Kolonc
2010. október 25. írta: Fedor

Kolonc

A pénteken zászlót bontott sokadik Gyurcsány-platform az ex-SZDSZ és ex-MDF neokonjainak gyűjtőhelye kíván lenni. Hogy ez mennyire vonzza majd a célcsoportot, kétséges.

- írja a Hírszerző publicistája.

És valóban. Én, liberálisként, aki hisz a piacgazdaságban és a minél szélesebb szabadságjogokban, ha úgy vesszük, a célcsoport tagja vagyok. Tényleg szükség lenne egy ilyen alakulatra.

De nem Gyurcsánnyal az élen, és nem az MSZP-n belül.

Gyurcsány neve, személye a jelen magyar valóságában méreg. Amihez ő a nevét adja, az sorvadásra van ítélve. A semjéni karaktergyilkosággal megerősített, de ettől függetlenül egyáltalán nem alaptalan hiteltelensége, a vele szemben meglévő indulatok óriási koloncot jelentenek (és hogy ez mennyire nem új keletű dolog: bő két évvel ezelőtt az első írásaim egyike már erről szólt).

Amiket mond, az nem egyszer teljesen elfogadható, de csak úgy, hogy nem veszem figyelembe, hogy ki mondja. Mert ha igen, akkor akaratlanul is felmerül az emberben, hogy ezeket mondta már 5-6 évvel ezelőtt is, de ami akkor még hitelesnek tűnt, az ma már, az elmúlt évek fényében az ő szájából semmiképpen sem az. Ha a mostani kormányt kritizálja, akkor egyrészt sokszor egyetért vele az ember, ha objektíven nézi a dolgokat, másrészt viszont ő az, akinek a legutoljára van joga bárkit is a kormányzás minősége miatt megszólni. Nem véletlen, hogy a nimbusza már az MSZP-belül is erősen megkopott:

Nemcsak az érvényesen válaszolók döntő többsége, de az MSZP mellett ezidáig kitartó szavazók sem hisznek Gyurcsány "messianisztikus" képességében. Azon szocialista szimpatizánsok közül ugyanis, akik mindkét politikust ismerik, mindösszesen 35 százaléknyian tartják alkalmasnak Gyurcsányt arra, hogy a párt megmentője legyen – míg Botka László szegedi polgármesterben több mint kétszer ennyien, 78 százaléknyian bíznak.

Akkor mit akar a nem szociktól? Komolyan azt hiszi, hogy aki nem elégedett a jelenlegi kormánnyal, az automatikusan elfelejt neki mindent, és mellé áll?

Szóval csak abban tudok reménykedni, hogy idővel belátja: ha komolyan hisz azokban az elvekben, amiket hirdet, akkor a legtöbbet azzal tehet érte, ha visszavonul a politikától. Van, hova, hisz nem megélhetési politikus, bár tény, hogy ennek ellenére nem lehet könnyű.

Egy ripacsnak lételeme a rivaldafény.

A bejegyzés trackback címe:

https://fedor.blog.hu/api/trackback/id/tr32395635

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: Ez a harc lesz a végső ? 2010.10.25. 20:52:53

Erdő szélén sátoroznak az oláh cigányok, Jegenyefa tetejéről a rigó fütyül rájuk. Hoppá! Az MSZP nevű vakond kétfrontos támadást indított a Nemzeti Együttműködés Rendszerének rendezetlenné tétele érdekében. Kemény harc lesz

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

loláb 2010.10.25. 13:11:30

Valamilyen oknál fogva a szocik egy része (és itt nem a szavazókra, hanem a párttagokra gondolok) valóban úgy tekint rá, hogy ő a messiás.

Múlt hét hétfőn voltam egy olyan rendezvényen, ahol volt pár C kategóriás szoci politikus, és éppen arról beszélgettek, hogy lesz a zászlóbontás, és lehet rá menni. (Az mszp párttagkönyvnek a számát begépelve lehetett csak regisztrálnia kapcsolat.hun. És még orbánról mondják, hogy csak a hívei elött mer megszólalni...)

Szóval abszolut azt vettem ki a beszélgetésből, hogy ők azt gondolják, Gyurcsánynak még van keresnivalója. Hogy letelik a "kötelező gyász" ideje, és akkor majd újra lehet Gyurcsányból egy gyújtó hangú beszédeket mondó, agilis, tettrekész valaki.

Gyurcsány borzasztó rosszul kormányzott, gyakorlatilag csődbe vitte az országot. (Ha ugyebár saját forrásból nem tudunk fizetni -mondjuk az állampapír lejáratoknál- az csőd. Márpedig az IMF nélkül mi 2008 végétől 2009 júniusáig nem tudtunk volna fizetni, az aktuális lejáratokat (asszem 3 volt addig) az IMF hitelből fizettük ki, mert egy gramm állampapírt nem vettek tőlünk. Azaz CSŐDbe mentünk, éppúgy, ahogyan Kósa mondta.)
De gyurcsány még csak a párton belüli erővonalak, érdekkörök megzabolázásában sem volt eredményes, abban, ami Hornnak, vagy Kovács Lászlónak röhögve ment.
Szóval, miért ez a csodavárás? Talán csan nem azért, mert a szarrá eladósodott mszp ellenére az általa vezetett Táncsics alapítványnak félmilliárdos, a cégein keresztül önmagának pedig többmiliárdos vagyona van?
Ez nagyon nem mindegy, lévén hogy a szocik mostmár sem parlamenti szinten, sem önkormányzati szinten nem rendelkeznek olyan pozíciókkal, hogy a párt befolyásos tagjainak -nokiásdobozban, vagy legálisan- jusson kenyér az asztalára. iylenkor felértékelődik az a kéz, ami enni adhat.

Fedor · http://fedor.blog.hu/ 2010.10.25. 13:48:37

@loláb: "Ha ugyebár saját forrásból nem tudunk fizetni -mondjuk az állampapír lejáratoknál- az csőd. Márpedig az IMF nélkül mi 2008 végétől 2009 júniusáig nem tudtunk volna fizetni, az aktuális lejáratokat (asszem 3 volt addig) az IMF hitelből fizettük ki, mert egy gramm állampapírt nem vettek tőlünk."

Azért Gyurcsány ténykedésén kívül kellett azért ehhez egy világválság is, addig azért vették a az állampapírokat. Külön a Gyurcsány ennyire azért nem volt rossz, mint ahogy a külön a válság is kevés lett volna hozzá, csak sajnos a kettő egyszerre volt jelen, és Gyurcsány hiteltelensége ráerősített a válsághangulatra...

loláb 2010.10.25. 14:28:46

@Fedor:
"Azért Gyurcsány ténykedésén kívül kellett azért ehhez egy világválság is, addig azért vették a az állampapírokat."

Akkor még vették. És lehet, hogy világgazdasági válság nélkül még évekig veszegetik az állampapírokat, végül is a görögöknek is sikerült egy 130%-os gdp arányos államadósságot felhalmozni. Ahhoz képest a mi 80%-unk tényleg nem sok.

Fedor · http://fedor.blog.hu/ 2010.10.25. 14:38:01

@loláb: No igen, ha nincs a válság, akkor az épp beinduló szerény növekedésből még osztogatásra is futotta volna, és akkor nem lett volna ekkora a szoci bukta. De nem hinném, hogy a görögök sorsára jutottunk volna. Azért nálunk mégis volt 2006 és 2008 között egy nagymértékű hiánycsökkentés, aminek előbb-utóbb lett volna látszatja egyéb téren is. De Gyurcsány (és az ország) pechére volt válság, ami a legrosszabbkor kapott el minket, és ez valóban az ő rovására írható.

loláb 2010.10.25. 15:49:29

"az épp beinduló szerény növekedésből még osztogatásra is futotta volna, és akkor nem lett volna ekkora a szoci bukta."

A 2006 utáni megszorítások többek között pont azt a beinduló szerény növekedést fojtották meg, ha van válság, ha nincs.
2008 1-3 negyedévében már csak 1% körüli gazdasági növekedés volt, és ezt is elsősorban az export bővülése okozta, (abból pedig a nyereségadón kívül állami bevétel nem származik), a belső fogyasztás azaz az érdemi adóbevételt (áfa, jövedéki, szja) jelentő növekedési faktor 2006 óta csökken.

Görögország sorsára valószinüleg tényleg nem jutunk, mert mi nem vagyunk Eurozóna tagok, nálunk jóval hamarabb elfogyott volna a cérna.

Fedor · http://fedor.blog.hu/ 2010.10.25. 15:54:53

@loláb: "A 2006 utáni megszorítások többek között pont azt a beinduló szerény növekedést fojtották meg, ha van válság, ha nincs."

Persze, de az elemzők pont 2008-ra mondták azt, hogy ez a mélypont. Viszont adigra már a közelébe értünk a maastricht-i kritériumoknak hiánycél és infláció tekintetében, így 2009-től már azt várták, hogy újra elindulunk felfele. Na ennek tett be a válság.

Fedor · http://fedor.blog.hu/ 2010.10.25. 15:56:57

@loláb: Egyébként 2006 előtt volt növekedés, nem is olyan szerény (3-4%), csak relatív volt kicsi, a versenytárs országokhoz képest.

rockjano_ 2010.10.25. 17:08:42

Az gond hogy Gyurcsány még mindig a legfelkészültebb legvitaképesebb ember a pártján belül, és az hogy az mszp mostani vezetését kritizálja azzal mélyen egyetértek, azzal együtt hogy az ő tevékenységét is joggal érte kritika.

Mégsem hiszem ma hogy ő lenne az aki kivezetné pártját a válságból, viszont azt is megértem hogy aktivizálódik mert feltünően béna sajnos a mostani vezetés akiktől én személyesen is többet vártam.

Majd talán Szanyi kapitány aki egy elég demagóg alak de egy ilyen demagóg kormányzat ellen nem lehet más eszközökkel harcolni úgysem.

ivrilider 2010.10.25. 17:09:10

Jól írod, és vissza is fog vonulni, ugyane hírszerzős cikk elején van róla szó, hogy a KISZ-től (vagy DEMISZ-től, mittomén) is ugyanígy vonult vissza...

Akkor is belátta, hogy a visszavonulásával segítheti elő a legjobban azt, amiben hisz.

Gyurcsány jó showman, de nem elég jó politikus. Ezzel szembe kell néznie, és még nem kizárt, hogy valamikor teremhet neki babér, akár a politika terén, és lehet, hogy ez 2010-ben lesz egy 13%-os MSZP-vel, de a nyugatias politikus imidzsét nem ellensúlyozzák a voltaképpeni szkillbeli hiányosságai, tehát már én is egyre inkább meg vagyok győződve, hogy nem fog visszakapaszkodni a csúcs közelébe sem. Az Orbánról ezt csak reméltük annak idején, róla viszont erősen így is látszik. Mondjuk ez a két karakter eltérőségében is benne van: Orbántól mindent csak reméltünk, Gyurcsányról meg mindig úgy látszott. Majd meglátjuk..

remekelek64 2010.10.25. 17:10:32

Minden soroddal egyetértek, Fedor úr. Gyurcsány azzal tehet a legtöbbet egy normális baloldalért, ha lelép. Minél előbb rájön erre, annál jobb nekünk.Is.

NAR 2010.10.25. 17:22:06

@loláb: "elsősorban az export bővülése okozta, (abból pedig a nyereségadón kívül állami bevétel nem származik)" - az exportra termelő cégek alkalmazottai nem fizetnek adót? Ha van valami, ami beindíthatja a magyar gazdaságot, az az export, a belső fogyasztásnövekedést kínai plazmatévére költik amit orosz olajból készült benzinnel tankolt német autóval visznek haza - a megmaradt pénzt meg a horvát tengerparton költik el.

loláb 2010.10.25. 17:23:49

@Fedor:
"Persze, de az elemzők pont 2008-ra mondták azt, hogy ez a mélypont."
Ezek azok az "elemzők", akik csontra benyalták az első és a második konvergencia program számait is?

"Egyébként 2006 előtt volt növekedés"

Volt bizony, éppen azért, mert még volt belső fogyasztás is.
Sajnos a belső fogyasztást akkor éppen a devizahitelekből finanszírozta a társadalom, lévén a Medgyessi féle első megszorítás éppen a "zemberektől" vett el. A zemberek pedig nem annyira okosak, szeretnék tartani az addig megszerzett -nagyrészt éppen a 100napos programban "kivívott", fedezetlen életszinvonal emelkedést- így, ha jövedelemből nem ment, akkor hitelt vettek fel rá.
Ennek köszönhetjük ma a 700ezer bar listást.

Most már nagyjából mindenkinek látszik, hogy a szocik hányszor kúrták el az országot:
-kezdték 2002-ben a 100 napos programmal
-majd folytatták akkor, amikor Medgyesi elkezdett megszorítani, de ezzel párhuzamosan engedélydezték a devizahitelezést
-jött Gyurcsány a 2004-2006 közti, hivatalos elkúrással
-majd a 2006 utáni, folyamatos, de nem szakszerű, és nem kellő mértékű megszorításaival, amivel aláásta a fogyasztói bizalmat
-végül pedig a bajnai féle brutális megszorítósdi, ami ugyan nagyjából kiegyensúlyozta a ktgvetést de azt a maradék belső fogyasztást is gajra vágta.

Már a 100 napos programot is kár volt végrehajtani, de ha végrehajtották, akkor 2003-4-ben kellett volna az ország teherbíróképességéhez mérten visszavágni. Mondjuk akkor már 2006-ban sem nyernek a szocik, viszont jó 20%ponttal alacsonyabb lenne az államadósság, és talán a válságból sem 10%-os gdp csökkenéssel jövünk ki.

idelle · http://egymondatban.blog.hu/ 2010.10.25. 17:24:59

ez nem ér! vázlatban ott van a blogomon egy poszt: "Ferenc, a teher" címmel... ;-)))

gányolás (törölt) 2010.10.25. 17:27:23

Mindig örömmel olvasom balliberális blogokban, ha már ők is tehernek érzik a Ferit. Az a szerencse, hogy Feri küldetéstudatos, súlyosan hiperaktív - ezért a jobboldali, demokratikus, magyar embereknek egyfajta garancia, hogy küldetéstudatos csapkodásával végképp eltörli mindazt, ami baloldali és liberális. A kitartással párosult hülyeség csodákra képes.

Kérek egy kávét. :)

Billy a kölyök 2010.10.25. 17:35:17

Sok igazság van abban amit a blogban írnak. Ugyanakkor tény: mértékadó elemzők 5-6 évvel ezelőtt ugyanezt írták Orbánról is, és abban is legalább ugyanannyi igazság volt.

loláb 2010.10.25. 17:35:42

@NAR:
"Ha van valami, ami beindíthatja a magyar gazdaságot, az az export,"

És mégis ki a fenének akarunk mi exportálni, amikor MINDEN ország az exportjának a növelésével akarja kiegyensúlyozni a fizetési mérlegét?

A G20-ak egyik legaktuálisabb kérdése, hogy hogyan szorítsák rá kínát, hogy kevésbé terhelje a világgazdaságot az exportjával, és hogy a német (a világ legversenyképesebb gazdasága) versenyképességét csökkentsék, hogy ne kizátólag kínának, és németországnak legyen aktívuma a külker mérlegben. (Már a jelentősebb államok közül).

Nem, ha van valami, ami segíthet kihúzni az országot a szarból, az az áfás, jövedéki adós, legális belső fogyasztás.
Az export bővülése néhány tucat cégnek jó. Fontos az export, mert fontos a külker mérleg egyenlege, de az ehhez szükséges exportteljesítményt az a néhány tucat múlti is produkálja, ami van.
Ennél sokkal fontosabb, hogy legyen olyan életképes hazai KKV réteg, ami -éppen azért, mert nem olyan hatékony, versenyképes, mint egy multi- eltart ötször annyi embert, és a termékeit nagyrészt hazai alapanyagokból, belföldön értékesíti.

Ha magyarországon az a fogyasztási szerkezet maradt volna fenn, ami orbánék alatt jellemezte az országot (belső fogyasztásorientált növekedés, amit jvedelemből, és forint alapú hitelekből finanszíroznak), akkor messze nem ért volna minket ilyen súlyosan a válság, annak ugyanis a Lehman csőd utáni ELSŐ eredménye a nemzetközi beruházások visszafogása, ezáltal az exportra termelő cégek megrendelésállományának drasztikus csökkenése volt. (Például: a volvo 2008 III. negyedévében 46 ezer teherautót értékesített világszerte, a negyedikben 400-at. Darabot.)

valaki23 2010.10.25. 17:39:54

Én csak azt nem értem, hogy a választási eredményekből az hogy a csudába nem jött le a nagyeszű Ferencnek, hogy semmi esélye a visszatérésre.

hogolyo78 2010.10.25. 17:44:49

Ez a hitelteltelenség dolog egyfajta önbeteljesítő jóslat is: nagyon sokan azért nem fogadják el, mert azt gondolják, hogy sokan nem fogadják el. (Pedig racionálisan végig gondolva az elmúlt időszakban nem személy szerint miatta b.szódott el minden, sokkal inkább az ő ellenére. Valójában a saját pártja is mindig az ellenézéke volt. A valódi ellenzék pedig egy különösen aljas társaság volt. Arról nem is beszélve, hogy a nép is olyan amilyen, magyarból van.)
De ha egyszer megszűnik körülötte ez a karantén, akkor szerintem hirtelen sokak számára válik majd újra elfogadhatóvá. Jelenleg ő az ország szomorúbohóca: valószínűleg az utolsó ember (vagy legalábbis: mai politikus), aki még tényleg őszintén hisz benne, hogy lehet valami értelmes hely ebből az országból. Azért írom, hogy bohóc, mert én már nem hiszek. Ha úgy alakulna egyszer, hogy majd megint hinni tudok, akkor valószínűleg nagy embernek fogom tartani.

vernarancs 2010.10.25. 17:45:43

De ki most a miniszterelnok? O minek jott vissza?

crazyfish 2010.10.25. 17:51:35

Annak örülnék, ha addig maradna amig teljesen el nem pusztitja ezt a torzszülöttet amit a kókabajnai haverjával létrehozott, közben tönkretette a liberálisokat és a szocialistákat, igaz azok szervilisen kinyalták a seggét és még midig nem veszik észre, hogy ezzel az emberrel a fasorba se lesznek, igaz ezzel az elnökséggel eleve kudarcra vannak itélve, kompromitálodott arcokkal...vigyétek ferit haza és borogassátok be mert állandóan lázas...lázasan szeretne szerepelni, de márcsak a sikátorok népét tudja hülyiteni..:)

Avatar 2010.10.25. 17:56:44

Gyurcsány immár Piszkos Fredként működik. Ha ő alapít egy neokon csoportot az mszpn belül, az leginkább arra jó, hogy a neokon elveket még mélyebre tiporja a sárba, és akadályozza egy valódi jobboldali gazdaságpolitikájú párt megjelenését. Ha Gyurcsány kellemetlen pillanatokat akarna okozni a Fidesznek, akkor lépten-nyomon dicsérnie kellene a lépéseit, sőt pl a bankadó után neki kellett volna felvetni a telekom, kereskedelem, stb különadóját. Akkor biztos nem lép ilyet a Fidesz...

OsztJónapot 2010.10.25. 17:59:19

Szerintem gyűzni fog! - oszt jó napot ....

persze ehhez egy teljesen új párt kell MÖGÉ és nem szükséges koloncként. ( egyelőre azt gondolja, hogy a szocialista márkanévvel is lehet új a párt, de szerintem ebben téved!)

Ő nem volt hiteltelen, de a pártja az igen és őt minden erővel azzá próbálták tenni. Az ellenzékről nem is beszélve... a sok sok aljas hazugsággal szemben hihetetlen erőtlen béna kommunikációról nem is beszélve...

Nils. H 2010.10.25. 17:59:27

A poszt minden szavával egyetértek, bár @hogolyo78: első mondata is igaz lehet, és amire @vernarancs: utal, az is igaz, OV-ról is sokan hitték táboron belül is, hogy azzal teheti a legtöbbet az ügyüknek, ha visszavonul, aztán hol van most.

@gányolás: Az ún. "a jobboldali, demokratikus, magyar embereknek" már úgy értem a valóban demokratikusoknak eszük ágában nincs "végképp eltörölni" mindazt ami baloldali és liberális.

Tehát te láthatóan már kiírtad magad ebből a kőrből, de akkor miért nyilatkozol a nevükben? Kend a hajadra a kávédat.

Leonce 2010.10.25. 18:02:36

Szerintem a Bajnai képes lett volna egyben tartani a baloldalt.
Teljesen elfogadható politikus volt.

DrCinizmus 2010.10.25. 18:10:44

Olyan mókás, amikor az Orbán-birkák Gyurcsányoznak, a Gyurcsány-birkák Orbánoznak...mind a két tábor detto hülye! A hülye magyar meg nem veszi észre, hogy játszanak vele, mint macska az egérrel. Mert ebben az országban fingani sem lehet anélkül, hogy valaki ne fröcsögne politikai szólamokat! Végtelenül szánalmas ez az egymásra acsarkodás!

tlac 2010.10.25. 18:22:30

Feri a lemondása óta kifejezetten hassznosan bloggol, nagy kárt nem tud okozni, de hetente emlékezteti az embereket a bohóckódására.

loláb 2010.10.25. 18:24:44

@hogolyo78:
"elmúlt időszakban nem személy szerint miatta b.szódott el minden, sokkal inkább az ő ellenére."
Na, gyurcsány pont erre a hangulatra apellál, és ebben reménykedik amikor a visszatérését szervezi. Abban, hogy rá "áldozatként" fognak tekinteni.

Pártot, kormányt vezetni tudni kell. Az arról szól, hogy az egyéni érdekek, erőterek közt lavírozva valósítsa meg azt, amit elgondolt. Hogy ne az informális erőterek befolyásolják a törvényalkotást, meg a döntéseket, hanem a formális, meghirdetett politika.

Gyurcsány erre sose volt képes, ezt már a megválasztásánaál is bebizonyította: pénteken még 20-80 arányban Kiss Péter a nyerő, majd vasárnapra megválasztják őt. Mivel? A karizmája nyilván nem hatott két nap alatt, de akkor mi hatott? Nyilván az ilyen-olyan sarzsik, meg pozíciók. De ez nem pszinte támogatás, ez érdek vezérelt, adok-kapok.

"Valójában a saját pártja is mindig az ellenézéke volt."
A szocialisták mindig is ilyenek voltak, ez következik abból a túl demokratikus szmsz-ből, amit 89 után írtak.
Nem akartak mégegyszer pártfőtitkárokat, ebből az következett, hogy minden testületi döntés, a pártelnök még egy mezitlábas aktivistát sem zárhat ki a pártból saját magában.
Viszont, ennek ellenére voltak olyanok, akinek így is ment a párt irányítása: Horn, Kovács simán képes volt egybekovácsolni a pártot, és a felszin alatt tartani a belső ellentéteket, ellenérdekeket.
Gyurcsány erre képtelen volt, ezért lett a pártja az ellenzéke.
De addig, amíg ment a szekér, addig nyiltan támogatták. Viszont minden támogatásért cserébe tartották a markukat. (Mellékszál, de az öszödi beszéd nem kizárólag a hazugság beismerése- de nem is igazságbeszéd, ahogyan ő tartja: Végigolvasva az egészet, nyilvánvaló, hogy éppen arról próbálja meggyőzni a pártját, hogy ez így tovább nem működik. És ez nem rossz dolog, mondjuk ettől még hazudtak két évig, meghamisították az adatokat, és megpróbálták elfedni a gazdasági folyamatokat, elodázni a megszorítást, csakhogy megnyerják a választásokat.)

"valószínűleg az utolsó ember (vagy legalábbis: mai politikus), aki még tényleg őszintén hisz benne, hogy lehet valami értelmes hely ebből az országból."
Én ezt nem kétlem, inkább abban reménykedem, hogy kb ő az utolsó olyan ember is, aki abban hisz, hogy VELE (és a szocialista párttal) lehet valami értelmes hely ebből az országból.
A szocialista párt, -Gyurcsánnyal, vagy Gyurcsány nélkül- kormányzásképtelen. Bárki lesz is a vezetője, csak a belső, láthatatlan érdekkörök, erőterek engedte keretek között táncolhat.
Egy országban legyen széles körű demokrácia, de egy pártban semmi szükség rá, sőt, káros. Mert nem mindegy, milyen eszközökkel kell biztosítani a döntések mögötti parlamenti voksokat: hatalmi szóval, vagy helyzetbe hozással.

kapiksz 2010.10.25. 18:25:53

@Drgomor: Valóban így van, ez óvodás színvonal, hát akkor most mi legyen ?

rupertwinston · http://kanadaihirlap.com 2010.10.25. 18:26:18

Igazán nem értem mit keres Gyurcsány Ferenc a baloldalon. Amerikában a szélsőjobboldali Tea Party mozgalomban találna politikai otthont. Kanadában pedig a kormányzó Konzervatív Párt számára is túl szélsőséges lenne a gazdaságpolitikája.

kanadaihirlap.com

Kivlov 2010.10.25. 18:26:44

"...ex-SZDSZ és ex-MDF neokonjainak gyűjtőhelye kíván lenni..."

minden szenny gyűjtőhelye. gratula.
ferkó azzal tenné a legtöbbet az országnak, ha a Dunába ugrana. több 10 évet vett el az ország jövőjéből a szarakodásával + az elkúrásával. Kínában rég lógna valami főtéren elrettentő példaként. itt is azt kéne...

DrCinizmus 2010.10.25. 18:27:48

@kapiksz:

Jó kérdés...majd kísérletezem a megoldáson! :D

Gyárfás 2010.10.25. 18:29:57

Szerintem igazad is van meg nem is.
Egyrészt tényleg kolonc, mert a jelenléte akadályozza, hogy bővüljön a szavazótábor, másrészt meg az a 18% aki a szocikkal szimpatizál isteníti.
Ha ő kilép az MSZPből a 18-ból elvisz 9%ot. És ő ezt tudja.

Az az általános vélekedés az MSZP-n belül, hogy a stabil 18% fix, és ha a fidesz elkezd kormányozni majd visszatalálnak az elveszett bárányok, beismerve, hogy a géniusznak volt igaza.Mint ahogy Orbán csinálta.
Meglepő milyen fanatizáltak a rajongók, szinte már szektás elvakultsággal hisznek GyFben, ez a párton belül is igaz.
Ők azt látják, hogy nincs alternatíva, és abban hisznek, hogy az emberek megértik a géniuszt, Fel sem merül bennük, hogy esetleg hamis istenben hisznek.
Természetesen, mivel egy hiú elmebeteg emberről beszélünk ő magától lemondani sosem fog.Nyugodtan kijelenthetjük hogy ennek a pártnak vége. Ill. nincs vége, hanem egyszerűen nincs jövője, kihal mint a munkáspárt.

Az a kérdés inkább, hogy Lesz olyan hiteles baloldali vezető aki mögé egy Új pártban fel tud(fel mer) sorakozni a maradék bal oldal.A bal oldal Vona Gábora kerestetik.
Nem lesz könnyű dolga mert Orbán Nemzeti Szocializmusa( nem a nácikra gondolok) mellé nagyon nehéz lesz(valódi) bal oldalról megérkezni.

bóbitás lótetűfing 2010.10.25. 18:30:02

Én ezt megfejelném azzal, hogy ha az MSZP lelép, azzal teszi a legjobbat az országnak.

bloggerman77 2010.10.25. 18:32:49

"Akkor mit akar a nem szociktól? Komolyan azt hiszi, hogy aki nem elégedett a jelenlegi kormánnyal, az automatikusan elfelejt neki mindent, és mellé áll?"

***

Orbán Viktor neve mond valamit? 2002-ben meg 2006-ban is belengették Orbán politikai süllyesztőbe kerülését. Egy sereg politológus értekezett erről.
Mi lett belőle? Kétharmad.

:))

bloggerman77 2010.10.25. 18:36:16

@Gyárfás:

"másrészt meg az a 18% aki a szocikkal szimpatizál "

***

kicsit több ez, mint 18%...

Önkormi választáson az MSZP országos átlaga 25% volt, egyes körzetekben 30% felett.

Gyárfás 2010.10.25. 18:43:32

@bloggerman77:

Alapvetően két különféle választásról beszélünk, de ebbe ne menjünk bele:)
legyen 22% az kompromisszum:)

kvadrillio 2010.10.25. 19:16:28

Gyurcsány egy piszokul tehetséges politikus fazon !
De télleg !!!!!

Minden adottsággal rendelkezik ami ehhez a pályához kell, kellően szuggesztív, lelkes, meggyőző viselkedést alkalmaz, jól összeszedett beszélőkéje van, képes improvizálni.
DE !

Soha a büdös életben NEM FOGOK RÁ SZAVAZNI, MERT AZ ÉLETSZÍNVONALAM RETTENTŐ SOKAT ROMLOTT MIATTA !!!
:)

remekelek64 2010.10.25. 19:18:37

Párt-oskodástól mentes tömörülés kéne, tele szakterületükhöz értő SZAKEMBEREKKEL, akiket nem köt a párthoz tartozás béklyója. Pártalanítás, demokrácia kiterjesztése=élhetőbb Magyarország.

Várúr 2010.10.25. 19:23:16

@Biily a kölyök:
Semennyi igazság nem volt benne. Orbánnak bőven megmaradtak a hívei, párton kívül-belül egyaránt, sőt a számuk gyarapodott is. Furcsány hívei mindenütt mikroszkopikusra zsugorodtak. Orbánnak egyelőre nincs vetélytársa (nem is volt) Gyurcsánynak kezdettől fogva temérdek.

Rowar Atkinson 2010.10.25. 19:44:50

@bloggerman77: You are the King of Wishful thinking!

szerjóska 2010.10.25. 19:54:05

a magyar politikai élet arról szól, hogy bárki visszatérhet, mert a választók memóriája rövid, bizalma és hozzáállása pedig bipoláris végletek között ingadozó. 2018-ban ferkó még választást is nyerhet, sőt koalíciót is köthet a jobbikkal, orbán népszerűsége meg még kókáé alá is repülhet. egyetlen egy (illetve három) biztos a harmadik köztársaságban: kóka jános sosem lesz népszerű politikus, mert feltűnően burzsuj-zsidaj, ahogy torgyán józsef vagy csurka istván sem, hisz utóbbiak meg feltűnően dagadt-parasztok, de lehet itt még megváltó az affektáló, gobbi hilda tutu hülyepicsa morvai, sőt akár tomika is, az eszes kujon, nem-énekeltem-weisz-manfréddal lacival egyetemben.

tölgyes 2010.10.25. 19:57:22

@Fedor: Az volt itt a nagy baj, hogy Gyurcsány épp akkor tette jégre a magyar gazdaságot, amikor a világban az elmúlt 150 évben a leghosszabb és legkiterjedtebb konjunktúra tombolt... Vagyis a Gyurcsány még egy tartós fellendülést is képes volt tönkre tenni. Igaz nem egyedül. Ebben voltak segítői. Őket úgy hívják: MSZP.

Gondolja meg 2008 őszén reklámhadjárat indult..Nyakó és társai kórusban kiabálták: már látjuk az alagút végét..miközben a világgazdaságban nagy erőkkel folyt az alagút teljes befalazása..:( Nem fog begyűrűzni mondta Gyurcsány és Veres..Mintha 1973-ba repített volna vissza az időgép...akkor lehetett ilyen marhaságokat olvasni, hallani az állami és pártvezetők szájából.

Gyurcsány eme akciójának két következménye van:
1. lekerült a napirendről a párt megújítása, mert Mesterházy és köre betojt Gyurcsánytól.
2. Botka a dolgok jelenlegi állása szerint megbukik, mert erejét fel fogja emészteni a napi várospolitikai küzdelem.. és a párt is féltékenyen és kárörömmel nézi a vergődését..ÉLÉN GYURCSÁNNYAL ÉS VITÁNYIVAL.. AKI SZINTÉN EGY KÁDERGYILKOS..:)

szerjóska 2010.10.25. 20:08:14

@tölgyes: ebben voltak segítői, úgy hívják őket, hogy a magyar nép. mert a magyar állami szolgáltatások garmadáját akarja, adót meg nem szeretne fizetni. ezért volt magasan az államháztartás hiánya, ezért kellett hiteleket felvennünk és ezért sarcolta meg orbán ad hoc módon, bizonyos szektorok extraprofitját. közben mindenki szidja a kapitalizmust, meg a neoliberális gazdaságpolitika bukását, miközben ilyen félszocialista átmenetei államban éldegélünk, ahol annyi történt, hogy az állami monopolcégeket felosztották demján, csányi, fidesz-mszp, németek, angolok, osztrákok, oroszok között (ügyelve arra, hogy a létrejövő magán, félmagán vállalatok a szegmens nagy részét uralják, minél többet megőrizve egykori monopolhelyzetükből), a maradék kis levegőre meg ímmel-ámmal beengedték a piaci versenyt. aztán ki a hibás? a piaci verseny. agyfasz.

sztd 2010.10.25. 20:17:56

Aki valaha is olvasta véleményeimet, és emlékszik rájuk, az valószínűleg sejti, hogy számomra (2004. december 5 óta) Gyurcsány Ferenc a magyar politika legellenszenvesebb alakja, és szerintem semmi nem lenne jobb, mintha az ilyen alakok örökre eltűnnének a magyar politikából.
Nem ragozom tovább, ezt is azért írtam le, hogy világos legyen, hogy olyasmibe kérdezek bele, amit nem értek, és amiről keveset tudok.

Miért olyan egyértelmű, hogy Gyurcsánynak nincs visszatérés?
- Nem telt el négy év az után, hogy Orbán Viktorról még a saját pártjában is tömegesen a legmagasabb szinteken mondták, hogy hátrébb kellene vonulnia, mert vele sosem győz már a jobb oldal, és 2/3-dot szerzett a parlamentben. Előtte viszont 8 évet volt ellenzékben, mindennek elmondták stb.
- Orbánnak is kerestek utódot, volt Kósa, Rogán, Varga vagy Navracsics 2009 elején sem csak egyedüli jelöltként kommunikálták.
- Gyurcsány szenvedélyesen hisz abban, hogy helyes amit tesz, képes embereket belelkesíteni úgy, ahogy (Botka Lászlót nem tudom, de) az MSZP-ben (de úgy általában a baloldalon) senki!
- Nekem nem kell magyarázni, hogy milyen volt a kormányzása, de másfél év ilyen kormányzás után újraválsztották, lehet hivatkozni autópályákra, és 3 év múlva nem hiszem, hogy sokan fel fognak tudni sorolni öt negatívumot róla.

Bár a magyar választók észjárását sosem tudtam követni (vagy éppen ezért), nekem nem olyan egyértelmű, hogy neki nincs visszaút, miközben mondjuk az MSZP-nek vagy a neoliberalizmusnak lenne.

Egyébként is most van a Fidesz kb. a hatalma csúcsán, szóval amikor az ellenfelek elérik a mélypontot, akkor kell elkezdeni, hogy milyen úton kell elindulni felfele. Addig csak az elkeseredés jön az emberre.

Mensikov 2010.10.25. 20:27:53

Feri ideje lejárt. Már az is nagy szégyen hogy ez az ember az ország miniszterelnökeként vonul be a történelembe...

2010.10.25. 20:36:18

Ez a cikk nagy igazságokat tartalmaz. Az utolsó mondat brilliáns!

nemzeti csótány írtó 2010.10.25. 20:37:33

@padavan.blog.hu/:
Ez király!
Ezt ajánlom minden "Vitya" imádó figyelmébe!
Érdemes megnézni ezt a filmecskét.

tölgyes 2010.10.25. 20:46:42

@szerjóska:

Kedves szerjóska!

1. A magyar nép mint segítő. 2002-ben Meggyessy-Gyurecsány tandem azt mondta: mi folytatjuk, amit a fidesz elkezdett csak jobban fogjuk csinálni. Ezt a magyar nép elhitte. Ebben hibás volt.
2. A magyar nép 2002 őszén -mert szórták közébe a pénzt - elhitte, hogy Meggyessy nem ügynök volt hanem hazafias hős. Ebben a magyar nép hibás volt.
3. 2004. december 5-én a magyar nép elhitte, hogy a határon túliak állampolgársága az ő nyugdíját fenyegeti. Ebben a magyar nép súlyosan vétett a nemzeti összetartozás ellen, mert hitt a hivatalos prókátoroknak.
..
...
.... A sort folytathatnám! AZONBAN A POLITIKAI DÖNTÉSEKBEN MEGTÉVESZTETTÉK ŐKET. Ők HIBÁSAK VOLTAK, MERT HINNI AKARTAK ÉS VOLTAK AKIK RÚTUL VISSZAÉLTEK A BIZALMUKKAL: ŐKET ÚGY HÍVTÁK, HOGY AZ MSZP ÉS GYURCSÁNY.A szavazó állampolgár döntő többsége nem tudja, hogy mit jelent a GDP, az államháztartási hiány stb. ("A szövőlány nem tud kartellekről..." ha még emlékszik rá az érettségi idejéből)

Ami pedig a kapitalizmust és az adóztatást illeti: Az adóinkon felüli 18.000 milliárdot Gyurcsány "kúrta el" az MSZP segítségével.Ön dumálja rá a Ferit és szálljon be maga is.. és fizessék vissza a léééét... de ha nem akkor a bankadó korrekt megoldás.. lám már az angolok, németek is bevezetik, de alkalmazza Ausztria stb. is.. pedig akkor is nagyon tetszettek hujjogni... a most felsorolt cégek extra adója se Istentől való vétek..a kapitalizmus ugyanis nem arról szól, hogy a tőke bármit megtehet, bármekkora hasznot zsebre vághat. Gondolja meg: Dél-Kóreában az állam arra kötelezte a TESCO-t, hogy az eladott termékek 90%-a dél-kóreai legyen.. Ön erre persze állami beavatkozást stb kiabál pedig csak az történt, hogy Ön még a klasszikus marxista kapitalizmus értelmezést sem értette meg... a tőkének ugyanis biztosítania kell annak a feltételeit, hogy a munkaerő IS újratermelődjék... az pedig 2%-os adóból nem biztosítható.. mert hogy Ön most olyan cég miatt is sirdogál, amelyik nyeresége után 2%-nyi adót hagy az országban.. miközben élvezi a magyar infrastruktúra és munkarő minden előnyét..

Balt 2010.10.25. 20:48:28

@Nils. H: "Az ún. "a jobboldali, demokratikus, magyar embereknek" már úgy értem a valóban demokratikusoknak eszük ágában nincs "végképp eltörölni" mindazt ami baloldali és liberális."

Milyen igaz! Fegyencünk a jövő záloga. Amíg ő az MSZP (vagy maradványai) közelében sertepertél, addig sosem jönnek 20% fölé. Hajrá Feri, kellesz a zembereknek, mint egy falat kenyér és a népi demokratikus koalíció! :)))

Balt 2010.10.25. 20:53:20

@loláb: "Mellékszál, de az öszödi beszéd nem kizárólag a hazugság beismerése- de nem is igazságbeszéd, ahogyan ő tartja: Végigolvasva az egészet, nyilvánvaló, hogy éppen arról próbálja meggyőzni a pártját, hogy ez így tovább nem működik."

Én inkább zsarolásnak nevezném. Pont olyan, mint mikor a bézbólütős őrző-védők összetörik a kirakatot, aztán bejelentik: ők tudják a megoldást védelmi pénz fejében...

Balt 2010.10.25. 20:59:07

@bloggerman77: "Orbán Viktor neve mond valamit? 2002-ben meg 2006-ban is belengették Orbán politikai süllyesztőbe kerülését. Egy sereg politológus értekezett erről.
Mi lett belőle? Kétharmad."

Mekkora volt az a 2002-es Orbán-i "bukás"? Írd és mondd: 40 ezer szavazat pártlistán. (Fidesz < MSZP+SZDSZ) Nem mellesleg Orbán végigcsinálta a ciklust. Ez eddig csak Horn Gyulának sikerült rajta kívül - ilyen-olyan okokból...

Balt 2010.10.25. 21:05:22

@tölgyes: Jó meglátások. Legyen igaza! :)

Anti Anyag (törölt) 2010.10.25. 21:08:32

Már megint a liberális mondja meg, ki a jó a kommunistáknak.

Na nem mintha lenne ezzel problémám, csak legyen ellenzékben mindkettő.

Balt 2010.10.25. 21:12:28

Ja, a kép zseniális. Meg vagyok hatva, Kvasztics et. :)

Proszektura · http://proszektura.blog.hu 2010.10.25. 21:14:09

Szerintem GYurcsány rövid idő alatt akár a Fideszt is tönkre tudná tenni, ha most abba belépne. Olyan mint Piszkos Fred.

nemzeti csótány írtó 2010.10.25. 21:18:17

@Balt:
padavan.blog.hu Orbán Vitya 2012-1989

Feszülj neki, és nézd végig!

fourgee 2010.10.25. 21:25:08

A Gyurcsány által irányított baloldal az kb. olyan, mintha Zagyva György Gyula alapítana egy zsidó pártot. Ha Gyurcsány baloldali, akkor én kínai, vagy japán vagyok :)

Nils. H 2010.10.25. 21:28:38

@Balt: Egészen másról beszélsz, mint én, nem is értem hogy jött oda mindaz, amit leírtál.

A "fegyencezés" meg az érintettől függetlenül olyan primitív, hogy ez nem is nagyon baj, ne is folytassuk.

is 2010.10.25. 21:30:11

ezzel az aktualizált viccel foglalnám össze a véleményem:

Gyurcsány a szakadék szélére vitte az országot. Orbánnal máris egy nagy lépést tettünk előre.

fourgee 2010.10.25. 21:31:25

@Anti Anyag: "Már megint a liberális mondja meg, ki a jó a kommunistáknak. Na nem mintha lenne ezzel problémám, csak legyen ellenzékben mindkettő."

Ha Magyarországon tényleg lenne liberális párt és az alakítana kormányt, akkor meglepődnél azon hogy mit is jelent a liberalizmus. Na meg a régi SZDSZ és Fidesz tagok is, csak azon elfelejtenének elgondolkodni hogy mit is b.sztak el 1993-ban.

fourgee 2010.10.25. 21:32:46

@Nils. H: "A "fegyencezés" meg az érintettől függetlenül olyan primitív, hogy ez nem is nagyon baj, ne is folytassuk."

Ugyanolyan primitív dolog, mint amikor becsületes baloldali emberek a másik oldalt rasszistázzák, közben Orbánt cigányozzák. :)))

mrs. white 2010.10.25. 21:41:10

Sok igazság van a posztban. Remélem még nem vonul vissza. A jövőnk érdekében még hárul rá egy nagyon fontos feladat. Az Mszp teljes szétverésével teljesítené be történelmi küldetését és akkor talán a baloldalon lehetne egy olyan párt ami a jobboldal váltópártjaként funkcionálhatna. Az szdsz és mszp szinvonalát nem lenne olyan nehéz fölülmúlni csak az űrt kell hozzá megteremteni

Táskás Tóni 2010.10.25. 21:48:18

@Balt: Orbán a parlamanten kívül csinálta végig a ciklust . Ha volt ideje a parlament körül tevékenykedett.pl kordonbontás ,szónoklat /ugyanolyan hörgő hangon ,mint most okt. 23-án/ Jól végigcsinálta , köszönjük Orbán Viktor.@Proszektura: Nem kell ahhoz Gyurcsánynak a fideszbe lépni ahhoz , hogy a fidesz tönkre menjen . Majd Orbán elintézi , csak az a baj , hogy egyúttal az országgal is végez.

Sirrah 2010.10.25. 22:09:17

Nagyon szorítok neki mert igenis szükség van rá. Az MSZP még nem kis párt csak közép párt, de vele talán sikerül a 11 vagy a 9%.

DeMarco 2010.10.25. 22:31:25

@Fedor: Alapvető tárgyi tévedések vannak, mint mindig, de most ezeket hagyjuk.

1. Nem visszavonulni, börtönbe vonulni. Óriási különbség.

2. A munkáspártnak is van egy Thürmere, miért ne lehetne a maszopnak is egy fletója? Csak már ott tartanának ahol az előbbi...

3. Meg kell különböztetni rövid és hosszú távú célokat. Rövid távon irány a börtön, hosszú távon viszont jó helyen van, mert nála (és tsainál) jobban és gyorsabban senki nem képes erodálni a komcsikat és a libsiket, ami azért nem egy elvetendő cél, sőt...
Amit te szeretnél, azt én egyáltalán nem, ezért paradoxon módon fletó hosszú távon jót tesz velünk, csak az ár kurvára sok érte...

4. Semmi baj nem lenne fletóval ha a saját berkein belül pusztított volna, csak kár, hogy magával rántotta az egész országot.

Elkerülve az ismétlést, szokás szerint lólábbal értek egyet.

Leonard Zelig 2010.10.25. 22:38:56

Ez olyan bértollnoki továbbamortizáló blognak tűnik. A rövid válasz: a politikában nincs olyan, hogy soha. Majd meglátjuk.

Diocles 2010.10.25. 22:49:18

1. Kedves Fedor, a hiba az elemzésedben ott van, h nem veszed figyelembe Fletó saját szempontjait. Magyarán, neki elemi érdeke, h benn maradjon a politikában.

Miért?
Mert nem vonulhat vissza, h úgymond egyszerű "üzletember" legyen. Pl. azért nem, mert a kormányzat így jóval nagyobb eséllyel szivathatná, mint ellenzéki politikusként, ahol bármiféle szivatási kísérlet esetén (és itt komolyan benne van a pakliban akár egy büntetőügy is, legalábbis a jobboldal szándékai szerint) "mártírkodhat".

2. Ha nem is tud visszatérni vezetőként, királycsináló még lehet az MSZP-ben, két-háromezer ember, párttag mozgatásával már királycsináló lehet.

Presszós Laci 2010.10.25. 23:21:01

Itt a baloldal örökös és legnagyszerűbb vezére. Ő átvehetné Gyurcsány helyét. Kár, hogy dögrováson van a vén rohadék, mi?

www.youtube.com/watch?v=58Zyfx3D99A

Saman · http://reszvetelidemokracia.blog.hu/ 2010.10.26. 07:04:48

Betettem a trackbakekhez egy cikket, amit a Tapolcai beszéd nyomán írtam.

2009 szeptember, asszem már 1 napos volt a blogom.

Mit ad isten, pont ezt a csontot rágtam én is anno.

Meg azóta is 100-szor.

Saman · http://reszvetelidemokracia.blog.hu/ 2010.10.26. 07:05:30

Betettem a trackbakekhez egy cikket, amit a Tapolcai beszéd nyomán írtam.

2009 szeptember, asszem már 1 napos volt a blogom.

Mit ad isten, pont ezt a csontot rágtam én is anno.

Meg azóta is 100-szor.

Fedor · http://fedor.blog.hu/ 2010.10.26. 08:53:06

@DeMarco: "Alapvető tárgyi tévedések vannak, mint mindig, de most ezeket hagyjuk."

Ne hagyjuk. Szembesíts vele.

"Amit te szeretnél, azt én egyáltalán nem"

Hát, nem vagyunk egyformák :-) Én pl. nem törekszem a másik oldal teljes megsemmísitésére, mint te.

@Leonard Zelig: "Ez olyan bértollnoki továbbamortizáló blognak tűnik."

Ez a blogger sorsa. Voltam már komcsi bértollnok, zsideszes bértollnok, most milyen is lettem? :-)

"A rövid válasz: a politikában nincs olyan, hogy soha."

Ez tény. 2006-ban (még Őszöd előtt) még a sajátjai közül se hitték sokan Orbánról, hogy lesz ő újra miniszterelnök (pláne nem ekkora győzelemmel). Mégis, én azt hiszem ő akkora arvesztésen esett át, hogy most tényleg jobb lenne a háttérben maradnia. Nem állítom, hogy ne térhetne vissza mondjuk 10 év múlva (még akkor is 60 alatt lesz), de ha most reaktiválja magát, annak tényleg csak bumeráng hatása lehet.

@Diocles: "Kedves Fedor, a hiba az elemzésedben ott van, h nem veszed figyelembe Fletó saját szempontjait."

Dehogynem. Olvasd el a poszt utolsó két mondatát :-)

Komolyra fordítva a szót: azt nem mondtam, hog a képviselőségről is mondjon le, az maradhat, ha csöndben elüldögél ott gombokat nyomogatva még három és fél évig, és akkor az védelmet jelenthet az általad feltélezett dolgok ellen (már ha jelenthet, és Rogánék nem terjesztenek be egy újabb alkotmánymodósítást, mely szerint a mentelmi jog nem vonatkozik azokra a volt miniszterelnökökre, akik maratoni futók).

orica 2010.10.26. 09:03:46

A Hirszerzőn megjelent publicisztika "szerzője" - ismerem őt és képességeit -max a nevét adta.A miértet borítsa jótékony homály:)
Az MSZP-re összejött 30%-os támogatást nem kell túlértékelni, nem nekik, hanem a FIDESZ ellen szólt. Jelzi, hogy van igény egy más típusú politizálásra is. Ugyanez igaz a lehet más...ra is.
Nagy kár, hogy nálunk még sokáig összekötik a liberalizmust a szadival, noha közük nem volt egymáshoz.Ebből a szempontból nem jó omen, hogy Bauer ott köröz GyF mellett.
Igaz, hogy a hatalomban nagyon el lehet használódni, ennek következményeként hitelt veszteni, de ez minden politikusra/pártra igaz. Mennyivel jobb/hitelesebb Mikola, mint Kökény? Egykutya, ha eltekintünk a mi kutyánk kölyke szemlélettől:))Persze lehet még számos/számtalan példát hozni.
Igaz, hogy kell egy karizmatikus vezető minden oldalon. Nélküle és még sok minden nélkül nem megy.
Igaz, hogy GyF legalább annyit küzdött belül, mint a tényleges ellenzékkel.
A kétfrontos küzdelem (sőt! a szadival három), a válság, az ellenzék kiváló, ámbár gusztustalan kommunikációja meghozta az eredmény. Na most ennek hosszú élvezete kezdődik.
Vagy tanult GyF a hibákból és akkor törvényszerúen lesz még egy esélye, vagy elköveti mégegyszer ugyanazokat, ha nem is az összeset, és akkor vége a dalnak. Jön egy új generáció és kiköveteli magának a helyet.Nem a jelenlegi pártokban szocializálódott fiatalokra gondolok,azokban elsősorban a manír rögzül, és ettől képtelenek szabadulni,azt hívén, ez elég.Ez még egy alapvető tehetség mellett is ártalmas hosszú távon.Tehetség nélkül? Ld.pl. a FIDELITAS elnökét vagy az MSZP szóvivőjét. Rettenet mind a kettő. Szóval van mivel küzdeni.

idelle · http://egymondatban.blog.hu/ 2010.10.26. 10:11:29

@DeMarco: "1. Nem visszavonulni, börtönbe vonulni. Óriási különbség."

majd kéretik habzó szájjal börtönözni néhány év múlva a fideszes tolvajok-útonállók ellen.

a magánnyugi pénzek ellopása miatt már most lehetne adni az egész bandának fejenként 567 évet...

Nils. H 2010.10.26. 18:17:28

Na, most lehet konkrétan érezni a poszt igazságát.
HA GYF mellett kéne tüntetni, menetelni az AB-ért, a jogállamiság tiprása ellen, akkor megette a fene az egészet. Erre ő tüntetést hirdet.
Árt az ügynek.

Nils. H 2010.10.26. 19:01:57

@Fedor: Az már mindegy. Ugyanazért fognak tüntetni, mint Gyurcsány.
Ezt mindenki érti. lmp = gyurcsány.
:D

kamill77 2010.10.28. 03:28:14

nem tudom, gyurcsány mitől gázabb

tulajdonképpen orbán olyan szinten hiteltelenedett el 98tól kezdve, hogy kész csoda, hogy most ő kormányoz

ehhez egy "bal"lépés kellett...

most meg gyurcsány visszatértéhez elég egy jobbos kétballépése...

egyébként azt sem értem, mire mondják, hogy gyurcsány nem hiteles, ezt magyarázza már meg nekem valaki

mert szerintem ezt csak úgy szajkózzák bele a világba, de valódi tartalmat mögötte nem találni... a démonizáláson túl véülis mi is áll amögött az állítás mögött, hogy gy. nem hiteles.

?

kamill77 2010.10.28. 03:50:28

@Nils. H:
"Ezt mindenki érti. lmp = gyurcsány"

szerintem mivel egyedül gyurcsány szakítja át a jobbos sajtó ingerküszöbét, nyilvánvaló, hogy miközben a gyurcsányozás, mint olyan ugyanúgy súlytalanná válik, ahogy anno az orbánozás azzá vált, a gyurcsány nevével fémjelzett bármilyen összeröffenésnek hírérték-számban menő hozadéka lesz, ami nem kevés, tekintve, hogy a baloldal szócsöveiként funkcionáló sajtóorgánumok elehetetlenülése várható a közeljövőben...

a fidesz saját csapdájába esik, amennyiben úgy megdémonizálta gyurcsányt, hogy az már bármit is mond, figyelemre méltónak hat a jobboldalon, a sehol nem állók és baloldaliak így hamar tudomást szereznek a nem kormánypárti akciók mikéntjéről.

mialatt a kommunikációs csatornák ellehetetlenítése folyik, az egyetlen, gyurcsány-csatorna hangereje, súlya erősödik fel hihetetlen módon.

éppen mert a fidesz továbbra is tartja annyira méltónak őt arra, hogy frászt kapva tőle, gyurcsányozva óbégat.

ennek egyenes következménye, hogy akit a legjobban utálnak, ill. akitől a legjobban félnek, azt segítik hatalomra, ugyanúgy, ahogyan a szocik 2010ben orbánt.

kamill77 2010.10.28. 03:56:55

@Nils. H:
"Ezt mindenki érti. lmp = gyurcsány"

szerintem mivel egyedül gyurcsány szakítja át a jobbos sajtó ingerküszöbét, nyilvánvaló, hogy miközben a gyurcsányozás, mint olyan ugyanúgy súlytalanná válik, ahogy anno az orbánozás azzá vált, a gyurcsány nevével fémjelzett bármilyen összeröffenésnek hírérték-számban menő hozadéka lesz, ami nem kevés, tekintve, hogy a baloldal szócsöveiként funkcionáló sajtóorgánumok elehetetlenülése várható a közeljövőben...

a fidesz saját csapdájába esik, amennyiben úgy megdémonizálta gyurcsányt, hogy az már bármit is mond, figyelemre méltónak hat a jobboldalon, a sehol nem állók és baloldaliak így hamar tudomást szereznek a nem kormánypárti akciók mikéntjéről.

mialatt a kommunikációs csatornák ellehetetlenítése folyik, az egyetlen, gyurcsány-csatorna hangereje, súlya erősödik fel hihetetlen módon.

éppen mert a fidesz továbbra is tartja annyira méltónak őt arra, hogy frászt kapva tőle, gyurcsányozva óbégat.

ennek egyenes következménye, hogy akit a legjobban utálnak, ill. akitől a legjobban félnek, azt segítik hatalomra, ugyanúgy, ahogyan a szocik 2010ben orbánt.

kamill77 2010.10.28. 03:57:58

@Nils. H:
"Ezt mindenki érti. lmp = gyurcsány"

szerintem mivel egyedül gyurcsány szakítja át a jobbos sajtó ingerküszöbét, nyilvánvaló, hogy miközben a gyurcsányozás, mint olyan ugyanúgy súlytalanná válik, ahogy anno az orbánozás azzá vált, a gyurcsány nevével fémjelzett bármilyen összeröffenésnek hírérték-számban menő hozadéka lesz, ami nem kevés, tekintve, hogy a baloldal szócsöveiként funkcionáló sajtóorgánumok elehetetlenülése várható a közeljövőben...

a fidesz saját csapdájába esik, amennyiben úgy megdémonizálta gyurcsányt, hogy az már bármit is mond, figyelemre méltónak hat a jobboldalon, a sehol nem állók és baloldaliak így hamar tudomást szereznek a nem kormánypárti akciók mikéntjéről.

mialatt a kommunikációs csatornák ellehetetlenítése folyik, az egyetlen, gyurcsány-csatorna hangereje, súlya erősödik fel hihetetlen módon.

éppen mert a fidesz továbbra is tartja annyira méltónak őt arra, hogy frászt kapva tőle, gyurcsányozva óbégat.

ennek egyenes következménye, hogy akit a legjobban utálnak, ill. akitől a legjobban félnek, azt segítik hatalomra, ugyanúgy, ahogyan a szocik 2010ben orbánt.

kamill77 2010.10.28. 03:59:14

@Nils. H:
"Ezt mindenki érti. lmp = gyurcsány"

szerintem mivel egyedül gyurcsány szakítja át a jobbos sajtó ingerküszöbét, nyilvánvaló, hogy miközben a gyurcsányozás, mint olyan ugyanúgy súlytalanná válik, ahogy anno az orbánozás azzá vált, a gyurcsány nevével fémjelzett bármilyen összeröffenésnek hírérték-számban menő hozadéka lesz, ami nem kevés, tekintve, hogy a baloldal szócsöveiként funkcionáló sajtóorgánumok elehetetlenülése várható a közeljövőben...

a fidesz saját csapdájába esik, amennyiben úgy megdémonizálta gyurcsányt, hogy az már bármit is mond, figyelemre méltónak hat a jobboldalon, a sehol nem állók és baloldaliak így hamar tudomást szereznek a nem kormánypárti akciók mikéntjéről.

mialatt a kommunikációs csatornák ellehetetlenítése folyik, az egyetlen, gyurcsány-csatorna hangereje, súlya erősödik fel hihetetlen módon.

éppen mert a fidesz továbbra is tartja annyira méltónak őt arra, hogy frászt kapva tőle, gyurcsányozva óbégat.

ennek egyenes következménye, hogy akit a legjobban utálnak, ill. akitől a legjobban félnek, azt segítik hatalomra, ugyanúgy, ahogyan a szocik 2010ben orbánt.

kamill77 2010.10.28. 04:01:18

@Nils. H:
"Ezt mindenki érti. lmp = gyurcsány"

szerintem mivel egyedül gyurcsány szakítja át a jobbos sajtó ingerküszöbét, nyilvánvaló, hogy miközben a gyurcsányozás, mint olyan ugyanúgy súlytalanná válik, ahogy anno az orbánozás azzá vált, a gyurcsány nevével fémjelzett bármilyen összeröffenésnek hírérték-számban menő hozadéka lesz, ami nem kevés, tekintve, hogy a baloldal szócsöveiként funkcionáló sajtóorgánumok elehetetlenülése várható a közeljövőben...

a fidesz saját csapdájába esik, amennyiben úgy megdémonizálta gyurcsányt, hogy az már bármit is mond, figyelemre méltónak hat a jobboldalon, a sehol nem állók és baloldaliak így hamar tudomást szereznek a nem kormánypárti akciók mikéntjéről.

mialatt a kommunikációs csatornák ellehetetlenítése folyik, az egyetlen, gyurcsány-csatorna hangereje, súlya erősödik fel hihetetlen módon.

éppen mert a fidesz továbbra is tartja annyira méltónak őt arra, hogy frászt kapva tőle, gyurcsányozva óbégat.

ennek egyenes következménye, hogy akit a legjobban utálnak, ill. akitől a legjobban félnek, azt segítik hatalomra, ugyanúgy, ahogyan a szocik 2010ben orbánt.

kamill77 2010.10.28. 04:03:23

@Nils. H:
"Ezt mindenki érti. lmp = gyurcsány"

szerintem mivel egyedül gyurcsány szakítja át a jobbos sajtó ingerküszöbét, nyilvánvaló, hogy miközben a gyurcsányozás, mint olyan ugyanúgy súlytalanná válik, ahogy anno az orbánozás azzá vált, a gyurcsány nevével fémjelzett bármilyen összeröffenésnek hírérték-számban menő hozadéka lesz, ami nem kevés, tekintve, hogy a baloldal szócsöveiként funkcionáló sajtóorgánumok elehetetlenülése várható a közeljövőben...

a fidesz saját csapdájába esik, amennyiben úgy megdémonizálta gyurcsányt, hogy az már bármit is mond, figyelemre méltónak hat a jobboldalon, a sehol nem állók és baloldaliak így hamar tudomást szereznek a nem kormánypárti akciók mikéntjéről.

mialatt a kommunikációs csatornák ellehetetlenítése folyik, az egyetlen, gyurcsány-csatorna hangereje, súlya erősödik fel hihetetlen módon.

éppen mert a fidesz továbbra is tartja annyira méltónak őt arra, hogy frászt kapva tőle, gyurcsányozva óbégat.

ennek egyenes következménye, hogy akit a legjobban utálnak, ill. akitől a legjobban félnek, azt segítik hatalomra, ugyanúgy, ahogyan a szocik 2010ben orbánt.

kamill77 2010.10.28. 04:28:44

ismétlés a tudás anyja

azannyamindenit :D:D:D

programhiba lennék?

jóreggelt, viszlát
google.com, pub-2368870423120984, DIRECT, f08c47fec0942fa0