(In)korrekt tájékoztatás
2010. december 29. írta: Fedor

(In)korrekt tájékoztatás

Kaptam egy levelet az Országos Nyugdíjbiztosítási Főigazgatóságtól. Egy csúsztatásokkal teli, cinikus hangvételű levelet.

Rögtön az első bekezdésben ezzel nyitnak:

Ön is, mint minden magánnyugdíj-pénztári tag, szabadon eldöntheti, hogy miképp alapozza meg a jövőbeni nyugdíjellátását.

Szabadon, persze. Csak épp a maradást minden lehetséges adminisztratív eszközzel megnehezítik (miközben a valóban aktív cselekvéshez, vagyis az átlépéshez semmit nem kell tennem), ráadásul ha maradok, akkor összességében ugyanannyit vonnak el tőlem, de csak a töredéke megy valóban a nyugdíjamra, a többsége meg belehullik a nagy, közös semmibe.

Az első húzás ebből zseniális (már az ő szemszögükből nézve), a második meg kimondottan aljas.

Zseniális, mert az emberek nemtörődömségére, lustaságára, hozzá nem értésére, hivatali ügyintézéstől való tartózkodására épít. Fico is megpróbálkozott anno a nyugdíjpénztárak visszaállamosításával, de ő (Orbánhoz képest) egy korrekt demokrata volt, nem trükközött ilyesmivel, ott annak kellett aktívan cselekednie, aki változtatni akart a helyzetén.

És nem trükközött Fico azzal sem, hogy nem nyilvánította szinte társadalomromboló, destruktív bűnözőnek azt, aki mégis a magánnyugdíjpénztár-tag kívánt maradni, és nem büntette azzal, hogy elvette a majdani nyugdíja nagy részét.

Ha ez a kitétel nem volna, vagyis ha az lenne (valóban szabad) választás kérdése, hogy az összes nyugdíjelőlegem egy magánnyugdíjpénztárba menjen -e az eddigi vegyes rendszer helyett, egy percig sem gondolkodnék. De ez az (újra csak azt tudom mondani, hogy) aljas, és hitem szerint teljesen alkotmányellenes lépés, miszerint ugyanannyi pénzt vonnak le utánam, mint az állami nyugdíjpénztártagok után, de csak a töredéke mehet valóban a nyugdíjamra, lehet, hogy a sarokba szorít. Mert nem tudhatom, hogy mit hoz a jövő, mikor lesz kormányváltás, ami reményt ad ennek az igazságtalan rendszernek a helyretételére, ha egyáltalán hajlandó lesz az új (akár szoci, akár másmilyen színű) kormány ehhez hozzányúlni.

Elvileg persze van segítségem a döntésben, hisz a levélhez egy GYIK is jár, vagyis kérdésekbe szedve próbálnak információt nyújtani, de ez inkább kampány az átlépés mellett, mint korrekt információ-forrás, tele ilyen, és ehhez hasonló megfogalmazásokkal:

Amennyiben Ön megtartja magánnyugdíjpénztári tagságát, lényegesen rosszabul jár.

Naná, tettek róla, hogy így legyen.

A pénztártagság fenntartása minden életkorban és bármely jövedelmi szint felett mellett kockázatos, és nagy valószínűséggel kedvezőtlen döntés.

Ez nem igaz. A nyugdíj közelében járó magas jövedelműek számára jobb maradni.

- Érdemes -e az öröklés lehetősége miatt a pénztártagság fenntartását választanom?

- Nem.

Miért is? Eddig megjelölhettem, hogy melyik hozzátartozóm örökölheti meg a pénzem (tehát akár a gyerekem is lehetett a kedvezményezett) , és egy összegben is felvehette azt, ha ahhoz volt kedve, most viszont csak az özvegyem kaphatja meg a pénzt (ha túlélt), és csak járadék vagy nyugdíj formájában.

Szóval gondolkodom még egy kicsit ezen. Addig is csak azt tudom ajánlani minden sorstársamnak: lehetőleg ne csak ez a levél legyen az egyetlen mankója a döntésben, mert ha csak erre támaszkodik - amilyen féloldalas - még orra is bukhat.

A bejegyzés trackback címe:

https://fedor.blog.hu/api/trackback/id/tr342546638

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: A tagdíjkiegészítésről és annak hozamáról 2011.01.05. 14:40:41

Ilyenkor még bőszen évértékelő posztokat kellene írni, ehelyett azonban egy aktuálisabb problémával küszködök, nevezetesen a Nagy Magánnyugdíjpénztári Lenni Vagy nem Lenni kérdésével. Van itt ugyanis ennek a nyugdíjpénztári visszalépésnek egy számomra ...

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

piefke 2010.12.29. 20:48:06

"...hogy mi hoz a jövő" - kérdezed.

Nos, ahhoz, hogy ezt megválaszolhassuk, nézzük, hogy fenntartható lesz-e az Orbán-rendszer? Akkor lenne fenntartható, ha képes lenne a gazdaságot dinamizálni – erre semmi sem utal. A középszerűnél rosszabb képességű „szakemberei” vannak, mindenféle koherens koncepció híján. Márpedig ahhoz, hogy a jelenleginél számottevően jobban teljesíthessen a magyar gazdaság, az kellene, hogy a jelenleginél sokkal jobban szervezzék-irányítsák azt makroszinten. Jobb teljesítmény pedig csak sokkal jobb szakemberekkel lehetséges.

Nem fog tehát kellő erőforrás az Orbán-kormány rendelkezésére állni ahhoz, hogy „igazolja létét”, hogy úgy lássák a választók, hogy érdemes újrázniuk Orbánnal. Bukni fog tehát – és vele a nyugdíjrendszer-visszaállamosítás is.

Adalék: a következő kormány pénzügyminiszterét nagy valószínűséggel Oszkó Péternek fogják hívni – ő pedig deklarálta, hogy MANYUP-tag marad. Így egyszerűen elképzelhetetlen lenne, hogy ne állítsa vissza az állami nyugdíjalapba 24%-os járulékot fizetőknek ezét cserében járó állami nyugdíjra való jogosultságot.

Ennyi… Innen a döntés logikus: maradj a MANYUP tagja!

legeslegujabbkor 2010.12.29. 20:57:34

Az Orbán-kormány bukni fog, de teljesen mindegy ki lesz a következő miniszter. A nyugdíj finanszírozása továbbra is megoldatlan, csak magán megtakarításokkal lesz fenntartható. Piefkével egyetértek, mint majdnem mindig:)

DeMarco 2010.12.29. 21:49:31

Ha ennyire tetszik Ficó, (ami nem túl meglepő), akkor fogadd meg fletó bohóc tanácsát és költözz át oda. Épp ma dobta vissza gáspárovics a magyar nyelv büntethetőségének enyhítését szorgalmazó törvényt, biztosan szívesen fognak várni...

Ez a picsogás tényleg kezd nagyon unalmas lenni.

Annak idején talán SZABADON dönthettél arról, hogy belépsz-e? Vagy véletlenül nem KÖTELEZŐ volt? Nem pont ugyanolyan mese habbal rizsa volt a levél?

Unalmas ismételgetni az érveket.

Elég vicces már az is amit levágnak a médiacirkuszban. Egyik hülye újságnak sem jutott még eszébe megkérdezni az itt élőket, hogy mégis mi a véleményük. Össze-vissza irogatnak sületlenségeket, ahelyett, hogy csinálnának néhány interjút az itt élőkkel, mindjárt más szemmel néznék a helyzetet.

És az a legviccesebb, hogy a mocsok ellenére, töretlenül halad a karaván. Régen nem látott fejlődésen megy át a környék, hosszú évek óta lehúzott tervek valósulnak meg, a kibaxott kommancsok 8 éve folyamatosan lehúzott beruházásai indulnak meg, a berozsdásodott fogaskerekek mozgásba lendültek.

Én nagyon nem innék előre a medve (Viktor) bőrére...

Fedor · http://fedor.blog.hu/ 2010.12.29. 22:14:37

@DeMarco: "Ha ennyire tetszik Ficó, (ami nem túl meglepő)"

Bocs, de ez a próbálkozás még tőled is nagyon gyenge.

Fedor · http://fedor.blog.hu/ 2010.12.29. 22:22:39

@piefke: "a következő kormány pénzügyminiszterét nagy valószínűséggel Oszkó Péternek fogják hívni"

Fenntartva azt, hogy én ennek örülnék, mégis, mitől vagy ebben ennyire biztos? A szocik azért annyira nem szerették őt, az LMP meg más gazdaságpolitikát képvisel, mint Oszkó, még ha mondjuk a manyupok ügyben egyet is értenek.

@legeslegujabbkor: "A nyugdíj finanszírozása továbbra is megoldatlan, csak magán megtakarításokkal lesz fenntartható."

Ezzel szintén egyetértek, van is a teljes nyugdíjrendszertől független megtakarításom erre a célra (ezügyben tudok is segíteni, ha kell), de ettől függetlenül nagyon nem szeretném, ha 24%-os büntetőadót kellene fizetnem, és semmi garanciát nem látok arra, hogy egy következő kormánytól ezt utólag visszakapnánk, hisz abba beleroppanna a költségvetés.

legeslegujabbkor 2010.12.29. 22:51:21

@Fedor: Nem visszakapni, hanem visszaállítani a rendszert vagy valami hasonlót. De az biztos, hogy a magán-nyugdíjpénztárban maradók 2?-3?%-os (munkaadói) járuléka biztos hogy nem fog tovább belehullani a közös zsákba ellentételezés nélkül, így értettem.

DeMarco 2010.12.30. 07:53:15

@Fedor: "Bocs, de ez a próbálkozás még tőled is nagyon gyenge."

Te sztárolod nem én. Menj át oda, majd meglátod mekkora sztár... épp most fontolgatják a visszatérést a koronára...
A magyarokat meg egyenesen imádják...

Ami engem illet köpök fickóra, jellemtelen kis görény, pont mint itteni játszótársa fletó...

Ami meg a nyugdíjat illeti, "szabad választás"-ról beszélni kurva nagy álszentség, mert a ránkerőltetett rendszerben sok minden volt az elejétől kezdve, csak szabadság nem.

Tudod mi lenne a szabadság? Korlátlanul dönteni a nyugdíjba befizetett pénzedről. Szted hány napig lenne akkor amcsi zsidók kezében a pénz, vagy az államéban? Egy pillanat alatt kivenné mindenki a harácsolók zsebéből és értelmesen befektetné, vagy a hülyébbje elköltené. De például miért ne költhetné el mondjuk egy gyermektelen rákos beteg, aki biztosan tudja, hogy nem éri meg a nyugdíjat, viszont az utolsó hónapjait utazással töltené?

Az meg, hogy a következő pénzügyminisztert szted Oszkónak hívják annyira mélyre süllyeszt, ahol most a kommancsok vannak és maradnak. Az ő szavazórétegük folyamatosan apad hál' istennek és remélhetőleg végleg eltűnnek a politikából. Kíváncsi leszek, hogy ha az emberek egy része kiábrándul esetleg a fideszből és helyettük a Jobbikra fog szavazni, akkor milyen sápadt leszel... mert sztem ez sokkal valósabb alternatíva. Inkább harapnám le a kezem, mint hogy liberálisra adnám, pláne komcsira a szavazatomat. De ez a veszély szerencsére nem fenyeget, mert mikró szinten egyre elégedettebb vagyok a Fidesszel.

Fedor · http://fedor.blog.hu/ 2010.12.30. 09:12:14

@DeMarco: Basszus, hol sztároltam én Fico-t? Annyit írtam, hogy eddig még ő se merészkedett el. Az a kitétel, hogy valaki Orbánhoz képest korrektnek számít, még egyáltalán nem dicséret, inkább csak jelzés Orbán inkorrektségének mélységére. Nem hiszem el, hogy ezt te nem dirrekt érted félre... Érvekkel nem tudsz vitatkozni, hát jön a terelés és a zsidózás.

Fedor · http://fedor.blog.hu/ 2010.12.30. 09:15:06

@Nemzeti Gonosz Törpe: Kiszedtelek. Kisregényeket csak link formájában fogadok.

Nemzeti Gonosz Törpe 2010.12.30. 09:16:40

@DeMarco: Barom mit komcsizol..tanulatlan vagy. Kommcsi nincs !!!!! , már rég -ez lejárt lemez!!!! Szociális érzelmű emberek vannak minden fejlett Nyugati demokráciában. Mégse komcsizzák öket le, mert nem ilyen tanulatlan emberek élnek abban az országokban (vagy Fidesz seggnyalók, akik beültették az üres agyadba ezt a mondókát)
Csak azt ismered vagy Fidesz ---a többi komcsi? Te barom, hogy miért szart ki anyád!

Nemzeti Gonosz Törpe 2010.12.30. 09:17:44

@Fedor: értem...de sajnos azt nem tudom ,hogy kell linket csinálni belőle..bocsi!

vadász2 · http://kariblog.blog.hu 2010.12.30. 10:42:46

"Ez nem igaz. A nyugdíj közelében járó magas jövedelműek számára jobb maradni."

hvg.hu/kkv/20101229_nyugdij_magannyugdijpenztar_nyugdijas

Én ugyan még nem kaptam levelet, de sokat gondolkoztam rajta. Eredetileg nem akartam volna át lépni, de végig gondolva nincs más választásom. Pályakezdőként nincs felhalmozásom, és ugye most még egy évig semmi pénz nem fog menni senkitől sem a magánynyugdíjpénztárba. Tehát egy évig már biztos nem lenne nyugdíj-megtakarításom, és esélyes, hogy bebukik a biztosító (igaz egy nagy bank van mögötte...) És a jövő is teljesen bizonytalan. Jön egy másik kormány és az összes pénzt visszaadja??? Ez senki nem gondolhatja komolyan. Tehát marad az, hogy egyelőre átsodródom, aztán ha jobb viszonyok jönnek, majd ismét belépek... remélhetőleg.

Vidéki 2010.12.30. 11:57:04

A VG-n olvasható, hogy eddig 2040 fő jelezte, hogy marad a manyup rendszerben. Egyébként a VG-n egy hozzászólásban olvasható, hogy azok számára, akik nagyon nagy jövedelműek és közel állnak a nyugdíjazáshoz, megéri maradni. Ha Fedor ebbe a kategóriába esik, kövesse a 2040-et.

A három millóból mennyi marad? A 2 040 fő az egy ezreléket sem éri el.

A Stabilitás Pénztárszövetség agitprop funkcionáriusainak még sok pénzt el kell költeni propagandára a járulékbefizetők pénzéből ahhoz, hogy elég sok nyírható birka maradjon karámjukban.

TaTa86. · http://archiregnum.blog.hu 2010.12.30. 13:09:02

Teljesen jogos a poszt.

És a legszomorúbb, hogy egyébként a Fidesz lépése önmagában nem akkora köcsögség, amekkorának látszik, de egyrészt ezzel a cinikus hazudozással, az aktívak teljesen hülyének nézésével, másrészt pedig a jelenlegi nyugdíjak reálértéken tartásával védhetetlen az egész.

DeMarco 2010.12.30. 18:21:55

@Fedor: "Érvekkel nem tudsz vitatkozni, hát jön a terelés és a zsidózás."

Már ezerszer leírtam az érveimet, szokás szerint süket fülekre talált, de már megszoktam...

A te érveid pont a terelésre és a rémisztgetésre építenek, meg az alapból való irtózásra. Hahó, kedvenc libajnaid is fontolgatta a visszaléptetést, bezzeg ha ő terjeszti be, akkor most harsogva tapsolnál neki...

Ami meg a zsidókat illeti, (ehh, már ezt is írtam párszor), a tény attól még tény marad, mert néhányan tagadni próbálják, vagy tudatosan nem akarják figyelembe venni azokat...

Fedor · http://fedor.blog.hu/ 2010.12.30. 21:44:31

@DeMarco: "kedvenc libajnaid is fontolgatta a visszaléptetést, bezzeg ha ő terjeszti be, akkor most harsogva tapsolnál neki..."

Hatalmas különbség van aközött, hogy lehetővé teszik a visszalépést és aközött, hogy zsarolással akaratom ellenére visszakényszerítenek.

És a zsidózás számomra továbbra sem érv.

Sanko13 2010.12.30. 21:48:04

@Vidéki: Bocs, de a számláló emelkedik rendesen. Nekem a portás meg is jegyezte, hogy nagyon fogy a nyomtatvány (nem működött a rendszer, így offline kellett kitölteni...). 16:25-kor nem én voltam az utolsó! Egyébként elárulom, hogy drága OVezetőd minden aktív adófizetőt nyírható birkának néz! (elődeihez hasonlóan)

Fedor · http://fedor.blog.hu/ 2010.12.30. 21:50:40

@Vidéki: "Ha Fedor ebbe a kategóriába esik, kövesse a 2040-et."

Nem esem bele, de a kormány aktívan tett érte, hogy csak ennek a szűk rétegnek érje meg egyértelműen a maradás. Ha nem vennék el a nyugdíjjárulék nagy részét, máris más lenne a leányzó fekvése...

raindog [írástudatlan nyikhaj tenorista] 2010.12.31. 00:55:57

miként lehtséges az, hogy azok kommunistáznak, akik a meleg szarig benne vannak a fidesz seggében ???? nem látják, hogy jelenleg leginkább azokra illik a komcsi-bolsevik címke ?

Nemzeti Gonosz Törpe 2010.12.31. 05:00:45

Az év utolsó kereskedési napján már 225 forint a frank, hajszál híján 280 az euró.
Köszönjük, Rohadék Hazug Nemzeti Törpe!!!!!!! EZÉRT MÉG SZÁMON FOGNAK KÉRNI!!!!!!!

Nemzeti Gonosz Törpe 2010.12.31. 05:03:54

A Rohadék Szaros, Lopós Törpe nekem nem küldött papírt...biztos rajta vagyok a Kubatov listán és tudja hogy megválaszolnám és elküldeném olyan helyre ahová való........:D
Szemét Tolvaj..ellpota a nyugdíjasok 0.5 százalékát...a választás előtt meg nyalta a nyugdíjasok seggét a szavazatért. Ezt csinálja a határon túliakkal is a szavazatokért. ...de akkorra már nem kell szavazat aNÉP nem tűri addig ...FELÉBRED ÉS FELKEL!!!!

DeMarco 2010.12.31. 09:08:34

@Nemzeti Gonosz Törpe: Te figyelj, oldalt tévesztettél, ez nem a kapcsolat, de még csak nem is a piros lap. Mi lenne, ha ott szemetelnél? Hidd el a társaság is sokkal megértőbb lesz ott veled, nem fogsz nagyon kilógni...

A frank emelkedéséhez semmi köze Viktornak, mindenki oda menekíti a pénzét egész európában ez hajtja felfelé az árfolyamot és már nem állják ennek az útját Svájcban sem. A svájci frank az euróhoz képest is emelkedik, ha lenne eurónk és abban lenne a hitel, akkor is emelkedne a törlesztő. Cumi annak aki ebben adósódott el nyakig, de jó hír azoknak akiknek ebben van megtakarításuk... Csábító ötlet most visszaváltani valamennyit, én is gondolkodtam rajta...

Ami meg az inaktívakat illeti, Tata-val értek egyet, sürgősen reformálni kell, és átrendezni a jövedelem elosztást az aktívak irányába. Például azonnal felülvizsgálni az előző rendszert kiszolgálók csúcsnyugdíjának elvételét, bár ez nem túl nagy réteg már hál' Istennek, de sok kicsi sokra megy. Vagy újra felülvizsgálni a rengeteg kamu rokkantnyugdíjast. Esetleg bevezetni a nyugdíjból 10% egészségügyi hozzájárulás bevezetését. Mindjárt lenne több forrás az egészségügyben, ráadásul azoktól akik leginkább használják a szolgáltatásait. És ne mondd, hogy nem bírnák, mert ebben az évben több ismerős, rokon ment nyugdíjba, 150-200.000-es nyugdíjjal, nulla járulék fizetés mellett...

Épp ideje lenne megszüntetni azt az áldatlan helyzetet, hogy az inaktívak óriásira hízlalt gombócának telhetetlen bendője irányítsa az országot az aktív kereső réteg helyett, akikről az utolsó utáni bőrőket is lenyúzzák...

Vidéki 2010.12.31. 09:29:03

@DeMarco:

A csúcsnyugdíjakkal kapcsolatos gondolataid a svédeknek már korábban eszükbe jutottak.

Dragos Erzsébet Svédországban élő ujságíró 2010. jan. 19. cikkében jó áttekintést ad a svéd nyugdíjmodellről.

Ott az emberek elfogadják, hogy a "fák nem nőhetnek az égig":

" A nyugdíj összegét egy bizonyos „népjóléti alap” figyelembevételével számítják ki, s az nem lehet több, mint ennek az alapnak 7,5-szöröse. Tehát ma a legmagasabb nyugdíj 30 ezer korona körül van, míg a legkisebb (garantált) nyugdíj ennek nagyjából a harmada."

Érdekes, hogy a nálunk 8 évig regnáló szoclib kormánynak a fejében meg sem fordultak hasonló (szolidaritást tükröző) gondolatok, noha az MSZP kongresszuson teli szájjal énekelték az éhes proletárok himnuszát.

DeMarco 2010.12.31. 11:49:37

@Vidéki: De valószínűleg megfordultak, ott is vannak közgazdászok és pénzügyi szakemberek, csak éppen két dolog lefogta a kezüket. Egyrészt gyávák konfrontációt nyitni ezzel a réteggel, másrészt a szavazóik 98%-a pont ebből a rétegből kerül ki és emiatt az ő érdekeiket képviselik leginkább. (Mert a miénket nem az biztos...).

Sajnálatos, hogy a Fidesz kezét is visszafogják, hiszen gyűjtőpártként jelentős az inaktívak szavazóbázisa. Nagy dilemma, hogy hogyan lehet emberségesen, de határozottan csökkenteni a nyomást és a tehert erről az oldalról. A legcélravezetőbb az arányosítás lehetne. Amíg a dolgozók nagy része minimálbéren van bejelentve, vagy 120.000 körüli nettót visz haza havonta, addig őrült nagy tehertétel kifizetni havi 150-200 ezres nyugdíjakat. Ha három hét mexikó helyett csak két hétre mennének és azt mind beleöntenénk az egészségügybe, már beljebb lennénk egy nagy lépéssel. Ráadásul azt visszakapnák egy hatékonyabb, modernebb egészségügy keretében, amit leginkább ők használnak el.
Tudom, megérdemlik, megdolgoztak érte és nem ők tehetnek róla, hogy kádárék ellopták az egész kasszát, de meg kell érteniük, hogy nem tudjuk kitermelni a végtelenségig a pénzt és ha levágják az utolsó tehenet, senki nem marad akit megfejjenek...

Dr. No 2011.01.02. 01:20:36

Szász Károly már régen közölte az aktívakkal kapcsolatos Fidesz-direktívát: coki és tessék szolidaritást vállalni. Meg szégyellje magát, aki az mnyp-rendszer fennállása óta megszakítatlan munkaviszonnyal rendelkezik, mit képzel az ilyen mások verejtékén dőzsölő vérszopó?

Dr. No 2011.01.02. 01:23:14

"- Érdemes -e az öröklés lehetősége miatt a pénztártagság fenntartását választanom?
- Nem."

Nekem egyébként ez a levezetés tetszett a legjobban, a maga nemes egyszerűségében. Érvelés, kifejtés nincs. Akinek van füle, hallja a rejtett üzenetet.
süti beállítások módosítása
google.com, pub-2368870423120984, DIRECT, f08c47fec0942fa0