Hazudtak a Híradóban, de ki csodálkozik ezen?
2014. november 09. írta: Fedor

Hazudtak a Híradóban, de ki csodálkozik ezen?

Igen vicces jelenetnek lehettek tanúi azok a mazochisták, akik tegnap este a közszolgálati hírműsorból próbáltak tájékozódni:

Már önmagában az is pikáns, hogy pont a királyi tévé híradójának a műsorvezetője rója fel a "kritikus hírportáloknak" mélyen sértett hanghordozással, hogy elhallgatnak dolgokat, miközben ugye ha van műsor, amely az utóbbi években pont az elhallgatásokról és a csúsztatásokról híresült el, akkor az pont az övé, a közszolgálatiság legnagyobb dicsőségére. Nekem is volt szerencsém már írni erről, de most inkább a a Comment.com tömörebb összefoglalóját idézném:

Az MTV Híradótól amúgy azért különös hallani, hogy egy hír elhallgatásával foglalkozik, ugyanis ebben a témában több esetben is éppen ők kényszerültek magyarázkodásra nem is olyan régen.

  • Amikor Bajor Imre halálhíre maradt ki a Híradóból. Tudják, mert nincs Kossuth-díja.
  • Amikor Robin Williams halálhíre maradt ki a Híradóból. Tudják, mert öngyilkos lett, és a közmédia nem akarta, hogy a magyarok a hír hallatán tömegesen öngyilkosok legyenek.
  • Amikor az Operaház előtt tüntető tömeg maradt ki a Híradóból. Tudják, mert rossz helyen állt a riporter.
  • És ugyanarról a Híradóról beszélünk, amelyik szerdán kihagyta a headline-ból és a sporthírek elé rangsorolta a riportot arról, hogy a Nemzeti Adó- és Vámhivatal elnöke bevallotta, hogy a korrupció gyanúja miatt kitiltották az Egyesült Államokból.

 Node a legszebb az, hogy ráadásul is hazudik is a kollega. Fogtam ugyanis magam és az Index keresőjét, és végigzongoráztam a műsorvezető felsorolását, mit is hallgatott vajon el belőle a legnagyobb kritikus hírportál:

Kedden az európai bizottság javította a kilátásokat,

Az Indexen: Mást számolt ki Brüsszel.

szerdán derült ki, hogy tovább nőtt a boltok forgalma,

És lám: Picit nőtt a forgalom a boltokban (azt meg hagyjuk, hogy mi volt aznap a nap híre, és hogy kezelte azt a Híradó, azzal fejeződik be a comment.com-os felsorolás feljebb).

csütörtökön az ipari teljesítmény emelkedett,

Hát nem ez is itt van? Aggódik az ipar sorsa miatt? Nincs miért!

Péntekeken pedig az derült ki, hogy Magyarország visszafizette a Gyurcsány-kormány által felvett uniós hitel egy újabb részletét,

Hopp, végre egy találat! Becsüljük meg, hogy a felsorolás negyedik eleme nem hazugság (már ha csak az Indexet nézzük, hisz máshol azért ott volt, mondjuk a szintén nem túl kormánybarát klubradio.hu-n, hvg.hu-n és a Gépnarancson), mert hát természetesen a felsorolás utolsó tagja, vagyis az, hogy

s végül csattanóként jött a Moody's kedvező jelentése

szintén hazugság. Csattanóként: A Moody's szerint stabilizálódik a magyar gazdaság

Carry on, nincs itt semmi látnivaló. Az ég kék, a fű zöld, a fideszes köztévé Híradója meg hazudik.

A bejegyzés trackback címe:

https://fedor.blog.hu/api/trackback/id/tr266880873

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: Mandiner blogajánló 2014.11.10. 12:39:41

Ezt a posztot ajánlottuk a Mandiner blogajánlójában.

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

bölcsbagoly 2014.11.10. 12:52:23

@Pop40: savanyú a szőlő balliba?

Blogger Géza 2014.11.10. 12:52:29

@ex-dr. vuk: A köztévében dolgozóknak pont ugyanannyi joguk van visszalőni, sajtószemlézni stb. mint bárkinek.

Pop40 2014.11.10. 12:54:26

@bölcsbagoly: "Nincs NAV botrány, de van botrányos USA és ellenzéki magatartás."

Így van, ettárs. :-)
Hithű fideszbolsiknak nem botrány, hogy kúrmányuk az adóhivatallal együtt lopja az adófizetők pénzét, hanem "business, as usual".

Hitű fideszbolsiknak az a botrány, ha valaki ezt a lopást szóvá akarja tenni.

Hála istennek egyre kevesebb ember eszi ezt meg, a birkamenet átlagéletkorát elnézve remélhetőleg (szó szerint) gyorsan kihaltok.

Pop40 2014.11.10. 12:55:53

@bölcsbagoly: Mire, te kretén?:D

Lehet, hogy a pártházban nem szóltak neked, de a bóvli kategória NEM egy elismerés. :-DD :-D

bölcsbagoly 2014.11.10. 13:00:16

@Pop40: a hitelminőstők nem egy tisztességes kategória, úgyhogy dúgd fel őket! Viszont, mikor konkrétan bóvliba vittétek az országot, akkor nem dicsekedtetek vele, nyomoronc hazaáruló banda.

Pop40 2014.11.10. 13:02:43

@Blogger Géza:

Dehogynem, miért ne lehetne.
Csak vannak apróságok.

Mondjuk 1, kritizálni lehet, de számon kérni nem, hogy mondjuk egy magán netes oldal, mint az Index, mit említ meg, és mit nem.
Mert az ő pénze, azt csinál vele, amit akar.
Ha nem tetszik a tartalom, csinálj te híroldalt, és ott 0-24-ben nyalhatod a kúrmány seggét, kár, hogy rajtad kívül senki nem olvassa majd. :DD

2, A kritizálást ugyan ne az a közpénz milliárdokból kitömött orgánum ejtse már meg, amelyik gyakorlatilag Vitya seggéből sugározza az adásait, színvonala a Rákosi-időszak tudósításait idézi, mindent elhazudnak, ami kedvenc kúrmánykájukra rossz fényt vet (tehát a hírek 90%-át :D) lehamisítanak főbírókat képekről, és a riporterük nem talál oda a többezres tüntetésre.

Pop40 2014.11.10. 13:04:57

@bölcsbagoly: A "dugd" rövid u, kismajom.
A pártházban csak böfögni tanultál meg, írni nem? :-DD

Bóvliba meg Orbán elvtársad vitte az országot, 2011 végén, 2012 elején.
Mondjuk elhiszem, hogy nem emlékszel rá, nehéz is észben tartani, mikor minden nap mást kell hazudnotok. :-DD

bölcsbagoly 2014.11.10. 13:07:13

@Pop40: no né egy nyelvnáci szőröstalpú ivadék!

Blogger Géza 2014.11.10. 13:10:09

@Pop40: No, hát örülök, hogy egyetértünk abban, hogy bizony a sajtót is lehet kritizálni (függetlenül attól, hogy az milyen tulajdonban vagy irányultságú), akkor most már csak oda juss el, hogy nem csak elméletben értsz ezzel egyet, hanem gyakorlati megnyilvánulásakor is.

Persze lehetne érvénybe egy olyan gentlemen's agreement, hogy sajtó nem magával foglalkozik, de hát ez Magyarország, és hát nem a Híradó kezdte...

greatwideopen · http://baconakbisztro.blog.hu 2014.11.10. 13:11:30

@Pop40: Az, hogy bóvliban vagyunk N E M H Í R, mert eddig is ott voltunk. De persze a hírt úgy kommentálod, ahogy akarod, miután lehoztad.

greatwideopen · http://baconakbisztro.blog.hu 2014.11.10. 13:13:01

@ex-dr. vuk: Miért ne lehetne fikázni másokat a köztévében, amikor őket is állandóan fikázzák?
Szegények megpróbáltak visszafikázni.

Pop40 2014.11.10. 13:18:46

@bölcsbagoly: Tudod, ha már turbómagyar vagy, nem hátrány, ha megtanulsz magyarul.
Csak úgy a poén kedvéért.
Még ha a pártházban nem is azért tartanak, mert olyan okosakat írsz. :D

@greatwideopen: Így igaz. Az összes híroldalnak öles betűkkel kéne lehoznia, hogy mostantól stabil a helyünk a bóvliban. Aztán ennek örüljön, aki akar.

Pop40 2014.11.10. 13:23:42

@Blogger Géza: @greatwideopen:

Mindössze változatlanul annyi a különbség, hogy a köztévé ADÓFORINTOKBÓL szolgáltat, az Index meg nem.

Magyarán az Indexes újságírók befizetett adója többek közt ennek a közszolgálatinak elnevezett kanálisba folyik el.
Ők tehát BELESZÓLHATNAK, mi menjen ott, mert az ő pénzükből is megy.

Fordítva viszont ez nincs így, az MTV nevű kanális műsorvezetőnek hívott seggnyalói egy kanyi vassal nem járulnak hozzá az Indexhez.
Ennélfogva BAROMIRA NINCS JOGUK BELESZÓLNI, miről tudósítson egy Index.

És akkor azt még meg sem említettem, hogy az Indexen nem nagyon vannak elhallgatott hírek, ellentétben a Párthíradóval.

Blogger Géza 2014.11.10. 13:27:13

Szerintem a nap híre a következő: "André Goodfriendnek fogalma sincs arról, hogy az ügy aktájában szereplő Horváth András volt NAV-alkalmazott ügyében Magyarországon rendőrségi eljárás is zajlik." (Futó Barnabás nyilatkozta a Goodfrienddel történt mai találkozója után)

mno.hu/belfold/jatszma-az-egesz-nincs-info-az-amerikai-kovetsegen-1257643

Kíváncsi vagyok, melyik fikaportál mikor és mekkora betűkkel hozza ezt le. :) Ez a Goodfreind össze-vissza beszél, és a legalapvetőbb dolgokkal nincs tisztában. Nem volt nálunk még amerikai követ/ügyvivő/diplomata, aki ennyire lejáratta volna az USÁ-t.

Blogger Géza 2014.11.10. 13:29:52

@Pop40: Tök mindegy, a szólásszabadság, a véleményszabadság nem ahhoz kötődik, hogy valami állami vagy magán-e. Ez kritika volt, és azt bizony a fikasajtónak is el kell viselnie. Nem az a legény, aki adja, hanem aki állja, ugye.

KUHULIN 2014.11.10. 13:34:08

@Blogger Géza: Mindjárt megmagyarázzák, hogy neki nem is KELL erről tudnia, mert ott demokrácia van... :D

Pop40 2014.11.10. 13:42:31

@Blogger Géza: Az usában tisztában vannak vele, mit jelent Polt, Szájerné, Vida, Sintér birodalmában egy "rendőrségi eljárás."

Pontosan ezt, tudni is felesleges róla.

Pop40 2014.11.10. 13:47:21

@Blogger Géza: A szólásszabadság valóban nem ahhoz kötődik, csak kissé poénos, mikor a 80 milliárd (!!!) ft közpénzből kitömött pártseggnyaló MTV adja elő a szűz királykisasszonyt.

Mondjuk ezzel a saját nézőit sérti, mást nem, a saját nézői meg másból már nem állnak, mint agyhalott fideszes birkákból, akik pont ezt a színvonalat érdemlik.
Nincs is ezzel gond, csak el kell venni a 80 milliárd ft közpénzt tőlük, utána azon háborognak, amin akarnak, a kutyát nem fogja érdekelni.

Pop40 2014.11.10. 13:51:17

@Blogger Géza:

"Nem volt nálunk még amerikai követ/ügyvivő/diplomata, aki ennyire lejáratta volna az USÁ-t."

Ez amúgy nagy poén, hangosan röhögtél, mikor beírtad?:-DDDD

Az egész fideszes maffiában a meleg szar is megdermedt, mióta megjelent, se lenyelni, se kiköpni nem tudják, Vitya egyből rohant Svájcba, biztonságba helyezni a lopott pénzét, a többi káder meg azt se tudja, mit hazudjon, amit nem cáfolnak meg 2 percen belül (lásd nem tudtunk róla, a levél elveszett a postán)

Tényleg, hogy lejáratta Goodfriend... az usát. :-DDDDDD
Ha újabban a narancsbolsi pestis "usa" névre hallgat.... :-D

ex-dr. vuk 2014.11.10. 13:52:59

@Blogger Géza: a sajat magan blogjukban igen. A kozteve hiradojaban nem.

ex-dr. vuk 2014.11.10. 13:54:06

@greatwideopen: ugy latom te sem erted mit jelent az, hogy KOZteve es KOZSZOLGALATI csatorna szemben a MAGAN ujsagokkal es blogokkal. Sebaj, majd.

Pop40 2014.11.10. 13:58:14

@ex-dr. vuk: Nézd el nekik, fideszeseknél a közpénz meg a magánpénz között nincs különbség.

Ők úgy osztják fel a pénzt, hogy van az a pénz, amit már lenyúltunk, és az, amit majd csak fogunk.

ex-dr. vuk 2014.11.10. 14:02:44

@Blogger Géza: "Horváth András volt NAV-alkalmazott ügyében Magyarországon rendőrségi eljárás is zajlik"

Nyilvan, amiatt, mert ki merte teregetni a szennyest. Ez aztan a nagy hir. Ez meg rosszabb, mintha szimplan nem csinaltak volna semmit a kiteregetett bizonyitekok dacara.

Blogger Géza 2014.11.10. 14:15:48

@ex-dr. vuk: De ezek után röhejes azt követelnie, hogy induljon meg az eljárás.

Blogger Géza 2014.11.10. 14:17:30

@ex-dr. vuk: Na most ugye teljesen más a felépítése egy portálnak, mint egy híradónak. Az az elejtett megjegyzés kb az, amikor az index a blogketrecbe tesz ki bizonyos dolgokat.

Blogger Géza 2014.11.10. 14:23:04

@Pop40: Nézd, Obama már megbukott, mindkét házban kisebbségbe szorult, és az amerikai külpolitika az utóbbi években inkább kudarcoktól, mint sikerektől hangos. (iraki helyzet, lehallgatási botrány, Iszlám állam megerősödése, Izraellel a kapcsolatok mélyponton stb.) Ebbe a sorba illeszthető a magyar-amerikai kapcsolatok mélypontra vitele is. Ha ilyen diplomatáik vannak, nincs is min csodálkozni. Már az jellemző, hogy nem bírtak egy normális nagykövetet kiizzadni magukból, akit megszavazott volna a saját bizottságuk.

Pop40 2014.11.10. 14:31:54

@Blogger Géza:

Én a helyetekben nagyon szurkolnék Obamának, ugyanis ha bukik, jönnek a republikánusok helyette. Ők még Obamánál is sokkal kevésbé rajonganak a tolvaj komcsikért, Orbánt már az első ciklusa alatt (98-2002) is levegőnek nézték, pedig akkoriban - kétharmad hiányában - a mostaninál jóval kevesebbet tudott lopni, meg hazudozni.

Ugye azt te sem gondolod komolyan, hogy egy republikánus kormányzat azzal kezdi majd a tevékenységét, hogy keblére öleli Putyin seggnyalóját, akinek a sameszai mellesleg összevissza zsarolgatják az amcsi cégeket? :-D

Addig örüljetek, míg Obama van, nektek bármelyik másik kormányzat csak rosszabb lesz.

csak egy néző 2014.11.10. 14:37:55

"Vida Ildikó a követség ajtajában elkapta az amerikai ügyvivőt"

"A NAV elnöke előzetes értesítés nélkül, jogi képviselője, Futó Barnabás kísértében hétfőn délelőtt betoppant az Egyesült Államok diplomáciai kirendeltségére."

Nem kis összegben mernék fogadni, hogy ez a hír lesz az M1 fidesz híradóban a fő ügy.

444.hu/2014/11/10/az-amerikai-nagykovetsegen-folytatta-onmaga-kivizsgalasanak-szinjatekat-vida-ildiko/

Blogger Géza 2014.11.10. 14:41:27

@Pop40: Nos, ez majd elválik. A republikánusok sem oroszbarátok, az tuti, de talán addigra lenyugszik a helyzet Ukrajnában, s új fejezetet lehet nyitni - már Goodfriend és elvbarátai nélkül.

greatwideopen · http://baconakbisztro.blog.hu 2014.11.10. 14:41:29

@Pop40: "Ennélfogva BAROMIRA NINCS JOGUK BELESZÓLNI, miről tudósítson egy Index."

Mint ahogy neked is és nekem is jogunk van belepofázni abba mit írjon a Zindex a köztévének is joga van. Meg is tesszük mellesleg. Aztán az adott orgánum azt vagy megfogadja vagy nem az már az ő dóga.

ex-dr. vuk 2014.11.10. 14:50:18

@Blogger Géza: igen? .. annak az eljarasnak hivatalbol kellett volna indulnia, nem konyorogni erte... de nyilvan aki kezivezerli a NAVot, ugyeszseget es rendorseget az nyakig benne van, igy megpobaljak elaltatni az egeszet. Gondolom a narancsagyad miatt ezt mar nem veszed eszre.

ex-dr. vuk 2014.11.10. 14:52:44

@Blogger Géza: probald meg felfogni, sokadszorra irom: az index, az egy maganpenzbol mukodo maganoldal. Az M1 hirado pedig egy KOZPENZBOL mukodo KOZSZOLGALATI musor. Az utobbinak nem szabad ilyen maganvelemenyeket megfogalmaznia egy hiradoban. Az index sem irja bele altalaban a cikkbe, maganvelemenyeknek kulon oldalai vannak. Ezt persze linkelhetik oldalrol, mig erre egy hiradoban nincs lehetoseg (max mondhatja a hirado vegen, hogy nezzek meg a kovetkezo hiperszuper musort, ahol erroleserrol lesz szo - ahol mar elhangozhat annak a maganvelemenye, akit meghivtak, de itt sem a musorvezetoe kene).

Erted mar a kulonbseget? (szerintem nem)

ex-dr. vuk 2014.11.10. 14:54:56

Valaki magyarazza mar meg, hogy van egy ilyen ordenare hiba, amit az m1 most csinalt, miert vedi ezt meg minden narancsagyu birka? Tenyleg nem hiszik el, hogy elofordulhat barmi, ami a kormany kozeleben van, az akar rossz is lehet? Elkepeszto ez a fanatizaltsag.. Persze eppen ez lesz a vesztuk. Mar torni latszik a jeg, a netadot visszavontak (igaz megmagyaraztak, hogy az emberek a hulyek - igy a kommunikacio meg "allta a sarat" lol).

Pop40 2014.11.10. 15:02:17

@Blogger Géza: Gyanítom, Goodfriend addig marad, amíg a dolgát el nem végzi - ami a tolvaj komcsi fidesz minimum meggyengítése, de inkább megbuktatása.
Ritka eset, hogy az Usa érdeke ennyire egybeessen Magyarország érdekével. Mindkét ország akkor jár a legjobban, ha az Usának sikerül eltakarítani az orbánista mocskot Magyarországról.

Mellesleg az ügyvivő felkészültebb annál, mintsem hogy a dilettáns fideszes bagázs bármivel is zavarba tudja hozni - ez nem a magyar ellenzék, akik egy nyomorult közös jelölést se tudnak összehozni.
Természetesen vannak bizonyítékaik, de ahogy egy pókerjátszmában sem az adu kijátszásával kezdődik a meccs, ugyanúgy itt sem.

Goodfriendék bedobták a csalit, s most hagyják, hadd vergődjenek a tolvajok, csak találgassák, melyik bűncselekményükről mit tudhat az Usa. :-)

Pop40 2014.11.10. 15:09:55

@greatwideopen: Semmi köze a kettőnek egymáshoz.
Te meg én egy magán blogban kommentelünk magánvéleményt.
(mondjuk te pártvéleményt, de most ettől az egyszerűség kedvéért tekintsünk el. :D)

A híradós faszit meg
1, közpénzből fizetik
2, híradósként nem az a dolga, hogy a magánvéleményét mondja, pláne KÖZszolgálati csatornán.
Az a dolga, hogy informálja a nagyérdeműt az aznapi eseményekről - és az nem esemény, hogy ő, Orbán segglyukából kilógó fideszbérencként meg van sértődve, hogy xy netes honlap nem hozsannázta eleget a bóvli kategóriánkat.

Ha így sem érthető a különbség, jobban nem tudom elmagyarázni.

greatwideopen · http://baconakbisztro.blog.hu 2014.11.10. 15:20:05

@Pop40: Ne fáraszd magad nem fog menni ez már neked. Nem magánvéleményt mondtak gondolom, hanem a szerkesztőségét.

Gyorgy Nagy 2014.11.10. 15:25:50

Aki hazudik az LOP is! A mi adóforintukból ( 79 milliárd idén ) hallgatnak el ès hamisitanak a SZARHÁZIAK !

Magna cum laudeTigeri másztesz digrii 2014.11.10. 15:27:13

Ez a faszkalap mekkora seggnyaló lett.
De látom egypár fideszbarom egyből idetalált.

Pop40 2014.11.10. 15:27:39

@greatwideopen: Eddig is láttam, hogy nehezen fogod fel, de úgy voltam vele, egy esélyt megér :-)

Ó, az egyből más, a szerkesztőségi magánvélemény nem magánvélemény. :-)

Amúgy bevallom neked, én is elég károsnak tartom azt, hogy a PártHíradót figyeli az összes netes oldal. Hagyni kéne a fenébe, jelentéktelenségbe süppedni.
Kár, hogy erre lopnak el fideszék 80 milliárd közpénzt.

greatwideopen · http://baconakbisztro.blog.hu 2014.11.10. 15:33:56

@Pop40: "Amúgy bevallom neked, én is elég károsnak tartom azt, hogy a PártHíradót figyeli az összes netes oldal. "

Így van! Nem kell nézni az MTV-t, én sem teszem, mert szar, de ettől még elvétve lehet igaza.

ex-dr. vuk 2014.11.10. 15:37:24

@greatwideopen: az is maganvelemeny: a szerkesztok maganvelemenye. semmifele velemenyt nem fogalmazhatnak meg kozteve hiradojaban. nekik a tenyeket kell elmondani. de latom nem erted, mindegy is.

Pop40 2014.11.10. 15:38:29

@greatwideopen: Elvétve lehet. Most nincs.

zsoltix 2014.11.10. 15:48:03

@Magna cum laudeTigeri másztesz digrii: Nem most lett az. Évek óta ő a góré a Híradónál, nem csak egyszerű hírolvasó.

Blogger Géza 2014.11.10. 15:59:48

@Pop40: Szerintem meg Goodfriend addig marad, amíg vagy ki nem utasítjuk, vagy önként vissza nem vonják innen, mert elég gázos eddigi működése. Hidd el, hogy Goodfriend sokkal előbb fog eltűnni a süllyesztőben, mint Orbán Viktor.

Blogger Géza 2014.11.10. 16:01:38

@ex-dr. vuk: Tényeket mondtak el. Azt a tényt, hogy egyes hírportálok ezt nem hozták le idejében. Ez egy tény, nem vélemény.

ex-dr. vuk 2014.11.10. 16:06:18

@Blogger Géza: ez nem hir ez fikazas. es nincs helye egy hiradoban. ha ezt nem erzed, az eleg sajnalatos. arrol nem is beszelve, hogy azon kivul, hogy valoban a kerekagy, totalcar, horgaszoldalak es hasonlok nem hoztak le, meg hazugsag is. szomoru, hogy idaig sullyedt a kozhirado.
es persze arrol nem is beszelve (ujra!), hogy egy maganhirportal azt hoz le amit akar, mig a kozhiradonak nincs ilyen szabadsaga. De felolem szuntessuk meg, legyen parthirado (NEM kozpenzbol - meg lopottbol sem!), es akkor azt hoznak le amit akarnak, azt fikaznak akit akarnak.

Pop40 2014.11.10. 16:07:08

@Blogger Géza: Ez nem vélemény, ez egy hülyeség.

Mi az, hogy "egyes hírportálok"?
A neten kb kismillió hírportál van, még magyarul is, nemhogy egyéb nyelveken.

Talán mindnek real time-ban kellett volna tudósítani, hogy Orbán elvtárs gyorsnaszádja maradt bóvli kategória? :-DDDD

Blogger Géza 2014.11.10. 16:08:44

@ex-dr. vuk: Mikor érted már meg, hogy nincs két külön világ, nem alkalmazhatsz kettős mércét. Ha X sajtótermék kritizálhatja Y sajtóterméket, akkor ennek fordítva is így kell lennie. Így sportszerű. Lehetne még az is, hogy egyik sem a másikkal foglalkozik, de Magyarországon ez nem működik.

ex-dr. vuk 2014.11.10. 16:11:23

@Blogger Géza: sajnalatos, hogy nem erted. Ez van, ennel jobban nem tudom elmondani.
Tudod ez olyan, hogy egy atlagpolgar mondhatja nylvanossag elott Orban Viktorra, hogy kurvaanyad, de forditva nem. Ha nem erted nem tudok segiteni.

ex-dr. vuk 2014.11.10. 16:12:34

@Pop40: meg csak az se szamit, hogy ki adta le vagy ki nem, vagy hogy igaz volt-e a "vad" vagy sem. Kozhiradoban ilyen megszolalasnak nincs helye es kesz. Ez nem traccsparti egy bor mellett a haverok kozott hanem kozteve.

Blogger Géza 2014.11.10. 16:14:22

@ex-dr. vuk: Az indexen akkor meg kb 70% fikázás, cinken, 444-en meg 90%. A Híradó még a legkevésbé fikázós média ezek közül.

Blogger Géza 2014.11.10. 16:16:31

@ex-dr. vuk: Igen, hát a baloldali sajtó mindig külön jogokat akar magának: ő fikázhasson, kurvaanyázhasson, de ha visszalőnek, na, akkor az már nincs rendben. :) No, ez az a kettős mérce, amit nem szabad elfogadni.

greatwideopen · http://baconakbisztro.blog.hu 2014.11.10. 16:17:11

@Blogger Géza: Jó, de azért valljuk meg a közmédia hiradója annyira rossz, hogy az már lassan fogalom. Csak ez nem ad felmentést semmire.

Pop40 2014.11.10. 16:17:15

@Blogger Géza: Ez olyasmi komment volt, mint mikor a bolha megy át a hídon az elefánttal, és megjegyzi, hogy "hallod, hogy dübörgünk?" :D

Kiutasítjátok? Ti? Goodfriendet?
Tegyétek, legalább rajtatok röhög majd az egész világ, szokás szerint. :-DDDDDD

Jobb, ha tőlem tudod: Ti meg Goodfriend nagyon nem vagytok egy súlycsoport. Attól, hogy a szart felteszik a polcra, még nem lesz belőle lekvár.
Egy bizonyos Bárdossy miniszterelnök már próbálkozott ilyennel, a világháború idején, ő hadat üzent az usának, azóta is jókat röhög ezen mindenki, minden létező alkalommal. :D

Még hogy gázos a működése? Az bizony. Nektek :-DDDDD Mert huzatosra fossátok tőle a bokátokat, ő meg egy derűs mosollyal úgy pöcköli le minden ideges vergődéseteket, mint a legyeket szokás. :-DDDD

"Hidd el, hogy Goodfriend sokkal előbb fog eltűnni a süllyesztőben, mint Orbán Viktor."

Nyilván :-P
Azért rohant Vitya fejvesztve Svájcba, rögtön az amcsi botrány után, továbbutalni a lopott pénzt. :-D
Nektek mondjuk tényleg szar lesz utána, mert ha Vitya bukik, nem lesz senki, aki az ilyen bérkommentelőket fizesse. Kénytelen leszel elmenni dolgozni. :D
De ne aggódj, ahogy mestereitek mondták, meg lehet élni a közmunkás 47 ezerből is. Legfeljebb kicsit kevésbé fényűzően, mint eddig. :-D

Pop40 2014.11.10. 16:20:45

@Blogger Géza:

"Mikor érted már meg, hogy nincs két külön világ, nem alkalmazhatsz kettős mércét. Ha X sajtótermék kritizálhatja Y sajtóterméket, akkor ennek fordítva is így kell lennie. "

Ja, hogy ez így megy? Adópénzben van kettős mérce, itt meg nincs?

Akkor tömjétek ki a hírportálokat is 80 milliárd forinttal, vagy pedig vonjátok meg a pártseggnyaló MTV 80 milliárdját.

Utána majd lehet ugatni kettős mércéről, addig, amíg 80 milliárd ft-ból EGYES EGYEDÜL az mtv-nek nevezett pöcegödröt támogatják, addig nem.

Pop40 2014.11.10. 16:23:07

@ex-dr. vuk:

"Tudod ez olyan, hogy egy atlagpolgar mondhatja nylvanossag elott Orban Viktorra, hogy kurvaanyad, de forditva nem. Ha nem erted nem tudok segiteni."

Gyurcsánnyal próbáld meg előadni neki ezt a hasonlatot, úgy érteni fogja, így nem ;-D

Fideszes bérkommentelőknek már az is maga az istenkáromlás, hogy a pórnép egyáltalán a szájára veszi a Vezényló Tábornok Úr Fényességes Nevét. :-DDDD

Blogger Géza 2014.11.10. 16:23:44

@Pop40: Hát persze, csakis ezért ment, nyilván nem azért, mert meglátogatta az ott tanuló lányát. :)

Blogger Géza 2014.11.10. 16:25:07

@Pop40: Ha jól értem, azt szeretnéd, hogy államosítsák a teljes médiát? Érdekes elképzelés, elvtárs, látom, élnek a régi reflexek... :)

Pop40 2014.11.10. 16:25:09

@ex-dr. vuk: "Ez nem traccsparti egy bor mellett a haverok kozott hanem kozteve."

Mármint "elvileg" köztévé.

Mert hogy gyakorlatilag mi, azt inkább ne firtassuk. :-D

Pop40 2014.11.10. 16:27:45

@Blogger Géza: Próbáld meg még egyszer elolvasni azt a kommentet, értelmezni, (ha nem megy, olvastasd fel valakivel) és ha sikerült, próbáld újra. :-)

Pop40 2014.11.10. 16:30:22

@Blogger Géza: Ja, de, azért. Amcsi kitiltási botrány kirobban, netadós tüntetések országszerte, Orbán elvtársnak meg eszébe jut, hogy meg kéne látogatni a lánykát, aki véletlenül épp Svájcban tanul.

Hát persze. :-D

Ez kitűnő magyarázat lehet egy átlag birkamenetesnek, de azért azon a körön kívül ne nagyon sütögesd el, mert elég hamar kiröhögnek. :-DDDDDDDDD

ex-dr. vuk 2014.11.10. 16:31:44

@Blogger Géza: te hallod felolem a hetivalasz/hirteve vonal ugy fikaz ahogy akar, az NEM kozmedia. sajnos nem erted a kulonbseget.
de azert eleg szomoru, hogy altalad is bevallottan a kozteve az jobboldali es nem semleges, ahogy kellene :D

Blogger Géza 2014.11.10. 16:34:20

@ex-dr. vuk: Magyarországon (talán az inforádió kivételével) nincs semleges média. Amikor a Fidesz ellenzékből felette a témát, D-209 azt mondta, ne szóljanak bele, vegyenek maguknak tévét, és majd abba beleszólhatnak. Ez a játékszabály, amit a baloldal felállított, ehhez alkalmazkodunk most.

ex-dr. vuk 2014.11.10. 16:35:18

@Blogger Géza: te, ha a hazai oktatas olyan marhara jo, amilyenre rozsika megcsinalta, akkor miert kell svajcban tanittatni a kislanyt (hogy milyen penzen azt haggyuk)?
hat persze, azert ment :D te gondolom azt is elhiszed, hogy vida levele elveszett a postan, azert nem tudta a kormany, hogy kitiltottak. ilyen az idealis fidesz szavazo ;)
csak hogy tajekozodj: en.wikipedia.org/wiki/Doublethink

Blogger Géza 2014.11.10. 16:35:57

@Pop40: Na jó, neked elmondom, hogy gyíkemberekkel találkozott, akik ürgebőrbe között vírusokat adták át neki egy alpesi csőszkunyhóban. De azért ilyen hülyeségeket ne terjessz, mert elég hamar kiröhögnek.

ex-dr. vuk 2014.11.10. 16:37:42

@Blogger Géza: ahaa ertem, szoval ami eddig fuj volt, az most kovetendo pelda (megszorozva 100-al). De akkor mire az a nagy melleny, hogy a baloldal milyen fuj volt te meg az erkolcsi magaslatok csucsan helyezkedsz el?... Valami nem stimmel itt :D

De azert akarmit is csinalt a baloldal, maganvelemeny nem hangzott el hiradoban, nem retusaltak ki embereket, es beszamoltak az aktualis tuntetesekrol, plane ha szazezres nagysagrendu volt. Na ez itt a szazas szorzo :)

Pop40 2014.11.10. 16:37:55

@Blogger Géza:

A hörr tv-vel nincs is gond, szar és pártos, de az legyen azoknak az agyhalottaknak a baja, akik nézik.

Ellenben az MTV -t változatlanul NEM TI VETTÉTEK.
Hanem a nép, ugyanis az ő pénzéből fizetik. Hogy ti, tolvajok, a sajátotoknak tekintitek a közpénzt, az a ti bajotok, de ettől még nem a tiétek.

Blogger Géza 2014.11.10. 16:43:05

@ex-dr. vuk: Talán azért, hogy anyanyelvi környezetben is tanuljon idegen nyelvet/nyelven? Egyébként egyáltalán nem olyan jó a felsőoktatási rendszerünk, pazarló és az output minősége kérdéses. Ezért is kellenek oda a kancellárok.

Pop40 2014.11.10. 16:43:22

@Blogger Géza:

Ilyen, mikor a narancskomcsi bérkommentelő kínjában poénkodni próbál?:-D
Hallod, ennél még az is jobb, amit a kúrmányod csinál, hogy inkább kussol, és meg se szólal. :D

@ex-dr. vuk: Az ideális fidesz szavazó nem ilyen, hanem olyan, mint a birkamenetes fehérjehalmazok a téren, akik bármiféle saját gondolat nélkül menetelnek a főtitkár elvtárs védelméért.
Gézuka nem hülye, őt megfizetik azért, hogy eljátssza, ami nem ugyanaz.
Tudja, hogy ha buknak, mehet közmunkára, mert ilyen jól fizető bérkommentelői állása sose lesz többet. :P

Blogger Géza 2014.11.10. 16:44:56

@ex-dr. vuk: Mondom, ez nem magánvélemény volt. Amúgy örülnék, ha MINDEN sajtótermékből kimaradna magánvélemény, de Magyarországon nem ez megy. Ezzel együtt a Híradó még mindig sokkal kevesebbet fikáz más sajtótermékeket, mint fordítva.

Blogger Géza 2014.11.10. 16:46:45

@ex-dr. vuk: Nem értem, a Fidesznek miért kellene nagyvonalúbbnak lennie, mint az MSZP-SZDSZ volt. A médiában még így is felülreprezentált a baloldal.

ex-dr. vuk 2014.11.10. 16:52:18

@Blogger Géza: "Nem értem, a Fidesznek miért kellene nagyvonalúbbnak lennie, mint az MSZP-SZDSZ volt"

Eloszor is rosszabb, masodszor mondjuk azert, mert eppen ok hirdetik, hogy az mennyire fuj volt .. akkor talan azt gondolna az ember, hogy megmutatjak hogyan kell jol csinalni - ehez kepest egy nagysagrenddel dorvabban nyomjak. De neked nyilvan ez megfelel.
Ez mar nem a "kicsit jobbra huz a kozmedia" szint, hanem a egyenesen partszocso lett.

"A médiában még így is felülreprezentált a baloldal."

A KOZmediaban?
Maganmediahoz mi koze barkinek?

"Ezzel együtt a Híradó még mindig sokkal kevesebbet fikáz más sajtótermékeket, mint fordítva."

Ez akkor lenne egeszseges, ha a hirado 0 fikazast csinalna. Ettol KOZmedia (de eddig sem ertetted, ezutan sem fogod).

Nincs itt semmi gond, vonjak meg a 80 milliard ft kozpenzt, adjak el, es onnantol azt sugaroz amit akar (es persze onnantol nem hivjak KOZmedianak).

Pop40 2014.11.10. 16:53:02

@Blogger Géza:

"Amúgy örülnék, ha MINDEN sajtótermékből kimaradna magánvélemény"

Na, az érdekes lenne. Feltűnt már amúgy, hogy mondjuk egy magán véleményblognak más a funkciója, mint egy közpénz százmilliárdokból kitömött közszolgálati híradónak?
Nem, mi?:D

"Ezzel együtt a Híradó még mindig sokkal kevesebbet fikáz más sajtótermékeket, mint fordítva."

Ez nagyon rendes tőle. Pedig nyugodtan fikázhatná azokat a sajtótermékeket, akik - hozzá hasonlóan - közpénzből nyomnak pártpropagandát.
Ja, hogy ilyen rajta kívül egy sincs? Hát az pech.

ex-dr. vuk 2014.11.10. 16:54:07

@Blogger Géza: ejha, akkor az elvandorlas megse fuj? :D vigyazz szembe ne kopd magad.

a kancellarok azert kellenek, mert sok az ellenallo egyetem, aki "nem tudja" mit kell tanitani, hova kell huzni. most majd megmondjak nekik (nehogy gondolkodni kelljen)
Gondolom ezert vontak el soksok milliardot a felsooktatastol (is). ;) (meg hogy legyen stadionra penz, mert az fontosabb)

Blogger Géza 2014.11.10. 16:55:43

@ex-dr. vuk: "Maganmediahoz mi koze barkinek?" Na ezt nem akarod felfogni. A média a 4. hatalmi ág, és az egészét kell tekinteni, nem egyes kiragadott részeit. És ha X-nek megengedned, hogy kritzálja Y-t, akkor fordítva is meg kell engedned. Persze értem és, hogy szeretnétek olyan boxmeccset vívni, ahol a jobboldalnak nem szabad ütnie, csak némán tűrni az ütéseket, de ezek az idők véget értek. Egyszer s mindenkorra. Emésszétek meg.

Blogger Géza 2014.11.10. 16:57:54

@Pop40: Mindkettőnek ugyanaz a funkciója: információmegosztás és véleménybefolyásolás. A közmédiának vannak emellett speciális plusz feladatai IS.

Pop40 2014.11.10. 17:00:09

@Blogger Géza: Nyugi, nyugi, kedves elvtárs, fel ne húzd magad, még ugrik a napi bónusz :-DD

Értjük, értjük. A 80 milliárd közpénzből kitömött MTV bárkit kritizálhat név nélkül, de őt senki ne vegye a szájára azok közül, akik egy fillér állami támogatást nem kapnak, mert az csúnya, meg fújjfújj. Háhhogyne. :-

ex-dr. vuk 2014.11.10. 17:13:22

@Blogger Géza: emlitettem mar, hogy a NEM kozmedia kritizalhat? heti valasz, hirtv, stb, ugy fikaz ahogy akar. Te is indithatsz egy blogot ahol azt fikazol akit nem szegyellsz. A KOZTEVE NEM! Nem erted, nem baj.

Pop40 2014.11.10. 17:27:57

@ex-dr. vuk: Dehogynem érti, csak ha ezt leírja, nem kapja meg a mai napidíjat.

Így hát előadja, hogy nincs különbség aközött, hogy a 80 milliárdból kitömött MTV közszolgálati híradója fikáz egy magánpénzből létrehozott noname honlapot, vagy fordítva.

Ugyanezt a huszadrangú értetlenkedést láthatod mostanában kúrmánytagok képén is. Pl mikor ElllSimon "értetlenkedik", hogy miért ne fordulhatna elő, hogy egy NAV elnök kitiltásáról azért nem tud a kúrmány, mert elkeveredett a postán a levél. :-D

Színésznek is bénák, nem csak kormánynak.

ex-dr. vuk 2014.11.10. 17:33:17

@Pop40: ez a level elkeveredes mar olyan melyseg, hogy ezen mar csak rohogni lehet .. persze korabban szo sem volt levelrol, arrol volt szo, hogy "szolt" az illetekesnek, nem leirta egy fecnire es betolta az ajto alatt..

Mondjuk emigralva mar konnyen rohogok ...

Pop40 2014.11.10. 17:43:14

@ex-dr. vuk: Ez még a jobbik eset, mondhatta volna azt is, hogy füstjelekkel üzent Ildi, nem tehet róla, hogy épp nagy szél volt aznap, és szétfújta az üzenetet. :-DDDD

ex-dr. vuk 2014.11.10. 17:47:32

@Pop40: a vedekezes azert is gaz (azon kivul h nem hiheto), mert ha igaz, akkor kulon nevetseges, hogy ilyen hordereju dolgot szimpla postai levelkent ad fel (pl. e-mail???, telefon?? netan odamegy a kicsi labaival es a pofajaba mondja valakinek??). Szoval nem tudom melyik a rosszabb, ha igaz vagy ha nem.

Blogger Géza 2014.11.10. 17:56:10

@ex-dr. vuk: Ugyan, miért ne kritizálhatna. Pontosan ugyanannyi joga van, mint bármely más médiának, nem egy másodrendű szereplő. Csak szeretnétek, hogy az legyen.

Blogger Géza 2014.11.10. 17:57:47

@ex-dr. vuk: Egyáltalán nem baj, ha valaki kimegy külföldre tanulni, vagy dolgozni. Csak ti hörögtök ilyenkor, normális ember nem.

Pop40 2014.11.10. 17:59:35

@Blogger Géza: Adja vissza a 80 milliárdot, és utána azt kritizál, akit akar.
@ex-dr. vuk: Természetesen duma volt a kúrmány részéről, hogy nem tudtak róla, dehogynem tudtak.

Maga Vitya nyilatkozott a kitiltottak arányáról, honnan a francból tudta volna, ha nem tudja konkrétan, kikről van szó?

Gyenge terelés a debil híveiknek, ennyi a sztori, semmi más.

ex-dr. vuk 2014.11.10. 18:08:05

@Blogger Géza: nem, azt szeretnenk, ha kozszolgalati lenne. de eleg volt mivel huszadjara is jtszod a hulyet.

"Egyáltalán nem baj, ha valaki kimegy külföldre tanulni, vagy dolgozni. "
Persze hogy nem, csak viktorka szerint ok a nepellenseg :) Kiveve mikor az o fattya csinalja lopott penzbol, akkor rendben van. Mar ha elhisszuk, hogy ezert ment oda (miert is? a lanya nem talalta meg a szobajat es segiteni kellett neki?)

ex-dr. vuk 2014.11.10. 18:10:37

@Pop40: igen ez is olyan, mint a tobbi marhasag. a fanatizalt hivok elhiszik, aki meg eddig is tudta, hogy idiotak ulnek ott azoknak meg mindegy.
a kovetkezo valasztasi torveny ugyis olyan lesz, hogy eleg lesz ha a fanatizaltak rajuk szavaznak, meglesz a 80%, es minden megy tovabb.

sajnos szerintem ebbol az egyetlen kiut a mar kevesbe bekes tuntetes. Szerintem a fidesz a netadonal azert szart be, mert latszott, hogy ha nem vonjak vissza akkor legkozelebb 10x annyian lesznek es lebontjak a fidesz szekhazat es felstocoljak teglankent a duna melle.

Blogger Géza 2014.11.10. 18:14:49

@ex-dr. vuk: Már megint hazudsz. Mikor mondott Orbán Viktor olyat, hogy népellenség az, aki kimegy tanulni vagy dolgozni? Látod, ez a ballib média hatása...

ex-dr. vuk 2014.11.11. 09:22:40

@Blogger Géza: vagy csak ertem amit beszelnek. nagy kulonbseg :)
ja valoban szo szerint nem hangzott el ez a szo, megis az elvandoroltak vannak ekezve allandoan (peldaul azert is, mert a legtobben eppen eloluk menekultek el - tehat a partpreferenciajuk 'ellenzeki' - tehat "nepellenseg")

Blogger Géza 2014.11.11. 10:59:22

@ex-dr. vuk: Ez újabb hazugság (más sokadik tőled), bebizonyosodott, hogy nem igaz, a vendégmunkások körében is a Fidesz nyert.

ex-dr. vuk 2014.11.11. 11:37:34

@Blogger Géza: kifizettek a napidijad? helyt alltal rendesen.

csak egy néző 2014.11.11. 12:07:10

@ex-dr. vuk:
Természetesen a kir. fidesz tv nem számolt be róla.

csak egy néző 2014.11.11. 12:08:54

@ex-dr. vuk:
Pontosabban, úgy számolt be, hogy az eredeti hangot azt nem és a képi anyagot is erősen megvágva.

ex-dr. vuk 2014.11.11. 12:10:52

@csak egy néző: egyebkent a legszanalmasabb, hogy amikor Szell Bernadett talalkozni akart Vidaval, akkor kozolte, hogy o marpedig nem fogad senkit (idoponttal sem, nemhogy anelkul). Erre most o odaallit Goodfriendhez idopont es angoltudas (vagy legalabb tolmacs) nelkul...
Es ez vezeti az adohatosagot, aki velunk baszakszik. Erre nincs szo mar.

"Es ezek dontenek arrol, hogy en mekkora szarban eljek.." Hofi

ex-dr. vuk 2014.11.11. 12:20:32

@Blogger Géza: mondj mar legyszi erre is valami okosat legyszi

index.hu/gazdasag/2014/11/11/a_kis_tavkozlesi_cegeket_padlora_viszi_a_szamlas_torveny/

gondolom egyetlen ceg monopolhelyzetbe hozasa az orszag erdeke
muhahaha

csak egy néző 2014.11.13. 07:53:51

@Sejk a derék katona:
"A mudi az egyik legritkább, legkevésbé ismert magyar pásztorkutyafajta. A pásztorok német puli néven ismerik, ma már csak ritkán látható a nyájak, csordák ..."

Magna cum laudeTigeri másztesz digrii 2014.11.13. 08:29:26

Basszátok meg fideszgecik!
Ha a viktorotok esetleg megint ballib lesz,akkor mit fogtok mondani?

ex-dr. vuk 2014.11.20. 21:30:21

@Magna cum laudeTigeri másztesz digrii: akkor annak fognak eljenezni. Ez a lenyege a "doublethink"-nek.
süti beállítások módosítása
google.com, pub-2368870423120984, DIRECT, f08c47fec0942fa0