A terroristák nyakába csorgat Manneken Pis
2016. március 22. írta: Fedor

A terroristák nyakába csorgat Manneken Pis

belgium-bombing-pray-for-brussels-illustrations-4_700.jpgA reggeli tragédia egy fokkal személyesebben érintett, mint a többi, mert élnek személyes ismerőseim Brüsszelben, alig pár hónapja jártam magam is ott, és szálltam fel metróra azon az állomáson, ahol ma a robbanás történt. 

A rettegés vámszedői persze rögtön lecsaptak a sztorira. A FIDESZ számára pl. ez a tragédia is csak egy jó alkalom arra, hogy az ellenzéket ekézze, és láttam már megosztva a Facebook-on olyan (nyilvánvalóan hazug) cikket egy szélsőjobbos oldalról, amelyben egy öt évvel ezelőtt, Tunéziában készült képpel illusztrálták azt, hogy a németországi menekülttáborokban állítólag ujjongtak a támadások hírére, hisz végül is miért ne örülnének annak, hogy itt is utolérte őket az a borzalom, ami elől elmenekültek? Logikus. 

Történjen viszont bármi, nem szabad engedni, hogy a félelem legyen úrrá rajtunk, és hagyjuk veszni az európai kultúra olyan értékeit, mint a szolidaritás, mert akkor a terroristák győznek. A világ grafikusai és karikaturistái is ezt elvet vallhatják, mert a merénylet után megjelent rajzok a megemlékezés mellett jórészt pont azt üzenik: nem vagyunk hajlandóak rettegni.

Ezekből készítettem egy kis összeállítást:

belgium-bombing-pray-for-brussels-illustrations-3_700.jpg

belgium-bombing-pray-for-brussels-illustrations-5_700.jpg

brussels02_700.jpg

brusszel.jpg

brusszel2.jpg

brusszel3.jpg

les-belges-png_700.jpg

unio.png

Történjen bármi, nem szabad engedni, hogy a félelem legyen úrrá rajtunk, és hagyjuk veszni az európai kultúra olyan érté...

Közzétette: Kötöttségek nélkül – 2016. március 22.

A bejegyzés trackback címe:

https://fedor.blog.hu/api/trackback/id/tr428518062

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

csorsza 2016.03.22. 21:21:21

Nyilván ilyen egyszerű ez. Főleg az áldozatok számára...

Köldök_szösz 2016.03.22. 21:27:20

még az atomium is szomorú ...

mirhó 2016.03.22. 21:29:37

Ezt küldd el az áldozatok családjának részvéttáviratként! Biztosan értékelik majd. No pasaran!

dobozos001 2016.03.22. 21:35:10

"A FIDESZ számára pl. ez a tragédia is csak egy jó alkalom arra, hogy az ellenzéket ekézze"

Sajnos, hogy van mit ekézni. A honi bolsiliberális erők gusztustalansága és primitív munkálkodása a jó szándékú embereket ilyen cselekedetre kárhoztatják. A magyarországi médiatúlsúlyt ( bolsevikliberális) mint itt is látható, próbálják valahogyan semlegesíteni és rávilágítani a rideg valóságra. A hazug szavaid pontosan ott lepleződnek le a fenti mondatodban. Mintha pont te ekéznéd e tragédia kapcsán a FIDESZ-t. Elárulom, hogy sokan átlátnak és megvetik ezt a primitív próbálkozást, ami fémjelzi a ténykedésed.

mirhó 2016.03.22. 21:44:06

Ez a "nem vagyunk hajlandók rettegni" olyan igazi hülye szöveg. Amikor nagyanyámmal kimentünk a baromfiudvarba elkapni a vasárnapi levesbe való tyúkot egyik se rettegett. Aztán nagyanyám kiválasztotta, amelyik alkalmasnak látszott, megfogtuk, elvágtuk a nyakát, még ott a fészerben. A többi csak addig szaporázta lépteit, amíg az áldozatot ki nem választottuk. Utána csönd volt, nyugodtan csipegettek, kapirgáltak. Ja, meg szartak is, mivel hugyozni nem tudtak.

exterminador 2016.03.22. 21:57:24

Nem vagyunk hajlandók rettegni, és amikor pár hónappal később megint történik valami hasonló, akkor megint lehet ezt szajkózni. Az efféle mondatok ismételgetése baromira nem megoldás ám.

Ad Dio 2016.03.22. 22:31:27

Fedor! Tanítok neked egy tőről metszett konzervatív bölcsességet: "jobb félni, mint megijedni".

A józan ésszel élők, akik felelősséget képesek vállalni a tetteikért, azok bizony ma félnek. Mert nem jó irányba haladnak a dolgok. Nagyon nem. Európa építmény recseg-ropog. nem lenne a jó ha ránk omlana. Lépjünk amíg nem késő. Kezdetnek holnap lemondhatna Angela Merkel.

Pop40 2016.03.22. 22:38:20

Ha a szolidaritás azt jelenti, hogy idejön boldog-boldogtalan ellenőrizetlenül, akkor kösz, nem.

csakférfi 2016.03.23. 00:09:22

@Ad Dio: Mentek valaha jó irányba? :) :)
Csak ugy kérdezem , épp ráérek.A helyzet az hogy a birodalmak előbb utóbb elpusztulnak.lásd pl. dínók kihalása és átalakulása kisebb szervezetekké.Mi olyan különös hogy rosszul mennek a dolgok. Béke van, nincs katonai alakulat amely harcolna itt vagy másütt idegen csapatokkal.nekünk nem jó a béke.....áááá! nekünk hősök kellenek.Bakker ! csak elszenvedői leszünk a rossznak nem pedig akadályozói.ennyit a fogyasztói pluralizmusról amit demokráciának hazudnak. :) :)

Advanced Flight 2016.03.23. 01:10:45

@Ad Dio: aki ezek után nem fél, az hülye.

FikkFakk 2016.03.23. 01:50:21

Ne feljunk, vilagitsuk meg belga szinekkel ikonikus epuleteinket, hordjunk je suis Belgie polokat, es vessuk be a csodafegyvert: allitsuk at fb oldalunk hatterszinet.

Ettol reszket majd minden terrorista, az eredmenytelenseg erzesenek jeges karmai szoritjak majd ossze szivuket.

tommygun 2016.03.23. 03:08:13

szerencsétlen hülye belgák

BircaHang Média · http://bircahang.org 2016.03.23. 05:25:36

A liberókra is ráférne a rápisilés. Szerencsére egyre jobban buknak le a liberók az EU-ban. A fanatikus ballib Mertkell még tartja magát ugyan, de napjai meg vannak számlálva. Nem adok neki több esélyt, minr a Bp-en éppen csúnyán lebukott narkós Juhásznak...

a nagy hohoohooo 2016.03.23. 05:36:45

@Ad Dio: Valamelyik jó képességű komolyan vette a Viktort március 15.-én, és nekiment Brüsszelnek.
Na jó! Tökre elhiszem, hogy dzsihád van, és keresztesháború, meg minden. De akkor nem az lenne a helyes, ha Ejrópa egységesen állná a sarat?
Mert most csak azt látom, hogy Orbán fúrja az EU-t, és nyal Putyinnak.
Ezzel pont a dzsihadisták kezére játszik.
Merugye együttműködni kellene nem pedig:"Mi csak megfigyelők vagyunk"!
Az EU kezdetektől a nemzetközi összefogást szorgalmazta a terrorizmus
ellen,Orbán nem állt be a sorba,ahogy nem regisztrálta a menekülteket
sem ,csak áttolta,átvonatoztatta a szomszédba.
Nem kerítés kellet volna milliárdokért ,hanem tájékoztatni minden szócsövön ,hogy erre és erre ,mert itt vannak a regisztráció,orvosi és ellátópontok.
Aztán nem hónapokig elhúzni a regisztrációt aminek az oka perszehúgy türelmetlenek lettek a menekültek és a TEK könnyen behúzta őket a könnygázas Röszkei összetűzésbe,erre kapták az EU-tól a pénzt,de nem Orbán inkább több mint háromszázezer embert átbusz-vonatoztattak a sógorékhoz minden ellenőrzés nélkül .
Nem mellesleg ti vagytok a gyilkos ISIS legjobb szövetségesei a gyűlöletkeltésetekkel, ti szellemileg visszamaradott férgek, akik nem tudtatok se megszületni, se felnőni a szabadságjogok, az egyenlőség és általában a liberális eszmék szellemiségéhez.
Orbán és mihígmélymagyar söpredéke pont ugyanazt a vallási fanatizmust képviselik a keresztény kultúrkörben, amit az iszlám terroristák a muszlim kultúrkörben.

a nagy hohoohooo 2016.03.23. 05:43:42

@BircaHang Média: Szerencsétlen közröhej mihígmélymagyar jobbikuSS birka heheee,aki Orbán legelőjén legelészik heee...ja jön ,h független ..De hát nem azért szeretünk mi téged, mert annyira okos lennél és értenéd, amit írsz vagy linkelsz,hanem a pofalemezedért azért sötét takonynáci ürességért..Egy földigiliszta szempontjából, aki azt se tudja, melyik vége melyik, biztos!
A hülye nem tudja magáról hogy hülye, mert nem éri fel ésszel a tényt....hehee..
Mint Mórickának és batyunak ,bircahang,maxwell stb....mindenről a nő nemiszerv jut eszébe ,neked buta nemzetthynáci a liberálisok ..
Ha pl. kezdetnek elmagyaráznád a tanulatlan ostoba Fidesz híveknek, hogy mi is az a liberalizmus, azzal valóban sokat nyerhetnék. Kevesebb lenne a tudatlan hülye, akik gondolkodás nélkül ismételgetik amit a vezér a szájukba adott - anélkül, hogy legalább főbb fogalmak jelentését ismernék.

Ha meg esetleg még azt is elmesélnéd nekik - afféle történelemóra gyanánt - hogy a Fidesz ultraliberális pártként látta meg a napvilágot és hogy maga Orbán Viktor volt a legnagyobb liberális Magyarországon Sőt a Liberális Internacionálé alelnöke is- egészen 1994-ig, amikor a választási vereségből rájött, hogy populizmussal több szavazatot lehet nyerni, hisz megvezethető hülyéből mindig több lesz.
Itt az alkalom. Meséld már el nekünk, hogy mi a liberalizmus.
Igen, amennyiben a liberalizmus definíciója nálad az, "mindenki azt mond és azt csinál, amit akar, és minden más le van szarva". Ez ugyanis pont úgy hangzott, mintha a liberalizmus kizárná a társadalmi érdekek érvényesülését, ami viszont nem igaz.
A liberalizmus lényege az, hogy egy társadalom tagjai olyan lehetőségeket is megismerhessenek, mérlegelni tudjanak, ami esetleg maguktól eszükbe sem jut, és ne csak azt "nemzetileg konzultálják", amit az elit arra érdemesnek gondol.
Csak a mélységes ostobaságodat és tudatlanságodat teszed ki itt a kirakatba minden nap.
Soha, de soha nem tud felemelkedni Magyarország, mert ilyen a többség.
A Fidesz-NER-Nemzetthy Elhülyítés Renccere is "liberális" - amolyan "nemzeti liberális". A klerikális irányzat pedig amolyan "keresztény liberális". Ma nincs olyan politikai irányzat Magyarországon, amely valamilyen formában ne lenne "liberális". Csakhogy ennek semmi köze a klasszikus liberalizmushoz, azaz a liberális szabadságeszméhez. Amihez köze van, az a "szabadosság", vagyis hogy NEKEM SZABAD, meg az engem támogató "hivek" körének szabad, a politikai ellenfélnek NEM SZABAD.

Ez a szabadosság nem liberalizmus, hanem NEOLIBERALIZMUS, mert nem szabadságeszmét tükrözz, hanem tisztán gazdasági érdeket - mégpedig egy nagyon pontosan körülirható érdekszférának a gazdasági érdekeit.

A liberalizmus, más néven szabadelvűség, a szabadság-ot jelentő liberty szó után alapvetően a személyes szabadságon és törvény előtti egyenlőségen alapul, vagyis a szabad gondolatok széles spektrumát jelentő eszmerendszer, melyek közös vonása, hogy az egyén szabadságát jelölik meg mint legfontosabb politikai célt.Olyan korábbi alapvető elveket tagadott meg,mint az uralkodók isteni felhatalmazása, az öröklött kiváltságok,államvallás és protekcionizmus.
Hol vagytok ti az osztrákokhoz, a németekhez, a franciákhoz, a hollandokhoz, a svájciakhoz, ti sötét mélymagyarok.
Kizárólag azok az országok vannak élvonalban, ahol demokrácia van. S a demokrácia az természetesen liberális. Ezt minden kisgyerek is tudja Nyugaton.

Vannak ám nagyon egyszerű, hétköznapi dolgok is, amiket még Pista bácsi a faluvégen is könnyedén el tud dönteni...például, ha valaki hülyének látszik, hülyeségeket beszél és hülyeségeket csinál, akkor nagyon nagyon nagy a valószínűsége, hogy az illető nem megjátssza magát.
Nem tudom, említettem-e már, te vagy itt a világ legtudatlanabb és legbutább nickje. Tőled bőven elég, ha csak ennyit mondasz: rohatt dzsipci-bibci nejolibernyalizmus! Így is értjük, mit akarsz közölni.

E.Katolnai 2016.03.23. 05:44:47

Véded a szemetet, a mocskot, véded a mohamedánokat? Nincs olyan, h "menekült" csak mohamedán hóditó bepofátlankodó van és szerencsétlen mulya, önvédelemre képtelen európai.

BircaHang Média · http://bircahang.org 2016.03.23. 05:55:59

@a nagy hohoohooo:

Mire érv az, hogy Orbán liberális volt? Semmire.

BircaHang Média · http://bircahang.org 2016.03.23. 05:56:55

@a nagy hohoohooo:

"A liberalizmus, más néven szabadelvűség, a szabadság-ot jelentő liberty szó után alapvetően a személyes szabadságon és törvény előtti egyenlőségen alapul, vagyis a szabad gondolatok széles spektrumát jelentő eszmerendszer"

Igen, a liberálisok szerint. Más szerint nem.

a nagy hohoohooo 2016.03.23. 06:04:42

@dobozos001: Gondolom látod a hangokat is...heheee...már nem egyszer írtam,Kósának a FideSS rendkívüli és meghatalmazott közhülyéjének volt egy ostoba ötlete,a választásokon való részvételt kössék bizonyos értelmi képesség szinthez.
Már akkor felmerült mi lenne ha az újságokba regisztrálóknál is ez lenne,akkor lehülyéztük Kósát.....téged és több túlértelmes jobbert látva .....az Kósa nem is annyira hülye....
Igen tudom van néhány ilyen idióta jobber,a batyu,a birka a maxwell aki főszerkesztőnek titulálja magát,N Barbie aki a lyoni hóhéról nevezte el magát,Midhnigt Coder estébé jobbikuSS túlértelmiség akiknek hat szóig terjed az olvasó,az értelmi képességük még addig sem,merthogy a betűk,az a sok-sok betű amik a szavakat alkotják és szavak a mondatokat ,úgy összességében az értelmet az írásnak...na azok a teféléknek ősellenség heheee.....
Látod, látod Derága takonynáci Baro...te is igazolod, hogy sokat kell előbb olvasni ahhoz, hogy írásra vetemedjen valaki.
Ne mond ,hogy neked van választójogod ,de a sárga ház gumiszobájában a csendes őrülteknek nincs....ez az igazságtalanság .
Vedd le lécci a szemüveged ,had jusson be némi fény a sötét fejedbe legalább a pupillákon át:

Igazi takonygerincű,hatalmas színjáték ...
Fideszes szórólap részlete a 1990-es kampányban (a nagybetűs kiemelés tőlem):
"Mi a Fidesz és mi nem?
Mik vagyunk?
A Fidesz radikális, LIBERÁLIS és alternatív szervezet.

A Fidesz azért LIBERÁLIS, mert azt szeretné, hogy hosszú távon fennmaradjon a már megjelent civil kurázsi, s szélesedjen azok köre, akik kiszolgáltatott alattvalókból polgárokká válnak.
Ez a LIBERALIZMUS két dolgot jelent. Egyrészt értékrendet, toleráns vitakultúrát, szakszerűségre való törekvést és az emberi sokféleségből fakadó politikai sokszínűség természetesként való elfogadását; másrészt olyan elvek követését a gazdaság- és társadalompolitikában, amelyek a szabad polgárok megjelenéséhez szükségesek.
A történelem tanulsága szerint ennek leghatásosabb formái: az állami túlhatalom megszüntetése és a szólásszabadság biztosítása. A szabadság számunkra egyének szabadságát jelenti, nem pedig az attól elvonatkoztatott államét vagy társadalomét.
Nem lehet szabad az a társadalom, melynek polgárai nem szabadok. Az államnak nem engedélyeznie, hanem szolgálnia kell polgárai szabadságát."
Orbán járatta le, és tette szitokszóvá a LIBERÁLIST. Hogy miért, arra magyarázat a fenti irományuk. A hatalom megszerzésén munkálkodva erénynek és mintának állítottak be a szabad polgár eszméjét, de mint hatalmon lévőknek már terhes lenne a sok szabad, önnállóan gondolkozó polgár, akiket nem lehet kézben tartani, irányítani. Így aztán fordítottak a köpönyegen, és hirdetik az igét, hogy az a liberalizmus nem is olyan jó ám, sőt egyenesen az ördögtől (meg a tuggyukkiktől) való, fújjatok, prüszköljetek rá!
És vannak, akik ugranak , és bólogatnak minderre: nem kell szabadság, nem kell önálló akarat, mert Viktor mondta, hogy az nem jó, és Viktor csak tudja, mi a jó. Persze, tudja ő, hogy pocsék dolog az alattvalók szabadsága.

$pi$ 2016.03.23. 06:21:56

"A FIDESZ számára pl. ez a tragédia is csak egy jó alkalom arra, hogy az ellenzéket ekézze"

Igazából ez az ellenzéknek is egy jó alkalom lenne, hogy bocsánatot kérjen. Simán elmondhatnátok, hogy tévedtetek és bánjátok, de most már belátjátok és ezentúl nem fogjátok erőltetni a muszlimok importját. Jobb későn mint soha.

a nagy hohoohooo 2016.03.23. 06:25:53

A terroristák mindenhol terroristák. Nem kell azoknak a kezére játszani! Emlékezz a beszláni iskoladrámára! A tokiói metró merényletre! Az amerikai futóversenyre. A spanyolországi vonatrobbantásra.A legutóbbi törökországi robbantásokra. Meg kellene már végre érteni, hogy csak együtt Európa,a világ szabad ,demokratikus nemzeti összefogásával lehet eredményeket elérni.
Idézek:Tarjányi Péter
15 órája ·

„Nem az a kérdés, hogy lesz-e terrortámadás Európában, hanem az a kérdés, hogy hol és mikor következik ez be” – ezt mondtam tavaly év végén, és most év elején is…
Együtt érzek a Brüsszelben elhunyt és megsérült emberekkel és családtagjaikkal, és nem örülök annak, hogy igazam lett…
Számtalan kérdés vetődik fel egy ilyen esemény kapcsán. Kezdve azzal, hogy miként fordulhatott ez a támadás elő és miért volt ismét sikeres. Olvasom a reagálásokat a médiában otthonról, és itt az USA-ban, ahol most egyfajta „biztonságpolitikai konzílium” ült össze a reggeli mellett. Mindenki egyetértett velem abban, hogy nehéz helyzetben vagyunk mi Európaiak. Nem a belga hatóságokat kell hibáztatni, hanem fel kell végre fogni, hogy 28 országként, 28 terrorelhárítási és titkosszolgálati háttérrel, 28 finanszírozási lehetőséggel tulajdonképpen 28 módon küzdünk egy olyan ellenség ellen, aki kihasználja a széttagoltságunkat, és célpont oldalról nem tesz különbséget belga, brit, francia, német, vagy magyar között. Mindaddig, amíg Európa 28 módon közelít a saját nemzetbiztonsági problémáihoz, nem lehetnek sikeres válaszlépéseink a globális veszélyekre. Régóta mondom, hogy európai megoldásokra van szükség! Európai határőrségre a menekült-migráns helyzetkezelés kapcsán, a NATO mellett európai hadseregre az ukrán válság miatti orosz fenyegetés okán, és európai terror-elhárítási ügynökségre az Iszlám Állam terrorszervezet és a dzsihád minden elmebeteg formája ellen. Nem tanulunk az áldozataink sorsából, nincs központi akarat, nincs a különböző EU-s országokban belpolitikai összefogás… Játszmák vannak, ahol a politikai érdekek mentén nem a probléma megoldásán, hanem a problémákból fakadó politikai lehetőségek kihasználásán van a fókusz. Nézzük meg Németországban is, miként feszülnek egymásnak a politikai erők, vagy akár Magyarországon, ahol például a terrorizmus elleni hatékonyabb fellépés kapcsán előterjesztett BTK. módosításokat a kormányzó párt egyszerűen lesöpörte az asztalról, mert nem a saját „holdudvarából” jött az ötlet, és emiatt félő volt, hogy az esetleges pozitív kommunikációs hozadék nem náluk realizálódik…
Meg kell értenünk Európa védelme csak egy módon lehetséges: központi, európai akaraton és szervezeteken keresztül. Borzasztó, hogy az ellenségeink egy nemzetnek látnak bennünket, és mi mégsem tudunk egységesen fellépni ellenük. Részvétem a brüsszeli áldozatok családjainak!"

A robbantásokat még csak nem is a sokadikgenerációs emberek viszik véghez, hanem a radikálizálódott elmebetegek, akik hasonló mód gyűlölködnek csak azért, mert más a vallásunk. S ezek leginkább nem is Európában élnek, hanem ott tevékenykednek, ahonnan ez a sok szerencsétlen pont ezért menekül...az ilyen agymosottaktól tartunk most itt!
Ja,meraki továbbra is migráns párti az az terrorista!
A szomszédod PEDOFIL ,szerintem te is az vagy .....
Mindenhol vannak mocskok, még a magyarok között is! Egyébként meg, ha valaki megismer egy magyart akkor nem mondhatja az egész magyarságra, hogy minden magyar ilyen rasszista tapló, mint te.
Érdekes mikor az IRA, a Baszk nacionalisták, a Vörös Brigádok meg a többi
echte európai fehér árja robbantgatott éveken keresztül nem volt ekkora felhá
borodás.Nálunk meg még habosítják is a dolgokat mert ez kedvez a Vezérnek.
Amíg vallási szélsőségesek lesznek és megtalálják elveikhez a megfelelő ala
nyokat addig lesz terrorizmus.A szélsőségeket kell "kiirtani" és akkor nincs aki
radikalizálódásra buzdítson.De erre nem igen látok semmi nemű hajlandósá
got csak az uszítás és általánosítás, mert az egyszerű mint a faék.Mindenkinek
az intellektusának megfelelően.
Hivatkozom a mindenkori józan paraszti észre. Olyan egyszerű lenne mindent megoldani. Összefogni, ahogy Tarjányi Péter úr elmondta.

a nagy hohoohooo 2016.03.23. 06:38:39

@$pi$: Jajaa...szétröhögöm magam és Orbán bocsi visszahozom azt a 300 százezret akiket ellenőrzés,regisztráció nélkül átvonatoztattam ,BKV buszoztattam a sógorokon át a németeknek ...bameg 20-as IQ alatt...

Ad Dio 2016.03.23. 07:00:21

@a nagy hohoohooo:

"most csak azt látom, hogy Orbán fúrja az EU-t, és nyal Putyinnak.
Ezzel pont a dzsihadisták kezére játszik."

Az USA birodalom, ott a kötelező nacionalizmus és az erő látszata (és annak fitogtatása) "oldja meg" az egy felé tekintést. Kína birodalom, a pártfegyelem, az ideológia és természetesen a karhatalom oldja meg az egy felé tekintést. Az EU azonban egy nemzetközösség. Akad itt is, aki szerint az ideológiai alapú véleménydiktatúra a követendő elv, de szerencsére jelen pillanatban ez kisebbség.

Migráns ügyben nincs "közös EU" vélekedés. Ahány ország, annyiféle vélemény. A V4-ek hozzáállása a legkonzekvensebb. Itt fedezhet fel tömbszerűség. Merkel gyakorlatilag egyedül van a hülyeségével. Senki nem támogatja. Hány embert is helyeztek át a 160.000-ből? 500-at? Hány felé is épülnek náci módra kerítések (esetleg kapuk szárnyacskákkal)? Hány ország is függesztette fel schengent és vezetett be határellenőrzést?

Ez az egész _rohadtul_ nem Orbán Viktorról szól. Aki ezt belpolitikai szemüvegen át nézi, az olyan szinten nincs tisztában a helyzet súlyosságával, hogy az elképesztő.

FikkFakk 2016.03.23. 07:07:07

@a nagy hohoohooo: te a posztolonal is jobban el vagy tajolva

Ad Dio 2016.03.23. 07:11:24

@csakférfi:

"Mentek valaha jó irányba? :) :)"

Persze hogy mentek. Ha már Merkelnél tartunk, az amit a tavalyi ámokfutása előtt művelt mint politikus, számomra kifejezetten szimpatikus volt.

csakférfi 2016.03.23. 07:28:12

@Ad Dio: Emlékszem egyszer a vallás kapcsán "egymásba álltunk"-ennek jó néhány éve. :) Most azt gondolom Merkel azt tette amit a pénzemberek diktáltak neki.Így egy a sok politikus közül aki hiszi hogy a GDP egyenlő a jóléttel és a békével,tehát átlagos.Mármint itt a "világ kultúráltabb" felén,sajna látnom kell a tévedést.A hit olykor csodafegyver a mindennapok hisztije ellen.A mindennapokban meg kötelező a számlákat fizetni,ami, az élet velejárója.ezért kérdeztem :-mentek valaha jó irányba?. :) :) volt valaha tartós (100-200 év) béke?

midnight coder 2016.03.23. 07:30:26

@Ad Dio: "Akad itt is, aki szerint az ideológiai alapú véleménydiktatúra a követendő elv, de szerencsére jelen pillanatban ez kisebbség. "

Egy fenét kisebbség. Az egész Nyugat-Európai sajtó liberósbolsi, a magukat jobboldalinak vagy konzervatívnak nevezők is.

midnight coder 2016.03.23. 07:44:19

@a nagy hohoohooo: Ott tévedtek a Tarjáni úrral, hogy összekeveritek egy-két elmebeteg elszigetelt akcióját a terrorizmussal. Az előbbi is veszélyes tud lenni, egy-egy elmebeteg is képes sok embert megölni, minél intelligensebb, annál inkább. A terrorizmus ehhez képest annyiban más, hogy nem elszigetelt polgárok csinálnak disznóságokat, hanem egy szervezet, sok-sok támogatóval. A terrorista csak a jéghegy csúcsa, alatta ott van a szervezet a vezetőkkel, logisztikával, és sok-sok pénzzel. Ez utóbbit pedig sok-sok támogató adja, akik amúgy személyesen a légynek sem ártanak.
És minél több muszlimot engednek be Európába, annál több tehetős támogatója lesz a terroristáknak. Ezért is van az, hogy igazán nagy merényleteket nem nagyon látni. A terroristák simán megölhetnének 100x vagy 1000x ennyi embert is. Csak akkor már kevesen reagálnának úgy a történtekre mint ez a post is.

Ad Dio 2016.03.23. 07:56:02

@midnight coder:

A sajtó egy dolog. Az emberek meg egy másik.

A sajtómunkások egy természetesen és mesterségesen is szelektált társaság, az átlagemberénél jóval nagyobb exhibicionizmussal. Ebből fakad az eredendő szimpátiájuk a liberalizmus felé. A sajtó elsősorban emiatt liberális.

Viszont a választásokat maximum pár százalékban tudják befolyásolni, az urnáknál tömegek döntenek. Azok a tömegek, akik úgy protestálnak ma pl. Németországban, hogy 15% fölé nyomták a radikáljobbot nulla idő alatt a semmiből.

$pi$ 2016.03.23. 07:56:39

@a nagy hohoohooo: "Jajaa...szétröhögöm magam és Orbán bocsi visszahozom azt a 300 százezret akiket ellenőrzés,regisztráció nélkül átvonatoztattam ,BKV buszoztattam a sógorokon át a németeknek ...bameg 20-as IQ alatt... "

Nem lehetett mást csinálni, egyrészt besunnyogtak a határon, másrészt az egész világ egyként követelte, hogy engedjük át őket oda, ahol tárt karokkal fogadják. Követelték, hörögtek, vádaskodtak, náciztak, mocskolódtak.

Akkor azért ment a hirig, hogy miért nem engedjük át őket, most azért megy, hogy miért engedtük át őket. Ennyit ér a szavatok. :(

midnight coder 2016.03.23. 07:58:59

@Ad Dio: Az embereket normál körülmények közt a sajtó irányítja. A sajtót pedig a pénz. Ez a modern demokrácia lényege. Nagyon-nagyon magasan kell ahhoz állnia a szarjelzőnek, hogy az istenadta nép a saját szemének higgyen a sajtó helyett.

$pi$ 2016.03.23. 08:00:24

@a nagy hohoohooo: "Érdekes mikor az IRA, a Baszk nacionalisták, a Vörös Brigádok meg a többi
echte európai fehér árja robbantgatott éveken keresztül nem volt ekkora felhá
borodás."

De igen, volt. Csak te akkor még nem éltél. :(

midnight coder 2016.03.23. 08:03:41

@$pi$: Igen, elég vicces hogy azok a ballibák akik egyként hörögtek a kerítés felállításakor, és akkor is tagadták a probléma létezését, amikor már naponta ezresével jöttek befelé a migráncsok a zöldhatáron, most amiatt picsognak hogy a terroristák nem lettek regisztrálva idehaza. Az a kérdés fel sem merül a gyűszűnyi kis agyacskájukban, hogy vajon a zöldhatáron ide érkező Mohamedet hogy a fenébe vették volna rá a regisztrációra ? Megígérik neki, hogy ha regisztrál kap cserébe egy pohár bort és egy sonkás szendvicset ?

Ad Dio 2016.03.23. 08:05:45

@csakférfi:

"Most azt gondolom Merkel azt tette amit a pénzemberek diktáltak neki."

Amióta Merkel beleállt ebbe az - őrá oly nagyon nem jellemző - szélsőséges álláspontba, én egész egyszerűen nem értem a motivációját. Amiket sajtó felhozott indokoknak, azok egész biztosan nem a valós okok. De hogy mi az igazi ok, az számomra nagyobb talány mint a Bermuda hároszög...

Ad Dio 2016.03.23. 08:07:54

@midnight coder:

Tudja fene. ezt másképp látom. A sajtó inkább csak egyfajta hullámlovas a nép hátán. Nem akkora a mozgástere mint hajlamosak vagyunk hinni. Ma pl. napi ezerszám születnek ehhez hasonló posztok, de a kommentek szerint a hatás nem igazán mutatkozik.

Ad Dio 2016.03.23. 08:15:17

@a nagy hohoohooo:

"Érdekes mikor az IRA, a Baszk nacionalisták, a Vörös Brigádok meg a többi
echte európai fehér árja robbantgatott éveken keresztül nem volt ekkora felhá
borodás."

1. Akkor is volt. A Terror az terror. Sosem szerette a dolgot az utca népe, ami valahol érhető is, hiszen alkalmasint őt tépte darabokra a "nyomásgyakorlás eszköze" és ezt viszonylag kevés ember szereti.
2. Az, hogy egyes emberek titkon szimpatizáltak egyes említett terrorista csoportokkal, az annak tudható be, hogy a _céljaikkal_ együtt éreztek. Mi is a célja a mostani iszlám gyökerű terrornak? Mi az indítéka? Elnyomás? Megszállás? Diktatúra? Szerinted mi motiválja ezeket az állatokat?
Bónusz: "Fehér árja"? Ez miféle beszéd? Nemár...

Ez a relativizálgatás nem vezet sehová, csak kinyitja minden értelmes ember zsebében a bicskát.

a nagy hohoohooo 2016.03.23. 09:32:21

@Ad Dio: Hát szóval szerintem te nem a terroristáktól ,hanem Orbángazdád hatalmi seggét félted?
Kiktől a tanároktól ,a diákoktól,a civilektől,vagy Juhász Pétertől aki megmutatta a KIRÁJ meztelen ,tolvaj?
Ha a kutyaszart átnevezzük kakaóscsigának, az akkor is kutyaszar marad!
Válaszcsapás? Kikre?egy gombot kéne megnyomni? nem a playstation előtt ülsz Derága takonynáci baro... szerinted a világ így működik?
Na látod, az ISIS-t tényleg el kéne kaparni. Csak az a baj, hogy a az ISIS gyáva módon civilek mögé bújik, ha őket bombázzuk nagy erőkkel, akkor bizony lesznek civil halottak, amit meg ők arra használnak, hogy fotókkal, és hatásvadász videókkal manipulálják a muszlim fiatalokat, hogy "nézd milyen gonoszak ezek a hitetlenek".
Ezért kell kurva óvatosan csinálni, mert a tapasztalatok azt mutatják, hogy a durva válaszcsapások miatti civil halottak csak több terroristát termelnek...
Szerencsére már vannak fejlemények. Ugyan Rakka Szíriában még erősen áll, Irakban Moszult már bekerítették az irakiak, a kurdok, és a jenkik. Ha azt az állásukat kilövik, akkor Irakban annyi az IS-nek
A magyar mondja meg a világnak, melyik civilnek hogyan kellene harcolnia? Várjunk csak, az a magyar, aki hazamegy este 10-kor a tüntetésről, ha elnyomják, kihasználják, ellehetetlenítik, üldözik külföldre, porlasztják a hazájában a jövőképet? Ő hazamegy a tüntetésről, ha mondja a rendőrség? Értem.
Orbángyogyósjani és a mihígmélymagyar söpredék fröcsögnek a gyűlölettől, és hörögnek, hogy na ugye na ugye! Olvastam ezeket a borzalmas betűhalmazokat. Úgy gondolom, hogy ezek legalább százszor barbárabbak, és terroristábbak mindannál, ami ma Brüsszelben történt. Fogalmuk sincs, ahogy nekem sem arról, hogy kik robbantottak, és milyen szándékkal. Végül is tök mindegy, hogy miért, mert erre nincs magyarázat. Azt azonban tudjuk már régóta, hogy a megfélemlítésnek szánt robbantások megerősítik mindazokat, akik ellen irányul. Összekovácsolja, közösségé faragja a különböző embereket is, akik vállukat egymásnak vetve összekapaszkodnak, és nem engedik maguk közé a félelmet.
A fent jelzett borzalmak az igazán barbár cselekedetek. Nem erősítenek, nem kötik össze az embereket, hanem széthúznak, gyűlöletet keltenek, erő helyett gyengítenek, és vérengzésre szólítanak.
Ezek a förtelmes betűhalmazok semmivel sem különbek mindannál, ami tegnap reggel Brüsszelben történt.
Csak halkan jegyezném meg, hogy a menekült válság előtt is voltak sajnos terror cselekmények. Gondoljunk csak a 2004-es madridi vonatrobbantásra, vagy a 2005-ös londoni metró és busz robbantásra. Arról már nem is beszélve, hogy a legutóbbi párizsi merényleteket is másod generációs bevándorlók követték el. Magyarán ezen terror támadásoknak semmi köze a mostani menekült válsághoz.Mennyi bevándorló van Európában? És nem csak a mostaniakra gondolok, hanem azokra is, akik 50-60 éve vagy régebben itt vannak? Hány millió? És azoknak hány százaléka követ el hasonló cselekményeket? Úgy gondolom elenyésző részük. És terror cselekményeket csak bevándorlók követtek/követnek el? Egy fenét. Lásd Breivik, vagy az USA-ban sajnos majdnem minden hónapra jutó iskolai lövöldözéseket. Sajnos terrorizmus mindig volt. Míg most vallási, korábban politikai. Lásd. Szürke Farkasok, Fekete Szeptember, IRA, ETA, Vörös Hadsereg Frakció, stb. De ne menjünk messzire. Magyarországon 1991. december 23-án a kivándorolni szándékozó zsidókat szállító busznál a RAF (Vörös Hadsereg Frakció) két, nem igazán bevándorló tagja robbantott. Lehet, hogy meglepő, de 1989-től napjainkig 63 (igen) robbantásos merénylet történt Magyarországon. Ezek túlnyomó részében szerencsére csak anyagi kár keletkezett. De ha jól emlékszem Magyarországon próbáltak megölni egy török politikust is anno már a rendszerváltás után. Szóval ezzel a hosszúra sikerült írással (elnézést érte) csak azt akarom kifejteni, hogy aki azt mondja, hogy a mostani terrorcselekmények és úgy egészében a terrorcselekmények csak és kizárólag a bevándorlók és legfőképpen a mostani bevándorlók miatt van, az nem tudja mit beszél
És akkor öljünk meg 100 vagy 1000 ártatlan embert, nehogy 1 bűnös megússza? Vagy hagyjuk őket éhen halni? Vagy vesszen mind a Földközi-tengerbe?
Szerintem nyugodj le kicsit és húzd ki a fejed Orbán seggéből.
Ma minket sokkal inkább veszélyeztet pl. a metrótűz, mint a terrorrobbantás. Persze e mögött is terroristák állnak, a ma még kormánynak nevezett terroristák, akik a metrók felújítása helyett ellopják a nemzet vagyonát, stadionokat, és falusi vasutat, egyebeket építenek. Ezek a mi nemzeti terroristáink, akik igazán komoly nemzetbiztonsági kockázatot okoznak. Ők azok, akik folyamatos terrorcselekményeket hajtanak végre ellenünk, ők azok, akik a saját népüket irtják.

a nagy hohoohooo 2016.03.23. 09:44:26

@midnight coder: Hehehehehee...szerencsétlen közröhejes jobbikuSS hülyegyerek...
Kettes terrorfokozatban vagyunk!
444.hu/2016/03/23/orban-utasitotta-pintert-hogy-meg-ma-keszitse-elo-a-terrorveszelyrol-szolo-alkotmanymodositas-tervezetet

Mindeközben a terroristák még bőszen keresik a térképen Magyarországot és azon gondolkodnak, miért is kéne őket megtámadni...
Biztosan nem kapták meg a csokot vagy nem jött be nekik a rezsicsöki.
De legalább a TEK kicsit megjárathatta a BTR-t.
Mindegy, hogy egy radikális iszlamista pap, vagy egy emberidegen magyar politikus, az USZÍTÓK kavarják a szart, hogy a zavarosban halásszanak.... uszítók minden felé vannak a világban, mert még nincs törvény a cselekedetikre, még mindig szabadon tehetik a legaljasabb bűncselekményt az USZÍTÁST!
Ez azt jelenti, hogy a ruhazatukat es járműveiket kiviszik az utcákra szellőztetni. A Fővárosi Nagycirkusz szabadtéri előadásain mutatja be elrettentő vilagszámait! A részegeket kiszűrik a nézők közül, a lelátón, bocs, az utcán tilos részegnek lenni. Vidékre is akartak utazni vonattal, de az sem sikerült nekik, nem találtak rajta semmi gyanúsat, érdekeset, igy nem utaztak el vele. Hörömpő Cirkusz vilagszám ez, semmi több!:)
A lényeg, hogy nagyon szeretnének már kipróbálni egy közönség nélküli előadást, egy kijárási tilalmat, egy országos kusst, hogy mit szeretnének csöndben, észrevétlen kitolni közben, ki tudja, lehet a koronát a parlamentből. Új helyre, költöztetnék, szerinted hova?:)
Kedves tanárok, eü-dolgozók! lófaszt fogtok ti itten tüntetni ezután. puszi: viktor
Valószínű : Ezt, csak azok fogják megszavazni : Akik önkényuralmat, és totális diktatúrát akarnak... Ez, pedig nagyon nem normális.
Ilyenkor bezzeg az unió tagja vagyunk...meg Európáé...közben meg mindent megtesz, hogy ez ne így legyen...de ez egy nagyon jó indok, hogy építse a diktatúrát a terrorizmussal takarózva...undorító, gyomorforgató.
Amíg Viktorék vannak hatalmon, addig az 5-ös fokozat indokolt, mert ők tartják terrorban az országot.
Hiszen ha van valami elrettenti az öngyilkos merénylőket az a mi szabadságunk korlátozása. meg a működő reformok
Na donvito duche elemeben megint de igazabol ő maga a legnagyobb fenyegetes erre az országra! Egyszemélyes terrorcsapat.

István Tamasi 2016.03.23. 10:13:21

@Ad Dio:
... kezdetnek azonnal lemondhatna mutyivikike.

István Tamasi 2016.03.23. 10:19:36

Magyarázza már el egy nagyokos, hogy az utcasakokon ácsorgó feketemikulások ugyan hogy akadályoznának meg egy civilbe öltözött terrorsitát hogy bárhova bemenvén felrobbantsa magát?

István Tamasi 2016.03.23. 10:25:07

Ahogy migránsáradatot sem tud megállítani /csak ideig-óráig elterelni/ egy kerítés, hasonlóképpen nem állít meg terroprizmust az utólag mérgezettegér módra össze-vissza rohangáló szirénázós autók, utólagos lezárások.
Terrorizmust a kiváltó okok megszüntetésével lehet megállítani. Márpedig az EWurópát sújtó terrorizmus kiváltó oka a magát civilizáltnak, műveltnek mondó /étrsd rasszista/ országok által Afganisztánban, Irakban, Szíriában, Líbiában, stb. stb. stb irobbantott és hosszú évek óta folytatott háborúk - értsd terrorizmus!

a nagy hohoohooo 2016.03.23. 10:38:19

@Ad Dio: Besírok a röhögéstől értelmes mi?...na a teféle takonynácik ebben is kivételek heheee..

"Ez a relativizálgatás nem vezet sehová, csak kinyitja minden értelmes ember zsebében a bicskát. "

Nanáhúgy nem vannak ám nagyon egyszerű, hétköznapi dolgok is, amiket még Pista bácsi a faluvégen is könnyedén el tud dönteni...például, ha valaki hülyének látszik, hülyeségeket beszél és hülyeségeket csinál, akkor nagyon nagyon nagy a valószínűsége, hogy az illető nem megjátssza magát.
Úgy tartják inkább szidják az embert mint kiröhögjék..hehe
"A 24 éves Najim Laachraoui a keddi brüsszeli merényletsorozat egyik terroristája, akinek a pokolgépeit használták tegnap a Zaventem repülőtér és a Maelbeek metróállomás elleni támadásban is. Tavaly abban a brüsszeli negyedben, Schaerbeekben rendezte be a bombagyárát, ahol felnőtt. Bár már másfél éve körözték, egy álnév és némi rábeszélőkészség elég volt ahhoz, hogy Budapesttől Brüsszelig végigkocsikázzon fél Európán. Most szökésben van.

A DNS-minták tanúsága szerint ugyanaz a Najim Laachraoui készítette a pokolgépeket a tavaly november 13-i párizsi merényletsorozathoz használt pokolgépeket, aki után most folyik a hajtóvadászat a tegnap Brüsszelre lesújtó terror miatt – ennyit már tudni lehet egy nappal azután, hogy a belga fővárosban 31 ember meghalt, 250 pedig megsebesült a kettős merényletben, amelyért az Iszlám Állam vállalta a felelősséget.
Fotó: MTI/EPA

A 24 éves szíriai származású Laachraoui az Iszlám Állam 24 éves parancsnoka. Egészen elképesztő életutat járt be. Gyerekként még egy katolikus iskolába járt – írja a Telegraph –, később elektroműszerésznek tanult. Az nem világos, hogy mikor fordult az iszlám felé és mikor radikalizálódott, de 2013 februárjában elutazott az akkor már két éve polgárháború sújtotta Szíriába, a visszatérése után pedig egymás után kezdte el beszervezni a szélsőséges eszmékre fogékony fiatalokat. Kiválóan ismeri a párizsi merényletsorozat egyik főszereplőjét, Salah Abdeslamot is. Tavaly szeptemberben mellette ült abban a Budapestről Bécsbe tartó kocsiban, amelyet a rendőrök ugyan megállítottak az osztrák-magyar határon, de végül továbbengedték őket. Meggyőzően adták elő hogy csak turisták, akik átrándulnak az osztrák fővárosba.
nol.hu/kulfold/katolikus-kisdiak-volt-most-o-szallitotta-a-halalt-brusszelbe-1607589

Na, most akkor még egyszer leírom például neked te Orbán vitéz! Hamis papírok például igazolványok gyártására egy egész iparág épült fel. A letelepedési kötvényt az Isisben szolgáló emberkék bármikor tudnak venni, mert annyi pénzük van, mint a szemét. Ha meg már pénzért beengednek ide akárkit ki is az igazi terrorista? Te igazi észlény ugye néha szoktál gondolkozni is vagy a koponyádon belül a szürke és a fehér állomány minek van? Csak úgy mi? Szóval mit prüszkölsz itt te szerencsétlen? Orbán elmehet, a francba azt magyarázza már ki hogyan árulta ki az országot, ami nem a magyar államé lett, hanem a Fideszes tolvajoké tudod Habony takony Rogán meg a többi furkó paraszté!
A migránsozás-libsizés helyett azon kéne sopánkodni, hogy milyen biztonsági rendszer van a brüsszeli reptéren, ha bombákkal lehet besétálni.
Képletesen írtam a besétálást, szerintem lehettek árulkodó jelek, otthagyott cuccok, ilyesmi. Kínában az ilyen gócpontoknál átvilágító kapukon lehet csak bemenni számos helyen, pedig ott elég kevés migráns van.
Valahol mi is migránsok voltunk egykor... Árpád nemzedéke. És nem vagyok a migránsok pártján, csak tényleg meg kell különböztetni az itt születetteket a mostani migránsoktól, és mindkettő csapatból természetesen ki kell emelni a terroristákat!
Kár hogy bezárták a Lipótot, mert neked ott állandó helyed lehetne....
Nyugodjatok le, vagy igyatok meg egy felest..., nektek úgy is az áll jól és egy illemóra!

István Tamasi 2016.03.23. 14:02:23

@a nagy hohoohooo:
Az új - egyszemélyes - OPNI tervei már készen vannak, a Várban lesz kiépítve 20milliárdért.

István Tamasi 2016.03.23. 14:03:14

@a nagy hohoohooo:
Az új - egyszemélyes - OPNI tervei már készen vannak, a Várban lesz kiépítve 20milliárdért.

Ad Dio 2016.03.23. 14:42:20

@a nagy hohoohooo:

Egy kis netiket. Amennyiben az a célod, hogy párbeszéd alakuljon ki, érdemes két dolgot kerülni nagy ívben. Az egyik a személyeskedés, a másik pedig a hosszú hozzászólás.

Ezt csak azért írom, hogy értsd miért hagytam itt abba az olvasást.

"Hát szóval szerintem te nem a terroristáktól ,hanem Orbángazdád hatalmi seggét félted?"

További szép napot!

Ad Dio 2016.03.23. 18:26:11

@István Tamasi:

Ezzel messzemenően egyetértek.

Európa egyik első feladata az lenne, hogy rávegye az USA-t a háborús külpolitikájának a megváltoztatására. A demokrácia exportnak is csúfolt hódítások semmiféle pozitív eredménnyel nem jártak, viszont folyamatosan destabilizációban tartanak egy komoly méretű régiót. Az ostor pedig innentől rajtunk fog csattogni.

DeMarco 2016.03.23. 19:38:43

Van azért abban valami morbid vicc, hogy először tárt karokkal, megüdvözölve várták a migránsokat a liberálisék, majd amikor sorozatban történnek a tragédiák, jönnek a félremagyarázó sajnálkozások, a magukról minden felelősséget lesöpréssel.
Fedor, nem tartoztok magyarázattal, a sajnálkozásotok meg sz..t sem ér... Egy bocsánat is elég lesz, egy mea culpa. Nekünk, mert a hozzátartozókkal és áldozatokkal szemben nincs bocsánat sem. Brüsszel betiltotta tavaly karácsonykor a nyílt téren a karácsonyfa állítást, hogy ne sértse meg az épp betelepülni igyekvő muszlim migránsokat. Megérte a nagy tolerancia...
Az amerikai külügy újabb európai támadásokra figyelmeztette az amerikai állampolgárokat. És én nem tudom eldönteni, hogy kire haragszom jobban, a terroristákra, vagy az őket támogató és ajnározó népségre...

a nagy hohoohooo 2016.03.23. 20:54:35

Montréal, QC, Kanada

Csak egy mondatra: a brüsszeli robbantás egyik gyanúsítottja, a szökésben lévő Najim Laachraoui tavaly szeptemberben, Magyarországon keresztül autózott Belgiumba Salah Abdeslammal (a párizsi robbantás egyik elkövetőjével) - nem mint menekült, hanem belga állampolgárként -, akkor már réges-rég rajta voltak a nemzetközi megfigyelési listán. Magyar rendőrök állították meg őket az osztrák-magyar határon, majd tovább engedték őket.

Na ennyit a magyar elhárítás és rendőrség munkájáról.

(Az már igazán mellékes, hogy akár a Népszabadság, akár más internetes újságok képtelenek utánanézni ennek a történetnek, és kérdéseket feltenni akár Pintérnek, Bakondinak stb., illetve Parászka Boróka rádióján kívül megkutatták-e, a magyar rendőrség és nemzetbiztonsági szolgálatok miként növelték a kockázatot.)

One more thing... One of the suspects of Tuesday's deadly Brussels bombings, Najim Laachraoui is reported to have been stopped by Hungarian authorities while traveling with key Paris attacks suspect Salah Abdeslam last September, just weeks before 130 people were killed in an assault by a terrorist cell in Paris. The two men were stopped in a car going through a checkpoint between Hungary and Austria, and although they were already on the international watch list, they were allowed to go. Shocking.

This is only a tiny piece regarding how the Hungarian authorities “contributed” to the terrorist attacks both in Paris and Brussels. So far there has been no reliable media outlet in Hungary to investigate the role of Hungarian authorities (police, clandestine services) and their failures.

a nagy hohoohooo 2016.03.23. 20:59:23

@Ad Dio: Van egy nagyon vékony határ a szánalmasság és a nevetségesség között. Remekül egyensúlyozol, de azért légy óvatos.
A kognitív disszonanciát úgy lehet legegyszerűbben feloldani, ha tényekről egyszerűen nem veszünk tudomást, csak azt halljuk meg, ami minket igazol. A mihígmélymagyarok nagy része ezzel küzd, a többinek még annyi esze sincs, hogy idáig eljusson.
Látom, megjöttél a megdönthetetlen érveiddel. Légy üdvözölve barátom, szorítunk neked is egy kis helyet, amennyit az agyi kapacitásod igényel.Na ez már haladás kedves nagymagyarhazzaffy,örülök,hogy legalább az én szavaim tudod helyesen tudod idézni,mindjárt nem veszett kárba a pofánvágás..
Ilyen kétélű fegyverrel sosem hadonásznék!Még a végén megvágnám magam vele!Tanulj meg érvelni,netán cáfolni a tényeket.Tudod, ha a majomnak tükröt tartanak rögtön dührohamot kap, és megpróbálja szétverni. Úgyhogy nézegesd csak a tükrödet, s gyönyörködj a látványban...hehee...

a nagy hohoohooo 2016.03.23. 21:08:09

@DeMarco: Atyagatya közröhejesen szánalmas takonynáci ,mibőlis vontad le azt a szánalmas agymenést amit következtetésként dadogsz elő?
Amúgy érdekességként,tudtad hogy az embernek,miután betöltötte a 35-öt ugyanannyi agysejtje pusztul el NAPONTA,mint egy erőteljes bebaszás alkalmával?
Csak kérdezd meg aput,vagy anyut!
No,volt a Magyar Ifjúság c.újság,benne az orvos válaszol,dr.Veress Pál igen nagytudású orvos vezette.
Eccer beírt egy fiatal lány,dr.úr ezelőtt két évvel egy házibulin erőszakos nemi közösülés áldozata lettem és most úgy érzem terhes vagyok,lehet attól?
Dr.Veress válasza:...kislány és azóta nem történt semmi?
Első körben magyar nyelvű plakátokat helyeztek ki az ország számos pontján a menekültek ellen, mert akkor azok már szép számmal jöttek át az alig őrzött határon. Ez nem is nekik szólt igazán már csak a nyelv meg nem értése miatt inkább az indulatok felkorbácsolása volt a cél, meg a figyelem elterelése a belső lopásokról. Na és persze néhány haver szépen keresett is ezzel. Már ekkor tudott Orbán Viktor a válság bekövetkezéséről a menekültekkel kapcsolatban, de neki fontosabb volt a saját népszerűsége visszaállítása, mint az emberi körülmények megteremtése. És ehhez a nemzetet is képes volt megosztani. Civilek vették át az állam feladatát, ellátták, útbaigazították a sok gyerekkel, és néha tolószékkel háború elől érkezőket. Volt közöttük rossz ember? Persze hogy volt, csak az állam már ekkor sem azt a munkát végezte el ami akkor feladata lett volna, és amit most számon kér mindenkitől. Nem regisztrálta, nem ellenőrizte a háború elől menekülőket, kik is ők valójában.
Ráengedte őket az ország belsejére. Ismét a lakosság látta el az állam feladatát a határtól a fővárosig, ők igazították el a kisgyermekes családokat, ők rajzoltak térképet a befogadó állomásokról a pályaudvarok közelében a menekülteknek. Az állam csak állt a segítségre várók hullámával szemben, és még uszított is ellene a nyilatkozataival. A határon létesített néhány befogadó állomást ahol állatként dobálták az ellátást a menekült családok közé. A Keleti pályaudvar környékén hetekig tanyáztak a továbbhaladó menekültek, mert egy sem akart ebben a tündérországban maradni, de Orbán Viktor és a kormánya a végsőkig feszítve a türelmüket hetekig ott tartotta őket mindenféle ellenőrzés nélkül. Hátha azok elkeseredettségükben rombolni kezdenek, és akkor lecsaphat rájuk. De nem ez történt.
Az értelmetlen pusztítás elől a hazájukból menekülők egyszer csak megindultak a nyugat felé a magyar utakon, amire Orbán Viktor és bandája nem volt felkészülve. A lakosság ismét megmutatta emberi arcát, ellátta a gyalog menetelőket, és melléjük állt. Orbán Viktor ezt nem engedhette meg magának. Gyorsan buszokat küldött e gyaloglók elé, és mindenféle ellenőrzés nélkül a nyugati határhoz vitte őket, ahol az osztrák hatóságok át is vették azokat. Kiürült a Keleti környéke, pár ezer ember már elérte célját ahova eredetileg is tartott. Csak ők nem készültek fel Orbán Viktor aljas tervére, amelyben nekik lett volna a gonosz szerepe kiosztva, így regisztráció nélkül jutottak át az általuk elérni kívánt célig. Volt köztük rossz ember? Biztos, de ez akkor nem volt szempont.
Szeptember 15. életbe lép az új jogi korlátozás a menekültekkel kapcsolatban, Mind ellenség aki menekült a Fidesz és Orbán Viktor akaratának megfelelően. Lezajlik a röszkei csata, ahol a menekültek addig a napig simán átmentek a határon, majd buszra vonatra szállva elhagyták tündérország barátságtalan földjét. Ja! Addig vajon közülük mennyit engedtek át regisztráció nélkül a kormány felkészületlensége miatt? Mert ugye a menekültek gyorsan akartak haladni, a kormány meg várta a megoldást a jogszabálytól. És az be is következett. Bűncselekmény lett a határt övező drótkerítés átlépése, ami addig már az addig még barátinak tartott horvátok felől is lezárta már a határt pár milliárdért a menekültek elől.
A menekültek új utat kerestek a továbbhaladásukhoz. Orbán Viktor akarata ellenére a szerb hatóságok a horvát határra vittek belőlük napi pár ezret, és ott utat mutattak nekik a továbbhaladáshoz. A horvátok nem győztek hálálkodni a magyar kormánynak a határ lezárásáért, ami rájuk tolta a menekültek továbbhaladását. Szépen meg is köszönték ezt, első körben a legközelebbi velünk közös átkelőre szállították a menekültek ezerszámra összetorlódott tömegét. Volt közöttük rossz ember? Persze hogy volt! És mit tett a magyar kormány az áttolt tömeggel a horvát határon? Szépen buszra, és vonatra rakva őket elvitte őket a nyugati határra, és megmutatta nekik az utat az továbbhaladáshoz a céljuk felé. Regisztrálta őket? Dehogy? Beszél Orbán Viktor vagy bármelyik talpnyalója a több százezer ilyen módon az országon átutaztatott menekültről. Hülye vagy? Egy szót sem szólt. Elmondták a valós számot ezzel kapcsolatban? Pont.

Ad Dio 2016.03.23. 21:18:20

@a nagy hohoohooo:

Látod, fejlődőképes fiú vagy Hoho!
Tudsz te ha akarsz: ez egy vállalható hosszúságú komment. Brávó!
Most akkor kicsit a másik dolognak is feküdj neki: tudod, annak az alaptalanul személyeskedő témának. Hidd el, az is menni fog: nem kell mást tenni, csak picit odafigyelni a másikra és nem előítéletekből, hanem tényekből dolgozni. Ha mindezt egy csipetnyi toleranciával is meghinted, meg fogsz lepődni, hogy megint emberszámba vesznek majd az ismerőseid. Hajrá! ;-)

,

a nagy hohoohooo 2016.03.23. 22:56:15

@Ad Dio: Ja és még valami miértis fogadta be Merkel a menekülteket?

Látod, látod, te is igazolod, hogy sokat kell előbb olvasni ahhoz, hogy írásra vetemedjen valaki...
Ne mond ,hogy neked van választójogod ,de a sárga ház gumiszobájában a csendes őrülteknek nincs....ez az igazságtalanság .
Vedd le lécci a szemüveged ,had jusson be némi fény a sötét fejedbe legalább a pupillákon át:

"A német kancellárt megkérdezték arról is, nincs-e igaza Orbán
Viktornak, aki szerint a jobb életszínvonal nem alapvető emberi jog. A
német kancellár erre azt válaszolta: a háború és az üldöztetés elől
menekülőket kétségtelenül csak a védelemhez való jog illeti meg. Ezt
nemcsak a német alkotmány,
de a genfi egyezmény is előírja, amely az aláíró ország mindegyikére
kötelező érvényű. Merkel ugyanakkor azt mondta: akik csak jobb
életszínvonalat akarnak maguknak Németországban, és nem jogosultak
menedékstátuszra, azoknak világosan megmondják, hogy el kell hagyniuk az
országot.

index.hu/kulfold/2015/1...

csakférfi 2016.03.24. 00:03:00

@Ad Dio: A politikus a szavazatokért hajt.Amíg meg nem választják.Onnan a "zemberek" jóléte és kényelme kellene elsődleges legyen.A pénz és hatalmasok ellenében.Mondjuk így nagyon egyszerű...
Aztán kell hogy szavazó bázisát ,megtartsa.Akkor vált be nekik tett ígéreteket. a választás előtt.Csakhogy ezek ütköznek minden esetben valamilyen ipari lobbi érdekeivel.Történetesen Merkel asszony a munkásokat toborozta keletről hogy a német árja faj (a tanultabb fele) ne végezzen olcsón allantas munkát,ugyanis egy "jóléti államban a diplomások sok százaléka esik a kétkezi munkásra.itt látszik mekkora hiba azt közvetíteni a gyereknek tanulj és jól fogsz élni--jobban mint a szülők.Ez az igazi ellentmondás.hogy "humanitárius" céllal befogadunk benneteket. Ez nem különb a "megvédjük a gyerekeinket a dohányzás kísértésétől---értsd trafikmutyi. :) :)

Ad Dio 2016.03.24. 06:42:36

@csakférfi:

Ezt a "munkástoborzásos" verziót ismerem, de kizártnak tartom hogy ez motiválta volna Merkelt. Ugyanis ő nagyon okos asszony. Sokkal okosabb mint én. És ha én az első pillanatban láttam, hogy ez nem fog menni, akkor neki még inkább látnia kellett:

- hiányzó nyelvtudás
- európaitól "eltérő" munkamorál
- hiányzó vagy inkompatibilis szaktudás
- a német munkaerőpiacon munkás ész kell, nem munkás kéz - az alulképzett munkákra bőven túljelentkezés van
- nők, asszonyok a forrás kultúrában nem dolgoznak

A saját szekértője szerint jó ha 10% munkába tud állni 2 éven belül. A tapasztalatok szerint a 2. 3. generáció helyzete nem igazán javul.

Egyszóval Merkel eltartandókat importált és ezt akkor is tudta, amikor meghívta őket.

Tavaly év eleje óta nem egész egyszerűen értem Merkel viselkedését.

a nagy hohoohooo 2016.03.24. 07:20:29

egyesítette a nemzetet? Mivel? Azzal,hogy 2002-ben azt mondta egy vesztett választás után, hogy a Haza nem lehet ellenzékben? Ez a nemzet nem egységes, csak most az erőszakosak kormányoznak.-akkor az ország felét tagadta ki, ezzel kampányolt nyolc évig,43 százalékos ellenzéki pártként, amikor a reformok hiánya mit is okozott..., akkor is kellett volna a kétharmad a reformokhoz, de inkább kivonult és..., kétharmaddal meg egyből olyan választási törvényt hozott, ami a többpárti demokratikus jogállam helyében egy kétpárti kormányzást, maga egy párt hozta, és még arra sem volt képes, hogy a kormány népszavazást kérjen rá, no ilyen ember nem egyesíti a nemzetet, hanem uralni akarja az emberek, de ez csak a saját véleményem és még hozzábiggyesztem azt, hogy egy 'kormány' által hozott választási törvény cikluskihagyással szokott életbe lépni ez sem volt, szóval ...

a nagy hohoohooo 2016.03.24. 07:29:54

@Ad Dio: Buta vagy takonynáci ,ülj le a saját szarodra...hehehehe....mérmindig a leghülyébbet vezénylik ki szolgáltba?

A német gazdaságnak jót tesznek a menekültek
CsD
CsD követés
2015.11.26. 08:25
IME A HONLAPVERSENY GYŐZTESEI
Chilitermesztő, hidegburkoló és magánvasút vállalkozások weboldalai nyerték a Telekom Webkönnyen Honlapversenyét. Nyereményük 5-5 millió forint értékű marketingkampány

Amit elvesz a német gazdaságból a Volkswagen-botrány, azt bőven visszahozzák a menekültek, így igazából a menekültáradat jót tesz majd Németországnak - erre jutott a Bloomberg hírügynökség, miután megkérdezett 24 közgazdászt arról, hogy milyen hatása lesz ennek a két jelenségnek a német gazdaságra.
Az elemzők konszenzusa szerint a menekültek befogadása 6,73 milliárd dollárral, a német GDP 0,2 százalékával pörgeti majd a német gazdaságot,

a VW botrány pedig 1 milliárd dollárnyi kárt okoz majd. De miért tesz jót a menekültválság? Németországnak várhatóan úgy 800 ezer bevándorlót kell majd befogadnia,

az ő ellátásuk, elhelyezésük és integrációjuk pedig nagy kormányzati keresletet teremt, vagyis emiatt a német állam több terméket és szolgáltatást fog vásárolni
emellett pedig a 800 ezerrel több ember fogyasztása is hajtja majd a belső keresletet.

Ez pedig így együtt egy be nem tervezett gazdaságélénkítő csomaggal ér fel, legalábbis ezt mondta a Bloombergnek a Bayerische Landesbank közgazdásza. Ez persze azzal is jár majd, hogy a német kormány feléli majd a 2016-ra tervezett költésgvetési többletét.

Címszavakban:Élénkíti a német gazdaságot a menekültáradat - 444
444.hu/2015/11/25/elenkiti-a-nemet-gazdasagot-a-menekultaradat
2015. nov. 25. - Ezek egyébként nem nagy pénzek német viszonylatban: a menekültek a GDP 0,2 százalékkal élénkítik a gazdaságot, míg a VW-botrány ...
Kiszámolták: jól járhat Németország a menekültekkel ...
www.portfolio.hu/.../kiszamoltak_jol_jarhat_nemetorszag_a_menekultekke...
2015. szept. 16. - A DIW gazdaságkutató szerint a német GDP-növekedést 0,25 ... a német gazdaság teljesítménye csak a menekültek beáramlása miatt.

Ad Dio 2016.03.24. 07:34:12

@a nagy hohoohooo:

Visszaesést diagnosztizálok :-/. Ez megint hosszú lett. Próbáld már meg a mondandódat tömören megfogalmazni. Hidd el, ennyi "tartalmat" sokkal rövidebb hsz-ba is bele lehet tömöríteni. Hajrá Hoho! Menni fog!

a nagy hohoohooo 2016.03.24. 07:49:01

@Ad Dio: Szétröhögöm magam ,nem kéne beleugatni egy seggbuta takonynácinak főképp nem az oktatásba...
Nincs bonyolultabb, mint az egyszerű dolgok. Az alacsony termelékenységben természetesen benne van az, hogy a munnkaerő, illetve az általuk létrehozott javak milyen áron kelnek el, és ennek része a felkínált munkaerő képessége, beleértve az érdekérvényesítő képességét is. De hogy egyetlen nyugati, vagy akár környékbeli ország sem épít tudatosan arra, hogy az alacsony képzettégű, olcsó munkával találjon magának helyet a globalizálódó világban az biztos.
Márpeedig például a Palkovics-elv szerint zajló átalakítások a hazai oktatásban (és szociálpolitikában, társadalompolitikában) pont ebbe az irányba mennek.

Az igaz, hogy a befogadó nyugati országok fejlődésében komoly szerepe volt, van a migránsok alacsony szintű munkákba való befogadásának, viszont ennek semmi köze sincs az analfabétizmushoz, és még kevésbé egy olyan politikához, amely tudatosan vágja el a boldogulás esélyét az alacsonyabb státuszúaktól. Mert nálunk ez váltottta fel a kint is ismert elhanyagolást, melynek nagy része van a migrűnsok körüli konfliktusok kialakulásában.

Az analfabétizmus szűk értelmezése szerint amúgy rég jól állunk, csak ez ma kevés. A tények mindenesetre azt mutatják, hogy az oktatásfejlesztéssel tudnak nemzetek feljebb kerülni a ranglétrán, az írás-olvasási készségek fejlesztésén túl.
Tanulni ,tanulni,tanulni kellett volna Derága Baro....ahogy Lenin mondá vala,igaz azt is agymosáson át kaptátok magyar jobberek,uis Lenin nem úgy és nem azt mondta,Ő sokkal színesebben fogalmazott....

a nagy hohoohooo 2016.03.24. 07:58:20

@Ad Dio: Örülök ,húgy olvasol,...húgy egyáltalán olvasol,természetes,hogy azt nem is feltételezem,húgy érted is,tudom van jó pár ilyen takonynáci ,pl a batyu ,a bircahang ,vs birka a maxwell főszerkesztő,midnight coder,stb, nickek......hehee egypetéjű ikrek lehettek..... ők azok akik ki is mondják mint te ,hogy hat-azaz 6 -szónál többet nem tudnak értelmezni,annyi az értelmi képességük ,annyira idomították őket,naigen azok a betűk,azok a fránya betűk,amik a szavakat alkotják,s a szavak a mondatokat és ezek összessége adják a tudást,az értelmet,az a teféléknek a nagymagyarhazzaffyaknak ősellenség.
Amiből szerencsére az evolúció -a tőle megszokott oly bölcs előrelátással-neked semmi nem adott,ellenben jobbikuSS ostobaságból a bőség kosarát kaptad.
Téged egyedül a szűk agykapacitásod frusztrál. De az nagyon. Szeretnéd magadra felhívni a figyelmet, de ennek megvalósításában komoly kihívásokkal küszködsz. No káromkodj csak tovább hülyegyerek.
Ha ki akar törni a kultúra, engedjünk utat neki!
Meg nem gátolnám a nép egyszerű gyermekét. Ilyenkor mindig elgondolkodom: ennek ugyanolyan szavazati joga van.

Ad Dio 2016.03.24. 08:10:05

@a nagy hohoohooo:

Ügyes! Ezek megint rövidebb hsz-ok!
Azonban ne adjuk fel itt!
Lépjünk tovább, mondhatni elméleti (ha olyan szavakat használok amit nem értesz, csak szólj bátran és lefordítom) irányba! A tartalom és a forma - jelen esetben a terjedelem - harmóniájáról volna szó. Ebben a hsz-aidon még van mit csiszolni. Ne feledd: a célod az, hogy a kifejezésre szánt tartalmat a lehető legjobb formában közöld. A felesleges karakterek csak rontják a megértést és pazarolják a drága energiádat.

Bennem erős a segítő szándék, így az elmúlt két hsz-odat optimális formára hozom számodra. Elhagyom belőle az összes értelem nélküli és így haszontalan szót, csak hogy lásd milyen sok drága idődet pazarlod el hiába.

A hsz-aid tömör formája emígyan néz ki:

"!"

Esetleg:

"!!"

Próbáld meg te is!

a nagy hohoohooo 2016.03.24. 09:43:00

Terror volt van és lesz,és igaz ,hogy a migrációval könnyebben Európába juthatnak,de ha gyűlölettel válaszolsz annak aki ezt nem érdemli meg attól ne igen várj mást.Sajnos ezt kihasználva a kormány most áttol gyorsan jó sok törvényt, amire föl eszmélünk engedélyt kell kérnünk arra is ,hogy vizelhessünk!
Mindazon által a tegnapi brüsszeli események margójára elhelyeznék két nevet, akiket, ha mások nem is, hát a profi bolti marketingesek ismerhetnek: Andreas Baader és Ulrike Meinhof.
A Baader-Meinhof hatás:
Ennek lényege, hogy ha látunk valami számunkra érdekes dolgot, akkor az agyunk fogékony lesz arra, hogy "mindenhol" azt lássa. Ezt persze a boltok is kihasználják, ezért aztán ne lepődjünk meg azon, hogy az üzlet bejáratánál hatalmas kupacban látunk egy bizonyos csokoládét vagy valamilyen egyéb terméket, ezzel ugyanis pontosan ennek megvásárlására akarnak rávenni minket.
Hogy miként jön ez a Brüsszeli eseményekhez?
Hát, hogy a jelenlegi terrortámadásokról mindenkinek a "migránsok" jutnak eszébe, a polc szemmagasságú sorából, nem a 30 éve még működő Baader-Meinhof csoport (RAF), akik hasonló eszközökkel igyekeztek a Nyugat-Német társadalmat szétzilálni, Nyiltan az oroszok a KGB pénzelték és több arab szélsőséges szervezettel testvérközösségben hajtották végre akcióikat.
(Ld 1972 Muncheni olimpia, ahol a Fekete Szeptember túszejtéssel, végül egy tucat áldozattal járó drámában követelte, a bebörtönzött RAF vezetők szabadon engedését).
Nem gondolom, hogy bármilyen szervezettség lenne egy ilyen bolti marketing és a hátsó sor radikális áremelkedése között. (20 perc alatt elfogadták a kontroll néküli pénzszórást, gyakorlatilag a gazdaság rendeleti kormányzását, ami - igen, kedves honpolgár az egész ország adósság bilincsbe verését és túszul ejtését jelenti. -
-- Jó étvágyat a következő 30 évhez! --
A dolog gyönyörúsége, hogy maga a marketinges B-M hatás, éppen a 70-es 80-as évek politikai és terror akciói kapcsán kapta a nevét, mikor jobbról füst és fény, balról meg nincs meg a nagypapa aranyórája Brezsnyevi hidegháború zajlott. NNNa és ki nem találjátok akkoriban kinek ívelt töretlen pályája az égnek a KGB irodáiban! Igen kedves versenyzők Orb.... Ja nem az a KISZ volt, szóval Vologya tesvérünk.

a nagy hohoohooo 2016.03.24. 09:50:03

@Ad Dio: Huba..szameg .....na végre egy a jobboldali műveltség uborkafájára felkapaszkodni próbálkozó takonynáci hímvessző....már az írásjelekkel próbálkozik..heheee...Leírtad saját lelkiállapotodat. OK. De miért vetíted ki miránk?
Derága Baro,...engem kímélj meg a hirtelen feltörő 4 elemidtől.....fasse tudja ezek a mai bacik.....nem vagyok beoltva agyrágó bogár ellen..hehehehe...hátha így megérted...tom tom te immunis vagy,...nálad éhenhalna....
Köszi jót mulattam,igazán jó volt látni ahogy még nagyobb hülyét csinálva magából kiröhögteti magát egy újabb jobber.
Vannak ám nagyon egyszerű, hétköznapi dolgok is, amiket még Pista bácsi a faluvégen is könnyedén el tud dönteni...például, ha valaki hülyének látszik, hülyeségeket beszél és hülyeségeket csinál, akkor nagyon nagyon nagy a valószínűsége, hogy az illető nem megjátssza magát.
Úgy tartják inkább szidják az embert mint kiröhögjék..hehe..jó mulatás volt ,olyan szőkenős ..hehee..egy ilyen értelmi szintű jobber mindig megnevettet.
mint ez:
"..mihígmélymagyar szőkenő telózik azannyának :mond anya mikor kell beszedni az algopyrint ,én még nem szedtem ilyet...esemény előtt vagy utána?
azannya:Algopyrint hát amikor fáj valamid...
......,de anya az nem szok fájni xd áltslában gumival szok dugni csak mos nem tudunk este mivel védekezni és ezért nem szeretnék gyereket és csak ez a bogyó van itthon de esemény után kel már rájöttem mer olyan erős fóliába dukták ...."

Ad Dio 2016.03.24. 11:26:58

@a nagy hohoohooo:

Segítek cimbi, ezt is összefoglalom?

"..."

És most jön a válaszom:

.

csakférfi 2016.03.24. 20:39:41

@Ad Dio: Humanitárius megfontoláshoz mit szólsz indokként?Ha a melóshiányt nem preferálod.mellesleg így vagy úgy a "kocka el van vetve".Gyanítom az arabok és kínaiak oroszok, nem nézik jó szemmel az amerikai fogyasztói ájtatos keresztyén ideológiát.Sejtésem szerint ennek a "láthatatlan" szövetkezésnek és leszorítósdinak vagyunk a kellős közepén.
Ami ugye nem rajtunk fog (kommentelők) eldőlni.Sem az okos sokdiplomás többnyelvű politikusainkon sem.
lao-ce írja :mikor nyugalmas a kormányzat egyszerü nép,nem lázad
Mikor tevékeny a kormányzat a népre nyomorúság támad.
...Jönnek mennek meg nem állnak
az egyenesség ravaszságba átcsap.
Sajnos vannak törvényszerüségek amik hozzák a sorsot.Ezt pedig a bölcs évezredekkel ezelőtt leírta.Azóta csak "helybetopi". :) ezért nem megjósolhatatlan néhány rossz esemény,sajna a jót már magunkmögött hagytuk.1948-1980 körüli évek.most viszont szívni fogunk. :) :)

Ad Dio 2016.03.24. 21:00:33

@csakférfi:

Őszintén mondom hogy fogalmam sincs. A humanitárius indok minden bizonnyal ott van a kalapban, főképp mivel a szavazói ezt (el)várták tőle. Viszont azt, hogy egy ilyen szélsőséges pozícióba állt bele, ez sem magyarázza számomra. A szavazók humanitárius érzelmeit kielégítette volna egy "erőnkhöz mérten segíteni fogunk" is. Innen pedig ki lehetett volna farolni ha a helyzet úgy hozza. De Merkel nem ezt tette, hanem elsáncolta magát az egyik szélső értéknél. Ez egyáltalán nem vall rá. legalábbis az alapján amit előtte mutatott.

csakférfi 2016.03.24. 21:07:48

@Ad Dio: Mindenkinek van bűntudata a múltjából adódóan.talán az is ihlette hogy a német árja faj elméletet egy kicsit szőkítse.Árnyalja.
Tehát a németeknek kell a munkáskéz,mert a német lealacsonyítónak tartj azt.csak a szellemi tevékenyég a "menő".
Humanitárius ---az araboknak nem lesz holokauszt
Bűntudat--a németek hírneve jobban cseng ha segítünk idegeneknek a bajban.

Ad Dio 2016.03.24. 21:37:01

@csakférfi:

Ebben biztos nagy adag igazság van. Viszont számomra ezt nehéz megérteni/átérezni. A németekbe plántált bűntudat hihetetlenül irracionális/értelmezhetetlen valami előttem.

csakférfi 2016.03.24. 21:45:18

@Ad Dio: Azért a világháborút kétszer is kirobbantani,halálgyárat üzemeltetni.Nos kell az a bűntudat.Talán észhez térhetnénk mi emberek.Mellesleg itt zajlik a szemünk láttára a migránsok "tengerbe veszejtése" és nem teszünk semmit ellene.Sőt egyesek tapsolnak neki.megérdemlik címszóval.gondolj bele a németek annakidején ugyanúgy viselkedtek és gondolkodtak a zsidókról,cigányokról .Tehát ez lenne a kultúrált nyugat?

Ad Dio 2016.03.24. 22:00:43

@csakférfi:

A bűntudat csak személyre szabottan konstruktív dolog. Vagyis olyankor, ha elkövetek (én) valamit, felismerem (nem mások mondják!), hogy az helytelen volt, megbánom, és ennek folyományaként bűntudatom lesz. Ez a bűntudat arra sarkall majd, hogy jóvátegyem a dolgot és megneveljem magam.

A németek bűntudata a kollektív bűnösség nonszensz elvén alapul, ami kívülről erőszakkal kelt bűnösség érzetet olyanokban, akik személyesen ott sem voltak/lehettek az eseményeknél. Ez destruktív, sőt hovatovább kontraproduktív folyamat. Lehet hogy kifejleszt egy viselkedési formát, de valódi pozitív hatása aligha van.

A történelemből lehet - és kell is! - tanulni. de a gaztettekért a felelősséget azoknak kell viselnie, akik tevőlegesen elkövették azokat, nem pedig azoknak, akik - pechjükre - egy népbe tartoznak velük.

A migránsok "tengerbe veszejtése" épp talán ennek a beteg bűntudatnak az eredménye: a németek valamiért képtelenek azt mondani, hogy "most már aztán ELÉG! Mindenki maradjon veszteg ott ahol van!". Ehelyett a homlokzaton segítőkész aggódással figyelnek, a háttérben pedig megbízzák a törököket, hogy BÁRMILYEN eszközzel, csak tartóztassák fel a tömeget.

Nem lennék meglepve azon, ha a tengerbe vesző szerencsétlenek láttán - csendben és titokban - megkönnyebbülést éreznének.

Ez a mesterséges bűntudat gyilkos dolog...

csakférfi 2016.03.24. 22:36:55

@Ad Dio: van a bűn tudat (sokszor egymásután elkövetett hibák összesége)!Van a hiba.a hibáinkat igyekszünk kijavítani a bűntudatot pedig a félelmünk generálja.Mivel mindenki fél valamilyen szinten okkal vagy ok nélkül(lásd képes vagyok tüzet gyújtani és használni,de félek hogy meg ne égessen) vagy ott van az allergia mint azonnali reakció egy banális vegyület miatt.Tehát Minden ember fél és egyben szeret is.ebből adódóan a történelem a félelemre adott össznépi agresszió.Ez vezet a kollektív háborúkhoz és azokban elkövetett hibák a bűntudathoz.Ehhez jön a személyes "rossz tulajdonságok" összessége ,amivel a hozzánk közelálló(k) mindennap szembesítenek).
Így ilyentén módon a félelmeink(bűntudatunk leküzdhetetlen. :) :) :)
csak meg kell tanulni vele együttélni és nem félni a félelemtől.Márpedig ez igen bölcs dolog.
Erre minden embernek vallásra színre nemre korra tekintet nélkül lehetősége lenne.
Ha okos politikusaink nem félnének hogy nem választják meg őket--akkor jajjj mi lesz!
:)

csakférfi 2016.03.24. 22:51:31

@Ad Dio: Jó éjt! Megyek aludni!

Ad Dio 2016.03.25. 07:37:01

@csakférfi:

Ez is egy megközelítés, amivel egyet is tudok érteni. Csakhogy ennek is alapja a személyes átélés, felismerés.

DeMarco 2016.03.25. 18:18:40

A kis drágák kamerával figyelték az egyik atomtudóst, hátha sikerül általa piszkos atombombát gyártani. De ti csak ajnározzátok tovább őket... Legközelebb meg majd azt veszitek észre, hogy nem 2-300 ember hal meg, hanem 2-3 millió...
Az is kiderült, hogy ha komolyabb, határozottabb és főleg gyorsabb határellenőrzésünk lett volna, akkor ez nem történik meg. Ha nincs Merkel meghívója, akkor jó eséllyel még nálunk lekapcsolják őket. Ezek a szerencsétlen áldozatok az ellenőrizetlen és törvénytelen határátlépéseknek köszönhetőek, amit ti teljes mellszéllességgel támogattatok és már akkor is fittyet hánytatok a valóságra.

csakférfi 2016.03.26. 20:27:36

@Ad Dio: érzelmi intelligencia,intuíció,beleérzés mások helyzetébe...stb.Nem azonos a törtető magányos hős és karrierista "intelligens",magas IQ-jú pszichopata emberrel.
Ezek két különböző irányvonalú karakterek.nevezhetjük személyiségnek is.A lényeg a bibliai történetben is fellelhető.--Amennyiben a tudni akarás előbbrevaló (tiltás) a szeretni akarástól,úgy a földi élet pokollá változik és nem paradicsomi idill alakul ki az emberek és környezetük között. Ennek ékes példája a mai kor és annak "szellemisége.
"mindent tudni akarok és csak önmagam jólétét szeretem.Ennek ellentéte a mindenkit szeretni akarok( mindenki jónak születik--Salamon példabeszédek könyve),tudni meg ráérek később és nem mindent mert az lehetetlen.nekem ez az üzenete Ádám és Éva sorsának. :) :) :)

DeMarco 2016.04.06. 17:26:07

OFF: posztok híján ide másolom a mai gyöngyszemet:

index.hu/gazdasag/2016/04/06/matol_egy_fillerrel_sem_tartozunk_az_imf-nek/

Vagyis ma, 2016 áprilisában fizettük vissza végül a fletó által felvett imf óriás hitelt, ami nélkül csődbe mentünk volna a ballib kormány áldásos tevékenysége folyományaként. És mindezt azzal a bravúrral érte el a fidesz, hogy először elhajtotta a búsba az imf-et és az uzsorautasításait, majd azóta sem szorult rá újabb imf hitelre. Bónuszként évek óta überalacsonyan tartják a kamatokat, amit előtte a neolib potentátok a mission impossible kategóriába soroltak az egysávos adózással egyetemben.

Tehát ma ünnep van, a szuverenitásunk ünnepe, a konzervativizmus ünnepe. Remélem még sokan emlékeznek a "pannon puma" és a "minket nem, vagy csak alig érint majd a válság" szlogenekre... A devizahitelezés történetéről nem is beszélve...

ON

Fedor · http://fedor.blog.hu/ 2016.04.07. 10:17:51

@DeMarco: Tudom, hogy abban az univerzumban, amiben te élsz, komolyan el is hiszik, amit írsz, de persze ettől még a valóság egész más volt. De hát örömködj, sok más ok nincs rá. Mármint valódi. Mert te biztos találsz majd magadnak.

Amúgy nemsokára lesz poszt imf ügyben.

DeMarco 2016.04.07. 18:25:19

@Fedor: Kapaszkodj meg, mindenki az én univerzumomban él, leszámítva téged és a néhány megmaradt liberális szurkolót. Nektek saját buborék jár, abban érzitek otthon magatokat. Mi többiek meg köszönjük szépen jól elvagyunk... :)

Fedor · http://fedor.blog.hu/ 2016.04.11. 20:43:10

@DeMarco: Ja, persze. Ezért hazudott a te szemedbe is megint a kormány:

444.hu/2016/04/07/reg-visszafizettuk-az-imf-hitelt

Ezt akartam amúgy megírni, mert rögtön szemet szúrt, csak nem volt időm rá, aztán amikor végre felfedezte a mainstream sajtó is, akkor már kedvem se volt hozzá.
google.com, pub-2368870423120984, DIRECT, f08c47fec0942fa0