Munkaszüneti nap lesz a FIDESZ 30. szülinapja
2016. október 14. írta: Fedor

Munkaszüneti nap lesz a FIDESZ 30. szülinapja

nagypentek.jpg

Munkaszüneti nap lett nagypéntek - jelentette be a drága miniszterelnök úr. Halleluja. És ezt most minden irónia nélkül mondom. Mivel nemzetközi összehasonlításban kifejezetten alacsony a magyar munkaszüneti napok száma, abszolút örvendetes ez a lépés.

Csak azt nem értettem elsőre, hogy miért nem december 24-e lett az új nap, ami ugye sokkal logikusabb lett volna. De hát nem az lett, így továbbra is megmarad az az idétlen állapot, hogy hivatalosan munkanap az a nap, amelyet mindenki a családja körében tölt karácsonyfát díszítve, és a délután közepétől már a metró se jár, viszont le kell dolgozni egy-két héttel korábban, feláldozva egy szombatot a karácsonyi készülődésből.

Miért ragaszkodtak akkor a húsvéthoz, ami már így is eleve háromnapos ünnep? Valahogy volt egy olyan érzésem, hogy a kihirdető személye körül kell keresni az okokat.

És azt hiszem meg is van.

Először azt hittem, hogy a 2010-es fülkeforradalom első évfordulóján elfogadott "gránitszilárdságú" Alaptörvény miatt választották épp nagypénteket, hisz azt pont húsvétkor írta alá (remélhetőleg helyesen) a nemdoktor Schmitt Pál. Legyen az évforduló négynapos ünnep, még ha mozgó is!

De aztán (fenntartva, hogy akár ez is igaz lehet) rájöttem, hogy van egy másik megoldás is, ami sokkal körmönfontabb. 2018 tavaszán húsvét környékén javában tombolni fog a választási kampány (már ha lesz egyáltalán választás, de ebbe a témába most ne menjünk bele). Ebben az évben nagypéntek március 30-ára fog esni.

Na és mi van még aznap? Bizony, a FIDESZ születésnapja, méghozzá nem is akármelyik, hanem szép kerek,  mint a miniszterelnök úr ábrázatja: a harmincadik.

Véletlen? Aligha.

Drága jobbosok, vallásosok, és egyéb humortalan népségek: vegyétek észre az irónia címkét a poszt alatt. Ha meg véletlenül fején találtam a szöget, hááát... Na az lenne az igazán nevetséges.

A bejegyzés trackback címe:

https://fedor.blog.hu/api/trackback/id/tr3411807767

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Ante Portas 2016.10.14. 21:58:10

És hamarosan megünnepelni is kötelező lesz?

andd1234 2016.10.15. 09:33:54

A szünnapnak örülünk, a Fidesznek nem ! Pusztuljanak a Fideszesek !

anyadmajma 2016.10.15. 09:40:28

@Ante Portas: igen. és érettségi tétel lesz a dolgozat, melynek címe:
Ki a példaképed? És miért pont Orbán Viktor?

@Karl Friedrich Drais der Freiherr von Sauerbronn: Hja, az , csak a húsvét hétfő nem az.
Persze, azért örülünk, ha nem kell dolgozni hivatalosan.

dadddd 2016.10.15. 09:43:28

Az rendben van, hogy valaki hülye. Az is hogy, valaki ezt viccesnek gondolja. De hogy az indexre miért került ki, arról fogalmam sincs.

dadddd 2016.10.15. 09:52:18

@andd1234: Kedves, toleráns, liberális gondolat! :)

Visceroid 2016.10.15. 10:08:37

@Karl Friedrich Drais der Freiherr von Sauerbronn:
"Nagyon sok más európai országban is munkaszüneti nap. "

Ja, ahogy a vasárnapi boltbezárásra is lehetett mondani, csak éppen azokban az országokban nem pártfüggő, hogy mikor mit ünnepelnek, meg hogy mikor vannak nyitva a boltok.

Fedor · http://fedor.blog.hu/ 2016.10.15. 10:08:50

@dadddd: A szerkesztők is viccesnek gondolják. Vagy legalábbis trollmágnesnek, és lám, bejött, te is itt vagy :-) Nekik meg ez kell a bevételhez.

Fedor · http://fedor.blog.hu/ 2016.10.15. 10:10:17

@Karl Friedrich Drais der Freiherr von Sauerbronn: Tisztában vagyok vele. De a poszt első felében azt hiszem elég részletesen leírtam, hogy miért választottam volna mást. A poszt második fele meg vicc. Vagy legalábbis nagyon remélem, hogy az.

Fedor · http://fedor.blog.hu/ 2016.10.15. 10:11:17

@dadddd: Nem csak a liberálisoknak van tele a töke a FIDESZ-szel.

Ballib cenzúrázók réme 18 2016.10.15. 10:14:15

Nagyon durva.
És azt tudtátok, hogy Orbán május 31-én született.

És tudtátok mi történt május 31-én ?
Luxemburgi Zsigmondot IV. Jenő pápa Rómában német-római császárrá koronázta.

Véletlen ?
Aligha.

Azaz Orbán apja, már akkor azt akarta, hogy császárrá koronázzák a fiát.

Bizony.

Fedor · http://fedor.blog.hu/ 2016.10.15. 10:21:10

@Ballib cenzúrázók réme 18: Látom nem olvastad el az apróbetűs részt...

dadddd 2016.10.15. 10:25:32

@Fedor: Ha ez más kontextusban hangzik el, más párttal, csoporttal kapcsolatban, már tele minden a "fizikai megsemmisítésre" való felbujtással.

Fedor · http://fedor.blog.hu/ 2016.10.15. 10:29:29

@dadddd: Igazad van, én ezt is elítélem. De vedd észre, hogy nagyjából ugyanaz a kör áll minden ilyen kijelentés mögött, legyen szó zsidókról, cigányokról, baloldaliakról, vagy fideszesekről.

dadddd 2016.10.15. 10:38:04

@Fedor: Ezt nem tudom, de felszólalok ellene, mert az nem lehet alapja a diskurzusnak, hogy dögölj meg, mert fideszes, zsidó, magyar, cigány, román, stb. vagy.

Fedor · http://fedor.blog.hu/ 2016.10.15. 11:40:26

@dadddd: Teljesen egyetértünk. Tőlem nem is olvashatsz soha ilyet. De a kommentelőkért nem vállalhatok felelősséget (és nem, nem fogok cenzúrázni senkit, elvi alapon).

Fedor · http://fedor.blog.hu/ 2016.10.15. 12:09:57

@Kurt úrfi teutonordikus vezértroll: Gondolom abból indult ki, hogy egy liberális blogon liberálisok szólnak hozzá, pedig hát...

DFK 2016.10.15. 12:10:53

Azt hiszem a poszt megfelel a paranoia minden kritériumának.

Fedor · http://fedor.blog.hu/ 2016.10.15. 13:51:45

@DFK: Azt hiszem te nem felelsz meg a humorérzék egyik kritériumának sem. De ez még nem lenne baj, az ilyenek kedvéért írtam a végére az apróbetűs részt. De még azt se olvasod el...
süti beállítások módosítása
google.com, pub-2368870423120984, DIRECT, f08c47fec0942fa0