Hát csoda, ha utálnak minket?
2008. október 08. írta: Fedor

Hát csoda, ha utálnak minket?

Két rövid idézet:

Az Adriai-tengerhez rendszeresen a saját repülőgépén utazó Slota kijelentette, hogy soha nem merészkedik a magyar légtérbe, inkább Ausztria fölött repül. Azt mondta, hogy a magyar légteret azért kerüli el, mert a magyarok nyilván lelőnék a gépét.

forrás

Vladimír Meciar szerint a néhai Antall József miniszterelnök a vele folytatott első tárgyaláson Magyarország számára igényelte a Csallóközt. A szlovák politikus, a Néppárt-HZDS elnöke ezt kedd este a TV Joj tévéállomás műsorában állította.

,,A magyar kormány elnökével megtartott első tárgyalásaimon területi követeléseket terjesztettek elő, amelyeket lesöpörtünk az asztalról" - jelentette ki Meciar. Szerinte magyar részről állandósulnak majd különböző nyomások, ez állandó politikai feszültséget gerjeszt, és Magyarország igyekszik majd beavatkozni a Szlovák Köztársaság belügyeibe.

forrás

Ha vezetőik egyfolytában ilyen hülyeséggel tömik a fejüket, akkor csoda, ha utálnak minket a szlovákok?

Félreértés ne essék: nem kívánok uszítani itt ellenük, és távol álljon tőlem minden irredenta indulat (utálom pl. azokat, akik nagymagyarországos matrciával autóznak a szomszédos országokban, nem fogva fel, hogy pont ezzel ártanak a legtöbbet az ottani magyar kisebbségnek), de azért legalább diplomáciai úton jelezni kéne, hogy ez a nettó hazudozás nagyon nem kóser... Engem a szélsőségesek bosszantanak, itthon is, máshol is. Titeket nem?

Ilyen volt Európa egy ideig Slota pártjának honlapján

A bejegyzés trackback címe:

https://fedor.blog.hu/api/trackback/id/tr19703397

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Szűcslaci 2008.10.08. 17:13:19

Magyarország az Magyarország, legyen akárhol és hívják akárhogy. Persze, hogy hungarofóbok a szlovákok, van miért: lopott, orzott, igazságtalanul szerzett országuk van. Olyan, hogy Szlovákia, nemrég még nem is létezett. Ha viszakrülnének a magyar területek hozzánk, ők gyakorlatilag megszűnnének.
Még a szaros fővárosuk is magyar koronázó székes főváros! Normális magatartás részükről tehát kettő létezik: kussolni, vagy folyvást ugatni. Ők az utóbbit gyakorolják. Nem vagyok én sem irredenta, sem revizionista, de ne feledje senki - ahogy a Szlovákok sem - hogy a történelemben ez a néhány esztendő csak egy porszem. Határok alakulnak erre-arra, a népek maradnak. Csehország, Morvaország létező entitás - Szlovákia csak olyan, mint Izrael. Úgy is viselkednek.

viks 2008.10.08. 17:20:53

Bár Szlovákia nem létezett a szlávok már akkor itt léteztek, amikor a magyaroknak eszükbe sem jutott futva menekülni keletről.

Az ilyen mentalitás teszi tönkre az országot.

És ha hungarofóbok akkor mi van? és ha te már itt voltál 1000 éve akkor mi van? Mitől lesz valaki nagyobb csávó ha régebb óta van országa és mitől lessz az ő országa legitimebb? A bunkó paraszt az bunkó paraszt akkor is ha 1000 éve bunkó paraszt itt.

Össze kéne szedni magát a magyaroknak, és arra figyelni merre megy előre és abbahagyni ezt a zászlóval rángást mert ez nem kedvez senkinek.

de ne feledje senki - meg - néhány esztendő csak egy porszem - úristen ember - szedd össze magad,
végezzél iskolát, hass, alkoss, gyarapits.

roli101 2008.10.08. 17:23:07

Én azt a mendemondát vagy ki tudja hallottam, hogy a trianoni szerződés egyik titkos záradéka az volt, hogy miszerint ha Csehszlovákia felbomlik a magyaroknak visszajár a szlovákoktól a terület. Nos ez pont Antall Imre idején történt. Utólag azt is mesélték, hogy az Amerika várta, hogy bevonulunk és nem értették, hogy miért nem tesszük. A szlovák ismerősök azt mesélték, hogy amikor a szétválás történt január 1-ére valamelyik évben, előző nap az összes tisztet fölhívták Prágába és ott tartották aznapra, hogy ne legyen, aki parancsot adhatna az ellenállásra. Nem tudom valójában mennyi igaz ebből, de hátha van aki hallott már erről.
Ha viszont igaz, akkor megértem Meciar félénkségét, van is rá oka. Menni kellene visszafoglalni, ami a miénk.

Pénzköltő 2008.10.08. 17:34:58

teljesen egyetértek a poszt írójával.
idevágó olvasmány, velem történt meg:

nagyonelegemvan.blog.hu/2008/08/04/magyaros_vendegszeretet

kutya_zzr · http://www.hegylakok.hu 2008.10.08. 17:36:44

Jó ez a térkép. Akkor (ezek szerint) Sztálinváros lett a vasfüggöny keleti határa, én meg Osztrák állampolgár vagyok már 31 éve..

Király. Jó tudni hogy vannak ott is hülyék. No meg azt is, hogy Donovalytól keletre sz@rnak erre a maszlagra, szeretik a Magyarokat.

zsolt67 · http://sztakozsolt.blog.hu/ 2008.10.08. 17:39:34

A szlovákok hungarofóbok, de azért a magyaroknak is megvannak a maguk fóbiái. Egyszerűen azért, mert ilyen ezer év után minden itt élő nemzetnek megvannak a maga fóbiái. Tehát nincs mit egymás szemére vetnünk. Szerintem.

vizipipa 2008.10.08. 17:41:20

Kedves roli101!

Ennyi történelemtudással sok mindent el lehet hinni. Bár, szerintem hinni máshol kell.
Úgyhogy csak annyit: a trianoni szerződés már rég nem érvényes. A II. vh-t a párizsi szerződések zárták le, az érvényes. Akkor kaptak a csehek még 3 falut Pozsonnyal szemben.

Lemúr Miki · http://hosszutav.blog.hu/ 2008.10.08. 17:43:00

A kisebbségek elleni uszítás, a külső veszéllyel való riogatás mindig is hatékony, könnyen megjátszható kártya volt. Így van ez Romániában, Szerbiában, és máshol is. Magyarország ilyen szempontból annyira különb lenne?

Dr Kangörény 2008.10.08. 17:55:42

Bakker én is osztrák vagyok! Hajrá Slota!

icceman 2008.10.08. 18:04:07

Nem az a baj, hogy Slota bunkó, hanem az, hogy ez a mentalitás népszerű, és az emberekbe ezt sulykolják mindennap. Azt viszont eldöntöttem, hogy az idén voltam utoljára Szlovákiában síelni.

sityesz 2008.10.08. 18:21:48

roli101: Antall Imre??? Talán Antall József!

Netuddki. 2008.10.08. 18:29:42

Hmmmm. Nem is olyan hülyeség ez a térkép. Én mondjuk Ausztriához kerülnék. :))))))

Hopp, most látom csak kutya_zzr megelőzött.

degreen 2008.10.08. 18:35:41

jellemző a mai magyar állapotokra, hogy nem küldik el Slotát a búsba. azért a sok nagyokos nézze már meg, hogy nálunk a szlovákoknak milyen a sora....

vero · http://anal0g.blog.hu/ 2008.10.08. 18:46:39

Ez qrva jó, mert a pozsonyi parlamentben a magyar képviselők lesznek többségben. 5M magyar 4M szlovák) (Meg lehet, ATban is :o)

Number13 2008.10.08. 18:49:43

Térkép = álmodik a nyomor
Slota = szerencsés alkoholista, előbb vagy utóbb saját "hőn" szeretett nemzete szortírozza ki...

Szánalmas.

redriot77 2008.10.08. 18:50:50

Ezt a térképet most láttam először. Ez kész... Ezek teljesen megbolondultak. Rohadjanak meg, de rohadjon meg az összes tapló, Árpy-csíkos seggű turbómagyar -> az ő masírozásuk is csak benzin a szlovák "hazafiak" szívében lobogó nemzeti érzelem tüzére.

Nem a szlovákokat utálom, semmi bajom velük, hanem ezeket a Slota-féle szarházi hőbörgőket.

Az bosszant különösen, hogy most, az EU korában, amikor a határok egyre inkább elvesztik a jelentőségüket, most, az utolsó pillanatban akarnak ezek a f@szfejek vmi emlékezetes balhét. Miért nem lehet fátylat borítani az egészre? Az én agyamat is elönti a takony, ha elolvasom Trianon történetét, vagy a Benes-dekrétum következményeit, de legyünk már urak, és emelkedjünk már felül ezeknek az acsarkodó majmoknak a provokációján!

Egyébként mégis, mi a céljuk ezeknek az ökröknek? Benne van a kormányprogramban Magyarország megszűntetése?

Netuddki. 2008.10.08. 19:01:11

redriot77 2008.10.08. 18:50:50
Ez az, mit gondoljanak a szlovákok amikor meglátnak egy nagymagyarország térképet. :P

prosimpozor · http://multimediajog.blogspot.com 2008.10.08. 19:04:56

Amit Slota mond, azt csak Zsolnától északra hiszik el, Pozsonyban normális emberek laknak. Az van most, hogy az ottani magyar párt rossz lóra tett a legutóbbi választáson, és ezért szopatják Ficóék. De ez a térkép nem semmi!!!

trx · http://www.conspiracy.hu/ 2008.10.08. 19:10:58

emberek.
Olvassátok el a trianoni kisregény ide vonatkozó részét.
"the principai channel of navigation of the Danube upstream;"
ami ma már ugye nem az, ami akkor volt.
Szóval 4 falu ismét a miénk. Elvileg. :P
link: wwi.lib.byu.edu/index.php/Treaty_of_Trianon
Persze lehet, h csak én értelmezem rosszul.

Egyébként meg igen: a turbómagyaroknak is pont annyira kéne lemondani, mint ennek az alkesz világbarma slotának.

A szlovákokkal alapvetően amúgy az a baj, h eszükbe se jut, hogy a magyarok nélkül a "szlovákság", mint olyan már rég csak valami lábjegyzet lenne egy egyetemi törikönyvben. vagy még az se.

redriot77 2008.10.08. 19:15:06

kovi: így van. Az én autómon nincs Nagymagy. matrica. Az pedig, aki ilyennel utazik szomszédos országokba, nem tudom milyen alapon vár el mosolygós vendégszeretet a szlovákoktól, és a románoktól.

martonfox 2008.10.08. 19:19:39

Slotát ki kell nyírni, nehogy agymosást végezzen Szlovákia polgárain. Ez a véleményem Ficórol is. Szlovákia nem érdemli meg, hogy létezzen, ha ennyire nacionalista kretének vannak a parlamentben. Biztosra veszem, hogy ha ez így megy tovább, forradalom tör ki Szlovákia ellen. Azt se bánnám, ha a Felvidék vissza kerülne hozzánk, mert legalább nem kéne az ottani magyaroknak szlovákul tanulni. Szlovákia sszégyent hoz az unióra. Szóval jogunk van beavatkozni a belügyébe. Félemlítsük meg mi őket és kérjük Brüsszelt, hogy adjon intőt Szlovákiának. Én csak ápolom és tisztelem a saját hazámat és bármit megtennék, hogy minden jól alakuljon. Bocsánat, de Slota nagyon feldühített engem.

Fedor · http://fedor.blog.hu/ 2008.10.08. 19:24:23

martonfox, nagyon közel állsz ahhoz, hogy kimoderáljalak, pedig ebben (is) nagyon liberális vagyok. A post célja nem a gyűlölködés elszabadítása volt.

Nomen_est_omen 2008.10.08. 19:49:43

Hülye ez a Slota.
Felosztani minket Szlovákia és Ausztria között? Hát a szerbekkel mi lesz? Ők is szívesen északabbra jönnének marakodni a koncért, és a románok is be akarnak jönni a Tiszáig.
Még hogy Szlovákiáé fél Mo.
Ha-ha-ha!

redriot77 2008.10.08. 19:50:24

Martonfox, hidd el, mindenkit bosszant annak a két kreténnek a korlátok nélküli őrjöngése, de ne ereszkedjünk le az ő szintjükre.

"Félemlítsük meg mi őket"

Biztos vagyok benne, hogy Szlovákiában is normális emberek laknak többségben - ilyen akciókkal őket is magunk ellen hangolnánk, az meg senkinek sem jó. Legfőképp a határontúli magyarságnak nem.

Ol_Sanchez 2008.10.08. 19:54:01

Martonfox te rovidlato kreten. Es ezek szavaznak. Amugy hogy a temahoz is szoljak, azert jol rohoghetnek rajtunk szomszedaink, ha ceget SK-ban alapitunk, autot SK-ban veszunk, es igy tovabb. A magyar kormany meg tenyleg fatoku, de ezt eddig is tudtuk. Mi a megoldas? Elobb a sajat hazunk tajan kene rendet tenni es csak utana foglalkozni, hogy mi is van a keritesen tul. Dobre vecer, hogy stilszeruek legyunk.

Koppány_2008 2008.10.08. 20:46:57

Én egy kicsit megértem a tótokat. Kit állítsanak a Pantheonjukba? Királyaik voltak ugyan, de azok magyarok voltak. Talán egy üvegestótot, vagy egy drótos-tótot? Esetleg Slotát és Ficot? Merthogy történelmi személyiségeik, Nobel-díjasaik, hírességeik nincsenek. Egy újonnan kreált (szolga)nép, akinek nincs múltja. Úgy tudom, hogy a cseheket is utálják, mert nekik legalább van történelmük.

'Thor' 2008.10.08. 21:08:17

Ismerve a 2 nép közös történelmét ez a térkép egy vicc, és égbekiáltó pofátlanság. A környező országok nagy része alávetett volt az elmúlt századokban, és ez fájó pont nekik. A törpék számára kéjes érzés lehetett a lekötözött óriást szétcincálni. Az mégfájóbb, hogy saját erejükből ezek az országok nem léteznének, és csak hathatós külső segítséggel jöhettek létre.
Viszont múltbarévedéssel nem érünk el semmit, hisz a jövőt kellene látnunk. Itt lenne az ideje, hogy Magyarország megrázza magát és megmutassa, hogy ismét képes nagyot alkotni mindenben. Lehet, hogy kissebb a területünk, de akkor kicsiben kellen megpróbálni elérni azt, hogy a környező államokat mind gazdasági, mind katonai, mind kultúrális téren el tudjuk hagyni. A katonai alatt nem azt értem, hogy legyen mivel háborúzni, de hathatósan meg sem tudjuk magunkat védeni a jelenlegi MH-nek köszönhetően.

Slota meg egy degenerált, alkoholista börtöntöltelék. Szégyen, hogy a szlovákok hagyják még közszerepelni, ez rájuk nézve is kellemetlen.
google.com, pub-2368870423120984, DIRECT, f08c47fec0942fa0