Ki is itt az agresszív? II.
2015. szeptember 05. írta: Fedor

Ki is itt az agresszív? II.

keletiultra2.jpgA tegnapi nap megalázó volt Magyarország számára, több szinten is. 

Nemzetközi hírnevünk totálisan a földbe lett döngölve. Gyakorlatilag nem maradt olyan nyugati politikus, pártszíntől függetlenül, aki nem ítélte volna el élesen az orbáni antihumánus menekültpolitikát. A nyugati sajtóban már arról cikkeznek, hogy ki kéne dobni minket az unióból, mert méltatlanná váltunk a tagságra (még az a szerencse, hogy a civil segítőkről szóló hírek és fotók is eljutnak külföldre). 

A megalázott, átvert, napok óta bizonytalanságban tartott, a hatóságok által ide-oda cibált menekültek az aljas kormánypropagandát meghazudtolva nem az erőszakos megoldást választották, amikor ki akartak törni ebből a tarthatatlan helyzetből, hanem Gandhihoz méltót: egyszerűen, csendben elindultak gyalog Bécs felé. Nem lehet eléggé köszönetet mondani annak a rengeteg magyar embernek (szintén pártszín nélkül, hisz fideszes polgármester is akadt közöttük), akik az út során segítettek nekik vízzel, élelemmel, használt babakocsival, meg amire még szükség volt. Visszaadták a hitemet abban, hogy azért mégse vagyunk teljesen egy menthetetlenül beszűkült, minden uszítást benyelő ország.

A kormány napok óta azt hangoztatja, hogy a menekültek nem hajlandóak együttműködni a regisztrációhoz, ami a továbbengedéshez szükséges (miközben ők küldik fel a déli határtól Pestre őket minden regisztráció nélkül, és már most is volna törvényes lehetőség a menedékes státusz tömeges megadására, csak a kormány - ki tudja miért - nem él vele). Hát most eljött az a pillanat, amikor elunták, és valóban nem működtek együtt, hanem egyszerűen elindultak, mire a kormány (mínusz Pintér Sándor belügyminiszter, akinek innen is jó pihenést kívánok, hisz semmi fontos dolga nem lévén, elment nyaralni) fülét-farkát behúzva visszakozott az eddigi keménykedő hangnemből, és gyorsan buszokat küldött az M1-re, hogy Hegyeshalomra szállítsa őket, az osztrákok nyakába varrva a problémát (akik viszont jóval bölcsebbnek bizonyultak a magyar kollégáiknál, és nem álltak le vitatkozni, hanem azt tették, amit kell).

A magyar kormányt két vállra fektette pár ezer ember nem túl bonyolult problémájának szakszerű megoldása. És ezek akarnak olimpiát rendezni.

De a korona az egészre az, hogy amíg ez lényegében békésen lezajlott, azalatt a fociultrák tévéostrom szintű balhét rendeztek Budapesten (ja tényleg: azt is ők csinálták) lángoló autókkal, sérült rendőrökkel, a Keletinél petárdákkal megdobált menekültekkel, a rendőrök felé azt kiabálva, hogy

Miért nem a menekülteket veritek?

Mindezt alig két nappal azután, hogy egy jobbikos fővárosi képviselő drámai hangon kijelentette egy sajtótájékoztatón, hogy 

“Nem szeretném azt megvárni, hogy (…) a felvadult migráns csorda lángba borítja fél Budapestet”

Hát úgy látszik a híveik annyira nem akarták ezt megvárni, hogy inkább megelőzték őket.

Szóval akkor újra fel kell tennem a pár héttel ezelőtti kérdésemet: Ki is itt az agresszív?

A fotó a 444-ről származik.

"A magyar kormányt két vállra fektette pár ezer ember nem túl bonyolult problémájának szakszerű megoldása. És ezek...

Posted by Kötöttségek nélkül on 2015. szeptember 5.

A bejegyzés trackback címe:

https://fedor.blog.hu/api/trackback/id/tr787761888

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: Az utolsó nemzedékek 2015.09.06. 03:05:40

Amit Ady, Bartók, Berény és még számosan megkíséreltek egy évszázada, a magyar hagyományok talaján állva a modern, a törzsi gondolkodást meghaladó közösség megszületésének elfogadtatását, meddő és gyászos végű próbálkozás volt.Nincs mentségünk: mi hagy...

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

maxval bircaman megbízott szerkesztő · http://bircahang.org 2015.09.05. 09:11:40

Pont fordítva: ez Orbán kiütéses győzelme.

Ugyanis a nyugat egyszerre azt akarta tőle, hogy ne engedje a tömeget tovább és engedje tovább a tömeget. A nyugati médiák napokig gyalázták Mo-ot alaptalanul.

Orbán pedig meglépte az egyetlen lehetséges húzást: rászabadította a tömeget a nyugatra.

Most döbbenet és csend van mind nyugaton, mint a magyar ballibeknél.

Tudpm, hogy ez neked is tragédia politikai szimpátiád miatt, de el kellene ismerned most a tényeket.

The Ghost Wolf O1G · https://www.youtube.com/watch?v=Hy6Cf9nGNiw 2015.09.05. 09:40:28

@maxval bircaman megbízott szerkesztő: Te barom, mennyi embert engedett rá a Nyugatra te fasz? Magyarországon nincs egyszerre több, mint 10-15 ezer menekült ember Magyarországon. Az év eleje(!) óta lépett be kb. 160 ezer menkült az országba.

DeMarco 2015.09.05. 09:58:10

@Fedor: Hát nem megmondtam, h szerda helyett pénteken menjetek tüntizgetni?! Nyuszik...

Nem is csináltam poppyt...

Kicsit céltalanná vált az erődemonstráció, lévén, hogy a nagy része addigra elhagyta a körzetet. A kormány ügyesen három legyet ütött egy csapásra, a migránsoktól is megszabadult, az ultrákat is üresjáratba tette és a nyugatot is leszo..tta.

A kormány a legegyszerűbb megoldást választotta, rátolta a migránsokat az osztrákokra, pattogjon csak ott is a labda. Előre megmondtam, hogy ez lenne a legtisztább megoldás. Inkább egy kötelezettségszegési eljárás a nyugattól, abból úgy is Dunát lehet rekeszteni, eggyel több, mit sem számít már. Pénzt meg már hónapok óta megvonták, azzal sem tudnak szívatni. Én még ütném tovább a vasat, gyorsan kiüríttetném az összes tábort nullára, szórakozzanak velük az osztrákok meg németek, ne a mi pénzünket öljük beléjük.
Úgy is rohamosan fognak tovább özönleni, legalább lenne egy kis fellélegzés.

Ezek után meg aztán végképp elszabadul a pokol. Most mindegyik elhiszi, hogy szabad az út Németországig és még többen fognak iderohanni. De végül is a libsik ezt is akarták végig, korlátlan iszlám beáramlást, multikulti katyvaszt Európából. Hát most megkapják, legalábbis addig, amíg meg nem unja a lakosság, vagy amíg nem lesz igazi balhé.

Majd csak akkor lesz fancsali pofa, amikor a németek elkezdik visszavonatoztatni a migránsokat ide, arra hivatkozva, hogy itt lettek regisztrálva...

Bajban lesztek nagyon, elment a vágókép... de ti itt maradtatok... és viselni fogjátok a következményeket. A következő választáson. Amit ezekben a hónapokban vesztettetek el.
Ne feledd... sírdogálás helyett emlékezz rá, hol buktatok. Bár akár el is felejtheted jó szokásod szerint, majd emlékeztetünk rá...

Fedor · http://fedor.blog.hu/ 2015.09.05. 10:01:42

@DeMarco: Neked is csak azt tudom válaszolni, mint maxvalnak...

2015.09.05. 10:08:29

Eddig csak előőrsök, felderítők jönnek! Várd ki a környezeti katasztrófa menekültjeit! Brüsszeli birodalom, a római sorsára jut! A kultúrákat mindig a szaporább barbárok győzték le! A kommunista álom "legújabb kor", ha lesz, megint sötét lesz!

DeMarco 2015.09.05. 10:16:22

@Fedor: Tök' mindegy, mit válaszolsz, a tények beszélnek helyetted is.

Nem is válaszoltam a kérdésedre: a migránsok az agresszívek. Ők törtek be az országba, hivatalos út és eljárásmenet nélkül, törvénytelenül. Aztán két órás ultimátumokat adnak, fenyegetőznek, a saját gyerekeiket lökik a vonatsínekre, önkényesen zárnak el autópályákat, stb.

"Alszol a lakásodban szép nyugodtan, majd arra leszel figyelmes, hogy átmászok a kerítéseden és felfeszítem az ablakodat.

Ezután bemászok a lakásba és leülök a nappali közepén.

Megnyugtatlak, hogy nem akarok neked rosszat, csak a gazdag szomszédodhoz igyekszem, csak oda nem lehet egyszerűen a riasztó miatt bejutni.
Te csinálsz nekem egy szendvicset, mert elpanaszolom, hogy napok óta nem ettem, és eléggé ki vagyok merülve.

A szendvicset kibaszom a kukába, mert mondván szar, és üvöltve közlöm veled, hogy azonnal csinálj nekem másik kaját és többet, különben kimegyek az előszobába és felgyújtom a retekbe az egészet!

Közlöm megint veled, hogy nem akarok itt maradni, mert Te csóró vagy és leszarlak, csak ugródeszka vagy, de az viszont legyél nagyon jó.

Közben azért jó párszor a nappalid szőnyegére piszkítok.

Átjön a harmadik szomszéd, aki közli, hogy szerinte gazdagék simán befogadnának csak Te nem engedsz.
Erre megint üvöltözni kezdek veled és követelem, hogy azonnal kezd meg a fal bontását, mert én oda AKAROK menni.

Nem kérek, nem egyeztetek, hanem KÖVETELEK ÉS AKAROK.
Te próbálsz megoldást találni: a falat mégsem bonthatod ki szó nélkül, de az sem működik, hogy én ott üvöltözök és török zúzok a lakásodban.

Közben megint piszkítok és az ellátásom miatt balhézok kicsit. Párszor sértegetem a családod tagjait és téged is, hogy mennyire mocskos szemetek vagytok Ti velem.

A szomszéd is felébredt a zajra és közli, hogy ha átjutok, akkor befogad, majd felhív téged, hogy falbontás és erkély mászás kizárva, mert ezt tiltja a szabályok törvénye, amit be kell tartani.

Te megint állsz, hogy most mit kellene csinálj. A gyerekeid már rettegnek, neked eleged van az egészből. A házmester, akinek a dolga lenne az egész ügy kezelése, közben lopja a balkonládákat a virágokkal, mert éppen mindenki a Te lakásodra figyel.(a múltkori közös költség eltűnésével sem foglalkozik így most senki).

Ez az a pillanat, amikor eljutsz oda, hogy takarodjon mindenki a lakásodból ahova akar, csak el onnan!

Várod a reggelt, amikor neki kezdhetsz takarítani és megint nyugalom lesz a lakásban.
Közben a házmester már a szomszédodban van, hogy a harmadik szomszéddal megtárgyalják, semmi keresnivalóm nincs nála, úgyhogy visszajuttatnak a lakásodba...."

Akkor ki is az agresszív?

mikimackó 2015.09.05. 10:16:57

@Fedor: nemnem, a birka a faszság és a végtelen undormány megtestesítője! kevesebb aljas ember kommentel a neten, mint ő !!!

mikimackó 2015.09.05. 10:20:06

@DeMarco: az imádott orbáncod mért nem azt csinálja, ami a dolga? lőni mindenki tud ! de hol marad az ember ? erre valami ötleted? neked is rendkívüli állapot kell? aztán, ha netán téged baxnak fejbe? akkor kérsz mégegyet, ugye !

Fedor · http://fedor.blog.hu/ 2015.09.05. 10:27:35

@DeMarco: Attól, hogy bemásolod ezt a Facebook-on kerengő hülyeséget, amely eltorzítja a dolgokat, még nem lesz igazad. Csak egy apróság: a hatóság annyira nem figyel oda, hogy a menekülttáborokban sertésmájkrémet osztogat. Sertést. Muszlimoknak. Aztán persze megy a sértődés, hogy miért nem fogadják el, vagy miért próbálják eladni (hogy vehessenek olyan kaját belőle, amit meg is ehetnek, azért). A Migration Aid csak vega szendvicseket készít nekik pont emiatt, érdekes, azt nem utasítják el...

Hát. kb. ennyire hiteles a fenti szösszenet egésze is, mint ez a részlete.

stoppos76 2015.09.05. 10:41:20

@Fedor: Simán el tudom képzelni ezekről, hogy direkt osztogatják a sertésmájkrémet.

DeMarco 2015.09.05. 12:04:25

@Fedor: Attól, hogy homokba dugod a fejed, még nem változik meg semmi sem körülötted, csak te maradsz értetlen.

Amúgy meg továbbra is az általam favorizált verzió működik. Elkezdtek kiürülni a telepek és most már mindenhonnan elindultak az osztrákok felé. Csöndben hagyni kellene, egy gonddal kevesebb. Legalábbis ma. Aztán két nap múlva újra termelődnek, egyre erősebb ütemben, de ez ugye, mit érdekel benneteket?! Utánatok a Vízözön...

A legjobb az lenne, ha a mostaniakat kiterelnénk, aztán ki a katonaságot a határra és megállítani a többit.

Fedor · http://fedor.blog.hu/ 2015.09.05. 12:18:49

@DeMarco: Miért lenne ez csak a teáltalad favorizált verzió? Ha nem tűnt volna fel, minden normális ember azt követelte napok óta, hogy engedjék már őket tovább...

Ami meg az újratermelődést illeti, arra kb. nulla befolyása van Magyarországnak, tegyen bármit is a kormány, tehát ennyi erővel lehetünk emberségesek és segítőkészek is, annál gyorsabban átvonulnak rajtunk. Nézd csak meg ezt a grafikont...

www.facebook.com/papalevente/photos/a.628322140617491.1073741829.539551132827926/830669963716040/

Polgár Mester 2015.09.05. 13:37:05

A focidrukkerek mióta egyenlők a jobbikosokkal te balf..z cikkíró???

ursus artos 2015.09.05. 14:15:45

"Gyakorlatilag nem maradt olyan nyugati politikus, pártszíntől függetlenül, aki nem ítélte volna el élesen az orbáni antihumánus menekültpolitikát."
Miért kell hazudni??

DeMarco 2015.09.05. 15:35:56

@Fedor: Tévedsz. Mint mindig.

A legkevésbé az az érdekünk, hogy millió számú migráns, akiknek teljesen más a kultúrája, életvitele, vallása özönöljön be hozzánk, vagy Európa bármelyik részébe. A legkevésbé sem szeretnénk ehhez asszisztálni.

Az érdekünk az lenne, ha el sem indulnának. Ha nem kellene elindulniuk. De ha elindultak, akkor maradjanak a szomszéd országokban.

Valójában megerősített határrendészet kellene és eleve meg kell állítani a határon való ellenőrizetlen csámborgást.

Tökéletes Viktor helyzetértékelése, ez a mostani befogadó magatartás csak ösztönözni fogja a migránsokat és még többen fognak elindulni, ami lévén, hogy közeleg a tél, könnyen csúnya katasztrófába is torkollhat. Amikor sorban fognak megfagyni az utak mentén a migránsok, akkor majd emlékezz rá, hogy te is ezt akartad... arról nem is beszélve, hogy nagyságrendekkel többe fog kerülni télen a migránsok ellátása, mint most a meleg nyáron. A határőröknek, rendőröknek, polgárőröknek is téli ellátás kell, a technikai eszközök is durvább hatásoknak lesznek kitéve, stb.

Szted meddig tartható, hogy minden katonát, rendőrt a déli határhoz, meg a táborokhoz kell vezényelni? Közben az ország meg rendfenntartók nélkül marad, ami, ismerve az egyébként is remek viszonyokat, még nagyobb kuplerájt szül.

És még csak nem is a migránsok az igazi probléma, ők csak púp a nyakunkon. Sokkal fontosabb beindítani a pénzcsapot, különben elszáll év végére a költségvetés és a hiány az egekbe szökik emiatt. Illetve kicsit több figyelmet kellene kapnia az állami földek eladásának is.

1-2 napon belül újabb 6000 migráns fogja követelni, hogy engedjük tovább őket, ami praktikus lenne a télre való tekintettel, de sokkal praktikusabb lenne eleve nem beengedni őket. Minek generáljuk magunknak a problémát folyamatosan???

Ugye tudod, hogy 1 migráns = 1 jobbikos szavazó...

1ghost 2015.09.05. 16:18:43

DeMarco

"Sokkal fontosabb beindítani a pénzcsapot, különben elszáll év végére a költségvetés és a hiány az egekbe szökik emiatt. Illetve kicsit több figyelmet kellene kapnia az állami földek eladásának is."

Így van balfaszkám! Ez egyszer jól beszélsz! Az EU pénzcsapjai nélkül valóban egy nagy kalap szar a Narancsos Kurmányf gazdasági produktuma!
Oszt add el az állami földeket is, mert a manyupot még egyszer nem lehet ellopni, sőt annyit loptatok már, hogy alig maradt valami a honból, már rosszabbak vagytok ,mint a komcsik, és azért ez nem kis dolog!

De arra nagyon vigyázz, hogy az EU-s pénzcsapok megnyitása után a birkamenetből le nem maradj, mert ott a többi tolvajjal és féleszűvel együtt kell harsogva üzenni az EU-nak, hogy nem leszünk gyarmat.

Világos?

Brix 2015.09.05. 17:01:21

Szerintem most dől el az Európa , és Magyarország sorsa is ez elkövetkezendő évtizedekre.
Jelenleg káosz van , törvénytelenség , és a magyar állapolgárok alapvető jogai korlátozva, mivel nem fékezik meg a menekülthullám beáramlásá hazánkba. Értem én, hogy ez a taktika része, hiszen szeptember 15-ig ki kell takarítani mindenkit, és utána " új időszámítás " kezdődik. Csak , attól tartok ezeket a hőbörgő , feltüzelt embereket- akik egyre többen jönnek mellesleg- nem lehet majd visszaszorítani, mivel már látták hogy gyengeséget mutatott a kormány. Nekem úgy tűnik, bárhogy taktikázik a kormány, előbb -utóbb bele kell lövetni a tömegbe , hogy helyreálljon a rend... 2017-ig a német választásokig nem bír ekkora nyomást Európa és nagy a veszély , hogy a polgárháború és a szétesés szélére sodródik
Nálunk nincs kérdés, csak annyi , hogy a FIdesz vagy a Jobbik nyer. Minden a migráció megfékezésének sikerességétől függ. Baloldali párt nem jut a parlamentbe, ha így folytatják...

virgo 2015.09.05. 17:16:58

@Fedor: Te se vagy piskóta mondjuk...

ulpius66 2015.09.05. 17:19:30

Fedor: itt mindenki bolond, csak én vagyok helikopter!

FILTOL · http://hulyekkimeljenek.blog.hu/ 2015.09.05. 17:28:58

Mindig újra és újra kiderül hogy a Mo.i ellenzéknel undoritobb leny nem letezik.

Heteken át ajvekolnak hogy nem kell kerítés, hogy engedjük őket tovább és amikor ez megtörtént azonnal megjelenik az indexen hogy Mo képtelen a schengeni határokat tartani.

Undorító

Tudományos libsizmus 2015.09.05. 17:39:01

@FILTOL:
A másik fele pedig, hogy szemmel láthatóan inkább Görögország nem tudja tartani a schengeni határokat, aztán a görög kormányhoz senki nem szól egy árva szót sem.

Brix 2015.09.05. 17:40:45

@FILTOL: A magyarországi ellenzék a 0 ponthoz közel van, népeszerűségben. Legalább 4-5 ismerősöm , akik a ballib oldalra szavazták , kijelentették , hogy soha többet nem szavaznak rájuk... Lehet utálni Orbánt sok ügy miatt, de most az illegális migráció kérdésében igaza van. Egyben hibázott: túl sokáig várt a szigorúbb törvényekkel, így most törvénytelen , anarchikus állapotok uralkodnak , amit fel kellene számolni mihamarabb. Véleményem szerint meg kellett volna tartani a törvényt, és nem elengedni a migránsokat. Így már tényleg komoly fegyvereserő kell a megfékezésükhöz.

Róth Manó unokái 2015.09.05. 17:44:45

Fedor, bazmeg, hogy ti zsidók milyen kontraszelektáltak vagytok. Nálatok miért a leghülyébb írja a blogot?

Proud Mary 2015.09.05. 18:08:02

@Fedor: 2015.09.05. 10:27:35

aki az életéért retteg vagy éhezik az megeszi a sertésmájkrémet

az ultrákkal kapcsolatban egyetértek, gusztustalan volt

Fekete Pestis 2015.09.05. 18:45:12

@Fedor:
"Sertést. Muszlimoknak."

szaud arábiában még az is tilos, hogy valaki keresztet (v.ö kereszténység) tetováltasson magáara úgy hogy ez nyilvánosan látható legyen.

nos?

Fekete Pestis 2015.09.05. 18:46:21

@Fedor:
"tehát ennyi erővel lehetünk emberségesek "
1. sokba kerül
2. bárorítólag hat.

egyik sem cél.

Fekete Pestis 2015.09.05. 18:48:06

@Brix:
" Így már tényleg komoly fegyvereserő kell a megfékezésükhöz."

aknazár az jobb, mert személytelen.
természetesen 5 méterenként ki kell táblázni, arabul, pastuul, négerül, hogy vigyázat, robban.

gyorsposta allahhoz ;)

Netuddki. 2015.09.05. 19:01:44

Fél év alatt az orbán rezsim a "nyugattal" együttműködve nem bírta megszervezni a menekült problémával kapcsolatos logisztikát. A pofájukat jártatták tettek helyett, köpködtek mindenkit akit értek, kenték a szart szerteszéjjel. Na, pont így vezetik ezt az országot is.

Addig meg már eljutottam, hogy nem szégyenkezek "ezek" helyett. Szégyenkezzen az akinek a sara! Személy szerint annyit tudok tenni, hogy soha nem szavazok erre a megélhetési politikusbűnöző tolvaj bandára...

bElannaTorres 2015.09.05. 19:09:32

férfiak közt akad pár túl aggresszív, ezen ma csodálkozni elég érdekes. Az ilyen csapatok falkaként működnek. simán mint a majmok, poénból is szeretnek verekedni. Nekem az afura hogy ezen sose gondolkozik el az aki egy ilyen falkának a tagja. Hogy simán csak gondolkozni képtelen állat semmi több.
ez még nem jelenti azt hogy szükségünk lenne még egy pár férficsordára mondjuk arab országokból...

Visceroid 2015.09.05. 19:23:04

" a menekülttáborokban sertésmájkrémet osztogat. Sertést. Muszlimoknak. "

Ááááá, nem igaz. Étterem, pincér, 5 csillagos szállodát ne fizessen nekik az állam? De az ilyen idióta libsi firkászoknak magyarázhat az ember, teljesen beleőrültetek már, hogy soha az életben nem tudtok ebben az országban hatalomra jutni, és most itt élitek ki a frusztrációtokat meg talán titokban reménykedtek is, hogy valahogy ez a bevándorló horda megszünteti az Orbán-kormányt. Nem fog sikerülni!

bElannaTorres 2015.09.05. 19:24:54

ja meg lássuk már be a vallásokat is emberek találták ki.

mekkora buziság már nem enni sertést

Toportyán Zsóti 2015.09.05. 19:31:49

@maxval bircaman megbízott szerkesztő: Gyodálatos elme vagy homofób kérődző,cári titkosszolgák szétqrták a bucidat nem kicsit.Putingazda felültetve a szopórollerre,már csak háborúval maradhatott hatalmon,csalni sem tudott volna akkorát hogy el ne zavarják a muzsikok.

Toportyán Zsóti 2015.09.05. 19:35:28

@FILTOL: Jobber félállat ne verd a nyálad,keresztény gyermekek lefejezői még nem rég lieblingjei voltak a fajtádnak.

tralalala 2015.09.05. 19:45:47

"a menekülttáborokban sertésmájkrémet osztogat. Sertést. Muszlimoknak. "

Itt ez tökre krumplinak meg víznek néz ki, amit behajigálnak a sínek közé:
www.youtube.com/watch?v=EvqsdYY3Gq0

És tényleg: "ki is itt az agresszív?"

Tiborpapa 2015.09.05. 19:50:58

Csak emberektől lehet emberséget várni. A marhák lelkiismeret nélkül terjesztik a marhaságot, amit átvesznek a birkák és a disznók is. Az utóbbiak ontják igazán a mocskot ott fenn a trónusukon, ami egyszer úgyis visszahullik rájuk, ahogy az történni szokott.

dr. Kóser Malac™ (a legnagyobb demokrata civil)! 2015.09.05. 19:57:33

@Tiborpapa: a disznokat hagyd ki, mert fejbebaszlak egy kisbaltaval! :P

Karl Friedrich Drais der Freiherr von Sauerbronn · http://darazskarcsi.blog.hu 2015.09.05. 20:02:09

@DeMarco:

"Majd csak akkor lesz fancsali pofa, amikor a németek elkezdik visszavonatoztatni a migránsokat ide, arra hivatkozva, hogy itt lettek regisztrálva..."

- Kicsit nézzél már bele egy német híradóba!

HaCS 2015.09.05. 20:06:20

@Karl Friedrich Drais der Freiherr von Sauerbronn:

A német híradóban már hétfőn fő hír volt, hogy "Németország minden rászorulót befogad."
Most épp nem küldenek vissza soha senkit.
Én meg kíváncsian várom ez az álláspont ezúttal hány napig tartja magát?

Karl Friedrich Drais der Freiherr von Sauerbronn · http://darazskarcsi.blog.hu 2015.09.05. 20:06:28

Csak javaslom, emlékezzen mindenki (vagy olvasson utána) az NDK-s menekültek özönére, és a miniszterelnök akkori lózungjaira.

Toportyán Zsóti 2015.09.05. 20:11:24

@DeMarco: Jelenleg a fajtád aki az asztalra szarik miközben a sarokban lévő szarkupacra mutogat jobber erőszakhívő félállat aki keresztény nemzeti úriembernek hirdeti magát milliárdokért.

Tudományos libsizmus 2015.09.05. 20:12:38

@Toportyán Zsóti:
Zsóti bazdmeg, te vagy a legjobb kormánypropaganda. Nem mondták még?

♔bаtyu♔ 2015.09.05. 20:19:12

Az Indexen egy szó nincs a bevándorlók által megtámadott buszról.

♔bаtyu♔ 2015.09.05. 20:22:17

@maxval bircaman megbízott szerkesztő: Ráadásul a döbbent csendet egyre jobban az váltja fel, hogy Mo.-t támogatni kell. És még bőven megy hozzájuk bevándorló, gondolom pár nap alatt eljutnak odáig is, hogy leszámlázhatjuk nekik a kerítést.

♔bаtyu♔ 2015.09.05. 20:23:56

@tralalala: Ráadásul láttam a kajájukat, kurvára nem sertésmájkrém, hanem becsomagolt szendvics, továbbá egy másik, aminek a zacskóján áthúzott malac rajza van.

inebhedj - szerintem 2015.09.05. 20:25:36

Fura, de az általam olvasott nyugati fórum-hozzászólások nem annyira erről tanúskodnak, még akkor is, ha az írások és pamfletek szerzői jelen poszthoz hasonló hangvétellel és ismeretanyaggal rendelkeznek is.

A bevándorlás kérdése valójában senkit nem nagyon izgat kapuőri szinten. A politikai csatározgatás folyik a bevándorlás problémáját használva alibiként, a háttérben meg kapkodás, fejetlenség, magyarázatok magyarázgatása, illetve a hatályos jogszabályok figyelmen kívül hagyása.

♔bаtyu♔ 2015.09.05. 20:26:44

@Brix: Igen. elkéstek vagy 2 hónappal. Most vagy nem látták előre azt, hogy napi több ezren fognak jönni, vagy úgy voltak vele, a németek úgyis lenyelik az egészet. Amúgy a Jobbik már januárban basztatta őket a kerítéssel, amikor a balliberálisok még röhögtek, hogy a bevándorlás álprobléma.

pamut 2015.09.05. 20:30:58

@Fedor:
Birca beteg ember, autista. Saját bevallása szerint. Ennek megfelelő elnézéssel kell kezelni a kommentjeit.

♔bаtyu♔ 2015.09.05. 20:33:03

@DeMarco: Szerintem Orbán többre játszik. Ki akarja az egész erődrendszerré kiépített határvédelmet fizettetni a V4-el és az EU-val, továbbá a folyamatos határőrizetet is.

És ki is fogják nekünk fizetni.

Fedor · http://fedor.blog.hu/ 2015.09.05. 20:33:27

@Róth Manó unokái: Mert a többiek a boltban vannak.

De most komolyan: zsidózáson kívül tudsz mást is?

(Amúgy persze nem vagyok zsidó, de ha neked attól áll fel, felőlem tarthatsz annak is).

Fedor · http://fedor.blog.hu/ 2015.09.05. 20:37:06

@Fekete Pestis:

"1. sokba kerül"

Sokkal kevesebbe kerülne, mint amennyit az értelmetlen kerítésre meg a gyűlöletkampányra költöttek.

2. bárorítólag hat."

Ki kell ábrándítsalak, csinálhat Orbán bármit, nincs hatása a menekültek számára. A nagy semmiért vállalja, hogy fél Európa undorodik tőle.

Neked is: www.facebook.com/papalevente/photos/a.628322140617491.1073741829.539551132827926/830669963716040/?type=1

Fedor · http://fedor.blog.hu/ 2015.09.05. 20:39:12

@Visceroid: "Étterem, pincér, 5 csillagos szállodát ne fizessen nekik az állam? "

Valahogy mindig ezzel jöttök, mintha nem lenne köztes megoldás. Sertésmájkrém helyett baromfi májkrém? Hm? Idiótakám, ha már ilyen viszonyban vagyunk.

Fedor · http://fedor.blog.hu/ 2015.09.05. 20:39:51

@Visceroid: Vagy csak annyira műveletlen vagy, hogy nem tudod, muszlimoknak tiltott kaja a sertéshús?

Fedor · http://fedor.blog.hu/ 2015.09.05. 20:41:33

@bElannaTorres: "mekkora buziság már nem enni sertést"

Az más kérdés, hogy én is hülyeségnek tartom az ilyen vallási előírásokat, de ez nem jogosít fel arra, hogy aki viszont önként követni szeretné őket, ebben megakadályozzam.

♔bаtyu♔ 2015.09.05. 20:43:23

@Fedor: nem adnak a muszlimoknak sertésmájkrémet, nem tudom honnan veszed ezt a baromságot. Egyen kajájuk van és a zacskón áthúzott disznó rajza van.

HaCS 2015.09.05. 20:43:42

@Fedor:

Már megbocsáss, de ki akadályozott meg mit?

Fedor · http://fedor.blog.hu/ 2015.09.05. 20:45:12

@tralalala: Az megint más szituáció volt, Bicskén éhségsztrájkoltak, ami szintén elfogadott tiltakozási forma Gandhi óta. Arra meg kíváncsi lennék, ha napok óta nem kapsz érdemi infót, hogy miért nem nem engednek el a Keletiből, aztán amikor elmész onnan, akkor meg jól átver az állam, és határ helyett Bicskére visznek, akkor te mennyire lennél ideges.

Tudományos libsizmus 2015.09.05. 20:46:51

A libsik ehetnek sertésmájkrémet?

Toportyán Zsóti 2015.09.05. 20:47:15

@Tudományos libsizmus: Mégis mélyrepülésben vagytok narancsgecik.

Fedor · http://fedor.blog.hu/ 2015.09.05. 20:48:18

@HaCS: Ha olyan ételt kapnak, amit a vallásuk tilt, akkor nem tudják követni a vallási előírásaikat. Vagy csak úgy, ha nem fogadják el, esetleg elcserélik másra. Erről beszéltünk eddig, halló.

♔bаtyu♔ 2015.09.05. 20:49:27

@Fedor: "Ki kell ábrándítsalak, csinálhat Orbán bármit, nincs hatása a menekültek számára. A nagy semmiért vállalja, hogy fél Európa undorodik tőle."

Na ez viszont konkrétan marhaság. Ezt még a provokatív fotóval sem tudták elérni. Ha Európa vezetőit érted fél Európán, viszont igazat adok neked, Orbán ugyanis jogosan velük szeretné kifizettetni az összes költséget, beleértve a határvédelem költségét is a mellett, hogy egyetlen "menekültet" sem kíván megtartani,. Naná, hogy utálják, a németek pld. eleve úgy képzelték, hogy ők leveszik a bevándorlók krémjét itt nálunk pedig létrehoznak egy kurvanagy menekültsimogatót, az osztrákok pedig úgy, hogy szépen mindenkit visszaküldenek. Mind a harmincezret. Nagyon humánus mindkettő.

Tudományos libsizmus 2015.09.05. 20:49:36

@Toportyán Zsóti:
Pont most estek ki a parlamentből 2018-ban, te Einstein.

♔bаtyu♔ 2015.09.05. 20:50:29

@Fedor: DE NEM KAPNAK SERTÉSMÁJKRÉMET!!!!!!!!!!!!!!!!!!!

Tudományos libsizmus 2015.09.05. 20:51:50

Fogadjunk, hogy a libsik sem ehetnek sertésmájkrémet.

♔bаtyu♔ 2015.09.05. 20:51:56

@Tudományos libsizmus: Igen, óriási a népszerűségük. Főleg kedd óta, mióta nem szavazták meg, hogy szükség esetén a hadsereget is be lehessen vetni.

Fedor · http://fedor.blog.hu/ 2015.09.05. 20:53:02

@Tudományos libsizmus: Zseniálisak vagytok kódolt zsidózásban, de tényleg. Elég régóta jártok ide trollkodni, megtanulhatnátok végre, hogy nem vagyok zsidó. Bár végül is tök mindegy, élvezzetek erre nyugodtan, ha jólesik.

Karl Friedrich Drais der Freiherr von Sauerbronn · http://darazskarcsi.blog.hu 2015.09.05. 20:53:53

@Fedor:

A sertéshús emésztése meleg égövi klíma alatt nagyon nehéz. Pluszban a sertés tartása a meleg égöv alatt komoly fertőzésveszéllyel is jár.
A vallási előírás nem dogma, hanem praktikum. - Mindezt egy egykori kollegám mondta, aki 93 országban járt.

Fedor · http://fedor.blog.hu/ 2015.09.05. 20:53:56

@♔bаtyu♔: És ezt te első kézből tudod, természetesen.

Fedor · http://fedor.blog.hu/ 2015.09.05. 20:55:10

@Karl Friedrich Drais der Freiherr von Sauerbronn: Azt én értem, hogy mitől alakulhatott ki ez a vallási dogma. De attól ez ma már csak vallási dogma, pláne itt, Európa közepén.

♔bаtyu♔ 2015.09.05. 20:56:41

@Karl Friedrich Drais der Freiherr von Sauerbronn: Szerintem a kerítések már ki vannak fizetve.
Ma reggel a lengyel nagykövet azt mondta a HírTV-ben, hogy minden formában, anyagilag is támogatják Mo.t. A csehekről pedig ezt tudtuk idáig is. A szlovákok pedig érthetően ezt soha nem fogják nagydobra verni.

Az osztrák külügyminiszter délután jelentette be, hogy Mo. támogatása nagyon fontos lenne. Itt amúgy egy akadály van, az, hogy elismerjék a határvédelem elsőbbségét. Nem állunk ettől már messze, elhiheted. Én pár napra teszem.

Toportyán Zsóti 2015.09.05. 20:57:05

@Tudományos libsizmus: Nyugtával dícsérd a napot elmeherceg,csuti orálmuzsik megy berlusca után.Állatnak tartják már mindenhol.

♔bаtyu♔ 2015.09.05. 20:58:15

@Fedor: Láttam, hogy milyen kajákat osztanak nekik. Kétfélét is. Az egyik szendvics átlátszó nejlonban, a másik zsömle egy átlátszatlan papírzacskóban, ezen van az áthúzott disznó grafika.

Tudományos libsizmus 2015.09.05. 20:58:36

A német kormány ügyködése egy teljes katasztrófa.

Nekimennek az oroszoknak Kijevben, majd szankcióznak ellenük. Minden gyerek tudja, hogy ha a németek és az oroszok haragszanak egymásra, annak ritkán szokott jó vége lenni.

Utána lejátszák a német-görög brazil szappanopera XXX. részét, amin már maguk a németek is röhögnek, mármint a német választók.

Erre jönnek most ezzel a jöhetnek/nem jöhetnek csikicsukival.

Nem tudom, mi lelte Merkelt és a német kormányt. Szerintem az van a háttérben, hogy be kéne fogadniuk válogatás nélkül mindenkit, de nem merik megtenni, mert 2017-ban akkorát buknak, mint itthon az SZDSZ 2010-ben. Mindenesetre - bár ez semmit nem jelent - nálam leszerepeltek.

HaCS 2015.09.05. 20:59:12

@Fedor:

Tehát neked az most a bajod, hogy valamelyik dilettáns által került hozzájuk sertéshúsból készült étel IS (!!!). Mesélj már mi a helyzet a dzsemekkel, meg a kenyérrel, meg a rengeteg kibontatlan(!) szendviccsel!

Halló!

Tiborpapa 2015.09.05. 20:59:24

@Karl Friedrich Drais der Freiherr von Sauerbronn: Annyi eszük meg nincs, mint a keresztény papoknak régen. Nagyböjt idején nem ehettek húst, legfeljebb halat. Ezért egyházi "alkotmányba" foglalták, hogy a nyúl tulajdonképpen hal. Ismerős a módszer?! :)

♔bаtyu♔ 2015.09.05. 20:59:24

@♔bаtyu♔: A zsömle is szendvics természetesen

Tudományos libsizmus 2015.09.05. 21:00:02

@Fedor:
Mi van? Téged ki a fészkes fene zsidózott le? :DDDDD

Toportyán Zsóti 2015.09.05. 21:00:31

@Fedor: Zsidrákokkal az a baja a keresztény nemzeti uriembereknek hogy van pofájuk rendes lakást is adni a dolgozóiknak,ovodát iskolát építeni ami csak a költségeiket növeli...

Karl Friedrich Drais der Freiherr von Sauerbronn · http://darazskarcsi.blog.hu 2015.09.05. 21:01:50

@Fedor: Három kérdés erejéig még offolom akkor a posztodat tovább (Bocsáss meg érte!)

- Egy zsidó, akinek a sabbatot meg kell tartania, mikor tartsa meg, ha éppen a Polinéz szigeteken nyaral? (Időeltolódás, dátumvonal, stb...). A saját ideje szerint? vagy a halyi idő szerint?

- Egy keresztény, aki betartja a nagypénteki böjtöt, pont akkor,mikor éppen valamely brazil indián törzsnél vendégeskedik, ahol pont a termékenység napjának ünnepét ülik, mikor is hatalmas zabálásokat tartanak, dogmát követ, vagy a saját vallását tiszteli?

- A világ bizonyos területein, ha a muszlimok nem tartják meg a napi kötelező öt imát, könnyen lefejezhetik őket érte. Az a hithű muszlim, aki most itt Európában is betartja a napi öt imát, na ő mi?

Most nem kívánom ebbe az irányba elvinni a témát, de gondold el: Mi megtehetjük, hogy bizonyos dolgokat, melyek egyes embereknek legszentebb eszmerendszereik része, ledogmázzunk?

♔bаtyu♔ 2015.09.05. 21:02:23

@Tudományos libsizmus: A mercit is el kell adni és Obamát is ki kell szolgálni. Szerintem Putyin azzal együtt ezt egyre jobban unja. Most olvasom, hogy az illegális EU kajaexport büntetési tételei a z illegális fegyverkereskedelem tételeivel lesz egyenlő.

Karl Friedrich Drais der Freiherr von Sauerbronn · http://darazskarcsi.blog.hu 2015.09.05. 21:03:51

@♔bаtyu♔:

Ugyanakkor azt is mondják a németek, miért nem teszünk eleget a schengeni határral kapcsolatos kötelezettségeinknek. Erre ugyanis kapunk uniós pénzt (Már eddig is).

Toportyán Zsóti 2015.09.05. 21:06:57

@DeMarco: Nem kevés lóvé kell majd elcsalni megint a választásokat,fél milka közmunkást kell majd évekig futtatni,ki lesztek baszva mint berlusca.

bElannaTorres 2015.09.05. 21:11:51

@Fedor: én magát a vallásokat is annak tartom.
irritál az egész. Én nem tudok olyan "kultúrához" alkalmazkodni amelyik le van maradva 300 évvel, ugyanis amiben most élünk itt magyarországon nekem az is le van maradva.
Mikor kérdezgeték melyik korba mennék vissza mindig mondtam vissza sehová, jó előre mennék. Bár nem hiszem hogy valaha is találnék olyan világot amelyik megfelelne nekem. Max. a voyageren létezik ilyen...

bElannaTorres 2015.09.05. 21:12:38

úgyhogy lehet tovább menni németországba, gazdagéknál biztos van mindenféle hús..

♔bаtyu♔ 2015.09.05. 21:14:18

@Karl Friedrich Drais der Freiherr von Sauerbronn: Szerintem ezt a németek maguk sem gondolják komolyan, hiszen jól látják, hogy a nálunk jóval nagyobb lehetőségekkel rendelkező Ausztria 3 óra alatt áttolja hozzájuk a több ezer regisztrálatlan faszit. Nem tudnak már mit mondani és pontosan tudják, hogy Merkel nagy barom volt.

Hallgattam délután Szíjjártót, aki elmondta mi történt a külügyminiszterek értekezletén, hát ott nem mondták ki Merkel nevét (amúgy sem csak ő tett bevándorlókat bátorító megjegyzéseket) , de azt igen, hogy a felelőtlen kijelentések megtételét nagyon sürgősen abba kell hagyni az egyes államoknak.

Ez lényegében egy alku ami arról szól, hogy a magyar határvédelmet és ami a bevándorlással kapcsolatos. ki kell fizetni. Ki is fogják, mert ezt már saját választóik követelik.

Olvastam Orbán facebookját, hát ott a külföldieknél Orbán az isten.

Tudományos libsizmus 2015.09.05. 21:15:46

Az a zsé, ami volt a német megszállás elől menekülő szegény afgánoknál, szerintetek megvan egy millió?
www.origo.hu/itthon/20150905-kiraboltak-negy-bevandorlot.html

shaggyman 2015.09.05. 21:18:22

Most akkor védjük meg a schengeni határt, amire mellesleg a belépéssel kötelezettséget vállaltunk, vagy nem? Európa a szokásos töketlenséggel egymásnak tök ellentmondó nyilatkozatokat nyomat 2 naponta. Nem ismerős a helyzet valakinek? Kb 500 éve ott voltak a Hunyadiak, megy egy Magyarország, aki szó szerint elvérzett az oszmánokkal szemben, miközben Európa is támadott minket, vagy jobb esetben kussolt. Akkor is voltak mellesleg Fedorfélék, a Garai-Cillei liga talpnyalói között között volt a helyük. A lényeg, hogy vagy merő hülyeségből, vagy sima haszonlesésből a saját népük ellen agitáltak, (ha egyáltalán volt valaha saját népük)

♔bаtyu♔ 2015.09.05. 21:18:24

@Tudományos libsizmus: Én elsősorban megvetetném a kaját és csak az kapja ingyen, aki tényleg csóró. Ekkor eleve jobb kajákat is lehetne adni.

Tudományos libsizmus 2015.09.05. 21:18:26

@♔bаtyu♔:
Pár napja olyan hozzászólást olvastam a die Pressén, hogy "mától esti imáimba foglalom Orbán nevét".

Bármelyik német/osztrák online újság hozzászólásait el lehet olvasni. Ha az valóban tükrözi a német/osztrák közvéleményt, akkor bizony hatalmas az elégedetlenség és nem csoda, hogy Merkel fosik.

♔bаtyu♔ 2015.09.05. 21:21:48

@Karl Friedrich Drais der Freiherr von Sauerbronn: Igen, most ennél a 4000-nél. De az osztrákok már jóideje nem szarakodnak a regisztrációval. Érthető, ez napi több száz fő felett kurvára nem buli.

shaggyman 2015.09.05. 21:23:37

Ha ez így megy tovább német részről, Merkel úg fog dőlni a következő választáson, mint a kuglibábu. Aztán, ha a németeknél ismét befigyel a szélsőjobb, akkor lehet majd parázni.

Minden cigány jelentkezzen szírnek Németországban! 2015.09.05. 21:25:49

3 EU tagállam van erős migrációs nyomás alatt: Görögország, Olaszország, Magyarország

Ezek közül Magyarország, konkrétan Orbán tudta kinyittatni a német határt.

Bár ez így félmegoldás, hiszen az únión belül szabad a mozgás, de egyelőre senki sem tett többet azért, hogy megszabaduljunk a migráns tömegtől.

Karl Friedrich Drais der Freiherr von Sauerbronn · http://darazskarcsi.blog.hu 2015.09.05. 21:27:47

@Minden cigány jelentkezzen szírnek Németországban!:

Már Olaszországból is mentek Németországba.

Továbbá lehet, te ezt sikerként éled meg, de az eszközök, amivel ezt elérte, nos azokra nem lennék büszke.

♔bаtyu♔ 2015.09.05. 21:28:19

@Karl Friedrich Drais der Freiherr von Sauerbronn: Azért egy munkahelyi véleményt nem hasonlítanék egy cikk alatti névtelen hsz-hez.

Karl Friedrich Drais der Freiherr von Sauerbronn · http://darazskarcsi.blog.hu 2015.09.05. 21:36:17

@♔bаtyu♔:

Arról tudjál azért, hogy a hazai fasiszta párt aktívan kommentel osztrák és német lapok oldalán.

Minden cigány jelentkezzen szírnek Németországban! 2015.09.05. 21:36:35

@Karl Friedrich Drais der Freiherr von Sauerbronn:

Nem azért fizetem Orbánt hogy a németeknek v. Európának tettszen, amit csinál.

Lenyelik a békát mint a bankadó/rezsicsöki kombónál és szépen megszokják.

Tudományos libsizmus 2015.09.05. 21:37:42

@Karl Friedrich Drais der Freiherr von Sauerbronn:
Szabálykövető emberek és komoly drill alatt vannak 70 éve. Neked biztos nem kötik a melóhelyen az orrodra, mi a véleményük, ha az nem teljesen píszí.

Annak idején sokat voltam az NDK-ban. Velem egykorú barátaim voltak ott. Soha, érted, soha nem lehetett velük "politizálni". Hasonlót tapasztaltam a '90-es években nyugat-németekkel. Jómagam a '90-es években dolgoztam német cégnél 10 évig. Egész egyszerűen a németeknél vannak tabu témák, amikről NEM BESZÉLNEK. Külföldi jelenlétében pláne.

♔bаtyu♔ 2015.09.05. 21:38:21

@Karl Friedrich Drais der Freiherr von Sauerbronn: Ez sajnos ilyen. Másképp nem éri el. Amúgy én Orbán sikereit abban látom, hogy iszonyú opportunista azok javára, akihez érdeke fűződik. Haverok, fideszes gazdasági háttér, Magyarország, hiszen itt választják meg, de ha kell akár Európa.

Elemezve egy nagyon fineszes és célorientált kíméletlen parasztgyerek, aki így vagy úgy, de egyszerűen kiszedi belőled, mert az neki jár. A népből és a multikból az adót, az EU-ból a támogatásokat, az érintettekből a határvédelem, határőrizet és migráció költségeit.
Senki nem fog pampogni, hiszen a haverok támogatják, a nép cserében még mindig többet kap mint elődjeitől, a multik alól úgyis ki kell szedni a piac egyrészét és olyanoknak adni akiket jobban lehet ellenőrizni, az EU bevándorlóktól rettegő országai pedig fognak kapni egy fasza határvédelmet.

Mindenki valamennyire jól jár.

♔bаtyu♔ 2015.09.05. 21:39:50

@Karl Friedrich Drais der Freiherr von Sauerbronn: Na most láthatóan kemény cionisták is kommentelnek. Az egészhez képest talán még 1% sincs.

Minden cigány jelentkezzen szírnek Németországban! 2015.09.05. 21:40:02

@Karl Friedrich Drais der Freiherr von Sauerbronn: 'a hazai fasiszta párt aktívan kommentel osztrák és német lapok oldalán.'

Igen helyesen!

Nem bangladesi szírekről beszélsz, akiknek még kell 30 év mire kommentelni tudnak.

Karl Friedrich Drais der Freiherr von Sauerbronn · http://darazskarcsi.blog.hu 2015.09.05. 21:40:04

@Tudományos libsizmus: Én nem csak Salamander cipőt csempészni jártam NDK-ba, hanem éltem ott évekig. Lehetett politizálni, ha ismerted a másik felet. Veled nem politizáltak, mert idegen voltál. Nem fogadtak el.

A nyugatiak sem fogadnak el, mivel feltehetőleg töröd a németet.

Karl Friedrich Drais der Freiherr von Sauerbronn · http://darazskarcsi.blog.hu 2015.09.05. 21:43:33

@Minden cigány jelentkezzen szírnek Németországban!:

Köszönöm!

(Ennyire buta vagy valóban? Ezt nem lett volna szabad soha elismerned, ezt tagadni kellett volna. )

Minden cigány jelentkezzen szírnek Németországban! 2015.09.05. 21:53:52

@Karl Friedrich Drais der Freiherr von Sauerbronn: Természetes dolog.

Az osztrákok is próbálkoztak azzal a ballibsi bértestvérek segítségével, hogy rezsinövelés jó, rezsicsökkentés rossz. Bankadó rossz, fizessékmegazemberek.

Nem annyira jött be, igaz?

Tudományos libsizmus 2015.09.05. 21:57:17

@Karl Friedrich Drais der Freiherr von Sauerbronn:
Ja ne. Most jön a szokásos személyeskedés. Ezt nem bírjátok levetkőzni és ez elég nagy baj, legalábbis szerény véleményem szerint.

csakférfi 2015.09.05. 22:03:31

@bElannaTorres: Szállnál az űrbe egy jobb világért? Pedig a paradicsom itt van a földön.Csak találd meg nem kell messzire menned.Csak ki kell kapcsolni az internetet néhány hétre és a ......Tv.......Sajtó(írott,digitális).Próbáld ki.Talán akkor elhiszed hogy a világ békés. Amennyiben nem olvasol, hallasz (beszélgetések) ennyi negatív hírt akkor lehetőségként felmerül hogy az illúzió amiben, az információ iránti éhségünk tart bennünket -.Mivel az a sok ember aki jólétben él elveszítette a cselekvés szabadságát a gondolkodási szabadságra(véleményezés kommentelés) tekintettel.Én nem hiszem hogy van isten.Tudom érzem hiszem hogy nincs.Sem pokol sem paradicsom.Mivel lehetetlen természetfelettinek nevezni aki szeret büntet és haragszik és ítél.....Ezeket mi emberek tesszük minden nap.tehát a természetfeletti bizonyosan nincs.Isten képében.vagy személyében.Pénz van amit az emberek találtak ki annak érdekében hogy megkönnyítsék a cserét.Az azóta eltelt időben a pénz a nyakunkab ült és némelyeknek paradicsomi némelyeknek pokolt juttatott,helynek.Tehát akkor a pénz ami természet feletti nem a vallás. Így érthető mit akarok ezzel mondani? Mindent a pénzhez kötnek sikerhez gazdasági mutatókat jókedvet karriert........stb -----------------------Na ez az igazi illúzió. :) :) A sok sok elégedetlen ember aki gyűlöli a menekülteket(migránsok) mind a jólétét félti.Ami köthető a pénzhez a gyerekei jólétéhez.......A menekültek meg a pokolt akarják elkerülni itt a "nyugati kultúrában".Azért idézőjel mert ez nem kultúra.Ugyanis a sikeres embert is pénzben vagyonban egzisztenciáben mérik errefelé.hogy hogy jön ez ide? Úgy hogy ez az egész egy zsákutca.A vallás a pénz a tudás vagy fogyasztói társadalom.-------Gondolom ezért vágysz a Voyagerre. :)

Pipas 2015.09.05. 22:10:53

Teljesen kizártnak tartom, hogy sertésmájkrémet osztogattak volna a migránsoknak. Sokkal nagyobb lett volna a tiltakozás.

♔bаtyu♔ 2015.09.05. 22:11:45

@csakférfi: Ja, a poklot. Mégis milyen jól tudják, hogy mennyi a menekültjáradék Mo.-n és mennyi a németeknél.

A gazdasági bevándorlók liberálisok által előszeretettel menekültnek hívott még ennél is opportunistább tömegétől ráadásul most el is tekintek.

Pipas 2015.09.05. 22:18:06

De:

Mi itt magyarországon megesszük a gyesznót. Azért eszünk sok disznót, mert a muszlimok évszázadokon keresztül elhajtották a marháinkat, birkáinkat csak a disznót hagyták meg.

Ha valakinek nem tetszik, hogy mi disznót eszünk, az ne jöjjön ide. Ha undorodik a disznótól vagy valami fundamentalista vallási törvény alapján nem eheti meg a disznót, akkor vegyen magának marhát, kacsát, mittudomén, nyulat.

Ha valaki ingyen kaját ajánl és az nem tetszik, akkor udvariasan vissza kell utasítani. Megköszönni persze, mert úgy illik. Nálunk.

Megjegyzem nekem még a magyar állam soha nem adott ingyen májkrémet, pedig szeretem, meg is köszöntem volna és rohadt régóta fizetem az adót is. Éppen ezért örülnék, ha nem osztogatnának ingyen kaját az adómból idegeneknek. De persze nem vagyok vadállat, ha valaki *könyörög*, annak adni kell. Aki viszont belerúg az adományba, annak *soha* többé *semmit* nem szabad adni. Ha kóvályog az éhségtől akkor sem, kérjen a többi hinfitársától, ott vannak úgyis mindenütt.

♔bаtyu♔ 2015.09.05. 22:23:19

@Pipas: nagyon pontos. Néztem az osztrákokat, egy rendőrnő rendezte felszálláskor a muszlimokat. Azok pedig olyan megdöbbenve nézték, mintha a kutya fogná a távirányítót és átkapcsolna a meccsről valami klasszikus zenére. Én is májkrémmel edzeném őket. Oh sorry, csak ez van, itt ezt esszük, de ott van a közért, saját kasszáról természetesen.

Frankofil 2015.09.05. 22:26:08

@Fedor: "Csak egy apróság: a hatóság annyira nem figyel oda, hogy a menekülttáborokban sertésmájkrémet osztogat. Sertést. Muszlimoknak."Mekkora penge vagy!Tudsz te ha akarsz,megoldottad a humánus határvédelmet;sertészsírral kell bekenni az országhatárt.

Tudományos libsizmus 2015.09.05. 22:32:26

Éjfélkor lezárják az osztrákok a határt. A jövő hét végén romokban lesz a Baross tér. Kezdődhetnek a 4-es metró helyreállítási munkálatai.

Szemita Anti 2015.09.05. 22:33:37

Figyelj, te Fedor!

Te miért nem a magyar emberek jogait és érdekeit véded? Miért azokét, akik RÁRÚGTÁK az ajtót a békés magyar emberekre, és napi szinten, többezres fős agresszív, követelőző hordákban csörtetnek át a megfélemített magyar emberek életén?

Miféle ember vagy te, hogy a saját hazád érdekei helyett az idegen népek érdekeit véded?

Pipas 2015.09.05. 22:34:05

@♔bаtyu♔: "kutya fogná a távirányítót és átkapcsolna a meccsről" :D Ez jó.

"Én is májkrémmel edzeném őket."

A történelem során rengeteg példa volt erre, az európai zsidókat igen sokszor megpróbálták rászorítani a disznóhúsra, azt gondolták, hogy feladják az identitásukat, integrálódnak a társadalomba. Én azt hiszem nem jött be.

És valljuk be, a magyar társadalom elviseli azt, ha valaki nem eszik gyesznyót. Kit érdekel? Viszont: a magyar társadalom nem viseli el azt, ha valaki a feleségét állatnak tekinti, veri, megalázza. A magyar társadalom nem viseli el az "allah u akbart", mert rossz emlékeket idéz. Nyilván nem szeretjük, ha külföldiek követelőznek.

Ezt kellene tudatosítani. Párat lecsukni statáriálisan asszonyverésért, hangoskodásért, garátdaságért, rongálásért. Szigorúan ugyanazokat a normákat megkövetelve tőlük, mint a magyar államolgároktól.

A kiskorú veszélyeztetése pl. egy igen hatékony dolog lenne. Abban a pillanatban, hogy a tüntetésen a csávó a gyermekét tartja maga elé pajzsként már ki is lehetne osztani neki vagy három hónapot. Be kellene vezetni a zéró toleranciát kiskorú veszélyeztetése kérdésében...

Minden cigány jelentkezzen szírnek Németországban! 2015.09.05. 22:35:37

@Pipas: Jó nem kell ezt túldimenzionálni. Erre haladnak át, itt vannak pár napot, ez belekerül pár milliárdba. Nem téma, annyira nem szegény Mo., hogy ne bírná ki. Még törökország is kibírja a tartós 1,5 millió menekültet (valszeg kap is rá ENSZ pénzt).

Szerintem a szervek nem teljesítettek rosszul, a lakosság sem, volt felajánlás elég. Igazából sok panasz a migránsokra sincs, 160ezer mo-i vándorból 1-2 incidens nem nagy dolog.

Csak olyan ez, mint mikor a pályaudvar előtt letámadnak, hogy adj már egy cigit, meg vmi aprót. Az ember sokszor ad, csak tünjenek már el. Ezzel pár percre megnyigtatod a lelkiismeretedet, holott a problémát nem oldottad meg, nem is tudod, ahhoz a másik fél is kell.

Orbán jól látja h Európa jelenleg itt tart. Cigit oszt, amivel azt kockáztatja h milliók jönnek majd még erre. Ezt azonban megtehetné az EU határain kívül is az EU, mondjuk a szír határ melletti táborokban.
Én biztos vk benne hogy a valódi megoldást csak akkor kezdik el keresni a németek-franciák-angolok, ha az utcáik tele lesznek migránssal. Ebből a szempontból a tegnapi nap fordulópont.

csakférfi 2015.09.05. 22:41:54

@♔bаtyu♔: Amennyiben nem olvasol, hallasz (beszélgetések) ennyi negatív hírt akkor lehetőségként felmerül hogy az illúzió amiben, az információ iránti éhségünk tart bennünket -.Mivel az a sok ember aki jólétben él elveszítette a cselekvés szabadságát a gondolkodási szabadságra(véleményezés kommentelés) tekintettel.
Ja még valami---ha esetleg indiában jársz turistaként és majomagyvelőt kínálnak (itt ezt esszük különleges vendégszeretetünk jeleként) akkor Te megennéd? Vagy Bálnahúst a japánoknál?
@Szemita Anti: A magyar emberek jogaira hivatkozva rúgtunk bele azokba akiknek az élete veszélyben forgott.Ezért menekültek otthagyva a helyet ahol felnőttek.Lehet hogyha rendeződött volna a hazájukban a helyzet visszamentek volna.Tényleg nem maradt semmijük.Eladtak mindent hogy békésebb világban éljenek,itt.lehet hogy ez az itt nem békés?Meg nem is volt az soha? :) :)

Pipas 2015.09.05. 22:43:59

@Minden cigány jelentkezzen szírnek Németországban!: "Jó nem kell ezt túldimenzionálni. Erre haladnak át, itt vannak pár napot, ez belekerül pár milliárdba. Nem téma"

Hát úgy konkrétan schengeni övezetből akarnak minket kidobni miattuk. Az elmúlt évszázad legnagyobb vívmánya a magyarok számára az, hogy szabadon utazhatnak európában és most ezt akarják elvenni a kedvenceid miatt.

Hogy a fenébe lehetne ezt "túldimenzonálni"?

"Csak olyan ez, mint mikor a pályaudvar előtt letámadnak, hogy adj már egy cigit, meg vmi aprót. Az ember sokszor ad, csak tünjenek már el. Ezzel pár percre megnyigtatod a lelkiismeretedet"

Te így látod, én nem. Amikor elkezdenek kéregetni tőlem, akkor én mindig azt gondolom, hogy el akarják venni a szabad akaratom amit mindennél többre értékelek.

Minden cigány jelentkezzen szírnek Németországban! 2015.09.05. 22:48:36

@Pipas: 'Hát úgy konkrétan schengeni övezetből akarnak minket kidobni miattuk. '

Ebben tévedsz mi nem akarunk ugyanabban a schengeni övezetben létezni, ahol a migráns oda megy ahova akar.

csakférfi 2015.09.05. 22:51:10

@Minden cigány jelentkezzen szírnek Németországban!: nem mi vagyunk olyan büszkék(európai unió) arra hogy jólétet teremtünk a gyerekeinknek és biztos jövőt ígérünk?nem ellenezzük a melegeket,a négereket,a cigányokat a,zsidókat,jöhetnek a törökök,magyarok,lengyelek....stb az olcsó munkaerőre hivatkozva. Most meg felháborodsz néhány ezer menekülttön aki háborús országból jött(nagy része)-Mert az igazi veszély.Az nem hogy nem tudod a gyerekednek a NIKE cipőt megvenni.Meg nincs ferrárid meg budai villád.Basszus,hogy emberek mit hisznek veszélynek?????????????

Pipas 2015.09.05. 22:53:01

@Minden cigány jelentkezzen szírnek Németországban!: "Ebben tévedsz mi nem akarunk ugyanabban a schengeni övezetben létezni, ahol a migráns oda megy ahova akar. "

Magyarország nem jelezte, hogy lezárná az osztrák határt, az osztrákok jelezték, hogy lezárnák a határt. Tehát nincs igazad, amit írtál az egy jól hangzó frappáns visszavágás, aminek az igazságértéke hamis. :)

Szemita Anti 2015.09.05. 22:53:53

"Gandhihoz méltót: egyszerűen, csendben elindultak gyalog Bécs felé"

Ostoba vagy.

1. Gandhi a vagyonáról lemondva a hazája függetlenségéért, és a honfitársai jogaiért küzdött.

2. A határsértő migránsaid ezzel SZEMBEN a hazájukat megtagadva, a vagyonszerzés reményében gázolnak át más népek jogain.

A migránsaid elindultak ugyan Bécs felé, de előtte még:

- engedély nélkül léptek be az országba, január 1-től mostanáig több, mint 160 ezren

- útiokmányok nélkül léptek be az országba

- az államhatárt megsértve léptek be az országba

- nekimentek a magyar rendőröknek

- megrongálták az államhatárt jelző drótakadályt

- illegálisan hatoltak át az államhatárt jelző drótakadályon

- le kellett miattuk állítani a határmenti vasúti közlekedést, mert rátámadtak az utasokra és a személyzetre

- a vaskerítésen át törtek ki egy táborból, ahonann egyébként szabadon kijárhattak

- botokkal és kövekkel felfegyverkezve támadtak a civil lakosságra

- botokkal és kövekkel felfegyverkezve támadtak rendőrökre

- garázdaságot követtek el a táborok területén belül és azon kívül

- életvitelszerűen tartózkodnak közterületeken

- nem tesznek eleget a regisztrálásukat előíró uniós jogszabályoknak

- megtagadták a személyes azonosításukra szolgáló adataik felvételét

- betörtek a határmenti ingatlanokra

- a számukra kijelölt táborok helyett a közterületeken élnek életvitelszerűen

- kezelhetetlen járványügyi helyzetet okoznak azzal, hogy a határmenti falvakban a közterületeken ürítenek

- kezelhetetlen járványügyi helyzetet okoznak azzal, hogy a hatvárosokban a közterületeken ürítenek

- meglopták a határ menti ingatlanok tulajdonosait

- kirabolták a határ menti ingatlanok tulajdonosait (rablás, mivek a tulajdonos jelenlétében szedték össze az értékeket)

- felhasogatták a határ menti gazdálkodók fóliasátrait

- letiporták a határ menti gazdálkodók tavaszi-nyári szántóföldi veteményét

- leszüretelték a határmenti gazdálkodók gyümölcsöseit

- tönkretették a határ menti gazdálkodók öntözőrendszereit

- rendszeres illegális tűzgyújtásokkal égették fel a határ menti gazdálkodók földjeit

- betörtek a határ menti gazdálkodók külterületi ingatlanjaira

- gátolják a pályaudvarok rendeltetésszerű használatát

- korlátozzák az utasok szabad mozgáshoz való jogát

- molesztálják a pályaudvarok és más közterületek környékén a fiatal nőket

- lehetetlenné teszik a közúti közlekedést

- megrendeléseikkel erősítik a nemzetközi szervezett bűnözést

- súlyos testi sértéseket követtek el egymás kárára - bármikor a békés lakoság ellen fordulhatnak

- gyilkosságokat követtek el egymás kárára - bármikor magyar áldozatok is lehetnek

- vasúti sínre lökték a saját feleségüket és kisgyereküket

- életveszélyesen megfenyegették az őket Hegyeshalomig szállító buszsofőrt

- TÚSZKÉNT vitték magukkal azokat a civileket, akiknek a buszra felszállásához kötötték, hogy egyáltalán elinduljanak Ausztria felé

És ez még nem minden. Soroljam tovább is, vagy elég lesz ennyi?

Minden cigány jelentkezzen szírnek Németországban! 2015.09.05. 22:58:52

@csakférfi: 'nem mi vagyunk olyan büszkék(európai unió) arra hogy jólétet teremtünk a gyerekeinknek és biztos jövőt ígérünk?'

- de, mármint a mi gyerekeinknek.

'nem ellenezzük a melegeket,a négereket,a cigányokat a,zsidókat,jöhetnek a törökök,magyarok,lengyelek....stb az olcsó munkaerőre hivatkozva. '

- lehet h nem hallottál még az EUról, aminek a külső határai zártak, a belsők nyitottak

'Most meg felháborodsz néhány ezer menekülttön aki háborús országból jött(nagy része)-Mert az igazi veszély.'

- elég sokan jöhettek, ha az EU szerint a 2.VH óta ez a legkomolyabb válság. Szerintem rossz üzenetet küldünk a szegény milliárdok felé.

Minden cigány jelentkezzen szírnek Németországban! 2015.09.05. 23:01:13

@Pipas: 'Magyarország nem jelezte, hogy lezárná az osztrák határt, az osztrákok jelezték, hogy lezárnák a határt.'

- nem hallottam h az osztrákok lezárnák a határt, és vélhetően nem is az osztrákok illetékesek az osztrák határ nyitva tartásával kapcsolatban, hanem Merkel.

- a hajnali + ma éjjeli ideiglenes határstop müszaki-technikai jellegü, nem politikai

csakférfi 2015.09.05. 23:02:40

@Szemita Anti: Te öregem sík hülye vagy.Gandhi hagyta hogy a felesége belehaljon egy egyszerű fertőzésbe mert a hite tiltotta a gyógyszert.Nem engedte beadni neki még akkor sem amikor látta hogy haldoklik.Ezt az embert sztárolod???????
Öcsém aki meg életveszélyben érzi idegen országban magát és a családját (ahol a nyelvet sem beszélik) az meg meg akarod ölni.Basszus ne csodálom hogy a fejed néha fáj és ......beteg vagy.

csakférfi 2015.09.05. 23:06:11

@Minden cigány jelentkezzen szírnek Németországban!: "- elég sokan jöhettek, ha az EU szerint a 2.VH óta ez a legkomolyabb válság. Szerintem rossz üzenetet küldünk a szegény milliárdok felé"--------------------tehát mi odatelpíthetünk gyárakat és nyomorban tarthatjuk őket a globalizációra hivatkozva.Csak ök ne jöjjönek ide amikor néhány őrült fanatikus gyilkolni kezd.
Basszus .Ez aztán az emberi viselkedés.Ezt hol tanultad?melyik egyetemen?

Pipas 2015.09.05. 23:07:27

@Minden cigány jelentkezzen szírnek Németországban!: "nem hallottam h az osztrákok lezárnák a határt"

Az a te dolgod.

"nem is az osztrákok illetékesek az osztrák határ nyitva tartásával kapcsolatban, hanem Merkel."

Merkel? Most viccelsz?

"a hajnali + ma éjjeli ideiglenes határstop müszaki-technikai jellegü, nem politikai"

És ezt te el is hiszed?

HaCS 2015.09.05. 23:07:58

@Pipas:

Azért én mégiscsak azt mondanám maradjunk a realitások talaján. A schengeni övezetből nem lehet csak úgy önkényesen kihajigálni országokat. De ha lehetne, se felejtsük el, hogy az érdekek sem erre mutatnak. (Hogy csak egyet mondjak, ha Mo. számára vége schengennek, akkor vége (ellenőrizhetetlen) a Dublin III.-nak is.)

Ez csak egy sima blöff, annak sem a legjobb.

Szemita Anti 2015.09.05. 23:08:30

@Pipas:

"Az elmúlt évszázad legnagyobb vívmánya a magyarok számára az, hogy szabadon utazhatnak európában és most ezt akarják elvenni a kedvenceid miatt."

Nem egészen erről van szó.

Az átlag magyart nem igazán érinti, hogy nincs a határokon ellenőrzés.

Ami fontos, és ami magyarázza a fenyegetőzést, az az, hogy a schengeni határokon belül nem csak a turista utazik szabadon, hanem a termék és a tőke is.

Márpedig az kinek az érdeke a "mag államok" közül, hogy csak úgy szabadon utazgasson az Unión belül a magyar tőke, meg a magyar termék?

Szemita Anti 2015.09.05. 23:10:54

@csakférfi:

"mi odatelpíthetünk gyárakat és nyomorban tarthatjuk őket a globalizációra hivatkozva"

Miért mosod össze a magyarokat azokkal, akik ezt teszik?

Minden cigány jelentkezzen szírnek Németországban! 2015.09.05. 23:11:21

@csakférfi: 'tehát mi odatelpíthetünk gyárakat és nyomorban tarthatjuk őket a globalizációra hivatkozva.Csak ök ne jöjjönek ide amikor néhány őrült fanatikus gyilkolni kezd.'

- kezded kapiskálni.

csakférfi 2015.09.05. 23:15:48

@Minden cigány jelentkezzen szírnek Németországban!: - "kezded kapiskálni."-----Ők is(charlie hebdo eset).Sajnos azok akik itt élnek(második harmadik....sokadik muszlim) Így ellenünk fordul.Ez lett róma veszte is.Ha Te ezt várod hogy belső káosz jöjjön........no comment.

Pipas 2015.09.05. 23:16:22

@Szemita Anti: "Az átlag magyart nem igazán érinti, hogy nincs a határokon ellenőrzés."

Hát ebből csak annyit tudtam leszűrni, hogy te valószínűleg nem éltél abban az időben, amikor az osztrák határon nem lehetett átmenni. :(

@HaCS:
"A schengeni övezetből nem lehet csak úgy önkényesen kihajigálni országokat."

Elég ha ideiglenesen újra bevezetik a határvédelmet (erre joguk van), aztán úgy felejtik mindenféle okokra hivatkozva.

bElannaTorres 2015.09.05. 23:16:45

én nem a jóllétemet féltem, egyszerűen utálom a vallásukat, az ostobaságukat, az agresszióját a férfiaknak hogy a vallásba csomagolva csinálnak rabszolgát a nőikből, miközben a legnagyobb pornófogyasztók.
Az zavar az a sötétség amiben le vannak maradva tőlünk, jó lehet nálunk a pénz az úr, de nem kell rabszolgának érezzem magam mégse. Tanulhattam, dolgozhatok, ha tetszik rövid szoknyába járok ha úgy tetszik trógernek öltözök szabad.

csakférfi 2015.09.05. 23:17:07

@Szemita Anti: Mert mi is az unió tagjai vagyunk és néhány magyarnak (soknak) vannak érdekeltségei .Melyik részét nem érted???

csakférfi 2015.09.05. 23:18:28

@bElannaTorres: A legnagyobb pornófogyasztó az Eu--Amerika---Ezt honnan veszed?Hogy rabszolga a nő akivel élnek.Éltél arabbal vagy mesében olvastad?

Szemita Anti 2015.09.05. 23:19:18

@csakférfi:

"aki meg életveszélyben érzi idegen országban magát és a családját (ahol a nyelvet sem beszélik) az meg meg akarod ölni."

Ezzel mit akartál mondani?

Minden cigány jelentkezzen szírnek Németországban! 2015.09.05. 23:19:50

@csakférfi: Egyelőre fölényben vagyunk, ha ugrálnak kiirtjuk őket a földünkről.

Szemita Anti 2015.09.05. 23:21:20

@csakférfi:

"Mert mi is az unió tagjai vagyunk és néhány magyarnak (soknak) vannak érdekeltségei .Melyik részét nem érted???"

Azt a részét nem értem, hogy hogyan vagy képes ekkora arroganciával ekkora baromságokat írni. :D

Minden cigány jelentkezzen szírnek Németországban! 2015.09.05. 23:21:47

@Pipas: 'Elég ha ideiglenesen újra bevezetik a határvédelmet (erre joguk van), aztán úgy felejtik mindenféle okokra hivatkozva.'

Az elég kínos lenne az osztrákoknak mert a szlovákok és csehek átengedik a migránsokat Németországba(v. Ausztriába).

Pipas 2015.09.05. 23:23:00

@csakférfi: "Éltél arabbal vagy mesében olvastad?"

Dél Afrikában meleg van. Honnan tudod? éltél ott, vagy mesében olvastad?

A kínaiak sokan vannak. Honnan tudod, megszámoltad őket, vagy a mesében olvastad?

Kanadában egy csomóan franciául beszélnek. Honnan tudod, kihalgattad őket, vagy a mesében olvastad?

Az elektron töltése negatív. Honnan tudod, megmérted vagy a mesében olvastad?

Ahogyan láthatod az "ellenérved" bármely nyilvánvalóan igaz kijelentésre is használható, azaz nem ér semmit.

csakférfi 2015.09.05. 23:24:08

@bElannaTorres: Tanulhattam, dolgozhatok, ha tetszik rövid szoknyába járok ha úgy tetszik trógernek öltözök szabad. -------nem az egyetem és a ruha teszi azzá az embert amivé válni akar.Ezek csak a vágyaid.meg aztán a ruha mutatja meg a viselőjének az "egyéniséget" belső mondandóját.Minél jobban foglalkozik egy nő a külsejével annál inkább nem fog a párja lelkével.magyarul egoista önmagát különbnek tartó ember.Pedig a demokrácia egyenlőségen alapul.meg a házasság is.Tehát nő vagy.Büszke arra amit Te önmagad elértél.Hm......csalódtam benned.

Pipas 2015.09.05. 23:24:32

@Minden cigány jelentkezzen szírnek Németországban!: "Az elég kínos lenne az osztrákoknak mert a szlovákok és csehek átengedik a migránsokat Németországba(v. Ausztriába). "

Hogy a fenébe engednék át a szomszédos országok ausztriába a menekülteket, ha az osztrákok nem engedik át őket? Ennek semmi értelme.

Minden cigány jelentkezzen szírnek Németországban! 2015.09.05. 23:24:56

@Pipas: + már az orosz-lett határon is falat húznak a közel-keleti migránshorda miatt (!!!!), és már a finn-orosz határt is megtalálták.

Csak eddig erre volt a legkényelmesebb.

balfaszcsaszar 2015.09.05. 23:25:02

@Fedor: részvétem a tenyészetért.

Minden cigány jelentkezzen szírnek Németországban! 2015.09.05. 23:26:21

@Pipas: Tehát ausztria lezárja minden határátkelőjét? (magyar-szlovén-cseh-szlovák-német-olasz)

Mondjuk nem életszerü.

csakférfi 2015.09.05. 23:30:01

@Szemita Anti: Ugyanezt elmondhatom rólad én is. :) ezt megbeszéltük.@Pipas: Húha párhuzamokra asszociálsz és igaznak véled az amit írsz.
Dél afrikában éppen tél van--Hamis
A kínaiak sokan vannak----Indiához képest meg nem----hamis
Kanadában egy csomóan franciául beszélnek.----meg egy csomóan angolul---féligazság---hamis
Az elektron töltése negatív.----------Igaz
Öregem hogy Te milllen okosakat állítasz.Ezzel aztán megaláztál. :)

bElannaTorres 2015.09.05. 23:32:06

@csakférfi: egyáltalán nem foglalkozok a külsőmmel, pont nem a vasalt típus vagyok, de igyekszem szépen teregetni:D
csak a szabadságra akartam rámutatni, hogy attól még megtehetem. Nem fog pofánbaszni érte egy férfi és kell elviselnem.

Pipas 2015.09.05. 23:32:17

@Minden cigány jelentkezzen szírnek Németországban!: "Tehát ausztria lezárja minden határátkelőjét? (magyar-szlovén-cseh-szlovák-német-olasz)"

Nem, hanem ahogyan írtam is újra bevezeti a határellenőrzést. Útlevelet kér mindenkitől mint régen. Ehhez joga van minden európai országnak, legalábbis ideiglenesen különleges helyzetre hivatkozva.

"Mondjuk nem életszerü."

Okés, az, hogy százezrével mennek az emberek három európai országba és mind dolgozni akar az életszerű? Az, hogy nincs közöttük háborús bűnös, vallási fanatikus, gyilkos, terrorista, az életszerű? Az, hogy európában "nem akarunk demokráciát, iszlámot akarunk" felirattal tüntetnek az életszerű?

Egyébként az osztrákok pár napra már bevezették a határellenőrzést és a szlovákok is visszafordították annak idején a magyar köztársasági elnököt (ha jól emlékszem), ami pedig már megtörtént egyszer az nyilván "életszerű".

Pipas 2015.09.05. 23:33:21

@csakférfi: "Húha párhuzamokra asszociálsz és igaznak véled az amit írsz."

Nem, nem asszociáltam, reductio ad absurdum volt.

HaCS 2015.09.05. 23:34:18

@csakférfi:

"Csak ök ne jöjjönek ide amikor néhány őrült fanatikus gyilkolni kezd."

Lassan tisztázhatnánk már valamit!

Magyarország felnőtt lakosságának egy részének magamat is beleértve egyáltalán nem az a gondja, hogy emberek a háború elől ide menekülnének.

Jöjjenek, jelentkezzenek a határállomáson, regisztrálják magukat hivatalosan menedékkérő státuszba, működjenek együtt a helyi szervekkel, várják ki az ügymenet végét, kapják meg a hivatalos okmányaikat, és addig is (ill. utána is persze) tartsák be a befogadó/segítségnyújtó ország törvényeit. Aztán, ha ez lezajlott mehetnek isten hírével. Ja és ha lehet ne érezzék magukat feljogosítva arra, hogy követelőzzenek, pláne törvényellenes dolgokat!

És egyébként az a kutyát nem érdekli, hogy szeretnék-e betartani a törvényeket (pl. regisztrálni magukat), mert az mindenki számára kötelező.

Brix 2015.09.05. 23:34:46

Valaki arra adjon választ, hogy a migránsoknak hol van a nőjük? Ha otthon hagyták a háborús övezetben az elég gáz....Ha nincs nőjük , akkor valójában nem munka- és nő nélküli, nincstelen gazdasági menekültekről van szó és nem menekültekről?
Ha 80%-uk férfi , akkor honnan vesz majd nőt magának a milliós férfi-tömeg? Mert a nyugati nők nagy többsége nem fog szóba állni velük, az biztos... Ez is egy kockázat , amti sokan át sem gondolnak...

Minden cigány jelentkezzen szírnek Németországban! 2015.09.05. 23:35:16

'Beszólt Orbánnak az osztrák kancellár
Werner Faymann az Österreich cím lap vasárnap megjelenő számában azt állítja, hogy a magyar kormányfő kevesebb menekültről beszélt neki és a német kancellárnak:'

kezdődik - Werner úr már nem az a nagy libsi mint 24 órával ezelőtt, hehe

Minden cigány jelentkezzen szírnek Németországban! 2015.09.05. 23:35:55

@Brix: 'Ha 80%-uk férfi , akkor honnan vesz majd nőt magának a milliós férfi-tömeg? Mert a nyugati nők nagy többsége nem fog szóba állni velük, az biztos... Ez is egy kockázat , amti sokan át sem gondolnak...'

hozatnak otthonról, családegyesítés

csakférfi 2015.09.05. 23:36:57

@bElannaTorres: Tévedsz.Én megelégszem a feleségem szerelmével.-Te meg világot akarsz váltani.A tévedésed nem a bűnöd.Csak hiba ami.......hagyjuk.Csalódtam az emberben főleg azokban akik itt negatív érzelmet(félelmet büntudatod....stb) próbálnak kelteni.Jóérzésű másokért aggódó(migráns életveszélyben lévő ember) szabad emberekben.olykor kellene elgondolkodni és azon meditálni nem-e azért rossz a világ...........mert én rosszul gondolom.Ezt tanácsolom @Minden cigány jelentkezzen szírnek Németországban!: @balfaszcsaszar: @Pipas:

Pipas 2015.09.05. 23:38:06

@Minden cigány jelentkezzen szírnek Németországban!: "Werner úr már nem az a nagy libsi mint 24 órával ezelőtt, hehe "

Ritmust vált a zenekar, a táncosok azonnal reagálnak. Pár taktus után már rá sem lehet ismerni az eredeti témára. :D

Brix 2015.09.05. 23:40:02

@Minden cigány jelentkezzen szírnek Németországban!: Akkor, hamarosan megduplázódnak vagy triplázódnak számbelileg. DE , ahhoz idő kell míg családot tudnak egyesíteni...Addig mit fog csinálni ez az elképesztő férfi többség... Gang rape? ahogy Svédországban?

Minden cigány jelentkezzen szírnek Németországban! 2015.09.05. 23:41:19

@Brix: Nem ro van elég ronda dagadt nő a németeknél, biztos örülnek ezeknek a jóképü fitt menekülteknek.

bElannaTorres 2015.09.05. 23:43:34

@csakférfi: jah sajnos tényleg de hát ilyenek is kellenek nem? Különben még a tűz körül ülnénk.

csakférfi 2015.09.05. 23:43:55

@HaCS: Jöjjenek, jelentkezzenek a határállomáson, regisztrálják magukat hivatalosan menedékkérő státuszba, működjenek együtt a helyi szervekkel, várják ki az ügymenet végét, kapják meg a hivatalos okmányaikat, és addig is (ill. utána is persze) tartsák be a befogadó/segítségnyújtó ország törvényeit. Aztán, ha ez lezajlott mehetnek isten hírével.---------Ezt teszik ha hagyjuk.
Ja és ha lehet ne érezzék magukat feljogosítva arra, hogy követelőzzenek, pláne törvényellenes dolgokat!--------------Aha .....mi követelőzhetünk angliában meg németeknél.....Holmi jogokra hivatkozva.Tedd ezt meg a munkaadódnál is.menj el a humánirodába és jelentsd ki hogy az angoloknál pl. most emelték a minimálbért 3600-ft.-ra.
Jogtalannak tartod hogy itt meg nem.vagy ezt is jogosnak gondolod hogy magyarok éhbérért dolgoznak itthon ....idegen országben meg nem.Hagyjál már a jogaiddal .

csakférfi 2015.09.05. 23:47:14

@bElannaTorres: Most is ott ülnek sokan .úgy hívják családi fészek.Ahol csendben beszélgetnek gyerekek és felnőttek.Békében élnek és hiszik hogy a holnapjuk is ilyen lesz----Ez nem tanulmányaim,nem mese-------Ez a valóság nálunk.
Ez a különbség ! Amire én büszke vagyok.Másra nem.Érted már ???

csakférfi 2015.09.05. 23:49:04

@Pipas: Nincs abszolut igazság----Ehhez kevés a jelenkori ismeretünk.

Pipas 2015.09.05. 23:50:16

@csakférfi: "Ezt teszik ha hagyjuk."

Ez konkrétan nem igaz.

"...mi követelőzhetünk angliában meg németeknél..."

Mikor viselkedtek úgy a magyarok angliában mint a szírek nálunk? Mikor?!

"vagy ezt is jogosnak gondolod hogy magyarok éhbérért dolgoznak itthon ....idegen országben meg nem."

Magyarországon a magyar törvények vannak érvényben, angliában meg az angolok. Ha az angol törvények megengedik a bevándorlóknak, hogy állatként viselkedjenek, az az angolok dolga, attól még nekünk nem kellene ugyanezt tennünk.

Minden cigány jelentkezzen szírnek Németországban! 2015.09.05. 23:50:25

@Pipas: schengenen belül a zöldhatáron átmenni legális, Ausztriába is.

Holnaptól persze elkezdenek majd agyalni h mit lehetne tenni úgy, hogy ne úgy nézzen ki mintha 48 órán belül segget csinálnának a szájukból

Bün hülyék és rövidlátóak a nyugati politikusok (is), semmivel sem jobbak mint a mijeink.

Pipas 2015.09.05. 23:51:28

@csakférfi: "Nincs abszolut igazság----Ehhez kevés a jelenkori ismeretünk."

Sajnos nem értem mire utalsz ezzel. Én semmi olyasmit nem írtam, ami nem közismert.

bElannaTorres 2015.09.05. 23:53:11

@csakférfi: királyság. miből gondolod másnál nem ez van? attól még nem ennyi az élet. kellhet több is az agynak. Nekem kell is, szeretek olvasni, gondolkozni, szeretek számolni, kapcsolásokat összerakni, és izgalmasnak találom a sakkot.

Pipas 2015.09.05. 23:53:16

@Minden cigány jelentkezzen szírnek Németországban!: "Bün hülyék és rövidlátóak a nyugati politikusok (is), semmivel sem jobbak mint a mijeink."

Hát igen. Annak idején, amikor csatlakoztunk az euhoz, akkor úgy gondoltuk, hogy az ottani politikusok jobbak mint a mieink. Sokáig tartott, míg tudatosult bennünk, hogy ez nem így van. :(

csakférfi 2015.09.05. 23:53:50

@Pipas: egyszerüen rosszindulatú vagy.Mi is migránsok vagyunk angliában németeknél----(nem írják már hogy a magyarok milyen bunkók)....megbeszélik maguk közt amikor nem halljuk......Mert ők is rosszindulatuak.

csakférfi 2015.09.05. 23:57:03

@Pipas: Minden nézőpont kérdése(relatív) Rosszindulat-----------akkor ha a másik embert nem tekinted veled egyenrangunak(nemre színre vallásra korra tekintet nélkül).
Jóindulat-----Ha annak tekinted.(nézed bárhogyan is néz ki,öltözködik,....stb)

csakférfi 2015.09.05. 23:58:12

@bElannaTorres: ?????????????????????????????????????????????
mert én nem???????????????????????????

protézisesh 2015.09.06. 00:02:55

A nemzetkozi sajtoban azok a kulfoldre szakadt magyar publicistak pocskondiazzak az orszagot, akik hozzad hasonloan oda szarnak, ahol enni kapnak.

Az a szegyen, ahogy ti szelsoseges radikalis modon virtualisan nyaljatok a seggét a hordának, ugy beallitva ezt a csurhet, mintha valoban 160.000 Gandhi es Terez anya vonulna at az orszagon. Ekozben a tenyekkel se torodtok, szerintetek minden rendben van: a rongalas, az autopalyan gyaloglas, a buszra odaszaras, az adomanyok eldobalasa, a merhetetlen kosz es mocsok, amit mindenhol maguk utan hagynak.

Nektek csak az csipi a szemetekrt, ha valaki szova meri tenni, hogy miert az en adombol kell meg a szemetet is osszeszedni utanuk?!

Pipas 2015.09.06. 00:03:22

@csakférfi: "egyszerüen rosszindulatú vagy.Mi is migránsok vagyunk angliában"

Ne már! Az egyik mondatban engem nevezel rosszindulatúnak, a másik mondatban meg megpróbálod összemosni a két teljesen különböző embercsoportot mintha egyformák lennének.

1) A magyaroknak joga van angliába menni, erről szól az eu. Beleegyeztek, megegyeztünk, ez az eu alapelve: a munkaerő szabad áramlása az eun belül. Az afrikaiakat ezek a jogok nem illetik meg, az eu az európai emberek érdekeinek mentén szerveződik, nem célja az afrikaiak érdeke mentén megszervezni a saját államaikat.

2) A magyarokat is csak a törvények betartása esetén illeti meg az angliai munkavállalás joga, ha nem tartják be a törvényeket, akkor nincsenek jogaik.

3) Senki sem mondta, hogy az angolok vagy a németek nem adhatnak jogot a szíreknek vagy az eritreiaknak. Ha úgy döntenek, hogy adnak, adjanak, de nekünk ettől még nem kell jogokat adnunk nekik, mert nem ebben egyeztünk meg.

4) A nemzetközi politika nem a háláról meg a durciról szól, hanem az érdekekről. Attól, hogy az angolok befogadják a magyarokat nyilván nem kell magyarországnak mindenkit befogadnia. Ez nyilván teljesen irracionális lenne.

csakférfi 2015.09.06. 00:04:55

@csakférfi: Tévedsz.Én megelégszem a feleségem szerelmével- A többi csak szórakoztat.
Nem ez határozza meg az életem.Mert akkor is szeretem majd ha öreg lesz.Akkor is ha rongyokba öltözik-sáros,büdös....stb.
Mivel ő is ugyanezt gondolja.
Ezért a gyerekeink szerint "őskövületek vagyunk" akik a napokban vettek okostelefont Pl-

bElannaTorres 2015.09.06. 00:05:39

@csakférfi: jaja úgy jött le hogy neked nem. hogy az már mekkora tévedésben él aki világot akar váltani. Pedig szerencsénkre sok ilyen ember volt.

. nem attól rossz a világ, hogy most félünk főleg azért félünk mert agresszív vallású országból jönnek férfiak tömegei. Félni normális.
én Hawkinggel értek egyet:

"Az emberi vonás, amin a leginkább változtatnék, az agresszió. A barlanglakó ősemberek korában ez előnyt adhatott a túléléshez, a több élelem, élettér vagy egy társ megszerzéséhez, akivel utódot lehetett nemzeni, de manapság félő, hogy mindannyiunkat elpusztít"

Minden cigány jelentkezzen szírnek Németországban! 2015.09.06. 00:07:44

Holnap Gyurcsányi Líbiából gumicsónakozik Fiumébe 43 eritreai részecskefizikussal. De hé!

Klára asszonyt egyedül hagyta otthon a szír falkával? Vagy azok hanyatt-homlok elmenekültek, amikor megtudták hogy zsidó?

dukeekud 2015.09.06. 00:07:58

"Ki is itt az agresszív? II."

Megmondom kik az agresszivek: Az orszagunkat elfoglalo arab TERRORISTAK !!!!!!!!
Akik a penteki buszoztatas alkalmaval, a soforok nyakanak elvagasaval, lefejezessel fenyegetoztek, ha nem oda viszik oket ahova akarjak. Ez ugye naluk igencsak hetkoznapinak mondhato. Es hat ertheto okokbol jo nehany buszvezeto nem is valalta az utat, 50 fenyegetozo TERRORISTAVAL a hata mogott.
Vagy a palyaudvaron az m1 riporterenek hata mogott, a hatterben, kessel a magyarok lefejezeset imitalo arab TERRORISTA is aggreszivnak mondhato szerintem.

Ha Amerikaban volnank, az ilyenek mar Guantanamoban volnanak, es az amerikaiak vizbefojtasos technikaval halgatnak ki oket, hogy felfedjek a TERRORISTA kapcsolataikat, es a tervezett akciokat.

csakférfi 2015.09.06. 00:09:46

@Pipas: Összemosni??????????????????
Embert emberrel? Miért Te különbséget teszel ember és ember között? Isten vagy?? Örökké élsz???Nő és férfi közt??Jó és rossz között???Vallás és vallás között???...........stb,
Akkor Te egy isten vagy.
Bocsáss meg hogy az isteni munkádba bele mertem szólni hiszen látom hogy az utjaid hová vezetnek
Háború menekülés éhség nyomor....jólét betegségek vagyon hosszú öregkor karrier.

Pipas 2015.09.06. 00:09:52

@csakférfi: "Rosszindulat-----------akkor ha a másik embert nem tekinted veled egyenrangunak"

A rosszindulat általam ismeretlen definícióját használod, aminek szerintem semmi értelme. Lássunk egy példát:

A nyilcéves kislányod babázni szeretne az úttesten. Te ezt megakadályozod, leparancsolod az úttestről. Nyilván nem tekinted egyenrangúnak: akármit is akar, te döntesz. Rosszindulatú lennél? Nyilván nem, jót akarsz neki.

Lássunk most egy másik példát: jön egy több szézezres horda, papírok nélkül, ismeretlen személyazonossággal, megtagadja a nyilvántartásba vételt. Azt álítják, hogy szerintük nekik sokkal jobb, ha a hatóság nem tudja kik, honnan jönnek, hova mennek, mit csinálnak. Namost ők egy olyan országból jönnek, ahol az ő szabályaik szerint egy borzalmas társadalmat építettek, ahol arctalan fanatikusok emberek százainak torkát vágják el mindenféle mondvacsinált okokkal. Azt mondják ők majd tudják mit kell csinálni, hogy kell megszervezni a társadalmukat.

Te hagynád?

bElannaTorres 2015.09.06. 00:12:08

na jó mentem.

megyek aludni mert isten vagyok ugyanis én is látom a különbséget. Csakegyféri meg örüljön, hogy csak egy férfinek és nem arab nőnek született...

Karl Friedrich Drais der Freiherr von Sauerbronn · http://darazskarcsi.blog.hu 2015.09.06. 00:12:23

@HaCS:

HA kikerülünk a schengeni övezetből, akkor a schengeni határ Hegyeshalomnál lesz.

Ettől még a menekülők özöne nem apad el.

Az osztrákok képesek lesznek rá, hogy őrizzék a schengeni határukat.

.

A következtetések levonását rád bízom.

Minden cigány jelentkezzen szírnek Németországban! 2015.09.06. 00:14:20

@csakférfi: Na hagyjuk a rizsát

3 féle illegális bevándorló van: TERRORISTA - ISZLÁM FUNDAMENTALISTA - KANNIBÁL

A legtöbb legalább 2 csoportba beletartozik.

csakférfi 2015.09.06. 00:15:35

@bElannaTorres:
"Az emberi vonás, amin a leginkább változtatnék, az agresszió. A barlanglakó ősemberek korában ez előnyt adhatott a túléléshez, a több élelem, élettér vagy egy társ megszerzéséhez, akivel utódot lehetett nemzeni, de manapság félő, hogy mindannyiunkat elpusztít"-----------meséld el az üzletpolitikusoknak is akik a milliárdosok köréből kerülnek ki.hogy nem kell agresszív üzletpolitika.nem kell naggyá lenni nem kell terjeszkedni.nem kell növekedni.
Ha ők megértik és hallgatnak rád Meg a nyomorék tudósra(aki elzavarta az első feleségét ,aki kirugta egy másik nőért)......akkor megváltottad a világot.
Ha ez nem sikerül,akkor boldogtalan leszel és jővőről álmodsz.Mint ahogy most is .

Minden cigány jelentkezzen szírnek Németországban! 2015.09.06. 00:16:29

@Karl Friedrich Drais der Freiherr von Sauerbronn: 'HA kikerülünk a schengeni övezetből, akkor a schengeni határ Hegyeshalomnál lesz.

Ettől még a menekülők özöne nem apad el.

Az osztrákok képesek lesznek rá, hogy őrizzék a schengeni határukat.'

Az jó, mert akkor keményen kell őrizniük a szlovák-osztrák, cseh-osztrák és a szlovén-osztrák határt.

A mi kerítésünk lesz kész előbb...:)

csakférfi 2015.09.06. 00:16:49

@Minden cigány jelentkezzen szírnek Németországban!: Vannak a billigates félék--meg vannak a rabszolgák----Na hagyjuk a rizsát.

Pipas 2015.09.06. 00:16:57

@csakférfi: " Összemosni??????????????????
Embert emberrel? Miért Te különbséget teszel ember és ember között?"

Hú, ne legyél már ilyen egyszerű, jó hogy különbség van ember és ember közt az európai jog szerint. Elmagyarázom!

Beszáll két ember egy-egy kocsiba. Az egyik a saját kocsijába, a másik egy idegen kocsiba, amit lopott. Elhajtanak. Jön a rendőr, jön a bíró. Különbséget tesznek a két ember közt? Jóhogy b+.

"Isten vagy?? Örökké élsz???"

Hogy a fenébe jön ez már ide? Csak isten tud különbséget tenni dolgok közt? Ne már!

"Nő és férfi közt??"

Jóhogy különbséget teszek nő és férfi között, nem vagyok biszexuális!

"Jó és rossz között???"

Mi a fenének erőlködsz, ha legalább néha nem vagyok képes felismerni a jót és rosszat? Miért osztod akkor az észt?

"Vallás és vallás között???...........stb,
Akkor Te egy isten vagy."

Ez butaság, de igen nagy.

Szemita Anti 2015.09.06. 00:17:00

@Minden cigány jelentkezzen szírnek Németországban!:

"Még törökország is kibírja a tartós 1,5 millió menekültet (valszeg kap is rá ENSZ pénzt)."

A gazdag arab olajországoktól kap pénzt, mivel azok inkább fizetnek, minthogy egyet is befogadjanak.

Minden cigány jelentkezzen szírnek Németországban! 2015.09.06. 00:18:28

@Karl Friedrich Drais der Freiherr von Sauerbronn: Az megvan hogy a szíriai jöttmentek miatt a lett-orosz határon is épül a fal?

HaCS 2015.09.06. 00:18:53

@Karl Friedrich Drais der Freiherr von Sauerbronn:

"Az osztrákok képesek lesznek rá, hogy őrizzék a schengeni határukat."

Úgy véled? Most vajon azok?

És szerinted ha nem lennénk a schengeni övezet tagjai (merőben hipotetikus), de itt állnánk egy kerítéssel, és a mostani világsajtóban terjedő képmutató, ámde hasznos nézetekkel, vajon erre jönnének a tömegek?

A következtetések levonását rád bízom.

csakférfi 2015.09.06. 00:19:53

@bElannaTorres: megyek aludni, a feleségem meg annak örül hogy a férje nem született arab nőnek. :)
nagy csalódás vagy !!!
Gondoltam van más normális nő is itt.Sejtettem hogy az enyém különleges. :) :) :)

Minden cigány jelentkezzen szírnek Németországban! 2015.09.06. 00:21:15

@Szemita Anti: Ezt kell tennni nekünk is. Fizetünk, csak tartsák a kvótamigránsainkat Törökországban.

persze a kebabbal mindenki legyen óvatos ezután

Hajdú Peter 2015.09.06. 00:23:55

Az a véleményem, hogy az összes nigger majmot, aki két hete még egy fán makogott, ma pedig az ájfonjával jogokat követel magának a keletiben, a helyszinen agyon kell lőni.
De miután én liberális vagyok, azt mondom, altató lövedéket nekik, mint az állatoknak,
ketrecbe velük, és ejtőernyővel ledobni őket Sziriába
Ez fájdalom mentes emberséges eljárás lenne, és mire felébred majd azt hiszi csak álmodta az egészet.

csakférfi 2015.09.06. 00:24:15

@Pipas: Hú, ne legyél már ilyen egyszerű, jó hogy különbség van ember és ember közt az európai jog szerint. Elmagyarázom!-------Rühellem amikor jogokra hivatkoznak emberek.Lopást hoznak fel példaként.Hisztis vagy.Ráadásul feltételezel menekültekről olyant amit nem követtek el(legalábbis mind nem),csakmert rosszindulatú vagy.Magyarul egy gonosz ember aki istenként él (migránsokhoz képest) és ítél.

csakférfi 2015.09.06. 00:27:22

@csakférfi: Félti a kis vagyonkáját és farkast kiállt.Retteg hogy ......!cseszd meg a jóléted.Nem viszel el a fejed alatt semmit.
Mára elegem van a picsogós kapzsi mohó emberekból.Akik félelmükben agresszívvá lesznek.

csakférfi 2015.09.06. 00:28:22

@Hajdú Peter: Félti a kis vagyonkáját és farkast kiállt.Retteg hogy ......!cseszd meg a jóléted.Nem viszel el a fejed alatt semmit.
Mára elegem van a picsogós kapzsi mohó emberekból.Akik félelmükben agresszívvá lesznek.

csakférfi 2015.09.06. 00:29:56

Ja hogy ez a poszt összegzése.Mindkét oldalról. Ez jó . :) :) :)
Ezt megbeszéltük.Na jó éjt!!!!!!!
Aludjunk rá!

Pipas 2015.09.06. 00:37:55

@csakférfi: "Rühellem amikor jogokra hivatkoznak emberek."

Nem "jogokra" hivatkoztam, hanem jogszabályokra. Azok szabályozzák, hogy kinek van joga munkát vállalni. A magyar állampolgárnak alapból joga van angliában jogot vállalni, a szírnek meg alapból nincs ilyen joga. Ezt sérelmezted. Azt mondtad, hogy ne tegyek különbséget ember és ember közt, én pedig azt mondtam, hogy a jog tesz különbséget. Utána meg azt mondtad, hogy ne hivatkozzak a jogra.

"Lopást hoznak fel példaként.Hisztis vagy."

A lopás jó példa volt, az egyik embernek joga volt beszállni a kocsiba, a másiknak nem volt. A jog különbséget tett a két ember közt mint ahogyan különbséget tesz európai és nem-európai állampolgárok közt is. Mi a fenéért lennék hisztis?

"Hisztis vagy.Ráadásul feltételezel menekültekről olyant amit nem követtek el"

Nem feltételeztem róluk semmit, te állítottad, hogy az angliában vagy németországba munkát vállaló magyar éppen olyan bevándorló mint a szír. Nem ugyanolyan, más jogszabályok vonatkoznak rájuk.

"Magyarul egy gonosz ember aki istenként él (migránsokhoz képest) és ítél. "

Miért gonoszság, ha leírom, hogy mi van a jogszabályokban? Mi a francért erőlteted ezt az "istenként él" dolgot? Hisz éppen te vagy, aki az egész "állampolgárság" dolgot, ami alapján a világ minden részén az emberek élnek egyszerűen letagadod, nem? Az egész eu munkaerőpiacot egyoldalúan kinyitnád az egész világ előtt és te vádolsz arroganciával? Azért ez fura, nem?

GERI87 2015.09.06. 01:32:21

"Nemzetközi hírnevünk totálisan a földbe lett döngölve. Gyakorlatilag nem maradt olyan nyugati politikus, pártszíntől függetlenül, aki nem ítélte volna el élesen az orbáni antihumánus menekültpolitikát."

A nyugat csinál hülyét magából.
Fingjuk nincs mit kéne tenni, mi regisztráljunk, meg nyaljuk ki a seggüket, de Ausztria csak úgy átengedheti őket....persze. Nekik meg a szegény görögöknek lehet. Mi csinálnánk ezt, már "bombáznának".
Miben antihumánus MO-ág? Hogy a seggüket nem nyalja ki?

Ki mondta, sejtette, hitette el velük hogy illegálisan beszökhetnek a zöldhatáron és papírok nélkül, a hatóságok engedélye nélkül országokon átgyalogolhatnak csak úgy kényükre?
(Berlin? ja hát akkor pofa be..)
Álmodni lehet hogy ki hova szeretne menni, de itt Európa közepén már baromira régen biztonságban vannak, a menekült státusz meg nem arról szól hogy ki bír nagyobbat hazudni meg ki hova álmodja magát és mennyi segélyre vágyik és akkor azt kapja!
Nem, nem....be lehet kussolni szépen.

bkkzol 2015.09.06. 02:30:02

Kik az agresszívak? Na például akik nem hajlandók magukat regisztráltatni. Akik gyújtogatnak, dobálóznak... Össze-vissza hazudoznak. Most mindenki szír. Nevetséges a színielőadás, kicsit elindulnak gyalog azután leállnak és buszokat KÖVETELNEK! Ha Kabulból ide gyalogoltak akkor ez a kicsi miért gond.
A nyugati liberálisok is csak hazudoznak. Jöjjön már ki a német és norvég nagykövet a röszkei határra 1 köbméter útlevéllel.

Tudományos Iibsizmus 2015.09.06. 07:11:08

@Hajdú Peter: Ja. Az ilyen náci majmokat mint te, meg be kellene csukni a diliházba.

Tudományos Iibsizmus 2015.09.06. 07:11:49

@bkkzol: "Akik gyújtogatnak, dobálóznak.." - jaja, a foci ultrák.

Tudományos Iibsizmus 2015.09.06. 07:14:45

@Pipas: Attól hogy joga van odamenni, attól még migráns, te fasz!

Pipas 2015.09.06. 07:24:42

@Tudományos Iibsizmus: "Attól hogy joga van odamenni, attól még migráns, te fasz! "

Ha elköltözöl szegedről debrecenbe, akkor migráns vagy?

The Ghost Wolf O1G · https://www.youtube.com/watch?v=Hy6Cf9nGNiw 2015.09.06. 07:30:03

@maxval bircaman megbízott szerkesztő: Akkor most kik vannak iitt? Például Röszkén, a Nyugati pályaudvar mellett a tranzit zónában? Kik fognak két nap múlva újra megjelenni a határon? Nem besxzélj már baromságokat te birkafasz. Vagy te már tudod, hogy Bulgáriában már elfogytak, és már nincs kinek jönnie?

maxval bircaman megbízott szerkesztő · http://bircahang.org 2015.09.06. 07:32:47

@The Ghost Wolf:

Olvass híreket gyakrabban,. s magadtól rá fogsz jönni a válaszra.

bkkzol 2015.09.06. 07:52:43

@Tudományos Iibsizmus: igen a foci ultrák is dobálóznak, gyújtogatnak évi 2-3 alkalommal. rá két napra elfelejtjük azt a pár száz baromarcút. ezek több tízezren vannak, egy (Merkel, Juncker) csettintésre több százezren... és veszettül szaporodnak!

bkkzol 2015.09.06. 07:54:26

@Pipas: marhára nem érdeklene senkit ha Kabul-Damaszkusz-Islamabad hárömszögben vonulna, költözne ez a horda!

Irbisz 2015.09.06. 08:08:43

@Pipas:
"És valljuk be, a magyar társadalom elviseli azt, ha valaki nem eszik gyesznyót. Kit érdekel? Viszont: a magyar társadalom nem viseli el azt, ha valaki a feleségét állatnak tekinti, veri, megalázza. A magyar társadalom nem viseli el az "allah u akbart", mert rossz emlékeket idéz. Nyilván nem szeretjük, ha külföldiek követelőznek."

hülyegyerek, ezt az ökörseget magadtöl irtad le, vagy segitettek?
"Az asszony verve jo" népies mondas (?) rengeteg embernel ma is elö hagyomany, nem sok mindent tesz ellene a tarsadalom, ebben sok tekintetben meg keleti szinten vagyunk :(
az allah akbart nem viseli el, a törve-zuzva a rendörökkel több oras harcot vivo derek magyar honfitarsakat (szerintem meg inkabb büdös naplopo tahokat) meg igen- ez ugyanaz a fideszdroid gondolkodas, amely szerint orban es a fideszke lophat es elherdalhat 3000 milliard forintot is, a gonosz es kizsakmanyolo multi meg 300 milliard "extraprofit"-ra sem tehet szert (holott az legalabbis törvenyes).
A mohamedanok büntettei meg egyenlöre fikciok, ne emiatt aggodjon a nemzetvedö kormany, hanem a videket sok helyen terrorizalo bodzaszedök ellen tegyen valami erdemit.

Irbisz 2015.09.06. 08:17:52

@dukeekud:
"Akik a penteki buszoztatas alkalmaval, a soforok nyakanak elvagasaval, lefejezessel fenyegetoztek, ha nem oda viszik oket ahova akarjak. Ez ugye naluk igencsak hetkoznapinak mondhato. Es hat ertheto okokbol jo nehany buszvezeto nem is valalta az utat, 50 fenyegetozo TERRORISTAVAL a hata mogott.
Vagy a palyaudvaron az m1 riporterenek hata mogott, a hatterben, kessel a magyarok lefejezeset imitalo arab TERRORISTA is aggreszivnak mondhato szerintem.

Ha Amerikaban volnank, az ilyenek mar Guantanamoban volnanak, es az amerikaiak vizbefojtasos technikaval halgatnak ki oket, hogy felfedjek a TERRORISTA kapcsolataikat, es a tervezett akciokat."

na ez jo pelda arra, miert impotens az EU, De epp itt jön elö orban legnagyobb büne is.
az 5 eves eszelös amokfutasaval elerte, amikor a "magyar szabadsagharc" allando hangoztatasaval elerte, hogy ma mar nem veszi senki komolyan, populista keleti bugriskent tekintenek ra akkor is, ha epp igaza lenne.
Ha 5 evig nem harcolt volna az EU ellen, akkor most elismert allamfökent lenen sulya a szavanak -meg akkor is ha kisebbsegbe marad a velemenyevel-, de igy pont leszarjak, sajnos joggal, nem partnerkent tekintenek ra, hanem felkapaszkodott, agressziv kis felkommunista törtetökent.

mufflinca 2015.09.06. 09:15:24

Leszögezném, hogy nem vagyok pártszimpatizáns. Nagyon nem. De:
- Engem zavar, hogy nem tudok majd az 1-es úton a munkából hazajárni, mert a bevándorlók erre menetelnek. Nem nem egyedi eset volt, ha egyszer megtették, akkor napi rutin lesz. Évekig akár és növekedő tendenciával.
- Viszont nem zavar, ha gépjárművezetőként megállítanak és ellenőriznek. Schengen sem zavar. Sosem zavart, hogy meg kell álljak és 1 perc múlva mehetek is tovább.
Előbbi azokat zavarja, akik bűnözők és félni valójuk van.
Engem inkább az zavar, hogy vad idegenek foglalják el európát, idegen és számunkra agresszív vallásúak, akik nem akarnak és nem fognak beilleszkedni. A nagy számok törvénye és a logikus lehetőség miatt terroristák is jönnek megszabott célokkal.
Az pedig nagyon nem életszerű, hogy ha valaki az életéért fut, akkor miért nem jó neki az első leendő alkalom, hogy felszisszenjen? Miért kell neki Németországba eljutni?
Az meg egy másik gumicsont, hogy a mi magyarjaink nulla támogatást kapnak, míg ezek az igen jól öltözött és több milliós vagyonnal idáig eljutó "menekültek" naponta háromszori melegétkezést (!), ingyen buszt/vonatot, vizesblokkot stb. követelnek és kapnak.
"Anyámmal lakom, macskám van és ne legyek kemény?"

balfaszcsaszar 2015.09.06. 09:25:03

@csakférfi: olyan ez a blog is mint minden màsodik oldal. Egy petricsészére emlékeztet. A magyar tudatban valami végérvényesen tönkrement. Eddig csak féltem h minden kicsit olyan, mint az 1930-as években volt. Most màr tudom. Ez félelmetes. Apròpénzért sikerült mindenféle politikai tõkét elégetnie az orszàgnak.

kamasoft50 2015.09.06. 09:31:39

A geci lekésett egy gépet – a Malévnak annyi! A haverjával összeveszett – az M4 autópályának annyi! Összeveszett Európával – a nemzetközi vonatoknak annyi! A Keleti pályaudvarról BUSZOK indultak Ausztriába! Senki nem akar itt maradni, mi azon vitatkozunk, hogy kik is a menekültek, milyen emberek… ? Mert ezrelékben fejezhető ki csak a menekültek száma, az ötszáz milliós Unióhoz képest! Hogy mi kik vagyunk, milyen emberek, ezen kéne először elgondolkodni! Azután meg azon,vajon miért konzultációra, plakátokra, politikai öntömjénezésre, szögesdrótra költenek milliárdokat – az adófizetők pénzéből? És ezt kik teszik???

fidesz a mutyipárt 2015.09.06. 09:42:41

"A nyugati sajtóban már arról cikkeznek, hogy ki kéne dobni minket az unióból, mert méltatlanná váltunk a tagságra "

Nem lehetne valami olyan megoldást találni, hogy csak a ganépofájú génselejtes bomlott agyú csúti cigány repül a maffia sleppjével együtt, és a normális emberek maradnak?
Nem kéne összemosni az egész országot azzal a néhány ezer fideszes ganéval akik irányítják és ellopják amit találnak.

fidesz a mutyipárt 2015.09.06. 09:44:43

@kamasoft50:

"Azután meg azon,vajon miért konzultációra, plakátokra, politikai öntömjénezésre, szögesdrótra költenek milliárdokat – az adófizetők pénzéből? "

Ez kérdés?
Kiszámolták, kb. 2-3 milliárd a kerítés teljes költsége. Mennyit lopnak így el a mocskos fideszes ganék a közösből, ha 20-30 milliárdról hazudoznak?

Karl Friedrich Drais der Freiherr von Sauerbronn · http://darazskarcsi.blog.hu 2015.09.06. 11:03:38

@mufflinca:

Lehet, hogy azért az egy perces ellenőrzésért majd pár órát kell sorban állnod.

midnight coder 2015.09.06. 11:44:15

@csakférfi: "tehát mi odatelpíthetünk gyárakat és nyomorban tarthatjuk őket a globalizációra hivatkozva.Csak ök ne jöjjönek ide amikor néhány őrült fanatikus gyilkolni kezd."

Mi nem telepítünk oda semmit. Másrészt, nekünk kurvára nem érdekünk az, hogy oda telepítsenek bármit is. Azok a gyárak nagyon jó helyen lennének itt is, van egy rakás rétinégerünk akinek nagyon jól jönne a kétkezi munka, ha lenne - csak nincs, mert az összes ilyen gyárat kitelepítik a nyam-nyamokhoz.

"Csak ök ne jöjjönek ide amikor néhány őrült fanatikus gyilkolni kezd."
Azok az országok azért vannak romokban, mert "néhány" őrült fanatikus gyilkolni kezdett. Most pedig szépen beengedjük ezeket a népeket európába, és pár év múlva csodálkozva nézzük, hogy ismét csak van "néhány" őrült fanatikus és európa is romokban áll.

midnight coder 2015.09.06. 11:48:34

@fidesz a mutyipárt: Nyugi, nem fognak kidobni semmit. Orbánék csak azt próbálják csinálni, ami a Dublini egyezményben le van írva. Emiatt nem dobhatnak ki senkit, elvégre ezt az egyezményt nem mi találtuk ki. Ahogy azért sem, mert végül nem tudtuk betartani, és a bevándorlók elindultak a németek felé. Ezt Merkel magának köszönheti, amikor kijelentette hogy minden szírt befogad. Aztán később persze korrigált, de ezt a korrekciót a bevándorlók persze figyelmen kívül hagyták. És persze megy oda most már mindegyik, az exnácik meg vakarózhatnak hogy hogy dobálják ki az országból a derékhadat képző gazdasági bevándorlókat akik életükben nem jártak még Szíria közelében sem.

GERI87 2015.09.06. 14:13:25

@mufflinca:

"Az pedig nagyon nem életszerű, hogy ha valaki az életéért fut, akkor miért nem jó neki az első leendő alkalom, hogy felszisszenjen? Miért kell neki Németországba eljutni? "

Erről van szó, ezek csak jobb ellátást akarnak nem biztonságot, ergo nem menekültek ezek már hanem gazdasági alapú illegális bevándorlók!
Ennyi erővel K-európa összes hajléktalanja menjen Németországba mert itt szarabb nekik mint itt!
Gondolkozni kéne kicsit a sok menekültsimogató fasznak!

GERI87 2015.09.06. 14:14:08

@GERI87:

"mint itt!"

...ott...

Bambano 2015.09.06. 15:03:21

azok a köcsög németek akarnak minket kidobni az unióból, akik a valódi okozói az egész migráns problémának???
azok a köcsög németek meg osztrákok akarnak minket kidobni az unióból, akik a valódi haszonélvezői mindannak, amit orbánék csináltak?
azért akarnak a köcsög németek kidobni minket az unióból, mert választási kampány van, és kell az a pár plusz százalék?

ócska hazug politka ez is. mint rendesen.

abba a problémában fognak belefutni merkelbanyáék, hogy először akarnak mást mondani a választóiknak, mint a külföldnek. csak ebben orbán nagyságrendekkel rutinosabb.

The Ghost Wolf O1G · https://www.youtube.com/watch?v=Hy6Cf9nGNiw 2015.09.06. 16:44:54

@maxval bircaman megbízott szerkesztő: Valamit kihagytam? Mert én csak azt olvastam, hogy Szerbiába folyamtosan érkeznek a menekülők Szíriából és a többi gázos helyről. Szerinted ezek majd ott maradnak?

GERI87 2015.09.06. 17:36:24

@stoppos76:

És honnan a picsából tudja hogy az sertés? el sem tudja olvasni.
Ha nem eszik olyat, akkor honnan tudja milyen?
Ha nagyon rászorulna, megenné, nem allergiás rá csak vallásos.
Tudtommal az sem elég iszlám dolog hogy keresztény (hitetlen) országba megyünk segítségért a "rájákhoz"!

maxval bircaman megbízott szerkesztő · http://bircahang.org 2015.09.06. 19:23:02

@The Ghost Wolf:

Rá kell kényszeríteni őket, hpgy ne Mo-on keresztül utazzanak a német segélyekhez, ennyi az egész.

kilincs ami nincs 2015.09.07. 06:42:45

@maxval bircaman megbízott szerkesztő: Így van, Orbán megnyerte ezt a média-csatát, miután engedte, hogy gyalogoljanak a menekültek (meg később buszokkal is vitette őket) a nyugati média megenyhült és rájött, hogy rossz oldalról mutatta be a magyar intézkedéseket. Most már mindenki tudja, hogy a Ausztria és Németország gonosz, Magyarország kormányát viszont a bölcs jóisten vezérli, igaz harcában a liberálisok ellen!

The Ghost Wolf O1G · https://www.youtube.com/watch?v=Hy6Cf9nGNiw 2015.09.07. 07:29:36

@maxval bircaman megbízott szerkesztő: Vegyél elő egy Európa térképette idióta! Már a középkorban is világos volt, hogy rossz helyen vettünk magunknak hazát. Az Oszmán birodalom is rajtunk keresztül akart Európába jutni. Ez azóta sem változott, de ha van jobb ötleted szerintem szívesen meghallgatja a vezéred I. Al, és Felcsúti Hereleve.
Te tényleg nagyon hülye vagy! Merre menjenek? Finnországon keresztül? Esetleg Belorusszia, és Lengyelország is szóba jöhet?

maxval bircaman megbízott szerkesztő · http://bircahang.org 2015.09.07. 08:06:59

@The Ghost Wolf:

Ismét javaslom egy térkép tanulmányozását. Jobb szórakozás, mint a Párközpont lemezének szajkózása, hidd el.

kilincs ami nincs 2015.09.07. 08:33:06

@maxval bircaman megbízott szerkesztő: Igazad van a pártközpontok nem tudnak térképet olvasni. Azt csak a független háttérelemzők tudják elvégezni internetes kommentekben.

Proud Mary 2015.09.08. 18:31:48

Németországban is tüntetnek a menekültek
Az észak-németországi Lübeckben migránsok tüntetnek: nem akarnak németországi menekültszállásra menni, ők inkább Dániába és Svédországba vágynak. (origo.hu)

na most akkor mi van?

csakférfi 2015.09.08. 19:50:35

@balfaszcsaszar: Egyetértek. :)@midnight coder: Ébredj fel ember.Szerinted az európai jólét nem a gyarmatosításból született? Mindegy hogy katonák rabolnak vagy képzett több nyelven beszélő multikulti vállalat vezetők.szerinted honnan van a cégeknek annyi pénze hogy saját hazájukban elkölthetik? A bosch foglalkoztat 5000 embert külföldön az azokon szerzett nyereséget a bosch tulajai a hazájukban luxus autókra és ...(elköltik)-ez csak has szám .de az elv ugyanaz Nem rabolunk hanem alacsony munkabérért dolgoztatunk.hazavisszük a zsákmányt.
süti beállítások módosítása
google.com, pub-2368870423120984, DIRECT, f08c47fec0942fa0