Ötlettelenség, DK a neved
2016. április 11. írta: Fedor

Ötlettelenség, DK a neved

d_kos20150221003.jpgIgencsak meglepődtem, amikor azt olvastam, hogy a Republikon mérései szerint a DK hirtelen 3%-ot erősödött egy hónap alatt. Mitől? Mit csináltak ők mostanában? Mióta Gyurcsány gyesen van, és egyetlen aktivitása az, hogy plakátról somolyogva azt üzeni: "Ruf an!", nem nagyon történt semmi érdemleges a házuk táján. Miközben a civilek és a szakszervezetek viszik az oktatásügyet; Juhász Péter és az Együtt nyomja folyamatosan a korrupció-ellenes akciókat, és már Orbán ügyeit kapargatják; a PM-es Szabó Tímea önkéntes ápolóként épp az egészségügy nyomorúságos állapotáról szerez első kézből tapasztalatokat; és még a lomha, érdemtelenül legnagyobb ellenzéki párt MSZP-nek is ott van legalább a népszavazási balhé. 

Észrevehették ezt a Feripártnál is, így muszáj volt valamit lépniük. Összedugta hát a fejét a vezérkar, és jött a nagy ötlet: fel kell jelenteni a kormányt:

Pert indít a kormány ellen a Demokratikus Koalíció amiatt, hogy összesítésük szerint a kabinet 1,4 milliárd forint értékben adott át ingyen kampányelemeket a Fidesznek. Gréczy Zsolt, a párt szóvivője vasárnap azt mondta, a kormány jogosult közpénzt költeni kampányra, de arra nem, hogy a szlogeneket, grafikákat ingyen átadja egy pártnak. A kormány viszont ezt tette a Fidesszel.

A DK szerint a Magyar reformok működnek kampányért 600 millió forintot, a Magyarország jobban teljesít kampányért pedig 800 milliót fizetett ki a kormány. A bíróságon azt akarják elérni, hogy ezt a pénzt fizesse vissza a Fidesz – közölte a DK-s politikus. A napokban nyújtják be a bírósághoz a dokumentumokat.

A feljelentés egyébként jogos, a tartalmi részével nincs is semmi gond. Csak egy a bökkenő: ez se saját ötlet, hanem az Együtt-é, bő egy hónappal ezelőttről:

A Fidesz és parlamenti frakciója ingyen kapta meg használatra az Orbán-kormánytól „A magyar reformok működnek” szlogent és a kapcsolódó kampány arculati elemeit. A kormány korábban 600 millió forint közpénzt fizetett a szlogenért és az arculati elemekért.  (...) Juhász Péter Facebook-bejegyzésében emlékeztetett rá, a 600 milliós „termék” ingyen átadása a Fidesznek nem más mint hűtlen kezelés, hiszen közvagyont ad magánkézbe. Lázár János viszont azt nyilatkozta, azért nem probléma, hogy a Fidesz ingyen megkapta a 600 milliós reklám használatát, mert mindenkinek odaadják ingyen. Juhász Péter ez alapján elkérte a kormánytól a reklám használatát, és jelezte, a kormány bármit válaszol, törvénysértést követ el. Juhász azt írta:

„A Fidesz nemzeti vagyontörvénye kimondja, hogy nemzeti vagyon senkinek nem adható át ingyen, csak közfeladat ellátására. Egy pártreklám bizony nem közfeladat. Ilyen módon, ha azt bárkinek átadják, megszegik vagyontörvény rendelkezéseit.

Ha viszont nem adják át nekünk, de a Fidesznek igen, akkor az Egyenlő Bánásmód hatósághoz fordulunk, mert olyan sincs, hogy válogat a kormány, hogy melyik pártnak adja oda és melyiknek nem.

Szóval egy valami biztos ebből a sztoriból. A kormány és a Fidesz megint nem tarja be a törvényeket. És hogy az Együtt feljelenti őket ezért.”

Szóval kedves dékások, ha hallatni akarjátok a hangotok, akkor jobb lenne saját ötlettel előrukkolni, és nem lenyúlni azokét, akik veletek ellentétben legalább tesznek is valami érdemlegeset Orbánék ellen.

De még jobb lenne, ha rábeszélnétek a pártelnökötöket, hogy prolongálja a gyest, és legyen inkább htb. Mindenki jobban jár (rövidtávon a ballib oldal, hosszútávon az ország), ha felhagy az aktív politizálással, és végre visszavonul megírni azokat a "kurva jó könyveket a baloldalról", amelyeket már tíz éve megígért.

"A feljelentés egyébként jogos, a tartalmi részével nincs is semmi gond. Csak egy a bökkenő: ez se saját ötlet, hanem az...

Közzétette: Kötöttségek nélkül – 2016. április 11.

A bejegyzés trackback címe:

https://fedor.blog.hu/api/trackback/id/tr508587346

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Bryan élete 2016.04.11. 12:24:29

Milyen igaz! Reggel hallgattam Vadait a klubrádióban a vejkó meg a cinkes arab üzleti bulikázásairól beszélni, de csak unalmas szócséplés volt. Nem azt mondta, hogy világraszóló botrányt csapunk és szét lesz rúgva a seggetek, ha nem tisztázzátok azonnal. Csak annyit mondott, hogy a zembereknek meg kell tudniuk. Ja.

fidesz jobbik mszp dk együtt pm lmp fodor egykutya 2016.04.11. 17:31:42

Ez egy Együttszopó bérblog. Így tessék olvasni. Még mielőtt blogger fintorogna, hogy dékás vagyok: nem, nem vagyok az.

Atacama 2016.04.11. 17:41:56

Én üdvözölném, ha ötlettelenebb lenne a DK. Minden nyüzsgésük a Fidesz malmára hajtja a vizet.

Fedor · http://fedor.blog.hu/ 2016.04.11. 18:11:30

@fidesz jobbik maszop dk együtt pm lmp egykutya: Az, hogy a jelen palettán az Együtt számomra a legszimoatiksabb, nem titok. Ugyanakkor a bérblogozást felejtsük már el. Soha egy párt se adott utasítást arra, hogy mit írjak, és persze pénzt se. Ez egy magánblog, amely évekkel idősebb mind a dékánál, mind az együttnél.

grafoguru 2016.04.11. 18:30:54

Tulajdonképpen igaz a poszt.
De a DK legalább megtette a feljelentést.

Trompf · http://trompf.blog.hu 2016.04.11. 18:33:40

@fidesz jobbik maszop dk együtt pm lmp egykutya:

Te nem DK-s vagy, hanem Feri seggében a betyárkörte.. :DDD

baldoc 2016.04.11. 18:58:50

@Fedor: : "Az Együtt is. Csak korábban."
Arról, miért is nem hallottunk??
Na, ezért jobb a DK.

$pi$ 2016.04.11. 18:58:56

"veletek ellentétben legalább tesznek is valami érdemlegeset Orbánék ellen."

Egyszer már lassan rá kellene szokni, hogy nem a kormány ellen, hanem az ország érdekében kellene gondolkodni.

baldoc 2016.04.11. 19:06:05

@$pi$: Maga fordítva ül a lovon már évek óta!
Nem az ellenzék kormányoz!!!
Egyszer már lassan rá kellene szokni, hogy nem a kormány ellen, hanem az ország érdekében kellene gondolkodni.
A kormánynak!!!

$pi$ 2016.04.11. 20:05:53

@baldoc: "A kormánynak!!! "

Ezt a blogot nem a kormány írta, akárhogy is próbálsz terelni.

Amúgy meg egyelőre az ellenzék az, amelyiknek nincs más mondanivalója minthogy a kormány, a fidesz meg személyesen orbán ellen vannak. :(

Fedor · http://fedor.blog.hu/ 2016.04.11. 20:06:25

@$pi$: A kettő perpillanat ugyanaz.

Fedor · http://fedor.blog.hu/ 2016.04.11. 20:09:29

@baldoc: "Arról, miért is nem hallottunk??
Na, ezért jobb a DK."

Hát, ha nem olvasol sajtót (az egyik cikket még a posztba is belinlkeltem, és idéztem), és nem nézel RTL Klubot, akkor valóban nem hallhattál róla. Egyébként viszont volt róla szó.

Amúgy meg nem értem a logikád: Ha egyik párt tesz valamit, de esetleg az nem jut el hozzád, akkor az a másik, tétlen párt alkalmasságát bizonyítja?

$pi$ 2016.04.11. 20:15:53

@Fedor: "A kettő perpillanat ugyanaz. "

Ez is egy vélemény, de ebből a szempontbóé irreléváns. Ha szerintetek az "ország érdekében" és a "kormány ellen" lenni ugyanaz, akkor miért mindig a "kormány ellen" megy a nagy buzgóság?

Mármint úgy értem a kutyát nem érdekli, hogy nektek a kormány vagy a fidesz vagy az orbán nem szimpatikus és ezért ellene vagytok, de ha azt hirdetnétek, hogy az ország érdeke ez meg az, akkor talán valaki még támogatna is.

Fedor · http://fedor.blog.hu/ 2016.04.11. 20:15:57

@$pi$: Az ellenzéknek van mondanivalója. A DK-nak is, az Együttnek is van leírt programja. Az más kérdés, hogy te le se szarod, csak mondod a magadét.

Fedor · http://fedor.blog.hu/ 2016.04.11. 20:17:59

@$pi$: Ezt hirdeti mindenki, aki a kormány ellen van. De mondom, te csak mondod a magadét, de oda se figyelsz, hogy mit kritizálsz. Vagy csak kötekszel.

$pi$ 2016.04.11. 20:23:37

"Szóval egy valami biztos ebből a sztoriból. A kormány és a Fidesz megint nem tarja be a törvényeket. És hogy az Együtt feljelenti őket ezért."

Amúgy ez egy nagyon zavaros okfejtés végén található, ahol a logók és jelszavak használatát próbálják meg vagyontárgynak beadni. Az "egy valami biztos" az, hogy ezt az okfejtést úgy elkaszálja a bíróság mint állat. Csak sajtófelhajtásnak jó, de persze annak kítűnő.

A bíróság majd jól visszadobja, hogy az okfejtés alapjában véve hibás, mivel (1) az állam nem veszítette el az adott elemek használati jogát (2) nemzeti vagyon átadása nem történt meg és (3) a hivatkozott vételár nem a szóban forgó elemek, hanem egy kampány ára. Viszon utána lehet propagandát nyomni arról, hogy a bíróságot is a fidesz irányítja. A rajongók 99%-a beveszi majd...

Fedor · http://fedor.blog.hu/ 2016.04.11. 20:34:28

@$pi$: Ha az állam fizet valamiért, akkor az onnantól a nemzeti vagyon része. De ha te a be akarod csapni magad, felőlem nyugodtan...

DeMarco 2016.04.12. 00:14:37

Áááá, ásít...

Fedor · http://fedor.blog.hu/ 2016.04.12. 07:09:07

@DeMarco: Hajnali egykor miért nem alszol? Persze, hogy ásítasz :-)

Fedor · http://fedor.blog.hu/ 2016.04.12. 07:11:17

@DeMarco: Amúgy a két párttól függetlenül: az alaptéma akkor is az, hogy már megint törvénytelenséget követett el a kedvenc kormányod...

$pi$ 2016.04.12. 08:13:35

@Fedor: "Ha az állam fizet valamiért, akkor az onnantól a nemzeti vagyon része."

Ennek semmi köze ahhoz, amit én mondtam.

DeMarco 2016.04.12. 09:44:26

@Fedor: Lehet. De mutass már bármikor bármilyen kormányt, bármilyen országban, akik nem a saját táboruknak osszák vissza a cash-t. Ugye azt te sem hiszed, hogy az ellenzéket pénzeli bármelyik is, a kötelező kűrökön kívül??

Ez az egész csak túró, amit lehet kevergetni, de se füle, se farka. Azt meg végképp nem hiheted, hogy bármelyik szavazót is (komolyabban) érdekli a történet.

Ha akartok is valamit a következő szavazásnál, akkor olyan programmal kell előjönni, ami a szavazókat is érdekli, olyan dolgokkal, amikről elhiszik, hogy jobb lesz tőle a saját és az ország sorsa. Ehhez a szokásos fújj, fújj fidesz kevés lesz...

A politika kiszámítható, tegye fel a kezét, aki meglepődött, h a fidesz visszavonta a boltos törvényt. (Helytelenül egyébként.) Elmentek a falig, húzták, ameddig lehetett, végül meg szépen kifogták a szelet az ellenzék vitorlájából. Olyan egyszerű forgatókönyv volt, amilyet csak írni lehet. Személyesen persze elítélem a lépést, sokkal korábban engedni kellett volna a népszavazást az ellenzéknek és kampányolni a nem mellett, hadd bukjanak bele. Hiba engedni szerintem a nyitást újra, hiba újra szétszakítani a családokat. Remélem a dolgozóknak legalább lesz annyi eszük, hogy beintsenek a vasárnapi nyitva tartásnak és inkább a családjukat választják.

Szóval valamit le kellene tenni az asztalra, ami érdekli a választókat. Mert így csak egy újabb bukta vár rátok.

Tegye fel a kezét, aki elhiszi, hogy lesz bármilyen következménye Mo-n az offshore botránynak...

panelburzsuj 2016.04.12. 10:05:17

@DeMarco:
A "következménynélküliség" érzete hosszabb távon azon múlik, hogy a hatóságok, a bürokrácia kinek dolgozik. A törvényeknek (a "népnek") - vagy a kézivezérlő politikai elitnek.

Szóval a hatástalan (="elvi") korrupcióellenes nyöszögés valóban nem érdekli a népet - a (ritka) konkrét lebukások annál inkább. A populus nem "probléma-", hanem botrányérzékeny. Így volt ez a nokiás dobozzal mega Simon-számlákkal is, és így volt Plagobával és legutóbb Lacibával is.

Fedor · http://fedor.blog.hu/ 2016.04.12. 14:12:06

@DeMarco: Annyira hihetetlenül nagy a kettős mércéd, hogy a Holdról is látni...

Fedor · http://fedor.blog.hu/ 2016.04.12. 14:13:47

@$pi$: Miért ne lenne köze? Pont az írtad, hogy logók és jelszavak nem lehetnek a nemzeti vagyon részei. Én meg azt írtam, hogy de.

Fedor · http://fedor.blog.hu/ 2016.04.12. 15:25:59

@DeMarco: Most kapcsolok, hogy mit is írtál: Te tényleg komolyan gondolod azt, hogy a kormány megnyerhetett volna egy népszavazást a zárvatartásról? Mert akkor még annál is elvakultabb vagy, mint ahogy hittem.

DeMarco 2016.04.12. 23:41:35

@Fedor: Persze, h komolyan gondolom. Egy népszavazást megnyerni nem olyan könnyű eleve, gondolj csak bele a kettős állampolgárságiba, hiába nyertek az igenek, nem volt meg az elégséges létszám. Másrészt meg egy népszavazás a teljes népességet érinti, nem csak a kormányellenes belpesti liberálisokat. Nézd csak meg a saját facse oldaladat, tömve vannak háborgó emberekkel, akik fel vannak háborodva azon, hogy megint elszakítják őket a családjuktól és munkára kényszerítenék azok, akik nyilvánvalóan nem dolgoznak vasárnap, mert különben ki vásárolna... Egy olyat sem találtam, aki éljenzett volna a nyitva tartáson.

Továbbra is azt mondom amit eddig is.

1. Ön dolgozik, vagy szeretne dolgozni vasárnap? Ha nem, akkor nem szavazhat... viszlát...

Fedor · http://fedor.blog.hu/ 2016.04.14. 09:42:36

@DeMarco: Te úgy mégis miről beszélsz?

1. Ez nem liberális ügy, pláne nem főváros-centrikus, nem tudsz olyan országos, reprezentatív felmérést mutatni, ahol nem lennének elsöprő többségben a nyitvatartás hívei. Szerinted ha nem így lenne, akkor meghátráltak volna Orbánék a népszavazás elől? Úgy ismered őket?
2. Ezt meg aztán végképp nem tudom értelmezni: "Nézd csak meg a saját facse oldaladat, tömve vannak háborgó emberekkel, akik fel vannak háborodva azon, hogy megint elszakítják őket a családjuktól és munkára kényszerítenék azok, akik nyilvánvalóan nem dolgoznak vasárnap, mert különben ki vásárolna... Egy olyat sem találtam, aki éljenzett volna a nyitva tartáson." Milyen oldal? Ez?

www.facebook.com/kotottsegeknelkulblog/

Mert ez nem hogy nincs tömve az általad leírtakkal, de konkrétan egy olyan komment sincs a témában, amely veled értene egyet. Vagy a privát oldalamra gondolsz? Arra se igaz, pedig világnézetileg elég vegyes a társaság, nem tudsz olyan pártot mondani, amelynek ne lenne híve az ismerőseim között, akár még országgyűlési képviselői szinten is. Több, mint 400 emberből ketten osztottak meg olyan posztot, amely nem ért egyet a boltzár feloldásával. Ezerszer mondtam már: ne a saját mikrokörnyezetedből általánosíts, mert azzal csak magadat csapod be.

DeMarco 2016.04.14. 23:49:25

@Fedor: Fura ismerőseid lehetnek... De mindegy is, próbáld akk ezt értelmezni: A kereskedelmi dolgozók sztrájkolni fognak, mert ragaszkodnak legalább a vasárnaphoz és a családjukkal töltött kicsi időhöz.
Megjegyzem, eleve nekik kellett volna szavazni is, mert őket érinti elsősorban, nem a plázacicákat, akik dolgozni ugyan nem akarnak vasárnap, de másokat zokszó nélkül dolgoztatnának akkor is.

Egy szó, mint száz, én engedtem volna a népszavazást és a nem mellett kampányoltam volna, ez is egy megoldás, de a gyávábbik.

Remélem minden igennel szavazó maga is bőszen bevállalja, hogy minden vasárnapot a munkahelyén töltsön. Én csak ezt kívánom nekik is...

Fedor · http://fedor.blog.hu/ 2016.04.18. 16:01:05

@DeMarco: A kereskedelmi dolgozók nem főleg a munka miatt sztrájkolnának, hanem inkább a vasárnapi bérpótlék elvétele miatt, amit a kedves kormányod kicsinyes bosszúból sunyin hozzácsapott a vasárnapi nyitvatartás visszaállításához, pedig nem is ugyanaz a törvény rendelkezik a két dologról, tehát nem következik automatikusan, bármit is hazudnak Rogánék. Amúgy abban se vagyok biztos, hogy akár csak a kereskedelmi dolgozók között többségben lennének vasárnapot tiltani kívánók, hisz rengetegen vannak, akik kifejezetten a pluszpénzre hajtanak.

"ez is egy megoldás, de a gyávábbik"

Na látod, ebben egyetértünk. Valóban gyáva a kormány, ha valódi ellenállásba ütközik. Játssza itt a sértődöttet, mintha neki lenne igaza, amikor visszafele akarnak haladni az időben, de egy igazi kampányt, ahol az ellenvélemény is megjelenhet, nem mernek megkockáztatni, mert az elveknél fontosabb, hogy mindenáron az erő látszatát mutassák, nehogy véletlenül kiessenek a hatalomból.

DeMarco 2016.04.19. 18:53:35

@Fedor: Abból is látszik, hogy meg kellett volna játszani a népszavazást, hogy mennyire görcsösen igyekezel megmagyarázni, miért tetszik neked a kizsákmányolás.
Csak meg kellett nézni, hogy mi történt az első vasárnapon. Mi is?

1. A multicégek egy része azonnal kézzel-lábbal kapkodni kezdett, hogy kinyithassanak.
2. A dolgozók lófaxt akartak bemenni.
3. Egyes cégek erre "finoman" motiválták a dolgozókat, vagy szimplán tripla bért ajánlgattak.
4. Nem voltak vásárlók !!! Vagy csak elenyésző mennyiségben...

Volt viszont tüntetés a kereskedelmi dolgozók részéről, akik nem akarják megint beáldozni a vasárnapot is, inkább a családjukkal töltenék a szabadidejüket.

Nem tudom, hogy te melyik műsort nézted megint, talán az üzbegisztán egyest, de hogy nem ebben az országban ébredtél vasárnap, az tuti...

heptakontanonaéder 2016.04.21. 00:23:10

@DeMarco:
Érdekes helyen lakhatsz.
Én ugyanis vasárnap délután 3 körül csak a külső szektorban találtam parkolóhelyet a madarasnál.

Fedor · http://fedor.blog.hu/ 2016.04.21. 14:55:13

@DeMarco: Beszarok rajtad, a végén még kihozod, hogy az ellenzék hiúsította meg a népszavazást :-) Hidd el, az ellenzéki pártok lettek voltak a legboldogabbak, ha ilyen fegyver került volna a kezükbe, nem véletlenül akadályozták őket a Orbánék egyre durvább módszerekkel, és nem véletlenül mozdultak inkább a veszteség-minimalizálás irányába, amikor már nem tudták tovább odázni a dolgokat.

Mivel jó szokása szerint megint egy nap alatt tolt át egy olyan törvényt azonnali hatálybalépéssel, amely felforgatja a mindennapokat, mindenkit váratlanul ért, nem igazán volt felkészülési ideje senkinek, naná, hogy bele volt kódolva a dologba a kapkodás. Pont ez volt a célja a kormánynak. A dolgozók meg inkább a bérpótlék elvétele miatt tüntettek (amit ugye a kormány bosszúból, és ellentétszítási célzattal vett el), mint ahogy írtam is fentebb.

Ja, és a a kedves CBA vezér persze rögtön nekilátott magyarázkodni, hogy ők bizony továbbra is a zárvatartás hívei, de a tény az, hogy itt nálunk rögtön az első vasárnap kinyitottak, a tőle 50 méterre lévő SPAR meg nem.

További jó önámítást.

Fedor · http://fedor.blog.hu/ 2016.04.21. 14:57:15

@heptakontanonaéder: DeMarco egy olyan univerzumban lakik, ahol mindenki kormánypárti, a kormányi intézkedésivel mindenki jól jár (akkor is, aha amúgy mindenki más rosszul), és az ellenzéki követelések mindenkinek azonnali és hatalmas károkat okoznának.

MIÉRT NINCS MINDEN MSZP ÉS FIDESZ TOLVAJ.BÖRTÖNBEN 2016.11.13. 21:31:06

"Juhász Péter ez alapján elkérte a kormánytól a reklám használatát, és jelezte, a kormány bármit válaszol, törvénysértést követ el."

Aj, micsoda gyöngyszem!
süti beállítások módosítása
google.com, pub-2368870423120984, DIRECT, f08c47fec0942fa0