Erről bezzeg lesz népszavazás...
2016. február 24. írta: Fedor

Erről bezzeg lesz népszavazás...

szavazolap.PNG

A lehető legcinikusabb időzítéssel, egy nappal azután, hogy FIDESZ-közeli börtöntöltelékek fizikai erődemonstrációval akadályozták meg az ország népét VALÓBAN érdeklő vasárnapi zárvatartásról tartandó népszavazást, Orbán bejelentette, hogy lesz népszavazás, csak persze arról, ami neki érdekében áll. Hisz valahogy vissza kell rángatni a menekült-kérdést a közbeszéd főszereplőjévé, mielőtt még fekete szalaggal díszített kockás ingbe bújva mindenki az oktatás és az egészségügy totális összeomlásáról beszélgetne ahelyett, hogy megtartaná a napi kötelező gyűlölet-félórát.

Akarja-e, hogy az Európai Unió az országgyűlés hozzájárulása nélkül is előírhassa nem magyar állampolgárok Magyarországra történő kötelező betelepítését?

Ezt a kérdést fogja feltenni a kormány. Már persze, ha nem vesszük komolyan az Alaptörvényt (és hát tényleg elég nehéz komolyan venni, annyit módosítgatták öt év alatt, de speciel ez a rész az elődjében is benne volt). Az ugyanis ezt írja:

(3) Nem lehet országos népszavazást tartani

a) az Alaptörvény módosítására irányuló kérdésről;
b) a központi költségvetésről, a központi költségvetés végrehajtásáról, központi adónemről, illetékről, járulékról, vámról, valamint a helyi adók központi feltételeiről szóló törvény tartalmáról;
c) az országgyűlési képviselők, a helyi önkormányzati képviselők és polgármesterek, valamint az európai parlamenti képviselők választásáról szóló törvények tartalmáról;
d) nemzetközi szerződésből eredő kötelezettségről;
e) az Országgyűlés hatáskörébe tartozó személyi és szervezetalakítási kérdésről;
f) az Országgyűlés feloszlásáról;
g) képviselő-testület feloszlatásáról;
h) hadiállapot kinyilvánításáról, rendkívüli állapot és szükségállapot kihirdetéséről, valamint megelőző védelmi helyzet kihirdetéséről és meghosszabbításáról;
i) katonai műveletekben való részvétellel kapcsolatos kérdésről;
j) közkegyelem gyakorlásáról.

Hogy mást ne mondjak, a Paksi bővítésről szóló népszavazási kezdeményezést pont erre hivatkozva nem engedték át. Már persze ha ez a passzus benne lesz még holnap is az alkotmányban, hisz a kormánytól természetesen teljesen független Jobbik egészen véletlenül pont tegnap adott be egy olyan alkotmány-módosító javaslatot, amely ezt a tiltást törölné.

Persze végül is elég trükkösen van megfogalmazva a kérdés. Bár az összehatás az, hogy aki nemmel szavaz, az a kvóta ellen szavaz, de ez nem így van, hisz csak annyit kér, hogy parlamenti felhatalmazással lehessen itthon ezt a rendelkezést végrehajtani. És itt lóg ki nagyon a lóláb, hisz ki vagy mi akadályozza most meg a kormányt ebben? Az égvilágon senki és semmi. Jó eséllyel talán már most is kötelező egy ilyen uniós szerződést a nemzeti parlamenteknek ratifikálni, de ha nem, akkor se tartana semeddig egy ilyet összehozni. Teljesen egyértelmű hát, hogy az egész csak indok arra, hogy pár hónapig megint tematizálják a közbeszédet, és továbbra is fenntartsák az országot minden (amúgy nem létező) ellenségtől megvédő kormány képét.

A legarcpirítóbb az egészben az, hogy most hirtelen milyen fontos lett Orbán számára parlamenti hozzájárulás. Mintha nem most akarná épp ugyanezt alkotmánymódosítással eltakarítani maga elől, hogy akadálytalanul vezethessen be szükségállapotot akár egy hasraütéssel terror-cselekménynek kinevezett, amúgy békés ellenzéki tüntetésre hivatkozva is. Kevlárból van az arcbőre, de tényleg. 

Simán lehet amúgy az is, hogy csak ebben a formában próbálják eladni a múlt heti brüsszeli fiaskót, amikor végül is minden hazai szájhősködés ellenére elfogadta Magyarország a kvóta-egyezményt, szóval lehet, a FIDESZ-frakció erre hivatkozva fog rábólintani a menekültek befogadására, és akkor úgy lett bevezetve, hogy mégis harcoltunk ellene. A hívek simán megeszik ezt is, az eddig tapasztaltak alapján sajnos efelől nincsenek kétségeim.

A lényeg az, hogy a kormány megint (vissza)él az erőfölényével, és milliárdokat költünk egy értelmetlen, semmire se jó népszavazásra. Innentől kezdve beindul (pontosabban csak nagyobb fokozatra kapcsolva folytatódik) a mindent elsöprő, gyakorlatilag korlátlan anyagi eszközökkel rendelkező kampány. Dől majd a propaganda a köztévé összes csatornájából, a TV2-ből, a kormányzati lapokból és site-okból, az MTI híreit szóró kisebb-nagyobb rádiókból, és persze elönti majd az országot egy újabb plakáterdő is, így hát megint nem az ország valódi gondjairól fog szólni a közbeszéd pár hónapig. Az ellenzék ezzel megint a sarokba lett szorítva, és szerintem csak egy dolgot tehet: bojkottra hív fel, és ezt hirdeti ahol csak tudja, mert arra azért ebben a passzivitásra trenírozott országban van esély, hogy a szavazás érvénytelen legyen a nagyszámú távolmaradó miatt.

Persze a szavazást megelőző agymosó kormánykampányt ez se tenné meg nem történté, és azt hiszem, Orbánék szempontjában ezen van a hangsúly. Ki van ez találva rendesen. Habony rászolgált egy újabb csík felszippantására Ibizán.

"...elég trükkösen van megfogalmazva a kérdés. Bár az összehatás az, hogy aki nemmel szavaz, az a kvóta ellen szavaz, de...

Közzétette: Kötöttségek nélkül – 2016. február 24.

A bejegyzés trackback címe:

https://fedor.blog.hu/api/trackback/id/tr628416074

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

BircaHang Média · http://bircahang.org 2016.02.24. 18:33:23

"egészen véletlenül pont tegnap adott be egy olyan alkotmány-módosító javaslatot, amely ezt a tiltást törölné"

Ez dicséretes. S te ennek nem örülsz?

DeMarco 2016.02.24. 20:37:10

Innen is látszik, hogy neked nem az ország biztonsága fontos (menekült probléma), hanem az, hogy vasárnap is plázázhass... aztán, hogy melyik mennyire fáj arra magasról teszel...

A héten sok fejben megfordult, hogy ha a kormány kezét megkötik a nemzetközi szerződések, akkor népszavazáson kellene kinyilvánítani, hogy nem kérünk a brüsszeli agresszióból, sem menekült kérdésben, sem gazdasági kérdésben (cafatéria rendszer). Egyszerűen nevetséges, hogy a multik kontra emberek esetében vhogy mindig a multik pártjára állnak Brüsszelben. Egyfolytában olyan döntéseket hoznak, ami lehetővé teszi, hogy kitalicskázzák a pénzt az országból a külföldi multik és csak ideig-óráig lehet ennek gátat vetni.

A boltbezárás ehhez a kettőhöz képest pitiáner dolog, csak azért igyekszel felnagyítani, mert itt van a legnagyobb esélye veszítenie a fidesznek és akk végre vmit lobogtathattok... mert mást nagyon nem tudtok felmutatni...
De pont a pitiánersége miatt teljesen felesleges volt a heti és a korábbi trükkök is. Hagyni kellene szavazni a boltbezárásról. Szerintem eleve nem is nyernének a nyitva tartást pártolók. Ha meg mégis, az is jó, onnantól ujjal lehet mutogatni rájuk, hogy miattuk kell dolgozni vasárnap is és miattuk nem lehetnek együtt a családok vasárnap sem.

Mondjuk én eleve beugrós kérdéssel tenném fel: -Ön hajlandó lenne-e vasárnap is dolgozni a munkahelyén? Igen - Nem. A nemmel válaszolók szavazata nem számít a kövi kérdésben...

Fedor · http://fedor.blog.hu/ 2016.02.24. 21:21:37

@DeMarco: Brüsszelben a jog és az emberi szolidaritás oldalán állnak. Az ország biztonságát meg nem befolyásolja, hogy 1-2000 valódi menekült (azok, mert megszűrték őket, hisz menedékjogot kaptak kiutasítás helyett) idekerül. Ennyiről szól ugyanis ez az egész balhé. Meg arról, hogy természetesen már a kérdésfelvetés is alkotmányellenes, és persze nem kötelezi a kormányt semmire, hisz akkori s érvényben lesz, ha végigcsinálják ezt a bohócmutatványt.

Állítólag egyébként itt van 100.000 ukrán menekült (és biztos igaz, hisz maga Orbán mondta, bár ezen kívül az égvilágon senki nem tud róla), azok nem zavarnak? Persze, hogy nem, hisz annyira léteznek csak, mint a múltkori kopt keresztények. Semmennyire. Egy ilyen hazug bandát támogatsz.

Larry Silverstein 2016.02.24. 21:35:45

Azért milyen jellemző már: Guardian, FT és Reuters, a baloldali médiaguruk összeszarták magukat, mert a népszavazást minden európai országban meg fogják csinálni, ahol csak ki tudják járni, azt lehet mégsem az agysebészek szeretetét fogja visszatükrözni a tisztelt publikum

....pedig tök jó lenne sokkal több belőlük, mert lenyomhatják velük a bérszínvonalat a gyáraikban ráadásul még balra is szavaznak

európai 'bal(liberál)oldal' = tőkésgyárosmultiérdek

Afrika steht an der Elbe 2016.02.24. 21:48:31

Javaslom a libeálbolsiknak a következő kampányszlogent: 23 millió muszlimot a hazának!

Afrika steht an der Elbe 2016.02.24. 21:50:28

@Fedor:
Kedves Fedor. Még a legbutább buták is tudják, hogy itt nem 1900 arcról van szó. Ne tegyetek már úgy folyton, mintha komplett hülyék lennétek.

dadddd 2016.02.24. 21:55:15

De miért szavazna bárki arra, hogy mások megszavazhassák, hogy mi kit fogadjunk be? A józan ész szerint ez értelmetlen. Éppen ezért egyetértek, hogy ez csak Fidesz hatalmáról szól. Ez előre bekönyvelhető győzelem. Jól kommunikálható.

Larry Silverstein 2016.02.24. 21:59:13

@dadddd: 'csak Fidesz hatalmáról szól. Ez előre bekönyvelhető győzelem. Jól kommunikálható.' - ez így van, de hát ki az a barom aki a cucikra szavazna, akik persze megint beleállnak a szarviharba (a rossz oldalon)? Ebbe még Merkel mama bicskája is beletört, pedig ő nem is gyenge v. hülye, mint a hazai ballenzék

-

xab66 2016.02.24. 22:03:23

@DeMarco: Hanem kérünk a "brüsszeli agresszióból", akkor ne kérjünk a brüsszeli pénzekből se, rögtön szavazzunk a kilépésről. "Nem leszünk gyarmat!"
Hétvégén meg ne dolgozzon senki! Se az orvosok, se a nővérek, se a rendőrök, se a határőrök, se a tömegközlekedési sofőrök, szállodákból is takarodjanak hétvégére haza a népek, mert a portás is hadd legyen a családjával a templomban. Ha meg áramszünet van valahol, azt is kibírják hétfőig, mert a karbantartó is családos ember.
Ó b+, ha az ostobaságból energiát lehetne termelni, felesleges lenne paks 2 :-(

dadddd 2016.02.24. 22:04:07

@Larry Silverstein: "de hát ki az a barom aki a cucikra szavazna?"
Én biztosan nem. Az azért aggasztó, hogy az index szavazásán már 14.000-en támogatják az önfeladást.

Brix 2016.02.24. 22:18:51

@Fedor: Vannak ukrán menekültek , de ők láthatatlanok, mivel európai emberek.
Muszlim bevándorlókat azért nem fogadunk, mert azok csak a bajt okoznának még 1000-2000-es létszámban is...
A befogadás egyébként is elvi kérdés, és Orbán jól teszi, hogy az adott körülmények között nem fogad be senkit. Az Európába érkezett migránsok 60%-a egyébként is gazdasági migráns , akiknek eszük ágában sem lenne Magyarországon maradni, másrészt a magyar társadalom elég konzervatív szemléletű és nem fogadná be őket. Orbán nem tesz mást , mint jó populista politikusként kiszolgálja a közakaratot, és még a népszerűsége is növekszik közben...
Ráadásul a nyugati politika is " orbanizálódik "
A közvélemény mindenhol az orbáni , kemény , elutasító, konzervatív válaszokat támogatja , és egyre inkább elutasítja a liberális megoldásokat

Larry Silverstein 2016.02.24. 22:19:31

@dadddd: nyilván, ha a zindex szavazása érne vmit mindennap megpuccsolnák a CSUTI ÖRDÖGÜZŐT

Larry Silverstein 2016.02.24. 22:23:21

@Brix: 'Az Európába érkezett migránsok 60%-a egyébként is gazdasági migráns , akiknek eszük ágában sem lenne Magyarországon maradni'

- én érzem magam európainak annyira, hogy ne akarjak arabot, szírt meg törököt meg zsidrákot nyugatra se

- más kérdés hogy Csehország pl. tele van orosszal, ukránnal, de ők sokkal közelebb állnak az itteni kultúrkörhöz

Brix 2016.02.24. 23:38:32

@Larry Silverstein: Nyilván én sem akarok ázsiai/ afrikai bevándrolókat , csak arra utaltam, hogy nehéz lenne a relokációra kijelölteket Magyarországon tartani. Bár az sem elképzelhetetlen számomra, hogy a nagyobb és gazdagabb közép-európai városokban hamarosan tömegével fognak letelepedni, ahogy erre már vannak jelek. Ha nyugaton lecsökkentik a segélyeket, akkor nem lesz egyszerű nekik ott boldogulni. Aki dolgozni akar , az a kb 30-40% , kb 3-4 szakmában mozog: autónepper, kisboltos, taxisofőr, kebab... és kb ennyi... Ebből meg nem kell 1 millió nyugaton sem..
Ahogy hallom , mostanában egyre több paki és egyéb olyan gazdasági migráns aki már tudja hogy nyugaton nem fogadják , itt akar megtelepedni....
Ez azért lehet probléma , ha egy soha véget nem érő betelepdési folyamat kezdetét jelenti... Szerintem nekünk olyan 10-20 békeévünk lehet még... Nyugaton bármikor kitörhet a polgárháború , nép/" fajirtás " kíséretében...

villamos alóli kacaj nem mindig őszinte 2016.02.24. 23:43:16

@BircaHang Média:
Elképzeltem, amint imádott felcsúti potrohos focistád, 10 szekrény méretű szimpatikus gyerek között vöröslő fejjel igyekszik a papírkájával az érkeztető billogzó felé, miközben Rogán Tonó -élete kockáztatásával- párduc vetődéssel löki félre az éppen érkeztetni kívánó Csabai nevű (ál)civilt.

naphegyi vince · http://liberator.blog.hu/ 2016.02.25. 00:07:36

Ez a mai bejelentés csak terelés. Ha fontos, akkor egy hét múlva is fontos lesz, és majd akkor talán érdemes beszélni róla. Nekem amúgy egyre inkább kezd csömöröm lenni Orbán pitiáner manipulációitól. Rosszul vagyok ha ezekre erre a valahol ijesztően ostoba, folyton ismétlődő, mi vagyunk a világ meg nem értett zsenijei, akik az igaz ügyért egyedül harcolnak. Ja nem vagyunk egyedül, mert még itt van velünk a szintén tisztán látó Putyin elvtárs.
Hát ezekre a gyönyörű gondolatokra verje ki minden nap Birca elvtárs, a munkásörség bérkommentelő különítményéből, mi meg normális magyarok foglalkozzunk azzal ami tényleg fontos.
Szóval szerintem érdemes a figyelmet inkább a tegnapi balhénak szentelni, mert az a rendszer valósága, ez amit most tárgyalsz, az meg, amit a Nagy Testvér a képernyőről súlykol. .

naphegyi vince · http://liberator.blog.hu/ 2016.02.25. 00:09:41

Szóval szerintem érdemes a figyelmet inkább a tegnapi balhénak szentelni, mert az a rendszer valósága. Amit meg fenn tárgyalsz, az meg, amit a Nagy Testvér a képernyőről sulykol.

Online Távmunkás · http://onlinetavmunka.blog.hu 2016.02.25. 00:14:13

Ezzel fogják bebizonyítani, hogy márpedig lehet a Fidesz kormányzása idején is népszavazást tartani, vagyis demokrácia van, nincs itt semmi látnivaló... Az már részletkérdés, hogy alkotmányos-e ilyesmiről szavazni...

Online Távmunkás · http://onlinetavmunka.blog.hu 2016.02.25. 00:16:41

@naphegyi vince: Érdemes a tegnapi balhéra figyelni vagy az csupán eltereli a figyelmet az oktatásról és az egészségügyről? Ha a menekültes kérdés elterelés, akkor a tegnapi cirkusz is simán lehetett az...

fidesz maszop dk egykutya 2016.02.25. 00:19:15

@dadddd: a valóságban is sokan így szavaznának, csak azért hogy az illibsibolsik ellen szavazzanak, na meg azért, mert az egész egy tét nélküli bohóckodás, a @DeMarco: féle húgyagyú proliknak. Az hogy mi lesz a migránsokkal nem ettől függ.

BircaHang Média · http://bircahang.org 2016.02.25. 05:22:00

@xab66:

"Hanem kérünk a "brüsszeli agresszióból", akkor ne kérjünk a brüsszeli pénzekből se, rögtön szavazzunk a kilépésről."

Az EU jó oldalai miatt mondjunk le az egészről. Az EU jó ötlet, a gond nem is vele van, hanem egyes liberális, antihumánus elemeivel. Ha az EU-ból ki tudjuk vonni a liberalizmust, semmi gond.

A pénz pedig csak a MI pénzünk egy részének visszaadása.

BircaHang Média · http://bircahang.org 2016.02.25. 05:23:38

@Larry Silverstein:

Most már nem is szoci vagy fideszes az igazi kérdés.

A ballibek ma már több csoportra osztódnak, s tisztán látható: közülök éppen a szocik a legkevésébé degeneráltak és emberellenesek.

BircaHang Média · http://bircahang.org 2016.02.25. 05:26:57

@DeMarco:

A bolbezárást én kifejezetten hülyeségnek tartom, a kormányzat értelmetlen lépésének.

Ami viszont nagyon vicces: látható ezen ma már mindenki számára, hogy a ballibek nem baloldaliak, hanem ultrajobbosok. Egész Nyugat-Európában a baloldal a munkaidó csökkentését akarja, kivéve a kelet-európai "baloldalt", mely növelni akarja.

Azaz az ügy - bár tartalmilag ökörség - taktikailag egy brilliáns lépés volt Orbán részéről.

$pi$ 2016.02.25. 06:28:10

"d) nemzetközi szerződésből eredő kötelezettségről;"

Nincs olyan nemzetközi szerződésből eredő kötelezettség, ami miatt nekünk szíriaiakat kellene befogadni németországból. Elég könnyű belátni, hogy így aztán egy ilyen népszavazás nem alkotmánysértő ezen pont alapján.

Paranoid Android2 2016.02.25. 06:59:34

Fedor, Fedor!
Sikerült oda küzdened magad, hogy már a "Nénike" kopaszai is szimpibbek, mint te.
És valószínűleg filozófiailag tágabb látókörűek is.:)))))
Hogy hasznosabbak is, az nem kérdés.:)))

Parajpuding 2016.02.25. 08:29:37

Orbán ellenzékiként üveghangon, a demokrácia eltiprásának vádjával visította volna tele a médiát, ha vele történik meg az, ami szerdán az NVI-nél. Ebből pedig nem az következik, hogy azóta megváltozott, hanem az pontosan az, hogy már ellenzékiként is ótvar hazug és képmutató volt.

Erő e-meló 2016.02.25. 08:41:24

A vasárnapi boltbezárás politikai gumicsont, amit odadobtak az ellenzéknek, hogy rágódjon rajta, amíg a felnőttek megbeszélik egymás között a fontosabb dolgokat

Orbán azért most jött elő a népszavazással, mert a múlt heti EU csúcs precedenst adott a különutas politikára. Most már nem lehet azt mondani, hogy mindenkinek mindig el kell fogadni a brüsszeli akaratot, hiszen az UK az ellenkezőjét harcolta ki

Erő e-meló 2016.02.25. 08:47:07

@BircaHang Média:
A hazai ballib egy tapodtat se enged a multik berzenkedés nélküli kiszolgálásának, és úgy általában minden idegen, lehetőleg a hazaival ellentétes érdek kiszolgálásából

Jöjjön az arab meg a néger százezerszám, zsigerelje ki a multi az alkalmazottat látástól mikulásig, ez számukra az álomvilág,

DeMarco 2016.02.25. 08:59:15

@Fedor: Javaslom tanulmányozd át Schiffer minapi nyilatkozatát menekült kérdésben. Észre sem veszed ahogy fordul a szél, azt meg főleg nem, hogy vannak akik képesek önkritikát gyakorolni és megkövetni magukat.
Merkel előbb fog belebukni a menekült politikájába, mint Viktor az ellenkezőjébe.

Erő e-meló 2016.02.25. 09:05:27

@DeMarco:
A vasárnapi nyitvatartásról szerintem az érintett kereskedelmi dolgozókat kéne megszavaztatni, senki mást. Ha ők vasárnap is dolgozni akarnak, nekem semmi kifogásom, de nehogymár én vagy bárki más döntse ezt el, aki egész nap pihizik

Erő e-meló 2016.02.25. 09:35:53

@Fedor:
"Az ország biztonságát meg nem befolyásolja, hogy 1-2000 valódi menekült... "

Ki fogja megkajálni ezt a beetetős dumát? Jön a tavasz, egykettő megint NAPI 10 ezer fölé megy a migránsok száma, ha Ejrópa nem tesz határozott lépéseket. Ahelyett hogy maszatolna elbagatellizált számadatokkal

Fedor · http://fedor.blog.hu/ 2016.02.25. 09:40:26

@Erő e-meló: Amiről te beszélsz, azok csak átutaznának Magyarországon, senki nem akar közülük itt maradni. Amiről a Népszavazás szól, az az uniós kvótarendelet, amely ezervalahányszáz menekült letelepítését írja elő Magyarországnak, és amit amúgy a múlt héten Orbán is elfogadott Brüsszelben.

Akkor most melyikünk is maszatol a számokkal? Vagy csak nem is tudod, hogy mihez i szólsz hozzá?

Fedor · http://fedor.blog.hu/ 2016.02.25. 09:41:56

@$pi$: Nemzetközi szerződésben fogadtuk el, hogy az Unióban többséggel elfogadott rendelkezéseket végrehajtuk, tehát van.

Erő e-meló 2016.02.25. 09:45:11

@DeMarco:
Schiffernek van rá esélye, hogy 2018-ban is bekerüljön a parlamentbe, érthető ha ezt nem akarja eljátszani holmi koszos migránsok miatt. Míg ellenben a Szigetvári féle csapatnak semmi esélye, így tehát nem is ezzel foglalkozik. Annál inkább fontos, hogy jöjjenek a szponzorpénzek, és ennek a feltétele hogy vonalas libsi dumákat eregessen a "menekültek" befogadásáról

Mindketten helyesen járnak tehát el a maguk szempontjából, a választónak meg úgyszintén a maga szempontjait kell nézni, és nem bedőlni a píárnek

Erő e-meló 2016.02.25. 09:48:57

@Fedor
Kvótában nincs felső határ, voltaképpen csak egy "on demand" elosztási mechanizmusról van szó. Eddig már mindenféle számadat szerepelt. Ha jól emlékszem 130-al kezdődött, tény hogy egyre feljebb kúszik, de még így sincs köszönőviszonyban sem a tényleges "demanddal"

Fedor · http://fedor.blog.hu/ 2016.02.25. 09:51:42

@DeMarco: Engem nem érdekel, hogy Schiffer hova hajlong kínjában (egyébként eggyel szofisztiáltabb annak az interjónak a mondanivalója, mint ahogy neked átment). Viszont ha azt gondolod, hogy Orbán a sztár az unióban, és Merkerl bukóra áll, akkor hatalmas nagy tévedésben vagy. Itt van pár eredmény egy átfogó uniós közvélemény-kutatásból:

"- 60 százalék szerint szorosabb politikai és gazdasági integrációra van szükség az unióban.
- 79 százalék szerint a menedékkérőket igazságos arányban szét kell osztani az uniós tagállamok között.
- 69 százalék szerint csökkenteni kell azon tagországok támogatását, amelyek megtagadják ezeknek a menekülteknek a befogadását."

Az orbáni retorika csak az ex-komcsi országokban népszerű valamennyire, nyugaton nagyon nem:

"Míg a régi tagállamokban 85, az új tagállamokban az embereknek csak 54 százaléka gondolja, hogy igazságos alapon szét kell teríteni a menekülteket a tagállamok között. Ez nagyon komoly különbség, ugyanakkor fontos látni, hogy még az új tagállamok lakosainak többsége is úgy gondolja, hogy minden tagállamnak méltányosnak kell lennie a kialakult helyzetben, és be kell fogadjon menekülteket.
A régi tagállamok polgárainak 77 százaléka, az új tagállamok polgárainak viszont csak 41 százaléka gondolja, hogy pénzbeli büntetést érdemelnek azok az országok, amelyek megtagadják a menekülteket."

444.hu/2016/02/20/az-unios-polgarok-tobbsege-kvotat-akar

Erő e-meló 2016.02.25. 09:54:41

@Fedor:
Egy memorandum, amit alá se írnak a résztvevők, szvsz nem minősül nemzetközi szerződésnek. A szerződésnek megvannak az alaki és a tartalmi követelményei, máskülönben nem kötelez

Azt azért nyilván nem nehéz belátni, hogy itt sokkal többről van szó 1-2 ezer kirakatmigráns befogadásánál. Egy olyan földcsuszamlás megállításáról van szó, ami kicsinek indul még az elején, de a végén már országokat temethet maga alá

Fedor · http://fedor.blog.hu/ 2016.02.25. 09:57:32

@Erő e-meló: Milyen szponzorpénzek? Ne röhögtess már... Juhász Péter pont azt emlegette egyszer egy interjúban, hogy amik a TASZ-nál dolgozott, a tizenvalahány fős iroda egy nagyságrenddel nagyobb költségvetéssel rendelkezett, mint most az Együtt.

Értem, hogy neked nehéz elképzelni, hogy valakinek esetleg elvei vannak, ami mellett akkor is kitart, ha esetleg nem ő lesz ezzel a legnépszerűbb, de azért létezik ilyen.

Fedor · http://fedor.blog.hu/ 2016.02.25. 09:59:53

@Erő e-meló: Nem memorandumról beszélek, hanem a liszaboni szerződésről. Abban szerepel.

Erő e-meló 2016.02.25. 10:05:07

@Fedor:
Ezt kihagytad: "87 százalék szerint közös feladat, hogy az EU megvédje külső határait, ezért ezt a feladatot közösségi irányítás alá kell vonni. "

Csak nem azért, mert Orbán szorgalmazta kezdettől a külső határok védelmét, míg a brüsszeli vezetés és Merkel az elszabotálásán ügyködik?

Fedor · http://fedor.blog.hu/ 2016.02.25. 10:12:36

@Brix: "Vannak ukrán menekültek , de ők láthatatlanok, mivel európai emberek."

Az egy dolog, hogy te nem látod. De hogy a hivatalos statisztikák se, az egy kicsit se gyanús neked?

"Muszlim bevándorlókat azért nem fogadunk, mert azok csak a bajt okoznának még 1000-2000-es létszámban is..."

Mondod te néhány kiragadott példa alapján. Minden nemzetről ki lehetne jelenteni ilyen alapon, hogy csak bajt okoznak, hisz mindenhonnan össze lehet szedni néhány tolvajt, gyilkost, erőszakolót, stb.

"Az Európába érkezett migránsok 60%-a egyébként is gazdasági migráns"

Az arányokon lehetne vitatkozni, de lényegtelen, ugyanis itt most kvóta alapján szétosztandó menekültekről van szó, márpedig azok biztos, hogy háborús menekültek. A gazdasági bevándorlók más megítélés alá esnek, őket jórészt hazaküldik nyugatról is.

Ráadásul a nyugati politika is " orbanizálódik "
A közvélemény mindenhol az orbáni , kemény , elutasító, konzervatív válaszokat támogatja , és egyre inkább elutasítja a liberális megoldásokat"

Görgess egy kicsit feljebb, egy másik kommentbe már bemásoltam egy friss uniós közvélemény-kutatás részleteit. röviden a válasz: tévedsz.

Fedor · http://fedor.blog.hu/ 2016.02.25. 10:18:04

@Erő e-meló: Ezt mindenki szorgalmazza (a magyar ellenzék is, bármit is állít a FIDESZ), mivel ez az integráció mélyítését jelenti. Speciel pont Orbán az, aki keresztbe tesz ennek a tetteivel, amikor nemzeti hatáskörben, senkivel nem egyeztetve kerítést emel, áttolva ezzel a szomszédos országokra probléma egy részét, és amikor nem engedte ide az uniós tisztségviselőket, hogy részt vegyenek a magyar helyzet kezelésében, meg amikor nem vett részt az Görögországnak nyújtandó ezirányú segítségnyújtásban.

Erő e-meló 2016.02.25. 10:24:54

@Fedor:
Mindenkire kötelező döntést csak egyhangú szavazással lehet Brüsszelben elfogadni. Máskülönben felborul az EU eddigi rendje, megszűnik a tagállamok szuverenitsa

Éppen ezért fontos a múlt héten elfogadott memorandum, ami összhangban áll a Lisszaboni szerződéssel. Ott ugyanis szuverén tagállamok kölcsönös együttmködéséről van szó, nem pedig egy európai szuperállamról. Aminek a defektes voltára éppen a migrációs krízis hajmeresztő félrekezelése világít rá a maga pőre valóságában

Erő e-meló 2016.02.25. 10:31:17

@Fedor:
Teljesen elrugaszkodsz a valóságtól kerítésügyben

Jelenleg a nemzeti hatáskörben, saját pénzből épített kerítések jelentik az egyetlen megoldást a migránsáradat ellen, így a görög (még a korábbi kormányok által emelt), a bulgár, a magyar, szlovén, osztrák, francia (Calais-ban) és egyre tovább épülő egyéb akadályok. Amiket a hozzád hasonlók rendre elítélnek, miközben sopánkodtok a közös megoldás hiányána, amire nincsen semmi épkézláb javaslatotok

Ezzel a saját alkalmasságotokról állítjátok ki a bizonyítványt

csak egy néző 2016.02.25. 11:16:41

"Akarja-e, hogy az Európai Unió az országgyűlés hozzájárulása nélkül is előírhassa nem magyar állampolgárok Magyarországra történő kötelező betelepítését?"

Akik az Istennek sem akarnak idejönni, vagy itt maradni.
A betelepítés után, pedig azonnal megszöknének innen.

Origó:
- Miniszterelnők úr, ha nem lesz sikeres a népszavazás, akkor lemond a kormány?
- Orbán Viktor: Ezt még meg kell tárgyalni a kormánynak.

player.hu/wp-content/uploads/2015/03/rohoges.gif

$pi$ 2016.02.25. 11:44:45

@Fedor: "Míg a régi tagállamokban 85, az új tagállamokban az embereknek csak 54 százaléka gondolja, hogy igazságos alapon szét kell teríteni a menekülteket a tagállamok között. "

Tehát az számít, hogy mit akarnak a választók? Jó, ezzel egyet lehet érteni.

De miért a 444 blog alapján döntsünk? Fontos kérdésekben illik megkérdezni az embereket, nem a közismerten megbízhatatlan internetes propagandablogok alapján dönteni a világ sorsáról, nem?

Tehát a 444 azt állítja, hogy a magyarok 54%-a azt akarja, hogy a németek ide küldjék az afrikaiakat, akikkel nem tudnak mit kezdeni? Jó, lássunk egy szavazást...

$pi$ 2016.02.25. 11:49:05

@csak egy néző: "Akik az Istennek sem akarnak idejönni, vagy itt maradni.
A betelepítés után, pedig azonnal megszöknének innen."

Ez olyan mint a "majd elintézik drótvágóval a kerítést". Hoz németország egy szabályt, hogy nálunk gépre viszik az ujjlenyomatát, nálunk kap segélyt, náluk meg nem kap. Aztán máris itt fog maradni a csávó, mert németországba nem tud megélni az itteni segélyből.

Amúgy megkérdezhetem, hogy miért szökne meg innen? Mert itt is veszélyben van az élete és menekülnie kell vagy most már elfogadtuk, hogy nem menekült, hanem bevándorló? :D

csak egy néző 2016.02.25. 12:12:37

@$pi$:
Mondjuk nekem sem hiányoznak, de valahogy úgy tűnt eddig, hogy nem mi vagyunk az álmaik országa.
Egyébként eddig hány migrit toloncoltak ide vissza erőszakkal?

www.vg.hu/kozelet/tarsadalom/menekulnenk-a-migracios-problematol-451839

konrada 2016.02.25. 12:22:05

@csak egy néző:
...hát pár ezer koszovóit tuti... ...azokat meg passzoltuk mi is tovább...

$pi$ 2016.02.25. 12:35:33

@csak egy néző: "Egyébként eddig hány migrit toloncoltak ide vissza erőszakkal?"

Először megszavazzák, hogy lehessen idetolni őket. Kis zsámban, említésre sem érdemes. Utána eltelik egy kis idő, aztán emelik a kvótát, nincs itt semmi látnivaló, hát ugye kiszámíthatatlan a jövő. A vége az lesz, hogy valamelyik német kormányhivatal böffent egyet, aztán idejön húszezer új migráns.

Ne legyenek illúzióid, ezt mindenki így csinálja. :(

csak egy néző 2016.02.25. 12:40:15

@$pi$:
Diktáld már be a heti lottószámokat is légyszíves.

konrada 2016.02.25. 12:48:11

@csak egy néző:
Szerinted milyen idő lesz idén nyáron?
...ha azt írod: hideg sok hóval, faggyal, akkor én nem kérek lottószámot, de ha azt, hogy meleg lesz, már írhatod is!;))

csak egy néző 2016.02.25. 12:52:25

@konrada:
" ha azt, hogy meleg lesz, már írhatod is!;))"

Meleg lesz.

Leírtam. DDD

konrada 2016.02.25. 13:33:45

@csak egy néző: ha ezt előre tudod, akkor jöhet a lottószám is!;))

2016.02.25. 18:21:26

Engem már csak az érdekelne, hogyan tudnák az idepasszolt menekülteket itt marasztalni ha azok egyáltalán nem is akarnak itt maradni?

2016.02.25. 18:22:45

Hoznának egy kis pénzt, gyorsan elköltenék nálunk, majd jó sok pénzért újra elfuvarozzák állampolgáraink és az uber őket nyugatra.
Mi ebben olyan rossz?

2016.02.25. 18:24:58

Vennem kéne már egy tranzitot nekem is.
Itt állandóan batyuzni kell. Hol magamat, hogy a migráncsokat, hol deportálás van, hol tranzitálás. Már nem is lehet követni ezt .

Erő e-meló 2016.02.25. 19:41:22

@Fedor:
Ezek szerint mind eltapsolták azt a 200 milliót ami a választáskor jött a pártszámlára?

Bajnai pénzügyi zsenialitása alapján ez elég hihető

naphegyi vince · http://liberator.blog.hu/ 2016.02.26. 06:54:10

@Online Távmunkás: Nem lehetetlen, pedig elég ostobaságnak tűnik úgy elterelni a figyelmet arról, hogy szarba léptél, hogy megiszol egy pohár pisát.

Fedor · http://fedor.blog.hu/ 2016.02.26. 07:04:52

@Erő e-meló: Nem tudom feltűnt -e, de 2014-ben 3 kampány is volt. Szerinted az ingyen volt?

naphegyi vince · http://liberator.blog.hu/ 2016.02.26. 07:05:28

@Online Távmunkás: Bár annyiban tényleg terel, hogy most miért menjél tüntetni, a tanárokért vagy a demokrácia újabb látványos korlátozásáért.

Erő e-meló 2016.02.26. 14:28:31

@Fedor:
Bajnaiékat szponzorálni nem volt valami gyümölcsöző befektetés, az biztos
süti beállítások módosítása
google.com, pub-2368870423120984, DIRECT, f08c47fec0942fa0