Hiánylista
2010. november 23. írta: Fedor

Hiánylista

Dolgok, amelyek valahogy nem kerültek szóba tavasz óta, pedig ha valamire, ezekre érdemes lenne használni a kétharmados többséget.

A pártállami titkosszolgálatok teljes nyilvánossága

Már az első szabadon választott parlament egyik legelső törvényjavaslata is ezzel a témával foglalkozott volna (a Demszky-Hack féle törvényjavaslat, amit még napirendre se vettek), de azóta se történt semmi. Az ember azt várná, hogy ha valamikor, akkor most végre ez se esne áldozatául a kompromisszumoknak, ehhez képest Boross Péter, aki mostanában az Alkotmány-előkészítő Bizottság tagjaként borzolja a kedélyeket a XIX. századi nézeteivel, Földi László egykori hírszerző ezredessel arról tartott előadást, miért is kéne titokban tartani a pártállami ügynökök kilétét.

A főváros átalakítása

Budapest működése az agglomerációval és az átutazókkal együtt több millió ember életét befolyásolja. A totális kerületi autonómia, a feladatok és felelősségek megoszlása a kerületek és a főváros között a pártállami irányítás után jó ötletnek tűnt, de a gyakorlatban nagyon nem jött be, a huszonhárom városállam szövetsége nem bizonyul igazán működőképes modellnek. Tervek voltak, vannak az átalakításra (kerületek összevonása, a főváros jogosultságainak megnövelése a kerületek ellenében), korábban fideszes kritikák kereszttüzében is volt ez a rendszer, most mégis síri csönd van ez ügyben.

A gyülekezési jog korszerűsítése

A jelenlegi szabályozás (pl. a három nappal előre bejelentés kötelezettsége) a felgyorsult információ-áramlás korában eléggé elavult. Változtatni ezt is csak kétharmaddal lehet, de persze csak a jogok bővítése irányában érdemes. Úgy látszik a mindenkori hatalomnak kényelmes ez a mostani kontroll.

A pártok finanszírozása

Ne csodálkozzon senki azon, hogy az emberek többsége mutyizik, hisz az ország vezetőitől is ezt látja. A pártok finanszírozása teljesen átláthatatlan, és nem a törvények ellenében, hanem pont a törvények miatt. Pl. a kampányokra jelöltenként hivatalosan fordítható egymillió Ft már a bevezetésekor is elég kevés volt, az meg, hogy ki tudja hány ciklus óta nem nőtt ez az összeg még az inflációval sem, egyenesen nevetséges. Az egész pártfinanszírozásról messziről bűzlik, hogy a korrupció melegágya. És itt nem az a megoldás, hogy demagóg módon még ezt az összeget is sokaljuk, miközben a többszörösét költi el minden párt, hanem közelítsük ezt az összeget a reálishoz, de cserébe legyen nyílt kampányszámla, ne titokban segítsenek a szimpatizáns vállalkozók pénzzel vagy természetben ezzel-azzal, hogy majd cserébe később leeshessen egy személyre szabott állami/önkormányzati megrendelés.

Képviselői költségtérítés

Ugyanez egyedekre bontva. Aránylag alacsony fizetés (nem a Mari néni nyugdíjához, hanem a poszthoz és a felelősséghez képest) nagy költségtérítéssel, bemondásra. Itt is a tisztánlátás lenne a legfontosabb. Nem kell demagóg módon alacsonyan tartani az adózott fizetést, legyen nagyobb, közelítsen a menedzser-jövedelmekhez. De cserébe legyen tételesen elszámolva a jóval szűkkörűbb költségtérítés, és ellenőrizzék komolyabban a jogosultságot is.

___________________________

Egyéb ötletek jöhetnek kommentben.

A bejegyzés trackback címe:

https://fedor.blog.hu/api/trackback/id/tr222467698

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: Megfigyelték; konzultált 2010.11.24. 09:34:32

A ma kormányzó erők régebben időnként jelezték, hogy a múlt megismerhetősége nélkülözhetetlen.De ma már ők is belátják: a magyar titkosszolgálatokkal minden a legnagyobb rendben. Ez leginkább azért van, mert nem zaklatták mindenféle csip-csup múltf...

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

TaTa86. · http://archiregnum.blog.hu 2010.11.23. 14:22:58

Na, ilyen is kell: mindenben egyetértek.
Ezek bizony valóban nagyon hiányoznak...

térfél · http://httphatterfel.blog.hu/ 2010.11.23. 18:02:57

Titkosszolgálat? Minek akkor egyáltalán? Ma is működik ugye? Azért kapja a fizuját, hogy védje a pártját... csak most fidesznek hívják. Inkább tegyék át őket a bűncselekmények felderítéséhez - főleg a gazdasági visszaéléseket vizsgálják, ami az országot romba dönti!
Főváros? Na és a többi önkormányzat feladatait is rögzítsék már, hogy ne a politikusok magánszférája legyen az elsődlegesen megoldandó ügyük! Szakembereket kérnék a hivatalokba és nem pártfunkcikat (lsd. Esztergom Meggyes idők)
Gyülekezési jog és érdekvédelem megerősítése - szakszervezetek SZAKMAI érdekképviseleti joga - az kéne ide! Hozzáértés és nem tüntetgetés orrba-szájba valaki ellen, vagy gyújtogatás, vagy randalírozás...
Pártok? Legyen már sima kis baráti kör! Pártoskodás helyett megint csak hozzáértő vezetők kellenének, akik nem sumákolni akarnak, hanem határozott elképzeléseik vannak szakáganként. Csinálja társadalmi munkában az ideológiai szövetkezést - dumáljanak maguknak, ne nekem mondják meg, hogy ha nem vagyok fideszes, akkor mindjárt emeszpés vagyok, vagy ha nem vagyok jobbikos, akkor már magyar sem vagyok. Tetvek! Isten ments, még jobban ajnározni őket az adóforintjainkból... majd, ha értelmes cselekvést folytatnak... esetleg. Addig viszont döntse el, hogy politikus, vagy üzletember, hogy képviselő vagy gátlástalan harácsoló! Megvonni minden juttatást tőlük, semmi elszámolást nem adnék egynek se, hisz semmi szükségük rá. Van bőven hol lakniuk, van mivel utazniuk, van mit zabálniuk és még keresztül szalmát nem tett egyik sem,de még csak meg sem nézte, hogy élnek az emberek tisztességes munka után kapott bérük mire elég - juttatások nélkül. Majd, ha nekem is adnak hozzájárulásokat az életben maradásomhoz, akkor lehet beszélni ilyenekről... addig ne is említsd, mert lecsapnak rá és azt mondják, hogy a nép akarata volt - gennyládák!
Javaslatom is van: hol a törvény arról, hogy nyugdíjas nem dolgozhat? Engedjük már,hogy pihenjen és engedjük, hogy a munkahelyét a munkára váró kapja meg! Hol van törvény arról, hogy egy embernek legyen elég egyetlen munkahely, ahol kibontakozhat és pihenten mehet másnap is? Ha ez a kettő törvény létezne, hirtelen lenne néhány százezer munkahely is teremetve... ezen gondolkozzon el a kontárkormány! Hogy legalább egyetlen ígérete beigazolódjon, mielőtt szétlopják az ország maradékát... De legfőképp tartsa tiszteletben az alkotmányt minden egyes pillanatban!

DeMarco 2010.11.24. 08:25:48

Fedor Coming Out-ol. Még a szemem is könnyes lett... :))

Ez igen! Nagy bátorság kell ahhoz, hogy valaki elkötelezett libsiként bevallja, titokban mindig a Jobbikkal szimpatizált... :))
A fentebbi álmaid megvalósítói a Jobbikosok. Nem hiába mondta Vona, hogy mindenki Jobbik szavazó, csak még nem tud róla...

Így tovább, minden libsi bátran kövesse a példát, ne féljenek kibújni a burokból amiben élnek, jöjjenek ki a való világba, a napfényre... :)))

Fedor · http://fedor.blog.hu/ 2010.11.24. 08:48:49

@DeMarco: Csak megjegyezném, hogy a titkosszolgálati múlt nyilvánossá tétele a rendszerváltás óta szadeszos vesszőparipa (volt, amíg volt szadesz), amit sajnos soha nem sikerült keresztülverniük az ellenérdekelt nagyobbik koalíciós partneren, pedig minden ciklusban megpróbálták. A gyülekezési jog kiterjesztése és az pártfinanszírozás átláthatósága tipikusan liberális szemléletet tükröz (hogy mást ne mondjak, a nyílt kampányszámla az LMP vesszőparipája, és nem tudok róla, hogy a Jobbik valaha is a képviselők fizetésemelése mellett érvelt volna), a főváros átalakítása, pedig szimplán ésszerű lenne.

Szóval akkor ki is coming out-olt? :-)

Persze ha a Jobbik támogatja ezeket, akkor az csak jó (bár lényegtelen a jelen konstellációban), de hát már a választások idején is leírtam, vannak elfogadható elemek a Jobbik programjában is, csak nem azokon van a hangsúly, és egyébként is, a legtöbb párt programjában szintén megtalálhatóak.

Fedor · http://fedor.blog.hu/ 2010.11.24. 08:51:42

@DeMarco: Ja igen, és a coming out-ról csak még annyit, hogy szinte mindegyikről írtam már korábban is, szóval egyik esetben sem most "világosodtam meg"...

bierkamp 2010.11.24. 08:58:47

Drága Kislányom!

A kormány most azzal kedveskedik neked, hogy negyven év munka után nyugdíjba mehetsz. Képzeld, ebbe az időbe még az is beleszámít, ha nyolc évig gyereket nevelsz otthon. Ez azt jelenti, hogy amennyiben nagykorúvá válva azonnal dolgozni kezdenél, 58 évesen már élvezheted a nyugdíjat.

Ne feledd, ha közben elvesztenéd az állásod, és segélyre szorulsz, ez az időszak nem számít majd bele a munkaviszonyba, ahogy az sem, ha netán édesanyád vagy én megöregszünk, és ápolási díjat kapsz, amíg azért küzdesz, hogy ne kerüljünk elfekvőbe.

De tegyük fel, hogy mindig lesz munkád, és mi, a szüleid is meghalunk, mielőtt magatehetetlenné válnánk (szurkolj, kicsim!). Akkor is tisztában kell lenned azzal, hogy soha a büdös életben nem lesz diplomád. A tanulmányokkal töltött idő ugyanis szintén nem számít majd munkaviszonynak. Így, ha netán tanító lennél, akkor az 58 év már 61, ha orvos, akkor legalább 63.

Gondolj bele, drágám, milyen hálás lehetsz az Orbán-kormánynak: visszakapod a klasszikus női szerepet: némi – ma még kötelező – alapműveltség megszerzése után dolgozhatsz valami nyugalmas állásban, amíg nem szülsz (igaz, utána kedvezményes TB-járulékkal lehetsz részmunkaidős), nevelgetheted a gyerekeidet, és ami a legfőbb: csökkentheted a munkanélküliséget.

Valójában az egész erről szól: ne legyen diplomád, az csak maradjon a férfiakra; maradj otthon gyereket nevelni, ne foglald el az állásokat a férfiak elől. A munkaviszonyod majd nem csorbul, hiszen nyolc évig anyaként is dolgozol, a munkahelyteremtés szellemében viszont felszabadítasz egy tényleges helyet a munkaerőpiacon. Nem mellékes az sem, hogy rengeteg gyermekkel gyarapíthatod a magyarságot.

Az viszont senkit nem érdekel, hogy belőlük mi lesz: mert azt nem garantálja a fülkeforradalmista párt, hogy etetni és taníttatni is tudod majd számtalan porontyodat, ahogy azt sem, hogy férjednek lesz állása, amiből eltartson benneteket.

Egyszóval, kislányom, ne dőlj be a kormánynak, csak azoknak a nőknek a szimpátiáját próbálják megnyerni, akiket már megint be tudnak csapni. Ha megfogadod a tanácsomat, érettségi után szépen továbbtanulsz, hogy soha ne légy másokra utalva a világban. Mire dolgozni kezdesz, úgysem ez a kormány lesz már hatalmon.

Apád

Fedor · http://fedor.blog.hu/ 2010.11.24. 09:02:05

@bierkamp: Fenntartva azt, hogy igazad van: mi köze ennek a poszthoz? Ilyesmikkel inkább saját blogot kéne indítanod...

DeMarco 2010.11.24. 09:07:47

@bierkamp: Mindenki látta az index főoldalán, fölösleges volt ide is copyzni. De ha ettől jobban érzed magad...

DeMarco 2010.11.24. 09:57:35

@Fedor: Nem gondoltam, h felülsz az ugratásomnak, de ha már mégis, akkor folytatom.

Sztem kétféle hiánylista van. Egyrészt azok amiket szeretnénk, másrészt azok amik reálisan létrejöhetnek bizonyos konstellációkban.

A te fentebbi listád az előbbi. Vágyálmok csupán, melyek reálisan nézve nem fognak megvalósulni ebben a ciklusban.
Hiábavaló elvárni ezeket, pláne úgy, hogy ez minden eddigi kormányra is igaz volt, de nem nagyon rémlik, hogy régebben ezeket feszegetted volna, pláne hiánylistákat közöltél volna, ellentétben velem... Én álságosnak tartom, hogy azoktól akikkel szimpatizálsz nem várod el, de akikkel meg nem, azoktól persze követelnéd.

Ha visszaolvasol akkor látni fogod, hogy számtalanszor követeltem magam is ezeket a tételeket. Mint vágyálmokat. De ha visszanézel, akkor azt is látni fogod, hogy sokszor leírtam azt is, hogy reálisan csak a Jobbiknak van esélye, hiszen egyedül ők vannak távol a 20 évnyi mutyitól, oda-vissza szivességek halmazától, csak ők képesek felrúgni a bilit.

Vágyálmokat rengeteget fel lehet még sorolni:
-Betiltani minden szerveződést akik az előző rendszerben aktív szerepet töltöttek be, eltiltani a politikától és az állami feladatok, állami pozíciók betöltésétől mindenkit aki az előző rendszerben is aktív tagja volt ezeknek egy bizonyos szinttől.
-Akik felelősek az elmúlt 8 év gazdasági helyzetéért felelősségre vonni.
-A többszöri hazaárulás teljes körű kivizsgálásáért és vádemelésért.
-Az októberi ellenállás leverésének háttér irányítóinak elfogása és büntetése.
-Az októberi ellenállás tagjainak teljeskörű rehabitálása
-A bűnőzés elleni sokkal hatásosabb fellépés, kezdve a tettesek kilétének valódi származásával
-A szólásszabadság teljes körű visszaállítása, holouncsi és kommancs törvény eltörlése.

stb, stb, stb. Nagyon hosszú lista lenne, ebbe beletartozik amit te is írtál.

De azért a valóság talaján állva azért ismerhető, hogy ezekből mi fog megvalósulni... nagyjából semmi sem.

Most sztem egyetlen reális kérés lehet: mindenáron tartani a hiánycélt és tartani a rögzített kötelezettségeket. Csak ezzel tudják bizonyítani, hogy ők mások és különbek. Szabaduljunk az imf-től minél előbb és csökkentsük az államadósságot egy normálisabb szintre. Hozzanak olyan törvényeket, amikkel kiküszöbölhető, hogy még egyszer senki se tudja elherdálni a pénzt és nyakló nélküli hiteleket/tartozásokat felvenni, tönkretenni az országot.

loláb 2010.11.24. 10:05:59

Ezekről valóban nem sok szó esik mostanában, mondjuk többségük nem is tartozik az ország legégetőbb problémái közé. Talán csak az önkormányzati rendszer átalakítása ilyen, de azt tudomásom szerint már készítik.

A többi viszont leginkább csak gumicsontnak jó, és mivel vélhetően a legtöbb esetben nem egyezik a kérdésben a fidesz véleménye az ellenzékével, így csak arra jó, hogy a kérdéssel az ellenzék újabb frontot nyithasson a kormány ellen.
Engem különösebben nem izgat sem a képviselői költségtérítés, sem a pártfinanszírozás (bár ebben van egy kurvajó ötletem), sem a titkosszolgálati múlt, viszont épen elég nekem a magánnyugdíjpénztárak, meg az alkotmányozás kapcsán hiszterializált közélet, nem kívánok újabb felesleges vitáról, értelmetlen szócséplésről olvasni.

Fedor · http://fedor.blog.hu/ 2010.11.24. 10:32:10

@loláb:

1. A kormány a ténykedését szimbolikus intézkedésekkel kezdte (kettős állampolgárság, Trianon). Gumicsontok voltak azok is szerinted? Vagy a múlt megismerése nem lett volna legalább olyan népszerű dolog?
2. A pártfinanszírozás szintén gumicsont volna? Mert szerintem ez a korrupció elleni harc legfontosabb színtere. Ja, hogy esetleg ezt az ő zsebük is megsínylené?
3. "épen elég nekem a magánnyugdíjpénztárak, meg az alkotmányozás kapcsán hiszterializált közélet, nem kívánok újabb felesleges vitáról, értelmetlen szócséplésről olvasni" Nem a magánynyugdíjpénztárakat érintő tolvajtempó és az alkotmányos rend megcsonkítása MELLETT, hanem HELYETT lenne inkább szükség ezekre. Egy dolog van, ami valóban nem égető, a gyülekezési törvény módosítása, mert az végül is megfelel, ha nagyon muszáj, csak nem elég áramvonalas. Az összes töbi szerintem igenis sürgős lenne, mert ezek már az összes eddigi kormány alatt sürgősek lettek volna.

loláb 2010.11.24. 11:15:07

@Fedor:
1: Igen, az volt.

2. A pártfinanszírozás nem attól gumicsont, mert nem lényeges (bár a korrupció megszüntetésében messze túl van misztifikálva a szerepe, Hunvald, meg Hagyó zömmel a saját zsebére dolgozott, és a pénzek csak kis hányada jutott el a párthoz, szóval, attól még mert a pártfinanszírozás megfelelő, a párt háttérembereinek messze nem biztos, hogy annyi jut, amennyit magu szerint megérdemelnek), hanem attól gumicsont, mert egész biztosan nem lehet benne konszenzusos megoldást találni. Egészen más elképzelései lennének a 268 főt adóü fidesz frakciónak, mint a 17 fős LMP-nek, és persze mindegyikük (jogosan) azt a verziót támogatja, amivel neki több jut.

3. Sem a titkosszolgálatok, sem a költségtérítés, de még a pártfinanszírozás rendezetlensége sem okoz olyan égető problémát, ami miatt magyarország jelentpősen rosszabb hely lenne, mint a többi európai ország. Persze a diszkomfortérzethez ezek is hozzájárulnak, és talán, nyugalmasabb időkben el lehet kezdeni az átalakításukról gondolkodni, de pillanatnyilag ezek huszadrangú kérdések.
Az önkormányzati hatáskörök, és pénzek újragondolása, a közhivatalok feladatreformja, az oktatás, és az egészségügy, meg a közszolgáltatók reformja az égető, minden egyes nappal csak nő a szar, amit el kell takarítani. Viszont ezekbe már belekezdtek. Sokat nem tudunk ezekről sem, de a hiradások alapján folynak a munkák, szerintem 2011-ben megszületnek az ezekre vonatkozó döntések.

Fedor · http://fedor.blog.hu/ 2010.11.24. 12:56:21

@loláb: 1. Egyébként egyetértünk, valóban azok voltak, de én valahogy a jelent nézve fontosabbnak tartanám a közelmúlt megismerését, mint majd 100 évvel ezelőtti sérelmek felemlegetését ha már mindenképp szimbolikusan akarnak cselekedni.

2. Szerintem egyáltalán nincs túlmisztifikálva (lásd az autópályától a parkolási rendszereken át a legkisebb falu catornépítéséig szinte minden fejlesztést, amire eddig a gyanú árnyéka vetült), és nem hinném, hogy az lenne a szempont ezügyben, hogy mi az érdeke a FIDESZ-nek. Vannak objektív szempontok is.

3. A strukturális reformok valóban fontosabbak lehetnek az ország jövőjét nézve ezeknél a kérdéseknél (pláne mivel tettek azért, hogy tavasz óta romoljon a helyzet), de az nem kétharmados kérdés, a lista összeállításánál pedig ez volt a szempont. Gyurcsánynak nem azért nem jött össze a reform, mert nem volt kétharmadja.

"Viszont ezekbe már belekezdtek. "

Valóban, én is hallottam az elmúlt 1-2 napban (korábban nem), hogy jövő tavaszra ígéri Matolcsy meg Orbán. Ha csinálnak végre valami értelmeset is, az jó, bár már látnám. De miért kellett ezzel ennyit várni? Miért nem ezzel kezdték már tavasszal a saját hatalmuk kiterjesztése/bebetonozása, az álintézkedések és az osztogatások helyett, amelyeknek kétes törvényi alapú különadókkal meg államosítással teremtik meg a hátterét? Esetleg nem az alapok megteremtésének kellett volna az első feladatnak lenni? Min. két éve tudni lehetett, hogy semmi nem menti meg őket a kormányzástól, nem lehetett volna esetleg felkészülten átvenni a hatalmat? Vagy ha már nem, akkor az elmúlt fél évben nem inkább ezzel kellett volna foglalkozni inkább?

loláb 2010.11.24. 14:14:16

@Fedor:

"én valahogy a jelent nézve fontosabbnak tartanám a közelmúlt megismerését, mint majd 100 évvel ezelőtti sérelmek felemlegetését"
Szíved joga. Nekem sem Trianon, sem a rendszerváltás előtti ügynöklisták nem okoznak törést az életemben.

2. A pártfinanszírozásban nincs, nem lehet konszenzust találni, mert egészen mások az érdekei a nulla szervezeti bázissal rendelkező LMP-nek, meg a nagy szervezettel rendelkező pártoknak. És akkor azokról a pártokról, amik még meg se alakultak, nem is beszélünk. Mert a pártfinanszírozásnak ezeket is szolgálnia kellene.
Egyértelmű, hogy minden párt elsősorban a saját érdekeinek megfelelő pénzosztást fog támogatni, emiatt nem képzelhető el konszenzus. Ha pedig a fidesz a 2/3-os felhatalmazásával élve elfogad egy olyan verziót, ami az igényeire van szabva, akkor joggal lehet majd azon rágódni, hogy a fidesz mennyire antidemokratikus már megint. Erre én viszont kurvára nem vagyok kiváncsi, úgyhogy inkább csak ne baszogassák a pártfinanszírozást.

"3. A strukturális reformok valóban fontosabbak lehetnek az ország jövőjét nézve ezeknél a kérdéseknél (pláne mivel tettek azért, hogy tavasz óta romoljon a helyzet)"
Mivel is?

"de az nem kétharmados kérdés,"
Ezek sem csak kétharmados kérdések, hanem valamifajta konszenzusos, 3/3-os kérdéseknek vannak beállítva a sajtóba.
Ha csak kétharmadosak lennének, akkor a fidesz dönt, ahogy akar, oszt jónapot. De abból olyan károgás lenne, hogy az csuda.
A konszenzusra, a mindenki által támogatott változtatásokra ennek a négy pártnak nincs esélye, mindíg lesz 1-2 párt, ami ellenezni fogja a döntést.
Ezek a kérdések viszont huszadrangúak, a megoldásuk semminek nem előfeltétele, úgyhogy inkább hagyjuk őket a társadalmi béke érdekében. 20 év alatt kibírtuk a megoldásuk nélkül, majd csak megleszünk ezután is velük.

"Valóban, én is hallottam az elmúlt 1-2 napban (korábban nem), hogy jövő tavaszra ígéri Matolcsy meg Orbán."

Július-augusztusra áltak fel a minisztériumok, akkor kezdődhetett el a tényleges munka.

"De miért kellett ezzel ennyit várni? Miért nem ezzel kezdték már tavasszal"

Hagyjuk már ezt. Az értelmesebb emberek belátják, hogy addig semmiféle érdemi munkát nem ÉRDEMES elkezdeni, ameddig a vezető nem a saját maga által kívánatosnak gondolt szervezettel kezdhet dolgozni. 8 év szocialista uralom után volt kiket kitakarítani az egyes minisztériuokból, hivatalokból, az első lépés ez volt.
Te ebben persze a saját hatalmuk bebetonozását látod, de ennek a célja nem az, hogy leválthatatlanok legyenek, mert 4 év múlva semmi nem menti meg őket, hogyha szarul kormányoznak, hanem az, hogy a felesleges (politikai) veszteségeket elkerüljék. Én, ha átvennék egy szervezetet, amit a legfőbb konkurensem irányított évekig, pontosan UGYANÍGY járnék el, mert a francnak van kedve a külső támadások mellett a belső ellenfelekkel is foglalkozni.

"Esetleg nem az alapok megteremtésének kellett volna az első feladatnak lenni?"

Nem, az a második feladat volt, amit el is végeztek. A különadókkal elérték, hogy nem kell 2011 elejére valami szart összecsapni (mondjuk MÁV, vagy egészségügy témában), csakhogy a ktgvetési törvényben beterjeszthessék a 3% alatti hiányt, hanem lesz idő egy értelmesen átgondolt, kidolgozott, működőképes koncepciót letenni az asztalra, és az sem baj, hogyha ezt csak 2012-re tudják megvalósítani.

"Min. két éve tudni lehetett, hogy semmi nem menti meg őket a kormányzástól, nem lehetett volna esetleg felkészülten átvenni a hatalmat?"

Nem, nem lehetett volna. Látszik, hogy lila gőződ sincs arról, hogy hogyan mennek ezek a dolgok, azt hiszed, hogy csak mert valaki politikusként mindenről véleményt nyilvánít, az azt is jelenti, hogy megvan mögötte az a szakértői gárda, ami monjuk egy vasúttörvény, vagy egy egészségügyi törvény módosításának kodifikálásáhz kell.
Nem, nincs meg, soha nem is volt. És az egyes minisztériumokban folyó ügyekről, feladatokról pontos képet csak az átadás-átvétel ad, és ezek alapján lehet munkatervet, feladatlistát készíteni, majd végrahajtani.

"Vagy ha már nem, akkor az elmúlt fél évben nem inkább ezzel kellett volna foglalkozni inkább"
Miért, szerinted mivel foglalkoztak?
Úgy gondolod, Matolcsy hétfőről keddre virradóra megálmodta, hogy 800 milliárdot hogyan fog megtakarítani, és ezt egyből be is jelentette?

Fedor · http://fedor.blog.hu/ 2010.11.25. 07:56:20

@loláb: "...tettek azért, hogy tavasz óta romoljon a helyzet.
Mivel is?"

Egy kis emlékezetfrissítő:

forint.blog.hu/2010/11/24/ez_nem_kalandorsag_ez_gengszterizmus

Ezt a mostani, nettó zsarolásos kommunista államosítást mivel tudod megvédeni? Mert te mindent megtudsz, amit a FIDESZ csinál, igaz? :-)

loláb 2010.11.25. 08:20:28

@Fedor: Mégegyszer megkérdezem: a kormány tevékenysége mivel RONTJA a nagy ellátórendszerek, a közösségi közlekedés helyzetét?

Nem arra vagyok kiváncsi, hogy mit gondolsz a gazdaságpolitikájukról, hanem arra, hogy hol, és mennyivel lett roszabb a helyzet a gyurcsány-bajnai féle, kivéreztetéshez képest?

Fedor · http://fedor.blog.hu/ 2010.11.25. 08:23:59

@loláb: Ki beszélt itt a közösségi közlekedésről? Ez hogy kerül ide? Én az ország általános gazdasági helyzetére céloztam, amin a strukturális reformok javíthatnának.

DeMarco 2010.11.25. 09:12:35

@Fedor:

Az előbb olvastam vhol. Az író utólagos engedelmével bemásolom ide is:

Dagadt Botsáska 2010.11.24. 22:19:12
Drága kis liberális barátaim, látom, hogy nagyon lelkesen rázzátok a kezetekbe adott csörgőt, illik is hozzátok, hiszen nagyjából addig láttok, mint a szefo-s hülyegyerek, akinek csak az a fontos, hogy enni, inni, minden nap tiszta pelenkába szärni lehessen.
A jövőről azt gondoljátok, amit véleményapátok-anyátok mesél nektek, de önálló gondolatot hogy is várhatna el az ember tőletek, hiszen ez az egy csörgő is milyen jól leköt benneteket.

Tegyétek le most egy percre azt az ostoba csörgőt és nézzünk körbe, hátha a segítségemmel felfedeztek valami újdonságot, patásördöggel, szőlőbányákkal, körbeaggatott liberális gyerekágyatok rácsain túl.

Azt mondjátok, hogy a kormány elveszi a pénzeteket.
Ha elveszi, akkor vissza sem adja, ugyebár, vagyis nézetetek szerint, ti már soha a büdös életben nem kaptok nyugdíjat, szerintetek ez reális gondolat? Szerintetek meddig létezik az a kormány, az a párt, amelyik nem fogja kifizetni a járandóságát a jövő legnagyobb szavazóbázisának? Ennek azért fussatok neki még egyszer...

Azt mondjátok, mi lesz, ha az államot csődbe viszik a politikusok és elveszik a pénzetek.
Egy piaci alapon működő nyugdíjbiztosító nem mehet csődbe, igaz? Ha az állam csődbe, megy nem mindegy, hogy hol volt a pénzetek, az államnál, vagy a túlnyomó részt államkötvényekbe és forintba fektető nyugdíjpénztáraknál? Ennek is fussatok neki még egyszer…

Azt mondjátok, hogy a nyugdíjbiztosítóknál elhelyezett befektetéseket az állam garantálja, tehát ott biztonságban van.
Ha az állam garantálni tudja a nyugdíjbiztosítókhoz befizetett pénzeket, akkor az államhoz befizetett pénzeket nem tudja garantálni? Kissé ostobán hangzik, nem igaz? Ha bedől egy biztosító, akkor az állami garancia költségét az adófizetők állják természetesen, igaz, így a veszteségből mindenkire kisebb rész esik, de miért fizessen az is, akinek semmi köze az adott biztosító buktájához? Ez a garancia az államkasszát ráadásul duplán terheli, mivel az államnak, a pénztárakhoz befizetett kieső bevételét meg kell fejelnie egy minimum ugyanakkora kiadással. A kívülálló adófizetők számára megint csak remek móka más hülyeségére helytállni. Ennek is neki lehet futni még egyszer…

Azt mondjátok, hogy az állam hülyeségekre költi az így megszerzett pénzt.
Amikor a rendszerváltás megtörtént, a köztársaság egy üres nyugdíjkasszát örökölt a szocializmustól, a jövőt már akkor elköltötték. Ezt az üres kasszát azóta sem töltötték fel soha, a nyugdíjak az állam ideális működésének terhére lettek kifizetve azóta folyamatosan. Mi is változik akkor ezzel az új felállás szerint? Hogy a nyugdíjkasszáknál levő pénzt már nem tudta volna hülyeségekre költeni az állam? A végeredményt tekintve nem mindegy, hogy valami azért nem valósul meg, mert az ahhoz szükséges pénzt másra költik, vagy azért, mert az összeg be sem folyt? Ezt is át kellene még egyszer gondolnotok…

Azt mondjátok, hogy aki a magánnyugdíjpénztáraknál marad, az kevesebbet kap, mert a munkaadói 24%-ot megtartja az állam és csak a dolgozói befizetések fognak ott gyűlni.
Matolcsynak (akit én személy szerint ritka ellenszenves figurának tartok) abban igaza van, hogy a jelenlegi nyugdíjastömeget is el kell tartani valamiből és erre kell a 24%. Ez racionális indok. Annál is inkább, mivel azoknak a 24%-a, akik az állami rendszerbe fizetnek könyveléstechnikailag szintén erre ment el eddig is. Elméletileg a személy szerint jóváírt % mindkét esetben ugyanannyi lesz ezentúl is, csak megszűnik az eddigi rendszer igazságtalansága, mely szerint a magánnyugdíjpénztári tag 1-et fizet 1-et kap, az állami tag pedig 2-t fizet 1-et kap. Ehhez az igazságtalansághoz csapódik hozzá, hogy az állami garanciavállalás az állami tagot terheli tovább a mnyp-i tag javára. Ebben is fussatok még egy kört…

Azt mondjátok, hogy az állam magára hagyja a mnyp-i tagokat ezentúl.
A társadalmi igazságosság szempontjából így fair. Aki mnyp-ba fizet az vállalja a saját befektetése piaci kockázatát, mint büszke piachívő liberális, aki pedig az államhoz fizet az vállalja az ezzel járó esetleges politikai-államháztartási kockázatot. Egy újabb átgondolandó szempont…

Biztosan kimaradt egy-két traktus még a csörgőnótából, de a lényeget a végére hagytam: szűklátókörűségetek és rövidtávú gondolkodástok megakadályozza, hogy felismerjétek azt a tényt, amely az állami rendszer kockázati szintjét közel rendeli a nullához és jórészt garantálja, hogy a nyugdíjrendszer fizetőképessége állandó legyen. Ez nem más, mint a politikai kényszer. A nyugdíjasok, a társadalom egyre szélesedő és egyre meghatározóbb szavazóbázisa. A szavazásra jogosult választópolgárok lassan 50%-át teszi ki a létszáma és markánsan növekvő tendenciát mutat. Vajon melyik az, az őrült, öngyilkos politikai formáció, amely nem keresi minden erejével, ennek az óriási szavazórétegnek a jóindulatát? Ez politikai kényszer így minden ellenérvet annulál, valóban ultima ratio.

Azoknak, akik mindezeket nem értik, vagy nem akarják megérteni, további kellemes csörgőrázást, az idő a csörgősipkát is fejükre teszi előbb-utóbb…
"

Engem is érdekelne loláb kérdésére a válaszod:

"a kormány tevékenysége mivel RONTJA a nagy ellátórendszerek, a közösségi közlekedés helyzetét?"

Vagy az "általános gazdasági helyzetet?"

loláb 2010.11.25. 09:29:49

@Fedor:

Akkor idézlek szó szerint:
"A strukturális reformok valóban fontosabbak lehetnek az ország jövőjét nézve ezeknél a kérdéseknél (pláne mivel tettek azért, hogy tavasz óta romoljon a helyzet)"

Szóval, mégegyszer megkérdezem: mit tett a kormány május óta, hogy ROMOLJON a nagy ellátórendszerek (struktúrák) helyzete, (aminek része az egészségügy, a közösségi közlekedés, az oktatás, stb... és ezek a reformja az ún. struktúrális reform?)?

Az "én nem azt írtam, nem úgy értettem játékot" pedig inkább el se kezdjük.

Fedor · http://fedor.blog.hu/ 2010.11.25. 09:56:48

@loláb: Szövegértési gyakorlat:

A strukturális reformok valóban fontosabbak lehetnek az ország jövőjét nézve ezeknél a kérdéseknél (pláne mivel tettek azért, hogy tavasz óta romoljon a helyzet) = az ország jövőjét, kilátásait nézve rontottak a helyzeten, de ezen javíthatnának a struktúrális reformok.

Had tudjam már, hogy mit akartam én mondani...

DeMarco 2010.11.25. 10:06:39

@Fedor: A betűket is kielemezzük, vagy esetleg megtudunk konkrétumokat is a romlás mikéntjéről és mértékéről?

loláb 2010.11.25. 10:48:20

@Fedor: Azt már megszoktam, hogy neked utólag, a szövegkörnyezetből kiragadva, mindig siekrül úgy értelmezned a mondandódat, ahogyan senki rajtad kívül nem értelmezte, úgyhogy a szómágiádat hagyjuk.

Fogadjuk el, hogy a strukturális reformokra vonatkozó hozzászólásom után, te a nagy általánosságban vett "gazdasági hyelzetre" reagáltál, (ez végül is életszerű, mondjuk akkor is, ha a nyolcvan éves nagybácsimmal beszélgetek).

Viszont még ebben az esetben sincs igazad, nézegesd a KSH statsiztikáját, csak pár szám, a miheztartás végett:

GDP növekedés 2010. I negyedév: 0,1%, III negyedév: 1,6%
Infláció: I név 6,1%, III. név: 3,8%.
Munkanélküliség: I név: 11,9%, III. név: 11,1%
Aktivitási ráta: I név: 54,9%, III. név: 55,9%.

A külker mérleg szufficites, a 3,8%-os államháztartási hiány tartható.

Gondolom te még mindíg szentül meg vagy győződve arról, hoyg a Bajnai-Oszkó féle költségvetés is tartható lett volna, habár azóta mintegy 447 milliárd forint pluszbevételt jelentettek be (és 120 milliárdot zároltak a költségvetésben), és csak 130 milliárd forinttal (idei TAO csökkentés) adtak ki többet, és így éppen meglesz a vállalt hiány.

Nyilván most majd jössz az ÁSZ elnökkel, a schmittpalival, meg a lenyúlással, meg a foritnárfolyammal, de inkább hagyjuk. Nézegesd a KSH számait, és látni fogod, hogy MINDENBEN jobban teljesít most az ország, mint tavasszal.

Fedor · http://fedor.blog.hu/ 2010.11.25. 11:09:07

@loláb: Nem az ÁSZ elnökkel jövök, meg a Schmitt Palival, hanem az országkockázati felár növekedésével, a leminősítési kilátásokkal, a befektetői bizalom megroppanásával. Ezeken javíthatnának a reformok, de nem az olyanok, mint ez a mostani, amit csak reformnak csúfolnak, mert ez csak továbblök a lejtőn. Újfent ajánlom, hogy olvasd a fentebbi linket, de vedd hozzá ezt is:

index.hu/gazdasag/penzbeszel/2010/11/24/jobban_szeretjuk_a_miniszterelnokot_mint_a_sajat_penzunket/

loláb 2010.11.25. 13:32:06

@Fedor:

"az országkockázati felár növekedésével"
Te, figyelj, hányszor kell még elmagyaráznom, hogy a CDS felár egy tőzsdei termék, ami nem a "valós" országkockázatot méri, hanem azt, hogy a spekulánsok mit gondolnak az ország kockázatosságáról, ergó sokkal jobban mozgatja nemzetközi hangulat, mint a valós gazdasági kilátások?

Ha a valós csődkockázatot mérné, akkor éppenséggel most rekordalacsonyan kellene hogy legyen, mert a kormány (vitatható eleganciájú) intézkedései következtében 2012 végéig teljességgel kizárt, hogy csődbe menjen az ország, mivel.

Viszont, mivel nincs rekordalacsonyan, nézzünk körül, mi történhetett a világban: ja, pénteken gyakorlatilag csődbe ment írország, de más semmi.

"a leminősítési kilátásokkal,"
Valóban, a leminősítési KILÁTÁSOK, azok sokkal súlyosab problémák, mint a 2002-2010 között végzett TÉNYLEGES leminősítés, (tudod, 2002-ben AA3/AA- voltunk, 8 év alatt 4 fokozat leminősítésen estünk át, és ebből csak EGY történt a válság kitörése óta). Igazad van, sokkal szarabbak a gazdasági kilátások.
Különben pedig a nemzetközi hitelminősítőknek köszönhetjük ezt az egész kurva válságot, szóval nekik ildomos lenne csöndben maradniuk.

"a befektetői bizalom megroppanásával."
A befektetői bizalom megroppanását gondolom a GM, az AUDI, meg a többi megaberuházásból szűröd le? Vagy már megint a forintárfolyamot tekinted KIZÁRÓLAGOS indikátornak (amit egyébként éppenúgy a spekulánsok, és a világgazdasági hangulat mozgat, mint a CDS felárat)? Költői kérdés volt.

De továbbra is várom a KONKRÉTUMOKAT azzal kapcsolatban, hogy te hol, milyen adatokból szűröd le, hogy a kormány tevékenysége rontott a gazdasági kilátásokon tavaszhoz képest. Ne linkelj be cikkeket, mert más tollával ékeskedni nem nagy kunszt.

Ha ilyen "pláne mivel tettek azért, hogy tavasz óta romoljon a helyzet" sommás véleményed van, nyilvánvalóan képes vagy tényekkel is alátámasztani.

Fedor · http://fedor.blog.hu/ 2010.11.25. 15:07:16

@loláb: Az általad sorolt befektétesek a kormányváltáskor már min. tárgyalási pozícióban voltak, ha nem épp a megvalósulás közben.

A KSH adatokat is hiába sorolod, Hisz az első két negyedévre az új kormánynak semmi ráhatása nem volt, és a harmadikra se sok. A javuló tendencia még Bajnaiék öröksége.

Az meg jópofa dolog, hogy a sok évvel ezelőttihez hasonlítod a mostani kilátásokat, de én meg csupán a kormányváltás óta eltelt időszakról beszéltem, márpedig tény, hogy az ország megítélése tavasszal még javult, azóta meg folyamatosan romlik.

Csak néhány friss reakció a tegnapi bejelentés után:

"Azzal, hogy Magyarország visszacsinálja a rendszerváltó országokban egyébként jellemzően követett nyugdíjreformot a Bloomberg hírügynökség szerint Argentína példáját követi. A dél-amerikai országban 2001-ben az állam bekebelezte a nyugdíjpénztári befizetéseket (mintegy 3,2 milliárd dollár), de már ezzel sem tudott megmenekülni az államcsődtől. Két évvel ezelőtt pedig teljesen államosították a pénztári rendszert, a befolyó 24 milliárd dollárból pedig az ország 2005-ös csődjelentés óta tartó súlyos gazdasági válsága okán kieső adóbevételeket pótolták."

"a költségvetésen és az államadósság csökkentésén nyerhető előnyök illuzórikusak lesznek, mert a kormány által bevezetett válságadók megnövelik a kockázatát, hogy a beruházások elmaradnak, és a foglalkoztatásban sem jön el a fenntartható kilábalás."

"A monetáris tanács tagjainak választásával kapcsolatos változás, és a tegnap bejelentett nyugdíjrendszer változtatás megkérdőjelezi a prudens gazdaságpolitikai elveket, amelyeket az IMF-mentőcsomag idején dolgozott ki az akkori kormány - véli Mai Doan, a Bank of America égisze alá tartozó Merrill Lynch londoni elemzője. Magyarország valószínűleg még erősebben kitett lesz a külföldi hangulatváltozásoknak, kiváltképp akkor, amikor az európai adósságválság még mindig nem megoldott probléma."

index.hu/gazdasag/magyar/2010/11/25/ez_remalom_ez_argentina/

"A mai aukción a 40 milliárd forintnyi meghirdetett keretre összesen 62,5 milliárd forintnyi vételi ajánlat érkezett, amely június közepe óta a leggyengébb vételi érdeklődést jelenti az egy éves futamidejű állampapír iránt."

"Az utóbbi napokban a bizonytalan nemzetközi befektetői környezet eleve nem segített a magyar állampapírpiacnak, de a magyar kormány magánnyugdíjpénztárakkal kapcsolatos döntése tovább fokozta a piaci feszültséget, illetve a hozamemelkedést."

"a magyar kormány tegnap bejelentett döntése a magánnyugdíjpénztári szektor teljes felszámolásáról fokozta a piaci bizonytalanságot (hogyan zajlik le technikailag az eszközátadás az állam számára, kieső kereslet a vételi oldalon, stb.), és ez tükröződik a hosszabb hozamok napok óta tartó intenzív emelkedésében.

Ma az államkötvények hozamai mintegy 10-20 bázisponttal ugrottak a tegnapi hasonló mértékű emelkedés után, így például a 3 éves kötvény hozama ma dél körül 7,5% körül járt, ami az idei éves csúcsot jelenti."

index.hu/gazdasag/magyar/2010/11/25/eves_csucson_az_allampapirhozamok/

Ezek szerinted pozitív vagy negataív tendenciát jeleznek előre? Amit te "nem túl elegáns" intézkedésnek hívsz, arra mások némileg erősebb jelzőket használnak... De tudom, csak az vélemény és adat érdekes, amit te rángatsz elő.

loláb 2010.11.25. 15:48:56

"Az általad sorolt befektétesek a kormányváltáskor már min. tárgyalási pozícióban voltak, ha nem épp a megvalósulás közben."

Egyrészt szeptember végén jelentették be őket, tehát nem hogy nem voltak megvalósulás közben, de áprilisig még csak nagyon komoly tárgyalások sem folyhattak, hiszen az ezt követő fél évig nem zárultak le a tárgyalások. Egy multi nem pöcsöl évekig egy beruházás előkészítő tárgyalással, mert elmegy a piac mellette.
Már csak azért sem sok köze van a tárgyalásokhoz Bajnaiéknak, mivel az Opel például a kormányváltás UTÁN vette fel először a kapcsolatot magyarországgal. Az audi elkezdett már tavasszal tárgyalni, viszont Bajnaiék január végétől semmilyen kötelezettséget nem vállaltak azaz dönteni sem döntöttek arról, hogy mennyi államit támogatást, adókedvezményt adjanak a beruházáshoz (azt meg gondolom te sem kétled, hogy ennek lehetett némi szerepe a döntés meghozatalában).
De még ha Bajnaiék által előkészített beruházásról lenne szó: ha -a te állításodhoz híven- RONTOTTAK volna a gazdasági kilátásokon, akkor úgy lenne ildomos, hogyha a romló kilátások miatt elhalasztanák, vagy elvinnék a még csak előkészítés alatt lévő beruházások közül egyet, vagy többet.
Ilyenről viszont szó sem volt, ellenkezőleg, a hírek alapján jónéhány cég éppen a bejelentett adóváltoztatásoknak, meg bürokrácia csökkentésnek köszönhetően vette fel magyarországot a befektetési célpontjai közé.

"Hisz az első két negyedévre az új kormánynak semmi ráhatása nem volt,"
Azért jó BÁZISNAK.

"és a harmadikra se sok."
A harmadik negyedévben már az első gazdasági akcióterv után kezdődött, és -többek között- az alacsonyabb TAO, meg az egyszerüsödő alkalmi munkavállalás szabályai vonatkoztak rá, de ezek minden bizonnyal teljesen lényegtelenek a foglalkoztatási, meg a GDP növekedés szempontjából.

"A javuló tendencia még Bajnaiék öröksége."
Hát persze, az. 2001-ben is csak Bokrosék miatt nőtt 7%-kal a GDP.

"Az meg jópofa dolog, hogy a sok évvel ezelőttihez hasonlítod a mostani kilátásokat,"
Az jobb lett volna, hogyha az 1-2 évvel ezelőttihez hasonlítanám? De ha akarod, akkor rendben: 315 forintás euroárfolyam, 12%-os kamatszint, a világ legmagasabb (igen, a 2003-as argentínt is überelő) CDS felár, 10%os GDP csökkenés, 6%-ról 11%-ra növekvő munkanélküliség, ez a 2008-9 es év mérlege.

"de én meg csupán a kormányváltás óta eltelt időszakról beszéltem, márpedig tény, hogy az ország megítélése tavasszal még javult, azóta meg folyamatosan romlik."
Ezt már kifejtettem korábban, nem ismétlem meg, csak a lényeget: a gazdaság megítélése (amit te az EURO-forint keresztnek feleltetsz meg) együttmozog a nemzetközi pénzpiacokkal. A világgazdaság kilátásai is javultak tavaszig, de a görög válság óta folyamatos a bizalmatlanság, erre most rátett egy lapáttal az ír csőd.
Egészen nyugodtan vesd össze a forint árfolyamot a DAX-szal, vagy az SNP-vel, éppen akkor vannak a csúcsok-mélypontok, mint azokon. (Az snp-vel forditottan arányosan). Vagy ezeket is a magyar gazdaság teljesítménye mozgatja?

"Csak néhány friss reakció a tegnapi bejelentés után:"
Ha továbbra is képtelen vagy egy saját véleményt megfogalmazni, akkor nincs sok értelme vitatkozni.

"De tudom, csak az vélemény és adat érdekes, amit te rángatsz elő."
Mivel te még egyetlen adatot sem rángattál elő, én pedig más véleményét nem szoktam a sajátomként eladni, ezért nem nagyon értem miről beszélsz.
Én hoztam adatotak, cáfold meg őket, vagy prezentálj olyan adatokat, amikből ettől eltérő tendencia olvasható ki.

DeMarco 2010.11.25. 17:57:43

@Fedor: Úgy látszik én mára kiestem a pixisből... :))

Igaz loláb messze jobban érvel, mint én. Bár azt sejtem, hogy jóval nagyobb a rálátása és sokkal kevesebb indulat van benne...

"A KSH adatokat is hiába sorolod, Hisz az első két negyedévre az új kormánynak semmi ráhatása nem volt, és a harmadikra se sok. A javuló tendencia még Bajnaiék öröksége."

Ó, igen. Köszi !!! :))))))))))))))

Egész nap csákányoztam, (nem szokta a paraszt a szántást), rettentően hiányzott egy jó vicc, ami szebbé teszi ezt a napot. Nagyon jóízűt röhögtem.
Ez igen, ez már érv... :))))))

Sztem Bokrost akartál mondani, csak megbotlott a nyelved... :)))))
google.com, pub-2368870423120984, DIRECT, f08c47fec0942fa0