Újra nyomoznak az egyszer már elítélt fideszes ellen
2016. május 11. írta: Fedor

Újra nyomoznak az egyszer már elítélt fideszes ellen

orban_varhegyi.jpgTavaly nyáron, amikor Szabó László Zsolt lemondott az MTVA éléről, felröppent a hír, hogy Várhegyi Attila fideszes exképviselő, expolgármester, expártigazgató, jelenlegi gazdasági háttérember váltja őt. Akkor ezt így kommentáltam: 

Stílusos váltás, nem mondom. Ő ellene ugyanis nem csak nyomoztak hűtlen kezelés miatt, hanem konkrétan el is ítélték. 

Csak emlékeztetőül: míg SzLZs ügyét még el tudta sikálni Polt Péter, Várhegyiét már nem, így ő nem úszta meg a szolnoki polgármestersége alatt elkövetett hűtlen kezelése miatt kirótt egy évnyi felfüggesztett börtönt

Végül mégse őt nevezték ki. Még.

Igazából ugyanis senkit nem neveztek ki, az MTVA-nak 9 hónapja csak megbízott vezetője van Vaszily Miklós operatív vezérigazgató-helyettes személyében (aki viszont úgy látszik valakinek nagyon ráléphetett a tyúkszemére, ugyanis az irodájában másfél hónapja lehallgató készüléket találtak). Persze Várhegyi ettől még ott van az MTVA környékén továbbra is, tízmilliókat leakasztva onnan tanácsadóként, és mint a lenti hírből kiderült, olyan üzleti ügyekben is érdekelt, amelyek miatt újra megütheti a bokáját: 

Nyomozást indított a rendőrség egy olyan szerződés miatt, amelyet a közmédia egyik cége kötött egy fideszes háttéremberhez, Várhegyi Attilához kötődő vállalkozással. Az állami cég 120 millió forintért vett meg 110 olyan domain nevet és weboldalt, amelyek között sem technikailag, sem tartalmilag nincs nagy különbség. A rendőrség szerint ez felveti a különösen nagy vagyoni hátrányt okozó hűtlen kezelés gyanúját. A nyomozás egyelőre ismeretlen tettes ellen zajlik.

A nyomozás az után indult, hogy a Direkt36 márciusban cikket közölt a szerződésről. A cikk alapján feljelentést tett a rendőrségen Szigetvári Viktor, az Együtt politikusa és egy magánszemély is. (...)

A 110 domain és weboldal alig különbözik egymástól – döntő többségük egy városnevet és a hirado.hu szót tartalmazza –, és a weboldalak között sem technikailag, sem tartalmilag nagy különbség. Az oldalakon szinte kizárólag ugyanazok az ingyenes hozzáférhető, az MTI és a Hirado.hu által legyártott szerepelnek, és bár eredeti céljuk szerint helyi híroldalak lennének, helyi hírek csak elvétve szerepelnek rajtuk. Kivitelezésükben egyedül a logón szereplő városnév különbözik. Hasonló domainekhez és weboldalakhoz ingyen vagy pár százezer forintért és hozzájuthatott volna a közmédia.

A domaineket és weboldalakat egy Magyar Híradó Kft. nevű cég adta el az Új Média és Teletext Kft-nek. Az előbbi cég Várhegyi Attila családjának többségi tulajdonában áll, míg az utóbbi a magyar állam tulajdona.

Normális országban egy ilyen előélet és egy ilyen gyanúsítás után Várhegyi nem kerülhetne soha közpénzek közelébe. De Rogán példáján láthatjuk, mi egy olyan országban élünk, ahol egy épp folyó nyomozás gyanúsítottjából is lehet miniszter. És ne feledkezzünk meg a NER legfőbb bűnsegédjéről, Polt Péterről sem, aki ha kell, minden nyomozást készségesen megszüntet vagy elszabotál (pláne, ha családilag is érdekelt, mint a Quaestor-ügynél vagy az MNB botránynál).

Abszurdisztánban, ha fideszes vagy, bármit megtehetsz.

A bejegyzés trackback címe:

https://fedor.blog.hu/api/trackback/id/tr868703920

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Csuti Ördögüző 2016.05.11. 14:19:59

Tehát várhegyit nem nevezték ki az mtva élére.

Ennyi a hírérték. Sőt, hozzáteszem h schmitt palit se.

sas70 2016.05.11. 14:53:07

Mindegy, majd találnak valami hozzá hasonló alkalmas embert, a csilliárdokba kerülő, nézhetetlen, állampárti médiaszervezet élére.

Baaah 2016.05.11. 14:59:02

@Csuti Ördögüző: pontosítsunk: ennyit sikerült felfognod belőle, vagy esetleg nem tudsz olvasni

Fedor · http://fedor.blog.hu/ 2016.05.11. 15:31:47

@Csuti Ördögüző: Igazad van, annak nincs hírértéke, hogy nyomozás indult ellene, végül is csak ez a poszt apropója...
süti beállítások módosítása
google.com, pub-2368870423120984, DIRECT, f08c47fec0942fa0