Ki is itt az agresszív?
2015. augusztus 18. írta: Fedor

Ki is itt az agresszív?

lazar-janos.jpgLázár János felszállt a Kocsis Máté által vezetett vonatra, és azzal indokolta, hogy Orbán határvadász századokat kér Pintértől (vadász, ami a vadra megy, milyen freud-i szóválasztás), hogy a bevándorlók (véletlenül se menekültek) egyre agresszívabbak, és ezért akár négy évig terjedő börtönnel is büntetnék az illegális határátlépést.

Csak összehasonlításul: olyan pimpf dolgoknak kisebb a büntetési tétele, mint

...vagyon elleni cselekmények (lopás, sikkasztás, stb) bűntette, a gyerekmunka, a magzatelhajtás, a súlyos testi sértés, a foglalkozás körében elkövetett gondatlanság miatt bekövetkező tömegszerencsétlenség, a halálos sérült cserbenhagyása, a kábítószer-kereskedelem előkészülete.

De mindenki beláthatja, hogy egy polgárháború elől menekülő kurd gyerek sokkal veszélyesebb ránk nézve, mint egy sikkasztó.

Szóval agresszívak. Nos, akkor lássunk egy idevágó statisztikát:

A Bors az idén január óta Magyarország területére lépett szír és afgán menekültekre kérdezett rá az Országos Rendőr-főkapitányságnál. A hatóság arról tájékoztatott: augusztus 7-ig mindössze 16 olyan bűncselekményt rögzítettek, amelyek szírekhez vagy afgánokhoz köthetőek. Ezekből kilenc esetben afgánok, hét esetben szírek ellen indult eljárás. Számlájukra például két garázdaság, két hivatalos személy elleni erőszak és két lopási eset írható. Ez utóbbiaknál az ORFK megjegyezte: ez a szám a betöréses lopásokat is tartalmazza. Testi sértés – így késelés – miatt egy eljárás sem indult a hét hónap alatt.

Mindehhez képest magasabb az arány az embercsempészet területén: öt esetben indult ilyen gyanúval eljárás afgánok és szírek ellen is. A legjellemzőbbnek mégis a közokirat-hamisítás számít, öt ilyen esetet rögzített az ORFK. Ez olyan bűncselekmény, amelyet a menekültek jellemzően a továbbutazásuk érdekében követnek el.

Idén január óta 126 614 határsértőt regisztráltak a hatóságok, miközben az év első ne­gyedében országosan 61 891 bűncselekmény történt. 

A Központi Statisztikai Hivatal adatai szerint ezalatt a külföldi állampolgárságú bűnelkövetők száma 17 százalékkal csökkent is az egy évvel korábbi állapothoz képest.

Tehát még egyszer: 16. Ez az összes bűncselekmény 0,025%-a. Miközben szintén mai hír, hogy a most véget ért Sziget fesztiválon 132 bűncselekmény történt az egy hét alatt, és ez még jónak is számít a korábbi évekhez képest.

Akkor most gondolatban vegye mindenki végig, hogy hány olyan eset történt az utóbbi hónapokban, amikor valakit bántalmaztak azért, mert menekült, vagy csak annak nézték, tegyük hozzá a kormányzat milliárdokba kerülő uszítását, amely a szellemi hátteret biztosította ezekhez, és tegyük fel a kérdést: Akkor itt most ki is az agresszív?

A válaszokat "Nyilvánvaló Kapitány" jeligére várják a Miniszterelnökségen.

"...augusztus 7-ig mindössze 16 olyan bűncselekményt rögzítettek, amelyek szírekhez vagy afgánokhoz köthetőek. (...) Teh...

Posted by Kötöttségek nélkül on 2015. augusztus 18.

A bejegyzés trackback címe:

https://fedor.blog.hu/api/trackback/id/tr497715914

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Dániel Galsai 2015.08.18. 21:34:16

Varázslatos dolgok a számok, különösen ha egy átkozódó demagóg kezébe kerülnek!
Már a felütés is gyönyörű: a "határvadász" egy évszázados fegyvernem, a világ számos pontján alkalmazzák! Pl. Ausztriában, Svájcban talán a legfontosabb egység - nyilván ők is nácikok, meg idegengyűlölők, meg Freud rajongók...!
Az agresszivitásról... A szerző vérgőzös elfogultságával nyilván nehéz vitatkozni, de hátha lesznek itt hozzászólók, akiknek még nem ment el teljesen a józan eszük...
Tehát: Svédországtól, Franciaországon át egészen a "Csalagúti csatáig" Európa számos pontján voltak már összecsapások, gyilkosságok... A jeles szerző mintha el lenne keseredve, sőt föl lenne háborodva, hogy a magyar hatóságok EGYELŐRE még tudták kezelni az áradatot! EGYELŐRE...
Másrészt: ha én a jeles szerző kertjében sátrat verek, és ráadásul elvárom hogy ellássanak, akkor az most agresszió vagy sem?! És ha ott, a jeles szerző kertjében én szemetelek, kivagyian drága mobilokkal intézkedem, gyakran több ezer euró van a zsebemben (mivel már az embercsempészeknek is annyit kell adni...), és így követelőzöm, akkor én most pofátlan agresszív vagyok, vagy sem?! Ha - mint már Európa számos részén megtörtént!!! - esetleg majd a jeles szerző kertjében "Allah akbar!"-t üvöltök, és azt, hogy követelem az ellátást és a letelepedési engedélyt, akkor a jeles szerző befogad, vagy rendőrt hív?! Ha én nem mutatok semmilyen papírt, csak annyit mondok, hogy valahol üldöztek és szegény vagyok, akkor a jeles szerző meddig tart el?! (Vigyázzon , ha esetleg válaszolna: tényleg nem vagyok jó passzban, se érzelmileg, se anyagilag! Úgyhogy ha sokáig, akkor írja meg a címét is!) Ha azt mondom néki, hogy egyszer, majd, talán, ha úgy alakul, esetleg, valamikor tovább állok - akkor ez megnyugtatja a jeles szerzőt?!
A jeles szerző talán ismeri azt a szót, hogy "prevenció". Ha nem elmagyarázom neki: "megelőzést" jelent, a 4 évre szabott büntetési tétel teljesen logikusan azt a célt szolgálja, hogy újabb százezrek meggondolják, hogy érdemes-e gazdasági menekültként elindulni, és elárasztani Európát!
A jeles szerző nyilván istenként tekint az európai liberalizmusra és a szíve szakad a migránsokért. Nos, Európa eleddig semmit nem tett, ostoba kvóta-rendszert gyártott, ami a tömeg töredékét sem fedi le, és különböző tanácskozásokon megbeszélték, hogy majd az egészet egyszer jól meg kell tanácskozni... A kormány (és a józan többség) alapvetően nem menekült ellenes, csak éppen a valódi, a halál elől menekülők száma 5-6 %! Őket a kormány is segíteni szeretné. De a maradék több mint 90% papírok, nyomon követhető múlt, ellenőrizhető származás, kideríthető szándék nélküli illegális bevándorló, megszálló horda! Amit sem anyagilag, sem erkölcsileg, sem társadalmilag nem bír ki egy közepesen fejlett ország!!!! Az Iszlám Állam "szóvivője" már néhány hete bejelentette, hogy a bevándorlók közé "alvó terroristákat" fognak csempészni, és ez a maguk szempontjából teljesen logikus...
Nehéz megemészteni, hogy az egész belvárosi liberális, önmagukat értelmiséginek tartó maroknyi csapat mennyire nincs beszélő viszonyban a valósággal! Vagy ami még rosszabb: látják ők is a helyzetet, de néhány szóvirágért, és azért, hogy Orbánba tudjanak egyet rúgni, semmi sem drága!!!!
Persze ez csak az első robbantásig fog tartani... Akkor remélem már a jeles szerző is elégedett lesz, és megírhatja következő remekművét "Ki is itt az agresszív? II. " címmel...

brlv24 2015.08.18. 23:50:39

Darab-darab, de fajlagosan? Szigeten 441 ezren voltak, ráadásul elég kis területen.

Emzé Periksz 2015.08.19. 00:11:30

Nagyon sok a náci Magyarországon. A legfrissebb felmérések szerint mint 623 millió magyar náci van. Több Elek Gáborra (jotunderre) lenne szükség, aki leleplezi őket
Az afgánok nem nácik szerencsére, és nem sikkasztók, nem magzatelhajtók. Ha itt maradnak, javul a náci-nem náci arány, vagyis több nem náci lesz.

Tudományos libsizmus 2015.08.19. 00:55:31

A sziget azért nem összehasonlítási alap, mert kábé ugyanaz a leszakadt proli söpredék, mint az okostelefonos nigger népvándorlók a körúti sörözőkben.

Szegedi Attila2 2015.08.19. 01:08:57

Vergödtök itt mint hal a szatyorban a mindennapi migránsmosdatással.Ahogy eszkalálódik a betolakodók száma úgy fog nöni az ellentábor száma...

monddazigazatmar 2015.08.19. 01:39:33

A faszi aki a határtól 3 kilométerre halálra késelt egyet, kettőt pedig megsebesített, az hova tartozik, te ostoba szardarab?
Egyébként kívánok szívből anyádnak liberális szemléletű orvost, aki szerint a rákos sejteknek is joga van az élethez, és ezért nem hajlandó kivágni őket.

monddazigazatmar 2015.08.19. 01:42:03

Ja, és ha már ennyire ugatjátok a "gyűlöletkampány" dumát. Én speciel egy dolgot gyűlöltem meg, de azt nagyon, a liberális megmondóembereket. Igaz, hogy nem a kormány plakátjai miatt, hanem a saját hazaárulásuk és sötétségük miatt.

pervie but hot (törölt) 2015.08.19. 02:55:44

"a bevándorlók (véletlenül se menekültek)" - a menekültstátuszt el kell nyerni, az nem elég hozzá, hogy Afganisztánban, Pakisztánban nincs segély, száraz a talaj, rossz volt a máktermés vagy Afrikában túlnépesedtek és megették az utolsó majmot is, amitől ebolásak lettek, de látták, hogy a nyugatiak küldenek nekik élelmiszersegélyeket, akkor ott biztos minden ingyen van, nosza felkerekednek és elözönlik Európát (mert az angolszász országok ezerszer brutálisabban lépnek fel a betolakodókkal szemben, nekik szavad, a dánoknak, magyaroknak meg nem szabad)

"egyre agresszívabbak" - leszúrják egymást, kirabolják, megerőszakolják, vallási alapon tengerbe dobják a keresztényeket a muszlimok a csónakból, gyújtogatnak, törnek-zúznak és lázadnak a táborokban... Mi ez, ha nem erőszak?

"és ezért akár négy évig terjedő börtönnel is büntetnék az illegális határátlépést." - az volt eddig a nonszensz, hogy a schengeni határ megsértése semmi következménnyel nem járt. A belső határok nélküli térség értelmetlen kőkeményen és brutálus kegyetlenséggel védett külső schengeni határ nélkül.
Példát kellene venni a világ egyik legnagyobb demokráciájáról: USA. Meg Ausztrália is példa lehetne. Az angolszászok nagyon védik magukat. Nekik miért szabad?

pervie but hot (törölt) 2015.08.19. 03:17:07

"Orbán határvadász századokat kér Pintértől (vadász, ami a vadra megy, milyen freud-i szóválasztás)" - a határvadász az a hagyományos elnevezése volt a határvédő katonai alakulatoknak. Picit ugyan komolyabbak voltak (felszerelés, kiképzés), mint a most kivezényelt rendőrök. Ezek a rendőrök legfeljebb nevükben lesznek határvadászok...
A nagyobb baj, hogy ezek a rendőrök más munkakörökből lesznek odavezényelve, szállás, ellátás nagyon nem lesz megoldva, túlórát fizetni nem fognak nekik, ahogy az árvízvédelemben bevetett rendőröknek se fizettek semmit. Se felszerelés, se szervezés nem lesz. Aludni se fognak tudni hol, enni se kapnak majd. De még egy palack ásványvizet se. Ahogy az árvízvédelemnél láttuk. Akinek nem tetszik, azzal közlik, hogy le lehet szerelni... Ez egy kapkodó szükségmegoldás, dilettáns vezetés.

A Fallschirmjäger és a Gebirgsjäger elnevezések ellen is van kifogása a posztolónak? Mert akkor tessék a németeknél panaszkodni.
A határvadász az egy magyaroknál is hagyományos katonai alakulat volt. Nem ilyen pusztába kihajtott szerencsétlen rendőrökből állt.
Látszik, hogy Orbán se volt sose katona, csak dobálózik a határvadász szóval, de tartalom nincs mögötte.

pervie but hot (törölt) 2015.08.19. 04:07:35

@pervie but hot: "Orbán se volt sose katona" - ezt úgy értem, hogy rendesen sose volt katona, az, hogy politikai okítást és megdolgozást meg egy kis katonai elhárítási bepróbálkozást, puhatolózást kapott előfelvételisként, leendő értelmiségiként, az nem katonamúlt. Ezért emlegeti a határvadászokat a pusztába kicsapott szerencsétlen rendőrökkel egy lapon.

Rudi Kató 2015.08.19. 04:48:42

Vajon miért nem saját hazájukban csinálnak ezeknek az állatoknak "fesztivált"? Ott a hatóságok nem ellenségei a saját népüknek, hogy oda gyűjtsék a föld lakóinak szemtét! Azt se értem, hogy miért kell ezt a drog vásárt állami pénzekkel támogatni!

E.Katolnai 2015.08.19. 05:01:54

az összehasonlitás hamis és félrevezető, mert olyan hasonlitásokra van szükség, melyből a jóléti, multi-kulti támogató társadalmakban már megtelepedett mohamedánok által lakott kerületeket vetjük össze mohamedán-mentes kerületekkel ... Sydneyben Auburn és Lakemba kerületei bűncselekményei számát kell összehasonlitani mohamedánok által nem lakott negyedek (pl. Chatswood, Ryde) bűnügyi statisztikájával, ahhoz hogy tiszta képet kapjunk a mohamedán agresszivitásról. Ezt az összehasonlitást - akár 10-20-30 évre visszamenőleg - tiszta szivvel szemlélheti bármyelyik magyargyűlölő liberális.
A beolvadásra és befogadó nép tiszteletére képtelen mohamedán bandát bármilyen formában védeni, pozitivan értékelni, akárhogyan megpróbálni elfogadtatni a magyarsággal: az bizony magyarellenesség és magyargyűlölet.

röf 2015.08.19. 06:17:04

Orbán nem a betolakodókra küldi a katonákat és rendőröket, hanem a határra.
Onnantól a betolakodókon múlik, hogy hogyan tovább.

bontottcsirke 2015.08.19. 06:31:43

Szokásos mosdatás ferdítésekkel?

Toportyán Zsóti 2015.08.19. 06:42:09

@bontottcsirke: Magadból indultál ki elmeherceg?

Toportyán Zsóti 2015.08.19. 06:45:05

@monddazigazatmar: Ki kíváncsi arra hogy ostoba szardarab vagy?

Toportyán Zsóti 2015.08.19. 06:48:09

Nem érdemes komolyan venni azok szavait akik 2600 feljelentéséből 5-6 jó ha megáll bíróság előtt és felmentő ítélettel végződik.

Kalmár 2015.08.19. 06:49:41

A hülye liberálisok a gödör mélyéről felkiabálnak még egy ásóért!

A jutalom nem marad el!
Jó munkát!

Persze nem kell csodálkozni.
Egy hazátlant nem zavar a honfoglaló horda!

bontottcsirke 2015.08.19. 06:52:13

@Toportyán Zsóti: Te valami nagy munkanélküli tróger lehetsz, aki segélykéért bérkommentel.

Krutzifix 2015.08.19. 06:57:58

@monddazigazatmar: Mert Te aztán kiba...ttul világos vagy!

Kovacs Nocraft Jozsefne 2015.08.19. 07:06:30

Fedor: Ez már beteges, hogy neked mindenről a migránsmosdatás jut eszedbe.

Karl Friedrich Drais der Freiherr von Sauerbronn · http://darazskarcsi.blog.hu 2015.08.19. 07:06:37

A kommenteket olvasva szívemet elönti a melegség! Igen! Még az én életemben lehetünk annyian, hogy visszaszerezzük elrabolt földjeinket, és onnan kiűzzünk minden mocskos ártányt!

Homogén árja országunk lesz, ahol végre majd a magunk módján bánhatunk el a másként gondolkodókkal, a provokatőr ballibsikkel, a renegát niggerbarátokkal, a sántákkal, a barna szeműekkel.......

Úgye milyen jó lesz? Csak tudnám, akkor majd ki ellen fordul a mesterségesen felhergelt értelmetlen gyűlölet. Mert a Balaton vizét is mikor a szél felkorbácsolja, nehezen és soká lesz újra tiszta és tükörsima.

Seggfejek! Gondolkozzatok! Belőletek is bármikor célpont lehet.

midnight coder 2015.08.19. 07:06:43

@werecke: Azt kommunistának, vagy vörösnácinak hívjuk.

midnight coder 2015.08.19. 07:08:21

@Karl Friedrich Drais der Freiherr von Sauerbronn: Ostoba vagy. Ez nem fagyi kérdés. Itt arról van szó, hogy akarsz-e 20 év múlva IS-ben éni, hosszú szakállal járni, és akarod-e hogy a lányod csadorban kell hogy mászkáljon a 40 fokos melegben.

Kovacs Nocraft Jozsefne 2015.08.19. 07:12:43

@Dániel Galsai:

"Persze ez csak az első robbantásig fog tartani... Akkor remélem már a jeles szerző is elégedett lesz, és megírhatja következő remekművét "Ki is itt az agresszív? II. " címmel..."

Ne hidd. Az első (és a többedik) robbantás után a jeles szerző azt fogja írni, hogy a magyar kormány és a magyar nép gyűlölete, fasizmusa, xenofóbiája, kirekesztése, nácizmusa váltotta ki szegény megalázott migránsokból a reakciókat. Vagyis azokért is mi magyarok leszünk hibásak. Vezeklésül pedig fogadjunk be még több migránst, adjuk át nekik hazánkat, házunkat és minden vagyonunkat, aztán vándoroljunk ki a Szaharába éhen és szomjan halni. (De azért előtte még építsünk pár migránsemléklművet.)

Kovacs Nocraft Jozsefne 2015.08.19. 07:14:00

@Karl Friedrich Drais der Freiherr von Sauerbronn:

"Seggfejek!"

A saját jelzőidet ne osztogasd másoknak, lécci!

hétköznapi libsizmus 2015.08.19. 07:24:38

Valakinek fikázni is kell a kormányt, ez eddig oké. De hogy pont azért, amit még jól csinálnak, meg hogy egyáltalán csinálnak valamit, innentől már pont az ellenkezőjét éri el az írás

Az európai közös akarat csődje soha nem volt még annyira nyilvánvaáó, mint most. A sok éven keresztül érlelt görög válság - ami ettől egyben az egész EU bizonyítványa - mellé itt van még a népvándorlási helyzet. Képtelenek bármit is vakkantani rá, egyfajta viszonyulást kialakítani (jó ez nekünk vagy rossz, akarjuk vagy nem, hogyan szabályozzuk stb.), a cselekvési program pedig röhejes és ostoba pótcselekvések ötletszerű sorozata

Megbukott az EU, és ezért nagyrészt a libsi eszme felelős, amelyik teljesen alkalmatlan bármiféle komolyabb probléma kezeléséree is. A libsi pártok bukása után ki kell tisztogatni a fülünkből a libsi megmondóemberek szitkozódásait. Ezzel kaphat még egy esélyt Európa hogy talpraálljon, máskülönben cudar dolgokra kell felkészülni

nandras01 2015.08.19. 07:27:02

egy valamiért mindenképpen megéri a menekültkérdésről írni:
legalább egy helyre gyűlik össze az összes ostoba, gyűlölködő, eszement barom, hogy ott acsarkodja ki magát, böfögje fel löttyös indulatait és ökölbeszorult arccal mutassa ki valódi énjét és dobja le az emberiesség álarcának utolsó darabjait is.
alávaló szemét bitangok vagytok, az emberiség söpredéke és én szégyellem magam, hogy egy fajba tartozunk.

Conchobar 2015.08.19. 07:28:08

"A hatóság arról tájékoztatott: augusztus 7-ig mindössze 16 olyan bűncselekményt rögzítettek, amelyek szírekhez vagy afgánokhoz köthetőek." - Csakhát ez épp16-al több, mint az, ami még elviselhető. A magyar állampolgárságú bönözőket nem rakhatjuk ki az országhatáron túlra, node ezeket a migránsokat...

Conchobar 2015.08.19. 07:31:12

@nandras01: "legalább egy helyre gyűlik össze az összes ostoba, gyűlölködő, eszement barom, hogy ott acsarkodja ki magát" - Szerencsére te nem ilyen vagy, te nem gyűlölködsz, nem acsarkodsz, benned nem a löttyös indulat munkálkodik, a te kommented tele van okos gondolattal, humanizmussal, elfogadással, toleranciával

hétköznapi libsizmus 2015.08.19. 07:37:38

A libsik még külön is nevetségessé teszik magukat azzal, hogy egy olyan migáriciót akarnak csodálatos színben feltüntetni, ami alapjában törzsi természetű. Ezek az emberek a törzsi kultúra világából érkeztek, és a helyi háborúik alapjában törzsi szembenállás talaján alakultak ki

Ez igaz Afganisztánra, ahol mint tudjuk olyan nép hogy afgán nem létezik, helyette sok kisebb-nagyobb törzs aprítja egymást már ősidők óta. De ugyangy igaz Szíriára is, ahol a kisebbségi alavita diktatúra helyett több évtized után az egyéb törzsek is részt kérnek a hatalomból, immár fegyveres formában. Nagyjából erről szól a szír polgárháború, amelynek végeztével valószínűleg törzsi kalifátusokra fog felbomlani az ország. Maga a szerző említi a polgárháborútól szenvedő kurd kisgyereket, de akkor már lépjünk túl a hatásvadászaton, és mondjuk ki hogy ez is egy törzsi jellegű háború

Persze végső soron a libsi gittegylet is törzsi vonásokat mutat, egy jól elkülönülő kasztos szerveződés a hatalom megragadásáért. Bármi áron, bármi eszközzel, hiszen az idegen törzshöz tartozókkal szemben bármi megengedett. A migráns és a libsi egymás karjaiba borulhatnak

Semper Fidelis 2015.08.19. 07:42:46

@nandras01: Az autópályán meg mindenki szembe jön, mi?

lawabidingcitizen 2015.08.19. 07:48:31

A hatarsertes 130000 elkovetett buncselekmenye az ugye semmi, te ultraliberalis hazaarulo szardarab. Kivanom, hogy teged raboljon ki /eroszakoljon meg 6 szegeny sziriai "aldozat" valamelyik aluljaroban a nagy rettegesben.

chrisred 2015.08.19. 07:55:43

@lawabidingcitizen: Az illegális határátlépés nem bűncselekmény, hanem szabálysértés, mint a gyorshajtás.

gurigapapa 2015.08.19. 07:59:21

A menekültek debreceni tombolása hogyan szerepel a statisztikában? 1 db garázdaság?

nandras01 2015.08.19. 08:01:12

@Conchobar:
én nem érveltem -megtette azt helyettem a poszt, amikor tényekkel, adatokkal cáfolta az ostoba és aljas rágalmakat-, hanem mindössze megállapítottam a szarról, hogy az bizony szar.

Eszter8826 2015.08.19. 08:02:50

TE idióta blogíró! Hogy írhatsz ekkora faszságot??? Igen, a szigeten. Ezt tudjuk is. Általában ott gyűlik össze Magyarország legalja egy egész hétre, (természetesen NEM mindenki...) viszont ezt kitudom kerülni egyszerűen --> Nem megyek el! Ám ha idetelepítik az afrikai dögöket. akkor azokat már nem fogom tudni kikerülni....
Idióta

nandras01 2015.08.19. 08:04:01

@Semper Fidelis:
a nürnbergi stadionban is rengetegen éljeneztek, amikor a vezér megmutatta az utat... és mentek boldogan mentek egy irányba...
(sapienti sat)

chrisred 2015.08.19. 08:04:27

@Semper Fidelis: És kétmilliárd légy nem tévedhet, ugye? :)

Csaba Szikora 2015.08.19. 08:13:20

Szeretnék a cikk szerzőjével 20 év múlva beszélgetni,félek eltávolodunk majd,ezért nem lesz lehetőség rá.
Ő majd Tanzániába emigrál,én Mozambikba az Iszlám vallás elől.
De ha elég talpnyaló(az írása ezt sugallja) akkor még akár bemagolhatja a Koránt is.

hétköznapi libsizmus 2015.08.19. 08:15:07

@nandras01:
"mindössze megállapítottam a szarról, hogy az bizony szar.+

De nem mindegy ám hogy az utca közepére trágyáz valaki, vagy pedig a helyén rendezi le a dolgot. Egyél migránskakit ha már annyira szereted őket. A migráns egy szent tehén nektek, hátha még gyógyereje is lesz a kakijának

lawabidingcitizen 2015.08.19. 08:19:12

@chrisred: De az lesz. Ez csak jatek a szamokkal.
Bevandorlo mosdatas. Egy hazatlan liberalis arulonak mindegy. Migrans, b&zi, cigany, drogos. Csak rettegni lehessen es a magyarokat gyalazni.

hétköznapi libsizmus 2015.08.19. 08:19:45

@nandras01:
Goodwin törvényét mindig visszaigazolják a libsi vitafórumok hozzád hasonló szereplői. De így legalább tudjuk, hogy rajtad kívül mindenki náci

hétköznapi libsizmus 2015.08.19. 08:28:32

@Karl Friedrich Drais der Freiherr von Sauerbronn:
"A kommenteket olvasva szívemet elönti a melegség!"

Lekéstél a buzifesztiválról, majd jövőre lesznek újra Meleg Napok. Vagy nem erre gondoltál volna?

Remélem senki nem engem fog hibáztatni, mert a libsik annyira összekuszálták a nyelvet a PC szabályokkal, hogy már saját maguk is belegabalyodnak

chrisred 2015.08.19. 08:28:42

@lawabidingcitizen: Ha csak nem visszamenő hatályú törvényi rendelkezés lesz, akkor az eddigi illegális határátlépők számát nem lehet hozzáadni. Vagyis 130.016 - 130.000 = 16 a jelenlegi eredmény. Ha pedig a kerítés valóban csodafegyvernek bizonyul, akkor augusztus végétől egyáltalán nem érkezik illegális határátlépő Magyarországra (legalábbis Szerbia felől), vagyis a számításod a jövőre vonatkozóan is értelmetlen.

lawabidingcitizen 2015.08.19. 08:42:07

@chrisred: Libsi. Nem is ragoznam tovabb. Estere fogadj be vagy 10et.

Vigyel adomanyt szegenyeknek.

azértezszánalmas 2015.08.19. 08:55:07

vimeo.com/130562274

A bevándorlók hasznosak a társadalom számára.
A fenti videó mindenkit meggyőzhet erről.......
Ja, NEM

pitcairn (törölt) 2015.08.19. 09:03:03

@Kovacs Nocraft Jozsefne:

az efféle "emelkedett" stílus tőled sem áll távol...

shred 2015.08.19. 09:06:10

A Szigeten bulizó, a hétköznapokból kiszabadult, egyfajta Csodaországban élő fiatalok koncentrálódnak, akik között az éves átlaghoz képest sokszorosan nagyobb az alkoholt és drogokat fogyasztók aránya. Pia, partihegyek, eki, speed, őrizetlenül hagyott sátrak, jótékony sötétség... Ennek a csoportnak a bűnözési statisztikáit bármilyen más csoportéval összehasonlítani buta dolog.

Kovacs Nocraft Jozsefne 2015.08.19. 09:06:49

@chrisred:

"És kétmilliárd légy nem tévedhet, ugye? :)"

Libsikém, nem vagytok ti kétmilliárdan, de attól még elhiszem, hogy élvezettel zabáljátok a migránsszart. :D

Magyarországon max. párezren lehettek, ezek nagy része is csak Soros és a "civilek" pénzjuttatásai miatt azok. Nagy a hangotok, a média tele van veletek, ám szerencsére politikai súlyotok egyenlő a nullával. És amilyen hülyék vagytok, azt sem veszitek észre, hogy minél hangosabbak vagytok most, annál mélyebbre ássátok el magatokat a következő tucatnyi választásra.

Olyanok Vagytok, mint Abbott Síkföld c. könyvében a Pont:

"Behold yon miserable creature. That Point is a Being like ourselves, but confined to the non-dimensional Gulf. He is himself his own World, his own Universe; of any other than himself he can form no conception; he knows not Length, nor Breadth, nor Height, for he has had no experience of them; he has no cognizance even of the number Two; nor has he a thought of Plurality; for he is himself his One and All, being really Nothing. Yet mark his perfect self-contentment, and hence learn this lesson, that to be self-contented is to be vile and ignorant, and that to aspire is better than to be blindly and impotently happy. Now listen."

És pár sorral lejjebb:

"It fills all Space," continued the little soliloquizing Creature, "and what It fills, It is. What It thinks, that It utters; and what It utters, that It hears; and It itself is Thinker, Utterer, Hearer, Thought, Word, Audition; it is the One, and yet the All in All. Ah, the happiness ah, the happiness of Being!"

:D

Dániel Galsai 2015.08.19. 09:06:53

@nandras01: Úgyse hiszed el, pedig így van: én megvetlek, szánlak, de nem gyűlöllek! Még akár le is ülnék veled beszélgetni, bár nyilván nem sok értelme lenne. Amolyan pszichológiai tanulmányként érdekelne, hogy miképpen működik az olyan vakhit, ami már a szavak valódi értelmét is megváltoztatja!!!!
Itt emberek tucatjai szóltak hozzá (én kezdtem, lásd legfelül!), érveltek, az európai (teljesen bukott) módszereket elemezték, szóltak az áthatolhatatlan kulturális különbségekről, elemezték a számokat ( Németországi új adat: már 700 ezren vannak, és tudósítások százai bizonyítja, az okos telefonjaikon "mindenki hozni akar magával még egy embert"!!! /Orbán Viktor szavainak csúnya parafrázisaként/)...
Te pedig nem érvelsz, nincs egy önálló válaszod, egy pirinyó látszata annak, hogy elgondolkoznál... Mutogatsz erre az ökölrázós, szélsőséges blog bejegyzésre, és közben jössz a nürnbergi stadionnal, a nácizással, a teljesen történelmietlen, teljesen ide nem illő, teljesen elkoptatott balliberális frázisokkal...
Többször leírtam már, talán már ezen az oldalon is, de megismétlem: a Fidesz MINDEN kutatóintézet szerint (minden hibája, bakija ellenére!) torony magasan vezet. Most a Jobbikról ne is beszéljünk...
Hogy mi ennek az oka? Röviden: Te, és a Hozzád hasonló álságos vakhhitű, fóbiás balliberálisok! Akiknek az ország sorsánál sokkal fontosabb a kormány gyalázata! És akik mindig megdöbbennek, ha a döntő többség hazaárulónak nevezik őket...

Etatista Pista AKA Steve Statist (törölt) 2015.08.19. 09:09:47

Mindenki nyugodjon meg! Az állam tudja mi a teendő, az egyén csak ne kotnyeleskedjen bele semmibe. Ha az állam úgy dönt, akkor be fogják fogadni ezeket a háborúk elől futó, az életükért reszkető agysebészekből és cuki óvodás kislányokból álló menekülteket, ha pedig az állam úgy dönt, akkor vissza fogják verni az európai civilizációra törő barbár afrikai hordákat.

Egy a lényeg: fizessetek adót és ne avatkozzatok az állam dolgaiba. Hisz egyszer régen, nem is tudom most pontosan mikor, mind aláírtátok a társadalmi szerződést, amiben lemondtatok minden jogotokról és az államra ruháztátok azokat. Nem emlékeztek?
Szóval most aztán kuss és mindenki menjen vissza adót termelni. A közmunkások meg testükkel adóznak.
Jegyezzétek meg: bármi történik, annak úgy kell lennie!

Arcade Macho 2015.08.19. 09:13:51

tiltott hataratlepes az nem buncselekmeny?

chrisred 2015.08.19. 09:17:19

@Arcade Macho: Jelenleg nem az.

2012. évi II. törvény

a szabálysértésekről, a szabálysértési eljárásról és a szabálysértési nyilvántartási rendszerről

158. Tiltott határátlépés, útiokmánnyal kapcsolatos szabálysértés

204. § (1) Aki Magyarország államhatárát engedély nélkül vagy meg nem engedett módon lépi át, vagy ezt megkísérli, szabálysértést követ el.

(2) Aki az útiokmánnyal kapcsolatos jogszabályi rendelkezéseket megszegi, szabálysértést követ el.

(3) Az (1) és (2) bekezdésben meghatározott szabálysértés miatt az eljárás a rendőrség hatáskörébe tartozik.

lawabidingcitizen 2015.08.19. 09:20:26

@nandras01: Utleveledet add le legyszi az elso utbaeso kormanyablakban es legyszives "menekulj" errol a borzalmas helyrol. Elotte lakasod add at negany migransnak. Penzed es ertekeid pedig az "onkenteseknek", valami Aid-nek nevezik magukat. A riz evig epitett negyes metro tiz nap alatt tonkretett aluljarojaban talalod oket.

Kerj menedekjogot a liberalius bolcsojebem a franciaknal. Biztos tart karokkal fogadnak majd...

Ja, nem.
Hazaarulo!

azértezszánalmas 2015.08.19. 09:26:07

@nandras01: Dehogy tartozunk......
Te egy betegség vagy.

2015.08.19. 09:41:48

Határ szigetelés vagy sziget határolás? Ez itt a kérdés!

helyhej 2015.08.19. 09:50:51

Magyarország védekezik egy jobbára irányított bevándorlással szemben. A mi védekezésünket agresszívnak nevezni max. akkor lehetne, ha felszólítás nélkül lőnénk.
A valódi menekültek számára a határaink nyitottak.
Statisztikákat meg 50-100 év múlva lesz érdemes megnézni, amennyiben nem védekezünk.
Nem a mostani helyzet a veszélyes, hanem ami lesz kellő védelem hiányában.

Conchobar 2015.08.19. 10:27:22

@nandras01: "én nem érveltem -megtette azt helyettem a poszt" - Én nem állítottam olyant, hogy te érvelsz. Én valami mást állítottam. Implicit

2015.08.19. 10:48:35

Bolondok fesztiválja!

Azért jöttél a világra,
Eljárj minden fesztiválra!
Ottan aztán feszt igyál
Sorsodon ne gondolkozzál!
Munkád nincs, de kinek kell?
Elégedett vagy életeddel!
Az csak egy jó buli!
Bele fogsz, végül bukni!
Ugyan kit érdekel!?
Hülyítő majom énekel!
Neked rángatózni kell!
Kábán, körül nézel
Esze mentek szemével
Meg, még se látod,
Mivé lett világod!
Állítólag fiatal vagy,
Elbutított, rombolt agy!
A jövő pedig a tied,
De részeg jövő minek?
Kortársaid se látják,
Púposak a próféták!
Törött, vagy gerinctelen!
Mégis övék a győzelem!
Vezetnek, marhát orr karikán,
A vágóhídról ne tudj ám
2012.

tralalala 2015.08.19. 12:03:18

@chrisred: ez azért jó, mert ha kevesen támogatnak valamit, akkor lehet azzal baszogatni őket, hogy lám, nem a tiétek a társadalmi akarat, ha meg sokan, akkor lehet hujjogni, hogy egymilliárd légy nem tévedhet, meg hitlert is sokan támogatták.

chrisred 2015.08.19. 12:10:20

@tralalala: Mind a két módszer nagyon jó ahhoz, hogy elkerüljék az érvek és ellenérvek ütköztetését.

Ballib Cenzúra · http://ballibcenzura.blog.hu/ 2015.08.19. 12:25:12

Elég a ballibek hazugságaiból.

Íme a tények:
www.police.hu/hirek-es-informaciok/hatarinfo/elfogott-migransok-szama

Naponta 1500-2000 illegális magyarul nem beszélő muszlim illegális bevándorló érkezik hazánka.

Ausztria, Svájc, és Franciaország már lezárta az Olasz határt, most a szomszédaink a magyar határ megerősítéséről, lezárásáról agyalnak.

A már átlépett illegális bevándorlókat visszatoloncolják idővel.

Ez azt jelenti, hogy évente alsó hangon 500.000 illegális bevándorló lesz az országra kénysezrítve.

4 év alatt 2 millió muszlim magyarul se beszélő illegálsi bevándorlóval élünk együtt.

Ideje cselekedni !

A ballib hazaáruló tetveket el kell felejteni, le kell szarni magasról.

Semper Fidelis 2015.08.19. 12:56:42

@chrisred: Emberek vagyunk és nem legyek. Szánalmas ez az illegális határátlépő mosdatás. Ha nem lenne 2 kisfiam magasról lesz@rnám az egészet, de van. Szeretném, ha 20 év múlva nem kellene azt látnom, hogy naponta 5x kell Mekka felé fordulniuk, így világos? Én nem félek senkitől, az illegálisoktól sem. A gyerekeimet azonban féltem.

steery 2015.08.19. 13:16:19

Elárulom a nagy titkot: a magyar emberek és a kormány nem attól félnek, hogy idejön egy csomó illegális bevándorló és rögtön bűnözni kezdenek. Ez egy propaganda hazugság. Hanem attól félnek, hogy szelídek lesznek, meghúzzák magukat, ártatlanul viselkednek, megkedveltetik magukat és itt maradnak. Aztán szépen kitapasztalják a helyi viszonyokat, felderítenek, nézelődnek, majd mikor látják a rendszerünk gyenge pontjait, kik a védtelenek, kiket érdemes megtámadni és kirabolni, és hogy lehet megúszni ezt, akkor szépen, fokozatosan elkezdenek bűnözni és egyre jobban bekeményítenek. Mivel befogadni nem fogjuk őket, dolgozni, megélni, boldogulni itt nem fognak tudni, az életük menthetetlenül kilátástalanná válik nálunk. Máshová menni meg nem tudnak, mert nincs hová menni. Ahová mehetnének, ott rosszabb, ahová mennének, oda nem engedik be őket. Így elkerülhetetlen, hogy megélhetési bűnözőkké váljanak nálunk.
Csakhogy ezt senki nem meri így, nyíltan kimondani. Azt feltételezni idegen emberekről, szerencsétlen sorsú menekültekről, hogy egyszer majd bűnözők lesznek, kb. olyan, mint a Különvélemény c. sci-fi. Már azelőtt elítélni és elkapni valakit, hogy elkövette volna tettét. Ehelyett inkább minden mást kiabálunk rájuk, próbálva elűzni őket. És ez így helyes. A bűnmegelőzés ugyanis mindig jobb és olcsóbb módszer a büntetésnél és a károsultak sirámainak hallgatásánál.
A magyar történelem most tart a negyedik nagy pusztítás elején. Korábban volt ugye a tatárdúlás, törökdúlás és felszabadúlás. Most jön a beszabadúlás a következő években. És ebből senki nem kér nálunk.

Ballib Cenzúra · http://ballibcenzura.blog.hu/ 2015.08.19. 13:24:40

@steery:

Ez csak részben igaz.

A Nyugat Európai országokban nem az első generációs bevándorló lépett a bűnözés útjára, nem ők követelték hangosan a sáriát, amit több nagyvárosban be is vezettek, hanem a második és harmadik generáció.

Manyi55 2015.08.19. 13:31:09

Nyilván azért, mert emberöltők alatt SE képesek integrálódni. Tisztelet persze a ritka kivételnek, de mutasson nekem valaki olyat akinek az unokája se akar visszatérni azokhoz a gyökerekhez amiktől a nagyszülő mindenképp el akart szakadni.

Kovacs Nocraft Jozsefne 2015.08.19. 13:32:41

@Ballib Cenzúra:

Nem elég elfelejteni őket, mert akkor ők folytatják a hazaárulást, a közvélenmény agymosását és az ország befeketítését külföldön.

Amennyiben lehet törvény szerint büntetni valakit a holokauszt lekicsinylése miatt, akkor ugyan miért ne lehetne hazaárulásért elítélni azt, aki a hazánkat idegen népek kezére akarja játszani?

chrisred 2015.08.19. 14:19:32

@Semper Fidelis: Ezzel én is így vagyok, de nem tudok semmilyen kötelező szabályról, ami arra kényszerítené az államot, hogy ezres nagyságrendnél nagyobb számú menekült ideiglenes ellátását vállalja, vagy akár egyetlen olyan személynek tartózkodási engedélyt adjon, aki nem felel meg a schengeni kritériumoknak. Ezért a felvázolt jövőkép számomra jelenleg a chemtrail vagy a gyíkemberek által irányított világkormány elméletek kategóriájába tartoznak. Sokkal valósabb és időszerű veszélynek tartom a putyini gyarmatosító katonabirodalom agresszív terjeszkedését. A menekülteknek nagyjából egy zsebkése lehet, az oroszoknak viszont atombombái vannak.

Ma Baker 2015.08.19. 14:34:07

Ne mosdasd a szerecsent Fedor, mert részben bőven meghaladja képességeidet ez a kihívás, részben nem is áll jól.

Ma Baker 2015.08.19. 14:41:24

Egyébként meg ahogy arra a ki tudja milyen gyűlöletet keltő plakátokon is felhívták az emberek figyelmét, "Tartsák be a törvényeinket".
Az a tény, hogy valaki menekült, nem írja felül a magyar jogrendet és nem lépheti át csak úgy az államhatárunkat, amit több mint ezer éve védünk. Pláne nem írja felül az, ha valaki szimplán a jobb életkörülmények reményében bepötyögi az okostelefonjába az egyik tetszőleges EU-s várost és határokat illegálisan átlépve halad a célja felé. Akkor sem, ha esetleg ájfónja van a megélhetési bevándorlónak és akkor sem ha dühöng a számukra létrehozott táborokban.

Ennek fényében értelmes ember csak követelheti, hogy a mindenkori magyar kormány tartassa be a külföldiekkel is a magyar törvényeket és állítsa meg az illegális bvándorlást az országba!

Spiritmonger 2015.08.19. 14:55:02

A menekült az okmányokal érkezik, amivel tudja bizonyítani, hogy kicsoda és honnan jött. Az illegális bevándorlónak nincsen okmánya. A kérdés így egyszerűen megvizsgálható.
A probléma kezeléséről:
Minden illegális határátlépőt azonnal munkatáborba kell zárni, építeni velük a kerítést, meg egyéb, fontos, kézi erővel is végezhető munkát, pl gátak, autópályák alapozása, minezt ingyen, a táborban kapnának kaját és ellátást, abban a táborban, amit fegyveresek őriznek. Lehet, hogy ez embertelennek tűnik, de a háborús helyzetnél sokkal jobb, mert van fedél, kaja, orvosi ellátás, oktatás, ellenben nincs lehetőség a bűnözésre a magyar állampolgárok kárára. Nem árt e mellé felajánlani az azonnali távozás lehetőségét, azzal a kikötéssel, hogy bármikor, amikor újra felbukkan magyar területen, szabadon elítélhető lesz, mert ad ujjlenyomatot, dns-mintát, és aláír egy nyilatkozatot, hogy ide soha többet nem jön. Aki ért valamihez, azt megpróbálni integrálni, aki képzetlen, azt visszabaszni a tevebaszó hazájába. Ha nem akar menni, akkor börtönbe vele.
Máltán megoldották a bevándorlókérdést, pedig földrajzilag ők vannak a legközelebb Afrikához... Át kell venni a mintát, ennyire egyszerű...

Pop40 2015.08.19. 15:15:09

Miért? A fideszmaffia teljesen jól csinálja.

Nem kellenek a menekültek ide?

Hát börtönözzük be őket 3-4 évre illegális határátlépésért az adófizetők pénzén.
Hogy ha akarnának, se tudjanak elmenni. :-DDD

Van itt ész, kéremszépen! :-DDDDDDD

chrisred 2015.08.19. 15:22:19

@Spiritmonger: A diktátorok élveznék ezt a Móricka féle idegenrendészeti hozzállást. Csak elvennék a politikai ellenfelek papírjait, és többet egy ország sem fogadná be őket. Hogy a többi mennyire embertelen? Még van pár idős ember, aki túlélte a málenkij robotot, kérdezd meg tőlük.

Exploiter 2015.08.19. 15:41:02

Ja, ezek a bulizós fiatalok már megint kivégeztek egy 80 éves régészt. Meg halálra kínoztak egy fiatal amcsi csajt nemi erőszak közben.

Mégsem, bocs, összekevertem a heti híreket.

Killary Fucking Clingon 2015.08.19. 15:52:42

Hogy ki az agresszív?
A liberál nácik.
Kinek kell menni?
A miggerek után közvetlenül a liberális baloldal tagjainak.
A cigánysággal jobban elvagyok mint bármelyikkel a fenti kettőből..és van egy olyan érzésem hogy a lakosság 80% is így gondolja..

Szegedi Attila2 2015.08.19. 16:13:56

Ennyi kárt és rombolást semmi sem okozott mint a liberalizmus. Ehhez értenek.Örülnének ,ha kontrolállatlanul beözönlenének és káosz,anarchia lenne itt.

Peterpapo 2015.08.19. 16:16:26

@Semper Fidelis:

Szerencsére ti vagytok a kevesebben. Ha nem így lenne, már minden migráns halott lenne. Nem vagytok sokkal többen, mint ahányan itt fröcsögik a gyűlölettől teli szart a szájukon.

Peterpapo 2015.08.19. 16:18:09

@Shabby Bear:

Csak szeretnéd. Maradjunk annyiban, hogy az ismerőseid 80% gondolja így. Gondolom nem ismersz minden lakost.

steery 2015.08.19. 16:19:54

@Ballib Cenzúra: Akkor meg pláne fontos, hogy elzavarjuk a menekülteket, hogy se első, se második, se harmadik generáció ne legyen nálunk. Esélyt sem szabad adni rá, hogy kialakuljon itt egy kirekesztésben élő, szegény, munkanélküli, idegen nyelvű és kultúrájú embertömeg, akik beékelődve minket is folyamatosan megosztanak majd a problémáikkal, mivel nem tudunk majd mit kezdeni velük. Az ilyesmi egyenes út a permanens gyűlölködéshez és polgárháborúhoz.
Aki idejön, a saját problémái elől menekül, de egyben magával is hozza azokat. Nekünk pedig marhára nem hiányzik, hogy a siiták és szunniták nálunk gyűlöljék és öljék egymást, meg a keresztényeket, aztán hivatalos kisebbséggé nyilvánítsák magukat, saját politikusaik legyenek, önkormányzatot akarjanak az olyan településeken, ahol már többségben vannak, stb. Ez egy olyan szarlavinát indítana el nálunk, ami az egész országot maga alá temetné. Jó példa erre az, ami a közel-keleten történik.

Kovacs Nocraft Jozsefne 2015.08.19. 16:20:06

@Peterpapo:

Látom, időközben tökélyre fejlesztetted a szalmabábozás művészetét.

ZX 2015.08.19. 16:33:34

@Dániel Galsai: Egyrészről sajnálom ezeket a szerencsétleneket, másrészről viszont azt vallom, hogy a hazájáért mindenki harcoljon, de persze olyan is van amikor menekülni kell. De még tiszta szerencse, hogy '56-ban az osztrákok és a jugók átengedtek közel 200.000 menekültet, és a nyugati országok nem küldik haza kb. 3-500.000 fő gazdasági menekültet. Én inkább kiképezném a menekülteket orvosnak meg ápolónak. :P

Killary Fucking Clingon 2015.08.19. 16:53:35

@Peterpapo: Miért te vágy a homoki feketékre és mecsetekre minden sarkon??? A Cigány ember velünk él, így vagy úgy de velünk él. Ha úgy tetszik Magyar ember, magyarul kér segítséget és magyarul segít ha kérik, mert segít ha tud. Egy pakisztáni vagy szudáni faszkalap, aki ahelyett hogy rendes országot építene magának idejön Európába hogy elvegyen, használjon és közben lenézzen téged mint keresztény fehér embert, és ha a lenézés nem elég akkor megkésel. Nincs HELY a számukra, nem is volt és nem is lesz. A liberálbalos nácikról meg van véleménye nem csak országnak de szép lassan a világnak is :) Hazátlan férgek.

Killary Fucking Clingon 2015.08.19. 16:55:31

@Pop40: faszkalap. Ez azoknak szól akik jönnének, nem azoknak akik itt vannak. mert tudod elindulni úgy hogy tudod , biztosan sittre kerülsz nem buli még a fekáknak sem. Szerintem te ne politizálj mert nm érted miről a szól a dolog..

Killary Fucking Clingon 2015.08.19. 16:59:59

@ZX: az 56 -os menekültek 95 % itthon van vagy halottként vagy haldoklóként. Ezért szűntek meg az észak amerikai nagyvárosokban található magyar negyedek az elmúlt 30 évben.
Vágod? Torontó, New York, Cleveland, Miami, Montreál etc etc.. Az első adandó alkalommal , amikor nem kellett a börtöntől vagy bíróságtól félni, megindultak haza. Ne hasonlítgass már egy szudáni kecskepásztor menekültet vagy egy pakisztáni herointermesztőt egy magyar gépész végzettségű menekülthöz.. Te is tudod hogy erősen sántít a hasonlat..

Kovacs Nocraft Jozsefne 2015.08.19. 17:01:59

@ZX:

"tiszta szerencse, hogy '56-ban az osztrákok és a jugók átengedtek közel 200.000 menekültet"

Azok azért nem kultúridegen betolakodók voltak, és nem is segélyen akartak élni.

ZX 2015.08.19. 17:04:35

@Kovacs Nocraft Jozsefne: Szerintem a többségük munkát szeretne, meg egy élhető országot. Ne általánosítsunk.

pitcairn (törölt) 2015.08.19. 17:07:31

@Kovacs Nocraft Jozsefne:

az utolsó gondolatoddal rátapintottál a lényegre:

nem a migráció a probléma, hanem az un. "jóléti" állam...

pitcairn (törölt) 2015.08.19. 17:08:48

@Kovacs Nocraft Jozsefne:

és már miért lennél te ezeknél különb? :)

Kovacs Nocraft Jozsefne 2015.08.19. 17:16:58

@Shabby Bear:

Ami a börtönbüntetést illeti, ezzel kapcsolatban én is szkeptikus vagyok - bár helyeslem, hogy súlyos büntetés járjon a tiltott határátlépésért. Azonban egy fenyegetésnek csak akkor van foganatja, ha be is váltják, márpedig nincs annyi börtön az országban, ahol ezeket a férgeket el lehetne helyezni. Akkor meg csak írott malaszt marad a börtönbüntetés, a bíróságok nem fogják alkalmazni.

Célravezetőbb lenne sokezer eurós pénzbüntetések kiszabása, amit a náluk talált eurókötegekből és egyéb értéktárgyakból lehetne fedezni.

Kovacs Nocraft Jozsefne 2015.08.19. 17:17:55

@ZX:

"Szerintem a többségük munkát szeretne, meg egy élhető országot. Ne általánosítsunk."

Épp most általánosítottál te is. :)

ZX 2015.08.19. 17:27:59

@Kovacs Nocraft Jozsefne: Azért féreg mert más a vallása és a bőrszíne? Pfff.

pitcairn (törölt) 2015.08.19. 17:30:30

@Kovacs Nocraft Jozsefne:

"ahol ezeket a férgeket el lehetne helyezni."

már megbocsáss, de efféle szövegek után miért kéne téged komolyan venni? :)

Kovacs Nocraft Jozsefne 2015.08.19. 17:31:28

@ZX:

"Azért féreg mert más a vallása és a bőrszíne?"

a.te.ervelesi.hibad.hu/allito-kerdes

pitcairn (törölt) 2015.08.19. 17:31:34

@ZX:

nocraft-nak sok tekintetben igaza van, de úgy összességében kurva gáz amit művel...

pitcairn (törölt) 2015.08.19. 17:32:51

@Kovacs Nocraft Jozsefne:

te meg újra megbuktál a civilizált kommunikáció című "diszciplínából"...

Pop40 2015.08.19. 17:48:07

@Shabby Bear: Ó, hogyne, arról szól, kiscsillag.
Csak tudod, más nem olyan hülye, mint te, és pontosan tisztában van vele, hogy nincs az az ország, nemhogy egy olyan porfészek, mint Mo, de még Németország sem, amelyik nagy hirtelen képes lesittelni több ezer, tízezer embert.

Tudod, kicsi csillagja anyukának, ahhoz ellátórendszer is kell ám. Azt az ezres nagyságrendű lesitteltet valahova el is kéne helyezni. A magyar túlzsúfolt börtönökben gondoltad?
És etetni kik fogják? Miből? A kúrmányod majd kevesebbet lop, meg basz el stadionokra, hogy legyen lóvé a lesittelt menekültekre?

És családok esetén hogy képzeled? A 6 éves kislány is megy anyuka-apuka mellé a böribe?
Mert a szülők illegálisan léptek be?
Vagy esetleg őket árvaházba adjuk? Hogy gondolod, te agyhalott?

Én elhiszem, hogy az ilyen elképzelések bejönnek az olyanoknál, mint te, akiknek egy káposzta IQ-jával már az is teljesítmény, ha tudnak skandálni a birkameneten.
Csak annak, aki gondolkodik is kicsit, annak egyből kibukik, hogy ez egy tarthatatlan baromság - ennélfogva nem fog ez visszatartani senkit, nem, a menekülteket sem. Ők ugyanis pontosan tudják, hogy ha odamennek valahova több ezren, nincs az a hatóság, amelyik lesitteli őket.

Pop40 2015.08.19. 18:07:28

@Kovacs Nocraft Jozsefne:

"Célravezetőbb lenne sokezer eurós pénzbüntetések kiszabása, amit a náluk talált eurókötegekből és egyéb értéktárgyakból lehetne fedezni."

Izgi lesz.
Úgy előttem is van a jelenet: Zsaru kiszabja a bírságot, menekült meg szépen átadja az utolsó 1-2 ezer euróját, ami ahhoz kell neki, hogy elérjen Németo-ba.
Persze, nyilván mosolyogva átadja majd, cseppet sem fogja zavarni, hogy utána ott áll a susnyásban egy fillér nélkül.

Nagyon aggódtok a késelős, lázongós, stb menekültek miatt.
Csak be kell vezetni ezt az okos javaslatod, és onnantól garantáltan lesz rá okotok.
Én békés ember vagyok, de a menekültek helyében valszeg még én is lecsapnám azt a zsarut, amelyik az utolsó fillérjeimet akarja elszedni, amiből eljuthatnánk a családdal Németo-ig, ha már megtettünk sokezer km-t eddig.

Ötperces Nickregisztráció 2015.08.19. 18:11:12

Nyugi Fedor, már itt vannak, már követelőznek, már nyílt leveleket fogalmaznak:

www.facebook.com/permalink.php?story_fbid=689036241228980&id=190004647798811&__mref=message_bubble

Amikor Jézus földi helytartója (astagfirullah), maga a pápa a menekültek segítségére szólítja fel a keresztény társadalmat, amit a nagy "Magyar Keresztény Kultúra" megtagad és hidak helyett inkább falakat épít, akkor ne azzal érveljetek, hogy Magyarország keresztény ország, hanem simán csak vállaljátok föl, hogy nem akarjátok a menekültekre fordítani azt a teljes pénzösszeget, amit az Európai Unió rendelkezésre bocsájtott Magyarország számára a menekültek ellátásának fedezésére (legutóbbi összeg, ami a napokban került elbírálásra 13 milló € +). Ez se rosszabb, mint az undorító képmutatás.

vagy:

www.facebook.com/permalink.php?story_fbid=463608903771716&id=190004647798811

Bismillah-Isten nevében2014. május 6.

Miért akar egy iszlám országban született testvér külföldre menni és feleségül venni egy olyan lányt,aki úgy jár-kel,hogy kinn van mindene... szerelemből!? Mert szép az a lány és inshaAllah ő is muszlim lesz.
InshaAllah.

Na de ha nem!?Jönnek a nézeteltérések,veszekedések,válás...Megéri?
Igen meg.A vízumért bármit.Az sem baj,ha tönkre megy bele az a lány.Az sem baj,ha nem viselkedik vele tisztességesen az a arab férfi,úgy ahogyan azt a Mohamed Prófétánk (saws) tanította.
Minek!? Hisz úgy is hitetlen,neki mindegy.

Aztán találkoztam "rászoruló" muszlim testvérekkel.Természetesen mindenkinek a saját elszámolása,hogy mit állít életkörülményeivel kapcsolatban.Csak azért az jusson mindenkinek eszébe,hogy amikor sorba áll adományosztásért-nem azért mert rászorul,hanem azért mert "de jó,akkor ezt most nem kell megvennem,vehetek helyette valami mást"-,hogy attól veszi el,akinek tényleg szüksége lenne rá,de nem hangoztatja,hanem elfogadja és hálás azért a kevésért is,amit Allah ad neki.

Pop40 2015.08.19. 18:13:25

@Ötperces Nickregisztráció:

"akkor ne azzal érveljetek, hogy Magyarország keresztény ország, hanem simán csak vállaljátok föl, hogy nem akarjátok a menekültekre fordítani azt a teljes pénzösszeget, amit az Európai Unió rendelkezésre bocsájtott Magyarország számára a menekültek ellátásának fedezésére"

Ami azt illeti, az tényleg jópofa:-)

Menekültek nem kellenek, de az utánuk járó kvótáért azért tartja ám a kormány a markát
:-D

Pop40 2015.08.19. 18:22:51

@Ötperces Nickregisztráció:

Igen.
Abban igazad van.
Az vállalhatatlan. Mint ahogy vállalhatatlan ez a szöveg is.
Az ilyenek valóban takarodjanak haza a francba, minél előbb.

Kovacs Nocraft Jozsefne 2015.08.19. 18:37:32

@Pop40:

Kérem szépen, nem kell törvényt sérteni. Senki nem kötelezi rá. Tudod, ha Magyarországra jössz, be kell tartanod Magyarország törvényeit - ismerős ez az "uszító" szöveg? A törvénysértés nem mentesít a magyar törvények betartása alól - vagy eddig másként tudtad? Mert akkor próbáld ki mondjuk az USA határán, oszt meglátjuk, mit kapsz érte.

"Úgy előttem is van a jelenet: Zsaru kiszabja a bírságot, menekült meg szépen átadja az utolsó 1-2 ezer euróját, ami ahhoz kell neki, hogy elérjen Németo-ba.
Persze, nyilván mosolyogva átadja majd, cseppet sem fogja zavarni, hogy utána ott áll a susnyásban egy fillér nélkül."

Drága, nem a rendőr bírságolja meg (bűncselekményért a bíróság hoz ítéletet, nem a rendőr, nem tudtad?), hanem a bíróság, gyorsított eljárásban. Célszerűen egy kihelyezett bíróság, hogy gyorsabban menjen a dolog.

pitcairn (törölt) 2015.08.19. 18:42:09

@Kovacs Nocraft Jozsefne:

no és mi van azzal aki nem tud fizetni?

lecsukod?

PS.: szórakoztató, hogy te hülyézel le másokat...

a "zseniális" ötleted kb. már ezen a ponton megbukott...

pitcairn (törölt) 2015.08.19. 18:45:35

@Kovacs Nocraft Jozsefne:

arról nem is beszélve, hogy EU földön már a Lisszaboni szerződés című dörgedelem az irányadó...

tudod az ami tele van mindenféle mézes-mázos emberi jogi szöveggel...

ha nem hiszed olvasgassad...
eur-lex.europa.eu/legal-content/HU/ALL/?uri=OJ:C:2007:306:TOC

kötve hiszem, hogy összhangban lenne ezzel az ötletelésed...

Pop40 2015.08.19. 18:48:58

@Kovacs Nocraft Jozsefne:

"Kérem szépen, nem kell törvényt sérteni. Senki nem kötelezi rá."

Én ezt értem, el is fogadom.
Csak egy dolog az, hogy elfogadok valamit, és egy másik az, hogy érvényt tudok e szerezni neki. Ennek nem lehet érvényt szerezni, ami akkor is igaz, ha szerintem is több, mint aggasztó, hogy az országhatáron azonosítatlan emberek ezrei jönnek be, akár mennek tovább, akár nem.

"Tudod, ha Magyarországra jössz, be kell tartanod Magyarország törvényeit - ismerős ez az "uszító" szöveg?"

Ugyan, ugyan, ne terelj.
Ezzel a dumával senkinek nem az volt a gondja, hogy uszító.
Hanem az, hogy a kúrmány sok száz millióból plakátolt ki - MAGYARUL :-DDD - olyan dumákat, amik mindenki számára evidensek, ennélfogva kidobott pénz volt az erre költött lóvé. (És akkor abba bele se mennék, hogy a Kétfarkú párt töredékéből kihozta ugyanazt a plakátkampányt - hova is tűnt a különbözet??)
Na, EZEKKEL volt a gond, nem azzal, hogy uszító a plakát. Ezzel az erővel azt is kiplakátolhatták volna, 100 millió közpénzből, hogy "ha Mo-ra jössz, ne szarj az asztalra!"

"Célszerűen egy kihelyezett bíróság, hogy gyorsabban menjen a dolog."

Csodás. Akkor majd a kihelyezett bíróságra ránt kést, nem a zsarura :-D

A fő probléma az volt, be is idézted: "nyilván mosolyogva átadja majd, cseppet sem fogja zavarni, hogy utána ott áll a susnyásban egy fillér nélkül."

Szerinted ennek a problémának a szempontjából érdekes, hogy a zsarunál, vagy a kihylezett bíróságnál merül fel?

Pop40 2015.08.19. 18:50:11

@pitcairn:

No igen, ez meg a másik...
Aki nem fizet, azzal mi lesz, megy a sittre? Vagy kap egy sárga csekket? :-)

pitcairn (törölt) 2015.08.19. 18:53:45

@Pop40:

nem is beszélve sok ezer euróval bóklászó, "magányos" kiskorúak exponenciálisan növekvő számáról:)

Pop40 2015.08.19. 18:54:25

@pitcairn: Ez szerintem sem irányadó most, egy ilyen jellegű krízisben, mint a menekültügy, nem feltétlenül kell ragaszkodni valamihez, ami alkalmazhatatlan a krízis megoldására.

A gond az ilyen bírságolással - bebörtönzéssel stb nem -csak- az, hogy eus kötelezettséggel szembemegy, az a legkisebb gond.
A fő gond az, hogy 1, betarthatatlan, 2, a krízis nem hogy nem oldódik meg tőle, de jó eséllyel még rosszabbodni is fog.

Ide bizony egységes eus fellépés kell, és a gyökerénél, az indulási pontokon kell valahogy megfogni az áradatot, máshogy nem fog menni.

Kovacs Nocraft Jozsefne 2015.08.19. 18:58:19

@Pop40:

"Szerinted ennek a problémának a szempontjából érdekes, hogy a zsarunál, vagy a kihylezett bíróságnál merül fel?"

Bizony érdekes, mert a bíróság elé már letartóztatás és motozás stb. után kerül.

"Csodás. Akkor majd a kihelyezett bíróságra ránt kést, nem a zsarura :-D"

Gyilkosok sem nagyon szoktak kést rántani a bíróságon, már csak azért sem, mert előtte alaposan megmotozzák őket. Sőt bilincset is kapnak, ha szükségesnek ítéli meg a hatóság.

Szerinted miért kivételeznének egy illegális bevándorlóval?

"Csak egy dolog az, hogy elfogadok valamit, és egy másik az, hogy érvényt tudok e szerezni neki."

Már hogyne lehetne? A pénzbüntetésnek érvényt lehet szerezni, a lesittelésnek sokkal kevésbé. A határnál a rendőr letartóztatja, az értéktárgyait letétbe helyezik, kész. Vagy csak bekísérik a táborba, ahogy most is teszik, ott is le lehet tartóztatni.

Gondolod, hogy a táborban egy fa tövében elássa a pénzét? Max. odaadja a társának, de az sem nyerő ötlet, mert azt is letartóztatják határsértés miatt. :D

Dániel Galsai 2015.08.19. 19:03:39

@ZX: Nem tudom eldönteni, hogy ez a "képezzük ki őket orvosnak vagy ápolónak", részedről vicc, vagy provokáció?! Mindenképpen rossz vicc/provokáció! !!Azt fel sem merem tételezni, hogy komolyan gondoltad, hogy akár ápolónak is kiképezzünk fél-analfabéta, különféle törzsi nyelvjárásokon beszélő, idegen nyelven nem tudó, már felnőtt korú tízezreket! Az orvosi ötletről ne is beszéljünk....
Az 1956-os párhuzam a balliberálisok - megélhetési jogvédők kedves érve. (Nagyjából az egyetlen, amivel legalább érdemes foglalkozni...) Csak az a baj, hogy ez is sántít, ez is hamis, sőt bizonyos értelemben még kegyeletsértő is!

Az 56-os menekültek többsége VALÓBAN az akasztófa vagy a hosszú börtön elől menekült...

56-ba bőven dúlt a hidegháború, és mi az "ellenség", az oroszok által katonailag leigázott ország voltunk...

Az 56-os menekültek döntő többsége képzett szakmunkás, sőt egyetemet végzett ember volt, akikre nyugaton nagy szükség volt... (Az ottani magyarok ezreinek "karriertörténete" ezt ékesen bizonyítja - a tudománytól a filmiparon át egészen az "egyszerű" üzletemberekig!)...

Az 56-os menekültek egy keresztény-európai kultúrából érkeztek... És most kéretik a megszállott keresztény gyűlölő balliberálisoknak nem félremagyarázni a dolgot! Itt nem arról van szó, hogy naponta templomba kell járni! Hanem arról, hogy generációk óta hasonló kultúrkörben éltek, pl. ettek sertést, nem rabszolgának tartották a néha több feleségüket, nem ragadtak kést, ha megláttak egy rövid szoknyát, nem voltak egy európai számára gyakorlatilag érthetetlen "halálos" törzsi ellentéteik...

Az 56-osok nem sajátítottak ki városrészeket nyugaton!. Legalábbis nem úgy, -ahogy ezt például egy Párizsról szóló riportfilmben látni lehet! - hogy a negyedeikben azt kiabálták volna a filmeseknek: "Takarodjatok! Ez már nem Franciaország, ez a kis-Teherán!"...

Az 56-os menekültek nagyjából 200 ezren voltak. Ők oszlottak szét az EGÉSZ VILÁGBAN Svédországtól Franciaországtól kezdve Argentínán át az USA-ig és Ausztráliáig... Többségük már meghalt (ezért is kegyeletsértő a párhuzam...), de életükben beilleszkedtek, mert nagyjából hasonlóképpen gondolkoztak a hitről, a munkáról, a család fogalmáról, Mozartról, a disznóhúsról és a miniszoknyáról, mint a befogadók... És sikeresek lettek többnyire, éppen ezekért is, valamint azért, mert "európai módon" tanultak és képzettek voltak...

Kedves balliberális kötözködők! Hagyják ezt az 56-os párhuzamot, még ha most ebben is látják a "nagy ellenérvet"! Ugyanis a párhuzam hamis, álságos, hatásvadász, lelketlen, és főleg inkább ellenérv, mint érv! Csak egy kicsit gondolkodni kell...

Pop40 2015.08.19. 19:07:10

@Kovacs Nocraft Jozsefne:
Lovagolhatsz ezen, de nem kivitelezhető. Megbilincseled? Megmotozod?
Oké.

Akkor majd 2 nap múlva szerez valahonnan annyi pénzt, amennyi ahhoz kell, hogy átmenjen a határon. Mert hogy - ha már eljött kb 7000 kilométert - nem fog a céltól 500 km-re megállni, abban kb biztos lehetsz.
Aztán hogy hogy szerez majd pénzt? Hát azt a fantáziádra bízom. Sejtheted, h elhelyezkedni nemigen fog tudni, hogy azzal szerezzen pénzt.

És innentől fogva megint ott vagy, ahol voltál: Amit csináltál, azzal semmit nem oldottál meg, csak eltoltad a problémát, mondjuk másnapra.

Megbünteted, nem marad egy fillérje se - erre lecsapja az első útjába akadót, elszedi tőle a pénzt, és kereket old. Mit csinálsz?

Pop40 2015.08.19. 19:10:02

@Dániel Galsai:

"Azt fel sem merem tételezni, hogy komolyan gondoltad, hogy akár ápolónak is kiképezzünk fél-analfabéta, különféle törzsi nyelvjárásokon beszélő, idegen nyelven nem tudó, már felnőtt korú tízezreket!"

Igen, ez tényleg nonszensz.
Nem értenek ezek az ápoláshoz:

index.hu/belfold/budapest/2015/08/14/16_eves_afgan_menekult_eletmento/

"Akik ott voltak, teljesen lesokkolódtak, egyedül Aziz, egy 16 éves afgán menekült ugrott oda, az övével elkötve a férfi karját. Az egyik szemtanú az Indexnek megdöbbentőnek nevezte, hogy Aziz milyen természetes rutinnal és gondolkodás nélkül tette a dolgát."

pitcairn (törölt) 2015.08.19. 19:10:58

@Pop40:

vhogy nem csípem az "egységes EU-s" fellépést, nem hiszek a centralizációban...

szerintem sokkal inkább decentralizálni kéne a döntéseket még efféle kérdésekben is

pl. helyben döntsenek arról, hogy kit engednek letelepedni meg hasonlók...

chrisred 2015.08.19. 19:11:04

@Pop40: "Tudod, ha Magyarországra jössz, be kell tartanod Magyarország törvényeit - ismerős ez az "uszító" szöveg?"

Ugyan, ugyan, ne terelj.
Ezzel a dumával senkinek nem az volt a gondja, hogy uszító.
Hanem az, hogy a kúrmány sok száz millióból plakátolt ki - MAGYARUL :-DDD - olyan dumákat, amik mindenki számára evidensek, ennélfogva kidobott pénz volt az erre költött lóvé."

Ráadásul logikailag sem illeszthető rá a szituációra, mert eleve az illegális határátlépésre céloz, viszont papírok nélkül a migráns csak úgy tarthatná be a magyar törvényeket, ha meg se kísérli a belépést Magyarországra.

chrisred 2015.08.19. 19:12:35

@pitcairn: Erről helyben döntenek a jelenlegi jogszabályok alapján.

pitcairn (törölt) 2015.08.19. 19:15:57

@Kovacs Nocraft Jozsefne:

vagy odaadja azt a pénzt egy "magányos" kiskorúnak...

mondjuk egy 14 év alatti cselekvőképtelen személynek...

no azzal mit kezdesz?

annak tükrében, hogy végtelenített lemezt nyomsz a "szapora" menekültekről igen furcsa, hogy nem gondolsz erre...

pitcairn (törölt) 2015.08.19. 19:16:42

@chrisred:

szerintem nem ugyanarra gondolunk...

Pop40 2015.08.19. 19:19:57

@chrisred: Éppen bekopoghat a határon, de ez mellékes.

Az a plakátosdi semmi másról nem szólt, mint hogy a fidesz növelje kicsit megtépázott népszerűségét.
Ugyanis MAGYARUL írták, nem győzöm hangsúlyozni. MAGYARUL. Ki olvas magyarul? A bevándorlók? A nagy francokat. A fideszes meg a jobbikos hívők.

Az a plakátkampány - a szokásos lenyúláson túl- semmi másról nem szólt, csak arról, hogy a világgá ment fideszhíveknek mutassa a kormány, hogy látjátok, én ám ilyen tökös gyerek vagyok, megvédelek titeket!

Kovacs Nocraft Jozsefne 2015.08.19. 19:24:13

@Pop40:

"Ide bizony egységes eus fellépés kell, és a gyökerénél, az indulási pontokon kell valahogy megfogni az áradatot, máshogy nem fog menni."

Hol van az az egységes EU-s fellépés? Csak nem a Frontexre gondolsz, amely már Líbia partjainál kihalássza és elviszi őket Európába?

Vagy Németországra, ahová idén 750 ezer "menekült" fog érkezni - akiknek 98%-át nem is küldik el?

Ne viccelj! NINCS egységes EU-s fellépés, mert egyik EU-állam sem meri nyíltan kimondani, hogy nem kér a migránsokból - a már náluk élő bevándorlók okozta problémákat (pl. no-go zónák, bűnözés) is agyonhallgatják, mert az olyan nem píszí dolog.

Akkor ugyan miféle egységes EU-s fellépésben reménykedsz? Netán abban, hogy a 60 ezres kvótát felemelik 600 ezerre? Mert ez megoldás lenne? Már csak azért sem lenne megoldás, mert 600 ezernél jóval többen lesznek év végére. :D

Térj észhez, Magyarország egyedül áll ezzel a problémával, az EU-országok álszent módon ostorozzák a kerítés miatt, miközben nem is nagyon titkoltan reménykednek, hogy a kerítés azért csökkenti az áradatot - pechükre nem fogja csökkenteni, csak Magyarországot fogják elkerülni, de nekünk ennyi is elég.

Kovacs Nocraft Jozsefne 2015.08.19. 19:27:21

@chrisred:

"viszont papírok nélkül a migráns csak úgy tarthatná be a magyar törvényeket, ha meg se kísérli a belépést Magyarországra."

Hazudsz. A hatályos törvények szerint papírok nélkül is menedéket kérhet a határátkelőknél. Ui. a törvényhozók sem hülyék, tudják, hogy háborús zónából gyakran nem tudják a papírjaikat magukkal vinni.

Más kérdés, hogy a többség eleve nem háborús menekült, hanem gazdasági bevándorló, és csak eldobták a papírjaikat. Ettől még ők is kérhetnek menedékjogot, csak el lesznek utasítva, azért eleve nem is mennek a határátkelőhöz.

pitcairn (törölt) 2015.08.19. 19:27:56

@Kovacs Nocraft Jozsefne:

Magyarország nem célország...

a menekültek szépen továbbmennek...

pitcairn (törölt) 2015.08.19. 19:29:35

@Kovacs Nocraft Jozsefne:

az elcseszett EU-szocializmus problémáit nem a határon fogod megoldani...

szar ez a rendszer... de ez csak a jéghegy csúcsa....

Kovacs Nocraft Jozsefne 2015.08.19. 19:46:39

@Pop40:

Tévedtem, már 800 ezerre számítanak csak Németországban. :D

index.hu/kulfold/2015/08/19/800_ezer_menedekkero_erkezhet_nemetorszagba_iden/

"Szerinte a menekültügyi rendszerben "új utakra kell lépni", mert "új megoldásokra" és "európai megoldásokra" van szükség, Németországnak pedig fel kell készülnie arra, hogy a "következő néhány évben" is magas lesz a menedékkérők száma."

És így tovább, blablabla-blablabla. A szokásos semmitmondó panelmondatok, szánalmas és röhejes.

Németország paradox módon lényegében még a 2. világháborút is megnyerte, hiszen gazdasági nagyhatalommá vált. Most meg fegyvertelen megszállók tömegeinek megadja magát a legkisebb ellenállás nélkül. Mit is mondjak, igazából megérdemli a sorsát.

chrisred 2015.08.19. 19:49:37

@Kovacs Nocraft Jozsefne: Ismereteim szerint a menekült ettől még megsérti a szabálysértési törvényt (az meg tuti, hogy nem tartja be), de a nemzetközi egyezmények szerint ezért nem büntethető.

Kovacs Nocraft Jozsefne 2015.08.19. 19:52:34

@chrisred:

Igen, lehet, hogy a te megfogalmazásod a jobb.

Pop40 2015.08.19. 20:00:23

@Kovacs Nocraft Jozsefne:

Nem azt mondtam, h VAN eus fellépés, hanem azt, h KÉNE.
Meg azt, hogy a problémát a gyökerénél, azokban az országokban kéne megfogni, ahonnan a menekültek eljönnek.

A te problémakezelésed ugyanis a világon semmit nem oldana meg.
Elvennéd az uccsó 1000 eurójukat, oké. (Most h bíróság vagy rendőrség által, tökmindegy.)

Mit oldottál meg?

Képzeld magad csak kicsit a helyébe: Ott áll, egyszálegyedül, vagy családdal, és a magyar hatóság lenyúlta az utolsó vasát is.
Milyen lehetősége maradt?

Németo-ba nem tud tovább menni, mert nincs pénze.
Haza ugyanúgy nem tud menni, mert nincs pénze, bár ha lenne, se menne.
Gyakorlatilag elérted, hogy mozdulni se tudjon az országból.

Oké, tehát itt marad. Itt milyen lehetősége van?
1, elmegy dolgozni: kilőve. A magyar munkáltatók nem túlzottan kapkodnak a nyelvet sem beszélő, pályaudvaron alvó afgán-szír menekültek után.
2, bejelentkezik segélyért? Az országban ő hivatalosan itt sincs, esélye nincs bármiféle segélyre.

Közben a kölyök éhezik, és ő meg menne tovább No-ba.

Gyakorlatilag a javaslatoddal elérted, hogy egy szem lehetősége maradjon: hogy Magyarország területén valami illegális (rosszabb esetben kifejezetten bűncselekmény) tevékenységgel összeszedjen annyi pénzt, amennyivel tovább tud menni.

Ez lenne neked a megoldás? És csak annyit kellett volna tenned, hogy fél pillanatra a helyébe képzeled magad, hogy TE hasonló helyzetben mit tennél, és mit tudnál tenni.

Dániel Galsai 2015.08.19. 20:27:18

@Pop40: Nem mondom hogy nem vagy primitív ezzel a "kúrmányozással" és "stadionozással"... Mert hogy az vagy!
Természetesen a 4 éves börtönnel való fenyegetés a kerítéssel (összesen KÉT kerítéssel, hiszen épül már a magasabb, amit nem lehet átvágni - ezt egyes ballibek szeretik elfelejteni...), a határvadász egységek járőrözésével, a jogi környezet szigorításával EGYÜTT ÉRTELMEZHETŐ!!!!
Külön-külön mindegyiket lehet gúnyolni - az ehhez hasonló hisztero-liberális blogok és újságok ezt bőséggel meg is teszik! - de ez olyan, mintha egy futballedzőt azért csesztetnének, hogy miért nem igazol 10 csatárt, elvégre ők rúgják a gólt! Hát azért, mer kellenek védők is, akik szűrik a támadásokat és középpályások, akik szervezik a játékot, stb....
És ha már a focis hasonlatnál tartunk: ha a "naccerű és felvilágosult" EU egy futballcsapat lenne, akkor már a megye III-ban játszanának, és már ötször kirúgták volna minden vezetőjét! Kitaláltak, átvertek egy elmebeteg "kvóta rendszert", ami semmire nem jó, a bevándorlók tizedére-századára sem nyújt megoldást, aztán a vízfejek összegyűltek egy luxushajón, ahol megegyeztek abban, hogy majd valamiben meg fognak egyezni, valamikor.... (Remélem a homár fincsi volt és a francia pezsgő hideg...)
Az EU-s pénzek legendája a mindenben az Orbán gyűlöletet kiélni vágyók kedvence! Mondom a hiteles számokat! Az EU létrehozott egy 600 milliárd forintnyi alapot. Magyarország ebből eddig 2 (KETTŐ!) milliárdnyi gyors segélyt kapott, noha mi vagyunk minden szempontból az "utolsó bástya" a schengeni övezetben... Az általános kvóta, ami minden évben jár, az szűkösen volt elég akkor, amikor évente 2-3 ezren jöttek (kb.2011-ig) Most naponta jönnek ennyien.... Az EU ezredszer is leszerepelt, jó szokásuk szerint,mint az Amerikát meghódítók, üveggyöngyöt dobnak gyarmatoknak....
A börtön-helyzetben akár igazad is lehetne.. Ne... Mert az egész európai tökfej gyülekezet negyed ilyen jó ötlettel sem hozakodott elő! Amúgy - ha nem tudnád! - a kormány immáron az induló országokban is indít plakát kampányt, méghozzá az ottani nyelven! A kerítés, a határőrizet, a szigorú jogi környezet, a börtön - együtt már lehet jó megoldás! Abszolút béke párti vagyok, eszembe sincs bárki halálát kívánni, de adott esetben pl. a gumi lövedéket is el tudom képzelni... (Persze nem szemmagasságban, mint a jó Feri!)
Összefoglalva: ez egy csendes háború, még ha ezt a megélhetési jogvédők ezt nem is akarják megérteni! Orbánék ötlete nyilván nem hibátlan, de százszor jobb, etikusabb, és főleg eredménnyel kecsegtetőbb, mit az EU agybaja!

.... Calaisnal, a Csalagútnál már az angolok értik... És nagyjából követik Orbánt... Pedig Cameront nehéz Orbánistának bélyegezni...
... Németországban már most 700 ezren vannak... És - csak hogy bosszantsalak, Orbánt parafrazálom! - a mobiltelefonjaikon "mindenki hoz magával még egy embert!"

Ez így nem mehet tovább!!!! Ezt nem lehet hamis adatokkal, zsigeri Orbán gyűlölettel és liberális szóvirágokkal megoldani!

Kovacs Nocraft Jozsefne 2015.08.19. 20:49:06

@Pop40:

Tudom, mit írtál. Igen, kellene egységes EU-s megoldás, de NINCS.

"A te problémakezelésed ugyanis a világon semmit nem oldana meg."

Ugyan miért ne? Büntetés kifizet, országból kitoloncol, pénze nincs újabb embercsempészre. Hazautazik. Problem solved.

"Elvennéd az uccsó 1000 eurójukat, oké. (Most h bíróság vagy rendőrség által, tökmindegy.)"

Miért ne? Ha törvényt sért, akkor azért jár a büntetés. Ismét csak azt mondhatom neked, hogy Magyarország törvényei rájuk is vonatkoznak. A kerítésre biztos ki lesz írva 44 nyelven, amint elfogadják a törvényt, mi az illegális határátlépés vagy a kerítésátvágás büntetése.

"Mit oldottál meg?"

A problémát, mert nem fog újra Magyarországra jönni. Egységes EU-s megoldás híján pedig MI ennél többet nem tehetünk, viszont nem várhatunk a végtelenségig az EU-ra. Tudod, vajódnak a hegyek és egeret szülnek - majd kitalálják, hogy megemelik a kvótát, ez lesz az egységes EU-s megoldás.

Mondhatod, hogy az EU-ra lőcsöltük a problémát, na de mi nem vagyunk felelősek az EU töketlenkedéséért, az EU impotenciájáért. Túl kicsik vagyunk ehhez az EU-n belül.

"Gyakorlatilag elérted, hogy mozdulni se tudjon az országból."

Dehogy. Magyarország fizeti a kitoloncolását Szerbiába. :)

"Közben a kölyök éhezik, és ő meg menne tovább No-ba."

A felelősség az övé. Senki nem kényszerítte arra, hogy illegálisan lépje át a határt, amikor jöhetett volna a határátkelőn is.

Fogd fel, hogy ezek a büntetések CSAK az illegális határátlépőkre vonatkoznak. Ha felelősséget érez maga és a gyereke iránt, akkor a határátkelőn jön és akkor senki nem bünteti meg. Nehéz megérteni?

"Ez lenne neked a megoldás? És csak annyit kellett volna tenned, hogy fél pillanatra a helyébe képzeled magad, hogy TE hasonló helyzetben mit tennél, és mit tudnál tenni."

Belegondoltam. Én az ő helyében a rendes határátkelőhöz mennék.

Dániel Galsai 2015.08.19. 20:56:59

@Pop40: Közben olvasom az újabb írásodat!
A felvetés elvben jogos, viszont a válasz gyakorlatban egyszerű: nem kell elindulni (főleg nem a távoli Európába!), nem kell 3-5000 euróval tömni az embercsempészek zsebét, és ennek következtében nem kell az utolsó 1000-t odaadni a magyar hatóságoknak!!!!!!!!!!!!!
A VALÓBAN háborús üldözötteket (a felmérések szerint ez nagyjából 5-6%) Európának igazságos arányban kell elosztani. Értsd: a gazdagabbaknak többet...

A többiek, a gazdasági migránsok elsősorban is NE INDULJANAK EL!!!! Próbálják otthon megvívni a saját gazdasági és politikai harcukat. Váltsák le a vezetőiket, oldják meg törzsi háborúikat, tegyenek ajánlatot az egyébként gyalázatos IMF-nek, ha már nincs jobb ötletük... Harcoljanak és dolgozzanak, mer az sem árt...
Ha végképp nincs más ötletük, próbáljanak valami közeli, gazdasági-vallási-szociokulturális közegben, országban megvetni a lábukat! Persze ez sem könnyű dolog, de az élet általában nehéz, és Afrika és a Iszlám területek elég nagyok....
Van Ausztráliában egy plakát, mindenhol ki van téve, és úgy tudom az ottani "ballibek" nem csinálnak belőle ekkora műbalhét. Egy üres tengeri horizont van rajta, és összesen ennyi szöveg: "Nem út! Ne is reménykedj, hogy ausztrál állampolgár lehetsz!" Pedig ott közel sem annyira aktuális probléma a migráció...
Ennyi....
Erről szól a kormány "elrettentő" kerítés-plakát-határőrizet programja...
És szerintem ezzel józan, elfogulatlan ember csak egyet érthet...

Karl Friedrich Drais der Freiherr von Sauerbronn · http://darazskarcsi.blog.hu 2015.08.19. 21:05:58

@midnight coder:

Özil németnek vallja magát, és nem járatja a kedvesét csádorban.

Dániel Galsai 2015.08.19. 21:33:52

@Kovacs Nocraft Jozsefne: Nagyjából teljesen igaza van asszonyom! Talán csak annyit: a balliberális jogvédők jobbára arra hivatkoznak, hogy a menekülők jó részének nincs is papírja, mert eltűnt, ott nincs is nyilvántartás, diktatúrából menekülnek, stb, stb... Ezzel egyrészt az a baj, hogy a határon minden bokorban találni SZÁNDÉKOSAN eldobott dokumentumokat. De főképp ezzel az érvvel az a baj, hogy igazából érdektelen, hogy valakinek miért nincs papírja!
Az a nagy büdös helyzet, hogy ebben a helyzetben nincs apelláta, nincs vita: nekik MUSZÁJ bizonyítaniuk hogy ki ők valójában! Ugyanis az IÁ már bejelentette ( a ő torz szempontjukból teljesen logikusan!), hogy "alvó ügynököket" kevernek a menekülők közé...
Ez minden liberális okoskodást fölülír! És ne nézzük hülyének egymást: a papír nélküliek döntő többségének azért nincs papírjuk, mert rögtön kiderülne, hogy még véletlenül sem a háború elől menekül...
Összességében teljesen igaza van: NEM kell elindulni, NEM kell sok ezer eurót fizetni az embercsempészeknek, aki menekül keressen egy közeli országban egy repülőteret, és induljon el legálisan...
Akkor tiszta az ügy, arról lehet tárgyalni! De még egyszerűbb valahol ott maradni a saját kultúrkörben és megpróbálni megoldani a saját problémát, és nem az európai segély rendszerben reménykedni és idegen kultúrák évszázadok alatt felépített városait elfoglalni!
Kézcsókom!

Kovacs Nocraft Jozsefne 2015.08.19. 21:35:27

@Dániel Galsai:

"Nem út!"

Apró kiegészítés: A No way! nem azt jelenti, amit te írtál. A jelentése: Ki van zárva, nem lehetséges, nincs rá mód ill. hasonló - nem lehet szó szerint fordítani. Az egész feliratot talán így lehetne magyarra fordítani:

Felejtsd el! Ausztrália nem lesz az otthonod.

Kovacs Nocraft Jozsefne 2015.08.19. 21:38:12

@Dániel Galsai:

Egyebekben teljesen egyetértek a kommenteddel.

Dániel Galsai 2015.08.19. 21:54:55

@Karl Friedrich Drais der Freiherr von Sauerbronn: Hülyeség! Megint egy klasszikus ál -európai, ál -liberális, ál- toleráns közhely és félrebeszélés!
1: Özil török, ami ha nem is EU tag, de évszázadok óta Európa részének tekinthető!
2. Ennek következtében a törökök jó része is már "europanizálódott", már ott sem tartják legtöbben az ortodox szokásokat... Nem is hasonlítható se Szíriához, se Afganisztánhoz, se Líbiához, de még fekete-Afrikához sem, ahol a törzsi szokások legalább annyira szigorúak!
3. Özil egy világhírű futballista, egy a sok százezerből... És nyilván vannak még ötvenen-százan, ezren... A telesen elhülyült (pontosabban az épeszűket hülyének néző...) jogvédők is mutogatták plakáton az indiai krikett-játékost és az arab orvost, akik itt élnek Magyarországon, és de jól érzik magukat! Mind a kétszázan,...
4.Ehhez képest hozzánk már,csak idén 120 ezren érkeztek, Németországba 700 ezren... Többségük papír, nyelvtudás nélkül, bizonyíthatatlan múlttal, közismerten keresztény-gyűlölő közegből...
5. Mi köze a multimilliomos Özilnek a migrációhoz, a németországi városokban a migráns kerületekben zajló cigány-vircsafthoz, a folyamatos etnikai konfliktusokhoz, az állandó balhékhoz?!?!
+1 Amit írtál, arra szokták mondani: terelés, tökéletes félrebeszélés...

Dániel Galsai 2015.08.19. 22:00:39

@Kovacs Nocraft Jozsefne: Tudtam, hogy nem fordítottam jól! Bár nem beszélek angolul, azért lehettem volna ügyesebb ( elvégre írásból élek...), de nekem most ez a hevenyészett "műfordítás" jutott eszembe!
Azt hiszem a tartalom szempontjából lényegtelen, de azért köszönöm a helyesbítést! Az öné a jobb!

pitcairn (törölt) 2015.08.19. 23:31:52

@Dániel Galsai:

két észrevétel:

1. Ausztráliában a lakosság több mint 25%-a külföldön született, szóval a legális bevándorlás igencsak pörög ott, különösen mostanság, 2014-ben 1,7%-al nőtt a népesség...
2. a fejődő világban nagyon sok olyan állam van, ami sokkal inkább gyarmati reliktumra emlékeztet, mint életképes államra... a szeparatizmus ellenes un. "nemzetközi közösség" minden eszközzel megpróbálja ezeket a csődbe ment államokat egyben tartani...

pitcairn (törölt) 2015.08.19. 23:35:22

@Dániel Galsai:

a második pont kapcsán a legjobb példa a 25 éve szétesett Szomália...

teljesen nyilvánvaló, hogy a helyiek nem kérnek az európai gyarmatosítók által megálmodott gyarmat "modernizált" változatából, mindennek ellenére a nemzetközi közösség 25 éve nem hajlandó elismerni a spontán létrejött utódállamokat...

oszt "csodálkoznak", hogy állandósulnak a kaotikus állapotok...

pitcairn (törölt) 2015.08.19. 23:41:41

@Dániel Galsai:

a teokratikus oszmán állam a "liberális tolerancia" földje volt a vérfürdőben megfogant intoleráns "szekuláris" török államhoz képest...

szánj néhány percet az életedből az alábbi videóra:

Istanbul Pogrom 1955
www.youtube.com/watch?v=lhpvNmQuB04

a XX. század elején a keresztények még többségben voltak Isztambulban...

mára hírmondó is alig maradt belőlük...

ez lenne a ti "felvilágosult", "szekuláris", "európai" török államotok...

pitcairn (törölt) 2015.08.19. 23:43:04

@Dániel Galsai:

arról már nem is beszélve, hogy a német "törökök" többsége nem török hanem kurd...

Kurds in Germany
en.wikipedia.org/wiki/Kurds_in_Germany

Karl Friedrich Drais der Freiherr von Sauerbronn · http://darazskarcsi.blog.hu 2015.08.20. 06:40:11

@Dániel Galsai:

Tudod-e Özil szülei honnan származnak? - bár ez tökmindegy, a lényeg: Be lehet illeszkedni.

Kovacs Nocraft Jozsefne 2015.08.20. 06:44:34

@Dániel Galsai:

Tökéletes összefoglalás! De a libsi csak terel, ami ugye csak egy finomabb szó arra, hogy hazudik.

Pop40 2015.08.20. 07:27:26

@Dániel Galsai:

"Nem mondom hogy nem vagy primitív ezzel a "kúrmányozással" és "stadionozással"... Mert hogy az vagy!"

Igen, igen, igen. Ismert jelenség a szektatudatú birkamenetesek körében, hogy nem azt tartják primitívnek, mikor a kúrmányuk milliárdokat ellop, meg elszór fölösleges dolgokra, hanem azt, ha ezt valaki szóváteszi.
Lehetne ezen a jelenségen hosszasan merengeni, de őszintén szólva én magasról leszarom, hogy mi okozza nálatok ezt a degenerált világlátást.

"hiszen épül már a magasabb, amit nem lehet átvágni"

Jaj, de édes vagy, egyem a kis szíved. Nem lehet átvágni. Persze. Ezt személyesen Viktor bácsi mondta neked?
Mellesleg meséld már el nekem, lángeszű nertárs, hogy egy kerítés átvághatósága ugyan mégis miben függ a magasságától?
100 méteres drótkerítést netán nehezebb alul átvágni, mint egy 2 méterest? :-D

És gondolom ezt te úgy képzeled, hogy jön a 7000 km-t megtett afgán migráns, meglátja a kerítést, elsírja magát, megfordul, és hazamegy, ugye?

" Magyarország ebből eddig 2 (KETTŐ!) milliárdnyi gyors segélyt kapott, noha mi vagyunk minden szempontból az "utolsó bástya" a schengeni övezetben..."

Ez nagyon szép, de mire használta fel a kúrmány a 2 milliárdot, ha
1, egyetlen menekültet sem fogad be
2, akik illegálisan belépnek, azokat a lehető leghamarabb továbbzsuppolja az országból?
Ez amúgy egyébként helyes, csak attól még pénzbe nem igazán kerül. :-)

"Most naponta jönnek ennyien...."

Ja, ez így van.
Csak azt felejtetted le a végéről, hogy abból a napi 2-3000-ből napi 2-3000 megy is tovább, egyiknek sincs esze ágában sem itt maradni.
Hogy a németek visítanak, azt megértem, hisz hozzájuk irányul a menekülthullám.
De Vitya? Mégis ki a franc akarna Orbanisztánban maradni?:-D
És ha esetleg a németek bekeményítenek, még akkor sincs teendője Vityának, hisz az esetlegesen No-ból visszatérőket simán kizsuppolhatja, hisz döntő többségük
a, illegálisan jött ide
b, kifelé menet nem kért itt menedékjogot.

"a kormány immáron az induló országokban is indít plakát kampányt, méghozzá az ottani nyelven!"

Öreg, gondolkozz már egy kicsit, mielőtt ilyen baromságokat leírsz, csak magadat röhögteted ki.
Szerinted a kúrmány majd kimegy Afganisztánba, a tálibok közé, meg Szíriába, az iszlám terroristák közé plakátokat ragasztgatni??? :-DDDDDDDDDDDD

Csak egy pillanatra gondold már végig, és egyből nem írsz majd le ekkora emeletes baromságot.

"Orbánék ötlete nyilván nem hibátlan"

Ötlete? Mégis milyen ötlete?
Eddig van egy 2 mp alatt átvágható kerítés milliárdokból, egy százmilliókba kerülő MAGYAR (!!!!) nyelvű plakátkampány, meg egy kivitelezhetetlen ötlet, hogy majd jól lecsuknak mindenkit.
Hol itt az ötlet?
A "célországban való plakátragasztás" ötletedet meg engedelmeddel inkább nem kommentálom, nehezen bírnám ki röhögőgörcs nélkül. :-D

Pop40 2015.08.20. 07:44:18

@Kovacs Nocraft Jozsefne:
"Igen, kellene egységes EU-s megoldás, de NINCS. "

Igen, ez a gond.
És még egyszer leírom: ezt az egész problémát egyedül helyben, a kiinduló országban lehet megoldani.
Amíg ott nem megoldott a helyzet, addig jönni fognak. Lehet bohóckodni kerítéssel, meg plakátozással, csak pont semmi eredménye nem lesz.

"Büntetés kifizet, országból kitoloncol, pénze nincs újabb embercsempészre. Hazautazik. Problem solved. "

Persze, hogyne. Ahogy azt Móricka elképzeli.
A 7000 km-t megtett afgán-szír migráns majd azért, mert a magyar kormány lenyúlta a pénzét, a céltól 500 km-re visszafordul, és hazaballag a semmibe, a terroristák közé.
Persze, felettébb életszerű. :-DDD
Amúgy a"hazautazást" pénz nélkül mégis hogyan képzeled? :-)

"Mondhatod, hogy az EU-ra lőcsöltük a problémát, na de mi nem vagyunk felelősek az EU töketlenkedéséért, az EU impotenciájáért."

Ezt nem mondanám.
Az elképzeléseddel nem az a gond, hogy az eura lőcsölné a problémát, hanem az, hogy tökéletesen életszerűtlen, mert te azt várod, hogy attól, hogy a migránstól elszeded a pénzét, majd megfordul, és hazaballag. Há'hhogyne.

"Dehogy. Magyarország fizeti a kitoloncolását Szerbiába. "

Szuper. Még fizetünk is azért, hogy aztán 2 nap múlva újra itt legyen. :-)
Ugyanis nincs az a határvadász század, ami kompletten le tudja zárni a déli zöldhatárt, és még egyszer: ezek az emberek 7000 km-t jöttek eddig, feladva otthon mindent. NEM FOGNAK MEGÁLLNI, MÍG EL NEM JUTOTTAK NÉMETORSZÁGBA. pláne a céltól 500 km-re.

"A felelősség az övé. Senki nem kényszerítte arra, hogy illegálisan lépje át a határt, amikor jöhetett volna a határátkelőn is. "

Ó, igen, hogyne. Ezt én is így gondolom.
Innen, a fotelből, a meleg szobában, egy kellemesen behűtött dinnye mellől nekem is rengeteg sok okos ötletem volna, hogyan is jöhetne a 7000 km-t megtett migráns.
Ezzel csak az a gond, hogy ha kiszállsz a fotelből, és valóban megteszed azt az utat, amit ők, olyan körülmények közt, akkor esetleg már nem lesz ennyire egyértelmű, ami a fotelből még az volt.
Mert ugye ha a gyerek épp leszédülni készül az éhségtől, akkor nem fogsz még 100 km-t gyalogolni, hogy hivatalosan léphess be egy olyan országba, amin amúgy csak 2 nap alatt keresztül akarsz menni.
Mellesleg épp ez az egyik fő oka, h nem legálisan jönnek: ugyanis NEM ITT AKARNAK MENEDÉKJOGOT KÉRNI - márpedig ha legálisan jönnének, kénytelenek lennének itt kérni.

Pop40 2015.08.20. 07:57:04

@Dániel Galsai:

"nem kell elindulni (főleg nem a távoli Európába!), nem kell 3-5000 euróval tömni az embercsempészek zsebét, és ennek következtében nem kell az utolsó 1000-t odaadni a magyar hatóságoknak!!!!!!!!!!!!!"

Ezt ne nekem mondd, hanem nekik.
Mellesleg az a "nem kell elindulni" igazán jópofa. Valóban, nem kell. Maradhatnak otthon is, tálib meg iszlám terroristák között. :-)
Gondolom, te a helyükben maradnál, ugye? ;-)

"A többiek, a gazdasági migránsok elsősorban is NE INDULJANAK EL!!!!"

Elhiheted, hogy én ezzel nagyon egyetértek.
Csak annyi vele a gond, hogy attól, hogy mi itt ebben egyetértünk, az afgán migráns még nem olvas magyar netet, meg magyar plakátokat, és sajna elindul.

"Erről szól a kormány "elrettentő" kerítés-plakát-határőrizet programja...
És szerintem ezzel józan, elfogulatlan ember csak egyet érthet..."

A határőrizettel természetesen egyetértek, más kérdés, hogy "határvadászoknak" nevezni szerencsétlen kis kivezényelt rendőröket, enyhén röhejes.
A kerítés nem szól semmiről, drága pénzből építettek egy semmit, annyi minimális haszna van, hogy ha a menekült meghallja, hogy itt kerítés van, egy kis részük talán nem próbálkozik erre. (amíg meg nem tudja a többitől, h mennyit ér a kerítés.)
A plakátkampány meg semmi más, mint a jól megszokott fideszes lopás.

Kovacs Nocraft Jozsefne 2015.08.20. 08:03:49

@Pop40:

"Mellesleg épp ez az egyik fő oka, h nem legálisan jönnek: ugyanis NEM ITT AKARNAK MENEDÉKJOGOT KÉRNI - márpedig ha legálisan jönnének, kénytelenek lennének itt kérni."

Ez sem mentség a törvénysértésre. Amúgy is, ettől még kerülhet Németországba is a kvóta alapján. Sőt biztos lehet, hogy nem kell nálunk maradnia, mertt a mi vállalt kvótánk nulla.

Itt bukik meg az érved.

Kovacs Nocraft Jozsefne 2015.08.20. 08:04:40

@Pop40:

"A "célországban való plakátragasztás" ötletedet meg engedelmeddel inkább nem kommentálom, nehezen bírnám ki röhögőgörcs nélkül. :-D"

Ezt beszéld meg a németekkel, ők már csinálják.

Pop40 2015.08.20. 08:13:26

@Kovacs Nocraft Jozsefne:

Igen, itt bukik meg - annál, aki folyton a net előtt ül, és naprakész az eus kvótákból, meg a bevándorlási szabályzatból.

Sajnos, a hónapok óta úton lévő afgán migráns lehet, hogy véletlenül épp nincs képben arról, hogy egy olyan porfészek ország, amin csak áthaladni akar, hány menekültet vállalt kvótailag. Ő azt tudja, amit az embercsempész mesélt neki. Az meg csupa szépet mesélt, mert az kellett ahhoz, hogy a migráns elinduljon, és neki ebből bevétele legyen.

Néha igazán megpróbálhatnál felállni a székből, és körbenézni a való világban.
Mert papíron tök okosakat írsz, csak az a gond velük, hogy a valóságban egy pillanatig sem működnének.

Pop40 2015.08.20. 08:17:01

@Kovacs Nocraft Jozsefne:

A németek?
Mármint azok a németek, akik ennek az egész migrációs hullámnak a célországa? :-)

Egy kicsit lehet, hogy rájuk, (akiktől a további életük kompletten függ) jobban odafigyelnek a migránsok, nem? ;-)

Ettől függetlenül ha Szíriában akarnak plakátolni, nekik is igencsak oda kell tenniük magukat, katonailag is.
Az Iszlám Állam már alig várja, hogy német plakátozókat szedegethessen össze.

Kovacs Nocraft Jozsefne 2015.08.20. 08:25:00

@Pop40:

"Egy kicsit lehet, hogy rájuk, (akiktől a további életük kompletten függ) jobban odafigyelnek a migránsok, nem? ;-)"

Tehát annyira lenézed, lebecsülöd, vagyis megalázod a migránst, hogy szerinted nem tudja: Németországba esetleg épp rajtunk át vezet az útja? Nem kellene ilyen butának tekintened őket. Képzetlenek lehetnek, de nem hülyék.

Pop40 2015.08.20. 08:31:16

@Kovacs Nocraft Jozsefne:
Egy szóval nem mondtam, hogy hülyék.

Épp abból látszik, hogy nem hülyék, hogy arra figyelnek, ami számukra lényeges: Németországra.

Mo számukra nem lényeges. Egy akadály, amin 2 nap alatt túl akarnak lenni. Ennélfogva nem fognak bejelentkezni ide, nem fognak a zöldhatáron helyett máshol bejönni ide, és nem fognak a magyar kormány plakátjaival foglalkozni.
Pont azért, mert nem hülyék, és jól tudják, hogy nem érinti őket.

Az egyetlen, ami magyar részről érintené őket, ha a kormány fizikálisan lezárná valahogy a zöldhatárt (már úgy értem, tényleg hermetikusan, és nem mindenféle nevetséges drótokkal.)
Az az egyedüli, ami innen érinti őket, semmi más.
Ezt azonban gyakorlatilag lehetetlen megoldani, hacsak fel nem építik oda a kínai nagy falat, vagy 10 méterenként nem telepítenek őröket a komplett déli határra.

Kovacs Nocraft Jozsefne 2015.08.20. 08:37:53

@Pop40:

"annál, aki folyton a net előtt ül, és naprakész az eus kvótákból, meg a bevándorlási szabályzatból."

Szerinted a személyeskedés érv?? Avagy te a helyszínen tevékenykedsz? Na gyorsan mondd meg, melyik befogadó állomáson végzel felméréseket és mélyinterjúkat a migránsokkal. Melyik segélyszervezetnél dolgozol közvetlenül a migránsokkal, hogy ennyire tájékozottabbnak gondold magad nálam?

Avagy lehet, hogy te is a fotelból írkálsz, mint én? :)

"Ő azt tudja, amit az embercsempész mesélt neki. Az meg csupa szépet mesélt, mert az kellett ahhoz, hogy a migráns elinduljon, és neki ebből bevétele legyen."

Aki az embercsempésznek hisz, az eleve hülye - de a migráns nem hülye. Te pl. a használt autókat bizományban áruló neppernek elhiszed, amit mond? A termékbemutatós hazugságait a rákot gyógyító mágneses karkötőről elhiszed? Avagy elhiszed Rogánnak és Szíjjártónak, miből lett a villájuk?

Már megint hülyének nézed a migránst. Legtöbbjüknek van okostelefonja internettel, tud tájékozódni a világban. Ráadásul sokak szerint magasan képzett, művelt, idegen nyelveken jól beszélő emberek ők, kizárt, dolog, hogy bedőljenek az embercsempészeknek.

Kérlek, tanúsíts több tiszteletet a migránsokkal szemben, ne nézd őket hülyének, mert nem azok.

Pop40 2015.08.20. 09:03:06

@Kovacs Nocraft Jozsefne:

Ez nem személyeskedés volt, hanem tény. Olyan szinten papírszagú a szöveged, hogy az borzalmas. Nincs ezzel gond, csak ne csodálkozz, ha nem működik. Veled ellentétben én ugyanis legalább annyit megteszek, hogy elképzelem, én, vagy bárki más mit tenne akkor, ha én vagy ő lennénk ott, olyan körülmények között.
És nagyon nem azt, amit te elképzelsz.

http://vs.hu/kozelet/osszes/a-vegso-lokes-az-volt-amikor-elottem-vagtak-el-a-nagybatyam-torkat-0816#!s6

Tessék, olvasd el ezt a sztorit. Nézd meg, a srácnak milyen elképzelések vannak a fejében: német feleség, ház, és majd sütögeti neki az asszony a kolbászt.
Ezekkel az elképzelésekkel indulnak el, mert ezt adják be nekik a csempészek.
Szerinted aki egy ilyen, idealizált világba megy egy terror sújtotta országból, azt megállítják a plakátkampányok, egy drótkerítés, vagy az, hogy te megvágnád őket 1000 euróra?

Látod, ennyire álomvilágban élsz, "kizárt, dolog, hogy bedőljenek az embercsempészeknek".
Ja, kizárt dolog. A srác is teljesen realisztikus vágyakkal indul el, mikor német feleségről, meg saját házról ábrándozik, ugye? Az a malterozás már büdös neki, ami még egy magyar melósnak se büdös, aki amúgy eu-tag. És tudod, hány ilyen van, mint a srác?
Ami nem azt jelenti, hogy ő hülye lenne, csak szokás szerint megint a magad informáltsági szintjét vetíted át rájuk.

Amúgy ez, hogy a csempészek milyen irreális vágyakat szítanak a migránsokban, Nógrádi György felvetése is volt, gyanítom, kicsit jobban ért a témához bármelyikünknél.
Ha szerinted továbbra is kizárt, h bedőljenek, javaslom, vele vitasd meg az érveidet :-)

Mellesleg ezzel Európa sz-pni fog, nem kicsit. Ugyanis a vágyaikat lehetetlen kielégíteni, ennélfogva törvényszerű a csalódás. Márpedig ha a csalódott menekültek Európában állnak majd neki sok ezren kimutatni a csalódottságukat, az kellemetlen lesz.

Kovacs Nocraft Jozsefne 2015.08.20. 09:48:47

@Pop40:

"Veled ellentétben én ugyanis legalább annyit megteszek, hogy elképzelem" "

És teljesen hamis következtetésekre jutsz, mert nem tudod emulálni az agyadban egy idegen kultúrából érkező gondolatait stb.

"én, vagy bárki más mit tenne akkor, ha én vagy ő lennénk ott, olyan körülmények között."

Azt elhiszem, hogy el tudod képzelni, TE mit tennél. De hogy mit tenne egy bevándorló, nos...

De OK, amennyiben el tudod képzelni, hogy

- a feleségedet burkában járatod, három lépéssel mögötted (aknamezőn 20 lépéssel magad előtt);

- egyetértesz egy nő megkövezésével (bocs, de nő lévén erre igencsak érzékeny vagyok), mert nem 4 igazhitű muzulmán férfi tanú előtt erőszakolták meg;

- képes lennél kivágatni a kislányod csiklóját;

- tapsikolsz amúgy senkinek nem ártó homoszexuális férfiak felakasztásának;

- helyesled, hogy akár egy kisebb lopásért is kézlevágás legyen a büntetés;

- egyetértesz azzal, hogy az iszlám hit elhagyásáért halálbüntetés járjon;

- egyetértesz azzal, hogy nő nem vezethet gépjárművet;

- stb., stb.,

akkor TALÁN elhiszem, hogy el tudod képzelni, mint tennél egy migráns helyében. Addig azonban nem.

Ugyanis a fentebb vázolt szörnyűségeket NEM az Iszlám Állam követi el, hanem azoknak az országoknak a hivatalos szervei, ahonnan ezek a migránsok érkeznek, ahol ők maguk szocializálódtak. És ne hidd, hogy a migránsok mentesek ezektől: Debrecenben pl. vallási nézeteltérések miatt verekedtek össze.

Talán azt sem hiszed el komolyan, hogy pl. az otthon egymást gyilkoló síiták és szunniták Németországban majd békésen megférnek egymás mellett... :D

Sok dologban nem értek egyet veled, de nem hinném, hogy hülye lennél.

Kovacs Nocraft Jozsefne 2015.08.20. 10:07:39

@Pop40:

"Látod, ennyire álomvilágban élsz, "kizárt, dolog, hogy bedőljenek az embercsempészeknek"."

Vidd a szervizbe az iróniaméteredet. Nem gondoltam, hogy nem veszed észre, ahogy épp a te gondolatmenetedet fordítom ki visszájára. :)

"Tessék, olvasd el ezt a sztorit. Nézd meg, a srácnak milyen elképzelések vannak a fejében: német feleség, ház, és majd sütögeti neki az asszony a kolbászt."

Ezek nem a fejében vannak. A német feleség főképp nem, hiszen ők megvetik a nem muzulmánokat. Nem, téged átvertek ezzel a történettel. Ezeket ők akarják beadni nekünk, az integrációs szándékukat bizonyítandó.

Erről az az illegális bevándorló jut eszembe, akiről pár hónapja olvastam a Zindexen. Négy évig élt Nagy-Britanniában segélyen, utóbb már szociális lakást is kapott, mígnem kiderült, hogy illegális bevándorló, és kizsuppolták Olaszországba. Az interjú készítésekor már megint Calais-nál volt, és azzal etette a riportert, hogy tanulni menne Angliába: repülőgéppilótának akar tanulni. Kérdem én: az első 4 évben miért nem tanult semmit? Kapott nem kevés segélyt, szociális lakást, miért nem tanult pilótának?

Tudják ők, mit kell mondaniuk, hogy legalább némi esélyük legyen a bevándorlási hivatalban, és pontosan azt mondják. Hülye, aki egy szavukat is elhiszi.

"Szerinted aki egy ilyen, idealizált világba megy egy terror sújtotta országból, azt megállítják a plakátkampányok, egy drótkerítés, vagy az, hogy te megvágnád őket 1000 euróra?"

Ne légy fatalista! Nem szuperemberek ezek, igenis meg lehet állítani őket. Csak nem úgy, ahogy pl. Németország teszi, hogy egyre több bevándorlót fogad be, idén lesznek vagy 800 ezren. Nem is úgy, ahogy a Frontex teszi, hogy már Líbia partjainál kihalássza és elviszi őket Európába. :DD

Kovacs Nocraft Jozsefne 2015.08.20. 10:15:31

@Pop40:

Vajon kettőnk közül kinek papírszagúbb a "tudása": annak, aki beveszi a félrevezető szöveget a német feleségről, a tanulásról és a kolbászról, vagy annak, aki egészséges szkepszissel fogadja ezeket a hazugságokat?

Nota bene: a kolbászt a németeknél is sertéshúsból készítik. :D

Pop40 2015.08.20. 10:15:47

@Kovacs Nocraft Jozsefne:

Természetesen azokat, amiket felsoroltál, nem tudom elképzelni, de nem is kell, mert én nem ezekről beszéltem. (Az lenne a minimum, hogy közölni minden migránssal, hogy ilyenekről itt ne is álmodjon, mert aki ezek közül bármelyiket megpróbálja, úgy lesz visszarúgva, ahonnan jött, hogy tüzet fog a segge a csúszástól.)
Amúgy ez itt kezdődne, ennél a mondatnál az interjúban: "A férjeik nélkül úgysem beszélhetnek.”"

Itt kellett volna a riporternek közölni a sráccal, hogy "öreg, ez itt Európa. Lehet, hogy az afgánoknál ez így volt, de itt nem így van. Én most szépen odamegyek, és nekiállok kérdezgetni a nőket, ha valakinek ez nem tetszik, az fordulhat is toronyiránt haza."

És ezt természetesen minden migránsnak érthetően elmagyarázni, akár úgy is, hogy az eljárást a nők válaszai alapján folytatják le hatóságilag. - a férj kénytelen lesz jó képet vágni hozzá, különben ugrott a beutazás. Egyszerű, de hatásos módszer, nem kerül semmibe, és egyből megéri még a legelmaradottabb afgán fundamentalista is, hogy mostantól (ha tényleg itt akar maradni) kicsit más lesz a nők szerepe, még ha csak nyilvánosan is, (hisz h pl otthon hogy bánik az asszonnyal, az ellenőrizhetetlen.)

Na, de ez kitérő, én nem erről beszéltem. Gondolom, a MAslow-piramist ismered. Annak az alsó szintje, a fiziológiai, biztonsági szükségletek. Itt erről van szó, ez kultúrától függetlenül mindenkinél ugyanaz.
Ha valaki éhes, fázik, fél, ugyanúgy fog reagálni, akár arab, akár néger, akár európai.
Márpedig itt erről lenne szó: ha elszeded a pénzét, ott maradna egyszálegyedül egy számára ismeretlen kontinensen, 7000 km-re az otthonától, ahova amúgy vissza se mehetne.
Most hogy te deportálod e Szerbiába, vagy sem, tökmindegy: 200 km-vel csökken a 7000 km, nagy kaland. Németo még mindig sokkal, de sokkal közelebb lesz.

"Talán azt sem hiszed el komolyan, hogy pl. az otthon egymást gyilkoló síiták és szunniták Németországban majd békésen megférnek egymás mellett... :D"

Valóban nem. Ez a bevándorlási hullám oltári nagy gond, nem is vitattam soha.
Csak a megoldási módszereit.

"Sok dologban nem értek egyet veled, de nem hinném, hogy hülye lennél."

Kölcsönös.
Még akkor is, ha azt változatlanul nem tudtad megmondani, mit keresett a Betyársereg a határon, ha nem bevándorlókat akartak verni :-DD
Amúgy az nem nyilvánvaló, hogy nő vagy. Önmagában az, hogy valaki női nicknévvel irkál egy blogon, még semmit nem jelent :-)
Ha tényleg nő vagy, akkor így utólag pár erősebb jelzőt azért visszavonok, ami férfiakkal szemben elmegy, de nőkkel szemben bunkóság.

Pop40 2015.08.20. 10:19:32

@Kovacs Nocraft Jozsefne:
Miért tételezed fel róla automatikusan, hogy hazudik?
Egy afgánnak, vagy egy szír közembernek szerinted milyen képe lehet Németo-ról?

Pop40 2015.08.20. 10:25:42

@Kovacs Nocraft Jozsefne:
"Vidd a szervizbe az iróniaméteredet" - oké, a mondat első felét nem figyeltem :-)

Igen, a többi igaz. Vannak ilyenek IS.
Viszont vannak olyanok IS, akik tényleg egy jobb életért jönnek ide.

Persze. Meg lehet őket állítani. Csak egy idő után aránytalanul nagy lesz a megállítás költsége. Mert az nyilván megállítja őket, ha méterenként fegyveres őr áll a határon, de ennek olyan költsége lenne, hogy 10000 menekültet tejben-vajban füröszthetnénk ennyi pénzből.
Tudsz olcsó ÉS jó megoldást, azon kívül, hogy gyökerében, a kibocsátó országnál elfojtod a kiáramlást?

Kovacs Nocraft Jozsefne 2015.08.20. 10:35:30

@Pop40:

"Természetesen azokat, amiket felsoroltál, nem tudom elképzelni, de nem is kell, mert én nem ezekről beszéltem."

De ezek mélyen meghatározzák a gondolkodását, az egész személyiségét. Ezek nélkül hamis eredményre jutsz, ha a fejével akarsz gondolkodni, ugyanis ezek is benne vannak a fejében, a zsigereiben. El sem hiszed, gyakran mennyire irracionálisan szoktunk gondolkodni és dönteni épp a mélyen bennünk lévő szokások és tabuk miatt. Mi persze ezt nem vesszük észre, ehhez egy másik kultúrkörből érkező szükséges - aki meg természetesen a saját korlátait nem veszi észre. :)

"És ezt természetesen minden migránsnak érthetően elmagyarázni, akár úgy is, hogy az eljárást a nők válaszai alapján folytatják le hatóságilag."

Komolyan elhiszed, hogy a nő ezután félelem nélkül fog válaszolni? Gondolkozz: Ha igazat mond, nem lesz befogadás, lesz viszont véresre verés a kiutasítás után. Csak akkor lesz befogadás, ha hazudik, ez esetben viszont a módszered már az eleján csődöt mondott.

"Valóban nem. Ez a bevándorlási hullám oltári nagy gond, nem is vitattam soha.
Csak a megoldási módszereit."

Na de közben telik az idő, jönnek a migránsok. Egyre többen, mert azt látják, hogy Európa töketlenkedik és mindenkit befogad. Még a menedéket nem kapók is Németországban maradhatnak, mert a törvényeik nem engedik, hogy olyan országba küldjék vissza őket, ahol ESETLEG hátrány érheti őket. Ezért először egyéves tartózkodási engedélyt kapnak, amit meghosszabbítanak, s ami a végére egyre inkább egy határozatlan idejű tart. engedéllyé válik.

Nézd, tudom, hogy kegyetlenül hangzik, de itt és most Európának elsősorban önmagát kell megvédenie. Tízmilliók vannak úton, százmilliók lesznek nemsokára. És hamarosan nyakunkon lesz az éghajlati migráció is. Európa nem tudja befogadni őket.

Tehát valamikor le kell zárni a határokat, ez nem kérdés. A kérdés csupán az, vajon az egymilliomodik, a tízmilliomodik vagy a százmilliomodik után zárjuk le a határokat. A többséget se így, se úgy nem tudjuk befogadni.

Európa dönthet úgy, hogy az igen közeli jövőben lezárja a határokat. Ekkor van még egy kis esély arra, hogy Európa megmarad annak, ami eddig volt. Ez a migránsok eredeti országainak és érdekében állna, mert egy erős Európa jobban tud nekik segítenoi OTTHON, mint egy migráció által legyengített, polgárháűborúba süllyedő Európa.

Európa dönthet úgy is, hogy csak több tízmillió befogadása után zárja le a határokat. Ekkor Európa polgárháborúkba süllyed, destabilizálódik, a migránsok eredeti országaihoz hasonló helyzet alakul ki. Ez jobb lenne? Dehogy, hiszen ezzel sem segítettünk a migránsokon, pusztán annyit értünk el, hogy Európában is az otthonihoz hasonló helyzet alalkul ki. Ez nem segítség senkinek. Sem a migránsoknak, de főképp nem Európa őslakosságának.

Végül Európa dönthet úgy is, hogy semmi érdemlegeset nem tesz. Ez nagyjából ugyanaz, mint az előző bekezdés a negyedik hatványon. Sajnos jelenleg ez tűnik a legvalószínűbb forgatókönyvnek.

Kovacs Nocraft Jozsefne 2015.08.20. 10:45:35

@Pop40:

"Tudsz olcsó ÉS jó megoldást, azon kívül, hogy gyökerében, a kibocsátó országnál elfojtod a kiáramlást?"

Ez lenne az ideális, csakhogy erre az EU semmi hajlandóságot nem mutat. Sőt az is kétséges, megoldható-e, hiszen ez automatikusan az adott ország szuverenitásának megszűnésével járna. OK, most is csak formálisan szuverén államok, hiszen törzsi harcok dúlnak bennük, de hidd el, a megszálló európai csapatok (ilyeneket a NATO eleve nem tud kiállítani) ellen összefognának, lásd Irakot.

Szerintem azt kell belátni, hogy nem vagyunk mindenhatók. Nem tudunk rendet tenni az adott országokban, ezt az ott lakókak kellene megtenniük, de ők inkább kivándorolnak (a gazdaságiakról beszélek most elsősorban). Na mármost, ha az ország lakói nem akarnak rendet teremteni, virágzó (extenzív) gazdaságot építeni az országukban, akkor mi nem segíthetünk nekik.

Viszont Európa komoly felelősséggel tartozik saját polgáraival szemben. Nem engedheti, hogy idegen kultúrájú, ellenséges vallású emberek milliói árasszák el Európát. Hacsak nem tekintjük kész ténynek, hogy az európai emberből az önvédelem legkisebb szikrája is kihunyt és kész átadni sok-sok nemzedék munkájának gyümölcsét olyanoknak, akik semmit nem tették érte - olyanoknak, akik a saját hazájukban sem tettek semmit egy működő gazdaságért.

Tudom, ez csúnyán hangzik, de az igazság gyakran csúnya. Lehet szépelegni is, de csak addig, amíg a valóság pl. egy saria-rendőrség vagy a migránsok közötti vallási és egyéb harcok formájában kupán nem csap bennüket.

Pop40 2015.08.20. 11:07:30

@Kovacs Nocraft Jozsefne:

"De ezek mélyen meghatározzák a gondolkodását, az egész személyiségét."

Meg, de nem válaszoltál a lényegre: az alapvető fiziológiai szükségleteit illető részre.
Mert az viszont mindenkiben megvan, és minden egyéb előtt áll, bármilyen gondolat csak utána jön.

" Komolyan elhiszed, hogy a nő ezután félelem nélkül fog válaszolni?"

Természetesen nem. Sőt, MAgától értetődően hazudni fog, azt mondja, amire a férje utasítja.
De nem értetted meg a dolog lényegét: a cél nyilvánvalóan nem lehet az, hogy helyből a nő igazat mondhasson, ez irreálisan magas cél.
A reális cél az, hogy a férj egyáltalán megértse, hogy mostantól az asszony nem másodrendű állampolgár, mint otthon. Innentől kezdve egy szinten lesz ez a férj az európai feleségverő férjekkel: az asszony ott is hazudik, ha a férjéről kérdezik.
De legalább azt elérted, hogy a férj megérti, hogy itt - legalább nyilvánosan - nem tehet meg bármit az asszonnyal, szemben az otthonával, ahol ha másodrendű állampolgárként kezelte, még meg is tapsolták.
És hangsúlyozom: mindezt egy teljesen ingyenes, sem pénzbe, sem plusz időbe nem kerülő módszerrel érnéd el. Bármilyen eredmény, amit elérsz vele, plusz nyereség, hiszen a módszer maga sem időbe, sem pénzbe nem került.

A többivel - sajnos - egyet kell értenem. Csak ez megint olyan dolog, hogy más papíron elhatározni, hogy ide ugyan nem jön be senki, és más ezt közölni a síró kisgyerekkel a határon.
Amúgy valóban: bár egy bezárkózott, határait fegyverrel védő Európa nem az az Európa, ami volt, de egy ilyen Európa még mindig sokkal, de sokkal jobb, mint egy iszlám milíciák által polgárháborúkba süllyesztett Európa.
Ha csak ez a választék, akkor valóban, marad az őrizet.

Pop40 2015.08.20. 11:18:25

@Kovacs Nocraft Jozsefne:

"de hidd el, a megszálló európai csapatok (ilyeneket a NATO eleve nem tud kiállítani) ellen összefognának, lásd Irakot. "

Amelyik ország részéről ilyen összefogás valósulna meg az eu-i csapatok ellen, ott bizony nincs más megoldás, mint az adott ország állampolgárait addig tiltólistára tenni Európában. Máshogy sajnos nem működik, jelenleg bármilyen arab terrorista úgy jön be az eu területére, mintha hazajönne, a migránsok közé vegyülve.
Ha ennek a helyzetnek a megoldását egy ország akadályozza, fájdalom, de arról az országról le kell mondani, nincs jobb ötletem.

Talán úgy lehetne megakadályozni ezt, hogy az adott országban erőteljes propagandát fejtene ki az eu a lakosság körében: a beavatkozás a ti országotok érdeke, és ha akadályozzátok, nem jöhettek Európába.
Ez talán egy kicsit felrázná az ottaniakat, és nehezebb lenne a maradék klánoknak összefogni.
De passz, ez csak elmélet, sok hozzáértő agyal ezen, nyilván nem én fogom megmondani a tutit.

pitcairn (törölt) 2015.08.20. 11:31:55

@Pop40:

inkább az un. "fejlett nyugat" süllyesztette polgárháborúba az iszlám világot...

persze az un. új világrend szempontjából valószínűleg nem is olyan rossz ez...

pitcairn (törölt) 2015.08.20. 11:34:53

@Pop40:

Irak egy imperialista tervezőasztalon megszületett vonalzóval kimért hátárú gyarmati reliktum...

minél hamarabb szétesik az egész annál jobb...

nincs semmi dolga arrafelé az un. "nemzetközi közösségnek"

így is épp elég bajt csináltak már arrafelé...

pitcairn (törölt) 2015.08.20. 11:37:37

@Kovacs Nocraft Jozsefne:

"és most Európának elsősorban önmagát kell megvédenie."

leginkább saját magától...

a menekültprobléma sokkal inkább az EU-szocializmus visszásságairól szól mint a menekültekről...

Pop40 2015.08.20. 11:40:24

@pitcairn: a jövőről beszéltem, természetesen - olyan jövőről, ami remélhetőleg nem valósul meg...

mondjuk azt hadd tegyem hozzá, hogy a "fejlett nyugat" azért nem klassz kis demokráciákat vert szét: ahova bevonult, ott azért kőkemény diktatúrák voltak ám (husszein, kadhafi)

oké, most még rosszabb a helyzet, de ez a helyzet azelőtt se volt rózsás.

pitcairn (törölt) 2015.08.20. 11:40:28

@Kovacs Nocraft Jozsefne:

különben nem "Európa" dönt, hanem az EU élén álló oligarchikus érdekcsoportok...

és számukra istenadta lehetőség ez az EU centralizáció elmélyítéséhez...

Pop40 2015.08.20. 11:44:52

@pitcairn:
a széteséssel eddig se volt gond. inkább csak azzal, mi legyen helyette...

Kovacs Nocraft Jozsefne 2015.08.20. 11:46:59

@Pop40:

"De legalább azt elérted, hogy a férj megérti, hogy itt - legalább nyilvánosan - nem tehet meg bármit az asszonnyal, szemben az otthonával, ahol ha másodrendű állampolgárként kezelte, még meg is tapsolták."

Így már értelek, elsőre tényleg nem esett le, mire gondolsz. Én azért nem látom ezt akkora javulásnak, nem nagy eredmény elérni a vakkomondoros színvonalat. Ha ehhez még azt is hozzávesszük, hogy a muzulmánok körében a nők eleve sokkal inkább elzárkózva élnek, nem biztos, hogy nagy eredmény, ha a férfi NYILVÁNOSAN nem tehet meg bármit az asszonnyal. Hiszen az nő élete jórészt úgyis a családban zajlik. De értem és elismerem a jószándékodat.

"egy bezárkózott, határait fegyverrel védő Európa nem az az Európa, ami volt, de egy ilyen Európa még mindig sokkal, de sokkal jobb, mint egy iszlám milíciák által polgárháborúkba süllyesztett Európa.
Ha csak ez a választék, akkor valóban, marad az őrizet."

Szerintem sajnos csak ez a választék. Liberálisék persze tagadják, de ha én íróasztalnál gondolok ki megvalósíthatatlan dolgokat, akkor ők ugyanezt elefántcsonttoronyban teszik, mely toronynak még ablaka sincs, hogy legalább a valóság kis szeletét láthatnák azon át. Sőt még rosszabb: semmit nem gondolnak ki, csak bőszen asszisztálnának Európa elfoglalásához.

"Meg, de nem válaszoltál a lényegre: az alapvető fiziológiai szükségleteit illető részre."

Azokat természetesen biztosítani kell a számukra, hiszen nem vagyunk állatok. De csak a határainkon kívül. Ha az illető migráns azzal szembesül, hogy kap ellátást, de ahhoz el kell hagynia Európát, akkor épp a létfenntartási ösztön miatt el fogja hagyni Európát. Ehhez persze kell adni neki némi logisztikai segítséget.

pitcairn (törölt) 2015.08.20. 11:48:32

@Pop40:

a "fejlett nyugat" nem ma kezdte arrafelé a szarkavarást...

a modern Irakot a brit Foreign Office-ban találták ki...
en.wikipedia.org/wiki/Mandatory_Iraq

a helyiek véleménye teljesen irreleváns volt...

a brit mandátum élére a mekkai seriffet ültették... (köze nem volt neki Irakhoz...)

a rafkós britek különben egy olyan "országot" pakoltak össze ahol jóformán borítékolva voltak a kibékíthetetlen ellentétek...

mondjuk a brit Foreign Office mindig is imádta az efféle „oszd meg és uralkodj” játékokat...

no efféle államokat tartanak manapság össze bármi áron...

Amint felmerül a szeparatizmus lehetősége azonnal kórusban kezd el rikoltozni az un. „felvilágosult nemzetközi közösség” mondván, hogy a modern korban csak integrálódni lehet fragmentálódni pedig nem...

pitcairn (törölt) 2015.08.20. 11:49:45

@Pop40:

a szétesés a "nemzetközi közösség" szemében __istenkáromlás__ a szomáliai utódállamokat 25 év alatt sem ismerték el...

pedig felettébb sikeresek is vannak köztük...

pitcairn (törölt) 2015.08.20. 11:52:51

@Pop40:

Saddamot különben sokak szerint anno a CIA pakolta hatalomba...

US and British Support for Hussein Regime
www.globalpolicy.org/iraq-conflict-the-historical-background-/us-and-british-support-for-huss-regime.html

és ez sajnos meglehetősen hihetőnek tűnik...

pitcairn (törölt) 2015.08.20. 11:55:52

@Kovacs Nocraft Jozsefne:

belegondoltál már abba, hogy lényegében egy centralizált európai birodalom szükségességéről irkálsz?

ill. abba, hogy ez - finoman fogalmazva - nincs összhangban az állítólagos nemzeti elkötelezettségeddel?

pitcairn (törölt) 2015.08.20. 11:58:24

@Kovacs Nocraft Jozsefne:

mert persze te nem terelsz és minden szavad maga a "kondenzált igazság":)

pitcairn (törölt) 2015.08.20. 12:00:51

@Pop40:

különben nocraft alpári stílusát figyelembe véve szórakoztató amikor az ellen elkövetett "személyeskedésről" irkál:)

Kovacs Nocraft Jozsefne 2015.08.20. 16:39:55

Macedónia katonákkal védi a határait a migránsok elől:

index.hu/kulfold/2015/08/20/rendkivuli_allapotot_hirdetett_macedonia_a_menekultek_miatt/

Németországban migránsok összeverekedtek vallási vita miatt, rátámadtak a rendőrökre és az újságírókra is:

index.hu/kulfold/2015/08/20/tomegverekedes_volt_egy_nemet_menekultszallon/

És ez még csak a kezdet, mi lesz itt, ha évi 800 ezer vagy még több érkezik hozzájuk...

pitcairn (törölt) 2015.08.20. 22:10:54

@Kovacs Nocraft Jozsefne:

gondolom mindenki az EU elmélyítéséért fog virnyákolni:)

Dániel Galsai 2015.08.20. 22:34:49

@Pop40: Kezdem látni rettenetes jövőmet! Még húsz év múlva is itt ülök a gép előtt, és a megszállott, tényszerűen, hamis csúsztatásaidra válaszolok! A "kúrműányozást " és az "ellopják az Orbánék"-ra nem reagálok, nálad ez nyilván valami alapvető vitakultúra....
Ennek ellenére BIRKAtürelemmel (csak hogy jó liberális szokás szerint érvelés helyett tudj egy kicsit "birkázni"!) jó pedagógusként (nem vagyok az) megpróbálom összefoglalni az összefoglalhatatlant...
Tudod mi a tautológia"? Ha nem tudnád esetleg, elmondom: a logika tudományában az a legnagyobb hiba, amikor valaki önmaga állításával akarja bizonyítani egy tétel igazságát. Ennél talán már csak egy rosszabb van: amikor valaki a saját rögeszméjét kezeli tényként!

Olyanféléket írsz, hogy a másik "drótkerítést" is át lehet vágni alul, meg azt, hogy a bejövő napi 2-3000 menekültből ugyanannyi ki is megy az országból, meg azt hogy ha a németek visszalökik őket, akkor simán mi is lökjük őket Szerbiába, meg azt, hogy igaz hogy az EU a 600 milliárdból csak 2(!) milliárdot adott, de akkor is mire költöttük, meg még azt is, hogy a külföldi plakátkampány hülyeség, lehetetlen, még az ötleten is csak röhögni lehet....

No már most... Tévedni lehet, rosszul informáltnak lenni nem dicsőség, de tolerálható, de mindezeket büszkén vállalni, sőt lenézően tényként beállítani, több mint hiba! Inkább nem is minősítem...

A tények ezzel szemben a következők!
1. A másik kerítés nem egy ugyanolyan kerítés, csak 3 méter magas! A két kerítés KÉTFÉLE MÓDON épített kerítés... A magasabb erősebb és biztonságosabb is... A két kerítés, az amúgy is 2X1 kerítés, mászni, vagdalni, kúszni, két akadályon át, miközben (végre) lesz fegyveres határőrizet és ráadásul négy év börtön fenyeget - aki ebbe belevág, lelke rajta!

2. Hogy a bejövő 2-3000 ki is megy? Na ez a tautológia.. Mondasz valami eget verő, magabiztos marhaságot, és én fogadjam el! Ha elfogadom a marhaságot, onnantól már a logika stimmel... Ezzel szemben az a helyzet, hogy én több interjút olvastam és láttam migránsokkal, akik boldog mosollyal mondták, nagyon tetszik nekik Magyarország, itt akarnak maradni, sőt, az ismerőseiknek is (!!!!!) ajánlani fogják ezt a kedves, befogadó országot! Ugye nem süllyedünk le arra a szintre, hogy ezt csak álmodtam...

3. Németországban a legfrissebb adatok szerint már 700 ezren (!) vannak... Addig oké, hogy megunják és vissza fogják toloncolni a jó részüket, plusz az "ismerősöket" (lásd fentebb!).... Elvégre Anglia, a talán nem Orbán bérenc Cameronnal az élen is azt teszi... De hogy utána legfeljebb mi is továbbküldjük őket simán Szerbiába?!?! Na ne röhögtess!!! 1 millió embert?! És Szerbia még csak nem is EU tag, ellenben eddig is utálnak minket, mint a varjú a rohadt tököt! Azt röviden úgy hívják: HÁBORÚ...

4. Jössz a szokásos (dögunalmas...) , közhelyes duma arról, hogy a Fidesz bármit tesz, azzal mindent ellop, elsikkaszt... Megint egy balliberális tautológia: mi állítjuk, tehát úgy van, ez tény, aki gondolkodni mer, az Fideszes!!!! Ezzel szemben az a helyzet, hogy az EU által odalökött 2 (!) milliárd forintnyi alamizsnával szemben már bőven túl vagyunk a 20 milliárdnyi költségen (ebben nincs benne a kerítés!)! Tudod: rendészet, regisztrálás, étel, ital, gyógyszer, orvosi ellátás... Csak hogy a Ti kedves rögeszméitekkel éljek: ez a Groupama Aréna és két Nagyerdei Stadion ára! Csakhogy míg azok itt maradnak, akkor is ha esetleg a hisztero-liberálisok kerülnének hatalomra (Te Úristen....!), addig ez egy végeláthatatlan szocio-kulturális invázió, amiért ráadásul mintha kályhában égetnénk a pénzt...!

5. Az előbbiekhez képest a "plakát ügy" már csak sima tudatlanság (szándékos félremagyarázás?)! Természetesen szó sincs arról, hogy az IÁ Szíriájába, vagy Afganisztánba telepítenének plakátokat! Ez ismét egy önigazoló rögeszme! Ha utánanézel, rájössz, hogy részint az interneten jelenik majd meg, részint olyan országokban (Líbia, Koszovó, Kurdok, Eritrea stb...) , ahonnan amúgy a "menekültek" többsége érkezik! Ezt is felmérések igazolják, a "gazdasági" és a "valódi" menekültek aránya nagyjából 90-10...

A végére hagytam neked a slusszpoént! Még KISZ -tag sem voltam, soha egyetlen pártnak nem voltam a tagja, se a Fidesztől, se a Jobbiktól soha nem kaptam egy vasat sem! ja, és persze nem vagyok bérkommentelő! Egy 48 éves konzervatív -nemzeti érzelmű ember vagyok, aki több mint 25 éve újságíróként dolgozik, de végül is az egész életét a műfajban töltötte, és többnyire közéleti-politikai jellegű írásokkal foglalkozik, talán nem is eredménytelenül (egy-két díjacska igazolja...):! És aki látja a világban hogy a BALOLDALI emberek többsége is érti itt a lényeget (közvélemény kutatások!!!!) , és aki hiszi és sajnálja, hogy éppen a Hozzád hasonló elfogult "tautológusok" miatt nem jött sajnos létre egy valódi, Kéthly Anna- féle nemzeti érzelmű szociáldemokrata párt Magyarországon!
Pedig hidd el, örülnék egy nemes ellenfélnek!
Ennyi volt kereken 5000 karakter... Tudod, ez is egy szakma.... Üdv!

pitcairn (törölt) 2015.08.20. 22:58:22

@Dániel Galsai:

ebből a "kedves befogadó országból" több százezer "bennszülött" lépett le az utóbbi években...

szóval nem túloznám el az itteni vonzerőket...

chrisred 2015.08.21. 09:00:12

@Dániel Galsai: A 2. pontra:

index.hu/index2/#bloghu/kettosmerce/2015/08/20/itt_a_konkret_szam_a_menekultek_korulbelul_96_5_-a_megy_tovabb_magyarorszagrol

A menekültügyi eljárások 96,5%-a ér véget megszüntetéssel, vagyis húszból nagyjából 19 kérelmező csak technikai kérelmet nyújtott be, hogy utána továbbmehessen egy msáik országba. Szóval lehet, hogy az újságírók kérdéseire nagyon udvariasan válaszolgatnak, azonban a szikár tények azt bizonyítják, semmit nem tesznek azért, hogy ebben a szép országban egy perccel is több időt töltsenek, mint ami feltétlenül szükséges.

A 3. ponttal kapcsolatban pedig: a kormány feladata ennek a megakadályozása. Pontosan ezekkel az adatokkal kell kőkeményen kiállni, és a nyugati országok értésére hozni, hogy mi ebben a történetben tranzitország vagyunk, egy reptéri váróterem. A migránsok azért indultak el, hogy náluk telepedjenek le, ideiglenesen vagy véglegesen. Ezért abszolút méltánytalan a többi országgal és magukkal a migránsokkal szemben is, hogy ide-oda küldözgetik őket az EU-n belül. Persze ennek akkor van létjogosultsága és értelme, ha a visszatoloncoltak száma jelentősen megemelkedik a jelenlegi százas nagyságrendről.

Dániel Galsai 2015.08.21. 09:12:43

@pitcairn: Ez így van! Ahogy a románoktól, törököktől, szerbektől, szlovákoktól, lengyelektől stb. is... Sőt, a spanyol-francia határon is hatalmas a monkaerő áramlás, mivel a spanyolok is tudnak számolni, és a franciáknál jóval magasabbak a bérek!
Ugyanis kedves "pitcarin", gondolom hallott róla, hogy 2004-ben tagjai lettünk az EU-nak! A honi balliberális oldal e mellett (és végtelenül kínosan erőlködve...) rendszeresen kifelejti a történetből, hogy az európai országok nagyjából 2008-ra szabadították fel számunkra a munkaerőpiacot, de éppen akkor jött a gazdasági válság, és akkor nekik is úgy kellett a külföldi munkaerő, mint púp a hátukra...
Ez még véletlenül sem Fidesz propaganda, egyszerű történelmi tény: nagyjából 2010 után (akkor nyert először a mai koalíció) jött el az idő, hogy a magyarok igazából kihasználhatták a szabad munkaerőpiacot!
Remélem nem keserítem el, ha elmondom: még minimum húsz évig nyugaton lényegesen magasabbak lesznek a bérek, ezért, bármilyen kormány is lesz itthon hatalmon, az alacsonyan vagy közepesen képzett munkaerő egy jó része találhat boldogulást nyugaton! Az egy másik kérdés, hogy a "tányérmosogató menedzserek" élete milyen kint, hogy mennyire tartják őket embernek, hogy ez milyen lelkiállapotot okozhat, mennyien csalódnak , és még fognak csalódni - de ez egy másik mese, ebbe most ne menjünk bele...
Hogy a valódi felvetésére válaszoljak: A mi "vonzerőnk" a szociális ellátórendszer, az európai közeg, a "liberális" jogrend, és sajnos az őszinte és megélhetési jogvédők és segélyszervezetek szereplése - amit sajnos logikusan az embercsempészek nyilván jól meglovagolnak! Vonzó lehet továbbá, hogy az EU töketlenkedése miatt a menekültek váltig hisznek abban, hogy százezrével le tudnak majd telepedni Magyarországon és az EU-ban...
És végül az utolsó érv: a gazdasági (tehát, hangsúlyozom , NEM politikai!!!) menekültek olyan országokból érkeznek pl. Koszovóból és fekete-Afrikából, ahol a havi jövedelem 50-100 dollár (20-30 ezer forint)!!! Nekik nehéz elmagyarázni a honi baloldali ellenzéknek, hogy ez egy milyen szar és szegény ország...

chrisred 2015.08.21. 09:25:36

@Dániel Galsai: Amit felsoroltál, jelenleg csak arra ösztökéli a migránsokat, hogy gyorsan továbbálljanak tőlünk. Az államnak nálunk már semmilyen szociális ellátási kötelezettsége nincsen, a jogrendünk egyre inkább illiberális lesz, a közmunkás bér pedig erőteljesen hasonlít ahhoz az összeghez, ami miatt ők elhagyták a hazájukat.

pitcairn (törölt) 2015.08.21. 10:53:32

@chrisred:

ez egy 100%-ban EU kompatibilis ország, 100%-ban EU-kompatibilis törvényekkel...

ha nem tetszik az itteni illiberális gyakorlat, akkor lényegében az EU nem tetszik...

PS.: az EU igazi arcát a periférián fogod meglátni... elvégre ott rendelkezik ez a szervezet a legnagyobb hatalommal...

pitcairn (törölt) 2015.08.21. 10:55:44

@Dániel Galsai:

a bevándorlók az USÁ-ban sem Arkansasba vagy Detroit-ba mennek...

mi több Ausztráliában sem krokodil dundee földje a fő vonzerő...

a bevándorló oda akar menni ahol pörög a gazdaság...

és különösebben nem zavarja egy pár száz kilométeres út...

Kovacs Nocraft Jozsefne 2015.08.21. 13:26:53

A macedón rendőrség könnygázzal állított meg több ezer menekültet:

index.hu/kulfold/2015/08/21/a_macedon_rendorseg_konnygazzal_allitott_meg_tobb_ezer_menekultet/

Lassan ugyan, de alakulnak a dolgok. Bár szerintem inkább az EU magországainak kellett volna ezt először meglépniük, és sajnos a mecedón lépés épp ezellen hat azáltal, hogy csökkenti a magországokra nehezedő nyomást.

Viszont hallunk majd szép álhumánus szólamokat, amelyek elítélik a mecadón lépést, miközben titkon örülnek neki.

pitcairn (törölt) 2015.08.21. 13:46:15

@Kovacs Nocraft Jozsefne:

itt sajnos minden "mainstream" szólam hamis, a tiéd is:)

chrisred 2015.08.21. 13:49:50

@Kovacs Nocraft Jozsefne: inforadio.hu/hir/kulfold/hir-724185

"Ezres nagyságrendű tömeg tüntetett Szkopjéban kedd este a macedón kormány ellen, amelyet az ellenzék vezetője aznap azzal vádolt meg, hogy megpróbálta eltussolni a nyomozást a rendőrök által agyonvert 22 éves fiatalember ügyében. A rendőrség vízágyúkkal és könnygázzal lépett fel a tiltakozók ellen, 19-en megsebesültek, köztük 11 rendőr.

A tömeg a kormányzat központi épülete elé vonult, ahol azt kiabálta, hogy Gyilkosok! Gyilkosok! Többen kövekkel dobálták az épületet, betörték annak néhány ablakát, továbbá autókat rongáltak meg, és kukákat gyújtottak fel.

A rendőrség ezt követően avatkozott közbe, és feloszlatta a tüntetést.

A beavatkozás közben sebesültek meg többen, köztük - egy belügyminisztériumi szóvivő szerint - tizenegy rendőr, valamint a sajtónak dolgozó egyik fényképész.

A tüntetést azt követően hívták össze, hogy Zoran Zaev, a baloldali szociáldemokrata szövetség elnöke tucatnyi hangfelvételt tett közzé, amelyeken állítása szerint Nikola Gruevszki miniszterelnök, valamint a belügyminiszter, a macedón hírszerzés vezetője és más tisztségviselők arról tárgyalnak, hogy hogyan tussolják el a négy évvel ezelőtti emberölést, amelyet rendőrök követtek el.

Zaev hónapok óta a kormány piszkos ügyeit bemutató lehallgatott beszélgetéseket tesz közzé, ezek szerinte a macedón kémelhárítástól származnak. A felvételek a szociáldemokraták szerint azt bizonyítják, hogy a kormányzó konzervatív párt az elmúlt években több választáson is csalt, valamint törvényellenesen hallgatta le több mint 20 ezer ember, köztük politikusok, bírák, rendőrök, diplomaták telefonját."

A "könnygázas" macedón kormány, Európa új büszkesége...

Kovacs Nocraft Jozsefne 2015.08.21. 14:32:20

@chrisred:

Galambom, attól, hogy a macedón kormány sok egyéb szempontból szarháziak gyülekezete, még nem következik, hogy a betolakodók könnygázzal való visszaverése hibás lépés volt.

Csak az egybites emberkék gondolkodnak úgy, hogy valami/valaki vagy csak fekete, vagy csak fehér lehet.

chrisred 2015.08.21. 14:50:11

@Kovacs Nocraft Jozsefne: "Csak az egybites emberkék gondolkodnak úgy, hogy valami/valaki vagy csak fekete, vagy csak fehér lehet."

Nem gondoltam volna, hogy ezt a gondolatot pont Tőled fogom olvasni. :)

chrisred 2015.08.21. 14:55:40

@Kovacs Nocraft Jozsefne: Ahogy a szíriaiak és az afgánok sem tudták megállítani a fehér gyarmatosítókat, ezért most kénytelenek elhagyni a szülőföldüket. Csak hogy egy másik aspektusból is lásd a kérdést, ne csak fehéren-feketén.

Dániel Galsai 2015.08.22. 18:41:38

@pitcairn: Amit írsz, az már egy meglehetősen erőlködő érvelésnek tűnik, ráadásul nem is igazán tartozik a témához!
Amerikába, Ausztráliába a nagy menekült hullámok idején - nagy gazdasági világválság, 56', stb... - természetesen elsősorban a nagyvárosok irányába indultak a menekültek. Aztán kik ott maradtak, kik tovább álltak valahová az országban,... De mindkét ország maga egy kontinens, és akkoriban egyszerre - pl. 56-ban - csak 200 ezer magyar ment egyszerre és ráadásul akkor több világrésznyi országba szóródtak szét!!! A világ válságnál ugyanez a helyzet néhány tíz milliónyi emberrel, de olyan országokba, melyeket szinte még "alig fedeztek fel", annyi volt a szabad terület, munka, stb. hogy szinte soha nem fogyott el... Ráadásul -ezt már kb. ezredszer írom le - ők egy hasonló kultúrájú, keresztény alapokon nyugvó civilizációba menekültek, nem úgy mint most a mostaniak!
Amit kínban megpróbálsz ide rángatni,- hogy a gazdag, jól prosperáló országok a céljaik - az legfeljebb negyed -igazság. Egyrészt ez csak addig áll, amíg a nyugat befogadja őket. Ezzel szemben az Angolok a Csalagútnál már szó szerint háborút viselnek ellenük, a német közszolgálati tévé kiszivárogtatta, hogy a kormány tervezi, hogy válogat a menekültek között, a képzettek, a nyelvet ismerők jöhetnek, akár gyorsított eljárással is, a többség, a "hulladék" mehet isten hírével.... Ausztria is a visszatoloncolást tervezi, egész Európában tüntetések vannak, felgyújtják a migránsoknak szánt szállásokat...
Szerinted ezek a "maradék" százezrek hová fognak visszaözönleni?! Szerinted egy olyan embernek, akinek 50 dollár a havi jövedelme, annak nem jó az a gazdaság ahol ellátják, különböző álcivil szervezetek simogatják a buksijukat, politikai haszonleső pártok istenítik őket, mindenféle gazemberek kecsegtetik őket mindenfélével?!
A magyar viszonyokat, a magyar egészségügy helyzetét nem csak Gyurcsány Feró szavai után lehet megítélni! Az 50 dolláros valósághoz képest Magyarország mennyország! - még ha ettől a mondattól a honi balliberálisok hőgutát is kapnak!

Kovacs Nocraft Jozsefne 2015.08.22. 19:10:03

@chrisred:

Ez nem másik aspektus, hanem hazugság. Már csak azért is, mert sem a szírek, sem az afgánok nem az ott lévő fehérek, hanem a saját fajtársaik elől menekülnek - ezt az apróságot elfelejted, vagy inkább elhallgatod.

Innentől aztán az egész érvelésedet le lehet húzni a klotyón.

Kovacs Nocraft Jozsefne 2015.08.22. 19:14:12

@Dániel Galsai:

Hagyjad, pitcairn egy demagóg senki, aki már ezerszer cáfolt hazugságokkal jön elő ezeregyedszer. Valószínűleg karakterszám szerint kapja a pénzét Sorostól vagy más hazaáruló gazdájától.

pitcairn (törölt) 2015.08.22. 20:12:55

@Kovacs Nocraft Jozsefne:

mikor jössz rá arra, hogy az efféle minősítések csak téged minősítenek?

pitcairn (törölt) 2015.08.22. 20:15:07

@Dániel Galsai:

óh dehogynem, Ausztráliába rengeteg bevándorló érkezik mostanság és bizony elsősorban néhány nagyvárosi agglomerációt preferálnak...

erről szólt a komment nem többről...

pitcairn (törölt) 2015.08.22. 21:16:02

@Dániel Galsai:

nocraft-al kb. annyira vagytok konstruktívak ebben a témában mint a "buksi simogató" szervezetek

kb. a valóság felszínét karcolgatjátok a központilag generált rögeszméitek mentén...

Dániel Galsai 2015.08.22. 22:04:01

@pitcairn: Megint ugrottál egyet, eddig a gazdag országokkal érveltél (mint célországok), most már a városoknál és az agglomerációnál tartasz...
Nem erről volt szó! Arról, hogy Magyarország a fővárosban, de még a vidék jó részén is élhető, kellemes ország egy addig havi 50 dollárból a sivatagban vagy a sziklás koszovói hegyekben élőknek! Ezt a baromi egyszerű igazságot azok nem veszik figyelembe, akik az Orbán fóbiája a legfontosabb a világon! Pedig ez elvben nem politika, hanem úgy hívják HAZAFISÁG....
Szomorú, hogy a magyar baloldal, megerősítve néhány belvárosi, kávéházi jogvédővel, ilyen blöffökkel él!
Azért szerintem lassan beláthatnád, hogy az nem jó módszer, hogy ha az egyik érved megdől, ugrassz egy másikra, és közben a szemet szúró igazságokat is figyelmen kívül hagysz!
Van egy friss hírem, talán még nem hallottad: ma több ezer menekült áttörte a határt Macedoniában! Elkezdődött... Hónapokig hallgattuk "tőletek", hogy ezek békés, szerencsétlen áldozatok, akik a légynek sem ártanak, szegény anyák kicsi porontyokkal... Szerinted ezeket a "rohamosztagosokat" várja a szép nyugat?! Oda indulnak szerinted, meddig fogják őket beengedni?!
Az a baj, hogy a szöveged alapján nem tűnsz ostoba embernek, de úgy látszik a kormány gyűlölet minden józan észt felülír! Ezért tart amúgy a magyar balliberális oldal ott ahol tart (kb.ÖSSZESEN 20%), de ez már egy másik történet...

Kovacs Nocraft Jozsefne 2015.08.22. 22:19:27

@Dániel Galsai:

"Szerinted ezeket a "rohamosztagosokat" várja a szép nyugat?! "

Németország a jelek szerint várja őket:

"... alsó-szászországi Goslar polgármesterével is, akinek javaslatáról a 444 írt a magyar sajtóban. Az ötvenezres város konzervatív polgármestere igazi széplélekként épp a minap jelentette be: még több bevándorlót telepítene a városába, sőt, egyszerűen nincs olyan, hogy túl sok bevándorló, a városnak szükségük van rájuk. „Persze hogy el tudjuk látni őket, gazdag ország vagyunk, és kötelességünk segíteni a rászorulókon” − mondta Oliver Junk. aki szerint „ha nem fogadjuk be a külföldieket, lekapcsolhatjuk a villanyt”. Egy goslari menekültgondozó aktivista hozzátette: nem egyszerűen lakást adni a menekülteknek, hanem a város részévé tenni őket. Szerinte ne különálló blokkokba költöztessenek be minden újonnan érkezőt, mert ez csak megijeszti majd a helyieket. Ehelyett az ott élők szomszédjaivá kell tenni őket, ezáltal összeismerkedhetnek és a goslariakban kialakulhat majd a felelősség érzése is − szól az ötcsillagos társadalommérnöki vízió."

De az egész cikket érdemes elolvasni, főleg innentől: "A Suhlban működő tartományi központi befogadó állomáson szerda este..."

mandiner.blog.hu/2015/08/22/migrans_apartheidet_javasol_a_szelsobalos_politikus#more7723180

Amúgy az idézetben szereplő Oliver Junk neve beszélő név, ha nem is németül, hanem angolul: junk mint hulladék.

"Ezért tart amúgy a magyar balliberális oldal ott ahol tart (kb.ÖSSZESEN 20%), de ez már egy másik történet..."

Megy az még sokkal lejjebb is, hála a betolakodókkal kapcsolatban hangoztatott Európa- és magyarellenes szólamaiknak.

Dániel Galsai 2015.08.22. 22:56:44

@pitcairn: Felszín?! Több ezer menekült, hordában betör egy országba! A Csalagútnál ugyanúgy, de ott már keményen be is vetik a fegyveres erőket! Ez a felszín?! Bocs, de akkor én már a mélyre nem is vagyok kíváncsi...
Ez a "központilag vezérelt" hülyeséged már tényleg nagyon unalmas! Cameron is "orbánista", a német kormány és a német közszolgálai tévé is "orbánista" (lásd a fentebbi kommentemet"!), az olasz nő is "orbánista", aki egy tévé interjúban zokogva üvöltött, hogy ő munkanélküli, de a migránsok napi 35 eurot kapnak, meg a német CDU alelnöke is az, aki azt mondta, hogy hagyják már békén Orbánt, ő azt csinálja amit lehet, és ezzel végül is az EU-t védi....
Az egész világ egy nagy "orbánista" összeesküvés, igaz?! Csak itt az a néhány belvárosi értelmiségi, és hippi-kultuszos jogvédő érti a valóságot, ők a morális fensőbbség, az ész, de főleg a PC és a FÜGGETLENSÉG!!!! Jól mondom?

pitcairn (törölt) 2015.08.22. 23:36:29

@Dániel Galsai:

isten adta lehetőség ez az EU-integráció elmélyítéséhez...

bocsi de én leginkább ennyit látok a mostani hiszti kapcsán...

+ még azt, hogy kőkeményen ki is fogják ezt használni az EU integráció elmélyítéséhez

elvégre ehhez fantasztikusan jó aduász a __külső fenyegetés__ ...

pl. olyan mint ez... meg a kardcsörtető putyin... meg hasonlók...

és az a szerep amit az un. "fejlett nyugat" szarkavarása játszott a menekülthullám elindításában már viszonylag kevés embert érdekel...

pitcairn (törölt) 2015.08.22. 23:38:38

@Kovacs Nocraft Jozsefne:

" junk mint hulladék. "

látom most is hozod a formát:)

pitcairn (törölt) 2015.08.22. 23:42:54

@Dániel Galsai:

ha én "ugrálok", akkor te mit csinálsz?

az eredet kommentem arra vonatkozott, hogy a bevándorlók oda mennek ahol pörög a gazdaság...

ennyi volt...

nézd vissza...

ami pedig a bevándorlók megszállják a magyar countryside-ot agyrémedet illeti, hát sorry én erre nem vagyok vevő...

Dániel Galsai 2015.08.23. 09:05:25

@pitcairn: Ha te ettől az egész ügytől az "EU integráció erősödését" várod, nehezen visz rá engem a lélek, hogy elrontsam a jókedvedet! De ha már előhoztad Putyint...
Az egész "művelt nyugat" (szerencsére nem az egész, csak a zöld, liberális, kommunista, szociáldemokrata, és egyéb állatfajták....) Strassbourgban tavasszal keresztre akarta feszíteni Orbánt. Volt ő minden, despota, diktátor, orosz-barát, Putyin seggnyaló, az "európai értékek" elárulója... Aztán eltelt néhány hét, hónap, és Merkel, a franciák, olaszok, szép sorban kibandukoltak Putyinhoz tárgyalni, most már megegyeztek a Déli Áramatban is, most már nem olyan fontos az amúgy véresen nacionalista, magyargyűlölő Porosenko és az ukránok lelke... A migráns helyzetben dettó: először jött az álszent szöveg, az "Orbán a xenofób" szöveg, most meg vakaróznak, illetve dehogy is vakaróznak: az angolok már erőszakot alkalmaznak, a németek szelektálni akarnak a migránsok között, az olszok azzal fenyegetőznek, hogy mindenkinek megadják az EU-s vízumot és automatikusan tovább küldik őket, és így tovább... Az Unió álszentsége, tehetetlensége, cinizmusa ezen ügyekben is állandóan lelepleződött - de te bízzál az "integrációban", ha ettől nyugodtabb lesz a lelked, én nem akarom elrontani az örömödet!
Az "ugrálásról"... Szerintem én pontosan arra válaszoltam, amit felvetettél! Te folyamatosan azt erőlteted, hogy a migránsok a "pörgős" gazdaságokba menekülnek, tehát - nyilván szerinted - oda is fognak érkezni! Én hosszasan leírtam, érvekkel, példákkal, hogy miért nem lesz így. Csak Németországba már idén 700 ezren szöktek be, év végéig lesznek 1 millióan, Macedoniában ezrével törik át erőszakosan a határt - erre az erőszakos és egyre hatalmasabb hordára nem kíváncsi a nyugat, ideig-óráig lehet jönni a szóvirágokkal, de már szerte Európában tüntetnek az emberek, gyújtják föl a migránsoknak szánt házakat! Az európai "duma politikának" lassan vége!
A "countryside" sztorit megint teljesen félreértetted (félremagyaráztad...)!!!! Én még véletlenül sem azt állítottam hogy az illegális bevándorlók Kisvárdán vagy Nyírpilisen akarnak letelepedni! Azt viszont állítottam és állítom, hogy MÉG AKÁR OTT IS jobban élnének, mint otthon, a sivatagban vagy a kopár hegyen havi 50 dollárból havonta...
A nagy baj, hogy a honi baloldali pártocskák, megélhetési jogvédők és egyéb "hasznos hülyék" (idézet Lenintől) csak erősítik bennük ezt az érzetet, hogy akár BUDAPESTEN is lehet élni, hiszen itt olyan kedvesek az emberek, szendvicset hoznak nekik, újságírók keresik a kegyüket, mint a világsztárokét, és nyilván arról is tudomást szereztek, hogy volt már "magyar"(????) párt (DK...), amelyik már a saját országának demokratikusan megválasztott kormányát jelenette föl az EU-nál menekült ügyben... A menekültek sokfélék, többnyire iskolázatlanok, sok köztük a gyanús egzisztencia - de nem hülyék!
Uff, én beszéltem!
süti beállítások módosítása
google.com, pub-2368870423120984, DIRECT, f08c47fec0942fa0