A Rózsa-Flores Eduardo emlékverseny győztese
2010. március 03. írta: Fedor

A Rózsa-Flores Eduardo emlékverseny győztese

Kőbányán nem csak a régi plakátoknak van szabadtéri múzeuma, hanem a dadaista költészetnek is - gondoltam, amikor ezt a fotót készítettem:

A képen egy régóta (talán már több éve is) bezárt kioszk látható, aminek a háta a Kőbánya alsó vasútállomáshoz támaszkodik (nem hinném, hogy sok felüljárón található vasútállomás, szóval a maga nemében az is unikum szerintem, de ez OFF). A táblán halványan még mindig látható a "BÜFÉ" felirat, de nem ez érdekes benne, hanem ami felette van.

NÉMA NÉP :ÜRES FALAK!

Amióta először megláttam ezt a mondatot, azóta próbálom megfejteni. Olyan a hangzása, mint egy forradalmi jelmondatnak, de az egésznek igazából semmi értelme. Odáig még érthető, hogy NÉMA NÉP: Addig, amíg a nép tűri az elnyomást, az lesz, hogy... Mi is lesz? ÜRES FALAK? Ez mit akar jelenteni? Miket hiányol az ismeretlen költő a falakról?

Természetesen azt csináltam, ami ma már mindenkinek elsőként jut eszébe: beírtam a Gugliba ezt a mondatot. És rá is találtam a megoldásra, ami közel áll a sejtéseimhez, ugyanakor mégis meglepő volt számomra.

Az első találat ugyanis a Lelkiismeret '88 egyik felhívásához vezetett. Akiknek már kiesett volna az emlékeiből az általuk szervezett 2002-es hídfoglalás (ahonnan Budaházy karrierje is indult) azoknak a csoport irányultságáról talán annyit, hogy a 88 a nevükben közismert neonáci kód, a honlapjuk meg egy Cion bölcseinek jegyzőkönyvéből vett idézettel indul. A felhívás társszerzője a Tomcat-féle Bombagyár (ahol szintén megtalálható), gondolom őket nem nagyon kell bemutatni.

Maga a felhívás így kezdődik:

A Lelkiismeret '88 csoport a Bombagyár közösségi bloggal meghirdeti a Rózsa-Flores Eduardo emlékversenyt.

Mint ismeretes, Eduardo rendszeres szerkesztője volt az l88.hu-nak, illetve más módon is sokszor segítette a nemzeti radikális oldalt. 2009 áprilisában bekövetkezett halála előtt egy képet és egy mondatot juttatott el szerkesztőségünkbe:

Ez volt az utolsó levele hozzánk. Így számunkra lelkiismereti kérdés,hogy a benne rejlő üzenetet látva életre hívjuk azt, egy picit megidézve Eduardót is.

Tehát a Bolíviában kivégzett tűzharcban meghalt Eduardo a szerzője ennek a sornak. Flores a politikai véleménynyilvánítás falfirkákban megnyilvánuló formáját hiányolta az utcáról, így a felhívás erről szólt: Szórjátok meg a várost ezzel a mondattal. Nagy hatása nem volt, mert én máshol nem láttam, és a gugli is csak két találatot dobott ki rá, ahol megemlítik ezt a mondatot a felhíváson kívül. Ebből az egyik az általam lefotózott táblával foglakozik itt, nem messze, a 10ker blogon, a másik pedig a tavaly nyári fóti balhé kapcsán került fel a városháza falára, ahonnan gondolom már rég leszedték, így szerintem a több, mint féléves, időtállónak bizonyuló alkotást nyugodtan lehet a pályázat győztesének nevezni. Díjat nem tudok felajánlani, az egyetlen jutalom a dicsőség :-)

De hogy legyen egy kis csavar is a történet végére: a keresgélés közben ráakadtam a Tilos rádió egyik műsorának blogjára, egészen pontosan egy 2003 júliusi, tehát még a BEST plakátnál is régebbi bejegyzésre a blogon, ahol ez állt:

Hosszabban elidőztünk a zenekar házatáján, mert a zenekar egyik plakátját betiltotta a rendőrség, tehát életképeket hallhattatok az ellenállási mozgalomról. Aztán ebben végleg benne ragadtunk, és teljesen spontán lejátszottuk a teljesen spontán kéznél lévő betiltott számot immár a Diagonál együttes előadásában. A címe pedig: Üres falak, néma nép.

Hoppá. Lehet, hogy Flores (velem és a guglival ellentétben) ismerte ezt a bandát, és csak megtetszett neki ez a mondat, így kölcsönvette?

Na ez az, amit már valószínűleg soha nem fogunk megtudni.

A bejegyzés trackback címe:

https://fedor.blog.hu/api/trackback/id/tr821805954

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

DeMarco 2010.03.05. 03:42:06

@Fedor: Látod milyen jó társaságba keveredtél tudatodon kívül?

vadász2 · http://kariblog.blog.hu 2010.03.05. 19:11:36

Hiányolta a politikát a falakról???
Nálunk annyi "Tolvaj MSZP", meg "Dögöljön meg a Fidesz" falfirka van...
süti beállítások módosítása
google.com, pub-2368870423120984, DIRECT, f08c47fec0942fa0