Meleg téma a hideg sport
2014. február 07. írta: Fedor

Meleg téma a hideg sport

google-pride.jpgA ma délután elrajtoló téli olimpia az elmúlt pár napban leginkább arról híresült el, hogy az újságírók elárasztották a Twittert az őket fogadó körülményekről készült fotókkal és beszámolókkal, de azért azt se felejtsük el, hogy minden idők legdrágább olimpiája ezenkívül nem csak a korrupció, hanem egyben a melegjogi harcok egyik jelképe is lett, köszönhetően a brutálisan homofób putyini törvényeknek, amelyek miatt pl. a demokratikus világ vezetőinek jó része bojkottálja a megnyitó ünnepséget.

Hogy miről is van szó?

A júliusban elfogadott, a "homoszexuális propagandát" betiltó törvény gyakorlatilag lehetővé teszi, hogy bárkit, aki homoszexuálisnak tűnő viselkedést folytat (ehhez elég egy azonos nemű ember kezét fogni köztéren), vagy pedig a homoszexualitást támogató tevékenységet végez (ehhez meg elég egy szivárványszínű zászlót vagy kitűzőt viselni), elő lehessen állítani és pénzbüntetésre vagy elzárásra lehessen ítélni. De akár már azért is, ha valaki csak arról mer beszélni, hogy a heteroszexuális és a homoszexuális kapcsolatok társadalmilag egyenértékűek.

A törvényből fakadó konkrét intézkedések önmagukban is gyomorforgatóak, de az egésznek a társadalmi hatása az igazán veszélyes. A törvény ugyanis állami bátorítást nyújt azoknak a szélsőjobboldali fiataloknak, akik eddig is sorra követtek el homofób bűncselekményeket.

A tiltakozásból mindenki a maga módján veszi ki a részét. A Google-t használókat pl. ma a fenti képernyő fogadja, Obama azzal provokál, hogy nyíltan meleg sportolókat delegált Szocsiba, egy kanadai emberi jogi szervezet pedig az alábbi, kissé áthallásosra fazonírozott videóval üzeni: 

Az olimpiában mindig volt valami buzis.
Küzdjünk azért, hogy így maradhasson.

Mindezek fényében még visszataszítóbb (bár a paksi paktum után egyáltalán nem meglepő), hogy a Magyar Pravda Nemzet publicistája az olimpiáról szóló vezércikkben az alábbi kérdést bírta feltenni:

...valóban olyan nagy baj, hogy Oroszországban törvény tiltja a homoszexualitás népszerűsítését a kiskorúak körében?

Én kérek elnézést...

A bejegyzés trackback címe:

https://fedor.blog.hu/api/trackback/id/tr425803642

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

maxval a gondolkodó birca · http://maxval.co.nr 2014.02.07. 15:46:43

Vicsorog, gyűlölködik, szabotál a nemzetközi homoklobbi, de csúfos vereség lesz a vége: a keresztény Oroszország fényes győzelmet arat!

A szivárványszín meg az olimpia színe, nem az agresszív homokos perverzióé.

Fedor · http://fedor.blog.hu/ 2014.02.07. 17:54:28

@maxval a gondolkodó birca: Neked azért idáig normális hangvételű kommentjeid voltak, mi hozta ki belőled az állatot? :-)

"A szivárványszín meg az olimpia színe, nem az agresszív homokos perverzióé"

A szivárványszín a melegmozgalmak jelképe. Igen, az ötkarika is színes,de a színei NEM a szivárvány színei:

hu.wikipedia.org/wiki/Olimpiai_z%C3%A1szl%C3%B3

De elég csak ránézni: hát mióta van a szivárványban fekete?

Arról meg aztán végképp nem beszélve, hogy a Google logóban hat szín van :-)

Mystes 2014.02.07. 18:55:53

Én úgy gondolom, hogy a természetből kell kiindulnunk - és azt sem átpolitizálni, sem átideologizálni nem kell. Mit mond a természet? Mindig van/volt/lesz x százalék homo, még kisebb százalék transz az emberi közösségekben. Ennyi. Nem több, nem kevesebb. Miért kell/ene egymást gyepálni? A provokáló homo (Obama) ugyanolyan hülye, mint aki a fentebbiekről nem akar tudomást venni.

Evolúciós szempontból csínján kell bánni a homoszekszualitással, mert a túlzásba vitele veszélyezteti a fajt. A legalacsonyabb a népszaporulat ott, ahol ezt ideológiaként nyomatják.

maxval a gondolkodó birca · http://maxval.co.nr 2014.02.07. 19:14:14

@Fedor:

A szivárvány úgy homokos jelkép, ahogy a horogkereszt náci. Ki lett sajátítva egy régi jelkép.

Putyin nagyon ravasz, az orosz olimpiai szervezők használják a szivárvány jelképet. Miért? Mert így ha egy homokos demonstrálni próbál, a homokos szivárvány nem fog feltűnni a sok nem-homokos szivárvány között...

Simplicio 2014.02.07. 19:49:41

@maxval a gondolkodó birca: "Vicsorog, gyűlölködik, szabotál a nemzetközi homoklobbi". A melegek egyenlő jogokat akarnak. Mi ezzel a baj?
Attól félsz, hogy a végén még a nők és a feketék is szavazati jogot kapnak?

A "keresztény Oroszország" autokratikus vezetésének eddig csak egy méregdrágán készült, de rosszul szervezett olimpiát sikerült összehozni. Én ezért nem rajonganék.

Fedor · http://fedor.blog.hu/ 2014.02.07. 19:57:27

@Mystes: "A provokáló homo (Obama) ugyanolyan hülye, mint aki a fentebbiekről nem akar tudomást venni"

Szerinted Obama tette (tüntetőleg kiállni egy kisebbség védelmében) egyenrangú hülyeség a putyini homofób brutalitással? Hogy lehet egy kalap alá venni azt, aki nem vesz tudomást a természetről azzal, aki ezt a tényt a másik orra alá dörgöli?

"a túlzásba vitele veszélyezteti a fajt"

Pont te írod pár sorral feljebb (helyesen), hogy "Mindig van/volt/lesz x százalék homo"

Nem érzed az ellentmondást a két mondatod között? Hogy lehet túlzásba vinni olyat, amit nem tanulással sajátít el az ember, hanem annak születik, és az ilyennek születettek aránya évezredek óta állandó?

Fedor · http://fedor.blog.hu/ 2014.02.07. 19:58:38

@maxval a gondolkodó birca: "Ki lett sajátítva egy régi jelkép"

Lehet, bár nem tudom, hogy mire gondolsz, mert hogy nem az olimpia jelképe volt, az biztos.

Mystes 2014.02.07. 20:02:35

@Fedor:
1., Nem tartom hasznosnak és célravezetőnek sem a szexualitásunkat sem egyebet mások "orra alá dörgölni". Ez nem harc!
2., Nem érzek ellentmondást. A világon bizonyos kultúrkörökben, és azok pont ezek, nagy ösztrogéndominancia alakult ki, ami az egész gondolkodást magával rántotta. Ez nem egészséges, sok (hormonális) betegség okozója. Manapság mesterségesen avatkozunk be a hormonháztartásba. Ez eddig soha nem volt. Ennek súlyos következményei vannak, már most.

maxval a gondolkodó birca · http://maxval.co.nr 2014.02.07. 20:11:56

@Simplicio:

Már megvannak az egyenlő Jogok, most többletjogokért hisztiznek és terrorizálják a világot.

Fedor · http://fedor.blog.hu/ 2014.02.07. 20:12:49

@Mystes: "Nem tartom hasznosnak és célravezetőnek sem a szexualitásunkat sem egyebet mások "orra alá dörgölni". Ez nem harc!"

Itt nem arról van szó, hogy más orra alá dörgöli bárki is a dominanciáját (vagy legalábbis nem jobban, mint te, ha mondjuk házasságban élsz, és ezt a tényt nem titkolod el). Itt arról van szó, hogy Oroszországban törvényi szinten büntetőjogi és fizikai hátrány ér embereket pusztán a születésük okán, és ez ellen viszont tiltakozni kell.

maxval a gondolkodó birca · http://maxval.co.nr 2014.02.07. 20:14:26

@Fedor:

A szivárvány zászló a dél-amerikai indiánok ősi jelképe, onnan lopta az amerikai homoklobbi.

Fedor · http://fedor.blog.hu/ 2014.02.07. 20:14:36

@maxval a gondolkodó birca: Átvetted DeMarco szerepét? Milyen többletjogokról beszélsz? többletjog az, hogy ne kelljen hazugságban élniük? Hogy ne érje őket hátrány egy velük született tulajdonságuk miatt? miről beszélsz, ember?

maxval a gondolkodó birca · http://maxval.co.nr 2014.02.07. 20:17:15

@Fedor:

A homokpropagana tiltása az oroszoknál ugyanaz mint egyes országokban a holokauszttagadás tiltása vagy mint Mo-n az önkényuralmi jelképek tiltása.

Fedor · http://fedor.blog.hu/ 2014.02.07. 20:17:36

@maxval a gondolkodó birca: Pár kommenttel feljebb még az olimpiáé volt :-) Azt megcáfoltam, most jönnek az indiánok... Ennek is nézzek utána? :-)

maxval a gondolkodó birca · http://maxval.co.nr 2014.02.07. 20:19:49

@Fedor:

Ez nem igaz, Oroszországban nem tilos a homoszexualitás, csak a propagandája tilos. Aki otthon homokos életet él, semmi baja nem esik.

maxval a gondolkodó birca · http://maxval.co.nr 2014.02.07. 20:21:47

@Fedor:

Nem ér senkit hátrány veleszületett betegsége miatt.

Fedor · http://fedor.blog.hu/ 2014.02.07. 20:31:16

@maxval a gondolkodó birca: Na jó, úgy látom, most már veled se lehet értelmesen vitatkozni...

Mystes 2014.02.07. 21:09:17

Szerintem érdektelen a téma, de nagyon erőltetik. Gondolod, hogy x száz éve nem voltak homoszekszuálisok Oroszországban? Mégsem kellett ellenük törvényeket hozni.

Ellenberger alig félévszázada Amerikában, Skandináviában, az Angoloknál, stb, úgy üldözték/kasztrálták, stb a homoszekszuálisokat, ahogy nálunk és az oroszoknál soha. Mindig sokkal szarabbak voltak, mint mi, de amikor felfedezik a spanyolviaszt, akkor úgy állítják be, mintha ők irányítanák a progressziót. Márpedig ez ugyanaz a visszatetsző magatartás, mint amikor még üldözték őket. Kigyógyíthatatlan egotizmus.

Mária 2014.02.07. 21:44:55

"Az olimpiában mindig volt valami buzis."

Bocs, de ez nem pontos fordítás így :)

A gay szónak csak az egyik jelentése a homoszexuális, de lehet bulizós, vidám, színes, tarka is a jelentése.

Pont ez az áthallás a szlogen érdekessége.

Danubium 2014.02.07. 22:05:59

Az ún. "szexuális irányultság" fogalmát 1862-ben találta ki Karl Heinrich Ulrichs, kifejezetten a farbamászás "hovatartozási alaptermészetként" való legitimálására, mintegy felmentésképpen az értelmes viselkedés alól.
Kb. úgy mint a fajelmélet.

A melegjogi romantikázásnak pöttyet betesz, hogy homokosság sajnos nem bőrszín, etnikum vagy felekezet, hanem egy hajlam, amit értelmes lény nem tekinthet se elidegeníthetetlen önazonosságnak, se jogalapnak életvitelszerű kiélésére, és legfőként nem hiheti hogy hajlamok egyenlőnek születnek.
Az ilyen egybites hovatartozósdi legföljebb fügefalevél.

Világ elnyomott kangörcsei egyesüljetek!

DeMarco 2014.02.07. 22:58:40

@Fedor: Itt vagyok ám, ha annyira vágysz ekézésre... Csak el vok foglalva, nem érek rá a libsi ökörségekre...

De épp ma szóba került társaságban (nyilván nem én hoztam fel) ez a hiszti, mondtam is, h szokás szerint a libsik durván provokálnak és várják a pofonokat. Aztán ha elcsattan egy picike az oroszoknál, vörös fejjel óbégatni kezdenek, teleüvöltve a nyugati médiát, h micsoda sérelem érte őket...

De őszintén: 1. Kit érdekel a téli olimpia? 2. Kit érdekelnek a buzik? 3. Kit érdekel, h ki nem megy el a megnyitóra? (Több kaviár meg vodka marad.) 3. Kit érdekel, ha pár provokatőrt lecsuknak?

Úgy egyébként meg nekem nagyon tetszik a bevágott putyini törvény, nálunk is be kellene vezetni. Semmi közük a nemzeti fundamentumunkhoz (család=apa-anya-gyerekek).

Simplicio 2014.02.08. 00:52:10

@maxval a gondolkodó birca: Milyen többletjogok? Mi abban a többletjog, hogy örökölhessen attól, akivel együtt él? Mi abban a többletjog, hogy házasodhasson, mint más?
Ez csak a jogegyenlőség része. Nem véletlen valósul ez meg egyre több helyen a (nyugati) világban.

maxval a gondolkodó birca · http://maxval.co.nr 2014.02.08. 09:08:43

@Simplicio:

A házasságnak van egy adott fogalma. Ha kiterjesztjük, többletjog lesz.

Az élettársak most is örökölnek egymás után.

Ami nyugaton van, az nem feltétlenül jó.

Simplicio 2014.02.08. 11:37:57

@maxval a gondolkodó birca: A házasságnak nincs öröktől "adott fogalma" a Bibliában a pátriárkák korában például többnejűség volt. Nem tudom, tudsz-e angolul, de érdemes végignézned, hányfajta házasodás szerepel csak a Bibliában: bobcargill.files.wordpress.com/2011/10/biblical-marriage.jpg

Simplicio 2014.02.08. 11:46:05

@maxval a gondolkodó birca: Ha mindenkit azonos jogok illetnek meg, az többletjog? A nők szavazati joga többletjog? Micsoda kegyet gyakoroltak 100 év előtt a kor maxval-jai, hogy megengedték!
Oroszországban nincs regisztrált élettársi kapcsolat, a papír nélkülit pedig nehéz bizonyítani, hiszen az ottani maxval-ok elvárják, hogy a a melegek titkolják a kapcsolatuk.

Nyilván véletlen, hogy a sikeres országok mind egy irányba mennek a kérdésben. De neked legyen csak példa Oroszország, ahol egy olimpiát is csak négyszeres áron tudnak megrendezni.:)

maxval a gondolkodó birca · http://maxval.co.nr 2014.02.08. 13:20:00

@Simplicio:

Mi azt akarjuk, hogy a házasság férfi és nő közti kapcsolat legyen, ellenezzük a fogalom megváltoztatását. Persze mindenki szabadon lehet homokos, pedofil, zoofil, stb., de ezeket a kapcsolatokat nem szeretnlnk felvértezni a házasság intézményének vldelmével.

maxval a gondolkodó birca · http://maxval.co.nr 2014.02.08. 13:21:21

@Simplicio:

Ezen az alapon minden fogalmat ki kell terjeszteni a végtelenségig.

Simplicio 2014.02.08. 17:41:56

birca: Nem tudom el tudtad-e olvasni a linkelt angol ábrát, ami elég jól megmutatta, hogy a házasság történelmileg sem mindig az egy férfi-egy nő kapcsolata volt. Így továbbra sem világos, hogy miért épp ezt a "változtatást" ellenzed. (Szerintem ez se változtat azon a definíción, hogy két felnőtt ember hosszútávú elköteleződése.)

Azt, ha jól értem már nem tudod/akarod vitatni, hogy az egyenlő házasodási jog nem "többletjog", csak te ellenzed valamiért.

DeMarco 2014.02.09. 09:04:07

@Simplicio: Erkölcs, morál.

"Néhány erkölcsi alapelv. Az erkölcs forrásaitól és filozófiai megítélésétől függetlenül felismerhető néhány nyilvánvaló általános alapelv: Ahhoz, hogy az emberiség képes legyen a tudásából következő megnövekedett felelőségének megfelelni, társadalmán belül fejlett közösségi szellemre és erkölcsre van szüksége. A közösségi szellem, közös akaratot, közös távlati célt jelent, valamint hatékony együttműködést ennek megvalósításában, a közös erkölcs pedig olyan értékrendet, amely viszonyítási alapot szolgáltat a helyes és helytelen, káros és hasznos cselekedetek megítéléséhez. Fontos lenne, hogy tudatunk segítségével képesek legyünk felmérni, előrejelezni élettevékenységünk hatásait és ennek megfelelően próbáljuk kedvező irányba befolyásolni a folyamatokat. Ehhez természetesen rendelkeznünk kell valamilyen elképzeléssel (modellel) a világról, és rendelkeznünk kell valamilyen elképzeléssel arról, hogy mit tekintünk kedvező vagy kedvezőtlen irányú folyamatnak (jövőkép)."

Tetszik, vagy nem tetszik, itt él egy nép, akinek van múltja, jelene, jövőképe, erkölcse, morálja.

A legegyszerűbben megfogalmazva, van egy masszív tömeg akinek egészen más az elképzelése a család alap fundamentumának fogalmáról (apa-anya-gyerekek), mint a homárrajongóknak. És mivel ez a masszív tömeg igyekszik a saját képére formálni, vagy éppen megőrizni az általános morált, egyáltalán nem lazítva azt fel a végtelenségig, ragaszkodva legalább az alap fundamentumokhoz, ezért a házasság továbbra is nő-férfi kapcsolata kell maradjon.

Példa: Lehet, hogy a többség nem mélyen vallásos, de ránk nem tudták sem az oroszok ránk erőltetni a karácsonyi szokásaikat, sem az amcsik a coca télapós karit, mi továbbra is a Jézuskát ünnepeljük karikor és a többség betartja a 10 pontot, nem ölünk, nem lopunk, tiszteljük szüleinket, stb. Nem lazítjuk fel az erkölcsöket, nem lesz szabad minden, nem lesz káosz.

Akár tetszik, akár nem...

DeMarco 2014.02.09. 09:17:22

@Fedor: OFF - Láttad az új kampányplakátokat? Zseniálisak!!

"Új korszakváltás lesz!"

Ó, igen, VÉSZkorszak... és kivel akarnak vészkorszakot csinálni? A régi teammel?
:DDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDD Rá kellett volna tenni a képre az első húsz listavezetőt is, h látszódjon a nagy váltás :DDDDD

A másik meg még zseniálisabb: Azon bezzeg szerepelnek a szereplők, fekete-fehér csíkozásban, kezükben táblával, egy barátságos bohóc baráti ölelésében. Egyszerűen zseniális, minden benne van.

Tíz percig röhögtem, amikor ezek felváltva jöttek velem szemben az úton.

Ezzel be is fejezhetnék a kampányt, ezekből is tökéletesen látszik az alternatíva teljes hiánya. Nem mintha alternatívát keresnénk, de aki esetleg keres, nem fog találni...

Még meg lehetne említeni vmi lmp-t is, ha érdemes lenne, akiknek sikerült olyan plakátot feltenni, amit lehetetlen elolvasni vezetés közben, bár meggyőződésem, h jobb is így...

Meg a Jobbikot, akik szintén olyan lúzer, szolid plakáttal próbálkoztak, h ránézni is fáj.

ON

stoic79 · http://liberatorium.blog.hu 2014.02.09. 10:22:06

@maxval a gondolkodó birca:

"Ez nem igaz, Oroszországban nem tilos a homoszexualitás, csak a propagandája tilos. Aki otthon homokos életet él, semmi baja nem esik."

Ez viszont alapjogot sért (vélemény-nyilvánítás szabadsága).

nandras01 2014.02.09. 10:31:32

@Mystes:
"csínján kell bánni a homoszekszualitással, mert a túlzásba vitele veszélyezteti a fajt. A legalacsonyabb a népszaporulat ott, ahol ezt ideológiaként nyomatják."

ezt a hülyeséget meg honnan vetted?
és hogyan lehet a homoszexualitást túlzásba vinni?

nandras01 2014.02.09. 10:33:33

@maxval a gondolkodó birca:
pontosan mik is azok a többletjogok, amelyekért a homik harcolnak?

maxval a gondolkodó birca · http://maxval.co.nr 2014.02.09. 10:43:12

@stoic79:

Mint az önkényuralmi jelképek tilalma Mo-n.

maxval a gondolkodó birca · http://maxval.co.nr 2014.02.09. 10:46:08

@nandras01:

Ha olyasmit akarsz, ami jogosan nem illet meg téged, az többletjog.

nandras01 2014.02.09. 10:55:44

@maxval a gondolkodó birca:
ez tipikusan az önnön farkába harapó kígyó érvelés.

jog szerint nem illet meg valami, ami megillet mindenki mást, majd, ha kiállok azért, hogy nekem is azonos jogaim legyenek a többiekével, akkor a jogra hivatkozva ezt megtagadják...

arról nem is beszélve, hogy a "jog" egy emberi konstrukció, míg az, hogy valaki meleg, vagy sem, nem függ az embertől.
ezzel az erővel holnaptól tiltani lehetne a kékszeműek bizonyos jogait is, arra hivatkozva, hogy a népességnek csak csekély hányadára jellemző eme tulajdonság.

stoic79 · http://liberatorium.blog.hu 2014.02.09. 11:33:59

@maxval a gondolkodó birca: És természetesen az is hibás rendelkezés és erre nem az a jó válasz, hogy akkor más véleményeket is korlátozni kell, hanem azt a korlátozást is meg kell szüntetni.

Danubium 2014.02.09. 14:22:06

@nandras01: Mondd csak, neked ellenőrizte valaha is a joghatóság, hogy mire gerjedsz?

Képes egyáltalán ellenőrizni, hogy mire gerjedsz?

Ha nem (márpedig nem) akkor lehet, hogy a "melegeknek" mégsem a "melegségük" van jogilag megkülönböztetve, az egyenlősdi pedig nem erről szól, hanem egy ÉLETVITEL egyenjogúsításáról. Az meg se nem "veleszületett", se nem alapjog, se nem egyenértékű a férj-feleség viszonnyal.

www.hpa.org.uk/webc/HPAwebFile/HPAweb_C/1317137242739

www.cdc.gov/mmwr/preview/mmwrhtml/mm5937a2.htm?s_cid=mm5937a2_w

www.cdc.gov/hiv/pdf/statistics_hssr_vol_17_no_4.pdf

Szóval, akkor mi van jogtalanul diszkriminálva?

nandras01 2014.02.09. 15:09:45

@Danubium:
abban a pillanatban, amint -a többséget amúgy megillető módon- pl. házasságot akar kötni egy meleg a párjával,- ellenőrzi és tiltja.
életvitel lehet italozó, bűnöző, vagy éppen példás, de nem "meleg", mivel a "melegség" egy biológiai adottság, amely nem az egyén döntésének kérdése.

Danubium 2014.02.09. 15:16:49

@nandras01: "életvitel lehet italozó, bűnöző, vagy éppen példás, de nem "meleg", mivel a "melegség" egy biológiai adottság, amely nem az egyén döntésének kérdése."

A vonzalom nem adottság, hanem HAJLAM, egyszerűkém.
A "veleszületettségről" meg "biológiai elrendeltségéről" pedig már ezerszer bebizonyították, hogy hazugság, mégis tényként állítják a mozgalmárok.

www.worldpolicy.newschool.edu/wpi/globalrights/sexorient/twins.html

pluralsg.files.wordpress.com/2008/05/austtwins_baileydunnemartin.pdf

www.mygenes.co.nz/Change.htm

citation.allacademic.com/meta/p_mla_apa_research_citation/4/8/8/2/0/p488202_index.html

thechart.blogs.cnn.com/2012/06/29/are-men-sexually-fluid/

www.sciencedirect.com/science/article/pii/S0022103113000231

academia.edu/3288399/Perceived_Consequences_of_Hypothetical_Identity-Inconsistent_Sexual_Experiences_Effects_of_Perceivers_Sex_and_Sexual_Identity

www.bioportfolio.com/resources/pmarticle/183762/Stability-and-Change-in-Sexual-Orientation-Identity-Over-a-10-Year-Period.html

midus.wisc.edu/findings/pdfs/1153.pdf

Az ún. "szexuális irányultság" fogalmát 1862-ben találta ki Karl Heinrich Ulrichs, kifejezetten a farbamászás "hovatartozási alaptermészetként" való legitimálására, mintegy felmentésképpen az értelmes viselkedés alól.

Szellemiségében ugyanolyan, mint a romantikus korban divatos faji elméletek, a frenológia, és más baromságok.

Az LMBTQIAstb. identitás tehát gyk. egy szexuális fajelmélet.

nandras01 2014.02.09. 15:34:37

@Danubium:
ja, hogy egy idióta homofóbbal volt szerencsém társalogni?
én kérek elnézést...

Danubium 2014.02.09. 15:53:16

@nandras01:
"Idióta homofób": tudományos igényű kutatásokkal alátámasztva rámutat a melegjogi narratíva zagyvaságaira.

Szivárványfasiszta: "Idióta homofób!"

Én kérek elnézést, összetévesztettelek egy értelmes lénnyel.

nandras01 2014.02.09. 15:57:05

@Danubium:
azok a "tudományos igényű kutatások" pontosan annyira tudományosak, mint az augurok tevékenysége volt anno :)

nandras01 2014.02.09. 16:24:22

@Danubium:
annyira bírom a nyelvet, hogy fel tudjam mérni, hogy az, hogy milyen mértékű a különböző betegségek elterjedtsége a melegek között, semmiféle relevanciával nem bír a poszt által tárgyalt kérdésben.

Fedor · http://fedor.blog.hu/ 2014.02.09. 19:18:36

@DeMarco: "Úgy egyébként meg nekem nagyon tetszik a bevágott putyini törvény, nálunk is be kellene vezetni."

Egy percig se kételkedtem, hogy így vagy vele. tudod mit? Ha ennyire tetszik, akkor költözz oda. Viktorod úgyis elintézte, hogy újra ruszki tartomány legyünk, akkor meg már nem jobb a központban?

Tallono 2014.02.09. 21:58:13

Tetszik, ahogy megbélyegzed a Föld lakosságának 99%-át, akik elítélik a homokosokat, mert neked nem illik bele az ideológiai képedbe. Micsoda nagy demokrata vagy! A többség akarata mit számít! "Demokratikus országok"... Vicc! Esetleg pártokráciában senyvedő államok!

Az meg különösen szánalmas, hogy neked nem az számít, hogy valaki milyen jó sportoló, hanem az, hogy buzi legyen! Húzd le magad a wc-n!

DeMarco 2014.02.10. 00:10:35

@Fedor: És te miért nem költözöl olyan államba, ahol imádják a buzikat? Neked is jobb lenne, nekünk is...

Ha ennyire tetszik, akkor költözz oda. Ha meg nem, akkor próbáld felfogni és elfogadni, h a többség nem ért veled egyet és nem hajlandó semmilyen többletjogot adni a melegeknek. Ahogy a majmoknak sem adunk, csak azért, mert öt ujjuk van és meg tudják fogni a botot...
Sőt nem adunk a pedofiloknak, zoofiloknak, mutogatósaknak és más aberráltaknak sem. A rablókat, tolvajokat is börtönbe zárjuk, nem garázdálkodhatnak szabadon. A gyorshajtókat is megbüntetik. És még csak nem is szemetelünk...

Morál. Erkölcsi normák. A család szentsége, az ország alapfundamentuma.
Ismeretlen fogalmak számotokra és még csak nem is tanultok semmiből sem...

Tallono 2014.02.10. 10:30:19

És még annyit hozzátennék, hogy a Google, csak azért zabos Oroszországra, mert nekik van saját, jól működő keresőjük. Szóval ez csak üzlet. A Nyugat részéről meg politika csupán. Hiszen őket ugyanúgy felhasználják, mint a buzikat a fehér faj elkorcsosítására, csak ők még kapnak is érte egy kis pénzt...

Fedor · http://fedor.blog.hu/ 2014.02.10. 11:51:06

@Tallono: "Tetszik, ahogy megbélyegzed a Föld lakosságának 99%-át, akik elítélik a homokosokat"

Tudtam én, hogy hadilábon állsz a számokkal, de hogy ennyire :-)

"Az meg különösen szánalmas, hogy neked nem az számít, hogy valaki milyen jó sportoló, hanem az, hogy buzi legyen!"

Hol írtam én ilyet? Már megint a saját démonaiddal hadakozol...

Fedor · http://fedor.blog.hu/ 2014.02.10. 11:51:52

@DeMarco: Ja de unom már az ezerszer megcáfolt bullshitjeidet. Rohadt unalmasak.

DeMarco 2014.02.10. 13:21:15

@Fedor: Hát még nekünk milyen unalmas, h újra meg újra el kell mondanunk, bízva abban, h egyszer átjut a rózsaszín ködön és megértésre talál kicsiny elmédben. Miközben persze mindannyian tudjuk, h felesleges lefutni a köröket, mert az ég továbbra is kék és nem hupilila...

Fedor · http://fedor.blog.hu/ 2014.02.10. 13:26:00

@DeMarco: Ha már te is unod a saját hülyeségeidet, akkor minek nyomod? :-)

DeMarco 2014.02.10. 14:00:52

@Fedor: Mert külön kértél rá. :) A poszt is provokáló volt, de ha nem szólítasz meg, lehet elnézek felette...

Tallono 2014.02.10. 15:25:52

@Fedor: Kínában bűncselekmény 1,5/6, Indiában bűncselekmény 1/6, Afrikában szinte mindenhol bűncselekmény 1/6, Ázsia további részének nagy részén bűncselekmény vagy elítélendő 1/6, Dél-Amerikában elítélendő 1/6, A nyugati világ olyan 0,5 tesz ki jóindulattal., ahol habár nem bűncselekmény, de szerencsére a legtöbb helyen elítélendő. Akkor melyikünk is harcol a realitások ellen, és melyikünk él a való világban?

"A tiltakozásból mindenki a maga módján veszi ki a részét. A Google-t használókat pl. ma a fenti képernyő fogadja, Obama azzal provokál, hogy nyíltan meleg sportolókat delegált Szocsiba (...)."

A szövegkörnyezetből egyértelműen kiderül, hogy ezt te támogatod!

Fedor · http://fedor.blog.hu/ 2014.02.10. 15:59:22

@Tallono: 1. Tehát szerinted ez a világ 1%-a:

"A melegek és leszbikusok jelenleg házasságot köthetnek Argentínában, Belgiumban, Brazíliában, Dániában, Dél-Afrikában, az Egyesült Királyságban, Hollandiában, Izlandon, Kanadában, Norvégiában, Portugáliában, Spanyolországban, Svédországban, Új-Zélandon, Uruguayban, valamint Mexikóban Mexikóvárosban és Quintana Roo tagállamban, az USA számos tagállamában (Massachusetts, Connecticut, Iowa, Vermont, New Hampshire, New York, Washington, Maryland, Maine, Rhode Island, Delaware, Minnesota, Kalifornia, New Jersey, Hawaii, Illinois, Új-Mexikó és Utah valamint a fővárosában (Washington DC). Izraelben és Mexikó jelentős részén az azonos neműek ugyan nem köthetnek házasságot, de teljes értékű házasságnak ismerik el a külföldön, illetve a Mexikóvárosban és Quintana Roo tagállamban azonos nemű párok által kötött házasságokat.
Emellett számos ország bevezette a bejegyzett (regisztrált) élettársi kapcsolat intézményét (többek közt: Andorra, Ausztria, Csehország, Ecuador, Egyesült Királyság, Finnország, Írország, Kolumbia, Liechtenstein, Magyarország, Németország, Luxemburg, Svájc, Szlovénia, valamint az USA és Mexikó egyes államai). Ez vagy csak nevében különbözik a házasságtól (pl. Egyesült Királyság), vagy a házassághoz hasonló jogokat biztosít a feleknek, de mégsem teljesen azonos a házassággal (pl. Németország).
Ezen kívül több országban (Horvátország, Izrael, Brazília, valamint Olaszország és az Egyesült Államok egyes tartományai/államai) az azonos nemű párok de facto (pusztán tényhelyzeten alapuló, nem formális jogi aktussal létrejövő) együttélését (élettársi kapcsolatát) a különnemű párokéhoz hasonlóan elismerik"

http://hu.wikipedia.org/wiki/Azonos_neműek_házassága

Ami meg a magyar helyzetet illeti:

"A magyarok fele helyesli az azonos neműek élettársi kapcsolatának törvényes elismerését (...) A hazai lakosság négytizede egyetért azzal, hogy a melegek, leszbikusok örökbe fogadhassanak, vállalhassanak gyermeket."

www.ipsos.hu/site/a-magyarok-h-romtizede-t-mogatja-az-azonos-nem-ek-h-zass-g-t/

Szóval akkor melyikünk is harcol a realitások ellen, és melyikünk él a való világban?

Persze lehet at mondani, hogy a ruszkiknál, az araboknál meg Fekete-Afrikában nem ez a helyzet, de erre neked is csak azt tudom mondani, hogy akkor költözz oda, ha ezek az országok annyira tetszenek, én maradnék továbbra is a fejlett, demokratikus világgal egy közösségben.

"A szövegkörnyezetből egyértelműen kiderül, hogy ezt te támogatod!"

A te picike kis agyadban, ott. A sportnál persze, hogy az eredmény számít, pont, hogy azt mondom, hogy csak a teljesítményt nézzük, és senkit se érjen hátrány azért, mert egy kisebbséghez tartozik. Ennyi. A többit te látod bele.

Tallono 2014.02.10. 16:44:53

@Fedor: hu.wikipedia.org/wiki/Orsz%C3%A1gok_n%C3%A9pess%C3%A9g_szerinti_list%C3%A1ja

Adogasd szépen össze... Azt úgy megkérdezném tőled, hogy az általad felsorolt országokban a nép döntött erről a kérdésről vagy egy gépi vezérelt kormány? Ne ferdíts, attól, hogy bizonyos országokban nem büntetendő, attól még a társadalom túlnyomó többsége révén elítélendő. Például egy katolikus országban, mint Brazília.

Ipsos, haha... Menj végig az utcán és kérdezd meg, vagy hallgasd az emberek hétköznapi véleményeit a témában. Ja, azt nem akarod meghallani, csak ami a beteges elképzelésednek tetszik, azt.

Te húzz el oda, ahol ezt a fajáruló hozzáállást elfogadják. Szerencsére Magyarországon a túlnyomó többség még normálisan gondolkozik, hiába próbálja a média napi szinten tömni a fejét a mocsokságokkal...

"A te picike kis agyadban, ott. A sportnál persze, hogy az eredmény számít, pont, hogy azt mondom, hogy csak a teljesítményt nézzük, és senkit se érjen hátrány azért, mert egy kisebbséghez tartozik. Ennyi. A többit te látod bele."

Ezek szerint pedig, ha Obama nyíltan buzikat küldött, akkor hátrány érte a normális sportolókat. Tehát neked elvileg mellettük kéne kiállnod, de te inkább a devianciát választottad, és ostorozol egy népet, akik nem kérnek a buzikból. Beteg agyú vagy, de ezt eddig is mondtam neked, sajnos hiába...

maxval a gondolkodó birca · http://maxval.co.nr 2014.02.10. 18:44:20

@Fedor:

70 éve Európa 90 %-ában üldözték a zsidókat, tehát biztosan helyes volt ez.

Valójában persze az igazság és a jó nem többségi vélemlny klrdése. 20 éven belül egész Európában kesz homokos "házasság", majd a pedofília is dekriminalizálva lesz. A keresztények viszont nem hisznek a többség ízlésében, hanem ragaszkodnak Isten tanításához. Az istentelen törvények számunkra semmisek.

stoic79 · http://liberatorium.blog.hu 2014.02.10. 19:08:51

@maxval a gondolkodó birca: A pedofilia nem önkétességen alapul, azaz alapjogot sért (lásd még szex =/= nemi erőszak).

maxval a gondolkodó birca · http://maxval.co.nr 2014.02.10. 19:10:43

@stoic79:

Tudományosan álláspontod igazolhatatlan. A pedofíliát csak társdalmi konvenció miatt tekintjük rossznak.

Fedor · http://fedor.blog.hu/ 2014.02.10. 20:33:23

@maxval a gondolkodó birca: Ezt a provokációt is mennyiszer hallottam már... Persze attól még hülyeség.

maxwell, a fontoskodó birka · http://gyuloltellensegeink.blog.hu/2011/09/20/a_belgak_2 2014.02.10. 22:49:13

Miért provokálnak folyton a ratyik? Ha a homokosságuk fontosabb, mint a sport, akkor maradjanak távol Szocsitól és az olimpiától, lassúzzanak inkább valami San Franciscó-i buzibárban. Oda nem fog utánuk menni egy orosz zsaru sem.

maxval a gondolkodó birca · http://maxval.co.nr 2014.02.11. 08:11:48

@stoic79:

Elfogult pedofób-fasiszta vélemények szerint.

Simplicio 2014.02.11. 16:28:29

@DeMarco: "a többség betartja a 10 pontot"
A "ne paráználkodj" miatt neked se volt házasság előtt semmilyen kapcsolatod?
Milyen alapon tartod erkölcstelennek a melegeket, ha te sem tartod be a szexuális önmegtartóztatásról szóló törvényt? (Szerintem nyugodtan lehet házasság előtt is, de ha be akarod tarta(t)ni "akár tetszik, akár nem", akkor tessék következetesnek lenni.)
Egyébként miért épp a melegekre vonatkozó előírást akarod megtartani az ószövetségből és miért nem mondjuk a disznóhús tilalmát? De van még néhány érdekes példa, amit be lehetne tartani:
magankozugy.blog.hu/2010/01/21/tiz_kerdes_semjen_zsolthoz

Fedor · http://fedor.blog.hu/ 2014.02.24. 15:28:19

@maxval a gondolkodó birca: @Tallono: @DeMarco: Hű, gyerekek, most egy kicsit aggódni kezdtem az egészségi állapototokért :-)))

"Azok, akik zsigerből elutasítják az azonos neműek közötti párkapcsolatot, átlagosan két és fél évvel rövidebb ideig élnek. Legalábbis ez derül ki egy frissen megjelent amerikai tanulmányból."

divany.hu/ego/2014/02/24/utalja_a_melegeket_kosson_biztositast_a_szivere/

Tallono 2014.02.25. 01:46:30

@Fedor: Én adok két évet az életemből, ha újra pszichológiai, mentális deformációként a helyén kezelik a homoszexualitást és szeparálják a betegeket a társadalom többi részétől. Ezzel több tízezer normális élet lehetőségét tenném lehetővé, két év kis ár...

Fedor · http://fedor.blog.hu/ 2014.02.25. 14:19:33

@Tallono: Szóval két évet adnál azért, hogy tízezrek ne érezzék jól magukat a bőrükben, csak azért, mert neked nem teszik, hogy minek születtek.

Te tudod :-)

Tallono 2014.02.25. 19:41:47

@Fedor: Ott volt az a "ne érezzük" mielőtt módosítottad... Nocsak, nocsak, önbevallás? Tudtam mindig is... :D 1. Azzal, hogy deviáns viselkedésformát vesznek fel, azzal a társadalomnak, a környezetüknek, és a családjuknak okoznak lelki károkat. 2. A homoszexualitásnak 7-10%-ban van csak genetikai oka, de ezt már számtalanszor bizonyítottam... Azért, hogy a maradék 90% kapjon szakmai orvoslatot a pszichológiai agykárosodására és ezzel megszűnjön egy komoly társadalmi tehertétel, ami azzal jár, hogy ezeket a beteg embereket kezelje valahogy a lakosság, azért szívesen adnék két évet...

Fedor · http://fedor.blog.hu/ 2014.02.26. 06:45:25

@Tallono: Ott volt egy ELÜTÉS, amiről tudtam, hogy bele fogsz kötni, ezért javítottam. Így álnéven mi a fenének titkolnám, ha meleg lennék, mond?

A többi hülyeséged már unom. Bizonyítékok. Ja. Persze.

Fedor · http://fedor.blog.hu/ 2014.02.26. 12:37:17

@Tallono: Tessék itt egy térkép, hogy hol éreznéd te magad jól. Mondjuk szinte a nulla az átfedés köztük és az élhető országok között, de neked biuzos jó lesz mondjuk Szomália :-)

vs.hu/vilagon-ennyifele-buntetik-homoszexualitas-terkeppel-0226/
google.com, pub-2368870423120984, DIRECT, f08c47fec0942fa0