Regisztráció = piackutatás?
2012. szeptember 25. írta: Fedor

Regisztráció = piackutatás?

piackutatas.jpgAmióta felmerült tervként a választási regisztráció, azóta próbálok rájönni, hogy mi lehet a valódi értelme.

Miért éri meg Orbánéknak ezzel egy újabb pofonba beleszaladni, újfent átlátszóan hamis magyarázkodással égetni magukat, hisz teljesen egyértelmű, hogy szó sincs technikai szükségszerűségről, szó sincs tudatosabb döntésről. Ez az intézkedés is csak egy újabb azoknak a sorában, amelyek a kormányváltás óta most már tendenciaszerűen a jogok szűkítése irányában hatnak.

Főleg azt nem értettem, hogy mi értelme van annak (már az alacsony részvétel bebiztosításán túl), hogy a legkönnyebb regisztrációs lehetőség (vagyis a levél általi) már közel háromnegyed évvel a választás előtt lezáruljon, hisz egyértelmű, hogy a regisztrálni akarók legnagyobb része ezt az utat fogja választani kényelemből, elköteleződésből, lemaradástól félelemből, mindegy is.

Aztán eszembe jutott, hogy mi van, ha ezt nem politikus-, hanem marketinges szemüvegen át kell nézni, és ez az egész nem más, mint egy nagy-mintavételes piackutatás? Hisz a FIDESZ kényszeres konzultációs levelezése amúgy is egyértelmen adatbázis-építésről szól, és a Kubatov lista példája is azt mutatja, hogy nagyon is tisztában vannak a célzott marketing jelentőségével.

Gondoljunk csak bele.

Erre a regisztrációra technikailag semmi szükség, hisz a választásra jogosultak pontos adatbázisa a népesség-nyilvántartás révén már most is rendelkezésre áll, mit ahogy eddig is az elmúlt 22 évben (a határontúliakat most hagytuk, velük le lehetne ezt rendezni anélkül is, hogy az anyaországiakat abajgatják ezzel, és egyébként is, ők bármikor regisztrálhatnak levélben, az esélyegyenlőség legnagyobb dicsőségére).

Viszont így hónapokkal a választás előtt lesz egy hatalmas adatbázisa a kormánynak arról, hogy ebből a kb. nyolcmilliós tömegből pontosan kik fognak szavazni. Az adatbázis persze nem lesz teljes, bővülni fog még azokkal a mazochistákkal, akik bevállalják az online, vagy pláne a személyes regisztrációt, de egyértelmű, hogy már ez is egy hatalmas mintavétel lesz, ami összefésülve az egyéb adatbázisokkal tökéletesen alkalmas statisztikai elemzésekre. Életkor, lakhely, jövedelmi viszonyok... Minden adott lesz ahhoz, hogy tudják, melyek a legnagyobb célcsoportok, amelyekre a kampány során fókuszálni kell, így pontosan tudni fogják, hogy kiknek érdemes ígérgetni, vagy konkrétan pénzt szórni a választások előtt, és kiket lehet kihagyni, mint érdekteleneket.

Hogy ezzel tisztességtelen előnyhöz jutnának az versenytársakhoz képest? Igen. Törvénytelen lenne? Naná. De technikailag volna rá lehetősége a kormányon lévőknek? Igen. Szoktak válogatni az eszközökben Orbánék, ha a hatalom megtartásáról van szó? Érdemes erkölcsi tartást, mértéktartást elvárni ettől a kormánytól az elmúlt két és fél év eseményei után? Hát nem igazán.

Szeretném azt hinni, hogy ez csak egy őrült fantazmagória, de a hitet meghagyom a kereszténydemokratáknak. A tapasztalatban jobban bízom, és az a FIDESZ-szel kapcsolatban nem sok jóval kecsegtet.

Sajnos.

A bejegyzés trackback címe:

https://fedor.blog.hu/api/trackback/id/tr614792071

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: Mandiner blogajánló 2012.09.26. 10:51:02

Ezt a posztot ajánlottuk a Mandiner blogajánlójában.

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

is 2012.09.25. 13:23:55

Érdekes gondolatmenet, adalék ez is.

További magyarázat, hogy a Kubatov-adatbázisból a FIDESZ előre lenyomatja a maga 1,5-2 millió regisztrációs levelét, és 2 hét alatt azt alá is iratják, és össze is gyűjtik maguknak (csak mondják, hogy a postán keresztül jött), aztán érdekes módon a többiek regisztrációs leveleiből meg majd csak elveszik 1-2% a postán, ami majd csak túl későn derül ki. Meg két hét mindenki másnak túl húzós, hogy a saját adatbázisát végigvegye, és csöngessen, és biztos legyen.

A választó maga pedig háromnegyed évvel a választás előtt, direkt szeptember elején, amikor még éppen beesett a nyaralásból, és minden más dolga van (iskolkezdés pl.), akkor könnyen lecsúszhat erről a két hétről. Lásd magánynugdíjpénztár.

Szerintem ezek is játszanak ennél a szabálynál.

Tallono 2012.09.25. 15:28:06

Én ezt megmondtam már neked egy éve is, hogy ez a cél, amikor egyáltalán szóba került. A Kubatov listák alapján ráadásul tudni fogják, hogy milyen arányban fognak szerepelni, és ha történetesen vesztésre állnak akkor még jobban bebetonozzák az embereiket és minden pénzt kisöpörnek, iratmegsemmisítés, stb...

Tallono 2012.09.25. 15:29:21

@Tallono: Oh és persze szóba jöhet még a volt Fidesz szavazó közalkalmazottak szokásos befenyítése is...

Fedor · http://fedor.blog.hu/ 2012.09.25. 15:41:58

@Tallono: Nem emlékszem rá, de biztos. Szóba került ez egyáltalán egy éve? Én csak idén tavaszra emlékszem, mint első felmerülésre...

gg630504 · http://gg630504.atw.hu 2012.09.25. 17:46:40

2012-09-16-án így fogalmaztam meg ugyanezt:

A korábbi kopogtatócédulák megsemmisítésére politikusok szava a "bizonyíték". Azaz semmi. Legközelebb tehát meglesz minden párnak a korábbi listája és a kormánypártoknak a regisztrációs lista is. A nem kormánypártoknak nem lesz meg a regisztrációs lista. Ezt az előnyt fel fogják használni a kormánypártok. Éppen ezért az előnyért csinálták az egészet.

moses_prophet 2012.09.25. 21:26:22

@Tallono: @gg630504: @post:
Kihagytok egy egyertelmu felhasznalast: a valasztoi keruletek "szemelyre-", pontosabban (allam)partra-szabasat.

Kubatov lista + regisztracios levek = pontos felmeres, h hol kell meghuzni a kerulethatarokat ahhoz, h az uj szabalyok szerint meglegyen megint a 2/3.

Ennyire egyszeru.

Engem mar nem erint, eletemben eloszor nem protestszavaztam nehany hete, hanem valakire szavaztam, a programja alapjan, amit egyebek kozott az itteni KSH osszehasonlitott a tobbi programmal, eurocentre kiszamolva...
Es most mar Magyarorszag szerint sem vagyok allampolgar, uh a Kotmanyt is elrakhatjak oda, ahova a nap sohasem sut :>

farcsika67 2012.09.25. 22:24:11

úgysem számít mert ha az éhes tömeg 1 szer kimegy az utcára itt kő kövön nem marad, orbánt grazig fogják üldözni. kár számításokat végezni, az élet útjai nem mindig esik egybe a matematikával.

Tallono 2012.09.26. 01:05:37

@Fedor: Hónapokkal ezelőtt, de legalább fél éve beszélt róla Szijjártó a TV2 Estében. Már akkor felkaptam rá a fejem, lehet nem volt egy éve, de akkor csak egy rossz viccnek tartottam, mára valóság...

Fedor · http://fedor.blog.hu/ 2012.09.26. 08:28:01

@Tallono: Én: "Én csak idén tavaszra emlékszem"
Te: "Hónapokkal ezelőtt, de legalább fél éve"

Szerintem a kettő ugyanazt jelenti :-)

is 2012.09.26. 09:28:48

@moses_prophet: az nem a KSH, hanem a (régi, rendes) Költségvetési Tanácsnak megfelelő szervezet. és én nem verném a mellem a helyedben, hogy eddig te is protestbirka voltál, mert eddig az összes magyar választást az ilyen protestbirkák vitték lényegében mindig a rosszabbik irányba. vagyis belelökted Mo-t a csődbe, majd leléptél.

moses_prophet 2012.09.26. 10:32:02

@is:
A) itt a KSH megfeleloje csinalja, es megkoszonnem ha nem javitanal ki ha nem tudod melyik orszagrol van szo
B) tenyleg felreerthetoen fogalmaztam, es azt impplikaltam h en tenylegesen protestszavaztam, pedig nem. Nem tudtam szavazni azota, h a Centrum Part eltunt, mert nem volt kire, ugyanis nem voltam hajlando protestszavazni. Most vegre olyan orszagban elek, ahol nem is kell; olyanra szavaztam akire szerintem erdemes volt.

rendszeresen olvasom a kommentjeited, szeretem is oket, nem vartam toled ilyen szintu megmondast, kar volt ezert.

A lebirkazasomert kulon koszi :> Jelenleg az en adoeuroimat is szorja a ti kormanyotok, akire en nem szavaztam, szal egy kicsit vissza kene venni az arcbol.

Ringlósztár 2012.09.26. 10:40:00

@Tallono:
+ megjelennek az "ideiglenes lakosok", mert vannak/lesznek körzetek, ahol viszonylag olcsón meg tudja oldani a győzelmet a FIDESZ NEMZETI KÖZGÉP Zrt.

moses_prophet 2012.09.26. 10:59:10

@is:
Viszont, jol szetoffoljuk a topicot pedig szemelyeskedes helyett nagyon erdekelne a velemenyed a tartalmi hozzaszolasomrol:
mit gondolsz a valasztokeruletek atirasarol a regisztracio + Kubatov lista alapjan?

Vidéki 2012.09.26. 11:23:23

Fedor erőlteti agytekervényeit:

„Amióta felmerült tervként a választási regisztráció, azóta próbálok rájönni, hogy mi lehet a valódi értelme.”

A felesleges erőlködés helyett, amikor megpróbálja felfedezni újra a

„spanyolviaszkot”,

megpróbálhatná azt is, hogy körül néz a való világban.

Akkor feltűnhetne neki, hogy olyan hatalmas és demokratikus országokban is, mint Nagy Britannia, vagy pláne az USA is van választási regisztráció, és ettől ott nem dől össze a világ.

Ott is élnek okos emberek, talán még Fedornál is okosabbak és ezért ott már régen rájöttek arra, hogy mi értelme van a választási regisztrációnak.

"208 millió 18 éven felüli amerikai állampolgár), akik közül 187 millió regisztráltatta magát,”

„Az alacsony részvétel okai:
közvetett a választás (elektorokra szavaznak)
bonyolult nyilvántartás a regisztrációhoz
rossz körzetesítés, kevés regisztrációs pont
apátia
nem kötelező a választáson való részvétel (kötelező szavazás a leghatékonyabb módja a magas választói részvétel elérésének (Lijphart) – de attól nem lesz kevésbé nagy az apátia és mások már megdöntötték (Putnam): United States of Apathy)
túl kevés az egy hónap a regisztrációra (20% tévesen ítéli meg a hátralévő időt)
„Észak-Dakotában nincsen regisztráció.

Ahol van aznapi regisztrációra lehetőség, ott 15 %-al növekedett a részvétel.

Kutatások: ha ezt minden államban bevezetnék, az 5%-kal növelné a kummulált választási részvételt”

(Választási részvétel intézményi tényezői az USA-ban Készítette:
Máté Alexandra, Simon Edit,
Somodi Ágnes, Zágoni-Szabó Bella)

Vidéki 2012.09.26. 11:30:53

@farcsika67:

A véres vágyú varangy már vágyik az anarchiára, amikor büntetlenül kiélheti perverz szadista ösztöneit.

Magyarország gazdasága nincs tönkretéve. A GDP ugyan 2009-ben a szoclib kormányzás utolsó évében 6,7 %-al csökkent, de ez nem azonos a tönkretétel fogalmával.

DeMarco 2012.09.26. 11:33:52

Tele vagytok fantazmagóriákkal. Mindenki tudja, hogy mindegyik pártnál vannak választói listák, nem csak a fidesznél. Aztán szó sincs titkolózásról. Én például szívesen megadtam, ha kérdezték az adataimat és mindig is névvel vállaltam, hogy melyik párttal szimpatizálok, a véleményemet sem szoktam takargatni, ha szóba kerül társaságban. Valamiért sosem jött hozzánk maszopos agitátor, messze elkerültek minket. Regisztrálni kell, na és? Elmegyek, regisztrálok, aztán passz. Ennek ellenére én is hülyeségnek tartom a regisztrációs rendszert, mert a szavazás sokszor időfüggő, ha jó idő van, akkor többen mennek kirándulni inkább, meg sokan csak az utolsó pillanatban döntik el, hogy mégis elmennek szavazni. Ha már elméletek, akkor ez a réteg tipikusan a nyugdíjas és nyugdíj előtt álló réteg, akik mint tudjuk zömében maszop rajongók...

Fedor · http://fedor.blog.hu/ 2012.09.26. 12:05:41

@Vidéki: A világ egyik legrosszabb választási rendszere az amerikai, ebben talán nem kéne "felzárkózni". Ott nincs központi nyilvántartás, mint nálunk. Ráadásul magad idézed az egyik legjobb érvet a mostani törvény ellen:

"Ahol van aznapi regisztrációra lehetőség, ott 15 %-al növekedett a részvétel."

Akkor mi értelme van regisztrációra kötelezni az embereket (ha amúgy technikailag semmi szükség nincs rá), vagy ha mégis, akkor miért kell minél jobban megnehezíteni azt, és a választások előtt 2 héttel meg kifejezetten tiltani?

Szóval megint szövegözönnel próbáltál okosnak látszani, és megint nem jött be...

"A GDP ugyan 2009-ben a szoclib kormányzás utolsó évében 6,7 %-al csökkent, de ez nem azonos a tönkretétel fogalmával."

És megint sikerült kifelejtened a képletből világválságot, ami miatt abban az évben az országok legtöbbjében hasonló, vagy még rosszabb volt a helyzet, meg azt is, hogy az éves átlagból nem látszik, hogy az év második felében és a következő év első felében mekkora növekedés indult be.

tükörfúró 2012.09.26. 12:55:15

@Vidéki: Az usa-ban az országos (szövettségi) választások, elnökválasztás, stb hangsúlya, fajsúlya teljesen más.
Egy demokratikus ország működésének csak egyetlen szűk rétege a kormányzat és annak megválasztása, mrá egy normális, VALÓDI jogállamban.
Ahol tényleg függetlenek az önkormányzatok, a megyék, az államok, az igazságszolgáltatás, a bírók, az ügyészek, stb,stb.
De továbbmegyek, az USAban egyszerűen logikailag elképzelhetelenek "a haza nem lehet ellenzékben" stílusú kijelentések, jövőjüket 20évre az elnöki székbe tervező politikusok, stb.

is 2012.09.26. 13:51:01

@moses_prophet: nincs nagyon sok ország, ahol a választási ígéreteket egy független szervezet eurocentre beárazza - mondta Sherlock Holmes Dr. Watsonnak. tipp volt: CPB?

szerintem a választókerületeket az eddigi választások alapján már rendesen megrajzolták, és érdekes módon a két hetes levelezési regsiztrálást pont a FIDESZ-szavazók fogják tudni úgy igazán kihasználni. szerintem már lassan pörögnek azok a nyomdagépek, amik a FIDESZes választók regisztrációját nyomtatják, borítékkal, címzéssel együtt. Épp csak alá kell írni, aztán mehet is. sőt, még a postára sem bízzák (minek fizessenek érte, mikor a csapatok úgyis személyesen begyűjtik), csak majd azt állítják. cserébe a posta elveszít 1-2% ellenzéki regisztrációt a billegőbb körzetekben, és ez már sajnos csak túl későn derül majd ki.

is 2012.09.26. 13:52:38

@moses_prophet: és nem sok országban volt nemrégiben választás, hogy ez egy elsőszavazónak ilyen fontos legyen, hogy ezt itt megemlíti - tette hozzá Sherlock Holmes.

is 2012.09.26. 14:00:18

@DeMarco: "ez a réteg tipikusan a nyugdíjas és nyugdíj előtt álló réteg, akik mint tudjuk zömében maszop rajongók"

ha az utóbbi 5 évben nem olvastunk közvéleménykutatást, és valami 1999-es FIDESZes érvelést böfögünk még fel 2012-ben is. 2010-ben a nyugdíjasok többsége is a FIDESZre szavazott. mára az MSZP valamennyivel visszavette itt a vezetést, de nem jobban, mint 60-40%. közben Orbán Viktor is már nemsokára nyugdíjas lesz, csakúgy, mint rajongói, akik szintén 23 évvel idősebbek, mint 1989-ben.

ja, és Orbán már 2004-ben abbahagyta a maszopozást, már csak csoffadt lemaradtak maszopoznak.

moses_prophet 2012.09.26. 14:00:32

@is:
Egyetertek az elemzessel, de tartom hogy ha komoly eselye van annak, h a Fidesz veszit, akkor at fogjak rajzolni a keruleteket meg egyszer - es ahhoz keves azt tudni h ki szavaz rad, azt is tudni kell h hova szavaznak a tobbiek kb ;-)

Ha mostanaban (=meg iden) ujra atirjak a valasztokeruleteket, akkor meg nem lesz akkora (nemzetkozi) visszhangja, mint ha honapokkal a valasztasok elott tennek.

Az az igazsag, h feltetelezve a racionalis optimalizalast (de nem feltetelezve moralt), a leglogikusabb valasz arra h miert most van levelben regisztralas, ez a legjobb valaszom.

A Posta kezben tartasa es hasonlo okokbol viszont el kell ismernem h a meglepetesszeruen nagy Fideszes regisztralo bazisra tokeletes megoldast vazoltal te, es ebben megint egyet kell ertenem - minek kockaztatni h vki szabin van v egyszeruen meg olvasni sem tud, ha ki lehet nekik tolteni elore? Egyebkent minek alairatni veluk szemelyesen, ha sosem vallanak be h nem regisztraltak? Kopogtatocedula es a tollak szine visszakoszon.
süti beállítások módosítása
google.com, pub-2368870423120984, DIRECT, f08c47fec0942fa0