Nemzeti színű zebrákat!
2011. november 11. írta: Fedor

Nemzeti színű zebrákat!

Összecsapott a vaskalapos szabálykövetés a PR-vezérelt jópofisággal.

A nyár végén Franzstadt polgármestere nekiállt zebrát festeni. Természetesen zöldre, mi másra (nem a csíkok lettek zöldek, hanem az egész zebra kapott egy zöld alapot). Nincs is ezzel semmi baj, külföldön több helyen is élnek ezzel a módszerrel, hogy még feltűnőbbé tegyék a gyalogos átkelőhelyet (helyesen), de még hazai előkép is akad, igaz a XII. kerületben az inkább sztenderdnek számító piros színt használták.

Persze nem Magyarországon lennénk, ha ezekből a jobbító szándékú, és végeredményeben még hasznosnak is mondható PR akciókból nem lenne legalább egy kisebb botrány.

Az akkoriban Pokorni polgármesternek dolgozó barátom mesélte, hogy a piros-fehér zebrák megjelenése után több bejelentés érkezett, amelyben felháborodottan azt kifogásolták, hogy miért festettek az úttestre árpádsávokat. Az ember azt hinné, hogy ezt a bornírtságot nem lehet überelni, de a Főpolgármesteri hivatalnak mégis sikerült, súlyosbító körülményként szakmainak álcázott köntösben tálalva:

A Főváros illetékesei szerint a zöld szín az autósok számára alapvetően szabad jelzést jelent, így egy Fradi-színű zebra „esetlegesen gyorsításra ösztönöz, miközben a kijelölt gyalogos-átkelőhely előtt a sebesség csökkentése a kívánatos."

A konklúzió: a balesetveszélyre tekintettel a Főváros azonnali beavatkozást követel, ami az eredeti, szürke-fehér zebraállapot visszaállítását jelenti.

Na most ezen azért merengjünk el egy kicsit.

Azt eddig is lehetett tudni, hogy a hatalom az átlagembert hülyének nézi, na de hogy ennyire? Ott a zebra, amit nem elég, hogy tábla is jelez, de még feltűnőbbé is van téve a felfestése, és akkor komolyan azt gondolják, hogy valaki csak azért nem veszi figyelembe, mert a feltűnőbbé tétel úgy lett megoldva, hogy zöldre lett festve a beton?

Nooormális? - kérdezné Besenyő Pista bácsi tiszteletből kifolyólag.

Ráadásul, csak hogy képet kapjunk a Városüzemeltetési Főosztály következetességéről, hasonló tartalmú levelet kapott a kispesti polgármester is, aki ugyanezt megcsinálta a maga focicsapatának színével, vagyis a pirossal. Ott vajon mi szerepel az indoklásban, miért balesetveszélyes a tilos jelzés színe?

És Pokorni mikor kap levelet?

Nem tudok másra gondolni, mint arra, hogy egyszerűen csak vaskalaposak. Nehogy már egy kis színt vigyünk a városba, amitől, amellett hogy egy kicsit élet telibb, talán még valamennyire biztonságosabb is lesz. Nem tudom, mit szólnának a kedves hivatalos urak, ha pl. Budapesten is lecsapnának a kreatívok a kézenföldönfekvő lehetőségekre, és megjelenne néhány valóban extrém zebra, mint pl. ezek:

Szerintem az infarktus kerülgetné őket. Maradjon minden szürke és jellegtelen! Abból baj nem lehet.

Pedig milyen szép lenne, ha mondjuk a Kossuth tér felújításakor az ottani zebrákat, összevonva a ferencvárosi és a kispesti kezdeményezéseket, piros-fehér-zöldre festenék Orbán Viktor személyes közreműködésével.

Na abba próbálna csak belekötni a Városüzemeltetési Főosztály...

A bejegyzés trackback címe:

https://fedor.blog.hu/api/trackback/id/tr173370182

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

TaTa86. · http://archiregnum.blog.hu 2011.11.11. 11:48:48

"A Főváros illetékesei szerint a zöld szín az autósok számára alapvetően szabad jelzést jelent, így egy Fradi-színű zebra „esetlegesen gyorsításra ösztönöz, miközben a kijelölt gyalogos-átkelőhely előtt a sebesség csökkentése a kívánatos."

Teljesen jogos. Én nem hülyének nézésről van szó. Ha az emberrel 10szer elmondatod, hogy fehér, majd megkérdezed, mit iszik a tehén, rávágja, hogy tejet. Nem azért mert hülye, hanem mert az agy így működik.

A zöld a szabad szín. Az ember nem gondolkodik rajta, ha a szeme sarkából látja, hogy zöld, akkor ok, ha piros, akkor rögtön odafigyel. Nyilván nem mindig, ha ha csak 100ból egynek gondolkodnia kell azon, hogy dekódolja a zöld zebrát, abból már gond lehet.

(Egyébként az ilyen maszek zebrákat én nem engedélyezném az tuti. Szerintem némelyik qrvára zavaró tud lenni.)

Fedor · http://fedor.blog.hu/ 2011.11.11. 12:16:22

@TaTa86.: "A zöld a szabad szín. Az ember nem gondolkodik rajta, ha a szeme sarkából látja, hogy zöld, akkor ok, ha piros, akkor rögtön odafigyel."

Oké, akkor a zebrák közelében vágjuk ki a fákat, szedjük fel a gyeptéglákat, tiltsuk meg a gyalogosoknak a zöld ruhadarabok viselését, sőt, figyelmeztetni kell minden zöld színű autót vezető sofőrt, hogy nehogy eléd kerüljön, mert te nekimész, hisz csak a szín számít, hogy hol van az a szín, az nem.

TaTa86. · http://archiregnum.blog.hu 2011.11.11. 12:22:48

@Fedor: Szerintem érted, hogy értem, kekeckedni persze szabad.

Én a magam részéről nem vagyok közlekedési szakember, úgyhogy nem ítélnék, minden esetre a motivációt értem.

Ellenben a reklám és az útjelzések összemosása felháborít. Mi az, hogy engem köteleznek egy McDonald's reklám sasolására? Mert ugye a zebrát nem hagyhatom figyelmen kívül...

Fedor · http://fedor.blog.hu/ 2011.11.11. 12:43:28

@TaTa86.: Az egész városkép tele van reklámmal. Kíváncsi vagyok, miképp hagyod figyelmen kívül...

TaTa86. · http://archiregnum.blog.hu 2011.11.11. 12:52:32

@Fedor: Egyrészt, ha egyszer megválasztanak Istencsászárnak, akkor azok a reklámok elfognak tűnni, igen hamar.

Másrészt pedig azokat figyelmen kívül hagyhatod. Hogy gyakorlatilag ez mennyire sikerül az egy kérdés, de elméletileg ott a lehetőség: nem akarsz reklámokat, hát ne nézz oda.

De ha a zebrán van nem tudsz mit csinálni...

Fedor · http://fedor.blog.hu/ 2011.11.11. 13:50:58

@TaTa86.: Hát Budapest legtöbb részén ez a lehetőség tényleg csak elméleti...

TaTa86. · http://archiregnum.blog.hu 2011.11.11. 15:05:04

@Fedor: Nyilván... de azért szerintem a probléma világos.

Nem helyes törvényileg kötelezni valakit, hogy egy bizonyos reklámot megnézzen, márpedig itt, akármilyen kreatív ez történt/történik.

Fedor · http://fedor.blog.hu/ 2011.11.11. 15:44:16

@TaTa86.: Értem én ,hogy mire akrasz kilyukadni, viszont én nem látok különbséget a zebra, és a zebra mellé elhelyezett óriásplakát között, amit csak akkor nem látsz, ha csukott szemmel mész át az úttesten. Ez legalább kreatív, nem mint a madaras teszkós bontott csirke... Szóval vagy mind a kettőt ticcsák be, vagy egyiket se.

Vértes László · http://kozlogika.blogspot.hu/ 2011.11.11. 18:37:12

Remek ez a poszt is, végre egy józan ésszel operáló blogsebész.

Tök könnyen meg lehetne oldani a zebrakifogásokat: pár kiemelkedő fényvisszaverő bigyót kell mindkét oldalra beépíteni, és ettől kezdve tök mindegy, milyen alapon fehérek a csíkok. A zebra ugyanis sokszor elég nehezen látható a volán mellől. Nem gondolom, hogy a zöld háttér bárkit gázolásra ösztönöz -- mivel ott a fehér is, és az semmilyen lámpán nem jelent "taposs bele" utasítást.

Díjnyertes vaskalaposság a fővárosi vélemény, egyetértek a kipellengérezésével.

DeMarco 2011.11.12. 19:01:19

Sztem meg win-win az eset. Ízlés kérdése. Nálunk mostanában festettek le régi, piszkos betonfelületeket. A betonfelületek tényleg csúnyák voltak. Lefestették őket színes ábrákkal. Így is csúnya és még el is vonja a figyelmet, mert túl rikító és sztem elég zavaros is.
Hogy miért fest le egy polgármester egy zebrát fradi színre, hülyeség. De a betiltó határozat szövege is az. Egyszerűen meg kellett volna mondani, hogy a zebra közlekedés-biztonsági tényező, ráadásul elég fontos és sok baleset történik a zebrán. Ha mindenki elkezdené lefestegetni a saját maga ízlésére a zebrákat, azzal csak azt érik el, hogy még több halott lesz az utakon. Ez nem az a felület, ahol a művészek, rajongók kiélhetik magukat. Mert faszán nézne ki egy star wars-os, vagy star trek-es zebra és talán még lassítanék is, megnézni a graffitit, legalábbis elsőre... de ugyanakkor kurvára megtévesztő is lehet. Pl.: Hű, nézd már egy zongora az úton. Jah, szép volt, de biztos, hogy ki kellett nyírni a zongoristát?
Én úgy gondolom, hogy lenne elég egyéb felület amire kipingálhatná a kedvenc focicsapata színeit, ami sokkal kevésbé lenne veszélyesebb.

"Hát Budapest legtöbb részén ez a lehetőség tényleg csak elméleti..."

Nem mondanám. Ha közlekedek autóvezetőként, akkor én inkább a forgalomra figyelek, nem a reklámokra. Amúgy remekül működik a reklámkizáró effekt nálam, a legtöbbször észre sem veszem őket. Kedvenc termékeim vannak, nem szoktam kipróbálni újakat, akárhogy tolják az arcomba őket. Vagy csak nagyon-nagyon ritkán. Ha utasként közlekedem, akkor nyilván több mindenre tudok figyelni, de ha utas vagyok Pesten, akkor egyben kalauz is, akkor is az utat figyelem és navigálok. De tapasztalatból tudom, hogy a vidékiek zöme nem is mer pesten vezetni, egyrészt a helyismeret teljes hiánya, másrészt a forgalom nagysága miatt. Ha mégis bemegy, tiszta para és a legkisebb gondja, hogy vannak reklámok is vmerre...

loláb 2011.11.12. 19:09:09

A szinezett zebrákat úgy, ahogy vannak, meg kellene szüntetni, mert az a műanyag réteg, amiből készülnek vizesen úgy csúszik, mint a takony. Motorral életveszélyes rámenni, ha egy kicsit is nedves.

Szerintem semmi pluszt nem ad, én legalábbis pont leszarom, hogy milyen színű: ha állnak az út szélén, akkor elengedem őket, ha nem, akkor meg nem halál mindegy?

Fedor · http://fedor.blog.hu/ 2011.11.12. 19:31:05

@loláb: De akkor csak a színezés technikájával gond, nem a színek figyelemfelhívó jellegével...

loláb 2011.11.12. 19:58:48

@Fedor: Felőlem hívják fel a figyelmet a zebrákra, csak ne úgy, hogy tükörsima műanyagrétegeket kennek fel az aszfaltra, mert az életveszélyes.

Egyébként pedig valamennyire talán annak is számítani kellene, hogy a kresz mit mond: sem a piros-fehér, sem pedig a zöld-fehér zebra tudtommal nem része ennek. Oké, hogy nagyjából mindenki sejti, hogy mit jelentenek, és nehezen hiszem el, hogy bárki öszekeverné egy zacskó tökmaggal őket, de ezzel az erővel elég sok mindent (jelzőámpák, táblák, stb...) meg lehetne vidámítani egy kicsit, hogy bohókásabb legyen ez a város, de gondolom azt azért te sem tartanád célszerúnek, hogyha ahány kerület, annyiféle módon jelölnék a dolgokat.

Holger Hartland · http://hartland.blog.hu 2011.11.22. 00:58:46

Bazmeg Fedor, már megbocsáss. Rákerestem arra, hogy "gyalogosgázolás gyalogátkelőhelyen" és ezt találtam:

www.naplo-online.hu/loero/20110908_zebra

Magyarországon 2010-ben 144 embert gázoltak halálra gyalogátkelőhelyen. Értem én, hogy tetszik a zöld szín, meg a fésűnek, stb-nek megfestett zebra, de ha emiatt akár csak eggyel több embert ütnek el, már nem érte meg. A hazai közlekedési kultúra mellett nem így kellene "bohókásabbá" tenni a várost. Ne a közlekedés legyen a játékos kísérletezés terepe.

@Vértes László: Te meg egy nagy sügér vagy, ha csak az aszfaltot figyeled a volán mögül. Tudod, az út szélén mindenféle táblák is vannak. Többek között a gyalogátkelőhelyet jelző tábla is. Ha nem tudod, melyik az, jogsit vissza. :)

Fedor · http://fedor.blog.hu/ 2011.11.22. 07:20:45

@Holger Hartland: Ne zavarjon, hogy a polgármesterek akcióját pont azért tartom üdvözlendőnek, mert figyelemfelhívóbb, éspont hogy a balesetmegelőzést szolgálják. Amúgy meg, ahogy nagyon helyesen rámutattál, ott a tábla is, de úgy a látom ez a csöpp ellentmondás a mondanivalódban téged nem zavar.

Holger Hartland · http://hartland.blog.hu 2011.11.22. 10:28:47

@Fedor: Nem is a piros-fehér zebrával van baj. Az jó szín, figyelemfelkeltő, és "tilosat" jelent. Amibe belekötök: a zöld, meg a többi. Egy 50 km/h-val haladó autó 1 mp alatt kb. 14 m-t tesz meg. Fél mp alatt is 7 m-t. Ha a zöld szín csak kicsit is rontja az autós reakcióidejét (ez nemcsak tudatos, hanem automatikus folyamat is, nem okosságról vagy hülyeségről van szó), akkor már inkább ne legyen zöld-fehér a zebra. Meg fésű- és sültkrumpli-alakú se. Nemzetiszínű se.

Fedor · http://fedor.blog.hu/ 2011.11.22. 10:36:10

@Holger Hartland: Már csak azt áruld el, hogy a zöld miért lenne figyelemelterelő. Szerintem bármilyen szín, ami kiemeli a fehér zebrát, figyelemfelkeltő, ezért hasznos.

Na mindegy.

Holger Hartland · http://hartland.blog.hu 2011.11.22. 13:56:01

@Fedor: Nem is főleg a figyelmet tereli, hanem lassíthatja a reakcióidőt, mert ahogy a hivatalos szerv indoklásában is áll, a "zöld" jelentése a közlekedésben az, hogy "szabad". Ez nem "hülyének nézés", hanem egyszerű pszichológia: ha a zebra zöld színe csak fél másodperccel növeli a reakcióidőt (mert az agynak tovább tart összekapcsolni azt, hogy "zöld" és azt, hogy "fékezz"), az alatt már 7 métert megy a kocsi. Persze ahol az autós eleve figyelmes (pl. a táblákat is figyeli), és lassan közelíti meg a zebrát, ott ez nem gond. Magyarországon viszont igen gyakori, hogy nem állnak meg a gyalogosnak a zebránál.

Fedor · http://fedor.blog.hu/ 2011.11.22. 14:27:38

@Holger Hartland: A közlekedési morál viszont független a zebra környezetétől. Ami meg a zöld szín hatását illeti: én ezt a magyarázkodást továbbra is hülyeségnek tartom, hisz akkor távolítsunk el mindent a zebrák környezetéből, ami zöld, hisz növelheti a reakcióidőt...

Holger Hartland · http://hartland.blog.hu 2011.11.22. 15:37:07

@Fedor: Nem hülyeség. A többi zöld dologra (pl. növényekre) kevésbé figyel az autóvezető, azok a látómező perifériáján vannak. A szelektív figyelem a közlekedéssel kapcsolatos ingerekre irányul, pl. az útburkolaton. Ez a zöld sokkal nagyobb súlyt kap a vezető (sokszor automatikus, nem tudatos) döntéseiben, mint a szelektív figyelem által kiszűrt zöldek. A közlekedési morállal pedig úgy függ össze, hogy ahol eleve több a nemtörődöm és figyelmetlen vezető, ott nem tanácsos a reakcióidőt potenciálisan növelő festést alkalmazni.

Fedor · http://fedor.blog.hu/ 2011.11.22. 15:53:12

@Holger Hartland: Már ha növeli, amiben én továbbra sem hiszek. a szabad zöld jelzés a lámpával kapcsolatosan rögzül, azt meg nem az úttesten várja az ember... Én továbbra is úgy gondolom, hogy a fehér zebra élénk, környezetétől elütő színnel kiemelése csak figyelemfelhívó, és messzebbről látható, tehát épphogy növeli a biztonságot, és nem csökkenti.

Holger Hartland · http://hartland.blog.hu 2011.11.22. 23:40:35

@Fedor: Szabálykövető, figyelmes autósnak ott a tábla, és ezért keveset számít a zebra színe. A figyelmetlennek viszont nem elég a figyelmét felkelteni. Utána gyors döntésre kell késztetni, ami akkor igazán gyors, ha automatikus. Nem magyarázom tovább. Szerencsére nem neked kell hinni benne, hanem a közlekedési és közlekedéspszichológiai szakértőknek kell érteniük hozzá. Neked, okos liberálisnak maradhat a történet úgy, hogy a gonosz vaskalaposok MINDENT szürkének és jellegtelennek akarnak. :)

Bővíz László - JUEX · http://juex.blog.hu 2011.11.26. 21:26:44

@Fedor: Azért rosszabb a zöld, mert az ember agya több százezer éven át arra lett trenírozva, hogy a zöld az biztonságos. A természet zöldje miatt épült ez belénk. Ezért festjük zöldre a műtők belsejét is. A zöld a nyugalmat a veszélymentességet jelenti. A jelző lámpákon ugyanezért a zöld a szabad jelzés színe.

A piros a tüzet, a veszélyt jelenti nekünk modern "ősembereknek".

Ezek bizonyított kognitív viselkedési szabályok, amikhez jobb alkalmazkodnunk, mert ha csak egy fél másodpercet is jelent az észlelésben az a közlekedésben életeket dönthet el.
süti beállítások módosítása
google.com, pub-2368870423120984, DIRECT, f08c47fec0942fa0