Lázár, Kovács és Kövér, mint törpe kisebbség
2016. július 01. írta: Fedor

Lázár, Kovács és Kövér, mint törpe kisebbség

Már most látszik, hogy a Brexit mekkora károkat okozott Nagy Britanniának rögtön már az első napokban is, hát még ami hátra van. Ennek ellenére szerte Európában megbolygatta az unióellenesek fantáziáját. A gond az, hogy ezek egy része nálunk hatalmon van, így pár órán belül a Miniszterelnökséget vezető miniszter és a kormányszóvívő is kijelentette, hogy ő bizony elhagyná az uniót, de kapásból eszünkbe juthat róluk Kövér házmester is, aki szintén delirált már hasonlókról korábban.

Most belemehetnénk részletesen, hogy pont nekik kéne a legjobban tudniuk, mi mindent köszönhetünk az uniós tagságnak, sőt, ők személyesen is (valószínűleg forintra pontosan kiszámolhatóan), és kivesézhetnénk azt is, hogy mekkora károkat okozna nekünk egy Huxit, valamint hogy minden tökéletlensége és kijavítandó hibája ellenére miért jó nekünk az EU, de úgy néz ki, hogy felesleges, mert az ország - úgy látszik - tisztában van ezzel.

Szóval azt hiszem elég ezt az egyetlen képet az orruk alá dörgölni, hogy lássák: bizony barátaim, az évek óta tartó, unió elleni szabadságharcnak nevezett szájkarate ellenére ebben a kérdésben törpe kisebbségben vagytok.

eu_median.jpg

A bejegyzés trackback címe:

https://fedor.blog.hu/api/trackback/id/tr198860364

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

bankvezér 2016.07.01. 21:38:42

Most azt hazudták, hogy kilépnének. Máskor mást hazudtak, illetve mást fognak hazudni.
Akinek ez nem tetszik, az váltsa le őket!

pamut 2016.07.01. 21:51:16

A felméréseid nem számolnak azzal hogy ha Orbán kijelenti hogy az EU nem más mint Soros eszköze a magyarság kiirtására, illetve az antikrisztus maga, akkor másnap azonnal az összes fideszes vad EU-gyűlölővé válik, és tömött sorokban az utolsó emberig elmegy a kilépésre szavazni.

Márpedig pontosan ez fog következni, nem sokkal a következő elcsalt parlamenti választás után.

fideszes Bróker kormány 2016.07.01. 22:01:27

Mindenki tudja, hogy a felcsúti EU bomlasztó addig akar miniszterelnök maradni, amíg ki nem vezeti az országot az EU-ból. Ez a megveszekedett célja neki, ez a cél tartja a hatalomban.

A szerényen élő parasztgyereknek tényleg nem öröm, hogy 700 milliós horvát luxus palotája van (a strómanja nevén), nem öröm neki, hogy több 1000 hektár földje van (a strómanjai nevén), neki az az agymenése, hogy a történelem majd Magyarország legnagyobb alakjaként tastsa nyilván. Ezt pedig egy új nemzetállam termetésével akarja elérni.

Hamarabb lesz viszont a nagyot ámodója börtönben, mint ahogy a célajiból akármi is megvalósulna. A birkák ugyanis a levágás előtt mindig megvilágosulnak és nekiugranak a gazdijuknak, nem hagyják hogy a nyakukat lenyessék. Így történt ez Kádárral is, orbánnak és bandjának is pont ez lesz a sorsa.

A megvalósult amerikai ólom.. 2016.07.01. 22:02:49

AZ EU-nak gyakorlatilag vége. Ezt Soros is megmondta. Tehát nem kell belőle kilépnünk, szépen elsorvad magától..:)

Illiberális ahogy Kossuth Lajos mondta 2016.07.01. 22:06:13

Mégis mit kaptunk az EU-tól?
A buzi lobby-t?
A migráns lobby-t?
A tönkretett kiskereskedőket?
A tönkretett gyárakat?
A tönkretett mezőgazdaságot?
Az ostoba Oroszellenes szankciókat?

Elmentek ti a kurva anyátokba.

Illiberális ahogy Kossuth Lajos mondta 2016.07.01. 22:07:02

@pamut: a csalás a liberálisok sportja, lásd Ausztriát..vagy a Görög választásokat.

Trackers 2016.07.01. 22:12:00

Szinte hihetetlen...

Senki..
Ismétlem senki nem mondta, hogy ki kellene lépni.

Azt mondták, hogy ha az EU-n változtatni kell. Hogy elég a ballibek migráns simogatásából, és a Brüsszeli vízfejből.
Hogy reformok kellenek.

Megjegyzem ezokból léptek ki az Angolok is.
Mert ezek elmaradtak.

Erre a takony magyar ballib oldal itt hisztizik, hogy ki akarnak lépni.
Pedig nem.
Azokat a reformokat hiányolják, amik elmaradása okán sorra fognak kilépni a Nyugat-Európai tagok.

Azokat, amiket a ballib elmegbetegek nem engednek.

Elég volt a migráns imádatból, mert különben az EU-nak vége.
Éppen miatttato lesz vége, kedves ballibek, ha a józan ész nem bír titeket megállítnai !

Netuddki. 2016.07.01. 22:21:33

Ha kilépnek akkor az orbán cigány haverja vajon megtarthatja a 700 milkás horvát villáját?
index.hu/belfold/2016/07/01/ivan_rakitic_meszaros_lorinc_700_millios_luxusvillajaban_nyaral/

(Gyengébbek kedvéért, a nemzetiségi hovatartozás ténymegállapítás, és nem rasszista célzattal történt.)

Netuddki. 2016.07.01. 22:23:50

@Trackers: "a takony magyar ballib oldal"

Nincs ballib oldal fsszopó! Csak becsületes magyar oldal van, és van a te fideszes fajtád.

Netuddki. 2016.07.01. 22:25:31

@Illiberális ahogy Kossuth Lajos mondta: Buzi lobbi?
Ti túrjátok állandóan az orbán gazdátok farát, tolvaj fideszesek.

dadddd 2016.07.01. 22:28:45

Azért ha egy Egyesült Királyság kilép, ott azért volna min elgondolkodni a maradóknak.

pamut 2016.07.01. 22:35:38

@Illiberális ahogy Kossuth Lajos mondta:
Nyugodj meg szépen te antiliberális szabadsággyűlölő ruszkibérenc, ahogy eddig, ezután is csalni fogtok (meg lopni, hazudni, rabolni, pusztítani). mindenben, nem csak a választásokban. sőt, egyre nyíltabban, újabban már a kopasz-gárdát is rendszeresen bevetitek amikor félelmet akartok gerjeszteni.

Amúgy milyen érzés hogy te fillérekért nyalod Putyin pincsijének seggét, miközben Mészáros tahóka meg milliárdos luxusvillákat vesz az Adria partján?

Ja, és Kossuth egy nagy magyar liberális nemzeti hős volt, de amilyen kavar van a sötét hülye fejedben, te ezt se érted.

pamut 2016.07.01. 22:38:36

Fideszes hazaárulók.

Eddig is bűnösök, kollaboráns tettestársak voltatok Magyarország kifosztásában és lerombolásában.
Hamarosan pedig kollaboráns hazaáruló bűntársak lesztek Magyarország Európából való kitépésében, és végleges, lassan nyíltan felvállalt és hivatalos putyinizálásában.

A megvalósult amerikai ólom.. 2016.07.01. 23:00:19

@pamut: Te meg továbbra is szopsz jó nagyokat..:)))) Cudar világ jön rátok liberál gecik..;) Összeomlóban a világotok..

A megvalósult amerikai ólom.. 2016.07.01. 23:04:14

@pamut: Kossuth nemzeti liberális volt. Te meg egy nyugatnyaló libsipatkány vagy, akit Kossuth apánk furkós bottal vert volna ki az országból. Sebaj, mostmár végre a helyetekre kerültetek. Szépen rohadgattok a történelem szemétdombján Molnár Gyuszi vezérletével. Jó látni az agóniátokat..:)

A megvalósult amerikai ólom.. 2016.07.01. 23:05:49

@dadddd: El is fog gondolkodni mindenki , és levonja a megfelelő konzekvenciákat..

Kalap úrfi 2016.07.01. 23:12:41

@Tibi !: a becsületes oldal az nem te vagy kovika, te egy féreg vagy @pamut: nyomoronc haveroddal együtt, akik parazitáskodtok a többségi társadalmon

patkányarcúáginéni 2016.07.01. 23:32:25

Kár kavarnod a szart, poszttoló! Akárhogy is lesz, ti már nem tértek vissza, csak a partvonalról figyelhetitek a történéseket...

BéLóg 2016.07.02. 00:36:39

Most akkor Orbán már megint megbukott?

MACISAJT 2016.07.02. 05:39:25

"Most belemehetnénk részletesen, mi mindent köszönhetünk az uniós tagságnak"

Tessék belemenni. De tényleg részletesen. Hajrá.

MACISAJT 2016.07.02. 05:49:07

És amíg a kedves eftársak összeszedik tételesen hogy mit is köszönhetünk az uniós tagságnak...

Addig én felsorolnám mi is a baj az unióval.
Az elszámoltathatóság hiánya, a senki által nem megválasztott uniós biztosok, az igazságtalan választási rendszerek, az Európai Néppárt és a szocialisták alkuja, amivel átviszik az Euró­pai Parlamenten a bizottsági javaslatokat, az, hogy a törvényeik háromnegyede automatikusan válik érvényessé ránk, az ellenőrizetlen határok, a költségek, a bevándorlás, az üzleti szabályozások, az egyre szorosabb politikai unió, a magasabb adók, a klímaváltozási törvények, a liberális genderpolitika .

És akkor még nem is beszéltem a schulzokról, verhosftadtókról, junckerekről és arról sem hogy hol is volt a 2004-es csatlakozás feltételei között az a tétel hogy alkalomadtán afrikai bevándorlók millióit telepíthetnek mégpedig kötelezően az Unió területére....

Niebur 2016.07.02. 06:26:24

@MACISAJT: Na akkor nézzük csak:
- elszámoltatóság hiánya: Beszélj a Matolcsyk, Mészárosok, Tiborcok, Vajnák stb. elszámoltathatóságáról.
-igazságtalan választási rendszerek: hogy is van Mo-n?
-alkuk: Hogy is volt a fidesz-kdnp, fidesz-kisgazda, fidesz-kopaszok alkuja?
-törvények: Orbán vezényletével nem Mo. vállalta az Uniós jogharmonizációt?
-ellenőrizetlen határok:a belső határok eltörlése pont a rendszer egyik lényeges eleme. A külső határok egységes őrzését pont az Unió nagyobb egységét ellenzők akadályozzák.
-milyen adókat emelt at Unió? Milyet Orbán?
-mi van a klímaváltozással?
-És akkor nem is beszéltünk a Habonyokról, a Tiborcokról, a Rogánokról, a Vajnákról stb.
- Sőt: az sincs benne, hogy a közeljövő 20-50 évében minden eddiginél nagyobb népvándorlás várható. Igaz az sincs benne, hogy Európa közepén a 21. században félfeudális maffia kormány garázdálkodhat egy Eu tagállamban és ezt az Eu tehetetlenül nézi...

pamut 2016.07.02. 06:36:33

@A megvalósult amerikai ólom..: @Kalap úrfi:

jól van magyargyűlölők, hörögjetek csak :)
tudom, igazából csak az fáj nektek hogy Mészáros többet tud lopni mint ti....

Csaba Szikora 2016.07.02. 07:48:03

Hálám jeléül fogadj el egy szopjál le-t.

Conchobar 2016.07.02. 08:01:57

Sokat köszönhetünk az uniónak, suggallja a posztíró. Csak azt felejti el hozzá tenni, hogy már amelyikünknek sokat hozott. A rendszerváltozásnál is belelkesítették a népet, azt csak halkan merték mondani, hogy nem mindenki lesz ám a nyertese a rendszerváltásnak. Ráadásul értetlen megdöbbenéssel emlegetik, hogy a hülye nép nosztalgiával tekint a kádári időkre. Holott nem a nép a hülye, hanem azok, akik érzéketlenséget tanúsítanak a társadalom nagyobb részét kitevő csoportok iránt, akik a többség inkább divatkövetésből perifériális kisebbségeket segítenek, és akik számára a demokrácia csak annyit jelent, hogy a hatalomból és pozíciókból az elit minden csoportja részesedjék, ne csak egyetlen csoport, a narancsszínű

Conchobar 2016.07.02. 08:03:07

@Conchobar: akik a többség helyett inkább divatkövetésből perifériális kisebbségeket segítenek

2016.07.02. 08:06:42

Bocsánat, de ismer valaki olyan magyar embert, aki cukrászdát nyitott Bécsben?
Na ugye...

Ennyi.

torró 2016.07.02. 09:16:16

Annyira üvöltöztök, hogy "azorbán" mennyit lop, de azt már elteccette felejteni a ballib oldal, az úniós pénzeket mire költötték az ő idejükben. Súgjak? Kutyakozmetika, alagút a homok dünébe!stb stb. A kilépésről meg szó sincs. Ez csak vízió! Bírom ezeket a belemagyarázásokat.Amúgy az egyszerű embereknek semmi hasznuk nincs az EU-l. Csak a politikusok, meg a sleppjük a haszon élvezője.

pamut 2016.07.02. 09:26:40

@Látens Inszinuáció:
Tájékozódni kéne mielőtt okoskodsz. Ennyi.

hvg.hu/itthon/20140502_Akik_Becsben_nyitottak_cukraszdat
"az osztrák fővárosban mára több magyar tulajdonú és koncepciójú hely is működik, amelyek közül néhányat meg is látogattunk."

www.eletforma.hu/hirek/ilyen-lett-a-becsi-szamos-cukraszda/
"Szamos-cukrászda nyílt Bécs belvárosában"

Mondjuk annak a szellemi horizontja sem lehet nagyobb egy tű hegyénél aki ezen méri hogy érdemes EU-tagnak lenni....

fideszes Bróker kormány 2016.07.02. 09:39:26

@MACISAJT:

hehe te szerencsétlen fidióta, te most nem mis az EU borzalmait soroltadf fel, hanem a Fidesz kormányét!

nyihihi!!!

fideszes Bróker kormány 2016.07.02. 09:47:45

@Trackers:

reménytelenül próbálod védeni a gazdidat te fidesz kretén, Lopbán gazdid az EU csatlakozáskor is az elutasításra szólított fel, most is erről beszél állandóan az ő megszokott hazudozós kétszínü nyelvezetével. De egyébként is lassan már 20 éve semmi más célja nincsen, mint a milliós csőcseléket maga köré gyüjteni (ismererd a jelszót, Egy a birkatábor, egy a vezér!), aztán ezzel a magadfajta aljanéppel kiválni az európai közösségből és Putyin féle egyeduralkodó elnökké válni.

Ne izgasd magad, van még jó pár évetek, amíg a csőcseléket a saját céljaitokra fel tudjátok használni. Csak készüljetek fel rá, hogy a végén a csőcselék mindig felakasztotta eddig a királyát.
Na jó nem mindig, néha lefejezték.
Vagy sikerült a diktátornak Moszkvába menekülnie, mint legutóbb Janukovicsnak.

BircaHang Média · http://bircahang.org 2016.07.02. 09:51:45

Magyarország – és a többi keleti tagállam – érdeke jelenleg más, mint az angol népé: ez az EU megváltoztatása. S csak ha ez nem megy, jön a kilépés. Öt évet adunk a brüsszelitáknak, hogy távozzanak és adják át az EU-t az európaiaknak! Ha nem megy, leromboljuk az EU-t.

Netuddki. 2016.07.02. 10:19:23

@torró: "Amúgy az egyszerű embereknek semmi hasznuk nincs az EU-l."

Ó te kis ostobenkó ballibező faszkalap! A nyugati végeken az "eccerű emberek" fele Ausztriába jár ki dolgozni. Akik nem tudom mit csinálnának ha nincs ez a qrva EU.
A még ostobább gazdáid, a kovács meg a lézerjankó ezt nem látják át. Ha kilépnek az EU-ból akkor akik e miatt vesztik el a külföldi munkájukat, az első adandó alkalommal fellógatják őket. Balfasz fideszesek, tolvaj fideszes balfaszok!

Conchobar 2016.07.02. 11:11:07

@Tibi !: " A nyugati végeken az 'eccerű emberek' fele Ausztriába jár ki dolgozni. Akik nem tudom mit csinálnának ha nincs ez a qrva EU." - Ugyanazt. Legfeljebb nem lenne ennyire sima a határ átlépése. Például a lengyelek se 2004-ben indultak el Anglia (és Németország) irányába

Conchobar 2016.07.02. 11:12:49

@Conchobar: ...a szerbek és törökök végképp nem (2004-ben indultak Németországba)

2016.07.02. 12:09:49

@pamut:

Ne személyeskedj faszkalap.

István Tamasi 2016.07.02. 12:12:49

@Trackers:
N.britanniában a brexithívők a csúti kisvasúttal kampányoltak: abból lett elergük, hogy a befizetett pénzeiket ellopja a narancsmaffia.

Janos Mohacsi 2016.07.02. 12:17:45

@Conchobar: De nekik kvotak vannak. Vagyis jo sok penzt fizetnek le mire bejutnak!!

István Tamasi 2016.07.02. 12:18:11

@Illiberális ahogy Kossuth Lajos mondta:
Azt a Kossuthot választottad nicknévnek aki, amikor már veszve volt minden, leborotválta a szakállát átötözött női ruhába és a szoknyája alatt a maradék kincstárral elmenekült.

pamut 2016.07.02. 12:56:46

@Látens Inszinuáció:
Látom egy dedós szintjén dolgozod fel hogy hülyét csináltál magadból, faszkalap :D

torró 2016.07.02. 15:46:45

@Tibi !:
Na figyelj ide te kis hülye kultúr selejt, Tudod mióta lehet kijárni dolgozni? Mi már a 90 években kijártunk Rosenheim-e dolgozni. Te kis húgy agyú! Amúgy leszarlak a fidesszel együtt.

nimonic 2016.07.02. 19:05:48

Magyarország kilépése elemi érdek.Az EU elemi éreke...

MACISAJT 2016.07.02. 20:02:59

MACISAJT
2016.07.02. 05:39:25
"Most belemehetnénk részletesen, mi mindent köszönhetünk az uniós tagságnak"

Tessék belemenni. De tényleg részletesen. Hajrá.

Látom, reggel óta senkinek sem sikerült "belemenni":P
Még a posztírónak sem. Pedig milyen epekedve vártam a tételes felsorolását eme jótetémenyeknek...

Nyihihi

A megvalósult amerikai ólom.. 2016.07.05. 01:16:54

@Karl Friedrich Drais der Freiherr von Sauerbronn: No és mi van a mérleg másik serpenyőjében? Ők mit kaptak mindezért?
süti beállítások módosítása
google.com, pub-2368870423120984, DIRECT, f08c47fec0942fa0