A miniszterelnök öletni akar
2015. május 08. írta: Fedor

A miniszterelnök öletni akar

killer_orban.jpg

A jobboldal folyamatosan gyilkosozta Horváth Ágnes minisztert az egészségügynek plusz pénzt hozó reform miatt (300 Ft-os vizitdíj, ha emlékszik még rá valaki), miközben nem halt bele senki. A reformot a FIDESZ visszacsinálta, sőt, súlyos milliárdokat vont ki az ágazatból, az orvosok és ápolók közül már csak a legelhivatottabbak maradtak az országban, és emberek halnak meg az utcán, mert nem ér oda a mentő a pár száz méterre lévő állomásról. 

De ez már nem lépi át a hívek ingerküszöbét. 

A jobboldal folyamatosan gyilkosozta Bajnait, mert egy gazda öngyilkos lett Hajdú-Bét tönkretétele miatt, miközben bírósági ítéletek sora mondta ki, hogy a csődhöz Bajnainak nincs köze, de ha még lenne is, nem lehetne felelőssé tenni egy összeomlott ember rossz döntésért. 2010 óta viszont a FIDESZ érdekében álló gyanús halálesetek sora borzolja az idegeket, és nem tudom, mekkora lenne a lista, ha összeállítanánk, hogy hány ember választotta kétségbeesésében a halált azért, mert tönkrement az élete a kormány valamelyik, mindenkin átgázoló intézkedése nyomán, mondjuk amikor komplett gazdasági ágazatokat szerveztek át egyik napról a másikra, családok alól kihúzva a talajt (nyerőautomaták, trafikok, stb.).

De ez már nem lépi át a hívek ingerküszöbét. 

Mint ahogy az se, sőt, valószínűleg nem kis részüknél helyeslésre talál, hogy Orbán a legalantasabb ösztönökre apellálva konkrétan embereket akar megöletni a népszerűsége érdekében, vagy legalább is a szokott cinikus módján megfogalmazva ezt sejteti (ismerve azonban habitusát, jó eséllyel komolyan is gondolja):

Orbán szokásos, pénteki reggeli rádiós interjújában arról beszélt, hogy ő az “Élet pártján” áll, és ha halálbüntetés nélkül meg lehet védeni az embereket, akkor nem kellenek kivégzések, de ha csak azokkal lehet megvédeni az embereket, akkor meg igen. Pár perccel korábban azért azt mondta, hogy ”sokan vannak, akik azt hiszik, hisszük“ hogy ha van halálbüntetés, akkor nagyobb a biztonság. Szóval azt hiszem inkább támogatja, de így kimondani azért nem meri.

Tehát nem érdekes, hogy minden statisztika azt mutatja, a halálbüntetés léte vagy nem léte nem befolyásolja a gyilkosságok számát. Nem érdekesek az erkölcsi szempontok (az állam ne legyen gyilkos az én nevemben). Nem érdekesek az uniós értékközösségből adódó kötelezettségeink. És nem érdeklik a kriminalisztikai érvek sem, hisz korábban már említette, hogy az a móri mészárlás tette a halálbüntetés hívévé, ami amúgy maga az egyik legfőbb érv ellene, lévén ott először egy (abban az ügyben) ártatlan embert ítéltek el, aki halálbüntetés esetén valószínűleg nem érte volna meg, hogy kiderüljön, tévedés történt.

 A magyar miniszterelnök azt szeretné, hogy a halálbüntetés visszakerüljön nemzeti hatáskörbe, hogy minden ország maga dönthesse el, hogy nála kivégeznek-e embereket vagy sem.

Szerintem ne álljunk meg itt, vezessük be újra az önbíráskodást, és adjunk kilövési engedélyt a menekültekre is.

Mert hogy ők is szóba kerültek:

Itt most nem szolidaritásra van szükség, hanem a törvények betartatására – nyomatékosította a miniszterelnök, aki szerint a bevándorlás megoldásának egyik eleme, hogy „meg kell semmisíteni az embercsempészek hajóit, és el kell kobozni azokat”. (...) Akiről kiderül, hogy valóban politikai üldözött, annak az erre vonatkozó szabályok szerint meg kell adni az európai tartózkodási jogot. De az eljárásokat már őrizetesként kell lefolytatni" – vélekedett a miniszterelnök. 

Az ehhez kapcsolódó, aljasan manipuláló nemzeti konzultáció persze már az uniós szövetségeseink körében is kiverte a biztosítékot:

„Ez Európa egyik legnagyobb problémája pillanatnyilag. Mindenki azon gondolkodik, hogy lehetne legalább enyhíteni a helyzeten. De soha nem jutna eszébe senkinek összekötni a terrorizmust és a bevándorlást, csak a szélsőjobboldali pártoknak” – mondta egy forrásunk. Egy nettó befizető tagállam – azaz amelyik Magyarországgal ellentétben többet ad az EU kasszájába, mint amennyit támogatásként kap – egyik vezető diplomatája egyenesen úgy fogalmazott: „Orbán Viktor ne az én adómból csináljon Magyarországon szélsőjobboldali politikát”.

Tehát pallosjog, és internáló táborok, ezekkel kívánja Orbán megoldani Magyarország gondjait. Fel nem foghatom, hogy miképp süllyedhetett ennyire mélyre az embertelenségbe egy valamikor régen még értelmesnek tűnő ember. 

Sejthető persze, hogy csak a kormány számára kínos ügyekről próbálja ezzel elterelni a témát és a Jobbik egyre dagadóbb vitorlájából próbálja kifogni ezekkel a szelet, de komolyan annyira elvesztette a kapcsolatot a valósággal, hogy nem jön rá, teljesen kontraproduktív, amit csinál?

Az egész ország tragédiája, ha így van. Márpedig nagyon úgy tűnik.

"Tehát pallosjog, és internáló táborok, ezekkel kívánja Orbán megoldani Magyarország gondjait. Fel nem foghatom, hogy...

Posted by Kötöttségek nélkül on 2015. május 8.

A bejegyzés trackback címe:

https://fedor.blog.hu/api/trackback/id/tr387441118

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: Mandiner blogajánló 2015.05.08. 18:00:04

Ezt a posztot ajánlottuk a Mandiner blogajánlójában.

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

DeMarco 2015.05.08. 12:31:21

Ilyenkor mindig elgondolkodom, hogy ezt a sok ökörséget súgja valaki, vagy mind saját kútfőből érkezik?

Csak hogy a legegyszerűbb ténnyel kezdjük. A liberókat rommá verték Angliában is, a támogatottságuk minimálisra csökkent. Nem mintha ezen meglepődnénk... De akkor mire föl is pattogsz a nulla támogatottságoddal???

Megint kevered a szezont a fazonnal. (Direkt persze).

1. A 300 forint nem hozott több pénzt, mert ugyanazzal a lendülettel megkurtították a háziorvosok támogatását. De ami még fontosabb, a 300 forint bújtatott ADÓ fejében az égvilágon semmilyen plusz szolgáltatást nem eszközöltek, még egy halvány reformot sem, hacsak a kórházbezárásokat nem vesszük reformnak, hogy rohadt volna le a keze annak, amelyik aláírta. És ami még ennél is fontosabb, a 300 forint csak a bevezető áracska volt, amit aztán szépen emelgettek volna felfelé szorgalmasan évről évre.

2. Ágikára a mai napig mélységesen haragszom, minden eső előtt, amikor beveszem az algopyrint, amiért állandóan le kell másznom és végigülnöm a sort a rendelőben. Remélem lesz még fájdalma egyszer, amire, ha gyógyszert kér, azt mondják neki, h NINCS bazzmeg, szenvedjél... Remélem éjjel-nappal csuklik, mert biztosan sokan emlegetik...

3. Mindazonáltal a probléma ettől még valós és igenis beszélni kellene az egészségügyi dolgozók és mentősök problémájáról és valahogy meg kell oldani a forrásokat egy normálisabb fizetésre. Sajnos mindegyik ágazatban mélyen az eu átlag alattiak a keresetek, ez köztudott. Ugyanakkor a kifizetetlen túlórák és pótlékok elmaradása miatt rendszerszintűvé vált a probléma, komplett mentőcsapatok nem hajlandóak felvenni a munkát, ezért nem ér ki időben a mentő, mert nincs személyzet, aki kimenne. Gyakorlatilag nyílt eutanázia folyik, ahol nap, mint nap dönteni kell, hogy kiért érdemesebb odamenni és kiért nem. Vagy egyszerűen több beteget tuszkolnak be a mentőbe, az egyiknek ülve kell kibírnia... Hatalmas területekre csak 1 autó van készenlétben, fizikailag is lehetetlen odajutni mindenhová.

4. Sokszor leírtuk már, de akkor ezredszer is: Attól még, hogy valakit nem ítélnek el valamiért, még egyáltalán nem biztos, hogy el sem követte azt, amivel megvádolták, legfeljebb nem lehetett rábizonyítani, vagy volt pénze (miből?) kifizetni a legjobb ügyvédeket. Vagy addig tologatják a pert, hogy lejár a büntethetőség ideje. Al Caponét is adócsalásért tudták csak lecsukni végül... Két sorral lejjebb már a móri esetben a bíróság orbitális tévedésével érvelsz, de az persze már fel sem merül benned, hogy máskor is tévedhettek...

5. Speciel én támogatom a nyerőautomaták kiszorítását, mert sokkal több család életkörülményeit rombolta le a gépekbe dobott fizetés, mint akik üzemeltették őket. Ahogy szintén támogatom a cigaretták kiszorítását is a lehető legtöbb helyről. Legfeljebb a trafikpályázatok elbírálásának módját kifogásolom.

6. Halálbüntetés: Ha népszavazás lenne a kérdésben, akkor szerinted mi lenne az eredmény? Én halálbüntetés párti vagyok, van az az eset, amikor szükséges lenne és bizony lenne visszatartó ereje is. Ölték már meg közeli ismerősömet, brutálisan. Sok év telt el, ott rohad a börtönben, de nem érdemli meg az életet az, aki másoktól ilyen durva módon vette el. Amerikában a demokrácia hazájában is van halálbüntetés és továbbra is alkalmazzák ezt a büntetési módot.

7. Olyan biztos vagy benne, hogy a nemzeti konzultáció az előre megírt válaszok ellenére sikertelen lesz? Ha itt is lenne népszavazás, akkor nem ugyanaz lenne az eredmény? Komolyan azt hiszed, hogy a magyarok szeretnének egy párizsi terrorcselekményt itthon is?
Vicces, hogy úgy kezdted, hogy panaszkodsz az egészségügyi helyzetre, majd lejjebb, meg azért siránkozol, hogy nem tárt karokkal fogadunk még több ellátásra szoruló embert, miközben még azokat sem tudjuk ellátni, akik magyar állampolgárok és itt élnek. A munkáról nem is beszélve, amikor eleve egy-kétmillióval kevesebb munkahely van az országban, mint kellene, akkor miért kellene még rosszabb helyzetbe kerülni a migránsokkal? Voltál te az olaszoknál? Komolyan azt szeretnéd látni, mint Rómában, vagy a tengerparton? Öt méterenként egy néger árus, egy batyuval, amint ugyanazt a kínai sz..t árulja és tukmálja rád? Nincs nekünk saját problémás kisebbségünk, kell még több?
Most még tranzitország vagyunk, de meddig lesz így? A legtöbb nyugati ország már keménykedik és azon dolgoznak, hogy minimalizálják a bevándorlók számát, amit már nem is csak helyben akarnak megoldani, hanem már magukat az induló hajókat akarják kilőni.
Pedig ez még csak a kezdet, két évtized múlva ha megemelkedik a tenger és beljebb, feljebb kell költözni és sok helyen elfogy az ivóvíz, még nagyobb népvándorlás fogja kezdetét venni. De már nincsenek üres területek, benépesíteni való táj, csak egymásra torlódás lesz. Minden államnak magának kell eldöntenie, hogy mekkora a befogadóképessége, hány embert tud felszívni és mikor rakja ki a megtelt, vagy ideiglenesen megtelt táblát a határra.

DeMarco 2015.05.08. 12:35:09

Neked persze ez tragédia, mint minden ami a magyar nép védelmét és fennmaradását szolgálja, minden hazafias, patrióta cselekedet.
Neked a nyitott határú, totál multikulti dekadens katyvasz tetszik, ahol feloldódik és eltűnik a magyar nép.

Világos. Csak akkor miért kéred ki folyton magadnak ezt, érthetetlen.

Fedor · http://fedor.blog.hu/ 2015.05.08. 14:21:57

@DeMarco: nincs most kedvem ezerszer lefolytatott vitákat újrakezdeni, és ezerszer megcáfolt hülyeségeket megcáfolni.

Egy dolog talán: Legyél rá büszke, hogy Angliában is az idegenellenesség győzött, örülhet neki a rengeteg ott élő magyar, aki Orbán elől menekült oda.

Fedor · http://fedor.blog.hu/ 2015.05.08. 14:26:48

@DeMarco: Na tessék, ennek tapsikolsz:

"Egy belvárosi élelmiszerbolt pénztáránál történt, ahova minden nap vásárolni járunk a 10 hónapos fiammal. Kártyával próbáltam fizetni, de valami technikai zűr lehetett, mert azt írta ki, hogy a bank elutasítja a tranzakciót, holott volt pénz a számlámon és a kártya is érvényes volt. Megpróbáltam újra beütni a PIN kódom, de akkor már szép sor torlódott fel mögöttem, és egy öltönyös angol úr, aki a legtürelmetlenebb volt, hangosan el kezdte mondani:

"Biztos nem kapták meg a segélyt! Mert ezek az emigránsok mind segélyen élnek. Idejönnek, segélyt kérnek és közben betegséget terjesztenek. AIDS-esek! Ők is mind, meg a gyerekeik is..."

A mögötte álló idős angol nő eddig csak bólogatott, de aztán ő is rákezdte: "Az emigránsok mind patkányok, beteg patkányok, haza kell őket zavarni a saját országukba, mert ez itt Anglia..."- és közösen folytatták a szapulást.

Akkor már remegő kézzel harmadjára is megpróbáltam fizetni a bankkártyámmal, hiszen nem volt nálam készpénz, de nem sikerült. A kisfiam a babakocsiban nem értette, miért kiabál a bácsi, és látszott rajta, hogy hamarosan eltörik a mécses, engem is a sírás kerülgetett. Végül eszembe jutott a pánik közben, hogy van magyar bankkártyám is, így gyorsan fizettem azzal.

Forrt bennem a düh, hogy kiosztom őket, de nem akartam, hogy a babám még jobban megijedjen, így inkább eltűntünk az üzletből.

Az egész jelenet kb 10 percig tartott, és ezalatt senki, de senki nem szólalt meg a védelmünkben. Nem hívtak biztonsági őrt vagy rendőrt, semmi...kb 15 ember síri csöndben végighallgatta, hogy beteg emigráns patkányok vagyunk, es takarodjunk haza... Miért nem védtek meg?! Az indiai pénztaros vagy a lengyel árufeltöltő?

Talán mert az elmúlt hetek választási kampánybeszédeiben szinte kivétel nélkül szidták az emigránsokat. Elhangzott az is, hogy az évente regisztrált több ezer új AIDS-es beteg 60% nem brit.

Miért mondana az egyszerű angol halandó mást, ha azt hallja a vezetőitől, hogy az európai uniós bevándorló élősködő?!?!"

angliaimagyarok.hir24.hu/angliai-magyarok/2015/05/08/magyar-anyat-alaztak-meg-londonban-az-emigransok-mind-aids-es-patkanyok/

DeMarco 2015.05.08. 14:45:49

@Fedor: "nincs most kedvem ezerszer lefolytatott vitákat újrakezdeni"

Te kezdted...

Furcsa vagy azért. Hozol egy példát, amivel tökéletesen igazolsz engem. Cáfolnod kellene, nem megerősíteni. Nem mintha tudnál cáfolni, de legalább megpróbálhatnád...

A kivándorlók egy része tényleg a segélyért megy, ahogy itthon is hozzászoktatták őket a ballib kormányok, azt keresik kint is. Ingyen ebédet. Egy másik részét meg az emberkereskedők csalják ki és adják el őket szexrabszolgának. Még jó, hogy a migráns rabszolgákból lesznek a beteg aids-esek, ahogy elkapnak minden sz.t az ügyfelektől.
Ez egy nagyon jó példa arra, hogy a helyben lakók nem igazán kedvelik a bevándorlókat, mert ők sem hülyék, nagyon is jól tudják, hogy olcsóbban dolgoznak, mint amennyit nekik kellene fizetni, így lenyomják a fizetéseket és rontják a megélhetést. Ott is van munkanélküliség, rend, törvények, amiket be kell tartani és nagyobb prioritást kellene kapniuk.

Elhiszem, hogy számodra a valósággal való találkozás és az utca emberének véleménye újdonság és megbotránkoztatónak hat, de a többség megérti az e mögötti vélemény mögött húzódó okokat, mi meg főleg, akiknek bőven van tapasztalatunk a segílykéken (is) élő nemzetiség visszásságain.

DeMarco 2015.05.08. 14:48:28

@DeMarco: Amúgy meg ha már London... ugye tudod, hogy vannak olyan kerületek, mint nálunk (is), ahol soha nem állnak meg a turista buszok? Nem egy életbiztosítás...

Toportyán Zsóti 2015.05.08. 16:57:12

1000 szám öli a magyart már régóta ollan sikeres az egészségügyi reformja,aki ezt nyilvánosságra hozta annak repülnie kellett!Nekik csak a jóhírek kellenek.

csak egy néző 2015.05.08. 20:26:55

Orbán Viktor:
"A gazdasági bevándorlás rossz dolog Európában, nem szabad úgy tekinteni rá, mintha annak bármi haszna is lenne, mert csak bajt és veszedelmet hoz az európai emberre, ezért a bevándorlást meg kell állítani, ez a magyar álláspont"

Egy héttel később

Orbán Viktor:
"Több millió bevándorlót kellene befogadnia Magyarországnak a következő öt évben, mert így tudja biztosítani a gazdasági növekedés ütemét - jelentette ki tegnap Orbán Viktor kormányfő. A társadalom elöregedésétől egész Európában tartanak."

nem kicsit hülye ez a felcsuti suttyó. Ráférne már egy újabb kúra azon a klinikán.

csak egy néző 2015.05.08. 20:28:56

@DeMarco:
Csak annyit kérdeznék, hogy dolgoztál e már Angliában és most feketemunkára gondolok?

Rudi Kató 2015.05.08. 20:38:45

A libajnai tolvaj nkezein legkevesebb 9 ember halála szárad ami bizonyított tény! A horvát-balogh páros ámokfutásán pedig több száz ember halála köthető a finanszirozás elvétele miatt! Soha nem változtokn meg a csillagokat is lehazudjátok az égről!

zobod 2015.05.08. 20:55:39

Miért alantas ösztön az, hogy a rá gyújtott házból kimenekülő öt éves kisfiút lesből agyonlövő pszichopatát inkább fel kellene kötni, mintsem hogy évtizedekig tartsuk elzárva iszonyat magas költségen?

(írhattam volna más példát, ároktői banda, Cozma gyilkosai, stb de direkt olyan bűncselekményt választottam, ami rasszizmussal nem vádolható összefüggésben teszi fel el a kérdést)

tralalala 2015.05.08. 21:07:14

"A miniszterelnök öletni akar"

:D Hát demagógiáért te se mész a szomszédba :) látom a kommentekben már kiosztottak, kár hogy lájkolni nem lehet :)

2015.05.08. 21:07:39

Az a baj ebben az országban hogy innen meg már csak egy lépés lesz az, hogy ellenzéket is golyó általi halálra ítéljék a kormány hatalmi emberei . Illetve egy lépés hogy majd nem csak a gyilkosságokért fog járni a halálbünti, hanem mondjuk mert valaki szembe akar úszni az árral .Kikiáltják hazaárulónak azt mehet a kötélre .

Jules Verne (törölt) 2015.05.08. 21:20:25

"Orbán a legalantasabb ösztönökre apellálva konkrétan embereket akar megöletni a népszerűsége érdekében"

Ekkora szart még nem olvastam Tőled, Fedorka. Először is a gyilkosok nem emberek, mert ha azok lennének, akkor nem vennék el mások életét (az előre megfontolt szándékkal gyilkoló vadbarmokra gondoltam). Másrészt a gyilkost a bíróság ítélné halálra, nem Orbán.
Nem védeni akarom, mert szerintem ő is megállna a sámlin, csak arra hívom fel a figyelmed, hogy szarul fogalmaztál. Igen, én is halálbüntetés-párti vagyok és ha kell, akár önkéntes alapon segítenék lámpavasra húzni például egy gyerekgyilkost.

Fedor · http://fedor.blog.hu/ 2015.05.08. 21:26:32

@zobod: Mert akkor nem vagyunk jobbak náluk.

Fedor · http://fedor.blog.hu/ 2015.05.08. 21:29:44

@Jules Verne: A gyilkosok is emberek, és nem akarok lesüllyedni a szintjükre azzal, hogy én is a halálukat akarom. Te halálbüntetés-párti vagy. Én meg nem. Ettől még nem lesz szar, amit mondok, csak mást gondolok, mint te.

Nemzeti konzumtáció (törölt) 2015.05.08. 21:36:43

@Fedor: ne aggódj e pár örjöngő trollon. én pl. teljesen egyetértek veled.

dr. jenőke (jenőke) 2015.05.08. 21:40:05

Szent István Király Dekrétomainak Második Könyve

7. Fejezet a vasárnap megtartásáról, hogy a munkának szünete legyen

Tehát, ha pap vagy ispán, vagy más keresztyén ember vasárnapon találna munkában valakit, akárki legyen, üzzék el a munkától.
1. § És ha ökörrel dolgozott, vegyék el ökrét és adják ételül a vár népének.
2. § Ha pedig lóval, vegyék el lovát, melyet a gazdája ökrön váltson meg, ha kedve tartja; és azon ökröt egyék meg, a mint mondtuk.
3. § Ha valakit egyéb szerszámokkal találnak, vegyék el szerszámait és ruháit, melyeket bőrén váltson meg, ha akar.

13. Fejezet az emberölésről, először is, ha történetből esik

Ha valaki történetesen öl meg valakit, tizenkét arany pénzt fizessen és bőjtöljön, mint a kánonok rendelik.
1. § Ha pedig szabad ember a szolgáját öli meg valakinek, adjon más szolgát érte, vagy árán váltsa meg és bőjtöljön a kánonok szerint.

16. Fejezet a szándékos emberölésről

Ha valaki haragra gerjedvén és felfuvalkodván kevélységgel, szándékos emberölést követ el, tudja meg, hogy száztiz arany pénzt fizet érte, a mint a mi tanácsunk végezte.
1. § Ebből ötvenet a király kincstárába vigyenek, a más ötvenet adják a rokonoknak, tize pedig az itélőbiráké és közbenjáróké legyen. És maga a gyilkos bőjtöljön a kánonok rendelése szerint.

...és így tovább...

STIRLITZ 2015.05.08. 21:40:29

Eleinte úgy tűnt: Orbán nagyon ravasz módon gumicsontként dobja be ezt a halálbüntetés ügyet, hogy elterelje vele a figyelmet az ezernyi Fideszes disznóságról, korrupcióról, adóügyről és brókercsalásról. Aztán kiderült, hogy a többség gyorsabban kapcsolt, mint a Fideszben várták, és közismertté vált a tény: a halálbüntetés nem vezethető be, csak ha kilépünk az EU –ból. Nagyon szépen elmagyarázta ezt neki az Európai Parlament elnöke, Martin Schulz is egy április 30-i telefonbeszélgetés alkalmával. (Ahogyan Barroso is kimondta: "aki bevezeti a halálbüntetést, távozzon az EU -ból")
Folytatás: nemhiszemhogy.blog.hu/2015/05/08/szoljon_mar_neki_valaki_nem_vezetheti_be_a_halalbuntetest_ha_eu_tag_akar_maradni

Fedor · http://fedor.blog.hu/ 2015.05.08. 21:41:55

@DeMarco: "Hozol egy példát, amivel tökéletesen igazolsz engem."

Miben is? Hogy egy dolgozó, nem segélyből élő embert a politikai uszítás hatására aids-es csalónak tartanak? Ez hol igazol téged? Elég furán vagy bekötve.

"Ez egy nagyon jó példa arra, hogy a helyben lakók nem igazán kedvelik a bevándorlókat"

A vicces egyébként az, hogy ezt megosztottam a Facebook-on is, és ott meg sokáig kint élő kommentelők azzal torkoltak le, hogy kizárt, hogy ilyen történjen Angliában, mert még csak hasonlót se tapasztaltak, csak toleranciát és kedvességet, tehát szerintük felültem a fideszes propagandának, amely magyarokat ilyen sztorikkal akar rávenni arra, hogy hazatérjenek.

"Elhiszem, hogy számodra a valósággal való találkozás és az utca emberének véleménye újdonság és megbotránkoztatónak hat, de a többség megérti az e mögötti vélemény mögött húzódó okokat, mi meg főleg, akiknek bőven van tapasztalatunk a segílykéken (is) élő nemzetiség visszásságain."

Na ezt biztos nem nekem írtad, hanem a kommenteket olvasóknak, akik esetleg nem tudják rólam, hogy hol élek, és milyen környezetben. Mert hogy te nagyon jól tudod, hogy nem elefántcsont-toronyból szórom az észt, hanem csak egy átlagember vagyok Kőbányáról, egy társasházból, aki napi kapcsolatban áll cigányokkal.

2015.05.08. 21:46:39

@Fedor: Szerintem sem kéne megölni őket, elég lenne egy apró szigeten kitenni mindet a Jeges tenger közepén.
Aztán rábízni Isten szeretetére .
Akkor nem kellene ölni senkinek sem ..)

Nemzeti konzumtáció (törölt) 2015.05.08. 21:55:07

@Fedor: csak amolyan szófordulat volt, meg dühít is egy kicsit, hogy ennyi ostobaság gyűlik össze a halálbüntetés-témában.

Aranyi Gábor 2015.05.08. 21:55:10

@Diorella Queen: Hülye vagy. A "demokráciákban" az előre megfontolt szándékkal, aljas indokkal, különös kegyetlenséggel elkövetett gyilkosságokért szabnak ki halálbüntit. (Egyem a liberó édesanyádat roston sütve, Hencegnő/Sirálynő!) Kicsit szűkebbre lesz véve a zeus(z) döntnökök arca, ha az ángliusok betartanak nekik.... Cameronnal nem lehet szórakozni, tudod, DÁVID... A vót-eurokomcsiknak meg tényleg kuss legyen!

balfa 2015.05.08. 21:59:07

egy paks2-es típusú hazaárulásért azért járhatna kötél

Jules Verne (törölt) 2015.05.08. 22:16:28

@Fedor: "A gyilkosok is emberek"

Gratulálok! A Te felfogásod szerint minden ember gyilkos, ezek szerint. Köszi!

Jules Verne (törölt) 2015.05.08. 22:23:29

"a móri mészárlás tette a halálbüntetés hívévé, ami amúgy maga az egyik legfőbb érv ellene, lévén ott először egy (abban az ügyben) ártatlan embert ítéltek el"

Nagy ügy... nem volt annyira ártatlan a csóka, de tévedni emberi dolog.

Brix 2015.05.08. 22:46:14

Soha nem szabad többet visszaállítani a halálbüntetést Magyarországon. Európát éppen azért tisztelik, mert kulturális, erkölcsi és jogi szinten felette áll a világ többi részének, beleértve az USA-t is.
Sajnos, a világgazdasági válság és a globalizáció pusztítú hatása több tízmillió munkanélkülit teremtett Európában , ami lehetővé tette a szélsőjobb rég nem látott előretörését.
A szolidaritás, a tolerancia és a humanizmus helyett, az antiszociális viselkedés, xenophóbia , rasszizmus járványszerű terjedésben van egész Európában, aminek köszönhetően a hagyományos jobboldal ,de már a balodal is fasisztodi eszméket kezdett vallani.
A politikusok mindent megtesznek, hogy hatalomban maradhassanak , és ahelyett hogy a kezeljék az egyre növekvő társadalmi egyenlőtlenségeket, inkább gyűlöltet szítanak a legelesettebb társadalmi csoportok ellen.
Orbán Viktor , ahelyett hogy államférfiként viselkedne, minden adandó lehetőséget kihasznál - legyen szó páriizsi terrorcselekményről, tengerbe fulladó bevándorlókról vagy gyilkosságról- hogy felkorbácsolja az emberek félelmeit és előhívja a negatív ösztöneket és ezeket valamilyen , megajánlott populista lózunggal a maga népszerűség-növelésére fordítsa

labrabbit 2015.05.08. 22:57:22

2.5 éve élunk Angliában és soha nem tapasztaltunk idegengyuloletet. Bármilyen hihetetlen, még a UKIP sem radikális vagy xenofób egy átlagos magyar polgárhoz képest. Keményen dolgozó brit kisemberek, kollegak es baratok megnyugtattak minket, választások elott mindig eljtszák ezt. Egyébként itt teljesen mást takarnak a politikai címkék, pl. a konzervatívoknak semmi kozuk unortodoxia 'konzerv-keresztény-polgári' értékrendjéhez. Cameron alatt engedélyezték a melegházasságot, a királyno aláírta és pont senkit nem érdekel, pl. Mostanában az eutanáziával foglalkozik a parlament, halálbuntivel nem.

miketbeszéltek 2015.05.08. 23:28:13

Szezont a fazonnal keverni mindkét oldal sajátossága. A kedves posztszerző folytathatná még a demagógiát olyan kijelentésekkel, hogy pld. : a rendőrök szolgálati fegyvere a bizonyíték arra, hogy a rendőrség (=Orbán Viktor) ölni akar. Vagy: a honvédség fegyverzetének a modernizációja egyenlő azzal, hogy a honvédség ölni akar. Nem igaz, hogy nem tudjátok felfogni a különbséget a gyilkosság, és a hatóság törvényes erőszak-intézkedései között! Jut eszembe: a szélsőliberálisok szerint gyilkolni csak az emberi magzatok tízezreit lehet, az ugyebár "anyai jog"!
-De a rudikatós demagógia is méltó ellenfele ennek! Árt az országnak, és éppen elég impotens a baloldal anélkül az eszetlen, mitologikus főgonosz-gyártás nélkül is, amit műveltek! Az egészségügyből milyen forrás-kivonás, mennyi osztálybezárás történt Orbán alatt is! Csak most nem kürtöli senki sem tele a médiát a mentőben elhunytakkal! -Bajnai megbocsáthatatlan főbűne valójában az, hogy esélyes kihívója lehetett volna Orbánnak. Így nincs az a hazugság, amit száz cáfolat után is ne mantráznának vele szemben. A magyar meg tényleg birka: a rágalmazót jutalmazza....A földmutyi vérlázító módon vette el szándékosan a megélhetést a mezőgazdaságből élőktől, hogy Fidesz-hű, földet korábban csak virágcserépben látók, vagy milliárdos oligarchák kapják meg azt. Ezt védeni=fanatikus vallásos Orbán-hit!

Arthur Bloch 2015.05.09. 05:31:35

A vélemény kimondása mindig legyen szabad- no persze a vélemény a legjobb minősítő az a dott emberkére ! De elgondolkodtató G.Hauptman megállapítása : "A jellemed éppúgy a sorsod,mint ahogy a sorsod a jellemedé..." avagy egy magyar mondás igazsága is ide illik: ki mint él, - úgy ítél !!!-

DeMarco 2015.05.09. 06:55:19

@csak egy néző: Sehol a világon nem dolgoznék feketén, itthon sem, de szerencsére nem is szorulok rá. Ahogy nem vállalok olyan munkát sem, ahol minimálbérre akarnának bejelenteni és zsebbe fizetnék a többit. Úgy általánosságban azt díjazom, ha az alapbérem tükrözi a valós béremet.
De voltam Angliában többször is és vannak barátaim, akik ott is alapítottak sikeres cégeket.

estónia 2015.05.09. 07:22:14

Amikor az előttem véleményt nyilvánítok lakóhelyén egy menekülttábort akarnak létrehozni akkor van ám felzúdulás. Félünk! Féltjük a gyerekeinket! Meg fog szaporodni a bűnözés az erőszak , elveszik a munkát előlünk és sorolhatnám tovább mi mindent kitalálnak csak ne a szomszédjukba telepítsenek egy befogadó állomást. Miét pont ide? Miért nem máshova? Elértéktelenedik az ingatlanom értéke ha ide jönnek. Szóval rögtön nem lesz olyan értékes ez a nagy büdös nagy demokrácia a bevándorlókkal szemben.
A Magyar embernél képmutatóbb nem létezik.
A halálbüntetés? Gondolom a blog írója egy kényelmes kertvárosi vagy lakóparki környezetben él ahol szép csendben ül a langyos vízben. Fogalma sincs mi az ,hogy erőszak. Ha egy csirke nyakát el kellene vágni akkor elsápadna.
Pedig a sokszor brutális erőszak jelen van és brutális erőszakra egy határ elérése után csak erőszakkal lehet reagálni. Honnan tudja ez a sok okos ember,hogy nincs visszatartó ereje a halálbüntetésnek? Mert ezt divatos mondani? Elmondanám ,hogy aki felett ott lebeg a lehetőség,hogy kivégzik az nagyon be van sza...va és bármit megtenne csak ne lógassák fel. Retteg és félnek azok is akik potenciálisan veszélyeztetve vannak a kivégzés által.
Igenis állítsák vissza a halálbüntetést!!!!

Fedor · http://fedor.blog.hu/ 2015.05.09. 16:48:49

@Jules Verne: B+, ezt milyen logikai bakugrással következtetted ki?

Fedor · http://fedor.blog.hu/ 2015.05.09. 16:49:49

@Jules Verne: "Nagy ügy... nem volt annyira ártatlan a csóka, de tévedni emberi dolog."

Ítéljenek el téged ártatlanul halálra, és akkor beszélgessünk el erről újra...

Fedor · http://fedor.blog.hu/ 2015.05.09. 17:00:37

@miketbeszéltek: "A kedves posztszerző folytathatná még a demagógiát olyan kijelentésekkel, hogy pld. : a rendőrök szolgálati fegyvere a bizonyíték arra, hogy a rendőrség (=Orbán Viktor) ölni akar. Vagy: a honvédség fegyverzetének a modernizációja egyenlő azzal, hogy a honvédség ölni akar. Nem igaz, hogy nem tudjátok felfogni a különbséget a gyilkosság, és a hatóság törvényes erőszak-intézkedései között!"

Ez erős csúsztatás. Vannak esetek, amikor mások élete védelmében nincs más megoldás, mint a fegyverhasználat (kevesebb, mint páran szeretnék, de sajnos előfordulhat). Ezért van fegyvere a rendőröknek és a katonáknak. De egy bírósági tárgyalás nem ilyen eset. Egy halálos ítélet nem más, mint legalizált vérbosszú. Szeretném azt hinni, hogy ebből a barbárságból már ki fele megy az emberiség. Orbán viszont pont az ellenkező irányba tart, és majdnem mindegy is, hogy számításból vagy meggyőződésből.

"Jut eszembe: a szélsőliberálisok szerint gyilkolni csak az emberi magzatok tízezreit lehet, az ugyebár "anyai jog"!"

Az abortusz szükségintézkedés. Senkinek sem öröm, és csak szigorú szabályok között lehet véghezvinni. Orvosilag meg van határozva, hogy mikortól számít az embrió többnek, mint egy sejtcsomó, onnan már nem is lehetséges, és ez jól van ez így. Én személyesen egyébként személyesen azon vagyok, hogy minden gyerek megszülethessen, de el tudom fogadni, hogy lehetnek olyan élethelyzetek, amelyek erre kényszeríthetnek egy anyát.

Amúgy meg az abortuszt egy már valóban élő személy életének elvételével párhuzamba állítani, még nagyobb csúsztatás, mint a fenti.

Fedor · http://fedor.blog.hu/ 2015.05.09. 17:01:26

@miketbeszéltek: Ja igen: "Bajnai megbocsáthatatlan főbűne valójában az, hogy esélyes kihívója lehetett volna Orbánnak."

Ebben teljesen egyetértünk.

Fedor · http://fedor.blog.hu/ 2015.05.09. 17:04:56

@estónia: "Gondolom a blog írója egy kényelmes kertvárosi vagy lakóparki környezetben él ahol szép csendben ül a langyos vízben. Fogalma sincs mi az ,hogy erőszak. Ha egy csirke nyakát el kellene vágni akkor elsápadna."

A blog írója Kőbányán él, egy teljesen átlagos társasházban, de élt már ugyanitt panelben is 10 évig. Szerinted milyen tapasztalataim vannak? És persze voltak vidéki nagyszüleim is (egy hevesi faluban, csak hogy tovább fokozzam), akinél heteket töltöttem el nyaranta gyerekkoromban, szóval nem hogy egy csirkenyak elmetszése, de még a disznóvágás se újdonság számomra, hidd el.

Fedor · http://fedor.blog.hu/ 2015.05.09. 17:14:15

@estónia: "Honnan tudja ez a sok okos ember,hogy nincs visszatartó ereje a halálbüntetésnek? Mert ezt divatos mondani?"

Vannak erre vonatkozó kutatások, amelyek egyértelműen erre az eredményre jutnak. De elég megnézned a magyar gyilkossági statisztikákat: a rendszerváltozás előtt nagyjából stagnált a számuk, pedig volt halálbüntetés. A rendszerváltáskor eltörölték, ezután átmenetileg egy kicsit megugrott (akkor minden zavaros volt pár évig), majd meredeken csökkenni kezdett, tendenciaszerűen, és most olyan alacsony, mint még soha, és jóval alacsonyabb, mint akkor, amikor még volt halálbüntetés. Szerinted akkor van összefüggés, vagy ennél azért egy kicsit bonyolultabb dologról beszélünk, amit nem lehet ennyire leegyszeűsíteni?

miketbeszéltek 2015.05.09. 19:45:04

@Fedor: "Orvosilag meg van határozva, hogy mikortól számít az embrió többnek, mint egy sejtcsomó" Nem akarom szétoffolni a topicot, csak a szélsőlibsi élet-védelem következetlenségére akartam felhívni a figyelmet. Nem akarlak elszomorítani, de nem tudok arról, hogy orvosi-etikai-filozófiai vitával bármikor is tisztázni akarták volna a kérdést, Az abortusz határidejét gyakorlatilag orvos-technikai szempontok határozzák meg. Minőségileg a (helyesen) maximális védelmet élvező újszülöttek életjelenségeit (EKG, EEG) mutató kifejlett kis emberi lényeket gyilkolnak meg. A gyilkosságnál a "szükségszerűség" pedig nem felmentő, hanem súlyosbító tényező szokott lenni (előre megfontolt szándékból, anyagi okokból stb.) A modern orvosi eszközök, módszerek ezt csak megerősítik, de létezik egy érdekközösség a szőnyeg alá seprés érdekében.
-ON: A halálbüntetés nem vérbosszú, hanem az értékítélet kifejezője. Ha a cselekedetek és a fizetségük/ellenértékük között aránytalanság van, az igazságtalan és társadalmilag romboló hatású. Ha az a társadalom értékítélete, hogy életek kioltása mindössze néhány évi, jó körülmények között eltöltött szabadságvesztéssel egyenértékű (a gyilkos beperelheti az államot, ha nincs megelégedve) az az ártatlan áldozat élete értékének a megvetése, lebecsmérlése.

miketbeszéltek 2015.05.09. 20:03:41

@Fedor: A halálbüntetés ellen az egyedül jogos érvnek a visszafordíthatatlanságot tartom az emberi igazságszolgáltatás valós hibaszázaléka mellett-utóbbit ugyebár még a modern technika is csak csökkenteni tudta, de nem szüntette meg.

Fedor · http://fedor.blog.hu/ 2015.05.10. 15:19:49

@miketbeszéltek: Ahogy írod is, az abortusz egy filozófiai vita, egy még nem igazi élőlény jogai vs. egy az anya jogai. Vitatható, legitim érvekkel védhető mindkét oldal, és mint írtam is, a magam részéről inkább az élet pártján állok. De a kivégzés ennél sokkal egyértelműbb. Ott is van egy erkölcsi vonal, amin lehet vitatkozni (ne gyilkoljon az állam a nevemben vs. igazságérzet), de vannak szakmai érvek is, és azok egyértelműen a halálbüntetés ellen szólnak. Ilyen az, amit te felhoztál, nagyon helyesen. Ha csak azt egyet nézzük, számomra már eldöntötté teszi a kérdést.

miketbeszéltek 2015.05.10. 16:53:42

@Fedor: -És az első hsz-om ON utáni részéről mi a véleményed?
-A visszafordíthatatlanság miatt a halálbüntetésnél a legélesebb a tévedés kérdése, de ha csak erre néznénk, akkor az minden igazságszolgáltatást ellehetetlenítene.

Fedor · http://fedor.blog.hu/ 2015.05.10. 18:04:25

@miketbeszéltek: Írtam: "Ott is van egy erkölcsi vonal, amin lehet vitatkozni (ne gyilkoljon az állam a nevemben vs. igazságérzet)". Én az első pártján állok, te a másikon. Ha csak ez lenne a kérdés, akkor lehetne érvelni egyik vagy másik mellett, értelmes filozófiai vitát folytatva. De vannak más, szakmai érvek is, és ez számomra végképp eldönti a kérdést.

Azt, hogy "ha csak erre néznénk, akkor az minden igazságszolgáltatást ellehetetlenítene", nem igazán tudom értelmezni. Az egyetlen visszafordíthatatlan büntetési forma a kivégzés. A többit meg nem lehetetleníti el, hogy új infók esetén van lehetőség felülvizsgálatra és szükség esetén korrekcióra.

Vidéki 2015.05.10. 22:23:18

"Az Amerikai Egyesült Államok 32 államában van érvényben jelenleg a halálbüntetés lehetősége." (Forrás: MTI, 2007.11.04.)

Az Amerikai Egyesült Államok tagállamai közé az 50 szövetségi tagállam tartozik, amelyek együtt alkotják az Amerikai Egyesült Államokat.

Fedor hogyan tolmácsolná ezt az Amerikai Egyesült Államokban? 32 tagállamban talán véres vágyú varangyok laknak-e, akik öletni akarnak?

Vidéki 2015.05.10. 22:32:23

"az eljárásokat már őrizetesként kell lefolytatni" – vélekedett a miniszterelnök."

Ettől dúl-fúl, vadul Fedor.

Szerencsére nem ilyen elvarázsolt propagandistákra van bízva az idegen rendészet kérdése, mint Fedor.az Egyesült Államokban,,

Nem akarja észrevenni, hogy az Egyesült Államok idegenrendészete is csak úgy tud működni, ha az illegális határátlépőket őrizetbe veszi és őrizeteben tartják, amíg vissza nem toloncolják őket.

Ha nem vennék őrizetbe őket, úgy eltűnnének, mint a kámfor mielőtt intézkedhetnének az idegenrendészetért felelős szervek.

Fedor az Egyesült Államokat nem hibáztatja ezért a gyakorlatért, ami nélkül az idegenrendészet ellehetetlenülne.

Mexikó és az USA között húzódó több ezer kilométeres határsávot, fegyveres határőrök tízezrei őrzik, és naponta tartóztatnak le sok-sok illegális határátlépőt.

Ezeket őrizetbe veszik, ujjlenyomattal is azonosítják őket.

Ismételt illegális behatolókat rövid eljárás után be is börtönözik, majd a letöltött büntetés után visszatoloncolják őket Mexikóba.

Akik először követtek el ilyen tettet, fogva tartás közben elfolytatott rövid eljárás után visszatoloncolják őket Mexikóba.

Vidéki 2015.05.10. 22:47:21

Fedor, ezt melyik ujjadból szoptad? "Az egyetlen visszafordíthatatlan büntetési forma a kivégzés. A többit meg nem lehetetleníti el, hogy új infók esetén van lehetőség felülvizsgálatra és szükség esetén korrekcióra."

A nem enyhíthető életfogytiglani büntetést 1994. február 1-jén vezette be Édouard Balladur jobboldali kormánya. MNO.

Az Egyesült Államokban is létezik olyan ítélkezési forma, amikor az ítéletben benne foglaltatik, meghatározott , nagyon hosszú ideig nincsen lehetőség a felülvizsgálata. (Közben a fogva tartott túllépi a várható élettartamot).

Amíg csak az ítélkezést emberek végzik, addig a hiba lehetősége sem zárható ki.

Előfordulnak téves ítéletek, még az Amerikai Egyesült Államokban is.

Fedor érvelését a formális logika szabályai szerint folytatva, ha mindenáron ki akarjuk zárni azt, hogy téves ítéletek szülessek, abba kellene hagyni az ítélkezést!

Az Amerikai Egyesült Államokban (és sehol a világon) mégsem iktatták ki sehol a birói hatalmi ágat

Nem véletlen, hogy az Amerikai Egyesült Államok volt képes űrhajósokat küldeni a Holdra (mert ott a gondolkodó emberek a földön járnak),

Fedor · http://fedor.blog.hu/ 2015.05.11. 08:33:46

@Vidéki: Az én olvasatomban igen. Az pl. egyáltalán nem testszik az USA-ban, hogy mindent fegyverrel akarnak megoldani.

Fedor · http://fedor.blog.hu/ 2015.05.11. 08:38:33

@Vidéki: Kevered a szezont a fazonnal. Az enyhítés tiltása nem azonos a felülvizsgálattal, ha új bizonyíték merül fel. Olyan nincs, hogy ilyenkor nem lehet új eljárást kérni.

Ami meg az űrhajózást illeti, az USA-nak volt rá pénze, és volt rá ambíciója, de speciel a gondolkodó embereket a projekthez leginkább Európa adta, nem kis részben itthonról elüldözött magyar tudósok képében...

DeMarco 2015.05.11. 20:21:58

@Fedor: De mi van abban az esetben, ha 100%-ra megvan a gyilkos és nincs semmiféle tévedés? Akkor vajon mire hivatkozol? Teszem azt, egy sorozatgyilkos esetén, aki brutálisan gyalázott, ölt embereket?
Tényleg azt hiszed, hogy nincs halálbüntetés Magyarországon? Bár rólad még el is hiszem, hogy képes vagy homokba dugni a fejed és elhinni, hogy tök' véletlenül akasztják fel néhányan magukat a cellájukban és véletlenül sem azért, mert olyat öltek meg, akit nem kellett volna...

Fedor · http://fedor.blog.hu/ 2015.05.11. 21:52:46

@DeMarco: A tévedés lehetősége csak egy az indokok közül, még ha a legsúlyosabb is. Mondtam már, az állam ne tegyen engem közvetve se gyilkossá, ne öljön a nevemben, álljon magasabb erkölcsi szinten, mint az, akit elítél.

Az öngyilkosságot meg nem tudom, minek kevered ide, ott nem az állam öl (és akkor se, ha csak öngyilkosságnak álcázott gyilkosság történik). Vagy az volt a cél, hogy megint elsüthesd a kedvenc, ámde mindig hamis "homokba dugod a fejed" paneledet?

DeMarco 2015.05.12. 18:17:04

@Fedor: "Mondtam már, az állam ne tegyen engem közvetve se gyilkossá, ne öljön a nevemben"

Csakhogy nem csak te élsz ebben az országban, hanem rajtad kívül még sok millióan, akik viszont mást gondolnak erről. Szerinted egy népszavazáson nyerne vagy veszítene a halálbüntetés visszahozatala?

Nem csak jogszerű halálbüntetés lehet, sőt az eleve kizárt amíg nem születik népszavazás a kérdésben, hanem bár jogszerűtlen, de jogos, vagy annak vélt is lehetséges.

Ahogy attól még lehet lopás egy eset, mert nem születik ítélet róla, vagy nem lehet bebizonyítani...

Vagy lehet megvesztegetés is valami, attól még, ha ezzel ellentétes bírósági végzés születik...

A jog és az igazság nem feltétlenül jár jegyben, legfeljebb szerencsés esetekben találkoznak.

Persze mindig vannak akik megeszik a szart is, aztán meg csodálkoznak, hogy nem értenek semmit a körülöttük lévő világból...

Mindenesetre fontosabb téma a mai tüntetés, ami végre nem balliba antifa brühühü, hanem nagyon fontos mindegyikünkre nézve és ha valamikor a pénztárcába kellene nyúlnia a kormánynak, akkor most és rendezni legfőképpen a mentősök bérét, kifizetni az elmaradásokat.

Fedor · http://fedor.blog.hu/ 2015.05.12. 21:12:32

@DeMarco: Kevered itt a szezont a fazonnal, bűnt a büntetéssel, és akkor csodálkozol, hogy zavarosnak tartalak?

Ami meg a tüntetést illeti, örülök, hogy végre egyetértünk. Esetleg elgondolkodhatnál azon, hogy miért is volt szükség arra, hogy az elmúlt öt évben folyamatosan kivonjanak pénzeket az egészségügyből, hogy stadionokat építhessenek...

DeMarco 2015.05.14. 19:12:11

@Fedor: Persze, hogy zavarosnak tartasz... Erről beszélek. Képtelen vagy értelmezni a körülötted lévő világot.

Fedor · http://fedor.blog.hu/ 2015.05.14. 20:19:20

@DeMarco: Az meg fel sem merül benned, hogy esetleg nem az én készülékemben van a hiba, hanem tényleg te vagy zavaros :-)

DeMarco 2015.05.15. 20:15:18

@Fedor: Persze hogy nem. Teljesen nyilvánvaló dolgokról írok, de a személyiségi és egyéb perek garmadáját kerülni akarván, mivel se kedvem, se időm ezekkel foglalkozni kénytelen vagyok megválogatni a szavaimat és homályosabb közlési formát választani. De még így sem nehéz kitalálni, hogy mire célozgatok adott esetben, neked mégsem megy sosem az értelmezés. Mint egy ovisnak, mindent a szádba kell rágni... Tudod ezek azok az átvitt értelmű kifejezések, mint amikor egy lakás/ház vásárló felteszi a kérdést: Na és milyenek a szomszédok? Amire az a válasz, hogy nagyon kedvesek... A kérdés és a válasz is kifogástalan, de mindenki tudja mire gondolt a másik...

Fedor · http://fedor.blog.hu/ 2015.05.15. 21:09:14

@DeMarco: Nem a képes beszéddel van gond, hanem azzal, hogy hülyeségeket írsz. Na mindegy. Hagyjuk.

DeMarco 2015.05.30. 15:48:59

@Fedor: Ennyit a hülyeségekről:

Az Országos Egészségbiztosítási Pénztár adatai szerint:

Érdekesség, hogy az Algopyrin láz- és fájdalomcsillapítóból, mint nem támogatott készítményből, több mint 2,2 millió doboz fogyott el, ez a lista 5.helyére lenne elég.

Gratulálok Ágika!!!

A héten a sok esőtől és a folyamatos széltől csak 4 napig fájt a fejem...

Lehet, hogy jó pár éve voltak kormányon a ballibák, de sok baromságuk miatt a mai napig szívunk... és kurvára nem felejtettük el!!!

Fedor · http://fedor.blog.hu/ 2015.05.30. 21:34:07

@DeMarco: Gondolod, hogy én leszek nevetséges attól, ha már csak abba tudsz kapaszkodni, hogy Gyurcsányék alatt vényköteles lett a kedvenc gyógyszered?

DeMarco 2015.05.30. 22:30:10

@Fedor: Má' bocs, de te hoztad fel:

"A jobboldal folyamatosan gyilkosozta Horváth Ágnes minisztert az egészségügynek plusz pénzt hozó reform miatt (300 Ft-os vizitdíj, ha emlékszik még rá valaki), miközben nem halt bele senki."

Ez ennek a posztnak az első mondata.

És én nem röhögök, nagyon nem... inkább átkozódok azóta is...

Semmi vicces nincs az 5. leggyakrabban használt gyógyszer vénykötelessé tételében, számtalanszor kizárólag emiatt kell végigülnöm órákat a rendelőben, amikor lenne jobb dolgom is.

Ezer meg egy okot lehetne találni ami miatt soha nem szavaznék a ballibákra. Ez csak egy az ezerből...
google.com, pub-2368870423120984, DIRECT, f08c47fec0942fa0