A megfelelő ember XII.: az unortodox jegybankelnök
2013. március 01. írta: Fedor

A megfelelő ember XII.: az unortodox jegybankelnök

matolcsy_mekk_elek.jpg

Orbán bemondta a fedáksárit: tényleg Matolcsy lesz a Nemzeti Bank elnöke.

Az utolsó pillanatig reménykedtem, hogy ennél azért több esze van, de a politikai kapzsiság erősebbnek bizonyult. Nem volt elég figyelmeztetésnek, hogy pár hete mennyire negatívan reagált a nemzetközi piac a kinevezés (akkor még) hamis tényére, ez ma már úgy látszik semmit sem számít Orbánéknak: szükségük van az MNB tartalékaira, hogy azt is ugyanúgy felélhessék, mint a magánnyugdíjunkat, aztán utánuk az özönvíz.

Mivel egy kép többet mond ezer szónál (bár Matolcsy abban is erős, hisz bon mot-k sokasága fűződik a nevéhez a tündérmesétől a piros pöttyökig), eddigi tevékenysége jellemzésül íme néhány grafikon:

Az államadósság, amelynek mértéke a beleölt jövőnk ellenére magasabb, mint bármikor:

A forint árfolyama, amely többször is csúcsot döntött az elmúlt 3 évben:

euro_arfolyam.jpgA GDP, amely szép lassan a földbe áll:

És a csökkenő reálbérek (DeMarco kedvéért figyelembe véve a családi adókedvezményt is):

Nem tudom, érdemes -e folytatnom A megfelelő ember sorozatot. Bármennyire is erős a posztjukra alkalmatlan Orbán-huszárok mezőnye, ez a döntés egyszerűen überelhetetlen.

A bejegyzés trackback címe:

https://fedor.blog.hu/api/trackback/id/tr865111162

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

DeMarco 2013.03.01. 11:14:42

Fedor: Na most mondd meg...csak nem meglepődtél?? :)

Egy vár bevéve, maradt még egy kisebb erősség. Végre távoznak az utolsó ejtőernyősök is a tábláról. A takarító elért a sarokba is, leporolni az utolsó pókhálókat.

Ez egy szép kiszámítható döntés volt.

Remélem a kövi két hónapban még lejjebb lövik be a kamatot. Bízok Matolcsyban.

És annak is örülök, h Varga váltja a pénzügyminiszteri poszton. Én elsőre is neki adtam volna...

Ami meg a táblicskumat illeti, igen hálás vagyok érte, de még hálásabb lettem volna, ha benne lenne az alja is, mert ugye arról vitatkoztunk, nem a közepéről...
De azért így is szépen látszik, h miről beszéltem. Te is láthatod azt a középső oszlopot, tudod, ahol a plusszok vannak... :)))
Ami meg a harmadik oszlopot illeti, szép dolog, h beleveszik az inflációt, kell is hozzá, de akkor illene belevenni a fizetésemeléseket is, mert azokkal kompenzálódik a különbség. Vagy felfelé billen, vagy lefelé adott esetben. Mert a cégek infláció alatt adtak idén is béremelést, de a kettő együtt valahol szinten tartó.

Meg ugye ebben sehol sincs a mostani 10%-os csökkenés a havi energetikai számlákban, ami szintén felfelé billenti a reálkeresetet, mert elég könnyű belátni, h a megmaradt rezsiköltséget kajára fogják költeni az emberek. (Függetlenül attól, h a 10% csak parasztvakítás).

Vidéki 2013.03.01. 11:19:53

Fedor szereti manipulálni a grafikonokat is annak érdekében, hogy alátámasszák mondanivalóját.

Például:

1. A központi költségvetés teljes adóssága grafikon miért csak 2008. 06.-tól indul és miért nem 2002-től, amikor Medgyessy a „száznapos” osztogatást elkezdte?

2. A központi költségvetés teljes adósságát, miért nem a GDP arányában adja meg?

3. A GDP volumenindexének alakulása grafikon miért 2010 első negyedévétől indul és miért nem tartalmazza például a 2009-es évet, amikor a GDP 6,7 %-al csökkent?

4. A GDP alakulása grafikon azt mutatja, hogy Csehország is hasonló visszaesést könyvelhetett el, mint Magyarország, noha ott a gazdaságpolitikát nem Matolcsy irányította.

5. A GDP alakulása grafikonból nem derül ki, hogy volt e még egy olyan állam a felsoroltak közt, amelyik ilyen hatalmas mértékben eladósodott volna svájci frankban, mint Magyarország a szoclib kormányzás éveiben?

„Utólag az a megállapítás, miszerint a jegybank "benézte" a devizahitelezés kockázatait kényelmes és túlzó leegyszerűsítés ugyan, de végeredményét tekintve nehéz vele vitatkozni. Még akkor is, ha arról erősen megoszlanak a vélemények, hogy lett volna-e a jegybanknak lehetősége (például a hitelezési szabályok szigorításával, vagy akár devizatartalékolási kötelezettség előírásával) érdemben gátat szabni a politika által támogatott/tűrt folyamatnak.” (Portfolio.hu)

6. Fedor téveszméje: „szükségük van az MNB tartalékaira, hogy azt is ugyanúgy felélhessék, mint a magánnyugdíjunkat, aztán utánuk az özönvíz.”

Most a jegybank tartalékai magasak.

Nem volt ez mindig így.

Simor 2007-től 2008 novemberéig irreálisan alacsonyan tartotta a jegybanki tartalékokat, ami részéről súlyos hiba volt.

A Portfolio. hu írja: „Ezzel kapcsolatos a másik mulasztás is. A globális válság első évében a jegybanknak minden erővel törekednie kellett volna a devizatartalék növelésére.

Ez elmaradt, így a Lehman-válság kitörésekor még egy erős érve volt a piacnak, miért minket büntessen meg kegyetlenül.

Fedor · http://fedor.blog.hu/ 2013.03.01. 12:13:57

@DeMarco: "Na most mondd meg...csak nem meglepődtél?? :)"

Miért lepődtem volna meg? Pont az a gond, hogy jó lett volna meglepődni azon, hogy mégse Matolcsyt választja.

"annak is örülök, h Varga váltja a pénzügyminiszteri poszton. Én elsőre is neki adtam volna..."

Ebben mondjuk egyetértünk. Mindenki jobban járt volna.

"Te is láthatod azt a középső oszlopot, tudod, ahol a plusszok vannak... :)))
Ami meg a harmadik oszlopot illeti, szép dolog, h beleveszik az inflációt, kell is hozzá, de akkor illene belevenni a fizetésemeléseket is, mert azokkal kompenzálódik a különbség. "

Látom alapvető problémáid vannak a reálkereset fogalmának a megértésével...

@Vidéki: Semmit az égvilágon nem manipuláltam.

"A központi költségvetés teljes adóssága grafikon miért csak 2008. 06.-tól indul és miért nem 2002-től, amikor Medgyessy a „száznapos” osztogatást elkezdte?"

Mert most Matolcsy teljesítménye a téma. Még jobb lett volna mindenből olyan grafikont találni, amely 2010 tavaszával indul.

"A központi költségvetés teljes adósságát, miért nem a GDP arányában adja meg?"

Azzal se szebb, nyoma sincs a csökkenésnek:

http://m.cdn.blog.hu/te/tenytar/image/államadósság.png

"A GDP volumenindexének alakulása grafikon miért 2010 első negyedévétől indul és miért nem tartalmazza például a 2009-es évet, amikor a GDP 6,7 %-al csökkent?"

Lásd az elsőre adott választ.

"A GDP alakulása grafikon azt mutatja, hogy Csehország is hasonló visszaesést könyvelhetett el, mint Magyarország, noha ott a gazdaságpolitikát nem Matolcsy irányította."

És ez mennyiben változtat azon, hogy Matolcsy egy csődtömeg?

"A GDP alakulása grafikonból nem derül ki, hogy volt e még egy olyan állam a felsoroltak közt, amelyik ilyen hatalmas mértékben eladósodott volna svájci frankban, mint Magyarország a szoclib kormányzás éveiben?"

Mi köze van a kettőnek egymáshoz?

"Ezzel kapcsolatos a másik mulasztás is..."

Engem vádolsz manipulálással, miközben te csúsztatsz ordasan, amikor egy Simor tevékenységét alapvetően jónak tartó cikkből kiemeled a szinte egyetlen kritikus mondatot, más szövegkörnyezetbe helyezve. Az a te bajod, hogy hiába próbálsz csalni azzal, hogy jó szokásod szerint nem linkeled be az általad (félre)idézett cikket, a Google másodpercek alatt lebuktat.

www.portfolio.hu/gazdasag/ilyen_volt_simor_andras_jegybankelnoknek.180387.html

Vidéki 2013.03.01. 14:51:17

Írod: ""A GDP alakulása grafikonból nem derül ki, hogy volt e még egy olyan állam a felsoroltak közt, amelyik ilyen hatalmas mértékben eladósodott volna svájci frankban, mint Magyarország a szoclib kormányzás éveiben?"

Mi köze van a kettőnek egymáshoz?

Ehhez képest a híres tudóssal, Newtonnal kapcsolatos történet szerint:

Megkérdezték tőle, hogyan volt képes ilyen messzire előre látni a tudományok birodalmában?

Szerényen ezt válaszolta: „Óriások vállán álltam”.

DeMarco 2013.03.01. 15:00:24

@Fedor: Kifejezetten gyűlőlöm, ha keresgetnem kell adatok után...

Mi lett volna, ha kibaxott linkeket is betettél volna?

Mindegyik idióta gazdasági lap lemásolja a másikról ugyanazt, de egyik se tenne be linket, vagy táblázatokat, vagy bármit, ahol jobban meg lehetne vizsgálni a számokat...

Honnan a fenéből vetted ezt a táblát? Ötven helyen megnéztem, de mindenhol kihangsúlyozták, h az adatok nem veszik figyelembe a családi adókedvezményt. Anélkül meg semmit sem ér az egész, csak egy torz adatsor, amiből mindenki azt vesz ki amit akar.

Fedor · http://fedor.blog.hu/ 2013.03.01. 15:23:00

@Vidéki: Te tisztában vagy azzal, hogy most még a szokásosnál is zavarosabban írsz?

@DeMarco: Rá van írva, hogy honnan van: Porfolio.hu. Ha a képre rákattintottál volna jobbegérgombbal, akkor meglenne az eredeti helye is, mert onnan illesztettem be. De hogy a kedvedbe járjak:

www.portfolio.hu/gazdasag/munkaugy/ot_eve_nem_esett_ekkorat_a_berek_vasarloereje.180064.html

Ajánlom a teljes cikket elolvasásra. Kezdve a címével:

Öt éve nem esett ekkorát a bérek vásárlóereje

babo81 2013.03.01. 15:30:08

Matolcsy mint MNB elnö? Uram irgalmazz! Inkább Mekk Elek!

babo81 2013.03.01. 15:32:43

bocsi, "elnök"helyesen. ;-)

DeMarco 2013.03.01. 17:05:29

@Fedor: Eddig megvolt. De ott is csak ezt a csonka táblát mutatják be. Nekem az eredeti teljes tábla kellene. Ott meg hiába kattintok jobb gombbal...

Le is írják, hogy nincsenek teljes éves adatok, csak csonka éves adatok, amik nem mutatják ki a családi adókedvezmény komplett hatását.

Továbbra is azt mondom, h a középső tábla a megszűnő félszuperbruttót mutatja, aminek hatására megnő a brutto/netto összege, a harmadik oszlopban pedig az infláció (5,6%) és a 2.oszlop különbsége látható. De ebben nem szerepelnek az éves fizetésemelések, sem a most bevezetett 10%-os rezsicsökkentés, ami javítja a reálkereseteket.

Ha azt vesszük, hogy idén 2,3%-ot nyer valaki a félszuperbruttó kivezetésével két gyerek mellett családi adózással, az infláció 5,6% és kapott 4% fizetésemelést év közben, akkor 0,7%-on áll. 3%-nál ez -0,3%. 5%-nál ez 1,7%. Igaz, ez nem sok, de éppen szinten tart az inflációval. És persze árnyalja a képet.
Ha ehhez hozzávesszük a rezsicsökkenést, akkor szerény pluszban állnak az emberek.

Meg még hozzá lehetne tenni sok mindent, jutalmakat, bónuszokat, kedvezményeket, támogatásokat, uniós pályázatokat, stb.

Nekem így kerek a kép.

greybull 2013.03.01. 18:14:17

Stttaaatttiiiisssszzzzttttikkkkkaaaa!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!! Legjobban annak hiszek és azt szeretem, amit én hamisítok!!!!!

gazdelemző 2013.03.01. 22:35:42

A számokkal lehet játszani és mazsolázgatni de szerintem nem érdemes!

- Lehet állítani hogy de szuper a gazdaságunk de ez nem igaz mert a 2010-11-es kisebb felívelés után szépen leszáguldott a mélybe!
Ha meg az időskálát tologatjuk akkor még azt is könnyed ujjgyakorlattal be lehet bizonyítani hogy a Bokros csomag vitte le 90%-tól majd 60%-ra az államadósságot pár év alatt majd a fidesz 4 év alatt 55%-ra lement! No akkor ugye Bokros 6-szor ügyesebb volt?
Szóval ha mazsolázunk akkor akármit bebizonyíthatunk de nem hiszem hogy most a fideszesek nem kezdik el magyarázni hogy az 5% miért sokkal több mint a 30%...

- Lehet segítségül hívni a GDP arányos adósságot amit nevezhetünk stagnálásnak de akkor el kell ismerniük még a fideszeseknek is hogy 2011-ben volt a manyup által egy 6-7%-os adósságcsökkenés amit az azévi brutális hiány ki is töltött!
Magyarán ha GDP adat akkor rakjuk be szerintem is a havi bontásút amin a 2011 eleji 73-74%-ról mostanra elérünk 80%-hoz!
Az IMF pénzt meg nem is vettük bele amit Bajnai számlájára írunk pedig Orbán költött el de elhárítja magáról...
Szóval belemehetünk a részletekbe de akkor tényleg menjünk!

- Matolcsyt MNB elnöknek tenni a legjobb döntés volt! Miért? mert ha kirugják mint minisztert azzal elismerik hogy rossz munkát végzett. Ha áthelyezik az MNB élére akkor a külső fideszes tanácstagokkal ugyis azt tesznek amit akarnak tehát nincs jelentősége ki az MNB elnöke(persze kellemetlen lenne ha szembemenne a fidesszel de ezt nem hinném).
Vargával pedig végre egy szakpolitikus került az élre akihez nagy reményeket fűzök. Bár most derül ki hogy mennyire kézi irányítással működik a gazdaságunk, mennyire van szabad keze a miniszternek...
Járai példája mutatja hogy a legtöbb szakembert kézi vezérléssel irányítják de sokan közülük "fellázadtak".

- GDP csökken, adósság nőtt(mint fentebb írtam), állami elvonás nőtt, hiány 3%-ot épphogy tudjuk tartani(bár legalább tartjuk), a fogyasztás csökken, beruházás csökken, reálbér csökken, versenyszféra foglalkoztatása csökken, árfolyam nő... stb

- A kamatcsökkentést támogatom! Amíg GDP növekedés és bővülés van addig kockázatosnak tartottam de most már mindegy. Élénkíteni nem fogja a gazdaságot de az MNB költségeit csökkenti és olcsóbbá teheti a finanszírozást. A gazdaság bezuhanása miatt a fogyasztás csökken így az infláció mindenképp csökkenni fog tehát nem kell már védeni az embereket a "szegények adójától".

És mielőtt előjönne, nem vagyok libsi, bolsi, komcsi stb és igenis vannak a fidesznek sikerei sok téren(bár ezek nem a látványos számok mint a GDP, adósság meg a többi) de ahol láthatóan elrontották vagy akár hazudnak ott igenis nézzük meg a valóságot!!

Karl Friedrich Drais der Freiherr von Sauerbronn · http://darazskarcsi.blog.hu 2013.03.01. 22:57:50

@Vidéki:

"1. A központi költségvetés teljes adóssága grafikon miért csak 2008. 06.-tól indul és miért nem 2002-től, amikor Medgyessy a „száznapos” osztogatást elkezdte?"
- Nosza keress egy táblát, és linkeld be!

"2. A központi költségvetés teljes adósságát, miért nem a GDP arányában adja meg?"
- Nosza keress egy táblát, és linkeld be! TEdd mellé a GDP alakulását is, majd utána magyarázd el, hogy csökkenő GDP mellett, csökkenő GDP arányos adóssághányad mellett mégis mitől emelkedik az adósság összege!

"3. A GDP volumenindexének alakulása grafikon miért 2010 első negyedévétől indul és miért nem tartalmazza például a 2009-es évet, amikor a GDP 6,7 %-al csökkent?"
- Nosza keress egy táblát, és linkeld be!

"4. A GDP alakulása grafikon azt mutatja, hogy Csehország is hasonló visszaesést könyvelhetett el, mint Magyarország, noha ott a gazdaságpolitikát nem Matolcsy irányította."
- A GDP alakulása grafikon azt mutatja, hogy a balti államok és Szlovákia velünk ellentétben érdemi növekedést könyvelhettek el, mert ott a gazdaságpolitikát nem Matolcsy irányította.

"5. A GDP alakulása grafikonból nem derül ki, hogy volt e még egy olyan állam a felsoroltak közt, amelyik ilyen hatalmas mértékben eladósodott volna svájci frankban, mint Magyarország a szoclib kormányzás éveiben?"
- Sőt! Se a napsütéses órák száma, sem a lakosság átlagos péniszmérete, de még a hosszúszilva cukorfoka sem. Lehet azért, mert a GDP alakulásáról szól.

Karl Friedrich Drais der Freiherr von Sauerbronn · http://darazskarcsi.blog.hu 2013.03.01. 23:16:33

@gazdelemző:

"Matolcsyt MNB elnöknek tenni a legjobb döntés volt! Miért? mert ha kirugják mint minisztert azzal elismerik hogy rossz munkát végzett."
- Ma már leírtam egy helyen: A pozitívum, hogy már nem miniszter.

"Vargával pedig végre egy szakpolitikus került az élre ..."
- Reménykedjünk együtt!

"A gazdaság bezuhanása miatt a fogyasztás csökken így az infláció mindenképp csökkenni fog tehát nem kell már védeni az embereket a "szegények adójától"
- Ha csökken a fogyasztás, akkor csökken az ÁFA. Ha a csökkenő fogyasztást ellensúlyozandó a cégek csökkentik áraikat (pl műszaki cikkek), akkor a csökkenő ÁFA mellett kevesebb lesz a befizetett társasági stb adó.
- Ha a csökkenő fogyasztás miatt állások szűnnek meg, akkor még jobban csökken a költségvetés bevétele (SZJA, járuléékok stb....)
--> Az állam elkezdett gusztustalanul spórolni (rákbetegek, cukorbetegek, rokkantnyugdíjak), ami tisztán fiskális szempontból hozni fog az állam konyhájára, de mire egy rákbeteg pl meghal, az lehet akáér 3 év, és addig bizony a nyugdíjat folyósítani kell neki.

-->> Ahova ki akarok lyukadni: Szerintem ha kevesebb lesz az állami bevétel, akkor az állam újabb helyekről fog pénzt elvonni, és ezt nem feltétlen a kiadási oldal csökkentésével teszi, azaz nem magától fog elvonni, hanem tőlünk, adózóktól. Mivel csökken a fogyasztás, nem emelkednek a bérek, ha a stagnáló bérekből még nagyobb hányadot von el az állam, akkor a megkeresett pénz kevesebbet fog érni (mivel ismét emelni kell az árakat), ami infláció - csak későbbi időpontra van tolva.

Vidéki 2013.03.02. 09:32:35

Írja a nemes Savanyúkút úr:

"1. A központi költségvetés teljes adóssága grafikon miért csak 2008. 06.-tól indul és miért nem 2002-től, amikor Medgyessy a „száznapos” osztogatást elkezdte?"
- Nosza keress egy táblát, és linkeld be!"

Savanyúkút úr évezi a savanyúságot, kedveli az olyan írásokat, ahol a valóság égi mása sötét színekkel van lefestve.

A Savanyúkút rokonságnak ezt a kellemes savanyú életérzését nem kívánta Fedor megzavarni, ezért alakította olyanra diagramjait.

Nem lenne humánus a Savanyú Jóskák szempontjából, ha a valósággal szembesítenék őket.

Fájdalmat okozna beteg lelküknek, ha érzékelnék, hogy a helyzet nem is olyan rossz, mint ahogyan azt kedvenc festőik lefestegetik nekik!

Karl Friedrich Drais der Freiherr von Sauerbronn · http://darazskarcsi.blog.hu 2013.03.02. 09:47:41

@Vidéki:

- Kedves tőled, hogy a német költői nyelvet használva próbálsz poénkodni a nickemmel. Ezzel kapcsolatban két észrevétel:
- Akkor már inkább forrás.
- Másoknak ez a poénkodás még megy is.

Továbbiakhoz:
- Megvan a lehetőséget, hogy linkelj egy olyan diagramot, ami az általad reklamált időtartományt felöleli. Az, hogy nem teszed mégse, két dolgot jelenthet:
- Az adatsor még jobban alátámasztja a posztoló állítását.
- Nem tudod, hogy kell. Ez esetben javasolnám, hogy lakóhelyedet úgy válaszd meg, jhogy az urányítószámod első számjegye (balról olvasva) "1" legyen.

Vidéki 2013.03.02. 10:19:02

@Karl Friedrich Drais der Freiherr von Sauerbronn:

Írod: "Ez esetben javasolnám, hogy lakóhelyedet úgy válaszd meg, jhogy az urányítószámod első számjegye (balról olvasva) "1" legyen."

Én pedig azt javasolnám neked,hogy ugorj a savanyú kútba!

nandras01 2013.03.02. 10:21:53

"annak is örülök, h Varga váltja a pénzügyminiszteri poszton. Én elsőre is neki adtam volna..." - mondja demarco

"Ebben mondjuk egyetértünk. Mindenki jobban járt volna."- reagál fedor

azért azt elárulhatná valamelyiktek, hogy pontosan mitől is várható, hogy varga épeszűbb lesz, mint matolcsy?
pontosan milyen eredmények is fűződnek varga eddigi tevékenységéhez?
(volt ő már pénzügyminiszter, csontvázügyi megbizott, imf- el tárgyaló delegáció, szóval lehet csemegézni az eredményeiből...)

az, hogy nem beszél olyan nyilvánvaló őrültségeket, mint az elődje, hogy sármosan elegáns és visszafogott, hogy szép szemüvege van, még nem biztos, hogy alkalmassá is teszi a posztra.
varga esete pontosan olyan, mint áderé.
egy egyértelműen szervilis hülye után felüdülésnek hat a normalitás látszata, de ettől egy jottányit sem változik a lényeg.
szóval ne áltassuk magunkat. varga pontosan annyira alkalmatlan a posztjára, mint az elődje volt.

Vidéki 2013.03.02. 11:28:53

@nandras01:

Ha a tények is befolyásolnák nandras01 téveszméit, akkor elgondolkozhatna azon, hogy

ha Matolcsy „nyilvánvaló örültként” tevékenykedett volna,

akkor mivel magyarázza a mostani hatalmas sikeres dollárkötvény kibocsájtást?

A mostani őtéves dollárkötvények kamatai kedvezőbbek Simornak a 2008-as IMF hitellel kapcsolatban közölt adatainál!

Mikor növekedett meg hatalmasan a spekulációs nyomás?

2008-ban amikor a szoclibek kormányoztak.

A kutya se vette akkor a magyar állampapírokat, akármilyen magas hozamokat fizettek volna.

De ezt a helyzetet nem kellene az akkori vezetés erényének tekinteni!

"2009 márciusában ugyanis nemhogy magas kamatokkal, de semmilyennel sem lehetett érdemi nagyságban magyar állampapírokat eladni.

A 2008 szeptember végén befagyott állampapírpiacon 2009 első felében például mindössze 29,5 milliárdnyi 5 éves papírt "ment el", abból is 20 milliárd májusban és júniusban."

Tehát 2008 szeptemberétől 2009 májusig mindössze 9,5 milliárdnyi 5 éves papírt sikerült elsózni!

A mostani pénzügyi helyzet sokkal jobb a korábbinál.

Ezt a kedvező helyzetet „egy nyilvánvalóan őrült” nem tudta volna előidézni.

De azért nandras01 ”gagyog s ragyog” és Fedor is mindenben egyetért vele!

nandras01 2013.03.02. 11:36:14

@Vidéki: kedves vidéki!
ha te most azt hiszed, hogy elkezdek veled vitatkozni, akkor rossz nyomon jársz.*
miután rendszeres olvasója vagyok eme blognak(is), gyakran találkozom a szösszeneiddel, de arra még nem találtam példát, hogy valaha is sikerült volna téged meggyőzni a tényekkel.
így, ha megengeded, nem szállnék bele ebbe a mókuskerékbe.

quod dixi dixi.

*(megteszi azt fedor- az ismert eredménnyel :)

Tallono 2013.03.02. 11:36:43

Amikor hallottam, hogy Matolcsy lett a jegybank elnök, pár percig azt hittem csak vicc, de nem sajnos megint a zseniális stratégiai érzékét mutatja a felcsúti fáraónak, hogy a mindenki által bukottnak ítélt gazdasági minisztert, Hülye Gyurit rakja az MNB élére... Ez két szempontból hibás döntés: 1. Az Eu, a ECB, az IMF és a nemzetközi spekulánsok őrjöngeni fognak, és folyamatosan a fején fognak ugrálni. Gyanítom hamarosan árfolyam-zsarolások sorozatára számíthatunk... 2. Ahhoz hülye és gyenge, hogy ezt meg tudja akadályozni...

Karl Friedrich Drais der Freiherr von Sauerbronn · http://darazskarcsi.blog.hu 2013.03.02. 14:27:18

@Vidéki:

Kedves Vidéki!

Én veled ellentétben tudok érvelni, így engedd meg, hogy ne ugorjak.
Azt a jó tanácsot adom neked, hogy tanulj meg kulturáltan vitázni! Nem vagy menthetetlen, de komoly munka szükségeltetik hozzá! Ne add fel, mert felemelő dolog, mikor megtörténik majd veled a csoda, és levetkőzöd magadról ezt a buta oktondi stílust. Onnantól kezdve, hogy tudni fogsz terelés és mellébeszélés helyett érdemben vitázni, érveket felhozni és a másik ellenérvein elgondolkodni, sokkal több barátod lesz.
Mivel sokkal több barátod lesz, a horizontod is kitágul majd és egy szélesebb spektrumon keresztül fogod tudni majd nézni a világot és dolgait. Mihelyt megtanulod tisztelni a másik embert, és nem nézed le a vitapartnert a véleménye miatt, sokkal jobban el fognak tégedet is fogadni a többiek. Addig amíg nem változol, csak szánalmas nyavalygó hülyegyerek maradsz, aki egy táblázatot sem tud belinkelni.

bunkobrendelmatyi.blog.hu/2013/03/02/21_videki_nyavalyog_de_most_sem_ervel

Fedor · http://fedor.blog.hu/ 2013.03.02. 15:50:35

@nandras01: "az, hogy nem beszél olyan nyilvánvaló őrültségeket, mint az elődje, hogy sármosan elegáns és visszafogott, hogy szép szemüvege van, még nem biztos, hogy alkalmassá is teszi a posztra.
varga esete pontosan olyan, mint áderé.
egy egyértelműen szervilis hülye után felüdülésnek hat a normalitás látszata"

Hidd el, ez már bőven javulás egy olyan területen, ahol milliárdok múlnak egy-egy mondaton...

Fedor · http://fedor.blog.hu/ 2013.03.02. 15:52:32

@Vidéki: Olyan elegánsan át tudsz siklani azon az aprócska tényen, hogy 2008 végén válság volt, hogy azt tanítani kéne...

nandras01 2013.03.02. 16:22:13

@Fedor: igazad van, de azért nehogy már megdicsérjünk valakit azért, mert nem nyilvánvalóan síkhülye.

gazdelemző 2013.03.02. 17:59:10

@Vidéki: Az államkötvény aukció alakulása nem véletlen!
Nem tudom mennyire van otthon az adósságfinanszírozásban de egy ilyen aukciót általában úgymond "roadshow"-val vezetik be ahol körbejárnak több fontos befektetési helyet, intézményt, személyt és akár maga a miniszterelnök is járja a lehetséges befektetőket és kampányol. Lásd akár az oroszok.

Ha megvizsgálja a kamatokat, azt hogy a dollárkötvényt még eurora kell váltanunk, hogy a környező, hasonló paraméterű országok milyen kondiciókal kaptak hitelt(akár a románok akik a 10 évest 4.5%-ért tudták eladni) és hogy vélhetően részben a letárgyalt partnerek licitáltak(mint az oroszok). Nos, úgy megkap egy olyan kibocsátást ami a jelenlegi nemzetközi viszonyok között(van pénz kockázatosabb kötvényekre) teljesen átlagosnak és elvárhatónak mondható! A magyar 10 éves dollárkötvény kamata egyébként 5.375%. Magasabb mint a románé és mindkét aukciót kb 4-szeresen jegyezték túl. Vagyis a románok kevesebb kamatra(0,875%-al) kaptak hitelt.

Az azonban igaz hogy magán a "roadshow"-n mindent megfelelően csináltak és nem volt ijesztegető elszólás vagy más baki.
A bizonytalan kormányzati gazdaságpolitika és a recesszióba hajló gazdaság megjelent a kamatfelárban. A keresletben pedig befolyásoló volt a kockázatkereső befektetők és a roadshow hatása!
Azonban hatalmas sikerről beszélni enyhe túlzás...
Maradjunk annyiban hogy az elmúlt 3 év gazdaságpolitikai ténykedéséhez viszonyítva nevezhetjük sikernek hogy nem szabadságharcos attitűddel vittük végig a dolgot és így "siker" lett!
Bár míly meglepő hogyha valamiben nem akarunk szabadságharcolni az még egész jól tud sikerülni? Talán így 3 év után rá kéne jönni hogy a nem logikus szabadságharc sokkal több kárt okoz mint hasznot...

Vidéki 2013.03.02. 20:02:12

@gazdelemző:

Írja: „A magyar 10 éves dollárkötvény kamata egyébként 5.375%.”

De ha az IMF kölcsönnel akarjuk összehasonlítani a dollárkötvényeket, akkor a hasonló futamidőt a hasonlóval kell összehasonlítani.

A hír a www.metropol.hu híroldalon olvasható:

A 20 milliárd eurós IMF-hitel kamata 5-6 százalék
(MTI
2008-10-29 16:09)

Az IMF, az Európai Unió és a Világbank által összeállított 20 milliárd euró összegű hitelkeretet 2010. március végéig hívhatja le a magyar kormány, a készenléti díj éves szinten 0,25 százalék, kamata 5-6 százalék,a visszafizetés futamideje 3-5 év , jelentette be Simor András, a Magyar Nemzeti Bank elnöke azon a szerdai tájékoztatón, ahol ismertették a pénzügyi mentőcsomag részleteit.
Az ötéves dollárkötvény hozama 4,25 %.
Azt írta az újság, hogy Csehország éppen a közelmúltban, tavaly októberben értékesített 750 millió eurónyi kötvényt 3,875 %-os hozammal.

Csehország kötvényeihez képest nekünk kevesebb, mint 1 % többlethozamot kell fizetnünk, noha a hitelminősítői besorolások alapján Csehország hozzánk képest a csúcson áll.

Vidéki 2013.03.02. 20:17:55

Írod ájtatosan: "Mihelyt megtanulod tisztelni a másik embert,"
"Én veled ellentétben tudok érvelni,"
"tanulj meg kulturáltan vitázni!"
" Nem vagy menthetetlen,"
"levetkőzöd magadról ezt a buta oktondi stílust. "

Hab a tortán ez a mondatod:

"Mihelyt megtanulod tisztelni a másik embert, és nem nézed le a vitapartnert a véleménye miatt,"

Meredek szöveged bizonyítja hogy éppen te nézed le azokat, akik nem esnek hasra bizonyítékokat nélkülöző állításaid előtt.

Egy régi viccben az orosz katona Budapesten, az angol WC-ben akarta megmosni a pontyot de az ellopta tőle.

A hal leúszott.

Az orosz katona így méltatlankodott: "Kurva magyarszki!
Kultura nyet, zabráló masina jeszty!

Te is úgy viszonyulsz mások "kultúrájához", mint a viccbeli orosz katona.

gazdelemző 2013.03.02. 20:59:01

@Vidéki: Nem igazán van így.
Az IMF kamata kicsit bonyolultabb mivel az alap hitelre ami Magyarország keretében szerepel(ez 3 milliárd euro) 1,09%-ot kell fizetnünk és az efölötti részre kell +2%-ot. Ha pedig 3 éven túli a hitel akkor még +1%-ot. Vagyis az 5 évesre így összesen 4,09%-ot kellett volna fizetnünk! Amennyiben a kamatokat mindig euro alapon vennénk de dollárra váltatnánk át akkor 4,21% lett volna az 5 éves, dollár alapú IMF hitel kamata!
A jelenlegi dollár kibocsátású kötvényünket ugyan így át kell eurora váltanunk(de csak az alapösszeget mert ebből törlesztük a mostani IMF hitelt) így annak lesz egy egyszeri átváltási költsége mint a fenti esetén!

Tehát ami itt összehasonlítható az :

5 éves kötvény IMF kamat: 4,09%

Most felvett 5 éves kötvény kamata: 4,125

Vagyis nem 4,25% mint írod hanem 4,125%!!!)

Azonban ha rövidebb időre vesszük, mondjuk 3 évesre akkor a kamat máris csak 3,09%!!

Vagyis ha 3 évente ezt megújítjuk:

3x3 év IMF kamata: 3,09%

10 éves piaci hitel kamata: 5,375%

Nem mellesleg az IMF hitellel még lejjebb lehetett volna tornászni a folyó finanszírozás kamatlábát ami további megtakarítást jelentett volna forint tízmilliárdokban mérve!!

A csehek számai meg jól mutatják hogy a sikert nem nem 4-5-10%-os különbségek mutatják hanem 0,5-1-1,5%-ok!!
Nem mellesleg a mostani IMF devizahiteleinkre átlagban sokkal jobb kamatot fizetünk mint a piaci kamat!! talán valahol 2-2.5% lehet átlagban!!

Konklúzióként levonhatjuk hogy a piaci hitel minden módon drágább volt mint az IMF hitel!
A kormány elérte a célját de ennek százmilliárdokban mérhető költsége van!!

Vidéki 2013.03.02. 22:57:06

@gazdelemző:

Írod: „”Nem mellesleg a mostani IMF devizahiteleinkre átlagban sokkal jobb kamatot fizetünk mint a piaci kamat!! talán valahol 2-2.5% lehet átlagban!!”

Milyen mostani IMF devizahiteleinkre gondolsz?

Azokra amelyeket 2008 végén vett fel Magyarország?

De hiszen ezekről Simor 2008-ban másként nyilatkozott:

A hír a www.metropol.hu híroldalon volt olvasható:

"A 20 milliárd eurós IMF-hitel kamata 5-6 százalék
(MTI
2008-10-29 16:09)"

"Az IMF, az Európai Unió és a Világbank által összeállított 20 milliárd euró összegű hitelkeretet 2010. március végéig hívhatja le a magyar kormány, a készenléti díj éves szinten 0,25 százalék, kamata 5-6 százalék,a visszafizetés futamideje 3-5 év , jelentette be Simor András, a Magyar Nemzeti Bank elnöke azon a szerdai tájékoztatón, ahol ismertették a pénzügyi mentőcsomag részleteit."

Csehország éppen a közelmúltban, tavaly októberben értékesített 750 millió eurónyi kötvényt 3,875 %-os hozammal.

Ha az IMF-hitel annyira olcsó lenne ,

„talán valahol 2-2.5% lehet átlagban!!”,

akkor a csehek miért nem IMF-hitelt vettek fel és miért inkább az euró kötvény megoldást választották?

Mindenki, a csehek is hülyék lennének, hogy nem az IMF 2-2,5 %-os hitelék választották.

Talán a csehek szeretnek szenvedni?

DeMarco 2013.03.03. 07:01:55

@gazdelemző: Tehát mondhatni, nem túl nagy a különbség.

És az imf-el együtt járt volna a szoros felügyelet, a nyakörv, a szuverenitásunk elvesztése.

Ezt is figyelembe véve, egyáltalán nem tűnik nagy áldozatnak a felár. Sőt.

sortelen 2013.03.03. 07:28:18

"...ez a döntés egyszerűen überelhetetlen."
Ne személyi döntésként kezeljük, hanem akként, ami: rendszerdöntésként.
orbán nyócéves felkészülési időszakának step-by-step valóra váltása. Meglehet, hogy mondjuk 2006. április 7-i döntésének életbe léptetése. Ami valójában überelhetetlen, az a diktátor gonoszsága.
Meg az, hogy ellenzői között egyetlen sakkozó sincs, mert ha lenne, akkor már rég feltárták volna a várható lépéseit. Már rég késő, persze. Az ország ettől lett védtelen, a politikai tehetségtelenség, műveletlenség üli torát.

gazdelemző 2013.03.03. 08:40:05

@DeMarco:
Mire gondolsz a szuverenitás elvesztése alatt? Mit nem tehettünk volna meg?
Sokszor hallottam ezt az érvet és úgy igazán senki nem írta le hogy konkrétan mire gondol.
Az elmúlt évekről vannak tapasztalataink hogy mire költhettük az IMF pénzt(pl MOL megvásárlása) és hogy mit tehettünk meg, mibe szólt bele az IMF. Adórendszer teljes megváltoztatása simán ment, új Alkotmány, bankadó, rezsicsökkentés, egykulcsos adó, ÁFA, cégtámogatás, stb
Tudnád konkretizálni hogy az Orbán kormánynak mit kellett megtennie az IMF miatt amit nem akart?

DeMarco 2013.03.03. 09:08:36

@gazdelemző: Ezek közül egyet sem támogatott az imf, zömében pont az ellenkezőjét akarta és ezért sincs megegyezés, mert ellentétesek az igények.

Az elmúlt időszakban a korábbi csúnya felsülések miatt kevésbé szól bele az imf a gazdaság politikába, de azért ajánlásokat folyamatosan tesz. Ezek az ajánlások pedig ellentétesek az adózók érdekeivel. Az itt élő állampolgárok érdekeivel.

Mindenki látja, h az imf nem az itt élőket támogatja. A nemzetközi pénzügyi lánc egyik eleme és elsősorban ezen lánc többi elemének érdekeit védi, azaz a bankok érdekeit. És a külföldi befektetők érdekeit. Kevésbé finomabban a gazdasági gyarmatosítás egyik eszköze. Ezért szerepel első kérésként folyamatosan a bankadó és ágazati adók eltörlése. Nem akarják a terheket szétosztani a gazdasági szereplők között. Azt kizárólag a lakosság nyakába varrnák.
Ezért az ajánlások is ezt erősítik.

Az csak az Orbán kormányt dicséri, h ennek ellenállt és vállalva a konfliktusokat igyekszik a terheket megosztani a szereplők között és inkább veszít némi pénzt, de sokkal többet nyer a mozgástér fenntartásával.

És bár te nem vagy a szabadságharc híve, de láthatóan jól elvagyunk az imf nélkül is, alig paraszthajszállal lemaradva az általa nyújtott "segítségtől".

Igazából bebizonyosodott, amit mindig is mondtunk, h semmi szükségünk nincs az imf-re, csak rontana a helyzetünkön.

Persze vannak, köztük Fedor is, akik rajonganak az imf-ért és a nyakörvért, de ez legyen az ő bajuk...

Azért te sem gondolod komolyan, h az imf nem akart semmit tőlünk, igaz? Ha így lenne és csak pusztán a pénzt adná, akkor megegyeztek volna régen. Pont a feltételeik azok, amik vállalhatatlanok.

greybull 2013.03.03. 09:09:13

The business of the business is the business - mondta valaki, egyszer. Én meg most azt mondom, parafrazálva az előbbi mondást, hogy: The credit of the credit is the credit. Szóval lehet itt agyalni mindenről, csak épp senki nem agyal arról, hogy ez a modern pénzrendszer - azaz a hitelpénz-rendszer - szorulna teljes és totális átalakításra továbbá lehetne agyalni arról is, hogy az adóztató állam, aminek van bevétel doszt' már miért is szorul kölcsönpénzre???
Tudom én persze a választ: mert ez a világ így van kitalálva. Egyáltalán nem a kölcsönadott tőke számít, hanem az, hogy amíg KÖLCSÖN VAN ADVA addig termeljen még több pénzt mások kiszipolyozásával. Úgyhogy ha Matolcsy semmi mást nem tesz, mint visszatér a klasszikus központi banki feladatokhoz, hát akkor fog elkövetni akkora unortodoxiát, mint ide Lacháza!

Fedor · http://fedor.blog.hu/ 2013.03.03. 10:04:06

@nandras01: Pedig ez ma már kormányzati szinten érdemnek számít :-)

gazdelemző 2013.03.03. 10:04:11

@DeMarco: Az Orbán kormány nem akarta az IMF hitelt! A "török kártyát" játszottuk ki ami a törököknek bejött és részben nekünk is!
Bár remélem azért az IMF ajánlásoknál nem a plakáthadjáratra gondolsz mert annál nagyobb b.romságot én még nem hallottam! Nem tudom ki volt az aki azt kitalálta de ordas nagyot hazudott!!

Abban viszont egyetértünk hogy a kötvénykibocsátásunk megfelelő kamaton történt és úgy költjük el ahogy akarjuk.
Ha 2011-ben megkötjük az IMF hitelt akkor megspórolunk pár száz milliárd plusz kamatkiadást és olcsó hitelhez jutunk. A többletkiadás azóta megvolt, ezt kár volt elvesztegetni de már ez van!
Ha viszont a jelenlegi 2013-as helyzetet nézzük akkor egy IMF hitel egy kicsivel jobb kamatot és enyhén csökkenő piaci kötvénykamatot eredményezett volna. Ha tippelnem kell akkor évente pár milliárd, max évi 10-20 milliárddal alacsonyabb kamatkiadást jelentett volna.
A beleszólás lényegtelen, tudható volt hogy semmibe nem szóltak volna bele...

Vagyis mondhatja valaki pl hogy az oroszoktól hitelt soha... és ez alapján elfogadjuk a más döntését.
Mondhatja valaki hogy az IMF-től(ami valójában IMF-EU hitel!!) hitelt soha... és akkor meg ez alapján a döntése elfogadható!
De ezek nem gazdasági hanem ideológiai kategóriák!!
Gazdasági kategória a kamat, a költségek és az igények, beleszólás stb!

Ideológiai szinten elfogadom a kormány döntését. Gazdasági alapon viszont az IMF-el sokkal jobban jártunk volna 2011-ben és enyhén jobban most, 2013-ban.

gazdelemző 2013.03.03. 10:11:45

@Vidéki: Az IMF kamatában az SDR kamatráta változhat. Ez az amit 1,09-nek írtam de a 2013 februári már 1,08%. Erre jönnek az említett kamatok. 2008-ban az SDR alapráta az IMF-nél valóban magasabb volt. 2008 nov 10-én 3,73 volt így akkor az alap készenléti díj volt ez a 0,25%. Aztán költöttünk belőle, lehívtuks stb. A kamata így lett 5-6%... AKKOR!
Vagyis a mostani kamat a már említett jóval alacsonyabb lett volna!
Nem mellesleg 2008-ban ha nem veszük föl hitelt az IMF-EU-Világbank triótól akkor vélhetően elszálltak volna a saját piaci kamataink mert a hitelpiac kiszáradt! Akkor ez olcsó hitel volt!
Azonban az átlagban számolt kamat(késznléti díjjal, SDR kamatváltozással) most megfelel az általam leírtakkal.

Csehország gazdasági adatai jobbak és mint írtuk nekik még az a készenléti hitel is részben drágább lenne vagy hasonló.
Bár ha mi is mondjuk 3-3,5%-ért kapnánk a hitelt, hát én lennék az IMF hitel legnagyobb ellenzője :)

Karl Friedrich Drais der Freiherr von Sauerbronn · http://darazskarcsi.blog.hu 2013.03.03. 11:51:32

@DeMarco:

"Az elmúlt időszakban a korábbi csúnya felsülések miatt kevésbé szól bele az imf a gazdaság politikába, de azért ajánlásokat folyamatosan tesz. Ezek az ajánlások pedig ellentétesek az adózók érdekeivel. Az itt élő állampolgárok érdekeivel."

- Nekem, mint itt élő adózónak és állampolgárnak az az érdekem, hogy az állam hatékonyan működjön. Jelenleg nem úgy működik.

Karl Friedrich Drais der Freiherr von Sauerbronn · http://darazskarcsi.blog.hu 2013.03.03. 12:02:27

@DeMarco: Ami terhet az Orbán kormány véleményed szerint megoszt (bankadó, telekomad, biztosítási adó,...) azok nem a tehermegosztásról, a terhek lakosságról a gazdaság más szereplőire való átterheléséről szólnak, hanem új adók.
A bankadó bevezetésével csökkent pl az ÁFA?
A telekomadó bevezetésével csökkent pl az SZJA?

Orbán a lakosságot a nagy szolgáltatókon keresztül közvetetten adóztatja.

DeMarco 2013.03.03. 13:34:02

@Tallono: "1. Az Eu, a ECB, az IMF és a nemzetközi spekulánsok őrjöngeni fognak, és folyamatosan a fején fognak ugrálni."

És? Hahó, ez így van minden nap, minden héten a kormányváltás óta. Kit érdekel?? Mondhatni, már megszoktuk...
Hát nem látod, h teljesen mindegy, kit raktak volna oda? Akkor is ugyanez lenne... Legfeljebb Matolcsyn nagyobb a céltábla. Viszont a rutinja is nagyobb, bírja már egy ideje a csapásokat...

"Gyanítom hamarosan árfolyam-zsarolások sorozatára számíthatunk... 2. Ahhoz hülye és gyenge, hogy ezt meg tudja akadályozni..."

Persze. Várható lesz. És majd kiderül, h ezt is bírni fogja-e. Nem lesz könnyű dolga, mert most nem csak külső ellenségei lesznek.

DeMarco 2013.03.03. 13:42:44

@gazdelemző: "Az Orbán kormány nem akarta az IMF hitelt! A "török kártyát" játszottuk ki ami a törököknek bejött és részben nekünk is!"

Ebben egyetértünk.

"Bár remélem azért az IMF ajánlásoknál nem a plakáthadjáratra gondolsz"

Nem, az eléggé sarkítottra sikerült, bár az üzenete azért átment mindenhová.
Ugyanakkor nincsenek kétségeim afelől, h az imf-nek volt kívánságlistája, amiknek a bevezetése súlyos lett volna ránk nézve.

"A beleszólás lényegtelen, tudható volt hogy semmibe nem szóltak volna bele..."

Akkor vajon miért nem kötöttek velük szerződést? Miért nem? Erre csak egy logikus válasz van: Az elfogadhatatlan feltételeik miatt.

"Gazdasági alapon viszont az IMF-el sokkal jobban jártunk volna 2011-ben és enyhén jobban most, 2013-ban."

Az ideológiai alap egy dolog. Dugóhúzóban lévő repülőgépen nincsenek ateisták. De én nem osztom az optimizmusodat gazdasági alapon sem. Vagy konkrétabban, nekem tetszik a mostani szerkezet és nem örülnék, ha ezt felborítanák az imf nyomására.

DeMarco 2013.03.03. 13:51:41

@Karl Friedrich Drais der Freiherr von Sauerbronn: "- Nekem, mint itt élő adózónak és állampolgárnak az az érdekem, hogy az állam hatékonyan működjön. Jelenleg nem úgy működik."

Ebben egyetértünk. De abban biztosan nem, h mivel növelnénk a hatékonyságot...

"Orbán a lakosságot a nagy szolgáltatókon keresztül közvetetten adóztatja."

Természetesen ez is benne van. Az adórendszert mozgatják a fogyasztási adók irányába, amik alól nehezebb kibújni. Ezzel nekem nincs is bajom.
De akkor miért sírdogálnak a bankok és a cégek?
Mert azért mindent nem tudnak áttolni a lakosságra, hiába szeretnék egyébként. Bármennyire igyekeznek kibújni, azért valamennyi adót csak be kell nekik is fizetni, így valamilyen szinten megvalósul a tehermegosztás.

Például az elmúlt két hétben is sírdogált egy cég, amire köptem is egy nagyot képzeletben. Nyugodtan meg lehet nézni a homáron, vagy a neten, h mennyi panasz érkezett a cég ellen, mert durva csalásokkal húzza le az előfizetőit. Én is ismerek károsultakat, akiket olcsó trükkökkel húztak csőbe, horror összegeket követelve tőlük. Nem sokan fogják megsiratni, ha végül beadják a törülközőt.

Kuviklacz · szemelyesadatok.blogspot.com 2013.03.05. 21:22:50

@DeMarco: A cégekre kivetett különadók NEM fogyasztási adók. A többi demagógia. De hát védeni kell a gazdit...

Kuviklacz · szemelyesadatok.blogspot.com 2013.03.05. 21:26:37

@greybull: A hitel arról szól, hogy
- előre lehet hozni fogyasztást vagy
- meg lehet valósítani egy beruházást későbbi jövedelmezőségének terhére.
A többi infrastruktúra, amely egy kicsit (nagyon) bonyolultra sikeredett, nem egy világméretű összeesküvés miatt, hanem mert a világ komplex - különböző országok különböző pénznemekkel, amelyek az eltérő gazdaságpolitikák és adottságok miatt divergálva mozognak, stb. stb.

Kuviklacz · szemelyesadatok.blogspot.com 2013.03.05. 21:28:03

@Vidéki: Vicces, hogy összeadod a készenléti díjat és a kamatot.
Szerintem kettőt lapoztál a brosúrában.

Kuviklacz · szemelyesadatok.blogspot.com 2013.03.05. 21:31:58

@Vidéki: A másfél mióta kevesebb egynél? Amúgy a dollárkamathoz adj hozzá még egy százalékot, hogy eurókamatot kapj.

Kuviklacz · szemelyesadatok.blogspot.com 2013.03.05. 21:34:17

@DeMarco: Nem kétségeid kell legyenek, hanem el kell olvasni, mit írtak, és mit nyilatkozott Varga Mihály (kormánytag) a hírhedt plakátkampány után. Semmi olyat nem kértek, ami
- ártott volna Magyarországnak
- ne lenne most utólag megcsinálva.
Amúgy még szociálisan is érzékenyebbeknek bizonyultak, mint pártod és kormányunk, pedig a szociális érzéketlenség a legfőbb ideológiai érv ellenük.

DeMarco 2013.03.06. 20:48:22

@Kuviklacz: "A cégekre kivetett különadók NEM fogyasztási adók."

Csakhogy a cégek átterhelik a rájuk kivetett adókat. És akkor már fogyasztási adók lesznek, mert azok fogják kifizetni, akik használják a cég által kínált szolgáltatásokat.

"Semmi olyat nem kértek, ami ártott volna Magyarországnak"

Nézőpont kérdése.

"Amúgy még szociálisan is érzékenyebbeknek bizonyultak"

Inkább konzerválni akarták az össznépi szegénységet. A víz alatt akarták tartani mindenki fejét.

De minden további vita nélkül, tőled is megkérdezem: Ha szerinted annyira jó volt amit ajánlottak és nem ártott volna semmit sem, akkor mégis miért nem kötöttek velük szerződést???

Ha a bank ad nekem 5% kamatra hitelt, de jössz te és agresszívan magyarázod, h te adnál nekem 4,5%-ra is, ami mennyivel jobb, de cserébe hetente bejössz a házamba és beszabályozod, h én csak száraz kenyeret ehetek vízzel, ugyanakkor a nyugdíjas anyósomat téliszalámival tömjem, mert szociálisan érzékenyebb vagy, miközben én keresem meg a bevételt rá, akkor barátom körberöhöglek és fütyülök a plusz fél százalékra amit boldogan fogok felárban kifizetni...

Kuviklacz · szemelyesadatok.blogspot.com 2013.03.07. 10:29:56

@DeMarco: Ez rossz duma, egy szó sem igaz ebből.
Pontosan akörül van a vita a normális emberek és a FIDESZ-fanok között, hogy a kormány rosszul politizál, és ezt hazugságokkal próbálja elrejteni.
Az általános szegénység nagyobb, mint amit az IMF legvérmesebb álmaiban (a FIDESZ szerint) el tud képzelni.
Az IMF a legsérülékenyebb rétegek kímélését javasolta.
Amúgy amit írsz a szegénységről meg amit az anyósod téliszalámijáról, pont ellentmond egymásnak.
Amúgy nem Veled vitatkozom, csak nem szeretném, ha az olvasók számára úgy tűnne, mintha nem lehetne vitatni a teljesen légből (bocs, FIDESZ-brosúrából) kapott állításaidat.

DeMarco 2013.03.07. 15:51:10

@Kuviklacz: Ne dumálj mellé.

Utoljára megkérdezem:

Ha szerinted annyira jó volt amit ajánlottak és nem ártott volna semmit sem, akkor mégis miért nem kötöttek velük szerződést???

Nem kell a mellébeszélés, elég ha ezt érvekkel alátámasztva megválaszolod.

Fedor · http://fedor.blog.hu/ 2013.03.07. 16:48:11

@DeMarco: Gondolod, hogy az IMF-en múlott, és nem Orbánékon?

DeMarco 2013.03.07. 18:23:49

@Fedor: Természetesen nem gondolom, h azon a félen múlt, akik tukmálgattak.

Havonta többször is bontatlanul dobálok a kukába különféle tukmáló leveleket, amik minden áron arról akarnak meggyőzni, h milyen jó lesz nekem ha felveszem a hitelüket/hitelkártyájukat/szolgáltatásukat.
Csak azok a fránya feltételek, meg kövér kamatok...csak azok ne lennének...

Nyilván rajtam múlik, h ezekkel élni akarok-e és nyilván a kormányon múlt, h ezzel élni akartak-e. Nem akartak.
És erre jó okuk volt. Nem feleltek meg a feltételek, vállalhatatlanok voltak.

De én az úriember érvekkel alátámasztott cáfolatát várom, nem a te ideológiai hozzáállásodat. (Azt egyébként is ismerem.)

Kuviklacz · szemelyesadatok.blogspot.com 2013.03.07. 22:28:09

@DeMarco: Mert akkor nem lophatta volna el a fél országot a Közgép.
A kiindulásunk más: Teszerinted ha a kormány nem vállalta fel a feltételeket, akkor igaza volt.
Szerintem (és én nem a 200 milliós reklámkampányból ismerem a feltételeket, hanem elolvastam az IMF levelét, merthogy publikus, és azt is hallottam, amit Varga Mihály nyilatkozott a reklámkampány után (és ő miért titkolt volna bármit is, ami az ő álláspontját alátámasztja), és ennek alapján mondom, hogy Orbán csak saját hatalmi ambícióit és téveszméit követte, hogy nem szerződött. Érdekes módon egyébként az EU feltételei voltak keményebbek (ezt is nyilatkozták kormánytényezők), és azok megakadályoztak volna néhány olyan lépést, amely egyértelműen a FIDESZ-hatalom bebetonozását, a haverok helyzetbe hozását szolgálták.
Egy részéből egyébként vezéred kitáncolt utána mégis (médiatörvény, bírák nyugdíjazása). De megmaradt az Alkotmánybíróság kiherélése, a műkörmösöknek és öregek otthona lakóinak juttatott földek, a különadók, amelyek azt szolgálták, mint most kezd kiderülni, hogy bagóért fel lehessen vásárolni az energiacégeket stb. Vedd eszedbe lassanként, hogy hacsak nem Te is haszonélvezője vagy ezeknek a machinációknak (és csak akkor, ha ebből a haszonból tartós jólétet tudsz magadnak arra az időre is biztosítani, amikor OV megbukik), akkor bizony alaposan átbasztak.

Fedor · http://fedor.blog.hu/ 2013.03.08. 12:23:00

@DeMarco: 1. Az IMF nem tukmálgat, mi kerestük meg őket, hogy segítsenek.
2. Minden észérv az IMF mellett szól. Minden más pénzforrás jóval drágább vagy így, vagy úgy.

Az meg külön vicces, hogy pont te vádolsz engem ideológia érvekkel :-)

DeMarco 2013.03.08. 20:50:31

@Kuviklacz: "Mert akkor nem lophatta volna el a fél országot a Közgép."

Ahogy a fél pesti dunapartot korábban az ellenlábas? Vagy az aluipart?

"A kiindulásunk más:"

Az biztos.

"Érdekes módon egyébként az EU feltételei voltak keményebbek"

Nincs ebben semmi érdekes. Az imf-et jobban érdekli a pénz és a forrása. Az eu viszont egy az egyben akart ezt felhasználva zsarolni.

Tehát megállapíthatjuk a saját szavaiddal is leírva, h a FELTÉTELEK korántsem voltak megfelelőek, sőt. Kifejezetten rosszak voltak. Mármint a kormánynak. És nekünk. Gyakorlatilag ezzel elismerted, amit idáig is mondtam. Nem a pénzről van szó elsősorban. Sokkal inkább a pénz mellé járó kötelező feltételek teljesíthetetlenségéről. Ezért nem kötöttek szerződést az imf-el.
Mert lehet, h van némi felár, de cserébe nincsenek feltételek. És sztem ez bőven megéri.

Ahogy mindenki, úgy én is haszonélvezője vagyok a fidesz kormánynak, de ezt is vártuk, erre készültünk. 2012 az évtized második legjobb éve volt, 2001 után. Tartós jólét nincs. Legfeljebb készülni lehet egy baloldali ámokfutásra. De az a nyolc év pusztulás megmutatta, h bármit alul tudnak múlni. Persze ez csak egy vélemény.

DeMarco 2013.03.08. 20:59:35

@Fedor: "1. Az IMF nem tukmálgat, mi kerestük meg őket, hogy segítsenek."

Felesleges volt. Nincs rá szükségünk.

"Minden észérv az IMF mellett szól."

Furcsa egy észjárásod van neked. Láthatóan jól elvoltunk nélküle is, de te még mindig sajnálkozol azért a kis különbségért. Én viszont eleve nem kötöttem volna semmilyen szerződést sem velük, nem is hívtam volna vissza őket és egyáltalán nem sajnálom a felárat a döntési szabadságért cserébe.

"Minden más pénzforrás jóval drágább vagy így, vagy úgy."

Dehogy volt jóval drágább. Alig volt kimutatható különbség és közben a devizahitelek jó része forinthitelre változott.

Ahogy előre megjósolható volt, év eleje van, megint megy a picsogás, meg a verbális zsarolás az eu-ból. Tök' uncsi. Remélem hétfőn csont nélkül megszavazzák az alkotmány módosítást és Matolcsy is gyorsan meglépi a személycseréket, aztán akkor egy pár napig csend lesz, amíg nem találtok ki újabb gumicsontot.

Karl Friedrich Drais der Freiherr von Sauerbronn · http://darazskarcsi.blog.hu 2013.03.09. 00:28:53

@DeMarco:

Egy szerződés megkötése általában a két fél kölcsönös AKARATmegegyezése révén jön létre.

DeMarco 2013.03.09. 07:22:36

@Karl Friedrich Drais der Freiherr von Sauerbronn: Hiába AKARSZ valamit, ha az nem lehetséges, vagy csak túl nagy kompromisszumok árán.
Ahogy mondod, egyezni kell az akaratoknak, de ha mindenki mást szeretne és mereven elzárkózik a kompromisszumoktól, akkor nem lesz szerződés. Ennyi.
Nem kell ezt túldramatizálni. Kicsiben is így megy. Nekem is volt jogvitám bankkal, mert teljesíthetetlen feltételeket akart támasztani velem szemben. Aztán módosíttattam a feltételeket és végül szerződtünk. Bár kétségtelen, h az imf-et nehezebb lenyomni...

Fedor · http://fedor.blog.hu/ 2013.03.10. 08:48:55

@DeMarco: "Láthatóan jól elvoltunk nélküle is"

Persze, ha te mondod :-) De akkor újra felteszem a kérdést: Akkor miért kértük a segítségüket alig három nappal azután, hogy a Matolcsy a parlamentben jelentette ki, hogy az IMF ellenében politizálunk?

"Dehogy volt jóval drágább."

Az ne zavarjon, hogy mindenki mást mond rajtad kívül. Ja igen, a beígért orosz hitel, az kamatszázalékban lehet, hogy megközelíti az imf hitelét, de

1. Az elmúlt másfél évben több száz milliárdos többletkiadást okozott, hogy a piacról finanszíroztuk magunkat, lévén, hogy bóvlikategóriába lavíroztak minket Orbánék.
2. Az orosz pénzről is csak szó volt eddig, de semmi konkrétum
3. Na az jelentene igazából káros külpolitikai függést, ami ellen állítólag te foggal-körömmel harcolsz. De hát tudjuk, aminek a tizedrésze Fletótól hazaárulás, annak a tízszerese Viktortól bölcs előrelátás.
süti beállítások módosítása
google.com, pub-2368870423120984, DIRECT, f08c47fec0942fa0