Szavazás: A kampány plakátcsaja, 2010
2010. április 07. írta: Fedor

Szavazás: A kampány plakátcsaja, 2010

Ősi marketinges alaptétel, hogy jó nővel mindent el lehet adni. Nos, mivel a kampánycsendig hátralévő órák száma már csak kétszámjegyű, sok újdonság az első fordulóig már nem nagyon várható, így azt hiszem, most már nyugodtan osztályozhatjuk a pártok plakátjait ebből a szempontból is.

A kampányban a jócsaj-faktort egyértelműen a küszöbkörnyéki kispártok használták ki, de hát így volt ez már 4 éve is:

No de lássuk az idei mezőnyt (ahol megtaláltam, online szereztem be a plakátot, de van egy-két saját fotó is). Arra kérek mindenkit, hogy szavazáskor felejtse el a pártszimpátiáját, az egyetlen értékelési szempont az esztétikum legyen.

Köszönöm.

LMP

Az induló pártok közül talán az LMP dobta utcára a legtöbbféle plakátot, így nem csoda, ha tőlük több jelölt is akad. A néhány napja utcán lévő plakátján pl. ketten is szerepelnek (Schifferék ebben a dimenzióban csak érdektelen mellékfigurák). A zöld ruhás, fekete hajú leányzó Szabó Tímea, a párt szóvivője és képviselőjelöltje, társa pedig, ha jól azonosítottam be, akkor Szabó Rebeka, aki Kiskőrösön volt jelölt-jelölt.

A baloldali ökopárt harmadik versenyzője egy vadóc, webkettes kismama, akiről sajnos többet nem tudtam kideríteni.

MDF

Az MDF három gráciával indította a kampányát. A párt honlapján található elhíresült bemutatkozó videók tanúsága szerint a sárga sálas neve Dóri, a szőkeségé meg Gyöngyvér, és mindketten egyetemisták (no meg konzervatívok, mi mások lennének). A harmadik leányzóról nem tudok semmit, de a pletykák szerint mindhárman az MDF sajtósai.

FIDESZ

Egy kétharmadra törekvő néppártnak mindenkihez kell szólnia, így az átlagcsalád, és a megtört jómunkásemberek mellett csak egy plakáton jutott hely olyasvalakinek, aki indulhatna versenyünkön, és ő is csak nagyszülői felügyelet mellett. Na de viszont az az egy fideszes versenyző cserébe nem akármilyen...

MSZP és Jobbik

A két középpárt ebben a versenyben gyászosan leszerepelt: egyiküknek sincs olyan központi plakátja, amit indíthatnának. De hogy ne érje szó a ház elejét, kiválasztottam mind a két pártból egy-egy csinos képviselőjelöltet, akiknek gondolom a körzetükben van kint plakátjuk elég.

Baloldalon (naná) látható az MSZP színeiben a volt kormányszóvivő, Budai Bernadett (Ferencváros), jobboldalt pedig (még jó hogy) a Jobbik hódmezővásárhelyi szőke ciklonja, Kristó Gabriella.

PolMILF

A hagyományos versengésbe ugyan nem férnek bele, de egy külön senior kategóriát szerintem mindenképp megérdemel a Dávid Ibolya - Morvai Krisztina - Seres Mária trió (Lendvai Ildikó nem szerepelt plakáton ebben a kampányban, így ő ebből a szavazásból kimarad).

Az első két versenyző már régi motoros (ha hölgyekkel kapcsolatban ezt lehet mondani), mindkettejüknek már nagyobb múltja van, mint szeretnék. Az MDF elnöknője gondolom az Orbán-Torgyán  kormányban betöltött miniszteri pozícióját szeretné már elfelejteni, meg azt az időszakot, amikor nem volt még annyira pozitív véleménnyel a jelenlegi miniszterelnök-jelöltjéről, mint az utóbbi egy évben (sőt), a Jobbik nagyasszonya és köztársasági elnök-jelöltje pedig valószínűleg azt törölné ki az életrajzából örökre, hogy egykor dolgozott az SZDSZ programján és tanácsadott Megyónak.

Seres Mária viszont (hiába az aláírás-gyűjtés feketeöves nagymestere) a kampány meglepetése. Már az, hogy tényleg nulláról indulva eljutott az országos listaállítás jogáig. Hogy a politika terén meddig jut el, majd kiderül vasárnap. De hogy a három hölgy közül kit tartotok a legszebbnek, arról már előbb lehullhat a lepel.

Nos?

A bejegyzés trackback címe:

https://fedor.blog.hu/api/trackback/id/tr461901785

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

DeMarco 2010.04.07. 17:49:35

Nincs az a jó nő, akivel el lehetne adni a szadöföt... bokros leilától feláll...az ember hátán a szőr...

Eddig 100%-al vezet a fideszes csajszi, meg Morvai, ez utóbbi nem meglepő a felhozatalban...

Fedor · http://fedor.blog.hu/ 2010.04.07. 17:52:42

@DeMarco: Azért volt 100%, mert te szavaztál először :-)

vitéz Thapóccay néma bárány 2010.04.07. 18:05:37

Szabó Tímea cukorfalat :-)
A MILFek közül Dávid Ibolyát büntetném falhoz vágva, szigorúan. Aztán nem bánom, engem is kizárhat :-)

vadász2 · http://kariblog.blog.hu 2010.04.07. 20:33:54

A Szabó Tímea már sokat szerepelt egy korábbi kampányban (LMP-nek nem volt olyan sok...). Akkoriban elég karikásak voltak a szemi :-D
A másik Szabó a plakáton a testvére?

Korábban az ilyen stílusú MDF plakátra azt hittem, hogy a Benetton Egyesült Színeit reklámozza (tisztára ugyan az a stílus)
Budai Berni képviselő lesz? Kár, hogy nem a Franzstadtban szavazok :-( Ha bejut, legalább lesz értelme nézni a közvetítéseket :-D

Ez a Seress plakát viszont eléggé rosszul sikerült. Nézett ki már ő jobban is. Így most lecsúszott Morvai mögött :-P

nincsbasten 2010.04.08. 08:50:39

MDF Dórit már sunáztam, szóval illik rá is szavaznom :P

Fedor · http://fedor.blog.hu/ 2010.04.08. 11:11:33

Ember tervez... Azt gondoltam, hogy nincs az az isten, ami ezt a szavazást megmenti az Index címlaptól, csak épp az időzítésnél még nem számoltam Kubatovval :-(

DeMarco 2010.04.08. 12:10:21

@Fedor: Hát igen, Kubatovról lemaradtál... nohát mégiscsak érdemes lenne néha a kurucra kattintani?? :DD

De ha előre akarsz kerülni, nem késő, írj egy posztot sípánka és a kuruc összefonódásáról... :)))

Fedor · http://fedor.blog.hu/ 2010.04.08. 12:12:25

@DeMarco: Valahogy volt egy érzésem, hogy neked az egészből ez jön majd csak le...

DeMarco 2010.04.08. 12:48:38

@Fedor: Miért neked mi más jött le??
Nehogy megint elkezdj álrettegni te is.

1. Személyesen vittem le a kopogtatómat a Fidesz irodába, megadva a telószámomon kívül minden más adatot, köztük a beleegyezésemet az adataim kezelésébe. Vagyis tök' legálisan kezelik ezt egy adatbázisban. Jah és büszke vagyok rá, h rájuk fogok szavazni. Ennek megfelelően minden fontos infót megkapok, ma is jött két levél, meg egy hűtőmágnes. Ez utóbbinak inkább a gyerekek örültek...

2. Ismerőseim hosszú évek óta részt vesznek függetlenként a választási bizottságokban. Épp a minap mondta, h úgyis mindenkiről tudják, h merre fognak szavazni... Kérdeztem is, hogy ugyan honnan tudnák? Tudják, mert ismerik őket többnyire. Pedig ez város, nem kis falu. De valóban igaza van, hiszen én is rengeteg emberről tudom az utcában, h ki merre húz, már arról is, h milyen zászlók lobognak az erkélyeken, kertekben.

Ráadásul mindenki tudja, h minden párt vezeti a listákat, ezért annyira bírom amikor így beindul a képmutatás, álrettegés... mint a bankoknál, h vezetik a települési hiteles listákat... :DDD
Mese, mese, meskete...

Fedor · http://fedor.blog.hu/ 2010.04.08. 12:53:48

@DeMarco:
1. Attól még ez törvénytelen dolog.
2. Akkor is ezt mondanád, ha az MSZP-ről derült volna ki ugyanez?

Mindegy, hagyjuk, ki lett ez már vesézve ezer helyen.

vadász2 · http://kariblog.blog.hu 2010.04.08. 14:22:08

@Fedor: Írd meg, hogy Kubatov jobban érdekli az olvasókat, mint a szép lányok! Amúgy blikkesen ;-)

Végre szivárog a Fidesz! Az elmúlt minimum 4 évben csak az MSZP, meg az SZDSZ volt ementáli.

DeMarco 2010.04.08. 15:25:43

@Fedor:

1. Már megbocsáss, de egyáltalán nem törvénytelen. Ezt igyekszel sugallni, meg a maszop, de valójában 3 forintért meg lehet legálisan venni az adatokat, illetve, mint írtam is, az én esetemben kifejezetten felhatalmaztam a Fideszt az adataim kezelésére, így a listájukon való szerepeltetésére is. Ergó teljesen legális.

2. Igen. És nem kell "kiderülnie", mert mindenki tudja, tegnap maga sípánka is elismerte, hogy ők is vezetik a listákat. Igaz az övék sokkal kisebb... :DD

Fedor · http://fedor.blog.hu/ 2010.04.08. 15:40:57

@DeMarco: Milyen elegánsan átsiklasz afölött, hogy a másokra szavazókat is ugyanúgy nyivántartották. Ez a gázos, nem az, hogy az önkéntes hülyékről is van egy excel táblájuk... De persze tudom, amit Szent Viktor és emberei művelnek, az csak szép és jó lehet... De tényleg hagyjuk, már megint teljesen másról szól a vita, mint ami a poszt.

elfelejtette 2010.04.08. 15:53:20

Szabo Timea abszolute sunapozitiv ez alapjan a kep alapjan is, bar itt fiatalabbnak nez ki, de azert nem rossz a valosagban sem. Raadasul egy nagyon okos no. Csak ajanlani tudom.

DeMarco 2010.04.08. 17:05:54

@Fedor: A-B=C Még egy ovis is megcsinálja... Pláne egy egyszerű függvénnyel, pár perc...

De rendben hagyjuk...

Fedor · http://fedor.blog.hu/ 2010.04.08. 17:29:37

@DeMarco: látom tényleg nem akarod megérteni... Ki beszélt itt arról, hogy mennyire könnyű, vagy nem könnyű? TÖRVÉNYTELEN!

tasz.hu/adatvedelem/beleegyezesunk-nelkul-nem-gyujtheto-adat-politikai-nezeteinkrol

DeMarco 2010.04.08. 18:32:33

@Fedor: Mondok egy egyszerű példát hátha megérted:

Volt egy ingatlanos ismerősöm. Egyszer láttam nála egy hosszú telefonlistát. Kérdeztem, ez meg mi?
Elmesélte, h az ingatlanosok egy része telefonon érdeklődik hirdetőknél, hogy segíthet-e az ingatlanuk eladásában. Ezt kétféleképpen teszik. Van mancika, aki fogja az újságot és hetente minden számot felhív belőle. Függetlenül attól, hogy egy előző alkalommal már esetleg hívta azt a számot. Sok szám más ingatlanosé, nyilván ők is hirdetnek. Sok szám pedig lehet, h pont az ő ügyfeléé, ami elég ciki helyzet. Rosszabb esetben minden héten elküldik a halál faxára ugyanazok.
Van egy okosabb réteg, akik ezt elkerülendő szépen listát vezetnek. Felírják a számokat egy excel file-ba, külön az egyéb ingatlanosokat, külön a saját hirdetőiket, külön akikkel már egyszer beszélt. Így tökéletesen követhető, ha megjelenik egy szám, h azt már hívta-e egyszer.
Persze nem szép dolog listát vezetni a számokról, de nagyon hasznos és sok bosszúságtól kímél meg mindenkit. Az ingatlanos ismerősöm senkit nem hívott kétszer, mert felesleges és bosszantó. Jah és aki elküldte a ku*va anyjába oda beírta, h kritikusan bunkó, így jelölve, h vele még véletlenül se kommunikáljon legközelebb...

Kb. ugyanez mehet a pártoknál is.
Kubatov is említ hasonló okokat a mai hanganyagban.

Törvénytelen jah. Ebben igazad van. De akkor vagy minden pártot ítéljünk el, ahogy a kopogtatók esetében is, vagy senkit...

Amióta kitettem a magyar zászlót a ház elé, azóta még maszopos soha nem csöngetett... :DDD

Fedor · http://fedor.blog.hu/ 2010.04.08. 18:39:37

@DeMarco: "De akkor vagy minden pártot ítéljünk el, ahogy a kopogtatók esetében is, vagy senkit..."

Majd ha kiderül más pártról is, akkor el fogom ítélni azt is, ne félj.

Win Elen 2010.04.10. 11:05:40

@DeMarco: Maradjunk a puncinál :) a sex pártfüggetlen élvezet :)

Win Elen 2010.04.10. 11:14:18

@vadász2: Egyetértek, a fotós nem volt a helyzet magaslatán, vagy aki az utómunkát végezte. Gondolom ugyanaz. A camera raw beállításainál felnyomni a kontrasztot és a fill light-ot, a vibrance-ot meg le aztan csok :) Valahol jó tud lenni, de itt ez sajnos 1-es :(

G.d.Magister · http://laudator.blog.hu/ 2010.04.10. 22:20:34

Az egyik Fidesz-plakáton van egy nagyon jó csaj, ápolóruhában, én arra szavaznék.

Dr. No 2010.04.22. 13:08:00

A jobbikos Kristó Gabi nem a pécsi Közgázon végzett úgy 94-ben?

Ha igen, akkor ismertem, és le vagyok döbbenve, mekkorát fordult a világ.

Fedor · http://fedor.blog.hu/ 2010.04.22. 13:12:04

@Dr. No: "Tanulmányaimat a Bethlen Gábor Gimnáziumban Hódmezővásárhelyen, majd a Janus Pannonius Tudományegyetemen Pécsett végeztem. Jogi szakokleveles közgazdász vagyok." - írja ő a bemutatkozásában.

pill 2010.04.25. 23:30:40

jééé, én ismerem a "webkettes kismamát" :)
Élőben is cuki lány. Ráadásul okos is. Azt,nem tudtam, hogy LMP-s, bár nem lep meg.

Avatar 2010.04.26. 15:24:43

Webkettes kismama: Hellebrandt Flóra
florics.szubkultura.hu/?p=17
Iwiwen is fenn van, még csak 20 éves, még nem is kismama. :)

MOPO3OB · http://tinyurl.com/fakeb0ok 2011.01.26. 14:27:04

MDF Gyöngyvér pont úgy néz ki, mint a "csak a zenetáborból" (Amerikai pite) :)
google.com, pub-2368870423120984, DIRECT, f08c47fec0942fa0