Az igazi "agresszív baloldal"
2016. október 15. írta: Fedor

Az igazi "agresszív baloldal"

gulyasmarton.jpg

Pár évvel ezelőtt a FIDESZ papagájkommandója Bajnai követőit nevezte agresszív baloldalnak, ami ugye elég nevetséges állítás volt. Pedig van olyan párt, amelyet ezzel a címkével lehet illetni, csak épp máshol kell keresni őket.

Gyurcsány háta mögött.

Bárki, aki az elmúlt pár évben járt már ellenzéki megmozduláson tapasztalhatta, hogy ők azok, akik

  • nem hajlandóak másokkal korrekten együttműködni (pl. csak azért is pártzászlókkal mennek az olyan tüntetésre, ahol a civil szervezők külön kérik, hogy ne tegyék, és még nekik áll följebb, ha ezt valaki szóvá teszi)
  • nem tűrik az ellenvéleményt (simán megverték Gulyás Mártont a sósavas bácsi dékás megfelelői, csak mert szembesítette őket a szalonrasszizmusukkal)
  • és a végletekig paranoiások (tartottak már fideszes kémnek a 2014-es kampány egy közös rendezvényén, csak mert fényképezőgép volt nálam, és nem féltem használni).

De ez nem csak a mezei tagságra igaz. Fletóhívő volt már a baloldal Bayer Zsoltja, Dániel Péter is, amíg nem aliázott, és persze a DK-nak megvan a maga low budget 888.hu-ja is a Nyugati Fény és az Európa kávézó blogok képében (az utóbbi épp ma nevezte a fideszes propaganda összes hazug kliséjét felsorolva Juhász Pétert Orbán ügynökének, csak mert az ellenzék másik két, hozzá hasonlóan valóban hiteles arcával, Jávor Benedekkel és Hadházy Ákossal úgy mer tüntetni vasárnap a a kormányzati korrupció ellen, hogy a DK-t nem hívták).

Én is foglalkoztam már ezzel a problémával. Nem először teszem szóvá, hogy a DK ötlettelen, csak más pártok ötleteit lopja. Arról is írtam már, hogy szinte azonnal kimoderálják az ellenvéleményeket a szólásszabadság legnagyobb dicsőségére, és mindezt a saját bőrömön tapasztaltam.

Hát most sikerült ezt a két dolgot egybesűríteniük.

Gréczy Zsolt sajtótájékoztatót tartott ma, amelyen bemutatta a DK legújabb akcióját. A tartalom teljesen jogos: hiába vagyunk már túl a népszavazási bohózaton, az orbáni kampánygépezet egyszerűen képtelen leállni a hazugságokkal és a pénzszórással, így most azzal plakátozta tele az országot, hogy mekkora győzelmet arattak (miközben a népszavazás az ellenzéki bojkottnak és a civil akcióknak köszönhetően érvénytelen lett, tehát kormányzati szempontból bukás). A DK fogta hát magát, és egy nagy ÉRVÉNY TELEN felirattal kiigazította a plakát üzenetét (ne kérdezd, miért írták külön, fogalmam sincs).

A gond ezzel megint az, hogy ez nem az ő ötletük: az Együtt ezzel a technikával már számtalan kormányplakátot alakított át az elmúlt hónapokban, több hullámban is. Ez a módszer, ha úgy vesszük, az ő védjegyük, és elég logikusnak tűnik, hogy most is készültek valami hasonlóval, de persze ezek után már biztos nem fognak előjönni vele.

Eléggé felbosszantott ez az inkorrekt szellemi lustaság, és nem vagyok az a típus, amelyik ezt nem teszi szóvá, tehát kommentben jeleztem nekik, hogy mit gondolok erről. Persze elővigyázatos voltam, és kapásból készítettem róla mentést is a biztonság kedvéért:

dkcenzura.png

És milyen jól tettem.

Ugyanis az történt, ami a múltkor is: Pillanatok alatt kicenzúrázták a hozzászólásom. Pitiáner házmestertempó, pont, mint a FIDESZ-é, de egyre jó: megvilágítja a DK lényegét.

UPDATE: Belinkeltem hozzájuk kommentben ezt a blogbejegyzést. Ki találja ki, mi lett vele perceken belül?

A bejegyzés trackback címe:

https://fedor.blog.hu/api/trackback/id/tr5011809649

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

incze 2016.10.15. 16:48:58

ami azt illeti, pitiáner tempó egy ilyen ötlet szerzőségén is vitatkozni, egyáltalán ilyenben szerzőséget vindikálni. az egészen morbidan vicces, hogy abban a politikailag elvileg kedvező helyzetben, mikor egyfelé húznának, az ellenzéki pártok mindig azonnal egymásnak esenek azon, hogy ki mondta előbb.

Fedor · http://fedor.blog.hu/ 2016.10.15. 16:57:40

@incze: Az ötlet lenyúlása nem érdemelt volna posztot, kommentben morgást is csak azért, mert mert már a sokadik eset. De az elhallgattatás (pláne, mivel az sem először fordult elő), valóban felbosszantott.

Szerintem amúgy az a morbid, ahogy a déká és a vezére akadályozza, hogy az ellenzék előbbre jusson.

kisa 2016.10.15. 17:43:08

gyurcsány a fidesz kottájából játszik?

Fedor · http://fedor.blog.hu/ 2016.10.15. 18:04:01

@kisa: Azt nem hiszem. Csak szimplán egy hülye ripacs.

DeMarco 2016.10.15. 20:16:48

Nem elég hülyének lenni, még hülyének is kell látszani :D

"most azzal plakátozta tele az országot, hogy mekkora győzelmet arattak (miközben a népszavazás az ellenzéki bojkottnak és a civil akcióknak köszönhetően érvénytelen lett, tehát kormányzati szempontból bukás)"

Bruhahahaha... :DDDD Mindig veszettül vicces a baloldali humorzsák... :DDD

Persze-persze Móricka...

"A gond ezzel megint az, hogy ez nem az ő ötletük: az Együtt ezzel a technikával már számtalan kormányplakátot alakított át az elmúlt hónapokban, több hullámban is. "

Ezúton is gratulálunk a hősies marhasághoz! Jobb ötletek kellenek, nem az emberek 99%-val szembemenni...aki széllel szemben huggyozik ugye...

"Ez a módszer, ha úgy vesszük, az ő védjegyük,"

Bruhhahahaha... Ez jobb, mint egy maunika show... Ne is foglalkozzunk azzal az egyszerű ténnyel, hogy sokkal-sokkal korábbi szavazások alkalmával is sportot űztek a pártok csicskásai abból, hogy hogyan tudják éjfél-négy óra között leragasztgatni egymás plakátjait... ó hányszor láttam, ahogy kirugdostak fideszes táblákat éjjel, vagy éjjel megjelent egy fekete autóval az mszp, azóta dk-s képviselőnője két gorillával közrefogva és a saját kis körmöcskéivel tépegette le a fideszes jelölt posztereit a táblákról. Megjegyzem másnap csúfos vereséget szenvedett, ebből kiindulva menekült a dk-hoz, hátha onnan cseppen neki is valami..(nem cseppent, nem is fog).

Végül is lehet vitatkozni azon, hogy ki a nagyobb bunkó és lúzer...csak nem érdemes...

Ha már az állam kitömött benneteket lóvéval, akkor nem lehetne értelmesebb dolgokra költeni rongálás helyett??

Például egy egyszerű közvélemény kutatásra, hogy mi érdekli az embereket és mi lenne jó nekik a boldoguláshoz, amire esetleg valós kampány programot lehet felépíteni? De hát persze túl sokat kérni is felesleges...

Fedor · http://fedor.blog.hu/ 2016.10.15. 20:26:31

@DeMarco: Tényleg marha vicces, ahogy nem nézel szembe a tényekkel. De ez rész meg különösen az:

"az állam kitömött benneteket lóvéval"

Ezt az ellenzéki pártokra érted? LOL

Objektív007 2016.10.15. 22:03:08

Aztán mi a baj azzal, hogy valaki nem engeíi, hogy a saját oldalán fikázzák?
Engem a Juhi 3éve tiltott le, és nem kezdtemhisztizni...

Fedor · http://fedor.blog.hu/ 2016.10.15. 22:58:23

@Objektív007: Tekintve, hogy miket kap Juhi, amiket nem tilt le, ha ez igaz, akkor elég durva lehettél. Viszont azt egy szóval se állíthatod, hogy én durva lettem volna.

Dániel Galsai 2016.10.16. 00:09:17

Fedor! Az megvan neked, hogy SOHA ennyien nem szavaztak egy irányba (közel 3.4 millió)????? Se népszavazáson, se parlamenti választáson!
Az megvan neked, hogy egy 9.5 milliós országban élsz, ahol 8 millió a szavazópolgár? És ahol MINDEN szavazáson legalább 30% nem megy el, 90 óta! Tehát MINIMUM 2.4 millió "szavazó" kieseik!
Az megvan neked, hogy a népszavazás pl. Svájcban "nemzeti sport", ott szinte mindenről tartanak referendumot, nagy részvétellel - nálunk mindig kevesen mennek el, akárcsak az időközi választásokra...?
Az megvan neked, hogy ha valaki nem megy el szavazni, akkor az jogi, logikai és filozófiai szempontból inkább a kérdés feltevőjét igazolja! Ugyanis nem tiltakozik, ha úgy tetszik, neki mindegy...de ne menjünk ilyen mélységekbe, maradjunk annyiban, hogy a távol maradók sehová sem tartoznak, úgyhogy az "ellenzékhez" számolni őket kényszeres elmebaj, kóros monománia!
Az megvan neked, hogy se a NATO-ra se az EU-ra nem szavaztak ennyien??? Ha a mai szabályok szerint rendezték volna akkor a népszavazást, akkor ma nem lennénk se NATO se EU tagok!!!!! ( Ami közel sem biztos, hogy baj lenne - de most ebbe ne menjünk bele...) Tehát - bármilyen bizarr és tragikomikus ez - még azt is a Fidesznek "köszönhetitek" hogy ezt a szánalmas önigazolósdit tudjátok játszani az "érvénytelen" népszavazással!

Ha ezek mind nem voltak meg neked, remélem tudtam segíteni!

u.i: A Gyurcsány történetben nagyjából igazad van...de az igen beszédes, hogy a plakát rongálást és ezt a mindenhonnan kikopott,anarchista, felelősség nélküli hőzöngő Gulyás Mártont mint hatalmas innovációkat akarod beállítani! Arról már nem is szólva, hogy az 1-2 %-on vegetáló Együttel akarod megváltani ezt az erkölcsileg és szakmailag leamortizálódott balliberális bagázst!! Gyurcsány és szűk köre sötét gazemberek, súlyos önértékelési zavarokkal terhelve, de ismered a régi mondást: "Mindenki hülye, csak én vagyok helikopter!"...Jusain Boit-al nem akarsz kiállni egy futóversenyre? Még a Jávor Benedeket is hozhatod...! Hajrá!

incze 2016.10.16. 03:04:56

@Dániel Galsai: többször szavaztak egy irányban többen ennél, nem érdemes csupa nagybötűvel továbbkürtölni ellenőrizetlenül a propagandát, mert az ember szénné ég (ha nem maga is propagandista, akkor ugye eleve nincs a pofán bőr). tessék bátran utánanézni. (amúgy a 3.3 millió tényleg sok, fölösleges nagyobbítani, így is elég nagy baj.)

puszt 2016.10.16. 08:13:58

@incze: @DeMarco: "Ezúton is gratulálunk a hősies marhasághoz! Jobb ötletek kellenek, nem az emberek 99%-val szembemenni..." Már sikerült az agymosás (?). Alighanem igen sok embernek fogalma se lesz pillanatokon belül, milyen és minek a 99%-a. Elég lesz csak azt sulykolni 99% akarja azt amit a FIDESZ. Ebből nem lesz kiút. Ennek az országnak éhen kell halnia, rabszolgává kell lennie. Ezen dolgozik hosszú, hosszú ideje...
Kár, hogy nem találkozom írásokkal, amik azon rugóznának, azt találgatnák, vajon a 3,3 millió az mind gazember-e, vagy ha nem, hány százalék a megtévesztett "ideiglenes GE), mennyi a fogalmatlan, és mennyi a falusi polgármesternek kiszolgáltatott közmunkás.

Fedor · http://fedor.blog.hu/ 2016.10.16. 09:47:31

@Dániel Galsai: Olyan dolgokkal vitatkozol, amiket én nem állítottam. Hol írtam olyat, hogy mindenki ellenzéki, aki nem ment el? Ellenben mlyen alapon állítod azt, hogy mindenkinek mindegy volt, aki nem ment el, vagy érvénytelenül szavazott? Gyakorlatilag a teljes ellenzék és a civil szféra az érvénytelenség eléréséért kampányolt! Az igazság a kettő között van, és én eddig sem állítottam mást. Igen, a nem szavazók között ott vannak nagy számban azok is, akik soha semmikor nem szavaznak, de ettől még bőven lehetett volna érvényes a szavazás, ha értelmes kérdés lett volna, és két olyan válaszopció, aminek van értelme. De nem volt, ezért döntött úgy az ellenzék és a civil társadalom, hogy nem szavaz egyikre sem. Inkább azon kéne elgondolkodnod, hogy az a bő hárommilió kb. megfelel a FIDESZ és a Jobbik együttes szavazótáborának, tehát hiába van az, hogy az ellenzéki pártok szavazói között is vannak bőven kvóta-ellenesek, mégse mentek el, hanem a bojkottot választották, mert átláttak a szitán, és észrevették, hogy ez a népszavazás nem erről szól, hanem Orbánról, meg a terelésről a kétes ügyekről.

Fedor · http://fedor.blog.hu/ 2016.10.16. 09:54:34

@DeMarco: @Dániel Galsai: A plakátok ezen nyílt, névvel, címmel vállalt felülragasztása egy olyan üzenettel, amely reagál a plakát tartalmára nem rongálás, hanem a véleménynyilvánítás része, és jogszerű, erről még bírósági papír is van. Reakció a pénzpazarlásra és a néphülyítésre, ráadásul felhívja a figyelmet a gyakorlatilag korlátlan anyagi lehetőséggel élő kormány és az egyre szűkülő elérési lehetőséggel rendelkező ellenzék közötti különbségre a figyelmet.

DeMarco 2016.10.16. 10:21:21

@Dániel Galsai: Ne erőltesd magad, ő is tudja ezeket, csak rájátszik... Pont azért csinálták a "ne menjetek szavazni" kampányt is, mert a legfaékebb közvélemény kutatás is megmutatta, hogy az ő szavazóik is nemmel szavaznának zömében, ahogy ez világosan látszott is. Így a kisebb égést választották... de a kudarc, azért még kudarc... csak igyekeznek béna kommunikációval palástolni...

Dániel Galsai 2016.10.16. 10:30:02

puszt Én megmondom minden fényezés és félrebeszélés nélkül: a POLITIKAILAG AKTÍV választók 98% -ról van szó! Akikben volt annyi közéleti felelősség, hogy október 2.-án nem egész nap a kocsmában ültek vagy a kiskertben kapirgáltak, hanem rászántak egy órát, felöltöztek, elmentek, szavaztak, hazamentek...akik intellektuálisan képesek voltak egy "igen-nem" kérdést eldönteni! Akik nem dőltek be néhány DK- szintű társaság primitív, destruktív, ráadásul gyáva és pártpolitikával átitatott bojkott felhívásának - na, azok 99% szavazott nemmel!!!

Lévén az egész "rossz kérdésre nincs jó válsz" - szöveg teljesen hamis önigazolás volt! Ugyanis, ha valaki esetleg azt valószínűsítette, hogy úgyse lesz erőszakos és csoportos betelepítés, attól még bátran állást foglalhatott volna - legyen-ne legyen - már csak azért is, hogy a szavazatával BIZTOSSÁ tegye a vélekedését ! Arról már nem is szólva, hogy aki a másfél éve folyamatosan hazudozó és hátráló Merkelnek és Junckernek hisz, az közéleti tájékozottság szempontjából igen alacsony szinten áll!

Igen vagy nem? Ez volt a nem túl bonyolult kérdés! Fodor Gáborékban legalább volt annyi becsület, hogy kiálltak rettenetes elméletük mellett... Amúgy már az EP asztalán van a kötelező kvótáról szóló tervezet, Juncker szóvivője beismerte, hogy szívük szerint még gyorsítani is akarnák a folyamatot - úgyhogy a honi balliberális mantr már többszörösen megbukott!

"Kár, hogy nem találkozom írásokkal, amik azon rugóznának, azt találgatnák, vajon a 3,3 millió az mind gazember-e, vagy ha nem, hány százalék a megtévesztett "ideiglenes GE), mennyi a fogalmatlan, és mennyi a falusi polgármesternek kiszolgáltatott közmunkás"....
Ebben a mondatodban benne van az egész magyar balliberális "értelmiség" kvintesszenciája!
"Találgatásokat" és "rugózásokat" szeretnél olvasni a szavazók összetételéről, egy TITKOS SZAVAZÁS esetében??? Bravó! Százalékos arányban szeretnéd kimutatni a "fogatlanok"arányát ??? Ez igen, ez aztán a tolerancia! Mi köze egy, ismétlem TITKOS SZAVAZÁSON a közmunkások voksaihoz???? Bemegy a pali a fülkébe, leszavaz igennel vagy érvénytelenül, oszt' jó napot - soha senki nem tudja ellenőrizni! A vörös köd mögött nem sok fogalmad vana választási szabályokról!
Igazi pesti belvárosi, kávéházi, ál-értelmiségi tempó! Nagyképűség, a vidékiek lenézése - minden tartalom nélkül! Na, ez az ország szűk 1/3-a ...ennyien vagytok...már 6 éve...és képtelenek vagytok szembenézni magatokkal, és főleg a valósággal!

NemodaBuda 2016.10.16. 10:38:20

Vazze, tisztázzátok már magatokban, hogy ki a ti ellenségetek ! GYF vagy orbán ! Nehogy már egy csapatba helyezzétek őket !

Fedor · http://fedor.blog.hu/ 2016.10.16. 10:39:38

@Dániel Galsai: Politikailag aktív volt az a 6% is, akik direkt érvénytelenül szavaztak, és politikailag aktív volt az is, a bojkottot választotta. Szóval elég hamis az önigazolásod.

Fedor · http://fedor.blog.hu/ 2016.10.16. 10:42:16

@NemodaBuda: Nincsenek egy csapatban, vannak fokozatok. De te nem tudsz mást elképzelni, csak feketét és fehéret? Miért kéne szeretnem kötelezően Gyurcsányt (pláne, ha ilyen emberei vannak) csak azért, mert Orbán megítélésben egyetértünk?

István Tamasi 2016.10.16. 10:57:27

@Dániel Galsai:
Az meg van neked, hogy sokan - például én - azért nem mentek el szavazni, mert nem akartak semmiféle közösséget vállalni a hazug sunyi kérdéssel?

2016.10.16. 11:03:02

A remete levele: Kedves komám !

Régen nem írtam már, de most múszáj! Tudod mióta meg szűntem kuriózum lenni, a városba is meg szaporodék a „remete” Nem jönnek már felém se! Szóval üldögélek, bámészkodok a Bódva, meg a világ folyásán! Arra gyüttem rá, hogy mindig vótak szegények, gazdagok. Általjában, az ügyeskedő gazemberekbűl lettek a gazdagok, akik „nemes uraknak” neveztették magukat. Aztán vótak, akik színtén gazemberek, de szegények maradtak. No ezek kitalálták, hogy fellázítják a többit, a gazdagokat elűzik, oszt maguk ülnek a helyébe! Ők lesznek a gazdagok, az urak azontúl! No mivel nagy vót az ínség, a nyomor, sok a szegény ember, sokan mellé álltak, működött a dolog. A gazdagot, elűzték, agyonütték, vagy elmenekült. Sok senkiházi, a vagyonba, hatalomba béleült, oszt megállt a tudomány! Elfogyott, a lopni „államosítani” való! Maradt a rideg való, nem értünk semmihez, leginkább ahho, amihez kéne! Elvegyük a másét, addig tiszta sor! De ha ki írtottuk a mást, nem maradt kitűl elszedni! Államosítás, utána beszolgáltatás, Békekölcsön, külföldi kőccsőn,
Hogy valahogy működjön, az ostobák uralma!
No de ez se ment, végtelenségig. Kitalálták a rendszerváltást! Mégis jobb a régi! Ami szar vót, de működött, az övék meg nem működik! No váltottak, mint a részeges váltókezelő, a „rendszerváltók” de a sínhez nem nyúltak! Az a régi maradt! Meg a masiniszták, állomásfőnökök, így maradt a régi vonal, a pálya, amely az Istennek se megy az jólét fele csak a pusztagödör fele, amerre építették majd ötven évig! Köccsön már nem kapnak, a megszorítás járja! A pórnépnek, igavonónak! Garantált minimál bér, hogy éhen ne dögöljél, azér! (a kódussá tetteknek segély, meg közmunka! Nem rabszolga, csak elrendelt, a valódi helyett! Piramis helyett meg stadion, az majd olyan régi!) Maguknak ötször annyinál kezdődik, mert ők állapítják meg!

István Tamasi 2016.10.16. 11:03:18

@Dániel Galsai:
Szerintem a 3,28 millió többféle lehet: megtévesztett; agyatlan fitymaszbirka; kényszerből /megzsarolt, hogy nem kap közmunkát/ szavazó; trafiktulajdonos; államtitkár és helyettes retyerutyája akik haszonélvezői a mutyirendszernek; gyűlöletkampánnyal megbolondított;

Dániel Galsai 2016.10.16. 11:14:33

Fedor A Jobbik igen haloványan kampányolt,...egyes hírek szerint sok helyen, vidéken direkt a távolmaradást nyomta néhány helyi vezetőjük...a népszavazás után -sajnos- Vona elég durván és alig titkoltan pártpolitikai okokból neki is esett Orbánnak...
Nagyon sok baloldali ismerősöm elment és nemmel szavazott...pedig nem 2-3 emberről van szó, mivel jelenleg egy erősen baloldali kerületben lakok...
De ez a matekozás amúgy is teljesen irreleváns - nyilván soha sem tudhatjuk meg a valós számokat...arról nem is szólva, hogy ez nem parlamenti választás volt, így nem is lehet összehasonlítani...de, ha nagyon erőlteted a 3.4 millió az megint egy erős 2/3-ad...de, ismétlem, ez egy értelmetlen számítás!
A kérdés viszont nem volt értelmetlen! - ez a demagógia mára már kínosan megbukott, többször is! A kötelező kvótáról szóló tervezet már az EP asztalára került, Juncker szóvivője nyíltan beismerte hogy még gyorsítani is akarják a folyamatot, stb.. - lásd fentebb "puszt"-nak írt válaszomat, nem akarom magamat ismételni!

Én nem vitatom, hogy a népszavazásnak voltak belpolitikai motivációi IS - mint ahogy az sem vitatható, hogy ez egy szimbolikus szavazás volt, éppen ezért volt pártfüggetlen! Arról kellett szavazni, hogy szembeszáll-e sok millió ember (igen, Orbán mögött - ugyanis ő a miniszterelnök!) az EU mainstream és Merkel másfél éve tartó folyamatos hazudozásával, sumákolásával, tehetetlenségével és agresszív, tartalmatlan álszentségével szemben!!! Ahogy most, a népszavazás után, Európa szinte minden országában tömegek követelik (közvélemény kutatások!), hogy legyen vége ennek a 2-3000 fős bürokrácia diktatúrájának - az emberek döntő többségével szemben!!!
Normális szinten erről szólt a népszavazás...abnormális szinten a beteges Orbán-fóbiáról...!

u.i: Egye fene, legyen jogszerű a plakát leragasztgatás! Bár, az egy érdekes jog, hogy én drága pénzen megcsinálom a plakátot, kinyomtatom, bérlem a helyet - és akkor néhány ütődött leragasztja, és teljesen ellentétes üzenetet tesz rá...de mondom, egye fene! Ám az, hogy ezt valami zseniális innovációnak tartod és egy 1%-os pártot tartasz a nemzeti igazság és a jövő letéteményesének, azt továbbra is komikusnak tartom!
Végül egy kis adalék DK ügyben: Gréczy engem is letiltott, amikor a blogjában kommentet írtam - pedig láthatod, hogy nem szokásom káromkodni és gyalázkodni... Ami különösen szép - Gréczyvel majdnem 8 évig együtt dolgoztunk és nem is voltunk rosszban!!!!!!!!
Úgyhogy ne csodálkozz: az egész bagázs egy Potemkin-falu, rettegnek minden érdemi ellenvéleménytől, ők arra vannak beállva, hogy csak a gyáva hazugságaik juthassanak el a jórészt nyugdíjas fanatikusokhoz!!!

Dániel Galsai 2016.10.16. 11:22:56

István Tamási Szép kis matematika! Amúgy több, mint 3.6 millió, a levélszavazatokkal együtt, de nem érdekes...! Apropó: a levélszavazatoknál is ugyanez volt az arány...még azoknál is akik ugyebár szerintetek "kimenekültek Orbán elől nyugatra"...hogy is van ez?!
De ahogy összegezted a nem-mel szavazókat, az tényleg gyönyörű! Köszönjük! Na látod az ilyen nagyképű, sértő, kirekesztő önigazolások hozzák a 2/3-ot....aztán megint a 2/3-ot...aztán....!
Olyanok vagytok, mint a kis elefánt: nehezen tanultok, de kurva könnyen felejtetek!

camilló 2016.10.16. 11:32:07

@Fedor: A DK-nak sincs köze a baloldali eszméhez, mint ahogy a "fényben" lévő többi ellenzéki pártnak sem. Szigetvári az antikommunizmusával, miként lehetne baloldali? Engem is kitiltottak a Nyugati Fényből!:)) Pedig csak sok szeretettel érdeklődtem Ferink vagyonának az eredeti után Rotschild-et tartva szem előtt:) Egy magát demokratikusnak nevező alakulat ennyire nem tűri a kritikát? Megkockáztatom, hogy a demokráciához sincs köze a DK-nak, nemhogy a baloldalisághoz!

camilló 2016.10.16. 11:33:35

@lényeglátó: A kommentedből ítélve a nicked nem találó!

Fedor · http://fedor.blog.hu/ 2016.10.16. 11:34:59

@Dániel Galsai: "az egy érdekes jog, hogy én drága pénzen megcsinálom a plakátot, kinyomtatom, bérlem a helyet - és akkor néhány ütődött leragasztja, és teljesen ellentétes üzenetet tesz rá"

Egyrészt mivel közpénz, az én pénzemből is csinálják, szóval én is fizetek azért, hogy a szemembe hazudjanak, másrészt meg a politikai vélemény-nyilvánítás más kategóriába esik.

" az, hogy ezt valami zseniális innovációnak tartod és egy 1%-os pártot tartasz a nemzeti igazság és a jövő letéteményesének, azt továbbra is komikusnak tartom!"

Én nem tartom zseniális innovációnak, de attól még tény, hogy ez eddig az egyik pártra volt jellemző, most meg a másik ezt ötlettelenül lemásolja, és még el is szúrja, azért az bosszantó tud lenni. Az Együtt se tart mondjuk Korrupcióinfó néven sajtótájékoztató-sorozatot, pedig az se hatalmas innováció, és még a profiljukba is vágna, de ezt már csinálja a Hadházy az LMP-ből. Ennyi.

Ami meg az Együtt támogatottságát illeti, egyrészt nem 1%, hanem 3-4, de nem is ez a lényeg. Mióta befolyásolja egy mondanivaló igazságtartalmát az, hogy mennyien támogatják épp aktuálisan. Most épp ennyien, ám ha lassan is, de növekvő fázisban vannak. A FIDESZ 94-ben majdnem kiesett a Parlamentből, 98-ban meg megnyerte a választást. Ezzel nem azt mondom, hogy biztosan az Együtt lesz a legnépszerűbb párt 2-3 év múlva, csak azt, hogy nem tudhatod, mi lesz a jövőben. Én se tudom.

camilló 2016.10.16. 11:37:00

@Dániel Galsai: A népszavazás, korántsem arról szólt, mint aminek szerették volna beállítani. Volt aki felismerte ezt, volt aki nem. Nagy tisztelettel kérdezem, ki változtatta meg a népszavazási törvényt hogy ilyen legyen! Viktorunk igazi "földszintes Dugovics Titusz"! Ebből egyszerűen nem jöhetett ki rosszul! Sokkal nagyobb kockázatot nem is vállal!

Dániel Galsai 2016.10.16. 11:38:48

Fedor A 6%-odat elfogadom! A maguk "majdnem szellemes" anarchista módján ők valóban mutattak közéleti aktivitást.
A nem szavazókat természetesen nem fogadom el: Úgy gondolom abban már megállapodtunk, hogy a választásokon MINIMUM 2.4 millióan nem szoktak elmenni, a népszavazásokon sok év tapasztalata alapján még sokkal kevesebben...az 50% az eddigi tapasztalatok szerint csoda számba ment...tudod....NATO...EU!
Úgyhogy ez utóbbi legfeljebb az önigazolás önigazolása...!

Fedor · http://fedor.blog.hu/ 2016.10.16. 11:39:08

@camilló: Az antikommunista még lehet baloldali, az még csak azt jelenti, hogy szélsőség-ellenes. De annyiban igazad van, hogy az Együtt nem klasszikus baloldali párt, erős liberális jegyeket is mutat. Épp ezért szimpatikusak nekem :-) Én nem is azt a kifejezést szoktam használni közös névül, hogy baloldal, hanem inkább azt, hogy ballib oldal.

Ami a DK-t illeti, de, inkább baloldalinak mondanám, csak modernebb verzióban, mint a szocik.

camilló 2016.10.16. 11:39:51

@Dániel Galsai: A külföldi szavazatokat talán nem kellett volna emlegetned, mert a Fényes Tekintetű másodrendű állampolgároknak tekinti azokat a honfitársainkat akik "kalandvágyból" korántsem migránsként nyugaton élnek. Nyilván kevesebbet érnek, mint a kettős állampolgárok, bár a hazautalt pénz jól jön!

camilló 2016.10.16. 11:44:04

@Fedor: Nincs olyan, hogy ballib! Valaki vagy liberális (mai értelemben neoliberális, ami nálam a fasizmus egyik mai megnyilvánulása) , vagy baloldali. A két eszmerendszer köszönő viszonyban sincs egymással. Definiálom egy mondatban a baloldaliság lényegét, hogy világos, és egyértelmű legyen: "Baloldali az, aki nem ért egyet az ember, ember általi kizsákmányolásával!" A kommunizmust nem nevezném szélsőségnek, mert van attól még "balrább" lévő irányzat is. Ellenben a neoliberalizmus nyugodtan nevezhető szélsőségnek!

Dániel Galsai 2016.10.16. 11:48:07

camilló Orbán valóban hibázott ezzel az érvényességi határ megemeléssel! Ez igaz! Nyilván ebben az is benne volt, hogy a teljesen reménytelen baloldali ellenzék mindenféle népszavazás-cunamival fenyegetőzött - lásd a nagyon keveseket érdeklő föld-törvény...nem is tudták összeszedni az aláírásokat - és ezzel egy idő után teljesen komédiává züllesztették volna ezt az intézményt! De ez nem mentség - Orbán ezt benézte, ha nem teszi, most a balliberális oldal nem tudná ezt a szánalmas önigazolósdit játszani!
De közel 3.4 millió embernél ez akkor is csak szánalmas próbálkozás - a lényeghez semmi köze!

Fedor · http://fedor.blog.hu/ 2016.10.16. 12:16:03

@camilló: Akkor ebben nem értünk egyet. Egyrészt a ballib oldal kifejezés nálam gyűjtőfogalom a különböző pártokra, másrészt meg erősen félredefiniálod a liberálist. Azt meg had ne kommentáljam, hogy a kommunizmus nem szélsőséges irányzat...

István Tamasi 2016.10.16. 12:19:10

@Dániel Galsai:
Hát az nem unortodox matematika, hogy a 40% kevesebb, mint az érvényességhez szükséges 50%+1 szavazat. Az unortodox vagy inkább illiberális matematika az, hogy a szavazásra jogosultak kb 1/4-vel 2/3- a parlamentben.

István Tamasi 2016.10.16. 12:21:06

@Fedor:
Nálam pedig az agyatlan fitymaszbirka a gyüjtőfogalom a csúti g..i-t ennyi károkozás és lopás után még mindig imádókra.

Dániel Galsai 2016.10.16. 12:39:08

István Tamási Igen...ahogy 1994-ben sem volt közel sem 2(3-a az MSZP-SZDSZ-nek...mégis meglett a parlamentben a 2/3-uk! Gondolom akkor nem lázongtál!
Ezt úgy hívják, hogy választási rendszer, ami a világ nagy részén az erősebbet támogatja, hogy legyen biztos kormányzás...hasonlóan van pl. Németországban is....az angol rendszerben csak egyéni jelöltek vannak, ha pl. az működne nálunk, akkor most úgy nézne ki a parlament, hogy 195 Fidesz, 3 MSZP és kész....stb,stb,stb....nem akarlak a választási törvények részleteivel fárasztani, mert látom, hogy a tények megzavarják a szép rögeszmédet!
Ja, és az eddigi választásokon MINIMUM 30% nem ment el szavazni- mehetett volna, de nem ment, így kizárta magát a döntésből, nem tudjuk hogy szavaztak volna...de az biztos hogy nem volt protest szavazatuk! Az tehát MINIMUM 2.4 millió passzív...2014-ben még több volt, mert messze nem volt 70%!
Most jöhetsz a liberális matekoddal!!!!

BRAAJEN 2016.10.16. 14:25:40

@Dániel Galsai:
98%?
ezekben mi volt? azt se tudják miről szavaztak...
és akiket köteleztek "nem"- mel szavazni, a kivezényelt közmunkások?
15 milliárdért baromi jó szintfelmérő volt...
de, bukta, kedvenc vezéretek...

BRAAJEN 2016.10.16. 14:27:35

@Dániel Galsai:
és csak azzal tudtak csalni aki elment savazni...
naugye!

ulpius66 2016.10.16. 16:03:17

Na, megkezdődött a majmok szokásos havi tüntije....most éppen a Népszabiért...

"A hvg.hu tudósítója fél négy körül mintegy kétezer emberre saccolta a megjelenteket..."

Az természetes, hogy a tüncizők 99%-ának az életében nem volt a kezében Népszabi!

Persze mindegy is ... A LÉNYEG, HOGY TÜNCIZNI LEHESSEN!!
(az, hogy miért, az a kutyát nem érdekli....)

ulpius66 2016.10.16. 16:12:08

Elvtársak!

Kaki van a palacsintában!

Csak nem?????

Az index.hu - aki eddig az összes tünciról azonnal, és élőben tudósított - most egy betűt sem szentel a tüncire.....

Jól tudjuk persze, hogy az index.hu tulaj Spédert tegnap kirúgták......

ulpius66 2016.10.16. 16:17:26

A Népszabi már rendben, a Népszara már a lecsóban, terítéken az index.hu...felkészül HVG!

Fedor · http://fedor.blog.hu/ 2016.10.16. 17:25:19

@ulpius66: Az nem az Index hibája, hogy te vak vagy, és nem veszed észre ezt a folyamatosan frissülő cikket a címlapon...

index.hu/belfold/2016/10/16/tuntetes_sajtoszabadsag_szabad_sajto_utja/

Fedor · http://fedor.blog.hu/ 2016.10.16. 17:30:48

@ulpius66: Az meg téged minősít, hogy majd elélvezel azon, hogy szűkül a sajtószabadság.

puszt 2016.10.16. 17:51:02

@Dániel Galsai: "Lévén az egész "rossz kérdésre nincs jó válsz" - szöveg teljesen hamis önigazolás volt!" Nem érted, nincs ilyen kérdés ha baj van. Maga a kérdés felvetése, a magyarok gyűlöletének felszítása idegen emberek, más vallásúak iránt, lassan kimeríti az emberiség, népcsoportok, vallások elleni BŰNTETT fogalmát! Érdekes, zsidóra, cigányra csak halkan merészelitek mondani, lőjék őket a tengerbe! Menekült probléma van! Az EU velünk is a probléma megoldásáról tárgyalna. Százezrekkel, milliókkal küszködik két EU-s állam és Törökország, Magyarország meg szavaz egy hazug kérdésről. Elvileg most már anyagilag is hozzájárulhatunk, ha nem akarjuk az elhelyezésüket. Ja, ez nem jó, mert azt HAZUG vezetőink akarnák ellopni? Esetleg leállítják a pénz kifizetéseket.. Tudod, sivalkodhatunk, hogy az jár, igen ahogy a mondás tartja járni jár, csak nem jut...Ez a válság megoldódik így vagy úgy, az látszik, hogy nélkülünk. A Magyar megint szitok szó lesz.

Zsoltbacsi 2016.10.16. 18:10:47

@István Tamasi:

"Az unortodox vagy inkább illiberális matematika az, hogy a szavazásra jogosultak kb 1/4-vel 2/3- a parlamentben. "

1994: MSZP 1,6m+SZDSZ 1m= 2,6m
2010 FIDESZ: 2,7m

Zsoltbacsi 2016.10.16. 18:20:23

@puszt:

"Százezrekkel, milliókkal küszködik két EU-s állam és Törökország, Magyarország meg szavaz egy hazug kérdésről. "

Erdekes, egesz eddig azt hallottam, hogy ez csak alproblema, csak a fidesz akarja elterelni az emberek figyelmet. Aztan olyat is fel evig hallgattam, hogy "a kerites nem megoldas" meg hogy a "terroristak repulovel jonnek, nem a zoldhataron"

" Az EU velünk is a probléma megoldásáról tárgyalna. "

Hallgasd meg, miket javasolt Orban tavaly tavasszal,es azota folyamatosan, es azt is,hogy az eu miket kezd pedzegetni ovatosan.
De nezd meg a keritest, a ballibsik fasisztaztak folyamatosan miatta, most a legtobb eu kulugyminiszter halas, hogy vedjuk a segguket. Vagy ott van a Faymann, az osztrak kancellar. O volt az egyik leghangosabb fasisztazo. Sajat nepe zavarta el nagyon csunyan (masfel ev alatt csinalt 40 szazalekbol 10et). Ja, es a legszebb, hogy az osztrakok most a kuszob alatt jonnek pitizni, hogy vegyuk be oket a V4 buliba :)
Ja, es pontosan 8 keritest epitettek europaban azota, illetve a Brenner, meg a Calaisi epp most epul!

Dániel Galsai 2016.10.16. 18:28:38

BRAAJEN A hülyeség és a rögeszmésség úgy látszik nem ismer határokat! Tényleg szánni való, ahogy kapaszkodtok az utolsó szalmaszálba is....csak ne lennétek ilyen laposak és arrogánsak!
TITKOS SZAVAZÁS VOLT - párt és egyéb választási bizottsági tagokkal, ott lihegtek a "független" média aktivistái, egyetlen néven nevezhető óvás, kifogás nem volt!!! Hiába "vezényeltek" volna bárkit oda, a szavazó fülkében simán szavazhatott volna igennel, érvénytelenül...akár egy nagy fa...t is rajzolhattak volna a szavazólapra - soha nem derült volna ki...ha közmunkásokat kirendelnek az -ebben az országban - öt perc alatt kiderült volna és már írta is volna az Index...!
Tényleg szánalmas, ahogy a kóros Orbán-fóbia nálatok a legalapvetőbb logikát is felülírja...a legképtelenebb konteókkal is végsőkig küzdtök, mint a disznó a jégen!
Na ja, ez a brutálisan magas 3.4 milliós szám nagyon kínos...de azért lehetne némi önkritikátok és önbecsülésetek....

camilló 2016.10.16. 18:31:13

@Fedor: Az eredeti baloldaliak, ha úgy tetszik Trockisták, Lenin ennek hatására írta meg A baloldaliság a kommunizmus gyermekbetegsége című munkáját. A liberálisok, ha korábbra visszamegyünk valóban baloldaliak voltak, de ugye a Francia Forradalom után történt egy s' más, így a politikai élet jobboldalára sodródtak és ez vezetett napjaink neoliberális irányzatához, ami nem csak gazdasági értelemben vehető! Kijelentem, hogy veszélyesebbek a fasisztáknál, mert azok legalább nyílt lapokkal játszanak, míg a liberálisok "......elhitetik, hogy kizsákmányolt és kizsákmányoló egyenlő lehet...." Szerintem pontosabban tudom, kik és mit akarnak. A kommunistákat erős túlzás szélre helyezni. Balra vannak tőlük a Trockisták, Buharinisták, stb, de az anarchisták is. Jobbra vannak tőlük a Sztálinisták. Szóval akkor miért is szélsőségesek?? Aki a megélt szocialista próbálkozás alapján von le messzemenő konzekvenciákat az eleve téves alapról indul.

Zsoltbacsi 2016.10.16. 18:32:05

@Dániel Galsai:

Egyetertek. En erre mindig azt szoktam mondani, hogy nezzek meg a 2014es kulkepviseleteken leadott szavazasok eredmenyeit. Mert ugye akkoriban is jajjongtak a megfelemlitesrol. Nos az a helyzet, hogy akkor meg a belfoldinel is csunyabban tonkreverte a fidesz a baloldalt. Biztos Orban keze Becsbe,Londonba,Berlinbe is eler, es ott is megfenyegetett mindenkit... :)

Fedor · http://fedor.blog.hu/ 2016.10.16. 18:45:52

@Zsoltbacsi: Látom a csúsztatás jól megy. Ne a 2010-es eredménnyel gyere, hanem a 2014-essel, ami már a fideszre szabott választási törvény szerint rendeztek meg, és akkor majd láthatod, hogy miről van szó.

1994: MSZP 1,6m+SZDSZ 1m= 2,6m | mandátumok aránya 71%
2014: FIDESZ 2,1m | mandátumok aránya 67%

Zsoltbacsi 2016.10.16. 18:57:01

@Fedor:

", ami már a fideszre szabott választási törvény szerint rendeztek meg,"

Teged meg az ne zavarjon, hogy az mszp kb egy evtizedig arrol papolt, hogy sok a 386 kepviselo, ellenben a fidesz lecsokkentette. Tehat a korzetek atrajzolasara azert volt szukseg, mert mar csak 200 helyre valasztottak.
A masik erv meg, hogy a vilagon majdnem mindenhol bizonyos indonkent megnezik a lakossagot, mert peldaul sokan videkrol bekoltoznek a varosba, a modosabb varosiak kikoltoznek az agglomeracioba. Emlekszem azert is nyivakoltatok, hogy milyen igazsagtalan, hogy mig Szabolcsban x ezer lakosra jut egy kepviselo, addig mondjuk a III. kerben otszorosere.
Ha csak ezt a 2 ervet nezzuk, akkor szerintem belathato, hogy szukseg volt ra. Ettol fuggetlenul nyilvan valamennyire maga fele hajlott a kezuk,de nem jelentos mertekben.

Most nem fogok idezeteket keresni,de meg a szoci valasztasmatematikusok szerint is ugyanez lett volna az eredmeny barmely korabbi szisztemaban ezekkel a szavazataranyokkal. Meg a Toth Zoltan (amugy egykori mszp kepviselo ) is kenytelen volt beismerni.

Zsoltbacsi 2016.10.16. 19:02:08

@Fedor:

Vagy vezessuk be az angol rendszert, es akkor 95 szazalek lenne fideszes :)

Dániel Galsai 2016.10.16. 20:08:20

Fedor, Zsoltbácsi
Jó Kvaszticsom (úgyis, mint Fedor...)
Sajna Zsoltbacsinak tökéletesen igaza van! És ez még véletlenül sem párt-elfogultság - ezek a makacs tények!!!!
A körzetek teljesen irreálisan aránytalanok voltak, egy-egy mandátumhoz olykor ötször annyi szavazó társult mint egy másikhoz! A körzetek "átrajzolásánál" amúgy is csak tippelni lehetett, lehetetlen megjósolni, hogy pl egy-egy kis településen a közben betelepültek kire szavaznának - no pláne amikor egy körzethez sok település is tartozott...ez majdnem a lottó kategóriája!
Arról már nem is szólva, hogy néha önként házhoz mész ám a lóf...ért...!
Számoljunk csak!
MSZP+SZDSZ - 2.6.millió - 71%
Fidesz - 2.1 millió - 67%
Tehát az MSZP-SZDSZ kb. 500 ezerrel több szavazó de 4%-kal több mandátum is!!!!
Most elkezdünk aránypárokat felállítani és töredék százalékokat kergetni,...vagy végre beismered, hogy komikus amit évek óta mantráztok, a "durván megváltoztatott" választási szabályok miatt?! Számszakilag is röhejes, de pláne ilyen elsöprő fölénynél...kétszer 2/3 után...úgy, hogy még most is, 6 év után is, minden kutatás szerint 2/3 körül van a Fidesz!!!

Nem kellene inkább némi önvizsgálatot tartani a reménytelen és tragikomikus matekozás helyett?

Zsoltbacsi 2016.10.16. 20:31:33

@Dániel Galsai:

Legalabb ez az oromuk hagy legyen meg, ha mar ugysem tudnak mivel buszkelkedni :)

Fedor · http://fedor.blog.hu/ 2016.10.16. 21:23:33

@Zsoltbacsi: Nem a létszámcsökkentéssel volt gond, hanem pl. a győzteskompenzáció agyréméről pl.

Zsoltbacsi 2016.10.16. 21:32:59

@Fedor:

Ahhoz nem tudok hozzaszolni. Csak azert irtam arrol, mert mindenki azzal azonositja.

De ezesetben is fennall, amit a baloldal legnagyobb totumfaktuma (Toth Zoltan) kenytelen volt elismerni. Meg egyszer:

SZerinte ha a 2014es szavazatszamokat/aranyokat behelyettesitjuk akar a 1990es akar a 1994es stb rendszerbe, ugyanez jott volna ki max 1 hely kulonbseggel!

Fedor · http://fedor.blog.hu/ 2016.10.16. 21:34:06

@Dániel Galsai: Oké, lássuk, ki ment házhoz lófaszért:

2600000/71=36620
2100000/67=31343

Vagyis az új rendszerben egy mandátumszázalékhoz a győztesnek kevesebb szavazat kell (és ehhez vedd hozzá, hogy győztes a kompenzációs lista javát is viszi, miközben annak az eredeti funkciója szerint csak a második, harmadik helyezetteknek járt).

Nem tudod te itt ebből a büdös életben kihozni, hogy nem lett igazságtalanabb a rendszer. Nyert volna FIDESZ a régi rendszer szerint is, ez igaz, de a közelében se lett volna a kétharmadnak, és sokkal erősebb lenne az ellenzék.

Fedor · http://fedor.blog.hu/ 2016.10.16. 21:37:39

@Zsoltbacsi: Ezt linkelhetnéd, hogy olvastad, mert a valós univerzumban Tóth Zoltán ezt írta:

"Az új országgyűlési választásról szóló törvénynek az alapvető célja az volt, hogy a következő választáson a legtöbb szavazatot szerző párt a szavazatoknak az arányához képest aránytalanul több mandátumot kapjon az Országgyűlésben. Ez a konkrét politikai cél megvalósult: míg 2010-ben a szavazatok 53%-val a képviselői helyek 67,8%-át, addig 2014-ben a szavazatok 45%-val a parlamenti mandátumok 66,8%-át szerezte meg a Fidesz-KDNP. (...) Az önkormányzati választási törvény fő célja az volt, hogy csökkenő szavazatszám mellett is megtartható legyen a többség a fővárosi közgyűlésben, továbbá a fővárosi kerületek politikai súlya növekedjen a főváros egészének a rovására."

tothzoltan.blog.hu/2014/12/30/harom_valasztas_2014-ben_1_resz

Jorgos Vadefakisz 2016.10.16. 21:52:52

Ejnye Fedor.
Már megint Fletót ekézel? Fárasztó mindig ezen kapni téged.
Azé egy félig-meddig lmpst, meg 1 fideszesből lett lmpst hiteles arcoknak aposztrofálni egy picit meredek.
Hogy mé írták külön? Pl. azé, hogy a fidesznyikek is megértsék.
Nem védettétek le a plakáthekkelést?! Bakker, ezt a tunyaságot!

Zsoltbacsi 2016.10.16. 22:14:27

@Fedor:

Valami tv interjuban lattam, nem irasban.

Dániel Galsai 2016.10.17. 10:56:46

Fedor Fedorovics!
Egy pillanatig sem mondtam, hogy most nem kevesebb szavazat kellene egy mandátumszázalékhoz!!!!! Kérlek ne érvelj lelkesen egy olyan ügyben, amit én is mondtam _ még kívülről úgy látszódhat, hogy Te mondod a tényeket és én ezzel vitatkozom!
Természetesen NÉMILEG változott az egy százalékra eső szavazók száma, ha helyesek a számításaid egy 36 ezres számnál 4 ezerrel... Ugyanis ez egy MÓDOSÍTÁS volt, és ez a szó a magyar nyelvben azt jelenti, hogy valami változik, nem úgy marad, ahogy korábban!

Ezért "cserébe" lecsökkentették a képviselők számát a felére - húsz évig azon hőbörgött az ország jó része, hogy minek ennyi képviselő, de senki nem merte/akarta meglépni! - és főleg kiegyensúlyozták azt a botrányos aránytalanságot, hogy vot ahol 20 ezer ember döntött egy mandátumról és volt ahol 80 ezer!!! A magyar választójog amúgy addig is a győztest segítette, ez egy bonyolult rendszer, van benne logika, de szerintem ebbe kár belemenni...

Viszont van egy ajánlatom! Látom jó viszonyban vagy Juhásszal és az Együttel! Ajánld már föl nekik kampányfőnöki szolgálataimat! (Ilyet is csináltam már az életben, egy Pest- megyei kistelepülésen, mindkétszer az "én jelöltem" nyert - úgyhogy vannak referenciáim!)
Nem is kérnék sokat, mondjuk havi 100 ezret - annyi csak jut abból, amit a jó Péter összekéreget a Facebookon...
Cserébe az első kampány stratégiámat szinte ingyen adom, mondjuk egy üveg whiskyért, így szól:
"TESSÉK SZEREZNI 2.2 MILLIÓ SZAVAZATOT!!!!"
(Azért 100 ezerrel többet, mert lehet, hogy többen mennek el szavazni, biztos ami biztos - látod, én egy ilyen gondos kampányfőnök vagyok!) Ha ez megvan, akkor a 2/3-is meglesz az Együtt-Juhász- MSZP- MIttudoménmégki koalíciónak, ezt megígérhetem!!!

Nos, mikor mehetek a whiskyért??? No és persze a szerződést aláírni...!

István Tamasi 2016.10.17. 11:02:25

@Zsoltbacsi: Ezzel most cáfolni vagy megerősíteni kívánja azt amit írtam?

Fedor · http://fedor.blog.hu/ 2016.10.18. 18:16:03

@fuck_a_but: "Fárasztó mindig ezen kapni téged."

Akkor pihenj sokat, mert még lesz rá alkalmad. Amit pl. most csinál a pártja, az végképp kritikán aluli.

Azé egy félig-meddig lmpst, meg 1 fideszesből lett lmpst hiteles arcoknak aposztrofálni egy picit meredek."

Mert miért is? Egyrészt miért ne lehetne egy LMP-s hiteles? Had döntsem már el személyenként a tevékenysége alapján, hogy kit tartok annak... Egyébként Jávor Benedek pont, hogy ott hagyta az LMP-t, már négy éve, mivel nem értett egyet Schifferrel, és amit Paks2 ügyében tesz, azt még egyszer nagyon meg fogjuk köszönni neki, Hadházy meg a tisztességet választotta, amikor otthagyta a FIDESZ-t, vállalva ennek minden negatív következményét (pedig akár be is szállhatott volna a mutyiba), és azóta is a korrupció ellen küzd. Kik a hitelesek neked, ha ők nem azok?

Fedor · http://fedor.blog.hu/ 2016.10.18. 18:20:03

@Dániel Galsai: Azt, hogy lecsökkentették a képviselők számát, egy pillanatra se kritizálta senki. Nagyjából minden mást viszont igen. Viszont amit te elbagatelizálni kívánsz, azok súlyos módosítások, de hát hülyítsd csak tovább magad nyugodtan. Engem nem sikerül.

Juhásznak gondolom ott van az e-mail címe a párt honlapján, had ne keressem már meg helyetted. Hajrá.

táltos 2016.10.24. 21:25:23

@Fedor: "kvóta-ellenesek, mégse mentek el, hanem a bojkottot választották, mert átláttak a szitán, és észrevették, hogy ez a népszavazás nem erről szól, hanem Orbánról, meg a terelésről a kétes ügyekről."
Ez nem túl optimista felfogás a választókról? Ennyire nem tudatos a többség. Amúgy elég sok nem fideszest ismerek akik elmentek szavazni.
süti beállítások módosítása
google.com, pub-2368870423120984, DIRECT, f08c47fec0942fa0