Brüsszeli tudósítások az igazságon túli világban
2017. április 29. írta: Fedor

Brüsszeli tudósítások az igazságon túli világban

cimlapok_j.jpg

Alaposan helyretette az EU-s pártcsaládja ma délelőtt Orbánt Brüsszelben:

Az Európai Néppárt hivatalos közleményt is kiadott az ügyben. Mint Joseph Daul néppárti elnökre hivatkozva írták: mindig is a párbeszéd hívei voltak, hogy a pártcsaládon belüli nézeteltéréseket rendezzék. Az elmúlt hetekben is fenntartották a párbeszédet a Fidesz vezetésével a felsőoktatási törvény ügyében, de az Európai Bizottságra is támaszkodtak. A bizottsági értékelést, a civil társadalom és tudományos közösség képviselőinek véleményét is megismerve azonban arra jutott a néppárti vezetés, hogy a párbeszéd önmagában nem elegendő.

Daul szavai szerint "nyílt és őszinte" beszélgetést folytattak Orbánnal szombat reggel, és világossá tették, hogy a magyar hatóságoknak és a Fidesznek mindent meg kell tenniük, hogy a felsőoktatási törvény az Európai Bizottság kívánalmainak megfeleljen. A magyar miniszterelnök biztosította a Néppártot, hogy Magyarország így fog tenni. 

A Néppárt elnöksége "világosan üzent" Orbánnak és pártjának, a Fidesznek is, hogy nem fogadják el az alapvető jogok korlátozását, illetve a jogállamiság semmibevételét. Ez vonatkozik a tudományos szabadságra és az egyetemek autonómiájára is. Az EPP azt akarja, hogy a CEU nyitva maradjon, a határidőket felfüggesszék, és megkezdődjön a párbeszéd az Egyesült Államokkal.

Közben a Reuters meg nem nevezett néppárti forrásokra hivatkozva arról ír, hogy Orbánnak kilátásba helyezték, akár fel is függesztik a Fidesz tagságát a Néppártban, ha nem enged. Weber frakcióvezető ezt nem erősítette meg, de azt mondta, nem marad következmények nélkül, ha a Fidesz kitart politikája mellett.

Kíváncsi voltam, miképp prezentálja ezt a kormányzati média, ezért meglátogattam pár portált, és készítettem néhány képernyőmentést, hogy neked már ne kelljen odakattintani.

Hát, nem okoztak csalódást.

A legdurvábban a ProstiPesti Srácok tolta, Huth Gergőék teljesen ráálltak a fideszes kommentelő troll stílusra. Érdemes egy pillantást vetni a többi címre is. Igen, így néz ki egy kormányzati pénzekkel kitömött portál címlapja 2017-ben.

pestisracok.png

De nem sokkal maradt el mögötte G pont Fodor Gábor és Habony Árpád ellennégynégynégye sem.

888.png

Az origo kifejezett szolid hozzájuk képest (de azért persze még egy kis migránsozás odafért).

origo.png

Nem maradhat ki a sorból a közmédia sem, amelynek elvileg pont az lenne a feladata egy normális világban, hogy pártatlanul tudósítson.

hirado.png

Ráadásul, ahogy a Vastagbőr kiszúrta, jó érzékkel pont most kezdték el nyomni a "Állítsuk meg Brüsszelt" reklám új verzióját, egy elég ütős képi világgal. El se kell indítani, elég a kezdőkép:

És végül jöjjön a bulvárleágazás:

ripost.png

Ne csodálkozzunk hát, hogy nem akar csökkenni érdemben a FIDESZ népszerűsége, amikor az emberek egyre nagyobb részéhez csak ezek az információk jutnak el.

A bejegyzés trackback címe:

https://fedor.blog.hu/api/trackback/id/tr1612467457

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

rovid 2017.04.29. 19:57:23

ennyi elég egy kiadós hányáshoz!

ISIS nevű CIA projekt 2017.04.29. 20:16:45

Jujj, a Zorbán mostmár tutibiztos megbukik jövő keddre.

nick papagiorgo 2017.04.29. 20:52:05

"Ne csodálkozzunk hát, hogy nem akar csökkenni érdemben a FIDESZ népszerűsége, amikor az emberek egyre nagyobb részéhez csak ezek az információk jutnak el."

Hagyjuk már ezt az önmosdatást, hogy a Fidesz népszerűsége azért nem csökken, mert az emberekhez nem jutnak el az információk :)

A közmédián kívül, az átlagmagyar csak origot, ripostot, 888-at meg pestisrácokat olvas (utóbbiakról szerintem a lakosság kb 90%-a nem is tudja, hogy micsoda), mi?
RTL klubot, indexet, HVG-t, stb meg nem. A Jobbik, plakátjait se látják (ott vannak mindenhol) stb.

Az emberekhez eljutnak az információk, a 21. században élünk, Európában, nem valami bura alatt. Azt, hogy ennek ellenére miért nem csökken a Fidesz népszerűsége, talán máshol kellene keresni. Csak szólok :)

Fedor · http://fedor.blog.hu/ 2017.04.29. 20:58:43

@nick papagiorgo: Tényleg jó lenne, ha mindannyian a XXI. században élnénk, de ez sajnos sokakra nem igaz:

444.hu/2017/04/28/a-ceu-t-nem-ismerik-de-soros-gyanus-mondjak-faluhelyen

A mérések szerint miközben az elmúlt hetekben a városokban megroppant a FIDESZ, a kisfalvakban nőtt a népszerűsége. Szóval sajnos nincs igazad.

nick papagiorgo 2017.04.29. 21:17:28

@Fedor:
de nem azért, mert a kisfalvakban élők hülyék :)
Egész egyszerűen azért, mert a kisfalvakban a Fidesznek van bázisa, meg a Jobbiknak, az MSZP hosszú, szívós munkával felszámolta a saját a bázisát, a többinek meg soha nem is volt.

Ez nem a Fidesz hibája, hogy az úgynevezett baloldal nem hajlandó elmenni a kisfalvakba, és kampányolni, mert nincs rá pénzük, vagy túl lusták, netán úgy gondolják, hogy Budapest határán kívül csak négerek meg sárkányok meg egyéb furcsa lények élnek. Én úgy vélem, ezen nem a Fidesznek kellene változtatnia :)

putris72 2017.04.29. 21:29:26

@Fedor: Talán azért is merik a Sorost,mert az MSZP idejében is kétszer próbálta a magyar gazdaságot és a pénzrendszert bedönteni!Lásd:1994 környékén az OTP-t majd 2008-környékén a deviza hiteleknél legyeskedett!

Sprickoló Tömegek 2017.04.29. 21:53:54

@Fedor: Az átlagember az aktivistaképzőről talán nem hallott, de fővédnökeiről (gyengébbek kedvéért: rólatok) már biztosan.
Madarat tolláról...

dunántúli gyerek 2017.04.29. 21:57:39

lassan megtanuják ezek, hogy nem szarozhatnak a magyarokkal!

Sprickoló Tömegek 2017.04.29. 22:16:49

A multikulturális fogyasztói önmegvalósítás élcsapatától ez az "igazság utáni" vakkantás olyan, mint egy nyaktól lebénult gyerek ábrándozásait hallgatni leendő balettkarrierjéről.
Egyszerre röhejes és szívszorító.

Fedor · http://fedor.blog.hu/ 2017.04.29. 22:22:45

@nick papagiorgo: Hagyjuk már ezt a hülyeséget, hogy a baloldalt nem érdekli a falun élők helyzete, és csak Budapesten léteznek. Ez nem igaz. Jelen vannak sok helyen. Csak épp úgy nehéz terjeszkedni, ha a helyi sajtó fideszes kézben, az országos sajtó egyre nagyobb része fideszes kézen, a végtelen anyagi forrás fideszes kézben, és a polgármestereknek kiszolgáltottak nem mernek másra szavazni.

Zsoltbacsi 2017.04.29. 22:54:27

@Fedor:

"Csak épp úgy nehéz terjeszkedni, ha a helyi sajtó fideszes kézben, az országos sajtó egyre nagyobb része fideszes kézen, a végtelen anyagi forrás fideszes kézben, "

2010 elott meg ugyanezek a forrasok az ugynevezett "demokratikus ellenzek" kezeben voltak, megis akkorat buktak... Tudom, hogy sokaknak az ido megszepiti az emlekeket, peldaul amikor a mostani koztevet szidjak (hozzateszem jogosan!), de azert ne felejtsuk el, hogy a mostaniak kispalyasok a nagy elodokhoz kepest. Szerintem eleg a Partkeltet emliteni... :) (Meg gondolom az is elfelejtodott mar, amikor kiderult, hogy Friderikusz zsebrevagta Lendvait, es konkretan be akarta fizettetni magat TV elnoknek)

" és a polgármestereknek kiszolgáltottak nem mernek másra szavazni."

Erdekes, hogy a kulkepviseleteken leadott szavazatok szerint a fidesz meg a belfoldinel is jobban megalazta a balfekeket. Vagy szerinted a patas keze egeszen Londonig/Berlinig/Becsig eler...? Tudod, azokrol van szo, akik allitolag a patas elol menekultek el :)

morpho 2017.04.29. 22:56:20

@dunántúli gyerek:

"lassan megtanuják ezek, hogy nem szarozhatnak a magyarokkal!"

:)))) Ez a nap poénja! :)) Irány a Don kanyar!

morpho 2017.04.29. 23:03:36

@Zsoltbacsi:

Csak a te kedvedért: "2010 elott meg ugyanezek a forrasok az ugynevezett "demokratikus ellenzek" kezeben voltak"

Soha nem volt a rendszerváltás óta ennyi pénz Magyarországon és ekkora hatalmi koncentráció sem! Soha! Össze sem lehet vetni a 2010 előtti viszonyokat a mostanival.

"amikor a mostani koztevet szidjak (hozzateszem jogosan!), de azert ne felejtsuk el, hogy a mostaniak kispalyasok a nagy elodokhoz kepest. Szerintem eleg a Partkeltet emliteni."

Aztán mást már nem is nagyon tudsz említeni. Valóban volt néhány elfogult műsor, ez tény. Most viszont van 5 db!!! komplett párttelevízió! M1-M5 Igen, még a sportcsatornát is teletolják kormánypropagandával! Ha te össze tudod hasonlítani a napkeltés időszakot a mostanival, akkor nem vagy épeszű. Bocs.
Friderikusz meg nem lett TV elnök, ezt nem is értem, hogy kerül ide?

"Erdekes, hogy a kulkepviseleteken leadott szavazatok szerint a fidesz meg a belfoldinel is jobban megalazta a balfekeket." Ezt te honnan tudod? Valószínűleg azért nem hagyják őket levélben szavazni, mert így van.

Zsoltbacsi 2017.04.29. 23:16:32

@morpho:

Menjunk sorban:

"Soha nem volt a rendszerváltás óta ennyi pénz Magyarországon és ekkora hatalmi koncentráció sem! Soha! Össze sem lehet vetni a 2010 előtti viszonyokat a mostanival."

En nem az anyagiakrol beszeltem, hanem arrol, hogy a koztv+rtl+tv2+atv is a baloldale volt, jobbos csak a hirtv volt. Ujsagok kozott is csak a magyar nemzet allt szemben az osszes tobbivel. A megyei lapok kivetel nelkul az mszp kezeben. Az azota megszunt metro is balos volt.
Sot, kepzeld, a Jobbik konkretan ki volt tiltva majdnem az egesz sajtobol, aztan megis megeloztek a szocikat. Szoval mellebeszeles.

"Ha te össze tudod hasonlítani a napkeltés időszakot a mostanival, akkor nem vagy épeszű."

Nem csak az volt ott, csak az volt a legdurvabb. (Bano,Betlen,Balo,Kalman O,Friderikusz,Frei, Juszt....)

"Friderikusz meg nem lett TV elnök, ezt nem is értem, hogy kerül ide?"

Persze hogy nem lett, mert kiderult, hogy lefizette LEndvait, hogy ot jelolje, es ra szavazzon a mediatanacs osszes mszps delegaltja. Most nem keresem neked elo, de hangfelvetel is volt rola (valaki meghekkelte az uzenetrogzitot).

"Ezt te honnan tudod? Valószínűleg azért nem hagyják őket levélben szavazni, mert így van. "

1: Nyilvanos adat, keresd meg ha erdekel
2: sok helyen igy van: Akinek van magyar lakhelye, az nem szavazhat levelben, akinek nincs az meg igen.

Zsoltbacsi 2017.04.29. 23:21:14

@morpho:

Kiegeszites az elozohoz:

Az osztrak-olasz hatarnal elek. Del Tirolt ugynakkor csatoltak el Ausztriatol, mint nalunk Erdelyt (Trianon). Kepzeld el, pontosan ugyanolyan szavazasi lehetosegek vannak itt is...
Legutobb a kancellarvalasztas kapcsan eltem at.
Biztos ausztria se demokracia :) Amugy pont ugyanez van Strassbourg kornyeken is (az meg nemetorszag volt valamikor)

morpho 2017.04.29. 23:37:17

@Zsoltbacsi:
Ausztria is különbséget tesz elcsatolt osztrák és kitelepült osztrák közt? Csak kérdezem, mert ha nem, akkor nem releváns a példa, ha igen, akkor baj van. De nem hiszem, hogy igen.
A másikra nem reagálok mert hülyeségek halmazai. A felsorolt orgánumok fele nem volt szoci kötődésű és vagy súlyosan elfogult, a felsoroltak nem igazolna semmit, vagy nspkeltések voltak vagy nem is dolgoztak akkor a köztévénél. Mégis reagáltam. Natessék!

morpho 2017.04.29. 23:45:24

@Zsoltbacsi:

Megpróbáltam megkeresni a választási iroda honlapján azt a kurvára nyilvános adatot. Természetesen nincs adat a londoni szavazatokról. Csak a határon túl regisztrált magyarokat látom. www.valasztas.hu/hu/ogyv2014/861/861_0_index.html

Zsoltbacsi 2017.04.29. 23:48:53

@morpho:

"Ausztria is különbséget tesz elcsatolt osztrák és kitelepült osztrák közt?"

Meg mindig nem erted.... Utoljara megprobalom, utana feladom:

Nem az alapjan kulonbozteti meg az embereket, hogy hogyan kerultek kulfoldre, hanem hogy van-e osztrak bejelentett lakcimuk. Pontosan mint nalunk.
Egy pelda csak neked:

Londonban egymas mellett mosogat egy budapesti es egy kolozsvari magyar:

ha nincs magyarorszagi lakcimuk: mindketten szavazhatnak levelben
na van: mindkettonek be kell menni a kovetsegre szemelyesen szavazni

"a felsoroltak nem igazolna semmit, vagy nspkeltések voltak vagy nem is dolgoztak akkor a köztévénél. "

Egyet mondjal a felsoroltak kozul, aki nem volt napkeltes VAGY nem vezetett politikai/ kozeleti beszelgetos musort VAGY nem vezetett hiradot (riportokkal)
Ha egyrol is bebizonyitod a felsoroltakkal, megigerem, hogy beismerem nyilvanosan hogy hazudtam!
Amugy a listabol lemaradtak olyan ballib seggnyalok, mint Bombera K. peldaul

Zsoltbacsi 2017.04.29. 23:54:35

@morpho:

Es meg nehany tetulada, akik reszt vettek a ballib seggnyalasban:
Aczel Endre
Verebes Istvan
Pallagi Ferenc
MElykuti Ilona
Orosz Jozsef
Havas Henrik (hogy felejthettem ot le az eredeti listarol... :) )

Zsoltbacsi 2017.04.29. 23:59:03

@morpho:

Utolso:

Meg egy nev eszembe jutott, aki szinten fenyesre nyalt nehany komcsi valagat: Lakat T.

Mas:
Most telefonrol vagyok, nem fogom elokeresni a hivatalos listat a szavazataranyokkal, de kb fel eve, amikor utoljara raneztem meg elerheto volt.

morpho 2017.04.30. 00:26:43

@Zsoltbacsi:

Teljesen mindegy, hogy mi alapján különböztetik meg az osztrákok a külföldön szavazókat. A kérdés az volt, hogy megkülönböztetik-e? Amiről magyarázol, az közismert magyar szabályozás, de én nem a magyar helyzetet kérdeztem. Amit kérdeztem, arra nem válaszoltál. Továbbá tőlem felsorolhatod az összes Napkeltés nevét, de ez attól még mindig csak egy műsor lesz és nem egy komplett tévé. A levélben szavazók szavazati aránya nem elérhető, csak a regisztrált erdélyi, felvidéki magyaroké. Nem fogsz ilyet találni, kamuztál, ne fáradj vele!

Zsoltbacsi 2017.04.30. 00:35:50

@morpho:

A pelda magyar volt, atirjam a kedvedert Bolzanoi/Innsbruckira(del es eszak Tirol kozpontjai)?
Ha belekotnel, akkor nem londknban mosogatnak, hanem thaifoldon logatjak a tokuket, a lenyeg ugyanaz.

Bombera, juszt, friderikusz, stb sose volt napkeltes. Viszont a nalkelte stabjabol sokan feltuntek a koztv egyeb musoraiban is (pl hirado, az este)

Ha nem felejtem el, holnap elokeritem neked a londoni eredmenyeket

morpho 2017.04.30. 01:38:28

@Zsoltbacsi:

Bocs, de az előző hsz-.ed tragikus. A Bomberáig konkrétan nem értem. Aki egyébként TV2-es volt, aztán New Yorki tudósító lett és nemigen foglalkozott a királyi tévében politikával. Juszt is napkeltés volt és Friderikusz is dolgozott ott. Ezek viszont nem tűntek fel a Híradóban, vagy az Estében, az külön stáb volt. Vagy rosszul emlékszel, vagy hazudozol. Az eredményeket epedve várom.

MaxVal BircaMan alszerkesztőhelyettes · http://www.bircahang.org 2017.04.30. 08:33:56

A lényeg: Soros vesztett.

Ha Orbán beadja a derekát, az hatalmas hiba lesz. Sose szabad győztes csata után elfogadni a legyőzöttek feltételeit.

MIÉRT NINCS MINDEN MSZP.ÉS FIDESZ TOLVAJ BÖRTÖNBEN 2017.04.30. 20:46:47

@Zsoltbacsi: "Es meg nehany tetulada, akik reszt vettek a ballib seggnyalasban:
Aczel Endre
Verebes Istvan
Pallagi Ferenc
MElykuti Ilona
Orosz Jozsef
Havas Henrik"

Jó, elítélendő, igazad van. Ennyi embert össze tudtál szedni, ügyi vagy. Mos viszont a geci oroszbérenc gazdád kétszer ennyi újságja, tévéje, stb. seggnyalásán élvezkedhet. Nem kétszer ennyi ember, KÉTSZER ENNYI ORGÁNUM!!!!!!!!

DeMarco 2017.04.30. 23:12:03

Nem is tudom érdemes-e egyáltalán hozzászólni. Ugyan mit lehetne kezdeni az ilyen unrealista, nemlétező utópisztikus téveszmékkel? Röhögni lehet rajta, szánakozni is, de hát az is unalmas már ennyi idő után.

Nincs is miért hozzászólni, mert saját magukat rúgják tökön és már védekeznek, kifogásokat keresnek, magyarázgatják a bizonyítványt... tipikus ballib megoldás.

Mindenki hibás, mindenkit okolnak, csak önmagukat nem.

Ha félrerakjuk ezt az egész nyávogást, meg kifogásokat, akkor csak egyetlen egy dolgot mondj, hogy ugyan miért kellene újra ballibák kezébe adni az irányítást. Mert lehet, hogy a fiatalabbak nem emlékeznek a korábbi ballib kormányokra, kormányzási húzásokra, de sokan azért elég erőteljesen emlékeznek és köszönik szépen nem kérnek belőle...
Nem (csak) azért erős a fidesz, mert léteznek, hanem azért is, mert rajtuk kívül továbbra sincs senki, akinek odaadná az egyszeri szavazó a szavazatát nyugodt szívvel.

Nyilvánvaló, hogy belpestről nem látni a vidéki településeket, pláne nem a működésüket, de én nem is olyan régen interjúvoltattam vidéki kistelepülések polgármestereit, ahol nyoma sincs a ballibák által önmaguknak bemagyarázott hülyeségeknek. Nem is értem, hogy mit várnak, komolyan azt hiszitek, hogy egy jobboldali beállítottságú ember, hirtelen elkezd balra szavazgatni, mert megvilágosodik? Amikor mondjuk ott egy Jobbik is? Azt remélem tudjátok, hogy rengeteg vidéki polgármester függetlenként indult és vagy most is független, vagy valamelyik párt azért támogatja a háttérben, zömében a jobboldali pártok. Vagy nem támogatják, de azért velük szimpatizál.

Az embereket nem érdekli a ceu, nem érdekli Soros sem, leszarják. Ha ebből akartatok politikai tőkét kovácsolni, akk kurva nagy tévedésben vagytok. Csak az érdekli őket, ami a pénzükkel, munkájukkal kapcsolatos. Nagyságrendekkel nagyobb hullámokat vetett és vetni fog, hogy valamelyik multi bepróbálkozott egy strómanján keresztül, hogy megváltoztassák a munka törvénykönyvét. De ez se a ti asztalotok, ezt is belülről fogják megoldani.

MIÉRT NINCS MINDEN MSZP.ÉS FIDESZ TOLVAJ BÖRTÖNBEN 2017.05.01. 00:22:51

@DeMarco: "érdemes-e egyáltalán hozzászólni"

Nem volt érdemes.

DeMarco 2017.05.01. 10:46:05

@MIÉRT NINCS MINDEN MSZP ÉS FIDESZ TOLVAJ BÖRTÖNBEN: Hát persze, tudjuk...semmi baj, csak nyugodj meg, ne izgasd fel magad... a valóság nem neked való.
süti beállítások módosítása
google.com, pub-2368870423120984, DIRECT, f08c47fec0942fa0