Varga, Simicska, Orbán...
2012. június 21. írta: Fedor

Varga, Simicska, Orbán...

Egy tegnapi hír szerint

A Debreceni Ítélőtábla ma jogerősen három és fél év letöltendő börtönre ítélte különösen nagy kárt okozó, folytatólagosan elkövetett csalás miatt Varga Tamás Sándor üzletembert, a Fidesz egykori gazdasági tanácsadóját. (…) a bűncselekmények lényege az volt, hogy Vargáék fiktív beruházások, fiktív számlák és a vádlottak érdekeltségében lévő cégek révén jogtalanul igényeltek vissza forgalmi adót. (…) Varga Tamás Sándornak a letöltendő börtönbüntetés ellenére nem kell büntetés-végrehajtási intézetbe vonulnia az előzetesben töltött idő beszámítása miatt.

Érdemes felidézni az úriember múltját, aki még a gimnázimumban lett barátja Orbánnak és Simicskának, mert a sztorija sok mindent megvilágít a FIDESZ és az oligarchái kapcsolatából, hisz Varga gyakorlatilag nem más, mint Simicska mohóbb és gátlástalanabb verziója. Segítségemre ebben egy 2005-ös cikk lesz, amely annak kapcsán jelent meg, hogy több évi külföldi bujdosás után Varga rendőrkézre került.

A gazdasági ügyekről "senki nem mert, még a legszűkebb pártnyilvánosság előtt sem, érdemi diskurzust kezdeményezni" - írta Such György pártmegrendelésre 1994-ben készített belső használatú elemzésében. Az ugyanezen évben a pártelnökségért is ringbe szálló Wachsler Tamás pedig így fogalmazott: "A Fideszen belül a szervezet pénzügyeit, különösen ami a vagyongazdálkodást illeti, sűrű homály fedi. (...) A Fidesznek sikerült fából vaskarikát csinálni, és gyakorlatilag saját pénzünkből felépíteni azokat a vállalkozókat, akiktől aztán teljesen függővé váltunk."
Az egyik rejtélyes "vaskarika" a Hollandiában minap rendőrkézre került Varga Tamás.

Érettségi és katonaság után a trió Budapesten tanul tovább: Orbán és Simicska a jogon, Varga a közgázon, ám gyakori vendég a másik kettő közös kollégiumi szobájában. Varga a tanulásnál többre tartja a bizniszt, így előbb halaszt, majd bukik az egyetemen. Első nekifutásra antik könyvek, periodikák adásvételével foglalkozik, sikerrel. Ennek köszönheti, hogy beveszik a Századvég című folyóirat kiadási munkálataiba. Alapítója és tulajdonosa lesz a lap működtetésére életre hívott Századvég (később Centum) Kft.-nek. Az ügyvezetők és tagok között megtalálható Orbán Viktor, Kövér László, Kövér Szilárd, Stumpf István, Simicska Lajos és Schlecht Csaba. A céget végül - több másikkal együtt - a németországi török hegesztőmunkás, Kaya Ibrahim vette meg.

A parlamentbe kerülés minőségi váltást hoz a Varga-Simicska-duó számára. Miközben a Fidesz filléres gondokkal küz, nekik van mit a tejbe aprítaniuk. A garbós, "szakadt" fideszeseknek először a számukra idegen öltözködés szúr szemet.

- Méregdrága öltönyökben jöttek közénk, talpas fideszesekhez. Osztották az észt, de annyi nekik sem volt, hogy a márkajelzést levágják a zakó ujjáról - így az egyik hőskori aktíva.

- Olyanok voltak, mint két ukrán maffiózó - mondja más. - Nehéz smukkokkal és bojárbundában virítottak még nyáron is.
Harmadik, néven nevezhető "informátorunk", Bayer Zsolt (még a régi, liberális) '94-ben így fogalmazott: "Dr. Simicska körül egyre több volt a fegyveres őr, s lassan kezdtünk úgy kinézni, mint valami kokainbáró rezidenciája Kolumbia-Alsón."
Vargáék '91-ben ébrednek tudatára: pénzzé konvertálható a Fidesz népszerűség-emelkedése.

Az első Országgyűlés pártjai mandátumaik számával arányos méretű székházat kaptak az államtól. A Fidesz és az MDF kevesellte a juttatást. Kompenzációként azonban nem további ingatlant, hanem pénzt akartak. Bizonyítja ezt a Kincstári Vagyonkezelő Szervezetnek '91 decemberében írt levél: "Tekintettel arra, hogy a két párt jogosultságát kielégítő ingatlan nem áll rendelkezésre, így az MDF és a Fidesz pénzbeli megváltásra tesz javaslatot. A megváltás összege 1,7 milliárd forint." Kupa Mihály pénzügyminiszter áthúzta számításukat, milliók helyett a Tisztikaszinót "utalta ki" számukra. Amit csak egy év múlva tudtak értékesíteni - ez a székházbotrány.
Vargáék a pénz reményében hitelt vesznek föl a párt Lendvay utcai székházára (50 milliót a Magyar Hitel Banktól, 98 milliót a Budapest Banktól), és cégeket alapítanak.

- A legtöbb ügyet a Fico révén kívánták intézni - állítja egy párttag. - Ezen vesztek össze Herter Róberttel, az akkori ügyvezetővel.
Kérdeztük Hertert, hogyan emlékszik Vargáék tevékenységére, ő azonban elzárkózott a nyilatkozattól. Viselkedése érthető. Eltávolítása után "Kövér László bejelentette a frakciónak: Herter hallgatáspénzt kapott, de ha nem tartja a száját - ahogy a Csak a narancs voltban olvasható -, átmehet rajta a csuklós busz oda-vissza". Ha a busz nem indult is neki, ismeretlenek súlyosan megrongálják Herter autóját.

- Varga és Simicska nem állt szóba velünk, csak utasítottak - mesél egy Fico-közeli forrás. - Herter akkor sokallt be, amikor felvették a százmilliót a Fico "autókölcsönzési üzletágának" beindítására. Kérdőre akarta vonni Vargát, de az mindig csak annyit mondott: ne izgulj, megoldjuk, nem lesz gond.
Varga joghézagot talál. A vámmentességet élvező hazatelepülőktől megvásárolja autóbehozatali jogukat. A cégdömpingben megalakuló Best Lizing Bt. hozza be a határon a kocsikat - kilenc luxusautót 88 millióért -, majd az Auto Classic Kft. adja el őket. (1998-ban utóbbira is igényt tartott Kaya Ibrahim.)

- Sokak szemét szúrta, amit Vargáék műveltek - mondja forrásunk. - A hőbörgők egy részét megfenyegették, másokat megvettek: csajozásra kölcsönkaptak egy Jaguart vagy a piros Ferrarit.
Ez időben alakul 102 milliós alaptőkével a Quality Invest Rt. Igazgatósági tagja: Varga, Simicska, Kövér Szilárd. Felügyelőbizottsági tag: Kollár K. Attila. Részvényese: Varga, Simicska, Kövér Szilárd, Schlecht Csaba, Kaya Ibrahim. Egy nappal korábbra, április elsejére datálódik a 25 milliós Dolomit Kft. megalakítása. Utóbb e cég alapozza meg Orbán Győző bányabirodalmát - a Quality Invest hathatós segítségével.

Szeptemberre a székházügyből 640 millió folyik be a Fidesz számlájára. A pénzből 150 millióra emelik a Fico alaptőkéjét, és tehermentesítik a székházat. Vargáék kölcsöneiket székházpénzből törlesztik, így változik vassá a wachsleri fakarika. (Az eljárás során termelődött salakanyagokat - adó- és tb-tartozások - a török vendégmunkás vette meg, hiszen, ahogy Simicska tartja: mindenkinek "alkotmányos joga hülyének lenni".)
- Vargának minden bejött - magyarázza egy későbbi üzlettársa. - Élvezte, hogy okosabb a rendszerváltó politikusok legtöbbjénél, úgy érezte, bármit megtehet.

Egy év kellett ahhoz, hogy kiderüljön, mégsem mindenható. 1993 őszén - amikor a Fidesz 40 százalékon áll - felbomlik a "vargasimicska". Úgy tudni, a Mahir Rt. tulajdonlásán kapnak hajba. Részletekkel senki nem szolgál, Orbán mindössze annyit mond a pártvezetésnek: a pénzügyi tanácsadó szívpanaszai miatt hoszszabb betegszabadságra megy. (Varga később az ellene folyó bírósági tárgyalásoktól is erre hivatkozva marad távol.)

A Fidesz jó ütemérzékkel válik meg machinátorától, ugyanis 1994. január 21-én a luxusautó-üzlet miatt, adócsalás és fiktív jogügyletek vádjával letartóztatják Vargát. Csak néhány hónapot tölt előzetesben. A jogerős ítéletre 2003-ig kell várni. A Pest Megyei Bíróság két év hat hónap szabadságvesztésre ítéli. - Szinte nincstelenül, támogatók nélkül jött ki az előzetesből, de talpra állt - mondja egykori barátja.
És kitalálja, hogyan kell a semmiből pénzt csinálni.

- Mert nagyot álmodni - ironizál volt beosztottja. - A lényeg: akkorát kell hazudni, hogy senki ne gondoljon átverésre.
Hazudik is. A Fonyódi Sport Egyesületnek például sportszállót, fűthető focipályát és luxuskörnyezetet ígér Varga cége, a '96 szeptemberében bejegyzett IFC Investment Rt. A beruházás összege hárommilliárd forint. A tervek és a szerződések elkészülnek, az adóhatóság jóváhagyja az ütemterv szerinti kifizetést, miszerint nem az építkezés adott fázisaiban, hanem előre meghatározott napokon fizet a fővállalkozó a kivitelezőknek. A rendszerbe alvállalkozó strómancéget sorát építik, és egy a látszólagos pénzügyi transzfereket igazoló bankot.

Még egyetlen kapavágás sem történik, amikor a fővállalkozó elkezdi visszaigényelni a (fiktív) számlák után járó forgalmi adót. A végeredmény: miközben a Fonyód SE ingatlanjaira alig 160 milliót költenek, aközben 750 millió áfát igényelnek és kapnak.

- Az áfázásban nem bukik meg, ha nem olyan mohó - állítja egykori kollégája. - Volt, hogy karácsonyi ajándékra kellett neki az áfa.
A jogerős ítéleteket Varga már nem várja meg. Az APEH-nyomozás és a büntetőperek elől 2000 elején harmadik feleségével Prágába menekül. Kint lányuk születik. Körözést csupán az adóhatóság kérésére és csak két évvel távozása után adnak ki ellene. Úgy tudjuk, addig - hamis papírokkal - többször hazalátogat.

Közbevetőleg: sokatmondó, hogy egy szökésben lévő bűnöző körözésének elrendeléséhez az kellett, hogy a gyerekkori barát már ne legyen kormányfő…

Az ORFK célkörözési alosztálya 2003-ban bukkan nyomára. Ám az elfogására szervezett akcióban a cseh rendőrség csúnyán felsült. (...)

- Miután eltűnt, magyarországi kapcsolatait figyeltük - meséli Hoffman. - Idén februárban találtunk rá ismét.

A helyi hatóságok két magyar rendőr segédletével április hetedikén ütnek rajta bérelt lakásán. Varga a berontó rendőrök elől a fürdőszobába menekül, s magára zárja az ajtót. Végül megadja magát. (...) Az ügyet ismerők nem értik, hárommilliárdos csalás után miért nem hagyta el a kontinenst. Egyik munkatársa lapunknak ezt azzal magyarázta: nem volt tartaléka, soha nem gondolt rosszabb időkre.

- A közelben kellett maradnia, hogy tarthassa a kapcsolatot azokkal, akik itthonról pénzelték.

És a végére egy érdekes aránypár, kommentár nélkül:

  • Zuschlag János hetvenkétmillió Ft-ért hat év letöltendőt kapott.
  • Varga Tamás hárommilliárd (gy.k.: 41x72 millió) Ft-ért három és felet.

A bejegyzés trackback címe:

https://fedor.blog.hu/api/trackback/id/tr704602637

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: Gyerekek, most léptek ki a nagy büdös életbe! - Hoffmann Rózsáék nem hazudtak 2012.06.22. 11:33:11

Gyerekek, most léptek ki a nagy büdös életben, higgyétek el az új alaptörvény díszkiadása, amit a friss érettségi mellé kaptok, sokat segít majd nektek abban, hogy megtaláljátok az utat, ami egy boldog élet irányába vezet! A tárca és az államtitkárság ...

Trackback: Gyerekek, most léptek ki a nagy büdös életbe! - Hoffmann Rózsáék nem hazudtak 2012.06.22. 11:32:43

Gyerekek, most léptek ki a nagy büdös életben, higgyétek el az új alaptörvény díszkiadása, amit a friss érettségi mellé kaptok, sokat segít majd nektek abban, hogy megtaláljátok az utat, ami egy boldog élet irányába vezet! A tárca és az államtitkárság ...

Trackback: Mandiner blogajánló 2012.06.22. 11:18:02

Ezt a posztot ajánlottuk a Mandiner blogajánlójában.

Trackback: Nyálgépekkel támad a popkultúra hadszínterén a második Orbán-kormány 2012.06.22. 09:48:17

Kiöregedett haknicelebek dalolják a Határtalan Dal című borzalmat, amelyre a szakrális nemzeti rock műfajának népszerűsítése, a nemzeti érzelmek erősítése és a magyari népek boldogítása céljából szervezett ország-, sőt, világjáró turnét a Made In Word ...

Trackback: Nyálgépekkel támad a popkultúra hadszínterén a második Orbán-kormány 2012.06.22. 09:48:16

Kiöregedett haknicelebek dalolják a Határtalan Dal című borzalmat, amelyre a szakrális nemzeti rock műfajának népszerűsítése, a nemzeti érzelmek erősítése és a magyari népek boldogítása céljából szervezett ország-, sőt, világjáró turnét a Made In Word ...

Trackback: Van alternatíva a Fidesz új feudalizmusával szemben – írja Scheiring Gábor 2012.06.22. 09:47:08

  “Ismerjük jól a mélyből időnként feltörő úri-jobboldali érzületet. Ezt böfögte fel Lázár János, amikor arról beszélt, hogy akinek nincsen semmije, az annyit is ér. Ezt bizonyította az a KDNP-s képviselő is, aki egy parlamenti vitában a kér...

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

M_R 2012.06.22. 09:35:31

@dany82: Mert a fidesz mostani tanácsadói kifejezetten szentek.

Wagem 2012.06.22. 09:39:22

Blogger..hogy te mekkora barom vagy...!!
Bár ahogy az orrodat elnézem nem is csoda.
Szerencsétlen fasz vagy..
Semmirekkelő...

dany82 2012.06.22. 09:39:57

19 évet kell visszamenni az időben ahhoz, hogy egy Fideszhez köthető TANÁCSADÓT találj, aki bűnöző.

Hát igen. ebben is látszik a különbség jobb és baloldal között.

Én pontosan ezért vagyok jobboldali. Majd ha a baloldal is megtisztul és 19 évet kell visszamennem azért, hogy bűnözőt találjak a környékükön, akkor talán meggondolom, hogy a baloldalra szavazzak.

De az, hogy az ilyen fedorfélék, akik következetesen olyan politikai oldalt támogattak, amely mindenki számára nyilvánvalóan bűnszervezetként funkcionált, böfögnek ide ilyeneket egészen elképesztő és a pofátlanságnak a gyurcsányi szintjét súrolja.

Fedor · http://fedor.blog.hu/ 2012.06.22. 09:40:01

@dany82: "Talán nem véletlenül lett kibaszva majdnem 20 éve."

Nem lett kibaszva. Magától ment, mert összeveszett Simicskával.

"a Fidesz bizony kibaszta az ilyen embereket magától."

Emlékeztethetlek Várhegyi Attilára, aki volt pártigazgató, államtitkár, képviselő és polgármester is, utóbbi minőségében sikkasztott, ezért jogerősen elítélték, de azóta is folyamatosan a FIDESZ-szel dolgozik együtt?

fn.hir24.hu/itthon/2012/01/17/elitelt-fideszessel-erosit-a-kozmedia/

Wagem 2012.06.22. 09:41:15

Meg is zabálod amit a kapa orrodból kibányászol??
Kóser kaja..

puffatag 2012.06.22. 09:42:01

@dany82: mit ugatsz, féreg? hogy a fidesz kibaszta a tolvajokat 20 éve? a legnagyobb tolvaj simicska most lopja a százmilliárdokat

ob.szerver 2012.06.22. 09:43:18

"Varga gyakorlatilag nem más, mint Simicska mohóbb és gátlástalanabb verziója."

Simicskánál (és Orbánnál) mohóbb és gátlástalanabb?

Olyat még nem szült anya. A kulcsmomentum az üzleti vita volt Simicskával, ami után a Család már nem védelmezte meg Vargát. Ma már a state capture következtében nem a Család védelmezi a tagjait, hanem egyenesen az általa megszállt állam. Ezt hívják NER-nek.

hardw 2012.06.22. 09:45:10

ha szerencsénk van, összekapnak ezek egy olyan üzleti körrel, aki nem csuklós busszal fenyeget...

Fedor · http://fedor.blog.hu/ 2012.06.22. 09:47:56

@dany82: "De az, hogy az ilyen fedorfélék, akik következetesen olyan politikai oldalt támogattak, amely mindenki számára nyilvánvalóan bűnszervezetként funkcionált"

Az ilyen fedorfélék az elveikkel megegyező pártokat támogatták, de csak addig, amíg nem váltak méltatlanná rá, utána viszont nem védték őket, hanem elhatárolódtak tőlük (az első ilyen pont a FIDESZ volt úgy 93 körül), és most épp pártnélküliek.

Csak a miheztartás végett.

Az meg erősen véleményes, hogy melyik párt működik inkább bűnszervezet módjára, elég csak a napi híreket elolvasni, vagy a fenti posztot, vagy esetleg ezt:

fedor.blog.hu/2011/07/20/dej_vu_12

Fedor · http://fedor.blog.hu/ 2012.06.22. 09:48:55

@puffatag: @Wegam: Ne férgezzünk, ne zsidózzunk, ha kérhetném...

puffatag 2012.06.22. 09:50:15

zuschlag deutsch tamástól vette a mintát, csak deutsch milliárdokat utalt jogtalanul és sosem vádolták meg (ugye polt pot elvtárs?)egyébként mi lehet amögött, hogy valaki stadionok rekonstrukciós programja keretében a legutolsó elemet veszi meg legelőször? a beléptető informatikai rendszert 5 milliárdért, ami minden nappal olcsóbb lesz? a rekontrukcióból még egyetlen kapavágás sem történt, ő megvette a beléptető-rendszert... vajon miért?

Mad Mind 2012.06.22. 09:50:51

@dany82:
Heh, szóval nem haverja orbinak? NEm azért ültek az ügyén két évet 2000-től 2002-mert orbi kormányon volt? Ez mind véletlen? Inkább azt mondanám, orbi kihasználta és mikor már kezdtek összecsapni felette a hullámok, akkor kidobta, de még mindig védte a háttérből.
Tipikus fidesz politika.

ob.szerver 2012.06.22. 09:54:50

@Wegam:

"ahogy az orrodat elnézem..."

Akinek az orrát nézed, az éppen a fideszmaffiózó Varga.

Vadbarom.

hardw 2012.06.22. 09:57:40

az a szomorú ebben az egészben, hogy másokat kihasználó, önző, gátlástalan emberekkel van tele a politika.

lehet itt jobb meg baloldalról beszélni, de mindegyik közülük valamikor egyszer eltett egy borítékot vagy elkövetett valami átverést, ahonnan elindult, utána pedig már csak beidegződésből csinálta, később pedig már természetesnek vette.

alja emberek, a jobb és a baloldal is. azért sír most a baloldal, mert nem tudja játszani a lenyúlós játékát, és ezért sírt a jobboldal is.

gőzerővel, szinte pánikban történik a rablás a fidesz oldaláról, és nem igazán érdekli ezeket, mi lesz 2 év múlva a választásokon, a lényeg, hogy 3 generációig bebiztosítsák magukat.

illetve, talán orbánnak fontos egyedül a hatalom, mert neki erre áll fel, a többieket kétlem.

mi, emberek, akik munkából élünk, pedig kellően meg vagyunk vezetve, megkapjuk a kis színjátékunkat mindenféle kiderülő botrány képében, de valójában este hullafáradtan ledőlünk a tévé elé, és elnyomjuk magunkban hogy tegyünk valamit "úgysem változik semmi" alapon.

gyáva rabszolgák vagyunk a gátlástalan uralkodók földjén. de legalább a tükörbe tudunk nézni, van ugyanis akinek ez fontosabb.

dany82 2012.06.22. 09:59:13

@Mad Mind: hülyegyerek. ha nem tudnád, most is a Fidesz van kormányon.

kétharmaddal.

és kurvára védi most is a Fidesz azt a tanácsadóját, akihez utoljára 19 éve volt köze, igaz? a háttérből.

1994-1998 és 2002-2010 között szerencsére a balliberális kormány védte a háttérből.

ennyire retardált legyen valaki.

Mindfield 2012.06.22. 10:00:23

Elég a Fidesz gyalázásából! Hát nem látjátok, hogy csak ők az egyetlen járható út az ország számára? Miért gyűlölik úgy őket a balliberálisok, hogy lépten-nyomon csak mocskolni tudják Orbábn Viktort és pártját, pedig soha ennyi jót még nem kaptunk egy vezetőnktől sem! Én imádkozom azért minden nap, hogy egy nap a bűnös, országvesztő baloldalnak és támogatóinak is felnyílik a szemük és akkor együtt indulhatunk egy szebb jövő felé!

Áldás, békesség!

puffatag 2012.06.22. 10:00:55

@hardw: szerintem a politikusok nagyrésze soha nem tett el borítékot, elég baj, hogy mindenki azt gondolja, amit te

champagneM 2012.06.22. 10:05:04

nem semmi ez a sok kispolgári demagóg komment

hardw 2012.06.22. 10:06:51

@puffatag: azt hiszem igazad lehet, és rosszul fogalmaztam.

nem azokra a politikusokra gondoltam, akik parancsra nyomják a gombot, hanem azokra, akik keményen meggazdagodtak a politikusi fizetésükből(?).

de szerinted mennyivel tisztább mondjuk egy szürke fideszes politikus lelkesedése, aki a saját lelkiismerete ellenére megnyomja a gombot valami olyan törvénynél, amivel nem ért egyet?

hardw 2012.06.22. 10:07:36

@Mindfield: jó poén. ha meg komolyan gondoltad, akkor egy retardált faszfej vagy. bocs:)

Fedor · http://fedor.blog.hu/ 2012.06.22. 10:07:48

@dany82: "1994-1998 és 2002-2010 között szerencsére a balliberális kormány védte a háttérből."

98 előtt nem volt szökésben (viszont már folyt ellene eljárás), 2002 után meg végre elkezdték körözni, el is fogták és első fokon el is ítélték (ez a mostani a jogerős ítélet).

puffatag 2012.06.22. 10:09:33

@dany82: 98-ban már kezdtek összecsapni varga fölött a hullámok, több eljárás folyt ellene, szerencsére jött a gonosz törpe kormánya és simicska apeh-elnök lett...az áfacsalások elszaporodása miatt simicska rendeletet adott ki, hogy a 10 millió feletti áfa-visszaigényléseket le kell ellenőrizni kifizetés előtt, érdekes módon ez vargára nem vonatkozott, ő simicska időszakában lopta a legtöbb áfát, százmilliós összeget a benyú
jtás napján kifizették neki... egyébként simicska jobbkeze vida ildikó 1991!!!! óta, simicskát követte az apeh élén tovább folytatva a fideszes lopások legalizálását... na vajon ki ma az apeh elnöke?

high up! 2012.06.22. 10:10:43

A Fidesz rabló-klánból nem szabad kihagyni a földtolvajokat: Tállai, Szabó Csaba, Fazekas mniszter. Ezek a másodgenerációs Kisssimicskák.

kirsten 2012.06.22. 10:10:58

@nemeske81: Talán orvbánéktól és az ilyenektől mint te, meg ez a bohóc vidéki. Polt elvtárs mindent elintézett nekik a 2002-es bukásuk után. Hogy rohadnának meg mind egy szálig a követőikkel együtt. Mocskos, szemét banda.

Hertelendi 2012.06.22. 10:13:32

@Wegam: "Blogger..hogy te mekkora barom vagy...!!
Bár ahogy az orrodat elnézem nem is csoda.
Szerencsétlen fasz vagy..
Semmirekkelő..."
Igen, ezek azok az érvek, amik előtt meg kell hajolni...

Mindfield 2012.06.22. 10:14:43

@hardw: Pedig próbáltam meggyőző lenni. :)

Wagem 2012.06.22. 10:21:57

@Hertelendi: tedd ezt.
Halgass a lelkiismeretedre.Ha nem tudsz akkor az baj.
De most komolyan..ki ez a fikázó senki a fő blogokban??
Nyilván provokátor.
Nos..így is kell bánni vele.

dany82 2012.06.22. 10:23:03

@Fedor: wow...

nem mondod komolyan. minden ítélet a Fidesz alatt született ellene?

hát ez aztán szép. Így már teljesen összeállt a kép.

a Fidesz keze messze ér... ebből az ügyből jól kirajzolódik a Fidesz által épített diktatúra mély-narancssárga árnyéka.

19 éve semmi köze a Fideszhez. 19 éve. BAsszus, ez az egész régebbi, mint a tocsik ügy.

gondolj bele mennyi, mennyi, mennyi, mennyi ügyet lehetne felhozni az szdsz vagy az mszp háza tájáról, mire időben odaérnénk tocsik mártához. de tényleg. gondolj bele.

Szerinted hány 168 óra cikket töltene meg?

tintamin 2012.06.22. 10:31:54

Szerintem abban egyedülállóak vagyunk, hogy ha maffiózókról akarunk hallani, nem a hasonló című sorozatot kel néznünk, hanem elég, ha a Hiradót bekapcsoljuk.

Bámulatos.

State capture: amikor már Viktor a bábu a táblán, és már messze nem Vezénylő Tábornok.

Gyurcsány egy mocskos közokirathamisító adócsaló ! · http://www.youtube.com/watch?v=Fe_6EavXIwA 2012.06.22. 10:36:43

Az MSZP a börtönbe rohad Kulcsárostul, Zuschlagustul, Hagyóstul, meg Hunvaldostul..

Erre te vered a nyálad 1 darab csávóra..
Hülye MSZP droid vagy barátom.

Szűtté mamá? Szűjjé! 2012.06.22. 10:37:52

@Vidéki: ÁÁÁÁÁÁÁ! Vidéki, nem hiszem el, hogy ilyen ember létezik, mint te.

Gyurcsány egy mocskos közokirathamisító adócsaló ! · http://www.youtube.com/watch?v=Fe_6EavXIwA 2012.06.22. 10:38:21

Ezt a csávót is az MSZP védte, mint Hunvald haverját, akit elzavartak a Fideszből.

Az MSZP-be van a legtöbb patkány kétség nem fér hozzá.

prof. DR. Igaz Magyar doctor professor 2012.06.22. 10:39:29

@genyamagyar: kell majd a munkáskéz a mecseki urán bányába.

igazi hős 2012.06.22. 10:40:44

@Fedor: Jó a poszt, ha Vidéki és társai ilyen gyorsan, ekkora vehemenciával és ilyen alacsony nívón képesek megjelenni, hogy reagáljanak.

prof. DR. Igaz Magyar doctor professor 2012.06.22. 10:41:14

És elfelejtettem.. Gratulálok a cikkhez, nagyon ütős lett.

Szűtté mamá? Szűjjé! 2012.06.22. 10:42:24

Észrevettétek, hogy ha ilyen kicsivel alaposabb cikk jeleneik meg a témában akkor az összes agyatlan narancsszoponc odagyűlik? Vidéki, Wagem-Wegam-Wügüm és a többi. Nem hiszem, hogy ez ne valahonnan szervezve menne. Jó, hogy már mindenki ismeri ezeket az agyatlan bérkommentelőket, és akpásból ugorja, amit írtak (sajnos nekem nem mindig sikerül, de ígyekszem, mert már nekem fáj az ostobaságuk).

prof. DR. Igaz Magyar doctor professor 2012.06.22. 10:44:02

@dany82: Nos, Fedor megírta a végén az utolsó mondatba, olvasd csak végig.

bgp 2012.06.22. 10:47:45

@Vidéki: Simicska akkor micsoda?

látjátok feleim szümtükkel 2012.06.22. 10:48:04

@puffatag: "egyébként mi lehet amögött, hogy valaki stadionok rekonstrukciós programja keretében a legutolsó elemet veszi meg legelőször"?

A múltkoriban valahol a Hunvald vádat lehetett olvasni, abban volt egy nagyon szép, kerek mondat, ami valahogy így hangzik: szükségtelen szerződést kötött. Csak az nem volt benne, hogy amit szabad Jupiternek, nem szabad az ökörnek.

puffatag 2012.06.22. 10:51:06

@hardw: persze, az is egyfajta korrupció, ha valaki gombot nyomogat...az összes fideszes meg van zsarolva orbán által, hogy ha nem szavaz, később nem kaphat állami állást az országban... egyébként az összes nemfideszhű közszolgát kirúgták és utánanyúlnak a magánszférába is

puffatag 2012.06.22. 11:03:10

@Gyurcsány egy mocskos közokirathamisító adócsaló !: egyébként ne feledkezz meg a zsidó heller és bandájáról se, akik "elkutattak" félmilliárdot... legalábbis ettől zengett félévig a jobbos média a közszolgálatival együtt... többszáz milliós közpénzbe került a nyomozás, polt pot külön csoportot küldött a zsidó ballibek nyomába, másfél évig próbálkoztak, nem találtak semmit... de azért besároztak embereket stb következmény sehol
védd csak ezt a társaságot, valószínűleg ugyanolyan jellemtelen tolvaj vagy, mint ők... vagy fizetést kapsz tőlük

Fedor · http://fedor.blog.hu/ 2012.06.22. 11:05:47

@dany82: "minden ítélet a Fidesz alatt született ellene?"

Pont az ellenkezőjét írtam, de sebaj...

dr. Bubó 2012.06.22. 11:10:08

de mit keres oszkópéter a vízerben ?

puffatag 2012.06.22. 11:16:17

@ormány triktor: az egyik legmocskosabb szájú zsidózó, cigányozó kommentelőről kiderült, hogy minisztériumi főosztályvezető, böszörményi nagy gergely, asszem "macisajt" volt itt és másutt is ... egyébként, aki a gyűlölet-kampányt indította hellerék ellen a mandíneren, "trágár tóni és kínai kálmán" azt hiszem a fricz tamás nevű tróger, aki szégyenszemre egyetemi oktató és civil összefogós a kormány mellett, amelyik eltiporja a civl szerveződéseket

kifordított nagyanyó 2012.06.22. 11:19:16

Azért ha itt aljas gyilkosok megússzák pár évvel akkor mit várjunk?
Sajnos tényleg nem jobb és baloldal van hanem fent és lent.

Gyurcsány egy mocskos közokirathamisító adócsaló ! · http://www.youtube.com/watch?v=Fe_6EavXIwA 2012.06.22. 11:21:57

@puffatag: Nics a kedvenc MSZP-s bagázsodtól nagyobb tolvaj banda.
Annyian sittesek már a kedvenc csapatodból, hogy alig győzöd a látogatást te szerencsétlen.

Plagizáló+Asszonyverő+Gyilkos+Garázda=FideszMaffia 2012.06.22. 11:22:13

@dany82:

"zuschlag, hagyó...bla-bla"

A TÌZ név, akit felsoroltál, nem okozott akkora kárt a magyar adófizetönek, mint a kegyelted, te fasz...

Gyurcsány egy mocskos közokirathamisító adócsaló ! · http://www.youtube.com/watch?v=Fe_6EavXIwA 2012.06.22. 11:28:40

@nyugi_palikám_mi_érinthetetlenek_vagyunk:

nem értem miről beszélsz.. Kedvenceid miatt és az ő kormányzásuk közben lettünk tök utolsóak Európában a Görögökkel holtversenyben.
Pedig a csatlakozók között a legjobbak voltunk még 2002-ben.

Szóval károkozásban az MSZP-s kedvenckéid, ugyanúgy csúcson vannak, ahogy börtön megtöltésben is a tolvajaik miatt.

Gyurcsány egy mocskos közokirathamisító adócsaló ! · http://www.youtube.com/watch?v=Fe_6EavXIwA 2012.06.22. 11:31:42

@puffatag: Ámodik a nyomor.
Ennyit a te idióta Helleredről.
Az egész nő egy nagy gennygóc:
mno.hu/ahirtvhirei/gyorgy-konrad-es-heller-agnes-mondta-1043354

„György Konrád és Heller Ágnes mondta”

Gyurcsány egy mocskos közokirathamisító adócsaló ! · http://www.youtube.com/watch?v=Fe_6EavXIwA 2012.06.22. 11:33:16

@nyugi_palikám_mi_érinthetetlenek_vagyunk:
Csakhogy őt kibaszták a Fideszből, ahogyan Czibulát is.
És mit ad isten mindketten az MSZP-s SZDSZ-es tetvekkel vették fel a kapcsolatot.
Czibula pl Gál szomszédja lett.

fvipera 2012.06.22. 11:34:54

nagy lesz a csalódás a nemzeti oldalon, amikor nyilvánvalóvá válik, hogy a fidesz szervezett bűnözésének végső kedvezményezettjeinek igen szűk körében orbán a főszereplő.

orbán-simicska-nyerges.

genyamagyar 2012.06.22. 11:36:36

@Gyurcsány egy mocskos közokirathamisító adócsaló !: Hazudsz! Az Orbán baszta el ezerrel, Gyurcsány alatt ment a szekér. Most meg nyomorban az ország, egy megtűrt senkik vagyunk Europában.

Ébresztő!

genyamagyar 2012.06.22. 11:38:00

@fvipera: Mennek is majd a hűvösre. Nem lesz kegyelem nekik, meg az összes nyaloncaiknak, beleértve az ide írogató fideszes seggfejeket is.

Fedor · http://fedor.blog.hu/ 2012.06.22. 11:41:06

@Gyurcsány egy mocskos közokirathamisító adócsaló !: "Kedvenceid miatt és az ő kormányzásuk közben lettünk tök utolsóak Európában a Görögökkel holtversenyben."

Látom megetted a hivatalos, ámbár hamis narratívát. 2010-ben egyáltalán nem voltunk utolsóak, sőt, éppen javuló tendenciában voltunk, minket állítottak Görögország elé példaképnek válságkezelésből, csak aztán jött a kormányváltás, és most már tényleg van olyan mutató, amiben még a görögök is jobbak nálunk.

Fedor · http://fedor.blog.hu/ 2012.06.22. 11:41:53

@genyamagyar: "Az Orbán baszta el ezerrel, Gyurcsány alatt ment a szekér."

Ne essünk egyik végletből a másikba. Ez sem teljesen igaz.

puffatag 2012.06.22. 11:42:37

@Gyurcsány egy mocskos közokirathamisító adócsaló !: egyébként a nicknevedben említett bűncselekményeket gyurcsány nem követte el, viszont idolod a gonosz törpe (alias grazi ápoltunk) elkövette mindkettőt: közokiratot hamisított, mikor kiderült, hogy miniszterelnökként a saját cégének utaltatott 42 millát (tudod, ne mi nyerjük a legtöbbet)és a taggyűlésből faragott nemtaggyűlést..... többszörös adócsaló is első számú vezetőd, pl. budai villájának az eredeti mérete, 150 nm után adózik a mai napig, holott évek óta már 400 nm körüli az alapterület... dehát ez a legkisebb bűne a kis uszító, a magyarokat sikeresen 15 éve egymásnak ugrasztó háborús bűnösnek... ahogy polt pot lecsukjuk 14-ben, jöhetnek a fideszes tolvajok, a probléma, hogy mivel sokszor többen vannak, mint az mszp-sek, sok új börtönre lesz szükség

Gyurcsány egy mocskos közokirathamisító adócsaló ! · http://www.youtube.com/watch?v=Fe_6EavXIwA 2012.06.22. 11:51:31

@genyamagyar: te hazudsz te szerencsétlen majom.
De azt is nagyon rosszul.
Tényhogy a szlovákok elött voltunk szinte minden gazdasági mutató tekintetében 2002-ben, és tény az is, hogy 2010-re utolsóak lettünk.

Ezen a komcsi hazugságaid se segítenek majom.

puffatag 2012.06.22. 11:52:05

@Gyurcsány egy mocskos közokirathamisító adócsaló !: ha 2010-bem bajnai görögös szinten adta volna át a kormányrudat, akkor miért hajtotta el kuszaszem a csúnya hárombetűst? és most a sikerek csúcsán kihez könyörög?
kormányváltáskor 2 % alatti kockázati felára volt a magyar papíroknak, azóta 6% körüli, a világ sokkal jobban bízott az előző kormányban, a büdös disznók

Gyurcsány egy mocskos közokirathamisító adócsaló ! · http://www.youtube.com/watch?v=Fe_6EavXIwA 2012.06.22. 11:53:09

@Fedor:
Egy blogírótól azért nagyobb igényességet várna az ember.
vagy hogy ismerje legalább az Eurostat adatait. google data explorerében elérhető.

Ezen világosn kiedül, hogy mind a GDP arányos hiány, mid a munkanélkülisági ráta nálunk nőtt legdrasztikusabban a kedvenc MSZP-d alatt.

Gyurcsány egy mocskos közokirathamisító adócsaló ! · http://www.youtube.com/watch?v=Fe_6EavXIwA 2012.06.22. 11:55:07

@puffatag: Gyurcsány egy mocskos adócsaló, mert adót csalt. A házát felújította, uszodát épített bele a cége nevében az adót visszaigényelte.
Definitív adócsalás. Bűncselekménye elévült.

Gyurcsány egy mocskos közokirathamisító, mert cégbíróság által visszadobott cégnevében eljárt.
Definitív közokirathamisítás.
Bűncselekménye elévült.

Ezen az se változtat ha naponta szászszor nyalod ki ennek a féregnek a seggét.

molaris 2012.06.22. 12:12:07

@Mindfield:
Ez egy kicsit erős volt, különösen az elköszönéseddel súlyosbítva. Sajnos a református egyházon belül divat lett bálványozni a Fideszt!
Olvastam én lelkészfeleségtől, hogy Orbánt Isten egyenesen megmentőnknek küldte!

Tessék tudomásul venni, a mocsok a jobb oldalon is mocsok. Súlyosbítva azzal, hogy durva blaszfémiával párosul.

Békesség Istentől!

kidon 2012.06.22. 12:14:39

@Vidéki: Tévedés azt gondolni, hogy abszolút független a birói hatalom. Az ítélet nagysága/milyensége már a bíró kijelölésekor eldől. Ugyanis a bíróság elnöke szignálja ki az ügyeket a "megfelelő" bíróra.
Konklúzió: hamis érvekkel, hamisan játszol kedves "vidéki".

csak egy néző 2012.06.22. 12:17:55

@Wegam:
Ritka egy tájékozott sötét barom vagy.

daito 2012.06.22. 12:20:59

Ma már 3mrd-os károkozással be lehet bukni?
Milyen csóringer világ...
@dany82: "19 évet kell visszamenni az időben ahhoz, hogy egy Fideszhez köthető TANÁCSADÓT találj, aki bűnöző."

Kicsit oldalról nézed a dolgot. A posztoló nem 19 évet ment vissza; vissza se ment, ez egy olyan ügy, amiben 19 éve volt a Fidesznek egy döntése, ami "igazolható". Ellenben tegnapi hírrel kapcsolatban írt... Az első mondata a posztnak, érted? ELSŐ MONDATA.

"Én pontosan ezért vagyok jobboldali. Majd ha a baloldal is megtisztul és 19 évet kell visszamennem azért, hogy bűnözőt találjak a környékükön, akkor talán meggondolom, hogy a baloldalra szavazzak."
Lásd az előzőek, ezenkívül inkább Vargára van kihegyezve a dolog, és kisebb részben Fideszre. Ha Fidesznél keresgél az ember, akkor nem kell olyan sokat visszamenni - bőven van gázos ügy. Csak azok alaposabb taglalása később lesz - mivel a médiában kevesen szeretnek a széllel szemben pisilni.

A beidézett cikkben ott a lényeg:
"A Debreceni Ítélőtábla ma jogerősen három és fél év letöltendő börtönre ítélte különösen nagy kárt okozó, folytatólagosan elkövetett csalás miatt Varga Tamás Sándor üzletembert,... Varga Tamás Sándornak a letöltendő börtönbüntetés ellenére nem kell büntetés-végrehajtási intézetbe vonulnia az előzetesben töltött idő beszámítása miatt."

Itt a lényeg. Ja, és ugye nem Viktorék tolták be 3 éve az előzetesbe.

Úgyhogy nem kell a NER igazságszolgáltatási rendszerére annyira büszkének lenni. :)

dany82 2012.06.22. 12:24:35

@Fedor: "ez sem TELJESEN igaz"...

TELJESEN??????

aztakurva... mintha ebben a MINIMÁLIS igazság is lenne...

Fedor, bazdmeg... mszp-szdsz kormányzás alatt mindig példaképek voltunk. minket irigyelt nyugat európa, aztán meg mi voltunk a legjobbak hiánycsökkentéssben, aztán meg válságkezelésben, aztán meg mindehol.

Aztán meg amikor megnézték, hogy mennyit fejlődtek a 2004ben csatlatkozott országok 6 év alatt, akkor meg zsírutolsók lettünk. de valami brutálisan lemaradva mindenkitől. úgy, hogy 1998-2004 között az egyik legjobbak voltunk.

2002ben 53% volt az államadósság. 2010ben 80% fölött volt. Minden más, MINDEN MÁS csak hablaty, amit csak azokkal lehetett megetetni, akiknek azt is meglehetett magyarázni, hogy egy pufajkás miniszterelnököt támogathat egy "liberális" erő.

Fedor · http://fedor.blog.hu/ 2012.06.22. 12:27:40

@Gyurcsány egy mocskos közokirathamisító adócsaló !: "mind a GDP arányos hiány, mid a munkanélkülisági ráta nálunk nőtt legdrasztikusabban a kedvenc MSZP-d alatt"

1. Nem volt a kedvencem, soha nem szavaztam rá.
2. A kérdés az volt, hogy a kormányváltáskor rosszabbul álltunk -e görögöknél. A válasz nem, és ezt az általad citált adatok se cáfolják.

Fedor · http://fedor.blog.hu/ 2012.06.22. 12:35:51

@dany82: "Fedor, bazdmeg... mszp-szdsz kormányzás alatt mindig példaképek voltunk. minket irigyelt nyugat európa, aztán meg mi voltunk a legjobbak hiánycsökkentéssben, aztán meg válságkezelésben, aztán meg mindehol. "

Ezt se állítottam. 2008-ban pl. nagyon nem voltunk példaképek, amikor a válság leterített minket. 2006-ban sem, amikor kiborult a bili. De 2010-ben, Bajnai egy éve után (ami inkább szoci támogatás ellenében volt sikeres, mint a szocik miatt), igenis azok voltunk. Én most lusta vagyok visszakeresni azokat a cikkeket, amelyeket már korábban beidéztem egy posztban, de ha nem hiszed, ott a kereső, hajrá.

Aztán meg amikor megnézték, hogy mennyit fejlődtek a 2004ben csatlatkozott országok 6 év alatt, akkor meg zsírutolsók lettünk."

Ez így nem igaz. Sokat rontottunk, de utolsók nem lettünk, nézz csak utána.

"2002ben 53% volt az államadósság. 2010ben 80% fölött volt. Minden más, MINDEN MÁS csak hablaty"

Neked hablaty, a valóságban viszont nem, hogy ennek a növekménynek közel a fele a válság beütése után keletkezett, amikor nem csak nálunk, hanem a világon szinte mindenhol nőtt az államadóság, és a legtöbb esetben jóval nagyobb mértékben, mint nálunk, így 2010-ben az a 80% egyáltalán nem számított kiugró értéknek, sőt... Az első feléért persze szocik igen is felelősek, ezt persze senki se akarja eltagadni.

belekotty 2012.06.22. 13:08:16

@dany82: A szocik alatt az államadósság 10 ezer milliárddal nőt.
Ebből 3000 milliárd volt csak a 13. havi nyugdíj. Jól éltek a nyugdíjasok és növelte a belső fogyasztást. Mintha Matolcsy is ilyen akart volna mikor az IMF-et kirúgta.
2 ezer milliárd volt a közalkalmazotti 50 százalékos béremelés és 13. havi bér.
Mint fent.
8 év alatt 3000 milliárd lett félretéve a nyugdíjkasszákba. Az hova is lett?
Marad 2 ezer milliárd, amikből autópályák épültek többek között.
Most ne gyere a 47 milliárdos völgyhíddal, mert azt még a Fidesz kormány alatt tervezték és véglegesítették, sőt 2002 elején a Vegyépszer neki is akart állni.

butus 2012.06.22. 13:18:44

@dany82: Te kis buta, Simicska most is ott van, éppúgy, mint 19 éve!

dr. Bubó 2012.06.22. 13:22:06

álítólag drsimicksa meglyavult... megigérte hogy nem lop többet...

úgy tudom szentté is avattyák...

"Szent drsimicska" néven lesz benne a katolikus naptárban...

orbán meg "Boldog drorbán" néven

csabakirályfi 2012.06.22. 13:32:52

" Zuschlag János hetvenkétmillió Ft-ért hat év letöltendőt kapott.
Varga Tamás hárommilliárd (gy.k.: 41x72 millió) Ft-ért három és felet."
Várhegyi Attila 134 millió, egy év - két évre felfüggesztett - börtönbüntetés
Az ügyészség tevékenységéröl ugyanot: A Várhegyit védö ügyvéd szerint a bíróság olyan cselekményben állapította meg a vádlott bűnösségét, amelyet az ügyészség nem indítványozott, és a büntetés is lényegesen súlyosabb az ügyészi indítványnál. No ezért kell Polt et. 9 évre, oszt' jónapot

puffatag 2012.06.22. 13:41:22

minden adat jobb volt 2 évvel ezelőtt, ezek tények...kivétel az államháztartási hiány, ezt viszont a manyupok kirablásával érték el, pár év múlva lesz nagy bajban az állam emiatt, mivel a manyuposok nyugdíját 75 helyett 100%-ban kell fizetnie... a gonosz törpe bedönti a következő kormányokat... egyébként ugyanezt tette 2002-ben is, amikor vereségét látva az első forduló után kirabolta a kasszát, és pl. csak a kedvezményes lakáshitellel többszázmilliárdos lyukat ütött a költségvetésen

puffatag 2012.06.22. 13:58:10

@csabakirályfi: a bűnöző várhegynek ma szerződése van a magyar tv-vel és számtalan fideszes önkormányzattal... ez a fideszes értékrend, bűnözőnek fizetni kommunikációért, sok esetben csődben levő önkormányzat fizet milliókat, hogy várhegyi kommunikálja a lakosság felé, milyen sikeres a csődben lévő önkormányzat... ezt csinálta rákay "kétmilliót" fingós filepke is, míg fel nem vették közszolgának

Kabbe (törölt) 2012.06.22. 14:22:27

szerintem jól csinálták/ják.
ahogy a "mondás" tartja: hülyének lenni állampolgári jog, és itt a többség ezt gyakorolja is.
kinek hogy éri meg? azt döntse el mindenki maga.

gyomirtó 2012.06.22. 14:30:14

@Gyurcsány egy mocskos közokirathamisító adócsaló !: "Ezen az se változtat ha naponta szászszor nyalod ki ennek a féregnek a seggét."

Azért megpróbálhatná...

vicsigabi · http://vicsigabi.blog.hu 2012.06.22. 14:34:28

@Vidéki: "Varga Tamás Sándor üzletember elhajlását a normálistól, a Fideszre kenni, nem normális." Komolyan gondolod, hogy ő az egyetlen, aki csak egykor volt becsületes? Mutassak még pár velejég romlott alakot, akik ráadásul a fidesz berkeiben érték el pályájuk csúcsát?

Wagem 2012.06.22. 14:37:00

@csak egy néző: A kurva anyád retkes.Az a sötét,mert kiszart.

Wagem 2012.06.22. 14:40:46

@ob.szerver: Este hat óráig még melózhatsz metszett.Utána vasárnapig kiesik a balta a kezetekből.
Majd zabálhattok hétfőig.
Shalom majom.

Gyurcsány egy mocskos közokirathamisító adócsaló ! · http://www.youtube.com/watch?v=Fe_6EavXIwA 2012.06.22. 14:47:06

@vicsigabi:
Mutass olyat aki sitten van vagy volt, vagy körözik, és még a bűncselekmény kiderülése után is Fideszes maradt.

Az MSZP tele van ilyenekkel. Mitöbb a börtönből rendszerint az első utuk a pártszékházba vezet:
www.korrupedia.hu/index284e.html?title=B%C3%B6rt%C3%B6n_Lendvai_Ildik%C3%B3_volt_kamp%C3%A1nyf%C5%91n%C3%B6k%C3%A9nek

vasgyuszi 2012.06.22. 15:01:04

Olvasgatom itt a fideszt védlmükbe vevo rendkívül naív és/vagy buta emberkék írásait és meg vagyok döbbenve, hogy ilyenek egyáltalán még létezhetnek és értelmes embernek vallják magukat. Nyissátok már ki a szemeteket! Mindegyik politikus és holdudvara címeres gazember, bitófára való hazaáruló! Ne essetek egymás torkának azért, hogy milyen színu politikus lopott/lop többet. Fogjatok össze és zavarjátok el a picsába az összeset!

Jövőnk a Tét · http://issuu.com/hirlevel/docs/j_v_nk_9.sz_m_v_gleges 2012.06.22. 17:45:26

@hardw: Ez tökéletesen igy van. Ezért nincs szükség pártokra. Civil kurázsi ami kell mert tisztességes ember van meg tisztességtelen. Jó lenne már egyszer erre rájönni s felejteni a pártokat mert mindegyik párt célja maga a lopás!

Vidéki 2012.06.23. 10:42:55

@Jövőnk a Tét:

Írja: „Civil kurázsi ami kell”.

Többet kellene olvasnia Szanyi Tibor (MSZP) összes műveit, akkor tájékozottabb lenne „Civil” ügyekben:

Ön idealizálja a felderíthetetlen személyi hátterű és indítékú úgynevezett „civil szervezeteket”.

A „civil szervezet” egy nagyon ködös fogalom.

Akár egy maffia banda is elkeresztelheti magát „civil szervezetnek”.

Ezekről Szanyi Tibor az MSZP legbelső köréhez tartozó politikus festett reális képet a Részvételi Demokrácia Hálózat Blogja-n 2010.02.08.-án,

még a Bajnai kormány regnálása idején az alábbiak szerint:

„A magyar alkotmány picit sem rendeli civil gyámság alá a hatalmi ágakat, így a törvényhozást sem.”

„A magyar civil világ döntően a van egy marha jó ötletem, alapvetően olyan, ami amúgy is kormányzati feladat, de adjatok hozzá nekem marha sok közpénzt, ezért marha nagyokat fogok villogni, ám ha nem tejeltek, akkor marhára pokollá teszem az életeteket szlogen jegyében szerveződik.”

„Ma Magyarországon a civil kezdeményezések alapvetően három csoportra oszlanak.

A legnépesebb csoport a piócáké, amelyek azért alakulnak, mert az a hangadó, aki a szerveződés elején kikiáltja magát elnöknek, az ismer valakit a kormányban, az önkormányzatokban, akit jól le lehet szívni.

Becslésem szerint ez a civil szervezetek durván 60 %-át teszi ki.

A második csoport, durván 30 %-os részaránnyal a zsarolóké.

Ezek többnyire zöld köpönyegben sétálnak fel-s-alá, s ahol valamilyen jelentősebb építkezést észlelnek, keresztbeállnak valamilyen gyom, vagy madár nevében, és addig akadékoskodnak, amíg a beruházó nem fizet nekik valamilyen tetemesebb summát,

és akkor elhallgatnak, általában nagyhirtelen.

A maradék 10 % pedig valódi civil szervezet, amelynek tagjai saját zsebükből finanszírozzák a szervezet működését

és nem a közpénzekre ácsingóznak.”

DeMarco 2012.06.23. 23:05:45

@Fedor: 20 éves rablóprivatizáció? Ne legyél már komolytalan...

Áááá, ez uncsi. Komolyan ezzel akartál villantani vmit? Szted ez bárkinek újdonságként hat???

Menjél inkább nyaralni, pihenj egy kicsit, szellőztesd ki a fejed...

Ez a hét úgy látszik a szánalom hete. Mintha agymosott zombik vennének körül minket. Kezdve a pálinkával, a tyúkketrecekkel, libatöméssel, szép kártyával, erzsébet utalvánnyal, folytatva az ötven cionista idiótával (mondjuk érdemes lenne elmenteni a neveket), a nobel-díjas paragépig, a román öngyilkossági kísérletig, a román zsaroló és plagizáló ballibákig. Tiszta szánalom.

Hát mit lehet ezekkel kezdeni? Szóljunk nekik, hogy mennyire égő amit csinálnak?! Lófaxt. Megvonjuk a vállunkat, röhögünk egy jót és fütyülünk rájuk...

Nemrégen láttam a Katyn című filmet. Szerencsére ez nem Hollywoodi fos, üdítő volt cionista felhangok nélküli drámát nézni. Minden jobbikosnak kötelezővé tenném a megnézését, hátha észbe kapnának a keleti nyitással...

Fedor · http://fedor.blog.hu/ 2012.06.24. 13:03:09

@DeMarco: "Szted ez bárkinek újdonságként hat???"

Van aktualitása, több értelemben is, benne van az első két bekezdésben. Ez a kettős mérce meg... Olyan vagy, mint Zöldi Tóth a Hírlapnál, aki szerint már senkit sem érdekelnek a 70 évvel ezelőtti dolgok, célozva ezzel a holokausztra, miközben ugyanő, ha a még korábban történt Trianonról volna szó, elsők között döngetné a mellét, hogy ez máig érő fájdalom.

DeMarco 2012.06.24. 16:13:03

@Fedor: Na, de hát olyan ciki, amikor kényszerből kínlódsz, nem?

Előveszel poros aktákat, igaz nem sok köze van a mai fideszhez, de sebaj, majd jól rájuk húzod vhogy féligazságokkal, csúsztatásokkal.

Kellemetlen lehet, hogy betartják a 3% alatti hiányt, kellemetlen lehet, hogy lefelé mozog a forint árfolyama, még a görögök sem dőltek be, a spanyolok is kapnak lóvét, a fene ehet meg, hogy külső hatás miatt nem lefelé megyünk és így nem tud jobban zsarolni minket az imf/eu. Puffognak tyúkok, meg pálinka, meg egyéb hülyeségek miatt, de látszik, hogy erejüket vesztették a hullámok. Uborkaszezon van, szeptemberig vélhetően már nem lendülnek újabb támadásra. Még a kohéziós alapokat sem fagyasztják be, a kormány is végrehajtja az imf diktátumát, arra a pár hónapra amíg Simor elballag. Jövőre végre megtörténik az egykulcsos adó is, hiába ugatnak a ballibák. Nincsenek ügyek, hát kreáltok vmit a múltból...

Ez az ötlettelenség jellemzi a teljes ballib oldalt, az alternatíva tökéletes hiánya.

Jól van ez így, nagyon jól...

Jövőnk a Tét · http://issuu.com/hirlevel/docs/j_v_nk_9.sz_m_v_gleges 2012.06.24. 23:15:40

@Vidéki: Az első kategóriában tök igazad van. Ezek az általad piócáknak nevezettek a "mű" civilek. Valóban ők ismernek "valakit" aki majd el fog tudni intézni "valamit"! Mintha ezek meg is buktak volna egy páran Együtt egymásért, Leader program, hány cég is cserélt gazdát köztartozást felhalmozva?

a második csoporttal is egyet kell hogy értsünk. A zöldbe burkolt haszonlesők általad is emlitett zsarolók. Találkoztunk ilyenekkel is zöldek is meg demokraták is a lényeg hogy leesett nekik nem kevés s minden általuk is kritizált beruházás megépült, fák kivágása megtörtént stb stb talán még néhány száz facsemetét is elültettek a szerzett közpénzből.

S van az általad is emlitett 10% akik saját erejükből s a saját oknyomozásuk által szeretnének egy élhetőbb környezetet maguk és embertársaik köré mindenféle párttámogatás nélkül.Ők minimális anyagi támogatásból is (évi 1-2 millió) többet képesek tenni mint a nagy projektek 100 milliókért amelyekből a felel lózung a másik fele lenyúlás.

S a nyilvánosság ereje az amely mindezt a létjogosultságot bizonyithatja. ma sajnos viszont mindenhol mutyi mutyi hátán.

Mad Mind 2012.06.25. 08:26:20

@dany82:
Kevesebbet kapott, több lopásért, mint Zuschlag. Ez eléggé védés.
A hülyegyerekezés, meg eléggé alacsony színvonalra vall. :D

Fedor · http://fedor.blog.hu/ 2012.06.25. 12:40:13

@DeMarco: Ki kínlódik itt kényszerből? Te ragadsz meg minden kis lehetőséget, ami pozitívan tüntetheti fel a kormányt, akár van köze hozzá, akár sem, mint pl., most a görög választás miatti forinterősödésnél... Nem rángattam elő semmit, ez egy aktuális ítélet, és csak a vak nem látja az összefüggést a FIDESZ mostani és 20 évvel ezelőtti viselkedése közöt...

De ha neked jó ez így, akkor élvezkedj.

5perc 2012.06.25. 14:34:07

DeMarco 2012.06.24. 16:13:03
"lefelé mozog a forint árfolyama"

stooq.com/q/?s=eurhuf&e&r=&r=eurhuf

Csak nézegesd és legyél rá büszke, mert van mire.

DeMarco 2012.06.25. 17:22:45

@Fedor: "Te ragadsz meg minden kis lehetőséget, ami pozitívan tüntetheti fel a kormányt, akár van köze hozzá, akár sem"

Valóban? Mikor volt nálam negatív a kormány megítélése? Nekem nem kell megragadnom semmit, mert eleve ez a véleményem és nem változott. Annak ellenére sem, hogy évek óta károgtok mindenféle hülyeséget...
Ami azt illeti, sokkal inkább te vagy az aki megpróbálsz kígyót, békát kiabálni gyakorlatilag folyamatosan a kormányra, ha van közük az adott témához, ha nincs. Mindenről az jut az eszedbe..Viktor.

Épp a múltkor olvastam egy blogot az egykulcsosról, ahol szinte mindenki támogatta és elégedett volt a bevezetésével. Egy-két balos is odatalált, elhűlve, értetlenül nézelődtek, azt hitték eltévedtek. :) Úgy jártak, mint egyszeri jobbikos a majálison...

Úgy látszik folytatódik a szánalom hete. Visszavonták Kövér meghívását (biztosan elsírta magát) és könnyen életfogytiglant kaphat a felvidéki rendőr, aki végső elkeseredésében az igazságszolgáltatásban rendet vágott lakatoséknál.

Fedor · http://fedor.blog.hu/ 2012.06.25. 18:48:28

@DeMarco: "Mikor volt nálam negatív a kormány megítélése? Nekem nem kell megragadnom semmit, mert eleve ez a véleményem és nem változott. "

Te most komolyan ennyire nem tudod értelmezni azt, amit írtam?

Tallono 2012.06.26. 01:54:45

@DeMarco: "Nemrégen láttam a Katyn című filmet. Szerencsére ez nem Hollywoodi fos, üdítő volt cionista felhangok nélküli drámát nézni. Minden jobbikosnak kötelezővé tenném a megnézését, hátha észbe kapnának a keleti nyitással..."

Én láttam, sőt a Szovjet Sztorit is. A kommunista egy állat alatti féreg, de épp ma tanulmányoztam a rendszerváltás utáni Oroszország társadalmi helyzetét, és nagyon elégedett vagyok vele, hogy kommunistából, hogy vedlettek át ultra-nacionalistává. Ki kellett tölteni az ideológiai hézagot és szabad utat engedtek a fajvédelemnek, a hatóságok nem nagyon szólnak bele, ugyanis a rendőrök többsége harcolt Csecsenföldön. Nincs is gond se a négerrel, se az arabbal, se a zsidóval, se a buzival. A politikai vezetők is egyre inkább ezekre a fajvédő érzelmekre építenek, szóval az elmondható, hogy a mai Oroszország társadalmi helyzetből fejlett, nacionalista és fajvédő (kihangsúlyoznám, hogy nem szláv faj,hanem szimplán fehér). A gazdasági helyzetre, bel-és külpolitikára nem térnék ki, csak érzékeltetni akartam, hogy Oroszország már régen nem a Szovjetunió, és most kezd felnőtt és vezető pozícióba kerülni a nacionalista réteg, eddig az átmeneti szakasz volt. Ha maradnak ezen a vonalon, akkor társadalmi szempontból (a gazdaságit és politikait most ne vegyük ide), és nem mennek át szlávfajvédőbe, én inkább velük szövetkezek, mint a társadalmi (és gazdasági) helyzetből döglődő Nyugattal. Az EB most nagyon jól megmutatta, hogy mire számíthatunk (az angol és francia csapatban alig volt fehér).

P.S Fedor, tudom ettől te ezektől elborzadsz, de egyrészt nem neked szántam, mivel megcélozva éreztem magam az utalás miatt, másrészt kezdj el barátkozni vele, hogy Kelet-Közép Európának ez a jövője!

Fedor · http://fedor.blog.hu/ 2012.06.26. 09:28:02

@Tallono: Azt te csak szeretnéd...

Egyébként igazad van, valóban elborzadok, de leginkább tőled, mert félő, hogy te ezt komolyan is gondolod...

csak egy néző 2012.06.27. 09:43:03

@Wegam:
Mi van paraszt?Visszabüfögött anyád,ahelyett,hogy leneyelt volna örökre?

N Karesz 2012.07.01. 12:40:02

Varga Tamás rendőrkézen van és ez a lényeg.Majd a bíróság határoz.Választ kaptam,hogy hogyan kerül be a képbe Kaya Ibrahim:
– Honnan jött az ötlet, hogy neki adja el a cégét?
– Ez nem egy eredeti ötlet, nagyon sokan csinálták, és szerintem csinálják ma is: amikor becsődöl a cég, eladják egy külföldinek, onnantól kezdve aztán nála keresik a köztartozásokat is. Nekem ott volt a lehetőség a szomszédban, Ibrahim. Megkérdeztem tőle, vállalja-e, azt mondta, ha nem lesz probléma, akkor igen. Csúnya szó, ha azt mondom, hogy üzlettársak voltunk, mert baráti gesztus volt tőle, hogy megvette a cégemet. Hogy kapott-e ezért pénzt, az egy dolog.
– Gondolom, kapott.
– Néhány ezer márkát.
– Mennyi időt vesz igénybe egy ilyen adásvétel?
– Mi csütörtök este indultunk Magyarországra, vasárnap már újra Németországban voltunk, hétfőn dolgozni kellett.
– Mekkora adósságtól szabadult meg?
– Nem milliókról van szó, ezek köztartozások voltak. De nehogy azt higgye, hogy abból a bizniszből éltem, hogy eladogattam a mások gázos cégeit, ez nem így volt, csak három esetben. Az enyém vonzotta a másik kettőt: az egyik ismerősöm, Sipos László szintén túl akart adni két "beragadt" vállalkozásán. Ezeket Kaya Neset, az Ibrahim bátyja vette meg, nem is volt belőle semmi probléma, mindenki jól járt. A magyarországi cégbíróság egy idő után törölte a cégeket a nyilvántartásból, mivel az új tulajdonosokat nem találták.
Forrás: hetek.hu
Hasonló ügyeskedők mindegyik pártban voltak '
süti beállítások módosítása
google.com, pub-2368870423120984, DIRECT, f08c47fec0942fa0