Jó lett volna nekünk a Matolcsy-Orbán-féle válságkezelés?
2011. augusztus 05. írta: Fedor

Jó lett volna nekünk a Matolcsy-Orbán-féle válságkezelés?

Beszakadtak a tőzsdék és pánikhullám söpör végig a világon. Meglehet, ez az új válság kezdete, és az is lehet, hogy ez még az előzőnél is brutálisabb lesz. Mert mindenki azt hitte, minden megoldható hitelből, az adósságot soha nem kell visszafizetni, a politikusok pedig inkompetensek, rövidlátók és önzőek voltak.

- írja a hvg.hu a legfrissebb fejlemények kapcsán. Sajnos egyre inkább úgy néz ki, hogy azoknak lesz igaza, akik szerint nem V hanem W alakú lesz a válsággörbe, vagyis a kezdeti kilábalás után lesz egy újabb mélypont.

És hogy miképp jutott el a világ idáig?

A pánik lényege a 2008-as világgazdasági válságra kitalált receptből érthető meg. 2008-2009-ben a megbénult pénzügyi szektort és a reálgazdaságot megmentették az államok az összeomlástól. Ezzel párhuzamosan a jegybankok és a kormányok pénznyomtatással és az állami kiadások megnövelésével pénzt pumpáltak a gazdaságba, hogy talpra állítsák. (...)

A 2008-as receptnek volt egy kellemetlen mellékhatása, ami mostanra egyre inkább végzetesnek tűnik: azzal, hogy az államok kimentették a bankokat és a reálgazdaságot, kezelhetetlen szintre nőtt az adósságuk, ezt az adósságot viszont már nincs, aki átvegye tőlük. Másképpen, a társadalom átvette a magánszféra hatalmas veszteségeit a válság idején, de ettől az adósság még nem tűnt el, és azt valakinek végül ki kell fizetnie. (...)

„A küszöbön álló hatalmas válság az Európát és Amerikát vezető inkompetens, rövidlátó, önző politikusokról szól. Nem a bankokról, nem a hedge fundokról vagy valamiféle gonosz pénzügyi erőkről. Ez a politikusok eredménye, mi csak nézők vagyunk, járulékos veszteségek” - kommentálta a folyamatokat a Facebookon Szalay-Berzeviczy Attila, az UniCredit Group ügyvezető igazgatója, a Budapesti Értéktőzsde volt elnöke.

...a politikusok azt hitték, a hitelválságot meg lehet úszni újabb hitelekkel – mondta a hvg.hu-nak Kuti Ákos, az Equilor vezető elemzője. Röviden: nem tanultak 2008-ból, és még tovább feszítették a „hitelhúrt”. Azt hitték, megússzák a népszerűtlen megszorításokat, nem kell hozzányúlniuk a nyugdíjrendszereikhez, nem kell felhagyniuk a költekezéssel, és így jó eséllyel indulhatnak a következő választáson.

Amikor Bajnaiék nekiálltak helyrerakni a magyar gazdaságot, kaptak érte a nyakukba rendesen. Egy tipikus Szijjártó nyilatkozat abból az időből:

A Fidesz szerint ugyanakkor a magyar emberek azt mondják: elég a Gyurcsány-Bajnai korszakból, amelynek mindenki a vesztese lesz, a gyerekek, a családok, a fiatalok, a munkavállalók, a közalkalmazottak, a vállalkozók, a gazdák, a nyugdíjasok, a betegek, a fogyatékkal élők, a falusiak és a lakótelepiek.

Érdekes, mintha az ellenzéki nyilatkozatok szinte szó szerint ugyanilyenek lennének most is :-)

Ma már lehet tudni, hogy az az egy év sikeres volt (köszönhetően többek között annak, hogy az ország akkori vezetőit deklaráltan nem érdekelték az újraválasztás populizmusra hajlamosító szempontjai), így Magyarország szerencsére kevésbé veszélyeztetett, mert anno, a válság mélypontján nem a fenti utat követte. Pedig volt ennek receptnek propagálója itthon is: úgy hívták, hogy Orbán Viktor, aki (mielőtt az államadósság elleni háború tábornoka lett volna), pont hogy az adósság és a hiány növelésében látta a kiutat nem csak ellenzékből, de még kormányról is, és csak az IMF-től és Barroso-tól kapott tavalyi  koki hatására tért át a másik oldalra (persze a maga módján, szokás szerint nem válogatva az eszközökben). Mondjuk azt nem lehet mondani, hogy túl sikeres lenne: a magánnyugdíjpénztári zabrálás egyszeri és megismételhetetlen bevétele nélkül rosszabbul állna az államháztartás, mint tavaly, már ha a terveket tartani tudjuk. Ugyanis még a válság alatt se sikerült az emlékeim szerint olyat produkálni, mint most:

Az államháztartás – helyi önkormányzatok nélküli – 2011. július végi hiánya 1494,5 milliárd forintra teljesült, amely az éves törvényi módosított előirányzat 126,2 százalékát jelenti. Ez jelentős romlás a féléves állapothoz és az egy évvel korábbihoz képest is. A Mol-vásárlással együtt az éves terv 217 százaléka a mostani deficit.

Azt hiszem a fentiek fényében fel kell tennem a kérdést: Jó lett volna nekünk az, ha 2008-2009-ben a Matolcsyval súlyosbított Orbán Viktor lett volna a miniszterelnök?

A bejegyzés trackback címe:

https://fedor.blog.hu/api/trackback/id/tr513128538

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: Meddig hisszük? 2011.08.16. 12:20:35

Meddig hisszük, hogy létezik fejlődés egy olyan helyzetben, amikor az ország lakosainak 50%-a a lakhatásra felvett hiteleinek a duplájáért fizeti a havi törlesztést?Meddig hisszük, hogy létezik fejlődés egy olyan helyzetben, amikor az ország önkormányz...

Trackback: Az MTI jelenti 2011.08.14. 11:11:56

Tehát mindaz teljesül, ami annakidején a nemzet nagy többsége részéről követelményként felállíttatott, illetve elfogadhatónak jeleztetett és dacára annak t. Uraim, mit látunk: hetek óta, mióta ezen  Javaslatok a Házba  beterjesztettek, egy cs...

Trackback: Legális illegális szemétlerakó Tatán! 2011.08.09. 18:26:47

Van Tatán egy nyúlfarknyi kis utca az Agostyáni és Egység utcák ölelésében. Csendes kis utca, az Ady utca zaját megszűrik az emeletes tömbök. Az itt lakók biztosan élvezik a csendet, és azt, hogy autó is csak ritkán téved ide. Igaz, itt van a vízmű tel...

Trackback: A fülkeforradalom már a menza konyhájába is betette a lábát 2011.08.07. 16:32:02

Komolyan mondom, hogy ez már őrület! Nincs erre jobb szó. Tudom, hogy nyár van, de az idei nyár nem a hőségről szól. Nem hiszem, hogy napszúrást kaptak a fülkeforradalmárok és attól jönnek ezek az agyament ötletek.Koromnál fogva már sok mindenhol ettem...

Trackback: Kifújt a stimulus - újabb összeomlás jön? 2011.08.06. 18:09:44

250 Ft-os frankárfolyamnál (illetve 1,1 CHF/EUR keresztárfolyamnál) nem túl vidám az élet - a hangulaton pedig az Economist újabb világösszeomlást vizionáló cikke sem fog segíteni. A brit gazdasági hetilapnak nem szokása a vészmadárkodás (ez ...

Trackback: Agyrágó-bogár invázió Magyarországon! 2011.08.05. 19:21:10

 Hivatalosan még nem láttam az ÁNTSZ közleményét a bogárinvázióról, de hogy van az biztos. Mert eddig csak Szijjártótól vagy Lázártól, esetleg Kósától hallottam agyament megnyilatkozásokat. Na, és persze a Kedves Vezetőtől, de neki elnézem, mert ő...

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Zabalint (törölt) · http://sznobizmus.blog.hu 2011.08.05. 19:02:39

Számomra az egész csak a demokrácia kudarcát mutatja. Bajnaiék éppen azért tudtak ésszerű gazdaságpolitikát folytatni abban az egy évben, mert nem volt tétje szavazatszerzés szempontjából, mert már úgyis reménytelen volt az MSZP számára a következő választás. A lakosság nem fog olyanra szavazni, aki azt mondja, hogy bizony most meg kell húzni a nadrágszárat, hogy hosszútávon jó legyen, így minden válságot hitelfelvétellel és pénznyomtatással kezelnek(akkor már inkább utóbbit kellene, de a nép az előbbire szavazna), pedig ezeket a módszereket már régen túlhaladta a közgazdaságtan elméletben.

Fedor · http://fedor.blog.hu/ 2011.08.05. 19:04:03

MOST kezdem el az egyhetes netmentes szabadságomat, szóval tessék nyugodtan kommentelni, de nélkülem :-)

Vidéki 2011.08.05. 22:27:43

1. A szerző idézgeti Szalay-Berzeviczy Attilát, az UniCredit Group ügyvezető igazgatóját, a Budapesti Értéktőzsde volt elnökét és úgy tekint minden mondatára, mintha cáfolhatatlan szent kinyilatkoztatás lenne, míg azok a felelős, döntési helyzetben lévő államfők,akik 2008-2009-ben a megbénult pénzügyi szektort és a reálgazdaságot megmentették az összeomlástól dilettáns pancserek lennének.

2. A szerző hasonló szent áhítattal tekint a Bajnai kormányra (mint Szalay-Berzeviczy Attilára) , mintha annak minden mozdulata felülmúlhatatlanul tökéletes lett volna.

Nem a Bajnai kormány jócselekedetei miatt javult nagyot az ország kockázati megítélése, hanem mert „2011 elején, miután a kormány bejelentette a Széll Kálmán Tervet, jelentős javulás állt be, a piacok megelőlegezték az intézkedések sikerességét” (Simor).

3. A szerző további vesszőparipája (vagy paripavesszője) az állítólagos „magánnyugdíjpénztári zabrálás”.

Nem képes felfogni, amit sok neves közgazdász megalapozottan állít, hogy külföldi hitelből finanszíroztuk miatta az ellátásokat.

Nálunk 10+24=34 % nyugdíjjárulék sem volt elegendő a nyugdíjrendszer stabilitásának fenntartásához, mielőtt a manyupokhot nyúltak volna 900 milliárd forintot kellett a nyugdíjkasszába pumpálni, hitelfelvételből, az ország eladósításával finanszírozva.

A manyup azokért a hitelekért felelős, amiket azért kellett felvenni, mert egyik napról a másikra az államhoz befolyó járulékok nem az államhoz, hanem az állampolgárok egyéni számláira folytak be.

A bevezetés előtt is kevesebb folyt be, mint ami az aktuális nyugdíjkifizetésekre elment, a bevezetés után ez a költségvetési rés egy hatalmas szakadékká terebélyesedett.

Ezt a szakadékot kellett betömni felvett hitelekkel és ezeknek a hiteleknek a kamata több volt, mint a manyup számlákra átfolyatott töke hozama .

4. A szerző orbánfóbiája sötétre festi a valóságot, ezért fogalmaz meg ilyen vastagbetűs címet: „ Jó lett volna nekünk a Matolcsy-Orbán- féle válságkezelés?”

Nemrégiben ezt mondta Simor András, a Magyar Nemzeti Bank (MNB) elnöke az MGYOSZ konferenciáján:

„Magyarország stabilabb lábakon áll, mint pár éve, kockázati megítélése jónak mondható, 2012 végére pedig az infláció 3 százalékra süllyedhet.

Fontos megjegyzések még:

„ Az eurózóna adósságválsága is lehet a jelenleginél súlyosabb, ami szintén növelheti az inflációt –„

„Magyarország kockázati megítélése jelenleg jónak mondható: 2011 elején, miután a kormány bejelentette a Széll Kálmán Tervet, jelentős javulás állt be, a piacok megelőlegezték az intézkedések sikerességét, de még mindig van egy különbség a régió és Magyarország között, ami csak akkor fog szűkülni, ha a tervekből valóság lesz - hangsúlyozta Simor András. „

„Több hitelt fizetünk vissza, mint amit a bankok nyújtanak új hitelben, a hitelállomány tehát csökken - mondta Simor. A vállalati és lakossági hitelek tekintetében is a balti államokhoz hasonlóan csökken Magyarország hitelállománya.”

"Olyan országgá váltunk, aki elkezdi lassan csökkenteni külső adósságát, és ha a GDP beáll a 2-3 százalékos növekedésre, akkor egy nagyon jó pályára állhatunk rá. Emellett az exportpiaci részesedésünk tovább fog nőni, a fogyasztás viszont visszafogott lesz és az adósmentő csomag fogyasztásra gyakorolt hatása is szerény lesz, a munkaerőpiacon pedig csak lassan várható változás".

IGAZ MAGYAR 2011.08.06. 09:25:03

@Vidéki: "Az államháztartás – helyi önkormányzatok nélküli – 2011. július végi hiánya 1494,5 milliárd forintra teljesült, amely az éves törvényi módosított előirányzat 126,2 százalékát jelenti. Ez jelentős romlás a féléves állapothoz és az egy évvel korábbihoz képest is. A Mol-vásárlással együtt az éves terv 217 százaléka a mostani deficit."

No ????????? Ez mi???? ...és mi lesz ???
MIKOR ZAVARJUK EL A HAZUGOT???

vadász2 · http://kariblog.blog.hu 2011.08.06. 09:55:14

@Fedor: Naa!!
(Jó nyaralást!)

@Vidéki: "mert „2011 elején, miután a kormány bejelentette a Széll Kálmán Tervet, jelentős javulás állt be, a piacok megelőlegezték az intézkedések sikerességét” (Simor)."
De mondhatta volna ezt Simor 2010-ben, a kormányváltás után is, akkor is megelőlegezték az új kormány sikerességét... Na most pont ott állunk bizalom tekintetében, mint akkor (bár szerintem inkább alatta)

Ez az a Simor, akit Orbán minden áron ki akart ebrudalni, és aki szerette volna kitölteni az idején, és ennek érdekében úgy próbálja minimalizálni a kárát az országnak, hogy látványosan nem megy szembe a kormánnyal?

loláb 2011.08.06. 20:11:32

Ejnye-bejnye Fedor, írsz egy ilyen posztot, mintha egyenesen nekem címeznéd, megrángatod a bajszomat, aztán elmenekülsz egy hét netmentes szabadságra?

Vidéki 2011.08.07. 08:54:12

IGAZ MAGYAR 2011.08.06. 09:25:03

Íja: "Az államháztartás – helyi önkormányzatok nélküli – 2011. július végi hiánya 1494,5 milliárd forintra teljesült, amely az éves törvényi módosított előirányzat 126,2 százalékát jelenti."

Ne tegyen úgy, mintha nem tudná, hogy az éves elszámolás nem júliusban, hanem december végén zárul. Addig még sok víz lefolyik a Dunán, a számok is változhatnak.

Ráér rettegtetni decemberben.

Amit most tesz az egy "előrehozott rettegtetés".

vadász2 · http://kariblog.blog.hu 2011.08.07. 10:02:40

@Vidéki: Ki korán kell, magas hiányszámokat lel :-P

IGAZ MAGYAR 2011.08.07. 10:07:30

@Vidéki: ...ennyire???
Pedig ennyire nem szabadna!!!
Már nem sikk , gyorsan állj át mert lemaradsz! vagy legalább valami tervszerű visszavonulás vagy a frontvonalak kiegyenesítése ... No???

Netán tudsz valami csodafegyverről??? Esetleg a Kósa Lali lesz a pénzügyminiszter?
Dajcstompi meg a kulturális???
És ezek sugároznak is???
Mert akkor térdre kényszerítjük a világot!!!

Vidéki 2011.08.07. 17:49:58

@IGAZ MAGYAR:

Senki sem akarja " térdre kényszeríteni" a világot!!!"

Csak azok hablatyolnak így teli szájjal, akik csak szélsőségekben képesek gondolkodni.

Ha figyelt volna, észlelhette volna, hogy az időarányos hiány máskor is az év első felében mindig jelentősen meghaladta az év másik felére vonatkozó adatokat. Ez összefügg a bevételek időrendi alakulásával.

Persze az önnel egy húron pendülő "igaz magyarok" a kákán is csomót keresnek, ezért kongatják a vészharangokat.

Tyson925 · http://economy.blog.hu/ 2011.08.08. 11:42:10

@Vidéki: Én a tisztelt Vidéki fülkeforradalmár elvtárstól,azt szeretném kérdezni, hogy ugyan tessen már nekem elmesélni, mi az a felosztó kirovó nyugdíjrendszer? Hányan születnek most a ratkó korszakhoz képest? Hogy lehet reálhozamot kifizetni, ha eltőzsdézték a pénzt? Hány milliárdot buktunk a MOL megvásárlásával? Mikor volt az időarányos hiány utoljára 200% fölött? Ha eddig is ilyen volt a hiány lefutása, miért mondták 8 éven keresztül, h majd minden másképp lesz? Mennyi most a svájci frank?

Vidéki 2011.08.08. 15:27:59

@Tyson925:

Írja: " Hogy lehet reálhozamot kifizetni, ha eltőzsdézték a pénzt?"

Ha visszairatkozna a középiskolába és venné a fáradságot, megismerkedhetne a reálhozam és a kamatos kamat fogalmával, akkor nem kellene ilyent kérdezni.

Nem mindegy, hogy mi mennyi.

Ha nem is tőzsdézték el az összes pénzt és tudtak egy kevés reálhozamot produkálni, nem jelenti azt, hogy jó hatásfokkal működtek. Ha egy egyszerű (mezei) járulékbefizetőnek megengedik, hogy járulékain egy bankban állampapírokat vásároljon, 14 év alatt, egyszerű számla művelettel, toronymagasan jobb reálhozamot ért volna el, mint a manyup szakma jól fizetett és kiválónak mondott vezetői.

Csaknem 14 évig működött manyup rendszerünk hasonlított egy nagyon rossz hatásfokkal működő, nagy belső surlódású motorhoz.

Ezért, ahogyan korábban egy "aszora" nevű hozzászólótól olvastam:

"A manyupok hozama évi átlag 2,1%-kal maradt alatta az állampapír hozamoknak az elmúlt 13 évben a legjobban teljesítő pénztáraknál.

Így az egésznek annyi értelme mégis van, hogy bebizonyítja, hogy a magánnyugdíjpénztári rendszer csak veszteséget termel, a jövőbeni esetleges haszna pedig (amire hivatkozva bevezették) sehogyan sem kimutatható a mérlegben."

Nézzen már utána, 1998-től visszamenőleg, hogy évről-évre mekkora teljes működési költséggel tevékenykedtek a manyupok.

Ezen túlmenően: ""Azok a nyugdíjpénztárak, amelyek mögött professzionális szolgáltatói háttér van, magasabb költséggel és alacsonyabb hozammal működnek, mint amelyek nem rendelkeznek ilyen háttérrel.

Ez azt valószínűsíti, hogy a pénztárak költségágon, valamint az alacsonyabb hozamokon keresztül ezt a szolgáltatói hátteret táplálták.

A lehetőségeket maximálisan kihasználva ezen a vonalon - ha szabályosan is - jelentős vagyon áramlott át a mögöttes szolgáltatói körhöz" - jelentette ki Szász Károly.(a PSZÁF elnöke ) az MTI-nek nyilatkozva.

Vidéki 2011.08.08. 15:37:04

@Tyson925:
Kérdi: „ Mikor volt az időarányos hiány utoljára 200% fölött?”

Ne tegyen úgy, mintha nem tudná, hogy az éves elszámolás nem júliusban, hanem december végén zárul. Addig még sok víz lefolyik a Dunán, a számok is változhatnak.

Ráér rettegtetni decemberben.

Ha figyelt volna, észlelhette volna, hogy az időarányos hiány máskor is az év első felében mindig jelentősen meghaladta az év másik felére vonatkozó adatokat. Ez összefügg a bevételek időrendi alakulásával.

Vidéki 2011.08.08. 15:40:55

@Tyson925:

Kérdi: „Mennyi most a svájci frank?”
Nézze meg a forint/euró árfolyamot .

Optimális szinten áll.

A svájci frank az euróhoz képest erősödött nagyon.

Azt képzeli hogy ezt a magyar kormány kommunikációja képes lett volna előidézni?

vadász2 · http://kariblog.blog.hu 2011.08.08. 15:46:31

@Tyson925: Érdeklődik: "Mennyi most a svájci frank?"

5 forinttal olcsóbb, mint holnap lesz...

Tyson925 · http://economy.blog.hu/ 2011.08.08. 20:03:04

@Vidéki: Hm... Tehát kedves Vidéki fülkeforradalmár úr, elmesélné nekem, középsikolás szinten, h mi az a felosztó kirovó nyugdíjrendszer? És, h hogyan alakulnak a születési trendek mostanság?

Én mint egyszerű hülye (tegyük hozzá, elég érdekes ez a kurva magas ló, amiről leszól, kedves forradalmár úr), megkérdezném, hogy ha VOLT reálhozam, akkor a jövőben mégiscsak kevesebbet kellett volna költsön nyugdíjra az ország, tehát a rendszer működött, akkor miért kellett felszámolni?
Ha netán kicsit többet fogyaszt az autója, akkor nem beállítatja, hanem lecseréli?
Arról nem is beszélve, h az a rendszer 40 évre lett kitalálva, nem 13-ra...

Mennyit is bukott az ország a MOL pakett megvásárlásával?

Mit is tett a kormány, h csökkentse a svájci frankosok hiteleinek könnyitését? Már azon túl, hogy rabszolgasorba taszítja őket? Tessen körülnézni pl Lengyelországban, ott mintha próbálnának valamit csinálni...

Ha esetleg mégsem sikerülne tartani a hiányt decemberben (már a frank árfolyama miatt sem sikerül majd), a fülkeforradalmár úrban nagyon remélem, h lesz némi GERINC, és leszáll arról a magas lóról... és elgondolkodik.

Tzimisce · http://tzimisce.blog.hu 2011.08.09. 01:07:57

@Vidéki: Kedves Vidéki, olyan jó lenne, ha már így nyomod a közgazdász dumát, esetleg értenél is hozzá, vagy tudod mit? Elég lenne egy kis pénzügyi műveltség is.
Reálhozamok: Azóta se tudom, ki határozta meg az infláció mértékét amelyre reálhozamok számításai alapszanak. Azonban ezt külföldön nagyon jól tudják, hogy a részvénybefektetések ingadoznak. 1998 és 2010 között volt 2 nagy válság, amelyből a második bizonyos okokból máig is tart. A részvénybefektetések az elmúlt 200 évben igazoltan a legjobb hozamot hozzák (most figyelj!) 20 éves időtartamon. Nincs kivétel. Lehet nagyon szemét módon megadni az idősávot, mégse lesz kivétel. 13 és fél év? Hmm, hát igen, ez nem 20, itt van egy csekély esély, és mivel az első válság az elején volt, indulás után pár évvel, a második meg a vége előtt pár évvel, így sajnos lett negatív reálhozam.
Azt már ki sem fejtem, hogy látszik, hogy nem tudod, hogy mi az hogy demográfiai bomba, miért elavult a nyugdíjrendszer, mert nem biztos, hogy megérted.
Hidd el, van megoldás az adósságcsökkentésre, a kiadáscsökkentés. Ha az urak megelégednének azzal, hogy fele annyit lopnak, az jó kezdet, de pl. sajnos hozzá kéne nyúlni a populisták szent tehenéhez, a nyugdíjasokhoz. Húúúú, 3 millió szavazó, és még többen lesznek. Hiába a játék a korkedvezményes nyugdíjjal, nem lesz a helyzet jobb. Egy drasztikus egészségügyi reform (a vizidíj már nem elég, ezt is köszi nektek) és egy kedves progresszív nyugdíjadó, ami kezdetnek talán elég is lesz, és lám-lám, a nyugdíjkassza helyreáll rögvest, és talán nem kell egy pár évig emelni a 34%-nyi nyugdíjjárulékot.
A másik kedvencem a Tb és a vizitdíj. Egy főmérnök ismerősöm közölte velem, hogy miért vizitdíj, ha egyszer fizet Tb-t? NA az ilyeneknek emelném meg az egészségügyi hozzájárulását a csökkentett 6%-ról 20-ra. JA, ingyen egészségügyet akarsz, oké de fizesd is meg járulékként. Tudom, hogy a mérnököknek nem tanítják, de nincs ingyen ebéd...
Munka pedig nem lesz, amíg a nagybefektetőket elriasztja a különadó réme, a vállalkozókat meg megfojtják a magas adóterhek, mert mindenki ugyanazt a 6-700e embert akarja megadóztatni.
Az OTP vásárlás startégiailag jó lépés volt, csak most be kéne tartani Andei Kostolany intelmét. Végy részvényt, dugd el a fiókba és várj...

Vidéki 2011.08.09. 20:26:14

@Tyson925: Írja: „akkor a jövőben mégiscsak kevesebbet kellett volna költsön nyugdíjra az ország, tehát a rendszer működött, akkor miért kellett felszámolni?”
De ez csak az ön pihent propagandista agyában számít valóságnak.
Olvassa el te is mondjuk a kiváló közgazdász, Kun János (a BAJNAI KORMÁNY VOLT FŐTANÁCSADÓJA) alapos elemzéseit a témával kapcsolatban.

Figyelmébe ajánlom:

http://blog.mtakti.hu/blog_cikk/?cikk[cikk][keyvalue]=43
....
Valamint:

KUN JÁNOS: A tyúk nem tojik aranytojást – gondolatok
a magánnyugdíjpénztárakról című cikk 101.-111. oldal
http://www.asz.hu/ASZ/titkarsagi.nsf/0/9D79C8739596C0AFC12576CD004350AB/$File/Pu_szemle_10_1.pdf 207 oldalas tanulmánykötetből.

Érdekes, hogy Kun János a Bajnai kormány főtanácsadója volt és már jó két éve közzétette vizsgálódása eredményeit, többek között 2009 április 30.-án a Népszabadságban is.

Vidéki 2011.08.09. 20:33:32

@Tzimisce:

Írja: „Azóta se tudom, ki határozta meg az infláció mértékét amelyre reálhozamok számításai alapszanak.”

Figyelmébe ajánlom hogy létezik a KSH, ennek az intézménynek többek között az a dolga, hogy nyilván tartsa és időről időre nyilvánosságra hozza az infláció mértékét .

Nem kell ködösíteni. Akik a kérdéssel hivatásszerűen foglalkoznak, tisztában vannak a fogalommal.

bogancs · http://nivo.blog.hu 2011.08.09. 22:37:00

Szerintem az lett volna jó, ha 2002-ben marad az Orbán-Matolcsy páros kormányon.

Elmaradtak volna a 100 napos programok, és jó eséllyel már rég euróval fizetnénk.

A gazdasági adatokat és a politikai nyilatkozatokat eléggé egyoldalúan kezeled. Ugye nem törsz a Gréczyblog babérjaira? :-))

greczy.blog.hu/2011/08/08/2002_2010_a_gyarapodas_8_eve

Tyson925 · http://economy.blog.hu/ 2011.08.09. 23:59:44

@Vidéki: Kedves vidék fülkeforradalmár elvtárs!
Látom nem kapok a kérdéseimre választ... Sajnálom!

"A Szurgutnyeftyegaztól visszavásárolt Mol-paketten a tranzakció óta eltelt bő egy hónap alatt 128 530 480 660 (azaz közel százharmincmilliárd) forintot bukott a magyar állam. Csak ma több tízmilliárd úszott el a tőzsdei lefolyón."

130 milliárd forintból mennyi országzászlót lehetne építeni?
Gondolom 130 milliárd ablakon való kibaszása is beleillik a NER-be, és maga örül neki...

Tyson925 · http://economy.blog.hu/ 2011.08.10. 00:00:57

@bogancs: én nemtudom baszki, de igazán módosíthatnák az alkotmányt és a médiatörvényt, h ez a gréczy többet nem írhat le semmit. Elképesztő ez fasz...

Tyson925 · http://economy.blog.hu/ 2011.08.10. 00:06:55

@Vidéki: "Nem kell ködösíteni. Akik a kérdéssel hivatásszerűen foglalkoznak, tisztában vannak a fogalommal."

Én nagyon remélem, h maga NEM foglalkozik ezzel hivatásszerűen, és főleg nem a kormány alkalmazottja! Hihetetlen magas az a ló...

Vidéki 2011.08.10. 09:24:50

@Tyson925:

Írja többek között: "A Szurgutnyeftyegaztól visszavásárolt Mol-paketten a tranzakció óta eltelt bő egy hónap alatt 128 530 480 660 (azaz közel százharmincmilliárd) forintot bukott a magyar állam. Csak ma több tízmilliárd úszott el a tőzsdei lefolyón."

Ha Mari néninek farka lett volna, akkor ő lett volna a Pista bácsi.

Ha most adták volna el, ennyi lett volna a veszteség.

De eddig nem adták el.

Az árfolyamok változnak, a veszteség, vagy nyereség az eladáskor realizálódik.

Vidéki 2011.08.10. 09:28:37

@Tyson925:

@Tzimisce

Írta: „Azóta se tudom, ki határozta meg az infláció mértékét amelyre reálhozamok számításai alapszanak.”

Az infláció kérdésével kapcsolatban ne arra fordítsa nem korlátlanul rendelkezésre álló szellemi energiáit, hogy bebizonyítsa mit, miért nem lehet.

Vagyis, hogy @Tzimisce
szerint az emberiség nem képes fogalmat alkotni az infláció mértékéről.

Tyson925 · http://economy.blog.hu/ 2011.08.10. 11:39:22

@Vidéki: Kedves fülkeforradalmár elvtárs!

Attól, h a kérdésekre nem válaszol, a problémák még valósak és léteznek...

Lehet itt kavarni a szart, meg h mikor realizálódik a haszon, csak szeretném figyelmébe ajánlani, h az elmaradt haszon is veszteség, vagyis az pár száz milliárd most évekig ott ül a MOL-ban, és ha 10 év múlva eladják, akkor is hatalmas a veszteség...

"A gyengülő külpiaci növekedési kilátások mellett a tartósan erős svájci frank árfolyam nyomhatja rá a bélyegét a növekedési kilátásokra - teszi hozzá Árokszállási Zoltán, az Erste elemzője, a háztartások fogyasztása a várt enyhe növekedésnél is szerényebben alakulhat idén"

Erre gondolom semmit nem tud mondani, mivel Szíjjártó elvtárs és a magasságos vezető nyaral, és nem mondták meg, h mit gondoljon erről...

Tzimisce · http://tzimisce.blog.hu 2011.08.10. 12:44:14

@Vidéki: Ha valóban a KSH adatokat használták. Alapfeltevésem természetesen nekem is ez volt, de mi van ha nem?
@bogancs: Igazából igazad van, valóban nem lett volna pénzherdálás talán, de ugy ne feledjük, hogy az utolsó pillanatos közszférés béremelés nem pár forintos költségvetési tétel volt, meg ugye ne felejtsük a 2001-től kezdődő népszerűségnövelő intézkedéseket.

Tzimisce · http://tzimisce.blog.hu 2011.08.10. 13:04:45

@Vidéki: Valóban nem képes. Magyarországon 2005-ben készített felmérés szerint az emberek harmada nem értette a gazdasági híreket, és csak minden negyedik ember volt nagyságrendileg tisztában az infláció értékével, és akkor még nem beszéltünk a fogalmáról...
@Tyson925: Addíg amíg nem tudja az állam ösztönözni a fogyasztásnövekedést, illetve a piac is llenkező irányba hat, nem lesz itt növekedés. Ráadásul mivel az állam megfolytja a kkv-kat, és elrettenti a külföldi befektetőket a különadó rémével, nem lesz GDP növekedés. Az amúgyis túladósodott magyar lakosság jelenleg az életben maradásért küzd, így nem lesz növekedés.
Külön vicc az, hogy ezzel az árfolyamrögzítéssel a következőt érjük el: A fuldokló fejét kiemeljük a vízből, hogy vegyen EGY nagy levegőt, majd még mélyebbre nyomjuk.
Gyors számítás: Legyen csak 240 a CHF átlagára a következő 3 évben. Az 180-as rögzített árfolyamnál 60 forint/CHF különbség. Az egy 500 CHF-es havi törlesztés esetén 30000 forint/hó!
36 hó*30eFt=~1 millió forint plusz tőke és ezen nincs is rajta a kamat, ami simán 1,2 millióig tolja a tőkét. az eredeti hitelen felül. Nem is beszélve arról, hogyha a csökkentett törlesztő nem éri el a kamatrészt, az eredeti hitel is növekszik.
De birkaként vonulnak az emberek a vágóhídra, és természetesen megint a bankokat fogják hibáztatni, holott a kormánynak kéne még időben tájákoztatni őket.

Vidéki 2011.08.10. 20:32:09

@Tyson925:

Arra a kérdésre, hogy hogyan fordulhatott az elő Magyarországon, hogy jövedelemtől függően bárki vehetett fel hitelt a válság előtti időszakban a jegybank elnöke ( a MGYOSZ konferenciáján) az alábbi választ adta:

"Magyarország nemzeti jövedelme még viszonylag alacsony szinten áll, az emberek azonban szerettek volna jobban élni és felzárkózni Nyugat Európához, túlzottan bátrak voltak.

A „túlzott bátorság” összefügghet a realitások negligálásával, ezért nem egy dicséretes tulajdonság.

Nem a kormány döntött, hanem a svájci frank alapú hitelt felvevők, ne akarjanak tehát minden felelősség alól kibújni.

bogancs · http://nivo.blog.hu 2011.08.10. 22:22:44

@Tzimisce:

"az utolsó pillanatos közszférés béremelés nem pár forintos költségvetési tétel volt, meg ugye ne felejtsük a 2001-től kezdődő népszerűségnövelő intézkedéseket"

Ezeket 2003-ban korrigálni kellett volna. De lehet, hogy elég lett volna a 13. havi jutatások be nem vezetése is..

Tzimisce · http://tzimisce.blog.hu 2011.08.11. 00:33:29

@bogancs: Nem kis megdöbbenést okozott nemzetközi szinten, amikor Meggyesi elkezdte teljesíteni a választási ígéreteit :)

DeMarco 2011.08.11. 08:46:11

@Vidéki: "Nem a kormány döntött, hanem a svájci frank alapú hitelt felvevők, ne akarjanak tehát minden felelősség alól kibújni."

Nem igaz. Csak a kormányt lehet hibáztatni, illetve a bankokat.

Orbán első kormányzása alatt támogatott forinthitelek és 6%-os kamatplafon volt. Ezekhez olyan forinthitelek, amik mostanában nem is léteznek, vagy csak elvétve, suttogva, bújtatva, ahol havonta nem csak a törlesztő részletet lehetett befizetni, hanem annál akármennyivel többet és így folyamatosan csökkenteni lehetett a hitelt, jóval a lejárat előtt...
Arról nem is beszélve, hogy 240.000 forintot lehetett az adóból levonni, akár megosztva is további támogatásként. Na, ezt a rendszert zúzta Megyó teljesen tönkre, először csökkentve a 240.000-et 120.000-ra, majd teljesen eltörölte. Szabad kezet adott a bankoknak először az állampapírok hozamához kötve, ezzel megemelve a kamatokat, majd már ezekhez sem kötve, szabadon emelgethettek. A 2009-es válság elején, sokszor nem is a hitel nőtt, hanem a kamatokat, járulékos költségeket emelgették trükkösen a bankok. Aztán, hogy valahogyan kompenzálják a csökkenő hiteleket, a bankok a kormány jóváhagyásával és tétlen asszisztálásával előhozakodtak a devizahitelekkel. Mivel a devizahitelek kamatai, törlesztői kedvezőbbek voltak és orrba-szájba nyomták a reklámot, mindenki arra állt rá. Igen, az emberek vették fel. De, hogy megtehették és az okot amiért megtették, megyó teljesen hülye és dilettáns kormányzásának eredménye, ami persze még nagyobb intenzítással folyt fletó alatt is. A bankok lelkesen asszisztáltak ehhez a folyamathoz, sőt még gerjesztették is, de "tőlük" nem is lehet mást elvárni.

Igazából mindenki tudja, hogy mi vezetett ide, viszont sokkal fontosabb lenne, hogy mi vezet ki innen...

Mivel sztem a svájci frank hitelek utolérték, sőt sokszor le is hagyták a forinthitelek kamatait, még mindig lenne lehetőség az átváltásra. Bár ilyen magas árfolyam mellett a legjobb lenne várni tovább, de ha még tovább emelkedik, akkor az csúnyán érinti a gazdaságot.

A legnagyobb tragédia, hogy a durván emelkedő svájci frank teljesen megfojtja az embereket. Valaki írta fentebb, hogy szó szerint a túlélésért küzdenek...
Ez mára odáig fajult, hogy be kell látnunk, a hitelválság felülírja a gazdasági elvárásokat.
Az alapkoncepció az volt, hogy a csökkentett adók-több pénz az embereknél-beindul a belső gazdaság-nő az ÁFA bevétel-növekszik az állam nem lesz idén sikeres. Hiába maradt több pénz az embereknél, mind elmegy hiteltörlesztésre és sokszor még nem is elég. Képtelenek vásárolni, nem nő az áfa bevétel, minden fillér a bankok zsebébe vándorol...

Ebben az a legszomorúbb, hogy a koncepció egészséges, akinek nincs hitele, az valóban többet vásárol, csak sajnos, mint kiderült, többen vannak a hitelesek, mint a nemhitelesek...
Ez most úgy tűnik, hogy egy darabig így lesz, amíg nem áll be a svájci frank, kisebb értékre, vagy amíg ki nem kopnak ezek a fajta hitelek a lakosságtól.
Apropó lakosság, nem csak a lakosság szenved a magas svájci franktól, hanem az önkormányzatok is, akiknek jelentős része szintén svájci frankban van eladósodva...

DeMarco 2011.08.11. 08:58:38

@Fedor: Milyen a Sziget? Csápoltál a Gesztiválon? Gondolom nagy kedvenc, már csak elvi szinten is... :DD

Milyen vicces posztot írtál szabi előtt...

Ezeket már a választások előtt tisztáztuk, megfelelsz az előzetes kalkulációknak.

1.Libajnai=Bokros. Tudtuk előre, kellett nektek egy szalmaszál, akiből nagy bajuszú mitológiai alakot kell formáznotok. Kár, hogy vagyunk ebben az országban elég sokan, akik emlékeznek Bokrosra és Libajnaira is, túléltük őket és nem kérünk belőlük még egyszer. Bokros "hatalmas" sikereit látva, bizton remélem, hogy a későbbiekben így jár az aktuális sztárotok is. Erre meg is van az esély, látva az "óriási" nagyítóval észlelt támogatásukat.

2.Nem támogattuk Orbán elképzelését az újabb hitelfelvételről, ezért fölösleges amit írtál. (Bár értettük, hogy levegőt akar venni, de nem támogattuk.) Nyugodtan visszaolvashatsz, igazi, lendületes reformokat akartunk és meg is kaptuk őket. Az más kérdés, hogy ezek nagy része neked nem tetszik...

3.Mindenki tudja, hogy semmit sem jelent egy féléves adat, mert a pénz zöme az év vége felé jön be, akkor kell helyrebilleni a mérlegnek.

Összeségében ez a poszt egy nyári bárányfelhő... sztem lóláb jót mulatott rajta...

Vidéki 2011.08.11. 09:12:13

@DeMarco:

Nagyon jó az elemzésed a kialakult helyzetről,az előzményekről, a következményekről és az utolsó bekezdésben megpendíted a kibontakozás irányát is.

"Ez most úgy tűnik, hogy egy darabig így lesz, amíg nem áll be a svájci frank, kisebb értékre, vagy amíg ki nem kopnak ezek a fajta hitelek a lakosságtól." (és az önkormányzatoktól).

Egyáltalán nem biztos, hogy a svájci frank elképesztő szárnyalása megállíthatatlan és nincsenek-e olyan tendenciák, amelyek visszafordulásra késztetik és egy normális alacsonyabb értéket eredményeznek.

Az árfolyamgáttal kapcsolatos egyezség hosszabb időre (átmenetileg) lélegzetvételhez juttathatja az adósokat.

És "aki időt nyer életet nyer."

Tyson925 · http://economy.blog.hu/ 2011.08.11. 10:18:20

@Vidéki: És "aki időt nyer életet nyer."

Téged a számok nem zavarnak ugye? Amúgy fentebb szépen le volt vezetve, amit én is mondtam. Az idei hiánynak lőttek, újabb megszorítás nélkül. (Jut eszembe, mi volt az a szöveg, h megszorítások nélkül lesz itt minden megoldva? Hogy fél bele ebbe a Szél Kálmán terv? Kérdezek, bár úgy sem fogsz válaszolni)

És ha idén is elvétik a hiányt, az EU morcos lesz kicsit...

DeMarco 2011.08.11. 10:26:09

@Vidéki: "Egyáltalán nem biztos, hogy a svájci frank elképesztő szárnyalása megállíthatatlan és nincsenek-e olyan tendenciák, amelyek visszafordulásra késztetik és egy normális alacsonyabb értéket eredményeznek."

Az a baj, hogy mindkét verzió lehetséges, ezért idegesek a piacok.
Ha elkezd bedőlni Olaszország vagy Spanyolország, akkor baromi nagy baj lesz, mert a németek tűrőképessége sem végtelen, nem vihetik a hátukon egész Európát...
Ha sikerül valamennyire konszolidálni a piacokat és határozott, de főképp GYORS gazdasági döntéseket hozniuk az unióban, akkor megfordulhat a mostani negatív trend.
Az USA sztem rossz utat választott, megszorítások helyett inkább pénzt nyomtatnak, a dollár értékét leinflálva ezáltal. De ők megtehetik, mert globális tartalék valuta, bár nem végtelenül játszhatják ezt, később ők is belefutnak abba amibe mi is belefutottunk, hogy túl nagy az államadósság... Nálunk most nem műkődik az inflálgatás, mert azzal a lakosság devizahitelei végképp bebuknának. (Mondjuk ennyi előnye van, mert így valódi reformokra kényszerül a kormány).

Az árfolyamgát erősen kétesélyes. Abból az általános trendből indul ki, hogy nem tartanak sokáig a válságok és előbb-utóbb beindul a gazdasági fellendülés, megnyugszanak a piacok, lecsendesednek a befektetők. És ahogy mondod aki időt nyer életet nyer.
De ha nem így lesz és mélyebb lesz a bukta, akkor bizony ez nagy szívás lesz azoknak akik megjátszák. Kicsit orosz rulettes...
Ráadásul én félek attól, hogy ha fellélegeznek kicsit, a fennmaradó pénzt nem teszik félre, készülve az évek múlva várható mélyebb hullámra, hanem elverik másra... Olyat lehet egyébként, hogy belemegy vki a rögzített sávba, aztán ebben a sávban egy az egyben kifizeti a tartozását, vagy átváltja forintra?

Tyson925 · http://economy.blog.hu/ 2011.08.11. 10:29:36

@Vidéki: ""Ha az Orbán-kormány továbbra is úgy gondolja, hogy a GDP 3%-a alatt kívánja tartani jövőre a költségvetés hiányát, akkor olyan drákói megszorításokra volna szükség, amelyre nem készült fel a magyar politika és a magyar társadalom. Tehát a költségvetés hiánya magasabb lesz a kelleténél, így a magyar államadósság nem tud a megfelelő mértékben csökkenni, hanem inkább emelkedik" - mutatott rá a következő lehetséges negatív hatásra.

A kormány részéről eddig semmilyen hivatalos jelzés nem érkezett az elmúlt pár hétben tapasztalt nemzetközi környezetre reagálva. Legutóbb július 21-én tartott online sajtótájékoztatón fejtette ki Banai Péter a Portfolio.hu kérdésére, hogy nincs szükség a kormány növekedési prognózisának felülvizsgálatára. "

Inkompetencia...

DeMarco 2011.08.11. 10:29:51

@Tyson925: Az idei hiány meglesz a nyugdíj államosításával. De ha mégsem, akkor is sokkal jobb hiányadatunk lesz, mint bármikor az elmúlt években, talán idén először be is tartjuk. Jobb hiányadatunk lesz, mint az eu legtöbb államának, nem hinném, hogy szégyenkeznünk kellene miatta.

DeMarco 2011.08.11. 10:32:01

@Tyson925: Most döntsd el, hogy az ideiről, vagy a jövő éviről beszélgetünk? Mert a jövő évihez nyilván kellenek korrekciók, ugyanakkor az ideiben sok egyszeri, de nagy tétel szerepel, ami a jövő éviben nem fog. Bőven van idejük korrigálni addig még. Én a helyedben ezen nem pörögnék előre...

Tyson925 · http://economy.blog.hu/ 2011.08.11. 10:43:24

@DeMarco: Az ideiről... Megszorítás híján az is elúszott...

DeMarco 2011.08.11. 12:24:40

@Tyson925: Dehogy. A nyugdíj megtakarítások fedezik. Ugyan a gazdasági növekedés nem valószínű, hogy eléri a kívánt mértéket, de még van jó néhány hónap és mindig az év vége felé realizálódik a valós helyzet. Félévi adatból nem lehet pontosan következtetni.

Tzimisce · http://tzimisce.blog.hu 2011.08.11. 14:15:35

@DeMarco: Ezzel a fejtegetéssel lényegében igazad van, azonban ha nem veszi el a kedvezményes hitel lehetőségét, akkor a most bajba jutott hitelesek hiteleinek egy jó részét az állam törlesztené éppúgy, mivel a törlesztőemelkedés volt a kisebb gond, a nagyobb a válság miatti munkanélküliség.

A Fedornak írt válaszod viszont nettó hülyeség, mert bár Bokros és Bajnai kicsit technokraták, de igenis jó elképzeléseik vannak, és nem foglalkoztatják őket holmi populista gondolatok, hanem csak a nyers szakmaiság vezeti őket. Ez sok ember lelkecskéjét, meg nemzeti identitását összetöri, ez az ami marhára nem érdekel, végre valaki csinált valamit.
Az meg megint egy másik kérdés, hogy a magyarokon kívül mindenki elismerte ennek a két szakembernek a munkáját, és tény, hogy mindketten megállították a szakadék felé száguldó vonatot. Az már másik kérdés, hogy a jogász odaengedett egy kontár technikust, hogy hadd vezesse tovább a mozdonyt, ő meg becsukta a szemét, választott egy irányt, majd arrqa indult. És itt jön a valószínűségszámítás a képbe mert a köd miatt nem látunk semmit. Hatalmas mákkal a ködból egy hegy képe fog előtűnni és elindulunk felfelé. Nos ekkor lesz az, hogy el fogom ismerni, hogy tévedtem, bár továbbra is azt fogom gondolni, hogy bejött a 19-re lapot húzás. Sajnos az a valószínűbb, hogy a ködből kilépve egy még mélyebb szakadék tárul elénk, és akkor már nem biztos, hogy meg tudunk állni...

Vidéki 2011.08.11. 20:54:22

@Tzimisce:

Az ön pihent fantáziájában „egy csak egy legény van talpon a vidéken”: Bokros.

Hol járt az infláció Bokros idejében? Az egekben.

Ezzel dicsekedett Horn Gyulának: „Nincsen olyan béremelés amit, ne tudnék elinflálni”.

Hol járt a foglakoztatottsági ráta? A bányászbéka feneke alatt. Néhány évvel a rendszerváltás után másfél millió embert sikerült kiszorítani a munka világából.

Tyson925 · http://economy.blog.hu/ 2011.08.11. 23:22:59

@DeMarco: Nem értesz. A folyamat a lényeg, 250 a frank... Milyen belső fogyasztás lesz itt így? Hogy pörög majd az export? stb. stb.

Tyson925 · http://economy.blog.hu/ 2011.08.11. 23:38:39

@Vidéki: Ez a magas lóról leszólok dolog hogy fér bele a konzervatív értékrendbe?

DeMarco 2011.08.12. 08:00:27

@Tyson925: "A folyamat a lényeg, 250 a frank... Milyen belső fogyasztás lesz itt így? Hogy pörög majd az export? stb. stb."

Hát úgy, hogy nincs mindenki közvetlenül a frankhoz kötve. Nekem nincs hitelem például semmilyen és ebben az évben rengeteget költöttem, számla hegyeim vannak, az áfával rendesen növeltem a belső fogyasztást, sőt még bizonyos ideig foglalkoztattam is 8 embert. Azért vagyunk így egynéhányan...
Persze átvitt értelemben mindenki megszenvedi a svájci frank emelkedést a gazdasági hatásai miatt, de napi szinten nem kell miért aggódnom.
A probléma azzal van, hogy a lakosság nagy része viszont nyögi a megnövekedett törlesztőket és ők épp ezért kiesnek a belső fogyasztás növeléséből. De erről már írtunk.

Másrészt most épp van belső fogyasztás, a kormány gondoskodott róla...
Ebben a hónapban beindult a fogyasztás erősödése, egyszerűen azért, mert mindenki most kapta / kapja meg a reálhozamát. (Már aki kap). Azt pedig azonnal elverik...

Tzimisce · http://tzimisce.blog.hu 2011.08.12. 15:19:59

@Vidéki: Talán elfelejti kedves uram a gyáron belüli munkanélkiliséget, amikor is 8 ember végezte 3 munkáját, jobb helyeken 5. Mind a mai napig rengetegen feleslegesen dolgoznak, és bizony ki kéne rúgni őket. Csak ugye nem mutat jól az újabb 100e munkanélküli a hírekben. Inkább térdeljen le a gazdaság, hát nosza.
@DeMarco: A belső fogyasztást épphogy nem az ÁFÁval hanem a fogyasztott termékekkel éred el.
A lakosság abban volt hülye, hogy úgy számolt, hogy nem fog emelkedni a törlesztője, és eszerint vett fel hitelt. Tudok fizetni 5 milla után forinthitelt, vagy 7-8 milla után CHF hitelt. Nosza vegyünk fel 7 millát, noha csak 5-re lenne szükség. Most meg van baj. Igen, ahogy írtam, túlélésre játszanak, de a saját tudatlanságuk miatt. Persze, nem lettek tájékoztatva kellőképp, de hidd el, azért mindenkinek el lett mondva nagy vonalakoban a dolog, csak ugye a magyarok nem értenek a pénzhez.

Tzimisce · http://tzimisce.blog.hu 2011.08.12. 15:21:46

@DeMarco: Reálhozamhoz: Na igen, ez is csak azt igazolja, hogy hülyék a magyarok a pénzhez, holott megmondták többen is, hogy legalább a felét hosszú távra be kéne fektetni. Ez főleg azokra vonatkozik, akik 100e felett kaptak. 20e-rel nem nagyon vagy beljebb, de ha legalább berakod a bankba vésztartaléknak az is jobb, mint a semmi.

DeMarco 2011.08.12. 21:23:54

@Tzimisce: "Csak ugye nem mutat jól az újabb 100e munkanélküli a hírekben. Inkább térdeljen le a gazdaság, hát nosza."

Kevés a munkalehetőség, rengeteg a munkanélküli. Kirúgnak még többet. Rendben. És utána? Kollektív éhenhalás?
Gettók? Kerítések? Védett negyedek, mint a fejlődő országokban?

Utópia: Elvileg képesek lennék az alapélelmiszereket és a lakhatást biztosítani minden állampolgárnak alanyi jogon. Sőt akár a villanyt is, minimális fogyasztást engedélyezve, talán még a fát a fűtéshez, jah és a vizet. Mivel munkát nem tudunk biztosítani, hát azt csinálnának amihez kedvük van. Élni élnének, de semmit sem fejlődnének, nem gyarapodnának, hiszen munka nélkül, nem lenne keresetük sem. Elég vegetatív élet, de legalább élet, amiből ki lehetne törni amint munkát talál vki. Vagy munkahelyeket gyártunk. A, továbbra is külföldi multikkal
B, kis és középvállalkozásokkal
C, mindkettővel
Most már nem számíthatunk kivándorlásra, nincs hova, legalábbis nagy tételben. Elvileg lehetne háború, de egyrészt ma már rakéták mennek és bombák, másrészt azt mindenki megszívja...

Némileg enyhíteni fog most a Merci, meg az Audi, de sajnos csepp a tengerben...

"A lakosság abban volt hülye, hogy úgy számolt, hogy nem fog emelkedni a törlesztője"

Inkább úgy fogalmaznék, hogy úgy számoltak, nem fog jelentősen megnőni és akkor is csak rövid időtartamra, illetve nem fogják elérni a forinthitelek törlesztőit. (Mondjuk 20-25 éves időintervallumban sztem alatta fognak maradni.)
A probléma itt is a mennyiséggel van, sokan elmentek a maximumig.

"Tudok fizetni 5 milla után forinthitelt, vagy 7-8 milla után CHF hitelt. Nosza vegyünk fel 7 millát, noha csak 5-re lenne szükség."

Ez így nem pontos, nem tudod kinek mennyire volt szüksége. Inkább úgy helyes, hogy szükségem van x millió hitelre. Mennyi is a forinthitel? És a devizahitel törlesztője? Ez alapján döntöttek... kevés ember döntött volna a forinthitel mellett. Anno én is ezt javasoltam volna, bár óvatosabb keretek között.
2007-ban azt mondtam volna neked: Ne vegyél fel hitelt szoci kormány alatt soha! Ne vegyél fel hitelt, ha nem muszáj. Ha mégis felveszel, ne vegyél fel nagy összeget max. 3-5 millát és azt is csak akkor, ha a fizetésed bőven elbírja az asszonyé nélkül. Ne vegyél fel hitelt 10 évnél hosszabb időre. Lehetőleg olyan konstrukciót keress, ahol lehet előtörleszteni, többet befizetni havonta, mint a törlesztő. Olyan hitelt válassz, ahol havonta te döntheted el, hogy melyik valutában legyen a hiteled, hogy akár havonta válthass, ha valamelyik valutával gond lesz.
2011-ben azt mondom: Ne vegyél fel hitelt, csak vész-vészhelyzetben és akkor is csak forintban... Ha viszont van pénzed bőven, csak valami konkrét okból kell a hitel, akkor most vegyél fel valutahitelt, mert innen csak lefelé vezet az út és csökkeni fog a törlesztő...

"csak ugye a magyarok nem értenek a pénzhez"

Oké, de a bankosok sem, akik nyomták ezeket az emberek arcába? Meg a kormány és pénzügyminisztérium sem, akik nem látták át ennek a veszélyeit amíg ránk nem szakadt az ég?

"legalább a felét hosszú távra be kéne fektetni. Ez főleg azokra vonatkozik, akik 100e felett kaptak"

Mivel a legtöbb bankban az átlag kifizetés 70-80.000 körül volt, azt ugyan hová fekteted be és minek? Zsebpénz... Aki meg 100e fölött kapott, annak a fizetése eleve magas, már rég vannak befektetései...

"20e-rel nem nagyon vagy beljebb, de ha legalább berakod a bankba vésztartaléknak az is jobb, mint a semmi."

Főleg a banknak aki forgatja... 20e-vel kitörölheted...vagy legalább az egyik számlát befizetheted, vagy a gyereknek megveheted a suliba a könyveket...

Tyson925 · http://economy.blog.hu/ 2011.08.16. 09:41:13

@Vidéki: "Növekedésből stagnálásba fordult a magyar gazdaság az idei második negyedévben, az elsőhöz képest a gazdasági növekedés 0 százalék. Az előző év második negyedévéhez képest is csak 1,5 százalékkal, az első félévben összesen 1,9 százalékkal nőtt a magyar GDP az előzetes adatok szerint. Bár az ágazati statisztikák tükrében számítani lehetett a rosszabb második negyedéves adatra, az még így is lesújtó, úgy tűnik, megbukni látszik a kormányzati gazdaságpolitika. A rossz hírre gyengülni kezdett a forint."

Erre mi a hivatalos válasza a fülkeforradalmár elvtársnak? Mivel fogják betömni a hiányt? További adóemelés? Vagy elveszik az önkéntesnyugdíjakat is?

Tzimisce · http://tzimisce.blog.hu 2011.08.16. 15:55:10

@Tyson925: Pontosan tudjuk, hogy a Széll Kálmán terv egy mondvacsinált lózung. A külföld is csak azért reagált kedvezően, mert "végre valami" érzésük volt.
Amíg nem lesz rendes megszorítócsomag (kitől veszünk el, és mennyit) addig itt nem lesz megoldás.

Tyson925 · http://economy.blog.hu/ 2011.08.16. 19:09:19

@Tzimisce: Nah, mindjárt kapsz te is egy kioktató választ a Vidéki fülkeforradalmártól, hogy a Szél Kálmán terv a világ legjobb terve... És h te ilyeneket mondasz...

Tyson925 · http://economy.blog.hu/ 2011.08.17. 16:38:13

@Vidéki: Nos...
"Ne tegyen úgy, mintha nem tudná, hogy az éves elszámolás nem júliusban, hanem december végén zárul. Addig még sok víz lefolyik a Dunán, a számok is változhatnak.

Ráér rettegtetni decemberben.

Ha figyelt volna, észlelhette volna, hogy az időarányos hiány máskor is az év első felében mindig jelentősen meghaladta az év másik felére vonatkozó adatokat. Ez összefügg a bevételek időrendi alakulásával."

"Ez utóbbi szavak is jelzik: a kormányfő tudja, hogy újabb megszorításokra lesz szükség. Egy újságírói kérdésre válaszolva azt mondta, hogy a vártnál rosszabb GDP és a tervezettnél alacsonyabb infláció együttes hatásaként a költségvetésben egy nagyjából 100 milliárd forintos hiány keletkezik. A kormányfő úgy fogalmazott: "a növekedés, úgy tudjuk, 2 százalék környékén lesz"."

Szerintem egy kurva nagy elnézés kérés minimum kinéz itt mindenkitől akinek így beszóltál, kedves elvtárs...

Tyss · http://sokallok.blog.hu 2011.11.24. 23:27:06

@Vidéki:
"Ne tegyen úgy, mintha nem tudná, hogy az éves elszámolás nem júliusban, hanem december végén zárul. Addig még sok víz lefolyik a Dunán, a számok is változhatnak.

Ráér rettegtetni decemberben.

Amit most tesz az egy "előrehozott rettegtetés". "

Az eredeti terv kétszeresén a költségvetési hiány
2011. 11. 22. 15:07|Utolsó módosítás: 2011. 11. 22. 15:09|Gazdaság » Makrogazdaság
Az államháztartás – helyi önkormányzatok nélküli – 2011. október végi hiánya 1327,8 milliárd forintra teljesült, mely az éves eredeti előirányzat közel kétszeresét, a törvényi módosított előirányzatnak pedig 112,1 százalékát jelenti – közölte a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM).

Kedves elvtárs, van esetleg hozzászólni való?

Tyss · http://sokallok.blog.hu 2011.11.25. 12:12:17

@Vidéki: Tessen mondani, most már lehet félni, vagy még csődbeviszik az országot?

Tyss · http://sokallok.blog.hu 2011.12.22. 18:16:04

@Vidéki:
"Ne tegyen úgy, mintha nem tudná, hogy az éves elszámolás nem júliusban, hanem december végén zárul. Addig még sok víz lefolyik a Dunán, a számok is változhatnak.

Ráér rettegtetni decemberben.

Amit most tesz az egy "előrehozott rettegtetés". "

Ma újabb 60 milliárddal növeli az idei hiányt kormány
december 22.
Hogy is van ez kedves Vidéki, elmagyaráznád?

Tyss · http://sokallok.blog.hu 2012.01.17. 23:21:37

@Vidéki: "Az államháztartás helyi önkormányzatok nélküli, 2011. december végi - vagyis 2011. évi teljes - hiánya 1734,4 milliárd forint lett. Ez az éves eredeti előirányzat mintegy 2,5-szeresét, a törvényi módosított előirányzatnak pedig 110 százalékát jelenti - derül ki a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) közleményéből. "

Kedves Vidéki.
Baromira örülnék, ha volna annyi gerinc benned, és megválaszolnád, hogy akkor hogy is van ez...
Tudom, naív vagyok.
google.com, pub-2368870423120984, DIRECT, f08c47fec0942fa0