RE: Bosszú Cozma-ért?
2009. február 24. írta: Fedor

RE: Bosszú Cozma-ért?

Hát, irtózatos indulatokat sikerült elszabadítanom. Kaptam itt hideget, meleget, minden voltam, csak tisztességes ember nem ezért a bejegyzésért. Én lettem a tipikus jogvédő liberális, aki rosszabb, mint a cigánybűnöző. Mindezt azért, mert feltételeztem, hogy jó eséllyel ez a bűneset etnikai indíttatású. Tanulságos volt végigolvasni a kommenteket.

A legfőbb érv az volt ellenem, hogy BIZTOSAN cigányok voltak az elkövetők, mert ilyen aljasok csak ők lehetnek, meg különben is, 100%, hogy uzsora áll a háttérben. Persze erre semmi se utal, sőt, pont az ellenkezőjét sejteti az elkövetés módja, hisz egy uzsorás a pénzét akarja viszontlátni, de annak nem az a módja, hogy elpusztítjuk az adós egyetlen vagyontárgyát, és amikor ki akar menekülni onnan, akkor szabályszerűen kivégezzük, nehogy alkalma legyen valaha is visszafizetni. Meg hogy fekete dzsipje csak a bűnöző cigányoknak lehet :-) Hát én egy teljesen átlagos, nem is a legjobb helyen lévő négyemeletes fővárosi társasházban lakom, mégis áll a parkolóban fekete dzsip kettő is, és egyik tulajdonos se néz ki se cigánynak, se bűnözőnek...

Ja és ha már a tipikus cigány módszereknél tartunk: beletartozik abba a lőfegyver? Én eddig a késelésről hallottam azt, hogy tipikusan cigány módszer, meg a verés, lőfegyver még Sztojkáéknál sem volt, pedig ők nem átlagos romák voltak, hanem maffiózók, ami egy másik, etnikumtól független kategória... És ha visszagondoltok a leghíresebb erőszakos bűnesetekre, ahol lőfegyvert használtak, hányszor volt cigány az elkövető? Nagyon megsértődtek itt egyesek, hogy bedobtam a Magyar Gárda nevét, mint általános felelőst a cigányellenes hangulat fokozásáért (pont a tatárszentgyörgyi volt a leghírhedtebb megfélemlítő felvonulásuk), de belegondoltatok már abba, hogy melyik szervezet is gyakorlatozott nem is olyan rég éles lőfegyverekkel? De hát az előítéletek úgy látszik akadályozzák a logikus gondolkodást. Ettől persze előfordulhat, hogy nektek van igazatok, csak hát a valószínűség...

_______________

Ide kapcsolódik, hogy persze rögtön szárnyra keltek mindenféle urban legendek az áldozat tisztességtelenségéről. TUTI, hogy fatolvaj volt, meg hogy

Az egyik ismerősöm hallotta valakitől, aki látta a boncolási jegyzőkönvyeket, hogy állítólag az apa maga elé tartotta a gyerekét, mintha mügé akart volna bújni a lövések elől

Az persze fel se merült bennük - már ha igaz a dolog - hogy az apa az ölébe kapta a gyerekét, és úgy menekült ki a tűzből, ahogy minden normális szülő tenné... De hát cigányember becsületes ugye nem lehet, nehogy már valaki sajnálni kezdje az áldozatokat, és persze én is hülye manipulátornak lettem beállítva, hogy tisztességesnek neveztem őket. Nos:

"Nagyon szimpatikus fiatal család volt" - mondta az áldozatokról a polgármester asszony - "szocpol lakásban laktak, viszonylag rendezett anyagi körülmények között, legalább is hozzám nem jártak segélyért". Ezt erősítették meg munkatársunknak a szomszédok is.

Tatárszentgyörgy cigány kisebbségi önkormányzatának elnöke döbbenten áll az eset előtt. Zsigár Angéla kérdésünkre elmondta, hogy egy rendkívül nyugodt családról van szó, nem tud róla, hogy lennének ellenségeik.

forrás

Ami pedig az én következtetéseimet illeti: Azon a házon még félig leégve is látszott, hogy nem egy összeszakadt putri volt, hanem egy szépen bevakolt, normális ház, még ha nem is túl nagy (bár egy átlag lakótelepi lakás méretét már eléri az a 60 nm), csempézett fürdőszobával. Szóval ellenkező bizonyítékig én tartom magam ahhoz, hogy tisztességesek voltak.

_______________

Rengeten felhozták a Mortimer esetet, hogy nem kéne előre rasszizmusról kiabálni, hisz akkor is mekkora felsülés volt a dologból. Nos:

1. Egy téves riasztásból levonni azt a következtetést, hogy a riasztónak többet nem lehet igaza: merész.

2. Azért nem árt figyelembe venni azt, hogy Mortimer nem tipikus cigány volt, nem is úgy viselkedett, senki nem jellemezte őt cigányként a tanúk közül (a társai nem is voltak azok), édesanyja származására csak később, a nyomozás során derült fény. Ahogy ő és csapata fellépet azon a buszon, inkább volt jellemző az úgymond "hagyományőrzőkre", mint cigányokra, és a hátterét is a szülei zavaros szektás ideológiája adta, nem a benne félig meglévő vérvonal. Tehát a dolog félreértés volt valóban, de nem erőltetett belemagyarázás.

Szóval tényleg lehet, hogy nincs igazam. De az hazugság, hogy ezt tényként állítottam be, sőt, írtam is, hogy én örülnék neki a legjobban, ha tévedtem volna, mert az azt jelentené, hogy mégse hülyült meg ez az ország teljesen.

_______________

Felmerült olyan vonal is, hogy én csak hangulatot akarok kelteni, sőt:

Remélem szadeszos létedre nem ez az értelmetlen kisérlet, hogy a Kossuth térről gép elé tereld a tömegeket, akik épp ki akarnak rakni benneteket.

Ezen már csak nevetni tudtam kínomban. Jó is lenne, ha nekem ekkora hatalmam lenne :-) Ráadásul azért külön vicces ez az elmélet, mert a jelek szerint fogalma sincs arról a kedves kommentelőnek, hogy én hogyan vélekedem az előrehozott választások szükségességéről. No és persze előkerültek a különböző titkosszolgálatok is, de ennek ellemzését meghagynám inkább a konteo blognak :-)

Ennek a vonalnak a legfőbb vádja a címválasztásom volt. Nos, elismerem, ez lehet, hogy túl hatásvadászra sikerült, bár nem annak szántam. Nem keresgéltem, hogy na, mivel lehetne a címlapra kikerülni, egyszerűen amikor hallottam a kivégzésről (mert ez számomra az), ez ugrott be elsőnek. Hogy néhány elvakult széljobber, akiknek csak az utolsó csepp volt a pohárban Cozma valóban aljas meggyilkolása, elhatározta, hogy móresre tanítja a cigányokat, hogy megemlegessék. Nem konkrétan Cozma környezetéből valók, és nem konkrétan az elkövetők ellen irányulva, hanem általában a cigányok ellen (ami sajnos most nagyon benne van a levegőben), egy véletlenszerűen kiválasztott szerencsétlen ellen. Mert az esztelen gyűlöletnek nem kell konkrét, logikus célpont: azok a szlovák szkinhedek, akik majdnem agyonverték Malina Hedviget, talán ismerték őt előtte? Nem, elég volt nekik, hogy magyarul beszélt. Ha látta valaki a Halászkirály legendáját, és emlékszik arra jelenetre, amikor a gazdag ficsúrok elmennek hajléktalanokat ölni, mert zavarják őket, azok tudják, hogy miről beszélek.

Mindenesetre rémisztő számomra az a sistergő gyűlölet, ami a legtöbb kommentből árad. Itt tart ma Magyarország? Szomorú.

A bejegyzés trackback címe:

https://fedor.blog.hu/api/trackback/id/tr90962549

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: Kötöttségek nélkül 2009.02.25. 15:26:05

Hétköznapi rasszizmusEgy jó időre ez lesz az utolsó posztom, ami a cigánysággal foglalkozik, aztán témát váltok, aki olvasta az előző két írásomhoz fűzött kommenteket, megérti, hogy miért. Nagytöbbségük teljesen igazolta azt az országjelentést, amely szer…

Trackback: Sárdobáló 2009.02.24. 11:34:47

Füstmérgezés ólommal?Megöltek egy 27 éves férfit, annak öt éves kisfiát, valamint súlyosan megsérült az anyuka, és a másik két kisgyerek is, Tatárszentgyörgyön. Lelőtték őket, majd felgyújtották a házat. A család cigány származású volt, ezt tőlük lehet tu…

Trackback: Kötöttségek nélkül 2009.02.24. 10:13:27

Bosszú Cozma-ért?Tatárszentgyörgyön a jelek szerint agyonlőttek egy férfit és a fiát. A fiú mindössze 5 éves volt. A házukat felgyújtották, a család többi tagja kórházban van. Ezek a száraz tények. Egy cigány családról van szó. Ez elvileg irreleváns infor…

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

R_John · http://sardobalo.blog.hu 2009.02.24. 10:24:16

Igazad van tartok tőle, hogy ma a posztomnál hasonló érvek fognak előjönni. Ezt a posztot fogom berakni hivatkozásul:)

tiboru · http://blogrepublik.eu 2009.02.24. 10:29:15

A sörétes (vadász?) puska valóban nem kifejezetten roma polgártársaink kedvenc játékszere...

Magánvéleményem, hogy egy ilyen esetet 80%-os valószínűséggel felderítenek. Előbb-utóbb.

Persze nem ártana mindehhez egy olyan rendőrfőkapitány, akinek egy apró köze csak-csak van a rendőri szakmához.

Itt tessék elolvasni (legalább) az utolsó két bekezdést:

banyapeat.blog.hu/2009/02/14/jozsef_es_ofelia

Win Elen 2009.02.24. 10:47:28

En tovabbra sem valoszinusitenek semmit. Az elkepzelesek amiket felvetettel viszont mindenkeppen elkepzelhetoek.

Az alap bejegyzes kommentjeiben tapasztalhato, merhetetlen ellenseges hangulat, ferdites, altalanositas, demagogia es eloiteletesseg, nagyon ilyeszto volt szamomra (is).

Hiszen a legtobben, azert sikeresen tudtak tobb osszefuggo mondatot alkotni, igy feltetelezm tanult emberek, de hogy ennyire nem akarjak a dolgot erzelmeiktol mentesen kezelni, az megingatta abbeli bizalmamat, hogy az emberek tobbsege alapvetoen jol latja a dolgokat. Termeszetesen, akik igy tettek, csak a kenyszeresen megszolalni akaro merges emberekbol allo csoport tagjai voltak. Nem lehet belole messzemeno kovetkzteteseket levonni. Csak annyit, hogy a hangado kisebbseg, nagyon eltorzult rikacsolast folytat... es ez sajnos hangosabb az ertelmes hangoknal.

88wx335dsf 2009.02.24. 10:57:13

@Win Elen:

Ilyesztő helyett ijesztő tanult barátom, ha már értelmes hangokról írunk ;-)

ionsrác 2009.02.24. 11:16:51

Egyáltalán nem nevezném magam széljobbernek, de szerintem ez az írásod is, ahogy az előző, sima feltételezésekből írott hangulatkeltés.

Rasszista indítékot feltételezni ebben a gyilkosságban szerintem ugyanolyan rasszizmus, ugyanúgy sérti a nemcigányokat.

88wx335dsf 2009.02.24. 11:21:10

@ionsrác:

Pont ez jutott eszembe, szar csúsztatás, szalmabáb érvelés az egész, bértollnoki fércmunka.

Kár, hogy ilyen tanulatlan, képzetlen, műveletlen emberek blogjait is kiteszi az Index.

Fedor · http://fedor.blog.hu/ 2009.02.24. 11:22:38

@ionsrác: Hát ez szerintem eléggé erőltetett, pláne mivel magam se vagyok cigány...

Fedor · http://fedor.blog.hu/ 2009.02.24. 11:24:51

@88wx335dsf: Most kezdjem el egyenként cáfolni a jelzőidet? Bértollnoki? Tanulatlan? Képzetlen? Műveletlen? Hátha még ismernél is...

PR32 (törölt) 2009.02.24. 11:29:05

nem értek hozzá, de a sörétesben nincs huzagolás... be lehet azonosítani egy sörétest a sörétekből?

QM 2009.02.24. 11:44:39

Mi a különbség?????
Én tanulatlan nem látom a különbséget, a rasszizmus vélelmezése ("sugalata") és a cigánybűnőzés = minden cigány bűnöző. "Sugalata" között. Mert ugye a rendőrkapitányt azonnal rasszizmussal lehetett vádolni, mert azt "sugalta". Azonban mihelyts romák az áldozatok, akkor te mit is "sugalsz"? Ja hogy már a Mortimer ügyben is volt sugallatod, de hogy akkor nem jött be, az nem jelenti azt, hogy most nem jön be. Különben is előbb-utóbb csak bejön a "sugallat", és máris le lehet fasiztázni az egész országot.
Cosma esete = sima mezei bűntény, nincsenek faji vonatkozásai. Ellenben a tatárszentgyörgyi esettel, ami ugyan ugyanolyan gaztett, csak hát lehet "sugalni" az okosságot. Miközben az első estnél már tudjuk, hogy kik az elkövetők, a mostani esetnél, meg csak az "sugallataid" alapján tudjuk, hogy nem az áldozatok rasztjához tartózók a bűnözők. Akkor???? Ki itt a rasszista?

Win Elen 2009.02.24. 11:47:53

@88wx335dsf: a helyesírásomra tett megjegyzést teljesen jogosnak tartom, sajnos baromi gyatra. szóval köszönöm a javítást. Bár a nyelvtani hiányosságokat azért ne keverjük az értelemmel ;)

@PR32: a szokványos (CSI) módszerrel biztosan nem (én sem értek hozzá)

Behy 2009.02.24. 11:48:16

Nem értem, hogy miért lepődsz meg a sok szélsőséges véleményen, egy ilyen témánál ezt lehetetlen elkerülni. Szerintem Olaszliszkánál tört meg valami a magyar társadalomban, amit a mai napig nem tudtunk feldolgozni. Ezután lett egyre felkapottabb téma a cigány-magyar együttélés, minden negatív és pozitív (van ilyen?) hozadékával. A liberális jogvédőkről meg annyit, hogy igenis felelősségük van abban, hogy nincs kibeszélve a téma. Azzal, hogy a józanabb hangokat, akik kimerték mondani azt a szót, hogy etnikum azonnal lerasszistázták, felerősítették a szélsőséges hangokat.
Én, azért továbbra is óvnák az azonnali következtetések levonásáról, mert ha tévedünk, úgy járunk mint a kisfiú abban a farkasos mesében.

Fedor · http://fedor.blog.hu/ 2009.02.24. 11:54:48

@QM: Ha te egyenlőségjelet látsz aközött, hogy "minden rablást cigányok követnek el, és minden cigánygyerekből bűnöző lesz, ha felnő" és aközött, hogy "néhány széljobber barom csak azért ölt meg valakit, mert cigány", akkor ott komoly bajok vannak. Vagy nem érted a különbséget, vagy nem akarod érteni. Cozma gyilkosai maffiózók voltak, mellékesen cigányok, de nem azért öltek, mert cigánynak születtek, mégis sokan a teljes cigányságot tették felelőssé. Én sehol se állítottam, hogy minden magyar gyilkos állat bűnöző (ki is kérném magamnak, ha valaki ilyet mondana, hisz engem is sértene ezzel), csak azt, hogy a dolgok jelen állása szerint a gyilkosság indoka nem volt más, mint az áldozatok nemzetisége, és abban, hogy ilyen hangulat van az országban, hogy néhányan ilyen tettre vetemedjenek, bizony néhány szélsőséges szervezetnek, újságnak kiemelt szerepe van.

A kollektív bűnösség elve hülyeség. Épp ezért nem is hirdetem, max. belemagyarázzák a véleményembe azok, akik mindenáron félre akarják érteni.

QM 2009.02.24. 12:19:02

1)"mégis sokan a teljes cigányságot tették felelőssé"

Pont olyanok tették ezt mint akik a tények kivizsgálása előtt "nem azt állítják":

2)csak azt, hogy a dolgok jelen állása szerint a gyilkosság indoka nem volt más, mint az áldozatok nemzetisége

Egyébként nem foglaltam álláspontot, számomra egyformán aljas bűncselekmény mind a kettő. Az hogy milyen hangulat van az országban, azt nagyban meghatározzák a felelőtlen kinyilatakoztatások. A tied is az.

Fedor · http://fedor.blog.hu/ 2009.02.24. 12:23:36

@QM:

1. Mégegyszer: hol tettem én felelőssé az összes magyart?

2. Azzal keltem a hangulatot, hogy szóváteszem az országot elöntő cigányellenességet gerjesztő felelőtlen kinyilatkozásokat? Én nem uszítok senki ellen, bármennyire is ezt szeretnéd belémlátni...

88wx335dsf 2009.02.24. 12:26:37

@Fedor:

Nos akkor lássuk.

"...de belegondoltatok már abba, hogy melyik szervezet is gyakorlatozott nem is olyan rég éles lőfegyverekkel?"

Klasszikus értelemben vett demagógia. A MG olyan lőgyakorlaton vett részt, ami mindenkinek a rendelkezésére áll - skeet lövészeten.

hu.wikipedia.org/wiki/Demag%C3%B3gia

//----------------------------------

"De hát az előítéletek úgy látszik akadályozzák a logikus gondolkodást."

Rád ez száz százalékig igaz, lásd az előző mondatodat, amiben számodra a MG+skeet lövészet=erőszak

Továbbá szalmabáb érvelés:

hu.wikipedia.org/wiki/Szalmab%C3%A1b%C3%A9rvel%C3%A9s

//-----------------------------

Ettől persze előfordulhat, hogy nektek van igazatok, csak hát a valószínűség...

Milyen valószínűség? Matematikai? Mi alapján állítod ezt?

hu.wikipedia.org/wiki/Secundum_quid

//-------------------------

Hamarjában ennyit a képzettségedről, az érveléstechnikádról és a vitaképességedről.

QM 2009.02.24. 12:29:11

Nem tetted felelőssé az összes tökmindegy kit.

2)csak azt, hogy a dolgok jelen állása szerint a gyilkosság indoka nem volt más, mint az áldozatok nemzetisége

Ez a felelőtlen kinyilatkoztatás.Jelen pillanatban, lehet hogy később bebizonyosodik. De most nem tudhatod = kinyilatkoztatás.

Hamis érvelés:
Nem állíthatom azt, hogy az elkövetőknek nincs nemzetisége, csak az áldozatoknak. Vagy egyiknek sem, vagy mind a kettőnek.

Fedor · http://fedor.blog.hu/ 2009.02.24. 12:39:10

@88wx335dsf:

Oké:

1. Akkor mi iránt is vagyok előítéletes? Kit is utálok? Ugye nem azt akarod mondani, hogy a magyarokat?
2. Nézd, én nem állíthatom, hogy a Magyar Gárda tagjai tették, mert nem tudhatom, és valóban, bárki tanulhat lőni is, de ha ezt egy olyan félkatonai szervezet tagjai teszik egységesen, amelyik szélsőséges nézeteket vall, és pont az legfőbb célcsoportjuknak egyik tagja az áldozat, akkor azért ez már olyan szál, ami minimum kivizsgálásra szorul... Ha ez számodra nem logikus, akkor azt te nem akarod logikusnak látni. Ha már belinkelted a szalmabábérvelés definícióját, akkor olvasd is el, és nézz magadba...
3. Hosszú sorokon keresztül érveltem a mellett, hogy miért nem logikus az uzsorás verzió. Ezekbe nem nagyon kötöttél bele eddig, talán nem is tudsz (ha mégis, várom). Akkor meg miért ne mondhatnám azt, hogy kicsi a valószínűsége?

+1 Továbbra se értem, hogy mi köze mindennek a képzettségemhez. Szerinted mi az iskolai végzettségem? 8 általános? Szakmunkás? Szakközép? Gimnáziumi érettségi? Diploma? Doktori cím? Hogy jön ez ide?

Fedor · http://fedor.blog.hu/ 2009.02.24. 12:47:27

@QM: Mindkettőnek van nemzetisége, csak nem mindegy, hogy van -e ennek köze a bűnesethez, avagy sem, és hogy alkalmas -e ennek a ténynek a közlése rossz általánosításokra, avagy sem. Egyébként már eljutottam oda, hogy talán tényleg jobb lenne, ha az elkövetők származását is nyugodtan nyilvánosságra lehet hozni, már csak a tisztánlátás végett is, mert elképesztően túlzó és hamis információk keringenek:

fedor.blog.hu/2009/02/02/ezzel_szemben_a_teny_az#more918017

Csak tudod az a baj, hogy valószínűleg nálunk ez is csak olaj lenne a tűzre, és pont az ellenkező célt szolgálná, mint pl. Angliában:

sardobalo.blog.hu/2009/02/21/rassz_bunozes_statisztika_cigany_anglia_usa_fekete_feher

RonIQa 2009.02.24. 12:48:21

Most már van annyi eszem, hogy nem olvasom el a hülye postodat.

Itt a mai adag cigányéletmódból:
index.hu/bulvar/2009/02/24/elharapta_a_nyelvet_a_megtamadott_tanarno/

Nagyon elegem van már belőletek!

Dr.Bio74 2009.02.24. 12:55:57

Ez az írás jobban van felépítve, mint a calam féle sárdobálós cikk.
Respekt!

Fedor · http://fedor.blog.hu/ 2009.02.24. 12:57:17

Márt vártam, hogy mikor linkeli be valaki ezt a hírt...

Minden együttérzésem a tanárnőé, és büntessék meg az agresszív hozzátartozót, de mi köze ennek ehhez poszthoz? Az egyik helyen az elkövető a cigány (véled te, mert leírva nincs, de nem vitatom, hogy valószínűleg igazad van, ismerem a realitásokat), a másik helyen meg áldozat. Akkor ettől már helyes is volt, hogy lelőtték őket? hol az összefüggés?

Sehol se állítottam azt, hogy nincs probléma és megoldandó feladat a cigányság integrációjával, és soha sem védtem azokat, akik bármilyen bűntettet is elkövettek. Csak annyit írtam mindenhol és mindenkor, és ezt most is tartom, hogy mindig a konkrét bűnt nézzük, és ne vonjunk le elhamarkodott következtetéseket az elkövető bőrszínéből.

Dr.Bio74 2009.02.24. 12:58:07

@Fedor:

Dr. Fedor, ez jól hangzik nem ?

Fedor · http://fedor.blog.hu/ 2009.02.24. 12:59:19

@Bio74: Köszönöm, bár nekem calam írásáról sincs rossz véleményem, már ha erre gondolsz:

sardobalo.blog.hu/2009/02/24/veres_gyilkossag_ciganyok_ellen

Fedor · http://fedor.blog.hu/ 2009.02.24. 12:59:58

@Bio74: Jól hangzik, de sajnos nem igaz :-)

88wx335dsf 2009.02.24. 13:00:39

@Fedor:

1. A MG skeet lövészetével kapcsolatos kijelentéseddel azt sugallod, hogy a MG bizony nem riad vissza az erőszaktól. Ez előítélet, mivel egyetlen olyan dolgot nem tudsz mondani ami a MG erőszakosságát bizonyítaná.

De ha igen, várom a forrásaidat.

2. Azt állítod, hogy a MG félkatonai szervezet. Mi alapján? Várok forrásokat, ami alátámasztja az állításodat.

Azt állítod, hogy a MG szélsőséges. Mik alapján?

Azt állítod, hogyha ez számomra nem logikus akkor én nem akarom logikusnak látni.

Fel sem merül benned az, hogy a kijelentéseid nem logikusak?

3. Azért nem kötöttem bele, mert egyenlőre nem áll rendelkezésre annyi adat, amiből BÁRMILYEN verzió is feltételezhető. Se uzsorás, se rasszista, se MG, se semmi. Ha pedig nincsenek adataid akkor mitől lesz valami valószínű? Mert te azt állítod?

+1 Ha lenne bármilyen használható képzettséged (vagy felfogtad volna, hogy a diploma nem csak annyit jelent, hogy van egy kétoldalas, keménylapos belépőd a szellemi foglalkozású munkahelyekre) nos akkor eljutottál volna oda is, hogy amit LEÍRSZ azt előbb magad is ÉRTELMEZED.

Főleg ilyen "csekély" horderejű ügyekben, mint a fenti.

Dr.Bio74 2009.02.24. 13:02:40

@Fedor:

Semmilyen következtetést ne vonjunk le a bőrszínből. De ne is engedjük, hogy ne lehessen megnevezni egy adott esemény szereplőit, illetve ne lehessen eltárolni a szereplők jellemző, pontos adatait. Mert így surranhatnak el milliárdos csalók, és így nem lehet szétválasztani a társadalmi rétegek gondjait, és okozatait az esetleges népcsoportoktól, rámutatva a tényleges problémákra.

Fedor · http://fedor.blog.hu/ 2009.02.24. 13:08:58

1. 2. Rendelkezésedre áll a teljes magyar sajtó, a Gárda felépítésének leírása, eddigi megmozdulásai...

3. Amit én leírtam (olvastad egyáltalán?), azt az eddig rendelkezésre álló adatokból vezettem le. És még mindig nem látom, hogy törik meg a logikám...

+1 Nem csak annyit jelent. Épp ezért érzek felelősséget arra, hogy ezeket leírjam, mert egy kissé soknak tartom már a másik oldal gyűlölködését, csúsztatásait, hazugságait. Abban viszont teljesen egyetértek veled (tapasztalatból), hogy egy diploma még nem jelenti azt, az illető intelligens is. De ha nem haragszol ezt továbbra se veszem magamra :-)

Na jó, most már meló.

Egon Olsen (törölt) 2009.02.24. 13:09:03

Fedor,
Nem igazán értem, hogy téged hol érint ez az egész. Ha egyik oldalt sem képviseled, akkor jobban tennéd, ha kimaranál belőle. Elméleteket gyártani könnyű, de attól félek itt senki sem tud semmit az ügy hátteréről (beleértve a rendőrséget is).
Nem hiszem, hogy meg kellene védeni a cigányságot, elvégre van nekik egy csomó Mohácsi Viktóriájuk, majd ők felemelik a hangjukat, ha kell.
A Magyar Gárda sem szorul védelemre, elvégre az alapító pártjuk hallatja igy is eleget a hangját.

Ne gyárts elméleteket. Azért mert valaki tud írni, nem muszáj bloggerré válnia. Legyél inkább könyvtáros.

Dr.Bio74 2009.02.24. 13:14:18

@Egon Olsen:

Melyik két oldalról is van itt szó?

Fedor · http://fedor.blog.hu/ 2009.02.24. 13:22:16

@Egon Olsen:

Kétgyerekes apukaként érint az ügy, aki elborzad egy gyerek hidegvérű meggyilkolásától.

Felelős magyar állampolgárként érint az ügy, akit elborzaszt, hogy magyar állampolgárok egyik csoportja szívből gyűlöli magyar állampolgárok egy másik csoportját, és nem szeretné, ha ez a gyűlölet akár az egyik oldalról, akár a másik oldalról erőszakba csapna át (és ha mégis, akkor követeli a bűnösök, de csak a bűnösök megbüntetését, bárki is legyen az). Én nem védem a cigányokat a mindenáron, csupán arra próbálom meg felhívni a figyelmet minden alkalommal, hogy nem a bűnbakkeresés, a gyűlölködés és az erőszak a megoldás a valóban súlyos problémáikra.

Szerinted az a megoldás, hogy homokba dugom a fejem, mert nem érint személyesen ez az egész? Szerintem ez lenne a legrosszabb, amit tehetnék. A közöny már nagyon sok rosszra adott lehetőséget és felmentést...

Egon Olsen (törölt) 2009.02.24. 13:30:23

@Fedor:
Szerinted most ezzel megoldasz valamit?
Úgy tűnik neked, hogy a kommentezők álláspontjai közelednének?
Egy klasszikusan populista felvetést tettél, erre beindultak a kultúráltnál kultúráltabb hozzászólások. Ez csak arra jó (mint a legtöbb magyar blog), hogy az emberek kiengedik a felgyülemlett gőzt, és kisimult arccal hátradőlnek, hogy "na most jól odamondtam".
De ettől még nem fog megoldódni semmi, mert ami itt történik, az nem a probléma kibeszélése.

88wx335dsf 2009.02.24. 13:37:40

@Fedor:

1.2. Értem. Azért köszi az érveket és külön a megjelölt forrásokat is.

3. A rendelkezésre álló adatokból a rasszista kb. ugyanannyira tételezhető fel mint az uzsora. Csak pár észrevétel:

-nem biztos, hogy gyilkolni akart az elkövető, lehetett figyelmeztetés is (ami rosszul sikerült)

-eléggé valószínűtlen számomra, hogy valaki, józan gondolkodással úgy áll rasszista indítékú bosszút, hogy gyilkol, kockáztatva az életfogytiglant. Miért nem volt elég a Molotov?

-ha valaki ennyire elvakult és fanatikus (esetleg semmi vesztenivalója nincs) akkor miért ilyen nyomorultakat választ? Miért nem mondjuk a durva bűnözői rétegen áll bosszút?

-ha hidegvérrel, előre kitervelt eset volt, akkor miért hagyta ott a söréteshüvelyeket? A dupla- vagy Bock csöves sörétespuska nem köpi ki a hüvelyt, neked kell kivenned belőle. Tehát zsebre is rakhatod, nem kell a földre dobnod. Ami kiköpi az a Remington de az elég ritkán használatos a vadászok körében, mert "pumpálós" azaz nem túl sportszerű, továbbá a tölténytovábbító mechanika nyomot hagy a hüvelyeken, tehát érdemes lehajolni érte.

-ha valaki tartozik valakinek és nem adja meg, nem is akarja megadni és szerződést sem írtak róla, akkor az uzsorás mit tud csinálni? Ha hitelből (is) vették a házat akkor az uzsorás hogyan tud belőle pénzt csinálni? Bemegy a bankhoz?

-láttad az Index fényképeit a sörét "nyomokról"? Egy fél méter sugarú körben kb. 10 borsószemnyi festékhiány a vakolaton. Milyen közelről kell lőni ahhoz, hogy a sörét csak félmétert terítsen? Ha ilyen közelről lőnek akkor viszont miért nincs a vakolatban lyuk, benne a sörétszemekkel? Miért mutattak teljesen ép sörétszemet, amikor tudvalévő, hogy a becsapódó sörét azonnal eldeformálódik?

Csak néhány kérdés.

Dr.Bio74 2009.02.24. 13:49:02

@Egon Olsen:

Nehogy már azon sírjál, hogy itt a problémát nem lehet megoldani, vagy, hogy az össznépi összeborulás nem jön létre.
A jól odamondtam, lehet magábandebiztossötétjenő, de meg mondtam az igazat formációja, meg lehet egy egyszerű vélemény pl. az enyém. Lehet olvasom a tiédet és nem értek teljesen egyet vele, de elgondolkoztat, esetleg maradok a véleményemnél, de más aspektusból is látom azt, esetleg változtatok rajta.
Én egy vagyok a sok közül aki esetleg egy kicsit gazdagabban állhat fel a gép elől, mert láthattam más gondolatait is, majd adott helyen ismét tovább adhatom. Mi itt nem váltjuk meg a világot, de megtehetjük azt ami szerintem alapvető egy kultúrált világ gondjainak megoldásához, különböző beállítottságokkal, világnézetekkel beszélgethetünk fontos dolgokról,egymást meghallgatva. Kevesen vagyunk.

Fedor · http://fedor.blog.hu/ 2009.02.24. 14:24:14

@88wx335dsf:

1.2. Most nem fogom itt neked bizonygatni a nyilvánvalót...

3. "-nem biztos, hogy gyilkolni akart az elkövető, lehetett figyelmeztetés is (ami rosszul sikerült)"

Persze, figyelmeztetni. És csak véletlenül lőtték őket agyon...

"-eléggé valószínűtlen számomra, hogy valaki, józan gondolkodással úgy áll rasszista indítékú bosszút, hogy gyilkol, kockáztatva az életfogytiglant. Miért nem volt elég a Molotov?"

A józan gondolkodás és a rasszista bosszú szerintem két egymást kizáró fogalom.

"-ha valaki ennyire elvakult és fanatikus (esetleg semmi vesztenivalója nincs) akkor miért ilyen nyomorultakat választ? Miért nem mondjuk a durva bűnözői rétegen áll bosszút?"

Mert esetleg ha velük kezdene ki, akkor azok lehet, hogy védekeznének is, netán bosszút akarnának állni? Az elvakultság és a gyávaság már nem egymást kizáró fogalmak...

A fegyverekhez meg nem értek, biztos úgy van, ahogy mondod, de ez mit is bizonyít?

Bert Sels 2009.02.24. 14:46:21

index.hu/bulvar/2009/02/24/elharapta_a_nyelvet_a_megtamadott_tanarno/

Hóban birkózó gyerekeket akartak szétválasztani hétfőn az egyik VIII. kerületi iskola tanárai, az egyik gyerek közelben lévő rokonai rátámadtak a pedagógusokra.


ezek a jobboldali gárditák egyre pofátlanabbak már tanárokat is vernek és félemlitenek meg. valamit tenni kéne nekünk józanul gonolkodóknak

88wx335dsf 2009.02.24. 14:47:40

@Fedor:

1.2. "Most nem fogom itt neked bizonygatni a nyilvánvalót...
"

A _számodra_ nyilvánvalót. Kicsit azért szánalmas, hogy tőled csak erre futja. Ennyi idő alatt kitúrhattál volna valamit nekem, ami alátámasztja, hogy szerinted a MG hol volt erőszakos és miért szélsőséges.

3. "Persze, figyelmeztetni. És csak véletlenül lőtték őket agyon..."

Véletlenül még sosem történt ilyen, igaz?

"A józan gondolkodás és a rasszista bosszú szerintem két egymást kizáró fogalom."

Jól megválaszoltad a feltett kérdést, gratulálok.

"A fegyverekhez meg nem értek, biztos úgy van, ahogy mondod, de ez mit is bizonyít?"

Semmit nem _bizonyít_. Csak egy felvetés. Arra például, hogy utána is belelőhettek a holttestbe - rasszista szándékot imitálva.

Bert Sels 2009.02.24. 14:49:48

index.hu/bulvar/tanver1020/

itt a másik eset ahol szintén gárdisták fenyegettek tanárokat. en már haza se merek menni mert náciveszély itt van mindenütt, maradok inkább külföldön

Egon Olsen (törölt) 2009.02.24. 15:17:45

@Fedor:
A fenti blog egy Matula színvonalú összeesküvés elméletet ad közre, konkrét tények és bizonyítékok nélkül. Igen, ez szörnyű, hogy lelőttek egy 5 éves gyereket, de azért mert ez téged megvisel ne gyárts teóriákat.

Sajnos puskaporos a levegő, nem most kellene fikciókkal előálni. Elég indulat van az összes érintett oldalon, hagyjuk meg a rendőrségnek a vádemelést.

Persze, az is lehet, hogy simán csak élvezed, hogy provokálod a népet...

Goyo 2009.02.24. 15:19:49

@Fedor: "a dolgok jelen állása szerint"

Mi a retkes rettenetről beszélsz?

Fedor · http://fedor.blog.hu/ 2009.02.24. 15:22:55

@88wx335dsf: "Ennyi idő alatt kitúrhattál volna valamit nekem, ami alátámasztja, hogy szerinted a MG hol volt erőszakos és miért szélsőséges."

Nem állok neki, mert egyrészt jobb dolgom is van, másrészt meg úgyis lesöpörnéd azzal, hogy azok bolsi lapokból vannak, az nem érdekes. Nézd, ha szerinted a Magyar Gárda nem egy szélsőséges alakulat, akkor úgysincs min vitáznunk ezen a téren, talán abba is hagyhatjuk.

Amit meg a fegyverekről írtál: nekem ez egy kicsit összeesküvés-elméletnek tűnik, de hát minden lehetséges, remélem a rendőrök ki fogják deríteni a pontos igazságot. Viszont ugyanaz a bajom vele, mint az uzsorás-elmélettel. Tudod, a valószínűség ;-)

88wx335dsf 2009.02.24. 15:34:15

@Fedor:

Tévedsz, ugyanis engem az érvek szintjén érdekel dolog és ott nem számít, hogy bolsi-e vagy sem:

hu.wikipedia.org/wiki/Argumentum_ad_hominem

Csak tudod elegem van az érvek nélküli skatulyázásokból, istenítéletekből és a hasonló manipulatív szar demagóg stílustól. A fenti írásodban te is ezt hozod egyébként - vagy pénzért, vagy tudatlanságból vagy rosszindulatból.

Ezért továbbra is hozhatsz nekem érveket, akár bolsi lapokból is.

"Amit meg a fegyverekről írtál: nekem ez egy kicsit összeesküvés-elméletnek tűnik,..."

Nem tagadom. Akárcsak a tiéd, a rasszista indítékkal. Amit a vitánk elején állítottam.

Fedor · http://fedor.blog.hu/ 2009.02.24. 16:04:18

@88wx335dsf: Ha olvastál az elmúlt két évben nem jobboldali újságot, akkor úgyis tudod az érveimet. Kicsit kötözködésnek érzem ezt, de hát lelked rajta. Olvass el minden tudósítást az alakulásukról, a beszüntetésükhöz vezető perről, a megmozdulásaikról, az ott elhangzott beszédekről, keresd ki magadnak. Azt se kívánom külön bizonyítani, hogy a Föld nem lapos, mert nyilvánvaló.

Az indokaim közül a pénz és a rosszindulat kilőve, és bár csak a hülyék hiszik azt, hogy mindent tudnak így biztos sok minden van, ami ismeretlen előttem, de azért teljesen tudatlannak se érzem magam, mint ahogy demagógnak sem. Ha nagyon ragaszkodsz hozzá, hívhatjuk akár összeesküvés-elméletnek is, amit írtam, hisz magam se kész tényként tálaltam, hanem csak annyit írtam, hogy a dolgok jelen állása szerint, de eddig még nem nagyon olvastam olyan VALÓS dolgot, ami megcáfolta volna a következtetéseimet. Talán a te lövöldözős teóriád, ha már itt tartunk, hogy nem rasszista támadás, csak annak van álcázva, mert abban még volna egy kis logika is, de eléggé nyakatekert, és Occam borotvája szerint "ha egy jelenségre két magyarázat lehetséges, akkor az egyszerűbb magyarázatot fogadjuk el", mert általában az az igaz.

hu.wikipedia.org/wiki/Occam_borotv%C3%A1ja

Ezt csak azért, hogy nem csak te tudsz ilyen parasztvakító műveltségi trükköket ;-)

Empty 2009.02.24. 18:21:58

@Fedor:

,,Amikor az első példány az 1798-ban Angliába került (több hónapos tengeri út után), sok tudós egyszerűen ügyes hamisítványnak tartotta a maradványokat, amiket mintha egy hód farkából, egy vidra törzséből és egy kacsaféle csőréből fabrikáltak volna össze. További, jobban tartósított példányok láttán azonban el kellett fogadniuk, hogy a természet ilyen teremtményeket is képes „produkálni”."

hu.wikipedia.org/wiki/Kacsacs%C5%91r%C5%B1_eml%C5%91s

Erre vajon mi az egyszerûbb magyarázat?
1. Isten tréfás kedvében volt.
2. Isten be volt csípve.

Empty 2009.02.24. 18:23:54

@Empty:

Mert azt nem gondolnám, ugye, hogy egy hód, s egy kacsa leszármazottja lenne. :-)

Fedor · http://fedor.blog.hu/ 2009.02.24. 19:00:17

@Empty: Ez most hogy is kerül ide? Nem inkább ide szántad?

fedor.blog.hu/2009/02/13/istennel_is_ijesztobb

Ja hogy ez vicces válasz akar lenni az Occam borotvájára...

Empty 2009.02.24. 19:15:47

@Fedor:

Igen, bocs. A témához most nem kívántam hozzászólni érdemben.

Win Elen 2009.02.24. 19:33:32

@88wx335dsf:
"Azért nem kötöttem bele, mert egyenlőre nem áll rendelkezésre annyi adat, amiből BÁRMILYEN verzió is feltételezhető. Se uzsorás..."

Egyenlőre helyett egyelőrét tanult barátom, ha már értelmes hangokról írunk ;-)

Remélem átjön hogy csak kedély javítás végett írom, poén gyanánt. Mert csak ennyiről szól. Ziccer na. (meg egy pici kritika)

escaper · http://elinnen.blog.hu 2009.02.26. 11:50:26

Nem értem most az áldozatok miért cigányok? Gyilkosság Mo területén a többi érdektelen adat.
elinnen.blog.hu/2009/02/24/szavak_munkak

Fedor · http://fedor.blog.hu/ 2009.02.26. 11:55:49

@escaper: De szeretem az álnaívokat... Talán el kellett volna olvasni az előzményt is.

escaper · http://elinnen.blog.hu 2009.03.04. 11:22:56

Fenntartom, hogy ha nem rasszista indíttatású egy bűncselekmény, akkor az áldozat hovatartozása érdektelen.
Ha rasszista alapú, akkor viszont legyen súlyosbító körülmény.

Fedor · http://fedor.blog.hu/ 2009.03.04. 11:27:00

@escaper: Hát nem ezt írtam én is a vitaindító blogban?

"Egy cigány családról van szó. Ez elvileg irreleváns információ, kivéve azt az esetet, ha ez a gyilkosság indítéka. Márpedig eddig más nem merült fel."

fedor.blog.hu/2009/02/23/bosszu_cozma_ert

Én mondtam, hogy olvasd el az előzményt is... :-)

I. P. S. 2009.09.04. 01:55:28

"Itt tart ma Magyarország? Szomorú."

Ne felejtsd el, hogy a legtöbb, sok emberrel foglalkozó szakma előbb-utóbb mind kiégéshez vezet, egyszerűen azért, mert a sok rossz élményt nem tudja kompenzálni a rengeteg közömbös.

Egészen biztosan akadt ember, aki hozzád hasonlóan gondolkodik, de az ellenvéleményt valahogy mindenki szívesebben írja meg. Beszélgetés közben pont fordítva lett volna, ott a helyeslés számít ösztönzőnek.
google.com, pub-2368870423120984, DIRECT, f08c47fec0942fa0