Nem érdekli a kormányt az egészségünk védelme
2017. augusztus 31. írta: Fedor

Nem érdekli a kormányt az egészségünk védelme

kornyezet.pngKét friss eset is rámutat arra, hogy bár a kitalált ellenségek elleni harcra számolatlanul költik a milliárdokat a Orbánék, csak hogy fenntarthassák a háborús pszichózist, a valós problémák teljesen hidegen hagyják őket, még ha azok valóban életveszélyes fenyegetést is jelentenek a magyar emberek számára.

De hát mit várjunk egy olyan kormánytól, amelyben nem hogy minisztériuma, de még önálló államtitkársága sincs a környezetvédelemnek, csak a sokszor ellenérdekelt agrárfejlesztéssel és a hungarikumokkal(!) összevonva

1. 

A Városliget tönkretételének részeként lebontott Petőfi Csarnokból levegőbe kerülő azbeszt "csupán" a környéken élők, és a Liget eredeti funkcióját használni próbáló sportolók, gyerekes családok egészségét veszélyezteti, és egyedül a Ligetvédők küzdenek ellene: 

Bár a Városliget Ingatlanfejlesztő Zrt-t korábban számtalan esetben figyelmeztettük, hogy a bontás alatt álló épületrészek kiporzásának minimalizálása érdekében tartsa be – illetve alvállalkozóival tartassa be – az előírásokat, mégsem intézkedtek megfelelően: az épület bontása során rendre elhanyagolták az előírt locsolást, pedig az a fentiek tudatában a veszélyes hulladék miatt is különösen fontos lett volna. A keletkező azbeszttartalmú port így a szél rendszeresen kiszórta a bontási területről, emiatt a levegőbe kikerülő részecskéknek való kitettség és azok egészségügyi kockázata is a sokszorosára nőtt. 
Az azbesztmentesítés elmaradása és a por megkötésének hiánya miatt is számos alkalommal kértünk rendőri intézkedést, ám törvényi kötelezettsége ellenére sem a Rendőrség, sem pedig az Építésfelügyeleti Hatóság nem gondoskodott a veszély elhárításáról, a szabálytalan bontás leállításáról, ahogyan korábban a Hungexpo-épületek és a Közlekedési Múzeum bontása során sem. (...) A bontás befejezése után a területre látogatva a különböző vasbeton és ablaküveg maradványok mellett gyanús csövek maradványaira és törmelékeire figyeltünk fel. Felkértünk egy azbesztmentesítő céget, hogy vizsgáljanak meg ezekből egy darabot, ám amikor a cég számára kiderült, hogy a vizsgálatot mi rendeltük meg, inkább elálltak a munka teljesítésétől, leveleinkre azóta sem válaszolnak. Ezután a minta származási helyét nem közölve vizsgálatot kértünk egy másik cégtől is, amelyik azonnal elvállalta az átadott anyagminta azbesztvizsgálatát.
Az eredmény egyértelműen igazolta a feltételezésünket: a vizsgált anyagminta kétfajta rákkeltő azbesztet, krizotilt és krokidolitot is tartalmaz. (...) A veszély ráadásul jelenleg is fennáll, hiszen a bontási területen az azbesztes törmelék szabadon hever, és az időjárási viszonyoktól függően több-kevesebb azbesztpor juthat a Városliget levegőjébe és a talajba is. A megváltozott körülmények hatására a különböző mikroorganizmusok is elkezdik kioldani a cementanyagból az azbesztet, amit azután a szél mindenfelé szétfúj. 

Tehát nem elég, hogy csak úgy általában rontják a fővárosban élők életminőségét, csak hogy kielégítsék a megalomániájukat, a legelemibb óvintézkedéseket is megspórolják, hatósági segédlettel.

2. 

Ugyanilyen felháborító a dunai vízszennyezés, amelyről megint csak nem tudna az ország, ha Baranyi Krisztina, az Együtt környezetvédelmi szakpolitikusa nyomozni nem kezd (hasonlóan a szintén általa feltárt Illatos úti mérgező hordók és a tiszai szennyezés ügyéhez).

Egy, a Közép-Duna-völgyi Vízügyi Igazgatóság (KDVVIZIG) honlapján a mai napig elérhető bejegyzésből kiderül, hogy június 23-án a Ráckevei-Soroksári-Duna-ág “vízminőségének megőrzése és a vízhasználatok biztosítása érdekében” III. fokú vízminőség-védelmi készültség keretében szivattyús betáplálást rendeltek el.

Vagyis az illetékes hatóság hónapok óta tisztában volt a szennyezés tényével.

Ennek ellenére mérések bizonyítják, hogy a víz minősége a hatósági beavatkozás elrendelése után sem javult. Amint azt a Zoom.hu megírta, Baranyi Krisztina, az Együtt politikusa a harmadfokú készültség életbe lépése óta többször is mintát vett az említett szakaszon , az elsőt több mint egy, amásodikat majdnem két hónappal a rendkívüli helyzet kihirdetése után. Az eredmények mindkét esetben sokkolóak voltak (...) Az Együtt politikusának mérései, és a zoom.hu személyes tapasztalati alapján is kétséges, mit jelent pontosan az, hogy a Főigazgatóság „rendben zajlik” a szivattyúzás, ha a környéken élőket napi szinten veszélyeztetik a bekerülő baktériumok miatt kialakuló betegségek, mint a vérhas vagy a húgyúti fertőzések.

Lapunk korábban kereste a Közép-Duna-völgyi Vízügyi Igazgatóságot is a szennyezés miatt. Konkrét válaszok helyett azonban a Fővárosi Katasztrófavédelmi Igazgatósághoz irányítottak, ahonnan eddig szintén nem érkezett magyarázat a Duna-ág állapotvál kapcsolatban. Vagyis az illetékes hatóságok hallgatása miatt továbbra sem tudhatja meg a közvélemény, hogy mi okozza a magas KOI-, BOI-értékeket vagy az e-coli, illetve coliform baktériumok jelenlétét.

Nem mondom azt, hogy balkáni állapotok, mert lassan már az a szint is a távoli, elérendő cél lesz számunkra.

A bejegyzés trackback címe:

https://fedor.blog.hu/api/trackback/id/tr4712793502

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

kvadrillio 2017.09.01. 15:17:01

ez az orbán téllllleg hülye ! méghogy szereti az államelméletet ???! te fasz, te a kasztrendszart szereted !!! a kisbetű ennek a fasz orbánkának, a magyar társadalom megrontójának szól !!!!!
Urambátyám tanévnyitó – A választások után jöhetnek az iskolaközpontok
szeptember 1. 08:03 - szerző: Ónody-Molnár Dóra
Soha a rendszerváltás óta nem fordult elő, hogy országos tanévnyitót templomban tartsanak – ezúttal igen, s ez egyúttal szimbolizálja is mindazt, ami a köznevelésben az elmúlt években történt. A kormány „elképesztő méretű” iskolafelújítási programot jelentett be, amelyből várhatóan iskolaközpontokat alakítanak ki a felső tagozatos diákok számára, pedig ez ellen számos polgármester tiltakozik. Ezért a projektet valószínűleg csak a parlamenti választások után gyorsítják föl.

Az évszázadokon át tartó urambátyám világ meglehetősen áporodott levegője lengi be az idei tanévnyitót. Balog Zoltán humánminiszter ugyanis Nagykőrösön a helyi református templomban nyitja meg a 2017/2018-as tanévet. Ebből pedig az következik: a kormány már annak látszatára sem ad, hogy az állam világnézetileg semleges oktatást próbálna biztosítani a polgárainak. A rend­­szerváltás óta még egyszer sem fordult elő, hogy egy templomban tartották volna az országos tanévnyitót.

Az idei minden eleme megidézi viszont az urambátyám világot. A templomi rendezvényt az Arany János Református Gimnázium, Szakgimnázium és Kollégium az Arany János Református Általános Iskolával közösen szervezi. Az előbbi intézménynek az igazgatója a nagykőrösi polgármester felesége, Cziráné dr. Kőházi-Kis Tímea. Az igazgatónő az országos médiában azért lett ismert, mert a 444.hu felfedezte: a Czira Szabolcs kormánypárti polgármester éltetésére (túlzás nélkül állíthatóan: az ötvenes évek stílusában) szakosodott önkormányzati lapban állandó jelzőre tett szert: több cikkben is „a polgármester úr kedves feleségeként” szerepelt. (Czira Szabolcs 2015-ben tiszti keresztet kapott, majd a nagykőrösi képviselő-testület emlékplakettet és pénzjutalmat szavazott meg neki elismerésül a tiszti keresztért.)

A tanévnyitót mintha csak egy „nemzeti érzelmű rendező” vinné színre: a református lelkész tárcavezető szónok­­lat­­ra emelkedik abban a tudatban, hogy a minisztersége idején a református egyház tömegével vette át az állami (korábban önkormányzati) iskolákat és tömegével nyeri a humánminisztérium által meghirdetett pályázatokat, legyenek azok szociális vagy oktatási témájúak.

midnight coder 2017.09.01. 15:42:17

Bár ez nem csökkenti a mostani építkező elvtársak felelősségét - ugyanezt az aszbesztes szétszedős történetet eljátszották 2009-ben a Zrínyi Miklos nemzetvédelmi egyetem épületének a szétkapásánál is a Népligti buszmegálló mellett. A terület azóta parlagfűültetvény.

na4 2017.09.01. 16:06:11

Az egészségügyet egy jó betegbiztosítási rendszer bevezetésével együtt már réges régen privatizálni kellett volna. Én nagy ritkán magán klinikára járok. Tisztaság, rend, jó felszereltség, udrvarias, segítőkész személyzet, előre megbeszélt időpont, 0-Ft hálapénz, stb. Ott miért működik? Ez az állami rendszer egy tengernyi fos.

Ballib cenzúrázók réme 25 2017.09.01. 16:29:15

Azért ez valahol beszarás.

A kibaszott azbesztes betonrengeteg elbontását ki akadályozta ?
Hát a ballib tetvek.

Kik nem engedték be a munkagépeket ?
Hát a ballib tetvek.

Kik miatt húzoódik a bontás évek óta ?
A ballib tetvek miatt.

Kik panaszkodnak emiatt habzó szájjal ?
Igen eltaláltad ! A ballib agyatlan marhák !

VaradiJanos 2017.09.01. 16:38:49

@na4: mert a proletár adójából és a lunpenszarok nem-adójából nem jönne ki az ellátásuk költsége

VaradiJanos 2017.09.01. 16:40:21

@Ballib cenzúrázók réme 25: ugyanazon vonatra raknám az azbesztes törmeléket és a visító parazita ballibákat

Fedor · http://fedor.blog.hu/ 2017.09.01. 20:23:39

@Ballib cenzúrázók réme 25: @Proud Mary: @VaradiJanos: Nagyokosok!
2. Ha nem bontották volna el, az azbeszt se szabadult volna ki.
3. Nem emlékszem, hogy bárki is akadályozta volna, hogy SZAKSZERŰEN bontsanak, ha már bontanak, úgy, hogy ne szabaduljon ki az azbeszt, és ne veszélyeztesse a környéket.

De hát olvasni, és az olvasnivalót fel is fogni úgy látszik derogál a jobboldalon.

Spermahajder 2017.09.02. 16:19:33

@Fedor: Időnként elgondolkodom, ezek vajon mennyiért kretének? Arra gondolni sem merek, netán ingyért?
süti beállítások módosítása
google.com, pub-2368870423120984, DIRECT, f08c47fec0942fa0