Csak terelés lenne az internetadó?

2014. október 22.

déliáramlat.jpgAzért ez tegnap este elég nagyot robbant. 

A 150 Ft/GB-os internetadó híre rég nem látott felháborodást és egységet teremtett. A tiltakozó FB oldal jelenleg már 70.000 like felett jár (több jobbos imerősömet is a támogatói között tudva), vasárnapra már egy tüntetés is össze lett rántva, mémek sokasága szakadt rá a Facebook-ra, a választások elmúltával még a Heti Válasz-os Stumpfnak is visszajött a kritikus hangja, és csak a legelszántabb bloggergézák próbálták meg - na nem védeni, mert azért az nekik se ment - relativizálni. 

A felháborodás persze jogos, hisz totálisan szembemegy a józan ésszel, a racionalitással, az ország gazdasági érdekeivel, de még a FIDESZ pár évvel ezelőtti mondataival is, bár ez utóbbit már rég megszoktuk. Egy adó, ami esetleg több is lehet havonta, mint a szolgáltatás díja, amit megadóztatnak? A világon mindenhol azt a célt tűzték ki, hogy minél több ember hozzáférhessen a nethez, hogy csökkenjen a digitális szakadék, de mi ebben is unorotodoxak lennénk? Miképp fér ez össze a nagy össznépi zárrezsicsökkentéssel és a nemleszmegszorítás mantrával?

Mondjuk arra jó lenne, hogy kevesebben férjenek hozzá a szabad véleménynyilvánítás és az ingyenes, kormánytól független hírforások ezen terepéhez...

Persze nem ez lenne az első olyan FIDESZ-intézkedés, amiről elsőre azt mondtuk, hogy ilyen nincs, aztán mégis lett, és persze rögtön elkezdték verbálisan puhítani a dolgot, hogy hát limit, meg persze a szolgáltatók biztos nem tolják tovább a fogyasztóra (persze, mint a telefon, meg a bankadónál, ugye), de azért ismerve a fideszes gyakorlatot, biztos vagyok benne, hogy minimum az időzítésben van egy jó nagy adag terelés is.

Avagy beszél azóta bárki is a rendszerváltás óta legnagyobb diplomáciai botrányunkról? A legmagasabb szinteket is érintő, a törvénykezést is átszövő korrupcióról? Ne felejtsük el ezeket sem, mert hosszú távon ezek akár fontosabbak is lehetnek, mint egy bármikor visszavonható, vagy esetleg soha be sem vezetendő adó. 

És ha már: a felháborodás árnyékában hány emberhez jut el az alábbi hír?

Tovább

Kedves jobbosok, ezen azért gondolkodjatok el

10620639_696842020397370_1946739098097334848_n.jpgOrbán ideges, és van is miért: ez a beutazás-ügy egyre kínosabbá válik Magyarország számára. Egyre cikibb társaságba kerülünk, miközben a jobb klubokban már nem szívesen látnak minket. 

Adják ki a bizonyítékaikat az amerikaiak, különben nem tudjuk komolyan venni a vádakat 

- mondta felháborodottan Szijjártó, majd hazament a "politikusi fizetéséből" és "szülői támogatásból" vett 700 milliós,  medencés villájába, hogy összepakoljon az amerikai útjára (ezzel is bizonyítva, hogy legalább ő nincs a listán), ahol őt a helyiértékén kezelve nem a külügyminiszter kollégája, a magyar származására mostanában bizonyára nem túl büszke John Kerry fogadja, hanem csak egy államtitkár.

Persze a mesteren és tanítványán kívül szerintem senki sem csodálkozik rajta, hogy idáig jutottunk, hisz lassan egy éve, hogy Horváth András előállt a maga, érdemben azóta sem cáfolt vádjaival és bizonyítékaival, amelyért nem köszönetet, hanem hatósági zaklatást kapott cserébe, indirekt módon alátámasztva ezzel mind az akkori, mind a mostani vádakat a NAV vezetőségének érintettségét illetően. Január óta az is egyre inkább nyilvánvalóbb a szövetségeseink számára, hogy újabban az orosz gazdasági és biztonság-politikai érdekeket képviseljük mind az Unióban, mind a NATO-ban (és nem csak KGBéla révén), tehát kvázi árulókká váltunk. Annak is több hónapja már, hogy Orbán Tusnádfürdőn nyíltan bejelentette kiiratkozásunkat a valódi demokráciák sorából.

Mégis, mit vártak ezek után? Hogy ölbe tett kézzel, szó nélkül elnéznek nekünk továbbra is mindent? Hát most tessék, Lázár elkezdhette kármentésként úgy nyalni az amerikaiak seggét, mintha nem is az egyre szélesebbre tárt lábaink keleti nyitásának közepén lennék:

Tovább

Így bukik meg Orbán Viktor?

Egy héttel a FIDESZ tavaszi győzelme után érdekes gondolatkísérletet tett közzé Bede Márton a 444-en Így bukott meg Orbán Viktor címmel. Az általa kitalált, de abszolút reális forgatókönyvet ő 2016 őszére datálta. 

Bede Márton tévedett. Ugyanis a folyamatok (még ha a konkrét részletek természetesen mások is), úgy tűnik már most elkezdődtek.

Azért ezt ízlelgessük egy kicsit: KORRUPCIÓ GYANÚJA MIATT kitiltották az USA-ból

- a magyar adóhatóság vezetőjét,
- a magyar miniszterelnök legfőbb tanácsadóját,
- a magyar kormány think tank-jeként működő cég vezetőjét,
- és a magyar kormány egykori és állítólag leendő szóvívőjét.
 

Szép.

Most sajnálhatják igazán a bujkáló jobboldali demokraták, hogy nem léptek le korábban Orbán mellől. 

UPDATE

Egy cinkes kommentelő hívta fel arra a figyelmet, hogy az indexes hír egy eddig meg nem nevezett NAV-os főosztályvezetőről is beszél. Ki nem fogjátok találni, hogy milyen beosztásban dolgozik ott Orbán Ráhel sógora... Persze ez még nem jelent semmit :-)

Hol vannak a jobboldali demokraták?

ov_isten.jpgVégetérhetne végre a fideszesek harctéri pszichózisa, hisz újra megnyertek mindent, amit lehetett, bár ehhez (mivel tavasszal is, most is kevesebben szavaztak rájuk, mint négy éve) kellett két dolog: a törvényi keretekkel való gátlástalan játszadozás és egy válságban fetrengő ellenfél, amely képtelen volt komolyan vehető teljesítményre. 

Persze a FIDESZ az FIDESZ, nem legyőzni, hanem megsemmísiteni akarja a az ellenfeleket. Mint mindig, most is kicsinyes óvodásként toporzékolva akar nyerni azon a kevés helyen is, ahol nem sikerült. Csodálkoztam is volna, ha nem próbálkoznak meg valamivel, de az indok, amivel előálltak tegnap a XV. kerületben, azért még engem is meglepett a bornírtságával: 

A Fidesz azt kifogásolta, hogy Hajdu László, a Demokratikus Koalíció polgármesterjelöltje, valamint vele együtt két képviselőjelölt az összes ellenzéki párt jelöltjeként tüntette fel magát több internetes fórumon, illetve helyi újságban. (...) Gréczy Zsolt, a DK szóvivője az Indexnek azt mondta, a döntés „gyalázat″, és nagy baj lenne, ha a helyi választási bizottság határozata akár csak másodfokon is megállna. Szerinte ilyen alapon akkor az összes létező kerületben és körzetben új választást lehetne kiírni. 

Ez azért már a "Remélem komoly, mert viccnek durva" kategória. 

1. Ezt csak most vették észre, a választás után? Miközben a fideszes kampány másról se szólt, mint hogy ezek a pártok ugyanazok? Ne má...

2. Milyen alapon is törvénytelen ez? Pont az új választási törvény miatt kényszerült mindegyik polgármester arra, hogy ne közös jelölt legyen hivatalosan, hanem csak egy párt jelöltje. Ettől még más párt támogathatta, csak a szavazólapon nem lehetett ott több logó a neve mellett.

Már az röhej, hogy elsőfokon átment egy indoklás. Szánalmas próbálkozás, mondhatnám, ha nem lenne mögötte a mindent elsöpörni kívánó hatalom.

Az ilyen demokráciát sárba tipró eseteknél (tehát sajnos egyre sűrűbben) mindig eszembe jut a kérdés: és hol vannak a jobboldali demokraták?

Mert azt valahogy nem tudom elfogadni, hogy az összes FIDESZ szavazó olyan, mint az az alábbi szösszenet írója (és akihez hasonlóak vannak az én kommentelőim között is): 

Tovább

Orosz napot tartunk

szu.jpgA mai nap hírei olyanok, hogy akár egy 1979-es Népszabadságból is származhatnának. 

Egyrészt megtudhattuk, hogy a magyar-orosz barátságos labdarúgó mérkőzés lesz november tizennyolcadikán (még jó, hogy nem hetedikén), másrészt meg szabadságharcos kormányunk, amely hősiesen elkergette az IMF-et, a keleti nyitás jegyében meg kívánja újítani a tagságunkat a KGST moszkvai székhelyű bankjában, amelynek feladata egy mai napig érvényben lévő rendelet szerint 

...hosszú- és középlejáratú hitelek nyújtása, elsősorban a nemzetközi szocialista munkamegosztással, a termelésszakosítással és kooperációval, a nyers- és fűtőanyagbázis közös érdekű bővítésére történő ráfordításokkal, a Bank tagországai gazdasági fejlődése szempontjából kölcsönös érdeket képviselő, a gazdaság más ágazataiban létesítendő objektumok építésével összefüggő intézkedésekre, valamint az országok nemzetgazdasági fejlődését szolgáló objektumok építésére és egyéb, a Bank Tanácsa által megállapításra kerülő, a Bank feladatainak megfelelő célokra. 

Bár ott még nem tartunk, mint a szerbek, akik Putyin tiszteletére négy nappal korábban ünneplik meg a saját nemzeti ünnepüket, de már jó úton haladunk afelé.

Tovább

A megfelelő ember XV.: Tarlós kiszemelt utódja

kocsis.jpgIlyen se volt még: olyasvalaki kerül sorra, aki egyszer már szerepelt a sorozatban

Az ex-MIÉP-es józsefvárosi polgármester, Kocsis Máté akkor nyerte el először a lehetőséget, hogy itt képviselje a FIDESZ cinizmusát, amikor hajléktalanügyi referensé nevezték ki azok után, hogy büntetőjogi eszközökkel próbálta megszüntetni kerületében a hajléktalanságot, bevezetve a közveszélyes padon ülés fogalmát. 

Szó se róla, az ötlet azóta fővárosi szinten is nagy karriert futott be, jól bemutatva a fideszes városvezetés hozzáállását az elesettekhez. 

Hasonlóan humánus módon kívánta megoldani a kábítószer-problémát is, ezért kitiltotta a kerületből azt a szervezetet, amely tűcsereprogrammal segített a drogosoknak. Az, hogy milyen hatása lehet ennek hosszútávon (sőt, rövidtávon is, ha az eldobált tűket nézzük), az már nem érdekelte ezt a derék ifjú politikust. Pedig hát:

„A lakosok sok esetben nem értik a Kék Pont működését, és ezért ellenségesek velünk. De egy önkormányzat nem gondolkodhat így, ők nem lehetnek ennyire naivak” (...) a probléma a tűcsereprogram kivonulása utáni két évben még láthatatlan is tud maradni, de utána robbanni fog. Sárosi Péter, a TASZ drogpolitikai programvezetője is kiemelte, hogy Budapesten jelenleg a HIV-robbanás előtti utolsó pillanatban vagyunk, amikor még tehetünk valamit azért, hogy ne járjunk úgy, ahogy Bukarestben vagy Athénban jártak, de a helyzet nem túl fényes, kiszűrték az első HIV-pozitív droghasználókat a nyolcadik kerületben, és ha a tűcsere elhagyja a Józsefvárost, a helyzet csak romlani fog. „És a vírus sosem marad a droghasználók körében. Egy fecskendő nagyker. ára egyébként úgy 25 forint. Egy HIV-kezelés viszont egy hónapban több százezer forintba kerül. A megelőzés sokkal olcsóbb.”

Tovább

Szellemi drogelvonó

HOFFMANN_NAVRACSICS.jpgA kormányból való távozás felér egy drogelvonóval, utána rögtön tisztábban látnak egyesek. Úgy látszik ébresztőleg hat a lelkiismeretre, ha kikerül a felcsúti Cipolla hatása alól.

Két meglepő kijelentés, amennyiben meglepőnek számít (igen, sajnos annak számít), hogy egy fideszes megbánja korábbi tetteit:

Egy központból 198 tankerületet közvetlenül lehetetlen jól irányítani.

Hoffmann Rózsa, a működésképtelen Klebelsberg Intézményfenntartó Központot létrehozó és azt nemrég még sikertörténetnek nevező korábbi államtitkár
szeptember 17.

 A média szabadsága és sokszínűsége kulcsfontosságú a demokratikus társadalmak számára. Sajnálom, hogy a múltban néha a magyar kormány, amelynek immár nem vagyok tagja, nem tulajdonított kellő fontosságot ennek a jelentős szempontnak.

Navracsics Tibor, korábbi igazságügy- majd külügyminiszter
október 6.

Persze ez csak két ember, és csak óvatos, kis lépések. De az irány jó.

Kellemes ébredést Magyarország, minél hamarabb!

Lesz -e új polgármester Kőbányán?

kobanya_polgik.jpg

Bár a jelek szerint a baloldal a fővárosban olyan szinten szúrta el az egyébként pár hónapja még teljesen valós esélyeit, hogy azt tankönyvben kéne tanítani, szűkebb pátriámban, Kőbányán szerencsére nem ez a helyzet. 

Persze azért itt se lesz sétagalopp a jövő heti választás, de legalább egyik félnek sem. 

Tovább

Hungarizált főpolgármester-jelölt

megbokrosodott.png

Falus megBokrosodik, ha lehet hinni az Index információinak

Visszalép hétfőn a főpolgármester-jelöltségtől Falus Ferenc, tudtuk meg. A visszalépésről már a múlt héten elkezdődtek az egyeztetések, a Falus mögött álló pártok (MSZP, DK, Együtt-PM) hétfőn döntenek hivatalosan a visszaléptetésről. Falus visszalépését mindhárom pártból megerősítették. Az Együtt-PM és a DK elnöksége délelőtt jóváhagyja a cserét, az MSZP budapesti párttanácsa pedig délután ülésezik. Úgy tudjuk, Falus a közvélemény-kutatásokon jobban álló Bokros Lajos javára fog visszalépni. Várhatóan az MSZP, a DK és az Együtt-PM is beáll a MoMa jelöltje mögé. 

Az, hogy a ballib pártok képesek egy rossznak bizonyult döntést korrigálni, dicséretes, már ez is fejlődés tavaszhoz képest. De két héttel a választás előtt... Azt hiszem ez már csak veszteség-minimalizálásra elég. 

Tovább

Semmi

semmi2.jpg

Rien. 

Vagyis "semmi" - írta naplójába XVI. Lajos francia király 1789. július 14-én, azon a napon, amikor a nép megostromolta és elfoglalta a Bastille-t. 

A mai napon nincs kiemelt esemény. 

- írja a külügyminisztérium honlapja azon a napon, amikor esküt tesz az új miniszter. Végül is tényleg nem történt semmi, hisz Szijjártó "büszke vagyok arra, ha Orbán janicsárjának hívnak" Péter eddig is csak a minielnök táskahordozója volt, és ezután is az lesz, csak magasabb rangban. 

De az igazi főnök nem változott, így a lekezelő stílusú hazudozás sem. 

Így következhetett be az a diplomáciatörténeti bravúr, hogy az új miniszter legelső! nyilatkozatában lazán lehazugozza a legnagyobb szövetségesünket egy olyan kérdésben, amelyben az objektív tények Obamát igazolják vissza, aki így teljesen jogosan sorolta fel Magyaroszágot egyetlen EU tagként(!) azon országok között, ahol megfélemlítik, zaklatják a civil szervezeteket.

Hogy ez hatalmas szégyen az országnak? Az. De pont Orbán hozta fel ugyanezeket az országokat példaképként nem olyan rég, és egyre inkább úgy is viselkedik, hogy méltó legyen hozzájuk.

Szóval házhoz mentünk a ló...ért.

2015?

frei_2015.jpgCsak egy rövid szösszenet, ha már az előző poszt a kormányzati konteókról szólt: sokak számára emlékezetes volt, amikor tavasszal kiderült: Orbán két és fél évvel ezelőtti bejelentése arról, hogy nemzetközi puccskísérlet folyik ellene, gyakorlatilag azon alapult, hogy elolvasták Frei Tamás A bankár c. regényét, és szó szerint vették (számomra meg duplán emlékezetes volt a dolog, mert ezt én már akkor, 2012-ben megmondtam).

Mindezt csak azért idézem fel, mert amikor az Orbán-Simicska összecsapás legfrissebb fejleményeiről olvasok, vagy a magyar milliárdosok svájci bankproblémáiról, satöbbisatöbbi, szóval egyre többször jut az a kérdés az eszembe, hogy Matolcsy és Orbán vajon olvasták -e a fenti regény folytatását?

Aki már átrágta magát rajta, annak nem kell elmagyaráznom, hogy miért. Bizony a fenti dolgok, és ezer más részlet, amelyeket a napi tapasztalat visszaigazol, mind ismerősek lehetnek onnan. És az a Frei, amelyik a Bankárban még a furfangosoknak kijáró tisztelettel mutatja be az Orbánról mintázott regénybeli miniszterelnök taktikázását, itt már bizony inkább a csalódás hangján beszél róla, és nem is szán neki szép sorsot.

Persze ez csak egy regény. A konkrét események nem történtek meg, és végkifejlet is... Na mindegy, nem spoilerezek. Akik még nem ismerik a sztorit, részletesebben is megismerkedhetnek vele a Könyvesblog összefoglalójából, de lehet, hogy annyi is elég, ha csak a könyv alcímét elolvassák:

A káosz éve és a magyar elit háborúja

Konteós himnusz

novus_ordo_seclorum.pngIlyen paranoiás kormánypártja az ötvenes évek óta nem volt az országnak. Megszereztek mindent, ami megszerezhető (sőt, azt is, ami nem), nincs senki, aki veszélyeztethetné a hatalmukat, és mégis félnek. 

Civil szervezet vagy, amely olyan dolgokkal foglalkozik, amelyekkel amúgy az államnak kéne?
Idegen ügynök vagy!

Újságíró vagy, aki felfed egy bűnszövetkezetet, amely egy állami intézkedés kiskapuit használja ki?
Hazaáruló vagy!

Érdekelődni merészelsz egy hivatalnál, hogy mégis mikor foglalkoznak a beadványoddal?
A drogos lobbi megbízásából elfoglaltad és irányítod azt!

Persze nem csoda, ha konteóhívő vezetőik és képviselőik vannak. Olyan fogalmakkal dobálóznak, amelyekről minden összeesküvés-elmélet-hívő órákat tudna mesélni (Fonyódi Tiborék meg nagysikerű scifi sorozatot fűztek fel rá).

Tovább

Kezdhet félni a CÖF?

Napi álnaív kérdésünket olvashatták.

Iskolaérett lettem

6.jpgKedvenc ókori fantasymben Isten a hatodik napon teremti meg a szárazföldi állatokat, köztük az embert. Hát ekkora teljesítményre természetesen én nem hogy hat nap, hanem hat év alatt se vagyok képes :-) De azért ez nem jelenti azt, hogy semmit se tudok összehozni legalább a nagyobbik időintervallum alatt.

Itt van pl. ez a blog, amely mától iskolaérett, hisz elérte a hatodik születésnapját (remélem bírni fogom majd a mindennapos tesiórát).

Összejött a hat év alatt több, mint nyolcszáz poszt, köztük egy olyannal, amelyről ma is alig hiszem el, hogy több, mint tízezren lájkolták, összeállt egy eklektikus összetételű, de épp ezért vitára mindig kész, többé-kevésbé állandó blog.hu-s kommentelői kör, és létrejött egy jelen pillanatban 1245 fős, de folyamatosan bővülő Facebook-közösség.

Nem leszek álszerény: büszke vagyok minderre, hisz teljesen egyedül, kvázi hobbiból, család és munka mellett sikerült mindezt létrehoznom. 

Cél az érettségi bankett :-)

"Magyar vagyok, ez a támaszom"

majka.jpg

Akárhonnan is nézem, a valóságshow "sztárok" közül Majka az egyetlen, aki a 15 perc hírnevet tartóssá tudta konvertálni, hisz több, mint 10 éve a köztudatban van, és már egyáltalán nem VV Majkaként, hanem saját jogon, showmanként és rapperként. 

Utóbbi minőségében pedig egyre jobb. Maga a műfaj finoman szólva is nem tartozik a kedvenceim közé, de hát igazából kétféle zene van: jó és rossz, a műfaj ehhez képest másodlagos. Márpedig Majka, a mindenki által jól ismert Belehalok, valamint nemzedékem egyik meghatározó rockballadájának, az Ítélet helyett c. Pokolgép klasszikusnak a feldolgozása után már a harmadik olyan számmal jött most elő Curtis-szel összefogva, amely még engem is megfogott.  

Tovább