"Margit néni, Ne dobáld a buzikat!"
2013. július 02. írta: Fedor

"Margit néni, Ne dobáld a buzikat!"

Mottó: 

1500 állatfajnál figyelhető meg a homoszexualitás, de csak egynél a homofóbia.

Akkor most mi is a természetellenes? 

gay_parade.jpgAz elmúlt években többször próbáltam már érvekkel hatni ebben a témában, de a tipikus ellenzők számára ez túl magasnak bizonyult, így gondolkodás helyett leginkább csak fröcsögni tudtak a kommentekben. 

De én nem adom fel! :-) 

Elsőként is íme egy nagyon jó hasonlat Csányi Sándortól, aki a legújabb filmjében egy meleg karaktert fog játszani:

Egy csomó ember rengeteg energiát fordít arra, hogy azon agyaljon, vajon mit csinálnak azok, akiket gyűlöl. Folyamatosan azon agyal, hogy miért nem lehet ezen a világon normálisan élni. Amivel ugye az a baj, hogy ha eleget gondolkodsz rajta, akkor rá is jössz. Ez körülbelül olyan, mintha utálnám a spenótot, és azért járnám az összes zöldségest, hogy spenót után kutassak. És ahányszor találok egyet, kiakadok, hogy nézd, mennyi spenót van itt! Ezek direkt szervezetten hozzák ide a spenótot, ez egy spenótmaffia. Ahelyett, hogy elmennék a spenótos pult mellett, és vennék egy körtét, mert azt szeretem.

De ha még mindig akadnak olyanok, akiknek még ennek a befogadása is meghaladja a szellemi képességeit, azok számára is sikerült megtalálnom azt a formátumot, amit talán ők is meg tudnak emészteni. Szóval kedves trollok, fogadjátok szeretettel és hallgassátok figyelemmel a The Inspired Chicken Motel zenekar Öreg néni punk című örökbecsűjét: 

Na jó, váltsunk egy kicsit komolyabbra.

Szerte a világban egyre több országban kap szabad utat a melegházasság, és ez már rég nem csak liberális téma: Angliában pl. konzervatív miniszterelnök alatt vezették be, és az USA konzervatív szenátorai közül is egyre többen támogatják az azonos neműek törvényesített kapcsolatát. A kedvenc hírem pedig ez a közelmúltból :-)

40 éve állítják magukról, hogy meg tudják gyógyítani a homoszexualitást. Most beismerték, hogy ez baromság.

A keresztyén Exodus International vezetője, Alan Chambers nyílt levelet írt az LGBT közösségnek.

"Évekig letagadtam homoszexualitásom. Sokan fordultak hozzánk segítségért, de csak még több trauma érte őket. Nagyon sajnálom."

A gyülekezetet bezárják.

No persze pártunk és kormányunk ezúttal is visszafele halad az időben. Míg a kormányváltás előtt Magyarország kifejezetten haladónak számított a bejegyzett élettársi kapcsolat bevezetésével és Gyurcsány nyíltan meleg államtitkárával, addig a melegek ellen csendes keresztes hadjáratot folytató KDNP-vel súlyosbított Orbán-kormány inkább az olyan országok kegyeit keresi gazdasági és szellemi téren, ahol az emberi jogok padlón vannak, és lábbal is tiporják őket, ha már odakerültek.

De azért mintha az elmúlt évek hullámvölgye után már itthon is újra elindulna valami a pozitív irányba. Az MSZP-n belül meleg munkacsoport alakult; hosszú évek után először idén nem próbált keresztbe tenni a rendőrség a Pride szervezőinek; Orbán és Tarlós inkább szánalmasan hazudozik arról, hogy miért nem ment el a Fesztivál megnyitójára, minthogy nyíltan ellenszenves legyen velük szemben; és ami a legmeglepőbb: még a Jobbik is visszafogta magát, és az alábbi felhívást tette közzé:

A buzifelvonulásra és Horn Gyula temetésére a Jobbik Budapesti Elnöksége nem tervez és nem szervez semmilyen megmozdulást. Aki úgy dönt, hogy egyénileg meglátogatja ezeket a rendezvényeket, azoknak tiltott a Jobbikkal azonosítható ruházat, vagy egyéb felszerelés viselése.

De a legfontosabb talán mégis az, végre megmozdult a civil szféra: Az espell, a Google és a Prezi kezdeményezésére mozgalom indult Nyitottak vagyunk elnevezéssel, amelyhez egyre több cég, szervezet és sajtóorgánum csatlakozik, az Indextől a szerény blogomig terjedő széles spektrumban.

Mert egyre többek számára válik nyilvánvalóvá: a nyitottság és a sokszínűség érték.

A bejegyzés trackback címe:

https://fedor.blog.hu/api/trackback/id/tr825346991

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: Mandiner blogajánló 2013.07.03. 12:26:02

Ezt a posztot ajánlottuk a Mandiner blogajánlójában.

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Kandeláber 2013.07.02. 17:36:24

Szegény Hofi.
Amikor azt mondta: "Csak nehogy egyszer kötelező legyen..."

Wrex 2013.07.02. 17:55:04

"1500 állatfajnál figyelhető meg a homoszexualitás, de csak egynél a homofóbia."
A többi állat azért nem foglalkozik vele, mert a természet elintézi helyettük.

"Egy csomó ember rengeteg energiát fordít arra, hogy azon agyaljon, vajon mit csinálnak azok, akiket gyűlöl."
Ez azért nem igaz, mert egy csomó ember meg arra fordít rengeteg energiát, hogy más emberek orra alá dörgöljön olyasmit, amire azok kurvára nem kíváncsiak. Vagyis nem kell agyalni semmin, drága meleg embertársaink önként szállítják az infót arról hogy mit csinálnak.

"40 éve állítják magukról, hogy meg tudják gyógyítani a homoszexualitást." és "Évekig letagadtam homoszexualitásom."
Tehát kiderült, hogy ez a hazug (ez tény) barom (a linkelt hír alapján) egy buzi (a linkelt hír alapján). Már nem azért, de ez inkább a buzikra vet rossz fényt, nem?

"tiltott a Jobbikkal azonosítható ruházat, vagy egyéb felszerelés"
Naná. Így legalább kifogja a szelet a véleményterroristák vitorlájából.

"a nyitottság és a sokszínűség érték"
www.youtube.com/watch?v=_WX3_X7ZkiU

Blogin · http://apologetika.blog.hu 2013.07.02. 18:59:09

1500-nál is több állatfajnál figyelhető meg a daganatos elváltozás, mégsem nevezzük természetesnek.

Márk vagyok 2013.07.02. 19:16:22

"1500 állatfajnál figyelhető meg a homoszexualitás, de csak egynél a homofóbia."

Nyilván a jól ismert buzilemez újra: mindenki buzi, csak nem tud róla.

Ezek a seggbekúrtak el se tudják képzelni, hogy a többség a buzulás leghalványabb gondolata nélkül is kurva jól végig tudja élni az életét.
Már ebből is látszik, hogy betegek.
Elmebetegek mindenképp.
Gyógyítani meg persze, hogy nem lehet, merthogy génhiba. Nem gyógyítható.
De attól még betegség.

A nyilván nemsokára özönlő buzivédők gondolkozzanak el azon, hogy a pedofília is rendben van-e akkor.
Mert konkrétan pont ugyanolyan betegség, mint a buziság, csak egy másik gén hibája.

Fu Manchu 2013.07.02. 19:46:24

@Wrex: A puszta tény, hogy évmilliárdos evolúciós folyamat után is vannak homoszexuálisan viselkedő állatok azt mutatja, hogy "a természet" ezt mégsem intézi el. Vajon miért?

Egyébként (feltételezve, hogy heteroszexuális férfi vagy) csak jelezném, hogy ha valaha sétáltál kézen fogva a barátnőddel az utcán, esetleg adtál neki egy puszit, azzal már reklámoztad és az emberek orra alá dörgölted a heteroszexualitásodat.

Az Exodus-történet pedig inkább a vallási fanatizmusra vet rossz fényt. Na AZ komoly agyi betegség. :)

@Blogin: Pedig az. Ha mesterséges (emberi) beavatkozás nélkül előfordul a természetben, akkor természetes. Ez a szó ezt jelenti. A kifejezés, amit kerestél: "nem nevezzük kívánatosnak". De ez tökre nem tartozik ide.

@Márk vagyok: Betegség akkor lenne, ha károsan befolyásolná a "betegek" életminőségét, ami ebben az esetben nem állja meg a helyét. Ami károsan befolyásolja a melegek életminőségét, az a homofóbia. Lehet, hogy ez egy betegség? A pedofilok, zoofilok hogy jönnek ide? Abban hol a kölcsönös beleegyezés?

Wrex 2013.07.02. 20:09:24

@Fu Manchu: "A puszta tény, hogy évmilliárdos evolúciós folyamat után is vannak homoszexuálisan viselkedő állatok"
Láttál már kutyát amint éppen valakinek a térdét (lábtörlő méretű kutya esetén: lábfejét) akarja megdugni? Úgy hívják: ösztön. Nem tudja hogy mit is kell csinálni pontosan, csak hogy dugni. Más állatok is próbálkoznak erre-arra, aztán a természet rendet tesz. Hogy hogyan? Aki _csak_ buzul, az nem örökíti tovább a génjeit. Aki észheztér az igen. Ennyi.

"ha valaha sétáltál kézen fogva a barátnőddel az utcán, esetleg adtál neki egy puszit, azzal már reklámoztad "
Azért ne vegyük egy kalap alá a fél Budapestet lezárós, tollboás-seggriszálós, egész napos hepajt egy utcai sétával. Aki nem akarja nem néz oda ha sétálok valakivel. De egy komplett felvonulást nem lehet ilyen egyszerűen elintézni, azt látni fogod, ha akarod, ha nem. A tévében, a rádióban, a neten, mindenhol.

Abban meg tökéletesen egyetértek, hogy a vallási fanatizmus komoly agyi betegség.

Fu Manchu 2013.07.02. 20:28:33

@Wrex: De hát pontosan erről beszélek! A homoszexuálisan viselkedő állatoknak nem lesznek genetikai értelemben utódaik (bár a pingvinek szoktak tojást lopni), és mégis újra meg újra előbukkan a homoszexuális viselkedés az állatoknál is. Amelyeknek ugyebár heteroszexuálisan viselkedő szüleik voltak. Hogy lehet, hogy az evolúció mégsem szelektálja ki a dolgot?

Hú, eléggé nyilvánvalóan nem láttál még melegfelvonulást élőben, legföljebb csak undorodva csatornát váltottál, amikor a tévé bemutatta a kb. 2 fő extrémen öltözött felvonulót. A többi pár száz átlagos öltözetűre valahogy soha nem jut figyelem. De még ha mindenki rózsaszín tollboában is riszálná magát egy ilyen felvonuláson, mint a riói karneválon (hoppá, az egy nem egy meleg rendezvény, és mégis!) évente egyetlen napon, akkor is, miért fájna az neked? Te az év 365 napjában demonstrálhatod a heteroszexualitásodat a pároddal (akihez, ha van, sok boldogságot kívánok). Akkor tényleg ennyire fáj ez az egy nap?

Tallono 2013.07.02. 23:01:16

Megint csak azt tudom mondani, amit pár héttel ezelőtt:

kuruc.info/r/4/113204/

A tudomány ellenetek dolgozik Fedor, de persze ettől nem zavartatjátok magatokat.

No és még egy hír a közelmúltból:

kuruc.info/r/6/114184/

"Agyonverte kétéves fiát egy brit nő. Az ítéletre várva megütötte a főnyereményt a lottón leszbikus szeretőjével. A pénzt azonban leghamarabb 18 év múlva láthatja."

Ez már a sokadik ilyen eset, tehát, te potenciális kegyetlen gyilkosoknak akarsz ártatlan gyerekeket odavetni. A LIBERALIZMUS ÖL! És aki propagálja mint te, az bűnrészes gyilkos!

Vidéki 2013.07.02. 23:04:01

"Már itthon is újra elindulna valami a pozitív irányba.

Az MSZP-n belül meleg munkacsoport alakult;"

Fedornak is csatlakoznia kellene az MSZP-n belüli meleg munkacsoporthoz.

Fedor szerint "a nyitottság (a buzulás irányába) és a sokszínűség érték."

„Az emberhez mégis hozzátartoznának az élet keretei. A jó értelemben vett kötöttségek.”

A neoliberálisok „Szabad Sajtója” viszont óriási hangerővel az ellenkezőjét hirdeti.

A The Guardian szerzője szerint

„Svédországban a gyerekeket megkérik ne lobogtassák a svéd zászlót, mert az rasszista, ill. mások érzékenységét sérti.

Tombol a férfiellenessé vált nőpárti szemlélet, a gender-őrület, az, hogy minden, ami fiú-lány dolog, csak szexista konstrukció, káros nemi szerep, amit a legjobb már gyerekkorban kiiktatni a kicsik fejéből.

Mi más lenne erre a legalkalmasabb, mint a nyelv, az orwelli Újbeszél, amely a szavak redukciójával a gondolatok redukcióját szolgálja.

A svédek az elmúlt években azon fáradoztak, hogy megszüntessék a hímnemet ("han") és a nőnemet ("hon"), és egy új semleges nemet ("hen") verjenek bele a kicsik fejébe.

Az austini egyetem professzora, Mark Regnerus 15 ezer felnőtt amerikait vizsgált meg a 18-39 éves korcsoportban. A vizsgálat tárgya az volt, milyen hatással van a gyerekekre, ha heteroszexuális szülők, illetve homoszexuális szülők nevelik őket (pontosabban Regnerus homoszexuális és leszbikus személyeknek a korábbi kapcsolatából származó, biológiai gyermekeit vizsgálja, akik megtapasztalták, hogy édesanyjuk vagy édesapjuk azonos neművel tart fenn párkapcsolatot). A professzor eredményeit az A család struktúrájának új vizsgálata című jelentésében publikálta, a jelentés elérhető a Sciencedirect.com oldalon is,

"In July 2012, the journal Social Science Research published a study by University of Texas at Austin sociology professor Mark Regnerus that seemed to indicate that the children of LGBT parents are more likely to get involved with self-destructive behaviors like using drugs and to suffer from depression than those raised by heterosexual parents, "

DeMarco 2013.07.03. 00:30:49

Most ez komoly?

Hallgatsz, mint a csuka a sorozatos ballib übergagyi szerepléseken, amiken egyfolytában röhögünk hetek óta, hallgatsz a mai szokásos ballib hőbörgésen, amit az ep-ben műveltek és ezek után előjössz megint a buzikkal???

Na és persze csodálkozol, meg kikéred magadnak, ha kettős mércével vádolunk, meg kritizáljuk, h a ballibákkal szemben milyen elnéző és megértő vagy.

Sztem fölösleges újra meg újra nekifutnod a buzitémának. Gondolod, hogy megváltozott a véleményünk?? Aligha gondolhatod ezt. Sokkal inkább arra játszol, hogy a buziposztok jó eséllyel mennek ki az indexre és generálnak egy halom kommentet, lévén, hogy elég markáns a véleménykülönbség.

Ami engem illet, felőlem bóklászhatnak a buzik, szerencsére nem fogom látni őket, csak sajnálom az ott lakókat.

Ami a lényeg és a megnyugtató, hogy a buziparádénak nincs semmilyen hatása, hacsak nem számítjuk ide a fintorgást és az általános viszolygást.

Most nincsenek libsik, akik multikultival hánynak tele mindent és plusz jogokat adnának a kisebbségeknek. Most végre gyökeresen más a helyzet, maga az alkotmány ismeri el az ország alapfundamentumát a családot (apa-anya-gyerekek) és ezen szerencsére nincs módjuk változtatni. Legalábbis, amíg ez a kormány van hatalomban. És mérget vehetsz rá, hogy azon leszünk, h ez ne változzon.

Abban azonban egyetértünk, h Orbánnak és Tarlósnak kár vetítenie, egy az egyben meg kellene mondaniuk, hogy ezt természetellenesnek tartják és semmiféle közösséget nem akarnak vállalni az aberráltakkal, ellentétes az alapértékeikkel. Úgy is tudjuk, h így van, nem kell szépítgetni. Nem akadályozzák meg, de nem is tapsolnak neki. Csak fanyalognak, ahogy mi is...

A Jobbik pedig okosan taktikázik, jól állnak a választási előrejelzéseken, nem akarják radikalizmussal elijeszteni a kevésbé radikális szavazókat.

Összességében nekünk csak egy szombat lesz, amikor dolgozunk és a családunkkal leszünk, a buzikat meg magasról...de azért neked jó szórakozást, vigyázz a se...re. Jah, és a gyerekeket hagyd otthon...

Karl Friedrich Drais der Freiherr von Sauerbronn · http://darazskarcsi.blog.hu 2013.07.03. 01:30:00

@Wrex:

"Azért ne vegyük egy kalap alá a fél Budapestet lezárós, tollboás-seggriszálós, egész napos hepajt egy utcai sétával. Aki nem akarja nem néz oda ha sétálok valakivel. De egy komplett felvonulást nem lehet ilyen egyszerűen elintézni, azt látni fogod, ha akarod, ha nem. A tévében, a rádióban, a neten, mindenhol."

- Azért kell vonulniuk, mert ők nem mehetnek el kettesben sétálni.
- Engem sosem érdekelt, ki kivel sétál.

Karl Friedrich Drais der Freiherr von Sauerbronn · http://darazskarcsi.blog.hu 2013.07.03. 01:37:41

@Vidéki:

"a sokszínűség érték."

- Próbáljuk másképp, hátha felfogod (bár nem táplálok hiú reményeket).

Mikor autót veszek, elmegyek valakivel, aki ért hozzá. Valakivel, aki jobban ért valamely részéhez, mint én.
Ha karosszériással, akkor előtte megkérdezem a motorszerelőt, mire figyeljek az alapjáratnál.
Ha motorszerelőt viszek, akkor megkérdezek valakit, aki a márka ismerője, mire figyeljek, mik a tipikus hibák.
Ha a márka nagy professzorával megyek, akkor a karosszériást kérdezem meg, hova nézzek előszőr, hol lehet látni leghamarabb, ha töröttet akarnak rámsózni, illetve hol lehet pl a rohadásokból észrevenni, ha esetleg tengerparti volt a kocsi (a sós levegő szétmarja).

De legelőszőr elviszem egyik ellenkező nemű ismerősömet, és megnézetem vele a típust, mert az ő szeme olyat is észrevesz, amit én nem biztos.

Ennek a sokszínűségnek hála, eddig minden autómmal nagyon elégedett voltam, minden kocsimat hamar el tudtam adni ismeretségi körben különösebb erőfeszítés nélkül, mert tudják rólam, jó gazdája vagyok az autóknak.

.

Gondolkozz el, hátha megérted. Ha nem, az sem baj.

Karl Friedrich Drais der Freiherr von Sauerbronn · http://darazskarcsi.blog.hu 2013.07.03. 01:40:04

@DeMarco:

"Most ez komoly?

Hallgatsz, mint a csuka a sorozatos ballib übergagyi szerepléseken, amiken egyfolytában röhögünk hetek óta, hallgatsz a mai szokásos ballib hőbörgésen, amit az ep-ben műveltek és ezek után előjössz megint a buzikkal???"

- A blog egy szubjektív műfaj.

Tallono 2013.07.03. 01:40:39

Csalódtam, egy-két éve még vérre menő vita volt a témában, ma meg már senkit nem érdekel, pedig van rendesen munícióm... Fedor, a buzik kezdenek szerencsére kimenni a divatból, kezdhetsz gondolkodni milyen más beteg embereket kezdesz el hypolni... :)

Karl Friedrich Drais der Freiherr von Sauerbronn · http://darazskarcsi.blog.hu 2013.07.03. 01:45:14

"A buzifelvonulásra és Horn Gyula temetésére a Jobbik Budapesti Elnöksége nem tervez és nem szervez semmilyen megmozdulást. Aki úgy dönt, hogy egyénileg meglátogatja ezeket a rendezvényeket, azoknak tiltott a Jobbikkal azonosítható ruházat, vagy egyéb felszerelés viselése."

- Eddig is tudtuk, hogy van egy nem_demokratikus_párt. Ha nekem van egy véleményem, akkor azt miért is nem hirdethetem? Ha az SzCsP (Színes Csokornyakkendősök Pártja)tagja vagyok, akkor miért is írja elő nekem a párt, hogy nem vehetek fel színes csokornyakkendőt? Holott eddig kötelező volt? Hol a lelkiismereti szabadság?

- Ez a tiltás a nem-tagokra is vonatkozik?

.

.

Ugye milyen veszélyes, mikor pártegyenruhában tobzódunk, azt egyszer kellene kussban lenni? Elég 3 trianonos póló egy nem_demokratikus_párt lejáratásához!!!

Vidéki 2013.07.03. 07:03:18

@Karl Friedrich Drais der Freiherr von Sauerbronn:

Fedor felhívta a figyelmet arra, hogy

"Az MSZP-n belül meleg munkacsoport alakult; "

Neked is csatlakozni kellene hozzájuk, ha olyan szimpatizánsoknak is van lehetőségük a csatlakozásra, mint te, akiknek nem kell tettlegesen bizonyítani melegségüket.

DeMarco 2013.07.03. 08:00:52

@Karl Friedrich Drais der Freiherr von Sauerbronn: "- A blog egy szubjektív műfaj."

A véleményünk is egy szubjektív műfaj. Ami jelenleg elég lehangoló. Pontosan tudod, h hányszor volt ez kifogás: "Nem igaz, h nem fikáztam a baloldalt, egy csomó posztot írtam már erről." (Legalább kettőt...az ezerből.) De amikor tényleg lenne miről beszélni, akkor meg néma csönd és egy árva sor sem...

Ami nem baj, a csönd beszél helyette is, erősebben, mint valaha.

Csak éppen hiteltelenné teszi a kifogásait.

A legjobban a hírcsárda fogta meg egy mondattal: "Újra megrendezik az ominózus partit, ezúttal élő emberekkel".

Fedor · http://fedor.blog.hu/ 2013.07.03. 08:31:46

@DeMarco: "Hallgatsz, mint a csuka a sorozatos ballib übergagyi szerepléseken, amiken egyfolytában röhögünk hetek óta, hallgatsz a mai szokásos ballib hőbörgésen, amit az ep-ben műveltek és ezek után előjössz megint a buzikkal???

Na és persze csodálkozol, meg kikéred magadnak, ha kettős mércével vádolunk, meg kritizáljuk, h a ballibákkal szemben milyen elnéző és megértő vagy."

Nyaraltam, így több, mit egy hétig kurvára nem érdekelt, mi történik itthon. Most értem haza. Ne félj, fogok még írni másról is.

Fedor · http://fedor.blog.hu/ 2013.07.03. 08:45:32

@Tallono: Bocs, de annyira sötét vagy a prekoncepcióiddal. Mi köze annak, hogy ez a nő egy gyilkos vadbarom, a szexuális orientációjához? Pont Magyarországon történt hasonló eset nemrég (mármint hogy anya kínozta és ölte meg a saját gyerekét), pedig annak a nőnek a pedigréje a te mércéd szerinti s megfelelő. Akkor most mi van? Mondjam azt, hogy minden heteroszexuális magyar potenciális gyilkos? Nem mondom, mert nem vagyok olyan elvakult hülye, mint te.

"a buzik kezdenek szerencsére kimenni a divatból"

Eddig se voltak divatban, meg ezután se lesznek. Mindig is léteztek egészséges emberként, és mindig is létezni fognak. Abban meg ne reménykedj, hogy az elfogadottságuk nem nő folyamatosan. A világ bizony ebben az irányban halad, és ez neked csak azért rossz hír, mert te azzá teszed magadnak. Látod, még @DeMarco: is azt írja, hogy "Ami engem illet, felőlem bóklászhatnak a buzik", miközben pár éve még ezt a jogot is megtagadta volna tőlük, és már ti sem csináltok ellentüntetést :-) Felesleges. El kell fogadni, hogy léteznek, és el kell fogadni, hogy ugyan azok a jogok járnak nekik is, mint nekünk. Nem több, de nem is kevesebb, hisz nem többek, de nem is kevesebbek.

Ennyi.

Wrex 2013.07.03. 09:09:34

@Karl Friedrich Drais der Freiherr von Sauerbronn: "- Azért kell vonulniuk, mert ők nem mehetnek el kettesben sétálni."
Aztán miért nem? Azért mert egyesek megbámulják őket? És?

"- Engem sosem érdekelt, ki kivel sétál."
Mást se.

Vidéki 2013.07.03. 11:29:18

Bezzeg a muzulmán,

Nem buzul mán!

Az MSZP viszont üti a vasat,

amíg meleg!

Fedor · http://fedor.blog.hu/ 2013.07.03. 12:25:47

@Vidéki: És most szentül hiszed, hogy humoros voltál...

Tallono 2013.07.03. 14:05:22

@Fedor: Csakhogy ez nem az első ilyen eset volt a közelmúltból. Többször lehetett hallani, hogy homokos párok bántalmazták, molesztálták a gyereküket. Amit megtesznek heterók is, de nem mindegy az arány. Nem mindegy, hogy pár ezerből megteszi ezt 100, vagy pár millióból 1-2... Meg lehet nézni a videót, ahol volt homokosok mondják, hogy molesztálás, zaklatás hatására lettek zavarodottak, önpusztításba kezdtek, drogok, stb. Te a halálnak és a pusztításnak örvendesz, pedig ezeknek az embereknek segítségre lenne szükségük... De ahelyett, hogy segítenél, még bátorítod is őket, aztán majd csodálkozol, ha egyre többet hallod, hogy gyerekeket rontottak meg buzik...

Tallono 2013.07.03. 14:13:24

Olvasd csak végig a cikket:

www.magyarkurir.hu/en/node/46887

Kis ízelítő:

"A tanulmány arra jutott: negyven változóból 25-ben van jelentős eltérés azoknál, akiknek édesanyja leszbikus kapcsolatban (is) élt, azokhoz képest, akik stabil, hagyományos házasságban élő szülők gyermekeként nőttek fel. Az ilyen gyermekek és fiatalok inkább hasonlítanak az egy szülő által nevelt gyermekekhez. Az olyan változók kiszűrése után, mint a kor, nem, nemzetiség, stb, a homoszexuális és leszbikus párok által nevelt gyermekek (a pár valamely tagjának biológiai gyermeke) később nagyobb számban voltak munkanélküliek, kevésbé egészségesek, depressziósabbak, nagyobb eséllyel csalták meg kedvesüket vagy házastársukat, dohányoztak, volt összeütközésük a törvénnyel, keveredtek több szexuális kapcsolatba, tekintet nélkül a másik nemére, s nagyobb eséllyel emlékeztek gyermekkorukra negatívan – csak hogy néhányat felsoroljunk a különbségek közül."

Tallono 2013.07.03. 14:16:37

Még egy kis ízelítő:

"Igazán sokkolóak a kutatás korai szexuális iniciációra és molesztálásra vonatkozó adatai. A leszbikus anya által nevelt gyerekek 23 százaléka bevallotta, hogy „szexuálisan érintette” őt az anya vagy a partnernője. 31 százalék bevallotta, hogy szexre kényszerítették akarata ellenére. Ugyanez vonatkozik a homoszexuális apa által nevelt gyerekek 25 százalékára. A leszbikus anyák által neveltek 20 százaléka és a homoszexuális apa által neveltek 25 százaléka nemi úton szerzett betegségben szenvedett."

A tényekkel nehéz ám szembeszállni... Ezen adatok alapján simán bűncselekménnyé lehetne nyilvánítani a homoszexualitást, és az nagyon helyes is volna...

Fedor · http://fedor.blog.hu/ 2013.07.03. 14:44:13

@Tallono: A tényekkel nem én szállok szembe, hanem te. Az általad idézett statisztikák nem térnek el az általános statisztikáktól, vagyis nem történik több pedofil eset homoszexuális szülők által, mint hetero szülők által, a családon belüli bántalmazásnál meg egyenesen kisebb az arány. Az, hogy te mégis betegesen a homokosokra fókuszálsz, az inkább rólad árul el sokat, nem rólam.

Elolvastam a magyarkuriros cikkedet is. Én végigolvastam, mint kérted. És te? Ott van a végén, hogy más metodikával készült, mint a korábbi felmérések. Neked ebből az jött le, hogy rosszabbak a homoszexuális szülők, nekem meg az, hogy az eredmény azért lett rosszabb, mert több a mintában a rossz körülmények között élő, tanulatlanabb réteg képviselője, tehát a helyzeten azzal lehet javítani, ha több lesz a tanult, és jobb módú ember. Azt hiszem ennek elérése minden szempontból fontos cél, nem gondolod?

És visszatérve a szent grálként belinkelt ikerkutatásos cikkedre, egyáltalán nem csodálkozom azon, hogy a kuruc ferdítve adta tovább. Nekem ugyan nem volt e időm, se kedvem utánanézni, de megtette más, visszaigazolva a sejtésemet. Az alábbi pár mondatot egy hozzád hasonló egybitesnek címezték, aki ugyanezzel jött elő:

"Ha már Turul barátunk nem vette a fáradságot, én megtettem helyette, előkerestem a cikket:

link.springer.com/article/10.1007%2Fs10508-008-9386-1

És itt egy komolyabb angol nyelvű oldalon a kivonata:

www.qmul.ac.uk/qmul/news/newsrelease.php?news_id=1075

A lényeg, hogy inkább az egyedi magzati fejlődésben (és egyéb környezeti faktorokban) kell keresni a homoszexualitás okát, és nem (csak) a genetikában. Szociális hatásokat egyáltalán nem vizsgáltak...
Szóval kedves Turul Márk, legközelebb próbálj meg hiteles forrást találni (és az eredeti publikációt értelmezni) mielőtt habzó szájjal hülyét csinálsz magadból."

Magyarul ez a kutatás se állítja azt, hogy a homoszexualitás gyógyítható betegség - egyáltalán: betegség - lenne. Állapot, amelyre a hajlam már a születéskor eldöntött, részben genetikai okokból, részben olyan hatások miatt, amelyek még a születés előtt érik a magzatot, szociális hatás max. ott érhető tetten, hogy ezt a hajlamot az illető mennyire nyomj el magában. Eddig se mondtam mást, szóval nem értem, min örömködöl annyira. Inkább gondolkozz el a posztban is említett keresztény gyülekezet példáján.

Fedor · http://fedor.blog.hu/ 2013.07.03. 16:21:04

@-JzK-: Bocs, de vallási érvek pont nem érdekelnek. Az egyház szerint sok minden bűn, ami más vallások és legfőképp a polgári törvények szerint nem azok. Ha ilyen érvekkel jössz, akkor gondolkodj el azon, hogy elítéled -e azt is, aki házasság előtt szexszel, vagy óvszert használ.

nandras01 2013.07.03. 17:06:50

nem csalódtam az emberismeretemben.
ugyanazok a trollok jöttek sorban idehányni, akiket már megszoktunk.
szinte hiányoznának, ha egyszer egy orvosteam álmukban agyat operálna beléjük, és elkezdenének értelmes lényként viselkedni :)

vitatkozni meg vitatkozzon velük az, akinek két anyja van.

tesz-vesz · http://kkbk.blog.hu 2013.07.03. 18:10:17

hallod, mutasd már meg a képen, melyik a homoszexuális állat:

www.haziallat.hu/upload/4/article/2624/1_original.jpg

a felirat szerint mindkettő az, "Szerelmes arapapagájok", és tényleg, szinte izzik a levegő köztünk, vibrál a levegő.
persze,elhiszem én, hogy vannak meleg állatok, nem vagyok én olyan kötözködő fajta, csakhogy az is lehet, hogy az állatok nincsenek ezzel tisztában, mert nem képesek gondolkodni, ezért lehet, hogy betámadnak akkor is ha kívánósak, ugye mindenki előtt van a kép a kutyáról, aki betámadja az emberi lábat ha rájön a kangörcs, akkor ők most lábfetisiszták?

"1500 állatfajnál figyelhető meg a homoszexualitás, de csak egynél a homofóbia."

és melyik ez az állatfaj koma? a rozmár? te nagy humanista, még az embert is állatnak tartod?
hagyd le az "állat" előtagot, és frappánsabb akkor a mondás

tesz-vesz · http://kkbk.blog.hu 2013.07.03. 18:13:26

1500 fajnál figyelhető meg a homoszexualitás, de csak az egyik képes gondolkodni, beszélni, értékeket, kultúrát őrizni, és űrhajót küldeni az űrbe

tesz-vesz · http://kkbk.blog.hu 2013.07.03. 19:00:54

@Fu Manchu: "a természet" ezt mégsem intézi el."

dehogynem intézi ez a természet, a természetnek 20-40 év egy pillantás az évmilliárdokhoz képest.
az emberi természet is elintézné, az 80 év se sokkal több, csakhogy Tormay Cecile már megmondta, hogy „Csak az emberek dűlnek ki, hitük megmarad másokban, és ez a fő.”

nektek ennyi a hitetek, hamis hit: a homoszexuálisok legyenek büszkék, de mire is? vonulgassanak, de mire fel? ennyi a hitetek, ennyik is vagytok, miközben a valódi élet és valós problémák mennek el mellettetek, amikre nyilván nincs elég kapacitás...

tesz-vesz · http://kkbk.blog.hu 2013.07.03. 19:11:46

@Fu Manchu: Betegség akkor lenne, ha károsan befolyásolná a "betegek" életminőségét, ami ebben az esetben nem állja meg a helyét. "

hát, ez nem igaz, nem beszélgettél te még mélyebben férfi melegekkel ugye? nem, azok nem arra valóak.
a nemiszervek a férfi és a nő között működnek, csak egy nőnél és férfinél működik, aki nem arra használja, az minimum deviáns, eltér a normálistól, eltér attól a szereptől, amit a természet, Isten, vagy a Sors rárótt.
biológia általános osztály nem volt meg?
nem tartom amúgy betegségnek, de minimum deviancia, ma foglalkozni kell vele, mert szeretik egyesek feszegetni a határokat, a társadalom szigorú erkölcseit le kell rombolni teljesen, hogy ne tűnjön fel a globális és lokális korrupció pl. meg addig is elterelik a szót a fontosabb témákról.
de mondom, ez csak egy gumicsont, akik ezzel foglalkoznak, mármint melegvédelemmel, melegek felvonulásával, nyilván nincsenek tisztában - és nárcisztikusságukban, egoizmusukban nem is érdekli őket - az ennél 1000x fontosabb dolgok tömegével.
nem is igen tudnák felfogni, szó mi szó. csak olyan menő védeni őket. ezt láttuk a filmekben is gyerekkorunkban, nemigaz?

Fedor · http://fedor.blog.hu/ 2013.07.03. 19:20:53

@tesz-vesz: épp ezért méltatlan hozzá a diszkrimináció bármely formája...

Fedor · http://fedor.blog.hu/ 2013.07.03. 19:24:34

@tesz-vesz: nem tudom miért zavar az, hogy évente egyszer megpróbálják felhívni a figyelmet a saját problémáikra. Mindenki más is ezt teszi, jóval többször is, akkor pont ők miért ne?

tesz-vesz · http://kkbk.blog.hu 2013.07.03. 20:04:06

ez milyen ostobahülye hasonlat már?

"egy csomó ember rengeteg energiát fordít arra, hogy azon agyaljon, vajon mit csinálnak azok, akiket gyűlöl."

abszolút elvont feltételezés.

"Folyamatosan azon agyal, hogy miért nem lehet ezen a világon normálisan élni. Amivel ugye az a baj, hogy ha eleget gondolkodsz rajta, akkor rá is jössz."

ez mi a * akar jelenti? miért baj, ha rájönnek?

"Ez körülbelül olyan, mintha utálnám a spenótot, és azért járnám az összes zöldségest, hogy spenót után kutassak."

csakhogy senki nem jár sehová, a spenótok befészkelték magukat az életünkbe, a médiában, a köztéren ott vannak csoportosan, feleslegesen költik az adófizetők pénzét, én kerülném őket, nem foglalkoznék velük, de ők mindig odajönnek hozzám, ott, ahol nem nekik kéne lenni, legyen csak a spenót ott ahol mindig is volt, a zöldségesben, pontosan csakis azon a helyen, ahol a spenótokat mindig is tartani szokták. de csak ott, és nem lesz a többségnek semmi problémája.

" Ezek direkt szervezetten hozzák ide a spenótot, ez egy spenótmaffia. "

az.
szín-ész.

tesz-vesz · http://kkbk.blog.hu 2013.07.03. 20:08:16

@Fedor: milyen diszkrimináció?
kirúgják a melegeket a munkahelyükről? ezt azt hiszem tiltja a munka tvkönyv nem?

de demokráciában élünk, tehát többségi népuralomban, ha a többség nem akar meleggel dolgozni, mert nyilván olyan botrányos a viselkedése, (mert nem hinném, hogy egy normálisan dolgozó, normálisan viselkedő meleget a többség ne tudna tolerálni jelenleg itthon, az a tapasztalatom, hogy tud), akkor nem számít a kisebbség véleménye

Fu Manchu 2013.07.03. 21:36:01

@tesz-vesz: Tehát a szex az kizárólag férfi és nő között, kizárólag pénisz-a-vaginába módszerrel működik, tehát minden más deviancia. Értem. Ebből egyben arra is következtetek, hogy téged sajnos még soha nem szoptak le igazán jól. Fogadd együttérzésemet. :( Kicsit nehezen megy, mert közben nagyon röhögök.

Azt a tényt azért ajánlom végiggondolásra, hogy az ember határozottan nem csak a pénisz-a-vaginába típusú aktust élvezi, hanem sok minden mást is. Vajon miért alkotta ezt így Isten, a Sors avagy a természet? Direkt ki akart babrálni velünk?

Fu Manchu 2013.07.03. 21:36:52

@tesz-vesz: (Bocsánat, az előbb bénáztam a "válasz erre" funkcióval.)

Fedor · http://fedor.blog.hu/ 2013.07.03. 21:45:29

@tesz-vesz: Mert más diszkrimináció nem létezik, csak a munkahelyi (egyébként nincs igazad, sajnos sok olyan eset van, hogy kiszekálják azt, akiről kiderül, hogy meleg, hiába nem viselkedik megbotránkoztatóan).

tesz-vesz · http://kkbk.blog.hu 2013.07.04. 23:01:15

@Fu Manchu: kapaszkodj meg, az orális szex is szodómia. ez többjelentésű szó.

de a lényeg, hogy nem azért van férfi nemiszervünk, hogy élvezkedjünk vele, ugye érted, hogy nem azért adta nekünk a Nemlétező, hogy nekünk jó legyen? bizony a természet nem ilyen jófej ám.
az hogy jó a szex, az orális szex is, az egy mellékérzés, nyilván ha borzalmasan szörnyű lenne, akkor alig születne gyerek a legtöbb fajnál a földön.
nem ez a funkciója, nem ez az elsődleges szerepe, mondom nem volt meg a biosz óra neked.
most akkor beszéljünk az emésztésről is?

tesz-vesz · http://kkbk.blog.hu 2013.07.04. 23:04:20

@Fedor: tudnál mutatni egy ilyen hírlinket a közelmúltból? amikor egy tök normális viselkedésű embert kirúgtak, mert meleg?
tehát azért vonulnak fel, mert nem élhetnek jogorvoslattal?
mert ugye hogy jelenlegi törvényi szabályok alapján ez nem helyes, mármint kirúgni egy meleget, akkor mi a probléma?

Fu Manchu 2013.07.04. 23:19:33

@tesz-vesz: Te tényleg egy tűzön főtt, valószínűleg állományjavítókkal és mesterséges színezékkel teli vacsora után, a tégla vagy vasbeton lakásodban ücsörögve, lámpafénynél okoskodsz arról, hogy mit adott nekünk a természet, és hogy kellene vele élnünk? Remélem, nem hordasz ruhát, és a hajadat sem vágatod le soha, hiszen az NYILVÁN nem azért nő. De persze itt is terelsz, hiszen nem azt próbáltam cáfolni, hogy szerinted a meleg szex nem természetes, hanem azt, hogy szerinted deviáns (ami pedig egy erkölcsi alapú értékítélet).

Egyébként azt hiszem, a te biológiai ismereteid korlátosak egy kicsit, ha azt gondolod, hogy a szex az ember esetében kizárólag a szaporodásra szolgál. Világéletemben voltak kutyáink, és pont ők nem tűntek úgy, hogy különösebben élvezik a szexet (legfeljebb azt, hogy elmúlt a kangörcs egy időre). Mégis, nekem nem tűnik úgy, hogy a kutyákat a kihalás veszélye fenyegetné. Tovább megyek: a halak a szó klasszikus értelmében meg csak nem is szexelnek, aztán mégis élnek, mint hal a vízben. Hogy lehet ez?

Ezzel szemben az emberi szexuális érintkezésekből nem hogy kb. 99%-ban nem születik gyerek, de nem is ezzel a céllal csinálják.

És mielőtt elsikkadna: továbbra sem látom megcáfolva, hogy a homoszexualitás önmagában károsan befolyásolná az adott ember életminőségét. A homofób, bűntudatkeltő katolikus egyház viszont pl. ezt teszi. Melyiket kellene megszüntetni akkor?

Fu Manchu 2013.07.04. 23:21:50

@tesz-vesz: Kérésed parancs, itt van pár történet.
www.jelentsd-a-homofobiat.hu/diszkriminacio
Jó szórakozást!

tesz-vesz · http://kkbk.blog.hu 2013.07.04. 23:26:59

a melegek miatt nem zárhatják le a várost, erre nem költhet egyetlen józan kultúrország sem.
felőlem mehetnek a mezőre hupákolni, nem veretném szét rendőrökkel, csak ha sértik a madarak csendjét.

a társadalom nem foglal le nekik tereket és utcákat, nem fizet nekik kordonokat és rendőröket, nem fizeti az útlezárások miatt keletkező anyagi károkat, a nép nem fogja feleslegesen szórni a pénzét felesleges dolgokra. ez a demokrácia, a többség uralma, a többség érdeke, nem a ksebbségé.

A melegeknek nem joguk van az öncélú felvonuláshoz, hanem kötelezettségük a kulturált viselkedéshez, járjanak saját klubbokba, éttermekbe, ne a normális családmodell imázsát rombolják azzal hogy kitáblázzák magukat csoportosan, a társadalom nem bántja őket, nem törjük rájuk az ajtót, nem rúghatják ki őket munkahelyükről se, nem nézzük el az ellenük irányuló bűncselekményeket, élettársi kapcsolatot létesíthetnek, ne akarjanak többet.
szimpatikus az orosz kezdeményezés: ne propagáljuk a devianciát.

tesz-vesz · http://kkbk.blog.hu 2013.07.04. 23:31:40

@Fu Manchu: kösz, ez nagyon jó :)

"2012 novemberétől járok egy a Miskolci Munkaügyi Központ által támogatott szakmai tanfolyamra. Április óta egy miskolci utca térkövezésén veszek részt szakmai gyakorlat részeként.

Egy alkalommal az egyik „kolléga” a nyílt utcán hangosan megjegyezte, hogy „vigyázzatok, mert ez a gyerek nagy homokos!”, és közben rám mutatott. Aztán még hozzátett: „Egy pasival él párkapcsolatban évek óta!” Azóta minden munkatársam azon élcelődik, hogy „igaz-e hogy meleg vagyok”, hogy „milyen a fa** végébe beleülni”, és más ehhez hasonlók."

:D

jók ezek a mesék, de nyugodj meg, a törvény mellettük áll.
aranyéletük van:

"közvetítés: Munkatársaink vállalják jogviták (pl. munkaügyi viták, kártérítési ügyek) peren kívüli megállapodás keretében történő rendezésében való közreműködést.

Képviselet: Munkatársaink indokolt esetben vállalják az ügyfelek képviseletét az Egyenlő Bánásmód Hatóság, bíróságok és más hatóságok, hivatalok előtt.
Mennyit kell fizetni?

A jogsegélyszolgálat keretében a jogi tanácsadás ingyenes. A szexuális irányultsággal kapcsolatos hátrányos megkülönöztetés, zaklatás vagy erőszak esetén egyesületünk átvállalja az egyéb felmerülő költségeket (ügyvédi munkadíja, eljárási költségeket) is. "

Fu Manchu 2013.07.04. 23:33:28

@tesz-vesz: Valóban remek dolog bíróságra járni, és az ügy jellegéből adódóan még több homofób megjegyzésnek kitenni magad. minden ember álma, hogy random hülyegyerekek anyázzák a nyílt utcán a semmiért.

tesz-vesz · http://kkbk.blog.hu 2013.07.04. 23:55:08

@Fu Manchu: lámpafénynél okoskodsz arról, hogy mit adott nekünk a természet, és hogy kellene vele élnünk? "

tévedsz, én nem mondtam meg hogyan éljetek, soha nem állítottam ilyet, én nem töröm rátok az ajtót, ez ma már bűncselekmény lenne.
az meg hogy mit adott a természet, és hogy miért, az tény, nem okoskodás, én nem mondom meg mit tegyél vele, csak azt mondtam, vannak fizikai, orvosi hátrányai is a dolgoknak.
én a felvonulás és a meleg propaganda ellen szólalok fel.
kkbk.blog.hu/2012/05/19/buji_ferenc_a_homoszexualis_propaganda

tehát a hajat is le lehet vágni.
a "természetes" ebben a kontextusban egészségest, normálist jelentett. tehát nem terelek. ami nem természetes az deviáns, itt. tudod mit jelent a szó. nem erkölcsi alapú: biológia-alapú. erre épül a családszerkezet is, azért ilyet már nehogy felülírjatok már. úgyse tudnátok, csakis diktatúrában, és csak hülyét csinálnátok magatokból.

"ha azt gondolod, hogy a szex az ember esetében kizárólag a szaporodásra szolgál. Világéletemben voltak kutyáink, és pont ők nem tűntek úgy, hogy különösebben élvezik a szexet (legfeljebb azt, hogy elmúlt a kangörcs egy időre)."

te miről beszélsz? te mosolyogni szoktál mindig szex közben? na a kutya azt nem tud, vagy mit vársz? bontson ki elégedetten egy pezsgőt utána? én is nagy kutyatartó vagyok különben, a kutyák is élvezik. ahogy minden állat becsavarodik ilyenkor, és más nem érdekli.
ilyen ösztön az emberben is a szex szeretete, ez maradt meg nekünk is az állatvilágból, majomkorunkból, nincs rá racionális magyarázat, miért vonzódunk a szexhez. az agyban dől el. nemigazán értetted meg, hogy nem olyan jófej a természet, és nem azért kaptad a tökeidet a természettől, hogy élvezkedj vele (fagyira ne hívjon meg nyaranta?), nem tiltotta meg sem a természet, sem én, de ő nem ezért adta, oké?

azért a rovarok és a halak, csigák szexuális élete és idegrendszere, érzékelése, agyműködése nem egészen olyan, mint egy emlősé... ott is vannak feromonok, illatok, ízek, amiknek nem tud ellenállni, ott is beüt az ösztön.
"Viszont ha a kutya elvileg nem élvezi a dolgot, akkor miért dugja meg a gazdi lábát, a szőnyeget, az ágy szélét, stb... Ha valóban csak ösztön, akkor azt konkrét dolog kéne, hogy kiváltsa."

utoljára mondom: nem számít, milyen céllal csinálják. nem azért van. lehet csinálni, nem tiltja senki, és én se fogok berohanni egy partvissal amikor maszturbálsz; de nem azért van elsődlegesen. nem azért kaptad.

"továbbra sem látom megcáfolva, hogy a homoszexualitás önmagában károsan befolyásolná az adott ember életminőségét."

nem akartam így kimondani, mert eufemista ember vagyok, de nézz utána a záróizmoknak, úgy látszik nem elég utalgatni rá, explicit ki kell mondani neked.

sem az egyház, sem én nem keltek bűntudatot, ami deviáns az deviáns, egyszerűen nem kell büszkének lenni rá, mert nincs mire. se heterónak, se a homónak

"Melyiket kellene megszüntetni akkor?"

a melegeket nem lehet már 45 óta, akkor úgyhogy inkább a melegfelvonulást, csak vicc, haha

tesz-vesz · http://kkbk.blog.hu 2013.07.05. 00:09:15

@Fu Manchu: és ezen változtatni fog az, ha provokáljátok a többségi társadalmat?
vagy meg kell mutatnia magát a melegeknek, hogy mindinkább beleivódjon a "mocskos buzik már megint nem bírnak magukkal, vonulgatnak" hangulat az átlagemberbe?
nem ez a módja, a férfiember természeténél fogva idegenkedni fog attól a "férfitól" aki férfiakat szeret.
ezt nem tudjátok megváltoztatni, se törtvénnyel, se azzal ha ráveszitek bajnait és orbán és tarlóst, hogy térdeljen le elétek, hogy ezzel is kifejezzék szolidaritását. belőlük bohócot csinálhattok, ezek majmok, de
a férfiembert és a többségi társadalmat nem tudjátok megváltoztatni, c'est la vie
csakis diktatúrában sikerülne. ne provokáljatok.
mondom mindezt úgy, hogy tényleg láttam az érzelmet a Túl a barátságon c. filmben, de a melegfelvonulásokat meg kell szüntetni.

törvénytelen a diszkrimináció, de ingyen segítenek is, nem elég?

Fu Manchu 2013.07.05. 00:10:12

@tesz-vesz: a "normális" csak annyit jelent, hogy egy adott időpontban az emberek többségének valami tetszik. A Biblia szerint Jákobnak két felesége (és további két rabszolganő-ágyasa van), akiktől összesen 13 fia születik. Isten (és a nevében a sztorit kitalálók) szerint ez nyilván normális családmodell volt abban az időben, hiszen tőlük ered Izráel 12 törzse. Pál apostol szerint az asszony ne tanítson, hallgasson a gyülekezetben, ha kérdése van, akkor tegye fel otthon a férjének. Nem tudom, akkor mit gondoltak erről az emberek, de ez a hozzállás ma nem normális.

A kutyák testbeszédén egészen nyilvánvalóan jól látszik, hogy mikor örülnek: amikor hazajövök, amikor enni kapnak, amikor simogatom őket. Szex közben az elején némi igyekezetet, aztán miután már csak össze vannak ragadva, méla unalmat látok rajtuk. Persze lehet, hogy mindezt csak képzelem.

Örülök, hogy egy homoszexuális ember kötelezően csak és kizárólag anális szexet folytathat, amit pedig soha egyetlen heteroszexuális sem tesz. Ma is okosabb lettem.

tesz-vesz · http://kkbk.blog.hu 2013.07.05. 00:10:22

törvénytelen a diszkrimináció ÉS ingyen segítenek is, nem elég?

Fu Manchu 2013.07.05. 00:16:02

@tesz-vesz: három napja itt kommentelgetsz. Oldalakat írtál tele különféle érvekkel, közben természetellenesnek, deviánsnak neveztél más embereket, feltételezted, hogy egy partvissal az ánuszában maszturbál, társadalom- és családellenesnek, egoistának és nárcisztikusnak bélyegeztél meg embereket. Mindezt egy pimf kis blogbejegyzés hatására, mert téged úgy tűnik, már ennyi is provokál, a felvonulásról rég nincs már szó itt. Mit kellene tenniük a melegeknek, hogy te, a férfiemberek önjelölt szószólója ne érezd magad provokálva? Szálljanak be önként marhavagonokba? Menjenek Recskre követ törni? Az már megoldaná a gondjaidat? Akkor nem gondolnál többet lazuló gyűrűizmokra, és partvisnyéllel masztizó fiúkákra?

tesz-vesz · http://kkbk.blog.hu 2013.07.05. 00:21:00

@Fu Manchu: nem állítottam ilyet, és olyat se, hogy a heteró pároknak olyan nagyon egészséges lenne ez, nyilván a rendszerességen is múlik.

ja, én is máshogy örülök amikor finom ebédet eszek, és máshogy amikor megszületik a gyerekem. máshogy jó.

a melegek helyzete lényegesen javult a középkor óta, már beszéltünk az ingyenes jogsegélyről képviseletről, törvényekről. mit vársz még? mindenki csókoljon meg az utcán, csak azért mert meleg vagy? pálmalevelekkel legyezzenek a heteró emberek a kánikulában? ez legyen a "normális"? ennyit az ószövetségről. van fejlődés, de azt ne várd, hogy kezet csókolunk nektek a liftajtóban, csak azért mert melegek vagytok.

tesz-vesz · http://kkbk.blog.hu 2013.07.05. 00:30:13

@Fu Manchu: te nem igazán fogod fel az érveket ugye?
3 napja, bizony az biblikus szám... kit érdekel hogy mióta kommentelek?! te már előbb itt voltál, most rójam fel?

ki mire asszociál, ugye? - én a partvist csapdosásra használom... (ebben a szövegösszefüggésben)

"feltételezted, hogy egy partvissal az ánuszában maszturbál "

tehát nem feltételezem, de te beteg ember vagy nem? és eléggé butácska is, ugye?

vicceltem csak 45-el, nyugi, dehogy, nem kell marhavagonba szállni, nekem ilyen nyers humorom van, én csak annyit szeretnék amit már elmondtam, ne legyen homopropaganda, ne legyen felvonulás, mindenki csöndesen éljen békében.
én eddig se gondoltam ezekre, te hoztad fel, hogy nem káros az életminőségre, én csak erre reagáltam, nem emlékszel?

Fu Manchu 2013.07.05. 00:47:39

@tesz-vesz: Még több sértegetés, ez igazán nagyszerű érvelési technika. Bár egy kicsit tényleg nehezen fogom fel, hogy ez mitől számít érvelésnek. Sebaj, így nyilván sokkal könnyebb lesz csöndesen és békében élni, hiszen te, a normális férfiember, meg tudod mondani, ki vonulhat fel és ki nem, vagy hogy ki mit mondhat, gondolhat és mit nem.

Örülök, hogy elismered a fejlődést a középkor óta. Na EZ pont nem az otthonukban békésen, csöndességben élőknek köszönhető. Bár a példa ókori, de ugye maga Jézus sem élt csendben és békében otthon, hanem mindenfelé vonult a követőivel. Így tudta eljuttatni a tanítását az embereknek arról, hogy esetleg megpróbálhatnák a változatosság kedvéért nem utálni is egymást.

maxval, a gondolkodni igyekvő birca · http://maxval.co.nr 2013.07.06. 10:08:56

Előfordul rákos megbetegedés a természetben, tehát vegyük ki a rákot a betegségek listájából, a rákosok meg tartsanak büszkeségmenetet.

DeMarco 2013.07.06. 19:53:03

@Fedor: Na, megint vége a hányingernek.
Én a helyedben nem keverném a sztoikus, unalmat az egyetértéssel. Semmivel sem értek egyet a vonulással kapcsolatban. Azzal kezdtem, h semmi sem változott részemről. Csupán most a szokásosnál is érdektelenebb vagyok, de ettől még pont ugyanolyan gusztustalannak tartom, mint mindig.
Idén is túl vagyunk rajta, gondolkozhatsz, h jövőre mit találsz ki. A legjobb lenne, ha te is lepattannál róluk és teljes érdektelenségbe vesznének. Bár arra jó volt a buzifelvonulás, h éberen tartsák a konzervatívokat. Egyfajta figyelmeztető vészcsengő...

Karl Friedrich Drais der Freiherr von Sauerbronn · http://darazskarcsi.blog.hu 2013.07.06. 21:48:58

@DeMarco:

A buzizás, valamint a saját értékrend erőszakosan kizárólagosként és egyetlen lehetségesként történő elfogadtatásának a kísérlete ugyanúgy figyelmeztet, hogy a háttérben ordas eszmék lappanganak, melyekkel folyton szembe kell szállni.

Nem téged akarlak nácizni! Csupán te fogalmaztad meg azt, ami bennem is bennem van, csak másképp.

Tallono 2013.07.07. 13:04:20

@Karl Friedrich Drais der Freiherr von Sauerbronn: Igen, ilyen például a kommunizmus vagy testvére a liberalizmus, ami sajnos sokakban nem csak lappang...

tesz-vesz · http://kkbk.blog.hu 2013.07.07. 15:59:54

@Fu Manchu: a sértegetés nem számít érvelésnek, én csak megkérdeztem passzióból, hogy butácska-e vagy? már ezt se lehet? mi van itt emberek!

sokkal könnyebb lesz csöndesen és békében élni, ha nincsen provokáció. meglátod.
sajnos nem tudom megmondani ki vonulhasson ki nem, csak a véleményemet mondom. de mi lenne, ha azt mondanám, győzött a forr..- felvonulásotok, megkaptok mindent amit akartok a házasság és az örökbefogadás kivételével, de jogilag a házassággal egyenértékű az élettársi kapcsolat, amit megkaphattok (de ezt már meg is kaptátok)
megkaptok mindent, ennek ára, hogy ne vonulgassatok többet, akkor beleegyeznétek?

"a fejlődést a középkor óta. Na EZ pont nem az otthonukban békésen, csöndességben élőknek köszönhető."

biztos ez? van erről vmi statisztika?
viszont amióta megkapták a nők a szavazati jogok, azóta nem vonulgatnak, de mi nem tudjuk egyelőre nektek mi a célotok, ti miért is küzdötök?

" a változatosság kedvéért nem utálni is egymást."

bizony, ennek alapfeltétele, hogy nem provokáljuk a másikat

tesz-vesz · http://kkbk.blog.hu 2013.07.07. 16:03:09

@Karl Friedrich Drais der Freiherr von Sauerbronn: a saját értékrend erőszakosan kizárólagosként és egyetlen lehetségesként történő elfogadtatásának a kísérlete ugyanúgy figyelmeztet"

ja, hogy szinte kötelező lenne elmenni politikusoknak is a felvonulásra pl? tarlós, orbán,
a "tolerancia" diktatúrája, haha.

Fu Manchu 2013.07.07. 16:26:11

@tesz-vesz: Lehet, hogy nem ugyanazon a Magyarországon élünk, de én úgy látom, hogy minimum hetente vannak kisebb-nagyobb tüntetések és felvonulások. Békemenet, ellenzéki megmozdulások, rendőrök és tűzoltók, devizahitelesek, gárdisták, Szent Jobb-körmenet... Egyetérteni természetesen nem kell mindegyik ilyen rendezvény céljával (vagy akár egyikkel sem), de ezt olyannyira csacsiság provokációnak tartani, hogy az ezelőtti meg a jelenlegi alkotmányba is bele van foglalva a gyülekezési jog szigorú védelme.

Érdekes, hogy amikor a heterók vonulnak fel minden hétvégén dudálva, fehér szalagokkal és virágokkal a férfi és nő közti szerelmet hirdetve, az nem provokáció, és nem a négy fal közé való. Igen, a nászmenetekről beszélek.

Nem akarom tovább folytatni ezt a vitát, mert elég terméketlennek érzem, de elárulom a Nagy Meleg Világösszeesküvés célját. Addig fognak vonulgatni, amíg ezt te nem a személyed és az értékeid ellen intézett tudatos provokációnak fogod fel, hanem egyszerűen leszarod. (Mint ahogy remélem, hogy leszarod a fentebb említett demonstrációk egy részét is.)

TaTa86. · http://archiregnum.blog.hu 2013.07.07. 16:31:44

Tipikusan olyan téma, amikor csak annyit tudok mondani:
Kétfajta embert rühellek Magyarországon: a homofóbokat és a buzikat.

Fedor · http://fedor.blog.hu/ 2013.07.07. 18:59:11

@maxval, a gondolkodni igyekvő birca: Hatalmas nagy különbség, hogy a rák egy betegség, amibe a páciens belehal, a melegség meg egy állapot, ami ne befolyásolja az életminőséget.

Fedor · http://fedor.blog.hu/ 2013.07.07. 19:00:56

@DeMarco: "A legjobb lenne, ha te is lepattannál róluk és teljes érdektelenségbe vesznének."

Ne hülyeskedj, most kezd újraéledni az egész, azt mondják soha ennyien nem voltak még kint, mint most, és rengeteg volt a hetero támogató.

Fedor · http://fedor.blog.hu/ 2013.07.07. 19:11:37

@tesz-vesz: Nem azért kéne egy politikusnak elmennie egy Pride-ra, mert kötelező szeretni a melegeket (hacsaknem maga is az). A politikusok részéről ez a demokráciáról, a szabadságjogokról szól.

maxval, a gondolkodni igyekvő birca · http://maxval.co.nr 2013.07.07. 19:12:15

@Fedor:

Sok betegség nem okoz halált, azaz ez nem érv.

A homokosság erősen befolyásolja a normális szexuális életet, a szaporodást.

maxval, a gondolkodni igyekvő birca · http://maxval.co.nr 2013.07.07. 19:16:09

@Fedor:

Ezen az alapon mikndenki menjen el gárdista újnyilas tüntetésre és Hitler születésnapjának megemlékezésére meg a kitörés napjára, hiszen ez a szólásszabadságról szól.

Akik elmentek a homokmenetre, támogatják a homoklobbit. Így szóltak, hogy ne szavazzunk rájuk, ha mi nem támogtajuk a homoklobbit. Így is fogunk tenni. A nép helyett a buzikat választották - ez az ő döntésük.

Ilyen egyszerű ez.

Fedor · http://fedor.blog.hu/ 2013.07.07. 19:17:18

@maxval, a gondolkodni igyekvő birca: Figyelj, te jöttél a rákkal... Ha neked az nem érv, hogy az orvosok se tekintik betegségnek, és hogy a melegeken kívül még rengetegen nem szaporodnak a katolikus papoktól a karrieristákon át a meddőkig, akkor bocs, nem egy nyelvet beszélünk.

Fedor · http://fedor.blog.hu/ 2013.07.07. 19:18:49

@maxval, a gondolkodni igyekvő birca: "Ezen az alapon mikndenki menjen el gárdista újnyilas tüntetésre és Hitler születésnapjának megemlékezésére meg a kitörés napjára, hiszen ez a szólásszabadságról szól."

Ezek rohadtul nem a szólásszabadságról szólnak, csak ez adja meg a lehetőséget rá.

maxval, a gondolkodni igyekvő birca · http://maxval.co.nr 2013.07.07. 19:21:48

@Fedor:

Tehát akkor elmegyek a nyilas tüntetésre. Nem értek bvlük egyet, nem is vagyok nyilas, de így ünneplem a szólászabadságot, melynek része az, hogy a nyilasok is véleményt mondhassanak.

maxval, a gondolkodni igyekvő birca · http://maxval.co.nr 2013.07.07. 19:23:14

@Fedor:

A homokosság a betegségek listájáról nem orvosi okok miatt lett kivéve, hanem tisztán politikai okokból: a homoklobbi követelte, ennyi.

A pedofiia még a listán van, mert még nincs erős pedólobbi. Ilyen egyszerű ez.

Tallono 2013.07.07. 23:24:43

@Fedor: Most azt akarod, hogy hányjak?

Külföldről mennyien is jöttek megint?...

Amúgy teljesen mindegy mennyien mentek ki, attól a bűn az még bűn marad... Az "anyukát" pedig fel kéne jelenteni, mert veszélyezteti a gyerekei erkölcsi és szellemi fejlődését...

Fedor · http://fedor.blog.hu/ 2013.07.08. 08:08:00

@maxval, a gondolkodni igyekvő birca: "Tehát akkor elmegyek a nyilas tüntetésre. Nem értek bvlük egyet, nem is vagyok nyilas, de így ünneplem a szólászabadságot, melynek része az, hogy a nyilasok is véleményt mondhassanak."

Felőlem mehetsz. Ízlés dolga.

"A homokosság a betegségek listájáról nem orvosi okok miatt lett kivéve, hanem tisztán politikai okokból: a homoklobbi követelte, ennyi."

Persze, csakis...

"A pedofiia még a listán van, mert még nincs erős pedólobbi."

Nem azért van tiltólistán, mert gyenge a lobbijuk, hanem azért, mert a gyerekekben kárt okoz, ellentétben a kér felnőtt közötti, megegyezésen alapuló szexuális kapcsolattal.

Fedor · http://fedor.blog.hu/ 2013.07.08. 08:11:09

@Tallono: "Most azt akarod, hogy hányjak?"

Nézd, a hányás nem biztos, hogy rossz, végül is arról szól, hogy gyorsan megszabadítja a káros anyagoktól a szervezetet. A gond az, hogy a mentális szennyezésektől nem szabadít meg, szóval rajtad sajnos nem segítene.

"Az "anyukát" pedig fel kéne jelenteni, mert veszélyezteti a gyerekei erkölcsi és szellemi fejlődését..."

Tegyed, ha ki akarod röhögtetni magad a rendőrségen...

maxval, a gondolkodni igyekvő birca · http://maxval.co.nr 2013.07.08. 09:44:07

@Fedor:

A 14 éves korhatár nem orvosi alapú, hanem csakis társadalmi konvenció.

DeMarco 2013.07.08. 09:54:59

@Fedor: "Ne hülyeskedj, most kezd újraéledni az egész, azt mondják soha ennyien nem voltak még kint, mint most, és rengeteg volt a hetero támogató."

Ez komoly? Te tényleg benyalsz minden kacsát, amit csak kihány magából a sajtó?
Semmi minimális érzéked nincs a realitásokhoz? (Mondjuk az tényleg nincs...)

Te még a balliba múmiákról is elhiszed, h újraélednek... Vicces.

Hejj, ha én jobbikos lennék, most 56-os megemlékezést tartanék a fiumei temető kapuja elé... és nagy bajszú táblákat lóbálnék... meg szeretettel üdvözölném a moszkvai..izé, brüsszeli komcsikat...
De hát nem vok jobbikos. Így csak egy kérdésem maradt: Elvtársak, és ki hozza haza a biciklit?

Fedor · http://fedor.blog.hu/ 2013.07.08. 14:21:44

@maxval, a gondolkodni igyekvő birca: Attól még van orvosi alapja. A konvenció pont ezért változott...

Fedor · http://fedor.blog.hu/ 2013.07.08. 14:23:29

@DeMarco: Ti mentek szembe azzal, amerre felé a művelt világ halad, és nekem nincs érzékem a realitásokhoz? LOL.

Az meg külön ízléses, ahogy Horn temetését ide citáltad. Gratulálok.

maxval, a gondolkodni igyekvő birca · http://maxval.co.nr 2013.07.08. 14:30:17

@Fedor:

Csak azért valamit igenleni, mert valaki más is azt mondja, nem értelmes hozzáállás...

Fedor · http://fedor.blog.hu/ 2013.07.08. 21:18:06

@maxval, a gondolkodni igyekvő birca: Nem azt mondtam, hogy azért jó, mert nyugaton terjed. Azt mondtam, hogy ebbe az irányba megyünk, tehát szerintem az nem veszi figyelembe a realitásokat, aki ezt nem látja be. Ettől független, hogy én még ráadásul ennek örülök is.

Egyébként tedd szívedre a kezed: szerinted hol jobb élni? Egy olyan országban, ahol demokrácia van, és tolerancia (Anglia, Hollandia, stb.), vagy egy olyanban, ahol félig, vagy egészen diktatúra és intolerancia (Oroszország, Irán, stb.)? hova költöznél szívesebben?

De őszintén... Talán nem véletlen, hogy huszonx éve az utóbbi tömbből szabadulni akartunk, és az előbbihez kívántunk csatlakozni, ami formálisan is sikerült az uniós tagsággal.

maxval, a gondolkodni igyekvő birca · http://maxval.co.nr 2013.07.08. 21:22:40

@Fedor:

Mindenki a több pénzt szeretné, de elköltöznél Katarba csak azért mert ott magasabb az életszínvonal, mint Svájcban?

Én személyesen nem akarok olyan társadalomban élni, ahol az erkölcsi romlottság van hatalmon.

Fedor · http://fedor.blog.hu/ 2013.07.08. 21:38:38

@maxval, a gondolkodni igyekvő birca: Én nem pénzről írtam, hanem demokráciáról és toleranciáról. Ha nem akarod az állítólagos "erkölcsi romlottságot" (ami egyként hülyeség), akkor kell Katarba, vagy a környékére költöznöd.

Na jó éjt.

maxval, a gondolkodni igyekvő birca · http://maxval.co.nr 2013.07.08. 21:50:43

@Fedor:

Nem szeretnék olyat társadalmat, ahol 5 % homokos dönti el, hogy hogy éljen a többi 95 %. Ennyi az egész.

Tallono 2013.07.09. 01:05:41

@Fedor: "Művelt világ" - Ne nevettess... Indiába, Thaiföldön elfogadottak a hermafroditák, sőt különleges képességeket tulajdonítanak nekik, Afganisztánban a fiúk molesztálása a társadalom 30-40%-át érinti. Hmm mily műveltek... Na ehhez csúszik le a Nyugat. Ellenben a Kelet (Oroszország, Kína, Japán) üldözi vagy megtűri, ami pl eszköz, de én a gyógykezelés híve vagyok (nem kényszer), és az "elfogadás" és "tisztelet" deviáns propagálásának végérvényes betiltását, valamint kitiltását a médiából és a közéletből. De persze sötét középkori bunkó náci vagyok...

DeMarco 2013.07.09. 07:53:15

@Fedor: "Ti mentek szembe azzal, amerre felé a művelt világ halad, és nekem nincs érzékem a realitásokhoz? LOL."

Művelt világ? LOL. Nem mi megyünk szembe a forgalommal, ezer évig jól elvoltunk a hagyományainkkal és az értékrendünkkel.
Azért, mert sokan mondanak valamit, még nem biztos, hogy igaz is lesz attól.
Csak gratulálni tudok ahhoz, amerre te tartani akarsz. Spanyolország egy tartományában épp most tiltották be a Karácsonyt és a Húsvétot, ezzel próbálkoztak a múltkor Franciaországban is, Amerikában és Angliában eltörölték a nemeket az űrlapokon, csupán szülő1, szülő2 néven említik, Amerika egy államában épp most engedélyezték a transzneműnek nevezett betegek szabad bejárását az ellenkező neműek öltözőibe, ezzel súlyosan megsértve az igen jelentős többség érdekeit. Minden Hollywoodi filmbe kötelező buzit rakni, különben lázad a buzilobbi. Van ahol már tananyagok a buzik propagálása.

Ellentétben veled én nagyon is el tudok képzelni demokráciát, ami patrióta, a nemzetállamot állítja a középpontba és a nemzeti hagyományokat favorizálja, a nemzeti kultúrát és identitást. És mélyen elutasítja a multikulti mocskát, mert morálisan hányni tud tőle.
Amit te szeretnél az nem demokrácia. Az anarchia. Amikor mindenki azt csinál amit akar, szabályok és morál nélkül. Ha tetszik, Szodoma és Gomorra.

Fedor · http://fedor.blog.hu/ 2013.07.09. 08:04:50

@Tallono: "Indiába, Thaiföldön elfogadottak a hermafroditák"

Barátom, tudod te egyáltalán, mi az a hermafrodita? Mit nem lehet elfogadni egy születési rendellenességen?

Csak azért se a wikipediát linkelem be, hogy helyrerakjalak, hanem kerestem egy szemléltetőbb megoldást :-)

egon.blog.hu/2010/06/13/2_2_2

"én a gyógykezelés híve vagyok "

EGY olyan esetet mutass, amikor ez orvosilag igazolhatóan sikeres volt. Továbbra is csak a posztban megidézett keresztény közösség példáját tudom ajánlani okulásul.

Fedor · http://fedor.blog.hu/ 2013.07.09. 08:17:33

@DeMarco: A nemzeti hagyományokat senki nem akarja bántani, viszont a patriotizmus az én olvasatomban nem egyenlő az idegengyűlölettel, és az nekem nem demokrácia, ahol nem illetnek meg mindenkit egyenlő jogok nemtől, szárazástól és szexuális orientációtól függetlenül.

Ami meg az állandóan előcitált elrettentő példáidat illeti, azt meg már ezerszer leírtam, hogy a PC túlkapásaival én se értek egyet, de ezek egyedi esetek, ne hidd azt, hogy ez a cél, és hogy mindenhol ez lesz.

Fedor · http://fedor.blog.hu/ 2013.07.09. 08:19:41

@maxval, a gondolkodni igyekvő birca: "Nem szeretnék olyat társadalmat, ahol 5 % homokos dönti el, hogy hogy éljen a többi 95 %. Ennyi az egész."

És ki beszélt itt ilyesmiről? Pont a fordítottja a cél, az, hogy ne a 95% döntse el, hogy hogy éljen az 5% homokos. Ennyi.

maxval, a gondolkodni igyekvő birca · http://maxval.co.nr 2013.07.09. 08:28:47

@Fedor:

Ez megvalósult, nem bűncselekmény homoszexuálisnak lenni évek óta.

Fedor · http://fedor.blog.hu/ 2013.07.09. 09:36:01

@maxval, a gondolkodni igyekvő birca: Ó, tehát ha már nem fenyegeti börtön azért, amilyennek született, az már szerinted elég? Más megkülönböztetés már nem is létezik?

Á, hagyjuk.

maxval, a gondolkodni igyekvő birca · http://maxval.co.nr 2013.07.09. 10:02:42

@Fedor:

Társadalmi megkülönböztetés mindig lesz és ez természetes. Egy féllábú emberre is furcsán néznek.

Tzimisce · http://tzimisce.blog.hu 2013.07.09. 13:01:56

A kommentek elolvasása előtt egy dolgot jegyeznék meg. Az index nem korrekt címat adott, egyszerűen csak annyit kellett volna írnia, hogy a jobbik is békén hagyja őket, nem pedig nem mer velük ujjat húzni. Minek provokálni?

DeMarco 2013.07.09. 13:39:50

@Fedor: "ezek egyedi esetek, ne hidd azt, hogy ez a cél, és hogy mindenhol ez lesz."

Egyedi esetek?? Inkább mindennaposak:

index.hu/kultur/cinematrix/2013/07/09/egy_meleg_szervezet_bojkottalja_a_vegjatekot/

"az nekem nem demokrácia, ahol nem illetnek meg mindenkit egyenlő jogok nemtől, szárazástól és szexuális orientációtól függetlenül."

Nem is az. Anarchia.

A demokráciában vannak korlátok, szabályok. (A többiben is, kivéve az anarchiát.) Amik a benne élő emberek eszméit, elveit, morálját kellene szolgálnia. Mondhatod azt, hogy holnaptól a disznó ugyanolyan jogokat kap, mint az ember és megnősülhet a malackával, de ez egyrészt semmit sem változtat azon, hogy a disznó disznó marad, sem azon, hogy holnapután megesszük mindkettőt.

Fedor · http://fedor.blog.hu/ 2013.07.09. 15:44:08

@DeMarco: Az, hogy egy szervezet tiltakozik egy neki nem tetsző művész iránt, nem jelent senkire kötelezettséget, akár a melegek tiltakoznak egy homofób ellen, akár a jobbikosok Alföldi ellen, viszont joguk van hozzá.

"A demokráciában vannak korlátok, szabályok."

Valóban, és ezen szabályok rendezőelve pedig az, hogy mindent szabad, ami másnak nem árt. A homoszexualitás kinek árt?

DeMarco 2013.07.09. 17:25:59

@Fedor: A buziknak és a libsiknek mindenki homofób, aki nem ért velük egyet. Ez kb. olyan, minthogy a ballibáknak minden jobboldali szavazó náci és antiszemita. Enyhén szólva vicces.

A Jobbik meg stratégiából nulla, ezt többek között pont az alföldi ügy mutatja. Ha nem hisztiztek volna ezerrel, már régen ki lehetett volna rúgni. Így meg kénytelenek voltak hagyni végig szórakozni és végignézték az összes botrányt, csak hogy ne lehessen azt mondani, h engedtek a Jobbiknak. Kivártuk, eltávozott az utolsó mohikán is. Most végre én is veszek jegyet a Nemzetibe.

"Valóban, és ezen szabályok rendezőelve pedig az, hogy mindent szabad, ami másnak nem árt."

Óriásit tévedsz. Demokrácia=Démosz=Nép, azaz népakarat. A nép pedig a törvényeit az általános morálja, berendezkedése, mentalitása, hagyományai, stb. szerint állítja össze. Korántsem csak arról van szó, hogy mindent szabad, ami nem árt. Gondolom nem túrod az orrod az utcán és a buszon, nem kézzel eszel, fürdesz, nem lóbálod a farkadat a játszótéren, stb. Pedig nem ártasz vele senkinek...

"A homoszexualitás kinek árt?"

A jó ízlésnek például. Legalábbis lakáson kívül. Meg a gyerekeiknek, ha véletlenül lesz nekik. Senkinek nem árt addig, amíg megmarad az ágyban és nem követelik, h az abnormalitásukat normalitásnak ismerjék el.

Fedor · http://fedor.blog.hu/ 2013.07.09. 21:27:49

@DeMarco: "A buziknak és a libsiknek mindenki homofób, aki nem ért velük egyet. Ez kb. olyan, minthogy a ballibáknak minden jobboldali szavazó náci és antiszemita. Enyhén szólva vicces."

Inkább az a vicces, hogy ilyen hülyeségeket komolyan gondolsz. Természetesen egyik se igaz.

"Óriásit tévedsz. Demokrácia=Démosz=Nép, azaz népakarat. A nép pedig a törvényeit az általános morálja, berendezkedése, mentalitása, hagyományai, stb. szerint állítja össze."

Te tévedsz óriásit. Amiről te beszélsz, az a többség diktatúrája. A valódi demokráciákban vannak közösen elfogadott alapértékek, amelyek minden demokráciára érvényesek. Ezeket rugdalja fel éppen a FIDESZ folyamatosan.

"A jó ízlésnek például."

Ami ugye elég relatív. Mi abban az ízléstelen, ha egy meleg vállalja, hogy az, ami, és ugyanúgy nyíltan akarja vállalni a kapcsolatát, mint te meg én a magunkét? ha nekem nem kell rejtegetnem a feleségem mások előtt, aki neki miért kéne kéne az élettársát? Senki nem akar mások előtt kefélni az utcán, ez max. a te vágyálmaidban fordul elő, mint ahogy a heterók se csinálják ezt, normális emberek között pedig egy gyerek max. toleránsabb lesz felnőttkorára, és nem olyan fafejű, mint te.

DeMarco 2013.07.09. 22:39:17

@Fedor: "Amiről te beszélsz, az a többség diktatúrája."

Amiről te beszélsz, az meg az igen kicsi kisebbség diktatúrája. Egy igen agresszív kisebbségé, akik azt hiszik, hogy ráerőltethetik az akaratukat a többségre. Hát nem.

"A valódi demokráciákban vannak közösen elfogadott alapértékek"

Gyönyörű gondolat. Akár én is írhattam volna. Pontosan ilyen fundamentális alapérték a család (apa-anya-gyerekek). A buzik pedig ezt a fundamentális alapértéket igyekeznek aláásni, a ballibák asszisztálásával. A fidesz pedig éppenséggel minden áron igyekszik megvédeni az alapértékeket, a szavazók mélységes támogatásával.

Szeretnéd az igazamat tesztelni egy népszavazáson? Kötve hiszem...

Tallono 2013.07.10. 00:29:38

@Fedor: "Amiről te beszélsz, az a többség diktatúrája."

Na most buktattad le magadat... Tehát te az erőszakos lobbik diktatúráját preferálod a szándékosan sötétségben tartott többség felett...

Bemutatnék egy bölcs filozófust, 2500 éve bemutatta a mai állapotokat:

mek.niif.hu/03600/03629/03629.htm#143

"SZÓKRATÉSZ: Vajon a demokráciát is nem éppen annak túlhajszolása bomlasztja fel, amit épp a legfőbb jónak ítél?

ADEIMANTOSZ: Szerinted mit ítél ennek?

SZÓKRATÉSZ: A szabadságot. Hisz a demokratikus államban egyebet sem hallasz, csak hogy ez a legszebb a világon, és csak szabad államban érdemes élnie az igazi szabad természetnek.

ADEIMANTOSZ: Valóban unos-untig ezt beszélik.

SZÓKRATÉSZ: Nos - mint az előbb akartam mondani - nem épp a szabadságban való telhetetlenség és a többi értékek elhanyagolása változtatja át ezt az államot és készteti a türannisz kívánására?

ADEIMANTOSZ: Hogyan?

SZÓKRATÉSZ: Mikor a demokrácia megszomjazik a szabadságra, és véletlenül rossz bortöltögetők jutnak uralomra benne, és a kelleténél több tiszta bortól megrészegül, ilyenkor a vezetőket, akik nem hízelegnek neki és nem engedik teljesen szabadjára, megfenyíti, ártóknak és oligarcháknak vádolja.

ADEIMANTOSZ: Tényleg ezt teszik.

SZÓKRATÉSZ: E vezetőknek engedelmeskedőket - mint lakájlelkű semmiháziakat - sárral dobálják, viszont magánházakban és nyilvánosan magasztalják és kitüntetik azokat a vezetőket, akik alantasaikkal, és az alattvalókat, akik az ilyen vezetőkkel egy követ fújnak. Nem szükségszerű, hogy az ilyen államban mindenki szabadságot akar?

ADEIMANTOSZ: Miért ne?

SZÓKRATÉSZ: És befészkelődik, kedvesem, a családba is, és végül még az állatokba is a zabolátlanság.

ADEIMANTOSZ: Hogy értsem?

SZÓKRATÉSZ: Úgy, hogy az apa megszokja, hogy egyenrangú a fiaival, sőt retteg tőlük, a fiú meg nem féli, kutyába se veszi a szüleit, csakhogy szabad legyen; így lesz egyenrangú a jövevény az őslakossal és viszont, és az idegen is ugyanígy.

ADEIMANTOSZ: Igen, így történik.

SZÓKRATÉSZ: Ilyen és más efféle kicsiségek történnek: ilyen viszonyok közt a tanító retteg neveltjeitől, és hízeleg nekik; a növendékek lenézik tanítóikat, de még nevelőjüket is; általában a fiatalok az öregekhez mérik magukat, és szóban és tettben vetélkedni akarnak velük; az öregek meg közösködni akarnak a fiatalokkal, nem győznek szellemeskedni és hízelegni nekik, mindenáron utánozva őket, csak hogy ne számítsanak mogorváknak és zsarnokiaknak.

ADEIMANTOSZ: Nagyon is így van.

SZÓKRATÉSZ: Ám a végső csúcsa a tömeg szabadosságának, amely az ilyen államban támad, kedvesem, amikor a vásárolt rabszolgák és rabnők éppoly szabadok, mint a gazdáik. Majd elfelejtettem szóba hozni, mekkora itt az egyenlőség és a szabadság a két nem egymáshoz való viszonyában.

ADEIMANTOSZ: Tehát Aiszkhülosszal "kimondjuk épp, ami a nyelvünkre szalad".

SZÓKRATÉSZ: Nagyon is. Én is így mondom. Nem is hinné, aki nem látta, hogy itt még az állatok is mennyivel szabadosabbak, mint máshol. Hiszen - ahogy a szó járja - "olyan a kutya, mint az úrnője", de még a lovak, szamarak is úgy idomulnak, hogy fene szabadon és fenségesen poroszkálnak, az úton szembejövőre rágázolnak, ha nem tér ki; és minden más tekintetben is ez a túlságos szabadság érvényesül.

ADEIMANTOSZ: Saját álmomat mondtad el. Hányszor megesik ilyesmi velem, amikor falura megyek!

SZÓKRATÉSZ: Ami a lényeg, vedd észbe mindezek summázott eredményét: mily érzékennyé lesz a polgárok lelke; ha a legcsekélyebb alárendeltségre próbáljuk szorítani őket, mindjárt dohognak és nem tűrik; végül már - hisz tudod - sutba vágják az írott és íratlan törvényeket is, csak hogy senki soha ne diktáljon nekik.

ADEIMANTOSZ: Nagyon is tudom.

SZÓKRATÉSZ: Ez tehát a gyönyörű és fiatalos kezdet, amelyből szerintem a türannisz születik.

ADEIMANTOSZ: Fiatalos. De mi lesz ezután?"

Megéltük, hogy a szabadság, ami valójában szabadosság hajszolása erőszakos kisebbségek türanniszához vezetett. Te ezért küzdesz, és ezért vagy pusztító.

"EGY olyan esetet mutass, amikor ez orvosilag igazolhatóan sikeres volt."

kuruc.info/r/4/113204/

Tessék végignézni a videókat. Amit meg beraktál, csak a te elborult agyadból pattanhatott ki, hogy belinkeld. Nézegesd sokat...

Fedor · http://fedor.blog.hu/ 2013.07.10. 08:07:39

@DeMarco: "Pontosan ilyen fundamentális alapérték a család (apa-anya-gyerekek). A buzik pedig ezt a fundamentális alapértéket igyekeznek aláásni, a ballibák asszisztálásával."

De könyörgöm, hát ki akarja bántani ezeket az alapértékeket?! Az égvilágon senki! Mennyiben lesz kevesebb a te családod vagy az én családom attól, hogy másvalaki is nyíltan azzal élhet, akit szeret?

@Tallono: "Tehát te az erőszakos lobbik diktatúráját preferálod a szándékosan sötétségben tartott többség felett..."

Ezt a hülyeséget meg honnan vetted? Én csak azt írtam, hogy a többség se hatalmaz fel bármire, pl. kisebbségek elnyomására, és üldözésére.

Ami meg a linkedet illeti, egyrészt az ikkervizságlatos csúsztatásodat már többször kiigazítottam, másrészt meg ebben sincs olyan, hogy valakit _kigyógyítottak_ volna a buziságból, ahogy a te álmaidban gondolod. Olyan persze van, hogy valaki orientációt vált (mind a két irányba előfordul), mivel nem mindenkiben azonos erősségű a hajlam, és persze számít a társadalmi nyomás, mert ha valakit csupa olyan hülye vesz körül, mint te, és nem túl erős az egyénisége, persze, hogy bemeséli magának önvédelemből, hogy a melegség rossz, és ő nem is az, csak épp boldogtalan lesz egész életében. Sokadszorra ajánlom figyelmedbe a a posztban idézett "homokosgyógyító" esetét, aki bevallotta: nem hogy mással mással nem járt sikerrel, de még a maga esetében sem, pedig 40 évig próbálta becsapni saját magát és környezetét.

"Amit meg beraktál, csak a te elborult agyadból pattanhatott ki, hogy belinkeld."

Gondoltam kivételesen nem száraz szöveggel leplezem le, hogy milyen hülyeségeket hordasz itt össze a feneketlen gyűlöletedben :-)

Fedor · http://fedor.blog.hu/ 2013.07.10. 18:28:51

@Tallono: @DeMarco: Jövő hétig ne várjatok tőlem semmit, a Balcsi közepén nem érdekel a világmegváltás :-)

Tallono 2013.07.11. 15:56:34

@Fedor: Azért remélem a friss híreket még látod:

www.lifesitenews.com/news/model-gay-adoptive-fathers-sexually-abused-6-year-old-for-years-offered-him

"Model gay adoptive ‘fathers’ sexually abused 6-year-old for years: offered him to pedophile ring"

Ezt akarod te is, igaz? És ne fogd rá, hogy szeparált eset, mert felhoztam a közelmúltból egy másikat is a sok közül... Beteg állatok vagytok mind!

Fedor · http://fedor.blog.hu/ 2013.07.15. 10:35:53

@Tallono: Akkor még egyszer, mert látom nem akarod felfogni: Ha te felhozol egy ilyen példát, amiért nyálcsorgatva tetted tűvé az internetet, én tudok hozni tíz másikat, amikor az alkoholista apa a lányát használja szexjátékszernek. A pedofíliának az égvilágon semmi köze nincs a homoszexualitáshoz, semmivel se nagyobb a meleg pedofilok aránya a hetero pedofilokénál, sőt...

A feljelentésedhez meg sok sikert, csodálkoznék, ha eredményt érnétek el. Szegény gyerekek, láttak pár tarka ruhás vidám embert, tényleg, mennyivel jobb lenne a pszichéjüknek, ha titeket láttak volna, amikor az értelmetlen gyűlölettől eltorzult arccal ordítva buziztok.

Tallono 2013.07.15. 21:22:24

@Fedor: Arányok Fedor, arányok... Nem mindegy, hogy sok ezer normális ember közül van pár állat, vagy 10-ből 4 az. Nem kellett tűvé tenni, sajnos már hétköznapi hír...

És igen, az jobb, ha egészséges szemléletet látnak, mint beteges devianciát. Persze ebben benne van az ok-okozat is. Ha nem mentek ki, akkor nincs okunk ott lenni. Másrészt inkább gyűlöljük azokat, akik potenciálisan tönkretehetik sok gyerek és később ember életét, a társadalmi értékekről nem is beszélve.

tesz-vesz · http://kkbk.blog.hu 2013.07.16. 09:16:53

Richard Cohen amerikai pszichoterapeuta élete első felében homoszexuális volt. Sokáig dolgozott egy szexuálisan bántalmazott gyermekeket segítő központban, majd HIV/AIDS-oktató lett a Vöröskeresztnél. 1990-ben alapította meg az International Healing Foundationt, hogy segítségére legyen azoknak a homoszexuálisoknak, akik meg szeretnék változtatni szexuális orientációjukat. Coming Out Straight című könyvében azt meséli el, hogyan változtatta meg szexuális orientációját. Műve, amely nem betegségről beszél, hanem érzelmi sebek gyógyulásáról, ezreknek jelentett segítséget az előző 12 évben. Persze az ő személye és munkássága ellen is tiltakozik az LMBT-lobbi, mivel cáfolja a lobbi irracionális dogmatikáját. Cohen saját magán bizonyította be a változás lehetséges voltát, valamint másoknak is segített ebben, így aztán az objektív, elfogulatlan tudomány nagyobb dicsőségére kitették az ACA-ból, a amerikai tanácsadókat tömörítő társaságból.

A tudományos elfogulatlanság olyannyira jellemző a közegre, hogy amikor a Core Issues egyik munkatársa, Mike Davidson felnőtt fejjel elment pszichológiát tanulni az egyetemre, azután, hogy évekig jó sok fontot kifizetett a tanulmányaiért, eltiltották, amikor felvetette a homoszexualitás megváltoztatásának a lehetőségét. Szevasz, szólásszabadság és szabad egyetemi vita. Davidson egyébként könyvet is írt a témában. Értsük meg: természetesen senki nem akar senkit erőszakkal visszavezetni férfi/női nemi identitásához. Ez csupán egy lehetőség azoknak, akik szeretnének élni vele. Nekik márpedig joguk (emberi joguk) van ehhez.

konzervatorium.blog.hu/2013/04/18/a_meleghazassag_ellen

Fedor · http://fedor.blog.hu/ 2013.07.16. 09:45:15

@Tallono: Én is arányokról beszélek, csak veled ellentétben én nem túlzom el.

Ha meg szerinted inkább a beteges gyűlölet való a gyereknek, mint a az elfogadás és a vidámság, akkor nincs miről beszélnünk.

tesz-vesz · http://kkbk.blog.hu 2013.07.18. 10:26:07

@Karl Friedrich Drais der Freiherr von Sauerbronn: minek kérdezed meg? nem tudsz olvasni?
szinte kötelező lenne nekik, ezt írtam bélám

tesz-vesz · http://kkbk.blog.hu 2013.07.18. 10:40:59

@Fu Manchu: a gyülekezési jog mindenkit megillet, de az nem illet meg mindenkit, hogy főutcákat foglaljon el, rendőri védelmet kérjen, lezárassa a forgalmat, hogy csak a saját kedvtelésére vonulgasson a város főterén,
mert ugye még mindig nem tudjuk milyen jogokat akartok még, volt egy kérdés de nem válaszoltál rá.
"megkaptok mindent, ennek ára, hogy ne vonulgassatok többet, akkor beleegyeznétek?"
nyilvánvalónak tűnik, ti nem akartok leállni a felvonulással, még akkor se, ha minden ki nem mondott célotok teljesülne, ez egy magamutogató buli nálatok. tehát nincs célja a felvonulásnak, nincs jogegyenlőség kivívása se, ez csak egy álca, ugye érted már, miért nem kell nektek tehát felvonulni?

avagy felvonulnátok-e úgy, ha nem kapnátok tömeges rendőri védelmet? mert ezek nem rend-fenntartanak, nem kószálnak a járőrök a tüntetők között, ezek a rendőrök itt testőrök, minek egy olyan felvonulás, amihez állami testőrség kell? a többi tüntetés, gyülekezés, felvonulás miért tudja "megvédeni magát", ugye látod már hogy miért provokáció a melegfelvonulás.
azt váltja ki a társadalomból, hogy őt mesterségesen védeni kell.

a békemenet egy látszatdolog volt, ahogy a többi tüntetés is csupán gumicsont, egyedül az Ángyán mellett tüntetések voltak mostanában tényleg civil érzetűek, úgy érzem.

a heteró felvonulást is ugyanúgy ellenzem, mert nincs értelme egy normál világban, ezek amúgy válaszok csupán a melegfelvonulásra, ha nem lenne ez, nem lenne kontrája se.
a nászmenet nem kér rendőri védelmet, és nem foglal el semmit se. nem is akarja őket megdobálni a többség, érted ugye, többség -> demokrácia = többség uralma (lenne)

addig fognak vonulgatni, amíg még vonulgathatnak, mert én ugyan meg nem változtatom a véleményem és értékrendemet, és amíg igazi férfiak lesznek (nem kutyák és papucsok), addig itt a melegek vonulgatása se lesz soha biztonságban, adja az ég, hogy egyszer kerüljön egy nem kutya férfi a hatalomba.
oroszok már betiltották a melegek propagálását, ők már látják hogy egy társadalmi, evolúciós zsákutca

tesz-vesz · http://kkbk.blog.hu 2013.07.18. 10:45:57

@Fedor: demokráciát már elmondtam, hogy az nem a kisebbség uralma a többség felett, hanem a többség uralma a kisebbség felett.

a többség ellenzi a magamutogató homoszexuálisokat, de gondolom nem ellenezné hogy kiirtsák az összes meleget. eszerint kell tovább ténykedni egy demokráciában.
mert ugye te demokrata vagy.

amúgy milyen jogegyenlőségről beszélsz? ők nem állhatnak sorba a zöldségesnél? már kérdeztem, de nem választoltál

tesz-vesz · http://kkbk.blog.hu 2013.07.18. 10:46:52

@tesz-vesz: ahogy gondolom ellenezné azt is hogy kiirtsák az összes meleget.

tesz-vesz · http://kkbk.blog.hu 2013.07.18. 10:47:49

@Fedor: ez semmin nem változtat, figyeltél te egyáltalán arra amit eddig írtam?

tesz-vesz · http://kkbk.blog.hu 2013.07.18. 10:49:39

@Fedor: Ízlés dolga."

igen, neked is elég furcsa ízlésed van.
esetleg a szokásaid is ilyen abnormálisak? deviánsak?

tesz-vesz · http://kkbk.blog.hu 2013.07.18. 10:56:34

@Fedor: a többség diktatúrája. A valódi demokráciákban vannak közösen elfogadott alapértékek, amelyek minden demokráciára érvényesek."

te miről beszélsz jóember? tisztában vagy te egyáltalán az alapfogalmakkal?
vajon hogy döntik el, hogy mik a közösen elfogadott alapértékek? leülnek a szivárvány tövében egy piknikkosár köré a demokraták? nem! szavaznak basszus, a többség akaratát pedig elfogadják!

Fedor · http://fedor.blog.hu/ 2013.07.18. 13:52:41

@tesz-vesz: Van konszenzusos demokrácia és van többségi demokrácia. Az utóbbi könnyen vezet kirekesztéshez, mivel mindig az van, amit a többség akar, és ezért a kisebbségnek nincsenek jogai. Hidd el, hogy ez neked is rossz lehet, mert bármikor kerülhetsz olyan szituációba, hogy kisebbségbe kerülsz (gondolj azokra a határontúli magyarokra, akiktől meg akarták/akarják vonni az anyanyelvhasználatot ezen elv mentén, csak hogy egy példát említsek).

tesz-vesz · http://kkbk.blog.hu 2013.08.02. 15:38:51

@Fedor: konszenzusos?? az milyen?
ahol énpicipónimok ugrálnak a szivárvány tövében?
a többség érdeke nem azt jelenti hogy irtsuk ki a kisebbséget, felvidék déli része ahol magyarok laknak többségében pedig magyar föld, hozzánk tartozik, és mi majd megengedjük a szlovákoknak hogy használják a nyelvüket, ha visszacsatolják hozzánk a területünket.

tesz-vesz · http://kkbk.blog.hu 2013.08.22. 20:49:20

itt egy meleg, aki ugyanazt gondolja a prideról mint én:

" A pride célja az indulatok felkorbácsolása, és az el nem fogadás megsemmisítése. Ami valljuk be, nagy hiba. "

fege.blog.hu/2013/08/04/miert_utaljak_a_buzikat_ii

Fedor · http://fedor.blog.hu/ 2013.08.23. 14:11:48

@tesz-vesz: Ez is csak arra bizonyíték, hogy a melegek se egyformák, van aki így gondolkodik, van aki úgy, és részletkérdés, hogy amúgy ki kivel bújuk ágyba.

Fedor · http://fedor.blog.hu/ 2013.08.23. 14:23:04

@tesz-vesz: Egyébként az írás többi részével is egyetértesz, vagy csak ez az egy mondat ragadott meg, a többi meg figyelmen kívül hagyod? Mert valahogy nehezen hiszem, hogy azt is beidéznéd mondjuk egy meleggyülőlő blogra, hogy

"...arra van igénye, hogy nyugodtan sétáljon az utcán a barátjával kézenfogva, néha esetleg egy puszi, vagy csók. Tudom ez is kiakasztja a jó népet. De miért? "Mert a gyerek ezt látja, és mit mondjak neki? Még a végén ő is ki akarja próbálni." Az ilyen válaszoktól sokkot kapok. Ha a gyereked egy ffi-nő párost lát az utcán csókolózni, az rendben van? Mondd neki ugyanazt, amit egy "átlagos" párnál, segítek: "Tudod kislányom/kisfiam azért csókolóznak, mert szeretik egymást."
Különben meg - ha elfogadnánk egymást - egy idő után már nem tűnne fel senkinek, mert beköltözne a mindennapokba és elfogadottá válna az azonos neműek közötti szerelem. Senki nem halna bele, mert egyszerűen nincs mibe. Egyszerű érzelemkifejezésről van szó, nem népirtásról."

Azt, hogy pride-ot túlzásnak tartja, amúgy kissé megalkuvásnak tartom, még ha érteni vélem is, hogy miért (félelemből). A pride demonstráció, célja a figyelem felhívása arra, hogy itt az emberek egy csoportjának csorbulnak a jogai. A figyelem felhívásához viszont feltűnősködni kell. Ez van. Az egyéb demonstrációk talán nem élnek ezzel az eszközzel? Hát dehogynem. zászlók, jelmezek, mind megtalálhatóak máshol is a gárdaavatástól a bohócforradalomig. Ez egy ilyen műfaj.

tesz-vesz · http://kkbk.blog.hu 2013.08.24. 22:14:42

@Fedor: ez leginkább arra mutat rá, hogy jó lenne az egész meleg közösséget megszavaztatni arról, hogy akarnak-e felvonulni, addig szavazzanak, amíg még megtehetik, mert remélem úgyis betiltják

tesz-vesz · http://kkbk.blog.hu 2013.08.24. 22:16:11

@Fedor: szerintem amúgy nem csapják agyon ma itthon a melegeket, akik kézen fogva járnak.
amúgy csak azzal értek egyet, ami beidéztem, a többibe csak belenéztem, el se olvastam rendesen

Fedor · http://fedor.blog.hu/ 2013.08.27. 09:31:59

@tesz-vesz: Szerintem (meg a valóság szerint) pont nemrég fenyegettek meg egy meleg párt baseball ütővel, mert hajnali fél háromkor a a kihalt utcán meg merték csókolni egymást, és a pride után is volt fenyegetés, pedig azok még kézen fogva se mentek...

tesz-vesz · http://kkbk.blog.hu 2014.01.03. 11:05:12

@Fedor: jaja, akarok ebből egy posztot csinálni már régóta

Buzik! Ne itt buziskodjatok! Húzzatok el innen!

– mondta Szijártó Imre beszámolója szerint a férfi, aki egy baseballütővel fenyegetve lépett ki az üzletből. Imre ekkor rendőrt hívott, mert veszélyben érezte magát. Elmondása szerint a rendőrök 30-40 perccel a hívás után értek ki a helyszínre.

és 40 percig ott álltak ja, ahelyett hogy tovább mentek volna, szerencsétlen hülye, balhékereső mártír.

te demokratának tartod magadat?

a közszeméremsértés, a köz szemérmének megsértése. NEM a meleg kisebbség szemérmének megsértése, nem a neoliberális kisebbség megsértése, nem belőlük áll a társadalom, nemcsak ők fizetik az adót, nemcsak ők alkotják a közösséget, hanem az egész népesség erkölcsi mércéje dönti azt el: ez lehet-e norma, vagy sem.

ennek a mércének a tágítása nem elképzelgető ostoba melegfelvonulással és ripacskodó külföldi pénzből ingyenélők hangos örjőngésével, nőies fiúk mártírkodó sipítozásával és önsajnálkozásával.
pont ellenkezőleg.

szimpatikus nekem az orosz melegpropagandát tiltó törvény, de mégis a fentiek tekintetében a legdemokratikusabb megoldás, hogy népszavazással döntjük el, hogy férfiak csókolózhatnak-e az utcán, vagy sem. nekem utóbbi a véleményem, de ez közügy. a demokratikus eredményt el kell fogadni a kisebbségnek, és meg kell próbálnia betartani a normát.

a rendőrség nem hibázott, nem bézból ütővel kell hadonászni

15 vagy 40 perc alatt ért ki a rendőrség, tehát már azt se értem miért kellett kihívni őket, olyan nagy veszélyben tehát nem voltak.
de kellett csinálni a fesztivált.
tegyen feljelentést - mondta a rendőr, és milyen igaza volt. kultúrállamokban ez a szokás, nem a testi fenyítés.

amúgy a neoliberálisokkal elértük a morális határokat, ez az utolsó lépcső amiért küzdeni tudnak, nem lesz már több, ha ezt sikerülne meglépniük 300 év múlva miért küzdenének az ilyen tipikus személyiségű hisztis morzsalázadók? hogy legyen elfogadott a szodómia? a pedofília?
süti beállítások módosítása
google.com, pub-2368870423120984, DIRECT, f08c47fec0942fa0