Nem kizáró ok
2009. október 14. írta: Fedor

Nem kizáró ok

Orbán Viktor számára is kínos Molnár Oszkárnak, Edelény fideszes polgármesterének nagy visszhangot kiváltó, sokak által kirekesztőnek ítélt kijelentése

Egy demokratikus párt vezetőjétől, volt és leendő miniszterelnöktől azt hiszem ez a minimum.

Orbán Viktor közölte: azt várja Molnár Oszkártól, hogy tegye egyértelművé a gondolatait.

Ennél is jobban?

Arra a felvetésre, hogy miért nem zárják ki Molnár Oszkárt, a pártelnök azt mondta, ha lenne rá okuk, ezt tennék, de a Fidesznek van egy pártalkotmánya, amely felsorolja, mely okok esetén lehet valakit kizárni.

Tehát a nyílt rasszizmus a FIDESZ-ben nem kizáró ok. Jó tudni ezt a továbbiakra nézve. Viszont akkor nem értem, hogy hogy jön ez össze azzal a korábbi, teljesen korrekt kijelentésével, hogy

a Fidesz a törvényes rend és a jog pártja, mi az emberi jogokat tiszteletben tartjuk, minden közösséget megbecsülünk, aki Magyarországon él, minden közösséghez tartozó polgárt a tettei alapján ítélünk meg, és nem a származása szerint.

Csak én érzek itt ellentmondást?

 

UPDATE

Ajánlott olvasmány: Hont András: Oszkár, az élő példa

 

A bejegyzés trackback címe:

https://fedor.blog.hu/api/trackback/id/tr891450316

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: Molnár Oszkár rasszista 2009.11.18. 07:20:04

Az a csávó, aki egy demokráciában megengedhetetlen kijelentéseket tesz, a friss hírek szerint újra képvieslő lesz - elég jó eséllyel. És ne legyenek kétségeink a felől, hogy egy nem éppen a belső demokráciájáról híres pártnál ez miként szavazódott meg....

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

DeMarco 2009.10.14. 19:38:19

Ki ez a fószer? Aki megvádolta a cigányokat, hogy gyógyszerezik a gyerekeket, meg ütik a hasukat? Meg aki két éve arról beszélt, hogy a zsidó nagytőke felvásárolja Mo-t és, hogy ő a hazai közép/kistőkét előtérbe helyezné velük szemben?

Tudod ebben az a szomorú, hogy éppen ma volt a feleségem nőgyógyásznál és mikor megjött mesélte, hogy volt ott egy büdös cigányasszony, (nőgyógyász előtt mosakodni felejtős) aki nagy hanggal mesélte a szomszédjának, hogy most jött először a dokihoz. Kérdezte a szomszédja, hogy és melyik hónapban van? Mondja a cigányasszony: a 8 és feledikben !!! De meg fogja mondani a doktornak, hogy őt császározzák meg, mert ez már a 11 ! gyereke és nem akar többet, úgyhogy zárják el a vezetékeket. Kérdezi a szomszédja, hogy de ha most jött csak dokihoz nem fél, hogy van vmi baja a gyereknek és csak most derül ki? Mire azt mondta a cigányasszony, hogy kit érdekel, arra legalább több családi pótlék jár majd...

Tudom, hogy meg fogom kapni, hogy utálom a cigányokat és rasszista vagyok. Máskor le se írtam volna, de mivel éppen ma történt ez és ha már felhoztad Oszkár történetét, akkor talán ideillik.
Lehet, hogy ez az Oszkár nyersen fogalmazott, amit rögtön felkaptak és ahogy kell fel is nagyítottak, most meg már cd-n hordozzák körbe, mint egy véres kardot, de tudod baszki, marhára igaza van...
Nem tudom, hogy ez a hasütögetés és gyógyszerezés mennyire igaz, de hogy áldatlan állapotok vannak az biztos.

És egyébként én is a hazai középvállalkozásokat tartom védendőnek és támogatandónak, nem a külföldi multikat, akik az adókedvezmény lejárta után koccolnak tovább... De ez megérne egy másik posztot.

TD223 2009.10.14. 19:55:33

"...nyílt rasszizmus" a kurva a....t!

Két k......tt tényt közölt Molnár!

Mt 2009.10.14. 20:08:49

Tudom, hogy ezzel ki fogom hívni magam ellen a sokak haragját, de:

Miért akarná Magyarországot felvásárolni a zsidó tőke? Mi van itt, ami nekik olyan sokat érne??

A hazai kkv és multik közötti adókedvezmények pedig tényleg megérne egy másik posztot.

TaTa86. · http://archiregnum.blog.hu 2009.10.14. 21:52:07

@TD223: Én azt nem értem, hogy miért hiszi azt valaki, hogy ez akárkit is érdekel?

Egyébként nem volt Molnár rasszista(, de a tények senki nem érdekelnek), de ha az lenne akkor mi van? A lakosság nagy része cigányellenes, ez áll magukra a cigányokra is.

ui: "A rasszizmus olyan gondolkodásmódot jelent, amely az emberek külsejében megfigyelhető eltéréseket kiemeli, ezekhez morális, társadalmi és politikai különbségeket rendel hozzá, és az így létrehozott csoportok között – feltételezett tulajdonságaik vagy értékeik alapján – hierarchiát állít fel."
Teleki Pál rasszista volt és antiszemita, Molnár Oszkár nem az.

Fedor · http://fedor.blog.hu/ 2009.10.15. 09:23:49

@TaTa86.: Csak azt nem tudom, hogy miért vesztek tényeknek ostoba, senki nem által meg nem erősített állításokat. És most ne gyertek nekem Simon Peresszel. Mondta azt is, hogy Lengyelországot meg New York-ot is felvásárolták. És? Ettől ez még nem igaz. A politikus különös ismertetőjegyei közé tartozik, hogy néha hülyeségeket mond, vagy az adott közegben népszerű túlzásokat. Inkább annak nézzetek utána, hogy a Magyarországon befektető cégek származási országai között hanyadik helyen áll Izrael. Nincs benne a több, mint 80%-ot lefedő első tízben, még Japán is is megelőzi. A németektől miért nem féltek? a befektetések egynegyedével ők a legnagyobbak...

úriparaszt · http://varanus.blog.hu 2009.10.15. 09:37:18

túl szigorú vagy :-)
egyrészt választások jönnek, senkitől (pártok) semmi jót nem várok, a szavazatok maximalizálása zajlik. kizárólag olyan nyilatkozatok jönnek, amik a legkevesebb veszteséget és/vagy a legtöbb nyereséget hozzák. ha ennek érdekében sszükséges,akkor elhatárolódik,ha nem, akkor pedig nem. nincs köze ahhoz mit gondol.
másrészt ennyi polgármesterből miért ne lenne egy-kettő (akár pár tucat) szélsőséges, vagy épp csak meggondolatlan. (lásd balassagyarmati kitiltás ficonak)
szerintem a pasi tényleg nem oszt, nem szoroz. a választói majd eldöntik nekik ez mennyire jön be.
mellesleg emlékszem volt valami riport a védőnővel is, aki nem szívesen de kimondta, hogy baromság amit a polgármester állít.
termésszetesen automatikusan megjelennek az ügyvédek és jogvédők, akik azonnal kártérítést követelnek, ebben a kultúrkörben (cigányok) pedig kb egy szó is elég, feltéve ha némi pénzzel jár.

orbán lassan 20 éve gyakorolja a kettős beszédet, lassan beérik és olyan profi lesz, hogy nem is vesszük észre ;-))

megint más, zsidő tőke. nem értem ezt a nagy hisztit. ha valóban így lenne, és tételezzük fel izraeli üzletemberek 'felvásárolják' az országot, méghozzá olyan szinten, hogy mindenben befolyásuk, döntési joguk van, akkor csak egyetlen országról (izrael) beszélünk. elég egy tökös miniszterelnök és egyetlen tollvonással elveszi tőlük. izrael nem fog háborút indítani egy európai ország ellene, az únió pedig majd jól behisztizik (magántulajdon védelme) de majd megnyugszik. nem elegáns de legalábbb annyira életszerű, mint az ország 'felvásárlása'.

Fedor · http://fedor.blog.hu/ 2009.10.15. 10:09:57

@DeMarco: Szerintem azért a felelőtlen viselkedés és a szándékos károkozás megítélése között azért van némi különbség... Ráadásul Molnárnak semmi bizonyítéka nincs arra, amit állított. Nem tudok mást mondani, mint azt, hogy ez a felelőtlenség és a higiéniai hiányosságok a tanulatlansággal járnak, tehát ezek megváltoztatására kell törekedni. Én ismerek tanultabb, dolgozó cigányokat is, azok nem ilyenek. Arra kell törekedni, hogy ők legyenek többségben a cigányságon belül. És csak arra tudok visszakanyarodni, hogy nem a negatív példák kiemelésével, általánosnak beállításával (pláne, ha azok nem is igazak, vagy túlzóak), és az ellenük való indulatok szításával tudjuk ezt elérni, hanem elfogadással és támogatással. Igen, ez eddig rossz módszerekkel és hatástalanul folyt, de ez nem azt jelenti, hogy a cél rossz, csak azt, hogy rosszul csinálták eddig a kormányok, hát változtassunk rajta. És igen, ehhez az érintett cigányok fokozottabb együttműködése is kell, ehhez meg hiteles cigányvezetők kellenek, és a remény szítása, hogy nem felesleges próbálkozni. A megfélemlítés, az ellenük való gyűlöletkeltés pont az ellenkező hatást éri el.

CsigaBige 2009.10.15. 10:53:22

Szoc. munkás ismerősöm is mesél olyanokat...emberek..attól, hogy te nem élsz, nem mozogsz olyan környezetben amiről a véleményedet alkotod, még nem kell minősíteni azoknak az állítását, akik bizony testközelből tapasztalják meg, hogy milyenek is "ők". Lehet, hogy nem mindenhol van gumikalapács, de tudatosan próbálják alkohollal, dohányfüsttel, egyéb módszerekkel károsítani a magzatot. Na...akkor most mert én ezt ki is mondtam, nem csak mosolyogva tűröm, hogy ezek az emberek milliárdokat vegyenek el az állam pénzéből, a MI pénzünkből, már rasszista vagyok. Isteni.

Fedor · http://fedor.blog.hu/ 2009.10.15. 11:05:36

@CsigaBige: Felhívnám a figyelmedet az általam használt IS szóra. Persze, ismerek olyan cigányt is, akivel nem szívesen közösködöm, de magyart is. Egy szóval nem állítottam, hogy amit DeMarco írt az igaz, ha egyszer azt állítja, hogy ez személyes tapasztalat. de ez a felelőtlen viselkedés szerintem továbbra is csak a tanulatlanság és a szegénység kontójára írandó, és nem arra, hogy cigány az illető. Sőt, dohányzás és alkohol terén nem egy értelmiségi magyar nő is ludas, és nem mindegyik hagy ezzel fel, ha terhes lesz...

TaTa86. · http://archiregnum.blog.hu 2009.10.15. 11:31:28

@Fedor: Én most pont nem a zsidó tőkésre mondtam. Én is tartom azt, hogy ilyet a legnagyobb ellenzéki párt képviselője ne mondjon.
Nem azért mert nem igaz, és nem azért mert sértő(, a nagytőkések biztos sértődékenyek), hanem egyszerűen azért mert neki tényleg adottak a lehetőségei, hogy ennek utána járjon.
Akkor pedig a szájkarate meglehetősen, gyáva és lusta dolog.

Egyébként létezik olyan, hogy stróman, meg olyan is, hogy a zsidót németnek, amerikainak, írnek mondanak. Szóval így elég nehéz kiszűrni. Pl Magyarországon meglehetősen sok ciprusi fektet be. Akkor most azok ciprusi nagytőkések vagy off-shore cégek?
Perez pedig még mindig állam elnök, nem mezei politikus. Ha Sólyom kijelenti, hogy el fogjuk foglalni Felvidéket, abból akkor is botrány lenne, hogyha Sólyom tényleg bolond lenne. De hogyha végigolvasod a teljes szöveget, akkor rájöhetsz arra, hogy Perez nem hülye...

@CsigaBige: A gumikapalács egyébként placebo. Viszont az alkohol, és a dohány-, pláne gumifüst, az tényleg rendesen végzi a dolgát.

Talon Karrde · http://youtu.be/RNT_uICTe9M 2009.10.15. 13:16:22

"A politikus különös ismertetőjegyei közé tartozik, hogy néha hülyeségeket mond, vagy az adott közegben népszerű túlzásokat." ez Molnár Oszira is érvényes, ugye Fedor?
A cigányokhoz való viszonyulásodról kezd kialakulni a kép bennem: a negatív példát nem látjuk, nem halljuk, mentegetjük, a pozitív példa észrevevését követeljük. Azért nem feltünô egy dolgos, rendes roma, mert ez a normális viselkedésforma egy normális 2009-es társadalomban. Nem jár külön dícséret azért mert ugyanazt csinálja mint minden rendes ember. A negatív példákat produkáló romák úgy tünik hogy képtelenek tanúlni.

Fedor · http://fedor.blog.hu/ 2009.10.15. 18:45:56

@Talon Karrde: "ez Molnár Oszira is érvényes, ugye Fedor"

Természetesen. A különbség ott kezdődik, hogy amíg Molnár kijelentései olyan hülyeségek, amelyeket nem lehet félreérteni, és egyértelműen károsak, a Peresz mondat a túlzás kategória, amit ráadásul tudatosan félre is értelmeznek jobboldalon:

www.judapest.org/jp-szajbarago/izrael-felvasarolja-magyarorszagot/

Fedor · http://fedor.blog.hu/ 2009.10.15. 18:53:04

@Talon Karrde: "A cigányokhoz való viszonyulásodról kezd kialakulni a kép bennem"

Ami hamis kép. Sehol olyat nem írtam, hogy a valóban megtörtént bűntetteket mentegetni kell, vagy elhallgatni. Talán nem kell emlékeztetnem rá téged, hogy pont az előző posztom, ahol bekapcsolódtál a blog életébe, arról szól, hogy elítélem a cigány rasszizmust is. De azt valóban vallom, hogy ha azt szeretnénk, hogy a cigányok között több legyen a tanult és dolgos, akkor pozitív példákat kell eléjük állítani. Minél többet. És akkor majd idővel elérjük azt, hogy ne legyen extra érdem, hogy ugyanúgy él, mint egy magyar sorstársa, mert a mai háttérrel ez sokszor az.

A kettő között nincs ellentmondás, az a korrekt, ha mind a kettő helyet kap. Csak sajnos tapasztaltaim szerint a bűnök túlzott hangsúlyozása most sokkal nagyobb szerepet kap a kelleténél.

TD223 2009.10.15. 21:21:15

@Fedor: Nyilván beindult a cionista média Perez-mosdatása. Nem jó, ha tudjuk, mit tesznek. A valóságot szívesen megmásítják, hogy kevésbé tűnjön magyarellenesnek.

TD223 2009.10.15. 21:23:11

@Fedor: Molnár annyi hülyeséget mondott, hogy az egész világot felvásárolják, pedig csak a fél világot. A sivataggal meg az óceánokkal... nem lehet sokat kezdeni

Talon Karrde · http://youtu.be/RNT_uICTe9M 2009.10.16. 07:44:29

@Fedor: "akkor pozitív példákat kell eléjük állítani".
Ne haragudj, de nem látom módját annak, hogy bármilyen pizitív példa is eljusson a fejükbe. Szerinted olvasnak ujságot, neteznek, blogolnak, néznek politikai és társadalmi vitamüsorokat?
Este 10-kor kellene egy nagyon elszánt csapat kocsma-tour-okat szervezzen a falvakban és mindenkit akit ott talál (cigányt & nem cigányt) hazaküldjön... Aki olyan késôn még bír inni és mulatozni (minden nap) az másnap garantáltan nem dolgozni fog. Szerintem.

Fedor · http://fedor.blog.hu/ 2009.10.16. 08:19:42

@Talon Karrde: Nézd, kocsmaügyben aktív absztinensként én biztos támogatlak :-)

Tévét egyébként biztos néznek, mert az ott van a legszakadtabb putriban is, ahol már van áram, de ha hagyományos úton nem megy, akkor alternatív utakat kell találni. Pozitív visszacsatolás az is, hogy ha bemegy a boltba (és még nem szolgált rá a gyanúra), akkor ne kezeljék úgy, mintha biztos lopni menne. Ha nem pattan vissza minden állásajánlatról (ha már dolgozni akar) abban a pillanatban, amint kiderül a nemzetisége. És akkor sok kis apróság szájhagyomány útján is terjedni fog, mert pletykálni azért ők is szoktak :-)

Persze, a bűnözők ellen szigorúan fel kell lépni, ezt senki se vitatja. De szerintem a kétféle hozzáállás megfér egymás mellett.

Talon Karrde · http://youtu.be/RNT_uICTe9M 2009.10.16. 08:44:34

@Fedor: nagyon jók a példák. Már nagyon OFF vagyok, de egy saját tapasztalatot osztanék meg veled: sajnos a cigányoknál nem számít bűnnek lopni és ezt nem tudom hogy lehetne orvosolni.

DeMarco 2009.10.16. 15:10:00

@Fedor: Értékelem az elméletedet. Még egyet is tudnék érteni vele. Csak sajnos nem hiszem, hogy a gyakorlatban kivitelezhető lenne. Hiába akarsz jó példákat bemutatni, amikor ezzel teljesen ellentétes a valóság. Mintha megint felcserélnéd az ok-okozatot. Egy egyszerű példával élve: A barátomnak vannak vegyeskereskedései, amik be vannak kamerázva. Bejön egy cigány, (de akár egy nem cigány is, ez igazából mindegy). Ellop valamit. A kamera veszi. Majd másnap bejön egy másik, utána egy harmadik és mindegyik meglovasít vmit. Hányadik után unod meg? Meddig terjed a türelmed (és a pénzed)? A sokadik ilyen eset után természetszerűleg minden hasonló egyénre gyanakvással tekintesz. Ez óhatatlanul így van, nem véletlen, hogy a nagy hipermarketekben is rájuk tapad a kamera szeme... De én úgy gondolom, hogy ez nem rasszizmus. Még csak nem is előítéletesség. Egyszerű mindennapi tapasztalat és az ellenük való védekezés. Érted ugye? Ők lopnak, mi védekezünk. Ok-okozat. Ezen nem segítenek a jó példák. A jó példák őket motiválhatják csak, nekik kell levonni belőle a megfelelő következményeket, nekik kell megváltozniuk. Mi ezt nem tehetjük meg helyettük. Én is dolgoztam igazi sötét bőrű cigánnyal. Ritka dolgos, normális volt, saját lakással, két gyerkőccel, átlagos élettel. Soha nem bántotta senki a cigányságáért, ellenkezőleg nagyon sokan kedvelték. De dolgoztam több náció tagjaival, németekkel, japánokkal, amerikaiakkal, négerekkel és ugyanez jellemző velük szemben is. Egyáltalán nem igaz, hogy a magyar rasszista, kirekesztő lenne. Remekül együtt tud élni és dolgozni különböző emberekkel, kultúrákkal egészen addig amíg hasonló visszajelzéseket kap, mint amit ő is ad. Csak akkor borul meg, amikor negatív tapasztalatokat szerez...

Fedor · http://fedor.blog.hu/ 2009.10.16. 15:51:01

@Talon Karrde: Tudom, pont az a cél, hogy ez megváltozzon, ha ez nem jött volna le abból, amit írtam. Azért nem bűn, mert ezt a mintát látják, ezt követik. Hát akkor valahogy más mintát kell mutatni nekik.
@DeMarco: Kamerával figyelni egy dolog, kapásból belépéskor éreztetni vele, na az meg egy másik. Miért ne lehetne összeegyeztethető a kettő? Másrészt meg írtam is, hogy "még nem szolgált rá a gyanúra". Aki gyanúsan viselkedik, azt persze, hogy figyeli az ember. Akit egyszer már rajtakapott, azt persze, hogy figyeli az ember. De ez meg újfent nem bőrszínfüggő dolog, még akkor se, ha a gyanúra rászolgálók között több a cigány.

"A jó példák őket motiválhatják csak, nekik kell levonni belőle a megfelelő következményeket, nekik kell megváltozniuk. Mi ezt nem tehetjük meg helyettük."

Miért, én mást mondtam? Hát pont ez a mondanivalóm lényege...

DeMarco 2009.10.16. 16:12:19

@Fedor: "Hát akkor valahogy más mintát kell mutatni nekik."

Győzikét? :)))

Nem tudom, hogy ez így működőképes-e. Mutassunk más mintát: Ne dohányozz, ne igyál, ne lépj a fűre, ne drogozz stb.
De akármit teszünk, mintha újratermelődnének azok akik cigiznek, isznak, fűre lépnek, drogoznak.
És hiába vannak pozitív tapasztalatok, mintha semmit se érnének...

DeMarco 2009.10.16. 16:15:12

De végül is van változás, mégha hangyányi is. Például nálunk mindig tele vannak a szelektív kukák és elég rendezett az utca összképe. (Bár ez a város pénzesebb rétegének része.)

Fedor · http://fedor.blog.hu/ 2009.10.16. 16:24:11

@DeMarco: Na látod. Egyébként a drogmegelőző, meg dohányzásellenes kampányok jó példák (a dohányosok száma igenis csökkent az elmúlt években), bár én nem egy ennyire marketingközpontú reklámhadjáratra gondoltam, mert az visszaüthet, pláne a mostani feszült légkörben.

Talon Karrde · http://youtu.be/RNT_uICTe9M 2009.10.16. 16:30:04

@Fedor: Sajnos Fedor, a dohányosok száma azért csökkent az elmúlt években, mert felment az ára és az INTELLIGENSEBBEK rájöttek, hogy nem éri meg anyagilag+egészségileg. Sajnos Fedor, nem lehet tölcsérrel józan ítélôképességet cspegtetni a cigányok fejébe. SAJNOS kevésbé intelligensek mint a többség.

Fedor · http://fedor.blog.hu/ 2009.10.16. 17:03:43

@Talon Karrde: Na most kénytelen vagyok belegyalogolni a lelkedbe. Ez az utolsó mondatod maga az alaptalan, tömény előítélet, rasszizmus. NEM IGAZ, hogy kevésbé intelligensek. Semmi sem igazolja, hogy egyik, vagy másik nép jóval intelligensebb, vagy kevésbé intelligensebb lenne az átlagnál, sőt, pont az ellenkezőjére van bizonyíték. Azonos feltételek mellett a cigányok között is ugyanaz a haranggörbe jönne ki az IQ eloszlást nézve, mint mindenki másnál. A körülmények, a kulturális, szociális háttér, na az különbözik.

Talon Karrde · http://youtu.be/RNT_uICTe9M 2009.10.16. 17:30:29

@Fedor: OH, a lelkem nagyon jól van, semmi gond. Mutatsz nekem errôl valami statisztikát? Van felmérés ami a cigányok IQ-ját méri? Én nem feltétlenül akarom bizonyítani azt hogy kevésbé intelligensek, de te megint SPEKULÁLSZ! Javíts ki ha tévedek, de Indiából származnak és bizony Indiában vannak komoly, világhírü tudósok, művészek, írók, szobrászok. Miért nem tudnak a cigányok hasonlót felmutatni? IGEN, a cigányok fantasztikus zenészek, táncosok, vannak köztük értelmes, okos, intelligens emberek, de sokkal jellemzőbb rájuk egy ösztönszerü életvitel mint egy intellektuális. 12-13 évesen a cigány hagyomány megköveteli hogy már családot alapítson, szellemi fejlődésre nincs lehetősége, és ha ezt toleráljuk, akkor mi fosztjuk meg őket a lehetőségtől hogy fejlődjenek. Sajnos egy középkori értékrend szerint élnek a XXI. században, ők kellene belássák hogy a hagyományaik ebben a korban már nem teszik őket versenyképessé. A nőt tisztelik mint anyát de ezen kívül alig van joga bármihez. El vannak veszve az ő középkori hagyományaik és a XXI. századi követelmények között és közülük csak a nagyon értelmesek tudnak érvényesülni.

Fedor · http://fedor.blog.hu/ 2009.10.16. 17:35:56

@Talon Karrde: Ne keverd össze az intelligenciát a műveltséggel, és a hagyományokkal. Nem ugyanaz. És megint szelektíven olvasol: Pont azt írtam, hogy _azonos körülmények között_. De a körülmények nem azonosak.

"Az USA-ban több próbálkozás történt arra, hogy bebizonyítsák, a fehérek átlagos intelligenciája magasabb a feketékénél. Ez sikerült is, a teszteket azonban fehérek állították össze. Az összehasonlításkor a feketék rosszabb eredményének értelmezésére több magyarázat is született; ma már több országból származó eredmények is azt jelzik, hogy egy rosszabb szociális-gazdasági helyzetben lévő kisebbség átlagos intelligenciája általában alacsonyabb, mint a jobb helyzetben lévő többségé, és ennek oka elsősorban a rosszabb lehetőségekben rejlik. Ezzel egy hosszú vita is lecsendesedni látszik, amely az intelligencia örökölhetőségének, illetve környezeti tényezők által való meghatározottságának mértékéről szólt. A két tényező súlyát ma nagyjából egyformának tekintik, hangsúlyozva, hogy a kettő nem választható el egymástól, inkább kölcsönösen teret nyitnak a másik hatásainak érvényesüléséhez. A környezeti hatások elsősorban a pubertáskor végéig játszanak lényeges szerepet: a táplálkozás, a környezet ingergazdagsága, az iskolai oktatás színvonala, a szellemi kihívások mind fontos tényezők az intelligencia kamaszkor végére stabilizálódó értékének kialakításában. Úgy tűnik tehát, hogy ezt a tulajdonságunkat is nagyrészt a szüleinknek köszönhetjük, egyrészt a poligénes (sok-kis-génes) öröklődés szabályainak megfelelően genetikailag, másrészt gyerekkori környezetünk alakítása miatt. Két kiugróan intelligens szülőnek ugyanakkor valószínűleg kevésbé intelligens gyerekei fognak születni a "visszatérés az átlaghoz" genetikai szabálya alapján."

mensa.hu/az-iq-rol

Talon Karrde · http://youtu.be/RNT_uICTe9M 2009.10.16. 17:43:29

@Fedor: OK Fedor, de a körülményeket ki teremti meg? Mi vagy ők?

DeMarco 2009.10.16. 18:40:53

Intelligencia kérdésében Fedorral értek egyet, de a hagyományok hátrányában Talonnal. Bár az USA nem jó példa erre, mert nálunk sosem voltak rabszolgák a cigányok mégcsak szolgák sem és soha nem érte őket olyan szegregáció, mint a négereket az USA-ban. (Ahogy a viccben is: Nálunk ezentúl nincsenek feketék és fehérek, csak kékek! A sötétkékek hátra ülnek a világoskékek előre...)
Ennek ellenére persze lehet követni az USA-t bizonyos fokig. De azért hozzátenném, hogy ott a feketék maguk harcolták ki azokat a jogaikat amiket nálunk alapból megkapnak. Van egy álmom... De nálunk a cigányvezetőkre sem lehetnek büszkék a cigányok, mert ők is a tipikus példát mutatják csak... Az egyiket most fogják éppen lecsukni.
Nyilván a környezeti hatások sokat számítanak, de számtalan példa mutatja, hogy ha jobb környezetbe kerülnek, rövid úton leamortizálják azt és képtelen fenntartani a jobb környezetet, megbecsülni amit kapnak. Tisztelet a kivételnek, mert azért ilyenek is vannak. Ennek ellenére én csakazértis megszüntetném a telepeket és normális környezetbe tenném őket, hogy ha ők nem is, de talán a gyerekeik jobbat akarnak maguknak.

Talon Karrde · http://youtu.be/RNT_uICTe9M 2009.10.16. 21:05:13

Szeretném felhívni rá a figyelmet hogy nincs annyira kiforrott véleményem a cigánytémáról mint nektek, én is csak keresgélem a válaszokat, sajnos. Azt viszont el kell mondjam, hogy tényleg nehezen lehet összehasonlítani az USA-t és az ottani néger lakosságot Mo.-al és az ott élô cigánysággal. USA-ban tudtommal nem volt olyan áltudomány (niggerológia? bocs!) mint a romológia. A négerek akartak valamit, harcoltak érte, dolgoztak, vért izzadtak hogy bizonyítsanak ehhez képest a cigányok Mo.-on (!figyelem nem mind, csak az "allja"!) egyszerüen elvárják hogy a sültgalamb a szájukba repüljön és fel vannak háborodva ha ezt a jogukat valaki megkérdôjelezi.

Fedor · http://fedor.blog.hu/ 2009.10.17. 10:06:59

@TaTa86.: Most te komolyan egy kuruc cikkel próbálsz meg cáfolni? Ne röhögtess. Annyira átlátszóak az olyan mondatok, hogy "Finnországban sincs egyetlen egy cigány származású tanár sem" Hát mekkora a cigány népesség aránya Finnországban? Az IQ teszt kultúrafüggőségéről már fentebb írtam.
@Talon Karrde: A romológia nem áltudomány, hanem a néprajz egy ága, olyan, mint a magyarságkutató, szóval ilyesmi minden népnél van. Az amerikai négerek is tanulnak fekete történelmet a hivatalos történelem oktatáson kívül...

Raktam ki a témában egy új írást:

fedor.blog.hu/2009/10/17/a_fejeket_kell_atallitani_de_nem_eroszakkal

Talon Karrde · http://youtu.be/RNT_uICTe9M 2009.10.17. 10:58:04

@Fedor: Fedor drága, Romaniaban, Szerbiában és Bulgáriában nem tudok romológiáról, ez tipikus magyar találmány.
www.eric.ed.gov <> kuruc.info

Fedor · http://fedor.blog.hu/ 2009.10.18. 08:32:43

@Talon Karrde: És biztos, hogy ez minket minősít, és nem őket?
süti beállítások módosítása
google.com, pub-2368870423120984, DIRECT, f08c47fec0942fa0