Új Nemzeti Ünnepet!
2009. június 16. írta: Fedor

Új Nemzeti Ünnepet!

Az év elején, amikor a 20 éves évfordulós megemlékezések elindultak, felmerült a kérdés, hogy köthető -e egy naphoz a rendszerváltás folyamata. Egy olyan naphoz, amit akár nemzeti ünnepként is megünnepelhetnénk.

Számomra furcsa az, hogy egy ilyen eseményt, mint a rendszerváltás, nem ünneplünk meg önállóan. Persze, ott van október 23, amikor mellesleg a köztársaság kikiáltásáról is megemlékezünk. Hát ez az. Mellesleg. Miközben nemzetközi viszonylatban a magyar munkaszüneti napok száma elég kevés, tehát egyáltalán nem lenne furcsa, ha esetleg növelnénk eggyel ezt a számot (sőt, számomra az a furcsa, hogy eddig ezt nem tettük meg).

Persze tényleg nehéz egy konkrét időponthoz kötni, hisz ez nem egy forradalom volt, mint 1848 vagy 1956, hanem egy hosszú, a határokat egyre kijjebb toló folyamat, egy egyre szabadabb és euforikusabb közel másfél év, mely Pozsgay 89 januári bejelentésével kezdődött (nem ellenforradalom, népfelkelés), és 90 márciusában, az első szabad választásokkal fejeződött be, és tele volt olyan szimbolikus pillanatokkal, mint pl az, hogy Kádár pont azon a napon halt meg, amelyen a bíróság rehabilitálta Nagy Imrééket.

Az, hogy ezt a témát pont ma vetem fel, gondolom világossá teszi, hogy én melyik napra voksolnék.

Egyre kevesebb nemzeti konszenzusaink egyike, hogy erre a napra a legtöbben büszkeséggel gondolunk vissza, hisz ez az esemény méltóságteljes lezárása volt egy korszaknak. Az akkori hatalom még próbálta kézben tartani a gyeplőt, de ez már csak pótcselekvés volt. A megjelenő tömegekre, az ott elhangzott beszédekre nem igazán volt ráhatása, hisz ki hitte volna akár csak egy évvel korábban is, hogy Magyarországon a legnagyobb nyilvánosság előtt ki lehet állni egy olyan követeléssel, mint Orbáné a szovjet kivonulásról. Ráadásul ez egy nagy közösségi élménye is volt az országnak, ha máshogy nem, tévén keresztül.

Tehát az én szavazatom egy új nemzeti ünnepre, amely a rendszerváltozásra emlékezne, június 16. És a tiéd?

A bejegyzés trackback címe:

https://fedor.blog.hu/api/trackback/id/tr631188415

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: Érdemes ezeknek mártírhalált halni? 2010.01.19. 14:19:50

Amikor belenéztem a közszolgálati tévé ünnepi műsorába, a Hősök terén épp Bánk áriája, a híres Hazám, hazám ment. Megállapítottam, hogy a tenor nem elsőosztályú, de szépen megtanulta a számára idegen, magyar szöveget. Aztán kiderült, hogy nem vendégműv...

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Walter Melone (törölt) 2009.06.16. 12:16:19

Ez egy kicsit olyan naiv poszt lett az ilyen mondatokkal, hogy:
"...A megjelenő tömegekre, az ott elhangzott beszédekre nem igazán volt ráhatása, hisz ki hitte volna akár csak egy évvel korábban is, hogy egy Magyarországon a legnagyobb nyilvánosság előtt ki lehet állni....."

Ettől függetlenül tőlem lehet még egy nemzeti ünnepünk. Teljesen mindegy.

contrapunkt 2009.06.16. 12:34:36

jó lenne, ha ez megvalósulna. mondjuk a pünkösd helyett, mert nonszensz, hogy 4 kivétellel csak egyházi ünnepeink vannak, és a pünkösdről úgyse tudja senki, hogy micsoda, de ha mégis, akkor se ünnepel semmit...

Fedor · http://fedor.blog.hu/ 2009.06.16. 12:36:22

@Walter Melone: Hát ha én naiv vagyok, akkor te meg cinikus. Pont az elmúlt napokban derült ki, hogy a hatalom mekkora erőket mozgósított erre az alkalomra, és ért el vele valamit? És szerinted Orbán egy évvel korábban elmondhatta volna azt élő adásban, amit elmondott?

valójábannemberci 2009.06.16. 15:26:21

@contrapunk/t: Belgiumban több egyházi ünnep jelenik meg munkaszüneti napként a "világi" naptárban. Ők például még Jézus mennybemenetelén is szünnapot tartanak. Igaz kevesebb a "világi" ünnepnapjuk.

Yorick White 2009.06.16. 15:55:11

"Tehát az én szavazatom egy új nemzeti ünnepre, amely a rendszerváltozásra emlékezne, június 16."

Hogyan ünnepelhetnénk meg egy olyan dolgot, amely még meg sem történt? Ugyanis ebben az országban legfeljebb módszerváltás történt, egy ócska színjáték, semmi több.

Az ötlet egyébként jó, de majd csak akkor ünnepeljünk, ha megtörtént a nagytakarítás, azaz, a valódi rendszerváltás.

Addig ilyenről beszélni meglehetősen naiv.

Fedor · http://fedor.blog.hu/ 2009.06.16. 16:05:55

@Yorick White: Tehát szerinted még mindig szocializmus van, mind gazdasági, mind politikai téren, nincs szólásszabadság, gyülekezési szabadság, szabad választás, többpártrendszer, vállalkozási szabadság.

Értem.

DeMarco 2009.06.16. 16:21:26

Támogatom! És egy hatalmas Nagy Imre emlékművet tegyünk a Köztársaság térre !!
És még lehetne több keresztény ünnep is!!

Fedor · http://fedor.blog.hu/ 2009.06.16. 16:27:04

@DeMarco: Ez most csak irónia, vagy kivételesen tényleg egyetértünk valamiben? :-)

Nagy Imre emlékmű már van...

Walter Melone (törölt) 2009.06.16. 16:51:37

@Fedor:

Ha figyeltél akkor éppen a napokban olvashattad ugyanabban a cikkben, hogy a hatalom célja a "békés átmenet" volt.
Valamint olvashattad azt is, hogy minden pártban voltak beépített véleményformálói a hatalomnak, nemkülönben a történelmi egyházak vezetésében.

Ezek ismeretében visszakérdeznék: szerinted a hatalom ért el vele valamit?

Fedor · http://fedor.blog.hu/ 2009.06.16. 16:54:08

@Walter Melone: MINDENKINEK a békés átmenet volt a célja, ehhez nem kellett beépített embernek lenni. Jobban tetszett volna talán, ha nálunk is az lett volna, mint Romániában?

Tom Bobb · http://tombobb.blog.hu 2009.06.16. 16:55:56

Azt hiszem, egyet kell értenem.
Egyet kell értenem vele, hogy legyen saját ünnepe a rendszerváltásnak. Mert kell, sőt, kötelező. Jó dolog, ha az emberek, a tömegek, a nép, a magyarok igenis együtt ünnepelhetik, hogy kitakarítottak, hogy új irány felé ballagnak (vállvetve, ami különösen kellemes), és együtt ünnepelhetik, hogy mindenki felnéz ránk, amiért megcsináltuk!
Igen, egyetértek ezzel. Csak még nincs mit ünnepelnünk.

Még nincs évforduló.
Még nem lehet évforduló, mert nem jött el a rendszerváltás, amire oly' nagyon vártunk húsz éve, és amire azóta is rendszeresen várunk - amiről félve, suttogva, szólás- és véleményszabadságot álcázva beszélünk egymás között, haveri körben, vagy amiről írni merészelünk, tudva, hogy írásainkért már "előtérbe kerütünk", mindannyian, akik üldözési méniások...

Nem viccelek. Legyen ünnepünk!

Lesz is egyszer, tudom, mert ha végre elindulunk ezen a sokak által "szentségtelennek" tartott másik irányvonalon, melyet egy "új erő" (nem a harmadik) mutat majd nekünk, akkor talán lehet ünnepünk, lesz mit ünnepelnünk, és ennek lesznek évfordulói, amikor a tömegek, a nép, a magyarok együtt fognak megemlékezni arról, hogy végre történt valami pozitív változás ebben az országban - cigánynak, magyarnak egyaránt!

Jó ez a poszt. Előre vetíti a jövőt. Gratulálok!

Yorick White 2009.06.16. 17:11:00

@Fedor: Leírom még egyszer: módszerváltás volt, nem rendszerváltás.

Csemegézzünk a miniszterelnökeinkből:

Horn Gyula - ex-pufajkás, szorgalmas elvtárs, akinek egyet füttyentettek és ment magyart verni

Medgyessy Péter - III/III-mas ügynök. No comment.

Gyurcsány Ferenc - KISZ titkár

Bajnai Gordon - szintén KISZ közeli, Gyurcsány jó haverja

Az MSZP az MSZMP utódpártja, gyakorlatilag ugyanazzal a garnitúrával. Akkor miről beszélünk?

Lehetsz cinikus, Fedor, de aki lát és nem csak néz, az pontosan tudja, hogy itt semmiféle rendszerváltás nem volt.

És elárulok egy titkot: még maguk az MSZP-s, MDF-es, SZDSZ-es és Fideszes politikusok is titokban jót mosolyognak azokon, akik itt rendszerváltásról beszélnek.

"nincs szólásszabadság, gyülekezési szabadság, szabad választás, többpártrendszer, vállalkozási szabadság."

Mondom: tőlem lehetsz cinikus, de szerintem te is tudod, mire értettem azt, hogy nem volt rendszerváltás. Vagy ha nem érted, akkor az elég gázos...

Fedor · http://fedor.blog.hu/ 2009.06.16. 17:12:57

@Tom Bobb: Ne haragudj, de neked tényleg elmentek otthonról...

"félve, suttogva, szólás- és véleményszabadságot álcázva beszélünk egymás között, haveri körben, vagy amiről írni merészelünk, tudva, hogy írásainkért már "előtérbe kerültünk", mindannyian, akik üldözési mániások..."

Ugyan már, kit üldözne titeket... Majd mindjárt megsajnállak, hogy nem írhatsz blogot, nem szólhatsz hozzá más írásaihoz, nem olyan újságot olvasol, amit akarsz, és nem arra a pártra szavazol, amelyikre akarsz. Vagy mégis?

Amit te meg Yorick szeretnétek, az egy ÚJABB rendszerváltás. De abból én nem kérek. jó nekem a mostani. Nem mondom, hogy a működésén nem kéne javítani, de az alapok jók. És mivel ezek az alapok teljesen mások, mint ami 89 előtt volt, ez bizony rendszerváltás volt, max. nektek nem tetszik a végeredménye...

Fedor · http://fedor.blog.hu/ 2009.06.16. 17:19:39

@Yorick White: A felsorolt névsor korrekt, csak épp egyről felejtkezel meg: ők nem mint komcsi aparatcsikok kerültek hatalomra, hanem szabad választás útján (na jó, a Bajnai nem, de ő is törvényes módon). A múltjuk ismert volt, ennek ismeretében választották meg őket. És ugyanilyen szavazással aztán Horn-t le is váltották, és most Bajnaira is ez a sosrs vár.

És ez nagy különbség. Meg az is, hogy nyugodtan utálhatod őket, és ennek hangot is adhatsz, következmények nélkül.

Neked nem (csak) velük van bajod, hanem a demokráciával. Márpedig abban ha a többség úgy akarja, akkor olyan is hatalomra kerülhet, aki neked vagy nekem nem szimpatikus.

Tom Bobb · http://tombobb.blog.hu 2009.06.16. 17:22:31

@Fedor: Uff. :-)

Egyébként a szélesebb látókörrel rendelkezőkre sokan és sokszor ráfogták már, hogy "ilyenek", meg "olyanok", de ennyire finoman még senki sem fogalmazott, hogy "neked elmentek otthonról", mert sebtében fel is kellett hívnom anyámat, hátha átrohant a Matildhoz kártyázni - és tényleg úgy volt!

Nem, egyelőre nincsen semmifajta "üldözés", ezt alá kell írnom, hiszen ha ezt taglalnám, akkor mániákus hülyegyerek lennék ,egyfajta ostoba, szánalmas agymosott - pont olyan, mint akiket általában kifigurázok. De nem, szerencsére még nem üldöznek, még beszélhetek és írhatok - hogyne!

Ha azt mondom, hogy elvettetek a 4-ból 2,9-et, és akkor a 6-ból miért nem veszünk el ennyit, máris törvényeket kell gyártani, hogy a pofámat befogják.

Ha azt írom, hogy gondok vannak a cigányokkal, mert egész nap az árnyékban "héderelnek", éjjelente meg hajnali 3-ig ugatnak, mint a bagzó kutyák a holdfényben, akkor rasszista vagyok, akinek a nevét meg kell jegyezni, és akire rá kell mutogatni, emígyen szólva: náci! Fasiszta!

Nem, nem újabb rendszerváltás kell, hanem egy teljesen korrekt váltás. Ahogy a csehek csinálták. Aki '89-ig bármiféle tisztséget betöltött a cuclisták uralma alatt, bármiféle irányító hatalma volt, az '90 után semmiféle (akár csöppnyi) rendfenntartó tisztséget sem kaphatott, még csak titkárnő sem lehetett a közlekedési vállalat garázsfőnökének asszonykájának a lányánál, aki már most okosabb, mint egy ötödikes!

Tudod, engem nem érdekel, mit ír Yorick, bár tetszik, hogy szinte ugyanúgy gondolkodik, mint én! Az, hogy ő itt van és hozzászól a posztodhoz, valahol jelzi, hogy kicsit "érdekeset" írtál, amire reagálnia kellett.
Jómagam csak azért reagáltam, mert a kezdeményezés valóban kellemes, és támogatom, amit jeleztem is! Majd akkor, ha lesz értelme. Mert még nem beszélhetünk sem ünnepről, sem évfordulóról, ezt te is tudod, csak még nem akarod beismerni... :-)

Hajrá! Már megint eljöttek a csúnya emberek kommentelni! :-)

TaTa86. · http://archiregnum.blog.hu 2009.06.16. 17:23:57

Ebben a nemzeti ünnepben már az az a ciki, hogy nem ünnep.
Egyrészt: A köztársaság egy ritka undorító dolog, és semmi köze a magyarsághoz. Tehát én nem vagyok hajlandó a "3. Magyar Köztársaságot" bármilyen formában ajnározni. Minél előbb szabadulunk meg tőle annál jobb.
Másrészt: Egy gyalázatos kudarcot megünnepelni elég szánalmas dolog: a módszerváltást bizony elqrta a mélyen tisztel előző generáció.
Ha már kell egy plusz nemzeti ünnep, lehetne június 4e a nemzeti összetartozás ünnepe. (És most nagyon európer voltam.)

@contrapunk/t: lol! Progresszívebb vagy mint két fúrópajzs együttvéve. Taníts Mester, taníts!

@Fedor: "Tehát szerinted még mindig szocializmus van, mind gazdasági, mind politikai téren, nincs szólásszabadság, gyülekezési szabadság, szabad választás, többpártrendszer, vállalkozási szabadság."
De facto is van, vagy csak de jure?

TaTa86. · http://archiregnum.blog.hu 2009.06.16. 17:26:00

@Fedor: A politika olyan mint a háború: Három dolog kell hozzá: pénz, pénz, pénz.

Melyik volt a három közül, amelyikkel az mszp nem azért rendelkezett, mert szovjetkollaboráns volt?

Fedor · http://fedor.blog.hu/ 2009.06.16. 17:26:37

@Yorick White: Egyébként alaposabban átolvasva, mégse olyan korrekt ez a lista, Mert Megyó nem volt III/III-as ügynök. III/II-es elhárító tiszt volt. Csak a pontosság kedvéért :-)

Ja, és ha már miniszterelnök, Orbán is volt KISZ titkár, még ha csak középiskolában is :-)

Walter Melone (törölt) 2009.06.16. 17:27:22

@Yorick White:

Kicsit egyoldalúra sikeredett a listád, ezért pontosítanám:
A Mécs-bizottság által ismertetett nevek:

Bogár László, az Orbán-kormány politikai államtitkára

Boros Imre, az Orbán-kormány PHARE-ügyekért felelős minisztere

Fazakas Szabolcs, a Horn-kormány ipari és kereskedelmi minisztere

Járai Zsigmond, az Orbán-kormány pénzügyminisztere, a jegybank elnöke

Kádár Béla, az Antall-kormány nemzetközi gazdasági kapcsolatokkal megbízott minisztere

Martonyi János, az Orbán-kormány külügyminisztere

Medgyessy Péter miniszterelnök

Nógrádi László, az Orbán-kormány közlekedési és vízügyi minisztere

néhai Rabár Ferenc, az Antall-kormány pénzügyminisztere

Raffay Ernő, az Antall-kormány politikai államtitkára

Sárossy László, szintén az Antall-kormány államtitkára

(Népszava-2005.02.01)

Annyi kiegészítés még, hogy Medgyessy nem a III/3, hanem a III/2 csoportfőnökségnek dolgozott. Akire te gondolsz az Pokorni Zoltán apukája lehetett, mint III/3-as besúgó...

TaTa86. · http://archiregnum.blog.hu 2009.06.16. 17:29:01

@Fedor: Azt vágod amikor hajnali 4kor jött a fekete autó jobbikosokért és bilincsben elvitték őket tanukihallgatásra(!!!)?
Esetleg, amikor Tomcatet meghamisítva az iratait, koncepciós eljárás keretében 2 hónapra lecsuktak?
Netalán hallottad mi történ 2006 okt 23án.

A diktatúra pont annyira keményít be amennyire kell. Elég szánalmas tőlünk, hogy csak ennyire kell...

Fedor · http://fedor.blog.hu/ 2009.06.16. 17:41:59

@TaTa86.:

"A köztársaság egy ritka undorító dolog, és semmi köze a magyarsághoz."

Ez is egy vélemény.

"De facto is van, vagy csak de jure?"

De facto melyikben vagy akadályozva?

"pénz, pénz, pénz"

Komolyan úgy gondolod, 20 év után még mindig csak ez tartja őket, hatalomközelben, és hogy a többiek ennyi idő alatt nem szedtek össze se kapcsolati tőkét, se pénzt?

@Tom Bobb: Rád ezért mutogatnak, rám meg azért. Speciel mostanában a t nézeteid népszerűbbek a neten. Mi a demokrácia, ha nem ez? :-)

Már többször írtam, hogy a teljes kitiltásnak 90-ben lett volna értelme, ugyanúgy, ahogy a cseheknél meg a németeknél történt, de ez a hajó elúszott, 20 év után ez már történelmietlen dolog. Be lettek szavazva újra a hatalomba a múltjuk ismeretében, most meg ki lesznek szavazva, a hatalomban asztalra letett teljesítményük miatt. És ez így helyes.

De könyörgöm, a rendszerváltás nem személyekről, hanem politikai és gazdasági berendezkedésről szól. Még egyszer kérdezem: szocializmusban élünk, vagy valami teljesen másban? Akkor meg? Nem tetszik a végeredmény, rendben, akkor ti max. nem ünnepeltek, a karácsonyt se ünneplik meg a zsidók, meg október 23-át se Havas Szófia, de attól azok még országos ünnepek, mert a többségnek az...

Fedor · http://fedor.blog.hu/ 2009.06.16. 17:51:31

@TaTa86.: Visszaélések, túlkapások sajnos előfordulhatnak mindenhol. De ez csak akkor lenne diktatúra, ha ezeket az ügyeket nem lehetne nyilvánosságra hozni, szóvá tenni, kivizsgálni, felelősöket megnevezni. De lehet. 2006 után másról se szólt a média, mint erről. Könyvek jelentek meg róla, bírósági perek indultak. ez diktatúra?

Azok a jobbikosok megtapasztalhatták, hogy hogyan bánnak a rendőrök a cigányokkal. Ha ártatlanok voltak, akkor tegyenek feljelentést, kérjenek kártérítést, mert joguk van hozzá. Egy diktatúrában nem lenne.

Amúgy meg részletesen:

fedor.blog.hu/2009/03/19/abu_ghraib_budapesten_avagy_diktatura_e_vagy

Tom Bobb · http://tombobb.blog.hu 2009.06.16. 17:52:41

@Fedor: Ez volt az a válasz, amire amolyan "tombobbbosan" azt lehet felelni, hogy értem, de nem fogadom el... :-)

Tudod, az, hogy a liberálisok, a backstabisták, egy-két MSZP-s, össze-vissza lézengő szavazó kreál egy ünnepet magának, mindegy ötödik vagy hatodik erőként aposztrofálva önmagukat (odakünn az utcán), az nem jelenti azt, hogy ez valódi ünnep lenne. De, és ez fontos, de ha az ünnepet megtartják (mert úgy jó), és a sündőrség nem veri szét, mint általában a hatalomközeli (rezsimközeli?) ünnepelgetéseket, vígadságokat, akkor azt mondom, hogy néhányan rossz oldalon bandukolnak - csak még nem tudják.

És az, hogy a csehek, németek, lengyelek, szerbek és románok a '90-es évek elején rögtön törvénybe foglalták, hogy cuclistaszökevények nem lehetnek politika közelében, még nem jelenti azt, hogy ma, 20 év elteltével ezt ne lehetne nálunk is törvénybe foglalni.

Ha anno 1990-ben megölsz valaki,t és nem kapnak el rögtön, akkor ma, húsz év múlva már büszkén ordíthatod, hogy te voltál, mert sérthetetlennek érzed magad, mert húsz év alatt te aztán próbálkoztál "jóóóó" lenni? Nem így van.

Akinek távoznia kell, menjen. Ebben sokat segít majd a "második erő", remélem. Aztán majd az "első erő", azt is remélem. Én kivárom, és ha el is megyek (szándékomban áll), arra vissza fogok jönni, hogy én is leköpjek egyeseket. Ha majd lesz nyilvános köpködés... :-)

Ha a rendszerváltás politikai és gazdasági berendezkedésről szólna, akkor igenis a királyságot és vele a fasizmust választotta volna a nép - csak éppen nem lettünk megkérdezve. A "gazdák" leültek Mekit enni a palotában, ott felvetették, hogy lenne-e király az Ottó (nem, nem a Tót Ottó), és mikor az a fejét rázta, felvetődött még az is, hogy mi legyen a határvonalakkal, merthogy jönni kéne vissza az anyaországba a magyaroknak, erre sebtében aláírtak egy nyilatkozatot, hogy nem, nem kell határrevízió, aztán eldöntötték, hogy most kapitalizmus lesz, váltva a nála csak egyetlen egy hajszállal rosszabb szocializmust...
Ugyan már, rendszerváltás nem volt! Egy kicsit engedtünk a gyeplőn, ez volt. De a többi már egy teljes cikket érdemelne.

Jó volt itt lenni kicsit, feltöltődtem! :-)

Tom Bobb · http://tombobb.blog.hu 2009.06.16. 17:54:33

Ujjam összegabalyodva, elnézést, ígérem, máskor jobban odafigyelek a külalakra! Bocsánat.

Yorick White 2009.06.16. 17:59:14

@Walter Melone: Igaz, nem III/III-mas, hanem III/II-es. :)

A lista pedig azért sikerült egyoldalúra, mert nem volt kedvem sokan írni.

Én alapvetően ettől a mostani politikai elittől hányok, de piszkosul. Mert az elhazudott rendszerváltásban mindannyian kivették a részüket.

@TaTa86.: Erről van szó.

Fedor · http://fedor.blog.hu/ 2009.06.16. 18:03:21

@Tom Bobb: Az egséz érvelésed csupán azon bicsaklik meg, hogy ez nem csak a jelenlegen kormányon lévőknek lenne ünnep, hanem az összes többi akkori ellenzéki pártnak, így pl. a FIDESZ-nek is. Vagy már elfelejtetted, hogy ki alapozta meg a karrierjét ezen a napon? :-) Ha úgy egyszerűsítünk, hogy a "nem volt rendszerváltás" véleményt a Jobbik képviseli, akkor ez a legfrissebb, nagymintás közvéleménykutatás szerint 14.x %, megfordítva: 85% szerint volt rendszerváltás :-)

DeMarco 2009.06.16. 19:34:04

@Fedor: Kicsit lemaradtam és már mindent elmondtak a többiek. Talán Tom Bobb hozzászólása tetszett a legjobban, az övé van a legközelebb hozzám. Egyébként én is gondolkodtam, amikor írtam, hogy írónia lesz-e, vagy sem. Egy kicsit ez is, az is... Jó ötlet megünnepelni, de jó lenne később egy még teljesebb/valódi rendszerváltást ünnepelni. Ezért támogatlak is, meg nem is. A keresztény ünnepek növelését már tényleg íróniából írtam, mert ennél jobban semmi sem bosszantaná a ballibsi csoportokat, nagyon nem szeretik a kereszténységet... :))) Tudom, hogy van már Nagy Imre szobor, de át kellene tenni a Köztársaság térre, ott lenne a méltó helye.

Fedor · http://fedor.blog.hu/ 2009.06.16. 19:48:47

"ennél jobban semmi sem bosszantaná a ballibsi csoportokat, nagyon nem szeretik a kereszténységet..."

Látod ez megint hülyeség. Egyrészt nem utálja senki a kereszténységet. Ne keverd össze az egyes egyházi személyek, szervezetek kritizálását a vallás utálatával. Másrészt meg egy munkaszüneti napnak pártállástól függetlenül örül mindenki, érdekli is az a zembereket, hogy miért lehet büntetlenül lógni a melóból... Antallék behozták a Pünkösdöt, szólt érte valaki? Az más kérdés, hogy a mai Magyarországon hány százalék az, aki tudja is, hogy miről szól... Felőlem lehet még egy újabb egyházi ünnep is munkaszüneti nap, és hidd el, más se fog tiltakozni. Esetleg néhány közgazdász, de nekik se a vallási tartalommal, hanem a munkaszünet puszta tényével lesz gondjuk.

Fedor · http://fedor.blog.hu/ 2009.06.16. 19:51:00

@DeMarco: Ja igen, és mi van a vallásos baloldaliakkal? Meg a vallástalan jobbosokkal :-) Mindkettőre ismerek példát személyesen... Mi bosszantana kit?

DeMarco 2009.06.16. 20:02:05

@Fedor: A kivétel erősíti a szabályt.. :)
És számtalan támadás érte/éri az egyházat érdekes módon mindig a baloldali kormányok alatt. És még mindig milyen sokszor hallom, hogy hát a gyerek nem lett megkeresztelve, mert akkor a párt rossz szemmel nézte... Szerencsére a nagyszüleim ragaszkodtak hozzá, hogy mindenki meg legyen keresztelve a családban és lesza*ták a komcsikat.

valójábannemberci 2009.06.16. 20:02:26

@Fedor: Közgazdászból úgyis túl sok van, örüljenek a munkaszüneti napnak azok, akik a diplomájukkal a Mekiben dolgoznak. :]

A ki mit bosszantana dologra meg éppenséggel az Államokban volt egy érdekes példa, amikor St. Paulban kiakadtak egyesek azon, hogy közterületeken megjelentek a húsvéthoz még csak nem is liturgikusan kapcsolható díszek (értsd: nyuszi, tojás, stb.). És ezt bizony be is panaszolták.
Na erre reagált a Lord Save Us from Your Followers stábja, szerintem zseniálisan (angolul tudók előnyben):
www.youtube.com/watch?v=rwlyNebrmnA

Fedor · http://fedor.blog.hu/ 2009.06.16. 20:15:58

@DeMarco: Most komolyan azt akarod kivetíteni mára, hogy mi volt 30-40 évvel ezelőtt? Én is meg lettem keresztelve, a 70-es években nem volt ennek már semmi akadálya (max. pártfunkciknál nem nézték jó szemmel).

@berciXcore: Az USA-t hagyjuk, néha az az érzésem, hogy az ottaniaknak agyára ment a politikai korrektség. Ami már csak azért is álszent dolog, mert egyébként sokkal vallásosabb ország, mint szinte bármelyik európai társa...

valójábannemberci 2009.06.16. 20:32:59

@DeMarco: @Fedor: A rendszerre egyébként is veszélyesebb lehetett a felnőttkori, hitből fakadó meggyőződésen alapuló bemerítés, amit sok anabaptista szokásrendű felekezet csinál.
felnőttként, vagy már fiatalként kisdobos eskü és az agitprop elfogadása helyett a vallásos elvek? És mindezt tudatosan?
Szerintem, főleg eleinte, ezek a felekezetek jobban bántották a rendszer csőrét.

DeMarco 2009.06.16. 20:46:24

@Fedor: Valamelyik nap már volt erről szó. Előzmény - következmény... Biztosan emlékszel erre. Én a máról beszéltem, csak visszautaltam a nem is olyan távoli múltba, ahol ez a retorika kezdődött és abnormális irányba fejlődött. Ennek bizonyos kihatásai ma is megtalálhatóak a mindennapokban, a közbeszédben és a kormánypártok retorikájában. Bár ez utóbbiban próbálnak maszk mögé bújni és finomabban fogalmazni, de amikor nem figyelnek kibújik a szög a zsákból... Ha legközelebb, (ami remélem nem lesz) valamelyikből felbüfög a keresztényellenesség szólni fogok, oké?

Fedor · http://fedor.blog.hu/ 2009.06.16. 22:29:16

Várom :-) De azt nem ígérhetem, hogy én is úgy fogom megítélni, mint te...

Win Elen 2009.06.16. 22:54:29

Rendszervaltas volt. Max nem ugy, ahogyan mi szerettuk volna. Ezert ezen felesleges tul sokat porogni. Raadasul en akkor meg kicsi gyerek voltam hogy emlekezzek az esemenyekre olyan mertekben, hogy magamenak tudjam azt a korszakot. Ettol fuggetlen ebbol a kivanalombol a jovoben jobbito szandekkal lehet taplalni kulonbozo torekveseket. A jobbik is ezt teszi. Es en is amikor nem ertek egyett vele mindenben.

BrianKinney 2009.06.16. 23:45:00

fedor lehetséges az hogy te az a kvasztics fedor vagy akivel 2002 körül a treforton egy szobában voltunk ?

Tom Bobb · http://tombobb.blog.hu 2009.06.17. 00:15:05

@Win Elen: Valahol adtál egy választ is. Mert vannak olyan emberek, akik akkor, amikor történtek a dolgok, nem voltak ott, vagy nem figyeltek oda, mert éppen a babával/játékautóval voltak elfoglalva... mint te is. :-)

A lényeg, hogy azt, amit "okosok" nekünk történelemkönyvekben megpróbálnak leírni, bemagyarázni a fejünkbe (belemosni)(agymosni), az nem biztos, hogy úgy volt.

Azt beszélik, volt egy rendszerváltás.

Legenda.

Én ott voltam. Meglett, kellemesen semmittevő, a világra rácsodálkozó, semmit sem értő fiatalember voltam. Egyik nap még a cuclizmust építettem, aztán már a kapitalizmust. Változás? Semmi.

Csak ezt én el is ismerem. Semmi sem változott.

Win Elen 2009.06.17. 07:38:46

@Tom Bobb: ha mar megemlitetted, hogy a valasz ott volt... Akkor inkabb arra iranyitanam a figyelmet, hogy "rendszervaltas volt, csak nem ugy ahogy mi akartuk". Vagy szeretnenk most. Valtozasok voltak, es volt rengeteg dolog, ami nem valtozott, at lett mentve rengeteg minden az elozo rendszerbol. Persze az emberek tobbsege nem ezt latta. De ha ezt a tenyt legenda szintjere bagatelizalod, akkor felmerul a kerdes, hogy miert teszed. Azert mert nem a kivanalmaid alapjan tortent - ami amugy sokake, tobbekkozot az enyem is. Vagy mert egy adott dologbol csak a szamodra fontosakat, a vilagnezetednek megfeleloeket, azt alatamasztokat emeled ki, es ebbol hatarozod meg az egeszet magat. Mind a ketto valamilyen szintu demagogia. Az meg hogy fiatal vagyok, vagy barki mas, nemhiszem hogy befolyassal lenne barmire, azon kivul ami altalanossagban az eletkori sajatossagokbol fakad. A tobbivel egyetertek.

Win Elen 2009.06.17. 07:52:38

Ugyanakkor a valtozas resze volt az is, hogy pl. a nyugdijasok nagy resze ugy erzi, es nem csak ok, hogy a regi rendszerben sok dolog egyszerubb, konnyebb, es ebbol fakadoan jobb volt. En ezzel egy szinten egyet is kell hogy ertsek. A letbiztonsag, a munka es lakas kerdese nem volt ennyire kilatastalansagra okot ado. Ezzel mindenki egyetert, meg ha voltak kivetelek, vagy elfogadhatatlan feltetelei ennek. Ezek a feltetelek peldaul ma jelentosen lecsokentek.Ez jo. Viszont a helyere kvazi illuziok kerultek. Elvitathatatlan jo dolgok, csak ritkan teljesulnek ugy, amilyen szepnek abrazolva vannak, es valojaban nem fontos ez annyi embernek. Ez pedig a nyugati kapitalizmus (neo)liberalis gazdasag felfogasabol fakad.

Pl. Eljott a lehetosegek vilaga. Eljott? El. A regi rendszer, es mara a mostani, majd legtobb prominense a megmondhatoja. Csak nekik? Nem. Neked is. Szukseged van ra a szo gyakorlati ertelmeben? Nincs. Csak biztos megelhetest szeretnel, valami fedelt a fejed fele. No es sok esetben a gazdag szomszed tehenet...

Ugy latom, hogy - es erre ertettem az illuziokat - ebben az uj rendszerben tul sok a hangzatos, de jelentosen tulertekelt dolog. Termeszetesen van ennek rengeteg egyeb, ezzel parhuzamosan jelenlevo aspektusa, most ezt emeltem ki.

Fedor · http://fedor.blog.hu/ 2009.06.17. 08:13:23

@BrianKinney: Nem. A treforthoz se volt közöm soha, meg hát annál én öregebb vagyok :-) 2002-ben már házasember voltam.

Fedor · http://fedor.blog.hu/ 2009.06.17. 08:20:20

"Mert vannak olyan emberek, akik akkor, amikor történtek a dolgok, nem voltak ott, vagy nem figyeltek oda, mert éppen a babával/játékautóval voltak elfoglalva..."

Hát én pl. akkor gimnazista voltam, aki már akkor folyamatosan figyelte az eseményeket, sőt, még tüntetésen is voltam, szóval nem lehet azt mondani, hogy engem csak utólag hülyítettek be. És nem hiszem, hogy egyedül lennék.

Ha korrekt, elfogulatlan leírás kell az akkor történtekről, akkor ezt tudnám melegen ajánlani:

www.libri.hu/konyv/volt-egyszer-egy-rendszervaltas.html

DeMarco 2009.06.17. 09:35:43

"Mert vannak olyan emberek, akik akkor, amikor történtek a dolgok, nem voltak ott, vagy nem figyeltek oda, mert éppen a babával/játékautóval voltak elfoglalva..."
Én is iskolás voltam akkor, de nem igaz, hogy nem figyeltünk oda. Ellenkezőleg, nagyon sok dolgunk volt és megtettük a magunkét sztem. Izgalmas időszak volt az mindenkinek. Meg kellett szervezni a Diákönkormányzatokat például. Az úttörőszövetség összeomlott és a 7, 12 pont helyett, teljesen új konstrukciót kellett összeállítani. Meg kellett szüntetni az orosz ünnepeket, helyette a magyar ünnepeket megünneplését, köztük 56' ünneplését kellett megszervezni. Be kellett vezetni a demokratikus szavazást intézményét, a diákok hozzászólását az iskolai élethez, el kellett törölni a köpeny viselését pl. Ezek ma már teljesen természetesen működő dolgok és én ennek nagyon örülök. De ezeket a dolgokat meg kellett lépni és sok esetben ki kellett kényszeríteni. Sokan küzdöttünk ezekért a célokért akkor, ezért nem igaz, hogy csak játékautóztunk... Persze azért azt is. :))))

DeMarco 2009.06.17. 09:40:55

@DeMarco: Bocs, 6 pontjuk volt a kisdobosoknak, nem 7. Régen volt... :))

Fedor · http://fedor.blog.hu/ 2009.06.17. 09:46:55

Egy szemtanú visszaemlékezése:

www.hirszerzo.hu/cikk.egy_nap_amely_megrengette_magyarorszagot.112250.html

Csak egy részlet:

"Nemrég Fábry Sándor tévé-showjában az SZDSZ-en élcelődve megjegyezte, hogy csak nem az a liberálisok baja a Fidesz-MPSZ elnökével, hogy '89-ben az orosz megszállók elzavarását kívánta. Ez már a történelemi folyamatok teljes összekutyulása. Mindazonáltal a szocialisták nyilván azért is ódzkodnak az újratemetés látványos megünneplésétől, mert elődpártjuk reformereinek viselkedését - közülük többen régóta a "túloldalon" tündökölnek - a lecsupaszított pártpolitikai sémák alapján nem könnyű értelmezni, Orbánt viszont egyszerűen nem lehet kihagyni.

Helyette minden korábbinál lázasabban készülnek a "Vasfüggöny" átvágásának június végi felelevenítésére, amikor is húsz esztendeje lesz, hogy Horn Gyula külügyminiszter osztrák kollégájával közösen a már majdnem teljesen elbontott drótkerítés egy darabját lenyisszantotta. A látványos fotózáson túl az eseménynek akkor semmilyen hatása sem volt a belpolitikai változásokra, sőt később, augusztusban, bár valószínűleg akaratlanul, de egy határőr dulakodás közben lelőtt egy NDK-s menekültet az ellenőrzött zöldhatáron.

A "melyik napot ünnepeljük mint a rendszerváltás legfontosabb eseményét" kérdése egyelőre megválaszolhatatlan marad. A probléma ugyanis jóval messzebbre vezet és összefügg azzal a pártvetélkedéssel, hogy ki is csinálta a rendszerváltást. Eltekintve az ellen-nosztalgia balról támadt hullámaitól, illetve a valódi rendszerváltás szükségességét hirdető, jobbról keltett széllökésektől, a két évtizede versenyszerűen politizáló elitcsoportok 1988-90-hez kötik saját eredettörténetüket, még ha a Fidesz és az MSZP meglehetősen nyögvenyelősen teszi is ezt."

Küldöm ezt szeretettel Tom Bobbnak, aki szerint június 16. csak a szocik és a liberálisok ünnepe lenne :-)

Fedor · http://fedor.blog.hu/ 2009.06.17. 09:51:41

@DeMarco: Most lehet, hogy csak iróniának szántad, de igen, ez is a változás, a demokrácia jele volt. Én is voltam diákönkormányzati tag.

A változást egyébként jól mutatja, hogy míg 88 őszén, amikor gimis lettem, még felháborodást keltett a tanári karban, hogy a mi osztályunk volt az egyetlen, ahonnan senki nem jelentkezett a KISZ-be, a tanév végére már nem is lett volna hova belépnünk, mert megszűnt.

DeMarco 2009.06.17. 09:59:40

@Fedor: Kivételesen nem iróniának szántam. A KISZ-t én azért nem írtam, mert mire én odaértem volna, megszűnt.

Fedor · http://fedor.blog.hu/ 2009.06.17. 10:09:09

@DeMarco: Akkor én vagyok az idősebb. Szervusz, tegezhetsz :-)

DeMarco 2009.06.17. 11:46:39

@Fedor: Ezt eddig is tudtam, hogy te vagy az idősebb. Bár nem sokkal.. És rossz hírem van, úgy lettem szocializálva, hogy mindenkit tegezek nemre, korra tekintet nélkül. Van néhány régimódi fax akinek ez nem jön be, de nem érdekelnek. Lázadó természetem van, belefér... :)))

Fedor · http://fedor.blog.hu/ 2009.06.17. 11:48:47

@DeMarco: Azért azt sejtheted, hogy én is csak vicceltem :-) Speciel a magázódást én is utálom...

tesz-vesz · http://kkbk.blog.hu 2009.06.21. 20:04:29

a rendszerváltást csak a komcsik ünneplik, nekik sikerült meggazdagodni rendesen, a hazaárulóknak.
nekünk (a népnek, majd nemzetnek) akkor van ünnepelni valónk ha be tudjuk fejezni a rendszerváltást.

tesz-vesz · http://kkbk.blog.hu 2009.06.22. 11:14:34

@Fedor: elkezdődtek a folyamatok, de egyébként nicns szólás- és vallásszabadság, mindaddig, amíg valakit azért pofoznak, mert más a vallása(ti: keresztényekre gondoltam), a szabadságjogokról meg annyit: egy oldalon olvastam, h már várják mikor kell újra kéziratos szamizdatokat írnunk, nekünk. de ezt csak a mifajtánk érti, a rendszerváltásban annyi jó volt: kimentek az oroszok, többpártrendszer lett.

Fedor · http://fedor.blog.hu/ 2009.06.22. 12:39:11

@tesz-vesz: Hol pofoznak itt embereket a vallásuk miatt? Nem állíthatom, hogy egyedi eset nem lehetett ilyen (bár én nem hallottam róla), de egy magánhülyét ne azonosítsunk már a közhatalommal... Most kezdjem el én is sorolni a nem keresztényeket ért atrocitásokat? Hülyeség lenne, mert ugyanúgy nem állami hatáskor lenne, mint a másik. Úgy bírom ezt az üldözési mániát. Szamizdat, persze. Mintha nem lenne a jobboldalnak két tévéje, két napilapja, egy rakás rádiója és weboldala, a kormányt utáló bloggerek hadáról nem is beszélve. Kit ér itt hátrányt a véleménye miatt? Még az uszító kurucot se, vagy a Jud Süss terjesztőit...

Bírom egyébként, hogy lassan úgy beszélnek itt egyesek az elmúlt 20 évről, mint ha folyamatosan ugyanazok lettek voltak hatalmon. Hahó, hát majdnem a felében jobboldali kormányzás volt! Miért nem történt meg akkor az elszámoltatás? Talán mert nem volt hozzá jogi alap?

A TOP 10 gazdag ember közül hány olyan van, amelyik inkább a jobboldalhoz áll közel? Demján, Csányi, Széles... Biztos, hogy minden gazdasági hatalom a másik oldal kezében van?

Az utódpárt képviselői (múltjuk ismeretében) demokratikus szavazáson kerültek vissza a kormányrúdhoz kétszer is! Hát miért hagytátok? Ja, hogy nem mindenki szavazott úgy, ahogy nektek tetszik? Esetleg olyan rossz volt az MDF meg a FIDESZ, hogy még az exkomcsik is jobbnak tűntek náluk? Hát ez a demokrácia, kezit csókolom.

A ballib oldal most leszerepelt, a következő választáson így kiszavazzák őket a Való Villából, mert simán leválthatóak a játékszabályokat betartva is, ez is a demokrácia része. Diktatúra, ugyan már... Nem ballib politikus száját hagyta el olyan mondat, hogy csak egyszer nyerjenek, 20 évig nem adják át a kormányrudat...
google.com, pub-2368870423120984, DIRECT, f08c47fec0942fa0