Az adócsökkentés kormánya
2012. április 20. írta: Fedor

Az adócsökkentés kormánya

Na jó, ez most már tényleg röhejes.

A sárgacsekk-adó még nem lesz elég, hogy a költségvetési lyukat befoltozza, a gazdasági minisztérium ezért azt javasolja a kormánynak, hogy minden vezetékes és mobiltelefonálást, valamint internetforgalmat adóztasson meg. Matolcsy tárcája 40-50 milliárd forintot is reális bevételnek tart a sarcból, amely a végfelhasználókat sújtaná. A sárgacsekk-adóból 250 milliárd forint is bejöhetne.

Az adócsökkentés kormánya most már szinte naponta talál ki újabb és újabb adókat, csak valahogy sikerüljön elkerülni azt az IMF hitelt. Igaz, hogy ez a "kint is vagyok, bent is vagyok" játék havi bő 10 milliárd forintjába kerül az országnak, de hát semmi se túl nagy ár ahhoz, hogy megőrizhessék a fülkeforradalom "vívmányait".

De most komolyan: meddig fogja még ez az agyament kapkodás meghatározni a mindennapjainkat?

Persze nem Magyarországon lennénk, ha nem derült volna ki kapásból, hogy

1. Pár éve Gyurcsányék is próbálkoztak hasonlóval (szerencsére sikertelenül),
2. pont a FIDESZ tiltakozott ellene a leghangosabban.

Hiába, így kerek a világ mifelénk.

De ha már így belelendültek, miért állnának meg itt? Van még ezer dolog, amit igazán unortodox dolog lenne megadóztatni. A hvg.hu már össze is szedett néhány igen érdekes javaslatot poénból ( bár félek, odafönt még a végén komolyan veszik, és megvalósítják), de ettől függetlenül sem kéne messzire menni a jó példáért.

Pár éve ugyanis Orbán nagy barátjának és példaképének, az azóta már megbukott Berlusconinak egy volt minisztere római főpolgármesterként olyan javaslattal állt elő, ami igazán méltó lenne a FIDESZ-hez is:

Igazi költségvetés-javító ötlettel állt elő Gianni Alemanno római főpolgármester: azt indítványozta, hogy adóztassák meg az utcai megmozdulásokat, amelyek hihetetlen pénzekbe kerülnek az önkormányzatnak.

Alemanno felhívta a figyelmet arra, hogy egy-egy utcai felvonulás – legyen az politikai, kulturális, vagy más jellegű – komoly terheket ró a biztonsági szervekre, a köztisztaságiakra, nem adják ingyen az útvonalakat biztosító kordonokat sem, és ha esetleg valami incidens történik, még a mentők, kórházak költségeit is ide lehet sorolni. Róma első embere úgy kalkulál, hogy egy nagyobb, 100 ezer fő körüli megmozdulás akár 200 ezer euróba is kerülhet a városnak. És akkor még nem is számolta azoknak a költségeit, akik esetleg kénytelenek lemondani az útlezárások miatt szokásos közlekedési eszközeikről, vagy el sem tudnak jutni munkahelyükre.

Persze az olaszoknál egy kicsit nagyobb kultúrája van a tüntetéseknek, Rómában nincs olyan nap, hogy ne legyen legalább egy, de inkább két megmozdulás, ennek ellenére nem véletlen, hogy még az olasz jobboldal többsége is alkotmányellenesnek tartotta az ötletet. Pont ez garancia arra, hogy Orbánnak biztos tetszene az ötlet, hisz ezzel két legyet is üthetne egy csapásra: Egyrészt lenne egy újabb eszköz arra, hogy a keresztbe tegyenek a demonstrálni kívánóknak, hisz honnan lenne erre pénze a Millásoknak vagy pl. a melegszervezeteknek, másrészt meg ha mégis sikerül valahonnan finanszírozót találniuk, akkor legalább pénz áll a házhoz (a kormánypárti tüntetések esetében meg biztos, hogy megtalálnák a módját, hogy ne kelljen fizetni, a csókosokkal való kivételezésben már úgyis nagy gyakorlatuk van, erről a CBA-sok tudnának mesélni sokat).

Várjunk csak! Most kapcsolok: hisz már volt is ilyen próbálkozás a FIDESZ részéről, amikor legutóbb a Millát akarták lenyúlni a mentőszolgálat amúgy mindenkinek ingyen járó szolgáltatásáért.

Úgy látszik már korábban felvették a kapcsolatot Alemanno-val.

UPDATE

És igen! Nincs az poén, amit ne lehetne fokozni:

Futóverseny-adót tervez a főváros

A bejegyzés trackback címe:

https://fedor.blog.hu/api/trackback/id/tr934463510

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: Nyártól pénzbírsággal vagy elzárással büntetnék a rosszkedvűeket 2012.04.21. 11:22:57

- Miniszter elnök úr megelégelte a savanyú, panaszkodó, rosszkedvű emberek szűk, de annál kártékonyabb csoportját! Sokak nevében mondhatom: elegünk lett abból, hogy az ilyen gyanús alakok elégedetlenségükkel, keserűségükkel, ellenvéleményük hangoztatás...

Trackback: Több sótól nem lesz finomabb 2012.04.21. 10:40:50

Lesz internetadó. Akárhogyan is nézem, akármit is írnak majd a portálok és azok az átkozott bloggerek, a költségvetési hiányt be kell tömnie a kormánynak, és erre a következő legjobb lépés az internet adó bevezetése lesz. A csekkadó után, persze. Valah...

Trackback: Méregdrága ötletek 2012.04.21. 10:30:58

Elképesztőbbnél elképesztőbb ötletek között cikázik a kormány, az ország mintha egy kollektív brainstormingra fizetett volna be. A konvergencia-program leadási határidejének közeledtével egyre vadabb tervezetek látnak napvilágot, túráztatva a szake...

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Lucky Larry Silverstein 2012.04.21. 13:54:39

@Avatar: A számaid választ adnak a lényegi kérdésre?

Szerintem nem. 1319mrd hitelfelvétel semmit sem mond, ha nem tudjuk mennyi időközben a visszafizetés.

A lényeg annyi, hogy 8 év alatt +32%-ot emelkedett a relatív államadósság, az utóbbi 2ben +2%ot.

8 év alatt nem témázott a sajtó azon hogy hitelből élni veszélyes. Elveszítjük a függetlenséget.

2 éve az a fő téma, hogy miért nem kell a hitel? vegyétek fel, rohadékok, hogy képzelitek hogy nem adósodtok el, mocskos tetüládák?

Hogy a liberális sajtó kinek az oldalán áll, teljesen egyértelmü.

A józan ész nekem azt mondja, hogy a kormány szándéka egészséges. Ettől lehet kritizálni, de ne hisztizzünk, pénzt sok módon és sok helyről lehet szerezni.

blah 2012.04.21. 14:00:45

@Lucky Larry Silverstein: Akkor azt is megmagyarázhatnád, hogy a rengeteg újabb és újabb kivetett adó miatt lassuló gazdaság hogyan fogja kitermelni akár csak a kamatterheket és hova is vezet mindez.

Lucky Larry Silverstein 2012.04.21. 14:05:13

@blah:

1. A gazdaság folyamatosan gyorsul, 2009ben a béka valaga alatt volt(-6,7%), 2010ben már nőtt kicsit, 2011ben már gyorsabban (+1.7%).

Avatar 2012.04.21. 14:18:43

@Lucky Larry Silverstein: Nem tudjuk olyan ütemben visszafizetni, mint amilyen tempóban lejár az államadósság. Nem véletlenül függesztették fel maguknak 2014-ig az alkotmányba foglalt adósságkorláttal kapcsolatos szabályokat...

Matolcsy nagy terve az volt, hogy majd olyan növekedés lesz itt az "egyszeri és nagyarányú adócsökkentés"-től, hogy kinőljük az adósságot.
Ehhez képest viszont növekedés alig van, az államadósság ugyanott áll, hiába szórták el a GDP 10%-ára rúgó manyup pénzeket.
Magyarország nem zárt gazdaság, a keynesiánus gazdaságpolitika nem működik nálunk, mert egész mások a keretfeltételeink, mint az USA-nak, ahol egykor sikerrel alkalmazták, de ezt nem érti a Fidesz vezérkar.

Az államadósság erőltetett visszafizetése - amit te propagálsz, ha jól értem - olyan forráskivonást igényelne, hogy a gazdaság beledögölne. Ceaucescu próbálkozott ezzel, nem túl sok sikerrel.

Nincs olyan csodamódszer, amivel egycsapásra túl tudnánk lépni az államadósságon. stabil, kiszámítható gazdasági környezetet kellene teremtenünk és jogbiztonságot, hogy a (magyar és külföldi) befektetők bátran merjenek tőkét ide hozni, ami munkahelyeket teremt, erősíti a gazdaságot.
Jelenleg ennek az ellenkezője zajlik, nem tudhatod, hogy holnap milyen új adónemet talál ki a kormány, vagy nem államosítja-e a piacodat... Így még a magyar befektető is inkább külföldön keres lehetőséget, mert egyszerűen lehetetlen tervezni a költségeket és a bevételeket, olyan helyre meg nem rak tőkét, ahol ilyenek a kockázatok.

Régen ezt úgy mondták, hogy "etetni kell a juhot, ha nyírni akarjuk". Ha nyírás közben a húsából is ki akarsz metszeni, akkor többet a közeledbe nem jön...

Mellesleg az olaszok nincsenek gyámság alatt, a görögök meg jobban járnak a gyámsággal, mint ha teljesen csődbe mentek volna...

blah 2012.04.21. 14:18:55

@Lucky Larry Silverstein: várjál rosszul fogalmaztam. Az a növekedés az exportágazatok miatt alakult így, amiket nagyrészben a multiknak lehet köszönni. Azt is érdemes figyelembe venni, hogy mekkora volt az infláció (asszem 4% körül). A magyar gazdaságot főleg a belső kereslet/fogyasztás növekedése erősítené meg amire jelenleg nem sok esély van pont az említett okok miatt (túladóztatás). Ezek után milyen szuverenitásról beszélünk? Ha saját magunkra lennénk utalva nagy szarban lennénk. (A 2009-es adatokat meg nem érdemes alapul venni, a recesszió legerősebb éve volt világszerte). A lényeg, hogy olyan szektorokat széjjeladóztatni nem túl bölcs dolog amitől a gazdaság felpörgését várjuk. Szerintem.

Lacdelo 2012.04.21. 14:22:52

@Lucky Larry Silverstein:

Baratom, te annyira buta vagy, hogy az mar fajo.

"A lényeg annyi, hogy 8 év alatt +32%-ot emelkedett a relatív államadósság, az utóbbi 2ben +2%ot."

2%-ot a 8-10% MNYP-i maganmegtakaritasok beontese utan. Tavaly a koltsegvetesiu hiany elerte a 6%-ot. Szoval a Fidesz kormany idoaranyosan "nagyon jol" all, ahhoz, hogy az MSZP-nel is nagyobb allamadossagot halmozzon fel. Mig az MSZP (vitathatoan) joleti kiadasok novelese erdekeben (13. havi nyugdij, kozalkalmazotti fizetesek drasztikus novelese, stb... - Fidesz mind megszavazta - 100 napos program+ kedvezmenyes lakashitelek 2002-es Fidesz program), addig a Fidesz ugy halmozott fel kozel 10% adossagot 2 ev alatt MNYP penzek elrablasat figyelembe nem veve, hogy az eletszinvonal drasztikusan csokkent, mig az MSZP alatt nott (meg ha mestersegesen is kulfoldi hitelekbol).

Erre varjal gombot.

Avatar 2012.04.21. 14:24:13

@Lucky Larry Silverstein: "A lényeg annyi, hogy 8 év alatt +32%-ot emelkedett a relatív államadósság, az utóbbi 2ben +2%ot."

És eltűnt 10% manyup megtakarítás.
Ha ezt is hozzá számolom, akkor 32/8=4, (10+2)/2=6, tehát szarabb az eredmény, mint korábban.

ob.szerver 2012.04.21. 14:24:53

@Lucky Larry Silverstein:

"2011ben már gyorsabban (+1.7%)."

Ebből 0,9% a mezőgazdaság, a 2010-es nagyon rossz év bázisa után.

Idén jó esetben 0%, jövőre hasonlóan. Sereghajtók vagyunk a környező országok között. A magyar GDP 20e mrd. Ha csak annyit mondunk, hogy az ámokfutás a beruházások elmaradása, az ágazati különadók, az orszűáhg katasztrófális megítélése miatt 2%-kal csökkenti a GDP-t, az évi 400 mrd + mégegyszer ennyi fölöslegesen magas kamatfizetésekben.
A pusztítás teljes költsége évi 1000 mrd forint körül van. Ettől neked még tetszhet.

blah 2012.04.21. 14:26:46

@Lucky Larry Silverstein: azt még hozzátenném, hogy a hitel egyáltalán nem az ördögtől való, remélem nem kell ecsetelnem miért. Mikro szinten a hitelkeretek szűkültek hála a gazdaságpolitkának, új hitelekhez jutni nehéz, a feltételek is romlottak. Az ország hitelfelvételi kondíciói sem túl jók, ugye fentebb írták már milyen hiteleket lehet összeszedni a piacról, amit ugye a fidesz meg is tett, arról már ne is beszéljünk mire ment el. A magyar kormányok közös eleme, hogy a hitelt vagy jólétre költik vagy hitelfizetésre, a gazdaságba vajmi keveset fektetnek, azt is eszetlenül. Eddig ezt figyeltem meg.

Fedor · http://fedor.blog.hu/ 2012.04.21. 14:30:09

@Lucky Larry Silverstein: "Mi az hogy megmenteni? Aki hitelt kap azt nem megmentik."

A görögöknél azért egy kicsit több történt ennél...

Lacdelo 2012.04.21. 14:30:11

@Lucky Larry Silverstein:

Raadasul kimutathatoan kozel 1000 mrd-os veszteseget okozott a Fidesz kormany ertelmetlen szabadsagharca. Az IMF hitel 3-4%-os kamatu, mig a mi 9-10%-os kamatot fizetunk a piacrol finanszirozva. A megcsappant befektetoi bizalom visszaszerzeserol nem is beszelve.

Az IMF megallapodas mihamarabbi megkotese az Magyarorszag NEMZETI ERDEKE! Ha nem lesz megallapodas, akkor jon az allamcsod, amikor is munkanelkuliseg megugrik 20-30%-ra, 400Ft-os euroval. Meddig packazik meg az Orban es Matolcsy a magyar devizahitelesekkel, vallalkozokkal es a lakossaggal? Meddig hagyjuk? Legkesobb 2014-ig!

Lucky Larry Silverstein 2012.04.21. 14:32:17

@Lacdelo: Tavaly a koltsegvetesiu hiany elerte a 6%-ot.

Egész pontosan 2,47% volt.

Fedor · http://fedor.blog.hu/ 2012.04.21. 14:33:53

@Lucky Larry Silverstein: "2 éve az a fő téma, hogy miért nem kell a hitel? vegyétek fel, rohadékok, hogy képzelitek hogy nem adósodtok el, mocskos tetüládák?"

NEM. Két éve az a téma, hogy azt a hitelt, amit semmiképp nem tudunk elkerülni, miért nem az IMF-től vesszük fel, kedvezményesen, és miért próbálkozunk a piacról, kétszer annyiért. Két éve csak biztonsági tartaléknak kellett volna, most már sajnos ez nem így van. A különbözet a két hitellehetőség között óriási, ás az IMF semmi olyat nem követel, ami nem áll az ország érdekében, ellenben amit Orbánék csinálnak, az viszont valóban nem áll az ország érdekében.

Lucky Larry Silverstein 2012.04.21. 14:34:18

@Avatar: Milyen 10% manyup? Kifejted? Merthogy az állami nyugdíjalap ugyanúgy kifizeti amit eddig a manyupnak kellett.

Legalábbis nem hallottam hogy gond van a nyugdíjfizetéssel.

Lucky Larry Silverstein 2012.04.21. 14:35:35

@ob.szerver: Értem. Tehát az 1.7% az színtiszta szopás a -6,7hez képest. Lejtőn a gazdaság, hiszen megmondtad.

Lucky Larry Silverstein 2012.04.21. 14:39:22

@Lacdelo: Raadasul kimutathatoan kozel 1000 mrd-os veszteseget okozott a Fidesz kormany ertelmetlen szabadsagharca. Az IMF hitel 3-4%-os kamatu, mig a mi 9-10%-os kamatot fizetunk a piacrol finanszirozva. A megcsappant befektetoi bizalom visszaszerzeserol nem is beszelve.

-mármint az ellenzék kimutatta, akinek az egész eladósodás köszönhető.

-az hogy egy hitel olcsó vagy drága, jó vagy rossz nem a kamatszázalék dönti el. A frankhitelesek is ezért kötöttek szar üzleteket, amiről azt hitték hogy jó.

-jön az államcsőd, mint a 23 millió román. Nyehehe.

Lacdelo 2012.04.21. 14:39:27

@ob.szerver:

Tul sok szamot raktal bele a kommentedbe. A szamok az ellensegei a Fidesznek, csakugy mint Matolcsynak es Orbannak. A vezerben valo hit a fontos. Ameddig a fideszesek ilyen vakon hisznek a vezernek, addig barmit mondhatsz, magyarazhatsz te csak egy hisztizo ballib, kommunista,(imperialista=MSZP az vicces, hogy itt a Fidesz, mint "jobboldali, konzervativ" part tamdaja a nemzetkozi beruhazokat, bankokat, toket. :) Habar jol meggondolva inkabb sirna az ember. :(

Lacdelo 2012.04.21. 14:44:14

@Lucky Larry Silverstein:

"jön az államcsőd, mint a 23 millió román. Nyehehe."

Ne izguljal jonni is fog 10-20 ev mulva es majd felvasaroljak szarert-hugyert Magyarorszagot, mivel addigra annyira kiverezteti a magyar nepet a Fidesz-Jobbik csoportosulas, hogy rohogve megtehetik.Sajnos. Plane, ha kilepunk vagy kiraknak az EU-bol Orban-Vona miatt. :(

Lacdelo 2012.04.21. 14:46:12

@Lucky Larry Silverstein:

Jo lenne ha nem rohognel azon, hogy magyar nep szenved a Fidesz iga alatt.

Lucky Larry Silverstein 2012.04.21. 14:51:25

@Lacdelo: Valószínüleg. Most vasárnap ugyanez lenne a választások eredménye, szóval sokan máshogy látják.

Csak szegény szopórolleresek az IMFet is inkább látnák kormányon, ha már a gaz Orbánt ők nem győzhetik le.

ob.szerver 2012.04.21. 14:59:48

@Lacdelo:

"A szamok az ellensegei a Fidesznek..."

Tudom. A számoknál és a tényeknél nincs gyűlöletesebb egy fideszes számára. Ugyanebben a témában ma délelőtt egy másik droidot KSH statisztikákkal cáfoltam, erre azt írta vissza, hogy a számok ők igazolják. Agyrém. Ismerjük ezt, a magasabb áfa alacsonyabb, a több államadósság kevesebb, a számtalan új adó miatt egyszerűbb az adórendszer.

Mindezt csak azért merik megtenni, mert adott hozzá egy ostoba népség amely ezt beveszi.

Lacdelo 2012.04.21. 15:13:59

@ob.szerver:

"Tudom, hogy a rezsim gazdaságpolitikája egy esztelen ámokfutás, ami mérhetetlen károkat okoz az országnak, én viszont az egykulcsos adóval (lezsírozott megrendelésekkel, rámszabott törvényekkel, stb. stb.) jól jártam, teszek minden másra, és ezentúl is a fideszt támogatom"

"Ez egy legitim és méltányolható álláspont lenne. De még ehhez sincs meg bennetek a gerinc. Ehelyett hazudoztok és kábítjátok azt a sok gyengeelméjűt, akik ennek az országnak a többségét képezik, és akikra mindig számíthattok"

Sajnos milyen igazad van. A sok hivonek csak szonoklat kell es mar el is felejtik, hogy ehesek, meg faznak. A Fidesz hivovel Orban mindent meg tud csinalni. Ok barmilyen bejelentesre kepesek gondolkodas nelkul bamban eljenezni es vigyorogva tapsolni. :(

Avatar 2012.04.21. 15:17:19

@Lucky Larry Silverstein:
"Milyen 10% manyup? Kifejted? Merthogy az állami nyugdíjalap ugyanúgy kifizeti amit eddig a manyupnak kellett.
Legalábbis nem hallottam hogy gond van a nyugdíjfizetéssel."

Eddig a manyupnak semmit nem kellett kifizetnie. Még csak a tőkefelhalmozás időszakában volt a rendszer. Az eddig felhalmozott tőkét az állam elköltötte, cserébe OV szavát adta, hogy majd akkor is lesz pénz a nyugdíjakra, amikor már tényleg a kifizetések időszaka jött volna. Viszont az állam fenntartja magának a jogot, hogy addig kedve szerint emelje a nyugdíjkorhatárt, vagy csökkentse a nyugdíjak értékét.
Mivel OV várhatólag már a föld alatt lesz, mire én nyugdíjba vonulhatok, ezért számomra nem túl nagy biztosíték az ő ígérete.

"Tehát az 1.7% az színtiszta szopás a -6,7hez képest. Lejtőn a gazdaság, hiszen megmondtad."
Az 1,7% nagyon kevés az adósság "kinövéséhez", ráadásul a mutató 2011 elején el kezdett romlani, az utolsó negyedévben már csak 1,4%-os volt.
www.kormany.hu/hu/nemzetgazdasagi-miniszterium/hirek/az-elozetesnek-megfelelo-az-europainal-dinamikusabb-gdp-adat

Az egymillió új munkahely helyett pedig csökken a foglalkoztatottság, a munkahelyek megszűnnek.
index.hu/gazdasag/magyar/2012/04/19/netto_141_000-et_keres_az_atlagmagyar/

Nekem ez nem épp azt mutatja, hogy minden annyira rendben van...

Lacdelo 2012.04.21. 15:24:37

@Lucky Larry Silverstein:

Farasszalak teged kozvelemenykutatasi adatokkal, amik mind azt igazoljak, hogy megfelezodott a Fidesz tabor 2010 ota 1,4 milliora es az MSZP-LMP-DK-nak mar tobb tamogatoja van mar most mint a Fidesznek? Nincs is ertelme belinkelni.

Habar nincs ketsegem, hogy a Fidesz-Jobbik koaliciora lepne 2014-ben, ha csak igy tudja Orban megorizni a hatalmat. A Jobbik meg ehes. Valoszinuleg megkapja a Nemzet Biztonsagot, Igazsagugyet, Agrariumot, meg egy-ket kisebb miniszteriumot es folyhat tovabb a mutyi gozerovel.

ob.szerver 2012.04.21. 15:47:06

@Lacdelo:

"Fidesz-Jobbik koaliciora lepne 2014-ben..."

Lépne, csak éppen elkúrták a választási rendszert, amikor magukra akarták szabni. Nem kicsit, nagyon. Ugyanis egyfordulós rendszer lesz, ahol a győztes mindent visz, és a legnagyobb blokk a demokratikus ellenzék lesz, ha összeáll. Ha nem, magukra vessenek.

DeMarco 2012.04.21. 18:57:09

@Hertelendi: "Simicskát mintha kihagytad volna..."

Valóban, de csak véletlenül. Utána meg elsodródtam. Simicskára egyszerű a válasz: Pukk!
Akinek a hét "híre" újdonságként hat, az kurvára nem érti ezt az országot. Ennél csak az rosszabb, amikor egyesek, akik eddig is képben voltak, most szemforgatva igyekeznek egymásra licitálva szörnyűlködni.

Ha valaki csodát akar, az szavazzon a Jobbikra. Ők nem voltak egyedül benne az elmúlt húsz év mutyijaiban, a bilit csak ők rúghatják fel. Sajnos a mellékhatások elég elborzasztóak lennének, de aki beveszi a kék tablettát és felnyílik a szeme, mit vár?

DeMarco 2012.04.21. 19:37:02

@Avatar: "Fikázod a szocikat, hogy eladósították az államot"

Ugye azért ezt te sem cáfolod? Mert tényleg ők adósították el az államot, megduplázva az államadósságot.

"és közben élteted a kamattámogatásos lakáshitel rendszert"

Természetesen, hiszen mind az alapelve (első lakáshoz jutás, közvetve a gyerektámogatás növekedése), mind a kivitelezése, mind a kommunikációja remek volt.

"ami hosszú távra szóló sokmilliárdos állami kötelezettségvállalást jelentett "

Igen, de meddig vazze? Minden ember csak egyszer használhatta fel, azaz tíz-tizenöt éven belül a zöme kifutott volna (harmadik generáció). Lássuk csak 2003-2013, azaz épp jövőre meg is szabadult volna a költségvetés ettől a tételtől, vagy szépen beállt volna egy kisebb szintre. És még mindig menne az építőipar, nem lett volna devizaválság, stb.

"és egyértelműen fenntarthatatlan volt"

Erősen vitatható, főleg a devizaválság tükrében, ami végső soron sokkal nagyobb kárt okozott a költségvetésnek.

"(különösen mikor Járai 12,5%-ig emelte az alapkamatot)."

Na az hiba volt, Járai hibázott. Hasonló játék volt, mint most Simor és a kormány esete.

"Leírod, hogy az Orbán kormány alatt építették a legtöbb házat, majd amikor valaki adatokkal igazolja, hogy ez nem igaz, akkor is úgy érzed, hogy téged igazolt."

Mert engem igazolt. Világosan látszik, hogy mikor van a csúcs. Azért te sem lehetsz olyan szűklátókörű, hogy csak azért, mert még két évig kitartott az ív, ne tudd, hogy ez csak utózengés, késleltetés, mert a d-209-es nem mert rögtön a fiatalok ellen támadni és lassan buktatta meg a támogatásokat. Előbb lecsökkentette az évi adóleírást 240.000-ről, 120.000-re, majd a kövi évben teljesen nullára, közben eltörölte lassan a kamattámogatásokat is, majd engedte helyette a devizahitelezést. Két év, annyi kellett neki. Én azt hittem akkor, hogy már az első évre meglépi. Késett. Ezt mutatja a táblázat is.

"Hülyíted itt a népet, hogy a bankok lobbizták ki, hogy ne kelljen nekik tovább fizetni a bankadót"

Mert így is van.

"holott azt eleve ideiglenes adóként vetette ki a kormány"

Jah, mert eleve fellázadtak és kivonulással fenyegettek.

" mondván 3 év alatt ők olyan növekedést és költségvetési fegyelmet teremtenek, hogy már nem lesz rá szükség."

Akár össze is jöhetett volna, ha nem jön még egy válság.

"Azt állítod, hogy az IMF akarja a csekkadót, pedig nekik teljesen mindegy milyen adónemekkel biztosítja az ország a stabil, fenntartható költségvetését"

Én nem azt állítom, h az imf akarja a csekkadót, én azt mondom, h nem engedi, h szétosszuk a terheket az összes gazdasági szereplő között, megadóztassuk a bankokat, megadóztassuk a multikat, kizárólag a dolgozó, adózó középréteget engedi megfejni. Tök' mindegy milyen adóval, akár azt is mondhatnák, hogy mindenki vigyen be a péntárba két millát és akkor le van tudva. A lényeg, hogy csak MI fizessünk.

"(ami az állampolgároknak is érdeke)",

Hát speciel nekem inkább a közös teherviselés tetszene.

"ami a hitelek visszafizetésének garanciája."

Azokat a hiteleket át kellett volna ütemezni sztem. Vagy eleve fel sem kellett volna venni azokat.

"A csekkadó Matolcsyék hirtelen ötlete, nem pedig az ortodox gazdaságpolitika eleme."

Így van. Lehetne bármilyen adó, csak a bankok, multik kieső bevételeit akarják /muszáj pótolni.

"Az unortodox gazdaságpolitika 2 év alatt látványos kudarcba fulladt"

De volt két szabad évünk, amikor senki nem tudott belepofázni. Nem fulladt volna kudarcba, hiszen fenn vagyunk, csupán hatalmi játszadozás, leminősítgetés, zsarolás, nyomásgyakorlás, gazdasági erőfölénnyel való visszaélés történik.

"(ha nem így lenne nem is akarnánk az IMFtől újabb hitelt)."

Én nem akarok...

"Egyértelmű, hogy a szja csökkentéssel nem érték el, hogy úgy felpörögjön a gazdaság, hogy a többi adó emelése, vagy új adók bevezetése nélkül is meglegyen az az adóbevétel, ami korábban."

Aminek elég nagy köze van a sokat emlegetett devizaválságnak, aminek törlesztésére használták a többlet pénzt.

"Ezt sikerült ideig-óráig elkendőzni a magánpénztárakban 12 év alatt összegyűjtött megtakarítások egy év alatt történő elszórásával,"

Nekem erről más a véleményem, az enyém biztosan jobb helyen van az államnál. Sose tetszett a magánnyugdíj rendszer.

"de több ekkora összetörhető malacpersely nincs a láthatáron (bár a babakötvényekkel már szemeznek)."

Nekem azért lenne ötletem.

"A CDS feláraink olyan szinten vannak, ami egyértelműen mutatja, hogy a piacok nem bíznak már meg Orbán és Matolcsy hadováiban."

Fütyülök a cds felárakra. Az egy vicc.

"Viktor minden szava hazugság volt,"

Sztem meg minden választási ígéretüket teljesítették...

"kivéve azt, hogy majd igyekszik bebetonozni a hatalmát, meg a haverjaiét."

"Azt elhiszem, hogy te meg a haveri köröd jól jártatok, de van ám aki ennél messzebbre is lát."

Csak ismételni tudom magam, a környezetemben mindenki jól járt. Véletlenül szoktam hobbiból adóbevallásokat készíteni, én még olyat nem láttam, aki rosszabbul járt volna. Ettől még lehet olyan is, talán ufók is léteznek.
Itt jegyezném meg, hogy csak a látható körön belül rekord mennyiségű kisgyermek fog megszületni, ennyi tíz éve egyszerre nem született. Csak hogy egy másik mítoszt is alátámasszak.

"Van aki tudja, hogy vannak bruttó 300eFt alatt keresők, akik sokat buktak Pl tanárok, ápolók. Az eü dolgozóink sorra települnek külföldre."

Az eü dolgozók az eu-s bérekhez viszonyított hazai fizetések miatt távoznak. Ennyi erővel mindenki mehetne.

"Van, aki ismer EVÁs vállalkozókat, akiknek az adóterhei irgalmatlan nagyot emelkedtek. Ha képes a költségeit nagyjából a korábbi szinten tartani, akkor is 15-20 bevétel növekedést kell elérnie, hogy ne romoljon a vállalkozás reál jövedelmezősége."

Mindig van kisebbség.

"Olyan érzésem van, mintha te valami egész más országban élnél..."

Nekem is sokszor van ilyen érzésem Fedor posztjait olvasva, de már megszoktam, h burokban él és azt is ahogy van egy kisebbségben lévő rettegtető csapat, akik mindig ugyanazt a nótát fújják. Kicsit ugyan unalmas, de néha azért szórakoztató.

DeMarco 2012.04.21. 19:45:44

@Lacdelo: Még jó hogy vannak ilyen felvilágosult, mindentudó übermenschek, akik megmondják nekünk pórnépnek a tutit és lenézve a lóról utat mutatnak. Kár, hogy rájuk senki sem szavazott, érdeklődés hiányában eltűntek a politikai palettáról...

DeMarco 2012.04.21. 20:06:01

@Fedor: Hiányzik loláb, kellene a türelme és a kimeríthetetlen forrásanyaga, hogy lenyomja a vérbe a kórust.

HavocS · http://www.obsidianshell.com 2012.04.21. 20:10:21

@DeMarco: tegyük fel, hogy igazad van. Viszont a 2/3-dal ugyanúgy ahogy a manyup pénzeket szó nélkül le lehetett nyúlni, egyszerűen be lehetne tiltani az offshore-ozást. Ilyen miért nincs?
A progresszív adózás se jelenti azt, hogy 5 millió bruttónak kell a felső sávhatárnak lennie. Legyen egy 10 milliós, meg egy 30 milliós kulcs is mondjuk. Ilyenről miért nem esett szó? Gondolom azért, mert pont őket érintené, meghát mi az már, hogy 30 millió éves bruttó felett 50%-os SZJA legyen? Persze tanárokat, mozdonyvezetőket lehet visszamenőleg 98%-os különadóval sújtani.

Szerkezeti reformok miért nincsenek sehol? Se az egészségügy, se a rendőrség, az oktatás, a vasút, a BKV SEMMIFÉLE szerkezeti reformon nem esett át. Könyörgöm basszameg, a 2/3 PONT ezekre felhatalmazás! Nem arra, hogy képeskönyvet csináljunk, meg köztereket nevezgessünk át, meg pártkádereket nevezgessünk ki mindenhova!
Komolyan, szerintem a kutyát nem érdekelnék ezek a mutyik, ha a fidesz valóban reformokat csinálna (és mondjuk Orbán nem állítana olyan hülyeségeket, hogy ő sosem hazudott). Ja nem, egyet megcsináltak: a választókörzetek és a választási törvény reformját.

Én voltam olyan fasz, megszavaztam a fidesznek a bizalmat, még örültem is a kétharmadnak. Azt hittem, az MSZP-nél rosszabb, semmirekellőbb és sunyibb banda nem jöhet. Tényleg ezt hittem.
Most meg verem a fejem a falba, hogy lehettem ennyire naiv, ezek ugyanúgy lopnak, csalnak, hazudnak, csak itt megvan az egység és az egységes birkatábor ami nem csak nyugdíjasokból áll...

Tyss · http://sokallok.blog.hu 2012.04.21. 20:13:25

@DeMarco: "Csak ismételni tudom magam, a környezetemben mindenki jól járt. Véletlenül szoktam hobbiból adóbevallásokat készíteni, én még olyat nem láttam, aki rosszabbul járt volna. Ettől még lehet olyan is, talán ufók is léteznek. "

Nemsemmi ember lehetsz.
Nos, mit szólnál hozzá, meghívlak Békéscsabára egy hétvégére! Elmegyünk, és elmeséled az itteni embereknek, akik kivétel nélkül _buktak_ a kurva nagy adócsökkentésen (errefelé kicsit alacsonyabbak a bruttók), hogy akkor, nekik ez miért is jó. Vagy esetleg megcsinálhatod nekik az adóbevállásukat. A különbözetet, meg mondjuk kiperkálod nekik. Hm?

De vegyünk egy konkrét példát. Diákmunka, projektben. 2010 mocskos komcsik alatt, a diákmunka járulék és adómentes volt 147.000 Ft-ig. 2011 fülkeforradalom, hevében ez megszüntm hiszen nagyarányú adócsökkentés volt, így az összeg netto 55.626 Ft lett. Jön 2012 és újabb adócsökkentés hevében, ez az összeg máris 45.850 Ft. Ez azt jelenti, hogy 2010-hez képest, a reálkereset a felére esett, mindezt adócsökkentésnek hazudva. Jó, mi?
Ja még mielőtt az bérkompenzációval jönnél, van hivatalos levelem az NGMT-től, hogy ebben az esetben nem jár.

És várlak szeretettel Békéscsabán, írj és megbeszéljük a részleteket!

2012.04.21. 23:56:29

@DeMarco: kár vitázni. neked más elképzelésed van a világról, narancs színű. Azt még biztos nem hallottad, mert befogtad a füled, hogy a fidesz 1. alatti állami lakástámogatás után mennyit fizet most az állam? hiszen nem futott még ki. Gondolom, azt sem vésték az agyadba, hogy a Megyó-Gyurcsi alatt ki volt az MNB elnök, és miért tartotta magason az alapkamatot?
Gondolom, nem sikerül felfedezned semmi hasonlóságot " a béka, aki ökör akart lenni" című fabula, és a lakáshitelezés között?
Gondolom, sose hallottál még a mesterségesen gerjesztett növekedés gazdasági mechanizmusáról?
Matolcsy tanult róla.
Ja, a deviza kamatot nem Gyurcsány hozta be, csak nem tiltotta hatalmi szóval. sajna a piaci lakáskamat 14% körül alakult, amikor a deviza 9 volt. Később csökkent. Na, ehhez a 14-hez járult hozzá az állam, hogy jóárasítsa. Valami Járai sikerének köszönd, hogy 2002 után mintegy 4 %-kal magasabb volt a hitelkamatod, (a támogatott is), mint az indokolt.
Mindazonáltal: leszögezem, hogy útálom Gyurcsányt, és Isten óvjon minket az önjelölt világmegváltóktól.

2012.04.22. 00:02:28

@DeMarco: "Ugye azért ezt te sem cáfolod? Mert tényleg ők adósították el az államot, megduplázva az államadósságot."

Cáfolom. Nem csak a szocik. Mint említettem , Járai volt az MNB elnöke. Mint te is tudod, Viktor pluszban vette át a kasszát Horntól. Minusz közelben adta át. A két forduló között, ha emlékszel, padlást söpörtek. Világítás a falusi focipályákra????

2012.04.22. 00:07:43

@DeMarco: Tamulj belőle. Bár tudom, úgyse fogod elolvasni.
Nem egyezne a narancshiteddel. Márpedig a hit fontos az életben. Egyszerűbb az élet, ha más mondja meg, mit gondolj, mint kialakítani a saját véleményed.
"Budapesti Gazdasági Főiskola KÜLKERESKEDELMI FŐISKOLAI ...
elib.kkf.hu/edip/D_13704.pdf
Fájlformátum: PDF/Adobe Acrobat
2.5 A támogatott lakáshitelek megjelenésének hatásai, a lakáshitelezés ..... lakáshitelt, akik számára az állami ingatlankezelő vállalatok megvételre ... folytán tisztán a költségvetést terhelték, óriási hitelek felvételére kényszerítve az államot, ..."

2012.04.22. 00:14:57

@DeMarco: "Hirtelen végiggondolva azon üzleteket ahol általában vásárolni szoktam, egy sem zárt be, nem is jut eszembe üzlet, ami mostanában bezárt volna."
Na, itt a nyár. Nézd meg a Balatont. Aztán lesd meg, mi a helyzet a Tisza-tónál. Javasolnék esetleg egy vidéki kirándulást. Miskolc, Nyíregyháza, Győr, Szeged.
Ja, hogy a rózsadombon minden oké? A haverjaid meg esetleg fidesz közeli vállalkozók?

2012.04.22. 00:16:15

@DeMarco: Tényleg, ha könyvelsz, akkor meg tudod mondani, mennyi a vállalkozást terhelő élőmunka költség?

Fedor · http://fedor.blog.hu/ 2012.04.22. 11:35:35

@DeMarco: Csak egy, mert a többihez nincs se türelmem, se időm, de szerncsére most vannak itt mások is, akik helyretesznek.

"Mert tényleg ők adósították el az államot, megduplázva az államadósságot."

NEM duplázták meg az államadósságot. ötvenvalahány százalékkal vették át 2002-ben, és nyolcvan százalék körül adták át 2010-ben, tehát csak kb. 50%-ot raktak rá. Már ez tökéletesen megcáfolja a mantrádat, de ha a számok mélyére nézünk, akkor látható, hogy ennek is kb. a fele 2008 második fele után keletkezett, vagyis a világválságnak köszönhető, és akkor bizony mindenhol meredeken nőtt az államadósság, nem csak nálunk, jellemzően sokkal jobban, mint nálunk, és sokkal magasabb is lett, mint nálunk. Tehát a szocik alatt valóban nőtt az adósság, és ez rossz, de egyáltalán nem olyan tragikus mértékben, és a relatív helyzet is olyan volt, hogy átadáskor kb. az európai átlagnak felelt meg.

És most átadom a szót a többieknek :-)

Fedor · http://fedor.blog.hu/ 2012.04.22. 11:49:34

@Könnyen elkaptuk, uram!: "Nézd meg a Balatont."

Az menni fog neki, mert a közelében él...

2012.04.22. 12:08:56

@Fedor: A Balaton tipikusan az a hely, ahol a vendéglátós, kereskedő bérlők sose cserélődnek. Tudomásom szerint az elmúlt két évben nem volt bérlő/tulajdonos csere. Az idegenforgalom pedig csak nő és nő, és nő....
Vagy valamit rosszul figyeltem meg?(-:

Tallono 2012.04.22. 21:48:29

Az új posztodhoz nem enged kommentelni, pedig ebben a témában szerintem jogos lenne az ellenvéleményem, ugyanis megszólítottnak érzem magam. Úgyhogy ide írom addig is:

Ti, libsik meg azt nem ismeritek fel, hogy amikor cigánybűnözésről beszélünk, akkor senki nem mondja azt, hogy minden cigány bűnöző, hanem, hogy magyargyűlölő-rasszista alapon követnek el bűncselekményeket a magyarokkal szemben cigányok. Cigány soha nem rabol ki és öl meg kegyetlenül másik cigányt, viszont idős és fiatal védtelen magyarokat előszeretettel támadnak meg. Büdös magyaroznak/parasztoznak - "öld meg a magyart". A felhozott eseteket nem másik etnikum ellen követték el, rasszista alapon, ez sima büntetőkategória (a győri presszós esetbe nem derült még ki, hogy nem cigányokról van-e szó amúgy). Valamint azt is meg kell említeni, hogy SOHA egy cigány se adott fel egy másikat, bármit követett el, legyen szó gyilkosságról, rablásról, vagy egyszerű lopásról. Ez náluk természetes, szándékosan nem vetik ki magukból a bűnöző elemeket, mert a cigányok többsége bűnözik valamilyen formában. Ezt csak ti, megrögzött, habzó szájú vérlibsik tagadjátok csak. Maguk a cigányok se tagadják.

Megint nagyszerűen bebizonyítottad, hogy neked nem sok közöd van a való világhoz, és valamilyen alternatív liberális világba képzeled magad, ahol mindenről a rohadt nacionalista magyarok tehetnek és minden kisebbség szent, különösen a zsidók és cigányok. Megmondom őszintén szánlak...

debreceni.blog 2012.04.24. 10:30:45

Közben pedig épül szépen a saját gazdasági birodalom….
„Debrecenben is terjeszkedik a köztudottan jobboldali „kedvencnek” számító magyar üzletlánc, a CBA-csoport. Eddig 8 üzlete van a városban, de már a Vénkertben is kinézett magának egy ingatlant. Amit, persze, a helyi képviselőktől meg is kap majd. „www.vagy.hu/tartalom/cikk/2141_cba_helyezkedni_tudni_kell

Avatar 2012.04.24. 13:42:33

@DeMarco: Össze-vissza irkálsz mindenfélét, amik többnyire a tényekkel köszönőviszonyban sincsenek, de néha még magadnak is ellent mondasz.
A Fideszről elhiszed hogy ha nem húzódik el a válság csodát tettek volna, de az MSZP-SZDSZ kormány megítélésekor valahogy elfelejted, hogy őket is nyakon csapta a válság. Pl a GDPhez mért eladósodottság a lassú romlás után azért ugrott meg 2010-re, mert 2009-ben a válság miatt volt egy jókora GDP visszaesésünk (így csökkent a nevező), és a forint árfolyam is nagyot romlott.
Ráadásul nyilvánvaló, hogy fogalmad sincs a Fidesz lakástámogatási rendszerének államadósság növelő hatásáról. Csak a lakásépítések számában látod a kormányok közt áthúzódó hatását, a költségvetés egyenlegét rontó hatásának áthúzódására vak vagy.
Teljesen téves az az elképzelésed, hogy jövőre megszabadult volna a ktgvetés ettől a tételtől, ugyanis eleve hamis az állításod, hogy "Minden ember csak egyszer használhatta fel" ugyanis használt lakásokra ugyanaz az ember többször igényelhette.
www.origo.hu/gazdasag/hirek/20020227hasznalt.html
A 2002-ben felvett 20 éves hitelre még 2022-ig fizetjük a kamattámogatást.
A támogatásként kifizetendő összeg tehát nem esett volna vissza, hanem kumulálódott volna, mivel nem egyszeri kifizetésű, hanem 20 évig tartó folyamatos kifizetésű támogatásról van szó. Teljesen ésszerű volt ennek a túlzottan bőkezű támogatásnak a jelentős átszabása, amikor a jegybank 12,5%-ig emelte az alapkamatot, ha nem tette volna meg a kormány akkor sokkal nagyobb lenne most az államadósság. Egyszerűen szar volt a rendszer, mert nem a valósághoz, hanem Orbán álom-Magyarországának gazdasági adottságaihoz volt igazítva (ahol 7%-os a növekedés, 6% alatti az alapkamat, stb).

Nehéz számomra értelmezni azt a válaszodat, hogy a a stabil, fenntartható költségvetésnél jobban tetszene neked a közös teherviselés...

"Azokat a hiteleket át kellett volna ütemezni sztem. Vagy eleve fel sem kellett volna venni azokat."
Azokat a hiteleket még fel se vettük, ugyanis épp azért vagyunk tárgyalásban az IMF-fel, hogy felvehessük őket. Miért beszélsz róla múlt időben? Tudod te még egyáltalán mikor mire válaszolsz, vagy csak írod a sablonokat?

"Fütyülök a cds felárakra. Az egy vicc."
Na, ennyit is értesz hozzá. Innentől inkább fütyülök a kommentjeidre, mert te egy vicc vagy.

DeMarco 2012.04.24. 16:19:45

@Tyss: "Nem semmi ember lehetsz."

Miért, mert azt hiszem el, amit látok?

"Nos, mit szólnál hozzá, meghívlak Békéscsabára egy hétvégére!"

Hááát, nem vágyom a világ végére... :)

"Elmegyünk, és elmeséled az itteni embereknek, akik kivétel nélkül _buktak_ a kurva nagy adócsökkentésen"

Kivétel nélkül? És még én vok nem semmi?

"(errefelé kicsit alacsonyabbak a bruttók)"

Na, ezt viszom készségesen elhiszem.

"Vagy esetleg megcsinálhatod nekik az adóbevállásukat. A különbözetet, meg mondjuk kiperkálod nekik. Hm?"

Csak nehogy be kelljen nekik is fizetni, túlzott támogatás felvétel miatt, mint egy barátomnak.

"De vegyünk egy konkrét példát. Diákmunka, projektben."

Ha-ha. Diákmunkával akarod bizonyítani az igazad? Ne viccelj. Se rendes meló, se rendes bér, se rendes adózás, se gyerekek, akiket el kell tartani, se ház/lakás, aminek fenntartását ki kell fizetni, stb.

"Ez azt jelenti, hogy 2010-hez képest, a reálkereset a felére esett, mindezt adócsökkentésnek hazudva. Jó, mi?"

Most almát körtével hasonlítottál össze, rendes számok nélkül. Ebből semmilyen következményt nem lehet levonni, mert hiányoznak az alapértékek.
"És várlak szeretettel Békéscsabán, írj és megbeszéljük a részleteket!"

Most olvastam, hogy átadtak vmi szerb csúzdaparkot. Ha teljesen készen lesz, egy-két év múlva, akkor elmegyünk strandolni. Addigra neked is lesz normális munkahelyed, normális fizetéssel. Akkor visszatérhetünk rá... :)

DeMarco 2012.04.24. 16:35:12

@Könnyen elkaptuk, uram!: "kár vitázni. neked más elképzelésed van a világról, narancs színű."

Az biztos, én nem a tükör másik feléről nézem, sőt nem is egy buborékból.

"Azt még biztos nem hallottad, mert befogtad a füled, hogy a fidesz 1. alatti állami lakástámogatás után mennyit fizet most az állam? hiszen nem futott még ki."

Tényleg? Nekem volt az első fidesz-kormány alatt lakáshitelem. Eszméletlen tempóval törlesztettük vissza a hitelt, mert tudtam, h a komcsik rögtön megszüntetik a fiatalok támogatását, mert ők a saját szavazóikat támogatják, az aktívak helyett. Mire a D-209-es bekavart, visszafizettük a hitelünket és még sikerült némi tartalékra is szert tenni, felkészülve a komcsi pusztításra. Bár csak 4 évre számítottam, akkor még nem tudtam elképzelni a 8 évnyi kínlódást, amit műveltek végül. A hitelünket cirka négy év alatt fizettük ki teljesen, 10 éve nem nyom semmilyen költségvetést... Lehet, hogy a húsz éves hitelek egy része még pörög, de az akkori hitelek zöme rég kifutott.

"Gondolom, nem sikerül felfedezned semmi hasonlóságot " a béka, aki ökör akart lenni" című fabula, és a lakáshitelezés között?"

Nem, mert nem a szélsőségekből szoktam kiindulni. Az emberek nagy része tisztában van/volt a lehetőségeivel.

"Ja, a deviza kamatot nem Gyurcsány hozta be, csak nem tiltotta hatalmi szóval."

Jah, még akkor sem, amikor már minden állami szerv egyre sürgetőbben figyelmeztette, h lépjen közbe.

"sajna a piaci lakáskamat 14% körül alakult, amikor a deviza 9 volt."

Ezt mindenki tudja. Csak nem mindenki hitte el, h így is marad.

"Valami Járai sikerének köszönd, hogy 2002 után mintegy 4 %-kal magasabb volt a hitelkamatod, (a támogatott is), mint az indokolt."

Támadták is érte, majd jött helyette maszopos, aki ott folytatta ahogy Járai abbahagyta.

"Mindazonáltal: leszögezem, hogy útálom Gyurcsányt, és Isten óvjon minket az önjelölt világmegváltóktól."

Na, ebben legalább egyetértünk.

DeMarco 2012.04.24. 16:40:04

@Könnyen elkaptuk, uram!: "Na, itt a nyár. Nézd meg a Balatont."

Majd megnézem. Nyáron. De zömében csak fürdeni megyünk, nem vásárolni és kétlem, h a strandok bezártak volna...

Vajon miért hihetetlen, h felénk egy üzlet sem zárt be? Nem illik a koncepciódba? Ciki. De ettől még így van, akár tetszik, akár nem.

DeMarco 2012.04.24. 16:46:27

@Könnyen elkaptuk, uram!: "Tényleg, ha könyvelsz, akkor meg tudod mondani, mennyi a vállalkozást terhelő élőmunka költség?"

Nem, mert nem vállalok vállalkozásnak könyvelést, mondtam, csak szórakozásból besegítek a haveroknak kitölteni. A vállalkozók fizessék meg a rendes könyvelőt, azok azért vannak.

DeMarco 2012.04.24. 16:58:22

@Fedor: "ötvenvalahány százalékkal vették át 2002-ben, és nyolcvan százalék körül adták át 2010-ben, tehát csak kb. 50%-ot raktak rá."

Micsoda derék emberek, hiszen alig 50%, lefelé kerekítve... :(( Ez igen, húzzunk bele.

Ülve nyalnánk a Holdat azért az államadóssági helyzetért, amivel a Fidesz átadta a kormányt. Boldogan cserélnék arra a szintre...

"vagyis a világválságnak köszönhető"

Csapd be magad nyugodtan, ha ettől jobb neked. De engem nem érdekel a hamis magyarázkodásod.

"Tehát a szocik alatt valóban nőtt az adósság, és ez rossz, de egyáltalán nem olyan tragikus mértékben"

Jah, hát van aki a szarnak is örül és illatosnak érzi azt. Megérdemled őket, alapítsatok mini-államot a nyolc keren belül és maradj velük bent...

Fentebb végül elárultad magad és önkéntelenül is válaszoltál a kérdésemre. Te az imf-re vágysz és a vele járó elköteleződésekkel, azaz egyre több és nagyobb adóra. Így áll az első kommentben megfogalmazott gondolat: Ha erre vágysz, akkor örülj, mert megkaptad. De akkor örömködj, ne reklamálj...

DeMarco 2012.04.24. 17:13:26

@Avatar: "Teljesen téves az az elképzelésed, hogy jövőre megszabadult volna a ktgvetés ettől a tételtől, ugyanis eleve hamis az állításod, hogy "Minden ember csak egyszer használhatta fel" ugyanis használt lakásokra ugyanaz az ember többször igényelhette."

Nem téves. Ezt egyéb jogszabályokban igyekeztek megakadályozni, korlátozni, pont a nyerészkedés megakadályozása ellen.

"A támogatásként kifizetendő összeg tehát nem esett volna vissza, hanem kumulálódott volna, mivel nem egyszeri kifizetésű, hanem 20 évig tartó folyamatos kifizetésű támogatásról van szó."

Hamis állítás. Ehhez azt a sort is látni kellene, hogy a lakástámogatások mekkora hányada volt 20 éves futamidejű és mekkora értékben. Mi anno tíz éves hitelt vettünk fel és négy év alatt fizettük ki teljesen, a 90%-át még az első Orbán-kormány alatt. Vagyis kurvára nem terhelte le az elmúlt tíz évben a költségvetést. Az 5-10-15 éves hitelek lazán kifutottak már, legfeljebb néhány 20 éves maradt. Úgyhogy ne vetíts féligazságokkal.

"Nehéz számomra értelmezni azt a válaszodat, hogy a a stabil, fenntartható költségvetésnél jobban tetszene neked a közös teherviselés..."

Neked lehet, h nehéz, de láthatóan Orbán Viktornak nem esik nehezére, mert ma és tegnap Brüsszelben elég világosan fogalmazott ebben a témában.

"Miért beszélsz róla múlt időben? Tudod te még egyáltalán mikor mire válaszolsz, vagy csak írod a sablonokat?"

Mert a múlt időben felvett hiteleket sem kellett volna felvenni és akkor egyáltalán nem is lenne szükség az imf-re. De beszélhetnék jövő időben is, mert én most sem vennék fel egy fillért sem az imf-től. Elhaljtanám őket haza, de előtte még felfüggeszteném az alapjukba az összes támogatást.

A cds felárak többször bebizonyították, hogy alkalmatlanok egy állam valódi teljesítményének a megítélésére, nem vesz figyelembe minden fontos mutatót és enyhén szólva is kérdéses, hogy akik beárazzák, milyen motivációkkal teszik azt.

2012.04.24. 22:29:09

@DeMarco: "A 2009-es szabályozás következményeként a költségvetés egyre kevesebb összeggel támogatja a kedvezményes kölcsönöket. A tavalyi 200 milliárd forint összegű kifizetést követően 2010-ben már csupán 147 milliárd forint a költségvetés által előirányzott összeg. A támogatások összege 2005-ben érte el csúcsát, ekkor 232 milliárd forint került kifizetésre, aminek csak a 63 százaléka jut idén.

A 2001-es évet követően a lakásvásárlók kedvezőbb feltételekkel és kamatokkal juthattak lakáshitelhez, az állam ugyanis több százmilliárd forinttal támogatta ezt. Ez azonban túlságosan nagy terhet jelentett a költségvetés számára, ennek köszönhetően a jogszabály szigorításra került, először 2003-ban, majd 2009-ben is. Az előző évi jogszabály módosítás miatt az államilag támogatott lakáskölcsönök száma a pénzintézetek tájékoztatásai alapján szinte lenullázódott."

látod, te magadból indulsz ki. de a világ nem csak belőled áll.

2012.04.24. 22:32:15

@DeMarco:" Az 5-10-15 éves hitelek lazán kifutottak már, legfeljebb néhány 20 éves maradt. Úgyhogy ne vetíts féligazságokkal."

Vagy inkább te ne vetíts. Amit állítottál, annak az ellenkezője igaz. Az előző válaszomban ott az idézet. VÉGIG az emúttnyócév terhe volt az állami támogatás, amitől szabadulni akartak, ezért nehezítették a hozzájutást. tehát ez egy akna volt, amit imádott Viktorod elhelyezett. Most Te is szopod.

2012.04.24. 22:33:51

@DeMarco: "Mert a múlt időben felvett hiteleket sem kellett volna felvenni és akkor egyáltalán nem is lenne szükség az imf-re. De beszélhetnék jövő időben is, mert én most sem vennék fel egy fillért sem az imf-től. Elhaljtanám őket haza, de előtte még felfüggeszteném az alapjukba az összes támogatást."

Előbb tanulnod kellene, aztán tájékozódni mielőtt lejáratod magad ekkora baromsággal!

2012.04.24. 22:37:14

@DeMarco:" Az államháztartás GDP-arányos hiányát Medgyessy 2002-ben 9,8 %-kal veszi át, átadja 5,8 %-kal, illetve ha az autópálya építés költségeit (ppp-konstrukció) ide vesszük, akkor 6,4 %-kal. Az igazi megugrás 2006-tól kezdődik, amikor három év alatt 80 %-ra emelkedik a GDP-arányos államadósság. 1993-ban volt e téren a csúcs, amikor a GDP-arányos államadósság 89 % volt. Ez ment le a Horn-kormány (1994-98) és az első Orbán-kormány (1998-2002) idején 2001 végére 53 %-ra. Arról viszont senki nem beszél, hogy ez a csökkentés miből valósult meg. Nos, a külkereskedelmi és a fizetési mérleg, valamint az államháztartás deficites volt végig. A magyarázat egyértelmű: mindkét kormánynak privatizációs bevételekből sikerült csökkenteni az államadósságot, aminek viszont jelentős nemzeti vagyonvesztés volt az ára."
Látod, milyen buta vagy?

2012.04.24. 22:39:20

@DeMarco: "Majd megnézem. Nyáron. De zömében csak fürdeni megyünk, nem vásárolni és kétlem, h a strandok bezártak volna..."

Ebből a válaszodból látszik, hogy nem tudod, miről beszélgetünk.

2012.04.24. 22:44:26

@DeMarco: "Gondolom, nem sikerül felfedezned semmi hasonlóságot " a béka, aki ökör akart lenni" című fabula, és a lakáshitelezés között?"

Nem, mert nem a szélsőségekből szoktam kiindulni. Az emberek nagy része tisztában van/volt a lehetőségeivel."

Félreértettél. A lakásvásárlás, a hitelfelvétel sosem az egyes emberek hibája.
A Fidesz kormány akart mesterségesen növekedést generálni.
A hitelezés támogatása ugyanis megnövelte a vásárlási kedvet. Az építőipar felfutott, a belső fogyasztás emelkedése látszatra egy egészséges gazdaság képét nyújtotta. Ugyanis a GDP szép lett. Hogy milyen áron? Más faszával a csalánt áron. A következő kormányt nyomta a teher.
Ha elolvastad, 2005-ben még 232 milliárd plusz terhet jelentett a költségvetésben. Tudod, mennyi ez? Csak ez az egy tétel????

2012.04.24. 22:48:49

@DeMarco: Egy ismerősöm az ANTSZ utódjánál (ma nem tudom, hogy hívják) dolgozik. A 100 ezer nettója 94 ezer lett. Hol itt a növekedés? Közben elvették a természetbeni juttatásokat. Hol itt a növekedés?
jövő hónapban államkötvényben kapja a fizetését !!!???
Vazze, az elmü elfogadja az államkötvényt????
Kurva egy ország ez, de legalább te élvezed, hogy minden hónapban ledugják a torkodon a lófaszt. Van ilyen.

Fedor · http://fedor.blog.hu/ 2012.04.25. 08:51:23

@DeMarco: "Csapd be magad nyugodtan, ha ettől jobb neked. De engem nem érdekel a hamis magyarázkodásod."

Újfent kérdéses, hogy ki s csapja be magát...

"e az imf-re vágysz és a vele járó elköteleződésekkel, azaz egyre több és nagyobb adóra."

Mondom én. Nem túl nagy felfedezés, hogy jelenleg az IMF hitel pártján vagyok, ugyanis erről vitatkozunk már lassan két éve, de te tényleg irtózatosan becsapod magad, ha úgy gondolod, hogy ettől nőnek az adók, mikor most épp attól hangos minden, hogy ha megmaradtunk volna két éve a készenléti hitelnél (amit nem lett volna muszáj felhasználni, csak ott lett volna a háttérben, biztosítékként), és ha megfogadták volna az IMF tanácsait, akkor nem lett volna szükség a különadókra, és nem lenne most szükség ezekre a mostani eszement adókra sem, és talán szépen, szolidan, mára már valóban lemondhattunk volna az IMF védőernyőről. Tényleg egyszerűen fel nem foghatom, hogy miképp lehetsz olyan fafejű, hogy ez neked ez a kép nem áll össze, akárhány adatot is tol az orrod alá az ember.

Tyss · http://sokallok.blog.hu 2012.04.26. 16:39:29

@DeMarco: "Miért, mert azt hiszem el, amit látok?"
a 2%-s reálbércsökkenést azt látod?
Meséld el nekem kérlek, ha mindenki jól járt ezzel a fasza adórendszerrel, hogy tudott csökenni a reálbér.
Csak arra kérlek, erre válaszolj.

Látom amúgy gyáva vagy eljönni kommenthuszár...

Tyss · http://sokallok.blog.hu 2012.04.26. 16:41:45

@DeMarco: "Vajon miért hihetetlen, h felénk egy üzlet sem zárt be?"

Ajánlom figyelmedbe Békéscsabán a sétálóutcát!
Tudom a világ vége, és bármennyire fura de ott is élnek emberek!

DeMarco 2012.05.01. 08:48:12

@Tyss: "Meséld el nekem kérlek, ha mindenki jól járt ezzel a fasza adórendszerrel, hogy tudott csökenni a reálbér."

A reálbér azért csökkent, mert az életbe lépő új munkatörvénykönyve és a megemelt minimálbért úgy kompenzálták a vállalkozók és a multik, hogy radikálisan lecsökkentették, vagy teljesen elvették a cafatéria elemeket, ami összességében okozott reálbér csökkenést. Az adóhoz nincs köze.

"Látom amúgy gyáva vagy eljönni kommenthuszár..."

Ha, ez igen. A világ végén laksz, ahol még sosem jártam, elhívsz, majd őszintén megmondom, h nem valószínű, h a közeljövőben fogok arra menni, mert geci messze van tőlem és kiesik minden létező útirányból, erre legyávázol... Szép. Ennyi erővel Bécsbe is hívhatnál, az sokkal közelebb lenne.

"Ajánlom figyelmedbe Békéscsabán a sétálóutcát!
Tudom a világ vége, és bármennyire fura de ott is élnek emberek!"

Ahogy máshol is és nem a "szélsőségből" kell kiindulni...

DeMarco 2012.05.01. 09:01:19

@Könnyen elkaptuk, uram!: "látod, te magadból indulsz ki. de a világ nem csak belőled áll."

Mindenki magából indul ki.

"A magyarázat egyértelmű: mindkét kormánynak privatizációs bevételekből sikerült csökkenteni az államadósságot, aminek viszont jelentős nemzeti vagyonvesztés volt az ára."
Látod, milyen buta vagy?"

Ezt a nemzeti vagyonvesztést, ezt a súlyos árat sikerült aztán a maszopnak és főleg fletónak lenulláznia. Ki a buta?

"Ebből a válaszodból látszik, hogy nem tudod, miről beszélgetünk."

Bezárt üzletekről beszélgetünk. Továbbra sem láttam még egyet sem. Minden a helyén van, minden ellenkező híresztelés ellenére...

"A Fidesz kormány akart mesterségesen növekedést generálni."

Generált is, nem csak akart. Azóta sem volt akkora. Növekedés nélkül cseszhetjük. Mint most.

"Ha elolvastad, 2005-ben még 232 milliárd plusz terhet jelentett a költségvetésben. Tudod, mennyi ez? Csak ez az egy tétel????"

És? Most elmegy másra. Nem pörög a gazdaság, nem épülnek új lakások, esélyük sincs a mostani fiataloknak új lakásra, ahová szülhetnék a gyerekeket.

DeMarco 2012.05.01. 09:14:48

@Fedor: "Nem túl nagy felfedezés, hogy jelenleg az IMF hitel pártján vagyok",

Ennyi. Ezt kellett volna írnod a legelején.

"irtózatosan becsapod magad, ha úgy gondolod, hogy ettől nőnek az adók"

Annyira te sem lehetsz vak, hogy ne lásd, ne ismerd fel, hogy a banki és multilobbikra kivetett adókat kell megszüntetni és ráterhelni a lakosságra, azért, mert kisírták Brüsszelben és az imf-nél. Csak nekünk nincs olyan érdekérvényesítési képességünk, hogy lerázzuk magunkról az adókat. Nem kérdés, h az imf miatt nőnek az adók, ez tény.

"mikor most épp attól hangos minden, hogy ha megmaradtunk volna két éve a készenléti hitelnél"

Akkor már két éve lennének ezek az adók a nyakunkban, már két éve nem kellene semmit se fizetni a bankoknak és a multiknak. Hurrá...

"(amit nem lett volna muszáj felhasználni, csak ott lett volna a háttérben, biztosítékként)"

Jah, persze. De a kamatokat azért fizessük, hiszen valójában az a lényeg... Te tényleg ennyire hülye vagy?

"és ha megfogadták volna az IMF tanácsait, akkor nem lett volna szükség a különadókra"

Valóban. Nagy marhák lettek volna akkor, ahogy most te is. Tényleg nem lettek volna különadók, nem lett volna tehermegosztás, egyből minden terhet ránk raktak volna, ahogy most teszik.

"és talán szépen, szolidan, mára már valóban lemondhattunk volna az IMF védőernyőről"

A farkas nem megy el magától, nyírni akarja a birkákat.

Tényleg egyszerűen fel nem foghatom, hogy miképp lehetsz olyan fafejű, hogy ez neked ez a kép nem áll össze"

Én viszont felfogom, hogy neked annak ellenére tetszik a rabszolgaság, hogy tudod, mit jelent. Csak nem értem meg. El nem tudom képzelni, h mi motiválja az olyan embert, aki önként megy a vágóhídra. Mit gondol, mi fog történni? Hátha nem vágják le? Életlen lesz a kés? Nyaralni viszik?

Fedor · http://fedor.blog.hu/ 2012.05.02. 08:39:40

@DeMarco: "Annyira te sem lehetsz vak, hogy ne lásd, ne ismerd fel, hogy a banki és multilobbikra kivetett adókat kell megszüntetni és ráterhelni a lakosságra, azért, mert kisírták Brüsszelben és az imf-nél."

Annyira te sem lehetsz vak, hogy ne lásd, ezekre a különadókra a mostani kormány elhibázott adópolitikája miatt volt szükség, s hogy eddig is mi fizetük meg, csak közvetve.

"De a kamatokat azért fizessük, hiszen valójában az a lényeg..."

A kamatokat normális helyeken fizetni szokás. A különbség az, hogy most sokkal magasabb kamatokat kell fizetnünk, mintha az IMF-nél maradtunk volna, és újabb hiteleket is kellett felvennünk. De egyébként minden oké...

"Én viszont felfogom, hogy neked annak ellenére tetszik a rabszolgaság, hogy tudod, mit jelent."

Egészen más fogalmaink vannak a rabszolgaságról ezek szerint...

Fedor · http://fedor.blog.hu/ 2012.05.02. 08:45:37

@DeMarco: "Generált is, nem csak akart. Azóta sem volt akkora."

Ez tényszerűen nem igaz. 2002 és 2008 között számtalanszor volt magasabb a növekedés, mint ahogy 2002-ben átvették a stafétát.

2012.05.02. 08:50:39

@DeMarco: Kár, hogy ennyire nem látod át a tényeket.
Az adók egy részére nem lenne szükség, ha kormányunk és pártunk következetesen kommunikálna, ha kiszámítható lenne az adórendszer hosszú távra, ha lenne hitelezés, stb.
A forint árfolyama vagy 10-15 %-kal lenne olcsóbb, ha nem Matolcsy.
Azt mondod, hogy a mesterséges keresletélénkítés jó. Legyen így. Viszont ezzel nem cáfoltad, amiért felhoztam mint példát, hogy a fidesz vezette be, és a Megyó-Gyurcsi fizette ki.
Rabszolgaság???
Oké! Most választ a vezér: IMF-Orosz-Kína .
Támogató kell. Ha nincs, beborul az ország. Ha beborul, kilóra vásárolják fel ugyanezek. Vagy háború lesz. Forradalom.
Szóval, kinek a rabszolgája akarsz lenni? Hamburger, borscs, vagy csípős-savanyú legyen az étlapon?

2012.05.02. 08:57:00

@DeMarco: "Ezt a nemzeti vagyonvesztést, ezt a súlyos árat sikerült aztán a maszopnak és főleg fletónak lenulláznia. Ki a buta?"

Sajnos azt kell mondanom, hogy te.
Ugyanis nem ez volt a kérdés. A kérdés az volt, hogyan sikerült csökkenteni az államadósságot. És az egyik nagy csökkentő épp a fidesz volt!!!
Azzal, hogy a maszopot szidod, nem mented fel a fideszt!!!
Nem mondtam, hogy a maszop jó. Gyurcsány kártékony volt. Csak a tisztánlátás kedvéért: Orbán is.
Tehát: egy felvetésre nem válaszolni, hanem más következtetést levonni, az csúsztatás. Vagy vétlen, akkor buta vagy, vagy szándékos, akkor meg szemét.

DeMarco 2012.05.05. 12:45:22

@Fedor: "Annyira te sem lehetsz vak, hogy ne lásd, ezekre a különadókra a mostani kormány elhibázott adópolitikája miatt volt szükség, s hogy eddig is mi fizetük meg, csak közvetve."

Nem elhibázott. Csak érdekeket sért és remélem még fog is. Érdeksérelem nélkül nincs fenntartható költségvetés.
Ha nem osztja meg a terheket, akkor mi marad szted? Az ami most lesz. Minden teher rajtunk. Csak ismételni tudom magam: te ezt akartad, akarod...

"A kamatokat normális helyeken fizetni szokás."

Csak ott, ahol hitelekből élnek. Van aki nem fizet kamatot senkinek, mert nincs hitele és akárhogyan agitálják nem is akar hitelt a nyakába venni.

"A különbség az, hogy most sokkal magasabb kamatokat kell fizetnünk, mintha az IMF-nél maradtunk volna"

Cserébe viszont van valamennyi mozgásterünk és nem ugatnak bele. Illetve beleugatnak, de elvileg arra nem kellene figyelni. Ha maradunk, akkor nincs mozgástér, rögtön az elején minden teher huss a nyakunkba.

"és újabb hiteleket is kellett felvennünk"

Mert az imf-nél nem, mi? Továbbra sem tom' elhinni, h ennyire naív vagy. Nekik az a jó, ha mi sosem keveredünk ki az adósságból, mindent megtesznek, h rabszolga láncon maradjunk, egészen addig, amíg van mit kiszipkázni, van mit megvenni, föld, víz, levegő, energia, pénz. Nyugodt lehetsz benne, h nem ez lesz az utolsó imf hitel, egyre többet és többet akarnak majd felvetetni velünk.

"Egészen más fogalmaink vannak a rabszolgaságról ezek szerint..."

Hát ha te a néhány száz-ezer évvel ezelőtti rabszolgaságot érted ezalatt, akkor valóban. De nem állunk messze attól sem, teljes gazdasági kiszolgáltatottságban igyekeznek tartani minket, a teljes függetlenségünk, szuverenításunk megszüntetésére törnek. És ahogy a szovjet bevonulásnak tapsoltak egyesek, most is vannak akik tapsolnak...

Fedor · http://fedor.blog.hu/ 2012.05.05. 14:16:40

@DeMarco: "Nem elhibázott."

Hát, ha neked nem elhibázott az, ami többszázmilliárd forintos hiányt üt a költségvetésen, megfagyasztja a növekedést, elüldözi a befektetőket, és emiatt kell kapkodva újabb és újabb adókat kivetni...

"Csak ott, ahol hitelekből élnek."

Ezek vagyunk mi, hahó! Hitelünk van, tehát fizetnünk kell.

"Cserébe viszont van valamennyi mozgásterünk és nem ugatnak bele. "

Tévedés. Jóval kisebb a mozgásterünk, mert tőkehiány van, és sokkal, de sokkal drágábban juthatunk csak hozzá a szükséges pénzhez.

"Mert az imf-nél nem, mi?"

Nem kellene ÚJABB pénzeket felvennünk, ha egyszerűen megmaradt volna biztonsági hálónak az IMF, é nem dobnak ki az ablakon százmilliárdokat az egykulcsos adó elhibázott erőltetésével.

"egyre többet és többet akarnak majd felvetetni velünk."

Te hülye vagy. Talán úgy néz ki, hogy ők kuncsorognak nálunk, hogy hitelt adhassanak? Mert innen pont fordítva néz ki...

DeMarco 2012.05.05. 15:41:48

@Könnyen elkaptuk, uram!: "Az adók egy részére nem lenne szükség, ha kormányunk és pártunk következetesen kommunikálna, ha kiszámítható lenne az adórendszer hosszú távra, ha lenne hitelezés, stb."

Cseszheted a következetes kommunikációt és kiszámíthatóságot, akkor, amikor kiválasztasz egy utat és arról letérítenek, vagy kiderül, hogy mellévisz és korrigálni kell. Pláne, ha van az orrodban egy fémkarika, abban egy lánc, amit fog egy smasszer, aki folyton rángatna visszafelé. Csakhogy egy példánál maradjunk. Én azt mondom, hogy jó az egy kulcsos adó és még jobb lenne, ha tényleg egykulcsos lenne. Ti azt mondjátok, hogy jobb a progresszív adó és az imf is ezt mondja, arrafelé terelné az államot. Kiszámítható az egy kulcs? Naná. Lehet kommunikálni? Naná. Az imf kikényszerítheti a progresszív adót? Naná. Vissza kell csinálni? Francot, de muszáj lesz. Ki fogja megszívni? Hát mi...

Fedor · http://fedor.blog.hu/ 2012.05.05. 17:19:48

@DeMarco: Az egykulcsos adó nem lenne ördögtől való, de sikerült irtózatosan elrontaniuk a bevezetését. Azt én nem nevezném jónak, ami ekkora hiányt okoz. Az IMF felől akár maradhatna is, ha nem rontaná, hanem javítaná a költségvetés egyenlegét. Szó sincs itt semmiféle terelésről, meg fémkarikáról. A józan észről van szó mindössze.

2012.05.05. 22:55:34

@DeMarco: Nem mondtam, hogy az egykulcsos adó rossz. Úgy tűnik, nem most van itt az ideje. matolcsy egy konjunktúrális időszaki gazdaságpolitikát gondolt ki, csak épp a válság nem akart véget érni. Ezért kellett volna még időben módosítani. Az, hogy év közben változik az adórendszer, hogy mindenféle kitalált indokkal újabb elvonásokat eszközölnek, csak az hiszi el, hogy jó, akinek karika van az orrában. Narancsos.
Beveszel minden magyarázatot, és nem vagy hajlandó gondolkozni. Sajnálatos. De hidd csak, hogy a fogyasztás adóztatása sokkal egészségesebb, mint a jövedelemé. Még igaz is lenne, ha nem lenne az arany középút. Ami valahogy mindig a legjobb választás. Csak ugye a vezér egója bánná, ha be kéne ismerni. ezt elkúrtuk! Nem kicsit, nagyon.

2012.05.05. 23:02:15

@DeMarco: Az IMF re nincs szükség? Lehet. Csak épp most nem aktuális az elzavarása. Ugyanis az országot csak hitelekkel tudja fenntartani Vezér és pártja. Ja, az ne csapjon be, hogy államkötvénynek hívják.
Ha nem lenne ez a kaotikus politizálás, akkor a forint erősödése kevesebb visszafizetendő kölcsönt jelentene.
Ugyanis az állam bevétele javarészt forintban jelentkezik (adó), míg a fizetési kötelezettsége dollár alapú. Tehát át kell váltani. És egy jó hír képes a forintot erősíteni. Folytassam, szájbarágósan, vagy felfogod?
Ezt fejeli még meg, hogy a kibocsájtott állampapírok után csaknem dupláját fizetjük vissza a hitelezőknek, mint az IMF-nek.
Azt meg felejtsd el, hogy majd lenyomjuk a hitelezők torkán, hogy kevesebbet kapnak vissza, mint amire számítottak. Az Görögországnak se sikerült. A német-francia nyomta le a torkukon.

DeMarco 2012.05.06. 16:06:05

@Fedor: Ti még mindig figyeltek? Lenyügőző... Én még ennyire le vagyok maradva a posztokban, sokkal lassabban tudok válaszolni, mint szeretném.

"Hát, ha neked nem elhibázott az, ami többszázmilliárd forintos hiányt üt a költségvetésen, megfagyasztja a növekedést, elüldözi a befektetőket, és emiatt kell kapkodva újabb és újabb adókat kivetni..."

Több okból sem tartom elhibázottnak. Egyrészt nekem továbbra sem változott egy jottányit sem az a gondolatsorom, hogy adócsökkentés=belső piac növekedés=meginduló fellendülés. Talán az elmúlt évek fényében, ahol nem érte el ezt a hatást, amit vártunk, kicsivel átértékeltem, ahogy könnyen elkaptuk is írta, rossz volt a sorrend. Most már tudjuk, hogy előbb kellett volna megoldani a devizahitelesek problémáját és utána kellett volna meglépni az adócsökkentést. A fordított sorrend elvitte a növekedést az össznépességet figyelembe véve. Ha magamból indulok ki, akkor nálam műkődött az elv, több maradt a zsebemben, többet költöttem, növeltem a belső piacot, növeltem a lendületet. Igaz, nekem nem volt devizahitelem.
Másrészt továbbra is azt vallom, hogy a kevesebb állami bevétel a lehető leghasznosabb mindenkinek.
Kevesebb állami bevétel=kevesebb szétosztható pénz=reális reformok, ésszerű csökkentések, amikre várunk évtizedek óta. Ezeket semmi más nem tudja hatékonyabban kicsikarni, mint a kevesebb bevétel. Mert amíg van pénz, addig egy kormány sem fog érdemi lépéseket tenni. Egy fenntartható költségvetés elérése bizony súlyos érdeksérelemmel jár és a sorozatos panaszokat, sírámokat elviselni kötélidegek kellenek (vaslady), vagy hiányzó pénz, amire lehet mutogatni.
Nagyon sok olyan lépés történt, ami hosszú távon faragja, mentesíti az állami kiadásokat kezdve a gyógyszerkassza támogatásának csökkentésétől, a kórházösszevonásoktól, a kamu rokkantak visszaterelésétől, a nyugdíjasok egy részének megadóztatásától, a korkedvezményes, korengedményes nyugdíjak megvonásától, az új munka törvény könyvén át, a közmunkán, a kevesebb munkanélküli járadékig, stb. Ezek minden esetben érdeksérelemmel járnak és súlyos társadalmi feszültségeket szítanak. (Amit persze az ellenzék is maximálisan kihasznál és igyekszik gerjeszteni).
Ezeket a feszültségeket csak akkot merik felvállalni, ha nincs zsé. Ergó kevesebb pénzt az államnak és biztosan lesznek reformok, előbb-utóbb el fogjuk érni a fenntartható költségvetést.
Ezért én visszalépésnek gondolom a mostani újabb és újabb adókat, mert mindenki tudja, hogy a helyes válasz a kiadás lefaragása lett volna igazából és nem a bevételek növelése. Mindkettő lehet jó, de az előbbi a helyes. Ezért utálom a maszopos kormányokat, ők kizárólag az utóbbit szokták csinálni, sosem vállalták fel a társadalmi feszültségeket. Ráadásul a fidesz még egy fontos dolgot tett, előbb adott, aztán elvett. Ez nagyon fontos, ebben van a kulcsa fletó népszavazási kudarcának és a fidesz "sikerének", hogy (szinte) csont nélkül mennek át a lefaragások (nem a parlamenten).
Harmadszor, én még mindig híve vagyok a kevesebb jövedelem adó=több fogyasztási adó elvének. Azaz az fizessen, aki az adott dolgot elfogyassza, aki azt a szolgáltatást igénybe veszi, aki használja azt. Ha vesszük a gazdagokat, akkor mindenki tudja, hogy náluk nem érdemes jövedelem adókat növelni, mert úgyis kiviszik a pénzüket külföldre, eltüntetik Cipruson off-shore számlákon, vagy Svájcban bankban, vagy Amerikában befektetésekben. Lásd épp a kedves izraeli befektetőt a nav n go-nál. De a gazdag venni fog autót, repülőt, házat és számtalan egyéb eszközt, ami látható, megfogható és főleg adóztatható. De maradhatunk a ciginél, piánál, vagy bárminél.

Emiatt a három alapelvem miatt, egyáltalán nem gondolom, hogy elhibázott lett volna, sőt, sztem most lépkedünk visszafelé az imf nyomására.

DeMarco 2012.05.06. 16:26:21

@Fedor: "Ezek vagyunk mi, hahó! Hitelünk van, tehát fizetnünk kell."

Nekem nincs. Lassan hetente találnak meg a pénzintézetek, különböző szolgáltatók, hogy vegyek fel hitelkártyát, mert az nekem mennyire jó, nem kell azonnal fizetnem, tök' jó, na vegyél fel, na lécci vegyél fel, vegyél már fel vazze!!!

Ilyenkor mindig jót röhögök és elhessegetem őket. Ezek továbbra is pont olyan hülyének nézik az embereket, mint amerikában. De végtelenül szomorú vagyok, hogy sokszor jogosan. Még mindig vannak, akiket be tudnak húzni a csőbe, akiket be tudnak csapni. Még mindig vannak akik ráharapnak a csalira.

"Tévedés. Jóval kisebb a mozgásterünk, mert tőkehiány van, és sokkal, de sokkal drágábban juthatunk csak hozzá a szükséges pénzhez."

Európa és a világ egy válságkor kezd el gondolkozni azon, hogy lehet ám úgy is csinálni, mint az egyszeri ember fia: Spórolok és ha összegyűlik a pénzem, megveszem amire szükségem van... A valódi munkának felértékelődik a szerepe és a hitelessége.

"Te hülye vagy. Talán úgy néz ki, hogy ők kuncsorognak nálunk, hogy hitelt adhassanak? Mert innen pont fordítva néz ki..."

Mert te mindent pont fordítva nézel.
Miért is kell hitel nekünk? ööö... hát igazából nem is kell. Miért zuhantunk meg? Hát mert leértékeltek minket az amerikai hitelminősítők. Miért is? ööö...hát biztosan véletlenül. Kellene védőháló? Ki ellen? Minek? Most Európában választás van, nem érnek rá velünk hisztizni, a sajtó is elfordult, láss csodát a forint megindult felfelé, csökkentek a kamatok, stb. Jobban teljesítünk? Aligha. Fenntarthatóbb a költségvetés? Aligha. Jobbak a kilátások? Aligha. Akkor mi történt? Megmondom én neked. Eltűnt a hiszti...
Vegyél fel hitelt, fizesd a kamatokat, utána majd felminősítünk... ugye milyen rendesek vagyunk veletek? Ez olyan mint egyszer, amikor lusta voltam hazamenni pénzért, utolsó termék volt az üzletben és gondoltam na jó, most az egyszer felveszek rá áruhitelt, bár nem szívesen. Nem kaptam legnagyobb megdöbbenésemre, mert arra hivatkoztak, h nem vagyok megbízható ügyfél, mert a rendszerükben még sosem vettem fel semmilyen hitelt... Leminősített, mert volt pénzem vásárolni... Hazamentem lóvéért, kifizettem kápéban és utána elküldtem őket a pi..ba...

DeMarco 2012.05.06. 16:41:16

@Könnyen elkaptuk, uram!: "Nem mondtam, hogy az egykulcsos adó rossz. De hidd csak, hogy a fogyasztás adóztatása sokkal egészségesebb, mint a jövedelemé. Még igaz is lenne, ha nem lenne az arany középút. Az IMF re nincs szükség? Lehet."

Tehát voltaképpen félig egyetértünk. :)

Nincs arany középút. Emlékezz csak. Hol kezdődött a felső kulcs? Hol kezdődött volna az ingatlan adó alja? Melyik réteg fizette a magasabb adókat? A gazdagok? A vállalkozók? A cégek? Fenét. A dolgozó középréteg közepe-teteje. Azok akik most is fizetik, például nekik maradt a kétkulcs... Amit te arany középútnak gondolsz, az valójában a homogenizáljuk a társadalmat, akiknek kicsit több jut, azoktól vegyük el és adjuk a szegényeknek elve, így létrehozva egy közel egyforma réteget, amibe természetesen nem tartoznak bele a valóban jól kereső gazdagabb emberek.

"Ugyanis az állam bevétele javarészt forintban jelentkezik (adó), míg a fizetési kötelezettsége dollár alapú."

Ezen lehetne változtatni. Japánban az emberek, ha baj van, akkor elkezdenek állampapírt vásárolni, kvázi felvásárolják azokat. Nálunk van csak az a hülye helyzet, hogy a papírok többsége külföldi hitelezők kezében van és így még az árfolyam réstől is függünk. Ami nem lenne akkora baj, ha lenne infláció eszközünk, de a devizahitelezők miatt meg van kötve a kormány keze.

"Ezt fejeli még meg, hogy a kibocsájtott állampapírok után csaknem dupláját fizetjük vissza a hitelezőknek, mint az IMF-nek."

Viszont elmondhatjuk, h a piacról élünk, még ha nehezen is és közben nem kell hátrányos politikai, gazdasági kényszeralkukat kötni.

2012.05.07. 03:01:19

@DeMarco: Te milyen egy kulcsos adóról beszélsz egyébként? Az már megbukott. Két kulcs van.
Amúgy a sávok csak az egyszerűbb átláthatóságot szolgálják. Lehetne progresszíven is adóztatni.
Társadalmi újraelosztás? Igen! Másképp nem működik! Vagy gondolnád, hogy az orvos, rendőr, tűzoltó, tanár is piaci alapon vállalkozzon? Lehetne: a mentős csak akkor lát el, ha előbb fizetsz.

Kutatás? Csak állami támogatással képzelhető el, mert ha cégekre bízzuk a kutatás-fejlesztést, akkor az eredményeket kiviszik/megtartják. Itt szorosan kapcsolódik az oktatás kérdéséhez.

Állampapírt ki lehet bocsájtani a lakosság felé. Volt is. Most azért nincs, mert valami Matolcsy megszűntette a forintért, belföldre vásárlókat. Lehet még "békekölcsönt " jegyeztetni, mint Rákosi elvtárs tette.
A belföldi piacon nincs elég kereslet iránta. Tudod, egy országot a saját lakosai sose tudnak eltartani. Ebbe Ceausescu már belebukott.
Ja, hogy neked az jó, hogy a függetlenségért többet kell fizetni,m int amit kitermel a gazdaság, az meg minősíthetetlen.
Egyébként az IMF semmi mást nem kér, mint ami benne van a Széll II. -ben.

Fedor · http://fedor.blog.hu/ 2012.05.07. 08:49:25

@DeMarco: "Nekem nincs."

De én az országról beszéltem... Nem legyél már ennyire fafejű egoista.

"Vegyél fel hitelt, fizesd a kamatokat, utána majd felminősítünk..."

Tévedés. Bajnainál pont azért valószínűsítették a felminősítést, mert NEM kellett újabb hitelt felvennie, sőt, elérte, hogy a már felvett hitelt se kelljen elköltenie (elköltötte helyette az utódja a MOL totál felesleges és százmilliárdos veszteséget okozó felvásárlására).

"Viszont elmondhatjuk, h a piacról élünk, még ha nehezen is"

Bajnai is a piacról élt. Csak sokkal könyebben.

Fedor · http://fedor.blog.hu/ 2012.05.07. 08:52:55

@Könnyen elkaptuk, uram!: "Egyébként az IMF semmi mást nem kér, mint ami benne van a Széll II. -ben."

Ne add a lovat DeMarco alá, úgyis azt mondja, hogy az IMF-nek lehet köszönni Matelcsy adót, meg a sárgacsekk adót, miközben ez tévedés. A végeredmény számít az IMF-nek, hogy egyensúly legyen, de az már a kormány döntése, hogy nem a saját elhibázott döntéseit vonja vissza, hanem úgy próbál megfelelni, hogy még tovább tetézi...

Fedor · http://fedor.blog.hu/ 2012.05.07. 09:16:29

@DeMarco: "továbbra sem változott egy jottányit sem az a gondolatsorom, hogy adócsökkentés=belső piac növekedés=meginduló fellendülés"

"Kevesebb állami bevétel=kevesebb szétosztható pénz=reális reformok, ésszerű csökkentések, amikre várunk évtizedek óta"

"kevesebb jövedelem adó=több fogyasztási adó"

Nem az alapelvekkel van gond, hanem a kivitelezéssel, de azzal nagyon. Egy darab reális reform se volt, amiket felsorolsz, azok átgondolatlan kapkodások voltak mindössze, hosszútávú hatás nélkül.

"mindenki tudja, hogy a helyes válasz a kiadás lefaragása lett volna igazából és nem a bevételek növelése. "

Bravó, de akkor miért nem azt csinálták? Az IMF a fejükhöz szorította a fegyvert, hogy nehogy az ésszerű és szükséges megoldást válasszátok, hanem azt, amivel mindenkit megszívattok?

"Ezért utálom a maszopos kormányokat, ők kizárólag az utóbbit szokták csinálni, sosem vállalták fel a társadalmi feszültségeket"

2006-ban pont, hogy nekiláttak egy csomó fontos dolognak, és pont a FIDESZ volt az, amely teljes mellszélleséggel keresztbe feküdt ezekenek, gerjesztve a feszültséget. Pontosan az ellenkezőjét vallották mindenben, mint a te alapelveid, és szinte mindenben az ellenkezőjét mondják, mint ellenzékből, lásd legfrissebb példaként a vasútbezárások körüli mizériát. Amikor Gyurcsányék meg csinálták, akkor ez falurombolás volt, most meg ésszerűsítés, csak amíg akkor a bezárásokat megelőzték hatástanulmányok, és a vonatok helyett beállítottak buszokat, addig most ez a kettő elmaradt, és még a célt se érték el, mert nem megszüntettek, csak ritkítottak, amitől az állandó költségek egy forinttal se csökkentek, viszont elkövettek olyan hülyeségeket, hogy van olyan vonal, ahol megszüntették a csúcsidejű járatokat, amire szükség volt, és meghagyták a délit, ai viszont kong az ürességtől.

Végezetül egy idézet a költségvetési tanács elnökétől, egy interjúból:

"A magyar közgazdászok többsége kezdettől bírálta az egykulcsos adót. Ön a kevesek közé tartozott, akinek tetszett. Bevált? Nem nyilvánvaló, hogy a gazdagoknak pénzt ad, a szegényektől elvesz, miközben a gazdaságot nem élénkíti?

– Én annak idején csak annyit mondtam az egykulcsos adóról, hogy a bevezetés pillanatában jó volt. Akkor még általános volt a vélekedés, hogy az európai válság hamar elvonul, és egy élénkülő gazdaságban az embereknél hagyott pénzzel a fogyasztást lehet élénkíteni. A világ azóta nagyot változott. Ám én a tizenhat százalékos mértéket sohasem dicsértem, magasabb kulcs alkalmazását tartottam volna helyesnek. De akkor sem zártam ki, és ma még kevésbé zárom ki, hogy eljöhet az idő, amikor szükség lehet a magasabb jövedelműek szolidaritására. (...)
- Nálunk a kétmilliós keresetűek is ugyanolyan adókulcs szerint adóznak, mint a kétszázezres jövedelműek.

– Nézze, az én meglehetősen szilárd véleményem, hogy ezeken az adókulcsokon – ha a tapasztalat, a körülmények valóban ezt kívánják – változtatni kell. Alapvető kérdés például, hogy a minimálbér adózzon-e, vagy sem. Ebben az én álláspontom eltér a mai gyakorlattól. Látható: a válság elhúzódik, tehát át kell értékelnem saját korábbi véleményemet is. Finombeállításra van szükség.

- Hogyan kell az adózást átalakítani?

– Úgy, hogy a teherviselés arányosabb legyen. "

www.168ora.hu/buxa/koltsegvetes-gazdasag-kovacs-arpad-zaroszavazas-ado-95468.html

2012.05.07. 10:36:05

@Fedor: Nem emlékszem, hogy az IMF kért volna bármikor konkrét adónemeket.
Irányelveket fogalmaz meg, megállapodik annak végrehajtásában, a mikéntjét a kormányok dolgozzák ki.
Egyébként az IMF reformokat kér, az meg mondjuk nincs. Ja, van. Bezárunk szárnyvonalakat, ritkítjuk a járatokat, a nyugdíjakat átértékeljük, majd a megspórolt pénzt..... mire is fordítjuk? Na, serintem csak innen kezdődik a nézeteltérés az Imf.fel.

Fedor · http://fedor.blog.hu/ 2012.05.07. 12:38:20

@Könnyen elkaptuk, uram!: "Nem emlékszem, hogy az IMF kért volna bármikor konkrét adónemeket."

Ez így van, csak a megfogalmazásod volt olyan ("az IMF semmi mást nem kér, mint ami benne van a Széll II. -ben"), hogy DeMarco könnyen úgy fordíthatja, mintha vele értenél egyet abban, hogy a gonosz IMF ragaszkodik ezekhez az elcseszett adónemekhez...

2012.05.07. 13:58:24

@Fedor: Ó! Igazad van, feladtam egy magas labdát, hogy a lényeg helyett a részletre tereljen.

Avatar 2012.05.07. 18:26:28

Már értem DeMarco-val miért hiábavaló miden tényekre és észérvekre támaszkodó vita. Neki ez a stílus jön be:

„Zoli, mondhatod a számokat, de én máshogy látom az életet”
fn.hir24.hu/itthon/2011/12/12/kilenc-eves-lehet-az-altalanos-iskola/

DeMarco 2012.05.10. 15:57:26

@Könnyen elkaptuk, uram!: "Te milyen egy kulcsos adóról beszélsz egyébként? Az már megbukott. Két kulcs van."

Erről írtam feljebb. Most is "szolidárisak" vagyunk és nem ám a gazdagok, lófaxt. Mi, akik beleesünk. Elegánsan kihagytad a választ arra a késrdésre, hogy a progresszív adózás és a több sáv kiket terhelne és kiket sújtana. De maga a kétkulcs is megadja erre a választ.

"Társadalmi újraelosztás? Igen! Másképp nem működik! Vagy gondolnád, hogy az orvos, rendőr, tűzoltó, tanár is piaci alapon vállalkozzon? Lehetne: a mentős csak akkor lát el, ha előbb fizetsz."

Elárulok egy egyébként közismert titkot: Ez már most is így van! Bizony társadalmi újraelosztás kell, azon egyszerű okból, hogy nem termelünk annyit, amennyit szétosztunk. Lehet reformnak, megszorításnak, vagy akárminek nevezni, de akkor fog jól működni a kassza, ha több a bevétel, mint a kiadás. Vagyis a kiadásból mindenképpen faragni kell, lehetőség szerint úgy, h még ösztönzően is hasson, vagy javítsa máshol a költségvetést. Nagyon jó példa erre a chips adó és a dohány adó. Ami befolyik, azt részben/egészben át lehet utalni az egészségügynek, akik kezelik az ezen termékek miatt kialakult betegségeket.

"Kutatás? Csak állami támogatással képzelhető el, mert ha cégekre bízzuk a kutatás-fejlesztést, akkor az eredményeket kiviszik/megtartják. Itt szorosan kapcsolódik az oktatás kérdéséhez."

A cégek mindenképpen kutatnak maguk is és meg is tartják azokat. Lehet állami kutatásfejlesztés hogyne. Csak kurvára nem mindegy, hogy mi a fenét kutatnak, vagyis mire megy el a pénz. Főleg nem egy olyan helyzetben, ahol gazdasági csőd fenyeget. Ilyenkor mindent vissza kell vágni a lehető legjobban. Majd ha jobban megy a szekér, akkor kutasson egyébként ezredrangú dolgok után.
Például miért kell rohadt helikoptereket venni, meg kint lenni irakban, afganisztánban? Jó, az előbbi az amcsik hisztije miatt, oké. De a másik kettőnél, miért nem lehet azt mondani, h figyi nincs lóvé, három évre hazajövünk, de utána folyt.köv. tovább.

Ha én lennék döntési helyzetben, vihargyorsan beszüntetnék számtalan halál fölösleges állami céget, kutatóintézetet.

"A belföldi piacon nincs elég kereslet iránta. Tudod, egy országot a saját lakosai sose tudnak eltartani. Ebbe Ceausescu már belebukott."

Sztem meg lenne iránta kereslet. És minden egyes forint alapú lakossági állampapír, eggyel kevesebb külföldi kintlévőséget jelent. Sztem meg el tudják tartani, talán szerényebben, de el tudják. Csau belebukott, de Románia igaz szegényen, de adósságoktól nmentesen jött ki a gödörből. Most biztosan forog a sírjában. Nem mintha sajnálnám, a módszerei elítélendők és a személyi kultuszra épülő kommunizmus is.

"Ja, hogy neked az jó, hogy a függetlenségért többet kell fizetni,m int amit kitermel a gazdaság, az meg minősíthetetlen."

A függetlenség bármi árat megér. BÁRMI ÁRAT. Nézd csak meg a skótokat...pedig hányszor száz év telt el... FREEDOM...

"Egyébként az IMF semmi mást nem kér, mint ami benne van a Széll II. -ben."

Biza, szép magas labda, Fedor nem hiába reklamált, pedig már hányszor leírtam neki, hogy az imf-nek a legtökéletesebben mindegy, h milyen adókat vetünk ki, minek hívjuk, hogy adjuk el. Neki két dolog számít csak, egyrészt ki legyenek vetve, másrészt kizárólag az emberek nyakába, elsősorban a dolgozó középréteg nyakába és semmiképpen sem a cégek, főleg nem a bankok nyakába. Majd figyeljétek meg, hogy milyen sírás kezdődik a tranzakciós adó miatt hamarosan. Azon túl, h a bankok szó nélkül fogják áthárítani a költségeket az ügyfelekre...

DeMarco 2012.05.10. 23:02:32

@Avatar: "miért hiábavaló miden tényekre és észérvekre támaszkodó vita"

Nem kizárólag tényekről (amiket így is, úgy is lehet forgatni) és észérvekről van szó. Sokkal inkább filozófiáról, hozzáállásról és egy sor egyszerűen eldöntendő kérdésről beszélgetünk.

Miért kell hagyni, h a külföldi multik talicskán tolják ki a pénzt az országból? - Miért ne lehetne nyereségesen üzemeltetni egy szolgáltatást az államnak? - Miért kell három francia céget helyzetbe hozni, amikor az állam is elég lenne erre és a kasszában maradna a pénz... Jah, h ez nem tetszik a franciáknak? Kíváncsi lennék, h ők mit tennének, ha magyar cég menne oda és kezdene utalványozni... Maga Sarkozy lobbizik Viktornál? Hoppá, hát nem elvesztette a választást? Helyette jön egy szoci, a helyzet még rosszabb lesz. - Nohát, hirtelen belendül az unió és újabb támadásként vizsgálni kezdi a szép-kártyát és az erzsébetet. - Skandallum !!! Mit képzelnek a hülye magyarok??? Még hogy nemzeti kártyakibocsátó? Hogyisne! Szó sem lehet róla! Még hogy a gyarmati kormány kezébe kerüljön a bevétel? Ilyet nem lehet! Tessék szépen visszaadni a csigaevőknek, vagy vmelyik másik nyugati gyarmatosítónak! Jah, hogy a nyugati országokban az állam kezeli? Vagy hazai cég? Na és??? Amit szabad Jupiternek...

Mi a tény? Szabad piac van. Mi az észérv? Be kell tartani az aláírt eu-s szabályokat, törvényeket.
Ezzel szemben mi a helyes filozófia és megoldás? A csigaevőket hazazavarni, az állami monopóliumot megtartani, vagy úgy leszabályozni, h csak magyar cégek nyerhessenek, Brüsszelt meg elküldeni a pi..ba.

Vhogy így van ez az imf-el szemben is. Óvakodj ha a görögök ajándékot hoznak, tartja a néhány ezer éves mondás, joggal. Az imf új küldöttjének biztos van jobb dolga otthon is, esetleg oda vigyen még több hitelt... Jah, h odahaza éppen azok a pártok nyertek, akik elutasítják a hitelcsapdát és nem kérnek a "megmentő" csomagokból? Ciki... Hallja meg a saját népe hangját, ha már a mienkre nem képes odafigyelni...

2012.05.10. 23:03:48

@DeMarco"Elárulok egy egyébként közismert titkot: Ez már most is így van! Bizony társadalmi újraelosztás kell, azon egyszerű okból, hogy nem termelünk annyit, amennyit szétosztunk. Lehet reformnak, megszorításnak, vagy akárminek nevezni, de akkor fog jól működni a kassza, ha több a bevétel, mint a kiadás. "

Húha! Van baj a fejedben! Közismert titok??!!!
Nem lát el a mentős??? Ott fekszel, elgázolt egy autó, és a mentős pénzt kér??? Ez nekem új.

A társadalmi újraelosztás fogalmával meg illene tisztában lenni, ha már bemerészkedsz a közgazdaságtanba. Ugyanis az nem az, amit írsz. Az lenne a költségvetési reform. Átalakítás. Nem újraelosztás.

2012.05.10. 23:07:55

@DeMarco"Ezzel szemben mi a helyes filozófia és megoldás? A csigaevőket hazazavarni, az állami monopóliumot megtartani, vagy úgy leszabályozni, h csak magyar cégek nyerhessenek, Brüsszelt meg elküldeni a pi..ba."

És másnaptól lehet is visszafizetni az eddigi hiteleket, az EU támogatások leállnak, vámot vetnek ki a magyar termékekre, a forint zuhan, a cds az egekben, a magyar államkötvényt a kutya se veszi. Viszont külföldre csak vízummal utazhatsz, persze három évente, mert nincs a kormánynak valutája. Szebb jövőt.
Figyelj, inkább igyál. Az még használhat.

2012.05.10. 23:10:02

@DeMarco: "Miért ne lehetne nyereségesen üzemeltetni egy szolgáltatást az államnak? - Miért kell három francia céget helyzetbe hozni, amikor az állam is elég lenne erre és a kasszában maradna a pénz..."

Ezt már próbáltuk. Kádárnak se ment, pedig messze nem volt olyan pénzéhes, mint a mostani "elit".

Avatar 2012.05.11. 13:56:58

@DeMarco: "A függetlenség bármi árat megér. BÁRMI ÁRAT."

Persze te itt csak a nemzet EU kényszerektől való függetlenségre gondolsz, mert ha az egyén nemzeti kényszerektől való függetlenségről beszél valaki, az már hülye libsi/anarchista...

"Nem kizárólag tényekről (amiket így is, úgy is lehet forgatni) és észérvekről van szó. Sokkal inkább filozófiáról, hozzáállásról és egy sor egyszerűen eldöntendő kérdésről beszélgetünk."

Azért nem árt a filozófiát időnként szembesíteni a valósággal és a tényekkel. Mert szép filozófiai idea az, hogy az érett alma piros, és egyszerűen el lehet ez alapján dönteni, hogy amelyik alma nem piros, az éretlen és kukába való, nem szabad forgalomba hozni.
Csak éppen a "golden delicious" és a "granny smith" termés megy majd mind a kukába, ha ilyen egyszerűek a döntéshozók.

"Miért kell hagyni, h a külföldi multik talicskán tolják ki a pénzt az országból?"
Azért, mert korábban meg hagytuk, sőt kértük, hogy teherautó számra hozzák be a pénzt az országba. És továbbra is szeretnénk, ha újabb beruházásokat is hoznának ide.

"Miért ne lehetne nyereségesen üzemeltetni egy szolgáltatást az államnak?"

Lehetne, ha az állam nem akarna állandóan politikai és szociális szempontokat érvényesíteni olyan területeken is, ahol a hatékony működéshez a piaci szemlélet szükséges. Ez épp egy filozófiai, hozzáállási kérdés.

"Miért kell három francia céget helyzetbe hozni, amikor az állam is elég lenne erre és a kasszában maradna a pénz..."
LOL. A kérdés pont fordítva áll meg. Eddig azonos pályán bárki nekiállhatott étkezési utalványos rendszert kiépíteni, és a franciák - Sodexo, Edenred és Le Cheque Déjeuner - csinálták legügyesebben. Miért nem tudott az állam, vagy a SZÉP-et és Bözsi-t szervező kör magyar magánvállalkozásként sikeres lenni mellettük?
A mostani helyzet olyan, mintha fociban egy Magyarországon vendégségben játszó francia csapattal a meccs közepénél közölnék, hogy mostantól ők nem léphetik át a félpályát, és ilyen győzelem után büszkék lennénk, hogy a mieink milyen jól fociznak.

Egyébként szerintem az utalványos rendszerek adókedvezményeit fel kellene számolni. Azért van a forint, hogy azzal fizessünk, a pénz gazdája meg majd beosztja magának mire költi. A kedvezményezett termékkört - pl élelmiszerek - simán lehet alacsonyabb áfa kulccsal támogatni.
Se az étkezési, se a "helyi pénz" (kékfrankos, balatoni korona) utalványokban nem hiszek, szerintem a forintra oda-vissza váltogatásuk csak a felesleges bürokráciát növeli.
De ha a helyi pénz olyan fasza, akkor én meg bevezetem az egyéni pénzt, és Avatar tallérokkal fogok fizetni, amit 5% kezelési költséggel váltok be. :)

"Helyette jön egy szoci, a helyzet még rosszabb lesz."
Pedig már eddig is az volt a duma, hogy a nyugat-európai baloldal támadja folyton hazánkat, pedig eddig többnyire néppárti konzervatív vezetésűek voltak azok a csúnya gonosz országok, akik számon kérték rajtunk az általunk is aláírt EU normákat. De a hívők úgyse néztek utána Merkel és Sárközi baloldali-e, szóval nem zavarták őket a tények, ezek amolyan filozófiai, hozzáállásbeli kérdések...

DeMarco 2012.05.11. 17:57:44

@Könnyen elkaptuk, uram!: "és a mentős pénzt kér???"

Te még sosem fizettél mentősnek, orvosnak, kórháznak, szülőnőnek, ápolónak, rendőrnek, tanárnak, hogy valóban szolgáltasson? Igazán meg lennék lepve, ha ez neked új, akkor nálad van a hiba...

Társadalmi újraelosztás volt már néhány, de az minden esetben erőszakos volt, háborúk, forradalmak, belviszályok során történtek. A társadalmi elosztás a "vegyük el a gazdagoktól és adjuk a szegényeknek" elve. Tul.képpen maga a holokauszt is társadalmi újraelosztás volt, ahogy a kulák törvények (padlássöprések) és a kommunisták által elűzött, kizsákmányolt arisztokrácia eltüntetése is, vagy a rabló privatizáció, amikor fillérekért vásárolták fel külföldiek és újtőkések azt, amit a dolgozó nép épített. Amit te társadalmi újraelosztásnak látsz, az nem más, minthogy vegyünk el sok pénzt a dolgozó ,adózó középrétegtől és adjuk oda a szegényeknek. Mert a valóban gazdagoktól sose tudod elvenni.

"És másnaptól lehet is visszafizetni az eddigi hiteleket, az EU támogatások leállnak, vámot vetnek ki a magyar termékekre, a forint zuhan, a cds az egekben, a magyar államkötvényt a kutya se veszi."

Dehogy fizetnénk vissza, irány a csőd és a hitelek újratárgyalása, ahogy épp görögország teszi... Az eu-n kívül is léteznek államok Európában, mégsem halnak éhen. De ha ők vámolnak, akkor végre mi is vámolhatnánk és kiszoríthatnánk a sok szemetet, amit ide behordanak. Újra lenne cukrunk cukorrépából és nem brazil nádcukorból, lenne paprikánk, de szegedi és nem chilei, lenne tejünk, ami látott tehenet, stb.
Ez is egy opció és lehetséges verzió. Még ha kellemetlen is. De még mindig jobb, mint hagyni, h szopassanak minket.

DeMarco 2012.05.11. 18:07:24

@Avatar: "Persze te itt csak a nemzet EU kényszerektől való függetlenségre gondolsz, mert ha az egyén nemzeti kényszerektől való függetlenségről beszél valaki, az már hülye libsi/anarchista..."

Úgy valahogy. Ez is csak nézőpont kérdése. Én már tinédzserként sem hittem az Európai Egyesült Államokban, amikor még bőven cucializmusban éltünk. Ez nem Amerika és túl sok háborút élt meg ez a kontinens, túl sok az érdeksérelem és nagyon erős a nacionalizmus kivétel nélkül. A technokrata libsik szerte az eu-ban csúnyán tévednek, ha azt hiszik, hogy ez könnyen megváltozik. Fáj nekik a kétharmad, fáj nekik a nemzeti eszme, fáj nekik a kereszténység, ami a multikulti ellentettje. De nézz körül ember: Svájc sorban hozza a nemzetvédelmi törvényeket, a befektetők mind a saját piacukat részesítik előnyben, azt jósólják hetente, hogy a görögök visszatérnek a drachmához, az angolok nem hajlandóak lemondani a fontról és a cityt védik mindenáron. Amiről te beszélsz, az utópia. Én meg a valóságot nézem...

Később folyt.

2012.05.12. 01:21:24

@DeMarco: "Te még sosem fizettél mentősnek, orvosnak, kórháznak, szülőnőnek, ápolónak, rendőrnek, tanárnak, hogy valóban szolgáltasson? Igazán meg lennék lepve, ha ez neked új, akkor nálad van a hiba..."

Komolyan ezt képezted le abból amit mondtam?

" Dehogy fizetnénk vissza, irány a csőd és a hitelek újratárgyalása, ahogy épp görögország teszi... Az eu-n kívül is léteznek államok Európában, mégsem halnak éhen. De ha ők vámolnak, akkor végre mi is vámolhatnánk és kiszoríthatnánk a sok szemetet, amit ide behordanak. "

Vannak gondok az agyadban.
A dracma bevezetése azonnali, irtózatos inflációt fog szülni. Az tényleg jó dolog, már lett belőle világháború. És ne gyere a bezzeg az Argentínok dumával ,előbb olvass róla valamit: helikoperen menekülő államfő, lincselések, fosztogatások, fegyveres összetűzések...
TE mi a faszt vámolnál meg? Senki nem szállítana ide! Mivel fizetnél? Forinttal, ami ma 100 az holnap 80, holnap után 50? Ki venné el tőled?
Nem emlékezhetsz rá, de 1990-98 között bizony Oroszországba is úgy szállítottál csak árut, hogy kérted az előre fizetést Dollárban, vagy banki kezességvállalást. (nem rubelben!)
Az tényleg pörgetné a gazdaságot.
Jó lenne végre eljutni Ukrajna, Albánia szintjére!

"túl sok az érdeksérelem és nagyon erős a nacionalizmus kivétel nélkül. A technokrata libsik szerte az eu-ban csúnyán tévednek, ha azt hiszik, hogy ez könnyen megváltozik. Fáj nekik a kétharmad, fáj nekik a nemzeti eszme, fáj nekik a kereszténység, ami a multikulti ellentettje. "

Húbazmeg! Nagyon meg vagy fertőzve!
Gondolkodj! Erős nacionalizmus: francia elnök cucilista
A kétharmad meg azért fáj, mert ennyi az önkéntes jobbágy. Akinek meg kell mondani, mit gondoljon. Mint a vallás: a pap kiáll, és a mamák bólogatnak. Bizony, bizony! De úgy van az! Nem baj, ha gyereket erőszakol, mert a mi papunk olyat nem tenne! A gyerek hazudik! Az se gond, ha a pápa rejti el a bűnt. Majd meggyónja, és minden rendben!
Csak nagyon buta, vagy számító emberek képesek hinni az egyházban.

2012.05.12. 01:24:32

@DeMarco: Igazad van ,még sose éltem meg, hogy fizetnem kellett volna a mentősnek, hogy tegye sínbe a törött karomat, és vigyen be a kórházba.
Te szoktál fizetni?

Avatar 2012.05.15. 14:13:53

@Lucky Larry Silverstein:
Na most már nem csak el kezdett romlani a növekedés üteme, hanem az első negyedévben visszaesésbe ment át a GDP.
Még mindig úgy érzed, hogy minden rendben?

index.hu/gazdasag/magyar/2012/05/15/gdp/

A költségvetést 1,5%-os növekedésre és 268 Ft-os átlagos euró árfolyamra tervezték... Most meg meg a kapkodás, mert a valóság nem akar igazodni az álmaikhoz.

Tyss · http://sokallok.blog.hu 2012.05.18. 17:54:01

@DeMarco: Na kommenthuszár, szal mindenki jól járt, igaz?

"Az év első három hónapjában a reálbérek változása -3,7 százalék volt. Tekintve, hogy idén az infláció még tovább emelkedhet az adóváltozások miatt, meglehet, hogy összejön a rendszerváltozás - illetve a Bokros-csomag - óta legnagyobb mértékű reálbércsökkenés."

Én várlak továbbra is szeretettel, csakhát aki gyáva...

DeMarco 2012.05.20. 19:20:33

@Tyss: Ugyan. A cégek zöme egyszerűen kivár és az év második felére halasztotta a bérek emelését, szinten tartását.

Ennek elsősorban a munka törvénykönyv változás az oka, ami, mint tudjuk, július 1-vel lép életbe. Mivel ez részben új helyzetet termet és új problémákat szül/het, ezért mind a munkáltatók, mind a munkavállalók óvatos várakozásban vannak és készülnek az érdekeik, szerzett jogaik és fizetésük értékének megvédésére, megőrzésére. A cégek meg keresni fogják a lehetőséget a megszorításra.

Majd megvizsgáljuk év vége felé ugyanezt a számot és akkor kapunk választ a kérdésre.

Gyáva? :) Szép. Költözz közelebb. Talán akkor melót is találsz majd, rendes fizetésért.

DeMarco 2012.05.20. 19:43:22

@Könnyen elkaptuk, uram!: "Te szoktál fizetni?"

Nem szoktam összetörni magam és mentőben utoljára gyerekkoromban feküdtem (szerencsére), valahol az ndk-ban. De ha mást vittek, akkor igen, szoktam fizetni.

"A dracma bevezetése azonnali, irtózatos inflációt fog szülni. Az tényleg jó dolog, már lett belőle világháború."

Igen, azt fog, van még jó pár millpengőm. De azért egyszer már kikeveredtünk belőle, igaz? Ahogy mások is, például az oroszok.
Meg mi nem a németek vagyunk. Apropó német infláció, ezt vhogy elfelejtik eléggé hangsúlyozni, mint okot a nácizmusra, ahogy a 29'-es gazdasági válság németekre gyakorolt hatását és a franciák, belgák bevonulását, a szén ellopását, stb.

"És ne gyere a bezzeg az Argentínok dumával ,előbb olvass róla valamit: helikoperen menekülő államfő, lincselések, fosztogatások, fegyveres összetűzések..."

Kétségtelen, az éhség nagy úr, de az argentin mezőgazdaság és a mienk nem ugyanazon a szinten van, mi képesek lennénk kitermelni legalább a kaját.

Az eu már készül a dracmára és ellenük játszik minden pénzügyi cég, senki nem hisz bennük. És ha bedőlnek a görögök, a cápák új zsákmány után néznek, már kóstolgatják a spanyolokat, a recept ugyanaz, először leminősítés, a fuldokló fejét még jobban lenyomni a víz alá, aztán leminősíteni a bankrendszerét, lent tartani a fejet, majd jó nagy hitelre sarkallni, vagy zsarolni a görögök sorsával... Nem vagyunk ám olyan messze a saját valutától, mint hiszed. És még élnek azok a generációk, akik szerették a márkát, frankot, a fontról nem is beszélve, mert ők annyira szeretik a saját valutájukat, hogy be sem vezették az eurót...

"Csak nagyon buta, vagy számító emberek képesek hinni az egyházban."

Ó, igen, jól sejtettem, hogy vallásellenes vagy, mondhatni tipikus...

Bár szívesen folytatnám ezt a vitát, de mostanában nagyon kevés az időm erre, ezért függesszük fel a vitát egy későbbi alkalomra. Fél szemmel követem a posztokat, meg fogsz találni.

Tyss · http://sokallok.blog.hu 2012.08.22. 10:40:33

@DeMarco: Na kommenthuszár!

"A bruttó átlagkeresetek 4,4, a családi kedvezmény figyelembevétele nélkül számított nettó átlagkeresetek 1,6 százalékkal nőttek az első félévben, a múlt év azonos időszakához képest – jelentette szerdán a Központi Statisztikai Hivatal (KSH). A nettó átlagkeresetek mértékét jócskán meghaladó mértékű volt idén az infláció: a júniusi adatok szerint 5,6 százalékkal nőttek átlagosan a fogyasztói árak, így a fizetésünk értéke 4 százalékkal csökkent."

És július 1 már rég volt...

Tyss · http://sokallok.blog.hu 2012.11.20. 09:40:37

@DeMarco: "A megugró infláció egyre lejjebb nyomja a reálbéreket, hiszen szeptemberben mindössze 1 százalékkal volt magasabb az átlagbér nemzetgazdasági szinten az egy évvel korábbihoz képest, miközben 6,6 százalékos volt az infláció. Ennek eredményeként a reálbérek 5,3%-kal voltak kisebbek az egy évvel korábbihoz képest, ha pedig csak a versenyszférát nézzük, a reálbérek csökkenése 2,8 százalékos volt."

"Ugyan. A cégek zöme egyszerűen kivár és az év második felére halasztotta a bérek emelését, szinten tartását."
Na kommenthuszár, hogy is volt ez? Pofáresésből kiválló vagy...
süti beállítások módosítása
google.com, pub-2368870423120984, DIRECT, f08c47fec0942fa0