A sors úgy hozta, hogy két, egymáshoz hasonló témájú cikket is olvastam ma, amelyek egyesével is elgondolkodtattak, de így kampányszerűen lerohanva pláne, szóval fel kellett tennem a kérdést magamnak, és így, jelen írás kereteiben férfitársaimnak is:

Miért vagyunk mi ennyire bunkók? 

Reggel Papp Réka Kinga írása jött velem szembe a maga jól megszokott, kicsit önironikus stílusában. Csak egy részlet:

Néhány napja egy munkatárgyalásra indultomban háromszor öltöztem át, mert nem szerettem volna, hogy a reménybeli megbízóm azt higgye, megdughat pusztán azért, mert szívesen dolgoznék a cégének. Szakmai munkát szeretnék végezni, nem cukiságot értékesíteni. Bevetettem a Vaslady-figurát: káromkodtam, ahogy a szerkesztőségben a fiúktól tanultam, akadékoskodtam a pincérekkel és olyan fejet vágtam, mint Margaret Thatcher a bányászsztrájkok idején. Így se volt könnyű dolgom.

Pár nappal ezután egy kollégával összefutottam egy összejövetelen, kellemesen elbeszélgettünk. Kis idő múlva habzó vadállat-részegen azt üvöltözte, hogy na és akkor mi van, ha ő szerelmes belém, illetve hogy ugye dugunk. Kíváncsi vagyok, eddig hány nőnél jött be neki ez a stratégia.

Egy héttel később egy vitaműsor után számos visszajelzést kaptam ismeretlen férfiaktól privátban, hogy milyen csinos vagyok, illetve nagyok a melleim (egy fekete pulóverben nem tudom, hogyan látták). Egyikük megkérdezte, hogy vajon dugás közben is Donyeckre gondolok-e. Egy nő elismerőleg írta, hogy szuperül, férfiasan érveltem, hiszen sok adatra emlékeztem.

Egy, a családon belüli erőszak elől védett házakba menekülőkről szóló posztom hatására egy ismerős viccesnek találta megírni, hogy ha már itt tartunk, ő szívesen megerőszakolna.

Ugyanezek a férfiak soha nem közölnék nyílt tekintettel és egyenesen, hogy akarnak tőlem valamit, nem hívnának randira és nem adnák meg az esélyét annak, hogy tisztán mérlegeljem, én akarom-e tőlük épp azt a valamit.

Ez persze nem a teljes januári termés, csak annak egy töredéke, és én még csak nem is vagyok egy plakátlány, se elsővonalas médiamunkás. Azért mostanra már egy kicsit elegem lett.

Most nemrég pedig Tüttő Kata reakciója került elém a fővárosi közgyűlésben tegnap történtek kapcsán. Szintén csak egy részlet:

Ha Kovács Péter valóban szerette volna tudni, ki vagyok és mit csinálok ott, akkor azt számtalan módon megtudhatta volna, anélkül hogy engem megalázzon.

Nekem a mai napig nem jutott eszembe, hogy egy embert úgy szólítsak meg, hogy „ott szemben, maga kissé túlsúlyos, kopaszodó, nem túl ragyogó tekintetű úr, ki maga és mit keres itt?”.

Kovács Péter szándéka nyilvánvaló. Egy ízig-vérig szexista kérdéssel jelezte, hol a helyem. Melynek lényege, hogy mit is keresek én a nagy hatalmú férfiak asztalánál, tette ezt annak az elképesztő ténynek fölényes tudatában, hogy a 33 tagú közgyűlés tagjai között mindössze 3 nő van.

A helyzetet Tarlós István válasza tovább rontotta, pedig ő, a maga sajátos módján, csak kedveskedni próbált.

Mert amit soha nem kérdez senki, hogy én hogyan érzem magamat a „bókok” közepette.

Nyomorúságosan. Mert ha vágyom is bókokra, azt biztosan nem plenárisan, nem tőlük és nem ilyen formában kifejezve szeretném megélni.

Nyomorúság, tehetetlenség, zavar és frusztráció. Ezeket az érzéseket hagyta bennem ez a történet.

Mert a megjegyzésekben nem szeretet és tisztelet, hanem hatalom és erőszak tükröződik.

Bár én igyekszem elkerülni, hogy bárkivel is így viselkedjek (remélhetőleg sikeresen, szerencsére nem esik nehezemre), a kérdést mégis többes szám, első személyben tettem fel, mert biztos volt már olyan, hogy akár akaratlanul is tüskét szúrtam egy nőbe a szavaimmal. Hisz valószínűleg a fentebb idézett férfiak többsége is meg van győződve arról, hogy ő csak humoros volt, és egyébként is neki ezt lehet és igaza van, mert csak. Ő a férfi, és punktum. Ezt hozta otthonról, ezt sulykolja közvetve a mindenben csak a tiltás és az egyenlőtlenség fenntartásának lehetőségét kereső, kádéenpés ihletettségű kormányzati propaganda, ez az üzenete annak, hogy a vakkomodoros polgármestert csont nélkül újraválasztották a falujában, ezért készíthet a rendőrség a nemi erőszakról olyan videót, amely az áldozatot teszi felelőssé, szóval a civilizált, nyugatias máz ellenére erről szól az egész magyar rögvalóság.

Mikor lesz az, hogy a NANE végre megszűnhet, mert elfogytak a feladatai? Mikor szűnik meg a cégeknél végleg a nők számára az üvegplafon? Mikor lesz az, hogy végre nem minálunk az EU-ban messze a legkisebb a női képviselők aránya?

Mikor lesz az, amikor már Magyarország megérik arra, hogy női miniszterelnöke legyen?

Azt, hogy "Ha majd Orbán Ráhel megörökli a miniszterelnöki széket", nem fogadom el helyes válaszként ;-)