A megfelelő ember XVII.: Nyomozás a miniszter-jelölt ellen
2015. szeptember 22. írta: Fedor

A megfelelő ember XVII.: Nyomozás a miniszter-jelölt ellen

rogan-antal.jpg

Kocsis Máté után itt a következő duplázó: Rogán Antal se először szerepel A megfelelő ember sorozatban. Orbán ugyanis úgy kívánja feloldalni a Lázár és Rogán közti kakaskodást, hogy utóbbi számára létrehoz egy komplett minisztériumot (Tompika lett utoljára ilyesmivel megtisztelve, neki hozták diplomaajándékul létre anno a Sportminisztériumot). 

Tehát az olyan pimpf dolgoknak, mint az egészségügy, az oktatás, a kultúra továbbra se lesz önálló tárcája, azok nem fontosak (legalábbis ennek a kormánynak). No de a Miniszterelnöki Kabinetiroda! Hát az önálló miniszter után kiállt. 

Na ez lesz az a Rogán, aki ellen ebben a pillanatban is nyomozást folytat a Fővárosi Főügyészség: 

Juhász Péter az Együtt 5. kerületi képviselője a Facebook-oldalán jelentette be, hogy a Fővárosi Főügyészség nyomozás indított a belvárosi ingatlanmutyi ügyében. Juhász Péter az Indexnek eljuttatta a főügyészség levelét, melyben az áll, hogy ugyan a képviselő feljelentését elutasították, mivel a hűtlen kezelésnek nem sértettje, de a nyomozást elrendelték. A nyomozással a Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda Korrupció és Gazdasági Bűnözés Elleni Főosztály Kiemelt Ügyek Osztályát bízták meg, a nyomozás határideje június 30.

Ahogy azt korábban már megírtuk, Juhász Péter a belvárosi ingatlanbotrányokkal kapcsolatban üzletszerűen, bűnszervezetben való hivatali visszaéléssel vádolta meg az ingatlanbotrányban érintett politikusokat, így a kerület korábbi polgármesterét, Rogán Antalt. A feljelentés szerint az önkormányzat vagyongazdálkodása nem volt kiszámítható, az önkormányzat saját szabályait sem tartotta be, és a vagyonvesztés mértéke túlmegy a hanyagság, a gondatlanság, a hozzá nem értés körén, szándékos bűncselekményeket valósít meg. Juhász szerint a kerület vezetése több milliárd forinttal károsította meg a költségvetést.

No de hát a határidő lejárt, mi lett az eredmény? Hát ez:

Szeptember végéig meghosszabbította a nyomozás határidejét a Fővárosi Főügyészség az V. kerületi ingatlaneladások és bérbeadások kapcsán indult eljárásban – közölte lapunk megkeresésére Bagoly Bettina sajtószóvivő. (...)

A nyomozás meghosszabbításáról szóló döntés értelmében tovább kell vizsgálni egyebek mellett a Dorottya utca 8. szám alatti, 2,7 milliárd forintért eladott ház (az ingatlan értékesítésével összefüggésben felmerült Giró-Szász András kormányzati kommunikációért felelős államtitkár neve is), valamint az egyik „gyorsan” privatizált Károly körúti üzlethelyiség ügyét is (ezt a tranzakciót Portik Tamással hozták kapcsolatba).

Más országokban lemondatni szokták a korrupció gyanújába került állami vezetőket, Abszurdisztánban viszont előléptetés jár annak, aki ellen emiatt nyomozás folyik.

Vajon miért nem zavarja ez a tény Orbánt?

Költői kérdés volt.

Más országokban lemondatni szokták a korrupció gyanújába került állami vezetőket, Abszurdisztánban viszont előléptetés j...

Posted by Kötöttségek nélkül on 2015. szeptember 22.

A bejegyzés trackback címe:

https://fedor.blog.hu/api/trackback/id/tr447808852

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

program készítő 2015.09.22. 19:57:00

Giró-Szász András kormányzati kommunikációért felelős államtitkár távozni fog,majd elviszi a balhét.

DeMarco 2015.09.22. 20:25:08

Furcsa módon akár még egyet is értünk, bár teljesen más megközelítés miatt. Te csak karcolgatod a hülyeségekkel, mert fideszes és csak. Én meg szokás szerint a valóságot látom és az nem tetszik...

Fedor · http://fedor.blog.hu/ 2015.09.22. 21:41:52

@DeMarco: Na ezt kifejthetnéd. Ha én mondom, hogy korrupt a Rogán, akkor csak gyűlölöm a FIDESZ-t, de ha te mondod, akkor te a valóságot mutatod be? Vagy hogy?

dr kíváncsivagyok 2015.09.23. 08:44:07

Nem kell beszarni...Fideszes ellen nem fognak vádat emelni amíg Polt ott van...Az ártana az imázsnak...

Fedor · http://fedor.blog.hu/ 2015.09.23. 08:47:14

@dr kíváncsivagyok: Én igazából már azon is csodálkozom, hogy a nyomozás elindult...

MAC-Ka 2015.09.23. 09:01:23

@Fedor: Elindul, felmentik...és ez után ezt a témát már nem lehet számonkérni, hiszen "bebizonyosodott" hogy ártatlan és aki megemlíti azt feljelenti ...
Nem ugyanígy volt a vagyona ügyében? NAV vizsgálatot "kért maga ellen", két nap múlva meg is volt az eredmény. Innentől nincs ügy...

Proud Mary 2015.09.23. 09:24:40

aki bűnös szenvedjen

Fedor · http://fedor.blog.hu/ 2015.09.23. 09:32:03

@MAC-Ka: Ez is benne van a pakliban. Viszont ha ez lett volna a cél, akkor már meglenne az eredmény, és nem lenne nyomozás-hosszabbítás. Vagy rosszul gondolom?

DeMarco 2015.09.23. 09:34:53

@Fedor: Mit kell ezen kifejteni? Mindketten enyhe gyanakvással szemléljük a kerület dolgait, csak te üzleti szemszögből, én meg üzleti-etnikai szemszögből. Te az embert bírálod a reflektorfényben, én meg a mögötte lévő láthatatlan erőket. Más a megközelítés, de a végeredmény ugyanaz.

A sportminisztériumot meg inkább ne is emlegesd, nem csak az általad említett politikus fordult meg ott ugye? Bár azokat nyilván törölted az emlékeid közül...

Fedor · http://fedor.blog.hu/ 2015.09.23. 10:05:39

@DeMarco: Ja, hogy te zsidózol? Hát ebben tényleg nem akarlak követni.

Fedor · http://fedor.blog.hu/ 2015.09.23. 10:07:52

@DeMarco: "A sportminisztériumot meg inkább ne is emlegesd, nem csak az általad említett politikus fordult meg ott ugye?"

A sportminisztérium megalapításának körülményei kívánkoztak ide párhuzamként. Mi köze ennek ahhoz, hogy kik fordultak meg ott később? Tudom, hogy kötelességednek érzed a zsidózás mellett gyurcsányozni is egy kicsit, de azért ez elég izzadságszagú iderángatás.

csak egy néző 2015.09.23. 10:11:45

"A román korrupcióellenes hivatal (DNA) vezetője hangsúlyozta: hat hónap alatt a DNA tíz letartóztatási engedélyt kért a parlamenttől, amely négy képviselőt, két szenátort és egy alkotmánybírót érintett. Ezen kívül nyolc ügyben kérelmezte a hivatal a miniszterelnök, egy miniszter és három volt tárcavezető mentelmi jogának felfüggesztését."

Nálunk viszont minisztériumot csinálnak nekik vagy kinevezik államtitkárnak, bankelnöknek.
Nem adok sok időt, hogy Töröcskeit (akit "súlyos", nem röhög) pénzbüntire ítéltek mintegy 30 milliárd eltüntetéséért, vagy Tarsoly pajtást a 200 milliárdos varázslót nem valami jól fizető politikai csókos posztban fogjuk viszont látni.
Bravisszimóóóóóó!

mojszipupi 2015.09.23. 10:15:53

Orbán előre tolt strómanja az összes, szaros katonák a maffiában. Aki elegendő pénzt tud össze kalapozni a főnöknek, annak ebben az országban előléptetés jár. A románok meg 10 ezer euro kenőpénz átvételénél kommandóval törnek rá a korrupt politikusra. Durva balkán lettünk, nincs ezen mit szépíteni. Illetve, de a szokásos bérkommentelők hamarosan jönnek és jól megmagyarázzák nekünk miért is lehet Tóninak lopni és hogy ez még jó is nekünk

csak egy néző 2015.09.23. 10:22:51

@DeMarco:
Komolyan kérdezem, mert nem emlékszem, hogy Fletó sportminisztersége alatt, volt e valami mutyigyanús beszerzés milliárdos tételben, mint a pinabubus Tompika regnálása alatt?

Secnir 2015.09.23. 10:30:06

"Szeptember végéig meghosszabbította a nyomozás határidejét a Fővárosi Főügyészség az V. kerületi ingatlaneladások és bérbeadások kapcsán indult eljárásban"

fordítom magyarról fideszre:

"tisztelt Orbán Viktor Miniszterelnök Fővezérlő Tábornok úr!
az ügyészség sajnos csak szeptember végéig tudja azt garantálni, hogy rogán antal zűrös ügyeit tologassuk az illetékes ügyészségek között (a debreceni, a nagykanizsai, a szombathelyi, és a miskolci ügyészségekről van szó), utána sajnos vissza kell adnunk a fővárosi főügyészségnek, és töredelmes beismerést kell írnunk az OLAF-nak is. Kérjük, hogy szeptember végéig nyugtatóan rendezze rogán úr pozícióját, melyben/melyhez nem nyúlhatunk, és a 2018-as választások előtt le tudjuk majd zárni a nyomozást elévülés miatt...

DeMarco 2015.09.23. 10:36:09

@Fedor: Mi van, felébredtek az agysejtjeid? Utálom, amikor ennyire a szádba kell rágni valamit...

Nem izzadságszagú a sporttámogatások elosztása körüli balhét elővenni, főleg, ha kifejezetten emlékeztetsz rá. Ezzel arra utaltam, hogy nincs mire háborognod, nagyobb a saratok összességében, nem tudsz pozitív példát bemutatni.

Bár ahogy mondtam, mások a motivációk alapvetően, mégis a végeredményt tekintve egyetértünk. Én sem szeretem a kamuminisztériumokat puszira elvet egyik kormánytól sem, és nem is csak a miniszter személye miatt, hanem a slepp miatt. A kisebb állam elvét szeretem és ebbe nem fér bele a plusz költség, ami egy új minisztérium infrastruktúrájával keletkezik. Sosem jó, ha túl nagy a vízfej...falusiasan.

Netuddki. 2015.09.23. 10:45:01

Van még ennél lejjebb?
"román harmadosztályú focicsapatot vett a magyar állam"

Ez is csak egy költői kérdés volt.
Van.

csak egy néző 2015.09.23. 10:49:19

Meddig lehet még fokozni a geciséget?
"A Facebookon osztotta meg friss utazási élményét egy utas, aki kedd este együtt utazott haza Brüsszelből Pintér Sándor belügyminiszterrel és kíséretével. A tárcavezető késői beszállása miatt eleve várniuk kellett a helyüket már rég elfoglalt többieknek. Ez előfordul, de utasunk elsősorban azon akadt fenn, hogy az uniós belügyminiszterek tárgyalásáról hazatérő Pintér és három embere 36 darab, business-kategóriájú helyet „foglalt el”.
"A Brussels Airlines honlapján található jegyárak alapján 1 jegy business osztályon ezen a járaton 537 euróba, vagyis 169 ezer forintba kerül, ami természetesen foglalástól függően változhat."

Netuddki. 2015.09.23. 10:49:50

@DeMarco: "nagyobb a saratok összességében"

Hö? Megint a fidesz-maszop kukiméregetés? Pedig nagyon egyszerű a képlet. Aki lop az tolvaj, és börtönben a helye. Ha a rábízott közvagyonból lop akkor az súlyosbító tétel. Az meg már végképp nem lehet tényező, hogy valaki 100 milliót vagy 1 milliárdot lopott. A kár egyik esetben sem térül meg sajna, még teljes vagyonelkobzás esetén sem. Maximum enyhíteni lehet a kárt.

Netuddki. 2015.09.23. 10:52:33

@csak egy néző: Lefoglalták az egész "buzinessz" osztályt? Hát ezek szerint nem akartak a plebssel utazni csórikáim.

csak egy néző 2015.09.23. 10:54:26

@bértrollbosszantó_kovi1970:
"A munkája miatt gyakran repkedő utas azt is megjegyezte, Navracsics Tibor, EU-biztos nemrég pont mellette ült, egy „fizetős kajás, olcsó helyen”, „magyar minisztériumi embereket” pedig gyakran lát ingyen kajás helyen."

Netuddki. 2015.09.23. 11:02:33

@csak egy néző: De ha a "fideszt megtagadó" navracsicska még kormánytag lenne, biztos az is egyedül utazna a biznisszosztályon. Csóri pintérnek meg közpénzből van financírozva a röpködése. Na ez a nagy különbség a kettőjük közt szerintem, ki miből állja az utazását.

Netuddki. 2015.09.23. 11:04:08

@maxval bircaman megbízott szerkesztő: Már megint belebégettél ürükém onnan bulgáriából a magyarok dolgába? Fogalalkozz inkább a saját köreiddel. Például:
www.youtube.com/watch?v=F5sV6yzWIWY

csak egy néző 2015.09.23. 11:07:52

@bértrollbosszantó_kovi1970:
A Navracsics és a Pintér elvtárs IQ-ja között is kb az a 36 helynyi a kölönbség.

Netuddki. 2015.09.23. 11:08:52

Mellesleg Lagzi Lajcsit is lecsukták szabálytalan áramvételezésért. Előbb, utóbb a fideszes tolvajokra is rákerül a lakat.

Netuddki. 2015.09.23. 11:09:37

@csak egy néző: Ja, simán le lehetne ilyen húzásokért csukni a hülyéjét...

látjátok feleim szümtükkel 2015.09.23. 11:22:33

@bértrollbosszantó_kovi1970: "Hát ezek szerint nem akartak a plebssel utazni csórikáim."

Jah, de a plebs pénze jól jön nekik.:D

Netuddki. 2015.09.23. 11:51:16

@látjátok feleim szümtükkel: Az ilyen megélhetési politikusbűnözők tartják igavonó barmoknak a választóikat. Persze szigorúan csak egymás közt, a választók háta mögött...

Ballib Cenzúra · http://ballibcenzura.blog.hu/ 2015.09.23. 12:25:37

"Más országokban lemondatni szokták a korrupció gyanújába került állami vezetőket, "

Gyurcsány mikor mondott le ezokból ?

Pedig ügy volt bőven,

Motim és egyéb ingatlanok privatizációja, Fittelina, Nomentana, ....

Toadwart66 2015.09.23. 12:26:54

Antal egyszerűen képtelen megbukni. Sokszor megpróbálkozott már vele, de a végén valahogy mindig elrontja. Egyszerűen nem megy neki. Most is csúnyán belekeveredett egy ügybe, elkezdett szépen megbukni, aztán meg hirtelen miniszter lett. Úgy van vele, mint Lázár a lemondással. Csak hitegeti vele az embereket.

Fedor · http://fedor.blog.hu/ 2015.09.23. 12:30:51

@DeMarco: "Nem izzadságszagú a sporttámogatások elosztása körüli balhét elővenni, "

Ha az a téma. De itt most teljesen más a téma (minisztérium-alapítás, emlékszel?)

Fedor · http://fedor.blog.hu/ 2015.09.23. 12:34:17

@Ballib Cenzúra: Folyt ellene nyomozás, amikor kinevezték? Nem, mert ami volt is, lezárult addigra bűncselekmény hiányában.

csak egy néző 2015.09.23. 12:43:00

@Ballib Cenzúra:
""Más országokban lemondatni szokták a korrupció gyanújába került állami vezetőket, "
Lassabban olvasd.
MÁS!!! országokban!

Roan 2015.09.23. 12:56:08

@csak egy néző: Nem akarom védeni Pintér "2 hét alatt rend lesz" Sándort, de simán lehet, hogy senki nem utazott business-en, és emiatt tűnt úgy, hogy jutott nekik ennyi hely. Nálunk (multinál dolgozom) most már csak 2 órát meghaladó utakon jár a BC a vezetőknek is, és sok más cég szintén visszavett az utazási költségekből.

Szűtté mamá? Szűjjé! 2015.09.23. 13:02:57

@Ballib Cenzúra: Gyurcsány = Rogán? Fidesz = MSZP? Én ezt mondom egy ideje, mégis mindig le-libsibolsiztok.

csak egy néző 2015.09.23. 13:45:48

@Roan:
Én sem akarom védeni az elvtársat.
Kíváncsian várom a belügy válaszát, ami természetesen csak cáfolat lehet.DDD

"Természetesen megkerestük a Belügyminisztérium sajtóosztályát, és várjuk, hogy megerősítsék az információt, illetve amennyiben ez így történt, megmagyarázzák, miért kellett 36 hely a 4 fős delegációnak a legdrágább kategóriában."
hvg.hu/itthon/20150923_Pinter_es_3_embere_36_business_helyen_rep

Roan 2015.09.23. 13:51:51

@csak egy néző: Hát, a cikk alapján úgy tűnik, hogy csak miatta különítettek el 36 helyet (az amúgy szokásos 6 helyett), akkor remélem oda eljutunk, hogy legalább magyarázkodás közben kifizeti sajátjából, mert azt nem hinném, hogy ilyen ügy miatt egy kicsit is megingana a posztján.

csak egy néző 2015.09.23. 13:55:26

@Roan:
Feljebb már nem tud bukni. Neki már van minisztériuma.

maxval bircaman megbízott szerkesztő · http://bircahang.org 2015.09.23. 13:59:25

@Kormánymeghízott Államcickány Úr:

Bajnai rendes embernek bizonyult. Miután csúnyán megbukott, levonta a következtetést és lemondott. Ez mindenképpen emberi tisztességre utal.

Szűtté mamá? Szűjjé! 2015.09.23. 14:31:49

@maxval bircaman megbízott szerkesztő: Ok, csak a jobboldali kánont ez nem nagyon zavarta. Nem nagyon beszélhetünk ártatlanság vélelméről, sőt a bíróság által megállapított ártatlanság tiszteletben tartásáról sem.
Ezért fura, hogy most a meglehetősen érthetetlenül gazdagodó Rogán kapcsán gyanakszik, akkor jobbról hogy kaphat kritikát az ártatlanság vélelmét illetően.

maxval bircaman megbízott szerkesztő · http://bircahang.org 2015.09.23. 14:55:44

@Kormánymeghízott Államcickány Úr:

Mert ez lényegtelen a mai politikai helyzetben.

Ha engem kérdezel, szerintem Rogán korrupt. De ennek semmi jelentősége politikailag.

DeMarco 2015.09.24. 00:36:01

@Fedor: "Ha az a téma. De itt most teljesen más a téma (minisztérium-alapítás, emlékszel?) "

Te hoztad fel a sportminisztériumot, mint negatív példát. Hozzáteszem helyesen. Csak épp nem Tominál állt meg a történet, bármennyire is kényelmes lenne így neked. Én csak kiegészítettem a sikersztorit... mert nincs mire büszkének lenned, sőt...

Ha felhozol egy témát, ne csodálkozz, ha rögtön asszociálnak rá az emberek.

Fedor · http://fedor.blog.hu/ 2015.09.24. 08:40:05

@DeMarco: Te folyamatosan abban a tévképzetben vagy, hogy nekem kényelmetlen, ha iderángatod Gyurcsányt, ha van itt helye, ha nem. Miközben nagyon jól tudod, hogy mennyire rossz véleménnyel vagyok róla. Te tudod... Gyurcsányé nem Tompika sztorijának a folytatása, hanem egy másik sztori, aminek semmi köze a poszt témájához, de ha ragaszkodsz hozzá, felőlem annyit írsz Fletóról, amennyit akarsz. Rohadtul nem érdekel.

DeMarco 2015.09.24. 10:58:05

@Fedor: Jah, hát persze, hogy nem érdekel, kb. annyira nem, mint engem Tomika. De ha már felvillantottad az egyiket, akkor ide kívánkozik a másik is, csak, hogy kerek legyen a kép.

Ellenben találtam egy neked való posztot:

index.hu/belfold/2015/09/24/az_mszp_uj_jelszava_menekultugyben_pozitiv_semlegesseg/

Na, ezt rágd meg, ha tudod... Ilyen az, amikor a ballibok találkoznak a valósággal, meg a saját szavazóikkal... és amikor ráébrednek, hogy mégis csak faxa dolog az a kerítés...

És egy apró idézet Gulyás Gergelytől:

"A kormányképességnek aligha van hitelesebb mércéje, mint az, hogy ki tud helyesen cselekedni válság idején. Még belegondolni is szörnyű, hogy a politikai ellenfeleink mire lettek volna képesek hasonló helyzetekben."

Sajnos tudjuk, tapasztaltuk a pénzügyi válság és a devizahitel-válság kapcsán. Isteni szerencse, hogy most nincsenek hatalom közelében, csak a kerítés másik feléről kukorékolnak...

Fedor · http://fedor.blog.hu/ 2015.09.24. 13:14:52

@DeMarco: Az MSZP egy eltünőben lévő párt. Rohadtul nem érdekel, hogy mennyire gyávák.

"A kormányképességnek aligha van hitelesebb mércéje, mint az, hogy ki tud helyesen cselekedni válság idején."

Ez így van. Pont ezért nem kormányképes a FIDESZ. Agresszív uszítással és embertelen bánásmóddal vegyített fejetlenség, ezt sikerült összehozniuk. Ennél majdhogynem bármi jobb lett volna.

DeMarco 2015.09.25. 00:19:53

@Fedor: Van aki belátja, ha hibázik és némileg korrigál. Ha másra nem is, de a saját szavazóira odafigyelnek.
És vannak akik sosem látják be a tévedésüket. Mondjuk nekik nincsenek is szavazóik, akikre oda kellene figyelni...és persze így nem is lesznek.

Karl Friedrich Drais der Freiherr von Sauerbronn · http://darazskarcsi.blog.hu 2015.10.08. 00:06:41

Anno RT mondta kampány ideje alatt a szart, vitte el a balhét, majd lehetett jutalmul belvárosi polgimolgi.

Lóhering a fattyúlovag 2015.10.10. 00:52:50

@Ballib Cenzúra:
Figyelj, nyuszika! Ha tudsz valami konkrétumot, jelentkezz polpotpetyánál, (még egy portási állás is leeshet) mert már hatodik éve képtelenek egy szaros tilosban parkolást vagy eldobott papírzsepit is rábizonyítani, pedig majd beleszakadnak! Ha meg csak úgy beleböfögsz a vakvilágba, akkor ott a Bilagit!
süti beállítások módosítása
google.com, pub-2368870423120984, DIRECT, f08c47fec0942fa0