A fideszes törvények végső célja
2013. május 28. írta: Fedor

A fideszes törvények végső célja

ocsa.jpg

A devizahitelesek megsegítésére szánt ócsai program nagyjából mindent elmond a kormányról. 2,36 milliárdból, tehát rózsadombi négyzetméter árakkal felépítettek 80 házat a semmi közepén, ahonnan minden legalább 4-5 km-re van (buszmegálló, bolt, óvoda, iskola, stb.), munkalehetőség meg egyáltalán nincs. Eddig 20 család jutott át a szűrőn, és még további 23 kaphat pozitív elbírálást az idén, tehát egy-egy család megsegítésére közel 55 milliót költöttek el, miközben a tartozásuk, ami miatt bajba kerültek, jellemzően 5-20 millió Ft. Ha fogta volna a kormány, és egy az egyben kifizette volna a hiteleket, legalább a felét megspórolta volna az elköltött pénznek, és a megsegítettek is maradhattak volna a saját tulajdonukban, a megszokott környezetükben.

De akkor mi értelme ennek az egésznek?

A választ az elmúlt hetek-hónapok botrányai adhatják meg. Eljutottunk ugyanis odáig, hogy bármilyen törvényt hoz ez a kormány, nem az a kérdés merül fel, hogy miért jó ez az embereknek, hanem az, hogy miképp keres rajta a fideszes gazdasági hátország? Mert sajnos mindenről az derül ki, hogy a törvények végső célja mostanában ez, Lajos & co gyarapodása (még ha ehhez magyar kisvállalkozókat is kell kisemmizni, ahogy trafikügyben tették), és persze szorgalmasak a nyomok eltüntetésében is, még az Alkotmánybíróság megregulázása sem jelenthet akadályt. Legyen szó akár kampány-finanszírozásról, akár a földügyekről, akár az olyan hangzatos jelszavakról, mint a népegészségügy, vagy az adócsalás visszaszorítása, vagy a fiatalok párválasztásának elősegítése (ami eleve röhejes ötlet volt, kudarcba is fulladt), a háttérben a haveroknak becsatornázható pénzről szól minden, semmi másról.

A legfrissebb eset az egyelőre még csak tervezett reklámadó, amelyről a lényeget már megírta a Mérték blog:

Az internetes kommenteket olvasva úgy tűnik, hogy a közönség nem túl szomorú, valószínűleg nem ez lesz az a törvény, ami miatt tömegek vonulnak az utcára. A jellemző komment az, hogy „úgysem nézem" és „legalább nem lesz több szennyműsor", mintha sokan azzal akarnák demonstrálni értelmiségi attitűdjüket, hogy élesen elutasítják a kereskedelmi csatornákat. Persze ezt felesleges az interneten közölni, a távirányítón leadott szavazat számít, és kétségtelen, hogy a két országos kereskedelmi csatorna műsorát nézik a legtöbben. Aligha gondolták végig a most kajánul kommentelők, hogy a Transparency International által state capture-ként, azaz foglyul ejtett államként leírt jelenség iskolapéldájával állunk szemben: a magyar kormány beterjeszt egy törvényjavaslatot azért, hogy egy adott gazdasági csoport érdekeit szolgálja, ez esetben egy kereskedelmi csatornához juttassa. Ha ezt a Parlament megszavazza, azt nem a magyar állampolgárok, hanem egy gazdasági társaság érdekében teszi, még akkor is, ha ezt a hivatalos kommunikáció Brüsszelre és a túlzottdeficit-eljárásra fogja.

Nagy jelentőségű ez az ügy, és nemcsak azért, mert az adó boríthatja a televíziós piacot és a TV2 megvásárlása minden eddiginél értékesebb médiatulajdonhoz juttatja a közismerten Simicska Lajos és Nyerges Zsolt nevével fémjelzett üzleti kört. Azért is beszélhetünk fordulatról, mert vége a médiával szembeni óvatoskodásnak: a médiatörvényt kísérő felháborodásból a kormányzat alighanem megérezte, hogy a tűzzel játszik, kerülte a nyílt konfrontációt, a Médiatanács sem használta ki a törvényben rejlő eszköztárat (pl. bírságolás). A mostani törvénytervezet azt sugallja, hogy vége a médiapolitikai célok fű alatt történő megvalósításának, kezdődik a nyílt harc.

Szóval biztos vagyok benne, hogy Ócsa esetében is valahol itt kell keresni a választ. Ennek legalább lenne értelme, bár nem túl nagy vigasz, hogy nem inkompetens hülyék vezetik az országot, hanem gátlástalan harácsolók.

A végeredmény ugyanaz.

A kép forrása

A bejegyzés trackback címe:

https://fedor.blog.hu/api/trackback/id/tr645330364

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Vidéki 2013.05.28. 16:47:00

Fedor szerint: „A devizahitelesek megsegítésére szánt ócsai program nagyjából mindent elmond a kormányról. „

De a téma tálalása is mindent elmond Fedorról.

A Világgazdaság azonban nem feledkezik meg a részletekről, amelyeket Fedor homályban hagy.

„Bukodi Károly jelezte: az ócsaiak talán még nyernek is azzal, hogy a kormány a Pest megyei települést szemelte ki a bérlakásépítésre. Uniós támogatásból ugyan, de végre bölcsőde épülhet a városban, az év végéig kibővítik az óvodát, és nemrég 300 millió forintból felépült az egészségház. Az építkezésnek köszönhetően tudták felújítani a tíz éves szennyvíztisztítót is.

Szerző: Haiman Éva”

Ha ezeket is figyelembe venné Fedor már nem beszélne rózsadombi négyzetméter árakról.

De neki muszáj vihart kavarni egy teáscsészében is.

Fedor mindent jobban tud, mint a mostani kormány:

„Ha fogta volna a kormány, és egy az egyben kifizette volna a hiteleket, legalább a felét megspórolta volna az elköltött pénznek, és a megsegítettek is maradhattak volna a saját tulajdonukban, a megszokott környezetükben.”

Miért nem állt elő Fedor a devizahitelesek megsegítésének ennyire konstruktív ötletével 2008-ban?

Fedor mérhetetlen nagyvonalúsága, amikor az állam pénzét nagyvonalúan költögetné, ellentétben áll a korábbi kormányok és Simor MNB elnök álláspontjával.

2008-ban Fedor még nem verte az asztalt a devizahitelesek nagyvonalú megsegítése érdekében.

Mostanra Fedor a devizahitelesek ügyében megvilágosodott.

Korábban a balliberális kormányok és Simor a kis ujjukat sem mozdították a devizahitelesek érdekében mégpedig

elvi szempontból.

Milyen volt Simor a magyarországi devizahitelesekhez?

Lenézte a hülye magyarokat akik nem voltak elég acélosak ahhoz, hogy megvédjék magukat a szélhámosoktól.

Az acélt meg kell edzeni! Gondolta Simor és azok akik vele egy húron pendültek.

A devizaadósok megsegítése ellen foglalt állást Simor András MNB-elnök

az April Foley akkori amerikai nagykövettel folytatott 2008 végi beszélgetése során,

ez derül ki abból a WikiLeaks által nyilvánosságra hozott táviratból, amit az Egyesült Államok magyarországi nagykövetségéről küldött Foley 2008. október 30-án.

Simor a távirat szerint azt mondta, a devizahiteleseket nem lenne helyes megmenteni

(az eredetiben: foreign currency debtors should not be saved), mert végre meg kell tanulnunk, hogy nincs ingyen ebéd.

Simor a nagykövettel folytatott magánbeszélgetésben azt is kijelentette, hogy

nincs hatékony eszköz a devizahitelek visszafogására

és a magyaroknak meg kell tanulniuk helyesen cselekedni, csak azért, mert az a helyes,

nem pedig azért, mert rá vannak kényszerítve. (origo)

toportyánzsóti 2013.05.28. 16:52:03

Inkompetens hülyék ezek a gátlástalan harácsolók!A TV2 buktatta meg legutóbb őket,most ezt a lehetőséget akarják kizárni,az impotens Unió meg szokás szerint csak nézi az eseményeket,ha polgárháború lesz akkor is amerikának kell majd rendet csinálni.

toportyánzsóti 2013.05.28. 16:53:16

@Vidéki: Gettóépítő hülyéknek nyalod a hátsóját,szegénykém.

Fedor · http://fedor.blog.hu/ 2013.05.28. 16:57:37

"Miért nem állt elő Fedor a devizahitelesek megsegítésének ennyire konstruktív ötletével 2008-ban?"

Talán mert 2008-ban nem voltak bedőlt hitelek, így nem is kellett megmenteni senkit mert pl. 2008 nyarán 250 Ft alatt volt az euró, nagyokos, az év végén, a válság betörésekor meg kb. annyi volt. mint amit most már alacsonynak mondunk, visszatekintve az elmúlt három évre. És mert a fene gondolta volna, hogy olyan pazarló hülyeséget fog csinálni a következő kormány, amihez még ez az eszementség is maga a spórolás.

Az meg csak szerinted egyenlő a lenézéssel, ha valaki azt mondja, hogy "a magyaroknak meg kell tanulniuk helyesen cselekedni, csak azért, mert az a helyes, nem pedig azért, mert rá vannak kényszerítve"

De már megint túlértékeltem a szófosásodat azzal, hogy komolyan vettem, és válaszoltam rá.

dr. jenőke (jenőke) 2013.05.28. 18:23:28

2,36 milliárdból, tehát rózsadombi négyzetméter árakkal felépítettek 80 házat a semmi közepén, ahonnan minden legalább 4-5 km-re van (buszmegálló, bolt, óvoda, iskola, stb.), munkalehetőség meg egyáltalán nincs - írja Fedor.
Uniós támogatásból ugyan, de végre bölcsőde épülhet a városban, az év végéig kibővítik az óvodát, és nemrég 300 millió forintból felépült az egészségház - tájékoztat Vidéki.
Tehát további pénzeket kellett arra fordítani, hogy lakhatóbbá váljon a telep, amely amúgy távol van a falutól.

Mégis mennyiben van négyzetméter árat csökkentő eredménye egy újsághírnek (Szerző: Haiman Éva), akkor, amikor az infrastruktúra beruházási költségegek felhasználása csak hozzáadódik, növelve az épült lakások értékét, ami érték nem azonos tényleges forgalmi értékükkel?
Bölcsőde majd később... és metró sincs még.
Nem akarod érteni, vagy tényleg nem érted azt amit Fedor megírt?

neomodel 2013.05.28. 19:22:28

@Vidéki: Hülye kormánynak, hülyék a seggnyalói is. Szót sem érdemel többet.

komplikato 2013.05.28. 19:53:13

@Vidéki: Lol. Csupa FELTÉTELES mód.
"Ha a HA hal volna, minden halász dúskálna ..."

Ha a lélegeztető géped vagy napi betevőd ennek a kormánynak az ígéretein múlna, rég halott lennél.

Vidéki 2013.05.28. 20:02:57

@Fedor:

Írod: "Miért nem állt elő Fedor a devizahitelesek megsegítésének ennyire konstruktív ötletével 2008-ban?"

Talán mert 2008-ban nem voltak bedőlt hitelek, így nem is kellett megmenteni senkit."

April Foley akkori amerikai nagykövet Simorral folytatott 2008 végi beszélgetése során mégis felvetette a devizahitelesek megmentésének kérdését!

April Foley akkori amerikai nagykövet lényeglátása 2008-ban messze felülmúlta Fedor lényeglátását.

Persze egy Fedortól nem lehet elvárni annyi józan észt, mint egy szuperhatalom magyarországi nagykövetétől!

Fedor akkor még túl fiatal volt és naiv csecsemő eszével akkor még azt képzelte,

hogy a svájci frank árfolyama örökkön-örökké változatlan és kedvező marad, és hosszú lejáratú lakáshiteleket is kockázatmentesen lehet így finanszírozni az idők végezetéig.

(Noha józan felnőtt ember akkor sem gondolhatta ezt komolyan.)

dr. jenőke (jenőke) 2013.05.28. 20:34:14

@Fedor:
Meglep ez az érdekre hivatkozásod.
Ha valaki elvtelenül csak kötözködik, nem érdeket képvisel.
Próbáld ki, és írj egy fideszt heroizáló történetet, például a visszamenőleges hatályú törvénykezés emelkedett és követendő erkölcsiségéről, és mindjárt bebizonyítja neked, hogy aki ilyet tesz, az jogi analfa és béta, az tapló, az a nemzet megrontója és különben is csak Fedor lehet, de látszik, hogy Kvasztics.
Önérzetemet sérti, hogy ember az ilyen.

poor 2013.05.28. 20:36:32

@Vidéki:
A fidesz LOP, CSAL, HAZUDIK. A maffia tagja vagy vidéki ne is tagadd! Nem tudtok mást csak hazudozni a végtelenségig. Az egész fidesz kérjen bocsánatot a választóktól a 11 évnyi hazudozásért!!

Vidéki 2013.05.28. 20:44:57

@poor:

Te csak mondd az igazat! Te vagy az aranyszájú trombitás!

Rá se ránts, csak szedd a vadkörtét!

Fedor · http://fedor.blog.hu/ 2013.05.28. 21:16:04

@Vidéki: "April Foley akkori amerikai nagykövet Simorral folytatott 2008 végi beszélgetése során mégis felvetette a devizahitelesek megmentésének kérdését!"

Persze, mivel mint írtam is, akkor csapott be a válság, és számba vettek minden forgatókönyvet, ami várható.

Fedor · http://fedor.blog.hu/ 2013.05.28. 21:20:58

@Vidéki: És most már talán abba is hagyhatnánk, hogy egy olyan poszt alatt, ami a mostani kormányról szól, arról vitatkozink, hogy mit mondott az előző jegybankelnök a kettővel ezelőtti kormányfő idején.

Karl Friedrich Drais der Freiherr von Sauerbronn · http://darazskarcsi.blog.hu 2013.05.28. 22:39:16

@Vidéki:

Az óvoda a lakóparkhoz közelebb kerül, ha kibővítik?

Az EU a támogatást azért adta, mert épült a pusztában egy lakópark?

Nagyon gyengén nyomod ma!

Karl Friedrich Drais der Freiherr von Sauerbronn · http://darazskarcsi.blog.hu 2013.05.28. 22:41:31

@Vidéki:

"April Foley akkori amerikai nagykövet lényeglátása 2008-ban messze felülmúlta Fedor lényeglátását.

Persze egy Fedortól nem lehet elvárni annyi józan észt, mint egy szuperhatalom magyarországi nagykövetétől!"

- Fedor tudtommal nem is amerikai nagykövet.....

Mondom: Gyenge vagy ma!

Vidéki 2013.05.29. 08:55:14

@Karl Friedrich Drais der Freiherr von Sauerbronn:

Írod: "Nagyon gyengén nyomod ma!"

Te viszont nyomod, mint süket a csengőt!

Túl sok savanyú vizet ihattál savanyú forrásodból, és az agyadra ment.

A sok savanyú víz elhülyülést is okozhat a te korodban!

Vidéki 2013.05.29. 09:18:13

@Karl Friedrich Drais der Freiherr von Sauerbronn:

Írod: "- Fedor tudtommal nem is amerikai nagykövet....."

Ha értesz magyarul, és nem szorulsz rá fordítóra, aki csak ferdíteni tud, akkor rájöhetnél (ha akarnál) magadtól, hogy eddig senki sem állította, hogy Fedor amerikai nagykövet lenne.

April Foley akkori amerikai nagykövet Simorral folytatott 2008 végi beszélgetése során felvetette a devizahitelesek megmentésének kérdését!

Fedornak akkoriban álmában sem jutott az eszébe,

hogy a devizahitelesek, akik azt képzelték, hogy a svájci frank árfolyama örökkön-örökké változatlan és kedvező marad, és hosszú lejáratú lakáshiteleket is kockázatmentesen lehet így finanszírozni az idők végezetéig,

veszélyben lennének és meg kellene menteni őket.

Ergo: April Foley akkori amerikai nagykövet lényeglátása 2008-ban messze felülmúlta Fedor lényeglátását.

Fedornak talán be kellene iratkozni az amerikai nagykövetségre lényeglátási agytréningre, ahol fejlődhet valamennyit korlátozott lényeglátása.

Nem mondom, hogy Fedornak reménye lenne arra, hogy valaha is elérheti April Foley szintjét, de egy olyan kőtörő szintjét elérheti, aki így mutatkozik be:

"Török követ".

Shanarey 2013.05.29. 09:20:51

@Vidéki:

A lényegről, beszélj, aki oda költözik, mi a rossebet fog csinálni, mert munka az nincs, a helyi okosok szerint.

Ha a felépített házakat megnézed, igen ócska a kivitelezés, mint a fűtés, úgy a hőszigetelés terén. Nem lett volna egyszerűbb, és olcsóbb is ha vesznek nekik lakásokat, házakat, akár ott a helyi lakóparkban vagy bárhol az illetők lakhelyének közelében.

Vidéki 2013.05.29. 09:48:17

@Shanarey:

Ócsán, Alsópakonyon is emberek élnek!

A kivitelezés, a fűtés, a hőszigetelés mitől lenne ócska?

Hozzáértő emberek tervezték, nem olyan felsőbbrendűségi komplexustól szenvedő nagybeteg agybetegek, mint Te.

DeMarco 2013.05.29. 10:01:19

@Vidéki: Válasszuk ketté a dolgot. Fedornak abban azért igaza van, h az ócsai lakópark ötlete eleve baromság volt. Idealista közgazdászt ne engedj pénz közelébe...

Az nem segítség senkinek, ha bárhol, bármilyen lakásba beköltöztetik. Mert a lakásnak rezsije van és azt csak akkor tudja fizetni, ha van munkája.

A komcsik előbb gyárat építettek és csak aztán húztak fel mellé lakótelepeket. Százhalombatta, Dunaúj(Sztálin)város, Paks, stb. Fordítva nincs értelme, mert munka nélkül úgysem tudja kifizetni a rezsiköltséget, csak lelakja a lakást, kiszereli belőle amit csak ki tud, aztán tetemes adósság felhalmozása után megpattan. A pusztába meg eleve nem építünk lakóparkot, mert ku.va messze van mindentől. Régen is ökrök voltak, h a falu legszélére, rosszabb esetben attól kilométerekre építették ki a vasutat.

Az országban egymillióval kevesebb munkahely van. Amíg ez nem változik, addig felesleges bárkit, bárhová költöztetni, nem fognak a körülmények jobbak lenni.

Az meg, hogy fidesz kormány alatt fideszhez köthető zsebeket tömködnek, nem meglepő. Az sokkal meglepőbb lenne, ha maszopos zsebeket tömködnének. Azokat megtömték nyolc évig, most szopóágon vannak. Nekik is ki kell húzniuk, mint előtte a fideszes zsebeknek kellett. Nem nyávogni rajta. Vagyis azt lehet, csak senkit nem érdekel.

Fedor · http://fedor.blog.hu/ 2013.05.29. 11:00:49

@DeMarco: "Fedornak abban azért igaza van, h az ócsai lakópark ötlete eleve baromság volt."

Atyaúristen, te beteg vagy. Igazat adsz nekem valamiben :-)

"Az meg, hogy fidesz kormány alatt fideszhez köthető zsebeket tömködnek, nem meglepő. Az sokkal meglepőbb lenne, ha maszopos zsebeket tömködnének. "

Egy párszor már átrágtuk magunkat ezen: nem az a baj, hogy nem szoci vagy liberális zsebeket tömködnek, hanem az, hogy általában zsebeket tömködnek. Ne tömködjenek semmilyen zsebet. Szocit se, fideszest se.

Az már csak hab a tortán, hogy a zsebtömködés mértéke és pofátlansága a sokszorosára nőtt az elmúlt három évben. Nem nokiás dobozt használnak, hanem konténert...

Vidéki 2013.05.29. 11:44:43

@DeMarco:

1. Írod: „Az nem segítség senkinek, ha bárhol, bármilyen lakásba beköltöztetik. Mert a lakásnak rezsije van és azt csak akkor tudja fizetni, ha van munkája.”

De vannak sokan, akiknek van munkája, de a devizahitelezés megdrágulása miatt nem képesek fizetni a megnövekedett törlesztő részleteket és családostól az utcára kerülnek emiatt.

Ezeknek a feje fölé fedél kerülhet havi 20000 forint körüli bérleti díjért Ócsán.

Lehet, hogy ha a Rózsdombon építették volna fel a lakóparkot, akkor a kilakoltatottak jobban örülnének.

De a hajléktalan sorshoz képest Ócsa sokkal kedvezőbb!
Ne légy maximalista!

2. Írod: „A pusztába meg eleve nem építünk lakóparkot, mert ku.va messze van mindentől. „

De nem pusztába építették, hanem Ócsa és Alsópakony közvetlen közelébe, ahol emberek élnek és ahol a vonat is tolat.

3. Írod: „Az országban egymillióval kevesebb munkahely van. Amíg ez nem változik, addig felesleges bárkit, bárhová költöztetni, nem fognak a körülmények jobbak lenni.”

Addig üljünk ölbe tett kézzel és siránkozzunk a devizahitelezés miatt kilakoltatott családok sanyarú sorsán?

Fedor · http://fedor.blog.hu/ 2013.05.29. 12:16:36

@Vidéki: "De vannak sokan, akiknek van munkája, de a devizahitelezés megdrágulása miatt nem képesek fizetni a megnövekedett törlesztő részleteket és családostól az utcára kerülnek emiatt.

Ezeknek a feje fölé fedél kerülhet havi 20000 forint körüli bérleti díjért Ócsán."

Sokat ér azzal a munkával, ha az az ország máik végében van...

DeMarco 2013.05.29. 12:52:46

@Fedor:
"Atyaúristen, te beteg vagy. Igazat adsz nekem valamiben :-)"

Csak részben. :) Ahogy speciel hülyeségnek gondolom ezt a nemzeti összehozós rendezvényt is. Még ha az alapgondolat létező problémát takar egyébként.

De azért ne szállj el...

"Ne tömködjenek semmilyen zsebet. Szocit se, fideszest se."

És akkor újra:
1. Ne legyél álszent, nem létezik az általad idealizáltnak vélt világ.

2. Ezt akkor hangoztasd fennhangon amikor a tieid vannak kormányon, ne akkor amikor jó messze vannak a bödöntől. Mindig az kiabál, aki kimarad.

"Az már csak hab a tortán, hogy a zsebtömködés mértéke és pofátlansága a sokszorosára nőtt az elmúlt három évben. Nem nokiás dobozt használnak, hanem konténert..."

Na, ez meg a szokásos kettős mérce klasszikus esete. Ki is lopott el egy teljes szigetrészt??? Érdekes én meg fidesz közeli emberektől azt hallom folyamatosan, h hiába a közelség, mégsem nyertek pályázatokon semmit.
Az, h a te szubjektív ellenzéki véleményed felnagyítja a mostanit és lekicsinyíti a korábbit, az a te bajod. Cserélj szemüveget...

Karl Friedrich Drais der Freiherr von Sauerbronn · http://darazskarcsi.blog.hu 2013.05.29. 12:59:45

@Vidéki:

"„Az nem segítség senkinek, ha bárhol, bármilyen lakásba beköltöztetik. Mert a lakásnak rezsije van és azt csak akkor tudja fizetni, ha van munkája.”

De vannak sokan, akiknek van munkája, de a devizahitelezés megdrágulása miatt nem képesek fizetni a megnövekedett törlesztő részleteket és családostól az utcára kerülnek emiatt."

- Aki Komáromban lett emiatt hajléktalan, de van amúgy munkája, az Ócsáról pont be fog tudni járni Komáromba dolgozni. Másik munkahelyet is olyan könnyen talál manapság az ember.

- Még mindig gyengén nyomod, de már jobb a próbálkozás.

DeMarco 2013.05.29. 12:59:46

@Fedor: OFF: Index első cikk: Ütött az órátok! A fidesz elérte a legnagyobb gazdasági sikerét, kiengednek a túlzott deficit eljárásból TÍZ év után minket.
Na ILYET biztosan nem tudtok felmutatni az elmúlt nyolc évből, legfeljebb ellenkező előjellel. Mindezt imf hitel nélkül.
A Fidesz bemondta a Fedák Sárit. Eldobhatjátok az összes lapot, mert sz-t sem érnek.

Mondjuk vicces volt nézni az elmúlt egy hétben is az operettcirkuszt, ahogy egymás bajszát rángatják. De innentől végképp nincs miért feszengeni. Egész pályás tarolás.

Shanarey 2013.05.29. 13:38:59

@Vidéki:

Talán nézz utána, mielőtt sértegetsz.
Mellékesen, ha én nem teszem, te miért teszed?
Ennyi a vitakultúrád, avagy ha nincs igazad, jön a verbál szex?

Az épületek fűtése korszerűtlen, ráadásul a házak hőszigetelése sem az a kategória, amelynek lennie kellene.

Ócsának jól jött a fejlesztés, mert pénzt adtak nekik, de ettől még nem lesz munkahely, és nem lesz infrastruktúra.

A mai világban nem árt ha van gáz is bevezetve, netán kábel TV-Net telefon lehetőség. Használni mindezt nem kötelező, ám ha kiépítve sincs akkor esélytelen a használat.

Shanarey 2013.05.29. 14:22:15

@Vidéki:
Hja és a lényegre nem válaszoltál, hol fognak dolgozni?

Ha tetszik hanem egy nagyvárosban könnyebb munkát találni, mint egy kistelepülésen.
Ha tényleg vidéki vagy ahogy a nicked mutatja, akkor ezt neked is tudnod kell.

Shanarey 2013.05.29. 14:36:09

@DeMarco:

Az a gazdasági siker, ha jelentősen nő a GDP, nem pedig az ha csökkentik a hiányt.

A hiány csökkentés, nem a gazdaság növekedésével, hanem a letagadott megszorításokkal jött össze.

A "rezsi" csökkentés parasztvakítás, ha igazán csökkenteni akarnák az alacsony keresetűek költségét, akkor az alapvető élelmiszerek áfáját kellene lenullázni, a többi élelmiszert pedig 10% áfával árusítani.

Vidéki 2013.05.29. 15:24:53

@Shanarey:

Sokan nem finnyáskodnak, felülnek a vonatra és az "agglomerációból" beutaznak munkahelyükre.

Ezt nagyon sokan megteszik olyanok, akik nem kilakoltatott devizahitelesek.

Nekik nem derogál vonatra szállni!

Fedor · http://fedor.blog.hu/ 2013.05.29. 15:27:16

@DeMarco: "Ne legyél álszent, nem létezik az általad idealizáltnak vélt világ."

De attól még törekedni kell rá, és nem cinikusan elfogadni. Gyilkosok is voltak és lesznek mindig, mégse gondolom, hogy nem háborodsz fel azon, ha megölnek egy ártatlan embert...

"Ezt akkor hangoztasd fennhangon amikor a tieid vannak kormányon, ne akkor amikor jó messze vannak a bödöntől."

Ugyanezt mondtam 2010 előtt is, keresd vissza nyugodtan, és ne félj, ezt fogom mondani 2014 után is :-)

"Na, ez meg a szokásos kettős mérce klasszikus esete."

Miért? Talán azelőtt volt olyan, hogy a törvényhozást csak ez mozgassa? Neked kéne szerintem szemüveget cserélned...

Fedor · http://fedor.blog.hu/ 2013.05.29. 15:34:44

@DeMarco: Gratulálok, hogy sikerült három év, és óriási áldozatok után elérni azt, amit simán el lehetett volna érni már 1-2 évvel ezelőtt is, anélkül, hogy lebénították volna a gazdaságot, csupán folytatni kellett volna azt a gazdaságpolitikát, amivel átvették az országot. Csak emlékeztetőül: Bajnai egy év alatt, kevesebb megszorítással többet csökkentett a hiányon, mint Viktorék három év alatt, és emellett csökkent az adósság is (nem úgy, mint most), az euróárfolyam is (nem úgy, mint most), és nem vesztünk össze az EU-val sem (nem úgy, mint most).

Ja, és persze ez az átmeneti siker a jogsértéseket és a korrupciót nem teszi meg nem történtté.

De persze megértem az örömöd. Ritka mostanában a sikerélmény, igaz? :-)

Fedor · http://fedor.blog.hu/ 2013.05.29. 16:01:02

@DeMarco: Ja, és persze azért jött a könnyítés mellé kritika is rendesen, azzal persze nem büszkélkedtél el:

www.vg.hu/gazdasag/makrogazdasag/brusszel-a-magyarok-harmadat-veszelyezteti-szegenyseg-404592

Vidéki 2013.05.29. 16:46:56

" Ilyen még nem volt: Brüsszel kienged a karanténból"
( hvg.hu)

Fedor nem szivesen beszél arról, hogy Magyarország kilenc év után kikerült a túlzott-deficit eljárás alól.

Az lett volna a szép, ha mindezt, Gyurcsány, vagy a csodálatosnak mondott, Bajnai-Oszkó agyondícsért kormányzása alatt érjük el.

Erre, hogy Magyarország kilenc év után kikerült a túlzott-deficit eljárás alól, nem lehetne-e azt mondani, hogy Magyarország jobban teljesít, mint három éve?

Lehetne, de Fedor inkább levágatná a nyelvét, minthogy ezt mondja!

Arany János balladájában a Velszi Bárdokban ezt olvashatjuk:

"Ötszáz bizony dalolva ment

Lángsírba velszi bárd,

De egy sem tudta mondani,

Hogy Éljen Eduárd!"

Fedor is úgy viszonylik a "Magyarország jobban teljesít" témájához, mint egykor a velszi bárdok Eduárdhoz!

Fedor · http://fedor.blog.hu/ 2013.05.29. 18:52:52

@Vidéki: Bocs, hogy egy recessziós év után nem gondolom úgy, hogy jobban teljesítenénk...

Karl Friedrich Drais der Freiherr von Sauerbronn · http://darazskarcsi.blog.hu 2013.05.29. 20:32:38

Ócsáról és Ócsára egész nap van óránként vonat a Nyugatiba. Az esetek 90%-ban még pontos is.

Viszont zárt pályán az egy órás menetidő 30 km-re nem túl versenyképes. Már csak azért sem, mert mennyi is a lakópark és a vasútállomás távolsága?

Az autóbuszos utazás hétköznap nem lehetetlen, hétvégén borzalmas.

Vidéki vidéki! Magam is az aggloban élek, a mi buszunk reggel 5 és 7 között 5-10 percenként jár. Ismerve a busz és a vonat kapacitását, Ócsa a fasorban sincs.
Az sem mindegy, ezzel a kapacitással mekkora lakosságszámot akarsz kiszolgálni...........

Shanarey 2013.05.29. 20:58:33

@Vidéki:
Zseniális válasz lenne, de mégsem.

Nos a hitelcsapdába esett családokra az jellemző hogy a fizetésük nem elég, arra amire kellene. Nos akkor add hozzá a plusz vonatozás költségét+ időtartamát. továbbá akadnak köztük olyanok akiknek az állása szűnt meg.

DeMarco 2013.05.29. 22:38:34

@Vidéki: "De vannak sokan, akiknek van munkája, de a devizahitelezés megdrágulása miatt nem képesek fizetni a megnövekedett törlesztő részleteket és családostól az utcára kerülnek emiatt."

Valóban vannak. De ha ezek az emberek messzebb kerülnek a munkájuktól, akkor lehet, h nem is lesznek képesek bejárni oda, ahogy erre többen felhívták a figyelmet. Persze, ha eddig is az agglóban laktak, akkor majdnem mindegy, milyen irányból mennek befelé.

"De a hajléktalan sorshoz képest Ócsa sokkal kedvezőbb! Ne légy maximalista!"

Nem vagyok. De sztem a devizahiteleseknek számtalan egyéb lehetőségük van, rengeteg egyéb segítséget kaptak már, köztük a forintra átváltást, az árfolyamgátat, stb. Nem hinném, h a lakópark építés a megfelelő válasz a problémára. Ráadásul sok esetben hibásnak és felelőtlennek gondolom a hitelfelvevőket is, erősen megszűrném, h kinek segítenék...
Eleve őrültnek gondolom, aki maszopos kormány alatt akar bármilyen lakáshitelt felvenni, az rettentő tájékozatlan és naív.

"De nem pusztába építették, hanem Ócsa és Alsópakony közvetlen közelébe, ahol emberek élnek és ahol a vonat is tolat."

Emberek élnek, de minek? Kint van a világvégén. Közlekedés, infrastruktúra, szórakozás nem sok van. Munkahely meg végképp nincs.

"Addig üljünk ölbe tett kézzel és siránkozzunk a devizahitelezés miatt kilakoltatott családok sanyarú sorsán?"

Szó sincs ölbe tett kézről. Számtalan egyéb módon próbáltak nekik segíteni. De bármilyen segítség csak kidobott pénz, ha nincs munka. Előbb munkát kell nekik adni, utána már maguktól is kimásznak a bajból.

DeMarco 2013.05.29. 22:45:41

@Shanarey: "Az a gazdasági siker, ha jelentősen nő a GDP, nem pedig az ha csökkentik a hiányt."

A hiánycsökkentés is gazdasági siker. Persze a legjobb lenne pluszban lenni.

"A hiány csökkentés, nem a gazdaság növekedésével, hanem a letagadott megszorításokkal jött össze."

Egyértelmű. Nem osztogatást vártunk tőlük, hanem olyan megszorításokat, amivel elérhetjük ezt a célt. És elérték. Közben azok az érdekcsoportok akiktől elvettek, nyávogtak, de érdeksérelem nélkül nem lehet csökkenteni a kiadásokat.

"A "rezsi" csökkentés parasztvakítás, ha igazán csökkenteni akarnák az alacsony keresetűek költségét, akkor az alapvető élelmiszerek áfáját kellene lenullázni, a többi élelmiszert pedig 10% áfával árusítani."

Csakhogy a cél nem a rezsi csökkentése önmagában sztem. Vásárlás előtt verd le az árat...

DeMarco 2013.05.29. 23:05:48

@Fedor: "De attól még törekedni kell rá, és nem cinikusan elfogadni."

Miért cinizmus elfogadni a világ működését olyannak amilyen? Te idealizálod, ami inkább álszentség, semmint valós idealizmus.

"Gyilkosok is voltak és lesznek mindig, mégse gondolom, hogy nem háborodsz fel azon, ha megölnek egy ártatlan embert..."

Te sem háborodsz fel rajta. Csak úgy teszel, mintha felháborodnál. Szoci fejesek maguk mondták az elvesztett önkormi választások után, h nem kell aggódni, hiába nyertek fideszesek, a pénzt mi osztjuk és csak a szoci városok kapnak majd belőle. Akkor is a haveroknak ment a zsé. És akkor nem háborogtál ekkora elánnal. Ezért most kár ezen pörögnöd, mert csak a kettős mércédet hangsúlyozod vele. Nekik lehetett, most nem lehet. Csak éppen sosem lesz Grál-lovag a tolvajok cinkosaiból...

"és ne félj, ezt fogom mondani 2014 után is :-)"

Ó, ebben biztos vagyok. Mivel marad a fidesz. Esetleg 2018 utánra gondoltál, majd akkor foglak szavadon...

"Miért? Talán azelőtt volt olyan, hogy a törvényhozást csak ez mozgassa? Neked kéne szerintem szemüveget cserélned..."

Ha-ha... :)) Akkor talán vizsgáld meg jobban hányszor kellett módosítani a törvényt ahhoz, h átjátsszák a zs-knak a velencei tavi telket. Cseréld csak ki nyugodtan azt a szemüveget.

"Gratulálok, hogy sikerült három év, és óriási áldozatok után elérni azt, amit..."

Amit ti a büdös életben nem értetek el és nem is értétek volna el! :))

Csak emlékeztetőül: Ráadásul jobban élünk, mint bármikor a szocik nyolc évében. Felsorolni is sok lenne, h hányféleképpen támogatja a fidesz az elképzeléseinket és az életünket. Akár elvekről, akár pénzről legyen szó.

"De persze megértem az örömöd".

Igen, elhiszem. Savanyú a szőlő, mi?

"Ritka mostanában a sikerélmény, igaz? :-)"

Ritka??? Viccelsz? Fantasztikus sikerélményem volt a héten, évek hosszú, kemény munkájának lezárása, ahol sikert sikerre halmoztam. Az alapkamat is 4,5%-ra csökkent a héten, innen is üzenve Matolcsynak, h köszi, így tovább...

Shanarey 2013.05.29. 23:38:46

@DeMarco:

Szép ez a hiánycél lefaragás, de ez akkor lenne igazán jó, ha a költségcsökkentést a saját térfelükön kezdik, és nem a lakosságon
Van egy bizonyos Balti ország amely parlamentje és az egész közigazgatás 50%-os fizetés csökkentést szavazott meg, és mindezt határozatlan időre. (amíg szükséges)

Nos ha itt ezzel kezdték volna szebb lenne ez a "siker"

DeMarco 2013.05.30. 07:55:16

@Shanarey: Csökkentették a parlament létszámát drasztikusan, elbocsátottak sok köztisztviselőt, azzal, h régióközpontokat hoztak létre és mindent oda koncentrálnak. Jah és a köztisztviselőknek kb. öt éve nem emeltek a bérükön egy fillért sem, miközben az infláció meg növekedett.

Ha a kiadáscsökkentésre gondolsz, abban egyetértünk, h még lehetne folytatni. De rengeteg lépést tettek ezen a téren is, zömében erős ellenszélben, mert az érdekeltek folyamatosan lázadoztak, ahogy ilyen esetben mindig. Gondolj csak a segélyek feltételekhez kötésére, a kamurokkantak kiszűrésére, a munkanélküli járadék lecsökkentésére, az új munka törvénykönyvére, a rendvédelmi szervek korai nyugdíjának eltörlésére, stb.
Persze mellette el is verik sokszor a pénzt. Sztem luxus a nők 40 éves nyugdíjazása és luxus, h a nyugdíjasok semmilyen egészségügyi hozzájárulást nem fizetnek, miközben a szolgáltatás zömét ők használják fel. Legalább sávosan 10%-ot befizethetnének. Ahogy sok más esetben is lehetne még honnan levágni a kiadásokból.

Egy szoci kormány sosem lett volna képes ezeket átverni a lakosságon, a fidesz meg simán átvitte, ugyan némi morgással járt, de szinte alig vesztett a népszerűségéből és sztem ez fáj a legjobban a másik oldalon. Nemhogy nem buktak bele a megszorításokba, de egyenesen a legerősebbek maradtak. Sajnos nem értik meg, h nem osztogatást vártunk, hanem spórolást és rendbe tett számokat.
Most csak egy feladat van, szerény választási évet tartani, nem beígérni a csillagokat is. A fidesznek lejt a pálya, nem kell osztogatni, sokkal többet nyernének, ha ugyanolyan szigorúak maradnának, mint eddig. Tartsák csak a számokat tovább, h ne legyen oka Brüsszelnek a választások előtt bekavarni.

Karl Friedrich Drais der Freiherr von Sauerbronn · http://darazskarcsi.blog.hu 2013.05.30. 09:04:56

@DeMarco:

Itt felvetettél most pár érdekes dolgot, most sajna csak távirati stílusban van idő,m válaszolni.

A nyugdíj, mint biztosítás funkcionált Magyarországon, a nyugdíjas már befizette a járulékát. Aktív korában, előre.

A nők nem 40 évesen, hanem 40 év szolgálati idő után mehetnek életkoruktól függetlenül nyugdíjba. ez egy hangzatos dolog, de nem igazán jelentős csoport, és nem is érezhető kiadás.

A munkanélküli ellátás lecsökkentése is felemás dolog, mivel az is egy biztosítás, tehát ha a szolgáltatás csökken, akkor a díja miért is nem?

A rendvédelmi szervek korai nyugdíja is egy érdekes dolog, mert én ismerek egykori szakácsot, aki 43 évesen nyugdíjba ment.
Ugyanakkor aki valóban életét kockáztató munkakört töltött be kevés pénzért, annak tudatában, hogy a társadalom 20 év után elengedi őt nyugdíjba, azzal jól ki lett cseszve. Nem tudom, van-e fogalmad róla, mekkora ellátást kap egy tűzoltó, aki a munkaköre következtében rokkantnyugdíjas lesz?

Fedor · http://fedor.blog.hu/ 2013.05.30. 10:38:58

@DeMarco: "Te sem háborodsz fel rajta. Csak úgy teszel, mintha felháborodnál."

Úgy szeretem, mikor más jobban tudja, hogy mit csinálok, mint én...

" Akkor is a haveroknak ment a zsé. "

Egy szóval se állítottam, hogy nem volt korrupció az előző kormányok alatt. Többek között emiatt is buktak meg. A mérték, az a nem mindegy.

" Akkor talán vizsgáld meg jobban hányszor kellett módosítani a törvényt ahhoz, h átjátsszák a zs-knak a velencei tavi telket."

Mesélj, hányszor...

"Ráadásul jobban élünk, mint bármikor a szocik nyolc évében. Felsorolni is sok lenne, h hányféleképpen támogatja a fidesz az elképzeléseinket és az életünket. Akár elvekről, akár pénzről legyen szó."

Ezt talán nem kommentálnám, pedig sok mindent elárul, ha az országról nem is, de rólad mindenképp :-)

Fedor · http://fedor.blog.hu/ 2013.05.30. 10:50:19

@DeMarco: Ja igen: "Amit ti a büdös életben nem értetek el és nem is értétek volna el! :))"

Persze...

1. Gyurcsány három év alatt közel 6%-ot faragott a hiányból, így az 2008-ban már 4% alatt volt. Szerinted meglett volna ezek után a 3%-nál kevesebb, ha nem jön közbe a válság?
2. A válság alatt mindenhol a világon elszaladt a ló, simán összejött egy csomó országban a 8-10%-os hiány, nálunk viszont mindössze két százalékot nőtt, és Bajnai alatt már csökkenésben volt, így 4,5%-kal, és csökkenő tendenciával adta át az országot Orbánnak. Szerinted meglett volna az a maradék 1.5%, ha maradhatott volna?

Tudom, hogy most ez lesz a fő mantra az elkövetkező egy évben, de azért legyünk már tisztában a tényekkel...

DeMarco 2013.05.30. 11:50:08

@Karl Friedrich Drais der Freiherr von Sauerbronn: "A nyugdíj, mint biztosítás funkcionált Magyarországon, a nyugdíjas már befizette a járulékát. Aktív korában, előre."

Igaz, de ez nem elég a szolgáltatás üzemeltetésére, vagy legalábbis színvonalon tartásához. Egyszerűbben fogalmazva: Lassan el kellene dönteni, h mit fizessünk majd, a nyugdíjukat, vagy az orvosi kezelésüket? Mert a kettőt együtt valszeg nem fogjuk tudni. Csak ha segítenek és legalább minimálisan beszállnak a keretbe. Nem látom be, h miért ne lehetne továbbra is cirka 10%-ot kifizetni, főleg a csúcsnyugdíjasoknak, akik többet kapnak nyugdíjat, mint az aktív dolgozók bért.

"A nők nem 40 évesen, hanem 40 év szolgálati idő után mehetnek életkoruktól függetlenül nyugdíjba."

Én is erre céloztam természetesen, csak félreértetted.

"ez egy hangzatos dolog, de nem igazán jelentős csoport, és nem is érezhető kiadás."

Tévedsz. Nagyságrendekkel többen mentek így nyugdíjba, mint amit az előzetes felmérések jeleztek korábban.

"A munkanélküli ellátás lecsökkentése is felemás dolog, mivel az is egy biztosítás, tehát ha a szolgáltatás csökken, akkor a díja miért is nem?"

Ezt pontosítsd.

"én ismerek egykori szakácsot, aki 43 évesen nyugdíjba ment."

Mindenki ismer.

"Ugyanakkor aki valóban életét kockáztató munkakört töltött be kevés pénzért, annak tudatában, hogy a társadalom 20 év után elengedi őt nyugdíjba, azzal jól ki lett cseszve."

Valóban. Ahol vágják a fát, ott hullik a forgács. De ebben akár egyet is érthetünk, valóban meg kellett volna különböztetni a fizikai, jobban terhelt állományt az irodaitól. Csakhogy én még sosem hallottam olyanról, h a főnök szopott volna és a beosztott járt jól. Inkább fordítva szokott lenni...

"Nem tudom, van-e fogalmad róla, mekkora ellátást kap egy tűzoltó, aki a munkaköre következtében rokkantnyugdíjas lesz?"

Nincs. De aki ilyen munkakörben dolgozik, annak biztosan kell kötnie élet- és balesetbiztosításokat. Vagy legalább is kötelező kellene legyen. Rajtam mindig több biztosítás van, saját és céges is, függetlenül attól, h milyen területen dolgoztam/dolgozom éppen.

DeMarco 2013.05.30. 11:57:51

@Fedor: "Úgy szeretem, mikor más jobban tudja, hogy mit csinálok, mint én..."

Mert látszik. Mondhatod, h az ég zöld, de ha felnézünk látjuk, h kék. És egy idő után fel sem kell néznünk, anélkül is tudjuk...

"Egy szóval se állítottam, hogy nem volt korrupció az előző kormányok alatt. Többek között emiatt is buktak meg. A mérték, az a nem mindegy."

Most megint mérlegelsz, kettős mércézel. Szóval, ha szerinted sokat loptak, de szubjektív véleményed szerint kevesebbet, mint a fidesz, akkor máris rendben van? Nem baj, tényleg. Ez legalább őszinte vélemény. Végre helyben vagyunk. Nem kell a körítés és a mesterkélt idealizmus.

"Mesélj, hányszor..."

Mindig ráveszel a hülyeségre. Fél órát kutakodtam a poszterdődben 2011 tájékán és szokás szerint feladtam, nincs energiám háromszáz posztot végigbogarászni. Tudom, h mit keresek, sokszor leírta loláb és én is, de amikor kell, akkor sose jön elő. Maradjunk annyiban, h sokat.

"Ezt talán nem kommentálnám, pedig sok mindent elárul, ha az országról nem is, de rólad mindenképp :-)"

Elárulja az elégedettségemet, amit sosem titkoltam. Wow...

1. Soha.
2. Soha. Vagy olyan áron, amit még a ballibáknak sem kívánnék.

"Tudom, hogy most ez lesz a fő mantra az elkövetkező egy évben, de azért legyünk már tisztában a tényekkel..."

Ó, ne félj. Nagyon is tisztában vagyunk...

Fedor · http://fedor.blog.hu/ 2013.05.30. 12:56:01

@DeMarco: "Szóval, ha szerinted sokat loptak, de szubjektív véleményed szerint kevesebbet, mint a fidesz, akkor máris rendben van?"

Ne forgasd ki a szavaimat. Pont az ellenkezőjét írtam.

"Maradjunk annyiban, h sokat."

Ne maradjunk.

"Ó, ne félj. Nagyon is tisztában vagyunk..."

Például ezzel is?

"Magyarország az 50. legversenyképesebb ország a hatvan közül 2013-ban, öt helyet estünk vissza 2012-höz képest. Hasonló visszaesés következett be 2011-ben, de 2012-ben kicsit tudtunk javítani. 2010-hez képest 8 hellyel vagyunk lejjebb."

www.portfolio.hu/gazdasag/ot_helyet_esett_vissza_magyarorszag_versenykepessege.184596.html

Basszus, még Ukrajnai is versenyképesebb nálunk. Tényleg van mire büszkére lenni, rohadtul...

Karl Friedrich Drais der Freiherr von Sauerbronn · http://darazskarcsi.blog.hu 2013.05.30. 21:41:53

@DeMarco:

" Nem látom be, h miért ne lehetne továbbra is cirka 10%-ot kifizetni, főleg a csúcsnyugdíjasoknak, akik többet kapnak nyugdíjat, mint az aktív dolgozók bért."
- Egyrészt azért, mert a "csúcsnyugdíjas" (Édesanyám utolsó nyugdíja több volt, mint 230000 Ft) lehet azért csúcsnyugdíjas, mert életében mindvégig tisztességesen járulékolt? Medveczki Ilona mennyi járulékot fizetett be életében, ha saját állítása szerint még 100 ezer Ft sincs a nyugdíja?
- Mintha lett volna valami vizitdíj......

"A nők nem 40 évesen, hanem 40 év szolgálati idő után mehetnek életkoruktól függetlenül nyugdíjba."
"ez egy hangzatos dolog, de nem igazán jelentős csoport, és nem is érezhető kiadás."
- Én meg tudom, hogy olyanokat is ebbe a csoportba soroltak, akiknek itt semmi keresnivalójuk. Most nem tudom pontosan elmagyarázni, mert én sem értettem meg 100%-osan, de egy öreg munkaügyes róka mesélte.

"A munkanélküli ellátás lecsökkentése is felemás dolog, mivel az is egy biztosítás, tehát ha a szolgáltatás csökken, akkor a díja miért is nem?"
Ezt pontosítsd.
- A dolgozó és a munakaadó is fizet összesen 1,5%-ot a munkanélküli-segély alapba (Ez a régi neve, ma már munkaadói illetve munkavállalói járulék). Ez a pénz az (jelenlegi nevén) álláskeresési járadék alapja. Ez nem egy kegy az állam részéről, hanem egy szabályozott veszélyközösségi biztosítás.

Fedor · http://fedor.blog.hu/ 2013.05.31. 09:23:30

@DeMarco: Méltó ajándék a valóságtól a Vezérnek, születésnapja alkalmából:

"A nemzetgazdasági beruházások volumene az idei első negyedévben a várt szerény bővülés helyett még a tavaly év végi esésénél is nagyobbat csökkent. Valószínűleg a gazdaság még nem érte el a gödör alját, sőt, különösen aggasztó hír, hogy közel 3 év után először a feldolgozóipar is mínuszba fordult."

www.napi.hu/magyar_gazdasag/pocsek_hir_jott_a_a_magyar_gazdasagbol_zuhannak_a_beruhazasok.555206.html

TaTa86. · http://archiregnum.blog.hu 2013.06.03. 10:11:08

"Szóval biztos vagyok benne, hogy Ócsa esetében is valahol itt kell keresni a választ."

Ez egészen biztos. Régi szép idők, amikor még kreatívak voltak a politikusok a lopásban... Esetleg csak egy ténylegesen szükséges beruházást áraztak túl némiképpen.

Avatar 2013.06.11. 12:59:16

@Karl Friedrich Drais der Freiherr von Sauerbronn: "Ócsáról és Ócsára egész nap van óránként vonat a Nyugatiba. Az esetek 90%-ban még pontos is."

Nézzük az általad felvetett Komáromi devizahitelest...
Mondjuk 9-kor kezdődik a meló Komáromban, és közel melózik a vasúthoz. Elvira szerint a vonata indul 05:45-kor, a lakóparktól a vonatig 5,4 km, ami egy fittebb embernek kb. 1 óra gyaloglás. Tehát 4:45-kor indul otthonról, hogy 9-re beérjen. 2240 Ft egy irányba az út + egy BKV jegy, mert a Délibe is át kell keveregni. Este visszafelé mondjuk eléri a 18:10-est, így 21:15-re ismét Ócsán van, negyed tizenegyre pedig már haza is ér. Persze a vonatjegy megint 2240 Ft.
Tehát napi 6 óra utazás + 2 óra gyaloglás, valamint 4480 Ft (+bkv) csak hogy eljusson munkába, meg vissza.
:)
Pont elég a 120 km-es vonatbérlet, ami 82 700 Ft + BKV bérlet 10 500 Ft. És még egy fillér rezsit nem fizetett a delikvens, csak munkába járt, nem is a lehető legtávolabbi részébe az országnak...

"Viszont zárt pályán az egy órás menetidő 30 km-re nem túl versenyképes."

Szerintem versenyképes ez... a biciklivel. :)
google.com, pub-2368870423120984, DIRECT, f08c47fec0942fa0