3+1 rettentően buta komment a párizsi merénylet kapcsán
2015. november 16. írta: Fedor

3+1 rettentően buta komment a párizsi merénylet kapcsán

parizs32.jpgA péntek esti párizsi események alaposan felforgatták a kedélyeket. 

A migránsellenesek igazolva látták minden parájukat. A neten új erőre kapott a menekült-ellenesség, főleg, miután egy ideig úgy tűnt, egy regisztrált, és többek között Magyarországon is áthaladó menekült is van a merénylők között, ezt azonban a francia hatóságok most már határozottan cáfolják, szóval a tény egyelőre az, hogy a támadók helyismerettel rendelkeztek, franciául beszéltek, a vezetőjük pedig egy belga állampolgár, minden más csak találgatás. 

Már csak azért is botorság a menekülteken leverni a port ezért a szörnyűségért, mert pont ez az, ami miatt kénytelenek voltak útra kelni, ez az, ami elől menekülnek. További csavar, hogy Franciaország többek között azért válhatott célponttá, mert részt vesz Szíriában az Iszlám Állam elleni harcban, vagyis pont azt csinálja, amit a menekült-ellenesek (kivételes egyetértésben a menekültekben elesetteket, és nem hódító hordát látókkal) a menekült-helyzet végleges megoldásának tartanak. 

Persze az ilyen összefüggések felismerése már sokak szellemi képességeit meghaladja, másoknak pedig nem fér bele a prekoncepciójába, és ezért nem hajlandó ezeket fel- és elismerni.

Erre hozok most 3+1 példát. 

Az első versenyzőre (akinek a kommentje egy facebook-os megosztással jutott el hozzám), nagy hatással lehetett az Amikor a farok csóválja... c. szatíra, amelyben az amerikai elnök tanácsadói egy kamuháborúval próbálják elterelni a figyelmet az elnök szex-botrányáról (a film a Clinton-Lewinsky affér idején készült). De itt vajon mit akartak álcázni? Erre már sajnos nem tér ki ez a kikezdhetetlen logikájú (viszont kikezdhető helyesírású) gondolatmenet.

fb_komment.jpg

A másodikra a 24.hu újságírója talált rá. "Ezt beszoptátok", kezdi a kioktatást az, aki jól beszopott egy (természetesen alaptalan) átverést. Az, hogy természetesen nála is beragadt a Caps Lock, csak súlyosbítja a hatást.

fb_comment_trikolor.jpg

Harmadikként jöjjön a 444.hu egyik állandó trollja, a butanáci alkategória abszolút győztese, akinek a kommentjét  a blog Facebook oldalán egyszer már megosztottam, de nem lenne teljes a kép, ha itt most nem mutatnám meg újra. Itt kivételesen a képernyőképben benne hagytam az általam elkövetett választ is.

Ennél jobban most se tudnám jellemezni ezt az agymenést.

wall.png

A +1 azért lóg ki sorból, mert nem egy noname, hanem egy igen neves agyalágyult az elkövető: kedvenc miniszterelnökünk egyik tanácsadója, G pont Fodor Gábor írta alábbiakat a kormányzati kommunikáció online zászlóshajóján, a 888.hu-n, rögtön a merénylet másnapján megkezdve ezzel az esemény gusztustalan kihasználását a FIDESZ politikai céljaira:

gfg.png

Terrorizmuspárti brüsszeli bürokraták. Ennél nagyobb baromságot már régen hallottam. De épp ezért szinte biztos, hogy ez lesz az új mantrája a fideszes papagájkommandónak.

Az alapvető összefüggések felismerése már sokak szellemi képességeit meghaladja, másoknak pedig nem fér bele a...

Szerző: Kötöttségek nélkül2015. november 16.

A bejegyzés trackback címe:

https://fedor.blog.hu/api/trackback/id/tr378082056

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

maxval bircaman főszerkesztőhelyettes · http://bircahang.org 2015.11.16. 11:01:30

Az áldozatok egyetlen könnyebbsége: halálukkal segítik Európa népeinek ébredését, a liberális diktatúra zuhanását,. Ez tény.

Fedor · http://fedor.blog.hu/ 2015.11.16. 11:04:10

@maxval bircaman főszerkesztőhelyettes: A "liberális diktatúra" a kedvenc oximoronjaim közé tartozik :-)

ulpius66 2015.11.16. 11:13:22

Fedor!

Csak a Te kedvedért!

Vedd úgy, ahogy mindenki érti, a "liberálisok diktatúrája"

Itt vagy pl. Te is.

Egyből lenácizod, aki nem ért veled egyet....vagy akivel te nem értesz egyet!

Fedor · http://fedor.blog.hu/ 2015.11.16. 11:16:23

@ulpius66: Ha pontosabban olvastad volna el a posztot, akkor rájöhetnél, hogy akit lenáciztam, az a kommentjében Hitlert éltette. Szerinted az ilyen embernek mi a definíciója, ha nem ez?

kettős mérce 2015.11.16. 11:24:21

Ostoba buta írásból sokkal több van lásd pl. ezt...

maxval bircaman főszerkesztőhelyettes · http://bircahang.org 2015.11.16. 11:50:36

@Fedor:

Liberális diktatúra = olyan diktatúra, mely a liberális elveken alapszik.

DeMarco 2015.11.16. 12:00:00

És akkor köpjünk most egy jó nagyot... te nyugodtan csináld a tükörben...

Hiába a szerencsétlenkedő magyarázkodás, egy végső elkeseredett próbálkozás, előremenekülés, a tények elől nincs hová bújnod.

Firtathatnánk a felelősségeteket is a történtekben, vagy legalább az elvi felelősségeteket, de ugyan minek? Rendezzétek le magatokban...

Mondhatnánk, hogy megmondtuk jó előre, de ez is felesleges, tudjátok azt jól, számtalanszor megtettük.

Aki a tűzzel játszik az könnyen megégeti magát.

Mindenesetre egy biztos. Ezzel végleg garantáltátok a fidesz újabb négy évét és a ballib pártok még mélyebb repülését itthon. Merkel meg garantálta eu szerte a szélsőségek megerősödését. A lengyelek után jön vissza Sárközy vagy/és LePen.

Fedor · http://fedor.blog.hu/ 2015.11.16. 12:35:37

A tények a posztban vannak, nekem nincs miért magyarázkodnom.

ulpius66 2015.11.16. 12:38:40

Fedor!

Egyetértek veled! Jujjjjjj, de csúnya dolog a terrorizmus!

ó, DE GONOSZ EMBEREK A TERRORISTÁK!

Aztán írsz egy cikket amelyben élteted a menekülteket, és újabb muníciót adsz azoknak az agyatlan vadbarmoknak, akiknek egy cseppnyi önálló véleményük nincs, viszont ezerrel szopják a ballibsi mantrát, mert ezzel ők is olyan MENŐK LESZNEK, HA EZTET NYOMJÁK ŐK IS!!!

Örömködsz itt ezerrel, hogy jújj de jó, nincsenek is a terroristák között menekültek!

Ezzel mindössze az a baj, hogy
1. Tényszerűen nem igaz.
2. Sorold mán fel a terroristák között hány európai volt!
3. Ja, ha a mostani "menekültek" között nincs is terrorista, majd a leszármazóik között lesz!!! Ja, nem a kútba szartunk, csak a kávájára!

DeMarco 2015.11.16. 12:41:56

@Fedor: A tények nem ebben a posztban vannak, hanem az előző tízben és a végeredményben.

Ha nem ismernénk a hozzáállásotokat, azt is mondhatnánk, hogy szomorú, hogy még ennyi halott is kevés ahhoz, hogy tanuljatok a hibáitokból és felülvizsgáljátok a korábbi álláspontotokat. De nem vagyok kíváncsi arra, hogy hol van az a határ, ahol legalább elgondolkodtok.

Fedor · http://fedor.blog.hu/ 2015.11.16. 13:33:08

@DeMarco: Mit vizsgáljak felül? Ért bármit is a kerítés azon kívül, hogy áttoltuk a problémát a szomszédokra? Emberségesen és profin bánt a magyar állam a menekültekkel? Vagy talán nem a háború elől menekülnek? Nem pont azok elől, akik most elkövették a merényletet? látom te továbbra is abba a kategóriába tartozol, amelyiknek nem fér bele a prekoncepciójába a dolog, és ezért nem hajlandó ezeket fel- és elismerni.

Proud Mary 2015.11.16. 14:06:59

fedor, wallenberg kommentjénél nem az ő kommentje a lényeg hanem a te bazdmeges komment, ugye

Csaba Szikora 2015.11.16. 14:20:20

kedves Fedor!
Ez a cikk ékes bizonyítéka a liberális ember hülyeségének.
Téged személyesen is minősített (felénk úgy mondják:ülj le egyes),mert bemutattad nálad is van butább ember.Pedig te sem vagy egy észlény.

Fedor · http://fedor.blog.hu/ 2015.11.16. 14:42:39

@Csaba Szikora: Tudom, hogy én nem lehetek észlény, hisz vannak saját gondolataim, és nem gyűlölök mindenkit válogatás nélkül.

ulpius66 2015.11.16. 15:22:34

@Fedor: "én nem lehetek észlény, hisz vannak saját gondolataim, és nem gyűlölök mindenkit válogatás nélkül."

Ez így korrekt!

Te nem gyűlölsz mindenkit, aki pl. egyetért veled, azt nem gyűlölöd...

Te egyszerűen csak azt gyűlölöd, aki nem ért veled egyet! .

Fedor!

Csak a te megnyugtatásodra!

Én sem gyűlölök mindenkit válogatás nélkül....én pl. az agyatlan vadbarom ballibsiket gyűlölöm, őket viszont ezerrel!

Fedor · http://fedor.blog.hu/ 2015.11.16. 15:33:01

@ulpius66: Te azt hiszed, azzal, hogy vitatkozom veled, már gyűlöllek is. Tévedsz. Sajnállak, de nem gyűlöllek.

Ne magadból indulj ki.

ulpius66 2015.11.16. 16:12:26

népszabadság.hu

"Nem marad más fegyverünk, csak a szabadságba, a toleranciába, az emberi méltóságba vetett hitünk. S engedve a világhálót elborító felhívásnak, imádkozzunk Franciaországért. Imádkozzunk Európáért. Imádkozzunk önmagunkért."

Ámen

Rögtön elérzékenyülök!!
(na jó, ez vicc volt...)

Röhögőgörcsöm lett ettől az álszent ballibsi dumától!!!!

s 2015.11.16. 16:50:07

Részvétem az áldozatok családjának.

Bevándorlás # terrorizmus.

Tehát szopjatok le.

Meg mindenki, aki ettől kezdi nyeregben érezni magát.

Faszok vagytok mind, bazdmeg.

s 2015.11.16. 16:57:57

"Franciaország többek között azért válhatott célponttá, mert részt vesz Szíriában az Iszlám Állam elleni harcban"
Az a baj, hogy nem vett részt benne teljes erejével. Mert ha azt tette volna, akkor ez sem történt volna meg. Az iszlám államot úgy kell felszámolni, mint hitler rendszerét. Az utolsó katonáig leölni őket és feltétel nélküli megadásra kényszeríteni minden együttműködőt. Nem is értem, miért nem tették ezt eddig. Az eszközök megvannak hozzá.

Rafael Jiménez Valéra (barátoknak csak Rafi) 2015.11.16. 17:05:38

A szennyes cselekedetnél csak a média szennyesebb az idióta hatásvadász cikkeivel. Az origón például:

„Egy 26 éves ügyvéd is az áldozatok között van. Valentin Ribet Londonban tanult, és egy francia ügyvédi irodánál dolgozott.”
„Mindketten Chile mexikói nagykövetének rokonai voltak.”
„Az építész végzettségű muszlim férfi éppen az olyan terroristák ellen harcolt, akik végeztek vele.”
„A Velencében született lány a doktoriját végezte a Sorbonne-on, demográfiával foglalkozott.”

Mitől releváns információ, hogy kinek mi a végzettsége vagy mit dolgozik? Valami plusz érzelmi töltetet vált ki emberekből? Ha Józsi a vájár vagy Lackó a géplakatos veszik oda, akkor kevésbé sajnáljuk?

Hattáb 2015.11.16. 17:10:02

Ha a III.Birodalom győz ma tényleg nem így nézne ki a világ,de Európa biztosan.Nyilvánvaló hogy német, de legalábbis a fehér ember lenne a domináns faj vagy náció.Hitler nem engedte volna meg hogy Európa elveszítse a demográfiai csatát,és négerekkel meg arabokkal kelljen pótolni azokat az európaiakat, akiket a liberalizmus még magzatként hajított a csatornába.

Kuntakintekitekinte 2015.11.16. 17:11:33

Azt hittem, a batyugézabirka féle háromszögnél nem létezik már sötétebb, de ezek tényleg viszik a prímet.

s 2015.11.16. 17:23:37

@Hattáb: Ja. De lehet, hogy sok minden is más lenne. Belőled szappan, nagypapádból meg gépolaj. Ezért a mostani megbicsaklásért kár lenne egy szopás óceánt bevállalni, de gondolom neked mindegy.
Úgy vagy vele, mint az egyszeri hülyegyerek, akit elkap az eső. Így okoskodsz: "Ha beleugrottam volna egy működő vulkánba, akkor biztos nem áztam volna el ennyire. Hát igen . . . Fasz vagy, de gondolom közben rájöttél.

Szelid sunmalac 2015.11.16. 17:24:56

Fedor: En alapvetoen kedvellek teged es tobbnyire egyet is szoktam erteni az irasaiddal. Persze nem kritika nelkul, de azert tobbsegeben van benne igazsag. Mint ahogy ebben is. Igen, ezek az emberek valoban sotetek.
Tamogatom a menekultek megsegiteset is es szolidarisnak is vallom magam. Egy olyan kozegben elek, ahol bizony mindenfee nemzet es vallas megfordul.
Ettol fuggetlenul most igazat kell adnom azoknak, akik a menekultek befogadasat a jelenlegi formajaban ellenzik. En is. Nema befogadasukat, hanem a JELNELEGI FORMAJAT, ahol elenorzes nelkul kulturaidegen es ismeretlen hatteru embereket fogadunk be ellenorzes nelkul, adoforintokbol (eurobol) eltartva akar evtizedeken at konkret tervek nelkul.
Tudom, tobbseguk rendes ember, aki a haboru elol menekulve csak eg normalis eletet keres. De bizony veluk egyutt jonnek azok is,akik az elpusztitasunkra eskudtek fel. Eleg, ha minden ezerbol csak tiz. Barmennyire is jolelku vagyok, ha valasztanom kell akozott, hogy az adombol tamogassam a menekulteket es vele egyutt lehetoseget adjak arra, hogy a csaladomat, szeretteimet lemaszaroljak, vagy pedig viszonlyagos biztonsagban tudjam a csaladom (de legalabbis minimalizaljam a veszelyt) es kevesbe kozvetlen modon tamogassam a sokmillionyi menekultet, akkor valojaban nem is kerdes a kerdes, mert a valasz magatol ertetodo.

Advanced Flight 2015.11.16. 17:28:24

A libbantak nagy károgása legalábbis érthető, hiszen az élet már megint rájuk cáfolt, igen csúnyán. Ugyanez ment a cigányterror kapcsán is: Szögi Lajos, Marián Cozma és a sok ismeretlen, névtelen ember lemészárlása csak még nagyobb hisztit generált körükben, hogy ne kelljen szembenézni brutális leégésükkel.
Most hirtelen nem is tudják, hova kapjanak, kit hibáztassanak, a kerítést, a regisztrációt, a nem-regisztrációt, Orbánt, Putyint, a lényeg, hogy amíg eldöntik, addig is ordítanak, mint a vadszamár, hogy "de akkor is nekünk van igazunk", mi meg próbáljuk kivárni, hogy jöjjön az ápoló és beadja nekik a nyugtatót.

tralalala 2015.11.16. 17:30:31

Én tudok mondani 3 tök jó írást az elmúlt hónapokból:

- Nincs menekültkérdés. Orbán találta ki az egészet.
csepel.info/?p=43822

- A bevándorlók szorgalmas emberek, akiktől gazdasági csodát remélünk.
444.hu/2015/09/15/gazdasagi-csodat-hozhatnak-a-menekultek/

- Nincsenek is terroristák a menekültek között. Hogy is lennének?
444.hu/2015/07/20/a-terroristaknak-nem-kell-bevandorlok-koze-vegyulniuk-eleve-itt-elnek-koztunk/

Szelid sunmalac 2015.11.16. 17:34:27

Meg valami Fedor. egesz egyszeruen nem teheted meg, hogy ignoralod az emberek biztonsagra valo igenyet. Igenis ez az egyik legalapvetobb szukseglet (Maslow) es ha fenyegetve erzik magukat, akkor cselekvest varnak el. Lehet filozofalni es onmersekletre inteni embereket, csak ha egyszer veluk tortenik hasonlo es azt latja, hogy nem tettek semmit, akkor ok fognak.

BiG74 Bodri 2015.11.16. 17:35:50

@Hattáb:
A szopás ott kezdődik, hogy minden árja német származáson kívül eső ember, halálra ítélt hulladék, vagy rabszolgaként dolgoztatandó halálraítélt hulladék kategóriába esett. Te pedig a kommented alapján nem csak hitler európájában lettél volna hulladék, hanem jelenleg is az vagy. Persze, ha árja dajcsnak tetszik lenni, akkor az más, persze akkor meg mi a faszomat keresel itt nálunk, balkáni hordáknál? A hozzád hasonlóak éppen az iszlám államban kívánják megteremteni az álmukat, tessék menni Szíriába, ellenmigrációt kifejteni, és a gyönyörű napos vidéken, a szétlőtt városokban elhullani.

s 2015.11.16. 17:39:04

@Szelid sunmalac: "ha valasztanom kell"

Nem kell. Akik ezeket a merényleteket csinálják, már itt vannak. Sokkal kisebb kockázat valakit beszervezni, mint bejuttatni. Ennyi. A propaganda áldozata lettél.

s 2015.11.16. 17:40:19

@Advanced Flight: Te már megkaptad, mi? Kis geci!

Hajdú Peter 2015.11.16. 17:41:37

" miután egy ideig úgy tűnt, egy regisztrált, és többek között Magyarországon is áthaladó menekült is van a merénylők között, "

Mar pedig Gyurcsany Ferencet alaposan ki kene hallgatni az ugyben, mert elege valoszinu, hogy pont o rejtegette az egyik terroristat. Akar meg az is lehet, hogy az O lakasan keszultek fel, kaptak meg a fegyvereket.
Szoval alaposan atkene vizsgalni azt a telket, es lenyomozni Gyurcsany Ferenc terrorista kapcsolatait.

BiG74 Bodri 2015.11.16. 17:42:36

@Szelid sunmalac:
A migránsok befogadása nonszensz, lehetetlen dolog. De az is, hogy a terroristáknak nagy szükségük lenne a migránsokra a bejutáshoz. A tények azt mutatják, hogy a nagy többségük már eleve alvó ügynökként ott él a célterületen, és ideológiai okokból oda szarik ahol eszik. Európában eddig is történtek terror események migráció nélkül, még itt Magyarországon is. A két dolgot ilyetén összemosni felesleges torzítás. A torzítás pedig rossz hatással lehet arra nézve, hogy tisztán, és átgondoltan adjon választ egy hatalom a kihívásokra.

Szelid sunmalac 2015.11.16. 17:44:15

@s: Hogyne. Csakhogy a kinezek az ablakomon, akkor pont parszaz menekultet latok, akik kethetente cserelodnek es az elmult ar honapban ezrekre teheto a letszamuk. Csak akiket az ablakombol latok. Vajon TE, vagy barki mas a megnyugtato szolamokon kivul tudja-e barmivelis garantalni, hogy nincs koztuk kikepzettt dzsihadista? Hat olyan baromi nehez megatszani, hogy o is epp menekul? Mesed el kerlek, hogyan tudod 100%-osan kizarni ennek a lehetoseget? Mert ha nem tudd, akkor bizony gond van.

s 2015.11.16. 17:44:42

@Szelid sunmalac: Te olyan orvos lehetsz, aki a fekélyre fájdalom csillapítót ad. Ezt a problémát nem oldod meg a határ lezárásával. Ezt a problémát az iá teljes felszámolásával oldod meg. Ez még sokaknak nem világos, de idővel az lesz. Kérdés, hogy mennyi időt baszunk el ennek felismerésével.

Advanced Flight 2015.11.16. 17:47:07

@s: "Kis geci"

Üdv, én meg Advanced Flight! :-P

s 2015.11.16. 17:49:35

@Szelid sunmalac: "hogyan tudod 100%-osan kizarni ennek a lehetoseget?"
Nem tudom kizárni. Kicsi a valószínűsége, mert sok határon átmozgatni egy embert, aki bárhol fennakadhat extra kockázat. Az eszközöket és az embert máshogy juttatják célba. Ha neked kellene egy ilyet szervezni, te sem ezt a megoldást választanád, nem is véletlenül.

BiG74 Bodri 2015.11.16. 17:49:38

@Szelid sunmalac:
Hol látod őket? Ékezethiányból ítélve nem itthon Magyarországon.
Viszont, hogy tudod kiszűrni őket? Keresztkérdésekkel? A komoly terror cselekmények jelenlévő háttértámogatás nélkül nem valósulhatnak meg. Az második, harmadik generációs szarháziak pedig csak egy gestapo, kgb, ávo intézménnyel is szinte lehetetlen.

s 2015.11.16. 17:50:13

@Advanced Flight: Ja! Akkor a nagy geci. Bocsesz.

BiG74 Bodri 2015.11.16. 17:50:59

@BiG74:
A második, harmadik generációs szarháziak kiszűrése pedig egy gestapo, kgb, ávo intézménnyel is szinte lehetetlen.

♔bаtyu♔ 2015.11.16. 18:03:19

@DeMarco: Bizony. A liberálisok stílszerűen a francia trikolórral ünneplik saját döglődésüket.
Persze, jobb lett volna, ha ez nem kerül 100 ember halálába és több száz milliárd euróba, de sajnos nem sikerült olcsóbban megúszni.

A libsik kisajtolása a demokráciából nálunk sem volt olcsó dolog.

Hattáb 2015.11.16. 18:07:10

@BiG74: biztosan lett volna valamilyen sorrend a III.Birodalom által irányított Európában,de az említett esetben Mo.-t a győztesek oldalán állva,nyilvánvaló előnyök illették volna meg. A németek határozottan megkülönböztették egymástól a megszállt területek népeit hiszen a míg cseh munkásosztálynak valósággal udvaroltak,addig oroszokat valóban aljamunkára való aljanépnek kezelték,a zsidókat meg konkrétan kártékonynak minősítették,ugyebár. Mi meg ugye bajtársak voltunk.Idővel persze nyilván elérte volna őket is valamilyen konszolidáció,békeévek újjáépítés miegyéb.Az biztos hogy minden másképp állna,Németországot nem lehetett volna olyan gazdasági kétvállra fektetni mint a Szovjetuniót, egy a III.Birodalom által vezetett Európa bármilyen világméretű kihívással dacolni tudott volna.A liberálisok markaiba került viszont Európa szépen elmúlik,marad utána néhány figyelemre méltó épület,sok-sok szabály és ajánlás,pár furcsa szokás (karácsony?) amit Mohamed és Aziz nehezen bír értelmezni.

♔bаtyu♔ 2015.11.16. 18:12:39

@Fedor:

1. A szomszédokra a németek tolták át a problémát nem mi. Az a sok ember mehetett volna egyből a görögöktől a németekhez is.

2. A magyar állam emberségesen és profin bánt a bevándorlókkal. A menekültek befogadása sem lett volna probléma, de senki nem kért itt menekültstátuszt, mert itt csak heti 6000 Ft a segély összege. Látom, ez a része téged nem zavar. Ahogy az sem, hogy a döntő többség nem háború elől menekült, bár szerintem azok sem, akik a magasabb segélyre utaztak.

♔bаtyu♔ 2015.11.16. 18:19:59

A libsi képmutatás magasiskolája: "Putyin: a G20-ak több tagja is pénzeli az Iszlám Államot"

Zsoffka 2015.11.16. 18:30:02

Még egy értelmes hozzászólás egy 22 éves lánytól: "fejezétek mán be ezt a anglia zászlót kirakni na"
No komment...

Flankerr 2015.11.16. 18:31:31

"Honkongi típusú vírus"
Már megérte, rég röhögtem ekkorát :D

tralalala: ugye megvan, hogy a 3. belinkelt írás pont hogy az eseményeket igazolja, Mert az elkövetőkből 6,7,8 francia állampolgár volt.. Tehát SEMMI közük nincs a mostani menekülthullámhoz.

♔bаtyu♔ 2015.11.16. 18:34:14

A problémára amúgy már az orosz repülő lelövése rávilágított, a halottak száma is több volt, de valahogy ott nem volt ez a kampány. Talán éppen ezért fordultak a franciák felé.

♔bаtyu♔ 2015.11.16. 18:35:27

@Flankerr: Persze, ők még az előző "menekült" hullámmal jöttek.

gebacsi 2015.11.16. 18:44:36

@Flankerr:
Tán Te vagy egy illetékes francia vizsgálóbíró, hogy bizton kijelentetted, hogy a jelenlegi menekülthullámnak ( benne bizonyos egyéneknek ) semmi köze sincs a történtekhez.
Egy biztos az IÁ-val végezni kell, majd felégetni, sóval behinteni a helyet és beszántani.
Aztán el kell gondolkodni, hogy hol és milyen jól elzárt rezervátumok kerüljenek megnyitásra a megmaradt "allahimádók" számára. .

BiG74 Bodri 2015.11.16. 18:48:15

@Hattáb:
A csehek meg oda voltak teljesen az udvarlástól és folyamatosan elélveztek a lehetőségtől, hogy magasabb szintű rabszolgák lehetnek, mint pl. az oroszok. Mi meg annyira bajtársak voltunk, hogy csak mellékesen kellett megszállni minket, megjegyzem nem voltunk mi németbarátok akkor, és ezt tudták ők is.
Továbbá nagy barátkozás ide vagy oda, a német vezető ideológia terhelt volt (hogy finoman fogalmazzak), a fajnemesítés akár genetikai beavatkozással, népesség gyarapítás háborús célokra, spártai nevelés (beleértve a Tajgetoszt is), közben a vezetők mindenek voltak csak árják nem. Egy ilyen idióta államalakulatot példának tekinteni, pláne egy amúgy a birodalom létrehozásában nem érdekelt ország polgáraként, elmegyógyászati alapesetnek tekintem.
Hogy Németországot lehetett volna gazdaságilag kétvállra fektetni? Ezt senki sem tudhatja, hiszen a III. birodalom fellendülésének kezdeti ívét a fegyverkezés adta, és az állami munkák, majd jött a zsidó vagyon elvéltele, és az megszállt területek kifosztása, és az ingyen rabszolga munka. Mi lett volna később? Észak-Korea?
Az európát irányító liberálisokról meg annyit, hogy több közük van az idiótizmushoz, mint a liberalizmushoz.

♔bаtyu♔ 2015.11.16. 18:52:36

@gebacsi: "Egy biztos az IÁ-val végezni kell, majd felégetni, sóval behinteni a helyet és beszántani."

Ezt valahogy ugyanúgy nem akarja senki az oroszokon kívül, mint pld. a bevándorlás megfékezését, amihez kb. 200 gumicsónakot kellene csak elkobozni.

A mai hír az volt, hogy a franciák ledobtak 20 bombát. Gondolom, azért ügyeltek rá, nehogy valami kár essen és pár gazdag ország megsértődjön. Mert nélkülük ugrott a francia befolyás és mehet a francia cég K-európába, ahol már tilos a gyerekmunka.

BiG74 Bodri 2015.11.16. 18:56:19

@♔bаtyu♔:
Az oroszok speciel eleve gyanúsak ebben a népvándorlásosdiban. Majd meglátjuk mennyire akarnak fellépni.

♔bаtyu♔ 2015.11.16. 18:56:34

@BiG74: "Az európát irányító liberálisokról meg annyit, hogy több közük van az idiótizmushoz, mint a liberalizmushoz."

Én nem hiszem, hogy a liberális azért támogatja az ellenőrizetlen bevándorlást mert idióta. Még akkor sem, ha az összes ostoba munkásőrnek sikk magát liberálisnak vallania, mert mégis csak testvérpárt.

♔bаtyu♔ 2015.11.16. 18:58:06

@BiG74: Az oroszoknak szerintem ez jó buli, de nem rajtuk múlik ez. Ez az EU-n és az USA-n múlik, hiszen azokat a csónakokat a görög tengerparton kellene elkobozni.

midnight coder 2015.11.16. 19:00:38

@maxval bircaman főszerkesztőhelyettes: Valójában a liberális diktatúra tényleg saját magának ellentmondó fogalom. Más kérdés, hogy az amit európában és kis hazánkban liberalizmusnak hívunk kb. annyi köze van a valódi liberalizmushoz, mint a Koreai Népi Demokratikus Köztársaságnak a demokráciához. De mondhattam volna a Demokratikus Koalíciót is.
Ez az álliberalizmus viszont valóban képes kiépíteni egyfajta diktatúrát, ráadásul a demokratikus keretek fenntartásával. Ez látszólag szintén lehetetlen, de ha jobban belegondolunk, valójában nem az. A demokrácia ugyanis a többség döntésén alapul. A többségnek pedig sem információja, sem képzettsége az információk értelmezéséhez, sem pedig erőforrásai, főleg ideje. Ezért aztán a többség a mainstream médiából tájékozódik. Azaz a döntéseket valójában az hozza, aki a főbb hírforrásokat (nagyobb közönséget vonzó TV csatornák, rádióadók, hírportálok). A net ugyan elvben szabad, és elvben sok csatorna létezik, de igazából ami a fontos, az a mainstream média kézbentartása. Márpedig az eléggé egy kézben van. Az olyan portálokat amik pedig nem a fenti diktatúra érdekeit szolgálják (lásd Pl. kurucinfó) tűzzel-vassal próbálják kiirtani, persze csak a nagyobb liberalizmus, ezen belül is a véleménnyilvánítás szabadsága jegyében.

Csak hát, ennek a diktatúrának vannak határai. Amikor a polgár a saját bőrén érzi hogy nyakig ér a szar, akkor hiába hazudik az arcába a mainstream média, hajlamos inkább a saját szemének hinni. Ráadásul pofátlanul sokan vannak, akik a véleménymonopólium és az agymosások ellenére is használják az eszüket - különösen a világnak ezen a keleti sarkában, ahol az oktatás színvonalát még nem sikerült teljesen a béka segge alá vinni, minden igyekezet ellenére sem.

Tudományos libsizmus 2015.11.16. 19:01:12

Ezeknél nagyobb ökörségeket már csak liberális újságíróktól lehet olvasni.

midnight coder 2015.11.16. 19:02:44

@♔bаtyu♔: De. Bár nagyon hihetetlennek tűnik, de én attól tartok hogy az egész mögött valóban csak a liberálisok mérhetetlen ostobasága van és semmi más. Kb. olyanok, mint a hülyegyerek aki a gyufával játszik és magára gyújtja a házat.

BiG74 Bodri 2015.11.16. 19:05:04

@♔bаtyu♔:
"Én nem hiszem, hogy a liberális azért támogatja az ellenőrizetlen bevándorlást mert idióta."
Hanem?

♔bаtyu♔ 2015.11.16. 19:05:12

@midnight coder: A liberalizmus az USA-Izrael érdekeket kiszolgálók ideológiai fedőneve, akiket ebben elég komoly médiabirodalom támogat.

Ezért is nincs sok köze ezeknek a liberalizmushoz. Most azon vitatkozni ezek kapcsán, hogy mi a liberalizmus eleve értelmetlen, mert liberalizmus az, amit ezek ellenében ki tudsz harcolni.

♔bаtyu♔ 2015.11.16. 19:06:37

@BiG74: épp alattad leírtam. Ez atlantista érdek.

desw 2015.11.16. 19:08:32

@Flankerr:

"ugye megvan, hogy a 3. belinkelt írás pont hogy az eseményeket igazolja, Mert az elkövetőkből 6,7,8 francia állampolgár volt.. "

Ez azt bizonyítja, hogy kibaszottul nem sikeres az integráció! Kell akkor vajon még további pár (tíz)millió? Majd ezek az újabb migránsok már aztán becsszóra nagyon integrálódni fognak??

♔bаtyu♔ 2015.11.16. 19:13:21

@desw: Persze, hogy nem sikeres. A muszlim úgy tekint a nyugati országokra, nem elég, hogy ezek az ő zsírjukon gazdagodtak meg, ami eléggé igaz is, a tetejében még gyaurok is, ahányat megölnek, annyi fogja őket szolgálni a paradicsomban.

Végül is magánügyük hogy vágják tönkre az országukat, de az szerintem jókora barom, aki húsznál többet beenged.

BiG74 Bodri 2015.11.16. 19:16:29

@♔bаtyu♔:
Akár lehet, de ennyivel akár lehet orosz érdek is. A liberalizmust nem boncolgatnám, de annak tényét, hogy kik indították el ennyire célirányosan emberek százezreit azt igen.

desw 2015.11.16. 19:16:57

@Fedor:

" Ért bármit is a kerítés azon kívül, hogy áttoltuk a problémát a szomszédokra?"

Nem tisztem védeni Orbánt, de kezdetektől fogva ő is és minden 20-as IQ feletti ember azt mondta, hogy az eu-s külső határokat kellene védeni, csak a brüsszeli libsi majmok lökték és lükik a PC dumát, így lépnünk kellett. A magyar kerítés nem jó megoldás, de joBB, mint a semmi.

"Emberségesen és profin bánt a magyar állam a menekültekkel?"

Mi volt a gond szerinted?

"Vagy talán nem a háború elől menekülnek? "

Sokan nem! De ha háború elől menekülne az összes, akkor sem szabadna befogadni ezeket.

2015.11.16. 19:18:11

@Flankerr: "Mert az elkövetőkből 6,7,8 francia állampolgár volt.. Tehát SEMMI közük nincs a mostani menekülthullámhoz. "

1. Volt köztük jelenlegi menekült is.
2. a 6-7-8 jelenleg francia áp. a 20-30 évvel ezelőtti bevándorlók elégedetlen leszármazottai
3. Ergo most improtáljuk a 2035-45 -es évek francia, német, belga, holland állampolgár terroristáit tömegével.

Fedor · http://fedor.blog.hu/ 2015.11.16. 19:19:21

@Szelid sunmalac: "kulturaidegen es ismeretlen hatteru embereket fogadunk be ellenorzes nelkul, adoforintokbol (eurobol) eltartva akar evtizedeken at konkret tervek nelkul"

Akkor továbbra is egyetértünk, mert ellenőrzés nélkül én se akarom, sőt, egyik ellenzéki párt se, bármennyire is ezt hajtogatja a FIDESZ média.

♔bаtyu♔ 2015.11.16. 19:22:17

@BiG74: Na hogy nem Putyinék az tuti. Mert ha így lett volna, kb. 200 görög katona 2 nap alatt véget is vetett volna neki.

♔bаtyu♔ 2015.11.16. 19:25:40

@Fedor: "Akkor továbbra is egyetértünk, mert ellenőrzés nélkül én se akarom, sőt, egyik ellenzéki párt se, bármennyire is ezt hajtogatja a FIDESZ média."

Ezt nem a Fidesz média hajtogatja, hanem az ellenzéki pártok. Hiller volt az első, aki ebből a kórusból nagy sokára kiszállt, ahogy nézem, gyorsan el is szigetelték.

Az ellenőrzés feltételének első módja a kerítés megépítése és a szükséges törvények meghozatala. Amit az ellenzék eleve nem támogatott.

Mit gondolsz, miért nem látsz bevándorlót? Mert a kerítés és a törvények kizárólag az ellenőrzött bejövetelt teszik lehetővé, a bevándorló pedig nem akarja, hogy ellenőrízzék.

jandera 2015.11.16. 19:36:54

Számolgattam. 100 000 menekültre cca. 0,13 terrorista által meggyilkolt áldozat jut. 100 000 kutyára valamivel több, mint 1halálos kutyatámadás.
Le a liberálbolsevik kutyákkal!!!

tralalala 2015.11.16. 19:38:06

@Singer Varrógépértékesítő és orosz kémhálózat Kft: "a 6-7-8 jelenleg francia áp. a 20-30 évvel ezelőtti bevándorlók elégedetlen leszármazottai"

Ezt képtelenek belátni a jelenlegi liberráltak...
- integrálni nem tudjuk őket a jelenlegi PC eszközökkel
- a gyerekeik már nem lesznek hálásak azért, hogy takarítóként tengődhetnek valahol

Komolyan, olyanok ezek, hogy "oké, most eláztak a ruháim, mert nem vittem esernyőt, de holnap se viszek, mert azzal a mai vizes ruháimon már nem segítek".

♔bаtyu♔ 2015.11.16. 19:48:03

@jandera: Na most akkor képzeld el hány náci támadás jut 100.000 lakosra és ehhez vedd a libsi hisztit.

2015.11.16. 19:51:23

Fedor az meg van neked, hogy Brüsszelben már vagy 3 éve nem állítanak Karácsonyfát, mert zavarja a helyi muszlim kisebbséget?
Milyen politikusok, miniszterek, polgármesterek azok akik ennyire elfajzott, elkorcsosult nézeteket vallanak, hogy mindent a bevándorló muszlimokért és lóf@szt a tősgyökeres belgának?
Azt vágod, hogy a büdös életben nem szavaztam még orbánra, de én itt nem akarok meglátni se "menekültet" se gazdasági bevándorlót, se terroristát.
Nem választható szét az utóbbi három. Ki érdekel, hogy a sajtó belgának meg franciának írja a támadókat? Olvasd el a nevüket is meg a nézz rá a képükre, több mint valószínű, hogy nem Jacques, Jean, Pierre stb neveket olvasol ott, hanem arab neveket. Nos azok is bevándoroltak vagy éppen a felmenőik. Nem franciák, nem belgák, hanem arabok!
Lehet a fingot reszelni, csak sz@rt sem érsz vele.
Az is meg van, hogy a szerbek őrizetbe vettek egy embert, akinek ugyanolyan útlevele volt, ugyanazokkal az adatokkal, mint amit Párizsban találtak?
Kvótát a nyugat felejtse el, a lengyelek is kiszálltak belőle, ez itt Magyarország és nem Arábia, meg Afganisztán, meg Banglades.

Hattáb 2015.11.16. 19:56:08

@BiG74: ember, Németország jelenlegi csökevényes mivoltában is Európa legerősebb gazdasága...Rabszolgák nélkül,zsidókat sokszorosan kárpótolva...és őket rabolták le végül, az oroszok mindent vittek, ami mozdítható volt.És amit nem bombázott tönkre a nyugati légierő.

kvadrillio 2015.11.16. 19:57:38

NU, EZ NEM TETSZIK !!! IZRAEL MÁR MEGINT SUNYISKODIK !!!!!

Izrael a Golán-fennsík hivatalos izraeli területnek elismerését szorgalmazza az USA-ban

Benjamin Netanjahu Izrael miniszterelnöke hétfőn Barack Obama elnökkel találkozott a Fehér Házban ahol a szíriai Golán-Fennsík volt a találkozó témája. Helyi infromációk szerint Netanjahu azt javasolta Washingtonnak, hogy egy másfajta gondolkodásmódot alkalmazzon a tárggyal kapcsolatosan, tekintettel a Szíriában folyó harcokra.

Izraeli média jelentések szerint Netanjahu azt állítja, hogy a szíriai konfliktus új nézőpontba helyezi a jövőbeni státuszát a stratégiailag fontos területnek, amelyet Izrael 1981 óta tart megszállás alatt.

A tárgyalást közelről megfigyelő források állítása szerint Obama megválaszolatlanul hagyta ott a találkozót és mindkét fél részéről eredménytelennek bizonyult a megbeszélés.

Korábban már Michael Oren Washington előző izraeli nagykövete már sürgette Netanjahu miniszterelnököt, hogy kérjen az USA-tól teljes elismerést a megszállt terület felett.

Izrael az 1967-es háborúban megszállta a Golán-fennsíkot. Az 1973 –as Youm Kippuri háborúban a szíriek visszafoglalták a fennsík egy részét és Konajtira várost, ami a terület székhelyének számít. Izrael 1981-ben annektálta a területet Ennek ellenére a Nemzetközi Közösség az 1923-as határokat ismeri el. Szíria nem mondott le a területről és az ENSZ-hez fordult. A Biztonsági Tanács 242. és 338. Határozata alapján az izraelieknek ki kell vonulniuk a fennsík teljes területéről és át kell adniuk a területet a Szíriai Arab Köztársaságnak beleértve a Tibériás-tó északkeleti részét is. A stratégiailag kulcsfontosságú terület azért vált ki közel harminc éve vitát, mivel onnan Izrael területét tűz alatt lehet tartani. Szíria a területet a Kunajtirai kormányzósága alá sorolja, annak ellenére, hogy a szír lakosság zömmel elmenekült a Golánról. Az 1970-es években zsidó telepesek érkeztek a Golánra, új városokat alapítva

Orientalista.hu – L. Gyula IZRAEL MÁR MEGINT SUNYISKODIK !!!

♔bаtyu♔ 2015.11.16. 20:04:25

@kvadrillio: Úgy lehet vele, a szíriaiak menjenek inkább Európába. Soros nem véletlenül akar évi kétmillió bevándorlót. A helyükre pedig a zsidók.

ulpius66 2015.11.16. 20:11:19

Fedor!

Ezzel a "menekültek"( hahaaahaaaa...) imába foglalásával kibaszottul egyedül maradtál!!!!

Hála a Magasságos Jó Istennek ébredezik a józan magyar emberek évezredes védekező reflexe!

Tudod mit!

Fedor!

Menj és nyald tovább a menekültek seggét....
(azon azért ne nagyon csodálkozz, ha néha lelőnek téged....)

midnight coder 2015.11.16. 20:12:30

@Hattáb: Köszönhetően az NSZK-nak. Aki pont úgy kirakatorság volt, mint a másik térfélen pl. mi.

midnight coder 2015.11.16. 20:16:12

@♔bаtyu♔: "A helyükre pedig a zsidók." Az IS pedig addig újságot olvas...

♔bаtyu♔ 2015.11.16. 20:16:38

@ulpius66: Igen, talán lehet benne bízni, hogy Európa lerázza magáról a libsiket. Az már eleve példamutató, hogy a párttitkárokra jól emlékező K-Európa nem kér belőlük.

2015.11.16. 20:23:14

Érdekes az is, hogy a nyugati titkosszolgálatok nem valami jól végezhetik a dolgukat. Ugyanis Belgiumban az elmúlt években több, míg Franciaországban az idén már a harmadik terrortámadás volt. A Charliet, a kóserboltot, és a mostanit sem tudták megakadályozni. A nyáron meg nem a titkosszolgálatokon és a terrorelhárításon múlt, hogy a TGV-n az ártatlan arab a poggyászként magánál tartott Kalasnyikovval nem tudott célba lőni, hanem egy szabadságát töltő amerikai katona meg két civil szerelte le.
Nos ha nem is a most "menekülők" közül került ki, de megint csak nem európai nevű, de leginkább arab elnevezésű fiatalember lett volna az elkövető.
Én nem tudom, ezek szerint rájár a rúd ezekre a nyugaton született arabokra, mert mindig náluk van legalább egy AK-47, több kézigránát, meg robbanószerrel teletömött mellény.
Persze nem mind hord ilyen nélkülözhetetlen tárgyakat magánál, de a legdurvább az, hogy nem tízből nem tudnád megmondani hogy melyik kettőnél lehet. Ami ennél is durvább, hogy a saját közvetlen hozzátartozójuk sem biztos, hogy tudja. Ez csak a "jól sikerült integrálódni" mantrának a a másik oldala. Amit nem ír le senki egy sajtóban sem. Az EU politikusai a bábeli toronyban (eu parlament, mert az is véletlenül hasonlít Bábel tornyára) meg a egyes emberek azt hangoztatják, hogy a bevándorlóknak semmi közük a terrorcselekményekhez. Ha ő szerintük így van, akkor nem értem, hogy mit tetvészkednek, hiszen pontosan be tudják azonosítani Belgiumban és Franciaországban, hogy hol vannak a szélsőséges muzulmánok negyedei. Nem mondom, hogy most akkor azokat miért nem bombázzák le a francia gépek? Csak kérdezem. Miért nem füstölik ki őket? Ha belül kell keresni a terroristákat, akkor mit pepecselnek velük. Rendőrség, katonaság, titkoszolgálatok hol vannak? Hol voltak 2015 február (charlie) és július (arab AK-47-es csomaggal a vonaton) között? Hol voltak 2015. július és november között?
Nem furcsa az neked, hogy a nyitott határok miatt, a nyugaton született szélsőséges iszlamisták úgy ingáznak Szíria és a Nyugat között, mint az agglomerációból Budapestre a munkavállalók?

♔bаtyu♔ 2015.11.16. 20:29:03

@Союз: Ilyen Eu és országvezetések mellett a titkosszolgálatok egy kalap szart nem érnek. Ezek kb. úgy vannak vele mint a mi rendőreink a cigánnyal. Minek foglalkozzak vele, ő előbb kijön, mint ahogy én elvégzem a papírmunkát.

Pedig van egy trükk amivel tutira nem jön ki előbb. Meg kell kérdezni, mit szól a holokauszthoz. "Az mi, nem is volt ilyen, ott sem vótam." Na ez a súlyos nem az emberülés kísérlete.

2015.11.16. 20:31:05

Persze nem mind hord ilyen nélkülözhetetlen tárgyakat magánál, de a legdurvább az, hogy tízből nem tudnád megmondani hogy melyik kettőnél lehet.

2015.11.16. 20:52:39

@Fedor:
"Ért bármit is a kerítés azon kívül, hogy áttoltuk a problémát a szomszédokra?"

Tisztázzunk már valamit. Általános iskola 5. osztály. Vedd már elő a Földrajzi atlaszt, aztán nézd már meg, hogy kik tolták ránk a "menekülteket". A "menekültek" délről jöttek a szerbek meg ránk tolták. A szerbekre a macedónok, a macedónokra a görögök rajuk meg a törökök.
Mi nem toltunk senkire senkit és semmit. Ha EU szemszögéből nézem akkor van Schengeni határunk amit védeni kell, ez EU törvény. Ha magyar szemmel nézem, akkor meg a tehetetlen töketlen EU még mindig nem tesz semmit, akkor bizony a nemzetállamoknak kell dönteniük mit akarnak. Ha magyar szemmel nézem a magyar államhatárt védtük. A "menekült" miért nem a határátkelőn jött, miért a zöldhatáron?
Kerítés van Spanyolország afrikai részén, Görögországban, Bulgáriában, Törökországban, Franciaországban Calais-nál és épül majd Szlovéniában, Horvátországban, Ausztriában, csak a sógoroknál PC miatt terelő elemeknek hívják. :DDDDDDDDDDDDD

Muad\\\'Dib 2015.11.16. 20:55:33

@s:
Az első komoly merénylet a bevándorlási hullám óta, és máris kiderült az egyik elkövetőről, hogy nemrég érkezett. Valóban nem fogja senki az "észt" így mozgatni, de az élőerő célba juttatásához tökéletes.
Amúgy schengeni rendszer fenntartásához sokkal komolyabb bűnüldözési együttműködésre lenne szükség, mint ami most van.

Köldök_szösz 2015.11.16. 21:04:07

@Hattáb: aztán mikor elfogy az összes színes ember, elkezdték volna a fehéreket is baszkurálni és így tovább. Nem normális az ember se így se úgy.

♔bаtyu♔ 2015.11.16. 21:04:18

@Muad\\\'Dib: A schengeni rendszer fenntartásához legkevésbé az EU jelenlegi vezetőire nem lenne szükség. Hiába bármilyen bűnüldözési szándék, ha ellenőrizetlenül jönnek be napi 10 ezren.

ulpius66 2015.11.16. 21:30:09

@♔bаtyu♔: " Igen, talán lehet benne bízni, hogy Európa lerázza magáról a libsiket."

nevezzük nevén a dolgokat!

A "libsi" az a gyakorlatban mind zsidó!

Minden pártra ráültek, nem csak a "liberális" pártokra!

Ugyanúgy megtalálható a zsidó a konzervatívok között (lásd Merkel, Junkcer, stb) mint a szocik között Hollande, Schultz, stb...sajna az a nagy igazság, hogy a libsik átvették minden európai párt, és ország irányítását....

Sajna az üdítő kivétel igen-igen kevés.....talán a Visegrádi Négyek...benne valamennyi normálisan gondolkodó európai állampolgár reménye.....

LE A LIBERÁLISOK DIKTATÚRÁJÁVAL!!!

arturdent 2015.11.16. 21:34:09

Üdv! Az egészben az a durva, hogy a menekültek java része nem biztonságos országba akar menni, hanem gazdag országba. Végül is törökországban vagy a balkánon is biztonságban lennének. Az unióra nézve meg szégyen, hogy hagyják ezt a népvándorlást. Aki akar menekültet a saját országába az mennyen Törökországba szedjen össze akit akar és vigye őket hajóval ahova akarja, de az, hogy itt több országot is sokkban tartanak folyamatosan ez azért nagyon durva. Nem beszélve a már több ezer vizbefulladról, ha ez az unio menekültpolitikája akkor szégyelhetik magukat. Szerintem minden tagországba egy ügydöntő népszavazást kéne tartani, aki akar oda vigyék szervezetten, aki nem azokat meg békén lehet hagyni. Ne a politikusok kénye kedve döntsön ebben a kérdésben. Addig is a határokat hermetikusan lezárni Nato segítséggel..

jandera 2015.11.16. 21:55:37

@ulpius66 Te kicsit melléültél a széknek. A zsidókat bibsinek, nem libsinek mondják. A cigány lovári nyelvben "kereszteletlen" a jelentése, biboldó, bibsi, a cigányok a zsidókra használják.
A libsi a liberális ( szabadelvű ) szóból ered. Lásd: A Franciák jelmondata: „Liberté, Égalité, Fraternité” (magyarul: „Szabadság, egyenlőség, testvériség”). Ezek közül számomra érthetetlen, hogy pont a szabadságra haragszol, mert az biztosítja a fröcsögésedet itt a topikban is!
A "liberális diktatúra" kifejezés fogalmi zavar, vagy liberális, vagy diktatúra.

Androsz · http://wikipedia.blog.hu/ 2015.11.16. 23:16:47

@Fedor: "Ért bármit is a kerítés azon kívül, hogy áttoltuk a problémát a szomszédokra? "

Ez a visszatérő hülyeség azt állítja, hogy amikor én kerítést húztam a házam köré, akkor ezzel csak a tolvajokat a szomszédomra toltam át.

Persze ha a szomszéd úgy hiszi, hogy a kerítésre nincs szüksége, akkor igen, a tolvaj valószínűleg bekukkant hozzá. A tolvajok már csak olyanok, hogy ahol szembeötlően gyenge a védelem, ott próbálkoznak. Csakhogy ennek a megelőzése nem az én dolgom, és nem is az lenne a megoldás, ha én is lebontanám a kerítésemet.

Androsz · http://wikipedia.blog.hu/ 2015.11.16. 23:19:48

@arturdent: "Szerintem minden tagországba egy ügydöntő népszavazást kéne tartani, aki akar oda vigyék szervezetten, aki nem azokat meg békén lehet hagyni."

Ha, mondjuk, hatmillió magyar állampolgár úgy dönt, hogy igen, költöztessenek a kertedbe egy migránst, akkor mi lesz a véleményed a népszavazásokról és a demokráciáról?

DeMarco 2015.11.16. 23:34:57

@Fedor: Prekoncepcióid neked voltak/vannak. Még most is kétségbeesetten kapaszkodsz az árbocba, miközben a hajó már régen süllyed. Hiába szóltunk számtalanszor, hogy jéghegybe ütközhetsz, te csak vidáman pakoltál a kazánokra...

Összetehetnéd a két kezed, hogy a kerítés megvéd minket a migránsözöntől és nem itthon történt hasonló eset.

Hattáb 2015.11.16. 23:40:11

Merkel hülye. Egy stratégiai méretű jelenséget akar egyetlen szempont alapján minősíteni.Semmi sem mást nem hajlandó figyelembe venni csak a humanizmust.Hollande a párja, továbbra is szorgalmazza a bevándorlást. Juncker a triumvirátus harmadik tagja meg ,a merényletek kapcsán azt mondta -"vannak nehézségek" 150 ember halála neki nehézség.

Androsz · http://wikipedia.blog.hu/ 2015.11.16. 23:45:04

@jandera: Te is tudod, hogy mellébeszélsz. Tudod, hogy a liberális, liberalista, libbant, liberáns, liberó, libsi akkor sem ugyanazt jelenti a kommentelők számára, ha mindegyik a "szabad"-ból származik.

Arról már a szélsőségesen liberális hangadók tehetnek, hogy a "liberális" ma cseppet sem hízelgő jelző. Azok, akik vöröslő fejjel követelték a nagy többségtől, hogy azok tolerálják az ő furcsa elképzeléseiket, miközben ők nem mutattak hajlandóságot a többség ellenérzésének tolerálására. És évszázadok, évezredek alatt kialakult általános nézetek radikális megváltozását követelték, de azonnal, különben... És legyen mindenkinek minden szabad, kajánul kiröhögve azokat, akik a törvények híján jó modortól, moráltól, beilleszkedéstől várták volna a békés együttélésre való képességüket.

Szó nincs itt "szabadságról", ezért az álnaiv okfejtésed természetesen csak tréfának tekinthető.

Bogyó 2 2015.11.16. 23:55:07

@midnight coder: "akkor hiába hazudik az arcába a mainstream média," És szerinted Magyarországon mi a mainstream média? Kinek a kezében van?

Piszkos Freud 2015.11.16. 23:56:58

Sajnálatra méltó az a butaság, ami átüt ezen az íráson.
Ráadásul egyes pontokon olyan gyűlöleti elemeket mutat, mint amivel másokat vádol.
Kettős-mérce

Bogyó 2 2015.11.17. 00:21:59

@♔bаtyu♔: Úgy tűnik, semmit se tudsz arról, hogy mi folyt a menekültügyi eljárásokban Magyarországon. Nyugodtan kimondhatjátok, hogy ti sem ellenőrzött, sem valódi háborús menekültet nem akartok itt látni. Se illegálist, se legálist, mert arra meg jogi esély nincs.Ti nem akartok segíteni senkin. Ha van 1 millió menekült között 2 terrorista, akkor menjen haza a 999 998 is. Ha a ti fajtátok volna mérvadó a világban egy db '56-os menekültet se kellett volna befogadniuk a nyugatiaknak, mert lehet, hogy kommunista ügynökök voltak, ha ti ültök ott, visszazavartátok volna mindet Kádárhoz, az tuti. Miért nem harcolnak otthon a ruszkik ellen, igaz? Vissza kellett volna küldeni az összes erdélyi magyart '89-ben, mert lehet, hogy voltak közöttük magyarul is beszélő szekusok. És így tovább. Ne adja isten, hogy egyszer a sok fegyverrel hadonászó barom valami háborúba sodorja az országot, valami nyilas vezetéssel, aztán, ha forró lenne a talaj, és menedéket kérnél valahol, akkor téged is elküldjenek a bús picsába, mert biztos te is náci vagy terrorista vagy. Ha 1 millió terrorista lett volna a menekültek között, de ha csak 10 ezer is, már kő kövön nem lenne. Igen, a bevándorlók leszármazottai közül kerülnek ki sokan és van aki tehet erről, de ha nem működik az integráció, arról a többségi társadalom is tehet. Azt hiszitek az megoldás, hogy lezárunk minden határt, leszarjuk mi zajlik a Közel-keleten és elvagyunk mint Marci Hevesen? Ha kell a benzin az autódba, kell, hogy legyen laptop, meg internet, olcsó kínai zokni, Fuji fényképező, télen meg banán, nos, ebben a világban ez nem működik, nem dughatod a fejed a homokba, amellett, hogy végtelenül embertelen dolog, és valójában az ISIS malmára hajtjátok a vizet. El lehet gondolkodni, hogy ki a terrorizmuspárti. A migráció vagy inkább a háborús beavatkozások miatt történt a merénylet? A nagyságos oroszok gépéhez se kellettek bevándorlók. Komolyan azt hiszitek, hogy az Iszlám Állam ne tudta volna ezt megszervezni, ha nincs migráció? Moszkva, londoni metró, Madrid, World Trade Center, hol volt akkor ilyen mértékű menekültáradat? Könnyebb megszervezni helyiekkel, de enélkül is megtették volna.

Bogyó 2 2015.11.17. 00:24:43

@Hattáb:@DeMarco: "Összetehetnéd a két kezed, hogy a kerítés megvéd minket a migránsözöntől és nem itthon történt hasonló eset. "

Működik az agymosás. Tényleg azt gondolod, ha Franciaország kerítést épít a nyáron és senkit nem fogad be, akkor ez most nincs?

Bogyó 2 2015.11.17. 00:31:28

@Androsz: "Ha, mondjuk, hatmillió magyar állampolgár úgy dönt, hogy igen, költöztessenek a kertedbe egy migránst, akkor mi lesz a véleményed a népszavazásokról és a demokráciáról? "

Szóval, szerinted akkor kell betartani a demokratikus játékszabályokat, ha nekem tetszik a döntés. Ha nem, akkor igazam lesz, ha diktatúrát vezetek be. Érdekes egy gondolkodás, de inkább veszélyes. A demokráciának pont az a lényege, hogy elfogadom a többség akaratát, ha nem értek vele egyet, akkor is. Más kérdés, hogy vannak olyan alapvető egyéni érdekek, amelyekhez nem fűződik olyan többségi érdek, hogy arról dönthessen. Ez a kérdés is ilyen. Mert az ugyanúgy antidemokratikus. A demokrácia nem a többség diktatúrája a kisebbség vagy az egyén fölött, sajnos ezt nálunk sokan nem tudják és azt hiszik, ha a Fidesz nyer a választáson, akkor már pallosjoga is van meg az asszonyhoz is az első éjszakára, naná az egypártrendszer bevezetésére és minden hatalmi ág totális megszállására, hogy ne is hallhass más véleményt, csak amire bólogathatsz.

Bogyó 2 2015.11.17. 00:40:09

@arturdent: Végre egy normális vélemény, igen, egyetértek. Nagy hiba az ellenőrízetlen kószálás, annak megengedése, hogy menjenek a minél jobb hely felé, a külső határok kemény védelme szükséges, de mindezt kombinálni kellene a normális menekültügyi eljárásokkal, nem ez a leszarom én a problémájukat mert rövidebb lesz a kolbászom-féle hozzállás. Mellesleg a nagyon túlnyomó többség még mindig ott van a szomszédos országokban, az első biztonságosban. Csak szeretnének élni is, mert 3-4 év sátorban lakás után másra is vágynak. Ezt megoldani nyilván nem tudjuk, de mi is mennénk a helyükben, ha hagyjuk nekik. Nyilván a szocializmus alatt disszidálók is hivatkoztak üldöztetésre, de valahogy szinte mindig gazdagabb országokban kötöttek ki ők is, ami érthető.

trolololol · http://basszas.blog.hu/ 2015.11.17. 01:07:30

@Bogyó 2: "de ha nem működik az integráció, arról a többségi társadalom is tehet"

Mikortól lehet kimondani, hogy az integráció a jelenlegi eszközökkel NEM MEGVALÓSÍTHATÓ? 10 év, 20, 50, 100? 500? Mert szerintem lassan kimondható. Kényszerítő hatás nélkül ezek az emberek nem fognak integrálódni, ahogy a magyarok sem a szép kérlelés hatására vették fel a kereszténységet, hanem mert lefejezték, aki nem tette.

"Nyugodtan kimondhatjátok, hogy ti sem ellenőrzött, sem valódi háborús menekültet nem akartok itt látni. Se illegálist, se legálist,"

Fröcsögsz itt. Természetesen bármelyik ukrán bejöhetne, hiszen ők tényleg menekültek, nem country shopperek, mint a délről érkezők.
Az ellen sincs semmi kifogásunk, hogy valamilyen pontrendszeres/zöldkártyás, amcsi vagy ausztrál módra megalkotott bevándorlás legyen (tehát az okos, képzett, hiányszakmát képviselő jöhet).
De ez, ami most megy, az nonszensz, és látod, mi az eredménye, a másod-harmadgenerációsok robbantgatnak. Ez tényleg annyira kell neked? Nekem nem, kösz.

Sequoyah 2015.11.17. 06:00:14

@maxval bircaman főszerkesztőhelyettes: Attol hogy ismetelgeted meg baromsag marad. Van egyaltalan barmi fogalmad arrol, hogy mit jelentenek a szavakat amikkel dobalozol? Vagy a liberalizmus, vagy a diktatura szo jelentese nagyon nem vilagos a szamodra:)

kvadrillio 2015.11.17. 06:00:59

ne legyen háború...sehol ! ne legyen munkanélküliség sehol ! mindenkinek legyen munkája, megélhetése ! ne csináljanak gettókat ! NE NÉLKÜLÖZZENEK, NE SENYVEDJENEK EMBEREK MILLIÁRDJAI AZÉRT, HOGY PÁR MILLIÁRDOS LUXUSÉLETSZÍNVONALON ÉLHESSEN AZ Ő KIZSÁKMÁNYOLÁSUK ÁRÁN !!!!!

ennyike.

kvadrillio 2015.11.17. 06:13:48

...ezen a picike földgolyón....kifejlődtek, megalkottak az élőlények, aztán un. emberré fejlődtek.
ezek közül az un. "emberek " közül pár emberkében, fajtában, erősen kifejlődött, elhatalmasodott a rabszolgatartó tudat. később ezek között kifejlődött 1-1 emberkében a különféle izmusok elmélete, amit lelkesen hangoztatott, mint kommun-izmus, szocial-izmus, kapital-izmus...stb......de, a rabszolgatartó hajlam megerősödött egyesekben.
ÉS EZEN TORZAGYÚ EMBERKÉK MIATT, MA IS RABSZOLGATARTÓ TÁRSADALOMBAN ÉLÜNK.
NU, AZ Ő AGYUKBÓL KELL KITÖRÖLNI EZT A BETEG ELMÉLETET !!!!!

...mert amíg ilyen emberkék vannak közöttünk, ezen a picike földgolyón soha nem lesz béke és jó lét !

Aranyi Gábor 2015.11.17. 06:24:40

@Fedor: Milyen háború elől is menekülnek Törökországból? Amikor az igazi hazafiak és hazalányok fegyverrel a kézben harcolnak, baszki, 15 éves kurd, jazidi, szír lányok, akik inkább meghalnak, mintsem "arabok" baccák halálra őket?! A pesmergákról hallottál, rohadnál bele a 168 tórádba?! A Rojava női osztagról? A szír kormányhadseregnek 120 000 halottja van a polgárháború során. Az eddig berongyolt egy milla "szír" 85 ()NYOLCVANÖT) %-a éppen 15-30 év közötti "férf". Ez NYOLC SZÁZÖTVENEZRES sereget jelentene, akik nemhogy Kalasnyikovval, de késsel-villával meguzsonnáznák az egész kibacott ISIS!!! De nem, ők nem hősi halottak akarnak lenni, hanem saria-terjesztő gyáva élősködők az általuk IS legjobbnak tartott német, dán, svéd, norvég szociális ellátórendszereken. Úgyhogy KUSS, mocsok, és jobb, ha a farkad után az ereidet is felvágatod, vagy megteszed magadnak, mert az elsők között leszel, a médiagetzik között, akiknek - hogy úgy mondjam - igen-igen korlátozni fogják a szófoschásszabadságát. Nyomorult hazaáruló...

maxval bircaman főszerkesztőhelyettes · http://bircahang.org 2015.11.17. 06:58:50

@Sequoyah:

Mindkét szó jelentésével tisztában vagyok. Mit nem értesz?

Rahman Mudzsibur 2015.11.17. 07:08:28

"vezetőjük pedig egy belga állampolgár" ...-mármint a terroristáké. Ez olyan, mint mikor a nyugati sajtó tolvaj,emberkereskedő, és lányfuttató magyarokról ír, aztán a képeket nézve kiderül, hogy mindegyik cigány. Kisfiam hiába mosdatod a merénylőket, meg belgázod, azok akkor is csak puckos arabok maradnak...Látom, szereted őket. Ragadj össze velük! (De ne itt, hanem Szíriában. Emléxel mit mondott gyurcsótány elvtársad: "El lehet innen menni!")

Conchobar 2015.11.17. 07:35:57

Érthetetlen, hogy miért akar valaki éles határvonalat húzni a terroristák és a migránsok közé, mondván, hogy ezek jóravaló segítségre szoruló emberek, amazok meg gonosz vadállatok. Miért nem akarja megérteni, hogy nincs köztük éles határvonal, hiszen ugyanannak a fusztrált és ellenséges érzelmű muszlim társadalomnak a része, amelyet fenyeget a nyugati behatolás (életmód, fedetlen keblek, buzik futtatása stb aztán bombázások, politikai beavatkozások és nyomásgyakorlás). A határt átlépve a migránsok nem hajigálják el a Koránjaikat, hagyományaikat és identitásukat. Megjósolhatatlan, hogy mikor, melyikük érzi úgy, hogy most már fegyverrel (és terrorral) kell védekeznie, védenie az iszlámot (helyesebben a saját kultúráját)

droid_ · http://matyiszuro.blog.hu/ 2015.11.17. 08:00:44

@jandera: "100 000 menekültre cca. 0,13 terrorista által meggyilkolt áldozat"
vagyis 130 aldozat 100 000 000 (gyk. szazmillio) menekultre. hat ezt jol kiszamolgattad, barmit is akartal mondani vele.

jandera 2015.11.17. 08:11:46

@Androsz: Minden vita előbb utóbb a szavak értelmezésébe torkollik. Az hogy a "kommentelők" milyen értelemben használnak szavakat, őket minősíti és az ő dolguk.
Én az eredetük szerint próbálom értelmezni őket, és ha tudsz jobbat szólj!
Más: A "szélsőségesen liberális" kifejezés megint csak értelmezhetetlen. Ti ( Te ) azt értitek alatta aki saját magának követeli a szabadságot, még mások szabadságának kárára is.
Ezt én elnyomónak nevezném, a liberális eszményhez semmi köze!
Egy rövid levezetés, a hatalomról ha nem bánod: A hatalom érdekérvényesítő képesség.
Három formája különböztethető meg:
1. - Hatalom az anyagok "anyagiak" fölött, ez a vagyon.
Pl. "hatalmamban áll rendelkezni az általam birtokolt tárgyi, ingó, ingatlan eszközök fölött, akár el is pusztíthatom őket" Ennek legjobb analógiája a pénz, mert átváltható eme hatalom eszközeire.
2. -Hatalom más személyek fölött, ezt nem kell magyarázni.
Pl. "hatalmamban áll mád személyeket, csoportokat befolyásolni, szabályokat, törvényeket hozhatok, amivel akár el is lehetetleníthetem, közvetve ( vagy közvetlenül ) el is pusztíthatom őket. A pénzzel csak részlegesen kompatibilis, ez a hatalom vásárolható, pénzzé tehető. ( korrupció )
3. -Hatalom saját magam fölött. Ez a szabadság. Ez az egyetlen hatalom, ami mások kára nélkül is bővíthető lehet.
Az első kettő az anyagi javak, ill. a személyek végessége miatt minden esetben csak mások kárára bővíthető.
A szabadelvűség a legnagyobb személyi szabadságot támogatja, ami nem korlátozhatja mások személyi szabadságát. És ezért nem értelmezhető a "szélsőségesen liberális" kifejezés.
Az okfejtésben a hatalom szó tetszőlegesen helyettesíthető a szabadság szóval, pedig nem arról szól!
Innen ered, hogy a "liberális" ma cseppet sem hízelgő jelző. És erről nem a liberálisok tehetnek, hanem azok, akik a személyes szabadságukat mások kárára növelik.
Na, ők NEM a liberálisok!

jandera 2015.11.17. 08:27:02

Nem akartam belemenni a matekba. A jelen tendencia alapján évi 1000000 menekülttel számoltam, a terroristák számát 100 -ra saccoltam, akik közül 10 vett részt a merényletben.
Ezek közül egyet gondolok "bevándorlónak". A 130 áldozat a sajtóból van.
A kutyák 10 évig élnek, hazai számukat 2 000 000 ra becslik.
A többit te is ki tudod számolni..
A kinduló adataim becslések, sajtóból, ill. a netről valók, nem garantálom a pontosságukat, csak a nagyságrendek érdekeltek.

jandera 2015.11.17. 08:28:19

Az előző hozzászólás @droid_-nak válasz a kérdésére.

fehérfarkas 2015.11.17. 08:29:24

@♔bаtyu♔: "A menekültek befogadása sem lett volna probléma, de senki nem kért itt menekültstátuszt, mert itt csak heti 6000 Ft a segély összege."

P. Sándor belügyminiszter szeptemberi parlamenti beszámolója szerint idén aug 31-ig több mint 170 ezer bevándorlót regisztráltak a magyar hatóságok, és ebből 155 ezren kértek menekült státuszt.
Te kis fideszes észlény jól lehazugoztad P. Sándor belügyminisztert, a saját kormányod miniszterét, aki a rendőrséget, bevándorlási hivatalt és egyéb szervezeteknek a legfőbb főnöke.

Kuntakintekitekinte 2015.11.17. 08:35:31

@Conchobar:

Mi ebben az érthetetlen?
Mindkét oldalon vannak agyhalott hívek, akiknek nehéz a felfogása.
Amit mondasz az jogos, viszont ami neked magas az az az apróság, hogy egy éles határvonal, az általatok annyira favorizált kerítés semmire nem ad megoldást, csak egy éket képez, és az eljutás irányát változtatja meg.
Majd ha felfogod, hogy a korcs csúti féreg megoldásával ellentétben nem a kerítéseket kell vizionálni, hanem a probléma helyszínén, ahonnan indulnak, ott kell rendet teremteni, hogy el se induljanak, na akkor lesz jogos a felfogással kapcsolatos értetlenkedésed, addig csak egyoldalú hőzöngés.

Válasszunk · http://valasszunk.blog.hu 2015.11.17. 08:56:16

@Fedor: Talán nem a háború elől menekülnek? Nem bizony babám, és ezen múlik az egész helyet. Ugyanis a háború elől megmenekülnek, megérkeznek egy biztonságos országba. De ő azt mondja lófaszt működik együtt ott a hatóságokkal, tovább megy, mert máshol több pénzre, jobb feltételekre, jobb helyre számít. Ezen a ponton már nem menekül valami elől, hanem vándorol valamiért.

Az, hogy vándorol jobb helyre, ha ott szívesen befogadnák, az nem sokat zavar. Az viszont igen, hogy ezt papírok nélkül, nem együttműködve teszi. Mert innentől kezdve szűnik meg az az ellenőrzés ami a mi biztonságunkat szolgálja, akár hosszabb távon az ő biztonságát is szolgálná, és azok biztonságát is szolgálná akik nem plusz pénzt keresnek, hanem a szabályokat betartva menekülnek.

A "Ha nem kapunk a törvény szerint járón kívül kedvezményt, ami mást veszélyeztet, akár kárt is okoz, ez vagy az meghal" c. alkudozást pedig akkor is Terrorizmustnak hívják, ha a saját családja a túsz, ha az akciókban résztvevők többsége "túsz" és tömeges öngyilkosság az az erőszak amivel kényszeríteni akar, stb.

Márpedig Merkel, Hollande, Juncker, sok EU-s intézmény sok jogi normát mellőzve ennek adott szabad utat. GFG féle vélemény csak ezt fogalmazza meg.

A gond nem arról szól, hogy ezek az emberek robbantgatnának azonnal. Nem is lőnek azonnal. Csak éppen az elvárásaik nem teljesülnek. Ezért frusztráltak. A konfliktusok során kitermelődnek olyan helyek amikben "csak az erőszak működik", és amiből 20-30 év múlva lesz egy újabb adag terrorista.

A liberalizmus nevében folytatott szép multi-kulti politikával való kísérletezés azért bukott meg, mert az előző generációval való hasonló kísérlet az ISIS-t és a merényletet termelte ki, így az ideológia hívei által várt eredményről kiderült közel sem magától értetődő, sőt... De közben az ideológia mai alkalmazása azt jelenti, hogy a törvényt betartani már érkezésük pillanatában sem akaró, az érdekeiket erőszakkal érvényesítőknek adunk zöld utat, és engedjük, hogy megismételjék azt a folyamatot ami az ISIShez vezetett. Ez is alapja a vádnak.

Az a politikus akinek jelezték, hogy a politikája ezzel jár, és ezt a saját hírszerzésétől is tudja, de inkább engedi a támadást csak azért, hogy engedjen a fentiekben az érzelmi / hagyományos zsarolásnak, és erre a fenyegetésre reagálva "felülírja a törvényt" már önmagában is nagyon durva dolog. De tedd még hozzá, hogy az üzenet az, hogy aki törvényesen jönne, törvényesen dolgozna az nem ér el célt, fenyegetéssel, zsarolással manipulálható a rendszer. Ennek a felismerésnek a politikában való tudatos alkalmazása vagy támogatása már bőven a terrorizmus kategória.

A szigorú ellenőrzést feladva engedtünk az erőszaknak, és jött be innen fegyver, terrorista, és ezt lehetett tudni, de volt aki a törvény számos követelményét feladva annak ellenére tett itt engedményeket, hogy figyelmeztették rá az milyen okból és hogyan fog terrorcselekményekhez vezetni. Kedves Fedor ezt a helyzetet hogy mondanád?

Primátor 2015.11.17. 09:09:00

Ez a fedor-fasz még mindig nem veszi észre, hogy olyan bringát tol, amire már szinte senki nem kíváncsi....
Nem baj, buta emberek is kellenek a világnak, ettől olyan kerek.

Válasszunk · http://valasszunk.blog.hu 2015.11.17. 09:19:55

@Kuntakintekitekinte: Amit mondasz abban több dolog sem úgy van. A kerítés kapcsán az a baj: Ha sehol sincs kerítés, akkor amit mondasz igaz. Ha van kerítés egy darabig terel, de ahogy egyre több helyen van kerítés, egyre több lesz aki azt mondja: Annyit kerülni már nem éri meg, ő inkább átesik a határellenőrzésen, regisztrál.

Ha pedig a kerítés végig ér, akkor ezt bizony kb. általánosan eléri, és lehetőséget ad a biztonság szempontjából fontos ellenőrzésre. És igen, ebből a szempontból mindegy az, hogy az adott szakaszt kerítésnek hívják, vagy kapunak oldalelemekkel mint egyes osztrákok.

De a kerítés nem cél. Nem is önmagában a megoldás. A kerítés célja az, hogy lelassítsa azt, aki illegálisan akarna átjönni, és ezért legyen rá idő reagálni, ellenőrizhetővé tegye az ott jövő forgalmat. Ehhez rendőr, katona, határőr is kell.

Ballib Cenzúra · http://ballibcenzura.blog.hu/ 2015.11.17. 09:24:50

@s:
"Az iszlám államot úgy kell felszámolni, mint hitler rendszerét. Az utolsó katonáig leölni őket és feltétel nélküli megadásra kényszeríteni minden együttműködőt."

Azt vágod hogy Belgiumban 4% körüli eredményt ért el az ISIS-el szimpatizáló iszlám párt ?
Velük mi legyen ?

Már az EU közepén is rengeteg támogatójja van az Iszlám Államnak.

És egyre több muszlim jön.

Milliók minden évben.

ulpius66 2015.11.17. 09:26:35

@Sequoyah: "Van egyaltalan barmi fogalmad arrol, hogy mit jelentenek a szavakat amikkel dobalozol? Vagy a liberalizmus, vagy a diktatura szo jelentese nagyon nem vilagos a szamodra:)"

Hahaaahaaaa....nekem ne játszd a hülyét!

Te is nagyon jól tudod, ami ma az EU-ban és Magyarországon megy az a liberálisok diktatúrája!!!

Ami a hétköznapokban a "vélemény-diktatúrában" vagy a "pénzügyi-diktatúrában" mondhatnám IMF diktatúrában valósul meg.

Fedor!

Gondolom nem dolgozol sehol, mert biztos nem alkalmaznának ilyen libbantat...
Na, szóval Fedor a ráérő idődben számold mán össze hány LIBERÁLIS HÍRPORTÁL, ÉS BLOG VAN?

Alapnak: zsindex.hu; hvg.hu; Népszabi, Népszava, 168 óra, ATV, és tényleg lehet sorolni napestig......

Na ezek - a blogokkal kiegészülve (a blogok 99%-a ballibsi....nyilván ők nem dolgoznak sehol, csak a baromságaikat írogatják...) adják ma a magyar közbeszédet!

Aki pedig ezekkel nem ért egyet az azonnal fasisztanácinyilasantiszemitaantidemokrata....

A gyengébbek kedvéért kb. ennyi a LIBERÁLISOK DIKTATÚRÁJÁRÓL!

Az IMF (vagy egyéb bankok) LIBERÁLIS PÉNZÜGYI DIKTATÚRÁJÁT talán nem is kell részletezni.....

A zsidók már évszázadok óta megmondták: A MÉDIÁT ÉS A PÉNZEKET TARTSD A KEZEDBE, ÉS MÁRIS A TIÉD AZ ÖSSZES HATALOM!!!

Ballib Cenzúra · http://ballibcenzura.blog.hu/ 2015.11.17. 09:27:53

@Ballib Cenzúra:

magyaridok.hu/kulfold/belgium-az-iszlam-allam-europai-fellegvara-153106/
A következő figyelmeztetés a migránsválsággal érkezett, akkor Brüsszel egyik külvárosának polgármestere jelezte: a radikalizálódott muszlim fiatalok gyakorlatilag rettegésben tartják az érkező menekülteket.
...
az Iszlám Állam számára alapvető fontosságú Belgium, hiszen az európai országok közül a lakosság méretéhez képest innen csatlakoznak a legtöbben a terrorszervezethez. „Valamennyi toborzó hálózat Belgiumban fut össze” – véli David Gartenstein-Ross, a Foundation for Defense for Democracies kutatóintézet szakértője. Hasonló következtetésre jutott az International Centre for the Study of Radicalization szervezet is, még januárban világítottak rá arra, hogy a lakosság kis száma ellenére Belgiumból sokan csatlakoznak az Iszlám Államhoz. Catherine de Bolle rendőrfőkapitány szerint pedig arról is van információjuk, hogy a Közel-Keletről 130 harcos tért vissza Belgiumba.

shred 2015.11.17. 09:29:42

@Rafael Jiménez Valéra (barátoknak csak Rafi): igen, ez régóta szokás. A korábbi támadások áldozatairól szóló beszámolókban is mindenkiről írtak néhány dicsérő szót (pl. Jessica XY, 32 - loved animals, she was a helpful colleague and a very positive person according to her co-workers).

ulpius66 2015.11.17. 09:31:31

Azt meg végképp nem értem, ha ennyire nyalják a ballibsik a bevándorlók seggét, akkor mért vannak ellene, hogy az arabok (muszlimok) mecseteket építsenek Európában??

Hisz itt van előttük a másik Közel-Keletről bevándorolt nép a zsidók, ők mért építhettek zsinagógákat??

f123 2015.11.17. 09:38:48

Szerintem kezdjük az alapkérdéssel. Szüksége van-e Európának muszlim bevándorlókra? Szerintem nincs és egyetlen értelmes érvet sem olvastam arra, hogy mi haszna lehet Európának a muszlim bevándorlókból.

Ballib Cenzúra · http://ballibcenzura.blog.hu/ 2015.11.17. 09:44:43

@ulpius66:

A muszlim vallás ugyanolyan kirekesztő mint a zsidó vallás.

Mindkét vallás lenézi, és kirekeszti azokat akik nem a vallási közösség tagjai.
Átverésük, meglopásuk, szükség esetén meggyilkolásuk bocsánatos tett, nem bűn.

Magukat felsőbbrendűnek kiválasztottnak tartják.
A többieket egyik gójoknak másik gyaúroknak becézi.

HHazájukban ők másodrendű állampoolágárok. Választási jogokat nem kapnak, minden más joguk is erősen korlátozott.
----

Szóval Eorópa igen nagy hátrányban van ezekkel a fanatikusokkal szemben, akik lenézik megvetik az őslakosokat.

martineden 2015.11.17. 09:45:13

@s: ..Ezt a problémát az iá teljes felszámolásával oldod meg. "...sajnos nem.A muszlimok 12 %-a egyetert az Is-el.Tehat mindig lesz utanpotlas,Ha nem ezen a neven akkor mason,A problema maga az iszlam.Masreszt boldogit teged az ha a most jovo menekult nem terrorista,de majd az lesz a gyereke,vagy az unokaja,mint ahogy amar huzamosabb ideje itt levoknek?

martineden 2015.11.17. 09:50:13

@Ballib Cenzúra: ,,A muszlim vallás ugyanolyan kirekesztő mint a zsidó vallás."..fuss neki ujra.A ket vallas telejesen ellentetes .A zsido senkit nem fogad be elmeletileg,a muszlim pedig mindenkit meg akar teriteni akar eroszakkal ,ha kell fegyverrel is.Ez minden muszlim kotellessege.Szoval ,ha hulye vagy vmihez,akkor ne pofazz.

Hattáb 2015.11.17. 10:01:44

Azt írja az ojság hogy Brüsszel Molenbeek negyede valóságos terroristakeltető. Mondhatnánk hogy fejétől bűzlik a hal...Gyakorlatilag csak muszlimok laknak ott,az imámok uszítanak, a helyi hatóság nem tudja betölteni a funkcióit.A terület inkább tartozik az iszlám államhoz mint Belgiumhoz.És Merkel meg a másik két félnótás csak hajtja, és hajtja a mantráját, hogy nyitva kell lenni a határoknak....

2015.11.17. 10:03:50

@BiG74: A francia terroristák első áldozata a történelmi Magyarország! Szeressétek! Legyetek vele szolidárisak! Mikor más gerinces emberek orrba vágják őket, gazemberségükért! Mi jogon avatkoznak be Szyriába? aljas érdekeiken kívül?

GQ 2015.11.17. 10:04:21

@ulpius66:

hát fogalmazásgátlót szedhetsz te is, mert ebben a néhány mondatban akad pár logikai bukfenc. nézzük meg együtt.

"Örömködsz itt ezerrel, hogy jújj de jó, nincsenek is a terroristák között menekültek!"

valamit elronthattál ebben a mondatban, nem azt akartad mondani, hogy nincsenek terroristák a menekültek között?

"1. Tényszerűen nem igaz." - tényszerűen? hol vannak azok a tények?

"2. Sorold mán fel a terroristák között hány európai volt!" - definiáld mán az európai szó jelentését. mert aki itt születik, az szerintem európai, max más származású. egy generációs leszármazott már igencsak európai szerintem.

"3. Ja, ha a mostani "menekültek" között nincs is terrorista, majd a leszármazóik között lesz!!! Ja, nem a kútba szartunk, csak a kávájára! " - nyilvánvalóan így van. Épp az angolok hoztak nyilvánosságra egy jelentést ezzel kapcsolatban, és azzal, hogy milyen különbségek vannak a brit és francia integrációs törekvések között. javaslom elolvasni és értelmezni. azt gondolom, hogy sokat tehetnénk azért, hogy minél kisebb eséllyel váljon bármelyik leszármazottból terrorista.

martineden 2015.11.17. 10:05:36

@jandera: ,,100 000 kutyára valamivel több, mint 1halálos kutyatámadás."..es mellette mennyi hasznot ,kedvesseget ,szeretetet adnak.Es a muszlimok?

martineden 2015.11.17. 10:11:08

@Hattáb: A Marshall-terv remlik?Hulye gyerek

Ballib Cenzúra · http://ballibcenzura.blog.hu/ 2015.11.17. 10:12:34

@martineden:

És mi köze van a vallás felvétele beli különbségeknek, a kirekesztéshez, a fanatizmushoz, és felsőbbrendűségi tudathoz ?

martineden 2015.11.17. 10:15:15

@♔bаtyu♔:,, párttitkárokra jól emlékező K-Európa nem kér belőlük.'...nezzuk csak meg a fideszmaffia vezerkarat.

trolololol · http://basszas.blog.hu/ 2015.11.17. 10:15:25

@Hattáb: "Azt írja az ojság hogy Brüsszel Molenbeek negyede valóságos terroristakeltető."

Ha ezt egy hete írja le, az összes jogvédő az arcán pörgött volna, hogy rasszista-tilcsákbe.

Ballib Cenzúra · http://ballibcenzura.blog.hu/ 2015.11.17. 10:15:48

@GQ:
"aki itt születik, az szerintem európai, max más származású. "

Kivéve ha nem akarnak integrálódni.
Márpediga muszlimok 90%-a egyáltalán nem akar integrálódni.
Se a másod se a harmad generációs muszlimok.

Elszigetelt városrészeket, NO GO ZONE-ákat hoznak létre ahol terrorizálhatják kedvükre az őslakosokat.
Nyíltna pártolják az ISIS-t, hsiz ez nem büntethető az EU-ban jelenleg.

Én nem nevezném ezeket a beteg fanatikusokat Európainak, és egyáltalán nem szeretném hogy milliószám érkezzenek évente még plusszban.

martineden 2015.11.17. 10:18:06

@Ballib Cenzúra: Te ididota,ha felveszed az muszlm vallast ,onnantol nem rekeszt ki.Enyire buta emberek ,hogy lehetrnek?Nyilvan te is valami szakiskolaban vegzett proli vagy,aki olvasni sem tud.

trolololol · http://basszas.blog.hu/ 2015.11.17. 10:19:01

@GQ: "mert aki itt születik, az szerintem európai,"
Meg az erdélyi az román.
Libsi logika.

Ballib Cenzúra · http://ballibcenzura.blog.hu/ 2015.11.17. 10:24:03

@martineden:

Én alapvetően azok kirekesztéséről, megbélyegzéséről, és lenézéséről beszélek, akik nem azonosultak a vallással, nem részei annak, és nem is vették fel.

És ebben semmi különbség a zsidó és muslim vallás között.
Atekintetben hogy a muszlimok terroristák nem irtanak ki azonnal, ha felveszed a hitüket, amire kegyet gyakorolnak, a zsidókkal szemben, igazad van.

droid_ · http://matyiszuro.blog.hu/ 2015.11.17. 10:27:40

@jandera: ha mar ennyi mindent leirtal, gondolom nem nagy faradsag leirni azt is, hogy vegul mit osztottal mivel, hogy kijojjon az idezett mondat. megkerlek.

martineden 2015.11.17. 10:32:52

@Androsz: Es te most nem azokat a jogokat felted a muszlimoktol,amit a liberalisok vivtak ki evszazadok alatt?Ha ok nem lettek volna,most kb ott tartanal mint a muzulmanok ,csak esetleg kereszt lenne a kezedben .

martineden 2015.11.17. 10:36:24

@Ballib Cenzúra: Ja sorollj fel par nevet akit a zsidok azert oltek meg,mert nem vettek fel a hituket,

f123 2015.11.17. 10:44:47

@martineden: Hajrá! Vedd fel a muszlim vallást, imádkozz Mekka felé, tartsd a feleségedet csadorban, kezeld tárgyként, tiltsd meg neki, hogy autót vezessen, biciklizzen, vedd el a keresetét, ha egyátalán dolgozhat és természetesen vágasd ki, ahogy jó muszlimhoz illik!
Sok sikert kívánok hozzá neked és a feleségednek! Bizonyára élvezni fogja az asszony!

jandera 2015.11.17. 10:54:21

@martineden: Gondolom neked fontosabb a kutyák szeretete. Jézus nem ezt tanította, de Mohamed sem, és még a libsik sem!
Úgy érzem azt tartod fontosabbnak, hogy a kutyádat irányíthatod, parancsolhatsz neki, egy muszlimnak nem.
Írtam a hatalomról, néhány hozzászólással előbb, olvass, gondolkodj! Esetleg még próbálkozhatsz a Kis herceg című könyvvel.

ulpius66 2015.11.17. 10:58:25

@f123: Te hülye vagy!

Ez a Martin Éden buzi zsidó!

jandera 2015.11.17. 10:58:30

@droid_:
Ha kommentelsz, számolj utána te: www.staff.u-szeged.hu/~pepe/jegyzet_eu.pdf
Ha cukkolsz, nincs mire válaszolnom.

inebhedj - szerintem 2015.11.17. 11:03:29

@gebacsi:

Amúgy ezt hogyan lehet végrehajtani?

Úgy értem, az IS stb. valahogy úgy gondolja, a "Nyugat" egy homogén élőhely, ahol csupa homoszexuális, dekadens zsidó tengerészgyalogos flangál, szóval ha robbantjuk, lőjük őket, akkor ártatlant nem találunk, aki meghal, mind bűnös terrorista.

És úgy fest, a "Nyugat" meg valahogy úgy gondolja, hogy az IS határain belül csupa lefüggönyzött arcú szablyás terrorista lökdösődik, szóval ha rommá bombázzuk őket, akkor ártatlant nem találunk, mind bűnös terrorista.

Nekem inkább olyan képem van, hogy a spontán arab tavasz megtervezésekor a piac beárazta pár ezer "nyugati" civil halálát is, afféle járulékos veszteségként.

martineden 2015.11.17. 11:04:15

@f123: Te hulye gyerekolvasod te a hozzaszolasaimat?Szerinted pozitivumknt irtam ezt a dolgot?Kijartad a 8.osztalyt?

martineden 2015.11.17. 11:05:39

@ulpius66: Tudod az kiabal akinek a haza eg,langyi gyerek.

fifibá55 2015.11.17. 11:07:47

Teljesen érthető az emberek reakciója. Azt nem szeretném megérni, amikor a politikai vezetések töketlenkedése miatt saját kezükbe veszik a probléma megoldását.

martineden 2015.11.17. 11:10:53

@jandera: Hat bizony fontosabb a kutyak szeretete,mint a muszlimoke.Mivel en olvastam az altalad emlitett muvet es feleloseget vallatam a kutyamert,a muszlimokert viszont nem ,es nem is akarok.A kerdeesre viszont nem valaszoltal,mit adnak nekun k a muszlimok a beketlensegen,gyilkossagokon ,a rajtuhk eloskodesen kivul.Lehetoleg pozitib dolgokat mondj,a kutyaknal szamtalan ilyen van.

zafir38 2015.11.17. 11:11:56

Egy Indexen talált blog, amely a helyesírást kifogásolja
egy fekete fiútól Nadir névvel.

Lassan fordítógép kell hozzátok.

Kuntakintekitekinte 2015.11.17. 11:15:40

@Válasszunk:

Majdnem jó az elgondolás, csak szokás szerint a realitás marad ki belőle. A teljes európai határszakaszt nem tudod körbevenni, szóval ezzel megborultál. Használhatóbb ötlet?
Vagy az Aranyparton kerítés lesz és tolvajtompika szállítja a beléptetőkapukat a strandolóknak?

wolves84lb 2015.11.17. 11:17:30

@♔bаtyu♔: "orosz repülő lelövése"...na ennyit rólad, ismét bizonyítottad, mekkora suttyó proli paraszt vagy...

Az általad mélytorkozott oroszok LŐTTEK le repülőt, tudod, a maláj gépet, tele hollanddal - kértek bocsánatot, vagy bármit? Én nem emlékszem...

Az IS FELROBBANTOTT egy orosz repülőt, amiről az oroszok most, jópár nappal később ismerték csak el, hogy terroresemény történt. Ez pl magyarázat arra, hogy a világ nem lett tele oroszzászlós fb-képekkel, amit te és patkány gerinctelen orbáncsicska barátaid annyira hiányoltok.

Szánalomkupac vagy...

inebhedj - szerintem 2015.11.17. 11:28:10

@wolves84lb:

Ezt az orosz repülős dolgot már mástól is olvastam, de igazából azért mind tudjuk, hogy csak magyarázkodás, különösen annak fényében, hogy a teljesség igénye nélkül:

2015-06-30: Tunézia, 38 áldozat
2015-10-10: Ankara, 102 áldozat
2015-10-31: orosz repülő, 224 áldozat
2015-11-12: Bejrút, 44 áldozat
2014-11-13: Párizs, 129 áldozat

Igazából ennek teljesen más eredője van, ez inkább csak afféle keveréke pro és kontra a trendiségnek és az ájtatoskodásnak, ilyen az emberi természet.

jágör68 2015.11.17. 11:29:21

Lesz még egy buta komment:

Ezek a terrorista útlevelek nagyon jó anyagból lehetnek.
Érdemes lenne elgondolkodni az építészeti hasznosításukon...

s14.postimg.org/uew8k99tt/pasport.jpg

Valamint, a NATO- főhadiszállás, Brüsszel tele van terroristákkal.
Ennyire hülyék lennének- vagy- a másikra nem is merek gondolni.
Ki emlékszik még a Gladio- hadműveletekre?

jandera 2015.11.17. 11:35:57

@martineden:
Ha olvastad a könyvet, azt is tudod, hogy attól kapsz szeretetet, amit megszelidítesz.
Kezdeményezni neked kell! Ha a kutyáddal úgy bántál volna, mint ahogy bánt a kormányunk és néhány agyatlan a rászorulókkal, - akár muszlim, akár nem - nem sok szeretetet kapnál tőle.
A muszlimok nem békétlenebbek a keresztényeknél, csak a középkor sötétségét, a felvilágosodás, a "libsi" eszmék előretörése enyhítette. Sajnos még nincs európa a csúcson, lásd: délszláv háborúk, a menekültek elleni támadások, kormányunk gyávasága ( a hatalom féltése felülírja az emberiességet ),
Sajnos hasonló gyávaság a menekültekre is jellemző, vannak köztük sokan, akik otthon harcolhatnának a szabadságukért a terrorista állam ellen!
Ennek segítése, megszervezése egyébként messze a legjobb megoldás lenne jelen helyzetben.
Ajánlanám az európai politikusok figyelmébe!
Persze így nem domboríthatnák ki saját személyüket a politikai porondon.

GQ 2015.11.17. 11:47:26

@trolololol: definiáld az európait. mitől lesz valaki európai? te az vagy az ázsiai pöttyel a seggeden?

martineden 2015.11.17. 12:01:12

@jandera:,, A muszlimok nem békétlenebbek a keresztényeknél, csak a középkor sötétségét, a felvilágosodás, a "libsi" eszmék előretörése enyhítette."..1.lgen a muszlimok= kozepkor.Akarhol vannak szerte a vilagon ,kejesen olik egymast es masokat,tokmindegy nekik kirol van szo,az oles a lenyeg.A muszlim vilag azokat az eredmnyeket akarja eltoroloni ,amit a liberalisok evszazadok alatt kivivtak .Jomagam liberalis vagyok ,de az nem jelenti azt ,hogy gyilkosok szabadon garazdalkodhassanak.A szabadsagjogok addig terjedhetnek,amig nem artanak masoknak. 2.,,vannak köztük sokan, akik otthon harcolhatnának a szabadságukért a terrorista állam ellen!".....igen ,felfegyverezhetnenk oket ,aztan az elso adando alkalommal atallnanak,vagy a fegyvereket adnak at,mint ahogy lattuk a kozelmultban az amcsik altal kikepzett hosoknel.Katonaskodni nem fullik a foguk,egyszerubb a vedtelen es fegyvertelen embert lemeszarolni,ahhoz ertenek,de ha kikepzet alakulattal kerulnek szembe osszeszarjak magukat es eldobaljak a fegyvereiket.Amugy a muszlimok minimum 12%a egyetert az Is-el es 70 %-uk nem iteli el.Olvasd a statisztikat.,,Így szereti az arab világ az Iszlám Államot"

Válasszunk · http://valasszunk.blog.hu 2015.11.17. 12:15:28

@jandera: Több ponton is rosszul számolsz, rossz alapokra építed az érveid. Egyfelől nem igaz, hogy a terroristáknak csak egy kis része köthető a bevándorláshoz. Miért? Mert a probléma pont az, hogy a beilleszkedésért tenni nem akaró bevándorló kapcsán a 2., 3. generációt nem tudod kezelni. Ennek alapvetően 3 ponton lesznek következményei.

1. Ahol ők összegyűlnek, ott lesz egy olyan terület ahol alig működik a törvény és ez emberéletekbe kerül
2. Ezek radikalizálódása kitermel terroristákat akik otthon vagy máshol lecsapnak
3. Ettől a hatóságoknak sincs sokszor esélye idejében észlelni őket vagy más szélsőségeseket

A mostani támadásnak 100%-a köthető ehhez a problémához. De minden olyan támadás is, amelyiket BÁRMIKOR, BÁRHOL, BÁRKI ELLEN az ilyen helyzetben kitermelt terroristák által lett végrehajtva vagy kitermelve.

ÉS minden olyan haláleset ami ahhoz köthető, hogy ők bizony megdobálják a rendőrt, mentőt és kicsit lawless zone alakul ki. És igen, ez még a 3. generáció végéig igaz.

Te ehhez képest azt mondod, hogy leszarod, hány volt bevándorló. Hogy mennyire tették lehetetlenné a probléma észlelését ennyiben csalsz a számokkal, de úgy teszel mintha az egész életük alatt csak egyetlen egy eseménynél merülhetne fel a nevük, pontosan tudva azt, hogy ebből a körből jelenlegi jelentések szerint is vannak akik akcióra készülnek.

Innen az érvelésedben annyi helyen van szándékos és durva csúsztatás, hogy ez már gond.

A liberalizmus politikai szélsőséggé válása alapvetően 4 szempontra vezethető vissza. Az egyik az, hogy nem tud mit kezdeni a "közérdek" fogalmával, és hogy annak sérülése hogyan sértheti meg hosszabb távon az egyéni jogokat, egyéni érdekeket. Nem csoda, a játékelmélet erre a liberalizmus alapelveinek meghatározása után kezdett megoldást keresni.

A második: Adott egy mosdó. Van benne két ember. Az egyik lány, és nem szeretne a lányvécében pöcsöt látni. A másik transznemű és pöcse van. Nem akar se férfi vécébe menni, se "máshol lévő, kényelmetlen" direkt transzi vécé sem jó neki. Igazából a lánynak is joga van az intimitáshoz.

A kérdés, hogy ezt a helyzetet hogyan kezeljük? Van aki azt mondja párbeszéddel, mindenki számára elfogadható kompromisszumot kell találni. És van aki azt mondja, hogy az egyik esetben csak biztonságról van szó, másik esetben a transzi egyéni szabadságáról és ezt a helyzetet senki által meg nem választott liberális gondolkodók már eldöntötték és ez bármi demokratikus felhatalmazás nélkül "kötelező európai alapérték". Ez érzésem szerint diktatúra. És bevándorlás kérdésben is ugyanez a baj, a szándékos normaszegők, másokat tudatosan veszélyeztetők védelmével együtt.

A harmadik probléma az, hogy a fenti személyes szabadság védelme lehet aránytalan. Erre jó példa az, amikor már nem csak az merül fel, hogy neked legyen szabad ezt megtenni, hanem mivel neked szabad ezt megtenni ezért "senki se szóljon bele", téged bántana a kritika alapon sikerül korlátozni a szólásszabadságot. Az ettől mentes tér megkövetelése során sikerül elérni azt, hogy aki élni mert a szólásszabadsággal azt minden tisztességes eljárás nélkülözésével ellehetetlenítsék.

Könyörgöm, ha egy politikai oldal képviselőinek hála ez rendszeresen megtörténik, de az adott oldal többi képviselője sem elhatárolódik ettől, hanem továbbra is segíti az ilyen önjelölt diktátorokat, akkor gyilkosok közt cinkos aki néma alapon azért nem ők a pozitív példák.

4. A fenti hibák ellenére sok liberális azt hiszi csak az ő oldalán lehetnek okos emberek, rég nincs egészséges kontroll, ha pedig nincs belső kontroll akkor a külső fékek és egyensúlyok semmit sem ér, és szélsőségről van szó.

Válasszunk · http://valasszunk.blog.hu 2015.11.17. 12:37:25

@Kuntakintekitekinte: Valóban irreális volt azt feltételeznem, hogy használod az agyadat is. Ugyanis ha használtad volna, akkor rögtön felmerül, hogy mivel itt az érkezőket az észlelésük után lelassító akadály a kerítés funkciója, ezt a funkciót viszont a már az országhoz tartozó, de még tengeren megteendő útszakasz is betölti. Az akadály ami a cél ott van, csak éppen vízből. Ráadásul a hajónak hála nem tudnak ezer felé indulni, hanem csak a megfelelő helyeken kikötnek és csoportosak. Azaz aki a tengeren jön, az éppen ugyanúgy kénytelen belenyugodni az ellenőrzésbe.

zafir38 2015.11.17. 12:41:40

@wolves84lb: Az általad mélytorkozott oroszok LŐTTEK le repülőt, tudod, a maláj gépet, tele hollanddal - kértek bocsánatot, vagy bármit? Én nem emlékszem...

Ez már biztos?
Annak fényében, hogy az eset előtt pár nappal privatizálta
a légi-irányítást egy ukrán-izraeli mogul?

ulpius66 2015.11.17. 12:58:14

atv.hu

"Konrád György szerint a bevándorlással kapcsolatban felül kell vizsgálni az európai értelmiség gyanútlanságát bizonyos erőszakot szülő kultúrák, ideológiák, vallások irányában.

Konrád György szerint a huszonegyedik században az iszlamizmus az a nácizmushoz és kommunizmushoz hasonlítható totalitárius ideológia, amely céljai elérése érdekében akár erőszakhoz is nyúl. Hozzátette: az Európában élő muszlimok többsége rendes ember. Konrád szerint nem kell hiszterizálni a kérdést, ez ugyanis csak a politikusoknak jön jól.

Az író szerint a bevándorlás, a migránsválság nem közvetlenül van hatással a terrorizmusra, mivel a gondot főleg a már itt született, második generációs bevándorlók jelentik."

Jó reggelt! Konrád elvtárs, fel tetszett ébredni?

Azt meg mán csak én teszem hozzá mindehhez, hogy a mostani bevándorlóknak is majd a 2. vagy 3. generációja fog radikalizálódni. Nem bennünket ölnek halomra, hanem a gyermekeinket, unokáinkat.....ja, nem a kútba szartunk, csak a kávájára!

Conchobar 2015.11.17. 13:02:37

@Kuntakintekitekinte: "Majd ha felfogod, hogy a korcs csúti féreg megoldásával ellentétben nem a kerítéseket kell vizionálni, hanem a probléma helyszínén" - Magadra miért nem vonatkoztatod azt, hogy nem kell kerítéseket vizionálni? Ugyanis én nem beszéltem kerítésről (sőt Orbánnal sem szimpatizálok). Qrva okosat akartál írni, aztán végül csak csupa hülyeséget sikerült. Mi a csudáért szajkózod gondolkodás nélkül a mások által kitalált jelszavakat? Például azt, hogy a 'probléma helyszínén'. Éppen ebből a sok helyben kezelésből keletkezett az Iszlám Állam is. Tessék már tudomásul venni: semmi jó nem származik abból, ha beavatkozunk más országok, népek belügyeibe (mindenféle hangzatos jelszóval)

Conchobar 2015.11.17. 13:06:25

@zafir38: "Az általad mélytorkozott oroszok LŐTTEK le repülőt" - Ott voltál, vagy csak a kristálygömbödből olvastad ezt ki?

Conchobar 2015.11.17. 13:11:20

@Kuntakintekitekinte: "na akkor lesz jogos a felfogással kapcsolatos értetlenkedésed, addig csak egyoldalú hőzöngés" - Csak gratulálni tudok az éles elmédhez: értetlenkedés= egyoldalú hőzöngés

Kuntakintekitekinte 2015.11.17. 13:11:35

@Válasszunk:

Ezzel megint megborultál. A tengeren keresztül is jönnek. Ha nem tűnt volna fel, napi rendszerességgel fulladnak bele a vízbe.
Újabb okos ötlet?

Kuntakintekitekinte 2015.11.17. 13:13:58

@Conchobar:

Szövegértelmezéssel vannak problémáid. Olvasd el újra, akkor talán felfogod, hogy nem azért írtam a kerítést mert te írtad, hanem azért, mert megemlítettem, hogy miért baromság, és miért vízió amit firkáltál.

Kuntakintekitekinte 2015.11.17. 13:15:15

@Conchobar:

"értetlenkedés= egyoldalú hőzöngés "

Tanulsz.Ezt legalább megértetted. Hajrá, csak így tovább.

Kuntakintekitekinte 2015.11.17. 13:16:17

@Conchobar:

Pedig génselejtes csúti vezéred a hazai agyhalottak fanatizálásával éppen ezt teszi.

Válasszunk · http://valasszunk.blog.hu 2015.11.17. 13:25:20

@Kuntakintekitekinte: Igen bazdmeg. Megfogni téged, bevinni 10kre a tengerbe. Azt mondani, hogy mivel szerinted az hogy ott észlelik őket nem ad időt reagálni akkor teleportálj ki a partra... Lehetőleg kurvagyorsan, mert öntünk be vért, hogy cápákkal úszhass.

Aztán elkezded felfogni, hogy bizony bazmeg a tengeren keresztül aki jön, azt van idő elfogni mert onnan, hogy észleled odáig hogy elmehet a parton eltelik némi idő. Miért mert nem teleportál.

Az, hogy hülye vagy fiam mint a seggem lyuka és nem fogod fel, hogy itt az ő ideje arra hogy eltűnjön vs a másik ideje, hogy reagáljon számít és tengeren mérföldekről látszik hol jön valaki azonosítatlanul nem gond. Hülye vagy hát hülye vagy.

De az, hogy a tenger is lassítja mert nem 0 idő jönni nem fogod fel és még bunkó módon a másik bukott meg c. szöveget nyomatod mert sem gondolkodni, sem viselkedni nem tanultál meg otthon az gáz. És addig addig szólogatsz be, ameddig most megjött a visszaszólás, és mehetsz a kritikát nem viselő ezért safe zonéért síró többi hülyéhez panaszkodni.

Peetee 2015.11.17. 13:26:40

A terrorizmuspárt brüsszeli bürokraták mentén haladva: korrupcióhelyeslő kormánypárti fideszesek.

Válasszunk · http://valasszunk.blog.hu 2015.11.17. 13:33:01

@Kuntakintekitekinte: Ja és kedves génselejtes mindenkit ezzel leszóló hülyegyerek. Tudod mi a probléma helyszíne? Mert a baj nem elsősorban a kibaszott szíreknél van. Hanem az a baj, hogy az ISIS katonáinak, vezetőinek jelentős része bizony az EUban nevelkedett, mert az ész nélkül mindent megígérünk és semmit nem adunk helyzet miatt kitenyésztettünk pártízezer pszichopatát.

Kurvajó. Ha ma rendet csinálunk szíriában, akkor ezek az emberek majd más helyet keresnek a szélsőséges kis szervezeteiknek és ugyanúgy baj lesz. A probléma helyszíne, ha megoldást keresünk ott kezdődik, hogy teszünk egy egyértelmű jelzést: Az jöhet aki maga is tesz a beilleszkedésért. Ígérni semmi betarthatatlant nem ígérünk.

És akár a tengeren, akár szárazföldön jössz, mindent megteszünk, hogy megfogjunk. És akkor sokkal hosszabb időt fogsz szar táborban várni a befogadás jóváhagyására, mint az aki tisztességgel jött (igen, az 56-os magyarok kb 2 évéhez képest 4-5-öt akár) és aki nem működik együtt amikor jön, az nem telepszik le, nem kap segélyt.

Ellenben aki normálisan jön, és van is esélye beilleszkedni az jöhet. És szépen rendet kell tenni ott, ahol az eddigi nyitott kapu politika miatt már baromira nehéz. És közben kell pénzelni azért a törököket, hogy a helyi menekülttábor jobb legyen, mint az EU-s.

A műszaki zár (kerítés is, érzékelő is, stb) a határokon (és ennek van tengeri változata) ezt megerősítő műszaki intézkedés. Ami éppen annyira lassítja le az érkezőt, hogy ne eltűnjön, hanem a járőr elfogja.

Válasszunk · http://valasszunk.blog.hu 2015.11.17. 13:49:14

@Kuntakintekitekinte: Tudod van egy apró gond veled. Azt mondod nem ezért vagy nem azért írtad a kerítést. A hasonló kerítések, akadályok fejlesztésében megannyi mérnök, katonatiszt érdekelt. "kapu oldalelemekkel" szöveggel osztrákok is telepítik, de mondjuk az USA-Mexikó közötti határon is látni hasonlót. És a tengeri megkerülése kapcsán ott is tudják hogy nyer időt a határvédelem, hogyan kell LELASSÍTANI a határsértőt.

Te viszont fel sem fogod azt, hogy az egész világban mérnökök, katonák, hozzáértők miért fejlesztik az ilyeneket. Nem értesz hozzá. Mert az MLPs birkaképzőben a "kosbaszás" tárgyból szerzett 4/5 ahol megjegyzik sikerrel kombinálod a zoofiliát, a homoszexualitással és a kos 14 év alatti korából eredendő "egyéb univerzális értékekkel", nem tesz a terület szakértőjévé. Oké?

Sehol nem az a cél egy műszaki megoldásnál, hogy megállítsa a támadót. Mindkét 2 azaz 2 cél van: Lelassítani (ha lehet) ezzel időt nyerve. És idejében észlelni (ezzel is időt nyerve). Sűrűn lakott határvidéken az utóbbi kapcsán nem tudod messziről érzékelni a mozgást, tengeren viszont igen. A lényeg az, hogy mindig az élőerő végzi az elfogást, megállítást. Esetleg drone lenne a kivétel, ha már éles lőszert vethet be, de ott is az operátor sütheti csak el azt.

Azaz lószart sem tudsz a hasonló akadályok mögött lévő alapvető elvekről, pl. defense in depth, hogy csak egy alapot mondjak. De járatod a szádat és másokat sorban hívtál genetikai selejtnek, stb. És amikor nincs on topic érved, hát igyekszel olyat cáfolni amit a másik nem mondott. Mert lehet, hogy hülye vagy hozzá és hülyeséged mellett szólogatsz be, mert másra nem vagy képes, de hátha sikerül valami olyan a másik által nem mondottat támadnod, amihez a másik sem ért.

És akkor nem tudja elmondani miért faszság amit beszélsz. Na az ilyen fajta szánalmas érvelést a mindenkinek beszóltál viselkedéssel tartja annyira szánalmasnak és irritálónak a legtöbb választópolgár, hogy az ördögre is előbb szavazna, mint az ilyen módon érvényesülni akaró barmokra. A Fidesz nem jó. Kurvára nem az. De nálatok ezért jobb. Ezért a legjobb az országban. Szar ügy.

Válasszunk · http://valasszunk.blog.hu 2015.11.17. 14:11:45

Mellesleg, ha a kerítés kérdés az egész probléma leglényegtelenebb kérdéséről szól.

1. Mit csinálunk azokkal akik a kerítés miatt regisztrálnak és nincs nemzetbiztonsági kockázata a befogadásuknak?
2. Mit csinálunk azokkal akiket nem lehet befogadni, de jó kérdés hova lehetne küldeni? Vagy marad őrzött tábor...
3. Mit csinálunk azokkal akik eddigiek alapján segítségre számítottak, de nem kapnak segítséget, és ezt tudva a határon kívül maradnak de ugyanúgy elegük van egész Európából és a nyugatból. Arabból is, Ukránból is, stb. lesz ilyen.

Ha a kerítés kurva szar, és csak a határellenőrző csoportok 10%-át szabadítja fel és azok csak 2-3 merénylőt fogtak el, már akkor is megéri kerítést húzni. De a határ ellenőrzését hatékonyabbá tévő katonai szakkérdések megválaszolása nem ad választ arra a politikai problémára, amit az európai liberális elit itt összehozott.

Akik a liberális alapértékek nevében átvágtak másokat azokat nekünk kell felelősségre vonni, és nem azért, mert politikai rendőrséget, elszámoltatást akarunk, hanem azért, mert ha mi nem tesszük meg, akkor az átvert és dühös emberek között mindig lesz majd jópár aki az országon venne elégtételt, sorozatos terrorcselekményekkel. És bármi olyat ami káros és alapértéknek mondva beleépítettek a társadalmi, politikai rendszerbe ki kell onnan gyomlálni.

Piszkos Freud 2015.11.17. 14:19:35

@jandera: "innen ered, hogy a "liberális" ma cseppet sem hízelgő jelző. És erről nem a liberálisok tehetnek, hanem azok, akik a személyes szabadságukat mások kárára növelik.
Na, ők NEM a liberálisok! "

Ja, de liberálisnak VALLJÁK magukat, és azt hiszik, hogy csak nekik lehet igazuk.

Hóhér az utolsó barátod · http://internetszemete.blog.hu 2015.11.17. 14:41:01

@maxval bircaman főszerkesztőhelyettes: tény, hogy eltakarodhatnál abba a rühes, bulgár kurva anyádba végre, te hontalan szarházi! Mocskolódáson túl képtelen vagy bármire.

maxval bircaman főszerkesztőhelyettes · http://bircahang.org 2015.11.17. 15:03:47

@Hóhér az utolsó barátod:

Látom, képtelen vagy feldolgozni a liberalizmus agóniáját. Vagy csak az a gond, hogy nem utalt ebben a hónapban Soros?

Ballib Cenzúra · http://ballibcenzura.blog.hu/ 2015.11.17. 15:10:06

@Piszkos Freud:

A liberalizmus egy műszó. A jelenleg használt politikai értelmében legalábbis bizonyosan az.
A szó eredeti értelmében vett szabadság utáni vágy, minden ember sajátja, kivétel nélkül.

A liberalizmust jelen esetben semmi másra nem használják, csak arra, hogy megerőszakolják a demokráciát.
Hogy olyan dolgokat nyomjanak le a tömegek torkán, amit demokratikus keretek között soha senki nem tudna lenyomni.

A liberalizmus ilyenformán a demokrácia legnagyobb ellensége.
Amit nem tudnak lenyomni a tömegek torkán a "liberálisok", azt lenyomják a liberalizmusra, "szabadságra" hiavtkozva.

Tehát a liberalizmus köntösébe csomagolt verbális, politikai, és fizikai agresszióval erőltetitek az emberekre a marhaságaitokat, a migráns imádattól, a multikultúrális Európán keresztül, a nemzetállamok megszüntetéséig.

báró Csekonics 2015.11.17. 15:33:28

"Már csak azért is botorság a menekülteken leverni a port ezért a szörnyűségért, mert pont ez az, ami miatt kénytelenek voltak útra kelni, ez az, ami elől menekülnek."
"Persze az ilyen összefüggések felismerése már sokak szellemi képességeit meghaladja, másoknak pedig nem fér bele a prekoncepciójába, és ezért nem hajlandó ezeket fel- és elismerni."

A posztírónak meg az haladja meg a szellemi képességeit hogy felismerje, a nagy tömegben mindig könnyebb elbújnia annak aki tilosban jár.
Főleg, ha a nagy tömegnek nincsenek iratai, ráadásul nehéz az egyének mozgását nyomon követni.

Hiba az az általánosítás hogy migráns = terrorista, de ugyanúgy hibás az az általánosítás is hogy migráns = menekült...
Na EZT kéne végre felismerni és helyére tenni a dolgot.
Tegnapi hír, hogy van olyan USA állam ahol kerek-perec nem akarnak szír migránsokat látni, de van ahol egyszerűen azt mondják hogy OK, de csak teljeskörü nemzetbiztonsági átvilágítás UTÁN.

Persze ehhez tökösség is kéne - ami kb. egyetlen EU politikusban sincs meg - hogy addig igenis fel kell tartóztatni a migránsokat a schengeni határ külső oldalán (vagy belül, de _körülzárt_ táborban) amíg nem tisztázódik hogy ki-kicsoda. Ha kell, erővel is, igen.

Mert messziről jött ember azt mond, amit akar...

Hóhér az utolsó barátod · http://internetszemete.blog.hu 2015.11.17. 15:49:22

@maxval bircaman főszerkesztőhelyettes: az a gond, te retkes, rágalmazó, hazátlan tetű, hogy élve születtél. Ennek semmi köze liberalizmushoz, egyebekhez... nem is értem, takonygerinccel hogy tudsz létezni. Már rég meg kellett volna fulladnod...:D

Hóhér az utolsó barátod · http://internetszemete.blog.hu 2015.11.17. 15:50:37

@báró Csekonics: nagy tömegben... igen... ezért találtak az egyiknél útlevelet, ezért volt a másik sokadik generációs francia stb.

báró Csekonics 2015.11.17. 16:06:28

@Hóhér az utolsó barátod: garantálod, hogy _egyetlen_ az utóbbi hónapokban érkezett bevándorlónak sincs köze (és nem is lesz) semilyen terrortámadáshoz?
Ugye, hogy nem...
Értsd is amit írtam: nincs értelme sem erre, sem arra általánosítani.

De sajnos a politika (és a sok kis birka, aki még bedől a politikusoknak) oldaltól függően vagy egyik vagy másik irányba próbál általánosítani.
Egyik adón csak a vándorlástól elgyötört arcú gyerekeket mutatják, másikon meg a sok fiatal, életerős férfit - lehetőleg követ dobálva, kerítést rázva vagy más fenyegető helyzetben...

s 2015.11.17. 17:15:03

@Muad\\\'Dib: "kiderült az egyik elkövetőről, hogy nemrég érkezett"
Kiderült? Vagy csak volt nála egy hamis papír, amit egy menekülttől szerzett? Téged elég könnyű átbaszni. Meg is teszik sokan, gondolom.

s 2015.11.17. 17:29:33

@Ballib Cenzúra: "Azt vágod hogy Belgiumban 4% körüli eredményt ért el az ISIS-el szimpatizáló iszlám párt ?
Velük mi legyen ?"

Leszarom, mert a fasiszta párt is érne el eredményeket Németországban, ha éppen nem lenne betiltva. Tehát be kell tiltani, a jogalap pedig az, hogy legálisan nem létezhet olyan párt, ami mások fizikai megsemmisítését tűzi ki céljául.

"Már az EU közepén is rengeteg támogatójja van az Iszlám Államnak."
Ez egy közönséges bűnszövetkezet, ennek megfelelően kell kezelni.

"És egyre több muszlim jön."
A muszlimok nem egyenlő iszlám állam. Ha nem érted a különbséget, akkor nézd meg az iszlám állam támogatottságát az arab országokban. A többség elítéli ezt az alakulatot, persze az amerikai befolyást is elítélik. Ehhez képest ezek nem túl erős gazdasággal rendelkező országok, ahol némelyek vevők a szélsőséges eszmékre. De nem mindenki. A többség nem. A többség életkörülményeit az ilyen hordák baszták szét, ezért próbálnak menekülni normális helyre. Nem azért, hogy azt is szétbasszák, hanem hogy tudjanak normálisan élni valahol. A saját hazájukban élnének a legtöbben, mert a fasz sem akar eljönni onnan, ahol született és eddig élt. De a körülmények lehetetlenné váltak. Európa és Amerika abban tudna segíteni, hogy felszámolja az iszlám államot és normalizálja a viszonyokat abban a térségben.

s 2015.11.17. 17:40:10

@martineden: Hófehér emberek is lövöldöznek a világ bármely pontján. Tehát nem sikerült megragadnod a probléma gyökerét. Senki nem jönne ide, ha nem lenne rá kényszer. A kényszer pedig a lakóhelyük szétbaszása. Mert ha nem ez lenne, akkor már a múlt század 90-es éveiben is jöhettek volna ekkora tömegben. De ne jöttek. Pedig iszlám akkor is volt, csak éppen jól elvoltak a seggükön. A menekült nem azonos a terroristával. Buta embernek, orbán viktornak - fasz sem érti, hogy ezt miért mondtam külön, de most már ott egye meg a rosseb - persze az, de nekem nem. Mert világosan különbséget tudok tenni a két dolog között, a kibaszott propaganda ellenére is.

martineden 2015.11.17. 22:59:00

@s: ,,Hófehér emberek is lövöldöznek a világ bármely pontján".1..,,elvetve igen,Na de ha felveszik a muszlim vallast ,elszabadul a pokol.2.Es hofeher nem muszlim vallasu emberek elvagjag a nyakadat nagy nyilvanossag elott,ha osszetepsz egy bibliat?3.es hofeher nem muszlim emberek megolik a sajat lanyukat ha csak ugy randon elveszti a szuzesseget?4.Es hofeher nem muszlim emberek ha menekulnek a hazajukbol ,attorik mas orszag hatarat ,koveteloznek es eroszakoskodnak,vagy alazatosan menedeket kernek?5.es hofeher nem muszlim emberek ha mas orszagban elnek ,megprobalnak alkalmazkodni a helyiekhez?

martineden 2015.11.17. 23:02:54

@s: ,, A kényszer pedig a lakóhelyük szétbaszása. Mert ha nem ez lenne, akkor már a múlt század 90-es éveiben is jöhettek volna ekkora tömegben. "...nem johettek volna ,mert minden hatarnal szetlottek volna a segguket es ezt jol tudtak,valamint nem volt olyan idiota aki meg biztatta is oket.pl merkel nyanya
.

martineden 2015.11.17. 23:05:17

@s: ,,Tehát be kell tiltani, a jogalap pedig az, hogy legálisan nem létezhet olyan párt, ami mások fizikai megsemmisítését tűzi ki céljául."..kezdunk egyeterteni.A betiltast a korannal kell kezdeni,hisz masok megsemmisiteset tuzi ki celul,sot eloirja.

Magna cum laudeTigeri másztesz digrii 2015.11.18. 06:18:06

@jágör68: Ehh,ezek az összeesküvés elméletek!:))
De pl. az amerikaiak jól jártak azzal,hogy az oroszok és a franciák is segítenek nekik!

s 2015.11.18. 13:53:24

@martineden: A hófefér, nem muszlim anders behring breivik a tárgyalása második napján felolvashatta a beszédét, melyben a liberálisokat és a multikulturalizmus híveit támadja, és azt állítja, hogy őt és társait a liberálisok "másodrendű polgároknak" tekintik.
Egyébként most arról panaszkodott nemrég, hogy hidegen kapja reggel a kávét. Én a saját fosát itatnám meg vele, természetesen utána melegítek, ha ez feltétlenül szükséges, vigyázva arra, hogy semmiképpen ne legyen tút forró, mert nyilván az is baj.
Egyébként Amerikában is rendszeresen hófefér, nem muszlim faszkalapok, akiknek elgurult a gyógyszere lövöldözésbe kezdenek, mert csak.

"hofeher nem muszlim emberek megolik a sajat lanyukat ha csak ugy randon elveszti a szuzesseget"
Ez valóban nem helyénvaló. Bár nyilván az sem, hogy itt minálunk meg idegen férfiak faszát szopják ki, tapicskolnak a geciben, amit videóra vesznek. Ha a te lányod csinálná, biztosan nem lennél boldog. Nem ölnéd meg, de büszke sem lennél rá.

"alazatosan menedeket kernek"
Nyilván. Bár arra kiváncsi lennék, hogy ha neked kinyírnák a rokonaidat, lebombáznák a házadat, végül elmennél bárhova és ott a hivatalok kezdenének baszakodni veled, mert a helyi politikosoknak az lenne a jó, hogy ellened hangolják a lakosságot, akkor mennyire lenne ki a faszod.

Nincsenek politikusok. Szükségtelenek. Csak emberek vannak. Az egyik ember bajban van és a másik segít rajta. Ez a millió éves törvény. Így lettünk emberek és most valami levegőből idebaszott szarkatyvasz miatt nem leszünk mások. Te lehetsz, de én biztosan nem.

s 2015.11.18. 13:57:31

@martineden: Azért nem jöttek, mert nem volt rá okuk, nem pedig azért, mert bár okuk lett volna, lehetőségük nem volt.
Semmit nem tudsz.

s 2015.11.18. 14:27:24

@martineden: Nem ismerem a Koránt, de én az élni és élni hagyni híve vagyok. Aki más állásponton van, azzal nem fogok egyet érteni. Tehát befogadnám a bajba jutott embereket, mert segíteni akarok rajtuk, de nem tűrném el, hogy itt hittérítést folytassanak, vagy bármilyen terjesztését végezzék a vallásuknak. Valamit valamiért. Ez az ár, hogy békében lehet élni. Nem lehet semmilyen okból sem háborúskodást kezdeményezni. Ha ez olyan mértékben ellenkezik a hitükkel, hogy nem tudnak túllépni rajta, akkor irány vissza a picsába.

jandera 2015.11.18. 14:36:46

@Piszkos Freud: Tudod, vannak akik liberálisnak vallják magukat, de nem úgy cselekszenek, politizálnak. hiába állítják magukról, és ezért nem is nevezzük őket liberálisnak!
Olyanok is vannak akik kereszténynek vallják magukat, de nem úgy cselekszenek, politizálnak. hiába állítják magukról, és ezért nem is nevezzük őket kereszténynek!
Pistike hiába vallja magát lánynak, ha pöcse van, bizony fiú!
Itt befigyel egy más, de nagyon hasonló téma. Kik a komcsik? Akikre mondják, vagy akik annak tartják magukat?
Sajna egyik sem biztos. Mindhárom "filozófiának" van bizonyos értékrendje, aki az szerint él, gondolkodik az Az.
Az iszlámnak is van értékrendje, ami meglepően közel áll a keresztény értékekhez. Ahogy sok -magát kereszténynek nevező - nem tartja be vallása alapértékeit, úgy sajnos ilyen van a muszlimok között is, ezért nem szabad általánosítani.
Neked sem esne jól, ha valaki a keresztény népírtók után ítélkezne rólad.

droid_ · http://matyiszuro.blog.hu/ 2015.11.21. 09:56:39

"Magyarországon is áthaladó menekült is van a merénylők között, ezt azonban a francia hatóságok most már határozottan cáfolják, "

loszart se cafoltak. azt irtak mar akkor is, hogy nem bizonyithato egyelore. ideje lenne irni egy masik posztot a valosagrol is, vagy az mar nem olyan fontos:

hvg.hu/vilag/20151120_Ujabb_parizsi_merenylot_azonositottak

figyeled, hvg link, ezek biztos tudjak a tutit.

Fedor · http://fedor.blog.hu/ 2015.11.21. 17:38:08

@droid_: 1. Valóban bűnöm az, hogy nem tudok olyan posztot írni, ami négy nappal későbbi infókat is tartalmaz. Ígérem, gyakorolni fogom a jövőbe látást.
2. Oké, akkor ez a része a posztnak az új infók fényében nem igaz (még egyszer: az akkori infók szerint igaznak tűnt). Ettől még a poszt lényege változatlan.
- A támadások kitervelője, és a végrehajtók döntő többsége nem menekült.
- A több százezer menekült démonizálása csak azért, mert egy vélt vagy valós terrorista is akadt köztük, baromság, olyan, mintha minden magyart gyilkosnak tartanának, mert akad magyar nemzetiségű gyilkos. Attól még (ezek szerint egy-két kivétellel) tényleg pont ez elől menekültek, és továbbra is aljas csúsztatás őket en bloc összemosni azokkal, akik pokollá tették az életüket.
- És a mi a legfontosabb: a poszt lényege a három idézet, a többi csak felvezetés volt. Azok talán ettől most komolyabban vehetők lettek?

droid_ · http://matyiszuro.blog.hu/ 2015.11.21. 18:39:35

meg nem keso. eleve azt irtam, hogy ideje lenne a valosagrol is posztot irni. az akkori info is az volt, hogy egy talalt utlevel onmagaban meg nem bizonyitja, hogy merre jott az ember, szo se volt hatarozott cafolatrol.

Fedor · http://fedor.blog.hu/ 2015.11.22. 09:54:44

@droid_: De, cáfolat volt, mert előtte más hírek keringtek, és azokat ez cáfolta. Egy félmondatért meg nem írok új posztot, fentebb részletesen leírtam, hogy miért. Engedtessék meg, hogy a saját blogomon akkor és arról írjak, amikor és amiről akarok.

TBal 2015.11.27. 15:06:04

@Rahman Mudzsibur: "vezetőjük pedig egy belga állampolgár" - jaja, én is azon gondolkoztam, hogy vajon flamand vagy vallon volt-e az illetö... :)

DeMarco 2015.12.03. 23:14:18

Lázár megerősítette, hogy a párizsi merénylet egyik fő szervezője valóban járt Budapesten, és a Keleti pályaudvarnál toborzott egy csapatot a regisztrációt megtagadó menekültek közül. A miniszter körülményes megfogalmazásából úgy tűnik, erről a tényről a sajtóhírt követően kapott megerősítést a kormány külföldi titkosszolgálatoktól. Lázár nem mondta el, kiről van szó, de nyilván arra a Salah Abdeslamra gondolt, akit a párizsi terrortámadások főszervezőjének tartanak, és még mindig szökésben – sőt, lehet, már Szíriában – van.

Ennyit erről. Farkast kiáltottunk és itt is volt a farkas. Ezt már megint csúnyán benéztétek. Illene elhalkulni és legközelebb előbb kinézni a kukucskálón, aztán ajtót nyitni...

Fedor · http://fedor.blog.hu/ 2015.12.04. 12:47:15

@DeMarco: Tehát nem az ISIS küldött menekültek közé rejtve új embereket (ahogy ti hajtogatjátok folyamatosan), hanem itteni terroristák próbáltak a már ideérkezettek közül toborozni. Még ha sikerrel is járt, és 1-2 ember vevő volt erre (mondjuk többek között köszönhetően annak, ahogy a magyar kormány bánt velük) nem látom, hogy ez mennyiben befolyásolja azt, hogy többszázezren pont az ilyenek elől menekültek, és békét és nyugalmat keresve jöttek ide, nem háborúzni, és ezért segítséget érdemelnek, nem ellenük történő uszítást.

DeMarco 2015.12.04. 23:45:41

@Fedor: Csakhogy nem békét hoztak, hanem halált és pusztulást! Azóta kiderült, hogy többször is jártak itt, többen...

Mekkora tragédia kell még ahhoz, hogy belásd a tévedésed? Bár valószínűleg nem létezik akkora. Sokkal inkább az a kérdés, hogy a többség mikor fog végleg besokallni...

Fedor · http://fedor.blog.hu/ 2015.12.07. 15:49:39

@DeMarco: Milyen halált hoztak a menekültek, milyen pusztulást? A terroristák minden ellenkező híresztelés ellenére a másik oldalon állnak.

Mindegy. Látom, továbbra se zavarnak a tények.

Horváth András zöld dossziéja a Nagyi receptjeivel 2015.12.15. 22:26:50

A hamburgi rendőrség közleménye szerint a hét végén több tömegverekedés volt az egyik befogadóállomáson. A konfliktus még szombaton kezdődött, amikor egy eritreai menedékkérő megütötte a biztonsági szolgálat egyik munkatársát. Ezért a menedékkérőt át akarták költöztetni egy másik szállásra. Több honfitársa ezt megpróbálta megakadályozni, míg a biztonsági emberek segítségére szíriai menedékkérők siettek. Így végül tömegverekedés alakult ki. A rendőrség 21 rohamkocsival vonult ki a helyszínre, paprikaspray alkalmazásával léptek fel a botokkal, farudakkal felfegyverzett eritreaikkal szemben. A biztonsági szolgálat három munkatársa megsérült.
Vasárnap kiújult a konfliktus, 60-80 ember verekedett össze, többnyire eritreaiak és szírek, különböző tárgyakkal felfegyverkezve. A rendőrség 34 rohamkocsival vonult ki. Őrizetbe vettek 12 embert, egyikük - egy 16 éves eritreai fiú - megpróbálta lefejelni a vele szemben intézkedő rendőrt.
Az összecsapásban nyolcan megsebesültek, köztük öt biztonsági ember. Öt sebesültet kórházba kellett szállítani.
Az Alsó-Szászország tartományi Bad Bevensenben vasárnapra virradó éjjel ismeretlenek behatoltak egy menedékkérők elszállásolására előkészített épületbe. Több vízcsapot megnyitottak és a lefolyókat eltömték, hogy elárasszák az épületet, a tetőszerkezetet pedig megpróbálták felgyújtani. Ez nem sikerült nekik, de az épületben így is több ezer euró értékű kár keletkezett.
A Meckelnburg-Elő-Pomeránia tartományi Güstrow-ban szombaton kövekkel dobáltak meg egy menedékkérőket befogadó állomást. A cselekményt rögzítette egy biztonsági kamera, felvételei alapján négy fiatalember támadt a szállásra, amelynek két ablaka betört.

agysebész-atomtudósok

Fedor · http://fedor.blog.hu/ 2015.12.16. 08:20:31

@DeMarco: Ez megvolt?

"A magyar kabinet állítása alapján, írja a lap, a párizsi terrortámadás főszervezője és egyetlen túlélője, a brüsszeli Salah Abdeslam a Keleti pályaudvaron is toborzott embereket a november 13-án végrehajtott terrorakcióhoz, de a kormány részéről Kovács Zoltán kormányszóvivő nem bocsátott a lap rendelkezésére bizonyítékokat. A cikk szerint a kormány állítását a belga nyomozóhatóságok nevetségesnek találták.
Eric van der Sijpt, a belga főügyész hivatalának elöljárója szerint a kijelentés minden ténybeli alapot nélkülöz. "Öt perc után meglincselték volna azt, aki az Iszlám Állam elől menekülő menekültek között terrortámadáshoz gyűjtöget embereket" - mondta"

444.hu/2015/12/15/magyarorszag-felelemre-jatszik-a-bevandorlasi-vitaban-irja-cimlapjan-az-international-new-york-times
süti beállítások módosítása
google.com, pub-2368870423120984, DIRECT, f08c47fec0942fa0