08

"Remelem, azert a facebookra postolod az aktualis GPS-koordinataidat is, a lakas berendezes kepei melle, hiszen milyen jo is ures lakasba hazaerni a nyaralasbol... " Nem összeesküvés elmélet, meg paranoia, mi?? :-)))
süti beállítások módosítása
google.com, pub-2368870423120984, DIRECT, f08c47fec0942fa0