Hángéríen Kukluxklán
2009. május 22. írta: Fedor

Hángéríen Kukluxklán

Mai hír:

Horogkereszt formában éghető anyagot locsoltak a földre, majd meggyújtották Mendén, a cigányok által lakott utcában. Személyi sérülés nem történt.

A faluból hajnali fél négykor érkezett bejelentés a monori rendőrségre – mondta Kelemen József kapitányságvezető. Egy munkába igyekvő nő arról számolt be, hogy házuk közelében, a porban körülbelül két méter átmérőjű, horogkereszt alakú tűz ég.

Az elsődleges vizsgálat szerint valóban horogkereszt mintában locsoltak gyúlékony anyagot a cigányok által lakott utca egyik háza elé, majd belobbantották a földet - közölte a kapitány. Mire azonban a szemtanú által értesített rokonok a helyszínre értek, magától elaludt a tűz, így személyi sérülés nem történt, és a közeli házak sem voltak veszélyben.

Kelemen József hozzátette: már hajnalban elkezdték a helyszíni szemlét. A tűz keletkezésének helyén talált benzineskannát lefoglalták, folyik a tanúk meghallgatása és a nyomok felkutatása.

Ezt is cigány uzsorások csinálták, ugye?


Két haverommal (hangya88 és osonka) zsepiből kiraktunk egy horogkeresztet, benzin rá, és tök jól lángolt! SEIG HEIL!!!

Ez a videó, amit a fenti leírás kíséretében töltött fel készítője a Youtube-ra, természetesen egy korábbi esetet örökített meg. Az egyik haver beceneve (hangya88), és a leírás végére beszúrt köszöntés tartalma az alkotó ideológiai irányultságát, német helyesírása, valamint mívesen megfogalmazott és előadott kísérőszövege pedig a műveltségi szintjét mutatja be plasztikusan. Biztos ide járnak olvasnivalóért...

 

A bejegyzés trackback címe:

https://fedor.blog.hu/api/trackback/id/tr571137106

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Drang 2009.05.22. 15:36:30

Szerintem a Jobbik Polgárháborúkat Előkészítő Kabinetje – több éves, minden részletre kiterjedő műhelymunkával – dogozta ki a briliáns, a cigánykérdést egyszer s mindenkorra megoldani hivatott akciót, amit a Magyar Gárda Fosszilis Energiahordozókat Rendeltetésellenesen Használó Akciócsoportja vitelezett ki, a tőlük megszokott profizmussal. Vagy csak néhány gyerekkorú szórakozott. Esetleg a jobboldalhoz a legkevésbé sem köthető politikai erők állnak az ügy mögött. Vagy netán mégis a cigányok csinálták. Persze az első verzió a legvalószínűbb.
Remélem, azért az utcára még ki mersz menni a nyilasoktól.

yda 2009.05.22. 15:47:10

fedor!!
Álmodik a nyomor!

idelle · http://egymondatban.blog.hu/ 2009.05.22. 17:15:43

vagy a nemzetbiztonság szocialista szárnya csinálja, "megmutatva", mi lesz, ha a jobbszél fiúk a hatalom közelébe kerülnek.

meg rálőttek rendőrpalotára, és így tovább. kamu az egész. szerintem.

wladyslawsky (törölt) 2009.05.22. 22:29:29

francokat uzsorások... buddhisták!

DeMarco 2009.05.24. 09:08:44

Farkas, farkas, farkas !!! Jah nem...

Fedor · http://fedor.blog.hu/ 2009.05.24. 21:19:50

Két napig nem vagyok gépközelen, és tessék :-)
@blas: A te verziód az egyetlen, amit el tudok fogadni esetleges alternatívaként. A többiek meg egyszerűen homokba dugják a fejüket, mert nem érintettek (szerencsére én se vagyok az). Mert egy összeesküvés-elmélet tényleg logikusabb, mint a legnyilvánvalóbb ok...
@Drang: Én ki merek menni az utcára, miért ne mernék. Nem félek se a cigányoktól, se a vadbarmoktól. Bár azért néha örülök, hogy nem vagyok összekeverhető egy cigánnyal...
süti beállítások módosítása
google.com, pub-2368870423120984, DIRECT, f08c47fec0942fa0