Orbán megye punkjai
2013. augusztus 09. írta: Fedor

Orbán megye punkjai

kapdbeviktour.jpg

A hetvenes-nyolcvanas években Csongrádot hívta a népnyelv Pol Pot megyének, utalva az ottani kommunista pártvezetés überkonzervatív vonalasságára. Ennek leginkább a rockzene itta meg a levét, hisz rengeteg bandát kitiltottak a megyéből. Ennek ellenére (vagy pont ezért), innen, Szegedről indult anno 79-ben a legfontosabb magyar punkegyüttes, a CPg, amelynek a tagjait a brutálisan szókimondó szövegei miatt nem hogy kitiltottak szépen lassan minden honnan, de a börtönt is megjárták (ajánlott olvasmány: Nyilván tartottak - Titkos szolgák a magyar rock körül 1960-1990). 

Kiskunhalas nem Csongrád megye, de nagyon közel van hozzá, és nem csak földrajzilag, hanem a jelek szerint szellemiségben is, amely az elmúlt évtizedek alatt csak előjelet váltott, de attól még ugyanaz maradt: 

Az egyik legismertebb hazai punkzenekar, a HétköznaPI CSAlódások Kiskunhalason lépett volna fel szeptember 14-én, Facebook-ra kikerült bejegyzésük szerint viszont ez a koncert elmarad.

A poszt szerint a koncert tervezett helyszínének tulaját, a Freedom Music Club vezetőjét felhívták a polgármesteri hivatalból, és figyelmeztették, hogy

ha komolyan gondolod ezt az Orbán ellenes koncertet, akkor jól meg kell kapaszkodnod, mert egyesek ki fognak csinálni

A szervező üzenetéből, amit a zenekarnak írt, kiderül, ő nem is foglalkozik politikával, elsőre nem is tudta miről van szó, de amikor meglátta, hogy a PICSA-turné szlogenje a KapdbeViktour!, ezt már soknak találta és lemondta a zenekar fellépését.

És mindezt a rendszerváltás után 23 évvel. A cenz ura újra úgy érzi, hogy joga van belepofáznia mindenbe. Annyit nem tudnak elviselni, hogy egy balos punkbanda egy vidéki kis lebujban esetleg azt meri énekelni, hogy Viktor, savanyú a narancs.

És ha csak ez lenne az egyetlen ilyen eset, de hát nem kell időben sokat visszamenni, csak pár hónapot, amikor egy másik fideszes potentát érezte úgy, hogy joga van egy művészeti eseményt letiltani, mert neki nem tetszenek a festett cicik. De az se volt olyan régen, amikor egy túlbuzgó pécsi talpnyaloncnak még Kodály is túl ellenzéki volt.

Kedves szabadságharcosok: ez nektek komolyan tetszik?

A fotót több más képpel együtt jómagam kattintottam a PAFE-n, ahol a szervezők kevésbé voltak szemellenzősek.

A bejegyzés trackback címe:

https://fedor.blog.hu/api/trackback/id/tr465453703

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: Mandiner blogajánló 2013.08.10. 11:52:01

Ezt a posztot ajánlottuk a Mandiner blogajánlójában.

Trackback: A punk meg a kiskunhalasi tanács 2013.08.10. 11:05:50

„Megérkeztünk a kedélyes nyolcvanas évekbe, ismét punkkoncerteket tilt be a tanács.” – így ajánlja a Facebookon a hvg.hu Nyüzsi Lecke mai elvtársaknak PiCsa-ügyben című írását. A történet egy másik Facebook-bejegyzéssel indult, amiben a Hét...

Trackback: Ózdi modell. Másolnád? 2013.08.10. 09:47:24

A vízbotrány nem a takarékosságról szólt, hanem a cigányok, mint "eredendően és kollektíven bűnös népcsoport" megregulázásáról. Csakúgy, mint az összes eddigi fideszes "modell", ami mind arról szólt, hogy ha már nem lehet az elesetteket az út szélén ha...

Trackback: Feszület +18 2013.08.10. 09:46:14

18 éven aluliaknál takarni lenne kötelező ZombiJézuskát. Egy ókori kivégzőeszközön haldoklóval nem erkölcsös dolog gyerekeket ijesztgetni. Meg eleve látszik mindkét mellbimbója is és egyesek rágerjedhetnek.

Trackback: Meggyilkolt kisgyerek sírjánál pózolna Mesterházy Attila 2013.08.10. 09:43:05

Ez már a legalja a populista ellenzéki demagógiának, vagy lesz még durván lejjebb? Braun Róbert, az MSZP monori elnöke gondolt egyet, és megvilágosodott: tenni kell az indulatok megfékezéséért, méghozzá közösen. Helyre kell állítanunk az ország egység...

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Budai Andris · http://polgarda.blog.hu 2013.08.10. 11:13:09

@szíj: Ja, de tényleg igaz-e, hogy bárki kiskirályt akart volna játszani? A tulajdonosnak bárki szólhatott, ismerős, rokon.

Meg egyáltalán nem biztos, hogy pont a Viktor c. nótájuk jelenthetett volna rájuk veszélyt, amikor most csuklóból 20 másikat ki tudtam szedni, ami elég véleményes.

Egyelőre persze rá lehet húzni, hogy a fideszesek nem tűrik a kritikát, de gyanítom, hogy nem teljesen ez az eredő.

DarthVader 2013.08.10. 11:13:13

@dany82: kurva szar lehet olvasni nem tudni és mégis hozzászólni...

szíj 2013.08.10. 11:23:41

@Budai Andris: Nem írtam fideszesekről, mert a hülyeség pártfüggetlen. Igen, a média most ezt csinálja az ügyből, ez az ő saruk.

De azért mindenki ismer helyi kiskirályokat, és abból van elegem, amikor ezek mindent irányítani, szervezni, koordinálni akarnak. Vagy politikai számításból, vagy sima bunkóságból.

DarthVader 2013.08.10. 11:25:15

Összefoglalva:

1, a koncertet senki nem tiltotta be.
2, a helyszin üzemeltetőjét jószándékuan figyelmeztették, miszerint mások (a figyelmeztető ismerősei/munkatársai/stb) fogják kicsinálni. Egy polgármesteri hivatalnak ezer lehetősége van egy vállalkozást szivatni. Még polgármester sem kell hozzá, elég egy osztályvezető.

Önkormányzati alkalmazásban levő egyszerű vidéki gépkocsivezető. A polgármester vérfideszes. A gkv testvére a megyei kormányhivatal alkalmazott dolgozója. A gkv nem tesz lakatot a szájára, amikor a kormányt és csatolt részeit ostorozni kell. A testvére szólt neki, hogy hagyja abba, mert őt fogják a kormányhivataltól kirugni, a fideszes polgi napi kapcsolatban van a megyei kormányhivatal vezetésével, és jelezte a "problémát".

Itt tartunk. De nem hiszem, hogy bárkinek csodálkozni kéne, Viktor is megmondta - márpedig széles e hazában ő az egyetlen, aki nem hazudott még, ezt is ő maga mondta - hogy ő nem a bolsevista diktatúra ellen küzdött, hanem a működtetői ellen. A diktatúrával semmi baja. Pláne, hogy most ő működteti. És a híveinek ugyanez az álláspontja. A lopás/korrupció is csak addig phej, amig más lop/korrumpál.

Dubovánszky László 2013.08.10. 11:46:00

Valójában itt hasonló ingyenreklám-kreálásról van szó a zenekar részéről, mint amit a PUF is szervezett magának pár éve, amikor az MR2 rotációjából kivették az egyik számukat.

Miután a PUF az utolsó épkézláb albumát 1993-ban adta ki, érthető hogy nem voltak éppen a népszerűségük csúcsán - kellett a marketing.

A PiCsa meg soha nem volt valami nagy közönséggel bíró banda,a régi rajongók kiöregedtek, a szélsőségekre fogékony fiatalokat elviszi a Jobbik-kultúrkör, a költségek emelkednek - valamit ki kellett találni.

nandras01 2013.08.10. 11:52:27

@dany82:
"na, szóval tisztázzunk valamit: a polgármester egy mszp által támogatott független, akinek a közgyülésben a szocik biztosítják a többséget."

na, szóval akkor tényleg tisztázzunk valamit: idehánytál egy ordasnagy hazugságot, amit ráadásul egyetlen kattintással cáfolni lehet
onkormanyzat.kiskunhalas.hu/kepviselo-testulet-onkormanyzat-kiskunhalas
ezenkívül, hogy tetézd a bajt, még csúsztattál is egy jó kövéret.
vadász, vadász, te szopni jársz ide?

Kandeláber 2013.08.10. 12:05:57

Egy büdös pank a téren
Kannásbor kezében
Ránézésre látszik:
Rohadt tetves komcsi!
Ha találkozunk az utcán
Te alkoholista állat
Szarul fogsz kinézni mert lezúzzuk a szádat!

Ostoba, ostoba, jaj de ostoba!
Ostoba állat!
Ostoba, ostobe, jaj de ostoba!
Vörös faszfej!

Dicsekszik az egyik
Én például eddig
10 litert bort ittam
És egy nagyot hánytam
Sztálin arcképére
Egy nagyot maszturbáltam
De úgy be voltam baszva, hogy magam alá szartam!

Ostoba, ostoba, jaj de ostoba!
Ostoba állat!
Ostoba, ostobe, jaj de ostoba!
Vörös faszfej!

[gitárszóló XD]

Nem vagytok ti magyarok
Rohadt büdös komcsik!
Az az igazság, hogy nem vagytok ti senkik!
Csak azt nem értem akkor
Mit kerestek még itt
Menjetek a ruszkikhoz és szopjátok le Lenint!

Ostoba, ostoba, jaj de ostoba!
Ostoba állat!
Ostoba, ostobe, jaj de ostoba!

Kommunista faszfej mi lesz veled, ha körbe vesznek a Skinheadek
Itt a Szent Korona, meg a Nagy Turul, mikor tarkón lőnek háturul majd te

Ostoba, ostoba, jaj de ostoba!
Ostoba állat!
Ostoba, ostobe, jaj de ostoba!
Sötét Bunkó!

Ostoba, ostoba, jaj de ostoba!
Ostoba állat!
Ostoba, ostobe, jaj de ostoba!
Vörös faszfej!

Ostoba, ostoba, jaj de ostoba!
Ostoba állat!
Ostoba, ostobe, jaj de ostoba!
Jaj minden komcsi ostoba!

SzJ1982 2013.08.10. 12:15:00

Nos hát, az igénytelen, sötét, szar, prosztó punkokat be is kell tiltani, pártállástól függetlenül...Már csak a jó érzés miatt is. Kannásbor-vedelő, mosdatlan szarháziak...

A nevem Senki 2013.08.10. 12:20:33

Hívjátok meg a zenekart Balatonszárszóra.

Kandeláber 2013.08.10. 12:28:28

Hahaha, dékás a polgármester a városban.

Boli – Ch.T. is, meg hát! 2013.08.10. 12:31:41

Az életben nem hallottam volna ezekről a punkokról, ha a narancsbolsi média nem csinál sztárt belőlük! :))

"Ma megint olyan rendszer van, amelyben be lehet tiltani egy koncertet ellenzékiség miatt. Nem kell tanulni semmit, és felejteni sem: ennek már a Fidesz elődpártja, az MSZMP kidolgozta a módszerét.

A Hétköznapi Csalódások letiltása kapcsán segítő szándékkal ajánljuk ezért tanulmányozásra egyrészt Erdős Péter munkásságát, másrészt pedig Csatári Bence doktori disszertációját 2007-ből, amelynek címe A Kádár-rendszer könnyűzenei politikája. A továbbiakban innen idézünk.

„Pártunk és államunk lehetőséget ad a nem-realista irányzatok jelentkezésére is, amennyiben nem ellenségesek a népi demokráciával szemben. Ezek az irányzatok azonban állami támogatásban nem részesülhetnek, mert nem a nép széles rétegeihez szólnak, s nem töltik be azt a nevelőszerepet, amelyet népi államunk a művészeteknek szán, s amely minden haladó művészet követelménye is.” (A KB művelődéspolitikai irányelvei, 1958)

"Az ízléses zene az alapja az ízléses táncnak. A zenekarok dallamot játsszanak, amelyet szinte természetesen követ a tánc, és nem a hottolásra rángatózás." (A Művelődésügyi Minisztérium jelentése Orbán Ráhelről 1960-ból)

„A szocialista társadalom azt igényli az íróktól és művészektől, hogy alkotásaikban pontosan foglaljanak állást […] a szocializmus mellett […] A párt, amely egész társadalmunknak ideológiai és politikai vezető ereje, […] a művészetben sem mondhat le az eszmei irányításról. […] A szocialista államnak elsőrendű feladata, hogy eszmei, szervezeti és anyagi eszközökkel segítse a művészetek […] fejlődését, egyszersmind adminisztratív intézkedésekkel is föllépjen a politikailag ellenséges vagy a közízlést sértő jelenségek ellen. […] Támogatásban részesítjük a nagy tömegekhez szóló szocialista és egyéb humanista alkotókat, helyt adunk a politikailag, eszmeileg nem ellenséges törekvéseknek, viszont kirekesztjük kulturális életünkből a politikailag ellenséges, antihumanista vagy közerkölcsöt sértő megnyilvánulásokat.” (KB-állásfoglalás, 1965)

"Nem arról van szó, hogy mi döntsük el, mit játsszon pl. a Lokomotív GT – az a Művelődésügyi Minisztérium dolga –, a mi feladatunk, hogy operatív eszközeinkkel mélyebben behatoljunk a jelentősebb klubokba, művelődési házakba." (BRFK parancsnoki értekezlet, 1974)

"Tóth Dezső miniszter-helyettes világosan meghúzta a határt, mondván, hogy az ifjúsági szórakoztatásban nincs helye a működési engedély nélkül tevékenykedő, politikailag és eszmeileg ellenséges, gyűlölködő, elvadult csoportoknak, és név szerint is említette az URH-t, a Bizottságot, és a Kontroll Csoportot. A popszakma jelenlévői ezt az álláspontot ott elfogadták, és elhatárolták magukat ezektől a kalandor vállalkozásoktól." (Bors Jenő, 1981)"
hvg.hu/velemeny.nyuzsog/20130809_Lecke_mai_elvtarsaknak_PiCsaugyben

Persze előtte húzzon el mindenki megnyiratkozni!

Istenem, azok a boldog '70-es évek... Piktorék is így vannak ezzel, akkor még a faterja, a PÁRT titkár volt a valaki, utána meg ő, a KISZ titkár, utána meg ő, a Liberális Internacionálé alelnöke...
Szóval már megint a libsibolsik... :D

Boli – Ch.T. is, meg hát! 2013.08.10. 12:34:39

@Kandeláber:
kiskunhalas.varosatyak.hu/

VK te szerencsétlen ecceri...
Bár, a te szinteden egy betű ide, vagy oda. Nagy része narancsbolsi.

Conchobar 2013.08.10. 12:37:19

"És mindezt a rendszerváltás után 23 évvel. A cenz ura újra úgy érzi, hogy joga van belepofáznia mindenbe" - Felhúzzáuk a kapdbeviktoros trikót, nekiállunkk hergelni a kormánypártot és a szimpatizánsait, és ha azok emiatt visszavágnak, akkor sírásra görbül a szánk, hogy 'itten tilcsák a művészet'-et, itten Pol Pot van. Aki ellenséget csinál magának, mosdatlan szájjal belép a politikai ring, annak fel kell készülnie arra, hogy pofánbasszák

Boli – Ch.T. is, meg hát! 2013.08.10. 12:39:59

@Conchobar:
Ja, a hülye komcsik is ezzel érveltek anno, szóval akkor igazuk volt. Persze, de tényleg...
ÉLJEN A PÁRT! CSAK A FIDESZ!!!

DarthVader 2013.08.10. 12:48:01

@Conchobar: Ja. pontossan.

nekiállunkk hergelni a kormánypártot és a szimpatizánsait, és ha azok emiatt visszavágnak, akkor sírásra görbül a szánk, hogy 'itten oszlassák a tömeget'.

Mesterlövész 2013.08.10. 12:52:45

@Jock Ewing: De te vajon minek tűnsz? Inkább szervezzé' békamenetet.

Mesterlövész 2013.08.10. 12:53:42

@Kandeláber: Haha, ezek a nyilasok nehezen tudnak eredetiek lenni. Minden skinhead ostoba!! :DDDDDD

Conchobar 2013.08.10. 12:57:27

@Fahéjas proli BoliDa – Ch.T. is, meg’há...: "Ja, a hülye komcsik is ezzel érveltek anno, szóval akkor igazuk volt" - Nemcsak a komcsik, már a Biblia is 'avval érvelt': ki kardért nyúl, kard által vész. Vannak, akiknek elvette az eszét Orbán Viktor és a Fidesz. Ezek között van aki a végsőkig védi, van aki meg pont ellenkezőleg, de közös jellemzőjük, hogy képtelenek megérteni azt, hogy semleges ebben (vagy abban) a kérdésben nem tud igazat adni neki. Bírálhatjuk a kormányt, tüntethetünk is ellene, követelhetjük a lemondását, de annak semmi értelme, hogy ilyen kapdbeviktoros szarokkal trollkodjunk, hergeljünk másokat

Boli – Ch.T. is, meg hát! 2013.08.10. 13:11:07

@Conchobar:
Ki a tököm, mekkora "tömeg" lett volna kíváncsi egy vidéki, kifutott punk zenekarra? Az életben nem is hallottam róluk. Most viszont országosan ismertté váltak... Lesznek fellépéseik, hívni fogják őket.
Végül is, akkor most köszönjék meg a PÁRT-nak?

Conchobar 2013.08.10. 13:18:32

@Fahéjas proli BoliDa – Ch.T. is, meg’há...: "Az életben nem is hallottam róluk. Most viszont országosan ismertté váltak..." - Hát persze. Mostmár majd kapkodni fognak utána, mostmár majd mindenki punk zenét akar hallgatni. (mikor már a neve is olyan, hogy normális ember nem szívesen veszi a szájára/írja le: "HétköznaPI CSAlódások")

Doctor Klauße 2013.08.10. 13:20:55

@Fedor: te szimplán hülye vagy...
azt mondod, hogy országos turné közepén vannak... ahol fellépnek szerintem, nagyjából a helyek 80%-nál fideszes a polgármester, miért pont egy "független" polgármesternek az alkalmazottjával tiltatná be a fidesz? és miért most? mit akarna vele elérni?

Szóval, ha azt nézzük, hogy ez a malőr a zenekarnak használ és ezt mindenki tudta előre, akkor teljesen logikátlan lenne, amit írtál. Mint mindig.

Ráadásul nem is betiltásról van szó, csak csúsztattok. kis ballibsi média fíling

Doctor Klauße 2013.08.10. 13:27:01

@Fahéjas proli BoliDa – Ch.T. is, meg’há...:ha ilyen szerencsétlenek alkotják a baloldalt, mint te, akkor jobb is, ha nem lesz kormányváltás

doggfather · http://dogg-n-roll.blog.hu/ 2013.08.10. 13:29:48

pedig még ötletes is a turné neve!

anyadmajma 2013.08.10. 14:12:12

@Kandeláber: Te figyu már, miért utálod ennyire a fideszt, hogy ilyeneket írogatsz róluk? Mert nagyobb bolsikomcsik, meg többen is vannak a soraik között belőlök, mint az mszp-ben, azt a tények bizonyítják, elég csak megkérdezni a guglit.

Kandeláber 2013.08.10. 14:19:38

@anyadmajma: Leszarom a Likud-testvérpártot.

Budai Andris · http://polgarda.blog.hu 2013.08.10. 14:23:03

@szíj: Ja, te nem, de mások ezt szajkózzák. Pl. "Orbán megye punkjai", nem kell messzire menni :)

@ford?: Tuti van. És ki szólt? Nem tudjuk meg soha.

Addig magyarázzátok ki a PICSA-szövegeket, mert nehéz lesz.

polgarda.blog.hu/2013/08/10/a_hetkoznapi_csalodasok_gyilkossagra_buzdit

♔batyu♔ 2013.08.10. 14:59:41

Én nem tiltanám, de a kurucot sem. Olyan nincs hogy csak az egyiket.

A libsik pedig csak ne óbégassanak betiltásról, mióta megvan állandóan lihegnek, hogy ezt vagy azt tiltsák be.

lobster thermidor 2013.08.10. 15:06:55

A sok alulintonált szektás kommcsizó nem veszi észre, hogy ez így pontosan a megvalósult színtiszta parancsuralmi rendszer.

♔batyu♔ 2013.08.10. 15:11:49

@lobster thermidor: Inkább te nem veszed észre, mekkora baromságot beszélsz.

Gyurcsány idejében egy helyi pm. ugyanúgy nem engedett volna egy Kuncze a kurvaanyád c. számot. ahogy egyébként nem ilyesmiket, sokkal enyhébbeket nem engedtek pusztán azért, mert a közönségből páran árpádsávost vittek a koncertre. Azaz, hogy miről szól a szám, már nem is érdekelte.

Viszont ez sem volt parancsuralmi rendszer, mert a rendszer lényege, hogy elemekből áll, a parancsuralmi rendszer pedig az, aminek minden eleme ezt szolgálja.

_most_ 2013.08.10. 15:15:50

@Kandeláber: laikusként nekem úgy tűnik, hogy a szkinhedek meg a punkok között nincs sok különbség, csak a hajuk más.

♔batyu♔ 2013.08.10. 15:15:58

@Fahéjas proli BoliDa – Ch.T. is, meg’há...: Nem olvasol. Ez egy provokatív libsi kreálmány, az "akasszuk fel Torgyán" c. "számukkal" híresültek el vagy 10 éve. Zeneileg természetesen nullák, szóval a punk inkább egyfajta önjellemzés.

wmiki · http://kigondoltam.blog.hu/2014/07/20/stephen_hawking_538 2013.08.10. 15:32:36

megint semmi bizonyíték?
az evolúció elméletre legalább vannak színes rajzok, gyerekek!

tehát ez a poszt is a "már megint címlapon hazudik az index" sorozat 456437467657. része?

ahogy megszoktuk... :x
no mind1, sok sikert 2014-re elvtársak
xd

Fedor · http://fedor.blog.hu/ 2013.08.10. 15:35:14

@dany82: Gondolod, hogy ez az igazi nevem? Te talán a magadén kommentelsz?

fedor.blog.hu/2010/08/05/ki_is_az_a_kvasztics_fedor

Boli – Ch.T. is, meg hát! 2013.08.10. 15:37:53

@Doctor Klauße:
Nem, bucika, nem vagyok balos, az a Piktorod, aki obitális komancs, mint tetteiben, mint retorikájában.
Anno mi kiröhögtük az ilyen Orbán és Deutsch féle kisz titkár elvtársakat, akik a legszánalmasabb kis seggnyaloncok voltak az iskolában.
Persze nektek megfelel, de hát ez bennetek minősít.
Pláne ezzel jönni, amikor a komplett kormány KISZ, MSZMP seggnyalonc, titkár és komcsi spiclikből áll, költőnyi túlzás részedről. Különösen, amikor fingod sincs az én családom múltjáról, akik ellentétben a jelenlegi kormány tagjainak a szüleivel gátolva voltak mint tanulásban, mint elhelyezkedésben a Piktor féle szar alakok miatt az előző rendszerben.
Nagyapámat elvitte az '50-es évek elején a nagy fekete autó, majd lehetett 20 év rendőri munka után segédmunkás, tehát én vagyok a balos - Piktor faterja pártitkár volt, ő maga KISZ titkár, tehát ő a jobbos... Logikus... szerencsétlen primitív vagy bucika.

Fedor · http://fedor.blog.hu/ 2013.08.10. 15:42:11

@Doctor Klauße: "azt mondod, hogy országos turné közepén vannak... ahol fellépnek szerintem, nagyjából a helyek 80%-nál fideszes a polgármester, miért pont egy "független" polgármesternek az alkalmazottjával tiltatná be a fidesz? és miért most? mit akarna vele elérni?"

Én azt nem írtam, hogy ez központból érkező tiltás volt. Pont azzal kezdtem, hogy a hely szelleme, és hogy helyi érezte úgy, hogy ezt kell tennie. Pont mint anno Pécsen, amikor a túlbuzgó ügyintéző a Felszállott a páva c. dalt akarta betiltani egy önkormányzati rendezvényen, mert az szerinte sértheti a helyi polgit, a Páva Zsoltot (be is linkeltem).

lobster thermidor 2013.08.10. 15:44:51

@♔batyu♔:

Érvek, és tények helyett ostoba módon relativizálod, és gyerekesen összemosod a dolgokat. Meg nem történt esetekről regélsz, ezért nem érdemled ki, hogy egy szóval is többre érdemesítselek.

regress 2013.08.10. 15:46:05

@wmiki: viktorod kinyalhatja,veled együtt

Kandeláber 2013.08.10. 15:47:12

@_most_: A punkok anarchisták, a skinheadek egyáltalán nem.
@Fahéjas proli BoliDa – Ch.T. is, meg’há...: Na, itt a mártír-család sarja, gondolom dédpapit meg Szamuelyék lógatták föl Dunapatajon, mi?

Boli – Ch.T. is, meg hát! 2013.08.10. 15:48:27

@Fedor:
Visszajönnek azok a boldog idők, amikor az ettársak... Nosztalgiáznak a bolsevik elvtársak... van az úgy...

„Pártunk és államunk lehetőséget ad a nem-realista irányzatok jelentkezésére is, amennyiben nem ellenségesek a népi demokráciával szemben. Ezek az irányzatok azonban állami támogatásban nem részesülhetnek, mert nem a nép széles rétegeihez szólnak, s nem töltik be azt a nevelőszerepet, amelyet népi államunk a művészeteknek szán, s amely minden haladó művészet követelménye is.” (A KB művelődéspolitikai irányelvei, 1958)"

Kultúrkampf... Az 1984-et el se olvassák, mert akkor meg követelni fogják a betiltását.

Boli – Ch.T. is, meg hát! 2013.08.10. 15:51:19

@Kandeláber:
Nem annyira eccerike, mert a ...ssy a családnévben mindig is egy bizonyos helyen történő állásfoglalás is volt. Ha meg tudnád, hogy akkortájt a rokonság kikkel és hogyan érintkezett, akkor nem röfögnél marhaságokat - ezért elnézve a tudatlanságod és primitívséged.

Kandeláber 2013.08.10. 16:04:08

@Fahéjas proli BoliDa – Ch.T. is, meg’há...: Húha kispofi, most aztán lenyűgöztél.
Nyilván Medgyessy is állást foglalt bizonyos helyeken, például a Pénzügyminisztériumban. :D

Rob67 2013.08.10. 16:05:59

@nandras01: Az jo hogy kadar szelleme visszatert kozenk...
Eleg volt a huszonev komcsimentessegbol.

En meg azt hittem ezeket a gennyeket kergettuk el annak idejen.
A szart, a csotany az csotany marad.

Boli – Ch.T. is, meg hát! 2013.08.10. 16:12:01

@Kandeláber:
Nem, köszi, a spicli Kusza Szem főnök volt még, de neki nyilas volt a nagybátyja, szóval különösen kellett a komcsik felé bizonyítania az elvhűségét.

LallyPop 2013.08.10. 16:21:38

A Picsa és a KabdbeViktor szerintem is inkább Szárszóra való, ott úgysincs minek örülni! Ott meg már lejjebb nem tud menni a nívó...:D

komplikato 2013.08.10. 16:30:26

@Budai Andris: "Azon kívül, hogy a banda ezt terjeszti, ..."
Nem a banda terjeszti, az info a Freedom (lol) Music Club egy nem megnevezett dolgozójától van tudtommal.

Budai Andris · http://polgarda.blog.hu 2013.08.10. 16:31:27

@komplikato: Hát igen, ez annyira holtbiztos tipp, mint Fárosz meg a hármas befutó :))

Kandeláber 2013.08.10. 16:34:25

Amikor Demszky jó tíz éve betiltotta a Fehér Karácsony konceret a PeCsában, nem volt ekkora rinyálás.
És ugye Demszky úgynevezett liberális volt...

komplikato 2013.08.10. 16:34:33

@Fedor: Mondjuk egy másik oldal a hírnél leírta, hogy ezen a területen már a "puha" kádárizmusban is még erősen rákosista elvek alapján tömeg sport volt koncertek betiltása. Ez valami helyi mentális szennyezés lehet, ami lassan múlik.

♔batyu♔ 2013.08.10. 16:34:52

@lobster thermidor: Mintha nem tudnád, a "nemzeti" zenekarok alapból ki voltak tiltva a balliberális városok művelődési házaiból.

Ehhez nem kellettek provokatív szövegek sem.

♔batyu♔ 2013.08.10. 16:36:52

@komplikato: Nyilván a mikolci cigányvajdával készült interjú betiltása is mentális szennyezés lehet.
Milla.

Amin valóban megijedtem, hogy sikerült is nekik. Pedig azt hittem, az SZDSZ bukásával vége a libsiknek.

conmorientes 2013.08.10. 16:39:22

A cikk igaz csak az zavar hogy a CPg-t punknak állítja be, holott az közel sem volt punk. Igaz és ez menti valamelyest, hogy a 80-as évek alternativ zenei vonulatai kialakulatlanok voltak, punkok és skinheadek nyomták együtt. Aztán hamar elvállt az ocsú a bucsútól.

Amit meg itten az elvtársak nyomnak az a vegytiszta Hazafias Népfront kultúr osztályának vaffen- vaskereszt tagozata.....
Nem is lehet mást várni, ezek ebben szocializálódtak.
Viszont így egy fasza gerilla reklámkampánnyal felhívták a figyelmet legalább a .....PI CSA... munkásságára, meg is fogom hallgatni őket :)

Peterpapo 2013.08.10. 16:44:14

@Dubovánszky László:

"Ebből világosan látszik, hogy csakis Orbán Viktor tilthatta be a koncertet!"

Sehol sincs leírva és nem is utaltak rá, hogy Viktor tiltotta volna be a koncertet. Az azért eléggé feltűnő, hogy a baromi sok fideszes város után pont egy mszp-s vezetésű városba történik ez meg. Hogy azt mondhassák:
- Látjátok? Ezek a köcsög mszp-sek be akarják tiltani.

Pedig a fidesz kormány az, amelyikre tipikusan jellemző a cenzúra. Meg a hazudozás. És a megtévesztés.

Peterpapo 2013.08.10. 16:47:29

@Kandeláber:

Jó lenne, ha végre megértenétek, hogy a liberalizmus nem azt jelenti, hogy mindent szabad, hanem azt, hogy mindent szabad, amíg azzal nem sértesz másokat. Ha nem is tudod felfogni azzal a mogyorónyi népnemzeti agyaddal, van különbség hidd el!

conmorientes 2013.08.10. 16:47:56

@♔batyu♔:

Persze, sőt kötelezve voltak klezmer zene hallgatására is.....
A nemzetinek nevezett zenekarok rajongótábora húsz évig konstans volt ameddig nem kezdték meg őket államilag támogatni.
100 fős koncert tartása csak a mostani érában éri meg, biztos ezért épül annyi stadion, mett foci az nem lesz benne.
Javasolnám hogy máshol hirdesd az igét...

Peterpapo 2013.08.10. 16:49:58

@Kandeláber:

Ha példának azt a kiállítást hoztad volna, amit viszont engedélyeztek (már nem emlékszem a címére, de gusztustalan volt az biztos) teljes mértékben egyetértenék veled.

LallyPop 2013.08.10. 16:52:11

@Peterpapo: Nem baj mert liberalizmus nincs és nem is lesz.

Kandeláber 2013.08.10. 16:53:29

@Peterpapo: Vén hülye, anyádnak van mogyorónyi agya.
Nálatok a "liberalizmus" azt jelenti, hogy aki egyetért veletek, azt megtűritek, ha pedig ellentmond, arra rásütitek a "náci", "rasszista", "nacionalista", "antiszemita" stb. bélyeget, és teli torokból üvöltöztök cenzúra után.
Annyira oda vagytok a jenkikért, eltanulhattátok volna tőlük a szólásszabadságot is.
Mert az véletlenül hatalmas érték.

♔batyu♔ 2013.08.10. 16:54:10

@conmorientes: Tudom, hogy kényelmetlen, de a Miskolci cigányvajda betiltása a "liberálisok" részéről nem igehirdetés, hanem tény.

Ahogy pld. az is, hogy Demszky annak idején nagyon is szeretett betiltani, traktorosok gyülekezője az egyébként üres D.GY. úton, Fehér karácsony - nemzeti zenekarok hagyományos karácsonyi koncertjei.

Neked amúgy nem tűnt fel, hogy a liberalizmus állítólag haladó eszme és mégis alig vagytok, ráadásul ez a kevés is vérciki?

♔batyu♔ 2013.08.10. 16:56:57

@Kandeláber: Pontosan ez a baj a hazai liberálisokkal.

Elhozták a jenkiktől, korrupciót, a nagy arcot, a devianciát, de a hazaszeretet, szabadságot és a más gondolatok, vélemény iránti tiszteletet azt nem.

Kandeláber 2013.08.10. 16:58:11

@Peterpapo: A Nitsc-kiállítást természetesen nem csesztette senki.
Az már ezeknek magas művészet.

Peterpapo 2013.08.10. 17:00:08

@Kandeláber:

Anyámnak nincs már semmilyen agya, mert meghalt.

Tévedésben vagy, nem kell egyetértened velem ahhoz, hogy megtűrjelek és nem emiatt tartalak népnemzetinek, hanem amiatt, hogy a Fehér Karácsony betiltását hoztad fel példának.

Ja és a vén egy kicsit erős volt.

Peterpapo 2013.08.10. 17:01:56

@Kandeláber:

Köszi, hogy kisegítettél a címmel. Na az egy szemétség volt és gusztustalan. Liberális gondolkodásúként is teljes mértékben felháborított az a kiállítás.

lobster thermidor 2013.08.10. 17:04:39

@♔batyu♔:

Én kedves ♔batyu♔ uram, még arra is emlékszem, amikor én voltam kitiltva egyes magyarországi művelődési házakból, és szórakozóhelyekről.
Nem kellettek ehhez még provokatív szövegek sem, csak mert az "illetékeseknek" úgy tartotta kedvük!

♔batyu♔ 2013.08.10. 17:12:07

@lobster thermidor: Az lehet, de a komcsik nem is verték a mellüket, hogy ők liberálisok és nem ők, hanem mások tiltanak be.

Itt Mo-n az "újkori" betiltások és erőszak a balliberális oldalhoz kötődik, rengetegen eleve a szabadság korlátozása miatt nem szavaznak balliberális pártokra.

Nem mindegy, hogy ha tüntetsz a kormány ellen brutálisan szétvernek, betiltanak pártrendezvényeket, miközben demokratázzák magukat, vagy nyugodtan szidhatod, nácizhatod a kormányt, tüntethetsz ellenük, semmi bajod nem lesz.

3dom'f'speech 2013.08.10. 17:12:44

az nehogy zavarjon téged, agyhalott bolsi, hogy a ferencvárosi történetről konkrétan kiderült hogy ótvaros hazugság!
valószínűleg a kiskunhalasiról is hamarosan kiderül

Nikodém esetében pl. szánalmas, hogy 1. úgy tették rá a nevét a meghívóra, h nem járult hozzá és nem tudott róla 2. kötelező lenne vkinek jó pofát vágni az ő erkölcsi meggyőződésének és ízlésének ellentétes művészieskedő förmedvényekhez?! a liberalizmus jegyében ízlés- és véleménydiktatúrát gyakorol a bukott szadesz kulturális csürhéje?!

♔batyu♔ 2013.08.10. 17:15:32

@Kandeláber: Azzal mindenki úgy volt, hogy végük lesz egyszer, kivárjuk.

Hol van már azóta Demszky és a többi. A valamikor népszerű liberálisok rejtőzködni kényszerülnek. (Sajnos a felelősségrevonást megúszták, köszönhetően annak, hogy Orbánékkal közös akolból indultak, de remélem, arra is sor kerül).

Vigyázz autókihajtás! (törölt) 2013.08.10. 17:16:11

Ilyenkor cenzúrát kiáltunk, de az "üdvözöljük a szoci hataloméhség menetét" című transzparens elhelyezőit kriminalizáljuk és rendőrséggel félemlíttetnénk meg?
("mi az, hogy nem igazoltatták őket, ki ezét a felelős?")

lobster thermidor 2013.08.10. 17:18:55

@♔batyu♔:

Kissé egyoldalúan láttatod a dolgokat, ezrét nem is lehet teljes mértékben elfogadni azt, amit állítasz.
Azért, mert egy eszmerendszert bizonyos okokból nem kedvelsz, még nem vetítheted rá a mások által elkövetett disznóságokat.

♔batyu♔ 2013.08.10. 17:20:14

@3dom'f'speech: "a liberalizmus jegyében ízlés- és véleménydiktatúrát gyakorol a bukott szadesz kulturális csürhéje?! "

Ráadásul az a gond, hogy ami itt már szerencsére szélsőségnek számít és egyre jobban szélre is szorul, az az EP-ben még középen van.

Azaz ez a liberálisok általi ízlés és véleménydiktatúra.

Kandeláber 2013.08.10. 17:21:01

@Peterpapo: Ha nem vagy vén, miért e nicknév?
Ebben az esetben elnézést.
Nitsch, csak rosszul írtam.
@♔batyu♔: No igen, sz szdsz 23 %-al indult '90-ben, 2010-ben meg talán hármat kaptak.
Talán mégsem annyira hülyék az emberek.

♔batyu♔ 2013.08.10. 17:28:23

@lobster thermidor: Miért látnám egyoldalúan?

Ha Orbánék brutálisan szétvernének egy tízezres balliberális tüntetést, mert négyszáz méterrel odébb Thürmerék felgyújtottak egy kukát, ugyanúgy elítélném Orbánékat is.

Ugyanígy akkor is, ha Tarlós a PeCsa ürügyén betiltaná ez egész liberális szórakoztató rendezvényt, azaz Bródyt, Koncz Zsuszát és a többit.

Ez független az eszmerendszertől, mert én ezeket utálom, nem az eszmerendszert. Nem én tehetek arról, hogy Mo-n a liberális erősen pejoratív, ha a liberális szeretne megmaradni egy asztaltársaságban magyarázkodnia kell, hogy ő nem úgy az, mint az SZDSZ.

♔batyu♔ 2013.08.10. 17:29:57

@Kandeláber: Igen, az emberek szerencsére szeretik a szabadságot. Ezért nem lesz itt soha liberális párt saját jogán kormánypárt, max. satellit, 5-6%-al.

dr.pupak30 2013.08.10. 17:37:27

az a döbbenet, hogy vannak még emberek, akik nem fogják fel, hogy ez a garnitúra gondolkodásában, viselkedésében ugyanaz, mint ami a zelmúltnyolcévben és az előtti negyvenben garázdálkodott. csak a szósz amivel leöntik másképp bűzlik.

Peterpapo 2013.08.10. 18:15:54

A volt munkahelyemen egy kolléganő ragasztotta rám úgy tizenöt éve, akkor harminc körül lehettem és amikor elkezdtem internetezni ezt választottam.

Peterpapo 2013.08.10. 18:18:19

@♔batyu♔:

"Ha Orbánék brutálisan szétvernének egy tízezres balliberális tüntetést, mert négyszáz méterrel odébb Thürmerék felgyújtottak egy kukát, ugyanúgy elítélném Orbánékat is. "

Ne csúsztass! Az nem a kukagyújtásért volt, hanem a TV székház felgyújtása okán. Van különbség.

LallyPop 2013.08.10. 18:59:02

@Peterpapo: A TV székházat nem gyújtotta fel senki.

Látod görényi nyomozását sem ismered, csak fröcsögöd ami rádfröccsent.

Kérem a forrást bárhonnan hogy vki felgyújtotta a székházat.
Ez ugyanolyan hazugság mint hogy öszöd beismerés volt a társadalom felé(és nem lebukás).

Peterpapo 2013.08.10. 19:07:22

@Ándi bácsi:

hu.wikipedia.org/wiki/Az_MTV-sz%C3%A9kh%C3%A1z_ostroma

"A tüntetők ezt követően elkezdték felgyújtani a környéken parkoló autókat (így például kiégett Baló György autója is), az egyikről a tűz később átterjedt a székház kapujára."

Tehát az biztos, hogy nem csak egy kukát gyújtottak meg.

"A tüntetők sörösdobozokkal, földből kihúzott díszcserjékkel, a park felszedett burkolóköveivel dobálták a kitörő rendőröket, illetve az épületet, melynek sok ablaka betört."

Tehát ez volt az előzménye az október 23-ai rendőri túlkapásnak.

LallyPop 2013.08.10. 19:12:17

@Peterpapo: Tehát szerinted ez azt jelenti hogy felgyújtották a székházat?

Mert én nem így látom.

♔batyu♔ 2013.08.10. 19:28:11

@Peterpapo: Ja értem. Gyurcsányék és az SZDSZ a TV székház felgyújtásáért álltak bosszút kb. egy hónap múlva Orbánékon.

Vérbeli demokraták.

Peterpapo 2013.08.10. 19:56:55

@Ándi bácsi:

Igen, mondhatjuk. Érthető, ha te nem így látod.

Peterpapo 2013.08.10. 20:04:49

@♔batyu♔:

Miért gondolod, hogy egy demokratának hagynia kell az erőszakot? Miért kellene engedni egy demokráciában, hogy egy csürhe törjön és zúzzon? Természetesen a csürhét most nem a békés fidesz szimpatizánsokra értem és az is igaz, hogy attól, hogy látom az összefüggéseket, még nem feltétlen értek egyet a túlkapással. Én is nagyon sajnálom az ártatlan áldozatokat és szerintem is máshogy kellett volna megoldani azt a problémát, de nem tartom azt sem helyesnek, hogy csak ártatlanokról beszélünk, amikor nyilvánvalóan nem csak azok voltak.

Peterpapo 2013.08.10. 20:11:41

@♔batyu♔:

"A Kossuth tériek megszavazták egy petíció elkészítését, amit a MTV-ben akartak beolvastatni. A feladattal Takács Andrást és Toroczkai Lászlót bízták meg. A 21 óra 45 perc körül a petícióval a Szabadság térre érkezett a tüntetők egy csoportja, de a székházat őrző biztonsági cég emberei nem engedték be őket a székházba. Ezután Toroczkai visszament a Kossuth térre, és fölszólította a tömeget, hogy menjenek át velük a Szabadság térre."

A Kossuth téren akkor csupa fidesz szimpatizáns volt, akik közül sokan eleget is tettek a felszólításnak. Mivel akkor a rendősrök finoman fogalmazva nem voltak a helyzet magaslatán, így a renitens csürhe szabadon távozhatott el a helyszínről ahelyett, hogy mindegyiket elkapták volna és akkor nem kellett volna félni 23-án attól, hogy megismétlődik a rombolás. De ítt van arról is néhány sor:

Az 1956-os forradalom kitörésének ötvenedik évfordulóján, 2006. október 23-án Budapesten be nem jelentett tüntetések kezdődtek, amelyek a délutáni óráktól összecsapásokba torkollottak a rendőrség és a kormányellenes tüntetők között. A Belvárosban a Fidesz külön tömeggyűlésen tartott megemlékezése végeztével az onnan hazafelé igyekvők összekeveredtek a tüntetőkkel, s a rendőrség az egyesült tömeget egyként kezelve kezdett az oszlatásukba.[1]
Az aránytalan mértékben, részben szükségtelenül és törvénysértően alkalmazott erőszak,[2][3][4] a több esetben megvert vagy letartóztatott jelenlevők, illetve a fogvatartás során elkövetett további bántalmazások[5][6] jogi, erkölcsi és politikai vitát robbantottak ki, s tovább polarizálták a közvéleményt.[1]
2010 februárjában Bencze József országos rendőrfőkapitány elnézést kért azoktól, akikkel szemben jogszerűtlenül léptek fel rendőrök.[7] Az Országgyűlés 2010. június 8-iki (33/2010.) határozatában „mint a Magyar Köztársaság legfőbb népképviseleti szerve, bocsánatot kér az ország mindazon polgárától, akit akár az állami vezetői mulasztások, akár a törvénytelen rendőri fellépés folytán alapjogi sérelem ért.”[8]

Innen:

hu.wikipedia.org/wiki/Zavarg%C3%A1sok_az_1956-os_forradalom_50._%C3%A9vfordul%C3%B3j%C3%A1n

LallyPop 2013.08.10. 20:59:21

@Peterpapo: Hülye vagy, 1es.

Egy emberölést nem tudnál megkülönböztetni a halált okozó gondatlan testi sértéstől.

Peterpapo 2013.08.10. 21:21:23

@Ándi bácsi:

Te pedig egy emberölést halált okozó gondatlan testi sértésnek vennél, ha az elkövető a te politikai nézeteidet vallaná. Talán, ha gondolkodásra is használnád az agyad, kitágulna a világ és megszűnne a szűklátókörűséged. Bár tőled ilyen nem várható az eddigi hozzászólásaid alapján.

LallyPop 2013.08.10. 21:23:38

@Peterpapo: Nekem nem lenne pofám tovább égetni magam miután azt hazudtam hogy felgyújtották a székházat, majd belinkelem hogy nem...:DDD

Jock Ewing 2013.08.10. 21:56:54

@Fedor:

Nem csak annak tűnsz, az is vagy.

Jock Ewing 2013.08.10. 22:00:25

@Mesterlövész:

Te meg például menj a picsába.

conmorientes 2013.08.10. 22:14:57

@♔batyu♔:

Számomra kizárólag az kényelmetlen, hogy a hozzád hasonló rugalmatlan és elvakultan saját állápontjukat fröcsögő zombik millióival kell ebben az országban léteznem, értelmes gondolkodás és mások álláspontjának meghallgatása és akceptálása nélkül.
Tudom mehetek, de tudod mit inkább menjetek ti.

DFK 2013.08.11. 00:39:32

Fedorkám, Kiskunhalason szoci polgi és szoci többségű önkormi van. Ezt beszoppantottad rendesen :)

DFK 2013.08.11. 00:42:50

@Fedor: na szóval, hogy van ez az orbanofasizmus, hogy ellenzéki önkormi tilt be ellenzéki koncertet?

DFK 2013.08.11. 00:44:56

@DarthVader: Csak Kiskunhalas a legkevésbé sem vérfideszes...

Peterpapo 2013.08.11. 00:58:10

@Ándi bácsi:

Látod? Erről beszéltem. A székház kigyulladt. Így vagy úgy, de lángra kapott, tehát felgyújtották.

Peterpapo 2013.08.11. 01:00:28

@DFK:

És az Önkormányzatban vannak fideszes képviselők is? Lehetséges, hogy azok közül szólt oda valaki? Ismerve a fideszes felfogást és az eddigi ténykedésüket, én a helyedben kussolnék.

moloy 2013.08.11. 11:42:00

@Fedor: Mindenki tudja ki volt: Teller Ede

DFK 2013.08.11. 22:59:30

@Peterpapo: Aha, a helyi ellenzék félemlít meg? Micsoda gyíkság.

Peterpapo 2013.08.12. 08:36:13

@DFK:

Nem, igazad van. Nyilvánvaló, hogy az MSZP-s képviselőknek nem tetszik, ha egy együttes Kapdbeviktour címmel tart koncert sorozatot országszerte. És mielőtt az eszedbe jutna megkérdezni, hogy a fideszes vezetésű városokba miért nem tiltották be, előtte visszakérdezek, hogy nem érdekes, hogy azokba nem szóltak semmit, de itt igen? Persze simán lehet, hogy a szoci képviselő szólt jó szándékkal a tulajnak és ismerve a Fidesz és Viktor pökhendiségét és arroganciájukat ez is egy teljesen hihető változat.

Peterpapo 2013.08.12. 08:38:25

@DFK:

Ja és ez a helyi ellenzék is egy nagyon szar duma, hiszen tudjuk, hogy az kevésbé számít, mint az országos, ott meg ugye nem éppen ellenzéki szerep jutott ennek a mocskos, tolvaj, hazug, alja társaságnak.
google.com, pub-2368870423120984, DIRECT, f08c47fec0942fa0