A Jobbik börtönbe dugná Morvai Krisztinát
2012. április 11. írta: Fedor

A Jobbik börtönbe dugná Morvai Krisztinát

A Jobbik úgy látszik mindenáron be akarja bizonyítani, hogy valóban egy náci párt: a múlt héten egy heveny tiszaeszlározással csaptak bele a lecsóba, most pedig nemes egyszerűséggel megbüntetnék a melegeket, ha élni kívánnának a szólás- és a gyülekezés jogával, mert az nekik nem jár:

A homoszexualitás, a transzneműség, transzvesztitizmus, a biszexualitás és a pedofil magatartás népszerűsítésének betiltását és büntetését javasolja a Jobbik. A Mirkóczki Ádám jobbikos képviselő által a parlamenthez benyújtott törvényjavaslat szerint erre a "közerkölcs és a fiatal generációk egészséges gondolkodásának védelmében" van szükség.

"Az egyes szexuális magatartászavarok visszaszorítása érdekében szükséges törvénymódosításokról" című javaslat módosítaná a büntető törvénykönyvet, a szabálysértési törvényt, a médiatörvényt és a reklámtörvényt is. Tilos többek között olyan reklámokat és műsorokat közzétenni, amelyek "társadalmilag elfogadott, követendő példaként" mutatják be a felsorolt magatartásformákat.

A javaslat értelmében három év letöltendő börtönnel büntetnék azt, "aki más azonos nemű személlyel folytatott szexuális kapcsolatot (fajtalanság), illetve egyéb más szexuális magatartászavart nagy nyilvánosság előtt népszerűsít"

No hát akkor:

1. A homoszexualitás és a pedofília közé egyenlőségjelet tenni továbbra is a legaljasabb csúsztatások egyike.

2. Akkor most betiltanának minden filmet, amelyben van meleg karakter? Tiltólistára kerülnének a Queen, a Pet Shop Boys, az Army of Lovers, valamint Elton John és George Michael klipjei?

3. Mi legyen a papneveldékkel? Ja nem, azok maradhatnak, ott nem propagálják a pedofíliát csak művelik.

4. Vajon Mirkóczki képviselő úr egyeztetett -e a törvényjavaslat benyújtása előtt a párt nagyasszonyával, EU képviselőjével és permanens köztársasági elnök-jelöltjével? Vajon mit szól hozzá, hogy Morvai bő egy évtizeddel ezelőtt még ilyeneket mondott egy előadásában a Közgázon?

Egyik kedvenc képem az életemből a következő. Tanítottam egy évet az Egyesült Államokban, ahol az akkor óvodás korú Lili lányom is velem volt. Azt az óvodát festeném le, ahova Lili akkor járt. (...) ...ami még ebben az oviban fantasztikus volt: a lányom Grace nevű barátnője egyszercsak fölugrott az asztalra, és büszkén kijelentette a csoportnak: "nekem két mamám van!". Kérdőn néztem az óvónénire, aki azt mondta: „mi szeretjük a másságot”. Grace mamái történetesen leszbikusok voltak, tehát őt valóban két anya nevelte. Erre viszont az én lányom nem tudott mit lépni, és olyan féltékeny lett, hogy ő is felugrott az asztalra, ahol azt mondta: „nekem pedig három anyukám van, kettőt otthagytam Budapesten, azért találkoztok csak eggyel.” Ez az óvoda, az álmom.

Mennyit érdemel ezért Mirkóczki képviselő úr szerint Morvai Krisztina? Kapjon maximumot, vagy azóta már zsidózott annyit az oldalukon, hogy azt beszámítsák enyhítő körülményként, és megússza felfüggesztettel?

Kíváncsian várom a választ, főleg, hogy ha a melegfelvonulással most már menetrendszerűen packázó kétharmados hatalom esetleg komolyan veszi ezt a törvényjavaslatot.

Ajánlott olvasmány: Coming out

A bejegyzés trackback címe:

https://fedor.blog.hu/api/trackback/id/tr404384455

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: Utoya leszbikus életmentői vs. Dúró Dóra 2012.04.12. 02:06:33

A sajtó nagy terjedelemben számolt be a norvégiai vérengzésről, és sokat foglalkozott a gyilkos, Anders Breivik lélektanával is. Ehhez képest gyakorlatilag nem esett szó azokról, akik az Utoya szigetéről a vízbe menekülő fiatalokat mentették. A nyug...

Trackback: Emberiségellenes deviánsok a melegek? 2012.04.12. 02:06:17

Dúró Dóra keményen mondta el a Jobbik álláspontját hétfőn a parlamentben a "homoszexuálisokról" (lásd a videó lentebb). Mivel a szombati felvonulásról beszélt, ezért valójában minden LMBT emberről jelentette ki, hogy "emberiségellenes de...

Trackback: IMF-bohózat: hülyére véve 2012.04.12. 00:21:01

Pártunk és kormányunk továbbra is ragaszkodik ahhoz a taktikához, hogy ha valamit nem akar megtenni, akkor - mint az oviban - hülyének tetteti magát, és úgy csinál, mint ha nem értené a feladatot. Ezen a héten Martonyi János az ügyeletes bohóc. A külüg...

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

kyanzes (törölt) 2012.04.11. 18:22:20

Valószínűtlennek tartom, hogy a FIDESZ ezt megszavazná.

bircaman maxval · http://hurramilliomosleszek.co.nr 2012.04.11. 18:22:39

"A homoszexualitás és a pedofília közé egyenlőségjelet tenni továbbra is a legaljasabb csúsztatások egyike."

Szerintem nincs köztük egyenlőségjel. Mindkettő szexuális deviancia, csak ez köztük a hasonlóság és mindkettő genetikai alapú betegség.

Én_vezettem_? 2012.04.11. 18:25:12

"3. Mi legyen a papneveldékkel? Ja nem, azok maradhatnak, ott nem propagálják a pedofíliát csak művelik."

Szerencsére ez nem aljas csúsztatás!
Köszönjük, ma is tanultunk toleranciát, pol korrektséget és liberalizmust...

idelle · http://egymondatban.blog.hu/ 2012.04.11. 18:26:07

valakik mindenáron újra akarják játszani a XX. század első felét, hátha most sikerül "nyerni".

veszélyes a játék, de én egyre inkább azon vagyok, hogy hagyjuk őket, és nézzük tisztes távolból, ahogyan az ostobaság romba dönti (ismét) ezt az országot.

nem tudom, mi lenne elég ennek a népnek az okuláshoz, de egyelőre úgy látom, semmi...

venszivar 2012.04.11. 18:28:23

@bircaman maxval: Persze ! Genetika, akkor aki kurvának áll, az se tehet róla ! az is "csak" genetika ! Meg aki alkoholista ! Dohányos, nos akkor azok is csak genetikailag.
Ha e baromságok miatt megszólnátok, nos én is a genetika "mögé bújok" !!! :))))

idelle · http://egymondatban.blog.hu/ 2012.04.11. 18:28:31

@bircaman maxval: "Mindkettő szexuális deviancia"

én nem állnék meg itt, meg a genetikai alapú betegségezésnél, hanem pl. lefektetném, mi NEM számít szexuális devianciának.

pl. az anális szex még az? és az orális? (bár azt Clinton óta tudjuk, hogy az nem is szex.)
jó lenne mindezt törvénybe foglalni, mert egyébként elvész a nemzet....

soproni1 2012.04.11. 18:28:50

A papnevelde = pedofilia, csak ott a szülők is beleegyeznek. A meleg férfiak nagyon jó designerek, virágkötők, művészek. A leszbik meg izgalmasak a pornófilmben.

bircaman maxval · http://hurramilliomosleszek.co.nr 2012.04.11. 18:30:47

@Dr. dr.venszivar:

Pedig az. Csakis a genetikai kódolás dönti el ezt. Saját elhatározásából senki sem lesz sem pedofil, sem homokos.

TH 2012.04.11. 18:31:49

@bircaman maxval: tudtommal ennél összetettebb a kérdés, és minimum nem betegség.

town 2012.04.11. 18:34:20

Minek erről újabb blog? A vastagbőrre nem írtál eleget a témában? :-)Morvai ostoba lelkendezése a témában (még liberális korából) nevetséges. Lilike egyből lelki sérült is lett, hogy neki csak 1 anyja van.

bircaman maxval · http://hurramilliomosleszek.co.nr 2012.04.11. 18:35:21

@idelle:

Mi a deviancia és mi nem - ez tisztán a társadalmi szokások függvénye, időben és térben változó.

Mi a betegség - ez viszont minden olyan, ami a normától eltér. A norma: szexuális vonzalom ivarérett ellentétes neműekhez. A homokosság tehát betegség, mert nem ellentétes neműekhez vonzodás. S a pedoflia is betegség, mert nem ivarérettekhez vonzodás.

TH 2012.04.11. 18:37:43

@bircaman maxval: és hogy fedort idézzem, akkor a balkezesség is betegség, ugye?

rosztovgrof 2012.04.11. 18:38:35

Mutasson nekem egyetlen embert ebben a tetves országban, akire ha kell, 5 perc alatt nem bizonyítom rá, hogy bűnös! Magára is, magamra is, mindenkire! (Virág et.)

neoteny · http://word.blog.hu 2012.04.11. 18:38:38

@bircaman maxval:

A birka (Ovis aries) a genetikai kódolástól lesz az, de te pl. saját elhatározásodból vagy birka.

Anselmo 2012.04.11. 18:38:40

@Dr. dr.venszivar: a homoszexualitás a férfiaknál valóban genetikai okokra vezethető vissza, éppen ezért nem érdemes lobbizni ellene. Aki olyannak született, az olyan, aki meg nem olyannak született, az úgysem lesz az.

A leszbikusság állítólag nem genetikai dolog, viszont izgi. Úgy értem, ha tudtok leszbi párokat, szívesen belépnék harmadiknak, az erősebbik nem képviseletében...

town 2012.04.11. 18:39:01

@idelle:

"nem tudom, mi lenne elég ennek a népnek az okuláshoz, de egyelőre úgy látom, semmi..."

Kollektív bűnösség? Hányan szavaztak a Jobbikra? És a többi, akik nem? Mit népezel itt?

neoteny · http://word.blog.hu 2012.04.11. 18:40:47

@bircaman maxval:

Akkor a vörös haj (ill. szőrzet) is betegség, hiszen csak a népesség kevesebb mint 4%-a természetes vörös.

Anti Anyag (törölt) 2012.04.11. 18:45:11

Szerintem a nacionalizmus és nácizmus közé is, most visszanyal a fagyi.

TH 2012.04.11. 18:45:41

@bircaman maxval: akkor az orvostudománnyal is szembemész, hogy neked legyen igazad? miért nem fogadhatjuk el, hogy létezhetnek a tiednél jobb, és tudományosan megalapozottabb kritériumai a betegség definíciójának?

73. Vladys - Az antiszemita libernyák · http://youtu.be/SOjwBmdSiKQ 2012.04.11. 18:46:33

Érdekes addig senkinek nem volt baja a melegekkel még Saulék ide nem hozták a deviáns zsidó vallásukat Ázsiából.

Styxx 2012.04.11. 18:47:34

"Mennyit érdemel ezért Mirkóczki képviselő úr szerint Morvai Krisztina? "

Baló Gyuris fejberendezés mellett Duró Dóra is bemelegedne:-)

Legelő Őse · http://legeloose.blog.hu/ 2012.04.11. 18:47:42

Elképesztő. De ami igazán szomorú, hogy ez a párt nálunk egy ilyen elképesztő javaslattal nemhogy szavazatokat veszt, hanem szerintem megtart, és talán még szerez is. Miért? Mert az ellenzék többi részének nem hallatszik a hangja, a kormánypárt pedig valamiért azt hiszi, hogy egy csendes fejingatás elég lesz - hiszen szükséges van a szélsőséges szavazóira. ELKÉPESZTŐ! A Fidesznek a Tiszaeszlári témában és ebben is ki kell állnia, és nagyon erőteljesen elmondania a véleményét!!!

TH 2012.04.11. 18:48:20

@bircaman maxval: hu.wikipedia.org/wiki/Betegs%C3%A9g kezdetnek jó lesz, ha érdekel a téma.
A kérdés igazából az, hogy érveket keresel, hogy a vélt igazadat bizonyítsd (a homoszexualitás és a balkezesség betegség), vagy információt akarsz gyűjteni arról, hogy mi számít betegségnek, hogy ez alapján kicsit árnyaltabban láthasd ezt a kérdést? :)

blue angel 2012.04.11. 18:49:23

Kivancsi lennek, mi igaz abbol a korhazi pletykabol, h M.K. -t az orvosok egy betegseggel csunyan felrekezeltek, es a hanyattarasai miatt mentalis problemai lettek -uldozteteses teveszmek- es az erre szedett gysz-ek, vmint maga a mentalis betegseg kovetkezteben telejsen megvaltozott a szemelyisege. Erdekes lenne, ha ez az egesz jobbikos duma reszerol nem valodi erzelmek, hanem egy megzavarodott elme miatt lenne.
Who knows.

Peetee 2012.04.11. 18:51:30

Vannak még mindig gondok azokban a fejekben, csak eddig kussoltak és élvezkedtek az országházban a jobbikos legények...

bircaman maxval · http://hurramilliomosleszek.co.nr 2012.04.11. 18:51:45

@TH:

Tény: az orvostudomány betegségként tartotta számon a homoszexualizmust. 1973-ben pedig kivették a betegségek listájáról a homokos lobbi nyomására.

Gekko 2012.04.11. 18:52:47

@neoteny: Persze. A nem fehér bőrszín is deviancia. Üldözendő. Csak a szőkék és fehérek. Mondjuk ez esetben ezzel a Mirkóczki - milyen szlávos a neve, gyanús - gyerekkel is kellene valamit kezdeni...
Áhhh...

Kriszti25 2012.04.11. 18:53:38

@bircaman maxval: És akkor ha valaki nővé operáltatja magát és úgy vonzódik férfiakhoz, az oké? Végülis ellentétes nem.

bircaman maxval · http://hurramilliomosleszek.co.nr 2012.04.11. 18:54:53

@TH:

Nem akarok elmélyedni ebben. Nem tartom a témát annyira fontosnak.

Gekko 2012.04.11. 18:54:59

@Legelő Őse: Én azt inkább nem akarnám... Sokba kerülne az nekünk, mindenkinek.

73. Vladys - Az antiszemita libernyák · http://youtu.be/SOjwBmdSiKQ 2012.04.11. 18:55:05

@bircaman maxval: Az alvásparalízist meg démonmegszállásnak, amit lobotómiával gyógyítottak. A gonosz felvilágosult lobbi hatására megtiltották a gyógykezelést.

Nelson. · http://nelson.blog.hu 2012.04.11. 18:55:54

"közerkölcs és a fiatal generációk egészséges gondolkodásának védelmében" a fejekben honoló sötétség vajon mikor fog devianciának számítani?

Scagnetti 2012.04.11. 18:56:14

Az első pont után még nem volt baj. Ez jogos. Annyit viszont hozzátettem volna, hogy a katolikus egyház és a pedofília közé sem kellene, ahogy az liberális körökben nagy divat lett. Aztán a harmadik pontodat olvasva hamar le is tettem erről, be kellett látnom, te sem vagy különb, mint akik ellen "harcolsz". Legfeljebb a másik oldalon állsz. Előítélet benned is van annyi, mint bennük, csak valamiért azt hiszed, a tiéd szebb.

Na, hagylak is, ásd tovább az árkot, és csatázz Krisztike híveivel, akik biztos megjelennek itt hamarosan!

venszivar 2012.04.11. 18:57:54

@Anselmo: Azok meg nem kíváncsiak rád, ránk. nem lobbizok.
A Kossuth díjas Kertész is a genetikát hozta elő......a hülyeségére !
IGEN IS mindenki maga dönt, hogy MIT CSINÁL, MIT TESZ !!! Akkor a gyilkosságot is megfogják, fogjátok magyarázni........GENETIKA !!! ja az nem ?!? Igen is , MINDENKI maga dönt ! Akkor már az is u.a., ha mindenki, bárki azt mondja, hogy X, LY, Z- től hangokat hal s azért lett "ilyen", ezért "tette" ezt stb. Mint ezekre már újabban nem egy példa volt, van s lesz !!! MINDENKI CSAK MAGA TEHET RÓLA, HOGY MIT CSINÁL V. TESZ !!!

Itt a vége ! én normális vagyok, nekem ennyi bőven sok, itt s most vége !

neoteny · http://word.blog.hu 2012.04.11. 18:59:15

@Nelson M:

Soha; az ostobaság alapvető emberi jog.

TH 2012.04.11. 19:01:21

@Dr. dr.venszivar: "én normális vagyok, nekem ennyi bőven sok, itt s most vége"
és most kiugrottál az ablakon vagy főbe lőtted magad? :D

eeepunk 2012.04.11. 19:01:30

Én sem érzem az egyenlőségjelet. És egyetértek a "Tilos többek között olyan reklámokat és műsorokat közzétenni, amelyek "társadalmilag elfogadott, követendő példaként" mutatják be a felsoroltmagatartásformákat." megállapítással.
Mert jelenleg az a helyzet, hogy egyre több ilyen műsor van.
Nincs problémám a mássággal, csak nem kell reklámozni, ennyi. Persze lehet ez a megoldás a túlnépesedésre :)

Pitypalatty úrfi · http://proletarokkozt.blog.hu 2012.04.11. 19:01:34

@Dr. dr.venszivar: "Akkor a gyilkosságot is megfogják, fogjátok magyarázni"

Csak mondjuk a gyilkosság bűn, szexuális kapcsolat a másik fél beleegyezésével nem az.

Sztavrosz_ (törölt) 2012.04.11. 19:03:04

@Dr. dr.venszivar: A sexualitás elfojtása a cölibátus is szexuális deviancia. Az átlagtól eltérő deviáns viselkedés. A jelzett törvény szövege ezt is büntetné.

TH 2012.04.11. 19:03:33

@bircaman maxval: nem lenne annyira fontos a téma, ha a jobbik nem jönne elő ilyen őrültségekkel.

73. Vladys - Az antiszemita libernyák · http://youtu.be/SOjwBmdSiKQ 2012.04.11. 19:04:04

@eeepunk: Ja miért nem mondjuk meg közösen kinek mit szabad néznie a tv-ben?

town 2012.04.11. 19:05:53

Most derítették ki, hogy Newton is homó volt, de titkolnia kellett, és azért volt olyan szadista.

Vajda Gábor (Gabor_V) · http://www.linkedin.com/in/gaborvajda1984 2012.04.11. 19:07:43

Jaj, már megint a helyragok csúnya használata.

Tessék, segítek:

"A Jobbik börtönbeN dugná Morvai Krisztinát"

is 2012.04.11. 19:08:44

@bircaman maxval: az utolsó 4 szót mivel tudod alátámasztani? két évszázada a balkezesség is betegség volt. azt meg a balkezes lobbi nyomására vették ki? elég nevetségesen hangzik, ugye?

idelle · http://egymondatban.blog.hu/ 2012.04.11. 19:09:33

@bircaman maxval: "A homokosság tehát betegség, mert nem ellentétes neműekhez vonzodás."

természetesen azért ennél már jóval többet tudunk a homoszexualitásról (meg a transzszexualitásról, stb.), de valszeg még így is keveset.

hogy tervezed gyógyítani.

vagy ha nem tervezed, akkor minden betegség "propagálása" bűn legyen?

mi legyen a Fekete-erdő Klinikával? a Vészhelyzettel? Grace klinika?

neoteny · http://word.blog.hu 2012.04.11. 19:09:43

@vladys73 - Nem, a FIDESZ nem jobboldali:

A TV még hagyján; azt lehet megpróbálni cenzúrázni (több-kevesebb sikerrel). De itt van ez az Internet: mindenféle jöttment mindenféle nézeteit hangoztathatja büntetlenül! Na _ezt_ kellene jól leatombombázni... ja, hogy épp' úgy építették hogy atomtámadást is túlélje? Tuti hogy Sátán találmánya.

Kard 2012.04.11. 19:10:21

@bircaman maxval: Ilyen alapon te vagy beteg. Elég nagy :)

Bockó · https://muslimstatistics.wordpress.com/ 2012.04.11. 19:10:55

@Scagnetti: Mostmár megértem, miért nem akart Batman Joker módszereivel küzdeni Joker ellen. Ő legalább felfogta, amit a posztíró nem.

NoNight · http://anothernonight.blog.hu/ 2012.04.11. 19:11:47

Az egy dolog, hogy minek tekintjük a homoszexualitást (szerintem lelki dolog, azt pedig még nem tudja megmagyarázni az emberiség a jelenlegi tudásszintjével, csak kitalál mindenféle dolgot, amit a vallás, a pszichológia vagy az orvostudomány köntösébe próbál öltözteni). Engem az zavar jobban ebben az ügyben, hogy olyanok akarnak törvényt alkotni, akik hülyék a joghoz.

Nemrég olvastam, hogy most akarják egyszerűsíteni a Btk-t azzal, hogy megszüntetik a fajtalankodás fogalmát, és ezzel a külön bűncselekményként fennálló szemérem elleni erőszakot összevonni az erőszakos közösüléssel. De mi is az a fajtalankodás? (Amire kedvenc professzorom anno azt mondta, hogy ezt nem érti, mert akkor kell lennie olyannak is, hogy "fajos", amiről pedig szó sincs...)

Btk. 210/A. § (2) E Cím alkalmazásában fajtalanság: a közösülés kivételével minden súlyosan szeméremsértő cselekmény, amely a nemi vágy felkeltésére vagy kielégítésére szolgál.

Tehát ami nem "kuki a nuniba", az fajtalanság. Az _ellenkező neműek_ között végzett orális és anális szex, sőt, még a pisi-kaki, az animál és a nekrofília is. Sőt az is, ha valaki feltol egy műbrokit magának vagy másnak. Ebből következik, hogy nemcsak a buzik csinálhatják ezeket a dolgokat, tehát egy csapásra még sok minden mást is büntetni akarnának, ami férfi és nő között is előfordulhat. De

is 2012.04.11. 19:12:10

@eeepunk: a társadalmilag elfogadott, és követendő az két különböző dolog. elfogadom, hogy egyesek cigiznek, de nem tartom követendőnek. nem véletlen, hogy a törvényjavaslat egybempossa. ugyanis a homoszexualitásnak társadalmilag elfogadottnak kell lennie, de senki, még maguk a homok sem tartják követendő példának. ez tehát két dolog, és direkt kavarják a szart az összemosásukkal.

idelle · http://egymondatban.blog.hu/ 2012.04.11. 19:12:32

@town: "Mit népezel itt?"

csak úgy. megelőlegezem.

73. Vladys - Az antiszemita libernyák · http://youtu.be/SOjwBmdSiKQ 2012.04.11. 19:12:59

@neoteny: Azt szeretem, hogy a "többség undorodik ezektől a dolgoktól", meg minek reklámozzák az ilyet. Aztán ott a Halmark amit alig néznek, az olyan adókat meg ahol reklámozzák imádják az emberek. Ebben az esetben ki is tartozik a kisebbségbe?

town 2012.04.11. 19:14:27

Az a baj, hogy ez a meleg téma ideológiai harc lett. "Liberális szereti a melegeket, mert csak akkor felvilágosult és európéer". Ez a kötelező. Ehhez képest van liberális barátom, aki viszolyog a melegektől (nem bántaná őket, csak nem tudja legyőzni a viszolygását), másik már annyira liberális, hogy amikor meglátja a szakállas csávót női ridiküllel, akkor se mer még el sem mosolyodni. Mert ő liberális, és européer.

Nazareus 2012.04.11. 19:15:56

@bircaman maxval: Nézzük a definiciód:

"A norma: szexuális vonzalom ivarérett ellentétes neműekhez. "

Tehát ha egy férfi egy ivarérett nöstény birkához vonzódik az nem deviancia, mivel belefér a normába? :)

town 2012.04.11. 19:17:32

@idelle:

Ne népezzél. Számold ki a Jobbik támogatottságát, a többit vond le. Nincs kollektív bűnösség ugye?

Izraelben az ortodoxok ilyen törvényeket követelnek, és megdobálják a melegfelvonulást a Bibliára hivatkozva. Ebből még nem gondolja senki, hogy Izrael-ben mindenki ilyen sötét.

TH 2012.04.11. 19:18:09

@town: ez utóbbi ilyen szempontból hülye, a másik ettől meg még lehet liberális. Az marhaság, hogy bármilyen ideológia szerint "szeretni" kéne a melegeket, elég elfogadni - ideológiától függetlenül.

Member · http://lehetvelem.blog.hu 2012.04.11. 19:18:18

Morvainak van politikai érzéke, oda húzott, ahol jobban megbecsülték. Vélhetően benne igazi politikus vér pezseg és azt mondja, amit hallani akarnak, nem azt, amit gondol(hatna).

@town: Nem vagyok liberális, de a melegek felé mutatott toleranciám miatt sokszor annak bélyegeznek. :( Már hallani akarom, hogy "büdös vidéki, gyere fel a városba és nézd meg, mit művelnek!", ne csak a gyere le a faluba cigánylesre duma menjen már. :D

is 2012.04.11. 19:18:34

@bircaman maxval: nem minden genetikai változat betegség. ezt te miért nevezed betegségnek? a statisztikai arány nem indok: a kék szem, a szőke haj, a vörös haj, a 6 ujj a kézen stb. mind törpe minoritás, mégsem betegség. akkor ez miért az?

73. Vladys - Az antiszemita libernyák · http://youtu.be/SOjwBmdSiKQ 2012.04.11. 19:19:51

@town: Már bizonyítottad, hogy mennyire szeretsz általánosítani, de látom nem is nagyon zavar. Legalább segg hülye vagy a liberalizmushoz, úgyhogy szidhatod nyugodtan. :)

neoteny · http://word.blog.hu 2012.04.11. 19:20:14

@Nazareus:

Igen, az normális; de ha már frissen nyírt birkához vonzódik, az már gyanús, mivel az lehet látens bárányszerelem... ;)

bircaman maxval · http://hurramilliomosleszek.co.nr 2012.04.11. 19:21:04

@idelle:

Egyelőre nincs rágyógymód. Bár egyes ex-homokos szervezetek próbálkoznak pszichológiai módszerekről, s több sikeres gyógyulás is volt.

73. Vladys - Az antiszemita libernyák · http://youtu.be/SOjwBmdSiKQ 2012.04.11. 19:23:05

@Member: Akkor nem csak nekem tűnik úgy, hogy a legnagyobb cigányozók kurucinfón láttad eddig csak cigányt.

bircaman maxval · http://hurramilliomosleszek.co.nr 2012.04.11. 19:23:36

@neoteny:

Igen, a zoofília is természetesen beteges deviancia. Hiszen normálisan az embernek ember iránt kellene vágyat éreznie. Dehát hogyan lehetne ellenállni egy gyönyörű bundájú, játékosan búgó birkalánynak... :-)))

venszivar 2012.04.11. 19:24:49

@Nazareus: te inkább MARADJ CSÖNDBE !

nőstény bika NINCS ! A BIKA AZ HÍM NEMŰ !:)))

Nelson. · http://nelson.blog.hu 2012.04.11. 19:26:21

@neoteny: látens bárányszerelem. :DDD ez kész. ráköptem a kávét a monitorra. :D

73. Vladys - Az antiszemita libernyák · http://youtu.be/SOjwBmdSiKQ 2012.04.11. 19:27:44

@Dr. dr.venszivar: Azért az abc-t megtanulhatnád.
"ivarérett nöstény biRkához vonzódik"

town 2012.04.11. 19:28:20

@vladys73 - Nem, a FIDESZ nem jobboldali:

"Legalább segg hülye vagy a liberalizmushoz, úgyhogy szidhatod nyugodtan. :)"

Ehhez a magyarországi változatához a liberalizmusnak mindenképpen segghülye vagyok, ezt elismerem.:-) Kétszínű, érdekliberalizmus ez itt amit annak hívnak, jó vastag érdekhisztivel, és "cenzúrázási" hajlamokkal. Szintén vastagon az is.

Gat_o 2012.04.11. 19:29:10

Heh, a macskák, a kutyák stb stb is szoktak szórakozni egymással azonos neműként, ha úgy adódik.

Le a természettel!
Le a lélekkel!
Le a játékkal!

Itt kérem komoly " a normához igazodás" folyik, egyen-arcokat akarunk mindenütt!

Most komolyan, milyen alapon gondolja a jobbik, vagy bárki, hogy majd ő tudja mi a "norma"?
A dolgok változnak, ez már csak így megy, és semmilyen értékítélet nem rögzíthető.
Kriminalizálni hogy ki ki szeret? Annyira röhejes emberek ezek.

kajagugu 2012.04.11. 19:30:12

@bircaman maxval: egyik se betegség,hanem ahogy mondtad, deviancia,ami csak eltérés.De óriási a különbség:a homokosoknál senki sem
áldozat, mig a pedofiloknál bizony van áldozat.
Itt nem kell ragozni, hogy ki és miért,mindenki tudja.
Egyébként nem csipem én se a homokosokat se, de annak idején a spártai neveléshet hozzátartozott az elöbbi, a kopasznak szexuális szolgáltatást kellett nyujtania az öregeknek. Azaz volt kényszer. De nem ártott
nekik:
Mégis tudták tartani a termopüliai szorost egy napig.

venszivar 2012.04.11. 19:30:58

@Nazareus: respekt, innom kell egy konyakot.

town 2012.04.11. 19:32:21

@Member:

"Nem vagyok liberális, de a melegek felé mutatott toleranciám miatt sokszor annak bélyegeznek. :("

Hát szard le! Pölö én 1 meleg "házaspárral" szoktam színházba járni, mert kibaszott jó az ízlésük.
Viszont merek hangosan röhögni, amikor meglátok 1 szakállas csávót ridiküllel.

2012.04.11. 19:34:01

Annyira nevetséges, amikor a Jobbikot kezdetektől fogva nácizó baloldali csürhe századszorra is megpróbálja bevetni az unalmas és hatástalan nácizást :)

Lejárt lemez vörösök, ettől senki sem fog elpártolni a Jobbiktól.

EMU 2012.04.11. 19:36:03

Én meg minden bloggert büntetnék, aki ilyen módon népszerűsíti ezt a degenerált félkegyelmű bandát. Minek kell ezekről egyáltalán beszélni? Úgy alattvalók, ahogy vannak. Moslékot esznek és dagonyáznak a szennyben. Hát undorító ezekről szót ejteni.

[Lombroso] · http://archiregnum.blog.hu 2012.04.11. 19:38:08

Mindennapi meleg-posztunkat add meg nekünk ma is, Indexem! Ámen!

73. Vladys - Az antiszemita libernyák · http://youtu.be/SOjwBmdSiKQ 2012.04.11. 19:38:32

@EMU: Hitlerékről is voltak ilyen fejtegetések, aztán látod mi lett belőle.

kifordított nagyanyó 2012.04.11. 19:39:32

Legalább lányok hagy csókolózhassanak!:P

Gat_o 2012.04.11. 19:39:41

Tombol a munkanélküliség, a vidék megint el van felejtve, a lehetőségek megnyírva ld. járatritkítások, kevesebb fizetés,
drága bölcsődék, tönkrement családok tömegei.
És az a legfontosabb egyeseknek, hogy a buzik ne csókolózzanak?!
Ez lenne a norma?!

Alikam 2012.04.11. 19:39:46

Kérdezed vagy mondod?

"2. Akkor most betiltanának minden filmet, amelyben van meleg karakter? Tiltólistára kerülnének a Queen, a Pet Shop Boys, az Army of Lovers, valamint Elton John és George Michael klipjei?"

"Tilos többek között olyan reklámokat és műsorokat közzétenni, amelyek "társadalmilag elfogadott, követendő példaként" mutatják be a felsorolt magatartásformákat."

Érted, követendő példa! Magáról a törvénymódosító javaslatról lehet vitatkozni, de akkor először tanulj már meg szöveget értelmezni.

bircaman maxval · http://hurramilliomosleszek.co.nr 2012.04.11. 19:40:55

@kajagugu:

A pedofíliának csak azért van áldozata, mert így definiáljuk. Az ókori görögöknél a pedofília, s különösen annak homoszexuális változata a legetermészetesebb dolog volt. A fiatal fiúkat tapasztalt férfiak tanították, s természetes volt a szerelem kialakulása is köztük, a még serdületlen fiókat 30-éves férfiak ismertették meg a szexszel.

A mai modern pedofil érdekvédelmi szervezetek is arra mutatnak rá, hogy a szex az embernek természetes része szinte születésétől, így mesterkélt, tudománypsan igazolhatatlan a korhatár, mely 14/16/18 évben határozza meg a beleegyezás jogát-

kifordított nagyanyó 2012.04.11. 19:41:23

Ezt a náczizást abba kéne már hagyni.
(Vagy tényleg a zsidók találták ki a jobbikot is és bedobnak néha egy egy baromságot,mint ötlet,hogy a jónép szörnyülködjön.)

Alikam 2012.04.11. 19:41:50

@Gat_o: szerintem inkább ezt kapja fel a média. Ha éppen olyan javaslattal állnak elő, hogy reformáljunk meg ilyen vagy olyan hivatalt, akkor az miért lenne hírérték?

De ha a melegekről van szó az már egyből az!

És neked máris úgy jön le, hogy a Jobbik 3 havonta egy javaslatot benyújt ami éppen a melegekről szól. Na ez a média által generált néphülyítés.

bgp 2012.04.11. 19:42:49

@Én_vezettem_?: Viszont, aljas csúsztatás amikor betolják a lompost.

Member · http://lehetvelem.blog.hu 2012.04.11. 19:53:32

@vladys73 - Nem, a FIDESZ nem jobboldali: Általában beugatnak, hogy először tájékozódjak a vidékről és ne a belvárosból magyarázzak, erre szoktam mondani, hogy falun élek 25 éve. De már megszoktam, hogy ez a kör muszáj.

Aki már ült le beszélni romával, meleggel, hajléktalannal, tudja, hogy nem ettől függ függeni az értelmi szintje, teljesen rétegzettek ezek a világok is, mint a hagyma, de kívülről csak a héj látszik.

2012.04.11. 19:54:35

@Alikam:

"Érted, követendő példa!"

Te érted mi a az követendő példa ebben az esetben?

neoteny · http://word.blog.hu 2012.04.11. 19:55:04

@bircaman maxval:

Ami az ókori görögöket illeti, a kép jóval összetettebb (már csak a pedofília-hebefília-efebofília különbségek miatt is):

en.wikipedia.org/wiki/Pederasty

nemecsek ernő áruló 2012.04.11. 19:56:33

@Alikam: Hogyan határoznád meg egzakt módon, hogy követendő példaként állítja be? Mert Freddy Mercury I want to break free száma követendő példaként állítja be. Legalábbis létezik olyan értelmezése is. Az egymást igazán szerető meleg pár, akik folyton mosolyognak egymásra állíthatják be követenő példaként. Ez tilos.

De ha a papbácsi megerőszakolja a kisfiút az követendő példa, vagy kivétel a törvény alól? Elvégre mégis egymilliárd követője van a világon a pedofilmaffiának... Szóval akkor a papbácsinál oké, de Freddy Mercurynál nem?

Kérek egy egzakt meghatározást, légyszíves! Köszi!

Fedor · http://fedor.blog.hu/ 2012.04.11. 19:57:07

@Scagnetti: Lehet, hogy az a mondat nem volt elegáns, ezt a kritikát elfogadom. Nem kívánok általánosítani, természetesen nem minden pap pedofil. De azért annak a mondatnak több alapja van az elmúlt évek híreinek a függvényében, mint annak, amit a jobbikosok állítanak...

Aszteroida-bányász metal énekes (törölt) · http://csakjotakarok.blog.hu/ 2012.04.11. 19:57:28

Jogos, börtönbe azokkal, akik szerint a tiszaeszlári eset zsidó vallású gyilkosa zsidó volt! Sőt, kivégezni azokat, akik egyáltalán feltételezni merik, hogy valaha elkövettek bármilyent bűnt is! Azok is pokolra valók, akik nem szeretik a Pride-ot! Éljen a szólásszabadság!!! Ja, őőő, hoppá...

sedi 2012.04.11. 19:57:40

"A Jobbik börtönbe dugná Morvai Krisztinát"

A libberálisoknál ez valami olyan mint amikor Orbánra azt mondják, hogy náci, mert bántja a romákokat, de sutogva hozzáteszik, hogy egyébként meg egy büdös cigány? :D LOL

windex 2012.04.11. 19:59:15

@town: viszont összeborulhatnak a jobbikosokkal :-) nagyon egy követ fújnak. én jönni nemrég madzsarisztan, ugye helyzet gondol jól?

Nelson. · http://nelson.blog.hu 2012.04.11. 19:59:15

@Alikam: nem érted? az, hogy ki, mit lát követendő példaként való bemutatásnak, teljesen egyéni. nincs rá univerzális definíció. az egyiknek egy elton john koncertfilm kellemes zenei élmény, a másiknak meg egy homokos faszi gusztustalan magamutogatása. ízlés-, és mentalitásbeli kérdés. hol az igazság?
de akkor majd jön szalai annamária és megmondja a tutit. napersze...

arról nem is beszélve, hogy ebben az a lényeg, hogy a politika megint olyan területre tévedt, ahol semmi keresnivalója nincs.
két felnőtt ember hadd döntse már el szabadon, hogy mit csinál a hálószobában.

0001 · http://www.metacafe.com/watch/10223063/mtva_troll_h_rad/ 2012.04.11. 19:59:17

Azt a részt bírom a legjobban, hogy aszongya "népszerűsítése" :) Mintha a melegek probálnák rávenni a heteroszexuálisokat, hogy legyenek ők is melegek, mert az milyen jó. Teljesen hibbant ez a Jobbikos társaság...

town 2012.04.11. 19:59:25

@vladys73 - Nem, a FIDESZ nem jobboldali:

Ha egyszer megismered az igazi liberalizmust, rögtön rá fogsz jönni, hogy mit adtak el itthon neked liberalizmus címén:

Megfellebezhetetlenséget. Véleménymonopóliumot.

Hertelendi 2012.04.11. 19:59:39

@imperial: Hát pedig a jobbik náci párt! Barátkozz meg a gondolattal.

2012.04.11. 20:00:51

@nemecsek ernő áruló:

Nyilván nem egzakt, ez a "követendő példa" egy baromság. És igazán értelme sincs.

val 2012.04.11. 20:01:34

@town: "Ehhez képest van liberális barátom, aki viszolyog a melegektől (nem bántaná őket, csak nem tudja legyőzni a viszolygását),"

Micsoda? Azt a liberalizmus és szólásszabadság jegyében szépen tarkónlőjük.

Méghogy viszolyog a megelektől. Pfff.

nemecsek ernő áruló 2012.04.11. 20:02:17

@MikeBoy: Értem. Tehát be lesz tiltva a Queen, George Michael, a Pet Shop Boys, börtönbe zárjuk a magyar színházi élet elitjét... Könyvet is fognak égetni? Már tényleg csak az hiányzik!

73. Vladys - Az antiszemita libernyák · http://youtu.be/SOjwBmdSiKQ 2012.04.11. 20:03:04

@town:
Fogadjunk, hogy tudod a konkrét pártpreferenciámat is és, hogy miről mit gondolok pontosan.
"igazi liberalizmust"
Ez érdekes mondat volt.

@Hertelendi: Mitől náci?

Fedor · http://fedor.blog.hu/ 2012.04.11. 20:03:06

@town: "Ehhez képest van liberális barátom, aki viszolyog a melegektől (nem bántaná őket, csak nem tudja legyőzni a viszolygását)"

Az elfogadás nem jelenti azt, hogy kötelező szeretni, kötelező kipróbálni. Én se nagyon tudom elképzelni, hogy egy másik férfi szexuális célzattal hozzámérjen. De nem látom be, hogy miért kelljen zavarjon az, ha más viszont igen, és miért kéne úgy gondolnom, hogy én különb vagyok nála.

"másik már annyira liberális, hogy amikor meglátja a szakállas csávót női ridiküllel, akkor se mer még el sem mosolyodni. Mert ő liberális, és européer. "

Arra nem gondolsz, hogy esetleg csak nem akarja megbántani? Az nem liberalizmus, hanem kultúra kérdése, hogy nem röhögünk ki másokat csak azért, mert máshogy néz ki, mint mi, legyen akár meleg, akár fogyatékos, akár bármi...

73. Vladys - Az antiszemita libernyák · http://youtu.be/SOjwBmdSiKQ 2012.04.11. 20:06:09

@Fedor: Örülök, hogy neked még van kedved magyarázni, én már belefáradtam.

2012.04.11. 20:06:16

@nemecsek ernő áruló:

Nem hinném. A Jobbik próbálkozik, tesztel és ennyi.
Szerintem az antiszemita beszólás a múltkor ugyan ez a kategória volt.
Persze mér a próba ténye is szomorú...

Fedor · http://fedor.blog.hu/ 2012.04.11. 20:06:44

@Alikam: "Érted, követendő példa! Magáról a törvénymódosító javaslatról lehet vitatkozni, de akkor először tanulj már meg szöveget értelmezni."

Pont, hogy azt teszem. De mi számít követendő példának? Ha egy felvállaltan meleg művészt mutogatnak a tévében, akkor az nem felhívás a keringőre? Szerinted a sztárok nem követendő példák?

Aszteroida-bányász metal énekes (törölt) · http://csakjotakarok.blog.hu/ 2012.04.11. 20:07:24

@vladys73 - Nem, a FIDESZ nem jobboldali: Attól náci a Jobbik, amitől mindenki más, akinek fehér autója van. Csak. Indok nem kell, azok és kész. :)

nemecsek ernő áruló 2012.04.11. 20:07:45

@MikeBoy: Tudod, mi az igazán szomorú? Hogy még létezik olyan ember, aki ezek után rájuk szavaz! Én kérek elnézést!

Ezeknél még a Strabag demokraták is jobbak!

-- dr kotász -- (törölt) 2012.04.11. 20:09:22

"1. A homoszexualitás és a pedofília közé egyenlőségjelet tenni továbbra is a legaljasabb csúsztatások egyike."
Legalább akkora, mint a papok és a pedofília közé...

73. Vladys - Az antiszemita libernyák · http://youtu.be/SOjwBmdSiKQ 2012.04.11. 20:10:01

@nemecsek ernő áruló: Minél nagyobb egy országban a válság annál erősebbek a szélsőségesek. Lehetőséget és irányt adnak a feszültség levezetésérre, azzal, hogy a kisebbség ellen hangolják a tömeget.

Fedor · http://fedor.blog.hu/ 2012.04.11. 20:10:21

@kifordított nagyanyó: "Ezt a náczizást abba kéne már hagyni."

De akkor hogy definiálnád azt a pártot, amely náciként viselkedik? Uszítanak a zsidók ellen, gettóba zárnák a cigányokat, korlátoznák kisebbségek jogait - Nem igazán tudok ennél találóbb definíciót erre...

A bóvli kormány most már a lottóval is csal!! 2012.04.11. 20:10:30

Nagy kérdés, vajon a korábban békemeneteket szervező, most pedig az IMF-fel való minél gyorsabb megállapodást sürgető Civil Összefogás Fórumától lehet-e logikus lépéseket várni, ha az olykor „szabadságharcot” folytató, máskor viszont minden további nélkül behódoló Orbán-kormány politikájában se lehet szinte semmiféle következetességet sem felfedezni.
Ha én valakitől kuncsorgok kölcsönért, akkor:
- jó napot kívánok, ezt és ezt szeretném, mik a feltételeik, elvárásaik.
Ha tetszik teljesítem és jöhet a lé, ha nem tetszik köszönöm és odébbállok.
A kis gonosz pökhendi, sunyi, simlis módon várja, hogy majd eléviszik a mézesbödönt!

Szarházi egy nemzeti banda! A nulla, seggnyaló KDNP-sek meg keveslik a lóvét, szép kis banda!
De a májusi nagy tüntetésen elzavarhatjuk őket, készülj, mert itt az idő!

Alamio 2012.04.11. 20:14:05

"Mi legyen a papneveldékkel? Ja nem, azok maradhatnak, ott nem propagálják a pedofíliát csak művelik."

Ez is a legaljasabb csúsztatások egyike.

2012.04.11. 20:14:23

@nemecsek ernő áruló:

Érdekes törvényszerűségei vannak a politikának.

Pl. Ha az istenadta nép elégedetlen, akkor teret nyernek a szélsőségesek.

vagy

Minél nagyobbat hazudik egy politikus, annál jobban hisznek neki. (na jó, ezt én kreáltam :))

Fedor · http://fedor.blog.hu/ 2012.04.11. 20:14:24

@town: "Ha egyszer megismered az igazi liberalizmust, rögtön rá fogsz jönni, hogy mit adtak el itthon neked liberalizmus címén"

Légy szíves akkor definiáld már nekem, hogy mijaza igazi liberalizmus...

Aszteroida-bányász metal énekes (törölt) · http://csakjotakarok.blog.hu/ 2012.04.11. 20:16:59

@Fedor: Náci = nemzeti szocialista. A Jobbiknak nagyon nincs köze a náci eszmékhez, meg túl sok szvasztikát sem láttam a választási plakátjukon, de lehet csak az én szemem rossz... A zsidók ellen nem uszítanak, csak néha elmondják, hogy bizony ők sem mind tisztességes emberek, hiába próbálják ügyeiket eltussolni (sikkasztás, pedofília, háborús bűnök, emberi jogok sárba tiprása), a cigányokat meg senki nem akarja gettókba zárni, hanem javítóintézményekbe küldenék azokat a deviáns, a társadalomba beilleszkedni nem képes egyéneket (legyen az cigány, magyar, német, francia, üzbég), ahol megpróbálják rászoktatni őket a tisztességes (kétkezi) munkára.

Nazareus 2012.04.11. 20:17:02

@bircaman maxval: Nyilván önkényesek a korhatárok, de bármilyen korhatár önkényes lenne, márpedig korhatárt húzni kell. Gondolom azzal egyetértesz, hogy 2 hónapos leánycsecsemöt már ne keféljen meg egy felnött férfi, mert az se nem önkéntes, se nem kárnélkül lesz. Tehát egy folyamatos átmenet van az újszülöttöl a felnöttig, és _valahol_ húzni kell egy határt, ami mindenképp önkényes lesz. Szerintem a mostani elég jó határ.

neoteny · http://word.blog.hu 2012.04.11. 20:17:29

@MikeBoy:

Illetve a Jobbik tisztában van azzal hogy sehová sem fog jutni az ilyen és hasonló törvényjavaslataival, de erősíti a kemény mag hívei hitét azzal hogy "bezzeg ők legalább megpróbálták" és "a Jobbik tökös gyerekekkel van tele, csak a megalkuvó Fidesz nem támogatja". A Fidesz is örül, hiszen minél szélsőségesebbek a Jobbik arénázásai, annál inkább centristának állíthatja be a Fidesz a saját trükközéseit.

Egy nagy Elvarázsolt Kastély az egész, hogy amíg a paraszt bóklászik a tükrök és füst között, szépen készpénzre lehessen cserélni a hatalmat (és visszafelé is).

Fedor · http://fedor.blog.hu/ 2012.04.11. 20:18:04

@Alamio: Akkor neked is: természetesen nem állítom, hogy minden pap pedofil, de ha figyeled a híreket, akkor már nem lehetsz annyira biztos, hogy teljesen alaptalan az a mondat... A szexuális elfojtás bizony csúnya dolgokra képes. Esetleg ha nem ragaszkodnának a cölibátushoz... Vajon miért nem a református lelkészképzőkről szólnak ezek a hírek? Csak nem azért, mert nekik szabad házasodniuk?

2012.04.11. 20:18:15

@Alamio:

"Ez is a legaljasabb csúsztatások egyike. "

Igazad van!

De vajon, ha azt állítom, hogy a cölibátus egy szexuális deviancia akkor mi a helyzet?

sedi 2012.04.11. 20:18:28

@Gat_o: "Most komolyan, milyen alapon gondolja a jobbik, vagy bárki, hogy majd ő tudja mi a "norma"?
A dolgok változnak, ez már csak így megy, és semmilyen értékítélet nem rögzíthető. "

A nem rögzíthető értékítélet miatt tartunk ott, ahol tartunk.

csabakirályfi 2012.04.11. 20:19:15

"1. A homoszexualitás és a pedofília közé egyenlőségjelet tenni továbbra is a legaljasabb csúsztatások egyike."
Hol az egyenlőségjel, nem világos?!

town 2012.04.11. 20:19:19

@vladys73 - Nem, a FIDESZ nem jobboldali:

"Fogadjunk, hogy tudod a konkrét pártpreferenciámat is és, hogy miről mit gondolok pontosan."

Nem, nem tudom, és nem is érdekel. Ha akarod elmondod. Az sem én vagyok, aki állandóan "mikor határolódsz már ettől és ettől és ettől?" szólamokkal gyötri embertársait.

Nekem az a tapasztalatom erről a magyar fapados liberalizmus-ról amit leírtam, nem akarok senkit meggyőzni hogy igazam van. Nekem ez nem az. Másnak attól még tetszhet.

VT22 2012.04.11. 20:19:38

"3. Mi legyen a papneveldékkel? Ja nem, azok maradhatnak, ott nem propagálják a pedofíliát csak művelik."

Kár is tovább olvasni ezt a hányadék posztot.

A katolikus egyház és a pedofília közé egyenlőségjelet tenni továbbra is a legaljasabb csúsztatások egyike.

Gamma Leonis · http://gombamania.blogspot.com 2012.04.11. 20:20:47

@bircaman maxval:
A saját nemhez való vonzódás NEM betegség.
Egyébként meg miért akarsz mások hálószobájában gyertyatartó lenni és erkölcsi-lelki prédikációt tartani nekik a helytelen viselkedésük hátteréről, meg arról, hogy ez bizony betegség, miközben arról van szó, hogy Te betegesnek tartod az együttlétüket, mert titkon undorodsz tőlük. "Mocskos buzik." Ugye? Közben hetero pároknál is gyakori az anális közösülés.

bircaman maxval · http://hurramilliomosleszek.co.nr 2012.04.11. 20:23:05

@Gamma Leonis:

"Egyébként meg miért akarsz mások hálószobájában gyertyatartó lenni"

Miért akarnék?

73. Vladys - Az antiszemita libernyák · http://youtu.be/SOjwBmdSiKQ 2012.04.11. 20:24:22

@town:
"Nem, nem tudom, és nem is érdekel."
Akkor meg minek beszélsz rólam úgy mintha tudnád?
"mikor határolódsz már ettől és ettől és ettől?"
Én mikor mondtam olyat, hogy határolódj el dolgoktól?
"Nekem ez nem az."
Szíved joga, csak örülnék, ha nem erőltetnéd rá minden liberálisra a saját SZDSZ utálatodat.

-- dr kotász -- (törölt) 2012.04.11. 20:25:29

@Fedor:
Ad 1: a papságból bármikor ki is lehet lépni. Sokan élnek is ezzel az opcióval.

Ad 2: Nemtom miért ájvékolnak egyesek állandóan a cölibátus feloldásáért. Ha valahol nem tetszenek a játékszabályok, akkor oda nem lépek be, tekintve, hogy senkit sem köteleznek arra, hogy pap legyen.

Fedor · http://fedor.blog.hu/ 2012.04.11. 20:25:45

@Aszteroida-bányász metal énekes: "Náci = nemzeti szocialista"

Ja már, ilyenkor bezzeg rögtön jöttök a legszűkebb értelmezéssel, de ha komcsizni kell, akkor abba viszont mindenki belefér, aki nem tetszik...

"A zsidók ellen nem uszítanak, csak néha elmondják, hogy bizony ők sem mind tisztességes emberek, hiába próbálják ügyeiket eltussolni (sikkasztás, pedofília, háborús bűnök, emberi jogok sárba tiprása)"

A pedofíliánál vallást tévesztettél, a többinél meg az a gond, hogy azokat mind követték el mások is, mégis valahogy míg másoknál a személy követ el bűnöket, addig a zsidóknál a nép, ráadásul a tiszaeszlározás és társai bizony nettó uszítások.

"a cigányokat meg senki nem akarja gettókba zárni"

LOL:

fedor.blog.hu/2010/09/01/a_ciganykerdes_rovid_tavu_megoldasa

Fedor · http://fedor.blog.hu/ 2012.04.11. 20:27:15

@csabakirályfi: "Hol az egyenlőségjel, nem világos?! "

A törvényjavaslatban. Esetleg ha elovasnád a posztot, amihez hozzászólsz...

Apámfia 2012.04.11. 20:27:23

Látszik, hogy a cikkírónak semmi köze nincs a témához, és még csak semmilyen megérzése sem, ami alapján megérthetné a Jobbik és a normális emberek attitűdjét. Nincs a birtokában irányzék, az iránytűje össze-vissza pörög. A felvetésekre a válaszok.
1.,Mivel mindkettő deviancia, semmilyen valós értékrend alapja nem lehet egyik sem, ezért teljesen normális dolog az egyenlőségjel a kettő közt.
2., A meleg karakter nem ekvivalens a homoszexualitás pozitív példaként történő terjesztésével. Nem hallottam róla, hogy Freddie Mercury kiállt volna a világ elé, hogy homokos vagyok, kövessetek. Az Army of lovers más kategória, mehet is a süllyesztőbe.
3., Mocskos dolog azt állítani, hogy MINDEN papnevelde pedofil. Amelyik az bizonyíthatóan, meg kell büntetni, ill. megszüntetni. De bizonyítás, illetve konkrét eljárás nélkül ez a CSÚSZTATÁS.
4., Ha Morvai ma is ilyeneket mond, nyilván a kezdeményezés hatálya alá esik - különben NEM.

ja.. nem vagyok Jobbikos

2012.04.11. 20:27:36

Utóbbi napokban hogy rázendített a cionslibsi sakálkórus.

Úgy látszik a tiszaeszlári rituális gyilkosság orruk alá dörgölése érzékenyen érintette őket :)

Alamio 2012.04.11. 20:27:49

@Fedor: @MikeBoy: Ha elszigetelt esetekből általánosítotok, akkor nem vagytok jobbak, mint az, amiről írtok.

A cölibátus választott értékrend, döntés. A szexualitás hajlam, nem döntés. Almát a körtével.

nyekk 2012.04.11. 20:28:13

@Fedor: Ha tényleg ezt fedi a "náci" szó, akkor már nem is tűnik olyan sértőnek a nácizás.

De várjunk csak; az nem náci, aki uszít a szabad vélemény nyilvánítás ellen, sőt törvényekkel üldözteti, gettóba zárja a palesztinokat, korlátozzák nem zsidók jogait

Gamma Leonis · http://gombamania.blogspot.com 2012.04.11. 20:29:36

Szerintem a katolikus papok cölibátusa beteges. Egy természetes késztetést (nemi vágy) akarnak erővel elnyomni. Persze az éhségnek is nemet lehet mondani, és át lehet állni fényevésre, de azért ez még csak nagyon keveseknek sikerült, ha sikerült. Tehát egy nőtlen pap ugyanolyan deviáns eleme a társadalomnak mint egy meleg férfi.
Tiltsuk be a papi cölibátust, nőt minden férfinak! :-)

Fedor · http://fedor.blog.hu/ 2012.04.11. 20:29:58

@-- dr kotász --: "Nemtom miért ájvékolnak egyesek állandóan a cölibátus feloldásáért. Ha valahol nem tetszenek a játékszabályok, akkor oda nem lépek be, tekintve, hogy senkit sem köteleznek arra, hogy pap legyen. "

Mondjuk azért, mert normális ember egyre kevésbé választja ezt a hivatást, mint a hírek is bizonyítják. A katolikus egyház abszolút önérdeke lenne ennek a korlátozásnak a feloldása. A szoros hithez nem tartozik, Jézus sehol nem követel ilyet, ezt csak ezer éve utána találták ki..

2012.04.11. 20:30:58

@Alamio:

"Ha elszigetelt esetekből általánosítotok"

Hol tettem ilyet?

"A cölibátus választott értékrend, döntés. A szexualitás hajlam, nem döntés. "

Már a két mondat ellentmondásban van egymással. A szexuális vágy az ember életében nem lehet döntés, ezért értékrend sem. Aki ezt szánt szándékkal el akarja fojtani, az deviáns. És, ha nem sikerül, akkor.....

milyen szép a Vértes, ó 2012.04.11. 20:32:06

@nyekk:

Mit szépítgeted itt a dolgokat, talán hazaáruló vagy? Gyurcsány minden nap kiirtja szegény békés ártatlan palesztínokat a kampósorrú haverjaival. A Wizzair is segít nekik. Ha jól rémlik.

VT22 2012.04.11. 20:32:08

Milyen érdekes már megint csak belterjes futtatott libsiblogok kerülnek ki az index címlapra. Az esetek 90%-ában a 2%-os törpe kisebbség osztja az észt.

Egyébként a kutya se kíváncsi erre a hulladékra, ha nem tolják az emberek képébe. Meg lehet nézni, ahol nem kapott címlapot, ott mennyi komment van.

Fedor · http://fedor.blog.hu/ 2012.04.11. 20:33:00

@nyekk: "az nem náci, aki uszít a szabad vélemény nyilvánítás ellen, sőt törvényekkel üldözteti, gettóba zárja a palesztinokat, korlátozzák nem zsidók jogait "

Ki uszít a szabad vélemény-nyilvánítás ellen? Ki üldözi törvénnyel? Amit meg Izrael állam erősen jobboldali kormánya csinál, az meg pont annyira az összes zsidó bűne, mint ha azt mondanánk, hogy Gyurcsány vagy Orbán minden hibája egyben az összes magyar bűne.

Fedor · http://fedor.blog.hu/ 2012.04.11. 20:33:52

@Apámfia: "Mocskos dolog azt állítani, hogy MINDEN papnevelde pedofil."

Ezért nem is tettem ilyet.

Aszteroida-bányász metal énekes (törölt) · http://csakjotakarok.blog.hu/ 2012.04.11. 20:34:19

@Fedor: Éjnye, mi ez a többesszám, csak nem általánosítani tetszik a bácsi? Azt hittem ez főbenjáró bűn!
A kommunista az, aki a kommunista eszméket vallja, ilyen egyszerű. Szeretitek túlbonyolítani a dolgot, azt látom.
"a pedofíliánál vallást tévesztettél"
Sajnos nem. Daniel Cohn-Bendit? Csak egy nevet említek. Vagy olvass bele a Talmudba. :) Igen, valóban követnek el bűnöket más vallású/nézetű emberek is, de valahogy csak azokról hallani. Alapvetően EZ a gond. Se több, se kevesebb.
"közrendvédelmi telepekre zárná a közrendet veszélyeztető egyéneket"
Akkor a börtön is egy gettó, nem? Gyorsan, hama, nyissuk ki az összeset! :D A cigányt meg nem látom a forrásban (ami ráadásul index.hu-s).

-- dr kotász -- (törölt) 2012.04.11. 20:35:34

@Fedor: "A szoros hithez nem tartozik, Jézus sehol nem követel ilyet, ezt csak ezer éve utána találták ki.. "
Ahogy mondod. Akkor sem ok nélkül tették, ugyanúgy, hogy most se ok nélkül nem törlik el.

idelle · http://egymondatban.blog.hu/ 2012.04.11. 20:35:55

@town: "Ne népezzél. Számold ki a Jobbik támogatottságát, a többit vond le. Nincs kollektív bűnösség ugye?"

a népezés nem csak a konkrét esetre vonatkozott, hanem legfőképpen arra, ami felé ez az ország megy (menetel). nap mint nap hasonlóan őrült ügyek komoly felvetése mutatja, hogy nem jó az irány.

a Jobbik támogatottságát majd a következő választáson lehet egzakt módon mérni.

kollektív bűnösség nincs. de nem lehet mindig a "kollektív bűnösség nincs, ugye?" kérdés mögé bújni a kritikák elől...

Fedor · http://fedor.blog.hu/ 2012.04.11. 20:37:10

@Apámfia: "Ha Morvai ma is ilyeneket mond, nyilván a kezdeményezés hatálya alá esik - különben NEM."

Egyrészt úgy látszik nem esett le, hogy a törvényjavaslat fonákságaira kívántam ezzel a példával rávilágítani, másrészt meg annyi visszamenőleges hatályú törvény készült mostanában a demokrácia legnagyobb dicsőségére, hogy azért erre ne vegyél mérget...

Azzal meg inkább nem kívánok vitatkozni, hogy neked a homoszexualitás deviancia, és ugyanolyan káros, mint a pedofília...

Alamio 2012.04.11. 20:38:02

@MikeBoy: Persze hogy ellentmondásban van te dinnye :-) Örülök hogy észrevetted. Talán meg is érted mit akartam mondani vele, ha újraolvasod.

Szóval eljutottál odáig, hogy a katolikus papok deviánsak, mert elfojtják a szexuális vágyukat, "és ha nem sikerül akkor..."

És te nem általánosítasz?

LOL.

73. Vladys - Az antiszemita libernyák · http://youtu.be/SOjwBmdSiKQ 2012.04.11. 20:38:24

@Hertelendi: Melyikre gondolsz? Én nem látom a náci vonalat, főleg, hogy nem éltetik Németországot, de még a nácikhoz hasonló vonalat sem látom. Szerintem kő kemény fasizálódás irányába mennek a fiúk, hasonló, de mégis más.

Fedor · http://fedor.blog.hu/ 2012.04.11. 20:38:40

@Alamio: "A cölibátus választott értékrend, döntés. A szexualitás hajlam, nem döntés. "

Ez így van, de az már a jelek szerint hajlam kérdése, hogy ki hajlandó a cölibátust választani...

milyen szép a Vértes, ó 2012.04.11. 20:38:57

@Aszteroida-bányász metal énekes:

Egen, azt szokták a mélymarhák komcsizni, aki kommunista elveket vall. Milyen igaz.

A katolikus egyházon kívül egy szervezetről, illetve közösségről se derült ki, hogy gyakorlatilag minden a berkein belül előforduló pedofil ügyet eltussolt. Nem arról volt szó, máshol mi fordul elő, bonyolult a magyar nyelv, nemdebár?

Aszteroida-bányász metal énekes (törölt) · http://csakjotakarok.blog.hu/ 2012.04.11. 20:39:18

@Hertelendi: OK, akkor a kommentjeid után nyugodt szívvel zsidózhatlak le. Ezen természetesen felháborodni nem lehet és mint tényt közölhetem bárhol, okés! :)

kvpsgb (törölt) 2012.04.11. 20:39:47

"A homoszexualitás és a pedofília közé egyenlőségjelet tenni továbbra is a legaljasabb csúsztatások egyike."

A probléma csak az, hogy a hírekben viszont a pedofíliával gyanúsított személyek jelentős arányban nem kislányokat, hanem éppenhogy kisfiúkat rontanak meg (lásd: a katolikus egyházon belüli ügyek vagy épp a tegnapi-tegnapelőtti hír a romániai pedofilokról). Érdemes lenne erről az oldaláról is megvizsgálni a kérdést.
Az viszont, hogy minden meleg vagy akárcsak a melegek többsége pedofil, nyilvánvalóan baromság.

val 2012.04.11. 20:40:56

@Fedor: "Azzal meg inkább nem kívánok vitatkozni, hogy neked a homoszexualitás deviancia, és ugyanolyan káros, mint a pedofília..."

Ne is! Ezektől ugyanis már csak az rosszabb, ha az illető "meleg" is és pedofil is. :)

lyia (törölt) 2012.04.11. 20:41:11

A Jobbik addig hajt a zsidókra meg a melegekre, amíg ezzel szavazókat szerezhet.

Mihelyt elmegy bukóba, keres más szólamot, ha kell, elkezdi gyűlölni a katolikusokat.

Mindegy, csak dolgozni ne kelljen ...

nemecsek ernő áruló 2012.04.11. 20:41:24

Egy vallási fanatikus szomszédomtól tudom, hogy ha olyat látsz, ami a szemednek nem kedves, ki kell vájni azt... Játsszon már le valaki Vona (Zázrivecz) Gábornak meleg poreszt, hátha kivágja a saját szemét! De felőlem Tömjén Zsótival is ki lehetne próbálni! :)

bircaman maxval · http://hurramilliomosleszek.co.nr 2012.04.11. 20:42:01

@Fedor:

A katolikus cölibátus eleve nem dogma, hanem csak szabály. Bármikor megváltoztatható.

A katolikus papság kb. 2 %-a jelenleg is nős.

2012.04.11. 20:42:57

@Alamio:

Ez inkább provokatív volt, de semmi esetre sem általánosítottam.
De folytassuk tovább: akkor szerinted mi lesz ott a pontok után, mert én nem tudom.
A szexuális hajlam megváltozhat-e, ha valaki erőből elfolytja a szexuális vágyait és aztán ezt mégsem bírja elviselni?

Mellesleg nem tudom, mit akartál vele mondani. Mea culpa.

Aszteroida-bányász metal énekes (törölt) · http://csakjotakarok.blog.hu/ 2012.04.11. 20:46:06

@milyen szép a Vértes, ó: Hát, azt látom, hogy neked nem megy a "madzsar", de majd csak belejössz. A keresztények a média miatt nem is tudják eltussolni az ügyet, amint kiderül egyről is, az már hírben lemegy (helyesen) aztán mehet a pápa szónokolni. Máshol nem így megy, hallottál te a chicagói pedofil botrányról, még a 2000-es években (ha jól emlékszem 2008), amit rabbik követtek el? Valamiért az nem kapott túl nagy visszhangot.

Fedor · http://fedor.blog.hu/ 2012.04.11. 20:47:44

@Aszteroida-bányász metal énekes: "Daniel Cohn-Bendit? Csak egy nevet említek."

1. Róla nincs bizonyíték, valószínűleg csak provokált azzal az egy mondattal, amiből ez egész vád ellene kiindult. De még ha pedofil lenne is: nem azért lenne az, mert zsidó, hanem azért, mert beteg. Természetesen vannak mindenféle vallású pedofilok, zsidók is, de ez lényegtelen, nincs összefüggés. A papoknál sajnos van, egyrészt mert vélhetőleg visszavezethető a számukra kötelező elfojtásra, másrészt meg azért, meg szervezetileg megpróbálták eltusolni, hosszú ideig sikerrel.

"Akkor a börtön is egy gettó, nem? Gyorsan, hama, nyissuk ki az összeset! :D A cigányt meg nem látom a forrásban"

Akkor most fuss neki mégegyszer, és olvasd el újra hírt is, amit idéztem, meg azt is, amit hozzá fűztem:

"A Jobbik elképzelései szerint a romáknak szánt telepekről való visszatérésről egy önkormányzat által létrehozott testület dönthetne"

"Az milyen jogállam, hogy a rendőr rámondja valakire, hogy márpedig te deportálva vagy, mert szerintem te veszélyezteted a közrendet? Ha bűnöző valaki, akkor annak börtönben a helye bírósági ítélet után, nem?"

Hertelendi 2012.04.11. 20:49:51

@Aszteroida-bányász metal énekes: Én a jobbikot náciztam le és nem téged!
Kis különbség!

Creatura 2012.04.11. 20:49:58

A jobbikosok egytől egyig frusztrált istenbarmai.Csak tudnám miért nem kerítenek nekik le egy karámot az alföldön.Ennek a senkiházi Mirkóczkinak egyből a kolompot is a nyakába köthetnék, ez a tökéletes szerep, nem a parlamenti képviselőség.

Egyik barátomnak több Jobbikos ismerőse van, múltkor nevetve mesélte:képzeld ezek a Blikkből olvassák a gazdasági híreket, és ezen megy az okoskodás. :D Csak így tovább srácok!

Fedor · http://fedor.blog.hu/ 2012.04.11. 20:50:21

@kvpsgb: "A probléma csak az, hogy a hírekben viszont a pedofíliával gyanúsított személyek jelentős arányban nem kislányokat, hanem éppenhogy kisfiúkat rontanak meg (lásd: a katolikus egyházon belüli ügyek vagy épp a tegnapi-tegnapelőtti hír a romániai pedofilokról). Érdemes lenne erről az oldaláról is megvizsgálni a kérdést."

Ez tévedés, csak a papok nyilvánosságot kapott ügyei miatt tűnik így. A valós statisztikák viszont pont az ellenkezőjét mutatják, bizony a legtöbbször kislányokat molesztálnak, és a legtöbbször családon belül...

Fedor · http://fedor.blog.hu/ 2012.04.11. 20:51:48

Na jó éjszakát, mára kikapcs.

Creatura 2012.04.11. 20:54:15

@val:

Még van egy fokozat, ha mellé még KDNP-s is!
Ez a legalja a földi létformának, bár most felfedeztek egy új tengeri férget, ez talán letaszíthatja Semjénéket a trónról.

Aszteroida-bányász metal énekes (törölt) · http://csakjotakarok.blog.hu/ 2012.04.11. 20:59:06

@Hertelendi: Valóban kicsi, hiszen ezen a gondolatmeneten elindulva a fent említett példám is megállja a helyét.

insert random 2012.04.11. 21:02:11

@eeepunk: Ugye tudod, hogy jókora különbség van aközött, hogy valamit társadalmilag elfogadhatónak mutatnak be, és aközött, hogy követendőnek? Az előbbi semlegesen mutatná be a buziságot, vagyis így kb. tilos lenne minden film, könyv stb. ahol van egy buzi szereplő és a végén nem csapja a "bűnéért" agyon villámmal a Jóisten. Az utóbbiba olyan dolgok tartoznának, amelyek konkrétan felszólítanak: Legyen ön is buzi! (Hahaha, mintha ez így működne!)

insert random 2012.04.11. 21:03:33

Ja, és persze ez a szám is be lenne tiltva (küldöm Mirkóczi Ádámnak sok szeretettel!)
www.youtube.com/watch?v=tjLr1XhBKVQ

Aszteroida-bányász metal énekes (törölt) · http://csakjotakarok.blog.hu/ 2012.04.11. 21:03:59

@Fedor:
1) Akkor a pedofil papok is elsősorban betegek és másodrészben keresztények. Akkor minek a kiemelés?
2) Index.hu, nincs idézőjel. Tanuljunk meg a sorok között olvasni, köszöntem.

insert random 2012.04.11. 21:07:40

@lyia: tényleg, akkor buzipornót se lehet forgatni? Akkor még egy Jobbikos képviselő ( tv2.hu/tenyek/cikk/pornoszinesz-volt-eveken-at-a-jobbik-solymari-elnoke ) mehet majd a sittre.

2012.04.11. 21:08:27

@bircaman maxval:

"Pedig az. Csakis a genetikai kódolás dönti el ezt. Saját elhatározásából senki sem lesz sem pedofil, sem homokos. "

Keress rá a homoszexualitás és a börtön szavakra. Lehet, cáfolatra találsz majd!

rohadjmegARCgeci 2012.04.11. 21:09:41

Ez megint egy túlhisztizett dolog.Nem kell lelőni meg agyontiltani sem kell,pusztán nem kéne reklámozni a dolgot és ennyi.

insert random 2012.04.11. 21:12:09

@Dr. Furia: A törvényjavaslat szerint ha az utcán kézen fogva megy két férfi, az már elzárással lenne büntetendő, szerinted ez rendben van?

milyen szép a Vértes, ó 2012.04.11. 21:12:49

@Aszteroida-bányász metal énekes:

Szórakoztató vagy, de rendszeresen derülnek ki 20-30-40 éve titkolt pedofil ügyek a katolikus egyházon belül, természetesen nem arról volt szó, hogy a botrány kirobbanása után el tudják-e tussolni bármelyiket, csak hát ugye a magyar nyelv bonyodalmai...

Chicago? Pedofil botrány? Rejtegetett valamit a Nagy Zsidó Egyház?

Alikam 2012.04.11. 21:17:31

@MikeBoy: elég világos, ha megjelenik egy reklámban egy meleg és azt adja elő, hogy mekkora király melegnek lenni akkor követendő példát sugall.

Ha látok egy klippet Freddie Mercury-ról akkor ott maximum a zenei pályafutás lehet követendő példa, már ha nem mondja az éneklés közben, hogy legyél te is homokos.

Aszteroida-bányász metal énekes (törölt) · http://csakjotakarok.blog.hu/ 2012.04.11. 21:17:44

@milyen szép a Vértes, ó: Te is hasonlóan vagy szórakoztató, mint egy bohóc, attól, mert a magyar nyelvet nem mívled helyesen, az sajnos nem az én gondom. A rendszeresen derülnek ki alatt azt értem, hogy sok ilyen esetről tudunk a hírekből, én sajnos nem emlékszem egyre sem. Esetleg tudnál példát mondatni nagy tisztelettel?
Azt én nem tudom ki mit titkolt el, de nem volt túl nagy érdeklődés az eset miatt. Nem tudom mi lett a vége, butaságot és nem biztosnak vélt információt nem akarok mondani, mint ahogy kommentárt sem.

neoteny · http://word.blog.hu 2012.04.11. 21:18:12

@Fedor:

Ha a statisztikákra hivatkozol, különösen a "valós"-okra, akkor viszont már elvárható hogy linkeld őket.

Bisztő Gyalla · http://gyulszi.blog.hu 2012.04.11. 21:18:29

Sokan mások is, hogyismongyam ketyintenék őt börtönbe meg máshol is.

Bélabáttya (törölt) 2012.04.11. 21:21:11

@bircaman maxval: Azért ez nem teljesen volt így. Szókratész elég sokat mesélhetne a témáról. Ha nem halt volna bele.

2012.04.11. 21:21:46

@Alikam:

"elég világos, ha megjelenik egy reklámban egy meleg és azt adja elő, hogy mekkora király melegnek lenni akkor követendő példát sugall.
"

Mostanában ömlenek az ilyen reklámok! :)))

Mellesleg azt állítod ezzel, hogy a kérdés nem genetikai (ha az lenne, totál mindegy, mit reklámozunk)
Sőt, nem is betegség, mert az sem lehet senki egy reklám miatt.
Akkor valójában micsoda, ami miatt így tiltani kell?

A papos kérdésre majd azért válaszolj...kíváncsi vagyok a véleményedre!

insert random 2012.04.11. 21:27:20

@Alikam: Tulajdonképpen miért nem lehetne azt mondani, hogy legyél homokos? (Szólásszabadság, mond valamit?) Ez így működik, hogy szavakkal meg lehet győzni embereket, hogy inkább a saját nemükhöz vonzódjanak? Várjál, kipróbálom!
LEGYÉL BUZI! LEGYÉL BUZI! LEGYÉL BUZI! LEGYÉL BUZI! LEGYÉL BUZI! LEGYÉL BUZI! LEGYÉL BUZI! LEGYÉL BUZI! LEGYÉL BUZI! LEGYÉL BUZI! LEGYÉL BUZI! LEGYÉL BUZI! LEGYÉL BUZI! LEGYÉL BUZI! LEGYÉL BUZI!

Hahaha, most buzi lettél! :D

milyen szép a Vértes, ó 2012.04.11. 21:27:32

@Aszteroida-bányász metal énekes:

Igen, ha kiderül, nem tudsz magyarul rendesen (fogalmazzunk 'finoman'), akkor a legjobb a 'bibibi, te vagy a hülye'-produkciót előszedni, azt még egy icipici funkcionális analfabéta is össze tudja hozni. :)

Példa? A holland botrány kimaradt? Fura.

Naponta derülnek ki "pedofil esetek", a katolikus egyházzal kapcsolatos ügyek, azok közül is azok, melyekben kiderül, régóta tudtak a dologról, nagyobb figyelmet kapnak a többinél, az "átlagos" ügyek, legyenek azok katolikus, zsidó, vagy hottentotta kötődésűek, átlagos figyelmet kapnak. Á, összetett mondatok, elnézést.

Nazareus 2012.04.11. 21:28:57

@MikeBoy: De bizony, lehet beteg valaki egy reklám miatt. Gondolj csak pl. a hipochondriára, az is betegség :)
Pl. reklámoznak egy újfajta vesebetegség ellenes szert - a reklámban elmondja az orvos a tüneteket. Hidd el, elég sokan felfedezni vélik magukon a tüneteket, pedig elötte nem volt semmi bajuk.

De mondok másik példát: cigarettareklám. Ott is nagy valószinüséggel beteg lesz az idövel, aki hallgat a reklámra :) Nem véletlenül van betiltva a cigireklám.

milyen szép a Vértes, ó 2012.04.11. 21:29:51

@MikeBoy:

Lehet, hogy számára egy levespor-reklám is arról szól, hogy 'legyébúzi'. :)

insert random 2012.04.11. 21:31:46

@milyen szép a Vértes, ó: Valószínűleg van valamilyen összefüggés a papi pálya (vallástól függetlenül) és a pedofília, meg egyéb szexuális ragadozó magatartások között, csak még az a kérdés, vajon a papi pálya vonzza ezeket az embereket, vagy azt tesz normális embereket ilyenekké. (Vagy csak a média fújja fel az egészet és nem is felülreprezentáltak a papok körében a pedofilok.)

Alikam 2012.04.11. 21:31:57

@MikeBoy: nem követem a televíziós műsorokat, nem tudom mostanában milyen műsorok reklámok vannak, én itt csupán a javaslat és az abból levont téves következtetésre utaltam.

Figyelj, ehhez hasonlatos a börtönsztori, bekerül a hetero, és 10 év múlva simán seggbe rakja a cellatársát. Akkor ez mi? Genetika? Betegség? Vagy homokos egyáltalán? A körülmények viszik rá? Stb. stb.

A papos kérdés nem is tudom hogyan keveredett ide. A pedofíliáról egyértelműen rendelkezik a büntetőtörvénykönyv, az nem ezen javaslat hatálya alá kerülne.

insert random 2012.04.11. 21:33:38

@milyen szép a Vértes, ó: Akkor lehet, hogy nem a reklámokban van a hiba. ;)

milyen szép a Vértes, ó 2012.04.11. 21:35:12

@insert random:

Ha jól tudom (megesküdni nem mernék), nem felülreprezentáltak, viszont a pedofil papok valamivel könnyebben férnek gyerekekhez, illetve nehezebben buknak le -- több okból is, amelyek közül csak egy a háttérszervezet 'segítsége'.

2012.04.11. 21:35:29

@Nazareus:

Ami igaz, igaz.
Nálam is kiverte a biztosítékot a múltkor a "Homokosnak lenni jó, itt van már a Télapó" szlogenű reklám :)

a halál kamionja mindenkit elgázol 2012.04.11. 21:35:37

egyszer egy náci párt már leigázta a fél világot. most már értem hogyan sikerülhetett. közel állunk hozzá hogy újra felemelkedjen egy XXI. századi NSDAP.
többszáz millióan várjuk már nagyon.

Creatura 2012.04.11. 21:36:46

Egyet nem értek, de majd gondolom elmagyarázzátok. :) Mi a fenéért nem mindegy Nektek,hogy meleg valaki vagy sem? :D Van nekik éppen elég bajuk ezzel, elhihetitek, főleg ebben a szar országban, ahol a kirekesztés nagy nemzeti sport lett.Háleluja.

milyen szép a Vértes, ó 2012.04.11. 21:36:48

@MikeBoy:

csak pontosan:

'itt van már a Télapó, homokosnak enni jó'

téged is meggyőzött?

Mitzimackó 2012.04.11. 21:36:53

ezenkívül a jobbik szerint valószínűleg 3 évig terjedő börtönnel büntethető a látható testi hibával született, a bélpoklos, a leprás, a tbc-s és egyéb látható vagy csak az általuk normálisnak tartott viselkedéstől eltérő viselkedésben megnyilvánuló minden beteg. mert őket zavarják... na, ettől náci a jobbik.

Aszteroida-bányász metal énekes (törölt) · http://csakjotakarok.blog.hu/ 2012.04.11. 21:38:09

@milyen szép a Vértes, ó: Igen, sajnos ebből a kommentedből is süt az az értelmetlen fogalmazási kicsapongás (még a tőmondatokon belül is) ami jellemez. Te beszelnéd jól a magyar nyelvet? Akkor csúnyán néznénk ki, arról nem is beszélve, hogy attól függetlenül, milyen alapvető hiányossággal küszködsz az értelmes -mondhatni emberi- fogalmazás terén, a legtöbb kommentedben te jössz a másik ún. "hiányosságának" feltántorgásával. Persze semmi gond, attól mert hármas voltál nyelvtanból, még lehet ezt a színészkedést mívelni, csak legalább ne játszanád meg ilyen szarul magad, ha kérhetném. Igaz, az internet bájos és deviáns világában mindenki akkor és úgy csinál magából sültbolondot, amikor- és ahogy kívánja. Ebbe nem kívánok beleszólni, csak egy jó tanács, mielőtt belelendülnél. A témához visszatérve, igen, sajnos a holland eset kimaradt, de becsületes ember révén rákeresek az esetre. Érdekcsoportól függetlenül mindent elítélek, amit én úgy vélek, hogy nem helyes, csinálja azt keresztény, zsidó, jobbikos vagy liberális, bárki. A problémára pedig rávilágítottál és mint ahogy korábban írtam: ha jól beszélnéd a nyelvet, nem rágódnál felesleges dolgokon, hanem rádöbbennél, mi is a valós probléma, ami a legtöbb ember szemét csípi. Csak hát ugye a magyar nyelv bonyodalmai...

Mitzimackó 2012.04.11. 21:38:10

egyébként a szent jobb körmenet mennyivel jobb, szebb és értelmesebb, mint a melegfelvonulás?

Alikam 2012.04.11. 21:40:59

@insert random: hát ez a leegyszerűsítése a dolgoknak. Számos kutatás igazolja, hogy a nemi identitás kialakulása egy hosszú folyamat.

A környezeti hatások prioritása pedig ilyen esetekben is(!) egyértelmű.

De még ha rábeszéléssel nem is leszel buzi, attól függetlenül egy gyereknél nem biztos, hogy kipróbálnám az általad említett, csak képi és kevésbé stilizált formában történő buzdítást.

milyen szép a Vértes, ó 2012.04.11. 21:42:53

@Aszteroida-bányász metal énekes:

Csak egy tipp: a 'bibibi' rövidebb. És nem olyan kínos, mint 20 sorban tekeregni minden konkrétum nélkül, a nyelvtani-fogalmazási hibák tömegéről nem is szólva. De ahogy érzed. ;-)

2012.04.11. 21:42:59

@Alikam:

"A papos kérdés nem is tudom hogyan keveredett ide."

Pedig egyértelmű: szexuális vágy elnyomása módosíthatja-e a szexuális hajlamot?
Sajnos a börtönös példa alapján ez lehetségesnek tűnik nekem. Akár a homoszexuális, akár a pedofil irány.

Tehát egy eredetileg hajlam alapján hetero papból ki tudja mi lesz, ha belebukik a cölibátusba?!

"nem követem a televíziós műsorokat, nem tudom mostanában milyen műsorok reklámok vannak"

Ez alapján jobban járnánk, ha pl. a szerencsejátékot tiltanánk.
Homokosok pedofilok nem reklámozzák magukat.
Habár vannak homokosokról és leszbikusokról szóló sorozatok. Pedofil nincs! De sorozatgyilkos (Dexter) az van. :)

2012.04.11. 21:44:20

@milyen szép a Vértes, ó:

Ha meggyőzött volna, pontosan tudtam volna! Nem úgy, mint te.... :P

Aszteroida-bányász metal énekes (törölt) · http://csakjotakarok.blog.hu/ 2012.04.11. 21:44:35

@milyen szép a Vértes, ó: Félrement, szerintem ezt @milyen szép a Vértes, ó -nak írtad.
Ja, hoppá. xD

Aszteroida-bányász metal énekes (törölt) · http://csakjotakarok.blog.hu/ 2012.04.11. 21:45:57

@milyen szép a Vértes, ó: Ja, még egy tipp: a "20 sor" nem olyan nagy szám, hogy ne tudd kiírni betűvel (segítség: húsz, nem husz).

milyen szép a Vértes, ó 2012.04.11. 21:47:09

@MikeBoy:

Ha a 'hajlam alapján hetero' pap "belebukik a cölibátusba", akkor keres egy heteroszexuális partnert, hogy következne ebből a pedofília?

Nazareus 2012.04.11. 21:47:16

@Mitzimackó: Hááát... én inkább a szebb jobb körmenetet nézem (vagy engedem, hogy a gyerekem nézze), mint ezt:
www.zombietime.com/up_your_alley_2008/part_1_full/

Aszteroida-bányász metal énekes (törölt) · http://csakjotakarok.blog.hu/ 2012.04.11. 21:47:21

@milyen szép a Vértes, ó: Nem kell biztatnod, felveszem én anélkül is a harcot a nyelvtan-pedofilok ellen, mint Te! :)

milyen szép a Vértes, ó 2012.04.11. 21:48:52

@Aszteroida-bányász metal énekes:

izé, tele vannak a hülyeségeid helyesírási és fogalmazási hibákkal, de azért csak így tovább :)

őőő, a 'tíz' nem rövid 'i', ugye?

insert random 2012.04.11. 21:50:41

@a halál kamionja mindenkit elgázol: Most belegondoltam, mennyire szánalmasan ciki lenne egy Jobbik-vezette Magyarország a demokratikus Európa közepén. Képzeld el egy néhai, rettegett gengszter retardált, nyomorék unokaöcsikéje vagy fattyát, amint a hírhedt rokona által egykor rettegésben tartott, azóta konszolidálódott szomszédságban sztereotip gengszterjelmezbe öltözve keménykedik. Erőt nem képvisel és igazából mindenki megvetik(részben az apja miatt, részben saját jogán), vagy szánakozik rajta, de ő megvan róla győződve, hogy ő a környék királya.
Na valami ilyesmi lenne egy Jobbik-Magyarország a Harmadik Birodalomhoz képest. Reméljük, ez sosem jön el, mert akkor évtizedekre közröhej tárgya lesz ez a nemzet.

milyen szép a Vértes, ó 2012.04.11. 21:50:59

@milyen szép a Vértes, ó:

(na jó, a 'tele' túlzás, az 'akad jócskán' pontosabb)

Aszteroida-bányász metal énekes (törölt) · http://csakjotakarok.blog.hu/ 2012.04.11. 21:51:34

@milyen szép a Vértes, ó: A mondatkezdés meg még mindig nagybetű. :D Jézusom, bort iszol és vizet prédikálsz apukám, erről beszélek én, csak a más írásában való hibakeresés miatti görcsölés túl sok energiát vesz el tőled és már nem jut el az agyadig. De nem baj, nem vagy reménytelen eset. Annyira....

Alikam 2012.04.11. 21:52:51

@MikeBoy: gyanítom némely pap esetében kb. ugyanaz a szituáció mint némely rab esetében, környezet, környezeti hatások...

Örülök, hogy belátod, bizony a környezet hatással van az emberekre, és főleg a gyerekekre.

De amúgy sem értem, ha szerinted nincsenek ilyen reklámok meg műsorok akkor mire megy a szenvedés itt?

Akkor meg oly mindegy, hogy van-e ilyen törvény vagy nincs.

2012.04.11. 21:53:00

@milyen szép a Vértes, ó:

"Ha a 'hajlam alapján hetero' pap "belebukik a cölibátusba", akkor keres egy heteroszexuális partnert, hogy következne ebből a pedofília? "

Úgy, hogy a kérdés nem ilyen egyszerű.
A te megoldásod csupán egy lehetséges megoldás. A másik az amit én vázoltam. És nem állítottam, hogy biztosan így van.
De ott a börtönös analógia: heterók homokos kapcsolatban. És valószínűtlen, hogy ne lenne közöttük olyan, aki sosem lett volna homokos, ha nem kerül börtönbe.
Tehát: létezik-e olyan pap, aki pedofil lett, de sosem lett volna az, ha nem lesz pap?

Aszteroida-bányász metal énekes (törölt) · http://csakjotakarok.blog.hu/ 2012.04.11. 21:53:06

@milyen szép a Vértes, ó: Nem vagyok sem nyelvész, sem nyelvtantanár, elismerem, vannak hibáim, csak én próbálok is törekedni a helyesírásra, nem más szemében a szálkát keresni, közben meg... :)

milyen szép a Vértes, ó 2012.04.11. 21:53:53

@Aszteroida-bányász metal énekes:

...annyira adott volt a próbálkozás, minden szerencsétlen eljátssza, a másik kötelező elemet, a 'mondatvégi írásjel'-et kifelejtetted... vagy csak tartogatod, kár lenne elpazarolni? ;-)

azbesztos 2012.04.11. 21:55:03

@Mitzimackó: Kedves mitzimackó, az ilyen provokatív és ostoba hozzászólások élezik az ellentéteket feleslegesen. Te valószínűleg nem vagy érdekelt az ügyben, de élvezed a balhét, ha nem a te rovásodra megy. Mert Van itt kérem több ellentmondás is. Például, hogy egyes melegpártiak (és nem melegeket írok!) állandóan cikizik a katolikus egyházat a cölibátus miatt. Egy másik ilyen, hogy a melegfelvonuláson több a polgárpukkasztás céljából felvonuló balhézó liberó-heteró, mint a meleg, aminek a liberalizmus nevű téveszméből fakadó politikai és társadalomellenes okai vannak. Ezektől függetlenül szerintem a melegek 90%-a hülyeségnek és károsnak tartja a felvonulást, helyette békés együttélés vagy és nem provokatív coming-out pártján vannak. Szerintük (és szerintem) ennek okos megvalósításában és társadalmi elfogadottságuk, megtűrésük elérésének módszereiben kellene konszenzus a melegek között.

milyen szép a Vértes, ó 2012.04.11. 21:56:46

@Aszteroida-bányász metal énekes:

A helyesírásba, illetve a fogalmazásba nem is kötöttem bele korábban, 'fájt' pedig egyik-másik részlet. De az vicces, ha te próbálsz másokat kioktatni a helyesírásról, az, hogy alaptalanul, még inkább.

2012.04.11. 21:56:57

@Alikam:

"Örülök, hogy belátod, bizony a környezet hatással van az emberekre, és főleg a gyerekekre."

Volt olyan, hogy mást állítottam?

A szenvedés nem a reklámokról szól, hanem egy értelmezhetetlen és alapvetően értelmetlen törvényjavaslatról.

tollas 2012.04.11. 21:57:40

Szerintem meg a blogcím erős csúsztatás

Wolfram 2012.04.11. 21:58:17

na igen, ez szarkavarás a javából.

milyen szép a Vértes, ó 2012.04.11. 21:59:20

@MikeBoy:

Biztos van, más közeg, mint a hétköznapiaké.

2012.04.11. 22:00:16

@tollas:

Gyanús, hogy nem olvastad végig.
Az alapján nincs benne semmi csúsztatás.

milyen szép a Vértes, ó 2012.04.11. 22:01:57

@azbesztos:

konkrétan hogyan pukkasztja a polgárokat, ha pár(száz) ember nyugodtan végigsétál egy úton?

2012.04.11. 22:02:41

@milyen szép a Vértes, ó:

Akkor ez probléma.
Esetleg egy törvény javaslat: aki cölibátust fogad, az évente szexuálpszichológussal vizsgáltassék, különben irgum-burgum.

izmospetya · http://gaythoughts.blog.hu/ 2012.04.11. 22:04:44

A Jobbik-ot egész egyszerűen IGNORÁLNI kell. Át kell nézni rajtuk, nemléteezőnek és levegőnek tekinteni!!! Az a legmegalázóbb, ha valaki közömbös az ember számára. Pl. Ha engem valaki megsért vagy provokál, és némasággal és üres tekintettel reagálok az egészre. Mondanom sem kell, nagyon hatásos!

Aszteroida-bányász metal énekes (törölt) · http://csakjotakarok.blog.hu/ 2012.04.11. 22:05:15

@milyen szép a Vértes, ó: Maga sétálás nem, de a különböző transzparensek ("Jézusnak is két apja volt.") és ruhák (papi ruhában rózsaszín Bibliával pózoló fiatal) már igen. Tavaly önhibámon kívül sikerült belekukkantanom (kedvenc éttermem az Oktogon sarkán található és tavaly ott kerülték meg az ellentüntetőket), speciel akkor én semmi provokálót nem láttam, de korábban volt már rá példa. Az előzőekre forrást az index.hu képarchívumában lehet megtalálni, vagy Google.

2012.04.11. 22:06:08

A holland katolikus egyház több fiatal fiút kasztráltatott az 50-es években, hogy kigyógyítsa őket állítólagos homoszexuális hajlamukból, írja az NRC Handelsblad. A lap forrásainak legalább tíz ilyen esetről van tudomásuk. Az állítások alapját az egykori műtéti beavatkozások elszenvedőinek vallomásai, orvosi jelentések, magánlevelek és ügyvédi dokumentumok képezik.

A kasztráltak olyan kiskorú fiúk voltak, akiket korábban katolikus iskolákban vagy internátusokban egyházi személyek megrontottak. A sebészeti beavatkozásokra az egyház fennhatósága alá tartozó pszichiátriai klinikákon került sor: a műtétek indikációja úgy hangzott, hogy a gyerekeket "meg kell szabadítani a betegségüktől". Hollandiában tavaly decemberben tették közzé egy vizsgálóbizottság jelentését, amelyből kiderült: 1945 után az ország katolikus egyházi intézményeiben több tízezer gyermeket rontottak, illetve erőszakoltak meg.

Bár már akkor felmerült annak a gyanúja, hogy sor került a kasztrálás mint "a homoszexualitás gyógyítását célzó terápiás módszer" alkalmazására, ez a körülmény nem került bele a jelentésbe. Wim Eijk, Utrecht érseke decemberben bocsánatot kért a visszaélések elszenvedőitől, majd a jelentés nyilvánosságra kerülése után úgy fogalmazott, hogy annak tartalma "szégyennel és fájdalommal tölt el".

milyen szép a Vértes, ó 2012.04.11. 22:06:38

@MikeBoy:

Mondom, nem a cölibátussal van feltétlenül gond, azt azért meg lehet kerülni-szegni, ha nem megy a dolog -- a 'biztos van'-t úgy értettem korábban, hogy biztos van olyan, akiben a pedofil hajlam megvan, de más közegben (kevesebb gyerek környékén, más, kevésbé tisztelt pozícióban) nem tudná kiélni.

insert random 2012.04.11. 22:07:02

@azbesztos: Te láttál már akár egy képet is a melegfelvonulásról az utóbbi néhány évben? Az első komolyabb provokáció óta a szervezők direkt kérik a résztvevőket, hogy hétköznapi, utcai ruhákban jöjjenek, már rég nincsenek pávatollas díszbuzik.

milyen szép a Vértes, ó 2012.04.11. 22:08:19

@Aszteroida-bányász metal énekes:

'Jézusnak is két apja volt'?!

Bibliával sétáló papi ruhás fiatal?! (Aki mellesleg pap, ha jól rémlik.)

Ejj, mit képzelnek ezek.

Alikam 2012.04.11. 22:10:53

@MikeBoy: de mi benne az értelmezhetetlen?

eddig arról írtam, hogy értelmezhető, mert itt nem Freddie Mercury koncert-klipjéről van szó, hanem attól hogy ha netán valaki tudatosan preferálná a homoszexualitást, az legyen már a médiahatóság által is seggbebaszva.

Ennyi a lényeg.

insert random 2012.04.11. 22:12:42

@izmospetya: Jó sokáig ez történt, nem lett eredménye. Ez akkor működött, amikor nem tudott magának a szélsőjobb az interneten saját médiát gründolni, de ma már ez nem korszerű. Konfrontálódni kell velük, de keményen, nem jópofizni velük, mint Török Gábor, higgadtan, de erélyesen az orruk alá dörgölni a hazugságaikat. Pl. ezt tartom egy a helyes megközelítésnek (a vitát, nem a betiltási javaslatot): www.youtube.com/watch?v=9dR80sr1eh0

De az etalon Nick Griffin és a BBC esete:
www.youtube.com/watch?v=4iKfrY9l2kY
Utóbbi műsor gyakorlatilag egyből tönkre tette Nick Griffin mozgalmát.

milyen szép a Vértes, ó 2012.04.11. 22:13:28

@Aszteroida-bányász metal énekes:

Rendben, nem rá gondoltam, volt egy 'ötkenyeres' pap, aki részt vett, őt szokták mutogatni.

Ha a fenti kép Magyarországon és a buzifelvonuláson készült, akkor 'jogos'. Mármint engem nem érdekel, de mondható, hogy 'polgárpukkaszt'.

milyen szép a Vértes, ó 2012.04.11. 22:16:24

@milyen szép a Vértes, ó:

Persze eredetileg arról volt szó, hogy "a melegfelvonuláson több a polgárpukkasztás céljából felvonuló balhézó liberó-heteró", a kérdésem is erre vonatkozott.

Aszteroida-bányász metal énekes (törölt) · http://csakjotakarok.blog.hu/ 2012.04.11. 22:17:12

@milyen szép a Vértes, ó: Igen, Budapesten készült, de régebben. szerintem lassan öt éve vetésforgóban használják a jobboldali portálok ezt a képet, de ennél radikálisabb polgárpukkasztó dolog még nem volt a Pride-ok történelmében.

milyen szép a Vértes, ó 2012.04.11. 22:18:50

@Aszteroida-bányász metal énekes:

Azóta meg még ennyire sincs -- a 'mert rózsaszín tangában riszálják magukat' viszont megmaradt "érvnek". Bár lehet, hogy csak a reménykedés mondatja az illetőkkel. :)

2012.04.11. 22:21:00

@Alikam:

"hanem attól hogy ha netán valaki tudatosan preferálná a homoszexualitást, az legyen már a médiahatóság által is seggbebaszva."

Ez nem létező dolog.
Szerinted MA lehet preferálni bármilyen műsorban a pedofíliát? Érdekes lenne.

És az anális szexet (bizony igen)?

Ha elmész egy szexboltba! Ott mik vannak preferálva? Nagy részük semmilyen reklámba nem férhet be normál esetben.
Amikor leszbikus/homo jelenet van egy pornófilmben, azzal mi lesz?

Arról a műsorról, amiről beszélsz (és ami nincs) de létezhetne, az automatikusan 18+ -os. Ott pedig már nincsenek gyerekek és nincs kit mitől védeni!

Aszteroida-bányász metal énekes (törölt) · http://csakjotakarok.blog.hu/ 2012.04.11. 22:22:02

@milyen szép a Vértes, ó: elég csak egyszer egy bolondnak betévedni... :) Jobbikosként nem ítélem el teljes mértékben a Pride felvonulást, én ebben a témakörben jóval engedékenyebb vagyok és csak kevés dologgal nem értek egyáltalán egyet. Valóban hozzá lehet tenni, hogy rég volt ilyen direktbe provokáció arról a oldalról, a saját szememmel láttam tavaly. Tartsák is meg jó szokásukat!

milyen szép a Vértes, ó 2012.04.11. 22:25:49

@Aszteroida-bányász metal énekes:

Nem mintha szükség lenne direkt provokációra, bármikor lehet mondani ugye, hogy van-volt... Teszik is.

insert random 2012.04.11. 22:26:30

@Aszteroida-bányász metal énekes: Ilyen toleráns világnézettel nem zavar, hogy milyen szararcokkal vagy egy pártban? Lipusz Zsolt, Toroczkai Laci, Zagyva Gyuszi, Baráth Zsolt, most ez a törvényjavaslat?

Gamma Leonis · http://gombamania.blogspot.com 2012.04.11. 22:27:25

Amikor komoly gazdasági gondok gyötrik az országot, a jobbik előhozakodik a melegekkel.
Egyáltalán értenek bármihez is a parlamenti képviselők a pótcselekvésen kívül?

CREATOR 2012.04.11. 22:28:48

Nem kell mutogatni a homoszexualitást (képzeld el a leszbikusok is homokosok csak furcsa mód ez kevesebb embert zavar pedig PONTOSAN UGYAN AZ), de otthon mindenki azt csinál amit AKAR.

Kurvára nincs senkinek sem joga beleszólni ebbe mivel NEM betegség. Nem egy állatfajnál is előfordul és nem 1-1 elszigetelt eset.

Amúgy a szarrágó papjaikat meg ki kellene herélni. Ez lenne a minimum feltétele annak hogy pap lehessen. Ha pedig erre nem hajlandó 15 év szigorított magánzárka MINDRE!

Aszteroida-bányász metal énekes (törölt) · http://csakjotakarok.blog.hu/ 2012.04.11. 22:31:57

@milyen szép a Vértes, ó: Tökéletesen egyetértek.
@insert random: Nem vagyok párttag, Lipusz Zsolt a bolygó legalja, Zagyva meg egy címeres fasz. Novák Elődöt kihagytad, ő a "kedvencem". Ugyanakkor vannak olyan pontok a programjukban, amikkel nagyon egyet tudok érteni és más nem képviseli és tetszik a karakán kiállásuk is. Seggfejek pedig mindenhol vannak. Nem vagyok elvakult rajongó, elsősorban azt tartom szem előtt, hogy a hazámnak jó célt szolgáló valamit (párt, értékrend, törvény, ember) támogassak. Szubjektív döntés mindenki számára, hogy ez kinek miben valósul meg. :)

dr kíváncsivagyok 2012.04.11. 22:31:58

@Hertelendi: "Én a jobbikot náciztam le és nem téged!"
Egy kis fogalomzavart érzékelek : "lenácizni" akkor lehet valaki(ke)t , ha csak ahhoz akarjuk hasonlítani , ha csak mint jelzőt alkalmazzuk a "náci" kifejezést . Mivel a Jobbik a valóságban is TÉNYSZERŰEN náci,...így értelmezhetetlen....

CREATOR 2012.04.11. 22:34:03

@dr kíváncsivagyok: Imádom a náci kifejezést.. Utálom a jobbikot de nem náci párt... Vicces hogy magyarországon ha azt mondod "zsidó" egyből antiszemita vagy pedig mivel másabb mint az ukrán, bolgár, szlovák, szláv faszomtudja szavak ha meg azt hogy cigány akkor rasszista és náci :D:D

Emberek.. nincs olyan hogy NÁCI... tudod kik a nácik? a NEONÁCIK BASZDMEG senki más

2012.04.11. 22:35:57

Nagyon helyes, egyetértek a Jobbikkal. A bloggernek meg üzenem: Sokak szerint kezd egy kicsit sok, és tömény lenni az a szar, amivel fertőzik a magyar ember életét, mentálisan, és minden értelemben. Szépszónak sok foganatja nincs, egyetértek a radikális módszerekkel.

milyen szép a Vértes, ó 2012.04.11. 22:36:07

@Gamma Leonis:

pedig mennyivel hasznosabb lenne, ha a Jobbik a gazdasággal foglalkozna, ugye? :-p

2012.04.11. 22:37:50

@CREATOR:

"Emberek.. nincs olyan hogy NÁCI"

Akkor legyen fasiszta. ;)

dr kíváncsivagyok 2012.04.11. 22:38:12

@Aszteroida-bányász metal énekes:
" Nem vagyok párttag, Lipusz Zsolt a bolygó legalja, Zagyva meg egy címeres fasz. Novák Elődöt kihagytad, ő a "kedvencem". Ugyanakkor vannak olyan pontok a programjukban, amikkel nagyon egyet tudok érteni "

Zagyva úr konkrétan elmebeteg szerintem...
Nem gondolkodtál el rajta hogy csupa elmebeteg "címeres fasz" által hangoztatott eszméknek éljenzel ?! Avagy említs már légy szíves egy-két Kossuth-díjast a csürhéből...

milyen szép a Vértes, ó 2012.04.11. 22:39:41

@CREATOR:

azért a köznyelv a 'náci'-t a 'rasszista pöcs' értelemben használja, természetesen nem NSDAP-szimpatizánsokról van szó ;-)

2012.04.11. 22:40:26

@CREATOR: Magyarországon mindenki náci akit nem bír elkapni a "divat", és a 21. századi szabadszellemű európa. Aki egyetért azzal, hogy két buzi fényes nappal nyugodtan szophatja egymás faszát a trolibuszon, talán mentesül a náci jelző alól.

dr kíváncsivagyok 2012.04.11. 22:40:49

@CREATOR: "Emberek.. nincs olyan hogy NÁCI..."
Nincsen ...nincsen,...oszt' mégis van... nyugodj bele , a Jobbik egy náci párt...de nem minden szimpatizánsuk náci ...

azbesztos 2012.04.11. 22:40:55

@insert random: A rég túlzás. Két év óta (a kormányváltás óta) nincsenek pávatollas seggű, tangások, amióta a rendőrség bejelentette, hogy felvonulni lehet, de közbotrány okozással garázdálkodni nem. Egyébként korábban is csak fizetett provokátorok rázták a seggüket, öltöztek alul tangába, felül papi ruhába.

Blogger Géza 2012.04.11. 22:41:05

@is: Ennyi erővel akkor a magas vérnyomás vagy a depresszió sem az? Az elég ok, hogy erősen megrövidíti a várható élettartamot?

"a homoszexuális férfiak élettartama húsz évvel rövidebb: "

"Az összes tanulmány arra a következtetésre jut, hogy az öngyilkossági kísérletek sokkal nagyobb arányban fordulnak elő homoszexuális férfiak és serdülő fiúk között."

www.emaso.com/hu-hungarian/hu-3-right/hu-3-1-presentation.htm#M1_1

milyen szép a Vértes, ó 2012.04.11. 22:41:41

@Jankove:

Furcsa dolgokról álmodozol, hallod-e?

Blogger Géza 2012.04.11. 22:42:42

@CREATOR: Sok állatfajnál megöli a nőstény a hímet (pókok), vagy az új hím a régi hím kölykeit (oroszlán). És akkor most már ne fogkalkozzunk a gyilkossággal sem?

CREATOR 2012.04.11. 22:43:07

@Jankove: Miért mindig a buzikat hozzátok fel? Én azzal szembesülök, hogy a leszbikusok sokkal jobban kimutatják... Nem egy csókolózó csajt láttam és ők nem mások mint H O M O K O S O K. Semmivel sem másabbak mint a buzik. Csak mert nekik van pinájuk meg csöcsük ezért nem szóltok nekik?

Akkor fogadom el ezt a nagy feszítést, ha majd 2 ribancot is hülyére vernek a bakancsos kollegák az utcán mert leszbikusok. Vagy ez már nem menő mert jaj ő nő? És ki a FASZT érdekel? ....

@milyen szép a Vértes, ó: Értem én de akkor is szánalmas. Nem tudják(ok) a szó jelentését akkor ne használjátok. Ez pontosan ugyan olyan mint a kommunista ... :D Szakadok ezen az országon

Scagnetti 2012.04.11. 22:43:18

@Fedor: Nem az a gond, hogy te most ezt leírtad. Hanem az, hogy egyre több, jellemzően liberálisokhoz kötődő véleményformáló is egyre gyakrabban elsüti ugyanezt. Néhány esetből általánosítanak. Az általánosítás meg pont a széljobbra jellemző. Ezekre akartok hasonlítani? Mert egyre inkább sikerül. Az, hogy ők a melegeket, cigányokat, stb. rühellik, ti meg a katolikusokat, az nem jelent különbséget. A gyűlölet az gyűlölet marad.

Örülök, hogy te így reagáltál a kritikára, de az nem csak neked szólt, hanem a már említetteknek is. Majd ha ők is belátják, akkor el lehet indulni valamerre, mert meglesz az a bizonyos erkölcsi fölény.

milyen szép a Vértes, ó 2012.04.11. 22:43:57

@Blogger Géza:

Egen, a környezetük miatt, de mit próbálsz ebből kihozni?

CREATOR 2012.04.11. 22:44:14

@Blogger Géza: Sötétbarom vagy barátom semmi több. EGy sötétbarom. Nincs is több szavam hozzád menj templomba az való neked!

dr kíváncsivagyok 2012.04.11. 22:45:30

@milyen szép a Vértes, ó:
"azért a köznyelv a 'náci'-t a 'rasszista pöcs' értelemben használja, természetesen nem NSDAP-szimpatizánsokról van szó ;-)"

A "rasszista pöcs" , az olyan náci , aki azt se tudja miről ugat , de ezt a példát látja a sötét állatja,....a valóságos nácinak ideológiája is van...és addig gyűlöli a zsidókat-cigányokat-négereket - stb.,.....amíg ki nem derül az anyjáról is hogy zsidócigánynéger...

Blogger Géza 2012.04.11. 22:46:29

@Mitzimackó: Miért, ki propagálja, hogy a tbc-és életmód helyes, követendő, nyugodtan választható, és nem szabad vele negatív megközelítésben foglalkozni? Szoktak tbc-sek felvonulni, hogy tbc-s jogokat követeljenek (szabad köpködés vagy ilyesmi...)

milyen szép a Vértes, ó 2012.04.11. 22:47:14

@CREATOR:

koncentrálj, épp azt írtam, hogy a köznyelvben mára már más a jelentése -- érthető párhuzammal történt a vált(oz)ás

a 'komcsizásnak'-nak viszont semmi köze a kommunizmushoz, annak eszméihez, az kizárólag fröcsögés (mint ahogy sokszor a 'nácizás' is persze)

CREATOR 2012.04.11. 22:48:40

@milyen szép a Vértes, ó: Én értem mit mondasz és egyet értettem veled, mert az emberek buták. Csak végig olvastam a kommenteket és nagyon felbasztam magam pár fogyatékos dagadt gecin és ilyenkor átmegyek agresszívba :D

Érdekes, a valóságba senki sem olyan nagy megmondó ember mint fórumon... Nem is értem miért

bigthereal 2012.04.11. 22:49:07

Fedor, Fedor, inkább maradtál volna a sonkás gofrinál...

minek kell neked a buzikat védelmezni? rászorulnak?

milyen szép a Vértes, ó 2012.04.11. 22:50:39

@CREATOR:

Mert a monitorból nem kaphatsz egy nagy maflást? Hátha fejlődik annyit a technika. :)

2012.04.11. 22:50:42

@CREATOR: Engem nem különösebben érdekel, ha valaki buzi, az sem ha valaki leszbi. 20 évvel ezelőtt is tudomásul vettem, meg most is hogy van ilyen, és ennyi. De azért divatot ne csináljunk már belőle, és addig se fajuljunk már el, hogy lassan heterónak lenni sikk. És kezd a faszom telelenni, hogy ebben az országban mostmár minden idióta jöttment nációt, és tajgetosz szökevényt tolerálni kell.

Blogger Géza 2012.04.11. 22:51:21

@Creatura: Akkor elmagyarázom: tudtommal senki nem akarja büntetni azt, hogy valaki meleg (noha kb ezer évig büntette a magyar jogrend, oszt valahogy mégis túléltük), csak annak propagálását, nyilvános propagandáját akarja korlátozni a javaslat - ha jól értem.

Blogger Géza 2012.04.11. 22:52:34

@milyen szép a Vértes, ó: hogy nem világos, miért is ne lehetne tudományosan betegségnek tekinteni. Akkor a magas vérnyomás sem az?

CREATOR 2012.04.11. 22:53:25

@Jankove: Én sem azt mondom hogy hírdessék. Azt írtam otthon mindenki azt dug amit akar. Engem az sem érdekel ha ovisokat dug de ha kiderül a torkát elvágom ennyi.

A 4 fal között mindenki azt csinál ami neki éppen jólesik, de ne hírdesse azt ha tudja hogy az átlagtól nagyon messze van.

milyen szép a Vértes, ó 2012.04.11. 22:54:00

@Blogger Géza:

a magas vérnyomás betegség, az, ha valakit öngyilkosságba szekálnak a külseje, homoszexualitása ésatöbbi miatt, viszont nem jelenti azt, hogy ezek betegségek lennének

Blogger Géza 2012.04.11. 22:54:15

@CREATOR: Oh, be szép dolog a tolerancia... :) Ha ugyanezeket a szavakat mondják melegeknek, azzal is egyetértesz? :) Ezerszer sötétebb vagy a Jobbik javaslatánál, lásd be.

Blogger Géza 2012.04.11. 22:56:08

@milyen szép a Vértes, ó: A végeredmény ugyanaz, és nagy kérdés, hogy itt "szekálásról" van-e szó, valószínűleg azokra is igaz, akik egyáltalán nem árulják el a környezetüknek hogy melegek.

milyen szép a Vértes, ó 2012.04.11. 22:56:26

@Blogger Géza:

sőt, van, hogy agyonvernek egy-egy buzit, hát kell ennél jobb BIZONYÍTÉK arra, hogy káros az egészségre?

CREATOR 2012.04.11. 22:56:54

@Blogger Géza: Erre mit tudok mondani?

Hát neked bizony a jó édes kurva anyád <3

milyen szép a Vértes, ó 2012.04.11. 22:57:27

@Blogger Géza:

azért viszonylag nyugodt szívvel nevezem 'szekálásnak' azt, ha valaki annyira retteg a környezete reakciójától, hogy inkább öngyilkos lesz

Alikam 2012.04.11. 22:58:09

@MikeBoy: meddő vita ez, nem csak a gyerekekről van szó, hanem általában a társadalomról.

De ha te mégis úgy gondolod, hogy nincsenek ilyen műsorok meg reklámok, akkor meg felesleges erről blogot írni, mert ami nincs, arra kitalálhatnak ezerféle törvényt, semmit nem fog számítani.

Pipas 2012.04.11. 22:58:20

"1. A homoszexualitás és a pedofília közé egyenlőségjelet tenni továbbra is a legaljasabb csúsztatások egyike."

Miért is? Senki sem tehet arról, hogy mire gerjed, senki sem választhatja meg szabadon a szexuális orientációját, legyen homoszexuális, pedofil vagy heteroszexuális.

Csak elterjedt, hogy a homokosok jó fejek, a pedofilokat meg ki kell irtani... de valójában mindkettő egy szexuális orientáció, amit sem az egyén, sem a tudomány nem tud megváltoztatni.

milyen szép a Vértes, ó 2012.04.11. 22:59:18

@Alikam:

ja, a buziságra nevelő reklámokról lenne szó a törvényben?

Alikam 2012.04.11. 23:00:32

@milyen szép a Vértes, ó: szerintem foglalkozik is, csak az nem hírérték.

milyen szép a Vértes, ó 2012.04.11. 23:00:50

@Pipas:

persze, is a pszichopátia is csak egy orientáció -- de lehet, hogy a 'nem árt másoknak'-elv is szerepet játszik valahol

Szabó Zoltán fél évet kapott · http://index.hu/belfold/2012/02/24/iteletet_hirdetnek_a_hunvald-perben/ 2012.04.11. 23:01:45

A homoszexualitás és a pedofilia nem ugyanaz. Köztük a különbség égbekiáltó. Jogilag.
Élettanilag nem.
Ugyanis minél öregebb egy homokos, annál inkább a fiatal fiúk vonzzák őt, és végül vonzalmaival átlépheti a törvény által e pillanatban 18 évnél meghúzott korhatárt.
Néhány éve egy vastag kötetben kiadták az összes ismert ógörög verset. Ne tápláljatok illúziókat. 85-90%-a a pederasztia dicsérete. Pl.hogy óvatosnak kell lenni, mert egy 15 éves fiú feneke már majdnem olyan szőrös, mint a kecskéké. Stb.

Blogger Géza 2012.04.11. 23:01:49

@milyen szép a Vértes, ó: Sőt, van hogy agyonvertek heteroszexuálist is, de ugye nem hiszed, hogy ebből annyi eset van, hogy ez lenne a döntő faktor?

Alikam 2012.04.11. 23:01:50

@milyen szép a Vértes, ó: nem merek neked magyarázni, nincsen gyógypedagógusi képesítésem.

Komolyan, ennyire egyszerű a gondolkodásod, vagy itt most csak teszed a fejedet?

CREATOR 2012.04.11. 23:02:02

@Pipas: Ez nem igaz.

Homokosra lehet nevelni valakit míg pedofilra nem. Ha hiszed ha nem ez így van olvass utána. Ha jól tudom voltak kísérletek az első vh előtt angliában

Szabó Zoltán fél évet kapott · http://index.hu/belfold/2012/02/24/iteletet_hirdetnek_a_hunvald-perben/ 2012.04.11. 23:02:20

Günter Grass:
Amit ki kell mondani
Miért hallgatok, hallgatom el régóta,
ami nyilvánvaló: hadgyakorlaton gyakorolják;
s melyhez minket, túlélőket,
jobb híján lábjegyzetként csatolnak.
A jogosnak vélt első csapás kiirthatná
az amúgy egy szájhős leigázta,
szervezett ujjongásra ösztökélt
iráni népet, csupán azért,
mert úgy vélik, hogy
atombomba előállítására képes.
De miért tiltom meg magamnak, hogy
nevén nevezzem azt a másik országot,
amely évek óta növeli – jóllehet titokban −
nukleáris potenciálját,
csak épp figyelő szemek nélkül,
mert őt nem szabad vizsgálni?
E tény általános elhallgatását,
melynek én is alávetettem magam,
nyomasztó hazugságnak és kényszernek érzem,
amely büntetéssel fenyeget,
mihelyst figyelmen kívül hagyják;
az ítélet szokványos: „antiszemitizmus”.
Most azonban, hogy hazám
− melynek példátlan bűneit újra és újra felhánytorgatják –
ismét és csupán üzleti megfontolásból
(igaz, ékesszólóan: jóvátételként elkönyvelve)
Izraelnek újabb tengeralattjárót készül szállítani,
méghozzá olyat,
hogy a mindent elpusztító robbanófejeket
oda irányíthassák, ahol egyetlen atombomba
létezése sincs bizonyítva,
s bizonyítékként csupán a tőle való félelem szolgál,
most kimondom, amit ki kell mondani.
De miért hallgattam eddig?
Mert úgy véltem, származásom,
melyre letörölhetetlen szeplő tapad,
tiltja, hogy ezt a tényt nyilvánvaló igazságként
Izraelről feltételezzem,
melynek elkötelezett híve vagyok és maradok.
Miért csak most mondom,
vénségemre, fakuló tintámmal:
Izrael atomhatalomként veszélyezteti
az amúgy is törékeny világbékét?
Mert ki kell mondani azt,
ami holnap talán már késő,
azért is, mert mi – németként, elég teherrel a vállunkon –,
olyan bűnt követnénk el,
amely előre látható, s ezért bűnrészességünk alól
semmilyen szokásos kibúvóval
ki nem bújhatunk.
Bevallom: azért nem hallgatok tovább,
mert torkig vagyok a Nyugat
képmutatásával, s remélem,
sokan mások is megtörik a hallgatás csendjét,
s felszólítják a látható veszedelem okozóját,
hagyjon fel az erőszakkal,
s ahhoz is ragaszkodnak majd,
hogy mindkét ország kormánya engedélyezze:
az izraeli atomerőt
és az iráni atomerőműveket
egy nemzetközi hatóság
akadálytalan és állandó ellenőrzés alatt tarthassa.
Csakis így lehet segíteni mindenkin,
izraelieken és palesztinokon, sőt,
az őrülettől megszállott térség összes lakóján,
kik örök ellenségeskedésbe összezárva élnek,
− s végső soron saját magunkon is.
(fordítás: szilajcsiko.hu)

Blogger Géza 2012.04.11. 23:03:20

@CREATOR: Kösz, hogy megerősítetél. :)

milyen szép a Vértes, ó 2012.04.11. 23:04:08

@Alikam:

Mindig megfogadom, hogy nem gúnyolódom őőő, olyanokkal, akik még azt felfogni se képesek.

Nem te írtad, hogy ha nem lennének ilyen műsorok/reklámok, akkor nem lenne mit lefedjen a törvény?

Nazareus 2012.04.11. 23:04:17

@CREATOR: "A 4 fal között mindenki azt csinál ami neki éppen jólesik,"

Ez persze nem igaz. Például nem termeszthet marihuánát, nem épithet atombombát és nem dughat gyerekeket.

milyen szép a Vértes, ó 2012.04.11. 23:05:10

@Szabó Zoltán fél évet kapott:

Meg tudod tippelni nagyjából, miről szól a poszt, vagy ne is reménykedjünk?

2012.04.11. 23:05:11

@Alikam:

"De ha te mégis úgy gondolod, hogy nincsenek ilyen műsorok meg reklámok, akkor meg felesleges erről blogot írni, mert ami nincs, arra kitalálhatnak ezerféle törvényt, semmit nem fog számítani. "

Ez a törvényjavaslat valójában pont ezen okok miatt nem a műsorokról szól vagy reklámokról szól! Azt hittem ez tiszta azért?

Szabó Zoltán fél évet kapott · http://index.hu/belfold/2012/02/24/iteletet_hirdetnek_a_hunvald-perben/ 2012.04.11. 23:06:12

Jót röhögtem a császárpingvines botrányon.
Pár éve csináltak egy kissé édeskés, mégis felkavaró dokumentumfilmet a császárpingvinek házaséletéről az Antarktiszon.
Amerikai jogvédők felhorkantak! Nem nyughattak, Amerika-szerte addig járták az állatkerteket, amíg reá nem bukkantak egy homoszexuális császárpingvinpárra. (Nyilván megzakkantak szegények a börtönszerű fogságban.) Jogvédőink ordítva követeltek róluk egy ugyanakkora költségvetésű dokumentumfilmet.

milyen szép a Vértes, ó 2012.04.11. 23:06:31

@Blogger Géza:

Sokakat agyonvertek heteroszexualitásuk miatt?

nemzetikonyves · http://www.gyepu.hu 2012.04.11. 23:07:20

"3. Mi legyen a papneveldékkel? Ja nem, azok maradhatnak, ott nem propagálják a pedofíliát csak művelik."

Az a baj ezzel Fedor, hogy ez ugyanolyan demagóg sz*r volt, mint amit épp pellengérre állítottál.

Blogger Géza 2012.04.11. 23:07:20

@Szabó Zoltán fél évet kapott:

Bizony, úgy néz ki, hogy itt mélyebb összefüggések vannak, egyik szexuális deviancia megnöveli egy másik esélyét is.

"Más szavakkal: ezt a módszertant használva azt kapjuk, hogy egy „statisztikailag átlagos” homoszexuális személy tízszer nagyobb valószínűséggel pedofil, mint egy „statisztikailag átlagos” heteroszexuális személy."

www.emaso.com/hu-hungarian/index.html

Szabó Zoltán fél évet kapott · http://index.hu/belfold/2012/02/24/iteletet_hirdetnek_a_hunvald-perben/ 2012.04.11. 23:08:15

@CREATOR: Homokossá lehet valakit céltudatosan is torzítani, igen, bár nem mindenkit. Ez is veleszületett beállítódás kérdése. De ha már egyszer valaki bebuzzant, az egyre öregedve egyre nagyobb érdeklődést fog tanúsítani a kisfiúk iránt. A pedofil rabbik túlnyomó többsége is öreg.

milyen szép a Vértes, ó 2012.04.11. 23:08:38

@Szabó Zoltán fél évet kapott:

Van valami forrás erre a hülyeségre, vagy csak egy a szokásos idióta mítoszokból? Gondolom, akkor a pápuák házassági szokásairól szóló film mellé is kell egy a buzi pápuákról.

Szabó Zoltán fél évet kapott · http://index.hu/belfold/2012/02/24/iteletet_hirdetnek_a_hunvald-perben/ 2012.04.11. 23:09:36

@Blogger Géza: igen, és ennek feismeréséhez egyáltalán nem kell se homofóbnak, se nácinak lenni.

insert random 2012.04.11. 23:10:35

@Pipas: Ha szerinted össze lehet hasonlítani azt, hogy egy pedofil megerőszakol egy kisgyereket azzal, hogy két felnőtt férfi kölcsönösen beleegyezve, kölcsönös örömszerzés végett seggbekukizik, akkor valami nagyon súlyos gond van a morális ítélőképességeddel.

milyen szép a Vértes, ó 2012.04.11. 23:10:37

@Alikam:

tehát a törvénytervezet semmi mást nem fed le, így gondolod?

Alikam 2012.04.11. 23:10:58

@MikeBoy: de, ez éppen a műsorokról szól, mivel a reklámtörvényre vonatkozik, másról nem lehet szó. Amiről te akarsz beszélni az másik téma.

"Ezenkívül a (!!)reklámtörvény(!!) módosításával betiltaná azokat a reklámokat, amelyben „egyes szexuális magatartászavarokat — különösen az azonos neműek közötti szexuális kapcsolat — társadalmilag általánosan elfogadott, követendő példaként mutat be”."

Szerinted egy reklámtörvényt módosító javaslat mégis mire vonatkozna?

Blogger Géza 2012.04.11. 23:11:27

@milyen szép a Vértes, ó: Nem. Egyszerűen más miatt agyonverték, pl:

www.delmagyar.hu/kulfold_hirek/megvertek_s_meghalt_a_tobbszoros_szlovakiai_kick-box_bajnok/2273765/

De ha hozol valami statisztikát arra, hogy az agyonvertek között rengeteg a homoszexuális... Eleve a népesség hány %-a hal meg "agyonverésben", szerintem eléggé elhanyagolható...

Alikam 2012.04.11. 23:12:39

@milyen szép a Vértes, ó: még 65 féle módon megkérdezheted..., egy reklámtörvény nem igen tud mást lefedni.

milyen szép a Vértes, ó 2012.04.11. 23:13:36

@Szabó Zoltán fél évet kapott:

Csak azóta törölték a google oldalairól, nemdebár? A legtöbb, amit talál a 'homoszexuális császárpingvinekről', az egy sima említés, hogy van-volt egy ilyen pár.

kentauri 2012.04.11. 23:14:42

Egyszer a Vona Gabi átvert engem: Megbeszéltük, hogy leszopjuk egymást, de leszopott és elszaladt....

Szabó Zoltán fél évet kapott · http://index.hu/belfold/2012/02/24/iteletet_hirdetnek_a_hunvald-perben/ 2012.04.11. 23:15:03

@milyen szép a Vértes, ó: ha hülye vagy a Google-hoz, ne nálam reklamálj. Kérdezd meg bármely lebbencs barátodat. Mind emlékezni fog erre a bénító, hajmeresztő őrületre.

milyen szép a Vértes, ó 2012.04.11. 23:15:20

@Blogger Géza:

ajjaj

nem arról volt szó, hogy mennyi az agyonvertek között a buzi, hanem arról, hogy van, hogy valakit azért ölnek meg, mert homokos -- elfogadható, hogy az káros az egészségére?

2012.04.11. 23:16:23

@Alikam:

A javaslat értelmében három év letöltendő börtönnel büntetnék azt, "aki más azonos nemű személlyel folytatott szexuális kapcsolatot (fajtalanság), illetve egyéb más szexuális magatartászavart nagy nyilvánosság előtt népszerűsít"

Ha jól látom, itt nincs szó reklámról vagy műsorról!
Egy felvonulás összes tagja alapból börtön.
Egy leszbi csók az utcán börtön.

milyen szép a Vértes, ó 2012.04.11. 23:16:45

@Szabó Zoltán fél évet kapott:

a legjobbak ezek a 'mindenki tudja'-sztorik, amelyekre becsszó egy másodperc lenne bizonyítékot találni, de a mítoszfelelősnek valamiért épp nincs ideje :)

Szabó Zoltán fél évet kapott · http://index.hu/belfold/2012/02/24/iteletet_hirdetnek_a_hunvald-perben/ 2012.04.11. 23:17:54

@kentauri: biztos, hogy a Vona volt és nem egy vasi kommunista? Ott dívik nagyban a görög/francia/bolgár/török/torontói/berlini/san franciscói/ szerelem, nem is mindig önkéntes alapon ám.

www.nyugat.hu/tartalom/cikk/15950_szigoruan_ellenorzott_ujjaszuletes_vasi_mszp_ben_meg

2012.04.11. 23:18:20

@Alikam:

"című javaslat módosítaná a büntető törvénykönyvet, a szabálysértési törvényt, a médiatörvényt és a reklámtörvényt is"

Szerinted a büntető és szabálysértési törvények hogy jönnek ide?

idelle · http://egymondatban.blog.hu/ 2012.04.11. 23:22:22

@bircaman maxval: "Egyelőre nincs rágyógymód. Bár egyes ex-homokos szervezetek próbálkoznak pszichológiai módszerekről, s több sikeres gyógyulás is volt."

engem sokkal jobban aggaszt, hogy az emberi ostobaságra és rosszindulatra várhatóan sohasem lesz gyógymód...

milyen szép a Vértes, ó 2012.04.11. 23:24:43

@Szabó Zoltán fél évet kapott:

pontosítsunk, az ilyen idiotizmus annyit sem ér, hogy rákeressen az ember a google-n :)

dukeekud 2012.04.11. 23:25:41

@kvpsgb: " A probléma csak az, hogy a hírekben viszont a pedofíliával gyanúsított személyek jelentős arányban nem kislányokat, hanem éppenhogy kisfiúkat rontanak"

A mediara nem igen lehet alapozni, mert az ott elhangozo "hirek" nagyresze baromsag, hazudnak a szenzaciokeltes miatt. A media szamara minden pedofil, amiben szerepel a pap meg gyerek szo, fuggetlenul attol, valojaban hany evesek az erintettek.
Mar az a kifejezes is, hogy valakit pedofiliaval vadolnak vagy gyanusitanak is baromsag. Egy szexualis iranyultsaggal nem lehet vadolni vagy gyanusitani, mert ilyen nincs a torvenyben. Ezenkivul a pedofilia: gyermekszeretot jelent. Elkepesztoen ostoba, es nevetseges, mikor bemondjak a hirekben, hogy XY-t gyermekszeretessel vadoljak.

Blogger Géza 2012.04.11. 23:26:28

@milyen szép a Vértes, ó: Ajjaj. Te még mindig ott tartasz, hogy azért halnak meg hamarabb homoszexuálisok, mert agyonverik őket? Öngyilkosság, fertőzések, depresszió nem sokkal fontosabb halálokok, mint az "agyonverés"?

Szabó Zoltán fél évet kapott · http://index.hu/belfold/2012/02/24/iteletet_hirdetnek_a_hunvald-perben/ 2012.04.11. 23:28:24

@milyen szép a Vértes, ó: egyetlen percig sem képzeltem rólad, hogy te érdekelt lennél egy ilyen típusú igazság felderítésében.

milyen szép a Vértes, ó 2012.04.11. 23:29:24

@Blogger Géza:

Ki mondta, hogy nem fontosabbak, illetve gyakoribbak?

Alikam 2012.04.11. 23:31:04

@MikeBoy: ha jól látom, akkor én, és te is a hozzám intézett hozzászólásaidban a reklámokról diskurált, és nem a többi módosító javaslatról. Kiveséztük, hogy egy reklám is bizony hatással lehet az emberre, minthogy arra is lettek "tervezve".

Te írta,d hogy nincsenek ilyen reklámok, műsorok vagy 18osak én írtam, hogy 18+ -ban sem normális dolog ilyeneket közvetíteni.

Most akkor jöjjön a következő rész, amit most írtál le először hozzám intézett hozzászólásodban...

Ez már kicsit gumitörvényre hajaz, elég általános megfogalmazással él, és a büntetési tétel sem hiszem, hogy arányban áll a tettel, de ettől függetlenül támogatom, hogy melegek ne smároljanak meg dolgozzák egymást az utcán.

Most lehet, prűdnek fogsz tartani - pedig nem vagyok az - de én még azt sem tartom túlzottan illedelmes és társadalmilag komfortos viselkedésnek amikor a hetero pár nyalja falja egymást egy étteremben vagy egy zsúfolt utcán.
Szép dolog a szerelem, de mivel ez két emberre tartozik, maradjon is kettejük között ennek túlzott testi kimutatása.

Probléma ezzel?

milyen szép a Vértes, ó 2012.04.11. 23:31:04

@Szabó Zoltán fél évet kapott:

az ilyen speciális 'idiótáknak szánt mítoszok'-igazságok felderítésében nem vagyok túl érdekelt :) De szórakoztató, hogy a bizonyíték mindig a 'nézz utána, te zsidó'...

Blogger Géza 2012.04.11. 23:32:26

@milyen szép a Vértes, ó: Akkor talán a fontosabb dolgokkal foglalkozz, és szállj le erről a manipulatív "agyonverés" dologról.

milyen szép a Vértes, ó 2012.04.11. 23:34:37

@Blogger Géza:

Jahogy nem érted, miről van szó.

Akkor megpróbálom érthetően: attól valami nem lesz betegség, hogy miatta valakit sérelem ér, ami alkalomadtán öngyilkosságba (esetleg gyilkosságba, de ezzel most ne törődj, csak összezavar) torkollik.

Blogger Géza 2012.04.11. 23:36:37

Hozzá kell tennem, hogy nem érzem Morvai Krisztina beszámolóját a homoszexuális magatartás népszerűsítésének. Inkább az óvoda iránti elismerésnek, hogy még egy ilyen kényes helyzetet is jól tudtak kezelni.

Ezzel együtt nekem rohadtul nem szimpatikus M.K., felőlem kár ki is zárhatják ezért a Jobbikból vagy akárhonnan, nem sírnék miatta. :)

____ 2012.04.11. 23:37:07

nem kulturalt dolog tiltakozni a pedofilia es a melegsegkozotti parhuzamvonas ellen, es kozvetlen utana papnevelde-pedozni.

node

egyre tobb hasonlosagot velek felfedezni a 20as - 30as evek es a jelen kozott, es ez komoly felelemmel tolt el.

foleg a dolog katolikus oldalat nezve, a legkomolyabb problema hogy nem csak ugy megy ott az agymosas, hanem a hatalmat manipulaljak kispolitikai eszkozokkel, a hatalmi gepezet allami es vallasi aga szepen egymasra talalt. elso kezbol tapasztaltam hogy a pap elso temaja volt egy un. szentmisen, hogy a buzik, meg akik atmuttetik magukat, hogy ez milyen erkolcstelen, hogy mar az erkolcs sem a regi meg igymegugy mergezi az erkolcsot az ilyesmi. ugy rahangolodott a temara hogy a tokaja csak remegett, kocsonyasan es duhosen.

mindegy is, viszont peldaul adolf hitler is jo kereszteny volt, es az akkori klerikalis hatalom ugy tamogatta mint a kisangyal. ez is egy parhuzam, csak jobb.

igyhat a kovetkezo, de inkabb parhuzamos kerdes hogy mikor valositjak meg a naci - kereszteny - posztfeudalis kontrollt az interneten is "vegre".

mert mondom nektek, gyermekeim az urban, lassan ez az utolso moderalatlan tomegmedia. maradeka.

ld. adatvedelmi ombudsmani pozicio torlese, kotelezo moderalasok, un. mediatorveny akinek remlik, vagy a gyulekezesi jog rugalmas kezelese, vagy ez a szaftos kis otlet.

MI A TOKOM FOGJA ITT KIVERNI A BIZTOSITEKOT? HA ESTE 8 UTAN NEM MEHETSZ KI AZ UTCARA ENGEDELY NELKUL?

Blogger Géza 2012.04.11. 23:40:16

@milyen szép a Vértes, ó: Akkor még egyszer elmagyarázom: a te koncepciód azon a hamis feltételezésen alapul, hogy pusztán azért rövidebb a várható élettartama, mert "sérelem" érte. (Kb mintha a kövérség csak azért lenne baj, mert csúfolják miatta. ) Most Freddy Mercuryt miféle sérelem érte? Semmi, elpatkolt AIDS-ben, ennyi.

windex 2012.04.11. 23:41:26

@a halál kamionja mindenkit elgázol: te milyen cuccot tolsz? nekem is, nekem is!

milyen szép a Vértes, ó 2012.04.11. 23:43:55

@Blogger Géza:

Konkrétan a 'több öngyilkosság'-részről volt szó.

xenuka 2012.04.11. 23:47:08

A legaljasabb csúsztatás?

a zsidó papneveldékben biztos van pedofília

windex 2012.04.11. 23:49:41

@Mitzimackó: más, mert spirituális. a parádé meg hedonista. ami remek dolog, és életigenlő, de azért érezzük a különbséget, ugye? és még mielőtt gyanakodni kezdenél, hogy valami konzervatív ómélykeresztény figura lennék, hivatkoznék a zenre, a hinduizmusra, buddhára, mohamedre-szufizmusra - mind keleti, nem keresztény, és meghaladták a hedonizmust, szóval joggal mondhatjuk, hogy magasabb rendű. amitől persze még szerethetjük a meleg parádét, ugyanúgy, mint a riói karnevált, mert attól nem különbözik. ja, de mégis, mert az látványosabb :-) szóval vallásügyben semmi közöm a szent jobb körmenethez, olyannyira, hogy nem is vagyok vallásos, de ezt a különbséget, amire - ha már így rákérdeztél - tisztán látom, úgyhogy, gondoltam, megosztom veled, láss te is tisztábban, ha akarsz

2012.04.11. 23:50:29

@Alikam:

"Probléma ezzel? "

A jog definitíve nem más, mint általános magatartásszabály.
Nem az-az általános, amit te leírtál....

Alikam 2012.04.11. 23:52:23

@MikeBoy: akkor mi az általános?

Blogger Géza 2012.04.11. 23:54:14

@____: Ezzel szemben a katolikus és protestáns egyházfiak egy része felemelte szavát Hitler és a nemzeti szocializmus ellen, és akik nem tették, azok is inkább csak félelemből, vagy mert még mindig sokkal kisebb rossznak látták, mint a kommunizmust. És Németországban egyedül a NSDAP tudta szétverni a kommunista pártot (a weimari rendszer tehetetlen volt vele szemben) megszüntetve ezzel a bolsevizálási veszélyt. A 30-as évekre a kommunista és náci képviselők együtt többségbe kerültek a parlamentben, csak az volt a kérdés, hogy melyikük jut hatalomra, az látszott, hogy a polgári demokrácia hívei már kisebbségbe kerültek.

példa:

hu.wikipedia.org/wiki/Dietrich_Bonhoeffer

2012.04.11. 23:55:36

@Alikam:

Hogy szabad a csók... :)

windex 2012.04.11. 23:57:24

@MikeBoy: ami a börtönt illeti, aki ott férfiakkal tolja, az hetero marad. kimegy a börtönből és visszaáll a nőkre, még biszexuális kapcsolatokba se megy bele. továbbá a börtönben nem csak szexualitás az aktus (orál, anál, vagy bármi), hanem hatalmi kérdés, meghozzá nem lényegtelen. ott elég komolyan veszik a hierarchiát

és igen, simán lehet pedo, ha nem papnak áll, akkor is

Alikam 2012.04.12. 00:02:34

@MikeBoy: nem is mondtam, hogy tiltani kell, de ha már általános magatartásszabályról beszélünk, akkor általános társadalmi normáról is szót kell ejtenünk, és jelen pillanatban a társadalom döntő többsége meg amúgy maga az evolúció sem támogatja a homoszexualitást. Ergo ehhez akkor igazodni kell, nem így van?

Alikam 2012.04.12. 00:04:23

@windex: te megdugnál valakit ha börtönbe kerülnél?

2012.04.12. 00:07:23

@windex:

"és igen, simán lehet pedo, ha nem papnak áll, akkor is "

Nem ez volt a kérdés.
Hanem: van-e olyan pedo pap, aki nem lett volna pedo, ha nem megy papnak?

A kettő más, de jó éjt mindenkinek!

Blogger Géza 2012.04.12. 00:07:24

@Alikam: Te pontosan meg tudnád mondani, mi történne veled, ha mondjuk 20 évre lesittelnének? Hogyan alakulna át a személyiséged stb?

Alikam 2012.04.12. 00:11:25

@Blogger Géza: nem ez a kérdés lényege.

miro1 2012.04.12. 00:12:02

A homoszexualitás, ugyan olyan bizarr mint a pedofília, ez van, sőt sokan azért lesznek homokosok, mert gyerek korukban voltak zaklatások. Jó volt megint rúgni a pap nevelésbe, de bizony bizonyított tény hogy a liberális nyugati társadalomban, pl. a sportegyesületek gyerekei sokkal nagyobb veszélynek vannak kitéve:
Miközben Németországban hetek óta szinte nap mint nap elsősorban katolikus iskolákban, illetve más egyházi intézményekben fiatalokkal szemben elkövetett szexuális bűncselekményeket tárnak fel, hétfői sajtóértesülések szerint az ország különböző sportegyesületei ugyancsak melegágyát jelentik a szexuális visszaéléseknek.
A Frankfurter Allgemeine Zeitung szerint a sport különös vonzerőt jelent a szexuális bűnözők számára, és az elkövetett bűncselekmények száma jóval magasabb, mint gondolták. Az áldozatok azonban a leggyakrabban magukra maradnak, az egyesületekben, illetve a szövetségekben a feltáró tevékenység rendkívül hiányos.
Az egyházi intézményekben elkövetett szexuális visszaélések napvilágra kerülésével párhuzamosan a társadalmi élet több más területe is górcső alá került. A konzervatív napilap által idézett szakértők szerint így nyert megerősítést, hogy a sport területén a szexuális bűncselekmények száma minden valószínűség szerint jócskán meghaladja az egyházi visszaélések számát, ezzel kapcsolatban azonban pontos adatok nem állnak rendelkezésre. Az összlakosságot tekintve ugyanakkor a megfelelő vizsgálatok rávilágítottak arra, hogy Németországban minden negyedik 18 év alatti lányt és minden tizenegyedik, ugyancsak 18 évnél fiatalabb fiút szexuálisan molesztálnak. A német szövetségi bűnügyi hivatal az elmúlt évben hivatalosan 16 ezer ilyen szexuális bűncselekményt regisztrált, a szakértők szerint az ilyen jellegű, ténylegesen elkövetett bűncselekmények száma ugyanakkor csaknem 300 ezerre rúg. Mindennek kapcsán a szakértők rámutattak: az országban 27 milliót tesz ki a különböző sportegyesületek tagjainak száma, és ebből 5 millió a 14 év alatti gyermek. A sport pedig különösen "csábító" a pedofil bűnözők számára.
Mindezt a többi között az magyarázza, hogy a különféle sportágakban gyakran túl közeliek a testi érintkezések, nem is beszélve a közös utazásokról, illetve edzőtáborokról. A tettesek egyharmada ugyanakkor szintén 18 év alatti fiatalkorú.
Az újság szerint a sport területén a szexuális erőszak minden formája előfordul. A teljesítménysport területén mindezt még az erőszak egy különleges formája egészíti ki, ezt pedig a megalázó edzési módszerek jelentik. Így az elmúlt években Németországban gyakran fordult elő, hogy edzők különösen sportoló lányokat, illetve nőket totális függő helyzetbe kényszerítették.
A sportegyesületekben ugyanakkor még erősebb az eltussolási szándék, mint az egyházi intézetekben - írta a lap, amely mindezt több példával támasztotta alá. Utalt ugyanakkor arra, hogy vannak pozitív kivételek is, megemlítve az észak-rajna-vesztfáliai tartományi sportszövetséget, a Német Olimpiai Sportszövetséget, továbbá a Német Labdarúgó Szövetséget. Ezek a szövetségek élen járnak az erőszak és a diszkrimináció elleni kampányban - fogalmazott a lap, hangsúlyozva ugyanakkor, hogy a szexuális visszaélések feltárására irányuló készség a sport területén általánosságban rendkívül csekély.
(mti)

Hunor Levente 2012.04.12. 00:18:17

@bircaman maxval: Lám, megint a pedofíliát mentegeted miközben bevallottan homofób vagy. Ilyen a te keresztény erkölcsöd. Ilyen képmutató, szemforgató vagy.

windex 2012.04.12. 00:21:59

@insert random: Q time állat, itt ilyen egyhamar nem lesz, mert 1 nincs bátorság a tévétársaságokban, hogy egy ilyet ilyen szókimondóan összehozzanak, 2 ha lenne, a leendő résztvevőknek nincs olyan kultúrája, hogy a szókimondást ilyen elegánsan bonyolítsák

windex 2012.04.12. 00:23:48

@Alikam: ha a lónak hat lába lenne, elrepülne?

Szabó Zoltán fél évet kapott · http://index.hu/belfold/2012/02/24/iteletet_hirdetnek_a_hunvald-perben/ 2012.04.12. 00:27:38

@milyen szép a Vértes, ó: zsidó vagy? Nem gondoltam, pláne nem mondtam. Felteszem, ez már önmagában is antiszemitizmus a részemről, hiszen moslékzabáló disznó magyar vagyok, vagy mi a faszkarika.

windex 2012.04.12. 00:29:40

@MikeBoy: "van-e olyan pedo pap, aki nem lett volna pedo, ha nem megy papnak?"

furfangos :-) természetesen a kérdésre jó volt a válasz, tartalmilag :-) de! más megvilágításban a válasz: nincs. mert ha nem megy papnak, akkor nem lehet pedo pap. ha meg pap, de nem pedo, akkor nem ő a pedo pap.

neked is jó éjt! :-)

windex 2012.04.12. 00:36:13

@miro1: apám, nem a papokkal, meg a sportolókkal van a baj, a németekkel van valami, nézd meg, hát nem ők csinálták mindig a legszarabb pornót és szoftszexet? a leggázabb, legaberráltabb, legidiótább, legbénább, fülledtnek szánt oroszlánszagú penetráns gagyit, a legröhejesebb, leglegebb rettenetet. csodálkozunk, hogy mik nem történnek a sekrestyében, a cinteremben, meg a szertárben és az öltözők zuhanyzójában? :-)

bekestobbsegg 2012.04.12. 00:51:37

Csak egyet tudok erteni e remek kezdemenyezessel!

73. Vladys - Az antiszemita libernyák · http://youtu.be/SOjwBmdSiKQ 2012.04.12. 00:55:39

@miro1: Csak a sportegyesületek nem küldtek senkit máglyára pedofíliáért, homoszexualitásért, rosszul vágott hajért.

petergriffin 2012.04.12. 00:57:36

aki ezt a cikket írta az egy nagyon nagyon primitív ember

Tallono 2012.04.12. 01:04:58

Ezt a vitát már többször lefolytattuk, a Morvai-s részét is, most nincs kedvem olyan mélyen belemenni, mint amit a téma megérdemelne. A legutóbbi buzis posztodnál bizonyítottam, hogy a homoszexualitás legtöbb esetben lelki betegség, amit pszihológusok gyógyíthatnak, a kis részű genetikai devianciára is már fejlesztenek ki géneket, ami családalapításra és gyereknemzésre ösztökélnek. Nincs kedvem most hivatkozgatni se, hogy bizonyítsak, vissza lehet keresni korábbról.

Viszont egy-két dolgot tegyél világossá:

1. Aki nem fogadja el a másságot értékként, és próbálja védeni a társadalmat a deviáns viselkedéstől, az miért náci??

2. Mi fene bajod van a kereszténységgel? Állítólag katolikus vagy, mégis folyton mocskolod. Tudom, hogy liberális körökben ez a menő, de ez nagyon mélyen primitív...

3. Mit zavar egy törvénytervezet? Én láttam a dokumentumot, rendesen meg van benne indokolva minden, vitára alkalmas. Meg lesz vitatva, de sajnos nem lesz tárgysorozatban.

4. Miért akarjátok folyton ráerőltetni a deviáns viselkedéseteket a társadalomra? Mikor értitek meg már végre, hogy a magyar állampolgárok (direkt fogalmaztam így) túlnyomó többsége elítéli ezt a viselkedést. A Jobbiknak ezzel csak növelitek a népszerűségét minél jobban ellenálltok a társadalomnak, ahelyett, hogy emelt fővel visszabújdosnátok ahonnan előmásztatok.

5. Személyes kérdés: Fedor, te amúgy meleg vagy? Folyton kiakadsz amikor a buzikat bántja valaki.

Tallono 2012.04.12. 01:10:37

Amúgy Fedor, ahogy végigfutottam a kommenteket találkoztam pedofilíát relativizáló, sőt szexuális orientációként aposztrofáló kommentekkel. Neked erről mi a véleményed? Nem láttam, hogy elhatárolódnál...

73. Vladys - Az antiszemita libernyák · http://youtu.be/SOjwBmdSiKQ 2012.04.12. 01:25:31

@Tallono: Én csak a 4. pontodra reagálnék, kicsit átírva, elkalandozva az rég elveszett időkbe.

Miért akarjátok folyton ráerőltetni a deviáns viselkedéseteket a társadalomra? Mikor értitek meg már végre, hogy a római állampolgárok (direkt fogalmaztam így) túlnyomó többsége elítéli ezt a viselkedést. Trajanusnak ezzel csak növelitek a népszerűségét minél jobban ellenálltok a társadalomnak, ahelyett, hogy emelt fővel visszabújdosnátok ahonnan előmásztatok.

____ 2012.04.12. 01:39:22

@Blogger Géza: valoban, nyilvanosan elnezest kerek az egesz vallasbiznisztol, vallasbizniszmentol, a kliensektol, minden velt vagy valos erintettol.

hala a keserves busszut allo josagos atyauristennek, meg kisfianak, az anyukajanak es a tobbi szenteknek, az anyaszentegyhaznak - o mar nem erte meg:
hu.wikipedia.org/wiki/Proh%C3%A1szka_Ottok%C3%A1r

Hajdú Peter 2012.04.12. 02:07:20

"A Jobbik börtönbe dugná Morvai Krisztinát"

Jo csaj, nyilvan sokan megdugnak, de miert pont bortonben ? Mashol miert nem jo ?
Ez valami furcsa uj perverzio,(szexualis magatartaszavar) a Jobbik reszerol, nem pont ez ellen kuzd ?

bamberg 2012.04.12. 02:54:42

A homnoszexualitás kóros dolog? Vagy bűn? Vagy egyszerűen csak egy variáció? Vagy egy szabadon választható attitűd?

Kusics Iván · http://pinguinekszigete.blog.hu 2012.04.12. 05:07:00

@eeepunk: talált, süllyedt. alapvető biológiai megfigyelés, hogy ahol egy faj túlnépesedik, ott azon fajon belül gyakoribb lesz a buzulás. mivel ugye a túlszaporodott faj visszaállítja egyedlétszámát a normális szintre.

innentől kicsit fals belejobbikoskodni, meg belekereszténykedni a biológiába, persze tény, hogy az ember nem állat, hanem? ja, mégis állat.

de persze ettől még a vonulgatást lokalizálhatnák a Big Gay Al cimborái a Felvonulási térre is, ha már a régebbi kommancsoknak legalább egy jó ötlete volt (a tér, ahol a forgalom akadályozása nélkül lehet vonulni, sőt, még műsorszolgáltatásnak is megteszi - mondjuk nekem inkább a tankok, de valakinek biztos bejönnek a tangás hombárok is meg a techno"zene"). sajnos ezeknek az újaknak egy sincs. mármint az új kommancsoknak. mármint ötletük. jó. egy se.

kalapocska 2012.04.12. 06:16:19

@Dr. dr.venszivar: Te mikor dontotted el hogy az ellentetes nemueket fogod szeretni?

zum trucc 2012.04.12. 06:34:03

@miro1: ne haragudj, az hogy hülyeségeket beszélsz, az még elemi jogod, de amit a magyar nyelv és helyesírás ellen elkövetsz, az túlzás. Vissza a 6. általánosba, tőlem lehet egyházi iskola is, ha vágysz egy kis pedofíliára.
Az "egyházi iskolák hatása a nemi szerepvállalásban" témakörben vannak kellemes tapasztalataim: a nem koedukált egyházi iskolába járó lányok igen könnyen ágyba vihetők.
A tényleg undort keltő buziparádékat rendezők úgy tűnik szépen aládolgoznak a náciknak, az is lehet, hogy a legutóbbi pénteki bulin egyeztették a dolgot. Merthogy a Jobbik sem valószínű, hogy mentes lenne a buziktól.

kalapocska 2012.04.12. 06:40:51

@zum trucc: az jo lehetett. en nem emlekszem "a dontesre" nem merlegeltem melyik nem vonzana igazabol. Nem soroltam erveket a lanyok vagy a fiuk mellett. De lehet hogy ez neked fejtorest okozott es tudatos dontes volt az oviban.

neoteny · http://word.blog.hu 2012.04.12. 06:44:20

@Kusics Iván:

"alapvető biológiai megfigyelés, hogy ahol egy faj túlnépesedik, ott azon fajon belül gyakoribb lesz a buzulás. mivel ugye a túlszaporodott faj visszaállítja egyedlétszámát a normális szintre"

Szó sincs semmi ilyesmiről; egyrészt a hímek egy töredéke képes megtermékenyíteni az összes nőstényt, másrészt "a faj" mint olyan nem csinál semmit, csak az egyedei.

zum trucc 2012.04.12. 06:48:34

@kalapocska: hát amennyire egy jóllakott óvodás tudatos...mint egy állat, olyan a kisgyerek, ha éhes, és van mit, eszik, nem filózik a vonzódásairól, csak benéz Évike szoknyája, bugyija alá...Pisti traktornyomos gatyája meg egyáltalán nem érdekli. Igaz, Pisti is Évikét nézegeti.
Az alapvetően hamis beállítás, hogy a homoszexuális "kísértés" mindenkit meglegyintene. Csak igen keveseket. Normális embernek eszébe sem jut ilyen butaság, aztán felcseperedvén, hall ugyan valamit harangozni, de ez még kíváncsiságot sem ébreszt, legfeljebb viszolygást.
És ez jól is van így.

Neonknight 2012.04.12. 06:48:37

Csak megjegyezném, hogy Freddie Mercury szexuális beállítottságától függetlenül a Queen zenekar sosem népszerűsítette direkt módon a homoszexualitást a zenéjével/dalszövegeivel/színpadi megjelenésével.

zum trucc 2012.04.12. 06:53:21

@bamberg: egy undorító szokás, amelyet, ha már muszáj, mert ezt mindenki döntse el maga, praktikus lenne a négy fal közé korlátozni, meg esetleg a buzibárokra, ha vannak még ilyenek (nem kérjük az üzemegységek nevét). Amúgy jó ürügy a náciknak egy kis propagandára.

kalapocska 2012.04.12. 06:54:08

@zum trucc: Nohat en is igy emlekszem. Szoval akkor egyet ertunk hogy a homoszexualitas NEM valasztas kerdese. Nagyszeru! Csak mas nemelyek erdeklodesi kore, mint ahogy volt aki a kakaot szerette volt aki a tejeskavet.

zum trucc 2012.04.12. 07:02:49

@xenuka: "a zsidó papneveldékben biztos van pedofília" A zsidóknál nem dívik a családtól elszakított, bentlakásos vallási oktatás. A modern korban persze kollégiumok létrejöttek, de mivel a rabbik házasságban élhetnek, a kísértés csak a különösen betegek számára lehet nagy.
A rabbit a hitközség meghatározott időre választja, és nyilván gyorsan megszabadulnak tőle, ha "gyanús ügyei" támadnak.
Ugye a papi nőtlenség előírása triviális okokból fókuszálja a buzikat és különösen a pedofil buzikat a katolikus klérusba. Egyes becslések szerint a katolikus papok harmada buzi (én nem fogok utána járni, ezért az arányért nem vállalok kezességet). A zömük nyilván nem mindig türtőzteti magát.
A katolikus papneveldék agymosó 24/24 órás kötelező rendje is kedvez a visszaéléseknek.

zum trucc 2012.04.12. 07:10:20

@kalapocska: ja, és volt olyan is, aki pisit ivott az oviban. Merthogy a buziskodás bizony az elementáris túlsúlyú konszenzus szerint nem kicsit undorító dolog.
Olyan aligha van, hogy valaki eldönti, hogy buzi lesz, mondjuk mert tetszik neki ez a szó. Mondjuk nem is szép szó.
De olyan van, hogy valakit a körülmények tragikus együttállása taszít buzisorba.
Láttam olyat, amikor a körülmények szerencsétlen összjátéka (a szülők durva válópere, a báty halála közlekedési balesetben, a túl őrmesteri, mindig elégedetlen anya) a buziságba taszítottak egy jobb sorsra érdemes gyereket. Fél év alatt átment szegényen az összes hazai buziceleb, szerintem börtönt érdemelnének.

kalapocska 2012.04.12. 07:14:17

@zum trucc: miert is? felnott volt ? beleegyezett? Van aki felnott koraban is pisit iszik (lasd Natgeo Tabu) megse kuldi senki bortonbe.

2012.04.12. 07:37:33

@Tallono:

"Nincs kedvem most hivatkozgatni se, hogy bizonyítsak, vissza lehet keresni korábbról.

Viszont egy-két dolgot tegyél világossá:

1. Aki nem fogadja el a másságot értékként, és próbálja védeni a társadalmat a deviáns viselkedéstől, az miért náci??"

Hát, nekünk sincs kedvünk bizonyítani, hogy azok, no meg te is, miért vagytok nácik és te pluszban fasiszta is.... ;))))

Fogadd csak el és egyébként ez tisztán lelki betegség nálad is.
Irány a pszichológus! :)

zum trucc 2012.04.12. 07:41:49

@kalapocska: Egy gyerekember gyengeségével visszaélni, és undorító (meg egészségromboló) praktikák tárgyává tenni akkor is morális bűn, ha néhány hónappal elmúlt az illető 18 éves.
De amúgy egyetértünk: az un. beleegyezési korhatárt egy kicsit fel kellene emelni, szerintem a 24 betöltött év előírása méltányos lenne, mielőtt valaki ilyen szomorú és vigasztalan sorsra ítélhetné magát. Mondjuk, a 28 éves korhatárral is egyet tudnék érteni. Esetleg 32...
Pisit inni, buzulni nem kell nyilvánosan, mert mindkettő undort kelt, én pl. a Tabut nem is nézem ilyen dolgok miatt, pedig néha agyas, néha vicces volt az a fél adás, amit láttam.
Ugyi a TV-t le lehet zárni. A felvonuló buzikat is be lehet zárni, de egyszerűbb lenne, ha nem provokálnának.

andrewandras 2012.04.12. 07:55:38

Valószínűleg a cikk szerzőjének is két anyja volt, azért lett ilyen szép aberrált sejthalmaz belőle. Remélem ezzel nem sértettem meg, hiszen erre büszkének kell lennie :) Elmehetne meglátogatni mindkettőt.

kalapocska 2012.04.12. 07:57:18

@zum trucc: Miert is provokalnak azzal hogy felvonulnak? Es ha a pisiivok vonulnanak fel azzal mi lenne a bajod? Nem akarjak bemutatni hogy mit csinalnak egymassal az agyban otthon mint ahogy te se mutatod be ha felvonulsz a felesegeddel vagy a baratnoddel. Nem akarnak senkit megteriteni,mint ahogy te is belatod a homoszexualitas nem dontes kerdese ugyhogy nem is tudnanak. Amugy erdekes logikailag a meglatasod hogy egy fiatalember banataban, felnottkoraban fordult a hasonnemuek fele, mivel te mar az ovodaban tudtad ki vonz. Azt ajanlom kerdezd majd meg 24 vagy 32 evesen hogy banatos e.

tobias2 2012.04.12. 08:05:30

@Szabó Zoltán fél évet kapott: "Ugyanis minél öregebb egy homokos, annál inkább a fiatal fiúk vonzzák őt, és végül vonzalmaival átlépheti a törvény által e pillanatban 18 évnél meghúzott korhatárt."

Így van ez! Egy hatvan éves buzi a 18 éves gyerekekkel kavar, egy 70 éves a 8 évesekkel, és 78 éves korára eléri, hogy a meg sem született magzatokat kívánja. A rohadék!

In Motion 2012.04.12. 08:20:38

A hozzaszolasok alapjan a jobbik sem a hardvardrol toborozza a szimpatizansait.

Ha nem lesz melegfelvonulas, akkor Turul Tibi tobzodni fog, mert nem tudja majd hova vinni a csaladot hetvegen, hiszen a Pilisben nincs kinek kiabalni a kordonok mogul a "mocskosbuzik"-at.

Fedor · http://fedor.blog.hu/ 2012.04.12. 08:24:20

@andrewandras: Egyelőre csak a duplázást moderáltam ki, de ha továbbra is anyázol érvelés helyett, akkor repülsz. Vitatkozni lehet, de tartsunk már színvonalat...

Putyilov gyári melós 2012.04.12. 08:32:51

@milyen szép a Vértes, ó:

Talán olvasd el az idézett Morvai comming outot, oszt rájössz :O)))

Leszbikus a Hisztina őnagysága.

Darth_Vader 2012.04.12. 08:34:07

A papnevelde és a pedofília közé az egyenlőség jel tétele ugyan olyan gatyaszáron szaró parasztság, mint a buzik és a pedofilok közé való tétele.
Pont ezért hígfos ez az iromány, a gazdájával együtt.

Idet 2012.04.12. 08:36:28

@Kusics Iván: "alapvető biológiai megfigyelés", és mi van az ógörög társadalommal? Nem mondhatni, hogy túl voltak népesedve.
Ésszerű viselkedésnek tartották, a nőkkel való kapcsolat a gyermeknemzést, a családot szolgálta, a fiúszerelem pedig egyfajta intellektuális kapcsolatot, a művészet és a tudomány hogy úgy mondjam nyugodt művelését.
Mindig nevetnem kell, amikor a "plátói szerelem"-ről mint testiség nélküli, romantikus kapcsolatról beszélnek - f férfi és nő között. Hát, ez éppen nem az...
Félreértés ne essék, nem pártolom a dolgot, különösen nem a fiatalkorúak elcsábítását, vagy a fiatal felnőttek meleggé való hajlítását. Tragédiák születnek ebből, és a melegek azon vágya, hogy a többségi társadalom mindenáron ismerje el őket, az is azt mutatja, ők is érzik, hogy nincs ezzel rendben minden.

drover(fanyul társa) 2012.04.12. 08:45:44

Ilyen egyszerű ez:
Az a jobbikos, aki már egyszer is seggbe röffentette a csaját vagy az asszonyt, az látens vagy titkolt buzgár. Ilyen egyszerű ez az ő logikájuk szerint.

The Welsh 2012.04.12. 08:46:14

@Félkegyelmű:

épp ezt akartam írni, a szerző pont egy szinten van a jobbikos képviselővel, a béka segge alatt egy mérfölddel.

Putyilov gyári melós 2012.04.12. 08:47:46

@Putyilov gyári melós:
Ja és a rejtőzködés miatti harcos túlkompenzálás elég jól ismert a pszichológiában, úgyhogy valószínűleg több meleg és pedofil Jobbikos is van, akárcsak az egyházakban :O))))

Hertelendi 2012.04.12. 08:48:16

Ennyi hülyeséget, amit itt olvastam...nem is emlékszem.
A Morvai Krisztina meg elmehet a jó édes kurva anyjába!
Egy mocskos kétszínű megélhetési "politikus"

xenuka 2012.04.12. 08:49:48

látom a zsidók, a kommunisták meg a liberálisok megint elkezdték a buzikat és a pedofilokat védeni.

a buzik és a pedofilok ugyanolyan férgek mint a zsidók

minden egészséges magyar ember alapból és örökre utálja őket

Hertelendi 2012.04.12. 08:51:37

@xenuka: ne hagyd ki a nácikat se! Talán ők a legnagyobb férgek!

Putyilov gyári melós 2012.04.12. 08:52:47

@xenuka:

Persze ha Jobbikos az a zsidó, kommunista, buzi, akkor már jó elvtárs és önként felajánlod Párthasználatra a valagadat, persze csakis a nemzet érdekében :O))))

drover(fanyul társa) 2012.04.12. 08:54:43

@Putyilov gyári melós:
Elvégre a SA-ban meg az SS-ben mondhatni kötelező volt a dolog..
MIért pont a követők maradnának le?
Ki tudja milyen homérorgia folyik a Duna-kanyari dzsemborin minden évben..

xenuka 2012.04.12. 08:54:58

@Putyilov gyári melós:
"rejtőzködés miatti harcos túlkompenzálás elég jól ismert a pszichológiában"

Amikor anyád és nagyanyád tiltakozik neked az anális szexed ellen, akkor ők is csak túlkompenzálnak ugye?

drover(fanyul társa) 2012.04.12. 08:58:28

@xenuka:
Hm...
felénk az ázsiából kéretlenül idepofátlankodó selejteket is nagyon utálják..még akkor is, ha állítólag
1000 éve tolták ide a kiálló járomcsontú pofájukat.

xenuka 2012.04.12. 08:58:48

@Putyilov gyári melós:

apád és anyád ajánlotta fel magát állatkísérletekhez és ebből a nászból születtél te mint melléktermék

Putyilov gyári melós 2012.04.12. 08:59:16

@xenuka:
Tudod az én családom nem megy ki a nyílvánosság elé a szexuális és magánéletével és nem kíván belepofázni abba sem, amikor idesapád felhúz a farkára, szigorúan a nemzet érdekében, miután jól bepálinkáztatok, elénekeltétek a Székely himnuszt és beöltöztetek Bocskaiba :O)))

jog-ász 2012.04.12. 09:00:33

kiváncsi vagyok hány választási ciklust kell várni, hogy majd szabadcsapatok korzózzanak az utcán, találomra arcra kiválogatva zsidókat, buzikat, kommunistákat-akár az vagy akár nem- és jol megverve bárkit aki nem tetszik neki. sztem nincs messze, lehet nem árt elgondolkodni a pakoláson.

Karl Friedrich Drais der Freiherr von Sauerbronn · http://darazskarcsi.blog.hu 2012.04.12. 09:05:33

A jobbik egy szemforgató zsákmánypárt. Egyedül a fasiszta-náci eszméiben különbözik a többi demokratikus párttól és a fidesz-kdnp-től.

nyekk 2012.04.12. 09:06:52

Az utolsó hozzászólásokból úgy látom, Slomó-éknál a hitközségben megkezdődött a munkaidő.
(A normális, -nem ingyenélő- hozzászólók meg elmentek már dolgozni)

Putyilov gyári melós 2012.04.12. 09:06:54

@xenuka:

A svédeknél van náci meleg büszkeség napja, ahol lila horogkeresztekkel vonulnak fel, ki tudja hova fajulnak a dolgok jól bepiázva azon a Jobbikos szigeten?
"Lund, Sweden
Nazi Gay Parade"
scaryideas.com/content/1633/Lund,+Sweden+Nazi+Gay+Parade

Ritchard Börtön 2012.04.12. 09:13:37

Sajnos azt kell mondanom, hogy a Jobbik egy náci párt. Változnak a fogalmak. 20 évvel ezelőtt nemzeti konzervatívnak hívták ezt az irányt, de akkor közel nem voltak ennyire veszettek. A MIÉP meg sem közelítette ezt. Akkor még nem volt közbeszéd tárgya a jobboldali vagy baloldali gondolkodás. Akkor konzervatívnak és liberálisnak hívták a két végletet. Aztán jött a jobb-bal, aztán ahogy durvultak az eszmék jött a szélsőjobb, de ahogy most látom, nyiltan ki merem jelenteni, hogy a Jobbik egy náci mozgalom, ha jobbikossal beszélek, egyértelmően látom szemében azt a sötét gonoszságot, aminek alapfeltétele az, hogy a nap 24 órájában folyamatosan a harag, az indulat és a győlölet az alap életérzése. Adot esetben a legtöbbje gyilkolna is. (Sajnos két sör után már be is vallja). És a legszomorúbb az, hogy mondom mindenzt én, aki 18-20 éve megjártam a szélsőjobbot, elkötelezett MIÉPes voltam évekig, de aztán rájöttem, hogy nem vagyok rá alkalmas, több okból sem. Egyrészt azért, mert voltak kérdéseim, hogy "gyerekek, ez biztos így van, ez biztos jó így?" és az ilyeneket szélsőjobboldali körökben nem nagyon szeretik, mert ott egy vélemény van, és amit kimondanak az úgy van, és aki azzal csak egy szilánknyira nem ért egyet, vagy megkérdőjelezi, az áruló, vagy zsidóbérenc, lehet bármennyire is elkötelezett hazafi. Aki visszakérdez, vagy gondolkodik, az ott ellenség. A másik, amiért nem voltam rá alkalmas az az, hogy - ahogy írtam - a nap 24 órájában gyűlölni kell. Úgy kell felkelni, úgy kell feküdni, úgy kell enni, inni, aludni, dolgozni, autót vezetni, zenét hallgatni, szórakozni, közértbe menni, utazni a trolin, fürödni a balatonban és kolbászt enni a hentesnél, hogy az ember megállás nélkül, folyamatosan haragszik, gyűlöl és az ellenségen jár az esze. Én erre nem voltam alkalmas, különösképpen azért, mert nem vagyok ilyen típus, és keresztény ember vagyok. A henteses sztori egyébként valós.

neoteny · http://word.blog.hu 2012.04.12. 09:13:46

@Putyilov gyári melós:

Azért érdemes elolvasni a szöveget a lap alján:

To annoy the Nazi marchers the town was covered with banners and posters for a fake "Nazi Gay Parade".

xenuka 2012.04.12. 09:15:25

mindegy milyen vallású vagy párttagságú aki buzi vagy pedofil az csak féreg

2012.04.12. 09:15:35

@jog-ász: "lehet nem árt elgondolkodni a pakoláson"

Túl sok tévét nézel, főleg a "tudodkik" által módosított, színezett kikozmetikázott híreket.

Itt csak annak kell majd pakolni, aki nem fogta fel, aki Magyarországból mindenáron kuplerájt akar csinálni, és aki szerint helyénvaló, hogy minden jöttment népek idesereglenek a világ minden tájáról, mert itt már annyira liberális és szabadszellemű minden, hogy bármit lehet.

Hertelendi 2012.04.12. 09:17:25

@Putyilov gyári melós: Ejnye Putyilov, leállsz egy majommal vitatkozni? Neki könnyű, ő saját magát is le tudja szopni...

Putyilov gyári melós 2012.04.12. 09:21:48

@nyekk:

Nekem Zazrivetz elvtárs a munkáltatóm :O)))

notib 2012.04.12. 09:22:27

Fedor: az aljas csúsztatás miatt tehát

a kisfiúkat zaklató férfi pedofilok és a kislányokat zaklató nő pedofilok nem homoszexuálisok....

az AIDS terjesztésében a homoszexuálisok mellet a biszexuálisok nem játszottak alapvető szerepet...

ja, és a homoszexuális pedofil papok bűnözők, a büszke melegek pedig ártatlan áldozatok, az általuk adott mintát követni, és követendő példának kell tekinteni....

Fedor, Fedor ébredj már fel, az nem baj, ha homokos vagy, de otthon, négy fal közt, és önkéntes alapon...

az aljas csúsztatástól Te sem vagy mentes, legfeljebb nem veszed, vagy nem
akarod észrevenni...

Ritchard Börtön 2012.04.12. 09:23:02

Történt velem ugyanis az, hogy egy hentesnél zabáltam a kolbászt, miközben a másik pultnál egy 60 éves ősz szélsőjobbos örge szintén kajált, és a hentessel beszélt teli pofával, és azt mondta: "A magyar ember arról lehet megismerni, hogy nem bírja a tejet. Mert az igazi magyarok nem isznak tejet." erre én odaszóltam neki, hogy "Ne mondjon már ilyet, én ősi magyar családból származom a felvidékről és Vas megyéből, 800 éves család, de én napi egy litert biztos megiszom, az apám is megiszik." Err rámförmed, hogy "akkor maga nem magyar. Nagyon kevés az igazi, vértiszta magyar, alig van párezer, és én vagyok az egyik. Maga hol született? (teli pofával)" mondom neki "Zuglóban", erre ő:" Én meg Kecskeméten! Na ez a nem mindegy!!!!". Erre befejeztem a kajálást, és odaszóltam neki, hogy "Maga nem magyar, de a legkevésbé sem. Ugyanis engem kisgyermek koromban már megtanított a nagyapám arra, hogy magyar ember evés közben nem beszél." Ez így történt. A jobbikosok jelentős része egyébként pont ilyen korlátolt. Ez tökéletesen reprezentálja.

Putyilov gyári melós 2012.04.12. 09:26:13

@Hertelendi:

De mennyivel magasztosabb, amikor a nemzetért, hazáért, Istenért teszi ezt a pártvezetővel :O)))

drover(fanyul társa) 2012.04.12. 09:26:49

@Putyilov gyári melós:
hehe.. azon már én is elgondolkoztam, milyen furán érezheti magát Zazrivecz úr amikor elkezdenek körülötte "büdöstótozni"..

notib 2012.04.12. 09:29:38

Fedor:

Elton Johnt és a Qweent nem azért szeretjük, mert buzik is vannak köztük, hanem a zenei teljesítményükért, az adományozásért stb.

nem hiszem, ha azt mutatnák be, amikor Elton felségét a Józsit nyalogatja, vagy szegény Mercury egy buzibárban működött egy másik büszkével, annak is olyan sikere lenne....

szegény Simándyról se tudta a közönség zöme, hogy mi újság, nem is kérkedett vele, büszke meg egészen másra volt, Kossuth-díj, meg ilyen megvetendő dolgok amire minek büszkének lenni, buzinak lenni az az igazi büszkeség...

thwarter 2012.04.12. 09:32:50

Hihi, a magyar romai katolikus egyhaznak nincsenek pedofil tagjai... Legalabbis ellentetben az osszes tobbi orszaggal, nalunk egyedul nem voltak ebbol kifakado botranyok.

2012.04.12. 09:35:19

@Ritchard Börtön: "20 évvel ezelőtt nemzeti konzervatívnak hívták ezt az irányt, de akkor közel nem voltak ennyire veszettek."

Szó sincs veszettségről, nem a jobbik lett náci, hanem a nemzeti eszméket tiporták annyira földbe, hogy mamár arra néznek furcsán és elkerekedett szemmel, aki még el tudja szavalni a szózatot. Ha úgy tetszik a nemzeti érzelem = UFÓ. A normlális konzervativ dolgokat, hazáját szerető ember a náci.

„jobbikossal beszélek, egyértelmően látom szemében azt a sötét gonoszságot, aminek alapfeltétele az, hogy a nap 24 órájában folyamatosan a harag, az indulat és a győlölet az alap életérzése”

Ez azért nem teljesen így van. Itt élünk egy állatkerben összezárva 10 millióan, és egy mégnagyobb állatkertben 7 milliárdan, és bár nagyon sokszor itthagynám ezt az egészet, sajnos nincs kijárat. Itt kell élnünk együtt összezárva, de azokra senki nem gondol, akiknek fontos a haza, a hagyományos értékrend, a tradícionális dolgok, akik a divatos materiális dolgokat, és őrült sarkaiból kifordult világot szivesen felcserélnék valami nyugodtabbra, egyszerűbbre. Ezek az emberek egyrészt dühösek, hogy mindent feláldotak a plazmatévé oltárán, másrészt látjuk hogy a világ a saját vesztébe rohan, sajnos velünk együtt, de ezt valahogy senki nem akarja érzékelni, és tenni ellene. Egyébként meg a Jobbik azokat a problémákat fogalmazza meg, amiket 20 éven keresztül mindenki besöpört a szőnyeg alá, most a szőnyeg alól kijött a szörnyeteg. Rózsadombról persze nem látszik, csak a csóró érzi, neki pedig más nem marad mint a harag. Ő látja azt amit te (még) nem. Engedjük már meg neki, hogy legalább utálhassuk azt, aki átvitt értelemben, vagy ténylegesen az életünkre tör, aki elveszi a világunkat, tönkreteszi azokat a dolgokat, amiket a természet, és elödeink felépítettek, aki miatt minden nap családok válnak hajléktalanná. Hadd utáljunk már, hamár mást tettleg nem lehet tenni, ez a minimum, ne akarjátok már ezt is leszabályozni.

Hertelendi 2012.04.12. 09:40:14

@Jankove: Jaj ezek a hangzatos dumák..."nemzeti eszmék","Engedjük már meg neki, hogy legalább utálhassuk azt, aki átvitt értelemben, vagy ténylegesen az életünkre tör"
Ti ténylegesen és nem csak átvitt értelemben törtök mások életére.
Barátkozz meg a gondolattal, hogy mi meg benneteket utálunk.

thwarter 2012.04.12. 09:42:32

@notib: Senki nem beszel kovetendo peldarol: egy dologrol van szo, hogy mindenkit egyenlo jogok illessenek meg, fuggetlenul a szexualis orientaltsagatol. Arrol van szo, hogy mindenki maga donthesse el, hogy mit/kit szeret es hogy szereti, amig masnak azzal nem art (es ugye ezert baj a pedofilia, mert a gyerekek meg nem kepesek a megfelelo erett donteseket meghozni). Miert faj az valakinek, hogy masok maskepp csinaljak? A szexualis orientaltsag (csakugy, mint a vallas) az ember szemelyesigenek resze es mint ugy, nem kell elrejteni. Ha az emberek tobbsegenek gondja van ezzel, akkor inkabb oket kene megvaltoztatni. Azert miert nem haborodunk fel, mert valakinek ott fityeg a kereszt a nyakaban? Az egyhaz, es ugy altalaban az emberek az isten neveben sokkal tobb gyilkossagot es szornyuseget kovettek el, mint az egyenlo banasmodert es jogokert kuzdok. Ez utobbiak viszont semmifele atrocitast nem kovettek el, epp ellenkezoleg, oket erik folyamatosan olyanok.
+, ha valoban a homoszexualisok lennenek felelosek a HIV (az AIDS mar a tunetegyuttes, de mindegy, kis butus) terjeszteseert, akkor miert kaptak/kapjak el nok is?

Ritchard Börtön 2012.04.12. 09:43:06

@Jankove:
"nem a jobbik lett náci,"

De igen.

"nemzeti érzelem = UFÓ. "

Nagyon olcsó dolog a nemzeti érzelmet összemosni a jobbikkal. Én is nemzeti érzelmű vagyok, a jobbiktól mégis hányni tudnék. Nehogy már az legyen, hogy aki nemzeti érzelmű, annak jobbikosnak kell lennie, aki pedig a jobbiktól hányingert kap, az hazaáruló és nem nemzeti érzelmű. Én bátran vállalom, hogy vagyok akkora hazafi és hazaszerető, mint bármely jobbikos, mégis a gyomrom kifordul tőlük. A "Nemzeti érzelem = Jobbik", az egyik legnagyobb hazugsága a szélsőjobbnak.

"Ez azért nem teljesen így van."
Az én tapasztalatom szerint viszont így van. A jobbikost arról lehet megismerni, hogy bármilyen körülmények között találkozol vele, vagy beszélsz vele, a második mondatnál már politizál. Semmi másról nem tud beszélni, csak erről, akárcsak a Forrest Gump Bubbája a rákhalászatról.

"Ő látja azt amit te (még) nem."

Honnan tudod, hogy én mit látok?
Ez egy jobbikos hazugság. "Aki nem ért egyet a jobbikkal, az nem lát valamit, amit a jobbik igen".

Ez nem így van. Képzeld el, van olyan ember, aki csóró, mindent lát, amit a jobbik, ugyanúgy szereti a hazáját, nemzeti érzelmű, akinek fontos a haza és a hagyományos értékrend, és mégis hányik a jobbiktól. Bizény van ilyen ember. Én is ilyen vagyok.

2012.04.12. 09:44:37

@Hertelendi: A te ferdült világodban mi vagyunk az ellenség. Azonban engem -veled ellentétben- nem érdekel hogy utálsz.

Hertelendi 2012.04.12. 09:54:36

@Jankove: Megyek fürödni miután neked válaszoltam, árad a mocsok belőled...

kútásó 2012.04.12. 09:55:33

Az "és" szerinted egyenlosegjel?

Ritchard Börtön 2012.04.12. 09:56:19

@Jankove:

A baj önmagában ott van, hogy a jobboldaliság létfeltétele az ellenségkép, és ellenség nélkül semmit nem ér az élet. Figyeld meg, a jobboldali rezsimek azt csinálják, hogyha már az összes szóbajöhető ellenséget felszámolták, akkor ellenség nélkül maradnak, és az úgy nem jó. Azonnal csinálni kell, de nem marad más, mint saját maguk közül keresni ellenséget. Nézd már meg mi van a szélsőjobboldalaik között. A Betyársereg veri a jobbikot, a magyarok nyilai betyársereget, vagy mittudomén, mert egymás számára is ellenségekké kell válniuk, akkor igazi a buli. Ha lehet mondogatni, hogy "én vagyok az igazi hazafi, nem te". "Te ne hangoztasd magadról, hogy nemzeti vagy te hazaáruló". És így, ezzel a kakaskodással jól elszórakoznak.

Marcangoló Korelnök 2012.04.12. 09:57:02

@tobias2: nem firtatom, Toby, hogy ez a végtelenül demagóg észrevételed kapcsolatban áll-e nemi irányultságoddal, de amit leírtál, tömör hülyeség. Amit Zoltán leírt, tudományosan alátámasztott tendencia. A te "vicces" következtetésed azonban nem egyéb téves okfejtésnél. Ha valaki öreg korára egyre alacsonyabb, abból nem következik, hogy 80 éves korára 1 mm magas lesz.

Ritchard Börtön 2012.04.12. 09:57:15

@kútásó:
nem, de egy kategóriába sorolás egy ilyen törvény esetében. Azaz lehet egyenlőségjelnek nevezni.

2012.04.12. 10:00:02

@Ritchard Börtön: Veled barátom az a baj, hogy te nem nemzeti érzelmű vagy, hanem egyszerű tévénéző agymosott fideszes. És ez nagy különbség. A te mércéd pártokban van, nem a tettekben. Ha tettekben lenne, akkor a fidesztől és a többi párttól hánynál, ugyanis az elmúlt 20 év teljesítménye annyira gyalázatos, hogy számokban nem ábrázolható. Egy minden értelemben szétvert és megnyomorított nemzet az eredménye. Amit te szeretsz, az csak szavakban nemzeti, tettekben kurvára nem az. Magyarországon a jobbiknak egyértelműen a tévéfüggő, tévét kanállal zabáló, (ha úgy tetszik kétharmad) közönségnél a legnagyobb az elutasítottsága, és ebből tökéletesen látszik, hogy mesterségesen generált, és világbaszórt jobbikellenes gyűlölet, és hangulatkeltésről van szó. Ugyanis a Jobbik csak 2 éve parlamenti párt, semmilyen formában nem köthető hozzájuk az ország kifosztása, viszont masszívan támogatják a tradíciót, és az egyetlen párt aki rendet szeretne tenni az ugaron, viszont a tévénéző tömegekhez ritkán jutnak el a morzsák, az is kikozmetikázva átalakítva. Nomeg a negatívumok. Meg kell barátkoznotok a gondolattal, hogy léteznek emberek, -sajnos még elég kevesen, de a számuk folyamatosan nő-, akik a szájkarate helyett többet várnak, és akiket nem érdekli az européer norma, a polkorrektség, csak egyszerűen rendet akarnak végre, bármi áron, és azt hogy a dolgok a helyükre kerüljenek.

Marcangoló Korelnök 2012.04.12. 10:01:28

Az év többi napján aki időben fekszik, semmiféle homoszexuális megnyilatkozással nem találkozik a nyílt utcákon. Nem fogják egymás kezét, nem ölelkeznek, nem csókolódznak. Lenne egy nap, egyetlen, amikor ezt megtehetnék. De a tiltáspártiaknak is van igazságuk abban, hogy a nyílt, provokatív, otromba, politikai célzatú (és velejéig hazug) vallásgyalázásukkal eljátszották a többség rokonszenvét.

kerecsen2010 2012.04.12. 10:01:29

@Tallono: Ó, igen, itt mindenki zsidó, aki nem antiszemita, és mindenki buzi, aki nem akarja 3 évre sittre vágni őket.

Marcangoló Korelnök 2012.04.12. 10:02:35

@kerecsen2010: fordítva, itt mindenki moslékzabáló disznó, aki nem homoszexuális.

2012.04.12. 10:03:47

@Ritchard Börtön: "jobboldaliság létfeltétele az ellenségkép"

Hol van ebben a probléma? Valaki tönkretette az országot, és azt látni, hogy folyamatosan züllik lefele, megállíthatatlanul. Az eredmény, a jelek, a tevékenység minden nap tettenérhető, az ellenség nagyon is létezik, csak nem látható.

Ritchard Börtön 2012.04.12. 10:10:06

"Veled barátom az a baj, hogy te nem nemzeti érzelmű vagy, hanem egyszerű tévénéző agymosott fideszes."

Ezt mikor hallottad rólam?
(Mert hogy a fidesztől is hányok, és TVt nem sokat nézek)

"És ez nagy különbség. A te mércéd pártokban van, nem a tettekben. "

Meséld el nekem, hogy te mit tettél eddig.

"Amit te szeretsz, az csak szavakban nemzeti, tettekben kurvára nem az. "

Honnan tudod, hogy én mit tettem eddig, vagy, hogy mit szeretek? Mikor olvastál az én tetteimről és arról, hogy mit szeretek?

Tökéletesen illusztráltad a korábbi elméletemet, ami miatt otthagytam a szélsőjobbot. Miszerint aki nem lrt egyet, aki kérdez, aki megkérdőjelez, az nem igazi hazafi. Azt azonnal besorolják valahova, mint te most engem a TV néző fodeszes agymosottak közé, hogy azonnal ellenséget lehessen belőle csinálni, ellenséges csoporthoz lehessen társítani, mert a jobboldaliság olyan ellenség nélkül, mint a palacsinta túró és mazsola nélkül. Igaz? Tehát, ahogy kérdezni vagy megkérdőjelezni mer az ember, azonnal ellenség lesz, és anélkül, hogy bármi információ lenne az illetőről, azonnal berakják az ismert ellenségek rendelkezésre álló 2-3 csoportja közül valamelyikbe, függetlenül attól, hogy az illetőnek bármi köze lenne azokhoz. Ezt a buta jobbikos - mint te - a következő mondat eljövetelének pillanatában már el is hiszi, tényként kezeli, és a mondanivalója a továbbiakban csak és kizárólag azon a "tényen alapul", hogy akihez beszél, az az, és oda tartozik, ahova ő fél mondattal korábban berakta. Nagyon köszönöm ezt a hozzászólásodat, mert én nem tudtam volna ilyen jól illusztrálni a szélsőjobb és a jobbik összes komoly problémáját egy bekezdésben.

Ritchard Börtön 2012.04.12. 10:10:37

@Jankove:

Oroszlánnak hiába magyarázom, hogy büdös a ketrec.

wirth6 2012.04.12. 10:13:34

@Fedor: Persze hogy van alapja, annyi, hogy volt már olyan, hogy pedofil pap zaklatott valakit. Ez viszont nem teszi az inkriminált mondatot védhetővé, vagy kevésbé gusztustalanná. Nyilván tehetünk úgy, mintha a lelkészek, zongoratanárok, középiskolai tanárok közül senki nem lenne érintett, és a papneveldékkel a fiatalkorúak molesztálása is eltűnne, de ehhez nagyon erős, a katolikusokkal szembeni ellenérzések kellenek.

Marcangoló Korelnök 2012.04.12. 10:18:17

Amikor a futballszurkoló azt ordítja az MTK-meccsen, hogy indul a vonat, azt nem azért teszi, mert ő maga zsidók kínhalálát kívánná. Egyszerűen csak észrevette, hogy bizonyos embereket bosszanthat ezzel a szöveggel.
Ugyanúgy, amikor egy magára büszke ember nyilvánosan gyalázza a keresztény hit szimbólumait, akkor azt valószínűleg nem Isten elleni dühében teszi (valószínűleg nem is hisz Benne).
De egyikük se csodálkozzon, ha megkapja azt a pofont, amit kiszivattyúzott.

2012.04.12. 10:18:58

@Ritchard Börtön: Akkor definiáld már nekem légyszives, hamár ilyen szépen levezetted, micsoda seggfej vagyok: Mitől lesz valaki nemzeti érzelmű magyarországon? Te miért érzed nemzeti érzelműnek magad? Mert amit eddig olvastam tőled, az szöges ellentéte annak, amit eddig én gondoltam a nemzeti érzelmekről.

Taníts ó mester!

Marcangoló Korelnök 2012.04.12. 10:21:46

@Jankove: "Taníts ó mester!" - ez elég dunghillre sikeredett zárszó volt.

gézukácska 2012.04.12. 10:21:48

Egyetértek! A Jobbik dugja meg a börtönben a Morvait!!!

Disintegrator Rising · http://disintegrator.blog.hu/ 2012.04.12. 10:22:21

eddig is totálisan gyökérnek tartottam a jobbikot, de most négyzetre emelték magukat. másrészről viszont ha azt be lehet tiltani hogy valaki akármilyen gárdaruhában járjon, ennyi erővel ők is mondhatják hogy be kéne tiltani ha két faszi kézenfogva járkál.

Anunnaki 2012.04.12. 10:23:10

Mindennek van sötét és világos oldala. A lényeg a gyűlöletkeltés a sötét oldal kihangsúlyozásával, mert erre itt és most rárezonálnak a megnyomorított emberek. (Egy jóléti társadalomban, ahol magasabb a rezgésszint, nem találna ennyi támogatót egy ilyenfajta megnyilatkozás.) Ha a heterókat kéne utálni, akkor azzal kampányolnának, hogy mennyi kislányt erőszakol meg a nevelőapjuk, meg hogy a türelmi zónák teli vannak 14-16 éves, intézetből szökött drogos kislányokkal. Vannak társadalommérnökök, akik megtervezik ezeket a folyamatokat: adjunk a naplopóknak sok segélyt, a dolgozóktól vegyünk el mindent. A TV-ben menjen a legalja valóságshow, rendezzünk melegfelvonulást ahova csak a társadalom számára legvisszataszítóbb homokosok mennek el („normális” ember nem megy felvonulni ilyen gyűlölet közepébe), alapítsunk jobbikot aki lázítja a családos, dolgozó réteget és megfélemlíti a zsidókat. A hagyományos háború az emberek fizikai megnyomorításával zajlott a korszerű háború az emberek lelki megnyomorításával zajlik. Magyarország célpont, és jó utón járnak, hogy teljesen felbomlasszák, mert az emberek teljesen beveszik ezt az utáljuk egymást maszlagot.

Larry Silverstein 2012.04.12. 10:25:10

Szólás és gyülekezés joga nem korlátlan.

Sosem hallottam, hogy a leprások szólni meg gyülekezni akarnak. A buzik miért jobbak? Az indexen túlreprezentáltak?

Marcangoló Korelnök 2012.04.12. 10:25:28

@Anunnaki: ám senki se csodálkozzon, ha nyílt provokációinak gyümölcse beérik.

Disintegrator Rising · http://disintegrator.blog.hu/ 2012.04.12. 10:26:00

@Anunnaki: nem kell ehhez semmilyen társadalommérnök. más országokban is ugyanilyen hülyék az emberek ne aggódj.

Ritchard Börtön 2012.04.12. 10:29:01

@Jankove:

"Mert amit eddig olvastam tőled, az szöges ellentéte annak, amit eddig én gondoltam a nemzeti érzelmekről."

Először is ehhez semmi kétségem nem fér.

A nemzeti érzelem elsőleges manifesztuma a tett, ahogy nagyon helyesen megállapítottad. Csak tapasztalatom szerint a jobbikosoknál a tett kimerül tüntetésben, nagy szájhabzásban, kurucolvasásban, magyarszigetre járásban, d direkt, közvetlenül semmit nem tesznek, hanem kizárólag azt támogatják ideológiailag, aki majd reményeik szerint valamit tenni fog. Az én hazaszeretetem egyik alapvető rugója, hogy békességre kell törekedni, mert szeretem a hazámat, akárcsal a családomat, és aki a családját szereti, annak nem lehet normális állapot a családon belüli erőszak, a családon belüli ellenségeskedés. Az igazi családszerető ember mindet megtesz, hogy a családjában béke legyen. Aki a családja többségére ellenségként tekint az nem szereti azt a családot. Az egy önző és agresszív ember. A nemzeti érzelem nem a nemzet ellenségeinek vadászatát (gyakorlati és ideológiai) jelenti, hanem azt, hogy a nemzet javát keresi minden fronto, ugyanis azok is a nemzethez tartoznak, akik nem a szélsőjobboldal szerint nem. Az igazi nemzeti érzelmű felfogja azt, hogy nem lenne jó az a világ, ahol mindenki jobboldali, mert ilyen úgysem lesz, hiábavalóságokért pedig csak a buta ember lelkesedik. A nemzetet mindenkivel együtt kell szeretni.

2012.04.12. 10:30:12

@Anunnaki: Lényegében igaz, de itt most a tyúk vagy a tojás esete nem forog fent, a Jobbik létrejötte már reakció. Leginkább a gazdaságilag, morálisan, mentálisan tönkretett Magyarországra. Minél nagyobb a káosz, annál többen fognak biztos pontot, és orvosságot keresni a káoszra.

Anunnaki 2012.04.12. 10:37:52

@Jankove: Keresni lehet az orvosságot, csak kívül nem fogják megtalálni. A jobbik is csak a káosz része. Mindenkinek magába kéne rendet tenni, ez meg igen nehéz úgy, hogy az emberek az egójukkal azonosítják önmagukat. Az egó remekül manipulálható pl. TV-n keresztül.

Ritchard Börtön 2012.04.12. 10:38:16

@Jankove:

De ugye azért azt tudod, hogy a Jobbik - bár jobboldalinak hívja magát - a legkeményebb kommunista párt Magyarországon, csak belekevert egy pici kereszténységet (amit persze szemen köp), hogy ezt oldja.

Nem tudom, tisztában vagy e azzal, mi a különbség a jobboldal és a baloldal között elméletben.

A jobboldaliság lényege a rétegeiben elkülönülő társadalom, a királypártiság, a feudalizmus, mint a történelem során ITT VAN UGYE A TRADÍCIONÁLIS ÉRTÉKEK TISZTELETE. A tradícionális értékek a hangoztatott nagy magyar történelem évszázadaiból jönnek, melynek természetes velejárója az, hogy van egy gazdag, kiválasztott, alanyi jogon nemesi réteg, és vannak a szegények, jobbágyok, parasztok, akik kiszolgálják az előbbieket. Ez a magyar történelem 1000 éve. Nagy királyaink is ilyen világban éltek, sokuk Szent is lett. Ennek ellensúlyozása képpen másfél évszázada kitalálták a kommunizmust, aminek a lényege az, hogy vesszenek a kizsákmányolók, akik rajtunk élősködnek, el kell őket űzni, a népi nagy tömegek kezébe kerüljön a hatalom, számoltassuk el a gazdagokat, aki szegény sorba juttattak minket, ne legyenek kiválasztott gazdag rétegek, elég volt az elnyomásból. Ezt Marx nagyon szépen kitalálta, és a Jobbik most szépen képviseli is. Csak mellette belekevernek egy kis rovásírást. De ettől még szó szerint ugyanazt hirdeti a jobbik, mint az elmúlt 100 év összes vérkommunista forradalma, csak azzal a különbséggel, hogy kihagyják belőle az internacionalizmust. Kelet-európa a világ egyetlen olyan helye, ahol a baloldali jobboldaliság paradoxona létezik, azaz a kommunista nácizmus. Ez okoszta jugoszlávia vesztét is. Szóval nyugodj meg, ha a Jobbikot szereted, a kommunista eszmékhez vagy hű.

2012.04.12. 10:45:24

@Ritchard Börtön:
Amit itt leírtál, az nagyon szép, és szegről végről egyet is értek vele. De még mindig nem látom a tetteket. Sajnos semmilyen szempontból nem nyújt megoldást a „szeressük egymást gyerekek” a mi kis problémánkra. Az egyik hatalmas tévedésed, hogy szerinted minden jobbikost csak a harag és gyűlölet éltet. Pedig magam is jobban érezném magamat egy olyan világban, ahol az emberek megtanulnának újra őszintén mosolyogni egymásra, és ezt az undorító acsarkodást, felváltaná a nyugalom és béke. De –veled ellentétben- én biztos vagyok benne, hogy a hit, és a nyugodt várakozás, meg „szeressük felebarátainkat” „nyújtsd oda a másik orcádat” ide már édeskevés. Már nagyon régóta az, ami itt folyt, és folyik, azért más országokban már kő kövön nem maradt volna. Szerinted, hova és mire kellene még várni? Amit te megoldásnak gondolsz, miszerint ne tegyünk semmit, szeressünk, oszt majd spontán megoldódik minden magától, az csak egy szép ideologia, de nem megoldás.

Larry Silverstein 2012.04.12. 10:47:25

@Ritchard Börtön: Se a králypártiság, se a feudalizmus nem része a jobboldaliságnak elméletben sem, de ne erről beszéljünk.

A jobbik valóban nem feltétlenül jobboldali, de kit érdekel ez? A választókat gondolod hogy ez érdekli? 90%.nak arról sincs fogalma, hogy mi az hogy jobb meg bal, a programokat pedig a 99% nem ismeri.

Ritchard Börtön 2012.04.12. 10:50:20

@Larry Silverstein:

"Se a králypártiság, se a feudalizmus nem része a jobboldaliságnak elméletben sem, de ne erről beszéljünk."

Szó szerint nem része, de a jobboldaliság egyik alapelve a nagyobb társadalmi különbségek elfogadása

"A jobbik valóban nem feltétlenül jobboldali"

Akkor ezt legyen szíves magárók kijelenteni.

2012.04.12. 10:51:37

@Ritchard Börtön: "Nem tudom, tisztában vagy e azzal, mi a különbség a jobboldal és a baloldal között elméletben"

Nem tudom érdemes-e ezzel egyáltalán foglalkozni, hogy a jobbik melyik sztenderdbe fér bele. Nem kulcskérdés, hogy szabványos jobboldali, vagy baloldali párt. Engem az érdekel, hogy a mai Magyarországi lehetőségek között, mi vezet megoldásra. Mi billenti helyre az emberek értékrendjét, mi tudja kibillenteni, a túlpörgött fogyasztói társadalom, a materialista szemlélet okozta gazdasági és mentális züllést.

Larry Silverstein 2012.04.12. 10:53:13

@Ritchard Börtön: Miért jelentene ki egy párt olyat, ami a választót nem érdkli?

A maszop akkor gazdasági programjában szélsőjobboldali volt a gyakorlatban, szélsőliberális a kultúrában. Oda is kerültek ahol a helyük van.

nahát-nahát 2012.04.12. 10:55:03

"3. Mi legyen a papneveldékkel? Ja nem, azok maradhatnak, ott nem propagálják a pedofíliát csak művelik."

"1. A homoszexualitás és a pedofília közé egyenlőségjelet tenni továbbra is a legaljasabb csúsztatások egyike."

Pontosabban: a Katolikus Egyház " és a pedofília közé egyenlőségjelet tenni továbbra is a legaljasabb csúsztatások egyike."

Mellesleg a valóban undorító a Jobbik, és semmi közük a kereszténységhez, sokkal inkább az iszlámot propagálják.

salamander 2012.04.12. 10:57:05

"2. Akkor most betiltanának minden filmet, amelyben van meleg karakter? Tiltólistára kerülnének a Queen, a Pet Shop Boys, az Army of Lovers, valamint Elton John és George Michael klipjei?"

IGEN - ezeket a homokos köcsögöket nem kellene a kultúra és a zene isteneivé emelni.

***

Ritchard Börtön 2012.04.12. 11:02:48

@Jankove:

" Sajnos semmilyen szempontból nem nyújt megoldást a „szeressük egymást gyerekek” "

Ezt Krisztusnak magyarázd. Ő valamiért ezt az parancsot adta.

"Az egyik hatalmas tévedésed, hogy szerinted minden jobbikost csak a harag és gyűlölet éltet."

Én azt mondam, hogy a jobboldaliság előfeltétele, hogy legyen ellenség.

"„nyújtsd oda a másik orcádat” ide már édeskevés. "

Hol van az a Bibliában, hogy "ez csak egy bizonyos ideig működik"?

"Amit te megoldásnak gondolsz, miszerint ne tegyünk semmit,"
Mikor mondtam neked, hogy ez a megoldás?
A megoldás az, hogy mindenki a saját munkájában, a saját képeségeinek megfelelően, a saját tehetségét használva a nemzet javát szolgálja. Úgy kellene működni, mint a kereszténységben az ökumenikus mozgalmaknak, hogy a hasonlóságokat keresik, nem pedig a különbözőségeket. Kizsákmányoló réteg mindíg lesz, mindíg lesz politikai és üzleti elit. Ezellen felesleges lázadni, hiszen mindíg is volt. A "hass, alkoss, gyarapíts" is elég fontos parancs a Haza fényrederülése szempontjából, és nem is bibliai. Én egyébként még nem találkoztam olyan jobbikossal (pedig a zenészéletben van elég), aki valóban tett volna valamit, azon kívül, hogy cikkeket oszt meg a facebookon, jobboldali blogokból idézget, elmegy a tüntetésre, nagymagyarországos, Árpád-sávos rovásírásos H betű van a kocsián, goj motoros, nemzeti rockzenét hallgat, és a jobbikos haverjaival egymást fűtik, és bólogatnak, és ugyanzt mondogatják, amit te most itt, és nincs az az orbitális jobbikos politikai baromság, mint pld most ez a Tiszaeszlározás, amivel ne értenének azonnal egyet. Hiszen, ahogy mondtam, a legapróbb szilánkot sem lehet megkérdőjelezni, mert akkor mindjárt a többiek keresztüzébe kerül. Kb ebben merülnek ki a tettek. Én zenészként járom sokat a világot, mindenhol arra törekszem, hogy a magyar zene hírnevét öregbítsem, hogy ahol játszunk, ott azt gondolják az emberek, hogy a magyar egy tehetséges és ügyes nép, öröm volt, hogy itt voltak, reméljük, máskor is idejönnek. Sok olyan ország van, ahol bozonyos zenei műfajokban mi raktuk fel országunkat a térképre. Nekem ez jutott, ez a feladatom, én ezt tudom tenni a hazámért. Mindenkinek más jutott.

Larry Silverstein 2012.04.12. 11:03:34

@salamander: Egyetértek. De tiltani nem kell. Mindenesetre közpénzből semmit, közmédiában bojkott. Ha koncertezni jönnek, helypénz 3xpénzért, parkolási bírság, ÁNTSZ. Ahogy normális helyeken csinálják.

salamander 2012.04.12. 11:04:58

@zum trucc:
"@miro1: ne haragudj, az hogy hülyeségeket beszélsz, az még elemi jogod, de amit a magyar nyelv és helyesírás ellen elkövetsz, az túlzás. Vissza a 6. általánosba, tőlem lehet egyházi iskola is, ha vágysz egy kis pedofíliára."

Te, aki a másikat az elemi iskola 6. osztályába küldenéd, röviden megmagyaráznád mit jelent az elemi jog?
Netán az elemi iskolában tanultakra gondolsz, esetleg a nevezett személy minden elemi részecskéjének alanyi jogát szólítod meg ilyen ravaszul?

***

Ritchard Börtön 2012.04.12. 11:06:46

@Larry Silverstein:

"Miért jelentene ki egy párt olyat, ami a választót nem érdkli?"

Honnan tudod, hogy nem érdekli a választót? Beszéltél az összessel?

"A maszop akkor gazdasági programjában szélsőjobboldali volt a gyakorlatban, szélsőliberális a kultúrában."

Ez szó szerint így van.

Kave 2012.04.12. 11:06:57

A blog írója vagy funkcionális analfabéta, vagy elmeháborodott. Bár valószínű, hogy csak rosszindulatúan hazudozik, és úgy tesz, mintha nem értené meg a magyart. (Lehet, hogy nem is magyar a lelkem?)

1. Ki a nagymamád térdekalácsa tett a törvényjavaslatban egyenlőséget a homokosok és a pedofilok között. Szövegértés, általános iskola 2. osztály: 1-es!

2.Gyagáskám, a művészi tevékenység (filmek, színház, stb.) az teljesen más tészta. Ezt te mint a demokráciáért aggódó balliberós, igazán érthetnéd.

3. Rosszindulatú kirekesztő – antidemokratikus – észrevétel. Hát szabad így kirekeszteni és sértegetni egy egész vallási közösséget? Figyelj blogíró nácikám, ez büntetendő cselekmény!

4. Bő egy évtizede Morvai még naiv volt, és azt hitte, hogy a szókimondásával ellehet valamit érni a balliberálisoknál. Mára tanult a hibáiból. Rájött, hogy a magukat balliberálisnak hazudó körök általában a legnagyobb nácik a földkerekségen. (Ez kb. akkor történt meg, amikor EU-s kisebbségi biztosként a palesztinokat védte az izraeli gyilkos náci terrorral szemben….)

Változnak az idők a magyaroknak elegük van az elmebeteg hungarofób balliberális nácikból.
Fedor, sok butaságot írtál, leülhetsz 1-es!

Larry Silverstein 2012.04.12. 11:09:13

@Ritchard Börtön: 'Én azt mondam, hogy a jobboldaliság előfeltétele, hogy legyen ellenség.'

Butaság. Illetve nem. A jobboldaliság lényege, hogy a barát-ellenség vonalat nemzetek közé teszi, ahogy ez természetesen következik abból, hogy több nemzet van.

A baloldaliak az árkokat a nemzeten belül ássák. Társadalmi rétegek között, de ellenségkép mindig van, enélkül nincs és soha nem volt politika.

Ez abból következik, hogy a nacionalizmus organikusan fejlődött ki a nemzeteknél, a baloldaliság pedig mesterséges - persze zsidó - találmány, mármint ők találták ki nekünk, hiszen Izrael közismerten szélsőjobbos.

Larry Silverstein 2012.04.12. 11:14:31

@Ritchard Börtön: Egyébként én örülök, hogy van Jobbik, még ha nem is értek mindenben 1et velük.

Mindenesetre biztos, hogy 1-2 választás múlva jön egy erős cigánypárt(vagy nem cigány de cigánybázisú párt), exponenciálisan növekszik majd(ahogy cigányaink), 30 év és lehet költözni elfele. Vagy falakat építeni a városok köré géppuskafészkekkel. Akkor honnan okoskodnak majd liberátoraink? Gondolom Brüsszelből.

BelaVak 2012.04.12. 11:17:28

@Neonknight:
I want to break free... hogy csak a legnyilvanvalobbat emlitsuk.

Disintegrator Rising · http://disintegrator.blog.hu/ 2012.04.12. 11:19:42

@Larry Silverstein: ezeket a jobbikos fantazmagóriákat szeretem a legjobban :)

Ritchard Börtön 2012.04.12. 11:22:15

@Larry Silverstein:

"A jobboldaliság lényege, hogy a barát-ellenség vonalat nemzetek közé teszi"

Igen, de ez pld a kereszténység egyik alapelvének a szemenköpése, de a jobboldali mozgalmak előszeretettel keresztényezik magukat.

"ellenségkép mindig van, enélkül nincs és soha nem volt politika."

Ez igaz, de ennek azért sok fokozata van.

"baloldaliság pedig mesterséges - persze zsidó - találmány, mármint ők találták ki nekünk, hiszen Izrael közismerten szélsőjobbos."

Igen, de azért ezt ketté kell választani. A baloldaliságot kitaláló zsidók nem voltak szélsőjobbosok. Izrael politikája viszont valóban az. Itt azért sok apró választóvonal van.

Larry Silverstein 2012.04.12. 11:25:05

@Ritchard Börtön: Hagyjál már a kereszténységgel. A gyakorlatban az egyházon belül sem tartották be soha, csak a kis kommunákban. Most politizálunk, nem?

Ritchard Börtön 2012.04.12. 11:26:27

@Larry Silverstein:

"Egyébként én örülök, hogy van Jobbik, még ha nem is értek mindenben 1et velük."

Én is örülök (illetve nem örülök, csak kell ilyen is), mert valóban több alkalommal felhívják a figyelmet tabu dolgokra, de sajnos attól már hányingert kapok, hogy ezzel egyidőben rengeteg rosszat és káros dolgot is csinálnak és mondanak, amit nem lehet szétválasztani az előbbitől, mert a jobbikos (tapasztalatom szerint szinte mindegyik), egyszerre hiszi el és támogatja a teljes palettát. Azt elfogadhatatlannak tartom, hogy a jobbikot tartsák az emberek a kivezető útnak.

Ritchard Börtön 2012.04.12. 11:28:36

@Larry Silverstein:

"A gyakorlatban az egyházon belül sem tartották be soha, csak a kis kommunákban."

Elég baj az sajnos. Nem is teszik jól ezt. Az egyház vagy annak sok képviselője ma is politizál, van olyan plébános, aki szélsőjobboldali blogot vezet, holott a blogírás ideje alatt is a plébániához tartozó emberek lelki támogatásával kellene foglalatoskodnia. Mondom ezt én, katolikus létemre. A katolikus egyház évezredes rákfenéje az, hogy nem akar kimaradni a politikából.

joszip 2012.04.12. 11:31:24

Hát nem tudom kire szavazzak legközelebb. A Jobbik beleszürkült a lényeges dolgokba (Trianon, államadósság), és elkezdi bazmeg Tiszaeszlárt, most meg a melegeket. Teljesen hülyék lettek.

Ritchard Börtön 2012.04.12. 11:34:00

@Larry Silverstein:

"Most politizálunk, nem?"

Hívő keresztény ember egyébként ezt nem tudja tiszta lelkiismerettel szétválasztani...

Larry Silverstein 2012.04.12. 11:50:27

@Ritchard Börtön: Ezért mondtam hogy nekünk találták ki a baloldalt a zsidók.

1. Van egy nacionalista Izrael.

2. Mindenki más legyen megfertőzve baloldlisággal, ami nemzetközi(értsd: zsidó) A lényeg az irányítás. A nacionalista országok magukat kormányozzák, a nemzetközi entitásokat zsidók.

Larry Silverstein 2012.04.12. 11:53:12

@Ritchard Börtön: A papok és politikusok sem rosszabbak mint a hívők és választók. Ha a hívők is csak alig veszi komolyan a tanításokat, akkor a papok miért tennék? Ha a választók lopnak csalnak hazudnak, akkor a politikusoknak miért nem lehet?

dukeekud 2012.04.12. 12:11:24

@thwarter: "hogy mindenkit egyenlo jogok illessenek meg, fuggetlenul a szexualis orientaltsagatol. Arrol van szo, hogy mindenki maga donthesse el, hogy mit/kit szeret es hogy szereti, amig masnak azzal nem art (es ugye ezert baj a pedofilia, mert a gyerekek meg nem kepesek a megfelelo erett donteseket meghozni)."
A pedofil sem art senkinek sem, mert az is csak, egy szexualis orientacio.
Nem a szexualitast kell buntetni, hanem azt, ha valaki buncselekmenyt kovet el.

Kaszáspók 2012.04.12. 12:20:25

Mindenki (legfőképp a média) csak a papok kapcsán emleget pedofíliát.

Pedig ha körülnéznének a nagyvilágban, látható lenne amiről senki sem beszél:
a rabbik körében nagyságrendekkel jobban jelen van ez az aberráció

Tallono 2012.04.12. 12:22:02

Fedor, Fedor még mindig nem látom, hogy elhatárolódnál a pedolfilía relativizálásától és szexuális orientációként való bemutatásától. Ezek szerint egyetértesz vele, ami azt jelzi, hogy még súlyosabban beteg vagy, mint gondoltam...

Tallono 2012.04.12. 12:25:39

@kerecsen2010: @MikeBoy: A kutya nem szólt hozzátok, a blogernek írtam, amúgy inkább leszek náci és fasiszta, mint olyan szerencsétlen, hazaáruló libsi mint ti...

zum trucc 2012.04.12. 13:00:09

@kalapocska: Nem engem provokálnak, én aztán nincs az a pénz, hogy bántsam a buzikat, általában igyekszem még a kézfogást is megspórolni velük, hanem a jobbik-féle mocskos náci bandát provokálják. Engem csak undorítanak.
A szélsőjobberek között nyilván sok a látens buzi, ezért ilyen agresszívek, de akkor is ostobaság a pofonos láda nyitogatása, csúfos vereség az ilyen buziparédé.
A pisiivók felvonulásának sem örülnék. Ők is undorítóak, meg mocskos már most is Bp, képzeld, ha csak minden harmadik kilötyögteti.
Már mér' vonulnék én fel a barátnőmmel? Jobb nekünk otthon, vagy kirándulni, meg utazni, meg a haverokkal, meg étteremben, a sor végtelen. Múzeumba is járunk, bizony'ám.
A buzifelvonulás sugallata valami olyan baromság, hogy buzinak lenni nem ugyanúgy titkolandó, mint pl. társaságban fingani. Emberek vagyunk, megesik olykor ez-az, de akinek volt gyerekszobája, annak nem téma sem a fing, sem a buzulás.
Sajnos a srác jelleme, habitusa végzetesen megtört a tragédiasorozatban, amelynek egyik eleme a bebuzulás volt. De állítólag újra látták csajokkal (a kölyök igen jóképű), úgyhogy drukkolunk neki.
Ugye normális ember 32 évesen már gyereket akar. Ezért sincs ebben a korban boldog buzi, csak ilyen megjátszós műboldog.

Tallono 2012.04.12. 13:00:16

Amúgy én még egy habzószájú liberálistól nem láttam közületek, ami bebizonyítaná tudományosan, hogy a homoszexualitás nem szexuális betegség. Azt a 60-as, 70-es évekig a világ minden pontján aberrációként kezelték és pszichológiai módszerekkel sikerrel gyógyították, ha nem genetikai aberrációról volt szó (ami a deviáns betegségek kb 5%-át teszi ki). Ezeket számos orvosi forrással tudom bizonyítani, mint azt már megtettem korábban a blogon.

Viszont ti nem fogtok tudni mutatni olyan pszichológiai szakvéleményt, ami nem szexuális betegségként kezelné az ilyen deviáns magatartásformát. Ti csak elfogadjátok ezt az állapotot, ami a ti dolgotok, de hogy merészelitek ráerőltetni az egész társadalomra, aki kifejezetten elutasítja az egészet, és lenácizni azokat, akik a társadalom és a gyerekek érdekeit tartják szem előtt és a törvény útján kívánnak fellépni az aberrációk népszerűsítése ellen...

A Jobbik meg nem nemzetiszocialista, az hogy nálatok a náci egy szitokszó, csak a ti szellemi fogyatékosságotok mutatója. Ebben az esetben ha kritizálni akarnátok a törvényjavaslatot és a Jobbikot, akkor maximum a homofóbiát lehetne rásütni, de ez se fedi le teljesen a valóságot. Jó lenne tisztában lenni a fogalmakkal, mert az lehet, hogy nálatok menő nácizni, aki nem olyan beteges és nemzetellenes, mint ti, de attól még szarhülyék vagytok ám, ezért is nevetséges amit csináltok, még szerencse, hogy ilyen kisebbségbe szorultatok az országban, remélem hamarosan teljesen eltűntök a történelem süllyesztőjében...

zum trucc 2012.04.12. 13:09:29

@salamander: Kétéltűkém, miért is magyarázzak neked közhasználatú kifejezéseket? Olyanokat ráadásul, amelyeket most nem is használtam?
Az értelmezéseid egyébként, nyilván szándékosan, tévesek. Te viccelni próbáltál.
Értem én a viccet, csak kurvára nem szeretem.
(Azt kérdezte ez a furcsa állat, mit jelent ez a szókapcsolat: elemi jog).
Hát, talán azt is jelenti, hogy közterületen ne legyen kénytelen a polgár undorító dolgokkal (kutyaszar, pisifolt, feltűnősködő buzik)találkozni.

zum trucc 2012.04.12. 13:20:40

@Tallono: Tudod, a nácik, mint a Jobbik is, azért olyan buziellenesek, mert rengeteg a soraikban a látens buzi.
Túlkompenzálnak, oda csatlakoznak, ahol hangos a buziellenes duma. Hogy elejét vegyék a gyanúnak.
Így aztán paradox módon a buzigyűlölő pártokban egyre kevesebb a heteró. Egyébként a buzik nagy gyűlölködők, úgyhogy érzelmileg jól aklimatizálódnak a nácikhoz.
Nyilván a Jobbiknál is ezért gurult el a gyógyszer.

zum trucc 2012.04.12. 13:37:42

@Kaszáspók: butaság, a cölibátus valósággal gyűjti a katolikus buzikat a papság soraiba. A rabbik meg simán házasodhatnak, nincsenek ministránsgyerekek, hanem öreg emberek magyarázzák a szentírást. Na ettől még egy vérbuzinak is rögtön lekonyul.

xenuka 2012.04.12. 13:46:03

a buzi az csak egy ratyi cigány vagy zsidó

zum trucc 2012.04.12. 14:03:00

@Larry Silverstein: nem a rabbi az öreg, bár amióta a német precizitás a múlté, sok rabbi éri meg az öregkort, hanem a ministránsok. A zsidó istentiszteleten az öregek "povedálnak", amúgy kurva unalmas, egyszer hallottam.

zum trucc 2012.04.12. 14:05:56

@xenuka: butaság, nagyjából ugyanannyi a buzi minden lakossági szegmensben. Amúgy a ratyi buzit jelent, úgyhogy feleslegesen ismételsz.
A nácik közt aránytalanul magas a buzik száma, mint említettem, ez egyfajta túlkompenzálás. Meg a buzik egy része vonzódik az erőszakhoz, a durva, primitív leegyszerűsítő nézetekhez.

Fedor · http://fedor.blog.hu/ 2012.04.12. 14:35:48

Na, tegnap óta nem követtem az eseményeket, szabadon hagytam a homokozót, és az utolsó pár hozzászólást látva, sokat nem vesztettem.

@Tallono: "Viszont ti nem fogtok tudni mutatni olyan pszichológiai szakvéleményt, ami nem szexuális betegségként kezelné az ilyen deviáns magatartásformát. "

Én tényleg nem tudom, hogy honnan szerzed az infóidat. A Nemzetközi Pszichiátriai Társaság a homoszexualitást 1974 óta nem tekinti pszichiátriai betegségnek, s a homoszexualitás a Betegségek Nemzetközi Osztályozásában sem szerepel, mivel nem betegség, így az is hülyeség, hogy kigyógyítottak volna bárkit is belőle. Egy dolgot lehet elérni megfélemlítéssel és/vagy bűntudatkeltéssel: elfojtást, alakoskodást, hazudozást. Olvass pl. utána, hogy mekkora lelki terhet jelentett Pilinszki Jánosnak a vágyai és vallássa elvárásai közötti eltérés. Tudod kik próbálkoznak ma a homoszexualitás gyógyításával? A szcientológusok. Te talán az vagy?

dukeekud 2012.04.12. 14:36:03

@Tallono: "Viszont ti nem fogtok tudni mutatni olyan pszichológiai szakvéleményt, ami nem szexuális betegségként kezelné az ilyen deviáns magatartásformát. "

Az a betegseg, ami zavarja akadalyozza valakinek a normalis, boldog eletet. Ha a homoszexualis embereket nem basztatnak, akkor ok boldogan, kiegyensulyozottan tudnanak elni a homoszexualitasukkal. A melegfevonulas is a homofob idiotak miatt van, mert egyebbkent a melegeknek eszukbe sem jutna, hogy harcoljanak azert ami mindenkinek alanyi jogon jar. A heterok sem vonulnak, mert senki sem korlatozza oket semmiben.

Nzoltan 2012.04.12. 15:58:23

A pedofilok és a melegek között nem sok a különbség. Mindkettő deviancia.

Amit bünteni kéne, az az erőszek minden formája. Ha mindkét fél akarja, akkor végülis mindenkinek jó. Ha nem, akkor ott erőszak van.

Tipikus példa, amikor elmeszelik az amerikai tanárnőt, ha ágyba viszi a tanítványát. Aki persze a bíróságról is széles vigyorral távozik miután a felevenítették az életének addigi legjobb pillanatait.

Fedor · http://fedor.blog.hu/ 2012.04.12. 16:28:50

@Nzoltan: "A pedofilok és a melegek között nem sok a különbség. Mindkettő deviancia."

NEM. A pedofil beteg valóban beteg, vagy valóban bűnöző, ha úgy tetszik, mert a gyerek védtelen, és testi, lelki károkat okozhat neki a szex, akár hetero, akár homo. De két felnőtt ember kölcsönös belegyezés esetén úgy szexel, ahogy akar. Mi a különbség, ha egy fickó egy nővel nyomja análban, vagy egy másik fickóval? És miért zavar az téged, ha másnak ez jó? Ha te nem akarod kipróbálni, ne tedd, senkinek sem kötelező, de te se írd elő másnak, hogy mit tegyen, és mit ne tegyen, amíg azt nem erőszakkal teszi.

dukeekud 2012.04.12. 16:56:05

@Nzoltan: "Amit bünteni kéne, az az erőszek minden formája. Ha mindkét fél akarja, akkor végülis mindenkinek jó. Ha nem, akkor ott erőszak van."

Ezzel egyet ertek, ha mindket fel kolcsonos oromere tortenik a szex, es mindenfele kenyszerites, eroszak kizarhato, akkor ott eletkortol fuggetlenul nincs mit buntetni.

A hirekben volt, hogy valami romaniai zongora tanart iteltek el, mert a 11 eves tanitvanyaval szexelt. Nem szep dolog, de eleg nyilvanvalonak latszik, hogy minket fel oromere tortent a szex, hogy igazabol nem tortent buncselekmeny, mert nem valoszinu, hogy egy gyerek evekig visszajar egy zongoratanarhoz, aki ot bantalmazza. Vagyis tonkretettek egy artatlan ember eletet a semmiert, mert az emberek a szexualitast meg mindig bunnek tartjak.

Tallono 2012.04.12. 18:13:24

@dukeekud: A melegfelvonulás azért van, mert egyes beteg állatok így próbálják letolni a deviancájukat az elutasító társadalom torkán. Normálisabb buzija ki se megy, tavaly is jobbára külföldi aberáltak jöttek... És persze mondani se kell kik pénzelik és támogatják a háttérből ezeket a felvonulásokat...

Tallono 2012.04.12. 18:16:34

@zum trucc: Téged orvos látott már? A gyűlölet a magyarság iránt elvette az eszed, keress fel sürgősen egy pszichiátert és kérj valami tablettát, ami leszonál egy jó darabig. Amúgy ha annyira oda vagy a nácikért, akkor jó ha tudod, hogy az ilyen futóbolondokkal kezdték mint te vagy...

Tallono 2012.04.12. 18:17:33

@Fedor: Látom ennyire olvastad el a linkeket, amiket a korábbi viták alatt mutattam...

Fedor · http://fedor.blog.hu/ 2012.04.12. 20:03:55

@Tallono: Ha ezalatt a poszt alatt toltál be linkeket, azokat nem olvastam, mert nem követtem a kommenteket tegnap este óta, mint jeleztem is. De ha olyan színvonalúak, mint a múltkoriak, és annyi közük van az igazsághoz, mint azoknak, akkor nem vesztettem sokat.

Fedor · http://fedor.blog.hu/ 2012.04.12. 20:14:15

@dukeekud: "A hirekben volt, hogy valami romaniai zongora tanart iteltek el, mert a 11 eves tanitvanyaval szexelt. Nem szep dolog, de eleg nyilvanvalonak latszik, hogy minket fel oromere tortent a szex, hogy igazabol nem tortent buncselekmeny, mert nem valoszinu, hogy egy gyerek evekig visszajar egy zongoratanarhoz, aki ot bantalmazza. Vagyis tonkretettek egy artatlan ember eletet a semmiert, mert az emberek a szexualitast meg mindig bunnek tartjak."

Már bocs, de ilyet csak egy pedofil ír le, vagy egy olyan, akinek fogalma sincs a gyerekről, és valószínűleg nem szülő. Egy 11 éves gyermeknél nincs olyan, hogy mindkét fél beleegyezése, és hogy biztos élvezte, mert visszament hozzá. Ne hozzuk már össze a homoszexualitást és a pedofíliát a másik irányból se. Az a tanár egy beteg állat, és szó sincs ártatlan meghurcoltatásról.

Neonknight 2012.04.12. 20:16:35

@BelaVak: Oké, hogy az "I want to break free"-ben női ruhában pózol Freddie, de az inkább komikus mint provokatív vagy népszerűsítő. Egy ilyen klip hatására senki nem fogja menő dolognak tekinteni a homoszexualitást szerintem és nem is hiszem, hogy náluk ez lett volna a cél.
Nem ugyanaz a kategória mint pl egy "meleg-büszkeség" felvonuláson magukat illegető hímringyók.

Fedor · http://fedor.blog.hu/ 2012.04.12. 20:18:53

@Neonknight: "Oké, hogy az "I want to break free"-ben női ruhában pózol Freddie, de az inkább komikus mint provokatív vagy népszerűsítő. Egy ilyen klip hatására senki nem fogja menő dolognak tekinteni a homoszexualitást szerintem és nem is hiszem, hogy náluk ez lett volna a cél."

Biztos vagy te abban, hogy a törvényjavaslat kiagyalói is így gondolnák? Az ilyen homályosan megfogalmazott tiltásokban pont az a szép, hogy egyre jobban lehet feszegetni a határait megfeleő szándék esetén, hogy mi férhet még bele...

dukeekud 2012.04.12. 20:43:30

@Fedor: Ugy latom hogy inkabb neked nincs fogalmad a dolgokrol, mert egy 11 eveshez, mar nem a pedofilok vonzodnak, hanem a normal heterok, homoszexualisok.
A pedofilok a nemi erettseg elotti korosztalyt szeretik.
Es a hir szerint, evekkel kesobb a lany naplojabol derult ki az eset, szoval olyan nagy trauma biztos nem erhette. Persze a reszleteket nem ismerjuk, mi es hogyan tortent, de egy 11 eves csaj siman vonzodhat egy felnotthoz annyira, hogy akar szexeljen is vele. Emlekszem altalanos iskolaban a 12 eves csajokat ugy kelett levakarni a 35-40 koruli rajztanarrol, mert ha csak tehettek csimpaszkodtak mindenen, es allando tema volt, ki hogyan szexelne vele. Fuggetlenul a torvenyektol, nem hiszem, hogy olyan nagy megrazkodtatas lett volna barmelyiknek is, ha a tanar belement volna.

2012.04.12. 20:55:05

@dukeekud:

Tedd már meg a kedvemért, hogy egy forgalmas tér közepére kiállsz ezzel a véleményeddel.....
És ne várj sokáig!

Fedor · http://fedor.blog.hu/ 2012.04.12. 20:57:19

@dukeekud: Az, hogy egy 11 évesnek esetleg már pár hónapja megvan a menzesze (ha egyáltalán), kurvára nem jelenti azt, hogy szexuálisan érett lenne, azt meg pláne nem, hogy felelősen tudna dönteni.

Egészséges felnőtt pedig NEM vonzódik 11 éveshez (akár hetero, akár homo), vagy ha igen, akkor én csak betegeket ismerek magammal az élen...

De legalább megkaptam a választ: ezek szerint viszont te vonzódsz.

Tallono 2012.04.12. 21:34:16

@Fedor: Ugye milyen szép a liberalizmus Fedor? Ha most, mi, radikális hazafiak nem fogjuk le a kezeteket és szabunk határt annak, hogy mi normális és mi nem (ebben amúgy a természet sokat segít...), akkor azt fogod 10 év múlva észrevenni, hogy két bajszos dukeekud dugja a gyerekeid a játszón. Akkor lefogadom te válnál a legnagyobb nácivá azonnali halálbüntetést visítozva. A szabadság nem egyenlő a szabadossággal...

Fedor · http://fedor.blog.hu/ 2012.04.12. 22:31:41

@Tallono: Te hülye vagy. A pedofíliát nem akarják a liberálisok se legalizálni sehol sem, mivel az valóban káros. Fogd már fel, hogy... Á, kár beléd a szó...

dukeekud 2012.04.12. 23:14:30

@Fedor: "kurvára nem jelenti azt, hogy szexuálisan érett lenne, azt meg pláne nem, hogy felelősen tudna dönteni."

En se gondolom, hogy 11 evesen barkinek is szexelnie kene, barkivel is, de alapveto kulonbseg van, hogy valaki onszantabol hoz egy szamara esetleg nem tul jo dontest, es akozott, hogy valakin nemi eroszakot kovetnek el. Es lemernem fogadni, hogy ott a zongoratanarnal, semmilyen eroszak, vagy egyebb visszaeles nem tortent. Persze azert en se terjesztenem fel az ev tanara dijra.

"Egészséges felnőtt pedig NEM vonzódik 11 éveshez (akár hetero, akár homo), vagy ha igen, akkor én csak betegeket ismerek magammal az élen..."

Hat erdekes, akkor 100-200 eve biztos mindenki beteg volt, mert akkoriban az ilyen koru lanyokat ferjhez adtak, es gyereket szultek.

zum trucc 2012.04.12. 23:51:05

@Tallono: Mi a bajod?
1. A Jobbik náci, ezt nem is igen titkolják.
2. A nácik közé mindig sok buzi tartozott, már leírtam, miért, (túlkompenzálás, az erőszak fetisizálása).
3. A buziparédét két fél rendezi, hogy olyan legyen, amilyen: a buzik és a nácik.
4. Édesanyádat szidalmazd, te állat.

dukeekud 2012.04.13. 00:03:15

@Fedor: Csak hogy tisztazuk, a pedofilia egy szexualis iranyultsag, amin nincs mit legalizalni, az csak ugy van, akar "legalizaljak", akar nem.
Valoszinuleg genetikai eredetu.
Es ugy lesz valaki pedofil, hogy gyerekkorban a pszihoszexualis fejlodes meg all, meg a nemi eres
elott. Nem eri el a felnotekre jellemzo alapotot. Testileg, ertelmileg felnott lesz, de az erzesei
vagyai, tovabbra is gyerekkori fejletsegi szintjen maradnak.

Fedor · http://fedor.blog.hu/ 2012.04.13. 09:06:39

@dukeekud: "100-200 eve biztos mindenki beteg volt, mert akkoriban az ilyen koru lanyokat ferjhez adtak, es gyereket szultek."

1. Esetleg frissítsd fel a biológiai tanulmányaidat. Férjhez valóban adtak lányokat ennyi idősen (bár nem 100-200 éve, hanem régebben), anyagi meg politikai okokból. De hogy szültek volna rendszeresen?

2. Nem tudom feltűnt -e, de most már nem a középkorban élünk. Szeretném azt hinni, hogy azóta fejlődött valamennyit az emberiség, de téged olvasva vannak kétségeim. Mindenesetre nagyon örülök, hogy (remélhetőleg) nem ismerlek személyesen.

"Csak hogy tisztazuk, a pedofilia egy szexualis iranyultsag, amin nincs mit legalizalni, az csak ugy van, akar "legalizaljak", akar nem.
Valoszinuleg genetikai eredetu."

Mondtam már, hogy ne próbáld meg összemosni a homoszexualitással. Amit írtál az arra igaz. A pedofília viszont valóban pszichiátriai betegség, nem hajlam, és semmi köze a genetikához.

Csak hogy tisztázzuk.

Tallono 2012.04.17. 16:43:49

Jön még kutyára dér:

"Losonczy Pál, a Jobbik fővárosi frakcióvezetője elmondta: a Fővárosi Közgyűlés következő - április 25-i - ülésén benyújtanak egy rendelettervezetet, amelynek elfogadásával meg lehetne akadályozni a Budapestre tervezett "melegfelvonulást" és "melegolimpiát". Az ellenzéki politikus emlékeztetett rá, hogy április 15-én életbe lépett az önkormányzati törvény azon módosítása, amelynek értelmében egy képviselő testület önkormányzati rendeletben meghatározhat tiltott, kirívóan közösségellenes magatartásokat, amelyek elkövetőjét akár 50 ezer forint pénzbírsággal is sújthatják."

Fedor · http://fedor.blog.hu/ 2012.04.18. 12:44:14

@Tallono: Már csak az a kérdés, hogy hol lesz itt kirívóan közösség-ellenes magatartás? Egy demonstrációról és egy sporteseményről beszélünk.

Komolyan nem értem, miért jó az neked, ha másnak meg nem jó, miközben teljesen ártalmatlanok...

Feltételezem a legszívesebben engem is elvitetnél, ha megtehetnéd, csak mert olyanokat írok a nyilvánosság számára, ami neked nem szimpi.

Tallono 2012.04.18. 15:12:20

@Fedor: Nekem az nem jó, hogy a buzik erőszakosan, rá akarják erőltetni a betegségüket a társadalomra, ami ki akarja magából vetni őket, és ezt nem fogják fel... Ill. felfogják, csak leszarják, csak azért is. Sokkal nagyobb szimpátiát és elfogadást válthatnának ki magukból, ha "nagyvonalúan" lefújnák az egészet. Tudod okos enged, szamár szenved...

Ha megtehetném, akkor csak akkor kapcsoltatnám le a blogodat, ha aktív haza- és nemzetárulást követsz el. A buzi propaganda pl. annak számít. Ha nincs cselekvésre való felszólítás felőlem mindenkinek lehet olyan véleménye amilyet akar. Erről szólt amúgy a törvényjavaslat is.

Fedor · http://fedor.blog.hu/ 2012.04.18. 16:53:26

@Tallono: "a buzik erőszakosan, rá akarják erőltetni a betegségüket a társadalomra"

Arról most nyithatnánk vitát, hogy kis a beteg...

"Ha megtehetném, akkor csak akkor kapcsoltatnám le a blogodat, ha aktív haza- és nemzetárulást követsz el."

De hogy mi számít annak, azt persze te döntenéd el...

"A buzi propaganda pl. annak számít."

Látod, máris megvan az indok, persze csak a társadalom érdekében...

2015.03.12. 05:57:02

@Putyilov gyári melós: Balóné Morvai An.: Rotschild Klára! Echte magyar asszony, aki "zsidó farkincán" humorizál és ugrál, négy gyereket összehozva!
süti beállítások módosítása
google.com, pub-2368870423120984, DIRECT, f08c47fec0942fa0