A válasz természetesen nem, mégis ez maradt meg sokakban a múltkori bejegyzésem felületes elolvasása után, amelyben idéztem Szigetvári Viktor gondolatait arról, hogy miképp lehetne visszatérni a valódi demokráciához. Pedig számomra már az alapján is egyértelmű volt, hogy mindennek alapja a megnyert választás, és utána elsődleges cél a megegyezésre törekvés, és csak ennek meghiúsulása után kerülnének elő az egyéb jogtechnikai megoldások.
Persze az akkor csak egy rövid részlet volt egy interjúból, és a tömörség árthatott az érthetőségnek, most viszont megjelent egy hosszabb írása is Mandineren, amelyben részletesen kifejti az Együtt elnöke, hogy mire is gondolt pontosan, és miért jutott erre a következtetésre. Aki elolvassa, az pontosan láthatja, hogy szó sincs itt semmiféle puccsról, sőt, pont a nagyobb konszenzus a végcél.
(Közbevetve: Nem tudom, hogy kinek volt az ötlete, hogy ez az írás pont a Mandineren jelenjen meg, de abszolút pozitívnak tartom a kezdeményezést. Minden pártnak érdemes a másik oldallal is kommunikálni, a szemben álló fél semminek nézése csak félreértéseket szül, meg gyűlölködést, szóval jó ötlet volt Szigetváritól, hogy ezt az írást bevállalta, a Mandinertől pedig az, hogy megjelentette. Sok ilyet, minden politikustól és sajtóterméktől, oldalfüggetlenül.)
Én most csak pár lényeges bekezdést veszek át, de mindenkit arra bíztatok, hogy olvassa el az egészet, egyben, az eredeti helyén. Nem muszáj vele egyetérteni, de érdemben vitatni is csak úgy lehet, ha valóban ismered azt, amit el akarsz utasítani.
Tehát:
...nem az „Orbán takarodj” kiabálásának hangereje fogja eldönteni, képes-e az ellenzék leváltani a jelenlegi miniszterelnököt. Beszélni kell az utána következő jövőről is. Be kell mutatni a programot az elhúzódó magyar válság társadalmi, alkotmányos és gazdasági rétegeinek megoldására.
Csak úgy érdemes készülni a kihívónak, csak úgy érdemes törekedni a győzelemre, és csak úgy érdemes legitimációt nyerni parlamenti választáson 2018-ban, ha a kihívó fél világosan beszél arról, mit tenne a társadalmi, alkotmányos és gazdasági válság enyhítése, megoldása érdekében. Miközben a Fidesz mágusai minduntalan el akarják hitetni mindannyiunkkal, hogy a politika nem más, mint a hatalom cinikus és korlátot nem ismerő eszközökkel való öncélú megtartása, addig én hiszek abban, hogy bajainkat csak nyílt beszéddel, közösen, egymás létjogosultságát elismerve fogjuk tudni megoldani.
Az egypárti és ideológiailag egyoldalúan túlterhelt alkotmányozással, az egypárti választási reformmal, a sarkalatos törvények szakpolitikai ügyekre való kiterjesztésével, az Alkotmánybíróság és a Költségvetési Tanács jogköreinek csorbításával, a hatalmi egyensúlyok biztosítását garantálni hivatott intézmények személyi függésbe sodrásával Orbán Viktor személyesen felelős azért, hogy a mai rendszer alkotmányossága megkérdőjelezhető.
A nyíltan vállaltan programmá tett illiberális modellkísérlet nem bírja a választók többségének felhatalmazását. Az egyre szűkebb társadalmi támogatottsággal megteremtett alkotmányozó többség előre kormányzóképtelenné tett minden olyan magyar kormányt, amely a jelenlegi alkotmányos keretek között kívánna kétharmadosnál kisebb, feles parlamenti többséggel kormányozni. A sarkalatos törvények túlterjeszkednek az alapjogi és az intézményes alapokat érintő kérdéseken. Egy új kormány nem tudná a saját társadalompolitikáját megvalósítani, például eltörölni az egykulcsos adót, Polt Péter és mások pedig továbbra sem a köztársasághoz, hanem Orbán Viktorhoz lennének lojálisak.
A Fidesz szavazótáborának 2018-ra bekövetkező esetleges összeomlása esetén természetesen könnyedén kétharmadot szerezhet egy megfelelő kihívóval, programmal és együttműködéssel bíró nem radikális ellenzék, de a választókerületek átrajzolása, a kormányzati hirdetési médiafölény és még számos más faktor egyértelműen az Orbán Viktor vezette pártot hozza kedvezőbb helyzetbe.
Így a mai ellenzék számolhat győzelme esetén erős parlamenti többséggel, de ezért jobban meg kell dolgoznia a mai választási rendszerben, kétharmados többséggel viszont kisebb valószínűséggel. Az egyéni választókerületek úgy lettek kialakítva, hogy könnyedén alakulhat olyan helyzet, amelyben több szavazattal, nagyobb arányú győzelem esetén is kisebb mandátumarányú győzelmet arat kihívó, nem radikális ellenzék, mint a jelenlegi kormánypárt 2014-ben. Így kívánja Orbán Viktor a NER foglyává tenni a magyar jövőt.
Egy esetleges választási vereség utáni Fidesz is érdekelt abban, hogy szabaduljon a kormányzás kétharmados felelősségétől. Egymás felülalkotmányozásának (Tölgyessy Péter megfogalmazása) kényszerébe nem a mai ellenzék sodorta önmagát, hanem Orbán Viktor. Javaslatom szerint a nem radikális ellenzéknek világosan meg kell mondania, hogy választási győzelme esetén mindent meg fog tenni a kormányzóképtelenséget eredményező alaptörvényi helyzet nemzeti konszenzuson alapuló megoldására.
A választási győzelem után az ellenzéknek kísérletet kell tennie az új parlamentben a végrehajtó hatalmat bénító személyi és szakpolitikai béklyók megegyezésen alapuló levetésére. Ebben konszenzusra mindenképp törekedni kell, mert csak úgy lehet véget vetni hazánk két és fél évtizedes, egyre súlyosbodó nehézségeinek.
De egy esetleges sikeres konszenzus-teremtési kísérlet esetén is új köztársaságot kell alapítani, közösen. Szimbolikusan szakítva az elmúlt évtizedek kísérleteivel, de beemelve az 1989 utáni alkotmányfejlődés minden pozitív és megtartandó elemét.
A végrehajtó hatalom jogköreinek szűkítésére már csak azért is szükség van, mert nem tudok tragikusabb eshetőséget elképzelni annál, mint hogy egy új, nem radikális kormány tagjai, vezetője netán beleszeretnének a megerősített, illiberális jogköreikbe. Könnyű volna ekkor hivatkozni arra, hogy a „rendrakáshoz élnünk kell ugyanazon jogkörökkel, amelyekkel Orbán Viktor rendelkezett”, de ez tévút, és tovább rombolná alkotmányos demokráciánk maradékát. A NER rendszere nem azért rossz, mert nem nekünk van lehetőségünk vezetni.
Parlamenti kiegyezés nélkül viszont nem marad más út, mint a jogfolytonosság felfüggesztése, és átlépés a végrehajtó hatalmat korlátozó szabályokon, a választói felhatalmazással összhangban levő kormányzati munka megkezdéséhez. Nem mindent kell ekkor felülírni. Nem szabad új alkotmányt írni. Csak és kizárólag a kormányzóképességet akadályozó jogszabályokat és személyi viszonyokat kell felszámolni.
A Negyedik Köztársaságban azért nem kellenek majd kétharmados törvények, mert a politizáló feleknek tanulniuk kell az elmúlt két évtized hideg polgárháborújának bűnéből.
A fegyvert le kell rakni. Együtt kell működni és közben versenyezni kell.
E kettőt egyszerre. Nem alkotmányos szabályoknak kell megakadályozniuk bizonyos, jelenleg kétharmadba öntött ügyek időről időre történő átszabását, hanem a megújuló politikai elit önuralmának és a sokkal erősebb külső, civil és intézményes hatalmi kontrollnak.
Ez ma naiv cél. De meggyőződéssel hiszek abban, hogy a politikai alrendszer szereplőinek önuralom hiánya és a civil társadalom intézményeinek tudatos gyengítése vezetett el a mai válságunkhoz.
Nos? Így már tisztább a kép?
