A HírTV és a Magyar Nemzet buktatta le a FIDESZ csalását?
2014. március 24. írta: Fedor

A HírTV és a Magyar Nemzet buktatta le a FIDESZ csalását?

ajánlóív másolás

Persze nem ez volt a céljuk, csak épp lehet, hogy ez lesz a végeredmény. 

Az ugye mindenkinek egyértelmű, hogy a az új választási rendszer tálcán kínálja magát, hogy kamupártokkal megcsapolják rajta keresztül az államkincstárt, sokan éltek is vele így, vagy úgy (én pl. majdnem biztos vagyok benne, hogy Zuschlag két pártja is azért tudott országos listát állítani, mert ezúton fizetnek neki a kampányban tett szolgálataiért, de ez most mellékszál). A FIDESZ-t persze nem érdeklik a nyilvánvaló csalások, hisz a kormánypártnak pont az az érdeke, hogy minél nagyobb legyen a zűrzavar a szavazóíveken. 

A JESZ elvileg nem kamupárt, hisz hivatalosan az egykori MDF jogutódja, de gyakorlatilag viszont semmi köze nincs az egykorvolt rendszerváltó elődhöz, támogatottsága a nullához konvergál, és az elmúlt négy évben egyetlen tevékenysége kimerült abban, hogy Bokrost próbálták szívatni, sikertelenül. Valahogy mégis sikerült országos listát állítania, jelentős pénzhez jutva ezzel. 

No de hogy? Hát ahogy a többi kamupárt: listamásolással, legalábbis a HírTV szerint, amelynek a riportjáról a Magyar Nemzet is beszámolt:

A Budapest I. kerületében lévő Gong étterem egy ideje már nem üzemel, de március első napjaiban, a pártok jelölőíveinek leadási határidejét megelőző napokban mégis nagyüzem volt itt. A Hír TV Célpont című műsorának nyilatkozó lányok egy álláshirdetésre jelentkeztek. Napi 20 ezer forintot ígértek nekik, és még szerződést is kötöttek velük. Eszerint képviselőjelölt-aspiránsok részére kellett volna aláírásokat gyűjteniük; csak később tudták meg, hogy voltaképpen meg kell hamisítaniuk a jelölőíveket. 

– Szombaton reggeltől estig bent voltunk, vasárnap szintén reggeltől estig. Majd nyolc órakor ránk zárták az ajtót, se ki, se be senki. Közölték velünk, hogy hajnalig. Senkitől meg nem kérdezték, hogy kell-e menni valahova, van-e valami dolga. Megy-e reggel dolgozni, hogy jut haza, semmi. Az ajtó ránk lett zárva. És hajnalig.
– Ez melyik hétvége volt?
– Március 1., 2. Szombat, vasárnap.

Az ívek leadási határideje március 3-a volt.

Ez idáig egyáltalán nem életszerűtlen, de innentől viszont némileg zavarossá válik a beszámoló.

A fiatal nők azt mondták, a Jólét és Szabadság Párt ívein lévő adatokat kellett kitöltetlen űrlapokra másolniuk.

– Tehát a Jólét és Szabadságról másoltátok egy másik lapra, ami szintén Jólét és Szabadság volt?
– Igen.

Hogy mi van? Ugyanazokat az adatokat akarták többször beadni? Ennek mi értelme lett volna? A másolások mindenhol arról szóltak, hogy más pártoktól megszerzett ívek adatait használták fel, visszaélve a többes jelölés lehetőségével és a valós ellenőrzés hiányával. A kispártok vagy egymás között cserélgették az íveket, vagy egy nagyobbtól kapták. Ez így nagyon nem stimmel, kell itt lennie másnak is a háttérben.

És lehet, hogy van is.

Van egy olyan érzésem, hogy a HírTV-nél nem olvassák az Egyenlítő néven futó MSZP közeli blogot. Nekem viszont a történteket és és az étterem nevét olvasva bekapcsolt egy csengő az agyamban: én ezt a sztorit egy kicsit más verzióban ugyan, de már olvastam. Rákerestem, és valóban, íme a a fent említett blog március harmadikai bejegyzése:

Az Egyenlítő TV blog exkluzív információkat kapott egy – állítása szerint – választási csalásba bevonni próbált álláskeresőtől. A blogunknak névtelenül nyilatkozó úr beszámolója szerint az I. kerületi fideszes önkormányzathoz köthető személyek és más, adminisztratív munkát vállaló álláskeresők a Hunyadi János utca 9. szám alatti Gong Restaurant pincehelyiségében határon túli magyar választók adatait írják át listákról és adatbázisokból „formanyomtatványokra”.

Informátorunk szerint a munkáltatót csak hosszas unszolásra nevezte meg a folyamatot irányító hölgy és az étterembe telepített „rendszergazda”: állításuk szerint a „győztes pártnak”, a Fidesznek kell dolgozni. A munkáért állítólag készpénzben fizetnek, és a megbízás csak ma éjfélig tart.

A hír hallatán az Egyenlítő TV munkatársai kiszálltak az étteremhez. Először felhívtuk a honlapon jelzett számon a helyet. Telefonon egy férfi jelentkezett, aki azt felelte kérdésünkre, hogy „még folyik az adatrögzítés, de az éttermet be kellett zárniuk”. És valóban: a Gong „rendezvénye” hirtelen zártkörű lett.

Ezt követően nem sokkal megjelent az étteremnél több különböző autó is, amelyekbe nagy mennyiségű iratot helyeztek el az „adminisztrátorok”. Kollégáink a helyszínen folytatják az étterem környékének megfigyelését, illetve kérdésekkel fordultunk az ügyben az I. kerületi önkormányzat jegyzőjéhez.

A dolognak nem nagyon lett visszhangja, annak ellenére sem, hogy a blog továbbnyomozott, és másnap újabb posztot hozott le a sztoriról, amelyből pl. kiderül, hogy az étterem tulajdonosa kapcsolatban áll a FIDESZ-szel, és a lebonyolításban részt vesz egy MLM cég autója is.

Persze sok értelme önmagában ennek sem lett volna, hisz senki nem hiszi, hogy a FIDESZ rászorulna ilyesmire azért, hogy meglegyen a kellő számú aláírása, így akkor el is halt a dolog, nem harapott rá a sajtó.

Viszont ha egymás mellé rakjuk a két tudósítást, ami lényegében ugyanannak a hírnek a két különböző metszete, akkor ez a két metszet nagyon szépen kiegészíti egymást, és kerek egészt alkotnak. Ugyanis annak igenis van értelme, hogy a FIDESZ szervezésében ajánlóíveket másolnak bejutásra tök esélytelen pártocskák számára, hogy növeljék a katyvaszt. Megéri nekik, hisz nem az ő pénzükből fizetnek, hanem a mienkből. 

Persze lehet azt mondani, hogy bármennyire is logikus ez a következtetés, csak az én agyamban szüleménye. Azt sem lehet tudni, hogy a két beszámolóban van -e csúsztatás, és ha igen, akkor mennyi.

De kedves Hatóságok! Nem érne meg ez az összefüggés egy alaposabb kivizsgálást?

A kép forrása

A bejegyzés trackback címe:

https://fedor.blog.hu/api/trackback/id/tr705876374

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: Mandiner blogajánló 2014.03.24. 14:39:02

Ezt a posztot ajánlottuk a Mandiner blogajánlójában.

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

christvhu 2014.03.24. 13:33:17

Alapos kivizsgálást? Viccelsz? Na azt biztosan nem érné meg a Hatóságoknak.
Vagy, ha mégis, hát nem találnának semmit.
De, ha mégis találnának valamit, akkor az biztosan a ellenzékhez volna köthető.
A kötődést jelentő személy pedig elhalálozna valahogy véletlenül, miután / mielőtt a bizonyítékokat átadná.
Ezt akarod?

nevetőharmadik 2014.03.24. 14:18:48

Tökéletesen életszerű.

dr kíváncsivagyok 2014.03.24. 14:21:53

Természetesen lesz vizsgálat...
(Na nem Polt Péter regnálása alatt , majd akkor ha vezetoszáron viszik...)
Eszem megáll ennyi csalás láttán !

Hannibal ante portas 2014.03.24. 14:27:23

lásd még: néhai Rajk László esete a csőszkunyhóval.

toportyánzsóti 2014.03.24. 14:32:24

Narancsaljanépség mindent megtesz a hatalommal megszerezhető 1000 milliárdokért,esetleg kormányozhattak volna épelméjűen,ami persze ennyi intellektussal megoldhatatlan.

toportyánzsóti 2014.03.24. 14:33:24

@dr kíváncsivagyok: Szmolenszki repülőjáraton is utazhatna...

Vombatus Ursinus 2014.03.24. 14:50:24

@Fulek: Nem vagy valami kreatív! Hány helyre kell bemásolnod még?

gyászhuszár 2014.03.24. 14:51:17

szerintem ezt már nem nagyon lehet megmagyarázni, mint a rezsicsökkentést. itt csalás történt/történik, tök olyan lehet, mint a kékcédulás választáson. beszarás, de nagyon elbasztam, hogy nem éltem a lehetőséggel és loptam legálisan!mindegy.én jól alszom gecik!

Behajtó70 2014.03.24. 14:51:36

Így csal megint az MSZP, hogy jogtalanul elvegye a szavazatokat a FIDESZtől. Semmi gond, tudjuk, hogy megy ez elvtársak!

Anselmo 2014.03.24. 15:03:32

Szóval az Egyenlítőből valakinek valaki azt mondta, hogy állítólag...

Remélem készült róla oktatóvideó, folyamatábrával.

nu pagagyí 2014.03.24. 15:10:43

"123. § (1) Ajánlást a polgárok zaklatása nélkül - a (2) bekezdésben foglalt kivétellel - a jelölő szervezet képviselője vagy a jelöltként indulni szándékozó választópolgár, illetve annak képviselője bárhol gyűjthet."

Volt, aki komolyan vette a törvényt és nem zaklatta a választópolgárt holmi ajánlás kéréssel, megoldotta önerőből a dolgot.

nu pagagyí 2014.03.24. 15:27:47

@Anselmo: Nem tűnik kevésbé állítólagosnak, mint Hagyó "nokiás doboza", vagy Hunvald fideszesek által is jóváhagyott testületi felhatalmazással folyó "ingatlan biznisze". A különbség csak annyi, hogy Fideszt érintő ügyekben az agancstolvaj főügyésznek nem jut eszébe hamis vádat összeeszkábálni.

Balt 2014.03.24. 15:30:36

Ok, ezek tehát az ajánlási ívek (nem a Fideszéi), de asszem nem lesz arra szükség, hogy a szavazólapokat hama-hama' eltüzeljék...

Balt 2014.03.24. 15:31:11

@Balt: pontosabban: szavazatszámlálási íveket.

nu pagagyí 2014.03.24. 16:03:05

@csak egy néző: Rákérdezhettek volna, mennyit mutat az autó kilométerórája.

megfigyelt 2014.03.24. 16:30:12

@Behajtó70: Azt hiszem az nem lehet ÉPESZŰ ember aki nem látja át a FIDESZ szervezett választási csalását.A külföldön dolgozó hazánkfiai csak a külképviseleten szavazhatnak,míg a határon túli magyarok levélben . Nagyon HÜLYE aki ezt tartja normálisnak,de természetesen tiszteletben tartom az évekkel ezelőtti SIMICSKA kijelentést,:: MINDENKINEK ALKOTMÁNYOS JOGA HÜLYÉNEK LENNI:

Arni83 2014.03.24. 16:41:24

Ez így "szép és jó" és próbáljátok az egyenlítősökkel együtt belekeverni a Fideszt, úgy, hogy erre nincsen semmi bizonyíték, de akkor álljon itt egy másik verzió, a JESZ közös pont benne és a csalás gyanúja is: mandiner.hu/cikk/20140324_ot_partot_vadol_csalassal_egy_aktivista

dr Smittpálelnökúr 2014.03.24. 16:44:36

@Anselmo: tudsz olvasni, agyhalott? hír tv, mennyire mszp-s? Márpedig ők is lehozták a sztorit.

Meg vagy zavarodva, mert nincs ukáz a pártközpontból?

Dinkainka 2014.03.24. 16:45:57

@gyászhuszár: Kékcédulás választás 2014!

dr Smittpálelnökúr 2014.03.24. 16:46:02

@Arni83: Védd csak a felcsúti taplót, majd téged is szopóágra tesz, aztán csak nézel majd ki a hülye fejedből, hogy most mi történt.

Fedor · http://fedor.blog.hu/ 2014.03.24. 16:47:30

@Arni83: 1. A többeszámot nem értem. Ez egy magánember magánblogja.
2. A kettő nem zárja ki egymást. Magam is írtam a blogbejegyzésben, hogy ilyen is volt.

putris72 2014.03.24. 16:51:50

Tessenek be battyogni a rendőrségre és följelentést tenni!Vagy bejelentést tenni a választási bizottságnál!

Secnir 2014.03.24. 17:21:14

@Fedor:
szerintem túlkombinálod. annyi történt, hogy az mszp-sek loptak egy fideszes furgont, amiben jesszeseket szállítottak, meg ártatlan lánykákat, hogy másolják le az íveket az ÚMP-ről a JESSZ-nek, és nekik azt mondták, hogy fideszesek, de valójában mszp-sek.
:D

Fedor · http://fedor.blog.hu/ 2014.03.24. 17:31:26

@putris72: Volt, aki hasonló ügyben megtette, bizonyítékai is voltak, mégse jutott semmire:

vimeo.com/89924223

Szúnyog 2014.03.24. 17:32:34

Kitartás Fedor, két hétig még kell a napi adag!

Fedor · http://fedor.blog.hu/ 2014.03.24. 17:32:43

@Secnir: Tényleg, hogy ez nekem hogy nem juott eszembe :-)

Fedor · http://fedor.blog.hu/ 2014.03.24. 17:33:53

@Szúnyog: Te miről beszélsz? mondjuk sejtem, csak akkor irtózatos nagy tévedésben vagy.

Fulek 2014.03.24. 17:39:53

@Vombatus Ursinus: Hadd tudja mindenki, milyen emberek a szoci vezetők...

MSZP Afrika Korps 2014.03.24. 17:46:13

Nagy csapás mindez az MSZP-nek.

UI.: MSZP közeli ez a blog, az Egyenlítő pedig nem MSZP közeli hanem hivatalos MSZP blog.

Szúnyog 2014.03.24. 17:46:54

@Fedor: Persze, hiszen utána meg négy évig lehet írni a szörnyű csalásokról. :)

MSZP Afrika Korps 2014.03.24. 17:48:49

@megfigyelt: 'Azt hiszem az nem lehet ÉPESZŰ ember aki nem látja át a FIDESZ szervezett választási csalását.A külföldön dolgozó hazánkfiai csak a külképviseleten szavazhatnak,míg a határon túli magyarok levélben .'

Azaz a magyarországi lakcímesek külképviseleten v. otthon, a lakcím nélküliek meg levélben, pont mint eddig mindíg.

Jó' lebuktattad a mocskosokat!

zobod 2014.03.24. 17:52:37

@csak egy néző: ment a kocsi havi kb. 5e km-t, és átlagban kb. 7-8 liter körül fogyaszt. Melyik adat az, amelyik számodra felfoghatatlan? Egy csomó céges és állami autó fut ennyit, vagy többet, Zsigónál kevésbé fontos emberek alatt.

Az igazi pofátlanság a nyakó házaspár költségtérítése volt, négy év alatt 36 millió. Azt érdemes felidézned, ha visszaélésről akarsz beszélni.

Fedor · http://fedor.blog.hu/ 2014.03.24. 18:40:04

@MSZP Afrika Korps: Hát MSZP közeli max. a FIDESZ-hez képes vagyok, amúgy egyik párthoz sincs semmi közöm. Nyugodtan utánaolvashatsz, miket írtam pl. a szocikról korábban.

MSZP Afrika Korps 2014.03.24. 18:49:36

@Fedor: minden komcsi ezt mondja, blogokat pedig nem olvasok, annyi időm azér nincs..

csak egy néző 2014.03.24. 18:56:42

@zobod:
Mert ugye az egyik pofátlansága, mentesíti a másik görény pofátlanságát? Egyszerű vagy, mint egy faék.
"Melyik adat az, amelyik számodra felfoghatatlan?"
Ez az adat öcsém.
"Zsigó az elmúlt években az egyik legmagasabb pótlékösszeget kapta: az országgyűlés honlapja szerint több mint 556 000 forintot havonta."
Ez több, mint 6,6 milla évente, a ciklus alatt 26.7 milla, miközben Baja fizette a patkány üzemanyag költségét, még a magánútjaira is és nehogy már megdumálj, hogy ez a köcsög naponta Bajáról járt be a parlamentbe.

zobod 2014.03.24. 19:21:34

@csak egy néző: nem értem a dührohamod. Én magam napi szinten ingáztam egy időben 250-260km-t, mert nem volt más megoldás. Tízezreknek napi rutin. Akkor Zsigó, országos politika szereplője, gondolom sofőrrel, miért ne tudná abszolválni, mennyi lehet pest-baja, 150 km?

csak egy néző 2014.03.24. 19:43:03

@zobod:
Komám, nincsen dührohamom, csak ezt a moslék patkányt alapból utálom. De neked még mindig nem sikerült megértened, hogy melyik szám felfoghatatlan nekem.
Mégegyszer mondom, hátha.
"Zsigó az elmúlt években az egyik legmagasabb pótlékösszeget kapta: az országgyűlés honlapja szerint több mint 556 000 forintot havonta."
Ez több, mint 6,6 milla évente, a ciklus alatt 26.7 milla, miközben Baja fizette a patkány üzemanyag költségét.
Kapisi??

Lovag Mihály 2014.03.24. 20:09:00

kéne egy ütős poszt arról, h Magyarországon diktatúra épül (vagy mégjobb, ha úgy van megírva, h már diktatúra van), meg, h nincs sajtószabadság. nem olvastam még ilyet az indexes blogokon, hiányt pótolna!

Gyurcsány egy mocskos közokirathamisító adócsaló ! · http://www.youtube.com/watch?v=Fe_6EavXIwA 2014.03.24. 20:11:46

Jajj Fedor..

Olyan hülye vagy, hogy a saját posztodban is ellentmondassz önmagadnak..

Elmondod, hogy a kicsik egymástól másolták az infot..

Majd Fideszezel ?

Hülye vagy ?

A Fidesz mióta kicsi ?

Én a helyedben örülnék mint majom a farkának, ha ennyire nyalnám a GYurcsányék seggét, mint te, hogyha elérik a 15%-ot, és nem tünnek el tolvaj kedvenceid a sűllyesztőben !

Gyurcsány egy mocskos közokirathamisító adócsaló ! · http://www.youtube.com/watch?v=Fe_6EavXIwA 2014.03.24. 20:13:03

@Lovag Mihály:

Na és az antiszeminácizmus ?
Arról megfeledkezel ?

Ne tedd !
Mással se kampányol az MSZP mikor éppen nincs kormányon.
Ennyit tudnak meg a nevüket ! ;)

Lovag Mihály 2014.03.24. 20:25:47

@Gyurcsány egy mocskos közokirathamisító adócsaló !: 2014.03.24. 20:13:03

basszus, igazad van, mea culpa mea culpa remélem nem ébredek reggel náciként!!!!

Fedor · http://fedor.blog.hu/ 2014.03.24. 20:30:06

@Gyurcsány egy mocskos közokirathamisító adócsaló !: "Elmondod, hogy a kicsik egymástól másolták az infot..

Majd Fideszezel ?

Hülye vagy ?

A Fidesz mióta kicsi ?"

Ezt írtam a posztban:

"A kispártok vagy egymás között cserélgették az íveket, vagy egy nagyobbtól kapták."

Akkor most kettőnk közül ki is beszél hülyeségeket?

Segítek, mert a jelek szerint rászorulsz: nem én.

a kormány embere 2014.03.24. 21:09:52

" De kedves Hatóságok! Nem érne meg ez az összefüggés egy alaposabb kivizsgálást? "

Dehogynem!
Küldjük a rendőröket a bizonyítékokért.

/merre van a legközelebbi mentőállomás?/

is 2014.03.24. 21:19:54

@Secnir: szóval nem te kombinálod túl a duplagondollal, hogy aki azt mondta, az nem is az volt, hanem pont a másik küldte, hogy azt mondja. ühüm.

spinat 2014.03.24. 21:42:51

@zobod: nincs is ezzel semmi baj. Keményen dolgozik. Vasár- és ünnepnapokon is. Nyaralás nélkül. és gondolom a benzinkúti számlákat is be tudná mutatni ha kérnék.

zobod 2014.03.24. 21:45:40

@csak egy néző: oké, így világos, de ez nem ennek a ciklusnak a visszássága. Veress János is felvette az összes választókerületi pótlékot, miközben pénzügyminiszterként korlátlan használatú állami audi a6 luxusautóval járt, ami jóval drágább és többet is fogyaszt mint a zsigó skodája. Ha miatta is ennyit káromkodtál, akkor persze respect, bár azt sosem értettem, hogy akinek senki se jó, az vajon mire számít...

megfigyelt 2014.03.24. 22:10:43

@MSZP Afrika Korps: Nem emlékszem arra,hogy a határon kívűl élők hány szavazatot adtak le az előző választásokon. Segíts ha Te tudod a 2002-es-2006-os 2010es adatokat.

csak egy néző 2014.03.24. 22:13:22

@zobod:
Hihetelen vagy, de azt hiszem itt a vége. Most erre említhetném Lézer Janit Audi S6-át, aminek a lízingelését, üzemeltetését a saját városával fizetette, miközben ő is felvette az összes támogatását. Nem ezt szajkózta a felcsuti haverod és tettes társai hogy majd mi aztán megszüntetjük ezt a szabad rablást, lopást, korrupciót, offshorozást, majd mi nyilvánosságra hozzuk a mocskos ügynökök, besúgók névsorát. Erre mit ad Isten, ugyan azt folytatják, csak ügyesebben, törvényekkel levédve. Tudod, nagyon úgy néz ki, hogy ezek a Tanu című film forgatókönyvéből dolgoznak.
"Börtönőr: A gombócot is megzabálta, a bort is megitta, ki se végzik, dohányt is kap, egy brancs maguk, ne is tagadja! Na mit romantikázik itt? Tűnjön el, mert még dühbe gurulok!"

Peterpapo 2014.03.24. 22:15:29

@Lovag Mihály: @Gyurcsány egy mocskos közokirathamisító adócsaló !:

És az intelligenciáról mi a véleményetek, mint kívülállók?

Vombatus Ursinus 2014.03.25. 01:45:52

@MSZP Afrika Korps:

"blogokat pedig nem olvasok, annyi időm azér nincs.. "

Akkor mi a faszhoz kommentelsz egész álló nap, te szerencsétlen? A blog címéhez, vagy a szerző nevéhez?

DeMarco 2014.03.25. 07:09:43

Csak néhány gondolat:

1. A fidesz simán hozhatja újra a kétharmadot, jó eséllyel fütyül minden másra.

2. Hivatalosan meg kellene vizsgálni minden ívet és ahol duplikáció van, ellenőrizni, hogy valóban tudatos szavazók állnak-e mögötte. Illetve a többi ívről is egy-egy nevet szúrópróbaszerűen ellenőrizni. Ezzel a legtöbb csalás kiszűrhető lenne.

3. Katyvasz az van, de nem a fidesz okozta. A ballibák vannak teljes katyvaszban, még a nevüket is hetente változtatják, osztódnak, szaporodnak. Ott kellene rendet tenni, leginkább a fejekben.

4. Teljesen mindegy, h 5, vagy 50 név lesz a listán, úgyis mindenki megtalálja azt a 3-at amelyikre szavazni fog és már most megvan, h melyik lesz az a 3 közül...

Fedor · http://fedor.blog.hu/ 2014.03.25. 08:22:07

@DeMarco: 1. Erre azért ne vegyél mérget. Abban egyáltalán nem vagyok biztos, hogy győzni fognak a Kormányváltók, de abban viszont igen, hogy itt nem lesz senkinek sem kétharmada.

2. Volt ilyen próbálkozás, csak visszapattant a FIDESZ által kievezett adatvédelmi biztosról, mert hogy "túl nagy munka lenne"

3. Hát ki okozta, ha nem a FIDESZ az általa hozott választójogi törvénnyel? A ballib oldal minden híresztelés ellenére egységes, az új választási rendszer kikényszerítette azt előre, amire normális esetben csak az első forduló után, az erőviszonyok pontos ismeretében szokott sor kerülni, a FIDESZ érdeke az, hogy a sok kamupárttal azt a látszatot keltse, hogy a rajta kívüli térben zavar van. Itt három csapatnak van biztos helye a Parlamentben + -nek, az LMP-nek némi esélye, hogy bejusson, a többi resztli.

4. Ez igaz rád, és igaz rám, de sajnos nem mindenki követi olyan aktívan és tudatosan az eseményeket, mint mi. Abban az országban, ahol a 150.000 Ft-ig ingyenes készpénzfelvétel bejelentése után többen bementek a bankjukba, hogy akkor most fevennék azt az ingyen 150 ezret, amit a Viktor adott, én mindent el tudok képzelni.

DeMarco 2014.03.25. 08:56:54

1. Ebben négy évvel ezelőtt is biztos voltál, aztán mégsem úgy lett... Reméljük most is tévedsz...

2. Egyik pártnak sem érdeke, ez evidens. Csak a választók tudják kierőszakolni a változtatást. Azok meg magasról tesznek rá... Már az előző választásoknál is probléma volt ez, emlékezzünk csak a hirtelen országos listát állító olajfára... Azért erőltetitek a csalás témát annyira, mert már előre megmagyarázzátok magatoknak, h nem a ballibák súlyos hitelességi válsága és alternatíva nélkülisége miatt vesztettetek. Szembenézés helyett kifelé mutogattok. Csak mi lesz akkor, ha kétharmad lesz? Akkor kire mutattok majd???

3. Összenő ami összetartozik. Senkiben nem volt szemernyi kétség sem abban, h összeállnak. Az első húsz helyet bárki meg tudta volna mondani ebben az országban...

4. Örülök, h hülyének nézed az embereket, de sztem a 99%-a tudja, legfeljebb nem árulja el. Aki meg eddig nem ment el szavazni, ezután sem fog. És nem, azok nem rátok szavaztak volna egytől egyig, ezzel elő se gyere választások után...

Fedor · http://fedor.blog.hu/ 2014.03.25. 10:39:20

@DeMarco: 1. Már megint hazudsz. Na jó: rosszul emlékszel, visszaeső módon. Négy éve nem azt mondtam, hogy biztos nem lesz, hanem azt, hogy nagyon nem lenne jó, ha az lenne. És igazam lett.

2. A csalás témát nem mi erőltetjük. A FIDESZ erőlteti a tetteivel...

4. Én nem nézek hülyének mindenkit. Mondjuk téged egy kicsit igen, de nem mindenkit! :-)

DeMarco 2014.03.25. 13:46:35

@Fedor:

1. A saját posztjaid az élő példák:

fedor.blog.hu/2010/03/22/2in1_9, fedor.blog.hu/2010/03/18/tessek_valasztani_8, fedor.blog.hu/2010/01/11/mit_adtak_nekunk_a_romaiak_3,

És a csúcspont: fedor.blog.hu/2010/01/06/emlekezteto_50

Ez utóbbi posztban szereplő link: index.hu/belfold/2010/valasztas/leszleszlesz/?p=0

Kérlek segíts az eltévedt szavazóknak és nagy betűkkel írd le, h az ígéretekből mik teljesültek... :DD

Eddig volt kedvem visszanézni, ez is bőven elég volt, h jókat röhögjek közben...

Ha valaki eléggé unatkozik, süllyedjen még mélyebbre a posztok között (dátumilag), fog még találni nagyobb csemegéket is.

megfigyelt 2014.03.25. 14:55:21

@megfigyelt: Jól értesültkém.
A szomszédom két éve települt át Kolozsvárról, szerinte soha nem volt olyan lehetőség,hogy szavazhattak volna arról Erdélyben ,hogy milyen szarban éljek én Székesfehérváron, majd most eldöntik ,egyébként kinyalják a Tusványosiak Orbán seggét és azt Ő is tudja.

Fedor · http://fedor.blog.hu/ 2014.03.25. 16:30:36

@DeMarco: Nem igazán értelek. Idéznéd, hogy melyikben írtam olyat, hogy nem lesz kétharmad 2010-ben? Mert én nem találom. Az első három posztban egy szó sincs a FIDESZ-ről, A FIDESZ igéretekről meg most egy szót se szóltam. Azt sem írtam sehol, hogy nem teljesítették azt a keveset, amit ígértek, ráadásul nem is erről volt szó, hanem arról, hogy mondtam én olyat, hogy biztos nem lesz kétharmad.

Szóval mit is akarsz ezekkel az találomra összedobált linkekkel a terelésen kívül?

DeMarco 2014.03.25. 17:45:48

@Fedor: Szokás szerint a lustaságomra játszol, tudod, h utálok sok évre visszamenően turkálni a posztjaidban. De a fentebbi linkek is megmutatják, mennyire reálisan szoktad látni a helyzetet... Ha pedig valaki el akarja dönteni, h ki kamuzik, az vegye a fáradságot és nézzen meg ezeknél is régebbi posztokat. Én ezeken is jókat röhögtem, nincs türelmem mélyebbre ásni.

fedor.blog.hu/2009/03/24/elorehozott_valasztas_minek

Még egy szórakoztató poszt...

Fedor · http://fedor.blog.hu/ 2014.03.26. 09:40:56

@DeMarco: Szokás szerint szerint hülyeségeket beszélsz. A belinkelt posztokban van vicc, van latolgatás, hogy liberálisként kire szavazzak, van tényekkel cáfolata annak, amiket a FIDESZ álíított, van gyüjteménye (kommentálás nélkül) a fideszes igéreteknek, és van olyan helyzetelemzés, amelyet az élet visszaigazolt. Most akkor mit is akarsz ezzel? Milyen kamuzást lepleznek le ezek? Csak emlékeztetőül? Az egész abból indult ki, hogy szerinted azt írtam anno, hogy 2010-ben nem lesz kétharmada a FIDESZ-nek, és erre próbálsz igazolást keresni, sikertelenül, mivel nem volt ilyen.

De próbálkozz csak, én élvezem, ha ilyen nagy elánnal csinálsz hülyét magadból :-)

gigacherry 2014.03.28. 01:15:52

@DeMarco: Lehetne már hanyagolni ezt a balliba szót és az összenövést? Ha egy kicsit is tiszteled a vitapartneredet, nem használsz rá ilyen kifejezést.

Egyébként pedig lehet, hogy kétharmada lesz a Fidesznek, de az olyan nagyon jó lesz? Folytatja a szabadságharcot mindenki ellen, a nem Fideszes magyarok ellen is, tovább csökkenti a jogainkat, a lehetőségeinket, stb. Vagy ez mind nem számít, csak az a lényeg, hogy mások, "a ballibák" rosszul érezzék magukat? Kíváncsi vagyok, ti meddig érzitek jól magatokat a Fidesz-rezsimben.
süti beállítások módosítása
google.com, pub-2368870423120984, DIRECT, f08c47fec0942fa0