Megkezdődött a kampány
2010. április 26. írta: Fedor

Megkezdődött a kampány

Van egy jó hírem, Budapest! Megkezdődött a kampány!

Nem, nem beszélek félre, és nem is hülyültem meg, csak a megmaradt MSZP-hívek optimista jövőbetekintése úgy látszik átragadt az éppen most kapott hatalmas nagy maflástól szédelgő, per pillanat fejetlen pártra is. Ma landolt ugyanis a postaládámban az önkormányzati választások kampányának nyitányára szóló, lazának szánt és önbizalomtól duzzadó meghívója, melyben Horváth Csaba főpolgármester-jelölt invitál egy kis csevejre.

Persze teszkógazdaságos ez a rendezvény, túinvan, hisz a Városligeti Nagyrét május elsején időtlen idők óta az övék, ha van kampány, ha nincs.

Hát most van. Elvégre olyan régen ért véget az előző, van annak már egy napja is.

Maga a szórólap egyébként folytatja az elmúlt hetekben megkezdett stílust, vagyis hogy minél inkább rejtsük el, hogy az MSZP-ről van szó, mert arra már ők is rájöttek, hogy ez a brand már totálisan lejáratódott. A párt neve az egész szórólapon csak a fenti formában szerepel, szegfű nélküli, nem túl nagy logóként, de már a webes elérhetőség önálló domain-t kapott, és a megszólítás is paródiára hajlóan nagy merítésű:

Demokraták: baloldaliak, zöldek, liberálisok, konzervatívok, cselekedjünk együtt a fővárosért!

Mindez persze zöld betűkkel, hisz azoknak a pártoknak a színe is ez, akiktől szavazókat próbálnak szerezni (LMP, MDF), meg a programé is, amit pár mondatban felskicceltek (a zöld szó ötször szerepel az egyoldalas szövegben). A programban írnak közösségi megbízottakról, közösségi terekről, csak épp a közösségi közlekedésről nincs egy sor se (naná, majd pont ők juttatják a választópolgár eszébe a BKV-t).

Persze az épphogy véget ért előző kampányból azért vontak le tanulságokat. A borítékra matricázott apróbetűs szöveg például arról tanúskodik, hogy dicséretes módon megpróbálnak némi erkölcsi hátteret is varázsolni a kubatovozás mögé, ezért ezúton is kísérletet tesznek a crm.mszp.hu adatainak legalizálására.

Hát ez van. Aki arra számított, hogy talán lesz egy kis nyugalom, az koppant. Már csak az a kérdés, lesznek-e a Nagyréten annyian, mint ahányan múlt szombaton voltunk ugyanott? Van egy olyan érzésem, hogy nem :-)

A bejegyzés trackback címe:

https://fedor.blog.hu/api/trackback/id/tr1001953338

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: Hajdú Steve coming out-ja – A humor ismét ellenzékben 2010.04.26. 22:58:29

Gondoltam, ha már a Fidesz ilyen szépen megnyerte a választásokat, kapcsolok egyet, és kárörvendek picikét. Klikk, és máris az RTL-en voltam, ahol a humor nagyágyúi éppen előadták a heti rettegésüket. Egy egészen picit bizakodtam, talán mostantól tényl...

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

kommentdante 2010.04.26. 19:07:15

Éljen Budapest, és éljen Orbán Viktor a miniszterelnökünk!

Fedor · http://fedor.blog.hu/ 2010.04.26. 19:10:46

@kommentdante: Oké, kiérdemelted a Rákosi érdemrendet.

Walter Melone (törölt) 2010.04.26. 19:36:38

Nézzük a jó oldalát!

Megtudtuk, h a pletykákkal ellentétben nem Gyurcsány akar indulni a főpolgármesterségért.

(F)ordító · http://aztirjaa.blogspot.hu/ 2010.04.26. 20:04:47

a nagykőrösi út mentén van gigaposzteren is. először azt hittem, valami kommersz kommerciális plakát. másodjára döbbentem rá a valóságra. fájt.

fűzfavirág 2010.04.26. 22:00:04

Én a III. kerületben láttam, egyik oldalán Dr. Orosz Sándor, a másikon Menczer Erzsébet és Orbán Viktor bazsalygott.
Középen volt polgim, mint a tejbetök. Ütős plakát :D

greybull 2010.04.27. 09:54:32

Tényleg, tegnap a munkahelyem lépcsőházában láttam ezt a reklám anyagot, de azt hittem, hogy még a választások után maradt meg valahogy. Atyaisten, itt tartunk? Nem volt elég a politikából - én már megcsömörlöttem egy időre, Uram irgalmazz!...........

DeMarco 2010.04.27. 19:41:21

@Fedor: Pedig ez még fontos harc lesz. Ahogy elsimultak a választások, rögtön az első gondolat az önkormányzati választásokra terelődött. Az elmúlt években Fideszes polgármesterünk volt, ennek megfelelően semmi pénzt nem kaptunk az államtól, sőt inkább elvontak összegeket. Az előző maszopos polgármester az utolsó napján a bukása után aláírt egy roppant előnytelen szerződést, amit azonnal fel kellett rúgni, nem kis pénzbe került a városnak. Egy állam elleni perben szintén vesztett a város és egy korábbi döntés értelmében megkapott zárolt összegből az előző maszopos polgármester, mint kiderült, elvert 3 milliárdot... A kormány bezáratta a kórházunkat, soroljam még? Ezek után könnyen belátható, hogy nem sok zsé maradt a városban fejlesztésekre, épp hogy elkerültük a csődöt...
Ezt a butábbak úgy látják, hogy a Fideszes polgi alatt semmi sem történt... ami egyébként nem igaz, mert végre jött több cég is az ipari parkba, de kétségtelen, hogy az előbb felsoroltak miatt nem történtek nagy volumenű változások.
Most eljött a törlesztés ideje helyi szinten is, ezért létfontosságú, hogy megmaradjon a város fideszesnek. Nem lehetünk ellenzékben! Az teljes bukta lenne...
Így természetesen nagyon is fontos az önkormányzati választás. Legalábbis nekünk...

Rombola · http://rombola.blog.hu 2010.05.02. 12:36:15

Sziasztok!

Lehet, senki sem olvassa már, de azért ideírom:

Nem tudom, hogy kinek a hülye ötlete volt, hogy már a választások előtt megnevezze az MSZP a főpolgármester-jelöltjét, de többet ki lehetne hozni a baloldal számára a helyzetből a mai tudásunkkal:

A Fidesz (jobban mondva Orbán) lesz annyira arrogáns, hogy Tarlóst indítja az őszi választásokon. Ha a másik politikai oldalon feltűnne egy olyan független, de az MSZP és az LMP számára akárcsak hallgatólagosan támogatható jelölt, akkor lenne reális esélye Tarlós kihívójaként. Véleményem szerint H. Cs nem fogja tudni elnyerni az egész Fideszen és Jobbikon kívüli tábor támogatottságát. Most még lehetne változtatni a jelölt személyén, később ez egyre nehezebb lesz.

DeMarco 2010.05.02. 12:45:25

@Rombola: De még olvassuk... és értetlenkedünk. Kinek jutna eszébe, hogy baloldali főpolgármester legyen Budapesten??? Ez eléggé elmebeteg ötlet az elmúlt 8-20 év tükrében...
Épp ideje egy gyökeres szemléletváltásnak, legyen csak Tarlós és nézzük meg, hogy mire képes.

Rombola · http://rombola.blog.hu 2010.05.02. 14:29:21

@DeMarco: Biztos sok embernek eszébe jut ez az "elmebeteg" ötlet.

A Fidesz 46,3 %-ot szerzett Pesten listán, az MSZP 25,3-t, a Jobbik 10,8-t az LMP 12,8-t, az MDF meg 4,7-t.

Na mármost a Fidesz népszerűsége nem fog emelkedni, sőt miután személyekre szavazunk, ezért Tarlós még valószínűleg veszít is ebből. Kérdés még, hogy a Jobbik állít-e főpolgm.-jelöltet, vagy jobb híján marad a szimpatizánsainak Tarlós. Ha csak egy kihívója lenne, aki elfogadható a tavasszal MSZP-re, LMP-re és MDF-re szavazóknak, akkor ennek az embernek lehetne esélye. Persze szinte biztosan egy jobboldali többségű közgyűlés élén találná magát, de ellensúlya lehetne ennek.

(Ui: Az egész elmélet feltételezi, hogy marad a közvetlen, (fő)polgármester választás, ami teljesen a Fidesztől függ.)

DeMarco 2010.05.02. 15:58:13

index.hu/belfold/2010/05/01/ki_merte_mondani_elvtarsaim/

Ezek után én nem mernék megesküdni, hogy épeszű ember is komolyan veszi a maszop főpolgármester jelöltjeit... és akkor még nem is számolom hozzá az előzményeket és a nokiás projectek hosszú sorát, ami csak növekedni fog most, hogy fejek fognak hullani a fővárosi közműveknél...
Végre 20 év után megszabadul a főváros demszkájtól, nem tartom valószínűnek, hogy újabb hozzá hasonló figurát választanának meg, pláne most amikor relatíve a legerősebb a Fidesz pesten. Legyen csak Tarlós egy erős jobboldali többségű közgyűlés élén. Ez legalább tényleg előrelépés lenne és lehetőség egyben.

Persze ha vidéki szemmel nézem, akkor legyen csak baloldali főpolgármester jelölt pesten, sokkal jobban járnánk ha mi kapnánk a lóvét és pest lófaxt, mert az elmúlt 8 évben pont fordítva volt... Így a vidéknek nem annyira kedvez egy erős jobboldali pest, mert az elszipkázná a pénzt megint a vidéktől. De ne legyünk irigyek, igaz? :(
süti beállítások módosítása
google.com, pub-2368870423120984, DIRECT, f08c47fec0942fa0